Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Azt tudtam, hogy nem lesz könnyű megtalálni még úgy sem, hogy kapok egy kis segítséget a nyomára bukkanásban. Annyi már biztos, hogy New Yorkban van és ott próbál valamit kezdeni az életével, vagy épp csak átutazik a városon, de mindez nem számít. Ha már megtaláltam, akkor már rendben vagyunk, akkor már elérem, hogy elsősorban rám figyeljen és ne azzal foglalkozzon hogyan kezdhet új életet. Már az is meg van, hogy mi lesz a fedősztorim. Utána néztem az életének, azaz megkaptam róla minden létező adatot és információt, ami csak van. Volt a katonaságnál egy barátja, talán vele lehetett még a legjobb viszonyban azokat leszámítva, akik még ott voltak, mert hát dezertált, úgyhogy gondolom azért jó sokakat hagyott csak úgy ott. Nos tehát én ennek a Jonathannek a húga vagyok... legalábbis papíron. Bell, azaz Isabelle néven futok jelenleg, de csak nem fog tőlem személyit kérni a beazonosítás végett. Épp elég info van a fejemben ahhoz, hogy legyen oka elhinni, hogy igazat mondok és hát... majd meglátjuk. Nem kell sok, hogy elérjem a kis motelt, ahol úgy tudom megszállt. A város szélén, kopott környéken, ahol persze nehéz valakinek a nyomára bukkanni, de ha tudod kit keress, ha ismered a szokásait és én nagyon is ismerem, akkor azért sokkal könnyebb dolgod van. Viszont van egy nehezítés, úgy kell tennem, mint aki még soha se látta őt, mint aki nem tudja hogyan néz ki, csak hallomásból vannak sejtései. Pedig én tudom hogyan néz ki, tudom pontosan kicsoda és azt is tudom, amikor odamegyek a kis motel portásához akkor épp a kinti kávéautomatából próbál magának innivalót szerezni. Valószínűleg ide álnéven jelentkezett be, de ez nem számít, elég hangosan kérdezek majd, hogy hallja a hevét és tudja, hogy valaki keresi. - Elnézést uram, hátha tud nekem segíteni, egy bizonyos Kieran Boomert keresek, úgy tudom, hogy talán járt erre mostanában és talán meg is szállt a motelben. Nem emlékszik rá? Rövid haj, kék szemel, markáns arc, sötét fürtök... olyan izmosabb típus, megviselt ábrázattal. - a fickó persze a fejét rázza. Igen, sejtettem hogy álnéven jelentkezett be, de azért még erősködöm kicsit, hogy gondolkozzon, hátha még is eszébe jut, hátha mégis csak tud róla valamit. Ez is elég lehet ahhoz, hogy a ténylegesen kint talán már kávét iszogató keresettem felfigyeljen rám és talán kifelé menet félrevonjon. Biztosan érdekelni fogja, hogy miért keresem nem igaz? Mindenkit érdekelne, hogy miért jár valaki a nyomában.
Felemelem a kezemet, amikor azt mondja, hogy szinte rokonok vagyunk. Hárító mozdulatot teszek, én teljesen máshogyan gondolom. A testvérének azt nevezi a katona, aki mellett képes lenne meghalni, aki már bizonyított annyit, hogy a vérségnél is jobban összefűzze őket valami erősebb kötelék. Ezt hogyan gondolhatja az a lány, aki számomra teljesen idegen. A halvány mosolyra azért mégiscsak leengedem a kezemet, nem leszek azért bunkó, hiszen valahol segíteni akar, csak éppen a miérteket nem értem. Azért, hogy ne legyen ilyen a sorsom. - Ez.. ezzel csak tovább növeled a gyászodat, nem tudom, hogy miért jó ez, de ha akarod.. – Vonom meg a vállamat, már úgyis régen volt társaságom, a gyanakvásomat pedig úgysem fogja elaltatni. Viszont már tényleg unom az állandó futást, már nagyon el vagyok fáradva. Lehet, hogy hamarosan véget ér az utam, megtérhetek a testvéreimhez, előtte még lehet, hogy egy jót kéne ennem, kipihenni magamat tisztán. - Akkor legyen így. De csak egyet hadd mondjak.. Ha mégis rosszat akarsz nekem, akkor inkább ölj meg.. mert már nem volnék képes bármi mást elviselni.. – Gondoltam tisztázzuk ezt még most előre. Ha nincsen felém rossz szándéka, akár sértésnek is veheti, ha viszont van, hátha annyira tisztességes, hogy gyorsan túlesünk rajta. Már nincsen semmim, amit elvehetnének tőlem, viszont az, hogy még hónapokra, évekre rabságba zárjanak, kisérletezzenek rajtam.. Amint ilyesmi felmerül, és látom, hogy nincsen esélyem, én magam veszem el a saját életemet, akkor pedig nem ért velem semmit. - Oké. – Bólintok rá, kevesebb ruhában kisebb az esélyem, hogy meneküljek, de nyilván egy szál semmiben is kirontok az erdőbe, mert mégsem akarom olcsón adni a bőrömet. Nem tudom, hogy mennyi erő van bennem, de ha a lány valahogy ellenem törne, használhatnám túszként is. Vagy csak hagyjam a fenébe, és majd az események írják magukat? Kérdőn nézek rá, hogy merre is menjünk, a piszkos motelszobába nyilván akkor nem megyek vissza, az a pár ruha, amit ott hagytam amúgy sem számít. Addig nem kezdek el a bátyjáról beszélni, amíg legalább meg nem kaptam a vacsorámat, először tehát váltson valóra valamit az ígéretekből.
