Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
*Csábos kisasszony szándékosan nyúzza az idegeimet, amit piszok jól csinál. Igazi flörtkirálynő! Felborzol, a kíváncsiságomat csipkedi, elhúzza előttem a mézesmadzagot, és ez utóbbi találóbb nem is lehetne, hiszen az ajkai édesek akár a méz. A bőre kipárolgása pedig egy átszexszelt éjszakára emlékeztet a leheletnyi verejték és a legutóbbi tusolás illatával keverve. Rendben, én szívesen várok, belemegyek a játékba, annál izgalmasabb lesz, egyébként sem szeretem a harc nélküli győzelmet, az nem olyan édes. Becaplatok és érdeklődöm a magántánc után, ha már így zenével fogad és hiányos öltözetben, de csalódnom kell. A szívemhez kapok, aztán a kiegészítés után még egyszer, de már vidámabban, a megkönnyebbülés látható. Még sem maradok le róla.* -A férfiak összes istenére, te élvezed, hogy gyötörhetsz.*Elképzelem, naná, hogy el, ahogy a rúdra tekeredik a hosszú combjaival és elképzelem ahogy ugyanezt teszi velem is. Kissé előreszaladtam a gondolatokkal de mentségemre legyen mondva a kihívás igencsak adott, a formás popsi pedig hívogatóan remeg. Nem is maradok sokáig én sem a kanapén, hanem mozgásba lendülök és mivel nem csattan pofon az arcomon, maradok mögötte. Kezem a csípőjén, állam a vállának ívében és így a felső testünk majdhogynem mozdulatlan, míg alul még rá is segítek egy kicsit a ringásra, noha Alysa remekül csinálja. *-Ez a kontroll vizsgálaté. Meg kell néznem, hogy jól működnek-e az ízületek. *A tükrön keresztül kommunikálunk a szemeinkkel és a vigyorgó képem egyetlen arcizma sem rezdül döbbentbe vagy gyötrődőbe mikor az a formás popsi az ágyékomnak dörgölőzik. Noha az egész túlfűtötten erotikus, ez csak tánc és azt élvezem, a mozgás örömét, a szenvedélyt amit mindketten beleadunk. Elé lépek és vigyázva a sérült karjára megforgatom, majd magamhoz ölelem egy újabb csípőkörzésre. A kis vadmacska tovább szítja a tüzet.* -Gondolod, hogy segítségre van szükségem?*Mosoly villan együtt a szemeimmel, és bevetem azt a mozdulatsort amiért minden nő visongva odavan. Alysánál azonban nem az a célom, hogy elkápráztassam. A karommal magamhoz húzom még szorosabban, hacsak nem csúszott ki angolnaként még azelőtt, hogy elindítottam volna a „támadást”, majd ugyanazon az oldalon a lábamat az övé mögé csúsztatom egy tánclépéssel, beakasztom a térdhajlatába és a felsőtestemmel az övére dőlök. Mindez egyszerű, és általában a nők hagyni szokták magukat, különben teljesen elvesztik az egyensúlyukat és félnek, hogy elesnek. Alysa minden bizonnyal pontosan tudja mi következik és ha sikerül, már a hátrahajló teste fölött vigyorgok míg oda nem enged az ajkaihoz. Ellenkező esetben, már ha nem hagyja magát és fürge gyíkként siklik ki a kezeim közül, marad a tánc és a várakozás egy újabb cseles alkalomra.*
- Hát biztos nem az ajtóban, ahol az össze ráérő szomszéd kukkolhat minket. Ingyen műsort nem adok akárkinek - vigyorgok hátra a vállam felett. Na persze nem csak emiatt nem kapott Rashid többet egy kis ízelítőnél. De azért nah, van tartás, meg persze bizonyos fokig nagyon íncsiklandó a húzódzkodás és a játék. Egy bizonyos fokig. - Nem - nevetem el magam a kérdésre - ez csak egy szimpla tánc, a saját élvezetemre, az izmaim kondiban tartására - magyarázom, nem mintha elszámolással tartoznék, nem mintha Rashid akként tette volna fel a kérdést. - Ahhoz jár a rúd - intek kezemmel a szoba másik végében felszerelt gyakorlórúd felé, csak a tükörben vizslatva tánc közben vendégem képét, kényelembe helyezkedését. És a tükörből követem nyomon azt is, ahogy felveszi a ritmust, majd feláll és mögém lép. Nem rettenek meg, szerencséjére a zene se hallgat el, hisz újra és újrajátssza a lejátszó. Nem szeretem torna közben folyton félbeszakítani a műveletsort, csak hogy újraindítsam a zenét. - Nocsak ápoló úr, ez is a terápia része? - villantom huncut mosolyom a tükörben rá, miközben hagyom, hogy széles tenyerei csípőmre feszüljenek, felvegye velem a ritmust. És ha sikerült, hát csipetnyit hátrébb engedem a testsúlyom, fenekem, hátam hozzányomom, érezzük egymás minden mozdulatát, izmainak játékát, előre tudván, ki merre akar lépni. - A táncóra nem volt felírva a napirendre mister - mosolygok, egy apró csípőkörzéssel szédítve meg partnerem. - De persze szívesen segítek...
