Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Cseppet sem zavart, hogy úgy viselkedett ahogy, pont azért szerettem meg, mert kedves és visszafogott és nem olyan, mint akikkel előtte találkoztam, sőt még csak meg sem közelíti őket szerencsére. Jacknek olyan jó szíve van, mint még előtte senkinek sem, akit láttam, annyira figyelmes, csak épp a lényeget nem vette észre. Jól van tény, hogy azért az zavart, hogy nem volt képes felfogni nem csak a barátja akarok lenni. Akkor volt először, hogy igenis erőszakosabban kellett hozzáállnom, hogy felfogja mi is a lényeg ebben az egészben, hogy én nem akarok vele beszélgetni és barátkozni csak, én ezeket akarom és egyben többet is, azt, amit a kunyhóban is tettünk, még ha ő nem is olyan, hogy ugyanakkora igénye lenne rá, mint nekem. Nem is baj, igazából mellette én is képes vagyok lenyugodni és sokkal békésebben állni mindenhez. Jack valahogy mindenkire pozitív energiákat vetít ki, ezért is rossz érzés, hogy nem lehetek most vele többet, hogy mások kapják tőle ezeket az energiákat és hogy jó eséllyel mások is el akarják majd tőle venni azt, ami nekem járna. Az a szőke idesegít és... nem akarom, hogy Jack közelében legyen, de közben azt is tudom, hogy a küldetés is fontos, hiszen nem véletlenül vagyunk itt. - Igen arra emlékszem, hogy barátkozni azt tudsz és talán igen... megmondhatjuk, abból nem lehet baj, maximum majd kitaláljuk, hogy eddig miért nem mondtuk. - nem is tudom, nem akartuk hogy ez már eleve negatív megítélés legyen, vagy valami. A jó ég tudja, csak nem akarom, hogy az a szőke elkezdjen rámozdulni. Tudom, hogy kettőnk közül ő a békésebb, de ha meglátnám egy bulin, hogy ráakarja erőszakolni magát Jackre, isten bizony, hogy a két kezemmel rángatnám le róla úgy, hogy felfogja egy életre, ha valaki azt mondta, hogy van már valakije, akkor ne merészelje zaklatni. Vettem én már részt csajbunyóban, még ha átlagban nem is igen voltam magamnál, de attól még van erőm hozzá és amióta normálisan eszem a fizikumom is meglett ahhoz, hogy megvédjem őt... az ilyen kis nőcskéktől. - Nekem ez pont így a jó, jól esik, hogy ilyen kedves vagy és aggódsz és sajátíts ki, nem is akarok mással lenni. - puszit nyomok szimplán csak az arcára. Cseppet sem zavar a hozzáállása, lehet tőlem féltékeny is, nem zavar, nem kiakasztóan az és amúgy sem akarok semmiféle pasikkal sehová sem menni, nekem ez pont így a jó. Vele lennék inkább sokkal többet és nem akarom, hogy lányok rámozduljanak azon a bulin. Valahogy úgy érzem, hogy ő van e téren nagyobb veszélyben, nem pedig én. Tudom kezelni a tapló pasikat, ő szerintem kevésbé a lányokat. - Nekem csak a szobatársam mesélt. Állítólag a lány, aki meghalt egy idősebb pasival kavart, akit senki sem ismer az iskolából. Máshová jár, vagy már nem is jár suliba és senki sem ismeri. Ki kellene deríteni, hogy ki lehet. És te mit tudtál meg? - nem akarok távolabb húzódni tőle, ez most is pont jó, egy-egy érintés, beszéd közben is foghatom a kezét. Rossz, hogy nem lehetünk annyit együtt, amennyit akarunk, de most legalább pótolhatjuk, vagy... azon a bulin tehetnénk úgy, mintha összejönnénk, mint két ismeretlen. Miért is ne? Akkor máris nem lenne olyan nagy gond az, hogy nem lehetünk együtt.
Ha utólag visszagondolnék, talán rájöhetnék, hogy mennyire nem viselkedtem férfiasan a barnámmal. Sokszor túl nyugodtan kezeltem a kirohanásait, s inkább a barátja akartam lenni, nem pedig egy biztonságot nyújtó pasi. Nem voltam túl gyakorlott, hogy mire is vágyik egy nő, nem csókoltam meg, amikor kellett volna. Kicsit azért el is bizonytalanított, hogy neki más mennyi partnere volt, én meg biztosan ügyetlen lennék, ehhez képest olykor átvette az irányítást. Ettől még nem cserélődtek fel a szerepek, most sem halok bele, ha nem szerelmeskedünk, korábban sem volt a lételemem, inkább cukik vagyunk együtt, mintsem különösen szenvedélyesebbek. Na jó, azért alaposan oda tudunk csattanni egymás ajkára, ahogyan találkoztunk, hiszen annyira hiányoztunk egymásnak. Az érintések, az összenézések, na és az együtt alvás, ahogyan a mellkasomra bújik, és végre átérzi, hogy nem kell többé félnie. Azok, akik korábban bántották, már nem árthatnak neki, nem manipulálhatják a drogokkal sem. Ő már az enyém, s nem vehetik el tőlem. A mostani küldetés viszont megintcsak furcsa, legalábbis számomra, nem vagyok egy nyomozós alkat. Szeretek a tábortűznél gitározni, musicalekben énekelgetni, így a művészeti iskola fekszik, de hogy közben álcázzam, hogy ki vagyok, és nyomozzak... Hát ebben majd inkább Posey lesz a király, én csak a hátvédje. - Szivecském, hidd el, barátkozni aztán tudok, veled is ment, nem emlékszel? Ha próbálkozik, akkor tengerentúli távkapcsolatba utalgatok neki. Vagy ilyesmi. Végső soron pedig csak megmondjuk, hogy te vagy az, csak nem ezen múlik a küldi sikere, nem? – Félmosollyal hajolok oda, hogy ne csak a száját csókoljam meg, hanem az arcát is, és még a nyakába is egy csiklandósat. Csak aztán fordítva ne történjen senki, mert én még a múltbéli ismerőseire is féltékeny vagyok, ha mostanság nagy szemeket meresztene rá valaki, akkor ölni tudnék. Tudom, hogy Posey még a szigeten nagyon züllött, vékony kiscsaj volt, viszont mostanra szép lett az alakja, igéző pofija van, amolyan mindenki vágyálma dög lett belőle, s én szerencsés vagyok, hogy az enyém. - Helyes, lányokkal mehetsz. És... sajnálom, hogy így állok a dolgokhoz. Nekem te vagy az első, remélem az utolsó is, és nem igazán tudom még kezelni. De majd megtanulom, becs szó. És... hallottál már valamit? Mert nekem a fülembe jutott valami, de azért mondd először te? – Simogatom most meg az oldalát, annyira hiányzott, hogy minden érintést komolyan veszek, nem tudok elszakadni tőle. Már jobban kötődöm hozzá, mint a gitáromhoz, ami nagy szó!
