Michi&Finn - A múlt nyomában

Michelle & Finn

18+

- Mivel te ott vagy, mindenképpen.. – Azért nélküle cseppet sem biztos, hogy maradtam volna. Végülis befogadtak, ez tény és való, de nem nyitottam mások felé, és nem hagytam, hogy ők megtegyék. Ha Michi kicsit visszaemlékszik, elsőre amikor még nem ismertem fel, eléggé tahón viselkedtem vele, a sérült kis lelkem nem engedte hogy minimális toleranciát gyakoroljak, nem csoda, ha állandóan be volt dugva a fülembe a zene, elvoltama saját kis világomban.
- Már megint egyre gondolunk. – Nevetgélek egyre kevésbé zavartan. Ő volt nekem az első, de olyan magától értetődően tudtuk, hogy mit is kell tennünk, hogy igazán ő a lelki társam. Az elején furcsa volt, ahogyan felismertük a vágyat, és nem mertem lépni, de szerencsére Michi eléggé vagány volt ahhoz, hogy megmutassa magát, onnantól pedig már nem volt visszaút. Most sem erőltetem a lelkizést, azt én se szeretem. Elmúltak már azok az idők, amikor csak olyan eszköz volt a kezünkben, hogy mindent megbeszéljünk. A fal, amely elválasztott, csak ezt a lehetőséget adta, manapság pedig inkább a tetteké a főszerep. Egymás karjaiban megtaláljuk a boldogságot, ha pedig majd szembe kell szállni valakivel, Michi már megmutatta, mennyire fel tudja forrósítani a helyzetet.
- Uramisten.. nem az, hogy átlátszó, te...! – Nem is tudom, hogyan becézgessem, annyira dög velem, mert pontosan tudja, mennyire nem tudom kontrollálni magamat, ha róla van szó. Az első alkalommal olyan gyorsan elsültem, hogy kész csoda, hogy ilyen képességem van, hogy tudtuk folytatni, mert amúgy könnyedén vége szakadthatott volna így mindennek. – Ne keress te semmit, hanem fogd be.. – Nyögök fel, hiszen ő csak, nevet, de tudom, nem bántani akar, ő ilyen játékos, míg én komoly vagyok, de hát nem is tudok más lenni, még mindig nem szoktam meg, hogy Michi van nekem, és ilyesmiket művelhetünk. Nem véletlen, hogy máris a lényegre térek, hiszen csak mert gyorsan belevágunk, engem ismerve nem kell hogy gyorsan véget is érjen. Feljebb tologatom az ujjjamat, és finom mozdulatokkal ízlelgetem belülről, hogy érezze, mennyire célratörő vagyok. – Na ez egy jó ötlet.. – Bólintok, és egy pillanatra elszakadok, mert a végén még megint megismétlődik a múlt, csak most olyan ostoba helyzetben, hogy még fel is vagyok öltözve. Ledobok mindent, esik ahova esik, és már ismét felette térdelek, és zihálva markolom meg a fegyveremet, ahogyan szétteszi a lábát. – Olyan fantáziátlannak érzem magamat, biztosan.. lehetne ezt ügyesebben is.. – Mármint részemről, hiszen ő nagyon csábos, én pedig csak megyek utána, anélkül, hogy valami újat mutatnék. Viszont majd csak belejövök, ő meg folyamatosan bíztat, így nem mutatom, hogy elment volna a kedvem, sőt, most kezdek csak belelendülni. Talán ő sem az extra mutatványok híve. A térdei alá kapok, hogy magam felé húzzam, és egy gyors mozdulattal döföm át a talán nem is erős ellenállását. – Na most én jövök.. – Suttogom bele a fülébe, és amennyire az erőmtől telik, durván, kifejezetten durván hatolok belé, valahol van egy olyan titkos elképzelésem, hogy nem mindig kell olyan óvatosnak lenni minden alkalommal.

