Mike és Amy

Tárgy: Re: Mike és Amy Szomb. 5 Okt. - 11:51

Régen nem találkoztam ilyen stílusú sráccal, így nehezen tudom hova tenni a dolgokat, főleg ezt a hatalmas nyíltságot, mert érezhetően azt mondja, amit gondol, nem hazudik a szemembe és ez azt jelenti, hogy valóban szépnek is talál. Jól esik, még szép, de akkor is… ez így nekem egyszerre túl nagy dózis belőle, de valószínűleg nem lenne képes lassabban adagolni ezt az egészet, és ez nemsokára teljes bizonyosságot nyer.
- Ahj, mindegy. Akkor nézzél meg, úgyse tudok mit tenni ellene. – tárom szét megadóan kezeimet, tehát tényleg nem fogok én ezen már vitázgatni vele. Inkább elhatározom magam, hogy megmutatom azt az Amy-t, aki valóban vagyok és majd úgy rávághatja, hogy egy szörnynek nézek ki. Eddig se titkolta gondolatait, szerintem ez után se fogja megtenni. Tehát egy kis bökés, majd jöhet a vetkőzés is, így kerül nemsokára a pulóverem ideiglenesen a kezébe.
- Oh igen, megleplek. – bólogatok is rá szavaira, és nem is tűnik fel, hogy ismét szépen zavarba hozom magam, mivel ez a fehér felső kissé azért átlátszó, minimálisan láttatni engedi a hófehér melltartót is mögötte, na meg kerek melleim méretét is, amelyek nem olyan picikék ám. De mindegy is, most már nem fogok visszavonulót fújni, így engedem ki végül szárnyaimat is, amellyel elérem ám a célt, láthatóan most nem nagyon jut szóhoz a srác, én pedig végül el is mosolyodom ennek láttán, de csak egy kis időre, mert nem biztos, hogy hallani akarom azt, hogy így már tényleg nem vagyok szép… Az átlagos csajoktól rohadt messze állok.
- Hát igen, hű… - csóválom meg fejemet is, de nemsokára csak meghallom, hogy még ígyis jó csajnak lát. Nem gondoltam volna, de ezek szerint… talán tényleg el kéne így fogadnom magam, mert aki szintén más, mint a normális emberek, azok akár megláthatják bennem a szépséget is. Még mindig jobban jártam így, mintha valami csúnyább torzulásom lenne.
- Igen, tudok repülni és egyéb is van, de azt most nem szeretném elmesélni, elég szörnyű dolog… és csak remélhetjük, hogy nem fogod megtapasztalni. – nem hiszem, hogy okot adna rá, hogy a szárnyaim önállóan a védelmemre keljenek, de ha olyat tenne, ami nekem nincs az ínyemre, sajnálatos módon rosszul járna. Na de nem mesélek most neki se a kínokról, se pedig a halálról, nem szeretném elijeszteni magamtól, tehát a pulóver már vissza is kerülhet hozzám, mivel igen, visszavettem, nem kell tovább fogdosnia.
- Én csak azt mondtam, hogy hosszú távon lehetsz fárasztó, azt nem mondtam, hogy egész nap veled lógok majd. – jegyzem is meg, de aztán ismét sikerül úgy forgatnia a szavakat, amelyekre már nem nagyon tudok mit mondani és most próbálok legyőzni mindenféle pírságot, mert az agyamra megy, hogy folyamatosan kivörösödik pofim, amikor ilyesmiket mond nekem. Még a végén nyeregben fogja érezni magát.
- Hagyjál. – jegyzem is meg most már halkabban, amolyan feladóan, hogy oké, ő nyert. Tényleg képtelen vagyok mit visszaszólni neki, de majd a következő találkozásunknál talán felkészültebb leszek. Ideje viszont elárulnom Mike-nak, hogy én is ugyanúgy új vagyok még itt, akár csak ő, tehát nem nagyon fog tőlem pletykákat hallani. Amúgy is, miért ilyen pletykás? Pasiból van, ez valahogy nincs rendjén szerintem… bár tény, általánosítok, de hát ez van.
- Hát de ha egyszer így tartják? Még a végén kiderül rólad, hogy azért adod a macsót, mert nőből vagy. – vigyorodom el, egy kicsikét most odaszúrva neki, bár előre félek, hogy erre miféle reakció lesz a jussom. Áh, inkább nem kéne tovább próbálkoznom ezekkel a szavakkal, nekem ez nem megy igazán… Még azért biccentek arra, hogy majd szól, ha megtud valami érdekes pletykát, de ezt már nem ragozom tovább, inkább felvetek neki egy ötletet, mely szerint nézelődhetnénk együtt egy kicsit a kastélyban. Jó nagy ez a hely, akad még bőven felfedezni való.
- Össze tudom húzni a szárnyaimat, ha szükséges, mivel egész életemben így tettem, de talán jobb, ha nem egy szűk járatba megyünk be. – pillantok is felé, mert akkor tényleg túl közel kerülnék hozzá és ahj, hát az nehézkes lenne. Inkább jobb megtartani ezt a bizonyos távolságot, mert bár idegesítő ez a srác, egyben kezd szimpatikus is lenni. Fene ért engem. Az viszont még most érdekelne, hogy ő vajon mire is képes, mert ha az elmémmel szórakozna, akkor azért jobban oda fogok figyelni rá, de amikor meglátom, hogy felemelkedik a levegőből, majd úgy jön oda hozzám, csak elmosolyodom kissé ezen az egészen. Ezek szerint ő is repül… de fura.
- Jó lehet, bár én szeretem használni a szárnyaimat. – még szép, hiszen így születtem és így éltem egészen mostanáig. Tény, hogy sokszor el vannak rejtve, de azért mégis csak hozzám tartoznak. Na de akkor a cél lefelé, az alagsor irányába, így egyenesen a lépcső felé is veszem az irányt, miközben ha minden igaz, akkor Mike is mellettem van. Könnyedén elférünk, mivel odafigyelek ám szárnyaimra, hogy ne okozzanak egyikünk számára se problémát. Ahogy viszont leérünk arra a bizonyos szintre, hirtelen botlom meg valamiben, így majdnem sikerül szépen elhasalnom a földön, de sikerül megtartanom az egyensúlyomat, így csak meglepetten nézek lefelé, a lábamhoz.
- Az a kallantyú meg mit keres itt? Szerinted mi lehet ott? – pillantok érdeklődve a srác felé és hát… mégis csak ő a férfi. Nehogy már nekem kelljen először megnéznem vagy lemerészkednem oda. Tudtom szerint valami rejtett helyet keresett, azt hiszem, hogy véletlenül, de sikerült rálelnünk, de vajon fel kéne fedeznünk, hogy miféle járat húzódik meg közvetlenül alattunk vagy inkább tovább kellene sétálnunk?