♫ Dallam ♫ ϟ Aktuális viselet ϟMicsoda éjszaka lesz?! ϟ
*Mintha meglepődött volna, hogy itt vagyok, pedig megbeszéltük és én állom a szavam, kiváltképp ha ilyen csábos és bájos hölgy előtt kell bizonyítanom a férfiúi becsületet. Az utolsó pillanatban hunyom le a szemeimet, hogy méltóképp élvezzem ki a kért és kapott csókot, de hamar le is töri a szarvamat. Bár az a pici nyelvfuttatás megborzongatott, de a rövidség miatt nem tartott sokáig.* -Mikor lesz hosszabb? *Érdeklődöm, remélem egyértelműen célozva az üdvözlésre, mert minek járjuk körbe azt a forró kását ha egyszerűen forrón jó? S már megyek is utána, lábammal hajtva be az ajtót és a diszkrét kattanás után sietősebbre véve a trappolásomat. Ahova lehet persze benézek, mutasd meg hol laksz és megmondom ki vagy alapon. Konyha, háló, egy kósza takaró csücske villan fel, de már bent is vagyok a hodályban és természetesen alaposan szemügyre veszem séta közben a falatnyi dresszbe bújtatott kerek félholdakat, a kikandikáló gerincvonalat, és a mérföld hosszú combokat…nem pontosan ebben a sorrendben és naná, hogy van ahol jobban elidőzöm. Megemelt szemöldökkel és fülig érő vigyorral fogadom az invitálást, majd le is vetem magam a kanapéra, picit nyekken alattam de csak a lendület miatt. A táska huppan mellettem, ha felém néz láthatja ahogy a kezemmel kavarom a levegőt őt noszogatva. Kiélvezem minden percét a műsornak.* -Csak nyugodtan. Csináld csak bébi! Ez lesz a magántánc? *Mit mondjak, gyakorlaton egészen mást gondoltam, reméltem, hogy a rúd is szerepet kap, de ami késik nem múlik ugye?! Azért félő, hogy ha nagyon belemelegszik én is jelét mutatom az élvezetnek, de ne szaladjunk nagyon előre. Azért férfiönuralom is van a világon, igaz csekély. De aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli. A zene viszont elég jó ritmusos és azonnal megmozdul a lábam a padlón, ha nem hallgat el azonnal a csábos kis páciensem röpke pillanat alatt maga mögött talál, két lapáttenyeremet pedig a csípőjén…*
Az, hogy be van kötözve a karom még nem tart vissza attól, hogy táncoljak. mé ha nem is a klubban, nem pénzért, csak itthon. De a gyakorlás amúgy is kell. Szóval gyakorló dresszt húzva vonulok a nagyszobába, amit már néhány éve átalakíttattam, szóval a nagy falat végig tükör borítja, míg bútor csak az egyik sarokban van, egy kényelmes sarokülö, plusz egy kis szekrény, amin a hifi pihen és nyomja a zenét a lábam alá. A másik részben egy rudat rakattam be, végül is azt is kell gyakorolni. Alatta persze puha szőnyeg, a sérülések elkerülése miatt. most azonban a tükör előtt táncolok, élvezve a ritmust, a szabad mozgást, mert hát ezt a fajta táncot a klubban nem nyomhatom, ez csak a magam örömére és izmaim karbantartása végett csinálok. Csak a csengő szakít félbe, táncos léptekkel haladva az ajtó felé, a folyosóra, majd a bejárati ajtóhoz. Nem zavar, hogy kissé csapzott vagyok, hogy öltözetem nem divatos. Illetve az, csak nem utcai értelemben. - Nocsak, nocsak - mosolyodom el, meglátva a várakozót, a kérő mozdulatot. Hát miért is ne? Előrehajolva szorítom a szám szájára, de ismét csak egy pillanat, mint a kávézóban néhány napja. Csak akkor búcsúként, és most köszöntésként a nyelvem is végigfuttatom telt ajkain, csak aztán lépek hátrébb, megindulva vissza a nappaliba. Rashid gondolom be tudja hajtani maga mögött az ajtót, és talán követ is, legalább is nem kalandozik el. nem mintha nagyon lehetne, mindössze két ajtót lel még, az egyik a konyhába vezet, ami egyben átjáró a háló felé, a másik pedig egy pici tároló. - Remélem nem zavar a zene. Meg hogy befejezem a gyakorlatot. Csüccs le, mobilkórház - nevetek rá a vállam felett, könnyen kapcsolódva be a ritmusba, befejezve az elkezdett mozdulatokat. Persze nem az egész szám ez, csak a vége, de egyszerűen nem bírok ellenállni a zenének...