♫ Without you ♫ ϟ Ruha » We're not alone anymore » ©

18+

Finn & Michelle

- Mindenben neki sem biztos, hogy igaza van, de azért jobb ott, mint máshol nem? - na igen azért ebben a legyünk mindenkivel jó fejek dologban én sem hiszek, főleg ha azt nézem,hogy megöltem az apámat. Na igen tény és való, hogy nem vagyok oda én sem sokakért. Van pár barátom a birtokon, meg persze itt van Finn, de nem volt a legegyszerűbb életem és tudom, hogy nem bízhatok csak úgy akárkiben és nem is teszem, épp ezért vagyok most vele, mert erre az útra se jöttem volna el mással. Benne bízom csak meg annyira, hogy tudjam nem lesz semmi baj, vagy legalábbis reménykedjem benne.
- Biztosan itt is lesz fürdőszoba. - mosolyodom el szélesen, de én már akkor tudom, hogy nem igazán szeretnék túl sokat beszélgetni most. Tudom, hogy nem fogom tudni elkerülni, legalábbis hosszú távon biztosan nem, de ez most nem érdekel. Egyelőre nem tekintek túlságosan előre, csak szépen haladunk fokozatosan. Le tudom foglalni őt egy ideig és el tudom vonni a figyelmét arról, hogy olyan nagyon beszélgetni szeretne ebben teljesen biztos vagyok, aztán... ha elfáradunk alszunk és akkor kicsit még tolódhat a dolog. A végtelenségig nem, de az is valami. És persze igazam lesz, ahogyan elérjük a szobát már azt sem tudja, hogy miről is beszéltem, de hát tudom hogyan kell ezt elérni. Hamar eltűnik rólam minden a vékonyka bugyit leszámítva és ő gyorsan veszi a lapot, azaz gyorsan kitakarítok mindent a fejéből, ami most ott lehet és gyorsan átveszi a helyét az ösztön. Ezt már akkor is látom, amikor belépünk az ajtón, hiszen már a feneke megmarkolásától is szűkebb lett a farmer. Felesleges hát kínoznia magát a viselésével.
- Azt, hogy nem kellemetlen-e a nadrágot jelen... állapotodban. - naiv pillantással döntöm oldalra a fejemet, mint aki nem is tehet az egészről, pedig természetesen én okoztam, de azért nem úgy látom rajta, hogy annyira zavarná a dolog. - Azt mondod, hogy ez túlságosan átlátszó lenne? - lepillantok és szándékosan még szét is teszem a lábaimat, mintha csak tényleg azt akarnám megvizsgálni, hogy igaza van-e és tényleg nagyon átlátszó-e. - Vegyem le és keressek egy másikat a táskámban? - finoman lejjebb tolom a két oldalát, hogy már épp hogy csak takarjon valamit. Persze eszem ágában sem lenne másikat felvenni és tudom, hogy ő sem akarja. Amikor pedig vetődik egyszerűen elnevetem magamat, belenevetek a csókba. Nem mondom, hogy túlságosan könnyű vele, de hát nem nehéz és nincs is ezzel baj. Legalább tudjuk, hogy mennyire egymásra vagyunk hangolódva. Nem szórakozik és én ezt is várom tőle, a vékonyka anyag hamar elkerül az útból, még ha egyelőre csak így félretolva is, ahogy máris becsusszanjon az ujja, ami egy jóleső sóhajt vált ki belőlem. Hátravetem a fejemet a párnára, amikor mellette még a mellemet is csókolgatni kezdi.
- Levehetnéd már ezt a sok... göncöt... végre! - csak magamra találok és a kezeim már siklanak végig a hátán, hogy aztán ugyanazon az úton már a pólóját felhúzva térjenek vissza, hogy lekaphassam róla, bár tudom ahhoz kénytelen lesz egy kicsit elszakadni tőlem. Nehéz döntés, de most szükség van rá. - Na jó... leveszem a bugyit, ha te is ledobsz végre mindent. - zihálok, már ettől is, ahogyan ő is. De csak ennyi kell, kicsit megemelem a csípőmet és se perc alatt le tudom venni az egyetlen kis vékony anyagot, addig ő feltérdelhet és megvillanthatja a már biztosan készenlétben álló férfiasságát és le is dobálhatja a maradék ruháit, én pedig ha túl lassú lenne akkor immár bugyi nélkül teszem szét a lábaimat, hogy villantsak neki egy kicsit és így még inkább gyorsítsam a vetkőzés folyamatát.

