Carrie-Ann & Morgan - Küldetésben

 

Már többször is meglepődtem vele kapcsolatban, és ez most sem szakad meg. Be kell látnom, hogy a fájdalom és a veszteség máshogyan is lecsapódhat, míg én rideg, és komoly lettem, addig Carrie-Ann a családja miatt inkább empatikussá vált, és próbál kapaszkodni. Jó, azért én is azért élek, hogy másokon segítsek, de attől még esélytelennek éreztem, hogy bárki is közel kerüljön, hogy megosszam vele a titkaimat. Isabella ezt nem is bírta cérnával, megpróbált hozzám odatáncolni, és amikor látta, hogy nincsen rés a pajzson, akkor veszekedett velem. Így aztán semmi értelme nem volt együtt dolgoznunk. Carrie-Annt más fából faragtál. Folyamatosan szabadkozik, alkalmazkodik, ettől viszont nem válik unalmassá. Fiatal, nagyon fiatal, de lássuk be, én is alig vagyok még huszonöt, és már mennyire minden van mögöttem. És magamat illetően én is meglepődök, hogy meglesem a sudár, kecses alakját, valamiért nem tudok ezúttal úriember lenni, túlságosan régóta vagyok magányos, aztán gyorsan le kell csillapítanom a szívverésemet, mert nem semmi a látvány. Ezek után hogy is tudjak a szemébe nézni, hogy nem képzelem el ruhátlanul? Más lenne a helyzet, ha hatalmas korkülönbség lenne köztünk, ami nincsen, így.. De már jön is, úgyhogy elfújom a gondolatmenetet, és már indulunk is. Még szerencse, hogy sötét szoknyával takarta le a hosszú lábait, így nem kell a kocsiban is azt néznem. Pár perc alatt ott vagyunk, és már kiszállás közepette válaszolok.
- Pizza? Végülis semmi gond nincsen a pizzával, ha hazai ízekre vágysz, nekem is megfelel. Abból elég sokféle van, majd mindenki a saját izlésének megfelelően választ. Milyeneket szeretsz? – Nyitom ki neki az ajtót, miután mindketten kiléptünk a kocsiból. Miután itt nem kell számítanunk semmire, ami veszélyes lehet, engedem őt előre, majd megyek utána. Direkt nem nézem meg magamnak, mert akkor még inkább erősödnének a piszkos gondolatok, de azt észreveszem, hogy néhány férfinek a tekintete megakad rajta. Na igen, ez nem csoda, hiszen amolyan törékeny szépség, és lássuk be, ez a felállás sok férfinek a titkos vágyálma. Azt hiszem, ennyi év után kijelenthetem, rám is hatással van.
- Sok testvéred van? Ők még mindig élnek? Van, aki hozzád hasonlóan Xaviernél tanul? – Kérdezem, miután helyet foglaltunk az egyik számomra fenntartott asztalhoz. Italnak én magamnak valami rostos üdítőt rendelek majd, hiszen sosem iszom alkoholt, lévén teljesen elnyomja a képességemet, az ösztöneimet. Úgy nem lehet emberéleteket menteni, ha a hős pont hogy nem pörög száztíz százalékon.

 

