Jean & Scott - Ciklon nyomában

Scott & Jean

Tudom, hogy semmi se jó nekem, de valahogy még sem tudok annyira örülni ennek a fajta kijelentésnek, mert tényleg olyan, mintha én erőszakoltam volna ki, pedig azért ezt nem akartam volna, mégis úgy fest, hogy végül azért mondja ki, mert én annyira akartam, és ez nem tesz úgy boldoggá, mintha magától tette volna.
- Jól van Scott, de nem akarok belőled jófiút faragni, csak... attól még kimondhatod, amit gondolsz. - vonok egyet a vállamon végül. Legyen akkor így, végül azért egy mosolyt még hozzá tudok tenni a dologhoz. Tudom, hogy fontos vagyok neki, csak nem tudja úgy igazán tökéletesen kifejezni a dolgot, de talán majd idővel jobban fog menni neki, meg majd idővel nekem is. Csiszolódunk egymáshoz, ez ennek az egésznek a lényege és talán nem megy olyan gyorsasággal és olyan tempóban, ahogyan azt várnánk egymástól, de szép fokozatosan majd biztosan menni fog. Azért még kap egy puszit is az arcára a kis akciónk előtt. A szeretet jele, nem kell mindent az éhséggel kifejezni, amit rajta látok folyton. Persze értem én, hogy nem egyszerű neki az eddigi életvitele alapján, de néha akkor is úgy érzem, mintha túlzásba vinni ezt az egészet, csak hagyhatna időt, hogy a dolgok valahogy maguktól alakuljanak ki és én is magamtól legyek túl az utóbbi időben történt kusza eseményeken, amik néha tényleg úgy érzem, hogy átcsapnak a fejem felett. Ő persze csókkal köszön el, amin már nem lepődöm meg, és persze jól esik és viszonozom is, nem arról van szó, hogy ne tenném, vagy ne akarnám megtenni, csak szimplán... most arra kell koncentrálni, ami ránk vár.
Igazam is lesz, nem olyan egyszerű ez, ahogyan terveztük és kifejezetten nehezen lábalunk ki a kemény helyzetből. Én már arra érek vissza a fehér hajú lánnyal, hogy Scott igen nagy bajban van, de tudom, hogyan segíthetnék neki, így együttes erővel csak sikerül megoldani, aztán már jöhet a futás, sikítás nélkül és most a másik lány is velünk tart. Van egy olyan érzésem, hogy neki is a menekülési út kellett, és talán nem itt érzi igazán otthon magát, ahol ki tudja, hogy kik keresik és vadásznak rá.
- Hank, hívom Hanket és lelépünk. - oldalra pillantok a lányra, bólint, akkor azt hiszem rendben vagyunk. Legalább megnézi mi az, amit mutatni akarunk neki és ez a lényeg, a többi már a professzor dolga, hogy meggyőzze róla, hogy jót akarunk neki és jó helyre akarjuk vinni, szóval irány a birtok. Azt hiszem kimondhatjuk, hogy küldetés teljesítve.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

- Oké-oké, ha mindenáron jófiút akarsz belőlem faragni, aki kimondja, hogy mit érez, akkor tessék. Bírlak kis barna, és azt akarom, hogy ne legyél távol. Ha elmész, akkor is lássalak olykor. – Én sem értem, hogy miért éppen Ciklon levadászása közben kell megbeszélnünk a kettőnk dolgát, olyan hosszúra nyújtjuk ezt az egészet, hogy ha mondjuk megálltunk volna az egyik parkolóban, hogy az ölembe húzva egy kicsit felfedezzük egymást, hogy milyen ez, amikor attól kell félni, hogy mások is megláthatnak, már régen túllettünk volna rajta. Jean egy kissé lelkizős típus, hát így sikerült beválasztani, nekem ő kell, így kell elfogadnom, ahogyan neki is. De nem, ő azért szeret irányítani, fiatal kora ellenére, és a kis félős fejéhez mérten mégis olyan, aki makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy jobbá tegye a világot. Engem is beleértve. Én meg ez a leszarom kategória vagyok, aki még Logannek is beszól, ha arról van szó. Nem bírom azt a fazont, és ha sokáig marad, akkor biztosan beszélni fogok a professzorral, hogy azért ne süllyedjünk már ilyen mélyre. Jó, én se vagyok egy szentéletű, de az állandó pofavágás, amit lenyom az a faszi, ahelyett, hogy tenne... hát nem az én világom. Vagy... bizonyos mértékben hasonlítunk? Na jó, a motorozás, és a szemforgatás mindkettőnknél stimmel. Az a szerencsére, hogy túl idős már Jeanhez, mert ami a kis malacpofival a tóparton történt, azt hiszem bárkinek leégetném a fejét, aki csak rá mer nézni.
- Túltárgyaltuk. Akkor maradj. – Hajolok át az ülésen, miközben lassítok, és egy csók erejéig a magamávé teszem az ajkait, vannak olyan reflexeim, hogy már nem fogunk emiatt átcsúszni a szomszéd szembesávba. Még bíztatóan rávigyorgok, aztán Ciklonnal, és „barátaival” vagyunk kénytelenek törődni. Kipattanunk a kocsiból, és kettéválunk. Azt nem tudom, hogy a lányduó mire jut, mert nekem marad a munka oroszlánrésze. Többéségében sikerül őket lenyomni, de a cseppfolyóssal meggyűlik a bajom, és bár nem vagyok egy önfeláldozós alkat, most nem látom, hogyan tudnék ebből kiszabadulni, így már fel is adom, intek, hogy menjenek, így jártam, bennem volt a pakliban. A fehérhajú új ismerős kiismerhetetlen pillantással nézi a szenvedésemet, végülis nem fáj, csak kezdek elmerülni, ám a Csodalány valahogy kiránt a sötét anyagból, és azonnal lövök lefelé, pedig furcsa így lebegni, a lábaim a semmiben kalimpálni. Addig lövöm a fekete gumit, amíg a helyén egy magzatpózba nem merevedett fiatal férfi marad csak ájultam. Intek Jean-nek, hogy tegyen le, és húzzunk innen. Harmadik társunk úgy tűnik kész velünk jönni, már csak az a kérdés, hogy menjünk vissza a szállóba, vagy eleve a repcsihez fussunk?
- Na mi legyen cica? – Kérdezem futólépésben a társamtól, nyilvánvalóan nem a viharmániás afrikaitól. Majd ráérek később is hálálkodni a barnámnak, tudom, hogy legalább egy köszönömöt várna.

Scott & Jean

Nem is tudom, hogy meglepnek-e a szavai, vagy csak hirtelen nem tudom, hogy mit mondhatnék rájuk, vagy talán mindkettő. Tény és való, hogy nem vagyunk valami könnyű jellemek, egyikünk sem, egyáltalán nem, de azért én is próbálkozom, csak mintha néha észre sem vennék. Valahogy olyan végletes tud lenni, hogy néha csak pislogok és próbálom tartani vele a lépést, mint most, azt hiszem.
- Nem várom el, csak jól esne és én elég sokszor mondtam ki, vagy... legalább utaltam rá, te inkább csak... - végül megrázom a fejemet. Igenis én voltam az, aki segített neki, aki ott volt mellette, mikor ideges volt, lehet hogy nem szavakkal fejezem ki magamat, de attól még kifejezem, ő pedig mintha nem is akarná észrevenni, vagy én nem tudom. - De ezt nem most kéne megbeszélnünk. - más a dolgunk, azért vagyunk itt, hogy rendbe szedjük ezt az egész helyzetet, hogy megtaláljuk azt a lányt, hogy szépen intézkedjünk és meg legyen végre Ciklon, hogy ne menjünk vissza hiába, vagy eredménytelenül, szóval... összefogni kell, nem pedig egymással szembe szállni nem igaz? Legalábbis én úgy gondolom, hogy ez lenne ennek az egésznek a lényege. A professzor bízik bennünk és még így sem tudjuk, hogy mi lesz majd a vége. Végül csak kimondja, amit szerettem volna, bár nem a legjobb érzés, hogy lényegében úgy kellett kiimádkozni belőle, de ez már más tészta.
- Köszönöm, én pedig... szeretném, ha szeretnéd, hogy maradjak. - halvány mosoly, hátha ez is elég, legalább valamelyest, legalábbis remélem, de most tényleg a feladatra kell koncentrálni, mert egyelőre még nem tudjuk, hogy mi vár ránk. Lehet, hogy ez a Ciklon veszélyes, de az is lehet, hogy másokkal van kapcsolatban, akik esetleg veszélyesek. Mindenképpen óvatosnak kell lennünk, és nem a saját dolgunkkal foglalkozni most. És igenis aggódom érte, nem akarom, hogy baja legyen, csak jó lenne, ha valahogy elfogadná, hogy én valahol a barátság és a szerelem együtt jár kézen fogva és ebben a helyzetben, most az előbbi a fontosabb, mert bajban vagyunk, nem tudni mekkorában, és én nem vagyok a nagy csókok híve, amikor lehet hogy közben vala pofán talál minket. Futásnak eredek és nem sokára már újra visszatérek a célhoz, most már a lánnyal együtt. Eszem ágában sincs itt hagyni őt, hogy oldja meg. Csapat vagyunk, tehát ketten kell megoldani, nem pedig neki egyedül.
- Kérlek... ne szaladj el addig. - pillantok még a lányra, kérve, hogy várjon meg, csak aztán indulok tovább előre, azaz az ő irányába, és erőteljesen arra koncentrálok, hogy a levegőbe emelkedjen, a trutyi pedig a földön maradjon. Szép lassan formálódik a valaki, alakszerű izé, ahogyan a lábába kapaszkodik, már talán be tudja célozni, ha lefelé néz, én pedig erősen koncentrálok, hogy a levegőben tartsam és ne zuhanjon le.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

- Nem bánnád... azt elhiszem. Csak tudod Jean tőlem elvárod, hogy kimondjam, amit amúgy nehezen tudnék, de hogy te is kimondd, hogy akarsz engem, már nem megy olyan könnyen, mi? – Nem akarok én bántó lenni, mindketten messziről közelítjük meg ezt az egész kettőnk témáját, mindig olyan érzelmesre veszi a figurát, és végülis oké, nem taszít el magától, mégis van benne egyfajta gát, amitől még mindig ilyen szüzike, én meg felnőtt férfi vagyok, holott nagyjából egyidősek vagyunk. Akkor ha ő tartózkodóbb, akkor tőlem meg elvárja, hogy érzelmes legyek? De mire fel? Amennyire tudok, egyébként is türelmes vagyok, és visszafogom magam, viszont teljesen más lenni nem tudok, mit egyébként lennék. Tetszik nekem, ez egyértelmű, mellette meg nem vagyok az az érzelgős fajta, már az is csoda tőlem, hogy nem léptem le.
- Rendben, akkor tudatom, örülnék, ha maradnál. – Ezzel lényegében önzőséget is vár értem, hogy kész legyek mutatni, hogy fontos nekem. Annyira nehéz őt kiismernem, néha meg sem próbálom, csak elfogadom a helyzetet, hogy úgysem megy nekem ez az egész kapcsolatózósdi, viszont van bennem annyi gerinc, hogy a sok zsákutca ellenére most legalább kitartsak. Egyértelműen más, mint azok a csajok, akikkel eddig kavartam, szeszélyes, amihez közel lehetetlen alkalmazkodni, de ő is megpróbál valamennyire hozzám. A zsák, meg a foltja.
- Csak semmi hősködés. – Bólintok, azért aggódik értem, ez jó, csak mindig olyan baráti oldalról közelíti meg a dolgokat. Jean már csak Jean marad, sosem változik, de hát mit rinyálok, így bírom a fejét, úgyhogy nincs más hátra, mint elfogadni ezt. Ha kölcsönösen kiaggadódtuk magunkat, akkor kipattanunk a kocsiból, ő Ciklon után ered, míg én a támadóival foglalkozom, egészen jól indul a buli, szeretek fejest ugrani a sűrűjébe.
A szétfolyóssal egyenlőre nem tudok mit kezdeni, a duplikációsra koncentrálok. Próbálom követni a logikát, hogy melyik klónjainál látok esetleg valami hibát, így azokat szétlövöm, de még mindig marad három, miközben valaki szépen vesén vág hátulról. Nem nagyon érdekel innentől kezdve hogy a járókelők mit láthatnak, majd valahogy elrendezzük, végülis Magneto sokkal látványosabb pusztításokat szokott véghezvinni. A szemüveghez kapok, és egy körkörös lövéssel kaszálom el a másolót, bármennyi is volt belőle. A csápos alak is elterül, már csak a széfolyóval kéne valamit tennem. Valami gumiszerű kátrányos anyaggal von be, süppedek benne, mintha futóhomok lenne, már derékig ér az a valami, és húz le. Hiába lövöm, időnként krétereket égetek benne, de ismét összeforr. Hogy lehet ez ellen kezdeni bármit is. Aztán meglátom, hogy Jean-ék közelednek a távolban, intek, hogy meneküljenek inkább, kár lenne kockáztatni, hogy ő is megsérül. Ha ennyi, akkor ennyi. Megfeszülök, mert már alig tudok deréktől lefelé mozogni, ismét lövök egyet lefelé a lábamra, de még csak nem is érzem a hőt. Ráadásul nem tudom, hogy hol van a mutáns, aki az egészet csinálja, mintha az egész anyag az ő teste lenne, így a fejére sem tudok célozni.