♫ Best friend ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Utazás

Michelle & Finn

18+

- Rendesen.. ez önmagában is butaság. Oda olyanokat kerítenek, akik egyértelműen kívülállók. Nem illünk máshova. Ettől még.. a professzor is hisz ebben az urizálós jómodorban, hogy tiszteljük az ellenségeinket, meg tartsunk össze, de.. – Vonogatom a vállamat, én már Michi-n kívül nem bízok senki másban. Na jó, a nagyanyámban, de ő ember, és már nem sok vizet zavar. Ha nem lenne a lány, valószinűleg nem bírnám sokáig egy helyen, távoznék, mert nem akarnék bárki életébe belefolyni. Így viszont hogy ketten, az egykori legjobb barátommal térhetünk vissza a múltba, valahol erőt ad, így nem annyira félelmetes.
- Micsoda luxus.. Csak rá ne unjunk, mert a végén még hiányozni fog a fürdőszoba.. – Én is nevetgélek, és tudom, hogy erőnk teljében vagyunk, ha úgy alakulna ez a mai éjszaka, hogy elszabadulnak az indulatok, jó eséllyel több szerelmeskedés lesz, mint alvás, és a másnapot fogjuk átpihengetni. Pedig kéne mennünk a birtokra is, de a szájhúzásából már látom, hogy nagyon nem a beszédre kiváncsi. Jobb erre még aludni egyet, és inkább egymással foglalkozni. A magunk egyszerű módján, ha már az első alkalom ilyen jól sikerült. Nem is szaporítom tovább a szót, csak bólogatok, nem értem miért nézett ránk olyan hülye fejjel a recepciós banya, csak visszatekintek a lépcsőn, ahogyan minket néz megbotránkozva, Michi pedig mint valami latin macsó, már a hátsómat tapperolja, amitől jóleső bizsergés fut végig rajtam, na meg a farmer is kezd elviselhetetlenül szűk lenni.
- Ööö... mit is kérdeztél? – Kérdezek vissza immár vigyorogva, pedig pontosan tudom. Férfi vagyok, de nem aberrált. Próbálok a szemeibe beszélni, de hát ez innentől nehéz, és ő volt ilyen aljas, hogy elterelte a figyelmemet, amit cseppet sem bánok. – A bugyid. Direkt vettél ilyen átlátszót? – Felelem közeledve, miután be is kulcsoltam az ajtót. Úgy tűnik a vacsorát is kihagyjuk. – Mondjuk minél később.. Végre kettesben. – Ha jelet adott, akkor miért is kéne visszafognom magamat? A fürdőszobában sem szerencsétlenkedtünk nagyon, csak úgy csináltuk, ami jött. Ha nagyon bonyolítani akarnánk, akkor csak elszúrnánk. Ráadásul már tudjuk, hogy amit teszünk, az jó dolog, és még ebben is passzolunk. – Még ez a bugyi is sok rajtad. - Vetem rá magamat szó szerint, hogy lendületből támadjam le. Rajtam még van ugyan ruha, de már útközben megoldottam legalább az övemet, és a sliccemet, innen már csak egy mozdulat lesz lerúgni. Az ajkát csókolom de csak egy rövid időre, mert a végén még belefulladunk a zihálásba. Éppen csak annyira gyűröm magam alá, hogy a kezem beférjen kettőnk közé, és lazán félrehúzom a bugyit a combja irányába, hogy egy jól irányzott mozdulattal az ujjammal tapintsam ki a minden bizonnyal gyorsan nedvesedő járatot. Körző mozdulatot kezdek, de nem félek feljebb is nyomni az ujjamat, hogy a keblére is rátekintsek az ajkammal, finoman megnyalva a végét.