Én azért azt hiszem nála jobban szeretnék teljesíteni ebben az egészben. Tudom, hogy ő akar x-men lenni, én sosem gondolkodtam ilyesmin, mégis itt vagyunk most mindketten, gondolom azért, mert én talán jobban tudok segíteni neki, ha egy pár vagyunk, vagy az előéletem miatt, mert ismerem a bulikat és a bulizó típusú egyéneket? Nem tudom, most ezen aztán végképp nem gondolkodom, csak azon jár az eszem, hogy végre együtt lehetünk és én ezt már iszonyatosan vártam. Ez a két nap is rémesen nehéz volt nélküle, azt se tudom, hogyan bírtam ki egyáltalán. Nem gondoltam volna, amikor a szigeten idegesített először a gitározgatásával, hogy ez lesz belőle, hogy ennyire ragaszkodni tudok majd hozzá és hogy ilyen nehéz lesz csupán két napot nem egymás közelében tölteni. Persze azt se hittem volna, hogy majd nekem kell elmagyaráznom neki, hogy nem csak a barátja akarok lenni, mert ő ebbe bele sem gondolt, most pedig olyan hévvel csókol és nyom neki a falnak, hogy az is kész csoda, hogy képesek vagyunk végül rávenni magunkat arra, hogy leüljünk és magáról az ügyről beszéljünk. Azért vagyunk itt, hogy megoldjuk ezt a rejtélyt, bennem nem merül fel, hogy igazából nem erről van szó, csak valami teszt, vagy az a cél, hogy távol legyünk a birtoktól kicsit, de mégis együtt, nem szoktam én ennyire túlgondolni a dolgokat. Azt hiszem nem tudtam kiverni a fejemből, hogy az a szőke lány mennyire figyelte őt már a buszon is, aztán persze ki tudja, hogy azóta mennyire próbált meg rányomulni... Nem arról van szó, hogy Jack ne tudna nemet mondani, nem hinném, hogy ő olyan fiú lenne, aki képes lenne így megbántani. Inkább csak túlságosan kedves és ki tudja, hogy ezt mennyire használná ki egy ilyen kis... Jól van nem kéne kapásból csúnya dolgokat gondolnom valakiről, akit nem is ismerek, meg amúgy is ő azt hiszi itt egy helyes és cuki és amúgy állati kedves srác, miért ne akarna rástartolni? Nem úgy mozdult rá, hogy tudja, hogy van valakije, de ettől én még nem fogom jobban kedvelni. - Elvárásai... igen. És ha csak simán barátkoznál vele? Nem is tudom, ha mégis mást akarna... megmondod neki, hogy te úgy nem... nem? - oké bizonytalan vagyok, nem akarom azt a szőkét a közelében tudni, tényleg nem, de valahogy előre kell jutni ebben az egészben és ehhez muszáj lesz ismerkedni és ha eleve van olyan, akit ennyire érdekel, akkor talán... persze óvatosan. Oh én se tudom, nem vagyok ebben valami gyakorlott és persze iszonyatosan féltékeny vagyok, lennék, de ettől még tudom, hogy valahol el kell kezdeni a kérdezősködést és ha ismerünk bennfenteseket az segít. Ez a szőke pedig eléggé központi személyiségnek tűnik. - Igen azt hiszem valahogy úgy. Van egy szobatársam a koleszban, elég fura lány, de a maga módján rendes, elhívom mondjuk és akkor majd vele leszek. - nem nagyon tudok más ötletet én sem, valahogy muszáj elkezdeni ezt az egészet és leginkább úgy lehet, ha ismerkedünk. Mondjuk a szobatársam nem kifejezetten központi figura, de lehet hogy a lelke mélyén azért szeretne elmenni ebbe a buliba, csak nem igazán tud kivel és esetleg attól félne, hogy lenne aki kinézné onnan, szóval... megérne egy misét, hogy mondjuk megkérdezzem. Jack pedig mehet pár sráccal, azt persze nem értékelném, ha az szőkével menne, hiába én javasoltam, hogy talán meg kellene próbálnia ismerkednie vele.
