Gleason’s pizzéria

Tárgy: Gleason’s pizzéria Pént. 20 Szept. - 22:47

First topic message reminder :

Igazi olasz pizzéria, itt tényleg nem nagyon kapsz mást, mint pizzát, és tésztaételeket. Az egész berendezés és hangulat is olaszos életérzést kölcsönöz, és ehhez tartják magukat a menüt illetően itt. Szóval, ha rántott hús kell, akkor nézz át egy másik étterembe. Viszont a pizzák isteniek és rendkívül sok félék. Tuti, hogy megtalálod azt, ami tetszik, de ha mégsem, akkor is megteheted, hogy plusz, mínusz feltétet kérsz, vagy akár te magad állítod össze a saját pizzádat. Havonta játékot is hirdetnek, a vendégek által összeállított pizzák közül az étterem vezető dönti el, hogy melyik kerüljön fel az étlapra a következő hónapban, természetesen a megrendelőről elnevezve.

Tárgy: Re: Gleason’s pizzéria Pént. 14 Márc. - 20:27

Will & Violet

Olyan rémes, amikor tudom, hogy emlékeznem kéne, de mégsem megy. Tudom, hogy ő ismer, de fogalmam sincs hogy honnan. Ezért járok mindig olyan helyekre, amiket ismerek, mert ott legalább behatárol pl. egy névtábla, de ez jelen esetben nem működik. Sejtelmem sincs, hogy ki ez a pasas és azt hiszem ez őt nem érinti valami jól. Az asztalon való dobolásból legalábbis egyértelműen ezt szűröm le. Rémesen érzem magam e miatt és közben tudom, hogy a végén magyarázkodni leszek kénytelen, amit nem szeretek. Olyankor mindig jön a döbbenet, aztán a sajnálat, hogy milyen rossz lehet nekem, és ha egyszer én már megbarátkoztam a sorsommal, akkor másnak miért kell ehhez így hozzáállni? Elég ideje élek együtt ezzel, gyerekkorom óta, szóval egyáltalán nem olyan vészes, mint ahogy azt a legtöbben beállítják. Erősen pörög az agyam, hogy hogyan is fogjak bele a magyarázatba, ami nem kényelmetlen neki sem és nekem sem és nem igényel sok magyarázatot. Akár azt is mondhatom, hogy csak rossz az arcmemóriám és nem emlékszem rá, de félek tőle, hogy ha netán újra találkozom vele, akkor ebből rosszul jöhetek ki, hiszen akkor sem fogom megismerni. Nem látok rajta elsőre olyan jellegzetességet, amiből egyből tudnám, hogy ő az. Ezért szeretem a különleges külsejű embereket, extra frizura, hajszín, netán tetoválás, hiszen ezek olyan egyedi jellemzők, amik nekem is támpontokat adnak a későbbiekben.
- Ne haragudj, ez igazán nem ellened van. Én egyszerűen csak... egyáltalán nem emlékszem az arcokra, mind teljesen más. Ez egy betegség, arcvakságnak nevezik. - vallom be végül az igazságot. Azt hiszem így a legegyszerűbb, ha őszinte vagyok. Nem akarom, hogy azért érezze magát rosszul bárki is, mert azt hiszi, hogy ellene szól, hogy nem emlékszem rá, vagy úgy gondolják, hogy ennyire figyelmetlen vagyok. Persze azt sem akarom, hogy bárki is sajnáljon, de az a baj, hogy ennek az egésznek igazán jó megoldása nincs is. - Áh, szóval a szüleim révén... tehát apámat a kórházban ismerted meg? - kérdezek rá kissé bizonytalanul. Megtanultam már ezt, hiszen évek óta élek ezzel a betegséggel együtt. Nem hihetek csak úgy bárkinek el bármit, csak mert ő azt mondta. Ezért kérdezek rá a kórházra, miközben az apám bankár volt, bár lehetséges, hogy ezt az újság is megírta a halálukkal kapcsolatos cikkben. Az tény, hogy előfordult elég gyakran, hogy apám elhozta vacsorára egy kollégáját, de őszintén szólva nem is emlékszem minden alkalomra, vagy hogy mikor fordult elő, hogy az illető olyan valaki volt, akit esetleg kirúgtak. Még a neve sem rémlik, de ez simán lehet azért, mert egyszerűen csak nem jegyeztem meg. Minden név nem marad meg az emberben. Az is nem egyszer előfordult, hogy semmi kedvem sem volt ezekhez a vacsikhoz, hogy valami ismeretlen kollégával csevegjek csak azért, mert korban hozzám illik. Azért, mert nem szoktam könnyen barátkozni, vagy nyitni mások felé, még egyáltalán nem kell a szerelmi életemet a szüleimnek egyengetni. Ez amúgy is annyira ciki!