//Mivel a karik ugye mászkálnak, ezért a hsz végét én már ennek a helyszínnek a leírása alapján írtam: https://xmen-firstclass.hungarianforum.com/t122-rejtett-atjarok-folyosok-helyszinleiras .//

Tárgy: Re: Mike és Amy Pént. 4 Okt. - 20:28

Soha se akartam átlagos lenni, azt hiszem azért nem akadtam ki ezen a repülés dolgon sem. Határozottan tetszik, hogy ennyivel is több vagyok, mégha nem is mutogathatom magam, vagy villogtathatom a tudásomat mások előtt. Azért ennyi eszem nekem is volt, hogy nem lenne hasznos csak úgy a suliban villogtatni a tudásomat, maximum titokban, egy kicsit rásegíteni a sportpályafutásomra. Ami mondjuk e téren nem sokat számít, mert most itt vagyok, ahol totál semmit nem ér az, amit eddig megalapoztam. Na nem baj, amúgy is csak ideiglenes az itt töltött idő, aztán majd elhúzok fősulira, ahol tovább vihetem a sportbéli tudásomat.
- Jobb lenne, ha köpönyegforgató lennék, aki csak akkor nézi meg a hátsódat, ha elfordultál. Az tök szánalmas! - vigyorodom el. Nagyon jól látja, nem tudna meggyőzni arról, hogy jobb lenne, ha visszafognám magam és nem mondanám ki őszintén a véleményemet bármiről és bárkiről. Hiába nem vagyok még olyan nagyon idős, ezért lehetőségem lenne változni, de akarni egyáltalán nem akarok. Újra sikerül elérni, hogy elpiruljon, pedig most ő hozta össze saját magának. Azért eléggé meglepődöm, amikor megböki a mellkasomat, és nekiáll vetkőzni. Ahhoz képest, hogy milyen kis szende lánykának tűnt az elején.
- Hm... meglepsz? - aztán nem az történik, amire számítok, ellenben tényleg meglep, nagyon is! Elkapom a pulcsit és még inkább leplezetlenül mérem végig a teshezálló felsőben. Végülis nem is olyan rossz! És itt jön a következő ledöbbenés, amikor előkerülnek a szárnyai. Egy pillanatra azért tényleg eltátom a számat, mert erre őszintén nem számítottam, még csak hasonlóra sem. Akkor hát azért lett ilyen hirtelen magabiztos, mert szórakozott ezzel a kis mutogatási akcóval?
- Hű... hát ez... hű... - Oké, nálam elér ritka, hogy elakad a szavam, de most mégis ez történik. Nem is tudom, hogy mit mondjak, mert a látvány azért önmagában elég hirtelen ér. Még csak tegnap jöttem, még nem is nagyon tudok arról, hogy milyen képességek lehetnek, és ilyen látványosra nem is nagyon gondoltam volna. Bár hallottam pletykákat, hogy az egyik tanárunknak nagy kék bundája van. De már ez is önmagában röhejesnek tűnt. Azért lassan muszáj lenne magamhoz térni, főleg mikor fel is teszi a kérdését.
- Tény, hogy jóval extrémebben festesz, mint amit gondoltam volna rólad, de... végülis igen, jól nézel ki. - rántom meg a vállam. Egy pillanatra hagytam, hogy a magabiztos külsőm elszálljon, de tényleg csak egy pillanatra, most újra a magabiztos mosoly játszik az arcomon. Azért kíváncsi vagyok, hogy mire valóak azok a szárnyak. Vajon csak repülésre, vagy van valami extra funkciójuk is? - Szóval tudsz repülni, gondolom legalábbis és valami egyéb? - mit tudom én. A tollai penegélesek, vagy a frász tudja. A képességek igazából eléggé sokfélék lehetnek, de tippelni nem igazán lenne értelme igaz? A következő megjegyzésre csak egy szélesebb mosolyt kap. Fárasztó lenne velem lenni? Sose mondták még.
