Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés

Amber, Hope & Aiden

Tény és való, hogy kellően fáradt vagyok, de annyi még menni fog, hogy legalább beszéljek velük, főleg mert tisztában vagyok vele, hogy Hope mennyire aggódhat, hogy mi történt, hogy jól vagyok-e, no meg a kórházi körülmények nem pont nekünk valók, főleg nekem, hiszen a testem nem úgy reagál a dolgokra, ahogyan másoké, ahogyan az átlag embereké. Sejtem, hogy Amber keze lehet a dologban, hiszen segített és lehetnek diszkrétebb ismerősei, akár a dokik között is. Legalábbis itt nem voltak nagy ledöbbenések, vagy csak még nem. Az viszont biztos, hogy jó, ha túl sokáig nem maradok, hiszen a szervezetem nem igazán van oda a különféle gyógyszerekért és akkor még finoman fogalmaztam. Akkor se, ha azok éppenséggel jót tennének, bár ha magamnál vagyok és odakoncentrálok akkor rendben van, na de van amikor aludni is kell nem igaz?
- Jól van, érthető, hogy tudni szeretné. - pillantok egy hálás mosollyal Amberre, hiszen nem csoda Hope sok kérdése. Egyszerűen csak tudni szeretné mi a következő lépés. Persze én is így vagyok ezzel, na de mégis mit tehetnék vajon, ha nem sok minden rémlik abból, ami történt?
- Sajnos nem sok minden rémlik, inkább csak hangok. A szemem nem nagyon volt szabadon, de majd megpróbálok visszaemlékezni, csak tudod jobb lenne kicsit pihenni. - közben azért futólag csak Amberre pillantok, aki kedvesen a háttérben marad, és eltátogok egy köszönömöt, ha odapillant. Tudja jól, hogy hálás vagyok neki, ahogyan a húgomnak is, hogy ennyire aggódott és sietett, hogy megtaláljon.
- Ott nem maradhattak nyomok? Esetleg elmehetnétek körülnézni, holnap úgyis távozom innen saját felelősségre, de most egy éjszaka pihenés nem ártana. - na igen az se lenne rossz, ha Hope nem itt töltené az egész éjszakát aggódva és féltve engem egy széken ücsörögve. Remélem, hogy Amber érti a rejtett célzást. Ha kicsit lefoglalja a húgomat és megnyugtatja itt jó kezekben leszek és rendben, úgy nekem is könnyebb. Aztán már talán haza tudja vinni, hogy aludjon egyet, és holnap újult erővel próbálhatunk kezdeni valamit... ezzel a nem túl fényes helyzettel. Még az is megfordult a fejemben ebben az elmúlt pár órában, hogy talán tényleg hagyni kellene az egészet, mert annyit egyszerűen nem ér, hogy komoly baj legyen belőle, még komolyabb, mint eddig.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ

Amber in trouble

finding to blonde charmer

Én vagyok az, aki elsőként odalépek az orvoshoz. Most ugyan nem a rendőri posztomból kifolyólag, de vagyok annyira karakán, hogy ilyenkor is magabiztosan lépjek fel. Nem vagyok nyomozó, hogy az övemen hordjam a jelvényemet, lévén egyenruhában szoktam mászkálni, de könnyedén szólítok meg hivatalos közeget, mint mondjuk egy orvos, vagy egy másik járőr. Nem is tudtam eddig sem a fenekemen ülni, a várakozás idegörlő, ezért pótcselekvésekkel töltöm ki, mint hogy húsz percenként elmenjek vizet inni, vagy a kávéautómatához, vagy netán Hope-nak hozzak valami süteményt a büféből. Ő elég, ha ott van, amikor bárki is kijönne, noha nem akarnék én sem lecsúszni az infókról, ő a családtag. Szerencsére éppen egy ilyen periódusban tartózkodom én is ott, amikor meg tudok pihenni kicsit, és jön is az orvos. Fellélegzek én is, ahogyan az arcát fürkészem a hangulata miatt. Nem tűnik szomorúnak, sőt egészen lendületes léptekkel jön, ez már jó hír! A gondterhelt és a fáradt arc nekem nem probléma, én is az szoktam lenni, és ezzel együtt sikeres is.
- Köszönjük! – Hope mögött lépek be, mégiscsak a testvérét lássa először a srác, én csak a pótkerék volnék. Behúzom magunk mögött az ajtót, és a karomra csavarom a kabátomat. Fújtatok egyet, a kórházi légkör még mindig nyomasztó, rendőrként sem tudtam megszokni, hogy az elmúlás szaga nyomakodik az orromba. A fertőtlenítő átható felhőként kering körülüttünk, de ez legyen a legkevesebb.
- A kérdéseknek még nem biztos, hogy itt van a helye. Várnunk kellene, amíg pihen pár napot. Vagy legalább órát. – Húzok oda Hope-nek egy széket, én magam a háttérben maradok, és csupán intek, hadd beszélgessenek. A lényeg, hogy túlélte, és nem válságos az állapota. Azért mégiscsak az ajkaimra tudok erőltetni egy bágyadt mosolyt.

:hug: ||

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*Nem csak attól félek, hogy Aidannek komolyabb baja van, olyan amit már ő sem tud gyógyítani magán, hanem amiatt is félek, hogy valaki aki hasonló mint mi, a közelébe kerül és rossz szándékú. Már régen rájöttem, hogy mindenhol ott vannak. Amikor abban az elhagyatott gyárban ahol fogva tartottak megjelent a magas rangú katonatiszt, rájöttem, hogy szinte bárhova be tudnak épülni. Akár egy orvos is lehet, aki észrevéve a fura tüneteket a bátyámon, azonnal rájön, hogy milyen ember. Vagy egy ápoló, a mentős, vagy a rendőr, aki nem messze tőlünk ott toporog szintén az orvosra várva, hogy megtudja, mikor kérdezheti ki Aidant. Minket még békén hagy de amint beszéltünk vele, mi is sorra kerülünk, elvégre bűncselekmény történt, még ha az elrablásról nem is tudnak. Azért bújtam el a sarokban, hogy ne legyek szeme előtt, de Amber oda jön hozzám és hálás vagyok a társaságáért, és azért, hogy átölel. A közelségével sokat segít, még ha tevékenyen nem is tud. Óráknak tűnik a várakozás, nem vagyok tisztában a valós idővel, csak az érdekel amikor az orvos kijön és felénk siet. Kíváncsi vagyok és gyanakvó, és megkönnyebbült amikor közli, hogy bemehetünk Aidanhez.* -Szóval _minden_ rendben? *Kérdezem az orvost, miközben egy egészen másik kérdés fogalmazódik meg bennem. *~Nem volt semmi furcsa?~ *Persze nehéz volt ellátni, de eléggé kivérzett, talán nem volt olyan gyanús. Viszont életben van és ott lehetek vele. Az orvos bólint és én nem veszek észre rajta semmit ami hazugságra adna okot, vagy kételkedésre. Ő egy normális orvos, egészen normálisan emberi. Megfogom Amber kezét és húzva magam után sietek Aidanhez. Csak ülök az ágy szélén és fogom a kezét, amibe be van kötve az infúzió. Ha felébred, biztosan önkéntelenül is elrántja a kezét, de én visszatarthatom. Nagy sóhajok hagyják el ajkaimat, még a pittyegő monitor sem tudja elnyomni. Aidan nem fest jól, de ahhoz képest min ment keresztül még mindig jobb állapotban van, tekintve, hogy nem lóg ki cső a szájából, ami lélegeztetné, és a szívverése is egyenletesnek tűnik. Amikor megszólal, fülig érő vigyort láthat közvetlenül az arca előtt, annyira előrehajolok.* -Szia. *suttogom, mintha még aludna, vagy a hangommal is hátráltatnám a gyógyulását.* -Hogy vagy? Emlékszel arra mi történt? Kik vittek el és miért? Láttad az arcukat? *Naná, hogy nem tudok csak arra koncentrálni, hogy most neki pihennie kellene. Tudni akarom kik voltak, volt-e ismerős arc közöttük, egyáltalán van-e nyom amin elindulhatunk. Mert, hogy nem fogjuk annyiban hagyni az is biztos. Egy rendőr maghalt, és van egy macskafiú akit meg kell találnunk. Már sajnálom, hogy elzavartam. Segíthetne nekünk.*