Tárgy: Re: Gleason’s pizzéria Pént. 14 Márc. - 17:11

Miért nem emlékszik rám? A sokk amit átélt akkor, talán az lehet a gond? Nem hiszem el, hogy ez történik! Mindennap ő jár a fejemben, erre ő még csak nem is emlékszik rám? Nem, itt valami komolyabb baj húzódik a háttérben. Engem nem lehet elfelejteni. Már a megjelenésem is megmarad az emberekben, ráadásul megöltem Violet szüleit! Sokk ide, vagy oda, emlékeznie kéne rám. Nem éppen mindennapi, hogy a szerelmem szüleit öltem meg, tudom, de ki mondhatná el, hogy ilyen varázslatos volt az első találkozás? Senki, ebben is mi vagyunk a legjobbak. Komolyan fáj a szívem, hogy nem emlékszik rám. Akkor fájt utoljára így, mikor először találkozunk és én elfutottam. Mi történt vele ez idő alatt? Szerzett barátokat, bántották-e, hogy viszonyul ahhoz, hogy elvettem tőle az életét? Biztos így látja, mindenki így látja. Én inkább úgy vélem, hogy szabaddá tettem. Mennyiben jobb, ha mondjuk öregen haldokolnak, vagy pár hét múlva rákban meghalnak? Áhá, most ugrott be! Mi van, ha csak szórakozik velem? Ha megakar leckéztetni, kihasználva azt, hogy szeretem őt? Ennyire rafinált lenne? Ilyen jól játszaná a szerepét? Nem tűnik ilyennek. Inkább amolyan gyengéd, tiszta léleknek nézem, aki a légynek sem tudna ártani. Tökéletes ellentettjei vagyunk egymásnak ebben, és talán még több dologban. Nem támadhatom le azzal, hogy mesélje el mi történt vele, mióta megöltem a szüleit. Rosszul reagálná le, én pedig elveszteném őt. Nem, inkább eljátszom a régi ismerős szerepét, közben feltérképezve, hogy mégis miért nem emlékszik rám. Hátradőlök a széken és az ujjaimmal az asztalon dobolok.
- Fura, azt hittem emlékezni fogsz rám. - mondom neki szomorú hangon. Ebbe most tökéletesen beletudom magam élni. Átkozott legyen az élet, amiért megpróbálja őt elvenni tőlem! - Nem, nem egy suliba jártunk. A szüleid révén találkoztunk. - itt kicsit elhallgatok, mert rendelek egy pohár kólát. - Apádnak dolgoztam, de aztán a leépítésnél ki lettem rúgva, kárpótlásul pedig meghívott hozzátok. Akkor találkoztunk először. - fejezem be a hazugság áradatot mosolyogva. Fáj, hogy hazudnom kell neki, de az ő érdekében történik. Azt már nem akarom tőle megkérdezni, hogy, hogy vannak a szülei, mert lehet, hogy fájdalmat okoznék vele neki, amit nem bírnék ki. Mindezek ellenére szerintem remekül játszottam a szerepem. Fogalmam sincs mit dolgozott az apja, de a nyaralóból ítélve elégé pénzesek voltak, tehát biztos voltak alkalmazottaik, ebből adódóan van leépítés, az apja pedig jól bánt vele, bár ez csak megérzés, tehát belefér, hogy meghívta az egyik kirúgott embert a nyaralóba, akit bemutatott a lányának, révén, hogy összeillenek. Eddig is magabiztos voltam, de most már kétszer annyira. Szeretem mikor klappolnak a dolgok, főleg, ha miattam. Kíváncsi vagyok mit mond erre. Ha a sokk okozta azt, hogy nem emlékszik rám, akkor feláll és elmegy, tudva hogy hazudtam. Ha csak az arcmemóriája rossz, akkor pedig elhiszi, ki emlékezne arra, hogy látott valakit 10 másodpercre? Kockáztattam, de muszáj megtudnom, hogy miért nem emlékszik rám? Rám, aki talán a legfontosabb személy vagyok az életében!