- Hát akkor most önként vállalod, hogy fárasszalak? Ez igazán kedves tőled! Vagy csak nagyon bevállalós vagy, ez külön tetszik! - igen, én még ezt is képes vagyok viccesen megfogalamzni és kicsit a saját javamra fordítani. Az a helyzet, hogy határozottan nehéz megsérteni, pedig már próbálkoztak vele többen is, de általában nem értek el semmiféle sikert. A sértések lazán leperegnek rólam és maximum kifigurázom őket. Azért kicsit csalódom, amikor kiderül, hogy ő is új még és nem ismer pletykákat. Akkor mástól kell majd infot gyűjteni.
- Oh, nem szeretem az általánosítást, az annyira uncsi... - direkt affektálva ejtem ki az utolsó szót kicsit el is nyújtva, afféle szőkenős stílusban. Egyébként tényleg eléggé pletykás vagyok, de soha sem gondoltam volna, hogy ez kicsit is zavaró lenne, mármint... nekem nem, maximum azoknak, akikről pletykálok. Meg hát azt is szokták mondani, hogy a nők tollászkodnak sokat a tükör előtt, és mondjuk én határozottan sok időt töltök a fürdőszobában. Adok a külsőmre, nem utálok várásolni sem... de ettől még pasi vagyok, nagyon is. - De mindenképpen szólok, amint megtudok valami izgit. - vigyorodom el, főleg hogy amint látom lassan azért kezd feloldódni a leányzó. Fejlődő képes, főleg mivel aztán ő javasolja azt is, hogy menjünk el valamerre körülnézni. Persze egyből felvetem neki a sötét sarkok lehetőségét, na nem mintha bárhol is le akarnám támadni, vagy ilyesmi, csak egy kicsit nem árt húzni.
- Remek! Akkor lefelé indulunk és keresünk valami igazán izgit. Maximum nem valami túl szűk járatot, mert gondolom ott nem feltétlenül férnél el. - teszem még hozzá egy kis mosollyal. Nem bántásból mondom, egyáltalán, de attól még számolnunk kell vele, hogy a szárnyai miatt a túl szűk járatok, vagy folyosók nem lesznek megfelelőek. Aztán elhangzik a kérdés, amit még tuti, hogy meg fogok kapni párszor. Végülis ez a suli erről szól igaz? Villantsuk meg, hogy mire vagyunk képesek. Hát megvillanom. Egy leheletnyit megemelkedem a földtől, aztán a maradék utat az ajtóig már így teszem meg suhanva. Aztán a kezébe nyomom a pulcsiját. Azért annyira nem vagyok lovagias, hogy cipeljem végig, kösse szépen a derekára.
- Repülök, gondolom mint te, csak nekem nem kellenek hozzá szárnyak. - bár azt hiszem ez innentől már teljesen világos volt. No meg én határozottan gyorsan is tudok repülni, valószínűleg simán leelőzném, vagy ha most még nem is, akkor pár év múlva tuti biztos. Bár nem vagyok egy felvágós típus legalábbis e téren. Nem gondolom egyébként sem hogy a képességem olyan nagy cucc lenne. Mármint én nagyon bírom, de tuti, hogy akadnak olyanok, akiknek tápos, pusztító az, amit tudnak.