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊

Amber, Hope & Aiden

Eltelik vagy egy óra, mire kijön valaki a műtőből. Valószínűleg pont a miatt, amit Hope is jól kitalált, a szervezete szépen kidob magából mindent, ami méregnek titulált, sajnos a gyógyszereket is. Szerencse, hogy eleve ájultként hozták be, így legalább az altatással nincsen probléma. Végül egy óra elteltével érkezik ki a doki, gondterhelt és kellően fáradt arccal, hogy megkeresse a várakozó párost.
- Egyelőre úgy tűnik, hogy nincs veszély, bár különösen nehéz volt kezelni a sérülést, de már nincs veszélyben, bemehetnek hozzá. - talán ez esetben még jól is jött az ájult állapot, mert így legalább könnyebben tudták kezelni a képességét, azaz nem kapcsolt be lépten-nyomon.
Bemehetnek hát hozzá. Aiden ugyan még alszik, de a gépek békésen pittyegnek, infúzió van ugyan bekötve neki, de sokáig azt sem fogja elviselni a szervezete, ezzel Hope tisztában van, maximum ha magához tér és ő maga engedi be a gyógyító erőt. Lassacskán kezd el csak ébredezni, fáradtan és láthatóan kellően meggyötörten fest, de egy halvány mosolyt azért így is az arcára tud varázsolni.
- Hát... hello! - tudja jól, hogy nagyon aggódnak érte és aggódtak is, de egyelőre még nem elég kipihent ahhoz, hogy a fejmosást is elviselje, pedig biztosan lesz majd abban is része.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ

Amber in trouble

finding to blonde charmer

Naná, hogy tudom, én is tanultam elsősegélyt, meg még kellett is ellátnom életveszélyes sérültet, de most annyira sokkol mindez, a sötét képességek, a barátom halálközeli élménye, az, hogy rám is kihat a rosszullét, felrúg minden racionális gondolatot. Csak vonszolom magammal, kiapadt könnyekkel, mígnem meghallom a kukák puffanását, a kerékcsikorgást. Bárki is jött, most már talán nincs messze a segítség. Enyhén összeomlok, Aiden velem együtt, és már a földön ücsörögve várjuk be Hope-ot, akinek végülis bólintok, jobbat már nem is tudok.
- Én csak.. nem tudtam mit tenni. – Magyarázkodom teljesen feleslegesen, hiszen a szöszi is láthatja a vértől-kosztól maszatos arcomon, hogy a könnyeimen át próbálok erős maradni, és valamit tenni a közös szerettünkkért, hiszen én is alaposan megkedveltem Aident, még csak az kéne, hogy a karjaim között haljon meg. Így sem tudom, hogy fogok visszamenni rendőrnek, hiszen az elmúlt hetek olyan töményre sikeredtek, hogy ezek után hogy legyek sima járőr? Lassan már félnék kimenni az utcára, hogy ha a testvéreknek igaza van, és bőven akadnak még durva képességek. Erre senki sem lehet felkészülve, nekem pedig az utcákat kéne járnom, segíteni ahol tudok, és mi van, ha valami ennél is rettenetesebbe futok bele? Azt hogy tudnám elviselni. Felállok, és odavánszorogva Hope-hoz magamhoz ölelem őt. Vagy inkább nekem van most szükségem a közelségére? Végülis már tényleg olyan, mintha a hugom lenne, nem félek előtte gyengének, elesettnek tűnni, még ha egyébként nagy szám is van. Kínzóan lassú percek múlva felharsan a sziréna, de ugye ez még nem jelent megváltást, hiszen a srác útközben is meghallhat. Csendben hagyom a mentősöket dolgozni, nem kérkedek a rendőri mivoltommal, még leszúrnának, hogy akkor mi a faszért mozgattam, lehetne ennyi eszem. Mivel Hope hátra ülhet, én kapom az anyósülést, de jó ez így, addig szépen bezárkózom a belső csendes világomba, és nézek kifelé a fejemből. Ha megérkezünk, akkor legalább a mosdóba elmegyek, megmosni az arcomat, és kérni valami tisztább felsőt, kapok is egy kórházi egyenszürkét, a hajamat meg majd otthon megmosom.
- Túléli, túl kell élnie. – Tördelgetem Hope kezét, mikor már némiképpen konfortosabb az érzet, no és persze folyamatosan figyelem a lengőajtót, amelyen át a műtősök távoztak Aiden-nel.

:hug: ||

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*A nagy sietség közepette is hallom Amber hangját amint utánam szól. Felesleges is volt mondania, visszajövök Aidenhez, látnom kell, tudnom kell, hogy jól van. Most meg sem fordult a fejemben, hogy magára hagyjam, hogy szégyenemben elbujdokoljak. Persze megérteném Ambert is amiért ezt mondta, de jelenleg nem vagyok képes ezen elgondolkodni. Minden gondolatomat a bátyám tölti ki, hogy neki segítséget hozzak, hogy megmentsem, mert azt tudom biztosan, hogy bármilyen gyenge is legyen, Amberen fog segíteni, akkor pedig végképp legyengül. Murphy most jóindulatúan távol marad tőlem, szerencsés vagyok, hogy minden sikerül, pedig az egésznek annyi buktatója lehetett volna mint égen a csillagok. De be tudom indítani a kocsit, el tudom vezetni, hamra találok telefonfülkét és elérem Amber kollégáját is. Visszafelé menet a kocsiban fennhangon motyogok az orrom alatt.*-El sem hiszem, hogy sikerült. *S valóban olyan hihetetlen az egész. Életem elmúlt két éve úgy telt el, hogy szinte semmi nem sikerült és nagyon úgy tűnt, hogy semmi nem is fog rendbe jönni. Azt hiszem ennyi idő után megérdemeljük, hogy ha nem is kaphatjuk vissza az életünket, legalább életben maradjunk és legyünk egymásnak. Ahhoz képest, hogy nem igazán vezettem még kocsit, egész jól megy, perze mire visszaérek van rajta pár karcolás (enyhe kifejezés) de hát a kormányzással vannak gondok, a lényeg, hogy vissza jutottam. Pár kuka is kárát látta a debütálásomnak, a gyár kerítése mentén is rendesen meghúzom a kocsit, de nem a miénk. Ami lényeges, hogy nem ütöm el a bátyámat és Ambert, pedig ők már kint vannak az épület előtt. Tsiztes távolban állok meg csikorgó kerekekkel és rúgom ki magam alól az autót, hogy aiden mellett legyek, neki azonban már nincs fogalma a jelenlétemről, mert megint eszméletlen. *-Hagyjuk itt Amber, a mentő bármikor megérkezhet. Ne mozgassuk. *Sajnos mást nem tehetünk, még egy rohadt takarót sem találtam, hogy betakarjam vele Aident, pedig a sok vérveszteség miatt még a teste is kihűlhet. Inkább mellé fekszem a földre és átölelem, ha nem is használ, én legalább úgy érzem, hogy igen. A kiérkező mentősöktől másra nem is vagyok kíváncsi, minthogy Aien életben van-e még és úgy is marad. A kérdésre csak tátom a számat, mégis mit mondhatnék? Különleges vércsoport? Ilyen másnak nincs is. Fontos betegség? *-A lyuk az oldalán nem elég?!?! *Mivel nem tudok olyasmiről amire ők kíváncsiak, bekötnek neki egy infúziót, ami addig legalább a folyadékot pótolja, míg ki nem derítik milyen vért kaphat. Bepakolják Aident a mentőbe, de nekünk már nem jut hely, én csak útban lennék, hiszen ketten is „dolgoznak” Aidanen, máshova meg a szabályzat miatt nem lehet ülni. Marad hát az a szétzúzott kocsi amivel segítségért mentem és ha már annyira belejöttem a vezetésbe….feltéve ha Amber nem előz meg, már indulok is a vezető oldal felé. Azt legalább megmondják melyik kórházba viszik, nem kell találgatnunk, és az sem baj ha esetleg lemaradunk a mentő követése közben. Egész úton azon gondolkodom(ám), hogy mit fogok mondani Aidan sérüléseiről, mivel elég bűncselekmény szaga van az egésznek és tutira rendőrt hívnak a kórházba, igaz nem golyó ütötte sebe van, de azért mégis elég gyanúsak a körülmények. Meglepődnék ha nem így lenne. Szerencsére Amber velem van, így arra az álláspontra jutok, hogy hagyom majd, hogy ő kimagyarázza, én meg csak bólogatok. A kórházban iszonyú hosszúra nyúlik az idő míg várakoznunk kell, a lehető legeldugottabb sarokba kuporodom és a fejemet fogom két kézzel, az orrom alatt morgok, saját szerencsétlenségünket emlegetve, és természetesen bőszen elhallgatva, hogy mindez mennyire szándékos volt és kik által.* -Nem hiszem el, hogy megint megtörténik. Mikor lesz már vége? Mikor? *Halálra izgulom magam és minden nagyobb zajra felkapom a fejem; azt várom mikor jön valaki oda hozzánk és mondja azt, hogy kritikus a helyzet, mert Aiden szervezete furcsán reagál minden kezelésre. Biztosan azt hiszik majd, hogy a teste önmaga ellen fordult valamilyen okból és nem tudják kezelni. Remélhetőleg ezt gondolják majd és nem lesz itt olyasvalaki aki pontosan tudja miről van szó és ellenünk van. Amber kezét szorongatom meg mikor ez a lehetőség is eszembe jut és nézek rá reménykedőn, hátha mond valamit ami egy kicsit javít az általam gondolt helyzetünkön.*