Biztos vagyok benne, hogy egyelőre még nem fog megbízni bennem, de ezt nem is várom el tőle, hiszen nem ismer és csak így rátörtem, arról már nem is beszélve, hogy nem is nagyon találhatta volna meg őt senki sem, ha nem akarja, csak hát nekem volt egy kis plusz segítségem. Ettől még muszáj elhitetnem vele, hogy tényleg a bátyám miatt vagyok itt és hogy azzal hogy akár csak mesél is róla nekem segít nekem és jobbá teszi legalább néhány napomat, amíg szán rám időt, mert azt természetesen nem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjen majd és ennek érdekében tényleg bármire képes vagyok... bármire! - Ha bátyám a testvéred volt szinte, akkor... mondhatni rokonok vagyunk, még sem hagyhatom, hogy ilyen sorsod legyen. - halványan elmosolyodom, hiszen egyértelmű, hogy ez a szavainak nagyon erőteljes kiforgatása, bár nem annak szánom, inkább csak viccelődöm, hogy érezze tényleg szeretnék segíteni és jót akarok neki, meg persze jó lenne, ha mesélne a bátyámról... az állítólagos bátyámról, mert ha ilyen közel álltak egymáshoz, szinte testvérekként, akkor bizonyára vannak róla bőven emlékei, amik nekem nincsenek, hiszen sok évet külön kellett töltenem tőle. - Más nincs, aki mesélhetne róla és igen... talán butaság, de nekem ennyire számít. A maradék pénzemet is akár rád költöm, ha mesélsz róla. Akkor annyival közelebb érezhetném magamhoz, ha már... elvették tőlem. - igyekszem tökéletesen hitelesen adni a megtört lányt, akinek annyira hiányzik a bátyja. Végül is megy, bele tudom vinni azokat az érzéseket, amik pl. az életem hiányolása miatt vannak ott bennem. Volt nekem is családom, de az már nagyon régen volt, nem is igen emlékszem már rá, biztosan sajnáltam volna, ha van egy bátyám és meghal. Viszont az életem még ott van, amit visszaszerezhetek és ehhez rá van szükségem. Az ő élete az enyémért... tudom, hogy nagy ár és nem is fair tőlem, de mégis mit tehetnék? - Talán.. az lenne a legjobb, ha keresnénk egy kiadó szobát, egy egyszerűbb helyen, oda tudnánk rendelni, akár fürödhetsz is és kimoshatnánk a ruháidat, reggelre meg is száradna. - igen, ha a ruháinak annyi, akkor legalább nyerek egy éjszakát biztosan, hogy ne tudjon csak úgy elmenni. Biztosan neki is van rá igénye, hogy egy kicsit ápoltabb legyen a külseje, valamivel értelmesebb ruhákban lehessen, ha nem is vehetek neki mondjuk egy új váltásnyi adagot, de attól még megtehetem, hogy kimosom azokat, amik rajta vannak, az is érhet valamit számára, akkor legalább pár napig jobb állapotban lehetne.
Az emberek többféleképpen szoktak végigméri. Nagyon kevesen sajnálkozva. Mások undorodva, tartózkodva. Belőlük van több. Ennél a Shosannánál talán az előbbit fedezem fel inkább, még valamennyi kérlelés is van a tekintetében, amivel nem tudok mit kezdeni. Kezdek már belefáradni az állandó menekülésbe, és ha most van egy kis lehetőségem, hogy megtisztálkodjak, egyek egy rendesek, netán kialudjam magamat, akkor még azt is meg kell kockáztatnom, hogy valami bajom esik. Az egyedül vesztenivalóm csakis az életem, így ezzel már úgy vagyok, hogy akkor veszítsem. Már nincsen senkim, semmim, nap nap után élek, űzött vadként. Ezt viszont olyan jól csinálom, hogy hosszú hónapok óta senki nem akart megtámadni. Azt ugyan kétlem, hogy elfelejtettek, de hogy elvesztették volna a nyomomat, szerintem arra azért lehet esélyem. Most úgy döntök, hogy akkor legyen így. - A mieinknél, a magunkfajtáknál nem a barátságról szól minden. Szinte egymás testvérei vagyunk. Bajtársak. – Ezzel végülis őt erősítem meg. Fegyvertársnak lenni mélyebb kapcsolat, mint vérrokonnak lenni. Cseppet sem érdekel, ha netán ezzel megbántom, nem nagyon zavar, az ilyenfajta empatikus érzések már régen kivesztek belőlem. Nagyon régen. Már csak az alapvető ösztönök maradtak meg. - Eddig se segített senki. És azt mondtad, alig maradt pénzed. Miért költenéd éppen rám? Ennyire számít, hogy ismertem Markot? – Rázom meg a fejemet, nem értem ezt az egészet. Miért törődne éppen velem, és nem Mark többi bajtársával. Talán mert csak én éltem túl.. Ebben lehet valami. Nem arról van szó, hogy nem kell a segítség, csak nem értem, hogy neki ebben mi a jó. Mégis, nincsenek már összetett, logikai gondolatmeneteim. Mint egy többszörösen tönkretett kutya, aki még mindig mer hinni, hogy majd a következő gazdájánál jó lesz, de azért mégis megrezzen, ha valaki megsimogatja. Tapogatom a zsebeimet, mintha rá akarnék gyújtani, de nincsen cigim, ilyesmit már időtlen idők óta nem engedhetetek meg magamnak. Csak ha nagy ritkán sikerül koldulnom magamnak. Viszont így tényleg nem fognak beengedni még egy gyorsétterembe se. Kint megvárjam? Vagy kiveszünk egy szobát, és letisztogassam magamat, mielőtt bármerre nekiindulunk?