Tárgy: Re: Mike és Amy Szer. 2 Okt. - 10:59

És én még azt hittem, hogy egy átlagos srác bukkant fel itt mögöttem, de ahogy beszélni kezd, hamar rájövök, hogy ez nagyon nincs így. Mike simán kifog rajtam, mindenféle tekintetben, így a megjegyzései szépen zavarba is ejtenek, én pedig próbálok a talpamra állva ellenkezni ez az egész ellen. Persze, hogy jól esik, de ilyen nyíltan nem szoktak a pasik leskelődni, legalábbis ott, ahonnan én jöttem, nem.
- A nyíltság nem mindig jó ám. De hagyjuk is, azt hiszem, hogy soha se tudnálak meggyőzni Téged. – sóhajtok is fel fejemet csóválva kissé, majd végül azért hozzáfűzöm azt, hogy addig nem lehet biztos ebben a tetszésben, amíg nem látott teljes valómban. No nem a belső dolgokra gondolok itt, de hát ő ezt nem tudhatja… Érzem ám, hogy félreérthető a megjegyzése, ahogy végülis az én szavaim is azok voltak, így pirulok el még jobban és most már kicsit idegesen bököm meg valószínűleg izmos mellkasát. Nem hiszem, hogy csak a pofija lenne rendben.
- Tudod mit? Legyen! – morgom oda kissé, mert nem, nem fog túljárni az eszemen. Tényleg megnézne? Akkor lássa csak azt, hogy milyen lány is vagyok valójában, aztán majd meglátjuk, hogy akkor mit mond. Remélem, hogy a drágalátos szárnyaim nem pont most akarnak majd kínzási funkciót betölteni, de majd igyekszem megtartani a távolságot. Hirtelen kapom le közvetlenül a srác előtt a pulóverem és most nem is vagyok rest a kezébe nyomni, ő pedig ha figyel – mert hát miért ne figyelne -, akkor egy hófehér, ujjatlan felsőt láthat most már meg rajtam, amin bizonyos rögzítők is megtalálhatóak, de csak rövidke időre, mert gyors mozdulatokkal kapom le magamról, hogy most már csak a felsőm maradjon, illetve a gyönyörű, fekete szárnyak, amelyek előbukkannak a hátamból. Eddig lekötve voltak, ezért tűntem normálisnak, de most már láthatja, hogy nagyon nem vagyok az. Olyan ez a külső, mintha angyal lennék… de fekete szárnyakkal, nem pedig azokkal a hófehér tollakkal…
- Tessék! Még mindig úgy gondolod, hogy jól nézek ki? – láthatja rajtam, hogy én nem érzek így, tehát már vissza is veszem kezembe a pulóveremet, de az most logikusan nem kerül vissza a testemre. A szárnyaim miatt képtelen lennék felvenni. Viszont… iszonyatosan jó érzés végre szabadon engedni őket, hallgatok tehát Jeremy-re és igenis így is fogok itt közlekedni, tényleg, talán ez az a hely, ahol nem kell elrejtenem azt, aki valójában vagyok.
- Igen, valahogy úgy értettem… és most már kezdem sejteni. Fárasztó lehet hosszú távon a társaságodban lenni. – pislogok is rá, és most már kissé csökken a zavartságérzetem, tehát arcom is visszaáll eredeti színébe. Mintha kicsit meg is könnyebbültem volna, most, hogy nem rejtem el azt, aki én vagyok. Bár nincs párom, talán most már Mike is sejtheti, hogy miért nincs… Még csak nemrég kerültem az intézménybe, ez előtt pedig titkolnom kellett a szárnyaimat, így nem kerülhettem túl közel senkihez se, a zárkózottság pedig ebből már automatikusan következik. Na nem biztos, hogy összeáll neki a kép, de ez már nem az én bajom, nem fogok mindent a szájába rágni, amúgy se akarok ismét a múltról beszélgetni, legalábbis nem pont ilyesmiről. Ideje terelni egy kicsikét a dolgokat, így végül rátérhetünk itt létére is, akár csak az enyémre, tehát kölcsönösen tudjuk meg, hogy mind a ketten még újak vagyunk errefelé.
- Hát nem… nem vagyok pletykás. Méghogy a nőkre mondják ezt, nekem te rosszabbnak tűnsz. – vigyorodom el most már én is jobbkedvűen, mert azért nem vagyok ám egy alabástromszobor, tudok én jókedvű is lenni, csak idő kell ahhoz, hogy felengedjek. – De azért, ha valami nagyon érdekes dolgot tudsz meg, szólhatsz. – teszem hozzá, mert hát ki tudja. Ezek szerint Mike lesz a helyi pletykafészek, igazi jó cím egy ilyen srácnak. A gondolatra tovább mosolygom és végül felvetem azt, hogy akár egy kicsit nézelődhetnénk is, együtt. Nem is tudom, hogy miért vetemedem ilyesmire, de végülis… semmi rosszt se szülhet ez.
- Hmm, szóval ilyesmi érdekelne? Úgy tudom, hogy jó mély ez a birtok, akkor talán lefelé kéne mennünk, ott biztos akadnak nem használt részek. – hűha, mintha kalandvágy csillanna meg tengerkék szemeimmel. Igen, ez a dolog már engem is érdekelne és talán tényleg jó buli lesz. Csak nem szidnak le minket egy kis kíváncsiságért, akkor valószínűleg el lenne zárva. Hogyha tehát Mike-nak is megfelel az ötlet, akkor elindulok lassan a nappali kijáratához, de az ajtóban egy pillanatra megállok és a másik felé tekintek.
- Te egyébként mire vagy képes? – kérdezek is rá hirtelen, mivel eddig még nem igazán kérdeztem ezt meg senkitől sem, most viszont érdekelne, hogy egy ilyen srácnak mi lehet a különleges képessége. Ezer dolog fordul meg a fejemben, de még csak véletlenül se szeretnék tippelni.