Scott & Jean

Azért elsőre nem esik jól, amit mond, vagyis kiderül, hogy ahogyan fogalmaz, mert csak rosszul mondta. Nekem igenis számít, hogy neki fontos legyen az, hogy mit érez, hogy fontos legyek neki én, és azt nem csak akkor érzem, ha aggódik értem Hans miatt, hanem akkor is, ha igenis szeretné, hogy maradjak vele. Persze azt is, hogy rendben legyen az életem és azt tegyem, ami nekem jó, de... nehéz ez azt hiszem, tényleg nehéz.
- Így értem, de... azért nem bánnám, ha örülnél, ha maradok, vagy szeretnéd. Azért az jól esne, de így már értem. Én se tudom még, hogy mit akarok és hogy hogyan lesz jó. Most még csak... próbálom kitalálni, de még van időm eldönteni. - amíg mondjuk már tényleg sulit kéne találnom. Addig még el vagyok az iskolában, tanulok Hanktől is egy kicsit, és persze lejárok a gyengélkedőre is segíteni. Azért már egészen sok mindent elsajátítottam, ellestem a technikákat és kedves ott is a orvos, mindent elmagyaráz, amit csinál és nem zavar ki, ha valami fontosabb eset van, hogy csak útban vagyok. Jó persze, ha tényleg valami komoly baj lenne, akkor biztosan nem örülne neki, ha ott lennék, és persze én se biztos, hogy jól tudnék kezelni ilyen eseteket, ha látnom kellene, hogy valaki súlyosan sérült, főleg ha olyat, akit esetleg még ismerek és kedvelek is, de ez erről szól. Ha orvos vagy, akkor minden helyzetben higgadnak kell maradnod, és most pont e miatt nem illik ide a combtapizás sem, mert most az útra kell figyelnie, nekem meg a térképre és számba venni a lehetséges veszélyeket, amik ránk várnak és olyanok azért még bőven lehetnek, szóval... csak óvatosan.
- Azt én se szeretném, és te is vigyázz magadra jó? Semmi hősködés! - én azért komolyabban beszélek, míg ő eléggé szarkasztikus, mint mindig. Ismerem már annyira, hogy e miatt ne bántódjam meg, de attól még remélem, hogy nem csinál majd semmi butaságot, mert nem tudjuk, hogy mi vár ránk, vagy épp hogy kik várnak ránk. Félek tőle, hogy nagy bajba is kerülhetünk akár, úgyhogy tényleg nagyon óvatosnak kell lennünk... és ez rá többnyire sajnos nem igazán jellemző, mint tudjuk.
Odakint elég gyorsan szabadulnak el az események, azok, akik vártak ránk, vagy rá... nem is tudom, de gyorsan szélednek szét, míg a lány futásnak ered, én pedig utána. Szét kell válnunk, más lehetőség most nincs és remélem, hogy Scott majd tényleg vigyáz magára és persze, hogy nem hívja fel a figyelmet sem ránk, az nem lenne hasznos egy emberektől hemzsegő városban ugye. Én nehezen de csak beérem a lányt, koncentrálva arra, hogy a futásban akadályozzák a dolgok. Csak arra nem számítok, amikor megáll és szembefordul velem, miután már több kisebb hordót is átugrott, amit a lába elé görgettem. Egy szót sem szól, de a vihar lassan gerjed körülötte. Erőteljesen kell koncentrálnom, hogy ne találjon el semmi, de egy-egy tárgy még így is elér itt-ott, de erre most nem figyelek. Apró karcolások és horzsolások csak, amik megjelennek a bőrömön lassan, és hiába próbálok kiabálni, süvít a szél, esélyem sincs, ezért marad a gondolatban üzenés. Hát ezért választott a professzor.
- Segíteni szeretnénk, nem akarunk bántani! Kérlek, hagyd ezt abba, csak azért jöttünk, hogy olyan helyre vigyünk, ahol biztonságban lehetsz... mindenkitől... magadtól is. - állom a sarat, telekinézissel próbálom magamtól távol tartani azt, ami repked a levegőben. Lassan eláll a szél, már csak a kis vércsíkok maradnak itt-ott a karomon, az arcomon. Nem sok, de azért akad jó pár, pici vágások csupán, majd rendbe jönnek, most nem is foglalkozom velük. - Gyere! - fordulok is és irány vissza. Remélem, hogy követ, hiszen nem tudom, hogy mi van Scottal, hogy mire jutott, hogy mennyien erősek azok, akik ellene vannak. Ki tudja, hogy nincs-e bajban.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

- Nem mindegy. Közel sem az Jean. De most hogyan döntsem el, hogy mi a fontos? Maradj az én kedvemért, vagy hagyjalak elmenni, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet? Ezért mondom, hogy mindegy, mert lényegében tudom, hogy így vagy úgy boldog leszel, nekem pedig alkalmazkodnom kell. Nem úgy értem, hogy kell hogy baj lenne. Csak éppen én sem tudom, mit hogyan kezeljek. – Vonom meg a vállamat, és megigazítom a szemüveget. Ez utóbbi ösztönös mozdulat, úgy van rögzítve, hogy ne eshessen le véletlenül. Jean pedig általában van olyan közel hozzám, hogy láthassa a szememet, amely elég meghatározó fénypontja az arcnak, hogy mindig lássa, ha netán forgatom, vagy hunyorgok nemtetszésem jeléül. Igaz, azt is, ha éppen úgy nézek rá, hogy aggódom, vagy mondjuk meg akarom csókolni, netán kívánom. Na igen, az utóbbi időben ez többször felmerült, csak hogy annak ellenére, hogy már gyereke van, aligha van még készen az ilyesmire. Majd szépen sorban, legalább a szüzességét nem kell elvenni, bár fene tudja, attól még fizikálisan nem biztos, hogy nagyon élvezné. Na majd kialakul. A felesleges szócséplést immár hanyagolom, mint ahogyan visszahúzom az ujjaimat is a combjáról, valahogy nem alkalmas az idő, hogy most sarkaljam magam tettekre, bár biztosan tökéletesen meg lenne lepve, ha letépném róla a nacit, és tovább matatnék. De nem, ezúttal tényleg érdemes a feladatunkra koncentrálni.
- Azért majd figyelj oda, nem akarom vödörben hazavinni a maradványaidat. – Mondom oda a tőlem megszokott szarkasztikus kedvességgel, ám úgy vagyok vele, hogy Jean nem csak az eszével tud gondolkozni, a képességei is elég komolyak, csak hát én vagyok a pasi, hadd játszam már el, hogy meg is tudom védeni.
- Asszem. – Bólintok, miközben kiszállunk a kocsiból. A halántékomhoz nyomom az ujjamat, és már csak arra várok, hogy a Csodalány mozduljon, ha úgy látom, hogy érdemes, akkor megsütök én szívesen mindenkit, még ezt a Ciklont is, teszek róla, hogy mennyit segíthetünk nekik. És ahogy sejtettem, nekem lesz igazam, mert rögtön bele is csöppenünk a komfrontáció közepébe. Összepillantunk Jeannel, és választ sem várva reppen ki a rubinkvarc szemüvegből az első vörös sugár, ezzel jelezve, hogy menjen a lány után. Ám Ciklon támadói se lehetnek átlagosok, mert az egyikből rögtön hat lesz, és a hátam mögül dob rám egy téglát, amelyet még egy gyors pördüléssel égetek porrá. Egy másik elkezd szétfolyni az utca közepén, mintha valami tinta lenne... Még nem tudom, hogy mire készül. Remélem Jean siet vissza a fehérhajúval.

Scott & Jean

Azért még mindig nehéz rajta kiigazodni. Félt a saját fiamtól. Persze rendben van, igaza van abban, hogy azért ez a helyzet nem átlagos és főleg nem egyszerű, de nem jó dolog, ha félelmet kelt bennem, az nem visz előre, tényleg nem. Viszont az is igaz, hogy óvatosnak kell lennem. Legalább nem erőlteti és nem győzköd, csak hát ezek után végképp úgy érzem még inkább labilissá válik a hozzáállása. Először még azt akarná, hogy ne menjek messze, ha tanulok, aztán meg ezen is változtat, neki mindegy. Most akkor vajon melyik? Szeretné, ha maradnék? Azért Hans esetén se könnyű ez nekem, nem mehetek csak úgy el máshová és hagyhatom itt másnak. Nekem kell foglalkoznom vele, még ha ez néha iszonyatosan nehéznek is tűnik, de mégis csak ez a dolgom most nem igaz? Nem mehetek csak úgy el tanulni valami vadidegen helyre, az egyszerűen nem lehet. Nem vihetem őt magammal, főleg mert nem átlagos módon növekszik és az könnyedén feltűnne akárkinek.
- Összezavarsz Scott... Engem nem zavar, ha marasztalsz, de most meg olyan, mintha mindegy lenne neked. Ez... - ráncolom kissé a homlokomat, ahogyan megrázom a fejem. Hát nehéz rajta kiigazodni szó se róla. Nem olyan egyszerű kitalálni mikor mit akar, de azt hiszem ezt még ő se tudja igazán. Persze könnyebb lenne, ha én jobban átlátnám a saját életemet, akkor biztosan neki is könnyebben menne, meg ha nem lenne itt Hans, meg ha nem lenne ez a mutáns dolog, ha nem kéne máshova menni, hogy orvosira járjak, amit még nem is tudok, hogy akarok-e. Sok minden lenne könnyebb, ha egészen más életünk lenne, de nem az van. Nekünk ebből kell kihozni a legtöbbet és ha az a legtöbb ilyen zavaros, akkor ez van. Most egyébként is inkább a feladatra kellene koncentrálni, nem pedig a mi dolgainkra. Nem kirándulni jöttünk, hanem megtalálni egy talán veszélyes mutánst és megpróbálni rávenni, hogy jöjjön velünk. Ha eközben még mi sem jövünk ki teljesen jól az szerintem nem a leghasznosabb.
- Minden golyót egyesével? Az azért... nehéz lenne, főleg ha nem látod honnan jön. - nem akarok én kötekedni, de akkor sem hiszem, hogy ez lenne a jó megoldás. A kocsi legalább valamennyit véd, attól hogy jobban lehet a motorral manőverezni. Ezt szerintem ő is tudja, csak a motorhoz jobban hozzászokott már és azt szereti jobban. De most nem ez számít, hanem a testi épségünk és én sem vagyok még annyira biztos magamban, hogy telekinézissel mindent ki tudjak védeni, ami csak jöhet és egyelőre még sejtelmünk sincs róla, hogy vajon mi várhat ránk.
- Szerinted ő lehet az? - a jó ég tudja, de az ismereteink szerint bőven lehet akár itt is, vagy nem... a fene tudja. Attól még adjuk meg az esélyét, hogy esetleg már egyből belé botlunk, és ha rossz emberek veszi körül az még nagyobb gond lehet. Végül persze sok választás nincs, mint megindulni a kis csapat felé, akik hamar kiszúrnak minket. Hozzám hasonló korú lányt látni így, hogy kicsit szétrebbennek. A lány a falnál, láthatóan nincs oda a helyzetért, ellenben a többiek morcosnak tűnnek. - Segítenénk. - csak tátogom a szavakat felé, nem mondom ki, inkább a fejébe sugárzom, de nem úgy látom, mint akit azonnal sikerült meggyőzni. Egy villanás alatt moccan és indul el toronyiránt, futva, most hogy elvontuk az őt támadok figyelmét. Scottra pillantok, szét kellene válni, megy a lány után, vagy... foglalkozik a nehéz tüzérséggel?