Én meg az empátia, hát ez nagyon jó. Ha valakinek elmesélném, hogy Carrie-Ann éppen velem nyílik meg így, akkor biztosan jót röhögne, hiszen én aztán nem szoktam senkivel sem a múltamról beszélni, pláne nem a másikéról. Most olyan, mintha két sérült lélek találkozna, és bár semmi esély rá, hogy bármelyik is meggyógyuljon, most valahogy mégsem utasítom el, hogy megbeszéljük a dolgainkat, legalábbis érintőlegesen. Érintőlegesen? Valójában nagyon is belső félelmekről beszélünk, de nekem könnyebb úgy állnom az egészhez, hogy úgy teszek, mintha mindez nem is számítana olyan nagyon. Pedig valójában komoly szikla gördül most arébb a szívemről, hogy így elsőre egy bizalmas felet találtam. Talán ez az egyetlen ilyen megbeszélésünk, és több nem lesz, ha a munkára koncentrálunk majd.
- A szüleim és a testvérem is meghaltak. Ide jövök haza, még ha úgy véled, hogy mindez rideg otthonnak. Felmerülhetne benned, hogy miért nem változtatok.. Nem tudok, és nem megy az sem, hogy többet mondjak róla. Már megszoktam. Már ez vagyok én. – Azt már tehát tudja, hogy nincsen senkim, de azt nem feltétlenül, hogy én vagyok az oka, az árvaságomnak. Viszont olyan sötéten pislogok rá, hogy sejtheti, hogy valamit hordozok magamban, amely azt sugalja, hogy én vagyok az oka a családom pusztulásának. Viszont meglepetten bólintok, amikor pár szóban tökéletesen összefoglalja, hogy mi a helyzet. – Az. De.. másokon segíteni nem rossz érzés. – Na jó, azért néha elszorul a szívem, amikor megmentek valakit, aki nem is ismer, és örömmel fut vissza a családját megölelni. Azt a családot, amely nekem is lehetne, ha nem vagyok olyan öntelten felelőtlen. Ez már késő bánat. És nem lehet változtatni rajta. Csak azt tehetem meg, hogy többé soha nem sodrok senkit veszélybe, hiszen azzal engem is zsarolhatnának.
- Az nem.. – Mormolom, hiszen a lány viszont önmagában is szép látvány, de az mindegy, végtére is nem kell ezt megjegyeznem. Inkább kint várakozok, beleértve a leskelődést, ami véletlenül sikerül úgy, de azért lássuk be, nincsen sok ilyen alkalmam, hogy végigfuttassam a tekintetem egy ilyen csinos teremtésen. Ám átgondolni sincsen időm mindezt, hiszen véletlenül sem akarok lebukni, és már jön is, ekkor viszont tényleg zavart árnyék fut végig az ábrázatomon. Nehéz megszólalnom. – Egészen.. elfogadható. – Látszik, hogy tökéletesen nem értek a bókoláshoz, viszont az arcomra van írva, hogy ennél azért jóval többet gondolok a külsejéről. Leszóltam korábban, hogy álljon elő a kocsi, sofőr visz minket az étterembe. Nem limuzin, mert felesleges a fényűzés, szimpla bmw a four seasons szolgálatában. – Mit szeretsz enni? Igazából semmit sem tudok róla, és mivel csak holnap indul a közös munka, addig nem ártana, ha tudnám, hogy mire számítsak. Hogy mennyire értjük meg egymást fél szavakból is.. – Segítem be az autóba, miután leértünk, a sofőrnek intek, hogy szálljon vissza, majd én tartom a lánynak az ajtót.

 

Mintha mindkettőnkben komoly feszültség vibrálna a múltunkkal kapcsolatban, ám amíg egy nálam vidámabb emberrel nem találom meg a közös hangot, különös módon Carrie-Ann esetében feltámad bennem az empátia, főleg mivel ő is rólam kérdez. Nem szokásom megnyílni, mindent támadásnak veszek, és ingerülten a feladatra koncentrálok, itt mintha ez most nem lenne olyan sürgető, noha a félelmetes mutáns egymás után szedi az áldozatait, és mielőbb le kéne állítanunk. Mégis, egy ismerkedős estén már csak nem múlhat.
- Engem is meglep, hogy így gondolom, nem szokott érdekelni mások.. személyes problémája. Megszoktam már, hogy segítek, hogy névtelenül állok bosszút, de sosem nézek a problémák mögé. Azt hiszem.. hasonlítunk. – Nem teszem hozzá, hogy lehetséges a professzor Isabella kudarca után pont azért küldte ide Carrie-Annt, hogy ne mérgesedjen el a helyzet, legyen esélyem egy hozzám hasonló lánnyal együtt nyomozni, akivel talán kissé megnyugtatóbb a közös munka. Az benne van, hogy a lányt nem érheti vész, hiszen meggyógyul, és még blokkol is, ám a gyilkos csapdáinál pokoli fájdalmat fog átélni. Amúgy nem izgatna a dolog, ez a feladata, de ha mellette meg ennyire sebzett a lelke.. Valamiért mégiscsak sajnálom.
- Nem, saját család nincsen. Már kamaszkoromban megtanultam, hogy nem merhetek szeretni, hiszen azt felhasználhatják ellenem. Ezért is a maszk. Csak egy jótevő vagyok, semmi több. – Emlékeztetem a tapadós jelmez hátán található angyalszárnyakra. Az angyalok legtöbbször láthatatlanok a mitológia szerint, én is valami olyasmi vagyok, másokért élek, és saját magamat áldozom be, hogy ez működjön.
- Belelátok, de nem szokásom használni csak úgy. Kizárólag akkor, ha nagyon szorít az idő, vagy életveszély merülhet fel. A te képességedre is kiváncsi leszek Carrie-Ann. – Karbafont kézzel nézek el a folyosóra nyíló bejárati ajtó felé, hogy ne kellen odanéznem. Soha nem vagyok olyan helyzetben, hogy egy nő, vagy lány átöltözésére esélyem legyen, és mindez tudatos. Ám ezúttal.. győz a nagyobb is elfojtott férfiösztön, és egy picit hátraigazítom a tartásomat, besandítva az ajtórésen. Tükrök ugyan ott nincsenek, ám a szőke hajzuhatag alatt azért a hófehér bőrre siklik a tekintetem, és finoman beharapom a számat, majd ismét az eredeti tartásban fixirozom a bejáratot. Rajtam eleve öltöny, és nyakkendő van, tehát szalonképesként tudok majd a folyosóra lépni.