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Amber, Hope & Aiden

Hallom még valahol a távolban Amber hangját, de egyre távolodik minden zaj és már arra se nagyon eszmélek fel, amikor megpróbál elvonszolni a kijáratig, ami azért lássuk be, hogy nem a legjobb ötlet egy csúnya sebbel az oldalamon, ami épp csak be lett kötözve és a fő cél az lenne, hogy ne nyíljon szét újra meg újra, főleg hogy a véralvadásra most nem igen tudok lassan újfent ájult állapotban koncentrálni. Így amikor Hope visszaér a kocsival már megint ki vagyok dőlve és ezúttal már csak úgy ébresztgetni se nagyon lehetne, akármennyire is próbálnak.

Hamarosan viszont érkezik a mentő. Ha meg is próbálnak betuszkolni a kocsiba sok értelme nincs a sérülés és persze az esetleges elkerülés miatt, de ezt már ők tudják. A szirénát hamar meghallani, a legközelebbi kórházból küldtek segítséget. Nem sokára már a hordágyon pihenek, persze még mindig teljesen kiütve, de már infúzióra kötve és a mentősök szerint bár az életveszély még fenn áll, de jelenleg még életben vagyok, bár igen gyenge életjelekkel.
- Valamilyen fontos betegség, különleges vércsoport? - itt Hopera pillant az egyik fiatal mentős, miközben a mentőbe tolnak be éppen. Egy valaki jöhet velünk, valószínű a húgom lesz, Amber pedig ülhet elől az anyós ülésre, amíg elérjük a kórházat. Ott aztán jöhet a vér és persze az összevarrogatás és erősen reménykedhetnek benne, hogy a szervezetem nem lök majd ki mindent, ami jót tenne neki, csak mert idegen anyag. A kórházba érve tehát újfent magára marad a két lány legalábbis arra az időre, amíg ellátnak.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Amber in trouble

finding to blonde charmer

Nem is tudom, valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem látom többé Hope-ot. Lehet, hogy ez csak a halálfélelem, ami így rám tört a vég közelében. Attól félek, hogy ha túl is éljük mindhárman, Hope szégyenében megint elbújdosna, méghozzá úgy, hogy ezúttal meg se találjuk. Nem, azt nem engedhetem. Ha visszajön, mindenképpen el kell mondanom számára, hogy nem az ő hibája. Ez a képesség veszélyes, nagyon veszélyes, de megtanulhatja valahogy kontrollálni, és ha az is megoldást jelenthet, ki kéne találnunk, hogy rám ne hasson. Igaz, hogy én nem a testvére vagyok, de hátha.. Ha vannak rajtuk kívül még sokan, méghozzá másféle képességekkel, hátha valaki tud olyat, ami engem immunissá tehet a fekete szörnyűség ellen.
- Siess vissza, szükségünk van rád. Nem csak most, mindig! – Adom a tudtára, hogy mi hárman már összetartozunk. Nem vagyok a testvérük, és lényegében vadidegenek hozzám képest, viszont már a barátaim, és egyikünknek sem lehet itt baja. Érzem, hogy visszatér belém az életerő, ezzel együtt Aiden gyengül el, és már el is veszti az eszméletét. Eddig csak Hope volt a hisztérikus, de most már én sem maradok el tőle, kitör belőlem egy éles sikoly, mintha az még bármit használna.
- Aiden! Nem! Ne aludj el! – Dacosan mázolom el a könnyeimet, már orrot sem ártana fújnom, mert minden összefolyik, de nem érdekel. Nem tudom elfogadni a tényt, hogy talán csak perceken múlik, hogy Hope ideér a mentővel. A mentővel, ami jó eséllyel nem fogja tudni, ahogyan én sem, hogy ebben a helyzetben mit lehet tenni. Átlagemberek vagyunk, ha én nem ismertem ezt a szörnyűséget.. Viszont ha Robertson tényleg megbízható embert küld, hátha az már találkozott ilyesmivel. Nem, akkor sem adom fel. Soha nem adom fel. Aiden teste alá nyúlok, és fog összeszorítva emelem a hátamra. Durva súlya van, de hát rendőrnő vagyok, évek óta rázós helyzetekben, szinte az utcán élve. Én aztán nem leszek aktakukac. Ha csak pár métert tudom magammal vonszolni, akkor talán ezen múlhat. Kiküzdöm magunkat a raktár elé, hogy amint megjött Hope, befektessem a srácot a hátsó ülésre. A kikötőnek csak egy kijárata van, akkor Hope vezessen csak, hogy minél hamarabb a mentő elé érhessünk.