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

- Amiatt tényleg nem. – Ebben igazat adok, a válaszom azonban részemről több. Úgy értem, hogy attól még Jean nem sejtheti, mennyire van valami veszélyes belekódolva a génjeibe, hogy mondjuk tépje le a Csodalány butuska fejét. Mégsem megyek bele a vitába, még fiatal és naív, a legtöbb amit tehetek, hogy nem lépek le mellőle, és ha úgy alakul, talán tehetek valamit ha megtámadná az a lény. Nem is tudom hogy mi van köztünk Jean-nel, nem szoktam másokért aggódni, és talán csak azért beszélek vele sokszor ridegen, nyersen, hogy ne kelljen felvállalnom, hogy ez így most kialakulóban van. Nem csak mert lerombolná azt a magamról alkotott képet, amelyben verhetetlen vagyok, cinikus, tehát lényegében a macsó pasi. Nem, a valódi ok, ami miatt így állok hozzá az egyfajta belső gát, miszerint felesleges kötődnöm, hiszen ott volt Anouk, akivel úgy éreztem, hogy jól kijövünk, majd amikor már gyengének ítélt, és nem vette hasznomat, továbbállt. Nem mondom, hogy Jean is ilyen lenne, ám nála meg ott a gyerek, vele kell fogalkoznia, és egyértelmű, hogy komolyan veszi mindezt. Valahogy úgy kell tekintenem a kapcsolatunkra, hogy talán valódinak mondható, és ha kibírjuk egymás mellett, akkor lehet jó vége, ha meg nem, akkor úgyis tovább kell állnia az egyikünknek, s miután nekem nincs gyerekem, meg lelépős alkat vagyok, esélyes, hogy én volnék az, aki majd kilép a körből. Jean se tudja megmagyarázni, hogyan kéne egymáshoz viszonyulnunk, nem is erőltetem, hogy mondja ki, mit gondol, mert nincs jelentősége. Úgyis hosszútávon fog mindez eldőlni.
- Még véletlenül se hidd, hogy marasztalni akarlak, vagy kisajátítani, csak úgy eszembe jutott. A te életed, azt csinálsz vele, amit akarsz. – Már megint ott tartok, hogy mi a helyzet velünk, holott tényleg annak van csak jelentősége, hogy az időre kell bízni, hogy mindebből kisüljön valami. Tényleg jól állna neki, ha mondjuk orvos lenne, azt hiszem van is érzéke ahhoz, hogy másokkal foglalkozzon, bezzeg nekem... Még az is csoda lesz, ha a professzor meg tudja mutatni, hogyan kell összefogni egy kisebb csapatot anélkül, hogy porig aláznánk őket. Halálra unnám magamat, ha nem szólhatnék be mindenkinek, ha éppen olyan kedvem van. És hát olyan szokott lenni, ez vagyok én, az igazi macsó, ezzel együtt ha valaki engem méltatna, akkor már egyből kifakadok, és nem értem, hogy miért is kerültem ilyen helyzetbe. Annak idején még Sylvie volt az, aki szintén csípős nyelvű volt, nem is jutottunk sehova.
- Majd szétégetem a golyókat, vagy ilyesmi. – Rántom meg a vállamat, még ha igaza is van a Csodalánynak, a motor meg gyorsabb, könnyebben manőverezhető. De legyen, most ő a főnök, és nem csak azért, mert terveim vannak a fiatal kis testével. Most úgy vélem, hogy ha én testesítem meg az erőt, legyen ő az ész. Más kérdés, hogy a képességeivel sokkal komolyabb dolgokra képes, mint én, és ha vezető akarok lenni, legalább őt ugráltathatnám, viszont most nem vágyom arra, hogy ha kudarcba fullad a dolog, akkor savanyú legyen a szőlő. Azért egy kis tapi belefér, jól sejtettem én, hogy nem éppen olyan hatást érek el, amely egy nőtől igazán elvárható lenne, írjuk ezt a kis komolysága számlájára, majd kinevelem belőle-
- Jól van. – Bólintok, és kanyarodom, amerre mutatja. Percek alatt elérünk a kért célig. Kipillantva a bérelt járgányból, valami kültéren lehetünk, ahol az egyik kapualjban páran gyülekeznek, mintha körülállnának valakit. Hogy őt védik, vagy éppen őt támadják, az nem derült ki. Komótosan kiszállok a kocsiból, s bevárom Jeant, ő az ész, nála kell reklamálni. Kiváncsi vagyok hogy most mit talál ki.

Scott & Jean

- A születése miatt még... nem veszélyes automatikusan. - rázom meg újra a fejemet. Nem érzem ezt most vitának, csak hát... nem akarok eleve gyanakvóan fordulni a saját fiam felé. Rendben van, tény, hogy nem átlagos, tény, hogy talán veszélyes is, de ennyi, attól még nem fogok félni tőle, és eleve úgy állni hozzá, azt nem akarom. - De jól van, ha veszélyesnek éreznéd, akkor... megpróbálhatsz megvédeni, de én akkor is bízom benne Scott. - hogy nem lesz baj és hogy nem fog ártani nekem, és tényleg örülnék neki, ha ő is elfogadná ezt majd idővel. Hans a fiam és nem fog nekem ártani. Igaz, hogy az ereje nagy, de meg kell tanítani neki, hogyan uralja, hogyan fogja vissza és hogy kik ellen használhatja, ahogyan a professzor is megtanította nekem, hogy a telepátiával óvatosan kell bánni, mert az ember nem mászhat bele csak úgy mások fejébe engedély nélkül.
- Tudom Scott, de... - végül mégis csak halkan sóhajtok egyet. Nem most kellene még össze is balhéznunk ezen az egészen ebben teljesen igaza van, csak hát attól még nem örülök neki, hogy így áll hozzá a fiamhoz, de ennek ki örülne. Persze megpróbálja elfogadni, de attól még ott lesz benne a kétkedés és ezt most már én is tudom. Végül csak bólintok, hiszen igaza van, nem most kell ezt megbeszélni, most jobb lenne tényleg csak a küldetésre figyelni, mert nem tudjuk, hogy akit keresünk mennyire veszélyes és az lenne a biztos, ha tényleg odafigyelnénk most mindenre részletre és a gondokat inkább szépen félretennénk.
- Nem akarok messze menni Scott, ne aggódj, és... itt is tudok tanulni akár, vagy gyakran jönnék vissza. Ez még úgyis a jövő zenéje. - mosolyodom el végre. Azért az jó érzés, hogy nem akarja, hogy elmenjek. Nem is lenne jó ötlet, hiszen Hans is itt van, szóval hova mehetnék vele? Nélküle pedig nem akarok. A birtokon is tanulhatok akár, vagy North Salemben valami kisebb főiskolán, netán távoktatással New Yorkban, az is egy lehetőség, ha csak pár hetente kell elutaznom, vagy csak minden héten egy-egy napot.
- Nem tudom, de... miért ne lőhetnének ránk? Vagy ha szélvihar lesz, akkor lehetnek kövek, vagy homok. - jó na, talán nem lesz tűzharc, de akkor is jobban lehet vigyázni magunkra akkor, ha kocsiban vagyunk és nem motoron. Persze ott a telekinézis, de én se tudok megoldani mindent, én se vagyok még annyira profi sajnos, hogy mindent visszafogjak, ha sokan támadnak ránk teszem azt, vagy nagy erővel. Persze előttem még akkor is a kis térkép van, amikor az ő keze a combomon. Kissé azért felszökik a szemöldököm, de végül megállom, hogy ne szóljak rá, hogy ez most nem erre való pillanat.
- Akkor próbálj koncentrálni, amennyire megy és itt fordulj balra, aztán majd a második leágazásnál jobbra. - magyarázom én végig az utat neki, nem jelent a dolog gondot, tényleg nem. Szépen jussunk el a célig, aztán ott még mindig nem tudhatjuk, hogy belefutunk-e a kérdéses személybe, személyekbe... mert lehet hogy vannak segítői is, ki tudja.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

- Mások vagyunk, de a fogantatásunk akkor sem ilyen... De legyen Jean, elfogadom, érted megteszem, de ha mégis ellened fordul, akkor legalább megpróbálhatlak megvédeni, ha te nem tudsz rá hatni? – Nem akarom azért ölbe tett kézzel végignézni, ahogyan mondjuk a kis betonsrác ha olyanja van, akkor mondjuk darabokra szaggatja a fiatal anyukát. Nem tudom, hogy a képességeim mennyire lennének elegek, de megkedveltem Jeant, talán az első, aki erőltetés nélkül képes rám hatni, furcsa lenne, ha nem lenne. Vaalhogy tényleg fontossá vált, már nem tudnék csak úgy vállat rántani, hogy akkor keresek egy másik lányt. Furcsa módon úgy tesz jobbá, hogy magam is elfogadom, hogy lehetek jobb. Ahogyan ő is éppen mondja.
- Én kész vagyok a kedvedért változni, holott gyilkos vagyok Jean. Ahogy mondtam, megteszem, hogy elfogadom a fiadat, ne beszéljünk többet erről. – Vonom meg a vállamat, hiszen igaza van, túl naív, bennem is hisz, igaz, én már felnőtt ember vagyok, aki kész elfogadni azt, hogy a pocsék élete egyszercsak fordulhat más kerékvágásba. Ellenben Hang egy szörny, olyan gyermek, akinek nem is a mutációhoz van köze, hanem valami teljesen más, nem evilági, akinek nem is feltétlenül ugyanaz a génkódja, mint nekünk, de Jean szerint kezeljük ugyanúgy... Hát felőlem... Majd amikor falhoz vág, és lepattan róla a lézer, akkor a Csodalány is rá fog jönni, hogy kissé el lett ez bagetelizálva. Mindegy, egyszer úgyis meghalunk.
- Én meg mindig Scott maradok. Téged viszont tényleg el tudnálak képzelni doktornőként. Az utóbbi hetekben engem is tanított a professzor, egészen jó hatással vagy rám, hogy türelmes vagyok vele is. Remélem azért nem mész messze, ha majd tanulsz, itt a városban is van egyetem. – kissé talán önző megoldás tőlem, hogy a közelemben akarnám tudni, de ez vagyok én, nem igazán érdekel, hogy másoknak milyen vágyai vannak. Még alig ismertem meg, viszont már egyetemi korban van, mi van akkor, ha ősztől lelép? Én meg menjek vissza tombolni? Visszavetné újdonsült jófiú imidzsemet, ha nem lenne mellettem.
- Lövésektől? Tűzharcra számítunk? – Lepődöm meg kissé, a motorral nekem sosem volt gondom, Jean pedig képes az akaratával lövedékeket is megállítani, most akkor tényleg attól félünk, hogy szitává lőnek minket? Kissé befosós mentőcsapatnak érzem magunkat. A lány szavaira meglepetten nevetek fel, istenkomplexusom csak nekem lehet. Ejnye... Hamarosan már a kölcsön Fordban taposom a gázt, és markolok rá a csini lány combjaira.
- Vezetnék én, csak közben olyan jó a lábad, hogy mocskos dolgokkal vonod el a figyelmemet. Na merre? – Simítok végig a térde felett a belső részen csak úgy az érdekesség kedvéért, majd felmorranva kanyarodok, egyszer csak oda kell érni, és nem lehet úgy győzködni az istenlányt, hogy közben rávagyok gerjedve a dögös kis partnerre.