Nem izgatom magamat túlzottan a feladatunk miatt. Ha véletlenül nem is sikerül rájönnünk, hogy mi van a háttérben, hát akkor mi van? Nem gondolnám kudarcnak, biztosan a Professzornak is megvan a B csapata, hiszen mi még kezdők vagyunk, nem csináltunk ilyesmit, nem várható el, hogy tökéletesen tudjuk használni a képességeinket, vagy hogy ügyesen képviseljük az X-Birtok érdekeit. Az, hogy mi is diákkorúak vagyunk, biztosan bele van kalkulálva, hogy mi is hozhatunk felelőtlen döntéseket, amikkel számolniuk kell. Nekem most fontosabb, hogy ha kiakodok Josie nélkül, akkor egy percet sem várjak, hanem félredobjak mindent, és együtt legyünk. Akkor Hanken keresztül bedobjuk a törölközőt. A professzor szerintem meg fogja érteni, hiszen tudja, hogy mennyire szeretjük egymást, ezt előle nem tudjuk eltitkolni. És... mi van akkor, ha nincsen semmiféle eltűnés itt, hanem azt akarta, hogy kicsit érezzük a felelősséget, de ketten tudjunk lenni? Ezt majd úgy döntök, hogy megosztom a cuki párocskámmal, lehet hogy mindezt nagyon túlgondoltuk. De mi van, ha ellazáskodjuk, és kiderül, hogy mégiscsak veszélyes ámokfutó szedi áldozatait, és mi leszünk a hibásak, ha megint eltűnik valaki? Ajjaj... na majd Josie dönt, neki azért több az élettapasztalata, és különben is, a nők összetettebbek, nekem ehhez nincsen elég logikám. Ahogyan betoppan, gyorsan rákulcsoljuk a zárat, és már semmi sem számít, csak hogy pótoljuk ezt a két gonosz napot, amely csigassúsággal vánszorgott. Engem aztán nem érdekel az a szőke lány, aki hatalmas szemeket meresztett rám. Próbáltam zavartan mosolyogva nem bátorítani, bár nem sokat értem el a dologgal. Hát most már mindegy, úgyis egy-két héten belül elhúzzuk a csíkot, akkor meg nem érdekes, hogy miket gondolt rólam. Viszont ha meglátom, hogy imádott szurtosképűmre valaki nagyon néz... Hát így is nehéz elfogadnom, hogy neki már millió pasija volt előttem, hogy bárki más is hozzáért, netán oda is adta magát nekik... Hát igen, akkor még nem voltam képben, mégis iszonyatosan nehéz ezeket kiverni a fejemből. Tudom, hogy most már az enyém, de akkor is. Ez nem azt jelenti, hogy bizalmatlan lennék, ő benne tökéletesen megbízom, pontosan tudom, hogy mennyire szeret. Viszont már egy pillantásért is ölni tudnék, amiket kap. Hát nem tehetek róla, gyönyörű, és édes, ki az, akinek nem tetszene? Így nem is csoda, hogy olyan vadul csókolom, hogy akár itt helyben is megerősíthetnénk a szerelmünket, csak éppen ez nagyon gyanus, és necces szitu lenne. Már ez a titkos találka is kockázatos. Viszont alig tudom visszafogni magamat, annyira hiányzott, de nem kell neki a józannak lennie, én még azt is elfogadtam volna annak idején, ha csak barátok maradunk. Meg hát kettőnk közül mégiscsak neki hiányzik jobban a szex, én azért még elvagyok nélküle, ő itt a függő, vagy mi. Nekem az fontosabb, hogy bújjunk. - Egen, észrevettem, de nem akarom, hogy ő segítsen. Attől félek hogy akkor elvárásai lennének, azt meg inkább kihagyom.. Ennyit az egész ügy nem ér. – Bólintok, kár is lenne titkolni, vagy kajánul vigyorgni, hogy mennyire jól esik a szőke érdeklődése. Mert cseppnyi hiúság sincsen bennem, ha szeretek valakit, akkor illik igenis vaknak lenni mindenki másra. – Az jó ötlet cicám... de hogyan oldjuk meg? Mindenki hozzácsapódik, akihez tud? – Értelemszerűen én srácokhoz, ő lányokhoz. Nem kéne már két nap után „álrandikba” belemenni. Sőt... később sem. Leülök mellé, és átkarolom, a hátát simogatom. Hiába, hogy fontos a nyomozás, de most ez egy kicsit... olyan jó!