Tárgy: Re: Mike és Amy Kedd 1 Okt. - 21:18

Fel sem merül bennem, hogy esetleg zavarhatja a nyiltságom, sőt igazából nem is érdekel a dolog. Zavarban van... és? Majd elmúlik, vagy ha mégsem hát túl lesz rajta szépen idővel. A nagy karbafonás, meg fej elfordítás se törli le az arcomról a mosolyt, ugyanúgy nézek rá, ahogy eddig. Tényleg úgy gondolom, hogy bárkinek imponáló lehet, ha valaki megdicséri a külsejét, vagy akár látványosan végig is méri. Szóval miért ne tenném?
- Jó hogy megnézlek, és nem is várhatsz mást, ha egyszer jól nézel ki. Mások is megnéznek, maximum nem veszed észre, én legalább nyílt lapokkal játszom nem? - ez simán lehet pozotívum, legalábbis szerintem. Nem titkolok semmit, míg mások csak akkor mérik végig, amikor épp nem néz oda. Az szerintem sokkal nagyobb taplóság. A következő mondatára már csak egy széles vigyorral tudok reagálni. Ha kimondanám azt, ami először eszembe jutott erről, tuti, hogy halálosan zavarba jönne, vagy netán le is lépne innen gyorsan. Szóval visszafogom magam nagy nehezen.
- Bármikor megnéznélek teljesen.... - mosolyodom el. Oké, ő a belső tulajdonságaira gondol, de én még véletlenül sem. Egészen másfelé kalandoznak el a gondolataim, amikről jobb ha nem tud, mert tuti, hogy ennél is vörösebbre váltana az arca, pedig már most sem panaszkodhat arra, hogy túlzottan fehér lenne a bőre. Egy cseppnyi pirosítóra sincs szüksége, annyi szent. Gond nélkül térek rá a pasi kérdésre is, amire egy zavart választ kapok, majd egy furcsa kérdést.
- Ilyen? Arra érted, hogy kimondom, amit gondolok? Végülis igen... mindig kimondom, amit gondolok, vagy legalábbis az esetek nagy részében. Néha egy kicsit visszafogom magam. - erre már most is kerül sor, és valószínűleg kibukott volna, ha nem így teszek. Az padig, hogy nincs pasija, egészen meglepő. Jó csaj, tuti, hogy van valami defektje. Bár ebbe a suliba mutánsok járnak, ki tudja, hogy nincsenek-e pikkelyek a ruhája alatt, vagy valami hasonló. Nem baj... nincs olyan vészesen nagy bajom a pikkelyekkel. Látom én, hogy próbál egy kicsit terelni, mert zavarba ejtem a kérdéseimmel és válaszaimmal, de engedek neki. Nem lenne jó, ha már most elmenekülne, egy kicsit még szórakozom. Rémesen unom magam itt, annyi szent, és csak kell valami, vagy valaki, akivel egy kicsit lekötöm magam. Most ő épp megfelelő erre a célra.
- Igen, új, és nem ismersz igazi szaftos pletykákat? Szomorú vagyok! Majd derítek ki egy s mást és ha érdekel, akkor veled is megosztom őket. - teszem még hozzá egy mosollyal. Hamar kiismerem majd magam, ebben biztos vagyok, csak kell pár beszédesebb ember, olyanok, akik már régebb óta itt vannak. E téren nins szükségem plusz képességekre, mint egyeseknek. Nagyon jól ki tudok dumálni másokból sok mindent, ez valamiféle velem született adottság. Az viszont már meglep, hogy ő ajánlja fel, hogy nézzünk körül együtt. Próbálkozik a kislány, ezt mindenképpen pozitívumként kell értelmezni. Az eddigi vörösödések után ez nagy előre lépés.
- Rendben, ez szuper ötlet! Talán találunk pár izgalmas helyet, sötét zugokat, amik titkokat rejtenek, vagy arra várnak, hogy leendő titokat csempészhessünk beléjük... - sejtelmes mosoly suhan át az arcomon. Értse, ahogy akarja. Nem, egyébként eszem ágában sincs rámászni, mármint ha ő nem akarja. Nem vagyok erőszakos típus, egyszerűen csak élvezem a játékot, és azt, hogy zavarba jön a szavaimtól. Ha nem így lenne, lehet hogy hamarabb feladnám, de mivel így van, eszem ágában sincs leállni. Kiélvezem minden pírt az arcán és minden ideges pislogást. Ha már itt kell lennem és elszakítottak a normális nyugis kis életemtől, akkor legalább ennyire szükségem van. A jellemem nem fog megváltozni azért, mert ide kerültem.