Engem nem a nagyhangúság zavar, soha nem is az zavart. Hanem a következetlenség. Isabella szeszélyei pillanatok alatt változtatak, kezelhetetetlen volt, mint egy menhelyes kutya. Nem mintha azt jelentené, hogy Charles küldöttjét kutyaként kezelném, de mégiscsak én vagyok a hazai terepen, ismerem a veszélyes mutáns szokásait, és lássuk be, nem akarok senkit sem feláldozni. Kíméletlen csupán az ellenfeleimmel vagyok, de Carrie-Ann nem tartozik közéjük. Nagyon is szükségem van most rá, de nem vagyok hajlandó vitázni vele.
- Nos.. az emberélet.. nem pótolható semmivel. Továbbra is tartom, hogy ha nem volt benned rossz szándék, akkor nem vagy hibáztatható. – Felelem eltűnődve összekulcsolva az ujjaimat. A lány még fiatal, és félszeg, de inkább ilyen legyen, aki kész tanulni, beismerni a hibáit, mintsem az én szememre vesse, hogy nem tudja uralni az érzéseit. Bőven elég nekem a sajátjaimmal is megbírkóznom. Nem véletlenül nem élek teljes életet, maszk mögé bújva rejtőzöm az igazság elől, s inkább mások gondjaival foglalkozom, őket mentem. Úgy vélem, hogy ha már akkorát hibáztam, hogy a családom pusztult el, akkor legalább másé megmenekülhessen.
- Volt egy öcsém is.. – Rázom meg a fejemet, akkor még alig voltam tizenhat, fel sem merülhetett, hogy megnősüljek, utódot nemzzek. Visszasandítok a lányra, és beletúrok szőkés hajamba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mély, érzelmi témákba megyünk bele, főleg mivel eddig a végletekig elutasítottam az ilyesmit, de különös módon megnyugtató érzés, hogy a megismerkedésünkhöz némi bizalmi hálót is szövünk magunk alá. Akár vége is szakadhatna az estének, de ha már lendületben vagyunk, akkor kár lenne nyugovóra térnie, én meg egyébként is az éjszaka teremtménye vagyok.
- Nem fogsz akadályozni. Belelátok a jövőbe, tudok úgy mozogni, hogy ne legyél útban. Csak ne blokkold az erőmet, amíg már úgyis megteszi az az állat. Öltözz át, ha lehet valami szolidan mutatósba. – Bólintok, és én is távozom a saját hálómba, ahol öltönyt veszek, egy sötétbordó kord anyagot, aranyszínű nyakkendővel, és mandzsetta gombbal. Kissé megfésülködöm, és pár perc múlva térek vissza, de nem türelmelmetlenkedek, ha még készülődve. Kiváncsi vagyok hogy mivel ruházattal rukkol elő. Ráadásul még éhes is vagyok, de olyan snassz lenne ide rendelni a szobába..