Scott & Jean

- Ne mondd ezt Scott... Ő ne valami szörnyeteg, hanem a fiam. Lehet, hogy más, mint az átlag, de mi is mások vagyunk, mint az átlag nem igaz? - nem tetszik, hogy így beszél róla, mert Hans talán igen rossz körülmények között született, az egésznek nem volt jó az indulása, de attól még ha én nevelem fel, akkor nem lesz belőle rossz, nem lesz születésétől fogva gonosz... Ilyen szerintem nincs. Így csak a bogarat ülteti el a fülembe és igen talán ezek után hajlamos leszek majd belenézni a fejébe is időnként, mert muszáj lesz a miatt, amit mondott, és majd persze rosszul is fogom érezni magamat miatta. Ez már eleve régen rossz nem? Nem szabad bizalmatlanul állnom hozzá, mert akkor folyton ott lesz bennem a kétség, és mi van, ha pont azért lesz majd vele baj, mert... én így viszonyulok hozzá?
- De most már olyan világban élsz Scott és én ezért nem tudok gyanakvóan fordulni Hanshoz sem és hozzád sem. - pedig megtehetném, benne sem kellene feltétlenül minden áron bíznom, hiszen sok rosszat láttam már belőle, de attól még nem fogok gyanakodni rá, hogy mi van ha eltűnik, vagy mi van, ha megbánt, mi van, ha úgy dönt, hogy inkább lelép és kész. Az ember nem állhat így máshoz igaz? Igenis meg kell adni a bizalmat és ahogyan megadom neki, úgy megadom másoknak is, mert nekem ilyen az alap jellemem. Amit elvárok mástól, azt megteszem én is. Szeretném, ha elfogadná, hogy nem fogok a vesztembe rohanni, majd... tényleg óvatos leszek legalábbis a magam szintjén.
- Igen, azt hiszem menne azért nekem ez, csak most sok minden más van a fejemben, amivel foglalkozni kell, de le szoktam járni a Betegszobára besegíteni viszonylag gyakran. Lehet, hogy egyszer tényleg Dr. Jean Grey leszek. - a mosolyom töretlen, még annak ellenére is, hogy előzőleg olyasmiket is mondott, amik nem dobtak azért fel különösebben, de most amúgy is más dolguk van, és arra kell koncentrálni. Nem azt mondom, hogy azt mindenképpen jó kedvvel kell végigcsinálni, de én akkor is úgy gondolom, hogy ennek a lánynak is talán úgy segíthetünk jobban, ha barátságosan állunk hozzá és nem egyből az ellenséget látjuk benne. Tudom, hogy nem lehetek túl naiv, de Scottnak is van mit tanulni a kedvességemből. Majd alakítjuk egymást.
- De mégsem véd meg a lövésektől a fala igaz? Mert nincs neki. Legyen kocsi. - talán a motor jobb, kisebb helyekre is be lehet férni vele, de lássuk be nem tudni mire számíthatunk. Támadás is lehet és persze lőhetnek ránk, vagy szélvihar, ha már ez a lány kemény dolgokra képes... jobb inkább a nehezebbel számolni, akkor nem lepődünk meg. - Igen. Úgy tudjuk, hogy ott már szinte istenként tisztelték, talán itt is, akkor pedig főleg óvatosnak kell lennünk vele, de biztosan lehet rá hatni, csak ügyesen kell. - én is elteszek mindent a táskába, a térképet és a többit és első körben a recepciót célzom meg lent. Nem fogunk kocsit lopni, az butaság lenne, egyszerűen a szimpla kölcsönzés mellett döntök. Kaptunk költőpénzt, és egy egyszerűbb, kisebb kocsi tökéletes lesz most.
- Navigálok és te vezetsz rendben? - a térkép újra előkerül, és mondom az utat neki, hogy mikor merre kell kanyarodni, hogy eljussunk a szegény negyedbe, hiszen a lány ott bukkant fel a legtöbbször.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

- Miután nem tudhatod, hogy mennyire emberi, így azt sem, hogy mire számíthatsz. A fiad, olyan szinten, hogy te szülted, ám hogy nem természetes a léte, az is biztos. Legyél vele.. nagyon óvatos. Ellened fordulhat, néha azért nézz a fejébe. Számoldnod kell a lehetőséggel. – Hiába mosolyog ilyen kis édesen, akkor is nincs tisztában vele, hogy netán egy szörnyet dédelget. Jean pedeig úgy kezeli, mintha valódi kisfiú lenne. Hát nem is tudom, talán már most is késő lenne elpusztítani, hiszen ha leesik, és nem sérül meg, akkor a lány valami borzalomnak adott életet. Vagy csak túl cinikus lennék, és semmi baj nem lesz? Nem tudom... Ha a professzor ezt simán elnézi, akkor nem az én felelősségem, hogy ezen agyaljak, Jeant viszont hogy védhetem meg, ha baj lesz? Max karon rántom, és elmenekítem valahova.
- Valahogy nem olyan világban éltem sokáig, ahol van jelentősége annak, hogy fontosak lehetünk valakinek. Szokatlan, de megnyugtató érzés. – Vonnám meg a vállam, amikor csak odapusszant a számra. És most először amióta ismer, zavartan elpirulok. Tényleg más ez így, nem kell mindig játszani a rendíthetetlen, kemény pasit. Csak úgy jó elmerülni valakinek a szeretetében, szerelemről aztán a franc sem tudja, hogy beszélhetünk, magamat még nem kérdeztem meg ilyen téren, Jean oldaláról sem tudom, inkább nem is foglalkozom a dologgal, már így is erőteljesen átléptem a magam korlátait. Végül bólintok a Hansot illető beszélgetésünk lezárásához.
- Egen, a gyakorlat az elsődleges, de jut eszembe, tervezed még azt az orvosi pályát? Nem is tudom, szerinted jól hangzik, hogy Dr. Jean Grey? Nekem már mindig Csodalány maradsz. – Vagy éppen Jean, hiszen úgy ismertem meg annak idején a tóparton, amikor éppen rombolni vágytam. Na igen, Anouk már igen réven kilépett az életemből, Alex-szel is inkább Jean tartja a kapcsolatot, Sylvie Tibetbe ment, ahogy hallottam, lényegében mondhatnám, hogy megint egyedül vagyok, ám ez már nincs így. Jean szerves része lett mindennek, ami engem meghatároz, és furcsa érzés úgy felkelni, hogy ő most merre lehet? Mégis... jó értelemben furcsa. Kötődni, és tudni, hogy szintén fontos lehetek. Ez nem csak egy olyan rövid, felszínesen vad kapcsolat, amit megszoktam, hanem ha lehet úgy mondani, hogy együtt vagyunk.
- Annak, aki ért hozzá, annak biztonságos. Akkor kocsi legyen? – Húzom el a számat, de végül megadóan bólintok, meg kell tanulnom, hogy ha nem vagyok egyedül, akkor nem pattanhat fel csak úgy mögém valaki, legyen akkor így. – Elvileg olvasni kellett volna az aktáját, nekem ez kimaradt. Legalábbis átfutottam, de annyi rémlik, hogy valami vadabb törzsből menekült ide az az Ororo, nem? Ha nekünk támad, akkor hidd el, nem csak védekezni fogok. – Miután már készen vagyok az öltözéssel, elindulunk lefelé. Itt már nem fogom meg a kezét, hiszen nem szerelmespár minőségben vagyunk itt, hanem komoly feladatunk van. Jean-re bízom magam első körben, hogy akkor keressünk magunknak kocsit, vagy mi legyen...

Scott & Jean

Őszintén szólva nem tudom még, hogy mit hoz a jövő, hogy mire számíthatok Scottal, vagy ezzel az egész mutáns kérdéssel kapcsolatban. Nem akarok X-men lenni, de még mindig nem tudom, hogy mi lesz majd a jövőben, hogy... mi van akkor, ha végül mégis erre kényszerülök, mert teszem azt nem lesz majd más választásom, mert meg kell védeni magamat, a birtokot, azokat, akik fontosak nekem. Félek tőle, hogy erre is sor kerülhet, hiszen azért már sok mindent hallottam arról, hogy mik voltak a múltban és bár annak látszom, de még sem vagyok annyira naiv, hogy azt gondoljam soha nem lesz semmi baj, hiszen a saját testvérem utál azért, milyen vagyok... nem lesz csoda egyáltalán, ha más is így lesz ezzel, aki még csak nem is ismer és nem tudhatja, hogy az erőmet nem használnám fel ellene.
- Oh hát tudod... nagyon okos, néha olyan dolgokat is tud, hogy azt sem tudom hol hallotta. - mosolyodom el, mert hát no... Hans tényleg állati okos és iszonyatosan gyorsan fejlődik. Ki tudja, hogy nem lesz-e pár hónap múlva olyan, mint egy rendes kisgyerek, még pár hónap és már olyan idősnek néz majd ki, mint én. Az lesz ám az érdekes, hogyan mutatod be valakinek a fiadat, aki magasabb nálad... bár azt hiszem eleve elég fiatal vagyok ahhoz, hogy ha bárkinek mesélek róla, akkor úgyis meglepett pillantásokat kapok, és az emberek sajnos nem olyanok, akik hajlamosak a dolgok mögé gondolni, inkább... mindig a legrosszabbra gondolnak elsőként.
- Te eddig is fontos voltál nekem Scott, csak nem vetted észre. - azért itt nem tudom megállni, hogy ne pusziljak oda a szájára. Jól esik nekem, hogy aggódik, no meg, hogy félt, ez azért tényleg elég jó dolog, de nem hiszem, hogy a fiamtól kellene féltenie, az... azért mégis csak furcsa lenne. - De nem lesz baj. Nem egyszerű vele, de attól még a fiam és ezzel ő is tisztában van... ha minden igaz. - nem félek tőle, vagy ilyesmi, és nem villannak be azonnal rossz emlékek, vagy gondolatok, ha csak rá nézek. Az azért elég pocsék dolog lenne és úgy is nem is lehetne vele együtt létezni, de az a lényeg, hogy én elfogadtam ezt a helyzetet, neki sem kell aggódnia miatta, én sem teszem már... legalábbis annyit.
- A gyakorlatiassághoz meg végül is csak gyakorlat kell, most pont azt szerzem meg igaz? - a türelem pedig... hát a jó ég tudja honnan van nekem, mindig is sok volt. Talán pont azért, mert nekem is van épp elég gondom, nem akarom még szándékosan másokét is tetézni azzal, hogy nem figyelek oda rájuk, vagy nem hallgatom meg őket. Valahogy mindig is olyan típus voltam, aki megértőbb és szeret másoknak segíteni, és valahogy jó érzés, ha ez sikerül. Scott esetén is valahogy így volt, bár persze már nem a megmentési kényszerem miatt vagyok vele, hanem mert... azt hiszem kezdek totálisan belezúgni, meg hát valami eszméletlenül jól csókol és amúgy is ő a dögös, motoros rossz fiú, ki ne lenne oda érte?
- Mert a motor olyan biztonságos... - rázom meg a fejemet mosolyogva. Nem vagyok motorpárti, szerintem rizikós járgány. Két keréken sokkal könnyebben lehet bajod. Védelem sincs, mint egy kocsinál, legalább minimálisan. - Azt hiszem az első célpont itt lesz, ez a szegényebb környék és azok alapján, amit a professzor mondott erre fordul meg a leggyakrabban, talán... ez jó jel, segít nekik nem? - hát no mégis csak pozitívan gondolkodom az esetek nagy részében, miért ne lehetne ez a lány jó szándékú, csak kell neki egy kis segítség és iránymutatás, ennyi.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