Tárgy: Re: Gleason’s pizzéria Csüt. 13 Márc. - 22:05

Will & Violet

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ez esetleg egy nem ugyanolyan átlagos nap, mint az eddigiek. Egyszerűen csak vásároltunk egy jót és most jól érezem magam. Már csak kajálni kell egy jót és akkor még jobb lesz minden. Csak a gondolataimat foglalja le túlságosan ez az egész kis történet, amit Connor talált. Tényleg kíváncsi vagyok és igazából ha tehetném, akkor megkeresném, hogy meg tudott-e már valamit. Kár, hogy nem lehet egy könnyen elérni valakit és nem beszéltük meg, hogy ma is találkozunk. Ez a kis nyomozás egészen izgalmas, kifejezetten feldobja a napjaimat és a tetejében le is foglal, így végképp nem foglalkozom mással. Ezen kívül pedig egy kicsit a barátaimmal is együtt lehetek megint, ami szintén elég hasznos, mert finoman szólva is hanyagoltam őket eddig, ami tudom, hogy nem túl szép tőlem. De most az a fontos, hogy egyek valamit, és mivel elég jól ismerem a helyet, nem hiszem, hogy ez gondot jelentene. Bár a pincér új, de ha szól hátul, hogy én vagyok az, akkor már tudni fogják, hogy mit kell nekem készíteni. A nénikém is biztosan örülni fog neki, ha viszek haza mondjuk vacsira. Ő is szereti a pizzát.
A fickó viszont kicsit sem ismerős nekem, csak azt az egyet furcsállom, hogy úgy néz, mert egy kissé mintha rajtam felejtette volna a tekintetét. Zavartan tűröm a fülem mögé a hajam, és sütöm le a szememet, hogy az asztalon pihenő szalvétát fixírozzam. Rendkívül érdekesnek tűnik. Akkor viszont komolyan még a levegővétel is bent akad, amikor megindul felém. Nem igazán szokott senki sem csak úgy leszólítani, és én egyértelműen erre gondolok. Nem ismerkedem idegenekkel, mert nem emlékeznék rájuk és ezt elég bonyolult mindig újra és újra elmagyarázni. Az utolsó pillanatig azt hiszem, hogy elmegy mellettem, de a tekintete nem igazán erre mutat rá. Amikor leül, akkor viszont már minden biztos és végül a nevemen szólít. Ismerem talán? Lehet, hogy olyan valaki, akit tudnom kéne kicsoda, de nem emlékszem rá? Erre bőven van esély, nem keveseket írhatnék fel egy ilyen listára.
- Szia! - bizonytalanul cseng a hangom és a kérdésre csak megrázom a fejem. Ezt utálom, elmagyarázni másoknak, hogy miért nem tudom, hogy kicsodák. Nem arról van szó, hogy olyan figyelmetlen vagyok, hogy ne emlékeznék másokra, egyszerűen csak... nem az én hibám, ez egy betegség, ami nekem már megszokott, de másoknak mindig határozottan meglepő. - Sajnálom, de nem emlékszem rád, esetleg egy suliba jártunk? - fogalmam sincs, idősebb lehet talán nálam, de nem tudnám ezt biztosra megmondani. Az a baj, hogy még csak a neve sem rémlik. Nem ismeretem egy Willt sem eddig, legalábbis most nem ugrik be. Lehet, hogy mégis csak volt valaki, csak már régen? Rémes érzés és látszik is rajtam, hogy rosszul érzem magam, hogy nem jut eszembe. Aztán majd jöhet a magyarázkodást, amit annyira nagyon utálok!