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Hétf. 29 Aug. - 16:22
Kieran & Shosanna
Tudom nem szabad bővebben gondolkodnom azon, hogy milyen rossz bőrben van és hogy milyen rémes lehet neki ez az egész. Megszökött, azt se tudja, hogy mihez kezdjen magával pénz és lehetőségek nélkül és a tetejében nem tudhatja mikor találják meg és viszik vissza. Megértem, hogy el akar tűnni, de talán ő is tudja, hogy örökké ezt úgy sem teheti meg. Igen lehetne lelkiismeret-furdalásom és talán van is, amiért pont én leszek az, aki visszaviszi oda, de mégis mi mást tehetnék? Nem igazán van választásom, hiszen vagy ő vagy én. Ha nem teszem ezt meg, ha nem viszem vissza, akkor én maradok ott örökre és szeretnék végre kiszabadulni, szeretném végre a saját életemet élni, szeretném minden reggel élvezni a kávé illatát, látni a napfelkeltét és megannyi apróságot, ami a legtöbb embernek semmiségnek számít, de nekem valahogy a mindent a jelentené és bármit hajlandó vagyok megtenni azért, hogy elérjem a célomat, ha kell hát a lelkiismeret-furdalást is legyőzöm valahogy. - Csak téged említett, nem tudom, hogy kik voltak a közelebbi barátai, vagy hogy voltak-e egyáltalán. - végül is talán ezzel nagyon nem lövök mellé, vehetjük úgy is, hogy a bátyámnak tényleg ő volt a legfontosabb és ezért csak őt emlegette, vagy lehet hogy tényleg nem voltak olyan közeli barátai és akkor még talán bele is trafálok legalább egy kicsit. Nem számít, ha más nem úgyis kimagyarázom magamat, vagy már úgyis fontos számára, hogy kapjon enni és pihenhessen kicsit egy rendes szobában és nem fog ilyen apróságba belekötni, csak mert esetleg tévedek. - És, ha megpróbálnék valahogy segíteni? Nekem... senkim sem maradt, főleg ha a bátyám is meghalt, de... Tudom butaság, de te mégis csak ismerted, és ha már emlegetett, akkor fontos lehettél számára... szeretnék segíteni. - hátha nem ellenkezik, hátha sikerül elérni, hogy ne akarjon csak úgy eltűnni. Persze nem lesz könnyű elhitetni vele, hogy bízhat bennem, megértem. Ha az ő helyében lennék, én is pont ugyanígy állnék mindenkihez, főleg ha sikerült volna megszöknöm arról a rettenetes helyről, de... mégis el kell érnem, hogy elhiggye mellette állok és segíteni akarok neki. Valahogy csak sikerül, ha elég kitartó vagyok, bármilyen riadt is az ábrázata.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Pént. 26 Aug. - 21:10
Shosanna & Kieran
Ha rám néz, akkor egyértelműen úgy láthatja, hogy olyan vagyok, mint egy kivert kutya, akinek nincsen családja, pénze, szállása, még ételre is alig telik. Mégsem gondolom, hogy a rendezett élet nekem való, hiszen ki tudja, hogy mikor kattanok be. A fizikai munkát jól bírom, néha vállalok valami alkalmit, mint rakodás egy kikötőben, de mindig álnéven, egy-egy hétig maradva, hiszen azt sem akarom, hogy Stryker emberei ha megtalálnak, mások lássák a kárát, hogy megismertek engem. És talán kedveltek is. Ezért aztán a stílusom visszafogott pokróc, nem is küzdök ellene, hogy ne valami sorozatgyilkost lássanak bennem. Valahol az vagyok, hiszen több háborúban is öltem már, még ha inkább a futár feladatok állnak hozzám a legközelebb. Mondok egy tippet, de ezzel úgy tűnik, hogy teljesen elkeserítem. Nem tudok mit tenni, én most így gondolom, egyébként sem vagyok egy eszes alkat, most jobb ötletem nincsen. Rég volt már, hogy Markkal együtt lógtunk nagyon meg kéne erőltetnem az agyamat, hogy kigondoljak valamit, de így, hogy az éhségtől, és az idegfeszültségtől még a szemem is tikkel, nem túl egyszerű. El tudom képzelni, hogy milyen szánalmasnak tart. A legtöbb férfivel ellentétben én nem keresem a pillantását, nem nézem meg, hogy mi lapulhat a ruha alatt, inkább másféle pillantok, amolyan eltűröm a helyzetet jelleggel, hogy bárcsak túlesnénk már azon, hogy enni ad, és legalább az a gondom le lenne tudva. - Ez pazarul hangzik, de nem értelek, mit vesztegeted rám az idődet? Nyilvánvaló, hogy ha Mark közelebbi barátait keresnéd fel, akkor gyorsabban az ügy végére járnál. De ha neked mindegy.. hát legyen így. – Vonom meg a vállamat, és hosszú idő után most először rá nézek. Nincsen bennem gyanakvás, ha ennyire próbálkozik, akkor én is lehetek készségesebb, főleg ha kaját, meg tiszta szobát ígér. Előbb utóbb úgyis rámtalál valaki, nem menekülhetek örökké. Morogva bólintok, azért ennyire nem voltam kiváncsi arra, hogy mi is van vele, nem is tudom, hogy miért kérdeztem. Viszont rá kell ébrednem hogy teljesen feleslegesen vagyok bunkó, úgysem ismerem, így megbántani sem tudom. - Nem sokat. Egy veterán nem sok munkát kap, főleg ha még társadalombiztosítása sincsen. Mellesleges egy közepesebb szállóba már be se fognak így engedni. – Rázom meg a fejemet, utalva arra, hogy nincsen személyazonosságom, dezertőr vagyok, amint lehetett, eldobtam az igazolványaimat, Strykerék viszont tudják, hogy ki vagyok. A kedves mosolyra érdeklődve nézek vissza, amolyan óvatos pillantással, nem értem igazán ezt a gesztust elszokhattam tőle. Még a számat is beharapom, de nem azért, mert annyira jó nekem most, éppenhogy.. kissé félelmetes.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Szer. 10 Aug. - 15:32
Kieran & Shosanna
Vannak olyanok, akik egyszerűen feladják, ha már úgy érzik, hogy nem megy, nem küzdenek tovább, mert nem érzik úgy, hogy van értelme. Én nem ilyen vagyok, nem fogom feladni és minden... bármit megteszek azért, hogy végre szabad legyek. Túl sokáig voltam bezárva és most ott a remény, hogy elengednek és ha tényleg így van akkor nem fogom csak úgy hagyni, hogy ebben bárki, vagy bármiféle empátia megakadályozzon. Nem, mindent megteszek azért, hogy megtudjam tőle azt, amit kell. Ehhez viszont a bizalmába kell férkőznöm, amit tudtam, hogy nehéz lesz, de most látszik, hogy még nehezebb. Mégis el kell érnem, hogy kedveljen, hogy másképp nézzen rám, ne csak pénzforrásként. Ehhez talán olyasmit is meg kell tennem, amit más nem tenne meg, de nem érdekel. Voltak már rosszabb dolgok és ő nem is rossz ember, csak rossz dolgok történtek vele, mint sokunkkal már az életben. - Hullaházak? Talán... igaza van, azokat még nem néztem meg. - halkan sóhajtok csak egyet, hiszen akkor tényleg biztos lenne, hogy a bátyám meghalt. Én pedig olyan kevéssé ismertem, nem tudtam mik történtek vele, miket élt át, mi lett vele. Azt kell elhitetnem Kierannal, hogy ez a fontos, hogy minél többet akarok tudni róla és ezért vagyok itt vele, mert jó lenne ha mesélne nekem, minél többet az állítólagos bátyámról. És ha ehhez enni kell adnom neki, ha az kell, hogy pénzt lásson, vagy... bármi más, akármi akkor meg fogom tenni. El kell érnem, hogy ne akarjon lelépni, mert jó eséllyel, ha megkapta az ételt és