Tárgy: Re: Mike és Amy Kedd 1 Okt. - 16:22

Nem számítottam ilyen gyorsan arra, hogy majd valaki más is pont most toppan be a nappaliba, így kissé meglepetten, de egyben kíváncsian fordulok az illető felé. A könyvek most nem olyan fontosak, mert bár szeretek olvasni, nem az az elsődleges, inkább az, hogy egy picikét esetleg én is felengedjek. Ismerkednem kéne, de ehhez nem ártana kicsit jobban megerőltetnem magam… az biztos, hogy a bemutatkozás már nagyon megy. Tehát gyors kézfogás, majd végül nekikezdhetnénk az ismerkedésnek… ami természetesen nem alakul ám ilyen simán. Azért engem kissé feszélyez, hogy valaki így megnéz magának, így nem is vagyok rest ezt szóvá tenni Mike-nak, mert azért az illemet szerintem ismerni kéne, de mintha a falnak beszélnék. Meglepetten pislogok megjegyzésére, majd kissé elfordítom fejemet is, próbálva így is ellenkezni szavaival.
- Nem azt mondtam, hogy rosszul esik az, ha valaki kedvem velem, csak az a furcsa, hogy így megnéznek. – kezdek bele, majd végül megpróbálom kicsit magamat adni. Végülis, itt tényleg nem kéne rejtőzködnöm, ugye? – Amúgy meg, azt nem tudhatod, hogy ténylegesen bejövök-e, mivel nem láttál még teljesen. – jegyzem is meg, csak hogy tudja a dolgokat. Tehát elhamarkodottan mond véleményt, pedig nem is ismer. Gondolom most szavaim következtében elég sok minden megfordulhat szegény fiú fejében, hogy milyen is lehetek igazából, de én nem fogom most megkönnyíteni a dolgát, gondolkozzon csak egy kicsit, talán nem árt neki. Azért, mert külsőleg jól néz ki, az nem jelenti azt, hogy a belsője is rendben van. Viszont ez a levakarhatatlan mosoly… cseppet zavaró, pedig nem vagyok egy negatív típusú ember, most mégis nehéz bármit is kezdenem vele, főleg, amikor tovább beszél és így hoz egyre inkább zavarba, tehát legnagyobb örömömre még pofim is bevörösödik cseppet.
- Hogy mi? Nem… nincs senki. – tiltakozom is, hiszen tényleg ez az igazság, majd végül meg is rázom kissé fejemet is. – Na nem mintha bármi közöd is lenne hozzá. Te mindig ilyen vagy? – bukik ki belőlem a cseppet talán értelmetlen kérdés is. Nem nagyon tudnám megmagyarázni, hogy mire gondolok… túlságosan kíváncsiskodó, nyomulós, zavarbaejtő és hát nah, nem is tudom. Erre én nem vagyok felkészülve, hogy normálisan tudjak reagálni neki minden egyes lépésére, de nagyon rajta vagyok ám. Talán ezért is kezdek el most én érdeklődni, hogy szépen témát is tudjak váltani, így kíváncsiskodom hát tőle, de mint hallom, ő is új errefelé.
- Oh, szóval még neked is új ez az egész. – nézek is rá most már cseppet meglepetten, majd végül hajamba is túrok kissé. – Az a helyzet, hogy én is még csak pár napja érkeztem, szóval nem igazán tudok mit elárulni neked. Te vagy a második diák, akivel itt beszélek, szóval… nem a legnyíltabb emberrel sikerült találkoznod, sajnálom. – jobb, hogyha az igazat mondom, mert még a végén túl sok mindent várna el tőlem, én pedig tényleg nem tudok neki mindenre felelni. Bizonyára sok csajszi örülne, hogyha ő segíthetne Mike-nak, de hát én más vagyok… Nekem sincs problémám azzal, hogy beszélgessünk, de mégis… titkok? Ötletem sincs, hogy mire gondolhat ez alatt.
- Szóval a hely is kissé még új, de próbálom felfedezni. Ha gondolod, mászkálhatunk egyet, én is csak úgy betértem ide, komolyabb cél nélkül. – ajánlom is fel neki, bár nem nagyon tudom, hogy merre is kellene elindulnunk. Neki talán van ötlete, végülis, ő itt az újabb, nem pedig én, és max közben talán sikerül normalizálni a beszélgetést is. Nem is tudom, hogy miért ilyen fura az egész… túl rég nem kedveskedett nekem ilyen szinten egy srác se, ezért csak az elutasítást látom, a negatívot az egészben, nem pedig azt, hogy még jól is járhatok vele, legalább csak egy kis időre, amíg egymás társaságát élvezzük.