 

Máris szimpatikusabb a lány, mint Isabella csapongásai, azzal a lánnyal semmiben sem találtam meg a közös nevezőt. Nem kell, hogy valaki kezes bárány legyen, de azért tudjunk idomulni egymás stílusához. Tudom, hogy az enyém nem éppen kedvelhető, de meg tudom erőltetni magamat, ha nagyon muszáj, és nem kell az állandó női hisztitől tartanom. Carrie-Ann kifejezi, hogy nekem ad igazat, és meg is akar ismerni, feltérképezni, hogyan fogunk együtt dolgozni. Elégedetten bólintok. Nem mondom, hogy én vagyok a főnök, de hogy tapasztaltabb vagyok a témában, az biztos. Viszont kész vagyok kihangsúlyozni, hogy szükségem van rá, itt csak együtt vihetjük sikerre az ügyet.
- Mindenki hibázik. Miattad legalább nem halt meg senki, ugye? – Arról azért hallottam volna. Eljutott hozzám a sziget esete, de mivel akkor is new yorkban voltam, csak Amy érdekelt, aki elment velük a hajókirándulásra, de úgy voltam vele, teljesen feleslegesen izgulok, ha már voltam olyan hülye, hogy egy diáklánnyal randiztam, úgysem tehetek semmit, hogy megmentsem. A messzi távolba vesztek, és nem volt élő ember, aki megtalálhassa őket. Amikor a fekete szárnyú angyal előkerült, nem igazán firtattam, hogy mi volt, így Carrie-Ann bűnössége sem volt előttem. – A családodat.. Ez azért érthető indok. Nos, én megöltem őket, de ne tarts érzéketlennek, hogy csak így kimondom. Megtanultam elengedni mindazt, ami volt. Miattam haltak meg, ezért mondom így. – Bármennyire is keményen fogalmazok, ha csak egy kicsit is jó emberismerő, láthatja, hogy ez csupán egy fal, amivel védekezek, amivel megpróbálok vezekelni, és talán mindennek az oka ez volt, ezért kell most másokat megmentenem. Hogy egy kicsit is visszaadjak, igaz, másoknak, és nem a saját családomnak.
- Minden éjszaka van tennivaló, ez a város mint tudod, sosem alszik. Viszont holnap is kellően sok bűnöző lesz az utcákon. Mivel még nem vagy gyakorlott a témában, kár lenne fejest ugranod, úgyis a blokkoló ellen kellenél majd igazán. Hozassak vacsorát neked, vagy elmegyünk egy közeli étterembe? – Nekem mindkét megoldás megfelelhet, előbbi esetén megeheti a szobájában pihenve, utóbbinál pedig rólam is megtudhat többet. Igaz, ez utóbbival tulajdonképpen rá is érhetünk.

Kissé hátradőlök a kanapén, és azon tűnődök, hogy nem is feltétlenül olyan bonyolult megoldani a fürdőszoba kérdését. A birtokon sem csak fiú-fiú szobák vannak, néha úgy is alakulhat, hogy vegyespáros alakul mondjuk egy baráti társaságban. Jó, mi azért idegenek vagyunk a fiatal lánnyal, de ez változhat, és nem a szégyenlősség lesz a legkomolyabb dolgunk. Nem fogok visszaélni az erőmmel, pedig bármikor rányithatnék, és soha nem tudná meg, hiszen csak az idő egy alternatív változatát figyelném ki, de nem, ennyire már vagyok magamnak való, hogy nem hódolok ilyesminek, engem csakis a célom érdekel, miszerint jobb ember legyek, mint a szüleim halála előtt voltam. Az más kérdés, hogy azóta többszörös gyilkos vagyok, de valamiféle szent ügy érdekében, és így el tudok számolni a lelkiismeretemmel.
- Nem, mert kiszabadulhatnak. Bármikor jöhet olyan felmentő határozat, hogy ismét a társadalomba mehessenek. – Amíg valaki él, mindig ott az esély, hogy valami korrupt politikus, vagy ügybuzgó ügyvéd kiviszi az efféle alakokat, de hát New Yorkban nem éppen a halálbüntetés dívik. Persze ha a harc hevében a delikvens az életét veszti puszta véletlenségből, hát akkor ez van, nem lehet vele mit kezdeni. Remélem, hogy nem hoztam zavarba, de tényleg nem készültem fel, hogy ismét egy lány lesz a partnerem, most már jól érezhetően fenntartásokkal kezelek mindenkit a női nemből.
- Nem tudok rólad semmit Carrie-Ann, csakis a képességedet. Még a nevedet sem küldte át. Valami rosszat csináltál? A professzor úgy fest mindenkinek sokadik esélyeket ad, én sem vagyok éppen makulátlan. Feladta? Ez nem igazán jó szó. Nem csak rajta múlt, mindkettőnkön. Idősebb volt talán két évvel mint te, úgy véltem dúlnak benne a hormonok, mert nagyon illegette magát, de.. nekem ez nem megy.. És.. Isabella mindenen megsértődött, azt hitte, hogy nekem is olyan gyorsan változik a hangulatom, mint neki. Azt hiszem végül egy arrogáns pöcsnek tartott, és úgy döntöttünk, hogy így kár együtt dolgozni. – Megvonom a vállamat, most nem akarom, hogy a szöszi úgy érezze, vele már eleve nem akarok együtt dolgozni. De nem lesz egyszerű, hiszen kissé irónikusnak érzem, hogy Xavier megint lányt küldött. Talán nem direkt, de úgy véli, hogy nem ezen múlik a csapatmunka. Hát lelke rajta.
- Nos.. akkor kipakolsz? Mennyire vagy fáradt, még járjunk egyet, vagy az időeltolódás miatt már pihennél?