pihent egy kicsit, akkor majd az jön és én nem biztos, hogy még egyszer meg tudom találni, no meg akkor már nem adhatom elő ezt a mesét, kétszer nem fogadná el. - Kiveszünk egy másik szobát, az nem gond, ami tisztább és akkor nyugodtabban pihenhetsz ma éjjel, mit szólsz? - tegezésre váltok én is, nem zavar, hogy ő is ezt teszi kérdés nélkül. Nagyjából bármit elnéznék neki, mert azt kell látnia kétségbe vagyok esve, hogy csak ő segíthet és hogy minden rendbe jön majd, no meg hogy megbízhat bennem. Látszik rajta, hogy rossz állapotban van és az is, hogy jó eséllyel jelenleg senkiben sem bízna meg szíve szerint, de nekem el kell érnem valahogy, hogy én más legyek a szemében és nekem elhiggye... segíteni akarok, hogy ő is segíteni tudjon nekem. - Oh hát én egyszerű életet élek, egy kis ruhaboltban vagyok eladó, de fényképezni szeretek igazán. A spórolt pénzemet költöttem rá, hogy találjak olyat, aki együtt volt katona a bátyámmal, de... megtaláltak. Jó lenne többet tudni róla, úgy könnyebben engedném el, ha tényleg meghalt. - és végül is ez igaz is, fiatalon voltam eladó és mindig is érdekelt a fotózás, bár nem igazán volt lehetőségem foglalkozni vele, sosem volt pénzem régen saját gépre, aztán meg jött a kutató bázis... Talán majd egyszer ezt is pótolhatom. - És te mit csináltál azóta? - oh tudom én jól, de úgy kell tennem, amint aki nincs vele tisztában, mint aki csak kedves és megértő és a mosolya mások arcára is megpróbál mosolyt csalni, bár az övére biztosan nehéz lesz, sőt talán lehetetlen, de legalább eszik egy jót, hátha már ez is valami.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Kedd 9 Aug. - 19:25
Shosanna & Kieran
Kerülöm a pillantását, így nem fedezek fel rajta gyanus jelet, ám miután mindenki felé gyanakvó vagyok, nincs is rá szükség. Egy ketrecbe zárt állatnak érzem magamat, akinek még elzárva sem kell lennie, a saját pokoli múltja jelenti a rácsokat. Nem tudom, hogy mikor fogok túllépni a történteken, annak kéne örülnöm, hogy most talán van egy kicsi nyugi, amin ez a lány, a feltűnése.. alapjaiban megváltoztat. Lehet, hogy annak a jele, hogy már nagyon egyedül vagyok, meg éhes is, koszos, hiszen egy-egy motelszoba azért nem tisztít meg úgy istenigazából, de már vagyok annyira elkeseredve, ha valaki pont az én társaságomra vágyik. Lerázhatnám magamról, de az életemen kívül nincsen vesztenivalóm, néha ezt is kockára tehetem. - A kórházak az egy dolog. És a hullaházak? – Még nem tudom, hogy tegeződjünk, vagy magázódjunk hiszen korban szinte azonosokat vagyunk, Mark egy picit fiatalabb volt nálam, és lám, már múltidőben beszélek róla, én már régen leírtam magamban az egész egységet. Nem vagyok segítőkész alkat, ez már kiveszett belőlem, de eljátszhatom, hogy érdeklődök az ügy iránt, elhúzva a mézesmadzagot előtte, hogy ha eleget kapok tőle, akkor talán segítek. És hogy mi az az elég? Étel, tiszta ruha, esetleg pénz. Többre most nem is gondolok, ha az ember éhezik, vagy üldözik, nem arra gondol elsősorban, hogy miért kielégítetlen az ágyban. Fel sem merül, hogy ilyen vágyaim lennének. Pedig a lány szép, biztos nem lenne rossz, ha megcirógatna, de első sorban az éhség, ami mardos, aludnék egyet egy tiszta, puha ágyban úgy, hogy nem kell attól félnem, hogy ki világít be hozzám egy zseblámpábal. - Az én szobám egy koszos kis lyuk, de felőlem... Ha van pénzed, akkor nekem jó egy étterem. Elvitelre.. ez jól hangzik. – Bólintok, de neki kell döntenie, hogy honnan hozzuk, és hogy hova megyünk vele, mert én nem vagyok abban a helyzetben, hogy döntéseket hozzak. Nem is ismerem az éttermeket, fel sem merült ugyanis, hogy ilyen puccos helyeken egyek az elmúlt években. Végül bólintok, hogy soroljunk be egymás mellé, és zsebredugom a kezemet. Nem vagyok bizalomgerjesztő alak, de láthatóan jobban félek tőle, mint amennyire neki kell tartania tőlem. - És Mark nővére mivel foglalkozik? – Rugdosom a köveket magam előtt, ahogyan megyünk, és talán helyénvalóbb kérdés lenne, hogy hogyan talált meg, hiszen akkor mások is a nyomomban lehetnek. Mindegy, jól beeszek, letisztálkodok, aztán meglépek a naív kislánytól. Jó arcnak tarthat majd, ha a pénzét nem viszem magammal.
Kiszolgáltatott és paranoiás, tehát az a dolgom most, hogy rávegyem, hogy valahogyan megbízzon bennem. Még én sem tudom, hogy ezt hogyan fogom elérni, vagy hogy egyáltalán sikerül-e, de muszáj. Ha nem, akkor soká jön egy újabb olyan esély, amikor legalább láthatom a külvilágot, vagy esélyem lesz rá, hogy elengedjenek... végleg. Persze én se vagyok naiv, tudom hogy benne van a pakliban, hogy ez nem így lesz, akármit is ígértek, hogy ha sikerül kiderítenem miket tett, hogyan jutott ki és visszajuttatnom akkor se engednek el, de legalább meg kell próbálnom. Nem vagyok én rossz ember, nehéz is a tudattal megbirkóznom, hogy valaki más kárán próbálom a saját életemet rendbe tenni és kiszabadulni, de... ha nincs mit tennem, akkor is olyan nagy bűn ez? Róla úgy se tudok semmit, talán nem is olyan jó ember, akkor pedig... Úgy se számít, túlságosan régóta élek már bezárva, szabad életet akarok és mára eljutottam addig, hogy... nem számít, hogy mi az ára. - A kórházakat már végigtelefonáltam, amiket tudtam, de nem kaptam semmiféle hírt se róla. Nem hiszem, hogy ott van, vagy... nem tudják hogy ő az, vagy tényleg meghalt. - halkan sóhajtok csak egyet. Nem akarok túlságosan sokáig ezzel a Mark üggyel foglalkozni, másképp kell megoldanom, hogy a bizalmába férkőzzem. Ha túl sokáig beszélnénk egy olyan személyről, akiről semmit sem tudok, az még bajba keverhet. Persze utána néztem, ő pedig már talán alig emlékszik, de még se szabad a kelleténél többet kockáztatnom. Nincsen sajnos tökéletesen kidolgozott tervem. Úgy könnyebb lenne, de talán értelme se lett volna, hiszen nem tudhattam, hogy mire számítsak, ahogyan azt sem, hogy mire hogyan reagál majd, ezért tűnt jobbnak, ha egyszerűen helyben teszem hozzá a dolgokat az alapokhoz. - Ha esetleg nem szereti a társaságot és nyugodtabban enne rendelhetünk is, vagy kérhetünk elvitelre a közeli kis étteremben és megehetjük az egyik szobában is, ahogyan önnek jobb. - nem messze van tőlünk egy étterem, vélhetően pont a kis motel miatt építették ide, így azért elég sokan látogatják, vélhetően a kaja se túl drága egy ilyen helyen, de legalább rendesen ehetünk. Egyelőre viszont kérdőn pillantok rá, hiszen most még rajta múlik, hogy mit szeretne, én e téren engedek neki gond nélkül. Talán tényleg jobb lenne a nyugodtabb helyszín, ahol nem vesznek körül minket mások. Arra persze nem reagálok, hogy utána elválnak útjaink. Valahogy ráveszem majd, hogy ez ne így történjen, hanem vele tarthassak, vagy ő velem.