Még mindig nem vagyok teljesen biztos, hogy ez nekünk való feladat, hogy egyáltalán tudjuk-e majd úgy hozni ezt az egészet, ahogyan kellene. Úgy tudom, hogy van rá lehetőség, ha mégis valami rosszul sül el, akkor kapjunk segítséget, afféle kimenekítő terv, mert hát nem tudni, hogy pontosan kivel állunk szemben. Azért nagyon remélem, hogy nem olyan valakivel, aki esetleg veszélyes. Állítólag még az sem bizonyított, hogy bárki meghalt, csak eltűnésről van szó és azt is a legtöbben, mintha nem vették volna komolyan. Én is próbáltam finoman puhatolózni, de elég nehéz volt, főleg úgy, hogy az sem tudom, hogy végül is mi is van a háttérben és közben persze az eszem folyton Jacken jár, és nem tudom hogy az a szőke mennyire próbálkozott be nála. Nem arról van szó, hogy Jackben nem bízom, egyszerűen csak... a jó ég tudja, hogy mennyire tud nemet mondani, vagy egyáltalán ha az a lány letámadja, akkor csak kis késéssel fogja fel, hogy mi történik. Ő azért még mindig kellően naiv ahhoz, hogy nem biztos, hogy feltűnne neki, hogy valami van itt a háttérben, én pedig eléggé félek tőle, hogy az a szőke ezt kihasználná. A kétségeim persze majdnem teljesen elillannak, amikor végre meglátom és lelkesen vetem magamat a nyakába és egyben a karjaiba is, hiszen valami iszonyatosan hiányzott már nekem és örülök, hogy végre megint együtt lehetünk, el sem tudom mondani, hogy mégis mennyire. A jó kedvem nem is szűnik, sőt szélesebbre vált a mosolyom, amikor a kulcs fordul a zárban, ő pedig a falnak préselve vált át hevesebbre. Oh hogy mennyire hiányzik! Annyira nem fair, hogy ilyen hülye feladatot kaptunk, még ha nem is fog talán sokáig tartani. Oké valamennyi pikantériája is van ezeknek a titkos találkáknak, de mégis csak az lenne az igazi, ha nem kellene rejtőzködnünk. Az én fejemből is elég gyorsan kiveri a zavaró gondolatokat, amikor vadabbul csókol meg és heves csatát vívunk, amit komolyan úgy érzem, hogy valami iszonyatosan nehéz lesz megállítani, pedig kénytelenek leszünk, hiszen nyomozni és megbeszélni vagyunk most itt, nem pedig azért, hogy egymásnak essünk egy teremben, ahol akár meg is lephet valaki. Elég szaporán kapkodom a levegőt, amikor aztán elenged végre, de nem engedem, hogy túl messze menjen, még mindig a nyakát ölelem át, és egy utolsó odacuppantok a szájára. - A szőke a buszról... rád van kattanva. Az is lehet, hogy segíthet. - igazából akár még az is lehetséges, hogy észre sem vette a dolgot, nem lepne meg különösebben, hiszen mégis csak Jackről van szó, az se tűnt fel neki, hogy oda vagyok érte, csak barátkozni akart az elején, egyáltalán nem gondolt bele abba, hogy ez akár valami komolyabb is lehet. Legalább most már érti, teljes mértékben. - Hétvégén lesz egy buli, szerintem be kellene jutnunk rá, mit gondolsz? - most már megfogom a kezét, hogy szépen leüljünk az egyik padba. Meg kell ezt a nyomozás dolgot is beszélni, bármennyivel is könnyebb lenne nem foglalkozni vele, hanem csak egymással, de sajnos azt nem tehetjük meg, sajnos nem azért vagyunk itt, hanem a nyomozás miatt és ha már megbíznak bennünk, akkor mégis csak teljesíteni kellene a kötelességünket igaz?
Azt hiszem valami bulira kéne bejutnunk, együtt vagy külön, hátha ott könnyebben megindulnak a pletykák, több infót tudhatunk meg, ha már mindenkiben van némi alkohol. Pár diák tűnt el eddig, és a professzorunk otthon a birtokon arra gyanakszik, hogy valaki ebből a művészeti iskolából hozzánk hasonló mutáns, valami komoly erővel, csak éppen arról nincsen sejtése, hogy mire kellenek neki az elrabolt fiatalok. Az viszont sokkal jobban zavar legalábbis engem, hogy ahelyett, hogy gyönyörű szurtosképű mexikói párocskámmal ruccantunk volna át ide körbejárni Európát, most itt vagyunk ugyan, de elszakítva egymástól, és másokkal kell barátkoznunk. Féltékeny ugyan nem vagyok, csak állatira rossz egyedül. Már majdnem egy éve együtt vagyunk, még ha sok bénázás is volt a részemről, most mégis egyértelmű, hogy engem tart a csúcspasinak, ami kész röhej ahhoz képest, amilyen kalandos élete volt előttem. Lógázom bent a lábamon az asztalon ücsörögve, a gitáromat most nem hoztam, hanem beraktam az öltözőszekrényembe. Az iskola a birtokhoz hasonlóan bentlakásos, így nem kell messzire menni, ha az ember el akar vonulni kicsit az órák után. A két nap Josie nélkül csak úgy vánrszorgott, még ha rengeteg is volt az új impulzus, távolról nézni a mosolyát úgy, hogy nem mehetek oda, csókolhatom meg, enyhén szólva is vontatottá tette a hangulatomat. Amint viszont nyílik az ajtó, pattanok le, hogy a karomba kapva pattanjak oda hozzá. - Te... is... nagyon... nagyon... – A szünetek természetesen a csókok helyét jelzik, nem csak a száját, az arcát, a nyakát, a fülét, ahol csak érem. Talán kicsit átmegyek kiskutyásba ezzel a rajongós bújással. Szó sincs róla, hogy a szex miatt hiányzik, sokkal inkább a közelsége, bár hogy most éppen melyik érvényesül, azt én sem tudom, mert azonnal kulcsra fordítom az ajtót, és kissé talán túl határozottan nyomom őt a falnak, hogy magamhoz vonjam. - Mi-mi? Micsoda? Milyen szőkével? – Kérdezem a derekára simítva a kezemet, félmosollyal csóválom meg a fejemet, és most a kezdeti gyengédséget hírből sem ismerve nyitom szét pasisan az ajkait, hogy megtalálja a fickándozó kis nyelvét, közben sötét hajába túrok. Jó, nyilván kell pár perc, hogy visszanyerjem a józan tudatomat, most csak beszívom az illatát az ajkain át, és nem hagyom, hogy elillanjon a pillanat. A nyomozással később is ráérünk foglalkozni.