Tárgy: Re: Mike és Amy Kedd 1 Okt. - 14:53

Alig ismerem még ki itt magam, úgyhogy nem meglepő, ha inkább egyszerűen csak valaki más nyomába szegődöm, miközben a fél szendvicsemet szorongatom és folyatom az evést. A tetejében egy lányról van szó, tehát még inkább vonzz az irány. Nem sokkal utána érem el az ajtót, és akkor nyitok be, amikor mára polcok előtt áll és a könyveket nézegeti. Remélem, hogy nem valami stréber, bár a kinézete alaján nem gondolnám feltétlenül annak. Óvatosan köszönök nem akarnám megijeszteni, ha esetleg nagyon belemélyed a címek tanulmányozásába. De úgy fest, erről szó sincs, megfordul és még egy mosolyt is kapok. Gyors bemutatkozás kézfogással vegyítve, én pedig gondolkodás nélkül mérem végig. Egyáltalán nem leplezem a pillantásaimat, miért is tenném? A lányoknak azért ez a legtöbb esetben imponáló nem? Lehet, hogy akadnak kivételek, de ők inkább úgy tesznek, mintha nem így lenne. Szélesebbre vált a mosolyom, amikor összefűzi a karjait a mellkasán. Egyáltalán nem zavar.
- Na ne mondd, hogy rosszul esik egy kedves szó, és hogy valakinek esetleg bejössz? Ezt te sem várhatod, hogy elhiggyem! - rántom meg a vállam és nem igazán lehet levakarni a mosolyt az arcomról. Akadnak, akik már-már tenyérbemászónak is mondanának, de általában mindenkinek megtöröm idővel a védelmét. Nála sem hiszem, hogy sokáig fog tartani ez a kis ellenállás dolog. - Vagy netán van valami féltékeny pasas a háttérben, aki nem bírja, ha kikezdenek veled? - fűzöm tovább a szót. Egyébként meg semmit sem akarok tőle, vagy legalábbis nem komolyat. Nem igazán szoktam hosszú távra lekötni magam és tuti, hogy nem az első szembejövő csajjal, mert ki tudja, hogy milyen itt a felhozatal. Én pedig szeretek válogatni. Először fel kell mérni a terepet, hogy eldöntsem ki az, akiért igazán érdemes teperni. Olyan ez, mint egy játék, az egyik kedvenc játékom.
- Tegnap jöttem, úgyhogy most még csak felmérem a terepet. Gondoltam nem árt ismerkedni sem. Te már régebb óta itt vagy? Elárulhatnál pár titkot. Tuti van itt ilyesmi! - pletykák, titkos járatok, mit tudom én. Ahol alagsor van, ott tuti, hogy fellelhető mindenféle finomság, engem pedig az ilyesmi nagyon érdekel. No mega pletykák. Kivel érdemes vigyázni, kivel kevésbé, szóval a szokásos. Végülis odahaza nagyon erőseb bennem voltam a gimis társadalmi rendszer sűrűjében, ez viszont egy nagyon más suli, ki tudja, hogy akad-e itt bármi, ami megszokott. Jó lenne előbb felmérni a terepet, hogy tudjam, mihez kell alkalmazkodni.

Tárgy: Re: Mike és Amy Hétf. 30 Szept. - 21:32

Szerencsére tisztában vagyok vele, hogy hol van az a bizonyos nappali, ahova tartok, mivel a közelében voltam már, de be még nem merészkedtem eddig. Mindig olyan sokan társalogtak odabent, én pedig nem vagyok túl nyílt személyiség a képességemnek köszönhetően, még nehéz úgy élnem itt, hogy tudom, nem szükséges titkolóznom. Igazából fel se tűnik, hogy esetleg valaki pont engem követhet, így teljes nyugalommal sétálok be az említett helyre és nézem is meg a csodálatos berendezést, mely természetesen magával ragad. Azt hiszem, hogy szeretni fogok itt lenni, csak tényleg jobban engednem kéne. Nem könnyű és tudom, hogy lehetne egyszerűbb, de az már nem tőlem függ.
Éppen az egyik könyvet kezdem el nézegetni, amikor meghallom, hogy az ajtó ismételten nyílik, így fejemmel kíváncsian hátrébb fordulok, hogy felmérhessem magamnak azt, aki bejön, de éppen csak futólag. Mivel köszön, így egyértelműen ezt én is megteszem és még egy kedves mosolyt is kap tőlem.
- Szia. – mást még nem mondok egyelőre, csak lassan a helyére teszem a könyvet, szépen visszaigazítva úgy, ahogy az eredetileg is volt, majd ez után fordulok csak a másik felé, hogy így közelebbről is megnézzem, hogy kivel van dolgom. Jobb kezem automatikusan indul, ahogy ő is felém nyújtja a kezét, majd megtörténhet a kézfogás is.
- Amy vagyok, örvendek. – nézek is szemeibe idő közben, de ahogy látom, az ő tekintete mintha elvándorolna testem többi porcikája felé, így végül visszahúzom mancsom, majd kezeimet összefűzöm magam előtt, mely természetes jele a visszautasításnak.
- Nem mondták még, hogy nem illik így megnézni valakit? – azért a kisebb pírfoltok megjelennek ám csinos pofimon, miközben az előttem ácsorgó srácot fürkészem, de egyelőre még nem tudom hová tenni őt. Belül nagyon is jól esett a kedves bók, ahogy a pillantása is, hiszen régen volt már barátom, több év is eltelt azóta, és azért én is nőből vagyok, mégha félénkebb fajtából is, de mégse akarom ezt kimutatni neki. Ne higgye már, hogy nyeregben van, nálam ahhoz több kell.
- Na és mi járatban erre? Csak úgy lenéztél, hátha van itt valaki vagy konkrét célod van? – próbálok én is érdeklődést mutatni, így végül kezeimet leengedem magam mellé és kissé neki is dőlök a hatalmas szekrénynek, mely elég erős ahhoz, hogy könnyedén megtartsa vékony testemet, tehát nem kell attól félnem, hogy azzal együtt dőlök majd el.