:hug: || ©

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*Ez van amikor valaki különleges képességekkel rendelkezik. Néha nem figyel és nem gondolkodik, főleg ha a bátyja van veszélyben. Nem gondolkodtam előre és most, tessék, itt a baj. Aiden szavaira elhűlten nézek rá majd Amberre és már a sírás határán küszködöm magammal.* -Sajnálom, sajnálom, nem akartam. *De végül is mindegy, Amber minden bizonnyal tudja, hogy nem volt szándékos, sosem bántanám őt, mégsem figyeltem. És ha elvesztem őt és Aident is ami jelenleg nagyon esélyes, akkor egyedül maradok. Akkor viszont senki nem fog megállítani. Az viszont reményt ad, hogy Amber egyelőre „csak” a tünetekkel küszködik, nem volt olyan magas a mérgem koncentrációja, hogy azonnal meghaljon ahogy a fickó, és nagyon remélem, hogy tényleg olyan kicsi az adag, hogy rosszullétnél több nem történik. Ez sem kellemes, de legalább életben marad. Aiden azonban sokkal rosszabb állapotban van és ahogy látom, nem javul csak romlik és még ő akarja megmenteni Ambert. *-Oké, oké, hívok mentőt, addig maradjatok nyugton. *Valahol a tudatom mélyéről, akaratlanul szedem elő a szavakat, fogalmam sincs miért de így találom jónak, hogy egyikőjük se mozduljon, a többit Aiden magyarázza el, de addigra én már kint vagyok, sarkamban Amber utasításával. Elér hozzám, de csak akkor fogom fel amikor beindul az autó. Robertson….gondolkodnom kell kiről beszélt Amber, közben azonban elindulok és hálát adok az Istennek, a Szűz Anyának és Poszeidonnak meg Zeusznak, az összes létező istenségnek, a sorsnak és a sátánnak amiért most az egyszer mellém álltak és segítenek. Még nem vezetem autót, csak láttam hogyan csinálják, a sebességgel vannak gondjaim, de végül sikerül akadozva elindulnom. Mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy és ez kétszeresen igaz rám. Belejövök mire a gyárudvar széléhez érek, kanyarodáskor elhagyom az egyik visszapillantó tükröt, de van még kettő, nem aggódom miatta. Különben sem hátra akarok nézni hanem előre. Nem tudom mennyi idő telik el mire telefonfülkét találok, ráadásul működik. New Yorkban ez nem olyan kis dolog ám, főleg nem a külvárosban. Remegő kézzel dobálom be az aprót és hívom fel tudakozót, ahonnan kapcsolnak arra az őrsre ahol Robertson dolgozik. Gyorsabb lett volna ha egyből a mentőt hívom, de akkor Aiden bajba kerül és most nem csak az a fő, hogy életben maradjon hanem az is, hogy utána ne legyen gond. Máris Amber nevével kezdem és azzal, hogy bajban van, így időt spórolok és nem kell magyarázkodnom ki vagyok, mindezt megelőzte egy nagy levegővétel, hogy higgadtabban tudjak gondolkodni, ami most lássuk be igen nagy feladat. Végül kéztördelve mondom be a címet, amit csodálatos módon sikerült megjegyeznem, aztán rohanok….vagyis hajtok vissza a kocsival Aidenhez, muszáj vele lennem. *

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Amber, Hope & Aiden

Nincs most erőm a húgommal ellenkezni, főleg mert nem gondolkodhatunk egyformán e téren, mert nekem az a fontos, hogy ő rendben legyen, neki ellenben az, hogy én és ebben nem fogjuk tudni megtalálni azt a bizonyos arany középutat úgy sem, főleg hogy még Amber is itt van, aki nagyon úgy fest, hogy kapott Hope mérgéből, még ha nem is akkora koncentrátumban, mintha közvetlenül ért volna hozzá, de egyértelmű, hogy így is hatással van rá, még hozzá elég nagy tempóban rontja az egészségi állapotát.
- A fickó vére... ha benne volt a méreg... az elég. - talán beszélnem sem kellene, mert bár Amber bekötözött, de már ettől is köhögni kezdek és Hope tudja jól, ha megpróbálom megmenteni Ambert az akár a életembe is kerülhet, hiszen a mérget semlegesíteni csak egyféleképpen lehet, ha én magam szívom azt el és a szervezetem már megoldja a dolgot. Persze akkor, ha van elég ereje, de miután szinte már elvéreztem... talán a kötözés segít, ami persze át fog ázni a seb rendes lekezelése és a rendes összevarrás nélkül, de... Viszont, ha nem a vérem termelődésére koncentrálok, hanem a méregre...
- Csak hívd a mentőt. - fáradtan pillantok a húgomra és amikor Amber megpróbál segíteni, hogy felálljak csak a kezét kapom el. - Úgy sem menne és neked sem. Csak gyorsabban terjed a méreg. - megfogom a kezét és nem engedem, hogy megpróbáljon felállni. Most csak abban reménykedhetünk, hogy Hope elég ügyes lesz és persze elég gyors. Nekem viszont más dolgom van, segíteni Amberön és amikor végre sikerül megfognom a kezét meg is teszem. Érzem, hogy fáradok egyre jobban már csak ettől is, de hat a dolog és ezt ő is érezheti, ahogyan szépen lassan jobban lesz és persze és ő már akár lábra is tudna állni, én ellenben... újra elsötétedik a világ, az ereim sötétebbekké válnak, mint amilyennek lenniük kellene és Amber nem fog tudni felébreszteni, de a pulzusom még meg van. Gyengén, de meg van.
Hope e közben sikeresen kijut a kocsihoz, amit el is tud indítani és talán a szerencse mellé áll, de megtalálja a legközelebbi fülkét és csak alig telik pár pillanatba, bár meglehetőségen nehezen jut el Robertsonhoz, de ez is sikerül. Már csak az a kérdés, hogy mennyi időbe telik, amíg ideér a mentő.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Amber in trouble

finding to blonde charmer

A testvérpár végre megint egymásra talál, és igazán örülök neki, hogy részese vagyok, hiszen a barátjukként már olyan szinten benne vagyok az életük történéseiben de nyakig, hogy azt hiszem nem fogom elereszteni őket jó sokáig. Már ha mindhárman túléljük ezt, mert ismét nem úgy tűnik, mintha minden esélyünk meg lenne a boldogságra. Aiden haldoklik, és én se vagyok éppen a leg jobban, elsőre még próbálok nagy levegőt venni, átgondolni, hogy a véres fröccsenés okozhatta-e. Talán azonnal le kellett volna mosnom, de annyira aggódtam Aidenért.. Viszont ha ez a jövőben is megtörténhet, mindig ki leszek téve Hope gyilkos vérének, tehát ezt permanensen meg kéne oldani.
- Émelygek, és szédülök.. – Remeg a szám, és még a víz is kiver, csoda, hogy nem ájulok be ezen a ponton. Valakinek el kéne menni mentőt hívni, ebben igaza van Hope-nak, de akkor elindulnak a vizsgálatok, felmerül vagy millió kérdés. Aiden a kezemért nyúl, és valami beugrik, ő vissza tudja hívni ezt a mérget, ő se nagyon van a tudatánál, miért akarna éppen értem küzdeni, amikor neki is az életéért kell küzdeni. – El kell.. innen mennünk.. – Próbálok feltápászkodni, és bár nem tudom, hogy Aident mennyire lehet most mozgatni, elláttam valamennyire a sebét, talán most nem is tépem fel, de a hóna alá nyúlok, hogy egyáltalán felemelkedjünk, elinduljunk kifelé. A kikötőben vagyunk, most Hope is kiszaladt, akkor mégse kéne elmennünk? Hiszen akkor nem is talál meg minket a mentő. Szegény Hope is jól bevállalja, hogy őt kezdik majd faggatni.. Azért mielőtt még kilépne a raktárból, utánaszólok, enyhén erőtlen a hangom.
- Hope.. Robertsont hívd fel, hogy olyan orvost hívjon ide, aki tartja a száját.. – Most csak ez jut eszembe. A fekete fickót évek óta ismerem, megtenne mindent értem, amúgy ezt nem is értem, hogy miért, hiszen felesége, családja van. Kicsit olyan, mintha az apám lenne minimum. Hope már járt velem ott, ha a központon keresztül a 27-es őrsöt kéri, biztosan kapcsolják neki a kontaktomat.

