Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
- Oh, hát akkor... mellettem nyugodtan elengedheted magadat. Nem vagyok szigorú apáca, sem egyéb, úgyhogy csak fald a vattacukrot, úgyis tudom, hogy arra vágysz. - pár pillanatig bírom visszafogni a széles vigyort, tovább nem megy, bármennyire is szeretném, főleg hogy tudom én, hogy nem pont a vattacukor az, amire mindennél jobban vágyik. Nem, a tekintete nem pont ezt sugallja, de hát mégis mit tehetnék ez ügyben mégis? Én is így vagyok ezzel, de részben azért jöttünk ilyen helyre, ahol sokan vannak, hogy... ne ragadjon el minket a hév. Vagy... az tényleg olyan nagy baj lenne? - Oh, szóval az élet minden... területén? - hát jó, talán már nem kéne, de azért itt mégis csak következik egy nagyobb nyelés, hiszen kétlem, hogy még mindig a vattacukorról beszélnénk és tény és való, hogy a kis táncórája végén én magam is nehezen fogtam vissza magamat. - Pedig én láttalak már kevésbé kontrolláltam is. Az volt a kivétel? - csúszik ki a számon mégis csak, ami az eszemben jár, még a számat is beharapom egy pillanatra. No jó, koncentráljunk a vattacukorra! Meg az óriáskerékre, aztán majd ha valami sötét alagútban leszünk... vagy a vidámpark után, amikor majd nála kötünk ki... vagy feltenne a legutolsó vonatra és hazaküld majd? Nem hoztam pizsit tény, de ez mondjuk legutóbb sem volt akadály, igaz, akkor ki voltam ütve. - Szerintem a gyerekek határozottan jól szórakoznának, talán még lelkesen segítenének is. - tér vissza a vigyorom, miután sikerült erővel kizavarni a fejemből a mindenféle elkalandozó gondolatokat, mert hát azokból van bőven mellette, de ez pont így a jó. Szó se róla pezsgés az bőven van a közelében, és az a jó, amíg meg van igaz? Annyira mások vagyunk pedig és közben mégis ez az, ami olyan izgalmassá teszi az egészet. - Ha nem eszel belőle meg napi több tonnát túl fogod élni és nem kell holnap fogorvoshoz rohannod sem. - rázom meg a fejemet mosolyogva. De legalább küzd és próbálkozik, ügyesen két ujjal, ahogyan javasoltam neki. Hamarosan pedig már sikerül helyet is foglalni. Nincs tömeg, nem tolakodik be mellénk senki sem, ami határozottan jó ötlet, hiszen hamarosan már amúgy is kellemetlen helyzetbe hoznánk bárkit, aki esetleg csatlakozott volna hozzánk. A kínált falatot természetes, hogy elfogadom és a csókban való kiteljesülése sem lep meg. Az első pillanatban még belemosolygok a kezdetébe, aztán már csak abban reménykedhetünk, hogy lesz annyi lélekjelenlétem, hogy a kezemben tartott vattacukrot nem kenem szét a hátán, vagy a tarkóján. Na az rém ciki lenne. Észre sem veszem, ahogyan elindul a kabin, túlságosan leköt az édes csók, ami ezúttal szó szerint értendő. Kellemes táncra hívom a nyelvét is, ahogy békésen ringatózva indulunk el felfelé. Pillanatok telnek el mire sikerül pár milliméterre elszakadnom tőle. - És mi lesz... a kilátással? - mosoly és egy újabb csók. Oh, érdekel a fenét a kilátás, amikor egy ilyen pasi csókját élvezheti az ember!