Érdekes dolog lesz így Jean-nel elszabadulni a birtokról. Amilyen tapasztalatlan, attól még erős a képessége, de bizom benne hogy a köztünk vibráló vonzalom, amely valahol még barátságra is épül, összefűz majd bennünket annyira, hogy együtt tudunk dolgozni. Nem hinném, hogy egyből sikert várt tőlünk a vezetés, ez az első ügyünk, mindketten diákok vagyunk. Ha úgy megyünk vissza, hogy nem sikerül megtalálni a lányt, netán nem hajlandó jönni, hát mit tudunk csinálni? Ahogy Jean is mondta, magunkkal mégsem rángathatjuk. Legalább egy kicsit körülnézünk, Fokváros Afrika más terepeihez képest még egészen civilizáltnak is tűnik, főleg ha a hotelt nézem, szinte már európai. Ahogy telnek a napok, és hetek, egészen jó csapatot kezdünk alkotni, és most nem is feltétlenül mint leendő X-ek, hiszen Jean nem akarna beállni. Mint barátok, és tulajdonképpen egy pár. Kissé a végletek felé tolódunk el, ebből lehet esetlegesen fejlődni. Én komolyabb lennék, ő meg lazább. Vigyázhatnánk egymásra.
- Én is azt hiszem. Túl kicsi még az ilyesmire, de lehet, hogy mire visszaérünk, már engem kérdez ki, mint leendő kérőről. – Továbbra is maradok a szarkasztikus humornál, lényegében kicsit próbálom oldani a feszültségét. Ha szükséges, akkor bevetek némi szexi dögséget is, tudom, hogy azzal másféle zavarba tudom hozni, de legalább az már rólunk szól. A gyereknevelés, és az hogy együtt járunk, vagy mi, az két különböző dolog.
- Igen, igazad lehet, még ha nagyon extrém módon is cseperedik, meg minden. Azért remélem, hogy valahogy csak kialakulnak a dolgok, és nem lesz már további vészes, fenyegető árnyéka. Nem akarok aggódni miattad. Így is megteszem. A franc essen beléd, hát nem kezdesz fontos lenni? – Nevetem el magam, bár tudom, hogy ezzel most a frászt fogom hozni rá. Vagy nem? Végeredményben annak idején én csak egy laza csókkal kezdtem, ő vette át az irányítást. Tud ő, ha akar, kérdés, hogy mennyire érzi magát késznek egy komoly kapcsolatra. Igaz, a szex-szel kapcsolatban még kissé behúzta a féket, de hát istenem, nem az az elsődleges. Megmondtam neki, hogy úgyis az enyém lesz, ideig óráig húzhatja a dolgot, ám az is igaz, hogy csak úgy lenne értelme, ha ő is akarja.
- Erős vagy, csak még... nem túl gyakorlatias. A türelmed viszont végtelen, mindenkivel szemben. Nem is tudom, hogy hogy bírod. – Vonom oda magamhoz, amikor ezt mondom, bár már a nyakcsók után, és a karjait felemelem, hogy a nyakam köré kulcsolhassa őket, és megnézem magam. Kár, hogy csak szemüvegen keresztül tudom, de én már megszoktam, bízom benne hogy ő is. Odahajolok, és megcsókolom. Nem hosszan, éppenhogy pár felfedező kis odakapással, hogy érezze a tőrődést, hiszen ha nekiindulunk a kaja után, akkor nem rólunk, hanem Ciklonról fog szólni a történet. Jean annak ellenére, hogy kislányos, határozottan jó nő. Azt hiszem nem volt hülyeség, hogy végül nála horgonyoztam le. Kisieitek végül a szobából, hogy nem sokkal később térjek vissza a reggelinkkel, amiből kettőt gyorsan el is ragadok, most itt ő az ész, így nem fogok beleugatni.
- Na mire jutottál kislány? Merre indulunk? Jó lenne bérelni egy motort. – Kérdezem, s közben a számba tömöm találomra a tonhalas szendvicset, ez még csak étvágygerjesztő.

Scott & Jean

Igazából én eddig még egyszer sem voltam terepen, de ennek is eljött az ideje és örülök neki, hogy ezt Scottal kezdhetem el. Őt legalább elég jól ismerem már, tudom, hogy milyen a képessége és azt is hogy ő milyen. Nem azt mondom, hogy nagyon labilis, de azért bőven vannak nehézségek a vele való csapatmunkában, de mégis úgy érzem, hogy kezelni tudom majd. Már akkor is ment, amikor még nem kerültünk közel egymáshoz és azt hiszem így se jelen majd ez nagyobb gondot, sőt talán még könnyebb lesz. Scott képessége eleve elég erős és hatékony, de ha valaki lekapja a szemüveget a szeméről, akkor máris meg van lőve, mert nem tudja kontrollálni, szóval... igen együtt jó eséllyel hatékonyak lehetünk, no meg nélkülem nem tudni, hogy mennyire tudná megoldani, ha kezelnie kellene a fizikai, vagy a lelki gondokat. Arról már nem is beszélve, hogy ha felhúzza magát, akkor minden bizonnyal nekem van a legnagyobb esélyem, hogy előbb gondolkodjon és csak aztán cselekedjen. Legalábbis remélem. Nem kéne felpörkölni fél Dél-Afrikát.
- Meséltem rólad, de ő még ezt annyira azt hiszem nem értené meg, szóval inkább csak... mint barátot mondtalak. - nem hiszem, hogy Hans leapuzná Scottot, azt hiszem eleve két opció van. Vagy nem érti még ezt az egészet annyira, vagy ha meg már érti, akkor tud különbséget tenni apa és egy barátom, vagy a párom között. Hans gyorsan nő és elég okos is, úgyhogy azt hiszem én sem vagyok teljesen biztos abban, hogy mi az, amit tényleg megért és mi az, amiből esetleg gond lehet.
- Tudod azt hiszem muszáj, mégis csak a fiam, nem tehetem meg, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyom őt. Azt... nem tudtam volna megtenni. - és ha már vele vagyok, akkor mégis csak egyértelmű nekem odafigyelek rá, hogy foglalkozom vele. A fiam, még ha ez nem is pont úgy alakult, ahogy egy normális anya-fia kapcsolat alakul. Attól tartok Hans jóval előbb ki fog nőni engem, mint ahogyan én számítok erre, de... majd meglátjuk, hogyan alakul ez az egész. Nem nagyon tudok tippelni, más sem, szóval értelme se sok lenne. Azt se tudom, hogy ha már most ilyen erős a képessége, akkor később milyen lesz.
- Naiv tudom, de... igyekszem erős is lenni rendben? És ha nem lennék ilyen egyáltalán, akkor veled se jöttem volna ki igaz? - hát igen, azért a közvetlen stílusom, vagy az alapvető kedvességem kellett ahhoz, hogy vele is pl. ki tudjak jönni, mert azért lássuk be, hogy az elején elég rendesen bántóan viselkedett velem. Azt hiszem sokan nem viselték volna el ezt úgy, ahogyan én. Szóval a naivitásom hiba, de szerintem a professzor pont e miatt is küldött ide, mert empátiát is jelent, amire lehet hogy itt is szükség lesz. Kétlem, hogy az erőm miatt küldött. Igen a telepátia és a telekinézis is fontos, de előbbit még nem is uralom rendesen például, úgyhogy szerintem nem csak e miatt vagyok itt. - Tudtam! - mosolyodom el. Hát persze, hogy direkt csinálja, de azt is tudom, hogy igenis tisztában van azzal, hogy most nem e miatt vagyunk itt. Most az a lényeg, hogy megtaláljuk azt a lányt, nem pedig az, hogy mi jól érezzük magunkat, még ha jól is esik a csókja, kiráz a hideg tőle, látni az apró libabőröket a nyakamon, és nekem sem megy könnyen az az eltávolodás, amikor elnyújtja a csókot, de feladatunk van tudom én is és neki is erre kell most koncentrálnia.
Mire visszaér nálam már ki van terítve a térkép és a jegyzetek, amiket a professzor mondott el, mindent felírtam természetesen. - Akkor gyors szendvics, aztán körülnézünk. A professzor azt mondta, hogy errefelé fordult meg a leggyakrabban az elmúlt napokban. - a nálam lévő ceruzával elgondolkodva rajzolok csak a levegőben egy kis kört a térkép adott része köré. Ez a szegényebb környék, egyértelműen átjön a leírásból és jó eséllyel ez megnehezíti majd a dolgunkat, de attól még meg kell mindent tenni, hogy megtaláljuk.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

Azt hiszem nem az utolsó alkalom, hogy Jean-nel párba osztanak, még ha ez inkább kisérlet csak. Majd elképzelhető, hogy valami eredményt próbálnak elemezni a dologból, hiszen a Csodalánnyal meglepően jól működöm együtt. De csak vele, a gyerekkel, aki már lassan túlnő mindenkin... zavarbaejtően rettegek a találkozástól, ám megemberelem magam, és kész vagyok vele szembenézni. Ki tudja, hogy ha olyan, mint aki Jeant megerőszakolta, nem is tudom, hogy védhetném meg tőle a barnámat? Azért némiképpen már gyengéd érzelmeket táplálok, még ha cinikusan is fejezem ki magam, de ha esélyem sincs kiállni mellette... az nem csak a férfiasságomat tiporná sárba, ha nem tudom megvédeni, akkor el is veszíthetem. Francba!
- És ő tud rólam valamit? Mert nem akarom, hogy hülyén érezd magad, hogy ott ölelgetlek, neki meg lövése sincs rólam. Leapuz, vagy mittudomén. – Viszonzom a mosolyt, próbálok nem szarkasztikus felhangot mellé tolni, a dolog rendkívül furcsa, egyedi. De túl leszek rajta, hiszen én sem vagyok átlagember, Jean sem, a kis SS tiszt majd gyorsan kirepül a fészekből. Tulajdonképppen a kis barna az első, akivel képes vagyok még barátként is viselkedni, a lányokat leginkább magam alá gyűrtem, nem volt velük más kapcsolat, Anouk meg inkább amolyan mester, tanító volt, erre itt elbeszélgetek a telepatával, még a gyerekéről is érdeklődőm. Vagy kezdek felnőni, vagy valóban tetszik nekem, hogy eltűröm a butaságait, s türelemmel viseltetek a szüzikés viselkedése miatt.
- Hát amennyire én értek hozzá... De nem volt annyi idő, hogy valóban évek teljenek el. Tényleg jó fej vagy, hogy így kezeled, nekem nem biztos hogy menne, még ha az én vérem is. – Nem teszem hozzá, de számomra nekem úgy tűnik, hogy Jean inkább csak amolyan ládikó volt, amely a sötét ékszert tartalmazta, mintsem igazi szülőanya. És mi van, ha az a valami egyszer ellene fordul? Így nem igazán az anyja... Főleg, ha már nem is szorul a lányra.
- Nem nézlek. Azt akarom, hogy erős legyél, mert eddig mindenki felé segítő kezet nyújtottál. Felém is, ami dicséretes, viszont... Aggódom is azért néha, hogy naív vagy. – Mondom ki kissé szájhúzva. Hiába annyi idős, mint én, és ott a telepátia, meg a női megérzés, mégsem több egy cuki kislánynál, akinek a nyakába szakadt az ég, és nem bírja el. Én vagyok ott mellette, hogy a hátamat nyújtsam támaszként, még ha hozzám képest ez kicsit extrém mutatvány is. Inkább odalépek félmeztelenül, mustráljon csak végig, és mielőtt felkapnám a pólót, megkapja még azt az ölelést, és nyakcsókot. –Direkt. - Nem sietünk sehova, főleg ha még él benne a megerőszakolása miatti sokk, amelyre nem is emlékszik. Ellenben azért közeledem így felé, mert biztos vagyok benne hogy mást tudnánk nyújtani egymásnak, mint amit korábban bárkitől az ágyban kaptam. Nem csak azért, mert egymásra vagyunk hangolódva, és nem csak egy röpke szenvedély éltet, a kötödésünk mélyebb gyökereken nyugszik, meg hát basszus, egy telepata, szex közben akár ki is találhatja a gondolataimat, ez elég izgatóan hangzik. Szándékosan nem vagyok most a kelleténél tolakodóbb, és izgatóbb, nem kezdek a lába közé simogatni, szimplán a hasánál karolom át hátulról, és a csók az, amely forró ingerként terül végig a nyakán, hogy érezze, ennél bőben több lehet még. Megfordul, és összeforrunk a csókban, amelyet ellenben elnyújtok, nem hagyom, hogy egynél leragadjon. A hasáról a derekára siklott a kezem, jó az most ott. Most még...
- Hozom. – Bólintok, és amint a rajtam van a póló, elindulok lefelé. Olyan tíz perccel később hozom fel a szendvicseket, és mivel nem tudom, hogy a lány miket szeret, hozok különféléket. Tonhalast, tojásost, rákosat, májasat... Majd eszem, ami marad. Üdítőből itt frissen facsart narancslét sikerült. Várakozóan nézek a lányra, hátha addig kiagyalta, hogy merre induljunk.