♫ Without you ♫ ϟ Ruha » We're not alone anymore » ©

Finn & Michelle

- Jól van, ez nem rossz ötlet, ott amúgy sem tudjuk, hogy mi vár ránk pontosan. - na igen, nem tudhatjuk, hogy egyáltalán tudunk-e majd mit enni ott, de nagyon remélem, hogy azért igen. Persze tényleg könnyebb lenne inkább húzni az időt, valahol bennem is van a késztetés, de én akartam jönni és tudom, hogy túl kell esnünk ezen valahogy. Egyelőre még nem tudom, ha odaérünk nem esem-e majd pánikba, netán ő, hiszen az én apám meghalt, de őt várhatja ott csúnya meglepetés. Persze engem is, ki tudja nincs-e valami rokon, akit sose láttam és aki olyan rendes ember, mint az apám volt... jó mindenre felkészülni.
- Tudom... nagy a szám, de az elején én se hittem ebben az egészben, főleg hogy annyit papoltak arról hogyan kéne rendesen viselkednem. - na igen bár lett ott mondhatni családom a család helyett és jól érzem magamat a birtokon, de attól még tény én sem mentem olyan könnyen velük, főleg mert hát lássuk be nem alakultak jól a dolgaim azután, hogy az apám meghalt. Javító és intézet, meg persze nevelőszülős próbálkozások... csoda, hogy a professzor volt olyan bátor, hogy egyáltalán bevállalt. De azt hiszem nálam rosszabbak is akadnak a birtokon, azaz nehezebb esetek, velem még fogjuk rá egészen könnyű dolga volt hozzájuk képest.
- Ez igaz, majdnem teljesen mindegy a hol, de legalább kényelmes ágyban is gyakorolunk. - nevetem el magamat. Hát tény és való, hogy erre viszonylag eddig kevés lehetőség volt, már csak azért is, mert közös szobáink vannak másokkal, úgy pedig azért lássuk be igen nehézkes akciózni, hogy közben szobatárssal is rendelkezik az ember, akivel egyeztetni kell, hogy ne legyen útban. Talán egyszer, ha sikerült megoldani ezt a hagyományos verziót, amúgy inkább maradtunk az eldugott, de nem pont megszokott helyeken. Azért annak most örülök, hogy átveszi az irányítást, mert én kellően ideges vagyok már így is és a nőci rosszalló pillantására a végén még kapna valami kellemetlen megjegyzést, amit nem tenne zsebre, mert mégis mi köze van hozzá, hogy mit csinálunk együtt és hol? De azért azt nem tudom megállni, hogy amikor hátat fordítunk neki és elindulunk a szobánk felé beledugjam a kezemet Finn hátsó zsebébe. Csak, hogy kicsit megbotránkoztassam.
- Hű, de idegesítő volt az a nő nem? - közben megleljük a szobát és ő már bele is csap a lecsóba, na nem úgy, ahogyan én gondoltam, hanem a kellemetlenebb részébe. Egyből el is húzom a számat és kissé kétkedőn pillantok rá, elgondolkodva, hogy most erre mit is mondjak. - Az apám meghalt, a birtok elvileg üres maradt, szóval... kétlem. De persze ki tudja. Szerinted? - maradok a csevegő hangnemnél, ha már ő is ezzel kezdte a dolgot, csak épp eszem ágában sincsen erről beszélgetni. Nem, egyelőre még nem, előbb vezetném le szívesebben a feszültséget, aztán a többi is jöhet, ha muszáj, de na... kicsit még elhalasztanám a dolgot. De simán úgy teszek, mint aki hajlandó átbeszélni az aggasztó dolgokat, legalábbis a számmal, ám a kezeim... Mire az ajtó csukva a póló már le is kerül rólam, a mondat felénél pedig már a nadrág is a földre dobva hever, hogy aztán a melltartó is mellé hulljon, én pedig ledobjam magamat az ágyra egy kecses vetődéssel.
- Egyértelműen kényelmes. Szóval... holnap mi a terv, hánykor szeretnél indulni? - maradok továbbra is a csevegő hangnál, mintha nem egy szál bugyiban feküdnék az ágy közepén. Végül is megpróbálhat a beszélgetésre koncentrálni, de őszintén szólva viszonylag kis esélye van, hogy sikerülni fog neki, de lássuk.