- Téged nem. Viszont az apácák, akik neveltek, ilyen téren igen régimódi elveket vallottak - mosolyodom el. Nem igazán Serena-t ábrázoltam, sokkal inkább mintha csak kölyökkoromból lépett volna elő valamelyik nevelőm. De ezek szerint félreérthetőre sikeredett a helyzet. - Egyébként az élet minden területén roppant megfontolt és kontrollált tudok lenni - teszem még hozzá egy sokat sejtető vigyor kíséretében. A vattacukor kérdésnél viszont nem hogy zavarba jönnék nevetésén, még rá is játszom a helyzetre, újabb grimaszokat vágva, amíg csak bírom és amíg ő is el nem neveti magát. Szerencsére a darabszám is így döntődik el, mindkettőnk elégedettségére. Én örülök, hogy csak egyet kell felfalnunk, Serena pedig úgy tűnik, alapból élvezi a szituációt. Talán is fogott meg benne nagyon. hogy minden helyzetben a jót keresi és meg is leli. Igazán üdítő társaság. - Az még hagyján, de gondold el, nekem milyen vérciki lenne, ahogy a gyerekeket kérdezgetem, merre a kijárat. Mert hogy engem keresnek ott - vigyorodom el, lassan haladva immár a sorral, ami az óriáskerékhez vezet. Nincs tériszonyom, nincs félsz, és amúgy sem lenne okom kihagyni. Serena majd, vattacukrostól, akkor én mire várjak? Kissé idegen a terep, még sem rettenek vissza, ahogy belépünk a fülkébe, és mivel szavamat adtam, hát hősiesen csippentek egy darabot a rózsaszín felhőből, szigorúan két ujjal, ahogy tanították. - Azt hiszem, ez az édesség a fogorvosok rémálma. Tömény cukor és szirup - motyogom finoman összeragadt szájjal. Na nem rossz, mármint abban az értelemben, hogy egy vidámparkban vagy épp vurstliban már-már kötelező elem a vattacukor. De kétlem, hogy a rabjává tudnék válni. - Bár igazából azt hiszem, minden finommá tehető, csak meg kell találni a módját, hogy azzá tegyük - vigyorodom el pajkosan, miközben újabb darabot ráncigálok le a habból, de nem tüntetem el, hanem Serena felé kínálom. Ám ahogy ráhajol, mert hát csak nem kerüli ki a lehetőséget, magam is odahajolok, mondhatni az ő szájáról lopva le az apró falatokat, majd elfeledkezve az édességről, a kabin apró zökkenéssel társuló indulásáról maradok édes ajkainál, v égre, találkozásunk óta az első igazi csókban merülve el.
- Héj szóval engem ilyen szigorúnak gondolsz? Egyébként is megnézném magamnak, ha hirtelen mohón vetnéd rá magadat, vagy... te is olyan vagy, aki ódzkodik attól, amit imád, mert tudja, hogy nem ismer benne kontrollt? - nevetve csipkelődöm, mert nem tudom megállni, hogy ne kalandozzanak el a gondolataim és ne merengjek el azon, hogy tényleg milyen lenne ő, amikor épp vadul habzsolja a vattacukrot és képtelen ellenállni neki, csak eszi és eszi, amíg már nem tud betelni vele és a végén tényleg úgy kell majd kimosakodnia. Oh komolyan, annyira szeretném látni! Nem lehetne mégis? Még abban is benne vagyok, hogy tényleg segítsek neki kimosakodni a végén, bár azért a komoly tanárnénis hangot nem tudnám produkálni, maximum ha kifejezetten erre vágyik, akkor esetleg. - Ha most látnád az arcodat! - nem tehetek róla, de iszonyú nehezen tartom vissza a nevetést, sőt, kifejezetten össze kell szorítanom a számat, ha nem akarok végül hangos nevetésben kitörni. Embert nem láttam még így megijedni attól, hogy saját vattacukrot kellene ennie. Az már biztos, hogy Nathan tényleg nem kifejezetten édes szájú, én pedig nem is akarnék ráerőltetni semmit sem, de azt hiszem ez az egész még jobban ráhozza a frászt, mintha fegyveres banditák támadnák meg hirtelen a vidámparkot. - Hát jó, akkor legyen egy. - hatalmasat sóhajtok, igyekszem rájátszani azért nem kicsit, hogy úgy tűnjön bánt az, hogy nem akar sajátot enni, hanem az enyémből akar lopkodni, de nem megy nekem ez a