Scott & Jean

Komolyabb vagyok igen talán, de meg is van rá az okom. Elég sok minden történt már velem és nem pont jó dolgok, ami ilyenné tettek. A családom, a képességeim... ez az egész, a sok titok, ami körül leng, azért nem valami kelleme és ezt még csak tetézte az, hogy anya lettem, pedig nem volt semmi ilyesmi sem tervben, még csak távolról sem és most mégis... ez lett a vége, én pedig valahol félek, de nem mutathatom ki, hiszen komoly dolgom van. Felnevelni egy gyorsan növekedő gyereket, kezelni a saját dolgaimat és megpróbálni lépést tartani azzal is, hogy én is idősebb lettem, hogy én is felnövök lassan. Őszintén szólva... állati nehéz, hogy mit ne mondjak.
- Persze, hogy szívesen bemutatlak neki Scott és örülök is neki, ha találkoznál vele. - mosolyodom el, de őszintén szólva a kérdésére első körben még nem tudom, hogy mi lenne jó válasz, ez azért még nekem sem teljesen világos, hogy mégis mennyire kötődöm hozzá. Persze azért meg van az alap, de azért az is benne van, amit mond, hogy gyorsan nő, nem volt túl hosszú ideig meg az ártatlan baba szerep, főleg hogy a képességének hála még csak igazán aggódni sem kell érte, mert kb. esély sincs rá, hogy valaki ártson neki. - Kötődöm hozzá persze, mégis csak a fiam, csak tudod... azért kellemetlen dolgok lengik körbe, a születése meg minden. Ez... elég bonyolult. - mint ahogy az életemben kb. minden, már jó rég óta. Komolyan, azért néha nagyon vágyom rá, hogy átlagos és normális életem legyen ilyen zűröktől és gondoktól mentesen. Kevesebb kétség lenne bennem, kevesebb kérdés és sokkal könnyebb is lenne átlagos emberként, de ez sajnos nem olyasmi, amit az ember megváltoztathat, főleg akkor, ha már egyszer így alakult.
- Fel vagyok rá készülve, ne nézz ennyire... Nem is tudom, nem küldtek volna engem is, ha fel se lennék rá készülve, kicsit sem. - rázom meg a fejemet. Oké tudom, én azért jótét lélek jellem vagyok és nehezen ártok bárkinek is, de tudom, hogy van amikor erre van szükség, van amikor nem sok választásod van, mint megtenni azt, amit kell, főleg ha téged támadnak, vagy olyat, aki fontos neked. Tisztában vagyok vele, hogy ha meg kell védeni azt a lányt, vagy magunkat, akkor a képességemet használnom kell majd. Ettől még persze nem kell örülnöm neki, de... akkor is meg fogom tenni majd, nem kell félnie, hogy cserben hagyom. Tudom, hogy azért a nagy átöltözéstől zavarba jöhetnék, de még sem történik meg, legalábbis nem annyira ahogyan talán ő várja. Persze rájátszik, akkor már egy halovány pír adag megjelenik az arcomon, amikor direkt úgy néz. Az... szimplán csak nem fair, főleg hogy tetézi azzal a nyakcsókkal, meg a közelségével. - Direkt csinálod igaz? - hát naná, de akkor is megfordulok a karjai között és csókot nyomok a szájára. Nem fogom zavartatni magamat, hogy nincs rajta felül semmi sem. A kacsómat a mellkasára tapasztom pár pillanatra, csak aztán lépek hátrébb, csak azért is. Feladatunk van és ahogyan rá is jött már... én komolyabb vagyok, mint ő. Ez a Ciklon addig el is tűnhet a városból, ha most az időt húzzuk. - Pár szendvics, esetleg valami üdítő tökéletes lesz, addig mindent előpakolok. - a város térképét, a jegyzeteket, mindent amit a professzor elmondott. Nem lesz itt gond, van elég dolgunk még bőven, és nem is szabad húzni feleslegesen az időt, mert nem tudjuk, hogy az elvesztegetett percek alatt mi történhet.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

Talán Jean az első, akivel úgy igazán jól érzem magam Anouk óta. Főleg azért, mert első körben egyikünkben sem merült fel több, hanem meghallgatta a nyűgjeimet, nem volt benne semmi kötelező csábítás, és érdekes módon pont ezzel hívta fel magára a figyelmet, hogy kedvesebb mint az átlag, bár amolyan szelíd, nem túl vad típus, amilyen amúgy a zsánerem lenne, aztán egyszercsak kezdtem azt látni, hogy összekovácsolódtunk, és már a szigeten is kezdett hiányozni, azóta pedig többször találkoztunk, és kezdtem rájönni, hogy bármennyire is fiatalabbnak gondolom az élettapasztalatunk alapján őt, sok tekintetben komolyabb, mint én.
- Szándékozol bemutatni neki, vagy ilyesmi? Nem mondom, hogy jól viselném a pótapu szerepet, de ha ilyen gyorsan nő, mire igent mondok rá, már ki is repült a kis kakukkfióka. És egyátalán megvan felé az anyai kötődésed, hogy ennyire gyorsan történik minden? – Nagyjából semennyit nem tudok a kicsikről, még számomra is extrém, ami a Csodalánnyal, és a gyerekével történik. Ennyit fel tudok mérni. Azt sem tudom, hogy most akkor köztünk mi van, viszont ahogyan mondtam, tetszik ő, nekem, és bármennyire is furcsa, képes vagyok arra, hogy gondolkozzak vele kapcsolatban, vagy aggódásra ragadtassam magam, az már más kérdés, hogy igen érdekes módon fejezem ezt ki, Jean azért ismer annyira, hogy tudja, mit hogyan kezeljen.
- Talán. Vagy az is lehet, hogy elkapták, és nekünk kell eljátszani a mentőcsapatot. Erre is fel vagy készülve? A kis képességeiddel támadnod is kell majd. – Készítem fel erre, mert amilyen Terézanyu, előveszi azt a cuki mosolyát, aztán erőteljesen baszhatjuk a dolgot. Jean amilyen bátorító tud lenni, ha ellenfelekkel kerülünk szembe, akkor elő kell venni a tárgymozgatását, és az elmebuzerálást, mert nem tudom még az ő csinos hátsóját is védeni, különben is azzal más terveim vannak. Nem félek én senkitől, másért viszont nem vállalok felelősséget, úgyhogy találjuk meg Cikont, és húzzunk innen vissza a birtokra.
Amikor átöltözöm előtte, vetek rá egy nem kicsit bugyiáztatós pillantást, de csak miután legalább a nadrágot felhúztam, odalépek mögé, átkarolva őt a hasánál belecsókolok a nyakába. Teljesen zavarba nem akarom hozni, de na, azért mégse kis fruskaként nézek már rá. A felsőt még nem is kapom magamra, érdeklődve bámulok a térképet, előbb inkább ennék.
- Oké. Mit hozzak? Leszaladok, addig vedd elő a kis jegyzeteidet. – Most már tényleg fent a póló is, és az edző cipő is. Várakozóan figyelek rá, aztán ki tudja, hátha bezsongott az érintésemtől, akkor kész vagyok félretenni a kajatémát. Egy kis időre... amit elnyújthatunk ha úgy alakul.

Scott & Jean

Tizennyolc vagyok és elég sok minden történt már velem eddigi életem során, ami miatt talán érthető, ha nem vagyok még érett felnőtt. Bár persze néha így is komolyabb vagyok, mint az átlag, de azért valahogy mégis csak... nekem ez nem megy olyan egyszerűen. Túl fiatal voltam, amikor a barátnőm meghalt a szemem láttára és majdnem magával rántott, majd ezek után a szüleim aggodalma és a húgom elfordulása tőlem, aztán az új iskola, a megváltozott környezet és minden... nem volt egyszerű ezt kezelni. Nem akarok még olyan nagyon felnőtt lenni, nekem még jó, hogy diák vagyok, így is bejött ez az egész Hans dolog, meg a szülés is, amit szintén elég nehéz rendesen lekezelni magamban. Azt, ami történt még mindig nem voltam hajlandó egyáltalán átgondolni rendesen, pedig utána járhattam volna. A professzor jó eséllyel ki tudná szedni a fejemből azt, hogy mi történt velem, de én nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve arra, hogy tényleg meg tudjam. Idő kell, amíg eljutok addig. Egyébként sem biztos, hogy használhatót találunk... ki tudja.
- Csak neki is van képesség. Elég... ellenálló mondhatni. - vonom meg a vállamat kissé bizonytalanul, mert hát na... látom én rajta, hogy azért nincs oda ettől az egésztől és hogy nem igazán tudja, hogyan fogja még kezelni. Hát igen, gondolom sosem számított arra, hogy ketten leszünk egy csomagban, amikor még anno a tóparton próbáltam segíteni neki a céltalálós robbantgatásban. De majd valahogy ez is megoldódik remélem, valahogy el tudja fogadni azt, hogy van egy fiam és kezelni is tudja majd. Hans nem rossz gyerek, csak... próbálgatja a határait és neki azok elég szélesek.
- Talán valami köti ide, a professzor szerint egy ideje itt tartózkodik már, talán nem megy el hirtelen. - nem tudunk róla semmit sem, de olyan korú, mint mi is, és minden bizonnyal valami miatt ragaszkodik a helyhez, mert elvileg már egy ideje itt van. Meglátjuk, hogy mit találunk majd, de én azért remélem, hogy nem lesz nagyobb baj. Talán csak egy ijedt lányról van szó, és meg is tudom érteni, ha meg van rémülve, főleg ha netán erős a képessége és nem tud vele mit kezdeni, vagy fél hogy ha kiderül, hogy mire képes, akkor majd veszélyesnek tartják, netán ki is közösítik. Én ezt nagyon jól megértem és remélem, hogy Scott is majd megpróbálja a helyett, hogy leszerelni akarná első körben.
A szobában, amikor lazán átöltözik előttem nem mondom, hogy nem vagyok kicsit sem szégyenlős. Picit azért elpillantok róla első körben, de aztán azért csak megteszem, amit megkíván a haza, no meg kár lenne tagadni, hogy van bennem kíváncsiság és nagyon is jó az, amit látok, csak hát nem kéne látványosan kocsányon lógó szemekkel bámulnom őt, mert az még a végén fura lenne. - Ide és akkor közben megbeszéljük a részleteket. - hogy hogyan tovább és hogy mi az, amit semmiképp sem támogatok. Amúgy is elég egy gyors ebéd, vagy egy szendvics, meg az alap infok. Közben szépen túrok kisit a táskámban, hogy előkerüljön belőle a városka térképe, amit persze hoztam magammal, meg egy jegyzetfüzet, amibe precízen felírtam mindent, amit a professzor elmondott a lányról, akit keresünk. Hát igen, azt hiszem tuti, hogy kettőnk közül én vagyok az ész, ő pedig az erő, de pont ezért is kerültünk párba.