Tárgy: Re: Gleason’s pizzéria Csüt. 13 Márc. - 18:56

Sajnos ez a pizza finom. Nincs valami szerencsés napom. Az emberek még okot sem adnak nekem, az élet vajon azt akarja ezzel mondani, hogy hagyjam abba? Nem, biztos, hogy nem, maximum szüneteltessem egy időre. Talán megkereshetném apámékat. Úgyis terveztem, hogy meglátogatom őket. Nem haragszom rájuk, sőt örülök neki, hogy elmentek, de valamiért mégis élvezem a gondolatot, hogy meghalnak. Pedig egész jó szülők voltak, lehetett volna rosszabb is. Azt viszont nem értem, hogy miért menekültek el. Miért nem mondták, hogy én öltem meg a fickót? Ha védeni akartak, új lehetőséget adni, akkor sikerült nekik. Kicsattanok az egészségtől, élvezem az életet, csak valahogy mostanság nem megy a szekér. Talán be kéne újítanom. Elköltözni máshova, vagy munkát szerezni. Gondolkodtam már a seregen is. Beállhatnék és hírnevet szerzek magamnak. Csakhogy az ottani ellenséget gyorsan kell megölni, én pedig utálok gyorsan ölni. Ki kell élvezni minden mozzanatát, belenézni a szemükbe, mert ilyenkor látod, hogy milyenek is ők, ilyenkor látsz a lelkük legmélyére. Meglátod a mindennapjaikat, hogy mit esznek esténként, már szinte te is érzed. Látod, ahogy elütnek valakit aztán otthagyják, mert ebben a világban csak szabályok nélkül lehet létezni. Szinte a testvérüké válsz azalatt a röpke idő alatt. Ki kéne ötlenem valami egyéni gyilkolási módot, úgy biztosan többen észrevennék a munkásságom. Nem lenne szívem kibelezni őket, vagy hasonlók, nem vagyok én halottgyalázó. Most viszont eszembe jutott egy egész frappáns kis módszer. Elkaphatnám őket, aztán az őrületbe kergetném őket. A képességem révén az őrületbe hajszolhatom őket, és egyetlen dologgal kell tömnöm a fejüket: én már meghaltam. Élnek, de belülről halottak, üresek. Megtalálják őket az útszélén, ahol már órák óta állnak egy helyben egyetlen mondatot ismételgetve: én már meghaltam. Amint lesz lehetőségem kipróbálom. Ki kell fejlesztenem a legtökéletesebb módot, erre pedig két-három emberre biztos szükségem lesz.
Felpillantok a pizzámról és lemerevedek. Szellemet láttam volna, vagy tényleg itt van? Ő. A lány, akit nem tudtam megölni. Már rég, hogy megöltem azt a két embert abban a nyaralóban, de nem múlik el éjszaka, hogy ne látnám az Ő arcát. Szeretem őt, azt hiszem, bár biztosra nem vehetem. Hogy-hogy nem szúrt ki? Kilógok a tömegből és az arcomat egy életre biztos, hogy megjegyezte és, bár elváltoztattam a kinézetem, annyira nem, hogy ne ismerne fel. Talán pont ebben rejlik a varázs? Ha tudná kivagyok, akkor üldözne, de nem tudna megölni, nem egy gyilkos alkat. Én pedig képtelen vagyok őt megölni, mert szeretem. Örök kis harc lenne akkor a miénk? Élvezetem már a gondolatot is, de itt valami nem stimmel. Örülök neki, hogy nem látok rajta fájdalmat. Meghalna, aki fájdalmat merne okozni..... Violetnek. Oh, igen, tudom a nevét. Olvastam az újságot az eset után és letudtam belőle szűrni mi is a neve, meg éppen most mondta el ő is. Gyönyörű név. Vajon fent szokott-e maradni éjszakánként, benézve az ágya alá, hogy nincs-e ott valami szörnyeteg? Vagy rájött volna már, hogy a szörnyek bennünk lakoznak? Oda kell mennem hozzá. Beszélnem kell vele. Ha felismer, akkor mi van? Jelenetet rendezne az étteremben és rám szállnának? Mindegyik meghal akkor, és tudok Violettel kettesben beszélgetni. Felállok és beletúrok a hajamba. Odasétálok hozzá és széles mosollyal leülök vele szemben.
- Szia Violet! Will vagyok emlékszel még rám?