színjáték dolog, kb. két másodpercig tudom csak eljátszani, hogy cseppet elkámpicsorodtam, aztán már visszatér a mosoly, a széles változat, kész csoda, hogy nem újra a nevetés. - Igazán nem akarnálak elveszíteni, még is hogy venné ki magát, ha a hangosbemondón keresztül kellene hívnom, hogy jelenj meg a bejáratnál. - széles mosollyal cukkolom még egy kicsit, ennyi azért belefér, sőt ennyi kell is neki, ha már ennyire a vattacukor ellenére van. Szóval végül csak egyet veszek, de az szigorúan rózsaszín marad és remélem, hogy tényleg kiveszi belőle a részét, mert hát szerintem isteni, és persze jó nagy, no meg a napon hamar összeesik és még ragacsosabbá válik, nem lenne jó túl sokáig húzni vele. - Persze. Talán a hullámvasútra kajával nem, de ide biztosan, itt nem szoktak rosszul lenni tömegesen az emberek, szóval csak sipirc. - hessegetem kicsit előrébb, ha kell és persze lelkesen tolom közelebb felé a vattacukrot, ha netán igyekezne kihúzni magát a fogyasztása alól. - Na túlélhető? - pillantok rá, amikor már épp az egyik kis kabin előtt vagyunk, ahová szépen be is tehetjük a hátsónkat. Szerencsére külső kör, aminek külön örülök, hiszen így még magasabbról szemlélhetjük majd meg a tájat és persze beláthatjuk az egész vidámparkot, meg is tervezhetjük előre akár a következő célt.
- Hogy kimosakodhassak. Már szinte látom magam előtt, ahogy afelé a pici kút felé hajolok, elkámpicsorodott arccal, miközben te szakavatottan dörgölöd le az arcomról a rátapadt cukorfelhőt, efféle szavakkal kísérve: Megmondtam fiatalember, hogy nem szabad mohón enni a vattacukrot. Csak lassan, ügyesen, két ujjal - vigyorodom el válaszadás közben. Hát persze hogy van humoros oldalam, és ha a helyzet adott hozzá, szívesen villogtatom. illetve hát.. a srácok körében egyértelmű volt, hogy néhány pohár sör után könnyen lazulunk, de Serena-val ehhez nem kell ital se. Vele olyan különösen könnyednek érzem magam, és nem kell görcsösen ügyelnem minden mozdulatomra, minden szavamra. Mert ő nem akar tőlem valamit. Illetve hát nem úgy, ahogy a legtöbb nő vagy épp egy kellemetlen informátor. Szóval azt hiszem, tényleg szabadnapos vagyok. - Hogy érted hogy magamnak választhatok kéket? Hát kettő kell? - pislantok rá mondhatni ijedten. Az még hagyján, hogy egyek belőle, de hogy mint egy gyermek, még külön cipeljem is magammal? Főképp, amikor ezerszer jobb elfoglaltságot tudnék találni a kezeimnek? - Nem lehetne alkudozni? Mit szólnál, ha egyet vennék, és akkor az legyen rózsaszín. És ígérem, derekasan kiveszem belőle a részem - vetem fel, profi tárgyalóként, és ha egyetlen leheletnyi ellenkezést is látok, bevetem a tutifegyvert: - Arról nem is beszélve, hogy ha az egyik kezem foglalt miatta, a másikkal feszt el kell engednem a tied, ha sorban állunk vagy épp felszállunk valamelyik játékra. Még a végén elvesznék ebben a nagy tömegben! - vetek rá már-már kiskutya szemeket, ám kétségtelen, mindent megteszek, hogy beérje egyetlenegy cukros-habos felhővel. És csak remélem, hogy nyerek, mert végül sorra kerülünk és annyira már nem vagyok gyerekes, hogy itt álljak le nyűglődni, feltartva másokat is. Aztán, remélhetőleg egyetlen pamaccsal a társaságunkban veszem át az irányítást és lépkedem az óriáskerék felé. Ezt valahogy nem nehéz észrevenni, elég impozáns, eléggé kidomborodik, így még az én avatatlan személyem is megleli a megfelelő irányt, majd azonnal be is húzódom a sorba. - Ezzel az izével is felengednek? - kérdezem azért, utólag eszmélve a plusz terhünkre, bár nem hiszem, hogy komolya akadály lenne. Valahogy az a sejtésem, hogy egy ilyen vidámparkban majdhogynem bármi engedett, ami amúgy ép eszű helyeknél szigorúan tiltott.