:hug: || ©

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*Amber próbál nyugtatni, de, hogy őszinte legyek ez most nem jön össze. Nem tudok megnyugodni, pedig valahol a lelkem mélyén, vagy inkább az elásott józan eszem környékén tudom, hogy a higgadtság most főnyeremény lenne. Hideg fejjel gondolkodni és tenni azt ami Aidennek a legjobb…hát ez most nem megy. Toporgok és azon filózom, hogy kórház vagy nem kórház. Aiden már számtalanszor segített magán a szemeim láttára, ebben bízom miközben olyan sérülést látok amilyet még nem szenvedett el sosem. *-De hogyan?* Megoldjuk. Persze. Ő még annyit sem tud a képességeinkről mint én, pedig nekem is lehet meglepetést okozni. Kezdetnek Aiden sérülése is beillik. Amber szerint el fog vérezni, Aiden pedig…hát nem látszik, hogy jobban lenne. *-A fenéket! Neked kell jobban lenned. Tényleg hívjak mentőt? Nem lesz belőle baj? *Ha azt mondja hívjak, akkor már itt sem vagyok, ám mielőtt ez még megtörténne Amber lesz rosszul. Csőstől jön a baj és egyedül én vagyok aki megoldhatja. *-Mi bajod van? Mit érzel? *Nem kapcsolok azonnal, a pánik rohadt egy dolog, nem hagyja az embert gondolkodni, csak ösztönösen cselekszik, nálam ez is elmarad, mivel semmilyen ösztönös nincs abban, amit nem akarok megtenni. Rosszul van, Aiden pedig a kezéhez nyúl. *-Eddig nem volt semmi baja. Nem értem hozzá…nem értem hozzá. *Mantrázom már bűntudattal küszködve, hiszen a bogár a fülembe lett ültetve azzal az egy mozdulattal amivel Aiden Amber kezéhez kapott. *-A fickó vére..gondolod, hogy….*S ebben a pillanatban esik le. Az adrenalin az újabb méreg adaggal fröccsen a vérembe és száguldozik végig rajtam. Elhátrálok. Soha nem éreztem még ekkora ijedtséget, ekkora fájdalmat a lelkemben mint most. Az a két ember aki bármit is számít az életemben bajban van és én okoztam mindent. Segítenem kell, de ha elmegyek és közben Aiden…gondolni sem merek rá mi történhet mire visszaérek. *-Ne…ne csináld Aiden. *Kérem, könyörgöm, de tudom, hogy ha nem teszi meg akkor Amber hal meg. *-CSESSZE MEG! Hívok mentőt. *Miért nem a robogóval jöttünk? Most felpattanhatnék rá és hamarabb jutnék telefonhoz. Kirohanok, ott a kocsi, az aminek véres a hátsó ülése. Talán van benne kulcs, valahol. Az indítóban vagy a napellenző mögött. Meg kell próbálnom, bár alig vezettem autót, talán kétszer vagy háromszor. Elméletben megy. Észre sem veszem, hogy a könnyeimmel küszködök, csak letörlöm az arcomról, ki a szemeimből, hogy jobban lássak. Mögöttem az épületben Aiden haldoklik és Amber is, és nem akarok választani, bár ha kellene azt hiszem mindenki megértené a választásomat. Ha nem találom a kocsiban a kulcsot akkor gyalogszerrel rohanok el a legközelebbi telefonfülkéig, szerencse, hogy legalább öt centesek mindig vannak nálam. Megnézem hol vagyok, hova hívjam a mentőt, a kérdés az, hogy ide kijönnek-e?*

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

[/b][/color]

[/i][/color]

Amber, Hope & Aiden

A véralvadást még csak-csak képes vagyok előidézni, de gyógyítani nem tudom magamat, a szöveteimre nem tudok hatni, csak a vérre és a seb túl mély ahhoz, hogy a gyógyulás magától oldódjon meg, mint legutóbb, amikor Amber kénytelen volt összevarrni, csak most nem biztos, hogy meg vannak a megfelelő eszközök, főleg úgy, hogy nincs is náluk semmi. Próbálom nyitva tartani a szememet, miután Amber legalább valamelyest újra elköti a sebet, de így is alig látok. Koncentrálni próbálok, hogy a szervezetem gyorsabban termelje újra a szükséges vért, de ahhoz is kellene valami, víz teszem azt, így azért még sem olyan egyszerű. Azért mégis csak megnyugszom és már-már el is mosolyodom, amikor meglátom a húgomat. Az a fő, hogy jól van és hogy nem esett semmi baja. Én most nem számítok, hiszen az egész utóbbi évemet arra tettem fel, hogy őt megtaláljam és meglett és most rendben van, nem én vagyok a fontos.
- Semmi baj... az a fontos, hogy te jól vagy... - halk köhögés, amit próbálok elnyomni, főleg amikor Amber is rosszul lesz mellettem. Nem tudom, hogy mi történt, de Hope kapcsolhat, hogy a fickból Amberre fröccsent vér bőven bemérgezhette őt is és még ha nem is akkora koncentrációban, de akkor is gyors a méreg. - Mi történt? - a lányokra pillantok, hiszen nem láttam az eseményeket, épp csak akkor tértem magamhoz, amikor ideértek, de Amber nem fest jól és már láttam ezeket a tüneteket. Hope elérte már másnál is és volt akit éppen hogy sikerült megmentenem, amikor visszafordítottam a folyamatot. Ezért kapom most el Amber kezét, mert sejtem, ha az van amire tippelek, akkor csak én segíthetek rajta, de ahhoz előbb Hopenak el kell mennie mentőt hívni, mert mindent én sem bírok. Magamra is koncentrálni és Amberre is... nagyjából lehetetlen feladatnak tűnik, de nekem egyébként sem biztos, hogy sok van már hátra és ezzel tisztában vagyok, viszont Ambernek még segíthetek.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Amber in trouble

finding to blonde charmer

Aiden engem lát meg, annak ellenére Hope is itt van, hogy elküldtem mentőért. Mégsem hibáztathatom, mert nem mer moccanni a bátyja mellől, lévén összefügg a képességük, és az is benne van, hogy ha netán a srác elmenne az élők sorából, még el se tudnak köszönni egymástól. Nyelek egyet, járatva a tekintetem kettőjük között, mert nem akarok a legrosszabbra gondolni. Rendőrként láttam már megannyi halált, hiszen csak egy járőr vagyok, és New York veszélyes, de ezek a képességek számomra újdonságnak számítanak, nem tudom kiszámítani az erejüket.. ahogyan a testvérpár műveli őket, bármi megtörténhet. Hope is ahogy arra a pasira ugrott, egyszerre volt ámulatbaejtő, és félelmetes.. Nem csoda, hogy komoly fáziskéséssel tudtam csak lőni, de anyám.. az a lövés a mesterművem volt. Biztos csak az adrenalin segített, hogy ilyen szépen tudjak célozni. Holott ölni nem akartam. Hope-nak viszont nincsenek ilyen gátlásai.
- Nem lesz semmi baj Hope. Megoldjuk ezt is. – Nézek rá bizakodva, tényleg megkedveltem őt, őket, hiszen az én szemembe is némi könny gyűlik, de most erősnek kell lenni. Főleg mivel nem jön így a mentő, nekem kell majd elmennem hívni őket.
- Itt vagyunk mindketten.. – Kicsit olyan, mint amikor abban a tavalyelőtti filmben, a Hegylakóban a felföldi haldoklott és szó szerint kiparancsolták a kalyibából kiparancsolták a csajokat, hogy ne asszonyi sirámot halljon, mielőtt még eltávozik. Na jó, de ha most nincsen más, csak mi ketten Hope meg én? Nem megyünk sehova!
- Ez talán igaz, de így elvérzik. Ha ébren tartom akkor.. – Kapom a szám elé a kezemet, mert felfordul a gyomrom, és meg is szédülök. A sarkaimra ülök, és küzdök a furcsa érzéssel, nem tudom, hogy Hope mérge hat így rám, mert ha rámfröccsent a lelőtt alakból a vér, már bejuthatott az idegrendszerébe az a furcsaság, és akkor talán én is kaptam belőle. Ájulással küzdök, de ha én is kidőlök, Hope mihez kezd??
- Rosszul vagyok.. – Hebegem, noha amúgy is látni rajtam. De most nem én vagyok a fontos, Hope-nak kell megoldania mindent. Legalább Aiden magánál van, lassan már annyira kedvelem őt is, hogy fogalmam sincsen, mi lenne velem nélküle.. Ismeretlen érzés, eddig ilyen nem volt.