Nem vagyok valami profi nyomozó, még mindig nem értem pontosan, hogy miért minket küldtek, de talán pont e miatt. No meg könnyedén el lehet adni minket fiataloknak, mondjuk Logan nem könnyen lenne itteni diák, vagy pár profi X-men, meg hát gondolom nekik fontosabb dolgaik vannak. Az elmúlt napokban én is próbáltam kicsit utánaérdeklődni ennek-annak, no meg a diákoknak, akik meghaltak, hogy vajon kiket ismertek, kikkel milyen kapcsolatban voltak, de még nem jutottam sokra. Furcsa lett volna, ha túlzásba vittem. Egyelőre úgy indítottam a dolgokat, hogy a szobatársaim között elhintettem, hogy a régi iskolámban a suli újságba is írtam gyakorta tényfeltáró cikkeket, úgyhogy ez jó alapot adhat arra, hogy esetleg érdeklődőbb típus legyek és sokat kérdezzek akkor is, ha arra esetleg nem lenne indokom, így talán nem lesz annyira feltűnő a dolog, aztán majd meglátjuk. Így se jutottam sokat. Azok között akik meghaltak látható kapcsolat nincs, se külsőben, se belsőben, ha csak nem valami olyasmi, ami nem nyilvánvaló. Arra viszont még nem volt lehetőségem, hogy hozzájussak más adatokhoz is róluk, de majd talán ezt is meg lehet oldani valahogy. Persze elég rossz érzés az, hogy nem lehetek Jackkel és a vak is látja, hogy az a lány mennyire figyel rá, akit láttunk a buszon is, az a szőke. Idegesít, főleg hogy láthatóan ilyen nagyon érdekli és ki tudja mikor mozdul rá. Jack pedig nem utasíthatja vissza azzal, hogy már van valakije, hiszen... alapvetően itt nincs neki, legalábbis itt, de majd remélem kitalál valamit, amivel ezt ki tudja küszöbölni, de nem akasztja ki a csajt, mert az sose jó taktika, ha egy népszerű valakit a suliban magad ellen fordítasz. A megbeszélt időpontot már valami iszonyatosan vártam, úgyhogy naná, hogy egy pillanatot sem késem, épp akkor nyitok be, amikor felül az asztalra és remélem, hogy lekászálódik onnan, mert miután becsuktam az ajtót szinte azonnal gyors léptekkel vetődöm is felé, hogy a nyakába vessem magamat. Iszonyatosan hiányzott, még ha nem is ment sehová, de ez akkor se egyszerű így. - Rémes... hiányzol! - nehezen engedem csak el, de akkor is csak annyira, hogy csókot tudjak lehelni az ajkaira. Ez még jobban hiányzott. A közelsége, a mosolya, az a kedves ábrázata, no meg hogy megöleljem és mindezeket én kapjam meg ne pedig más. Tudom, hogy az ügyről kell most majd beszélgetni, de annyi azért belefér, hogy legalább pár percig kihasználjuk, hogy együtt lehetünk igaz? Nehezen veszem rá magamat, hogy teljesen elszakadjak tőle és leüljek az egyik üres padba. Tudom, ha valaki bejön, akkor nem szabad így meglátnia minket, de ettől még nem lesz könnyebb most is távolságot tartani tőle, maximum annyira teszem, amennyire itt muszáj. - Szóval mire jutottál? Mi a helyzet azzal a... szőkével? - naná, hogy nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá és érezheti, hogy bőven van féltékenység a hangomban. Érthető, mégis csak szép az a lány, én pedig baromira félek tőle, hogy esetleg akar valamit Jacktől, vagy hogy akár komolyabban rá is mozdul. Jack rendes és jó fiú, de vannak olyan rémesen agresszív lányok, akiknek azért nagyon nehéz nemet mondani, vagy nem? Jack még ennek a szőkének is tud?
Két nap telt el, és máris hiányzik. Annyira összeszoktunk, hogy szinte fájdalmas, ha nincsen velem. Nem csókolhatom meg, amikor csak akarom, és nem is alszunk együtt. Most tényleg az alvásra gondolok, szeretem átölelni, ha mellettem szuszog, ha szétterül a szinte fekete haja a párnán, és reggelente úgy kel fel, hogy engem lát először. Tudom, hogy felnőttesen kéne gondolkozni, és a feladatra koncentrálni, de aki ezt kitalálta, az még nem volt szerelmes. Javasolni fogom, hogy ha visszamentünk, ne ilyen hülyén beépített szerepbe kényszerítsenek legközelebb, mert állatira idegesítő. Az iskola egyébként egészen jó, és végeredményben van egy-egy közös óránk, merthogy vannak átfedések, viszont külön szakra irattak be minket, hogy több szálon körül tudjunk nézni. Az én osztályomba persze az a szőke került, aki úgy megbámult a buszon. Majd kikérem Josie tanácsát, hogy érdemes ezt kezelni, mert ha átnézek rajta, az jó a kapcsolatunknak, ellenben semmilyen szinten nem segít a beilleszkedésben. Imádok barátkozni, csak nem akarom, hogy a lányok félreértsék, főleg, hogy már nem az a szitu, mint régen, itt a párom, még ha ezt titokban is tartjuk. Két nap alatt nem derült fény a gyilkos kilétére, elég durva lett volna, ha éppen most csap le. Végeredményben most kezdődött el ez a tanév, amibe csak úgy kamu szinten be lettünk iratva, így még nem olyan vészes, ha esetlegesen hiányosságaink vannak. A többiek már most elkezdik szervezgetni a hétvégi bulit, ami mindenképpen jó lehetőség lehet, hogy kicsit elvegyüljünk. Kiváncsi leszek, hogy az édesem mit tud a dologról. Még csak szerda van, még pár nap van addig, mi is át tudjuk beszélni, hogy mi legyen. A mai napot találtuk ki, hogy találkozzunk a művészeti iskola ezen szintjének viszonylag elhagyatott tantermében, vélhetően itt nem szoktak órákat tartani. Belépek, ő még nincsen itt. Leülök a tanári asztalra, és a lábamat lelógatva várom, remélem nem tör majd ránk senki.