♫ People like me ♫ ๑ Aktuális viselet ๑ A vihar nyomában

Jean& Scott

Jean valahogy megrekedt a fiatal kislány, és a felnőtt nő között, igaz, az elmúlt hetek eseményei erőteljesen ez utóbbi felé paszirozták. Nem mondom, hogy maradéktalanul örülök, hiszen nekem úgyis jó volt, mint egy hülye kishug, akivel azért lehet ökörködni, de komolyan beszélni is, ez a gyerek téma sokkoló, de legalább arra jó volt, hogy megerősítsem magamban, nem kell tizenhárom éves csitrit látnom benne, annyi idős mint én, tud felelősségteljes lenni, én meg nem, így van komolysága a dolognak. Külsőre pedig mindig is bejött, csak nem gondoltam, hogy lenne értelme letámadni a szüzikét. Ha technikalag már nagyon nem az a dolgok miatt, azért még úgy viselkedik, vélhetően nem volt felkészülve arra, ami vele történt, így ami köztünk történik, az minimálisan meg kell hogy követeljes a lineráris ismerkedés menetrendjét, de ahogyan megmondtam már neki, ha velem akar lenni, ott nincsen apelláta, látni akarom ruhák nélkül is, felőlem aztán szégyenlősködhet, de lépjünk túl a ki a kicsi témakörén. Nem csak azért akarnám, hogy meglegyen, aztán dobjuk egymást. Tetszik, nagyon tetszik, csak éppen nem fogok hónapokat, meg éveket várni. Van egy olyan érzésem, hogy neki sem ártana, ha kinyílnia arra hogy valakinek a karjaiban igazán tudja élvezni az életet, hiszen erről szól a dolog. Még arra is rá tudna venni, hogy a kedvéért másokkal ne legyek, ha mondjuk ő a párom, vagy mi.
- Ez azért még mindig hihetetlen... Miből van ez a gyerek? Acélból? Basszus... – Fújtatok, és mindennemű tervem, hogy majd én leszek a bősz mostohafater ezzel el is szállt, francokat fogok én leállni hatalmaskodni egy kis zsenivel, aki ilyeneket csinál? Bárki is mászok bele Jean rózsaszín kis ékébe, még nekem is erős, ha ilyen kölköket tud nemzeni. Nem őrültem meg, hogy szembemenjek az ilyesmivel. Az más kérdés, hogy én is oda vágyom, de kis Küklopszokat még véletlenül sem akarok. Se most, sem máskor.
- Már ha megtaláljuk, és itt van még egyátalán. Ha veszélyes mutáns, nem lennék meglepődve, ha állandóan mozgásban lenne. – Vonom meg a vállamat. Ideküldenek minket az isten háta mögé, és csak egyetlen tényező jó a dologban; Jean. Nem vagyok egy romantikus típus, de vajon ki mással tudtam volna idejönni? Logannel? Az egy fasz, soha nem közösködnék vele semmilyen küldetésen, mert bármilyen csontváza is van, azért fel tudom forrósítani, hogy üvöltsön a fájdalomtól. Különben is, még annyira sem ért a csapatmunkához, mint én. Az meg már régen rossz.
- Oké kislány, előbb a te módszered, aztá ha az csődöt vall, akkor bevetjük a nehéztüzérséget. Ketten vagyunk, úgyhogy ha már leszavaztalak, akkor ne legyen rossz kedved, ha nekimegyek valakinek. – Cinikus félmosoly, mindig is jobban szerettem a nyílt harcot, mint a diplomáciát, aminek a professzor, és ezáltal Jean is a híve. De ha ilyen békepártiakkal vagyok körbevéve, akkor nem fogok izgatni magam, nem sóhajtozok, kivárok egy keveset, aztán majd úgyis az lesz, amit én szeretetnék. A szobakulcs megvan, irány felfelé. A szoba egészen kulturált, kétágyas, de nem francia megközelítésben, úgyhogy a barnának nem kell féltenie az erényét. Mintha ezen múlna. Elkezdem magamról lehámozni ezt a hülyeséget, nem zavartom magam, a búvárruha alatt van alsónadrág, de azért végigmustrálhatja a testemet, amely nem az a tökéletesen kigyúrt, de Anouk mellett azért edzettem keményeket, így nem panaszkodhatok. Remélem nem kezd el itt szégyenlősködni, mert akkor tuti itthagyom. Neki nem kell most átöltöznie egyébként sem. Gyorsan váltok farmerre, trikóra, és egy hosszúujjú pólóra. Mindezek fölé sötét félcípő és az elmaradhatatlan bőrdzseki kerül.
- Ide kérjük a kaját a szobába, vagy lemenjünk? – Kérdezek rá, talán az előbbinek több értelme van, nem nyaralni vagyunk itt, könnyebben meg tudjuk beszélni a dolgainkat privátban.

Scott & Jean

Nem mondom, hogy Scotton nem áll azért jól ez a ruha, mert igazából nem rossz, csak hát én nem vagyok annyira nagy önbizalommal megáldva, hogy úgy gondoljam nekem jól állt volna valami, ami ennyire feszül és ennyire kiemeli az alakot, sőt jó eséllyel rettegtem volna tőle, hogy fel kelljen vennem komolyan valami ilyet. Ahhoz kell a tökéletes alak, meg... a jó ég tudja, én azért nem mondanám magamat tökéletesnek, még csak meg sem közelítem a tökéletest. Egyébként sem áll jól nekem igazán a sárga, még csak nem is szeretem a sárgát és nem fogok én olyan gyakran terepre menni, hogy szoknom kellene ezt a rendkívül fura és kellemetlen ruházatot igaz? Szóval nem vettem fel, még cikibb lett volna benne ez a kellemetlen kis fejbekoppantást, amit sikerült véghez vinnem itt a hirtelen ébredés miatt, szóval igen, jobb, hogy nem vállaltam be a nagy X-men szerelést, mert én még mindig csak egy béna kis csajnak érzem magam, aki örül neki, ha aktuálisan épp nem csinál oltári nagy káoszt.
- Oh, hát Hans már nem olyan kicsit és azt hiszem... neked kéne jobban tartanod tőle. A minap is valaki rábeszélte, hogy ugorjon le a tetőről, és ő... persze simán megteszi. Nem lett baja, de ripityára tört egy virágcserepet azt mondják. Egy... beton virágcserepet. - felkelés utáni szájmenés? Lehet, vagy csak simán izgatott vagyok, mert küldetésre jöttem és sejtésem sincs róla, hogy mennyire fog majd menni nekem ez az egész, vagy mennyire nem, de őszintén szólva tartok tőle, hogy nem leszek benne túlságosan profi és egyelőre még nem tudom, hogy majd mennyire tudok teljesíteni. Pedig kéne, mégis csak bízik bennem a professzor és nem kéne leszerepelni, de nem voltam még sosem efféle küldetésen... akción... vagy min.
- De azért előbb megpróbáljuk megbeszélni, vagy... máshogy megoldani rendben? - nem egyből eleve azzal nyitunk, hogy elégetünk mindenkit, aki ártani akar nekünk igaz? Nem tudunk semmit erről a Ciklinról, egyáltalán nem biztos, hogy tartani kell tőle, vagy hogy rossz ember, csak talán ő is fél és nem tudja, hogy mit tegyen, nem érti még a saját képességét, és idő kell neki, hogy megnyugodjon majd. Esetleg e miatt nekünk is támadhat, vagy ha van vele más, akkor más is... de ettől még nem kell egyből nekiesni mindenkinek igaz? De első körben elköszönünk Hanktől, aztán persze irány a szállás keresés, hogy ott szedjük össze magunkat, és aztán keressük meg ezt a lányt. Amúgy is Scottnak tényleg lehet, hogy jó jön az, ha szépen átöltözik és akkor neki is könnyebb lesz közlekedni majd.
- Reméljük Scott, vagy majd óvatosan kérdezünk rendben. Átgondoltan, és megpróbálok majd... tudod kicsit kutakodni. - közben kicsit a fejemre koppintok, bár azt hiszem így is érti. Tudom nem szabad ezt bármikor, de most feladatunk van és ilyenkor azért más a helyzet, ilyenkor megtehetem, hogy belenézek valakinek a fejébe, ha az illető esetleg magától nem akar válaszolni nem igaz? Nem mondom, hogy mindenkinek és nem mondom, hogy minden áron, de egy próbát azért mindenképpen megér a dolog, ha el tudjuk kerülni vele az esetleges csetepatét. Nem sokára viszont elérjük a városkát, ahol Scott célirányosan el is indul a kivett szobába fel. Azért talán kicsit meglep, hogy csak úgy közös szobánk lesz, mert rendben végül is egy pár vagyunk, de én még... nem tudom, hogy ilyen téren mire vagyok készen. Bár lehet, hogy pár óra múlva már jelezhetünk Hanknek és megyünk is haza.
- Jól sejtem, hogy első körben... átöltözöl? - halványan mosolyodom el, mert ebben szinte biztos vagyok. Kellemetlen lehet ez a ruha és talán még dög meleg is, bár Hank tuti figyelt azért a klímára, meg hogy azért nagyjából rendben legyen az izzadási faktor, de persze ki tudja. Én nem vettem fel a cuccot, nem tudom, hogy mennyire furcsa viselet.

♫ People like me ♫ ♣ Ruci

Jean& Scott

Tény, hogy Jean-nek igaza volt, ami áramvonalas, attól még nem néz ki jól, sőt... Ennyi erővel jöhettem volna egy kényelmes sportcuccban is, nem találnának el jobban, csak még a seggembe se vágna bele. Amint lehet, át fogok öltözni, hogy a saját önmagam lehessek, és az életben többé nem csinálok ilyen hülyeséget, még akkor sem, ha rávesznek, hogy X-Men legyek. Ami egyébként nem akkora ökörség, de egyenruha nélkül, ha szabad. Nem tudom, hogy ki lett volna még ideális választás erre a küldetésre, ám miután elég kevés diáktársamat ismerem, azokat is főleg a szigetről, ahol szinte csak Jean volt akivel maradéktalanul jól megvoltam mindig, vele ott csak az álmomban, végülis jó így. Sajnálom is szegény barnát, hogy ekkorát koppan, miközben ébredezik a vállamon. Érdekes volt így összebújva szunyálni, még engem is elnyomott percekre az álom, talán túl nagy volt a nyomás, itt nem lehet letekerni az ablakot, és a vonoton géphang búgása tikkasztó. Miután már kissé magához tért, és nem halt bele az agyrázkódásba, elkezdem magamat kicsatolni.
- Nem teljesen ébren, nekem is voltak holtpontok, de fogjuk rá, hogy nekem nincs gyerekem. Félre ne értsd, béna bébiszitter lennék, úgyhogy... – Ettől még bízhatja rám, egy öt évessel talán már elboldugulok, de ha szerencsém van, két hónapon belül már szavazni is fog, és akkor Jean-nek sem lesz vele több dolga.
- Nem nyírunk ki senkit, oké. És ha valaki minket akar? Ne szopass már, őket felégetem, mint a száraz bokrokat... – Morranok vissza azért mégis bújkáló mosollyal. Felőlem ez a Ciklon elhúzhatja a belét, de ha megtámad minket, akkor nem csak védekezni fogok, akkor meglesz az indok, hogy miért ássunk el valakit jó mélyre. A kis barna telepata olyannyira lelkén viseli mindenki sorsát, már már abba is beleroppant volna, hogy valaki csak úgy belemászik a tóparton, de ő ezt is felszegett fejjel tűri. Azt hiszem határozottan tetszik az ereje, még ha sokszor úgy is kezelem, mintha öt év volna köztünk. Valahogy egészen sok alkalommal érettebb mint én, nem azt kell nézni, hogy lány, vagy hogy alacsony. Erős, és ami azt illeti, még bátorító is. Hozom a saját sporttáskámat, most már csak Ciklont találjuk meg, csak előtte átöltözés, és kajálás. Intek Hanknek, és lesétálunk a földre. Hátralépek, hogy a kavargó légnyomás ne tépje le a rubinkvarc szemüveget, és ha Jean nem tenné meg, őt is arébb húzom. Még nézem a távolodó gépet, kaptunk egy adóvevőt, amivel majd jelezhetünk, ha készen vagyunk, egyébként a pilóta nem száll be a keresésbe.
- Reméljük nincsen olyan sok jó barátja, akik pusztán a kérdezésért pofán vernek... – Magamat meg tudom védeni, de még nem láttam a Csodalányt harc közben. Kétségkívül jól tud tárgyakat mozgatni, de erőteljesen kérdéses, hogy mire megy vele, ha mondjuk az életére törnek. Megindulunk a város széléről befelé, egyenlőre tehát a szálloda lesz a cél. Úgy tíz perc baktatás után már feltűnik valami motel, ami akár jó is lehet. Nem mondom, hogy már egy pár vagyunk, de olyan szenvedélyesen tud csókolni, részemről nem merül fel, hogy külön szobában aludjunk. Itt Dél-Afrikában egészen európainak tűnik a kultura. Nem igazán értik a szemüvegemet, de talán nem annyira különböző, mint a napszemüveges változat. Kiveszek egy szobát, majd elindulunk fel a lépcsőn.