:hug: || ©

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*Fogalmam sincs megint mit tettem, talán tudat alatt bennem volt az, hogy azt a nagy darab fickót bántanom kell, hogy a birtokomban lévő egyetlen fegyverrel tegyem ezt meg, hogy Jason sem úszta meg és azt nem is bántam. Most sem gondolkodom, bár a képességem nélkül esélyem sem lenne de ez most másodrendű tény, Ambert sem veszem számításba, nem vagyok óvatos és körültekintő, csak megyek előre mindegy hogyan, de Aidenhez kell jutnom. Talán később megbánom, bűntudatom lesz, mardosni fog a lelkiismeret, ahogy Jason halála óta is van bennem némi önutálat, de mindezzel majd később foglalkozom, most képtelen vagyok rá, képtelen tisztán és emberi módon gondolkodni. Aiden mellé huppanok, a térdemen elhagyom a bőröm egy részét a nadrág szöveteivel együtt, ezt azonban csak órákkal később fogom észrevenni hacsak valaki más nem hívja fel rá a figyelmemet. Aiden arcát nézem a sápadtságon túl egészen más érdekel s végre kinyitja a szemeit, erre vártam. Ha magánál van, legalább egy kicsit akkor képes arra, hogy gyógyítsa magát, az a sem az oldalán elég nagy de talán boldogul vele. Kórház? Nem biztos, hogy jó ötlet lenne, hiszen akkor vért vesznek tőle, kiderül, hogy „nem normális” és mehetünk az 52-es körzetbe. *-Aiden! Ébredj! Gyógyítsd magad kérlek! Én?! Én jól vagyok! *Egy apró siker, legalább magánál van ha teljesen nem is, ha nem tudja hol van és mi történt vele az nem baj, csak éber maradjon, a többit majd később összerakja. Amberre nézek, némi reménnyel a tekintetemben, de a helyzet még mindig elég nyomorúságos. Persze mentő az kell, vagy még sem. Nem tudom eldönteni, hogy jót vagy rosszat teszek. Aiden meg tudja magát gyógyítani, bár elég súlyos a sebe de menni fog. Ha viszont kórházba kerül… Felállok ugyan de még toporgok, Amber biztosan már hívta volna a mentőket ha csak ő lenne, de bármennyire is ismer minket és tisztában van a képességeinkkel, nagyon sokat nem tud még.* -Nem tudom…a kórházban megmenthetik de vért is vesznek tőle….és ha az összes szert kilöki magából amit adnak neki? Ha vért adnak és azt is mert magához tér? Inkább tartsd ébren! *S már én is leveszem a kabátomat és azt nyújtom oda, hogy szorítsa a sebre, jobb mint a semmi és nincs átitatódva a mérgemmel, noha Aiden arra immunis, vagyis ki tudja szűrni, de most van épp elég kár amit helyre kell hoznia, ne kelljen még az én mérgemmel is harcolnia. Én viszont továbbra is harcolok önmagammal és teszem mérlegre a mentő hívás előnyeit és hátrányait.*

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Amber, Hope & Aiden

Nagyon távolinak érzékelek minden hangot és mozdulatot, ami csak ér engem, mintha pofozgatnának, de nem vagyok benne teljesen biztos. Zúg a fejem, zúg minden és a talaj is forog, pedig ha jól sejtem fekszem, tehát ez elég furcsán veszi ki így magát. Mégis próbálom kinyitni a szememet, de mintha mázsás súlyt helyeztek volna rá. A lábam mozdul és a fájdalmas részen valaki matat. Felszisszenek és végre a szemem is megmoccan. Épp csak alig, épp csak megremeg, de kinyitom résnyire. Így rosszabb, az ájulás állapota kellemesebbnek tűnt.
- Hope... Hope jól van? - alig látok, bár a szemem résnyire nyitva, a hangom is rekedt és igazság szerint az sem biztos, hogy a szám teljesen azt rakta-e össze, amit az agyam szándékozott, kívülről épp csak ki lehet venni a húgom nevét a motyogásomból, sokkal többet nem igazán. Tényleg falfehér az arcom és a sok vér, amit veszítettem nem a legegészségesebb állapot.
Amber ellenben ügyesen tüsténkedik, bár a vérzést nem tudja teljesen elállítani, de csökkenti legalább az ütemét, ahogyan veszítem. Viszont kezdi egy egészen kissé rosszul érezni magát. Nem vészesen, de mintha szédülés kerülgetné, mint amikor hirtelen áll fel az ember és vissza kell ülnie, különben nem tud talpon maradni. Nagyjából most ő is így érzi magát a nagy sürgölődés közepette.

♫ Another lonley night ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Szervezés indul! ϟ ©

Amber in trouble

finding to blonde charmer

Meglepődve húzom magam elé a pisztolyt, amivel az előbb éppen lőttem, mert hihetlenkedve kell néznem, hogy milyen pontos is volt a lövésem, amivel épp csak felületi fájdalmas sebet akartam okozni, hogy Hope-ról leszedjem az alakot, vagy legalábbis ketten könnyebben elbánjunk vele. Az artériából spriccelő vér ekkorra jut el hozzám, és bár nem terít be, még deréktájon is ömlik rám a forró ragacsos testnedv. Biztosan valami oltári mázlis lövésem volt, noha mindig is tudtam magamról, hogy ebben osztályelső voltam. Na igen, egy lány is tud fókuszálni a célra, sosem érdekelt ebben Adam macsóskodása. Ő viszont kellően törtető volt, hogy a kadétiskolában már eleve tisztként végezzen, hogy aztán az örsön áttaposva mindenkin végül kapitányi rangnál álljon meg. Amire odaérek Hope-hoz, a fickó kidől mint egy zsák, és csupán megrázom a fejemet, ez már menthetetlen, felesleges is időt vesztegetni rá. Hope még ennyire se marad le, előttem tépi fel az ajtót, hogy aztán mindketten az ájult Aidenhez siessünk. Valóban falfehér, ami több mint aggasztó, még könnyi is gyűlik a szemembe, alig hallván meg Hope fülrepesztő sikolyát, hiszen magam is meg vagyok rendülve. Átpréselem a látásomat a könnyfüggönyön, hogy megpróbáljam életre pofozni, de láthatóan olyan súlyos a vérvesztesége, hogy külső, orvosi beavatkozás nélkül ez nem fog menni.
- Hope.. azonnal siess, és hívj egy mentőt, én megpróbálom még jobban átkötözni. Menj. – Szólok rá élesen, és sietősen körülnézek, hogy valamit keressek, amivel felpolcolhatom Aiden lábát, először is az a fontos, hogy minél több vér a belső szervei, s a szíve környékén maradjon. Valami tiszta ruha sem ártana. Ha nem találok, akkor lazán lekapom a blúzomat, legalábbis a felső részét mindenképpen elkezdem daragjaira tépkedni, hiszen a derekamnál véres.
Kaptam elsősegélyt, így óvatosan kezdem a tisztogatást, hogy felmérjem, mennyire van életveszélyben. Ki tudja, hogy mennyi idő, mire Hope talál egy fülkét, na meg hogy a mentők kiérjenek.

:hug: || ©

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*Némileg megnehezíti a helyzetet az, hogy a fickó jól betakarta magát, ergo nem csak egészen közel kell mennem hozzá ahhoz, hogy a mérgemet a szervezetébe juttassam, hanem rá kell csimpaszkodnom, de momentán semmilyen veszélyérzetem nincs. Nem érdekel, hogy ő mire képes velem szemben, hogy mekkora egy állat és milyen messzire tud dobni ha sikerül megfognia, márpedig biztosan nem várja meg téblábolva, hogy megsimogassam az arcát, vagy lesmároljam. Ha az utóbbira mégis vevő akkor nagyon ostoba. Csak a cél lebeg a szemeim előtt, hogy Aident meg kell menteni, mert biztos vagyok abban, hogy ő odabent van és szenved, vagy már nincs is magánál és akkor nehezebb dolgom lesz. Az sem igazán jut eszembe a jelenlegi feldúlt állapotomban, hogy talán tízen is vannak még a behemót ajtónállón kívül. Aidennek szüksége van rám és igen, ezen a ponton túl már Amber sem jut eszembe.
Én magam is érzem, amit eddig csak egyszer éreztem, hogy a mérgem mennyire sűrű és tömény, mint a szirup úgy telíti el az ereimet, ám a szabad folyást nem gátolja. Nedvesség gyöngyözik a tenyeremen, a bőrömön mindenhol ahol amúgy, normális esetben egy ember izzadni szokott 38 fokban. A ruhám is átitatódik, ennek köszönhető, hogy a behemót akkora dózist kap ami egy elefántot is leterítene. Meg sem hallom a lövést, zúg a fülem, a szívem ott dobol és csak a fickó fennakadó szemeit látom amikor zuhanni kezdünk. A saját sikolyomat sem hallom meg, legalábbis nem tudatosul bennem, hogy az enyém, meglátom Aident vérben a földön feküdni és már nem számít semmi. Akár egy tankon is átgázolnék, más kérdés, hogy valószínűleg nem élném túl. Lemászok a földre borult fickón és botladozva, lendületemet vesztve érkezem meg, szinte borulok rá Aidenre. Azt sem tudom hol kezdjem, az oldalán lévő sebbel vagy próbáljam magához téríteni, hiszen csak akkor képes gyógyítani magát, bár egy ekkora sebbel nem biztos, hogy tud mit kezdeni. *