Én és a küldetések... erre tényleg nem számítottam és mégis itt vagyok és mégis valahogy ebből a legtöbbet kell kihozni és ha már bíznak bennem tényleg szeretném, ha menne, ha teljesíthetnék, ha megoldanánk ezt az ügyet. Azért az elég nagy dolog, hogy életemben először valaki bizalmat fektet belém, amit még a szüleim sem tettek meg, hiszen nem hitték el, hogy veszély leselkedik rájuk. Most viszont egy ilyen feladat az enyém és persze Jacké, pedig én még csak nem is dédelgetek olyan álmokat, hogy idővel majd X-men legyek. Elég nekem az, hogy végre van egy hely, ahol biztonságban lehetek, ahol jól érezhetem magamat, igazából soha sem vágytam ennél sokkal többre és ezt már megkaptam. Ehhez képes tényleg csak a hab a tortán ez a feladat, még ha nem is vagyok gyakorlott és biztosan nehéz lesz, hiszen mégis csak külön kell lennünk majd Jacktől és még nyomozni is kell, pedig ilyesmit még soha életemben nem próbáltam. - Te is nekem, de ez csak még több pluszt adhat nekünk akár... ha jól kihasználjuk. - sokat sejtetően mosolyodom el és még csak azért is muszáj, hogy adjak a szájára egy röpke csókot még az előtt, hogy végül mégis csak el kellene köszönnöm tőle. Pedig jöhettünk volna valami más álcával is, ugyanabból a suliból, vagy testvérekként... bár azért akkor is fura lett volna, ha valaki esetleg félreérthetetlen helyzetben talál meg minket, vagy nyit ránk. De gondolom most az volt a cél, hogy még véletlenül se bukjunk le, ahhoz pedig az kellett, hogy mindenki úgy tudja semmi közünk sincs egymáshoz. Azért nagyon remélem, hogy ez nem okoz majd konfliktust. Jack jó pasi, rendes és kedves és sportos, nem csodálnám, ha lennének olyan lányok, akik majd megpróbálnak rámozdulni és vajon azt én majd hogyan leszek képes kezelni? Nem hiszem, hogy olyan baromi jól esne majd a dolog, ebben már most biztos vagyok. - Megígérem. Túlságosan féltelek, nem akarok, hogy ez az egész rosszul süljön el. De akkor neked is meg kell ígérned! - bólogatok, mert teljesen igaza van és biztos is vagyok benne, hogy nem megyek bele olyasmibe, amibe nem szabad, de itt ő a nagyobb gond. Ő az igazi hős alkat és félek tőle, hogy képes lesz majd túlzásba esni, ha rájön, hogy valakit meg kell menteni és csak így tudja, akkor annak vajon milyen következményei lehetnek? Igenis óvatosnak kell lenni, neki pedig főleg, ha elkezd hősködni biztos vagyok benne, hogy igenis le fogom fújni az egészet akkor is, ha netán morcos lesz majd a dolog miatt. Nem akarom, hogy baja essen és azt sem, hogy rámenjünk erre az egészre, mert már picit most is rosszul esik az, ahogy folyamatosan figyeli őt egy szőke, amikor felszáll és nem sokkal később én is. Tudom, hogy nem kéne foglalkoznom vele, hiszen ő Jack! Soha sem csinálna olyasmit, amivel megbántana engem ugye? Remélem... Próbálok tehát nem rá figyelni, legalábbis nem huzamosabb ideig. Várom, hogy elinduljon a busz, csak aztán nézek ki az ablakon. Tudjuk jól, kettőnk közül én vagyok a kevésbé nyílt, majd meglátom, hogy mondjuk milyen lesz a szobatársaimmal ismerkedni, talán velük többet tudok kezdeni és persze akad egy kis listánk is arról, hogy kik állnak kapcsolatban a gyilkosság áldozataival.