Scott & Jean

Engem is megpróbáltak rávenni arra, hogy felvegyem azt a rémes hacukát, de nem nagyon illet volna hozzám és tuti, hogy nem viseltem volna jól, ha rám kerül. Nem az én stílusom az ilyesmi, ami így feszül és mindent megmutat, főleg nem Scott előtt. ha meg akarok neki mindent mutatni, akkor majd az önként teszem meg, nem azért, mert ez ilyen ruha rákényszerít lényegében. Egyébként sem vagyok X-men, csak egy diák, nem is hiszem, hogy van az én méretemben, és kétlem hogy lenne olyan kicsi másnak, amit fel tudnék venni akár csak ideiglenesen is. Nem is számít, akkor se szívesen vettem volna fel igazából.
Az ébredésem viszont tényleg elég hirtelenre sikerül, azt hiszem pont a miatt, hogy sikerül istenesen elbóbiskolni, vagy inkább rendesen bealszom. Azért még sem egyszerű a gyerek mellett mindig ébren maradni, és jól bírni akármi is van, ezért is lepett meg, hogy ennek ellenére a professzor mégis ilyen komoly feladatra küld pont engem.
- Nem... nem kapkodok, csak sikerült elaludnom, de hogy bírtad ébren? - bár lehet, hogy ő is kidőlt, nem tudom, de nekem hosszú volt ez az út, és amúgy is kellően fáradt voltam már, az ébredés pedig nem pont jól sikerült annyi szent. Így is megfájdult a nyakam és kész csoda ha nem fog zsibongani a fejem nem sokára attól, hogy most mekkorát koppant. Sőt, jó eséllyel elég rendesen meg fog fájdulni, ha nincs szerencsém, de majd elmúlik, a küldetésünkre nem kéne, hogy hatással legyen.
- Héj, ez még viccnek is határozottan rossz. Nem nyírunk ki senkit sem. - megoldjuk, összeszedjük valahogy és minden rendben lesz igaz? Ne is mondjon ilyesmit, mert nem tudok rajta nevetni. Az a lány is biztos fél és egyedül van és segítség kell neki, mi pedig segíteni jöttünk, nem pedig bántani őt. Mindenesetre én olyan sok mindent nem szedek össze, nem vagyok valami nagy erőben, szóval csak egy hátizsákot csapok fel, aztán elköszönök Hanktől, aki hamar fel is száll. Tudunk jelezni neki, ha készen vagyunk, de addig is bőven lesz dolgunk, hogy megtaláljuk azt a lányt és elvigyük a birtokra, mert ez a lényeg, hogy biztonságos helyre kerüljön.
- Nem, még nem tudom, hogy pontosan mit kell keresni és tudod a telepátia... még mindig labilis. - jobb lesz, ha bemegyünk a városba első körben, keresünk szállást és teszem azt felkészülünk. Térkép kell, és helyi ismeretség, akár beszélgetni az itteniekkel. - Kérdezősködjünk először rendben? És majd figyelek a gondolataikra is. - az alapján, amit a professzor mondott a lány nyomában különös időjárási jelenségek járnak, szokatlanok, az évszaktól eltérőek, no meg ha minden igaz, akkor egy sötét bőrű, de világ hajú leányzóról van szó, akit azt hiszem ennek fényében nem lesz azért nehéz kiszúrni a tömegből, ha egyszer meglátjuk, de most tényleg az a fontos, hogy legyen szállásunk, kipihenjük kicsit az utat, esetleg együnk valamit és lehet hogy hasznos ha Scott leveszi ezt a ruhát, mert egyrészt bele fog sülni, másrészt nem kicsit feltűnő. Így igen nehéz lesz majd elvegyülni a tömegben.

♫ People like me ♫ ♣ Ruci

Jean& Scott

Ha elsőre nem fogjuk megtalálni a csajt, én istenbizony át fogok öltözni ebből a búvárruhából valami sportosabbra, vagy kényelmesebbre, hiszen az utolsó percben Jean se vette fel az X-Men szerkót. Igaz, ő nem is akar majd közéjük állni, nekem meg a professzor nagyon erőlteti, majd 1-2 év múlva tartozzak én is a csapatba. Nem tudom, hogy miért nem adtak mellénk még pár embert, bár meggyőzni tényleg nem kell hatan, de mi mivel érvelhetnénk? Számomra egyébként sem arról szól a dolog, hogy olyan ügyesen tudnék másokra hatni, sokkal inkább elriasztom a jónépet. A jó kis bőrzsekim egyébként is jobban állna, mintha teljesen más ember lennék. Olyan pozitív sosem leszek, amilyennek mások látni akarnak, de ha elfogadják, hogy az erőm némi sötétségből táplálkozik, akkor sokkal hathatósabb segítő lehetek, mintha rám akarnának húzni valami sablont. Jean is sokszor hüledezik, hogy miket mondok, valami olyan pasit akar belőlem faragni, akivel nem csak flörtölni lehet, hanem amilyenhez a jó lányok is feleségül mennek... hát nem tudom, ez még nagyon távol áll tőlem. Nem mintha ő házasulós fajta lenne, bőven elnevelgetni a kis ss tisztet. Meg orvosira készül. Még most sem értem, hogy van ennyi energiája. Azért mégis képes kidőlni, mert a sötét üstök a vállamra csuklik, és mielőtt szólongatni kezdeném, megsimogatom az arcát, és hirtelen ötlettől vezérelve egy puszit nyomok a homlokára. Nem tudom, hogy mikor lettem ilyen érzelgős, a kis hülye valahogy tényleg tetszik és hatással van rám.
- Mit kapkodsz? – Kérdezem meglepődve, mert még az én fülem is cseng, akkorát koppant szerencsétlen lány, csoda, hogy nem nevettem fel hangosan, és még félkába ahhoz, hogy a mosolyomat lássa, amit gyorsan le is törlök. Túlélhető volt azért a dolog, úgyhogy elkezdem kicsatolni magam, Hank eléggé megbízható pilótának tűnik ahhoz, hogy ne most essek hanyatt, ha ránt egyet a gépen.
- Ha nem megy, akkor kinyírjuk. – Vonom meg a vállamat somolyogva, persze, hogy viccelek, régebben tényleg megtettem volna, most már kénytelen vagyok megoldásokat keresni, ha ezt várják tőlem. Francba. Nem áll jól nekem ez a besorozós szerep. Végül kapaszkodok, hogy ne essen el a körkörös leszállás közben, és amikor már lent vagyunk, a karjánál fogva segítem fel a lányt. Ha már biztos talaj van a lábunk alatt, akkor elengedem őt, és megindulunk lefelé a leszállórámpán. Hoztam egy sporttáskát, hogy ha meg kéne valahol szállni, akkor legyen tartalékruhám, és Jean-nél is láttam ilyesmit.
- Jeleznek valamit a kis szenzoraid szivi? – Kérdezem a lányt, és megkorran a gyomrom, jó hosszú volt az út, lehet, hogy tényleg valami szállással kéne kezdeni, mert ebben a hülye ruhában még mozdulni se nagyon tudok, bármennyire is áramvonalas.

Scott & Jean

Őszintén szólva erre nem számítottam, főleg a mostani történések után. Azért az nem valami szokványos, hogy engem küldenek egy ilyen feladat miatt. A professzor azt mondta, hogy azért kell, mert Scott hathatós ütőerő, én viszont meg tudom nyugtatni, és hát a telekinézis is a kezemben van, tehát együtt megoldjuk majd. De mégis csak ez most terep munka és én nem számítottam rá. Fiatal a lány, aki el kellene hozni, elvileg hasonló korú, mint mi. Afrikában pedig még soha sem jártam és persze nem utasítottam volna vissza egy ilyen lehetőséget, az meg sem fordult a fejemben. Egyszerűen csak reménykedem benne, hogy nem lesz baj és nem szúrom el. A fura ruhát azért nem vállaltam, hogy felveszem. Scott talán majd idővel X-men lesz, de ez hozzám azért nem annyira illik. Én szerintem nagyobb eséllyel segíthetek majd mondjuk a gyengélkedőn. A képességeim néha még túlságosan kontrollálhatatlanok ahhoz, hogy én túl gyakran terepre menjek. Most jó eséllyel azért választott engem, mert tudok segíteni, vagy tehetek tényleg valamit, akkor meg is fogom tenni.
Kissé kótyagosan nyitom ki a szememet, amikor meghallom Scott hangját. Elég rendesen sikerült beszunnyadnom az az igazság. Elég hosszú volt azért az út, szóval e miatt végül is érthető a dolog. Próbáltam én figyelni, egy ideig beszélgettünk is, de végül mégis az alvás nyert. Fáradt is vagyok, Hans azért elég leterhelő tud lenni, pedig nem átlagos gyerek és nagyon gyorsan nő. Attól még ugyanúgy nem egyszerű vele, hiszen van amikor felkel hajnalban... úgy mondom inkább, hogy szinte mindig, és elég sokszor marad fenn este későig, nappal meg olyan, mint egy durva energiabomba, szóval nem is tudom, hogy mások ezt hogy bírják, de én néha már azért totál ki vagyok tőle.
- Oké, ébren vagyok! - kapom fel a fejemet végre a válláról és ezzel a lendülettel sikerül be is verni a fejemet kissé a mögöttem lévő kemény felületbe. Halk aucs következik és persze egy kis fejdörgölés, mire meghallom a hangszóról Hank szavait. Szóval leszálláshoz közeledünk. - Szóval csak letesz minket, a többi már a mi dolgunk igaz? És... ha nem megy? - azért elég rendesen félek ettől az egésztől. Nem voltam még sosem terepen, nem csoda, ha rendesen tartok is tőle, de túl leszünk rajta és talán ha már mondta Scott, hogy a professzor.. nem is tudom előtte is gondolt rólunk valamit, lehet hogy pont e miatt küldött minket közösen erre a küldetésre. Ez is benne van a pakliban nem igaz? Mindenesetre nem messze szállunk le egy kis falutól. Elég gyér sivatagos környéken. Még jó, hogy ez a gép elég modern és sokféleképpen tud fel és le szállni, szóval a vízszintes, meg a függőleges megoldás sem gond. Hank elköszön, mi pedig... hát irány a küldetés, megkeresni ezt a Ciklont.

♫ People like me ♫ ♣ Ruci

Tárgy: Re: Jean & Scott - Ciklon nyomában

» Scott & Jean - Viszontlátás
» Scott & Jean - Álmomban már láttalak
» Ororo Munroe - Ciklon
» Sheena & Warren - Válaszok nyomában
» Michi&Finn - A múlt nyomában