- Egyetértünk! - nevetek fel én magam is. Azt hiszem már jól indul ez az egész és ha jó a kezdés, akkor a folytatás sem fog rosszul alakulni. Biztos vagyok benne, hogy jól fogjuk érezni magunkat, hiszen ez legutóbb is meg volt és most is meg lesz. Lehetséges, hogy majd az elején esetleg ódzkodik pár apróságtól, de majd azokat is megkedveli, vagy legalábbis elviseli, mert kénytelen lesz, hiszen mégis csak szórakozni jöttünk. - És a gyerekek megrohamoztak volna, hogy mutass trükköket! Pedig milyen vicces lett volna. - halk sóhaj hallatok, de persze aztán azonnal széles mosoly ül ki az arcomra. Viccelek csupán, semmi másról nincs szó, de öltönyben tényleg jó eséllyel furán néztek volna rá és talán a gyerekek szimplán bűvésznek nézik, vagy valami hasonlónak. Azért szórakoztató lett volna végignézni, ahogyan magyarázkodik, de szó se róla, hogy ez az összeállítás csak még jobban áll neki. Nem mondom, hogy nem kerülnék szívesen mögé, hogy megnézzem az a farmer hogyan is áll a hátsóján... Oké az efféle gondolatokat ideje kikapcsolni és próbálok inkább a jegyvásárlásra gondolni, no meg az útvonaltervezésre. Számítok rá, hogy én leszek majd az, aki mutatja az utat és nincs is ezzel baj. Kétlem, hogy gyakran járna vidámparkba, na nem mintha én mostanában lettem volna legutóbb, de az én stílusomhoz még mindig sokkal jobban illik, mint az övéhez. - Ohó, szóval egyre többet mutatsz meg a humoros oldaladból! - nevetek fel, de naná, hogy megfogom a kezét. Én leszek ma a kalauza, én mutatom meg neki a helyet és én leszek az, aki beleviszi a jóba, vagy a rosszba, teljesen mindegy. Először persze a vattacukrok felé vesszük az irányt. Voltunk már étteremben, na itt ehetünk aztán mindent, ami nem túl egészséges, sőt talán kimondottan káros. Majd kipróbáltatok vele mindenfélét, ehetünk popcornt is, de ez lesz az első. Amúgy is szórakoztató óriáskerékre ülni ragadós vattacukorral küzdve közben. Majd maximum kezet mosunk utána. - Tudod ennek is meg van a trükkje, ügyesen kell enni két ujjal, de majd keresünk egy csapot, hogy kimosakodj, ha nem megy. - nem tágítok és a mosolyom sem csökken, amíg el nem érünk a vattacukroshoz. A szép nagy rózsaszín és egyéb színes pamacsok könnyen kiszúrhatóak, hogy honnan indulnak felfedező útjukra persze nagyrészt gyerekek kezében, de vannak hozzánk hasonló bevállalós felnőttek. Ide mégis csak azért jön az ember kortól függetlenül, hogy gyereknek érezhesse magát, akkor pedig nincsenek tabuk és nem kell gondolkodni, hogy mit szabad és mit nem. - Na jó, végülis a vasút is jöhet, de céllövöldébe nem illene menned, szerintem kifosztanád az árust. - mert mint tudjuk ebben ő elég profi, bár végül is nem lenne olyan rossz innen úgy távozni, hogy én viszem el a legnagyobb macit. Biztosan élvezném, és lenne egy kiadósan méretes emlékem is a napról, bár biztosan így se fogom elfelejteni. - Annyi engedményt kapsz, hogy választhatsz kéket is, fiús színt. - állunk meg a sorban. Amíg odaérünk eldöntheti, hogy mit szeretné, én biztos hogy maradok a hagyományos rózsaszín verziónál, azért mégis csak az az igazi.