Nem gondolom azt, hogy a szurtosképű kis drágám azért kapta volna a feladatot, mert majd én megoldom. Úgy vélem, nagyon is ér már annyit, hogy bőven megállná a helyét, ha nem is egyedül, de velem kiegészülve mindenképpen. Lehet, hogy nem fedhetetlen a múltja, de hát itt a birtokon ugyan kinek az? Talán nekem normális családom van, de nagyon ritka kivétel vagyok, Xavier szerintem pontosan tudja, hogy itt egy kicsit mindenki sérült, ezzel együtt motivált arra, hogy összekapja magát, és segítsen a mutánsok ügyében. Josephine miután le tudta küzdeni a drogfüggőségét, és elfogadta, hogy tökéletesen oda vagyok érte, és az, hogy valaki ennyire szereti, normális életre ad lehetőséget, szóval azóta hihetletlenül önzetlen, tesz másokért. Amúgy is el akartam vele jönni európába egy bringatúrára, hogy körbejárjunk mindent, együtt legyünk, így még konkrét célunk is van. Igaz, hogy mondjuk nem aludhatunk egymással, csak megtaláljuk a módját. És legalább így ismét izgalmat tudunk csempészni abban, hogy nem mindig érinthetjük meg egymást, mert az esetleges gyilkos előtt nem ártana úgy tennünk hogy csak alig ismerjük egymást, és nem igazán van kötődésünk. Ez meglepetésszerű lehet, akkor is tudjunk számítani a másikra, amikor mindenki egyedülérzi magát. Nem akarom a párocskámra erőltetni azt, hogy ő is legyen majd X-Men, és hát ő a fontosabb, ha kitalálja mondjuk, hogy lépjünk le, netán költözzünk össze, simán benne lennék, csak én nem merek ilyesmit felajánlani, végtére is ő a tapasztaltabb, nem tudom én, hogy mikor szabad ilyesmit. Aztán lehet hogy mindketten nagyon bénán állunk a komoly kapcsolatokhoz, és egyikünk sem fog lépni az életben sem az ilyesmiben, de ki tudja. Most úgyis másféle feladatunk van. - Titokban... ez jól hangzik. Hiányozni fogsz szívem. Annyira megszoktalak. – Igaz, hogy még csak egy-két alkalommal voltunk úgy együtt, nem is arról beszélek, de az illatát, érintését most csak úgy nélkülözni nem lesz túl jó dolog, meg úgy tenni, mintha nem lenne természetes, hogy bármikor egymáshoz bújhatunk. Jó, itt van most a hiperszuper küldetés, éppen ezért viszont még most gyorsan kiélvezem az utolsó perceinket, aikor kockázat nélkül lehetünk együtt, onnantól kezdve szinte idegenként kell viselkedünk egymással. Magamhoz szorítom a derekánál fogva, még a fenekét is sikerül megsimogatnom, de most az arca és a haja jobban vonz, azok is kapnak némi gyengédséget, és persze a csók, a záró csók talán nem sikerül olyan gyengédre, mint terveztem, ezúttal egy szenvedélyesebb sikerül, hogy mindketten alaposan megjegyezzük. Megérkeznek lassan a csomagjaink, és kinézzük a buszt, amire fel kell szállnunk. Amennyire lehet, segítek neki, én hozom a nehezebbeket, magától értetődő módon akkor is megtenném, ha nem lennék ilyen erős. A buszon azért már nem ülünk egymás mellé, ki tudja, hányan mennek oda a suliba, úgyhogy még előtte köszönök el. - Vigyázz magadra kicsim, és ne feledd, inkább adjuk fel a dolgot, és leplezzük le magunkat, minthogy bajod essen, megígéred? – Simítok végig még utoljára a haján, és adok egy puszit, hogy majd külön induljunk el a buszok felé, szerencsére még itt be lehet pakolni mindent, úgyhogy berakom a cuccainkat, neki már csak egy kézitáskával kell felszállnia. Elszakadok, mert úgy látom, hogy egy vagy három srác is erre a buszra száll fel, napszemüvegekben, gitárokkal, sejthetően a leendő sulinkba járnak. Elindulok bemutatkozni, és sikerül melléjük keveredni. Már nem nézelődök, hogy a párocskám merre lehet, a két szőke és egy barna srác neveit gyorsan megtudakolom, egyébiránt elég sok lány van a buszon, többségük tényleg a suliba jön. Egy hosszú szőkehajú lány már akkortól figyel, hogy felszállok a srácokkal, remélem a drága nem lesz féltékeny, vagy ilyesmi. Lehuppanok, és várom az indulást, meg próbálok mindenféle gyanus dolgokra figyelni, de ha itt többségében új diákok vannak, akkor ez még úgysem számít, elvileg belső ember a gyilkos. Különben meg ki küld újfent diákokat egy iskolába, ahol gyilkos garázdálkodik? Vagy ez még nem publikus?
Szó se róla, én is jócskán meglepődtem azon, hogy ilyen kaliberű feladatot kaptunk, de ha jól sejtem azért lehet, mert már én is egészen jól vagyok sőt, teljesen jól. Természetesen Jacknek hála, hiszen ő segített át ezen az egészen, miatta sikerült végre tényleg kigyógyulnom a drogokból. Ha nem lett volna ott velem a szigeten, ha nincs azóta is mellettem, hogy támogasson, ha nem fogad a szívébe és engedi, hogy én is az enyémbe zárjam őt, akkor talán már rég meglógtam volna innen is, akkor talán én már nem is... De segített és én mérhetetlenül hálás vagyok érte és menthetetlenül belé estem. Annyira kedves és olyan lelkes, amilyet soha életemben nem ismertem még. Már az sem érdekel, hogy mik történtek a múltban, csak arra akarok koncentrálni, hogy mi van a jelenben. Nem foglalkozom azzal, hogy a szüleim milyenek voltak és igyekszem kiverni a fejemből végleg azt is, ami azon a kutatóbázison volt, minden rossza, a barátnőm halálát. Persze még néha bennem van a félsz, hogy