 Nem várom el Xavier minden diákjától, hogy névről, és arcról ismerjen, én sem teszem velük ezt. Még csak tanár sem vagyok. Valami laza kapcsolat, szövetség ez a professzorral, segítjük egymást, de semmi több. Most tényleg azt hittem, hogy valami fiatal, de komoly képességgel bíró fiút küld, erre itt van nekem ez a lány. A tudása biztosan megfelelő, de nem akartam volna kerülgetni, hiszen fiatalka, és biztosan külön szobát akarna. Mármint azt így is kap, de egy szállodában vagyunk, nem akarok pletykálkodást, hogy milyen csaj költözött be hozzám. Meg beosztogatni azt, hogy ki mikor pucérkodhat a lakosztályban, hiszen egybenyílnak a szobáink. Így azért mindkettőnk számára kevésbé lesz otthonos a helyzet. Most mégsem kell ezen fenn akadnom.
- A szupergonoszok olyan lelkivilága van, hogy nincsen rá magyarázat, hogy miért is csinálják. Lehet, hogy eleve betegen születtek, vagy eltorzultak valamiért. Nem lesznek menthetőek. Az életfogytig gyógyszeres kezelés az egyetlen megoldás. Úgy ki kell ütni őket, hogy soha ne is érintkezhessenek a társadalommal, ne árthassanak másoknak. – Próbálom megvilágítani, hogy ő még nem találkozhatott ilyen kaliberű fickókkal, de remélem, hogy Xavier az iskolájában a többivel együtt felkészítette arra, hogy nem csak az emberek jelentik számunkra az ellentéteket. Gyakorta a saját fajtánkkal kerülünk szembe. Felelősség van a kezünkben, olyan felelősség, amellyel egykor még nem számoltam, és az egész családom meghalt ezért. Egy pillanatra elkomorul az arcom, ahogyan eszembe jut a múlt, ám gyorsan elhesegetem, nem akarok gyengének mutatkozni, éppen az a cél, hogy bennem lássa a biztonságot jelentő hőst.
- Barna és sárga.. Mintha valami darázs lennél.. A derekad megvan hozzá. – Mérem végig az udvarlás legcsekélyebb szándéka nélkül, csak úgy eszembe jutott. Amikor jelmezt tervezek, akkor jó, ha az ember azonosulni tud valamilyen jelképpel, nekem kissé démonikus a külsőm, noha halálangyalnak hívom és hivatom magamat. Az végülis olyan, mintha démon lenne. Nekem az sem baj, ha teljesen más stílust képvisel, mint én, hiszen attól még dolgozhatunk csapatban.
- Ne félj. Higgy abban, ami ránk vár. Azért vagyunk, hogy másokat szolgáljunk. Xavier szerint különleges vagy, s nem a képességed miatt, hanem azért, ami a bensődben van, az tesz igazán.. önmagaddá. Nem kétlem, hogy jól döntött, hogy téged küldött. Igaz, nem te vagy az első, ám az elődőd.. nos lehet, hogy vele én voltam túlságosan nyers, de ő nem is volt alkalmas a feladatra. Isabella Newton. Ismered? – Hárítom el most még az ő kérdését, később majd visszatérhetünk arra, hogy velem mi van, de most az a lényeg, hogy az ő lelkivilága feltáruljon előttem.