- Az a jó, ha az ember tanul a hibákból - nevetek rá halkan. Nem hibáztatom azért, ami a bárban történt, nem lehet mindenki olyan paranoiás, mint én. De legalább nem kezeli úgy, mintha semmi sem történt volna, leszűrte a tanulságot. És ez azért egészséges jellemre vall. - Hülyén néztem volna ki. még valaki azt hitte volna, én is része vagyok a mulatságnak, és később nem engednek ki innen - tekintek megjátszott kétségbeeséssel a falakra, mik egy külön világgá varázsolják a benti mulatságot. És persze megakadályozzák, hogy bárki ingyen részt vehessen benne. A jegyvásárlásnál meg sem fordul a fejemben, hogy ezt illemből teszik így. Számomra természetes, hogy én fizetek, bőven van miből. Legalább kissé élvezem is a pénzt, a miért eddig dolgoztam. Mert abban egy pillanatig sem kételkedem, hogy élvezni fogom a mai napot. Ha más nem is, de Serena erre garancia. Vele a múltkori egyszerű ebéd is kellemes volt, tehát nem a hely vagy a program a lényeg, hanem a társaság. - Teljesen... ismeretlen vagyok.. erre... - tagolom magam is a szavakat vigyorogva, miközben egy apró fejbiccentéssel mondhatni rábólintok a kérdésére. Nem tartok attól, hogy valami kellemetlen dologra kényszerítene, még ha nem is vagyok már gyermek, hogy gyermeteg lélekkel élvezzem az itteni vidámságot, azért én is képes vagyok feloldódni, ha a helyzet engedi. - Vagy esetleg keressek valaki mást, aki körbevezet? - incselkedem, de szavaim ellenére magam is ráfogok finoman a kezére és hagyom magam vezeti. Elsőként a vattacukorárus felé. kissé gyanakodva méregetem a hatalmas felhőket, amikkel onnan távoznak, de hát mit tehetnék, rá bíztam magam. - Őszintén bevallom, nem rajongok az édességért. És főképp nem azért, amitől aztán nyakig ragacsos leszek - sóhajtok, bár ahogy hirtelen felrémlik a kép, ahogy Serena-ról falatozom le a ráragadt édességet rögtön megemelkedik a pulzusszámom. Talán nem itt és nem most kéne effélékről fantáziálnom. - De rendben, a sorsom a kezedben. Az óriáskerék pedig jöhet, nekem nincs tériszonyom - vigyorodom el, beállva az árus rövid sorába. Szerencsére a pasi igen ügyes kezű, elég gyorsan elkészülnek a labdacsok. - De meg kell ígérned, hogy mindazokért, amit ki kell állnom, beülsz velem majd valamelyik vasútba is - teszem még hozzá vigyorogva. És hogy melyikbe? Na azt nem kötöm ki, majd kitaláljuk. hisz annyiféle van, szellem, rémség, és persze szerelem. Meglátjuk, melyiket találjuk a legérdekesebbnek. vagy épp mindet, a miénk az egész nap.