Nem túlzottan izgat, hogy mennyire van megszeppenve, lényegében magamra szoktam figyelni. Megszoktam már azt, hogy nincsen senkim, és ez bőven jól van így. Be lehetne mesélni, hogy mindenkinek kell valaki, de erről már réges régen lemondtam. Ha egyedül maradok, hát ez van, nem tudok, de már nem is akarok semmit tenni ellene. A saját utamat járom, nincsen aki felügyeljen. Túl sokáig voltam bezárva a föld alá, ahol már nem is volt életem, csak egy név nélküli rab voltam, akinél arra játszanak, hogy meddig tudják feszíteni a húrt. Hát nálam már nem túl sokáig, mert ha bárkiben gyanusat látok, akkor vagy menekülök, vagy támadok. A fiatal nő számomra nagyon is gyanus, nem foglalkozom azzal, hogy Marknak milyen huga volt, találja meg a lány, ha nagyon akarja. Mással biztosan működne, hogy ilyen kérlelően néz, de én már érdekek nélkül semmit sem kockáztatok. Ha tudja, hogy ki vagyok, hogy leléptem a gyilkolászás elől, azzal is tisztában lehet, hogy már nem húzhat ki belőlem információt sem. Viszont teljesen bunkó sem vagyok, ha ennyire elálja az utamat, akkor bőszen hallgathatok, később is leléphetek, ha nagyon forró lenne talaj. Elhihethetem vele, hogy érdekel hogy mit zagyvál, aztán amikor bízik bennem, akkor hátrahagyom. - Aha. Mark olyan forrófejű alkat, hős alapanyagból gyúrták, elképzelhető, hogy Afganisztánban utolérte a vég. Csak egy olyan hírt hallottam róluk, hogy már nem érdemes visszamenni az egységemhez. Ezt úgy vettem, hogy mindenki meghalt, aztán leléptem. Viszont.. lehet, hogy túlélte, akkor valami veterán kórházban keresném. – Vonom meg a vállamat, nagy általánosságban beszéltem, fogalmam sincsen, hogy ha Mark él e még, akkor most hol lehet. Amerika nagy, bár igaz, hogy ismerem a testvéreim szokásait, tudom, hogy egy magamfajta hogyan gondolkozna. A lány remegős pislogása minimálisan hat csak rám, nem szorulok rá, hogy bárki is a megmentőjét lássa bennem. Azok az időt elmúltak. Csak akkor csillan fel a szemem, amikor azt említi, hogy vannak még tartalékai. Kaja? Kaja! - Felesleges, most nincsen jobb dolgom. Egy rövid beszélgetés, és az a vacsora belefér, aztán elválnak útjaink. Na merre? – Kérdezem felmordulva, tőlem aztán ne várjon úri modort. Az utolsó falat burgonyasziromál bármi jobb, amit kaphatok. És talán még valami alkohol sem ártana. Csak azért nem lettem alholosita az évek során, mert túl nagy függőséget okozna, ha nem tudom beszerezni. De most azért jó lenne valami, ami felmelegít. Kérdőn nézek rá, hogy na most akkor hova ülünk be? Nem szeretek sehol mutatkozni, sokszor felhajtom a baseball sapkám felé a kapucnimat, úgy meg nem lehet étteremben kajálni, mert azt hiszik, hogy rabló vagyok.
Ügyesen el tudom játszani a megszeppent nőt, hiszen végül is így is van. Meg vagyok ijedve, halálra rémülve, hiszen ha ez nem sikerül, ha nem tudom rávenni, hogy elhiggye nekem, hogy ki vagyok, akkor esélyem sincs. Nem akarok visszamenni oda. Vége ki akarok szabadulni olyan sok fájdalmas év után. Szabad akarok lenni! Csodás érzés volt a rabság után végre kitenni a lábamat a friss levegőre, de hiába ringatnám magamat olyan balga reményekben, hogy elszököm és akkor minden megoldódik tudom, hogy ez nem így működik. Nem tűnhetek el előlük, esélyem sincs. Ha elbukom, soká lesz mire újra hasonló lehetőséget kapok, vagy talán soha. Nem kockáztathatok, ennek most muszáj sikerülnie. És végül csak úgy tűnik, még ha nem is hisz nekem azonnal, de legalább talán nem kételkedik annyira. Nekem igazából már ez is elég, erre már lehet építeni. Ha legalább meghallgat, akkor meg fogom tudni győzni, legalábbis nagyon remélem. Az már fél siker, ha nem alapból teljesen elutasító velem. Innen lehet tovább lépni. - Nem tudom. Azt mondták, hogy eltűnt, de talán életben, talán már meghalt, de legalább tudni szeretném. - a sereg pedig nem mond túl sokat, ezzel biztosan ő is tisztában van. Okkal jött el tőlük, nem hiszem, hogy túlzottan nagy szimpátiát táplál feléjük, tehát az jó alap lehet, ha van valami közös utálat mondjuk feléjük. Persze a "bátyám" meghalt, nem találnánk meg, de nekem most az a fő hogy beszéljek vele, hogy megnyíljon, hogy segítséget kérjek és közben idővel talán meg kedveljen annyira, hogy elmondjon nekem fontos dolgokat, hogy tudjam beszélt-e valakinek a bázisról, hogy milyen információkat hozott ki onnan, hogy hogyan jutott ki pontosan, mert ott még ezt se tudják. Erre viszont nyíltan nem kérdezhetek rá. - Nekem még valamennyi van, utolsó tartalékok, ez nem jelent gondot. - kérlelőn nézek rá, hátha tényleg hatni tudok a lelkére. Valahogy csak kijutott a bázisról, azt mondják egy doktornő segített neki, de az nem tudjuk, hogy ő hatott valahogy a nőre, vagy fordítva, és ez elég fontos info lenne. Amikor int végre elmosolyodom és azonnal besorolok mellé. - Tehát... tehát segít? Köszönöm! Nagyon hálás vagyok! - nem tudom, hogy hová invitálna el, de azért annyira nem bízhatok meg benne, hogy bárhová vele tartsak. Mi van, ha gyanakszik? Ha így mennénk olyan helyre, ahol nincs senki sem, csak mi, az nagyon veszélyes lenne. - Mi lenne, ha meghívnám vacsorázni? - annyi még van, hiszen a magánnyomozók ugyan drágák, de még sem költhettem el mindent. Persze van még pénzem bőven, de nem lenne jó, ha ezt el is mondanám, hiszen akkor hiteltelen lenne a nő, akinek ő az utolsó reménysége.