 Nem akarom, hogy úgy érezze, hogy bármiért is lenézem. Ismertem már más mutánsokat is, akik lányként komoly erők birtokosai voltak, Jean példának okáért a mai napig is élénken él az emlékeimben. Kevesek egyike, akikkel valóban jóban voltam. Ám mivel Isabellával pocsékul bántam, a saját lelkiismeretem megnyugtatására döntöm el ezen a ponton, hogy Carrie-Ann más sorsra jut majd, vele egy fokkal kedvesebb leszek. Eddig mindig egyedül dolgoztam, elszigeteltem magamat az érzésektől, hiszen a családom is miattam halt meg, mert naív voltam, és ostoba, nem csoda, ha már nem akarok társaságot magam mellé. Mostanság viszont ez elkerülhetetlen, mert olyan ellenfelekbe botlom, akik kifognak az erőmön, így kénytelen-kelletlen társulnom kell valakivel. Akkor pedig nem viselkedhetek vele pokrócként, mert akkor nem találunk megoldást.
- Eredetileg, amikor még nem tudtam, hogy lány vagy, akkor egy áramvonalas, testhezálló szerelésre gondoltam, amibe bele van építve némi mágneses ütésálló szerkezet, taszítja a rád mért ütéseket. Tudom, hogy nem érzed a fájdalmat, de kerülhetsz olyan harci helyzetbe, ahol nem túl jó, ha lerepülsz egy háztetőről. – Bólintok, a maszk az alap a jelmeznél, lényegében az alapját képezi, hogy ne ismerjék fel, hiszen így vannak egyedül védelem alatt a szerettei. Nagyon nem mindegy, hogy megtartsa az inkognítóját. Ám mivel most csak színekben érdemes gondolkoznunk, mert nem fogok nekiesni a jelmeze megtervezésének, ezért le is ülünk, hogy megtárgyaljunk, hogyan tovább. Én az italommal, ő a gyümölcslével. Koraeste van, már mindenki hazament a reklámügynökségtől, viszont a szállása egy komoly pont lehet, egybenyíló szobák esetében, egy fürdőszobával.. nos ez érdekes helyzet lesz, de nem akarom, hogy máshol szálljon meg, hiszen bármikor szükségem lehet majd rá.
- Fogod, szerintem fogod, bizonyos mértékben mindenképpen. Nem tudom, hogyan hattok majd egymásra, ám nélküled nem sok esély van, hogy másokat is megvédjünk. Ha jól tudom, most is elrabolt egyet küzülünk, a vérszagra gerjed, a szenvedésre, és a fájdalomra. Meg kell állítanunk . – Kissé vontatottan beszélek, ez számomra is megdöbbentő, mert eddig mindig beleláttam a jövőbe, komoly magabiztosságot tudtam felépíteni, de így én is védtelennek, sebezhetőnek érzem magamat. És szó mi szó, azért ez így rémületes érzés. Az elmúlástól való félelem hirtelen rám tört, ám hős vagyok, megmentő, akinek ezúttal az a dolga, hogy szembenézzen akár a saját esendőségével is, amely most másodszor fordul elő. – Nekem az is elég, ha néhány színkombinációt mondasz. Igyekszem majd olyanra tervezni, hogy ne legyen kényelmetlen nőként viselni. – Nem, cseppet sem vagyok az a perverz vadállat, aki majd abban leli örömét, hogy a fiatal szőke lány domborodó idomait figyelje a valószinűtlenül szűk ruhában. – És mit kell rólad tudni? Mesélsz magadról?