Én se nagyon tudom, hogy mi az, ami belefér neki és mi az, ami esetleg sok lenne, vagy megijesztené, ezért is nem kértem, hogy jöjjön ki elém a pályaudvarra. Nagy lány vagyok már, a cipőmet is egyedül kötöm be és át tudok vágni New Yorkon. Na jó, azt gondolom meg tudná cáfolni, hogy vigyázni is tudok-e magamra, mert azt már sikerült bizonyítanom, hogy a naivitásom kissé talán túl sok és könnyedén át lehet ejteni, amiből aztán ilyen helyes lovagoknak kell kimenteni, de ő már megtett egyszer, miért is tenné meg újra? Na jó, azért most nem keveredtem szándékosan bajba és szerencsére a metrón annyira nem is lehet bajba esni, főleg nem fényes nappal. Nem mentem veszélyesnek ható bárba és veszélyes városrészre sem, szóval nincs itt baj. Azt viszont már az érkezésemkor is tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hiszen mégis csak az egyik legjobb pasi a kint ácsorgók közül és ő rám vár. Azért ez nem kis dolog! Azt pedig csak remélem, hogy nem lepem meg, vagy nem veszi rossz néven azt, hogy szájra puszival nyitok. Végül is mi most... hát nem mondtunk ki hivatalosan semmit sem, de egy randi után nem is lehet, viszont az tény, hogy az előző randi volt, tehát ez is az, és az is tény, hogy kedveljük egymást, legalábbis remélem, hogy nem pusztán ki volt éhezve és azért állt le legutóbb olyan nehezen. De legalább futólag viszonozza, még ha talán a maga esetleg módján is, legalábbis azért érzem én belőle, hogy nem volt teljesen biztos, hogy mi is legyen ebből a csókból, de az tény, hogy itt elég sokan vannak és sok a gyerek is, nem biztos, hogy okos döntés lenne most túlzásba vinni. Majd a csendesebb, sötét helyeken, ahol nem lát minket más... - Oh ne aggódj, tudok vigyázni magamra és már tudom, hogy nem szabad beleinni félretett italokba sem. - igen az a jó, amikor egy rosszul sikerült szituációt később egyszerűen el tudsz viccelni, én pedig simán el tudom most, hiszen az egész elég vicces lehetett, bár nem sokra emlékszem már belőle szerencsére. Az a jó, mert ki tudja, hogy milyen módon égettem le magamat előtte, hogy miket mondtam és csináltam. Rendesen kiütött az az izé, amit az italomba tettek. - Köszönöm, te sem panaszkodhatsz és végre semmi öltöny! - viccelek persze, ez a mosolyomból is látszik, legutóbb sem volt annyira puccosan kiöltözve, de azért most annál is lazább stílust vett fel és a fenébe is állati jól áll neki. Ez a farmer+ing kombináció... hát nem mondom, hogy nem tüntetném el róla szívesen, de itt és most nem lehet. Pont azért jöttünk nyilvános helyre, hogy ne ragadjon el a hév, mint a múltkor, legalábbis ne így mindenki előtt, az elég kellemetlen helyzetet tudna szülni. Besorolunk közben a a jegypénztárhoz, és bár elsőre bennem lenne a késztetést, de végül még sem ellenkezem, hogy ő vásárolja meg az én jegyemet is. Majd odabent meghívom valamire csak úgy viszonzásképpen. Nem azt mondom, hogy fene nagy nőjogi aktivista vagyok, de olyan kellemetlen lehet a férfiaknak, hogy a legnagyobb tehet fizetés tekintetében rájuk van lőcsölve az ilyen randiknál, pedig egyáltalán nem biztos, hogy tényleg be is jön a dolog. - Szóval rám bízod magadat? Teljesen... biztos vagy... ebben? - szándékosan tagolom ennyire a mondatot, és persze próbálok nagyon komolyan nézni rá, úgy pár pillanatig megy is, aztán kiszélesedik a mosolyom, így amikor már bent vagyunk a kezébe csúsztatom az enyémet és el is indulok szépen a kavalkádban. Jó az idő, nem csoda, hogy sokan vannak és persze ez egy vidámpark sok a gyerek, nevető, síró és rohangáló egyaránt, szóval a hangzavar adott. - Hát jó, akkor először is veszünk egy közös hatalmas vattacukrot. Szigorúan rózsaszínt és kezdésnek felülünk az óriáskerékre, hogy megeszegessük és neked is enni kell belőle! - mert ez egy vidámpark, kötelező a vattacukor és ha ellenkezik én tömöm a szájába és nagyon remélem, hogy nem cukorbeteg, de mivel elég ellenálló mindennel szemben... csak nem.