Nem rémlik, hogy Mark mesélt volna lánytestvéréről, de nem fogok most ebbe belekötni, sokkal egyszerűbb, hogy ha még gyanusabbá válik a dolog, akkor egyszerűen lelépem, átverve a csajt, aki rám akar akaszkodni. Már elsőre is úgy tűnik, hogy nem egy buta liba, felfedezte, hogy le akarok lépni, és ez minimálisan kiváncsivá tesz, de csak annyira, hogy meghallgassam, hogy mit is akar, de semmi többet. Számomra ő egy vadidegen, akivel jelenleg nem tudok mit kezdeni. - Nagyon jó trükk ez a rávezetés, de nem eszem meg. – Rázom meg a fejemet, na majd pont neki fogok kitárulkozni. Igaz, hogy a hangja lágy, és amolyan törékeny nádszálnak tűnik, de ha utánam küldtek egy kémet, vagy bérgyilkost, pont az lehetett a szándék, hogy még véletlenül se gyanakodjak. A sors iróniája, hogy pont ezért gyanakszom. Azért lekövetem, ahogyan összefonja a karjait, ez talán minden férfit a mellére irányítana, főleg mivel lassan három éve nem voltam nővel, de mindez valami elfeledett ösztön, ami szépen el is illat, ahogyan felpillantok az arcára. Nem kell jó emberismerőnek lennem ahhoz, hogy tartsam a távolságot. Amióta Heidi kiszabadított, még inkább elvadultam, már katonának sem mondhatom magamat, csak egy szökött fegyenc vagyok. - Az elmúlt két évben én sem tartottam vele a kapcsolatot. Utoljára Afrikában láttam majdnem három éve, amikor leléptem. Azt hittem, hogy meghalt. Ezek szerint mégis él..? – Kérdezek vissza, a pénz szót meg se hallom, nem túlzottan érdekel, valahogy mindig megoldom, hogy ne haljak éhen. Arról én nem tehetek, hogy a csaaj mire költi a pénzét, a könyörgő hang viszont Heidit juttatja eszembe, akinek segítettem, és ő is segített nekem. Felsóhajtok, nem akarom már látatlanban elítélni, végülis igazat is mondhat. És végülis a vesztenivalóm csak az életem. – Nincsen sincsen pénzem, azt nem tudok adni. A kutatáshoz meg gondolom az is kéne. – Egy fokkal már kevésbé vagyok elutasító, de tényleg nem tudom, hogy mit tehetnék. Ha mindketten csórók vagyunk, akkor mit vár tőlem? Végül megadóan bólintok, és intek, hogy akkor jőjjön, bár nem tudom hogy hova, mert a szobám egy koszos lyuk, arra meg nincsen pénzem, hogy bárhová is meghívjam őt, az utolsó centjeimet dobáltam be az automatába, hogy valami olcsó burgonyaszirmot elropogtassak. Szívás, de ez van, most erről szól az életem, célok nélkül elég nehéz az elsőrelépés. Remélem, hogy legalább a felajánlkozó szőke doktornő élete jobbra fordult.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Vas. 15 Május - 9:59
Kieran & Shosanna
Tudtam, hogy bizalmatlan lesz velem és nem fogja egy könnyen elhinni a sztorit, amit kitaláltam, de nem számít. Tartanom kell magamat ahhoz, ami miatt itt vagyok és el kell hitetnem vele, hogy igazat mondok. Nincs más választásom, különben én se jutok ki onnan soha az életben. Muszáj elhitetnem vele, hogy én tényleg Mark húga vagyok és csak szeretnék minél többet megtudni a bátyámról és arról, hogy milyen volt a seregnél, hiszen az utolsó éveiben csak levélben értesülhettem arról, hogy mi van vele, ami azért nem olyan, mintha egy barátja mesélne róla. Direkt utána néztem a történetének, minden apró részletnek, hogy eleget tudjak róla, hogy hiteles legyen a történetem, de persze így is érthető, hogy nem bízik bennem, főleg hogy ént tudom, hogy jó oka van rá. - Miért... kik vannak a nyomában? - meglepetten pillantok rá, főleg hogy a sötétben marad. Én is azt mutatom, hogy azért tartok tőle, főleg hogy így viselkedik. Összefonom magam előtt a két karomat és maradok a fényben, közel az ajtóhoz, mintha attól tartanék, hogy esetleg ártani akarna nekem, hiszen nem tudok túl sokat róla azon kívül, amit a bátyám mesélt, legalábbis a történetem szerint. Az pedig már régen volt, könnyen lehet, hogy azóta megváltozott. Sok katonáról terjednek rossz hírek, hogyan forgatta ki őket a háború magából... mi van, ha vele is ez a helyzet? A tekintetemből legalábbis ez sugárzik. - Én tényleg nem... nem akarok semmi rosszat, csak többet szeretnék tudni róla. A levelek olyan rövidek voltak, amiket írt és... majd két éve azt a hírt adták róla, hogy eltűnt, azóta se tudok róla semmit, talán elesett, de ön hátha többet tud róla. Sokszor emlegette és én... Az utolsó pénzemet is magánnyomozóra költöttem... ha... mesélne róla, vagy ha tud róla valamit... kérem... - a hangom egészen könyörgő és szinte már remeg, ahogyan kérlelni próbálom őt, hogy segítsen nekem. Végül is a történetem hihető, maximum ő felettébb gyanakvó, amire végül is bőven van oka, de azért mégis csak remélem, hogy végül elhiszi majd a történetemet. Nem igazán van lehetőségem rá, hogy netán új lappal kezdjek, hiszen az arcomat nem tudom megváltoztatni, tehát nem jöhetek egy újabb történettel, más valaki bőrébe bújva, az már nem lenne hihető, még annyira sem, mint ez a mostani. Ennek kell beválnia, hogy mellécsapódhassak, hogy a bizalmába férkőzhessek, hogy meg tudjak tőle ezt-azt kezdetben a nem létező bátyámról, aztán persze arról, hogy mi történt vele, hogy hol volt az utóbbi időben, hogy szándékában áll-e bármit is kiadni a bázisról, vagy hogy netán megtette-e már, hogy aztán mások eltakaríthassák a problémákat, amiket ezzel okozott