 Szó mi szó, meg vagyok lepve, mert ezzel nagyjából az összes tervemet felrúgja. Valahogy úgy sejtettem, hogy Xavier egy srácot küld, de hát egy lánnyal mit kezdek? Mármint úgy értve, hogy itt fog lakni, most akkor kerülgethetjük egymást, mert azért mégse lehet egy szál boxerben leülni sörözni innentől kezdve a kanapéra, hogy valami pankrációs meccset végigüvöltözzek az éjszaka közepén, a végén még megárt a lelkének, meg hát amúgy sem biztos, hogy értékelné a hiányos öltözéket. Ám összekapom magamat, rájövök, hogy talán zavarbaejtő a pillantásom, ezt gyorsan tisztázni kell.
- Egyrészt tegezz csak, hívj Morgannek, másrészt ne haragudj, a jelmez miatt nézlek. – Lehetnék nyersebb, az elődjével az voltam, mert ott nagyon nem értettük meg egymást, és akkor úgy gondoltam, hogy ideje egy kicsit erőt vennem magamon. Ez a lány tehet arról, ami a múltamban történt, nem rajta kell levezetnem az indulataimat, és annak sem lenne jó vége, ha minden jelölt rosszkedvűen térne vissza a birtokra, előbb utóbb Xavier is kifogyna a segítségnyújtó ötletekből. Leteszem a poharat a dohányzóasztalra, és most úgy döntök, hogy nem játszom végig az összes párbeszédet, hogy gyorsan megismerjem, hagyok magunknak időt. Kezdet nyújtok, és megrázom az övét. Érdekes lesz egy megszeppent lánnyal együtt dolgozni. - Foglalj helyet. Hozom. – Indulok el a minibár felé, amelyből gyümölcslevet hozok, természetesen ez is van, gondolok az esetleges vendégekre, főleg, hogy reklámügynökségem van, napközben nem igazán divat munka közben piálni. Még én is csak ilyenkor teszem, büntetlenül. Azért illik józannak maradnom, hiszen bármennyire is bele tudok látni a jövőbe, nem kéne elvétenem az ugrásokat, mert akkor már nem tudom visszatekerni az időt. És New York hősének gyorsan annyi lenne. – Te aztán a közepébe vágsz. Rendben, végülis térhetünk a lényegre. Egy hozzánk hasonló mutáns.. Képes arra hogy blokkolja az erőmet, de talán a tiédet teljesen nem tudja kikapcsolni. Pokoli fájdalomban lesz részed, még ha meg is gyógyítod magadat, mert olyan csapdái vannak, hogy.. A lényeg, hogy utól kell érnünk, mert fiatal lányokat kap el, és gyermeteg, perverz játékokkal szabdalja fel őket. Viszont a jelmez, amit neked terveztem, az mehet a kukába. Inkább válogass a darabokból, és majd csinálok neked valami újat. – Képes vagyok rá, és ha zavarbaejtő lenne az én stílusom, hát olyat kap, ami számára megfelelőbb. A sajátomon attól még nyilvánvalóan nem változtatok.

 A főhadiszállás nekem már csak azért is ideális a hotelben, mert senki nem gondolná, hogy ilyen helyen lakhat egy szuperhős. Carrie-Ann jól gondolkozik, a köztudatban úgy megy a dolog, hogy egy véres összecsapásból mennyivel egyszerűbb egy félreeső helyen meghúzni magát az embernek. Nekem viszont itt van a reklámcégem is, nappal fogpaszta mosollyal fogadom az ügyfeleimet, foglalkozom a rendezvényeimmel, hogy aztán amikor leszáll az este, kivessem magamat a sötétbe, és utánajárjak, hogy mi nem működik megfelelően New Yorkban. Ez a mostani mutáns viszont kissé veszélyes, nem fogok egyedül boldogulni vele. Nem akarom otthagyni a fogamat. Nem szokásom megsérülni, mindig előre tudom, hogy hová kapnám az ütést, vagy a csapdát, ezért afféle tánc a harc, mintha balettoznék. Viszont ha így telibe kap egy komolyabb ütés, vagy belém vágódik egy drótcsapda, akkor vége, ez a fiú viszont a fájdalomra sem annyira érzékeny, rá van most szükségem. A ruháit majd úgy kombináljuk, hogy számára minél inkább testhezálló legyen. Mármint illjen a stílusához. A kanapémon ücsörgök egy itallal a kezemben, feltett lábakkal, mostanra várom, szerencsére nem késik, azt nagyon nem szívlelném. Azzal már eleve eloszlatom a találgatásokra való okot, hogy a szálloda igazgatójánál jelzem, hogy egy fiatal srác lesz a bentlakó gyakornokom, és ahogyan ők elsőre, később majd én is elképesztően meglepődök, most még félre is nyelek, hogy egy fiatal szőke lány lép be az ajtón. Miután kiköhögtem magamat, megtörlöm a számat, és felpattanok.
- Azt hittem, hogy Xavier egy srácot küld. Te lennél az, aki annyira bírod a fájdalmat? Morgan Foster. – Nyújtok kezet, és az alakját mustrálom, de nem olyan szemmel, mint aki egyből le akarja tépni a ruhát. Inkább az izmait, a magasságát, tehát láthatja rajtam hogy a jelmezével kapcsolatban merülnek fel benne aggályok. – Egy italt? – Invitálom beljebb. Kár azon görcsölnöm, hogy az igazgatóval mennyire félreértettük egymást. Ha már így alakult, akkor így kell dolgoznunk, ha lány, akkor lány. Azért a maszk részt nagyon áll majd alakítani, hiszen nem valószinű, hogy ezt a szőke hajzuhatagot levágja a kedvemért. Mivel foglalkozott ez a lány eddig? Még nem nagyon hallottam róla, csak a képességével voltam tisztában. Ha Xavier ennyire bízik benne, biztosan komoly tudással rendelkezik. Vajon terepen mennyire bevethető? Teljes mértékben a kezébe kell helyeznem az életemet, ami azért nehéz, hiszen eddig a saját jövőbelátásom mindenre megoldás volt. Itt most vakon kell társat választanom..