-AIDEN! ÉBREDJ! FEL KELL KELNED, AIDEN KÉRLEK…KÉRLEK TÉRJ MAGADHOZ!
*Ösztönösen szorítom a kezemet a bekötözött sebére és nyomom le, az arcát azonban nem a pusztaq tenyeremmel paskolom hanem a kabátujjba húzva, bár így nem biztos, hogy olyan hatásos, de Aiden láthatóan nagyon gyenge, ha még az én mérgemmel is meg kell birkóznia, ki tudja mi történik vele. Épp ezért jut eszembe végre Amber és keresem őt a kétségbeesett tekintetemmel. *

-AMBER! Segíts! Fel kell ébrednie! *Már tudhatja, hogy miért. Egyszer már elmondtam neki amikor a bárban megsebesült, vagy oda legalábbis úgy jött. Aisennek muszáj magához térnie!*

Rejtélyes eltűnés

Hope elrugaszkodik és sikerül elérni a fickót. Olyan mennyiségű a méreg, ami most benne tombol az idegességnek és a bátyja miatti féltésnek hála, hogy könnyedén leterít egy ekkora alakot is. A pasas szinte azonnal megtántorodik, amikor eléri az arcát, és erre még rá is jön a lövés, ami a combját éri. Olyan tökéletes és pontos, amilyet ritkán látni, átviszi majdnem a lábat, csak a csont fogja meg, de telibe kapja az artériát, aminek hála fröccsen a vér és ha nem a méreg miatt akadna fenn az alak szeme, hát akkor a lábából spriccelő vér lenne az oka, mert hogy az úgy spriccel, mintha csak kétszer annyi lenne, mint ami egy emberben lehet. Jó eséllyel Amber is kap belőle, ha át akar jutni az ajtón, Hope pedig bőven, hiszen az alakkal együtt zuhan a földre, vagy még előtte ugrik le róla és akkor erre nem kerül sor.
Odabent pár méterrel arrébb így, hogy nyitva van az ajtó meg is láthatják a keresett személyt és már egyértelmű, hogy az autón az ülés az bizony nem egy kiborított kakaó miatt volt olyan. Aiden ájult, a földön fekszik, falfehér és a pulzusa is épp hogy csak tapintható. Valószínűleg valami dulakodás közben sérülhetett meg, mert elég csúnya seb tátong az oldalán, mintha beleesett volna valamibe, de idegen tárgy nincs rajta, csak a vér, ami átáztatta az oldalát, a hátát. Láthatóan valamelyest átkötözték ugyan, de már a kötés is átvérzett.

Amber in trouble

finding to blonde charmer

Felnézek a nagy kalapálgatás közepette felnézek, Hope elzúdul mellettem be az egyik ajtón, és olyan szinten kitör belőle az állat, hogy nem foglalkozhatok tovább a Corvette csomagtartójával, pörgök utána, már mozdulás közben húzva elő a pisztolyomat, ami nem a szolgálati fegyver, hanem egy apró Beretta, amolyan vésztartaléknak. Kicsiny, csajos fegyver, nem üt vele komoly sebeket, csupán felszínes, de éles fájdalmat okoz. Na jó, fejre azért nem is szokásom célozni, hiszen nem ölök, csak sebesítek. Látom, hogy hope arca szinte eltorzul a gyűlölettől, amiért viszont őt sajnálom. A drága Pillangókisasszony a testvéréért ölni is képes, amit szívem szerint nem hagynék, de már az egész helyzet annyira abszurd, hogy, hogy óránként történik valami, amire a korábbi életemet átgondolva sosem számítottam volna. Ha Hope ölni kényszerül, akkor talán vehetjük önvédelemnek, hiszen a szekrény alaposan nekitámadt. A pisztollyal akár a levegőbe is lőhetnék, hogy lecsillapítsam a kedélyeket, ám egyikük sem tűnik úgy, mintha le akarna állni. Tudom, hogy ha használom a fegyvert, azt meghallhatják, de már nem érdekel, kezdem Hope-ot a hugomként kezelni, akiért akár én is ölnék, és biztosan nem fogom hagyni, hogy bármi baja essen. Ezért fókuszálok a dulakodókra, hiszen mindig is jó lövész voltam, és megpróbálom eltalálni a fickó combját. Hope rajta csimpaszkodik, ha lejjebb célzok jó eséllyel a fickó rogy térdre, és nem a lányt találom el.

//Hiperkinézis, bár nem tud róla//

:hug: || ©

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*Furcsa képesség. Azt hiszem apa és Aiden ettől is meg akart óvni annak idején. Azt mondták az emberek nem értik ezt az egészet, nem képesek felfogni és félnek mindentől ami más, ami tőlük, az ő megszokott racionális világuktól eltér. Azóta megtudtam, hogy vannak mások is, olyanok mint mi csak más képességekkel és vannak köztük olyanok akik rossz dolgokra használják, miattuk nem fog minket a többi normális ember soha elfogadni. Miattuk üldöznek majd a végtelenségig és ők azok akik ráveszik még a jókat is, hogy aknázzák ki a többi mutáns képességét. Ehhez mérten úgy nézek Amberre mint egy véres rongyra, de csak néhány szívdobbanásnyi ideig. Csupán fellángolt bennem egy régi érzelem egyetlen szótól, nem ő tehet róla és Amber rendes lány. A kérdésemre csak legyint vagyis nem fontos ki az a Robertson, hát nem is faggatom tovább, Aiden holléte és hogyléte sokkal fontosabb, konkrétan ez tölti ki a gondolataimat és másra már nem marad hely. Rajtam van a legyintés sora, igazából nem érdekel mi lenne a moci sorsa ha ott kellene hagynunk valahol azért mert megtaláltuk Aident és haza kell vinnünk. Mert ugye hárman már nem férünk fel, viszont taxit sem lehet a kikötőben fogni az is tuti. Majd szaladunk. És meg is teszem amikor meglátom azt a sötét foltot a kocsi ülésén, eszembe sem jut, hogy az akár más is lehet mint vér, mondom, nem tudok gondolkodni és meg sem várom Ambert. Még csak a hangját sem hallom, elrepül a füleim mellett, csak arra tudok gondolni, hogy Aiden megsebesült és ott van bent és talán bántják és megint miattam, hogy megtudják hol vagyok. Persze az már nem jut eszembe, hogy ha engem akartak volna, engem is vittek volna el, hiszen a zsaroló levelet megkaptuk. Vagy…csak Aiden volt kéznél és fordítva is történhetett volna és akkor Aident zsarolnák velem és azzal, hogy hagyja abba a nyomozást. Mindez azonban nem pereg le előttem, csak nyitom az ajtót és rontanák be, de Amber is mellém ér és a bejáratot is elzárja valami nagy és sötét. Egy szusszanás után tudatosul bennem, hogy a nagy és sötét az egy sziklányi ember és már meg is indult felénk. Hiába keresek rajta fogást, készült rám…vagy csak azt hitte ennyi elég lesz. De az arca…az arca szabadon van, a szemei mindenképpen, hiszen látnia kell és engem nem érdekel hogyan de bejutok. Lendületet veszek, hogy ráugorjak a fickóra, elég csak annyi ha megérinthetem az arcát, vagy belenyúlhatok a szemébe, vagy beleköphetek, a vérem tele van csordultig méreggel, olyan tömény és sűrű, hogy szinte már fáj érezni. Talán bolondság, kész öngyilkosság ahogy nekiugrom, de nem is az a célom, hogy fizikailag leterítsem, hanem, hogy elérjem az arcát, ahhoz pedig elég ha néhány másodpercre rá tudok akaszkodni mint kölyök majom az anyja szőrébe.*