Vártam ezt a napot. Eleinte számomra is meglepő volt, de igen is vártam. Pontosabban azóta, mióta eljöttem arról a birtokról. Valahogy.. hiányzott Serena. Pedig ez olyan hülyeség, amit magamról nem igen feltételeztem volna. Túl bohókás, túl szertelen. És ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot, ő is csak egy nő. Márpedig szaladgál belőlük jó pár New York-ban is. És én még is annak örülök, hogy sikerült újra közös napot találni, hogy újra találkozhatunk. Bár tény, a vidámparkos ötletével meglepett, igazából nehezen képzelem el magam itt. Öreg vagyok én már ehhez. De hát.. ha neki kedve van hozzá talán én is megpróbálhatom élvezni. Ráérősen toporgok a bejárat mellett, kezeim a sötétkék farmer szűk zsebébe süllyesztve. Szívesen el- vagy akár kimentem volna Serena-ért, de azt se akartam erőltetni, hogy teljesen ráakaszkodjak. Így hát ezt a helyet jelöltük ki. Ahhoz viszont tartom magam, hogy időben, vagy is inkább elsőként érkezzem, hogy legalább várnia ne kelljen. Inkább várok én, addig is szemlélve a jegyet váltókat. Talán nem rívok ki a farmerrel és a lazán gombolt sötétkék inggel. Bár ezekről a darabokról is látszik, hogy nem épp tucatáruk, de legalább nem öltöny. Abban tényleg hülyén néznék ki. Aztán már nem foglalkozom az idegenekkel, tekintetem a felé m igyekvő nő alakjára tapad, kiélvezve minden centiméterét. Hát igen, Serena roppant vonzó a maga különös bájával. A szájrapuszi viszont meglep. Na nem azért, mert kellemetlen, csak hát... na jó, fogalmam sincs, hogy és miként megy ez, eddig még nem kifejezetten randiztam, azt se mondanám, hogy volt tartós kapcsolatom, így hát új ez is mint sok minden más. De attól még nem kellemetlen, sőt, kifejezetten élvezem ajkának puha érintését, és talán csak a meglepettség az oka, hogy nem melegszem bele. De ez azért nem gond, épp eléggé feszült helyzetet tudunk teremteni ha belemelegedünk, mint a múltkor a szobájában. Ez meg még is csak egy nyilvános tér! - Remélem nem volt semmi gond az úton. Igazán elmehettem volna érted, vagy legalább az állomásra - hallatom elsőként a hangom, kezem kihúzva a farmerzsebből, hogy az övé után nyúlva vonjam magam mellé. Mintha csak jelezni akarnám, hozzám tartozik. De hát, ki is vétózná meg? - Nagyon csinos vagy - újabb szavak, számomra is szokatlan bókáradat. De hát, miért is ne? Tényleg tetszik, tényleg szép. Akkor miért is ne dicsérném? Közben persze haladok, szépen besorolok a pénztárba, majd szó nélkül pengetem ki a belépőt. Az azért még sem járja, hogy felezzünk. Ez végül is randi, ott pedig a férfinak illik fizetni. - Nem vagyok járatos az effélében, szóval neked kell kiválasztanod, hogy merre is menjünk - nevetek rá, mikor már a kerítésen belülre kerültünk. Ha ijedős lennék, mondhatnám, hogy megszeppenek a belső kavalkádtól, forgatagtól. Nem rajongom a tömeget az ilyen lármát, a melóban ez a hely csupa agyrém lenne. De most nem dolgozom, tehát megpróbálom élvezni. Csak azért is!