Tárgy: Re: Gleason’s pizzéria Szer. 12 Márc. - 21:20

Will & Violet

Komolyan úgy érzem, hogy leköt ez az ügy... ez a kis nyomozgatás. Határozottan érdekes és legalább lefoglal. Még azt is el tudtam intézni, hogy egy kis ideig kimaradjak a suliból. Végül is ez nem egy olyan igazi iskola, a legtöbb alapot már megtanultam a suliban, itt inkább csak a képességem fejlesztése a cél, az pedig igazán várhat pár napot, esetleg egy hetet. A nénikém pedig örül neki természetesen, hogy egy kicsit több időt töltök el vele és még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg felhívom a barátaimat. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, hogy azok után, ami történt csak úgy lepasszoltam őket, de nem tudtam egy könnyen túltenni magam a szüleim halálán. Még most sem ment igazán, egyszerűen csak... nincs más választásom, mint hogy tovább lépjek. Ha nem teszem, akkor végleg belesüppedek az önsajnálatba, mint ahogyan tettem is azt jó ideig közvetlenül utána. Az új környezet tényleg jó hatással volt rám, be kell ismernem, hogy a nénikémnek igaza volt ebben. Remélem, hogy ez csak még jobb lesz, hiszen egyszer már arra is képes voltam, hogy visszamenjek a nyaralóba. Egyelőre ez is elég volt, de majd reményeim szerint lesz ez még sokkal jobb is.
Most viszont jól esne egy szelet pizza. Csak mert már lejártam a lábamat is délelőtt. Elmentünk vásárolni Cloéval. Jól éreztem magam. Olyan rémes, hogy nem mesélhetek neki erről az egész mutáns suli dologról, pedig szívesen tenném. Sajnos benne van a pakliban, hogy nem értené meg és azt mondták, hogy nem is szabad ezt csak úgy kiadni, de mégis csak a legjobb barátnőm volt... vagy talán még most is az, nem is tudom. A lényeg most az, hogy jól éreztem magam és nincs kedvem azonnal hazamenni, még ha ő már el is indult. Bedobok még egy szelet pizzát, aztán nem is tudom... talán csak sétálok egyet a parkban és kész, vagy csak élvezem a napsütést, esetleg... eszem egy fagyit! De először is éhes vagyok, úgyhogy megcélzom a pizzériát és hamarosan már le is huppanok az egyik üres asztalhoz. Egy pillanatra sem ismerek fel senki ismerőst, de ez nálam egyáltalán nem meglepő. A közeledő pincérnek is erőteljesen fixírozom a kitűzőjét. Nem ismerős a név, tehát ő minden bizonnyal még új lehet itt.
- Egy pohár baracklevet kérek és egy négysajtos pizzát. Ha megoldható akkor egy kis plusz parmezánnal és baconnel... de ha mondod Bobby-nak, hogy Violetnek lesz, akkor ő tudni fogja. - sokat jártunk ide még a szüleimmel, szóval biztos vagyok benne, hogy emlékszik még rá, hogy hogyan is szoktam kérni a pizzát. Hiába gondoltam, hogy elég lesz egy szelet, azt hiszem kell az egész, a maradékot majd elcsomagoltatom és szépen viszek a nénikémnek is. Tudom, hogy főzött és imádom is a zöldséglevesét, de... ez akkor is jó lesz még vacsira. Nem hiszem, hogy mérges lenne e miatt.