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Pént. 13 Május - 22:40
Shosanna & Kieran
Sosem volt annyi pénzem, hogy az összes szálláshelyemen le tudjam fizetni a recepciót, így kockáztatnom kell. Ha valaki a nyomomba ered, akkor menekülnöm kell, mielőtt még elkapnak. Az utánam szaglászó lány nem tűnik éppen veszélyesnek, de attól még lehet a kormány bérgyilkosa, vagy Stryker mutánsa, én már nem bízom senkiben, aki nem Heidi, akitől két éve elváltunk. Vele azért összekovácsolódtunk, de annak már vége, ismét egyedül vagyok, de legalább nem rabságban, és isten az atyám nem is vágyom oda vissza. Elindulok inkább a hátsó szekció felé, ha van lehetőségem felugrani még a szobámba, akkor megteszem, ha nem, akkor úgyis mindegy, túl sok holmim nincsen, ennél már úgysem lehet lejjebb. Ezért aztán alaposan megdöbbenek, amint a hátsó ajtón pont átjön a lány, affrancba! Kijöttem a gyakorlatból, ha ennyire kiismerhető vagyok. Nem akarom kitörni a nyakát, de lehet, hogy szükséges lesz. Netán leütni, vagy... Meglepetten húzom fel a szemöldökömet, és zsebre vágom a kezemet, így a legjobb terelni. A sötétben nem engedem láttatni az arcomat, maradok a lámpafényen kívül, elvileg már amúgy is tudja, hogy vagyok. - Ez így.. túl könnyű lenne. Éppen elegen vannak a nyomomban, kétlem, hogy egy kishuginak sikerült volna felkutatnia. Maradhatunk az igazságnál is... Mi van Markkal? – Kérdezek rá egy fél lépést előre lépést. Bizalmatlan vagyok, de az életemen túl már nincsen mit vesztenem, így akár bele is mehetek a játékba. Vagy akár megadva a minimális esélyt, hogy igazat mond. Bárki is ez a lány, lehet, hogy Mark huga, vagy alaposan utánajárt a sztorinak, ezért értelmetlen keresztkérdésekbe bocsájtkoznom. A kurta lépés mégsem jelent bizakodást, méregetem a számomra tökéletesen ismeretlen lányt, ugrásra készen, mint egy kivert kutya, aki még attól is fél, hogy ha valaki felé nyújtja a kezét. Fel sem merül a simogatás, a verés már annál inkább. Pillantásom zavaros, mozdulataim szétszórtnak tűnnek..
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Szer. 4 Május - 10:09
Kieran & Shosanna
A fickó úgy tűnik, hogy hajthatatlan, nem akar nekem segíteni pedig tudom, hogy csak kintre kellene mutatnia az automatához, hiszen én tudom, hogy akit keresek ott van, de még se szólíthatom meg csak úgy, azzal máris kivégezném a jól kitalált álcámat, úgyhogy nem lenne okos ötlet. Így nem marad más, mint hogy végül csak a táskámba nyúlok és ügyesen a pulton odacsúsztatok a fickónak egy tíz dollárost. Az azért nem kis pénz és bár kaptam költőpénzt azért nem olyan sokat, hogy csak úgy bátran költögethessem, de azért most muszáj. Nem sok választásom van, ha egyszer szükségem van az információra, amit tudok, de nem tudhatok. A pasas természetesen erre már jobban megnyílik, az állával az automata felé int, ahonnan épp abban a pillanatban tűnik el az emberem, épp látom még a kabátját. Aggódva nézek az előttem álló pasasra, hiszen lassan sikerült előállnia a lényeggel. Végül csak sóhajt és kinyitja nekem a pultot. A végén csak úgy néz ki, hogy megszán, talán elég riadt és kétségbeesett a tekintetem, ami egyébként azért ilyen hiteles, mert tényleg félek tőle, ha kudarcot vallok annak komoly következményei lehetnek rám nézve és azt nem szeretném kivárni. - Köszönöm uram! - kap azért egy félmosolyt, ahogyan elsietek mellette a hátsó kijárat felé. Ez az, ott talán pont elé tudok toppanni és akkor már nem lép csak úgy le. Persze megértem, hogy menekül szegény, én is pont így tennék a helyében, de még se engedhetem meg, hogy csak úgy eltűnjön a szemem elől. Nehéz lenne megint megtalálni és pont e miatt nem is nagyon akarok kockáztatni. Pont sikerül elé toppannom, amikor kilépek a hátsó ajtón. Biztosan meglepődik majd, de nem megyek túlságosan közel, nehogy jobban megijedjen a kelleténél. - Kieran... igaz? Kérem ne... ne meneküljön, ha előlem teszi. Nem akarok rosszat, én csak... Emlékszik még Markra? Vele szolgált a seregnél. Magas, barna hajú, barna szemű mosolygós fickó. Ő... ő volt a bátyám. Kérem... csak beszélni szeretnék önnel. - oh az aggodalmas tekintet és a könyörgés is tökéletesen megy nekem, úgyhogy az meg van. Remélhetőleg hisz is nekem majd. Utána néztem az életének és meg kaptam róla minden létező információt. Azok alapján ténylegesen volt egy Mark nevű bajtársa még a seregben, akivel tudtommal azért nem volt túlságosan szoros a kapcsolata, de mégis ismerte és tudott róla egy s mást. Tehát tudhatja, hogy annak a Marknak volt egy testvére is, egy húga és a barna haj, barna szem kombó tökéletesen stimmel, viszont elég régen volt már az az eset ahhoz, hogy ne emlékezzen tökéletesen az arcára, így nem fog neki beugrani, hogy annyira azért még sem hasonlítok a régi bajtársára.