♫ Best friend ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Utazás

Michelle & Finn

Mindketten a szörnyű múlttal vagyunk kénytelenek szembenézni, de együtt talán jobb lesz, vállalhatóbb. Michi a nagy szája ellenére most úgy látom, nagyon is lassítaná a dolgot, én pedig nem siettetem. Őszintén szólva ha nem találunk ott semmit, csak el tudjuk intézni a birtokaink eladását, már az is jó. Azt hiszem az enyém még a nevemen van, bár nem volt egyszerű elintézni, lévén napokig el voltam tűnve, mindenki azt hitte, hogy én is meghaltam a szektával, már rá is akarták tenni a távoli rokonok a kezüket a házra, de a nagyanyám végül nem engedte, én viszont semmit nem tettem az ügyben, így jegelve is lett a téma, tehát még az enyém.
- A hozottat még ne bontsuk fel, jó lesz későbbre is, inkább kérjünk vacsorát. – Bólogatok kisimítva egy tincset az arcából, mert látom, ő se áll a helyzet magaslatán, legalábbis komolyan győzködnie kell magát, hogy az út során magabiztosabb legyen. Amikor indultunk, akkor még ment a poénkodás a barátaival, viszont ez már idegen terep. Azaz pont fordítva, egyre ismerősebb. És ezáltal túlontúl frusztráló. Ezzel én is így vagyok, egymásba kell kapaszkodnunk, ezért is jut eszembe, hogy majd a szobában alaposan ki kéne engednünk a gőzt, hiszen ki tudja, hogy holnap, vagy holnapután mi vár ránk. Akkor legyünk erőnk teljében, lelkileg feltöltődve, testileg kielégülve. Annyi biztos, hogy nekem senki vagy semmi nem ér annyit, mint Michi, a múlttal nem szándékozom olyan szinten foglalkozni, hogy belerokkanjak, akkor inkább hátat fordítok, és menjünk vissza a birtokra.
- Tényleg az. Ez elsőre is kiderült, végülis velük mentem. Csak.. nehéz volt elfogadni, hogy igazából segíteni akarnak. – Ahogyan emlékszik Michi is, igencsak be voltam feszülve, amikor a könyvtárban találkoztunk. Majdnem üvöltöttem vele, annyira nem ment a kommunikáció, úgy meglöktem, hogy még egymásra is estünk. Kész csoda, hogy most itt tartunk. Legalább kiderült, hogy ki is ő valójában, mással közel sem biztos, hogy ilyen jó kapcsolatba kerülök. Kiveszem a kezéből a csomagját, és inkább én hozom mindkettőnkét, hogy tudja lóbálni a kezét. – Kényelmes..? Mintha nekünk nem lenne mindegy a hol. – Nevetem el magamat most egészen felvidultan, örülök neki, hogy kapcsol. Ez talán mindkettőnkben felidézi az első, vagy második együttlétünket a zuhanyzóban, ahol mindent leromboltunk a képességének köszönhetően. Tényleg összeillünk, mellé se felelne meg csak úgy akárki. Átveszem végül az egyik kezembe mindkét csomagot, hiszen lazán elbírom őket, és a szabadon maradt tenyeremmel fogom át az ujjait. Igen, egyértelmű, hogy gyakorolnunk kel ma este is a szerelmeskedést, de tudom, hogy lelkizésre is maradnia kell időnek. Majd megkérdezzük, hogy kapni-e valami rágcsálnivalót mondjuk a panzió recepcióján, mert úgy az igazi, ha van mit a szánkba dobálni miközben próbálunk felkészülni az előttünk álló napokra. És hogy megpróbáljam kicsit már most megvillantani a nemlétező férfias oldalamat, én magam lépek oda a recepcióra, hogy csengessek a portásnak. Vagy aki ott van. Egy középkorú szemüveges nőci fogad minket, láthatóan igen készséges, noha helytelenítést is vélek felfedezni a pillantásában, hogy két fiatal egy közös szobát venne ki. A kulcsot hamar megkapjuk, de még a vacsora talán ráér, ezen a lepakolás után elgondolkozhatunk. – Szerinted épültek új házak a régik helyén? – Kérdezem eltűnődve a lánykát, hiszen itt nem működik, hogy a szőnyeg alá seperjük a problémákat. A fizikális elterelés természetesen majd lesz, de a beszélgetés tárgya a múltunk, ez egyértelmű.