Serena Pierce
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 189
Kor : 35
Tárgy: Re: Coney Island-i vidámpark Hétf. 24 Aug. - 15:57
Nathan & Serena
Mindenképpen úgy a fair, ha felváltva csináljuk ezt a randi dolgot, mármint ami a helyeket illeti, hiszen legutóbb ő jött el hozzám és nem is keveset autókázott oda, aztán vissza, hogy találkozzunk és már az is biztos, hogy nekem is van értelme felpattannom a vonatra és elruccanni a hétvégén New Yorkba. Persze előtte egyeztettünk mindent telefonon, mert hát mégis csak úgy kell ezt, meg hát nekem is itt vannak a srácok, meg az iskola, neki pedig ott van a munka, nem jöhet el csak úgy bármikor. Annyira pedig még van jó idő, egészen kellemes nyárias, de nem olyan izzadós az idő, hogy problémás legyen a vidámpark kérdés. Naná, hogy ragaszkodtam hozzá, ha már arról volt szó, hogy ő nem szokott úgy igazán kikapcsolódni, no meg ott aztán elég nagy tömeg lesz majd ahhoz, hogy ne csináljunk semmi őrültséget... legalábbis elvileg, aztán majd meglátjuk mi lesz a szellemvasút rejtett zugainak sötét kis bugyraiban... Oké, erre nem gondolok most, a végén már most elkalandozom. Egyébként persze viszonylag korán keltem, még is csak sokat kell utazni. Nem öltöztem túl, csak még a korai időre való tekintettel kaptam fel egy vékonyabb kis kardigánt, amit aztán könnyen bele lehet gyűrni a válltáskába, hogy utána már a kellemes kis zöld nyári ruhám látszódjon, ami persze szintén saját készítésű. Mellette már rég nem zavar a magasságom, azaz alacsonyságom, úgyhogy nem vettem fel magassarkút sem, csak egy kényelmes lapos talpút. Ciki lenne, ha beragadna a lábam az első rácsos kilépőre, aztán onnan is ki kellene mentenie, vagy hasra esnék az első gödörben fagyival a kézben... tudok ám én érdekes dolgokat produkálni, azt már megláthatta nem egyszer és jó, ha nem próbálkozunk újra azzal, hogy káoszt idézzek. Szóval korán irány a busz, aztán persze a pályaudvar, majd a vonat és irány New York. Az útra azért tettem be magamnak könyvet, biztos, ami biztos alapján, de olyan sokat szerencsére nem is kell zötykölődni, vagy csak gyorsan telik az idő, ha folyton az ódádat nézegeted, hogy mikor leszel már ott? Nem akartam azt, hogy még ide is kijöjjön elém, el tudok én keveregni simán a városban, és akkor már legyen olyan igazi kis randi, amikor is a vidámparknál találkozunk. Egy kis busz és metró után meg is érkezem a célállomáshoz, a megbeszél helyen pár lépésre a bejárattól állok meg, ha még nincs ott. Ebben az esetben, amikor érkezik, akkor sietek elé, ha pedig már eleve ott van, akkor lendületes léptekkel célzom be őt. Tudtam előre, hogy most is elegáns lesz, én is azért csíptem ki magamat, no meg most egyértelműen kijelenthetjük, hogy ez egy randi, még hozzá a második! Már ő sem fog megijedni, ha ilyesmit ejtek ki a számon igaz? - Szia! - hirtelen azt sem tudom, hogy melyik kérdést tegyem fel a hogy vagy legyen az első, vagy a milyen napod volt, vagy netán nyissak egy hiányoztállal-e, amitől lehet hogy megijedne, azért vele még óvatosnak kell ugye lenni. Így marad a legegyszerűbb megoldás, egyszerűen csak lábujjhegyre emelkedem, hogy a szájára cuppantott puszival nyissak... bár tuti biztos, hogy iszonyú nehéz lesz megállni, hogy ebből ne legyen inkább egy csók. Kell egyáltalán megállni?
Kezdőlap 
by 