Rejtélyes eltűnés

Hope úgy faképnél hagyja Ambert, mint annak a rendje, aki bár elkezdheti feszegetni a kocsi csomagtartóját, de kérdés vajon ha meghallja a raktár ajtó nyitódásának nyikorgását, akkor is folytatja-e. Amennyiben igen és nem foglalkozik Hope-pal:

Spoiler:

Amennyiben Hope után megy:

Spoiler:

Amber in trouble

finding to blonde charmer

- Oké, csak azt a furcsa képességedet ne rám lődd el, jó? – Mormolom fejcsóválva. Én tudom, hogy mit csinál, rendőr volnék, vagy mi a szösz, ő pedig úgy fest, hogy olykor szándékosan tartja magát távol a civilizációtól, hogy ne árthasson másnak. Végülis az apjuk is valami biofegyveren dolgozott, mi van, ha nem is véletlen, hogy Hope ilyen lett? Lehet, hogy ő maga a fegyver, és most itt sincsen Aiden, hogy mondjuk.. „kikapcsolja” Csak legyintek, nem sokkal ezelőtt beszéltünk a néger ismerősömmel, de hát Hope a nagy idegeskedésben nem is feltétlenül nem feltétlenül jegyezte meg a nevét.
- Azért, mert ha ott kell hagynunk valahol, akkor nem tudom, hogyan mehetek vissza érte. Inkább a taxi, aztán majd futunk. – Ugye nem tűsarkúban jöttem, és a lánykán is valami kényelmes van. Való igaz, hogy a robogóm gyors, és mozgékony, de valami arra sarkall, hogy jobban járunk ezúttal a taxival. Azon viszont elmosolyodom, hogy ennyire ismeri már az életemet, lényegében már együtt lakunk, nem csoda, hogy a motor jutott elsőre az eszébe. Kijutunk végre a kikötőbe, de közel sem olyan könnyű megtalálni azt a bizonyos kék Corvette-et, de hát ez ilyen, én sem vagyok egy feladós típus, ráadásul a fiút már megkedveltem annyira, hogy barátként gondoljak rá, míg Hope-nak az édestestvéréről van szó, így nincsen kárbaveszett idő. A mozgást különben is megszoktam, Fluffy mellett nem lehet pihenni, így a sarkamat azért nem kell majd borogatni, amikor végre megvan az autó. A lánykára hallgattam, és nem váltunk szét, most viszont gyanakodva kukkantok be az ablakon. Remélem, hogy csak durva hasmeséne volt a srácnak, és azok ott nem vérnyomok. Vagy ha azok, hát orrba vert valakit, és az esett szét ennyire.
- Megnézem a csomagtartót, bár nem hiszem, hogy itt lenne bent. – Mormolom oda, és a Corvette mögé lépek. Álkulcsom ugyan nincsen, de a táskámból előkerül egy apró feszegetős szerszám, amit még otthon dobtam be. Alap, hogy ha ki akarunk valakit szabadítani, akkor nem várhatjuk meg mindig a tűzoltókat. Keresek valami üresegnek tűnő részt a kasztni hátulján kopogtatással, aztán beékelem az eszközt, akár átütve a fémet vele. Hátha sikerül. Addig Hope remélhetőleg őrködik.

:hug: || ©

Aiden bátyó,
Amber barinő & Hope húgi

*Esküszöm majdnem nekimentem a srácnak, mikor nyelvet öltött, de aztán túl gyorsan változott át macskává. Francba nekem is kell ilyen képesség, miért nem olyat kaptam vagy örököltem? Sokkal jobb lenne, az életemet is megkönnyítette volna, ez az egész nem történt volna meg velünk. Az egészben csak annyi a könnyítés, hogy a bátyámra nem vagyok veszélyes. Ő viszont most nincs velünk és el sem merem képzelni, hogy mit tehettek vele. *-Vagy egymásra vigyázunk. Mindegy, nem válunk szét. *Ezt respektálom, igaza van, még egyszer nem veszíthetjük el egymást szem elől, és péksütit is hármasban veszünk legközelebb, ha lesz és remélem lesz legközelebb. Annyira csak Aiden felé járnak a gondolataim, hogy fogalmam sincs kiről beszél.* -Milyen Robertson? *Kérdezem értetlenül, nagy szemeket meresztve rá mielőtt megindulnék a lépcsőn. Elől rohanok le és már indulnék a robogóhoz – megtudva ki az a Robertson - mikor Amber egy arra járó taxit int le. Értetlenül nézek rá, mert szerintem elférünk ketten is a robogón és a kutya sincs velünk, szóval nem értem de azért beülök.* -Miért nem a motorral megyünk? Gyorsabb, és nem függünk mástól. *Azt nem említem meg, hogy olcsóbb is, mert a pénz nem számít, anyámtól kaptunk eleget akár taxira is, de mégis kényelmesebb ha esetleg menekülni kell, akkor kéznél van. A taxis nem fog megvárni minket, és ki tudja meddig kell kutatnunk, az már tényleg drága lenne. Ettől persze nem fogok szívrohamot kapni, attól viszont igen, ha Aidennek baja esett. Úgy ülök a kocsiban, hogy egy zabszemet sem lehet a seggembe dugni, de jól fel is képelném azt aki megpróbálná, és alig várom, hogy megérkezzünk. A kikötő óriási, főleg akkor ha izgulsz valakiért és kevés időd van, nekünk pedig az van, mert minden egyes eltelt perccel a bátyám élete még nagyobb veszélyben van. Mire rátalálunk a Corvettere a számat már szinte szétharapdáltam, akkor harapok rá úgy, hogy kiserken a vérem mikor meglátom benne a véres foltokat, mert hogy az nem kakaó az is biztos. Elvesztem az eszem, az óvatosságom és nekirongyolok annak a raktárajtónak ami előtt a kocsi áll. Nem érdekel ki van bent és miért, kihozom Aident.*

Rejtélyes eltűnés

A kiskölyök a pofon után még nyelvet is ölt rájuk, jó eséllyel volt már hasonlóban része, ezért annyira nem hatja meg a dolog, mint amennyire meghathatná normális esetben, aztán távozik is.
A páros elindul hát a kikötő felé, elég kihalt minden, valószínűleg nem mostanában jön a következő hajó, ezért is csendesebb most a környék, vagy épp ebéd szüneten vannak a dokkmunkások ki tudja. A kék Corvette-nek egyelőre színét se látják, de persze ez még könnyen változhat, hiszen ahogyan jól sejtik a kikötő elég nagy, elég nehéz megtalálni benne valamit. Amber mégis talán a képességének hála, de pont jó irányba indul meg, ha a taxit valahol elengedik, hogy körbejárjanak és végül úgy fél óra kevergés után sikerül az említett járgányba botlani. Egyedül egy nagyobb raktár mellett ácsorog. Itt se nagyon érzékelni mozgást, ellenben ha a kocsit megvizsgálják odabent egyértelműen barnás-vörös foltok tarkítják a hátsó ülést.

Tárgy: Re: Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés

» Amber & Aiden - Nyomozás
» Amber Jennings
» Amber és Jürgen
» Amber Liston - Őrszem
» Hope Hamilton