Jacket is elveszítem, ezért is voltam ellene elsőre ennek az egész feladatosdinak, de nagyon remélem, hogy végül nem lesz majd semmi baj. Ha eleget teszek érte, ha eléggé figyelek, akkor remélhetőleg nem lesz bajunk, egyébként is ez csak nem annyira komoly feladat, hiszen nem vagyunk X-menek. Jack szeretne az lenni, de én nem vagyok, még csak olyan képességem sincs, ami támadásra alkalmas lenne. Megérkezünk, én majdnem szájtátva figyelem a helyet, hiszen tényleg meglepő az egész. Nem jártam sosem ilyen elit iskolába, nekem már a birtok is fenemód puccosnak tűnik néha, ez viszont még annál is különlegesebb és tudom, hogy ez csak egy feladat, de valahogy mégis úgy érzem magamat, mint aki tényleg most kezd egy ilyen különleges művész sulit és nem tehetek róla, de izgatott vagyok. Tudom, hogy nem az órákra kell majd figyelni, de mégis érdekelnek, főleg mióta Jacknek sikerült még arra is rávennie, hogy a éjszakai tábortűznél énekeljek. Én... aki iszonyatosan lámpalázas tudok lenni! - Én sem Jack. Majd mondjuk gyorsan összebarátkozunk, mint a két újonc és találkozhatunk titokban is. Annak még... külön meg is van a maga varázsa. - szórakozottan elmosolyodom, talán sokat mondóan is, hiszen no azért azóta már párszor gyakoroltuk a közös testmozgást és Jack nagyon is lelkes, nem hiszem, hogy itt majd olyan sokat távol tudunk lenni egymástól és amúgy is hiányozna nekem a csókja és az ölelése, a keze, hogy foghassam, úgyhogy remélem, hogy tudunk majd lopni magunknak néhány röpke percet, hogy együtt lehessünk. - Azt hiszem ebből a tánc a könnyebb, bár nem vagyok profi, de még régen tanultam, mielőtt... tudod... De neked van ritmus érzéked, szeretsz mozogni, úgyhogy nem lesz baj és majd közben rájövünk hogyan nyomozzunk. Gondolom utána kell járni azoknak, akik most rejtélyes körülmények között nem kezdték el a tanévet. - biztosan vannak barátaik, akik tudnak róluk valamit, akik alá tudják támasztani a pletykákat, vagy épp megcáfolni, hogy miért nem jöttek vissza az iskolába. Ez az első, aztán persze utánanézhetünk a tanároknak, de csak szép fokozatosan és lassan, hogy ne tűnjön fel senkinek sem, hogy szaglászunk. Épp csak finoman érdeklődni kell. Ehhez értek... voltak rossz időszakaim, amikor kénytelen voltam megtanulni hogyan kell sunyítani és mást beadni embereknek, mint ami az igazság. Nem gondoltam volna, hogy ennek még hasznát is veszem egyszer.
Tárgy: Josie&Jack - Londoni nyomozás Kedd 1 Szept. - 17:21
Josie & Jack
Nagyon fura lesz ez. Külön szobában aludni. Jó, a birtokon is sokáig ezt kellett tenni, de mégis előbb utóbb leesett mindenkinek, hogy egy pár vagyunk, és kár az ilyesmit tiltani, de most megint, mintha kicsit előlről is kezdenénk a dolgot, kihagyva persze azt a szerencsétlen hajótörést, és Josie drogos múltját. Hiszen már jól van, egyátalán nem esik vissza, és most már önbizalommal mondhatom, miattam van így. A professzor bízott meg minket ezzel a különleges feladattal, hogy utazzunk Angliába, és az egyik bentlakásos elit művészeti iskola diákjaiként kell beépülnünk. A saját nevünkön persze. Ő kiállított egy igazolást, miszerint mindketten tehetséges énekes-táncosok vagyunk, és az ő „művészeti intézményébe” jártunk, de most szeptembertől átjelentkezünk. És mégis miért? Xavier szerint a tanári karból, vagy éppen a diákok közül valaki mutáns, méghozzá a veszélyesebb fajtából, és több fiatal lány is eltűnt, ami lehet a nyárra fogható indok, de a jelek annál gyanusabbak. És miért mi? Mert mi már nem esünk zavarba attól, hogy mi vár ránk, itt vagyunk egy ideje, de elég fiatalok, kölyökképűek vagyunk ahhoz, hogy hihető legyen, hogy oda járunk. Ez a művészeti iskola amolyan továbbképző, akik már a középsulit elvégezték, de csak később mennének egyetemre. Korban tehát éppen ideillünk. Igyekszem nem túllelkesedni, hogy ez nem vakáció, bármennyire is az X-Alapítvány fizet mindent. Valahol dolgunk van, és nem játszhatjuk el hogy egy pár vagyunk, mert azzal már eleve kirekesztetnénk másokat, csak annyit mondhatunk, hogy ugyanonnan jöttünk, de kicsit ismerjük csak egymást. Így több lehetőség van szétválni, amit persze nem akarok, viszont több szem többet lát alapon így bármi lehet. Természetesen elszakadni nem kell egymástól hiszen a megszeppent újoncok is egymásba kapaszkodnak. A reptéren várakozunk, a csomagkiadónál, nem kicsi az izgalmi faktor bennem, végeredményben ez az első közös megbizatásunk, nem is vagyunk X-Menek, szerintem Josie nem is akar az lenni, én meg nem tudom. Most itt vagyunk, és meglátjuk, hogyan alakul. Ha nagy gond lenne, hívhatunk segítséget, Xaviernek vannak Londonban barátai, náluk villyog a csipogó, amit mindketten megkaptunk, és akkor értünk jönnek. - Azért nem akarok túl sokat lenni távol tőled Jo. Akár gyanus, akár nem. Különben meg hogyan fogunk nyomozni? Te tudsz táncolni? – Én már énekeltem neki, és ő is nekem, azzal nem lesz gond, a tánc ellenben olyan dolog, hogy még csak egyszer voltunk így szórakozni, de az más, mintha konkrét koreográfiákat kéne megtanulni, és alkalmazni.
Kezdőlap 
by 