//A tánc a zenében, klipben ://
♫ Dallam ♫ ϟ Aktuális viselet ϟMicsoda éjszaka lesz?! ϟ
A hozzászólást Alysa Tate összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 24 Ápr. - 18:42-kor.
*Belváros. Nem is tudom mikor jártam erre utoljára. Amióta otthagytam Jonathant és a kórházban dolgozom és Durya is rendes suliba jár, azt hiszem nem jöttem még be ennyire. Nem is hiányzott, de egy szép hölgyért bármit és ez legyen a legnagyobb bajom, hogy be kell csalinkáznom a belvárosba. Oké, a kórház az más, de csak oda és onnan egyenesen vissza haza, a jól ismert külvárosi kerületbe, azért nem mondható sétálgatásnak. A jobb környékről nem alkotok véleményt, ahogy Alysáról sem, hiszen megdumáltuk, egyébként meg ha látnám táncolni biztosan tetszene. Ha csak fele annyira tud mint flörtölni, már kiutalok neki egy tánc Oscart. Mivel kocsit még mindig nem sikerült beszereznem, busszal érkezem meg a megadott cím közelébe, onnan pedig használom a lábaimat, egy kis séta senkinek nem ártott meg. A fülemben a Kool & the Gang egyik száma szól, annak a ritmusára lépkedek, éppen időben érkezve. Természetesen nem rontok rá ajtóstól, bejelentkeztem előre, már csak azért is, hogy hallhassam a hangját és megtudjam mikor nem dolgozik és pihen. Előbbinél ugye nem tartózkodik otthon, utóbbiban pedig nem zavarnám meg. Kezemben a nagy sporttáska amiben a saját holmim is van és a kötözéshez szükséges eszközök, minden formában és még némi meglepetés is, mivel „vendégségbe” nem megyünk üres kézzel. Drága jó édesanyám is erre nevelt és én örömmel eleget teszek a tanításnak, miután meglátogattam Bobbyt. A ház elé érve vigyorogva nézek fel, még mindig a számon ég annak a tüzes ám igen rövid csóknak az emléke és nagyon remélem, hogy ha ezzel fejeztük be a találkozásunkat, így is kezdjük majd. A ház előtt pizzás motor áll, micsoda szerencsés véletlen, a pizzás fiú hamarosan le fog érni, hogy kinyissa nekem a kaput, hacsak nem marad még pár menetre külön díjazás fejében. Fellépkedek a lépcsőn, újra megnézem a lefirkantott címet, semmi kétség, helyben vagyok, már csak várnom kell. Megnyomhatnám a kapucsengőt is, ott áll Alysa neve az egyik gomb mellett, de legyen egy kis meglepetés, legalább az érkezésem pillanata. Alig egy percet várok mikor nyílik a kapu, pizzás fiú helyett jól öltözött, illatos férfi jelenik meg és előzékenyen kitárja nekem a kaput. Hűha! Apucit jól tartják, vagy lakik itt más is, nem csak táncos lány. Kettesével szedem a fokokat és épp csak picit lihegve a sietségtől támasztom meg az ajtófélfámat, közvetlenül a csengő mellett amit hosszan meg is nyomok. Már ott van a széles vigyor az arcomon mind a harminckét fogammal virítva és ahogy nyílik az ajtó, nyújtom a nyakam az üdvözlésért.* -Szépséges napot! Megjött a mobil kórház!
Kezdőlap 
by 