Tárgy: Re: Gleason’s pizzéria Szer. 12 Márc. - 18:26

A napok gyorsan telnek, nekem pedig kezd elegem lenni. Miért vág itt mindenki olyan savanyú arcot? Az élet fáj, meg minden egyéb baromság, de ez nem kifogás arra, amit ezek itt művelnek. Viszonylag sokan vannak a vendégek és jóérzés, hogy kilógom közülük. Nem az öltözködésem miatt. Farmer és fekete póló van rajtam, tehát elégé átlagos. Viszont az utánam levő legmagasabb vendég is vagy 10-15 cm-rel kisebb, én pedig jól belátom a terepet így. Nem érzem, hogy bárki megfogott volna, így első pillantásra az itt dolgozók közül. Van nálam ez a....megérzés. Ránézek valakire és, ha nem érzem magamban, hogy ölhetnékem van, akkor hagyom őt tovább élni a szánalmas életét. Mostanában egyre többet érzek így, próbáltam tenni ellene, tegnap is elkaptam az egyik postást, de nem élveztem a szenvedését, sőt! Még rosszabbul érzem magam amiatt, hogy úgy kínoztam meg, hogy nem élveztem. Ez neki és nekem is rossz, amiért majd bocsánatot kérek tőle, ha visszanyerte az eszméletét. A pénzét viszont megtartom, elégé pénzes fickó lehet, mert a bankkártyái tele voltak tömve pénzzel, tehát egy pár hétig gazdag vagyok. Vagy inkább égessem el? A pénz nem jelent semmit, nem vagyok ilyen kicsinyes, nem lelem örömöm a vásárlásban. Egy pillangókést, vagy valami hasonlót azért mondjuk szerezhetnék, de jobb lenne valamelyik embertől elvenni, az sokkalta izgalmasabb, mintha megvenném pénzért. Az adrenalin is szerepet játszik abban amit csinálok, de összességében egy jobb ügyért harcolok, és nem baj, ha az ember élvezi amit csinál. Ott az a kis barna....nem, nem érzem, hogy megölném. Egyszer biztos megfogom, de az nem most lesz. Talán majd szólhatnék neki, hogy pörgesse fel az életét, amíg megvan rá a lehetősége. Vagy talán azt a bájgúnárt is eltehetném láb alól..., de túl könnyű falat lenne és túl gyorsan halna meg. Valaki olyan kéne aki hosszan kitart, aki kivételes. Kezdenék berozsdásodni? Nem tudom miért lettem hirtelen ilyen...semmilyen. Mindig tudtam kit akarok megölni, most meg azt sem tudnám megmondani milyen pizzát akarok éppen enni. Végül szólok a lánynak, átkiáltva az emberek feje felett, hogy hozza azt, ami neki a kedvence. Remélem nem fog ízleni, és akkor lesz majd indokom eltüntetni a földszínéről. Kezdek begolyózni ettől a böjttől, vagy nevezzük aminek akarjuk. Vannak dolgok amik fontosak, hogy rutinosan történjenek meg, megszabott időközönként. Régen naponta öltem, most már csak hetente. Lehet, hogy megéreztem a világvégét, és inkább rábízom a feladatot Istenre? Nagyon remélem, hogy nem, mert utálnám, ha más valaki végezne velük helyettem.

Tárgy: Gleason’s pizzéria Pént. 20 Szept. - 22:47

Igazi olasz pizzéria, itt tényleg nem nagyon kapsz mást, mint pizzát, és tésztaételeket. Az egész berendezés és hangulat is olaszos életérzést kölcsönöz, és ehhez tartják magukat a menüt illetően itt. Szóval, ha rántott hús kell, akkor nézz át egy másik étterembe. Viszont a pizzák isteniek és rendkívül sok félék. Tuti, hogy megtalálod azt, ami tetszik, de ha mégsem, akkor is megteheted, hogy plusz, mínusz feltétet kérsz, vagy akár te magad állítod össze a saját pizzádat. Havonta játékot is hirdetnek, a vendégek által összeállított pizzák közül az étterem vezető dönti el, hogy melyik kerüljön fel az étlapra a következő hónapban, természetesen a megrendelőről elnevezve.

Tárgy: Re: Gleason’s pizzéria

» Perillos's Pizzeria