Tárgy: Re: Kieran & Shosanna - Városi fogócska Hétf. 2 Május - 21:41
Shosanna & Kieran
A veteránokat nem sok helyen alkalmazzák, mert úgy vélik, hogy teljesen ki lehetnek készülve idegileg a háború borzalmaitól, és még testileg is esélyes, hogy tropára vannak menve. És még be is perelhető ilyenkor a kedves munkaadó, ha felfüggeszti a veterán munkaviszonyát, ezért vagy azért, mert mindent rá lehet húzni arra, hogy miért kellene a veteránokat védeni, éppen ezért már fel se veszik őket, nehogy per legyen a dologból. És én még csak veterán sem vagyok, hanem dezertőr, jó eséllyel várna rám egy hadbírósági tárgyalás, ha valaha felvállalnám a tetteimet. Ezért aztán marad az, hogy alkalmi munkákból éljek meg, főleg a fizikai erőmre tudok hagyatkozni, mint a költöztetés, vagy a vagyonvédelem. Látszólag marcona alkat vagyok, ezt még meg is fejelem a szakállal, pedig egykor kifejezetten kölyökképem volt. Styker bázisát már jó ideje magam mögött hagytam, de még most, két év után is vannak rémálmaim. Ha sikerül megkennem egy gyógyszerészt, akkor méregerős nyugtatókat iratok fel, vagy fájdalomcsillapítót, mert nincsen más ötletem, hogyan lehetnék ezen az egészen túl. A mai nap fárasztó volt, az utolsó dollárjaimat kapartam össze erre a szállásra, mert egy helyi kocsmában alkalmaztak ugyan, de amikor rájöttek, hogy nem csak kidobom az illuminált vendégeket, hanem maradandó károkat is okozok bennük, akkor elég könnyen a nyakunkra jöhet a yard. Egyszerűen nem tudom visszafogni magamat, ha valakihez hozzáérek, halott ember. A maradék centjeimből egy burgonyaszirmot halászok elő, és tudom, hogy most minimum egy napig nem fogok enni. Sürgősen találnom kéne munkát. Nem vagyok az az ember, aki másokat üt le, hogy pénzhez jusson, de őszintén szólva már az is megfordult a fejemben, hogy így szerezzek néhány dollárt. Megrezzenek, ahogyan a nevemet hallom, máris a nyomomra akadtak. A szemem sarkából oldalra pillantok, de nem is ismerős a nő. Lehet, hogy valami bérgyilkos, vagy a kormány ügynöke, akinek az a dolga, hogy begyűjtsön. Vagy beledöglök, vagy egy életre rács mögé kerülök. Őszintén szólva egyik se túl vonzó kilátás, ennél még az éhezés, és a kilátástalan sem jobb. Szépen lassan zsebre vágom a burgonyaszirmot, és elindulok a másik irányba, hogy megkerüljem az épületet, remélve, hogy nem ott fog várni rám. Legrosszabb esetben felkapaszkodhatok a párkányokon a szobámig, betöröm az ablakot, és lelépek. Az erdőben fogok így aludni, de legalább túlélem.
Azt tudtam, hogy nem lesz könnyű megtalálni még úgy sem, hogy kapok egy kis segítséget a nyomára bukkanásban. Annyi már biztos, hogy New Yorkban van és ott próbál valamit kezdeni az életével, vagy épp csak átutazik a városon, de mindez nem számít. Ha már megtaláltam, akkor már rendben vagyunk, akkor már elérem, hogy elsősorban rám figyeljen és ne azzal foglalkozzon hogyan kezdhet új életet. Már az is meg van, hogy mi lesz a fedősztorim. Utána néztem az életének, azaz megkaptam róla minden létező adatot és információt, ami csak van. Volt a katonaságnál egy barátja, talán vele lehetett még a legjobb viszonyban azokat leszámítva, akik még ott voltak, mert hát dezertált, úgyhogy gondolom azért jó sokakat hagyott csak úgy ott. Nos tehát én ennek a Jonathannek a húga vagyok... legalábbis papíron. Bell, azaz Isabelle néven futok jelenleg, de csak nem fog tőlem személyit kérni a beazonosítás végett. Épp elég info van a fejemben ahhoz, hogy legyen oka elhinni, hogy igazat mondok és hát... majd meglátjuk. Nem kell sok, hogy elérjem a kis motelt, ahol úgy tudom megszállt. A város szélén, kopott környéken, ahol persze nehéz valakinek a nyomára bukkanni, de ha tudod kit keress, ha ismered a szokásait és én nagyon is ismerem, akkor azért sokkal könnyebb dolgod van. Viszont van egy nehezítés, úgy kell tennem, mint aki még soha se látta őt, mint aki nem tudja hogyan néz ki, csak hallomásból vannak sejtései. Pedig én tudom hogyan néz ki, tudom pontosan kicsoda és azt is tudom, amikor odamegyek a kis motel portásához akkor épp a kinti kávéautomatából próbál magának innivalót szerezni. Valószínűleg ide álnéven jelentkezett be, de ez nem számít, elég hangosan kérdezek majd, hogy hallja a hevét és tudja, hogy valaki keresi. - Elnézést uram, hátha tud nekem segíteni, egy bizonyos Kieran Boomert keresek, úgy tudom, hogy talán járt erre mostanában és talán meg is szállt a motelben. Nem emlékszik rá? Rövid haj, kék szemel, markáns arc, sötét fürtök... olyan izmosabb típus, megviselt ábrázattal. - a fickó persze a fejét rázza. Igen, sejtettem hogy álnéven jelentkezett be, de azért még erősködöm kicsit, hogy gondolkozzon, hátha még is eszébe jut, hátha mégis csak tud róla valamit. Ez is elég lehet ahhoz, hogy a ténylegesen kint talán már kávét iszogató keresettem felfigyeljen rám és talán kifelé menet félrevonjon. Biztosan érdekelni fogja, hogy miért keresem nem igaz? Mindenkit érdekelne, hogy miért jár valaki a nyomában.
Kezdőlap 
by 