Nem tudom, hogy működni fog-e, hetek kellettek, amíg felgyógyultam a legutóbbi sérülésekből. Ez a mutáns egyértelműen veszélyes, hiszen képes mindenki más specialitásait blokkolni, ezért nem tudhattam, hogy a következő pillanatban a szögesdrótos késrengeteg rám hullik. Belelátok a jövőbe, ám ha ez nem működik, csakis a reflexeimben bízhatok, amik jól működnek egy átlagos bűnöző esetén, ám ez az öreg valami szuperzseni lehet, kiszámítja a kiszámíthatatlant. Olyanra van szükségem, aki maga is képes a blokkolásra, hiszen az ilyen mutáns ismerheti ennek a rejtelmeit. Ráadásul úgy tudom, hogy van köztünk valaki, aki képes a spontán regenerációra, ezt talán nem lehet úgy kikapcsolni, hiszen akkor azonnal meg is halna egy több száz éves halhatatlan. Az valahogy sejt szinten működik, csak annyi, hogy érezné a fájdalmat, jobban, mint amikor tompán visszajön neki minden sebesülés. De ez most nem érdekelhet, a szükség törvényt bont. Igaz, hogy fájdalmai lesznek majd, de jóval gyorsabban fel fog gyógyulni belőle, mint én. Ezt az illetőt pedig meg kell állítani. Miután én főleg New Yorkban tevékenykedek, nem az első eset, hogy Xaviert kérem meg, hogy küldje ezt a fiatalt, aki a profilba vág. Mivel nem tudom, hogy milyen színeket kedvel, ezért még a jelmezében csak az alakot illetően gondolkoztam. Mindenképpen fontos az álca, hiszen nem szabad lebuknunk, meg kell őriznünk a személyazonosságunkat. A jelmez alakját illetően viszont nem tudtam dönteni, ezért három gumialapú ruhát készítettem a számára, valamelyiknek csak maszkja van, egy másiknak a teljes arcát eltakaró rész, viszont kilátszik belőle a haja, a harmadiknál még annyira sem. A test része szintén variálható, vannak kesztyűk, rövid felsők, hosszú felsők, akár a három jelmez még keverhető is, ha úgy szeretné. Miután a Four Seasonban van a főhadiszállásom, oda várom őt is. Az elnöki lakosztály az enyém, mivel nem lenne energiám fenntartani egy saját lakást, ezt meg takarítják, csak egy bizonyos szobába nem lehet bemenni, ezt időzáras széf védi. Itt vannak a spéci cuccaim. Hátradőlök a kanapén, és várom, hogy érkezzen a srác, akivel még sosem találkoztam. Mivel Xavier nem említette, hogy lánnyal kell majd együtt dolgoznom.