♫ Without you ♫ ϟ Ruha » We're not alone anymore » ©

Finn & Michelle

Párszor azt hiszem azért tudat alatt próbálkoztam az út során. Bedobtam pár lehetőséget, dolgokat, amiket megnézhetünk az út mentén, de persze Finn azért hamar rájöhetett, hogy az egész afféle időhúzásnak volt felfogható, mert azért mégis csak bármennyire is mindig erősnek mutatom magamat azért félek hazamenni. Abba a házba, ahol elégettem lényegében a beteges apámat... azt hiszem érthető, ha nem vágyódom oda és egyelőre nem tudom, hogy mi vár ott, hogyan fogom kezelni, e miatt pedig valahogy minél később szeretném megtapasztalni hogyan is reagálom majd le. De nincs mit tenni, kénytelen leszek megtenni és úgy, hogy Finn velem van azért mégis csak könnyebb lesz, legalábbis nagyon remélem.
- Oké, szóval megszállunk, majd kell valami kaja is. - igen elmorfondírozom, hiszen enni sem ártana valamit, meg persze jó lenne, ha felszívnám magamat egy kis... inkább sok erővel, hogy a holnap jobban menjen, mert a kérdése amúgy teljesen jogos. Rettegünk és azért csak leesik az is, hogy igen jó eséllyel ő ugyanúgy retteg, ahogyan én is, mert hát neki sem épp a legkellemesebb dolog visszamenni oda, ahol megölték és meghalt a családja és nem is valami finom módon, hanem elég brutálisan. Így végül bár kissé hezitálok, de bólintok, pedig könnyebb mutatni a kemény csajt, de azért igen...
- Rettegünk. Viszont a prof tényleg jó fej, mondtam neked. - megejtek azért egy halvány mosolyt, de érezhető, hogy nagyon is ideges vagyok. Félek, hogy milyen lesz ott lenni holnap, ahogyan jó eséllyel ő is fél. Visszatérnek a cseppet sem jó emlékek és bár mi is csak onnan ismerjük egymást, de mindaz, amilyen életet éltünk sajnos ezt az ismeretséget nem teszi valami kellemessé.
Végül megállunk, kiszállok, a hátsó ülésről kikapom a kézipoggyászt. Nem hoztam sok cuccot, mert nem láttam sok értelmét, olyan sok ideig úgy sem maradunk. Akkor hát nincs mit tenni, kell egy szoba és ha az meg van akkor majd kiengedjük a gőzt. Jót is fog tenni, ez nem is kérdés. - Olyan szoba kell, ahol kényelmes az ágy... ugye? - ha már a combomat fogdosta tudom én, hogy neki is hol járhat az esze, egyelőre viszont mégis csak a kezét fogom meg, hogy valami illetőt keressünk, aki a szobákkal foglalkozik és akitől kérhetünk is egyet. Tényleg jó fej a prof, hogy segített, bár én a kocsiban is elalszom egy éjszakát, nem olyan halálos az sem, de azért egy ágyban mégis csak sokkal kényelmesebb lesz, ez tény.

♫ Best friend ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Utazás

Michelle & Finn

Hosszú órák óta megyünk már, lassacskán tényleg ideje lenne letérni a főútról, és kiválasztani egy motelt, vagy panziót, hát tudomisén. Nem érünk ma már oda az egykori birtokra, amelyen mindketten szomszédként laktunk, és álmos sem vagyok, de kár lenne Michi-nek a sötétben vezetnie, inkább álljunk meg, hogy rákészüljünk az előttünk álló napra, hiszen a múltunk fontos eseményeket tartogathat. Nem is árt, ha felfrissítjük mindazt, ami egykor volt, és talán én is elmesélhetném, ami velem történt, úgy isten igazából. Már csak azért is, mert mert ha bárkivel találkozunk, aki netán túlélte volna a mészárlást, véletlenül sem akarom, hogy Michinek baja essen.
- Itt fordulj majd le négyszáz méter múlva. – Hajtogatom össze a kezemben kiterített térképet. Láttunk ugyan már néhány panziót, de nem akarom, hogy lemaradjunk az összesről, meg igencsak erdő jellegű a táj, és kár lenne úgy magunk mögött hagyni a civilizációt, hogy azt hisszük, még meg tudunk valahol szállni. A térkép szerint több csillagot is jelöl ennek a szálláshelynek, feltételezem, hogy ez valami minőséget jelöl. Nincsen sok pénzem, meg talán Michinek sem, és kár lenne most mindet elszórni csak úgy, mert luxusra vágyunk. Az X-birtok amúgy igen kényelmes, de mégiscsak egy diákszálló, nem vagyunk kifejezetten fényűzéshez szokva, így jó lesz egy sima falusias szállás is.
- Rendes a proftól, hogy adott még plusz költőpénzt. Nem szokásom nagyon jópofizni, de tényleg állati befogadóak. Na.. és rettegünk nagyon a holnaptól? – Kérdezem félénk mosollyal a combjára ejtve a kezemet, kettőnk közül ő a vagányabb, sőt, fiúsabb természet, de nekem egyáltalán nem gond, ha háttérbe szorulok mögötte. Felszabadított bennem egy komoly gátat, és most tudok felszabadultabb lenni, nekem ez a maximum, amit kipréselhetek. Nyilván ebben iszonyatosan sokat számított, hogy egymásra találtunk ami a szexet illeti, az végülis mindenre gyógyírt jelenthet, ha a szerelmével csinálja az ember.

Tárgy: Re: Michi&Finn - A múlt nyomában

» Jill & Erwan - A múlt visszhangja
» Finn Barnett
» Sheena & Warren - Válaszok nyomában
» Jean & Scott - Ciklon nyomában