Tárgy: Re: Mike és Amy Hétf. 30 Szept. - 21:07

Tegnap érkeztem, délután, úgyhogy még nem volt túl sok lehetőségem, hogy felmérjem a terepet. Egyébként is ki kellett pakolnom, lebratyizni a szobatársakkal, megismerni legalább azt a szintet, ahol a szobánk van. Szóval ezek az uncsi alap dolgok. Végülis, ha egyetemre mentem volna, akkor is csontra ugyanez lenne a helyzet nem igaz? Akkor pedig egy szavam sem lehet, maximum annyiban más itt, hogy nem biztos, hogy lesznek menő arcok, mint odahaza. Ez végülis egy lepukkant kis vidéki idill, ami nekem annyira nem fekszik. Sehol a város zaja, sehol a villamosok, kocsik tolongása. Még a levegő is valahogy túl frissnek tűnik, bár tény és való, hogy bátrabban gyakorolhatok odakint, mert kevés az esélye, hogy valaki meglát, vagy ha mégis, akkor olyan, akinek a részéről ez nem jelent majd gondot. És, hogy mivel telt a mai napom. Egy kicsit felmértem a birtokot, persze a levegőből, mentem pár kört. És azért egész puccos kis kúriáról van szó, szó se róla. Azért el kell ismerni, hogy van itt lóvé. Bár akkor se tűnt a két pasi csórónak, amikor hozzánk ellátogattak. Most pedig lassan a délután is elmegy, kéne ismerkedni. Bedobtam valami vacsora félét, de mivel sokat mozgok, így éhes is vagyok gyakran. Ennek okán egy félig betömött szendviccsel a kezemben lépkedel a cél felé, ami egyelőre még nem tudom, hogy mi. Lézengek mondjuk úgy. Viszont nem is olyan messze meglátok egy lányt belépni az egyik ajtón. Végülis... jó lehet. Egy leheletnyit emelkedem csak meg a földről, hogy gyorsíthassak a haladásomon, majd benyitok nem sokkal utána. Ekkor már a polcok előtt áll és a könyveket nézgeti. Gondolkodás nélkül végigmérem így hátulról. Egész formás, szó se róla, csak ne legyen valami stréber, azok annyira nem jönnek be.
- Szia! - köszönök rá kicsit megköszörülve előtte a torkomat, nehogy már a legelején szívbajt kapjon tőlem, vagy ilyesmi. Nem örülnék neki. Megvárom, amíg megfordul és csak akkor jelenik meg az arcomon a tőlem jól megszokott lehengerlő mosoly. Gondolkodás nélkül közelebb lépdelek és a kezemet nyújtom.
- Mike, és a szép hölgyben kit tisztelhetek? - mérem végig leplezetlenül. Nincs túlságosan felturbózva, mármint nem valami kihívó az öltözködése, de még ennek ellenére is sejteti, hogy azért jó csajról van szó. Egyelőre még nem támadom le az itteni minden bizonnyal gyakori kérdéssel, hogy mit tud. Majd erre is rá fogok térni, előbb meglátjuk, hogy milyen típus. Az első pár reakcióból általában le tudom szűrni, hogy ki hova sorolható, ki mennyire nehéz dió.

Tárgy: Mike és Amy Hétf. 30 Szept. - 19:03

Így estére szeretnék egy kicsikét kikapcsolni és nyugiban lenni. Nincs kedvem ismét mászkálni, se pedig a szobámban gubbasztani, így hát úgy döntök, hogy megnézem magamnak azt a híres nappalit, és talán még egy kicsit szocializálódom is, már ha lesz ott egyáltalán valaki. Igen, feltett szándékom, hogy megpróbálok alakítani a dolgokon és esetleg ismerősöket szerezni, mert azért a barátkozás az még elég messze áll tőlem, de tényleg megpróbálom rábízni az időre. Lefelé is tartok tehát, igen csak célirányosan a második emelet irányából, olykor azért kitekintve a gyönyörű ablakokon a kertek felé, megfigyelve, hogy vajon az ott tartózkodó diákok éppen mit csinálnak, de nem időzik el szép tekintetem túl sokáig, mivel a lépcsők jönnek, nekem pedig haladnom kell. A táv csökken, engem pedig szerencsére senki se állít meg, így nyithatok be az igazán kellemesnek tűnő terembe. Egy pillanatra meg is dermedek, ahogy körbehordozom odabent tekintetemet, majd végül besétálva nézek is jobban körbe, jól megfigyelve a falakon lévő festményeket, majd pedig a könyveket, így kíváncsian lépkedem oda a szekrény felé is. Hmm, azt hiszem, hogy itt még sok időt el fogok tölteni, mivel ahogy nézem, elég szép gyűjtemény fellelhető itt… talán még most bele kéne olvasnom valamelyikbe… de melyik legyen az? Lassan nyújtom ki vékony kezem a könyvek gerince felé, olykor végigsimítva egy-kettő gyönyörű példányon, majd néha még kezembe is veszek egyet-egyet, hogy jobban megnézzem, miről is szólhat. Belelapozok, olykor még bele is olvasok, majd visszateszem a helyére és jöhet a következő. Most csak felmérni szeretném őket, aztán ki tudja, talán az egyiket megfogva még a kanapéra is ledobom majd magam. Tehát ha valaki bejönne ide, azt veheti észre, hogy én nagyban nézelődöm és válogatok a szekrény előtt ácsorogva, öltözetem pedig teljesen normális, átlagos, és még a szárnyaim se látszanak. Fekete nadrágot viselek, lábaimon szintén fekete színű sportcipővel, felül pedig a hűvösebb időre való tekintettel egy vékony, világoskék színű pulóvert. Hajam kibontva, most cseppet hullámosan keretezi arcom, tengerkék szemeim körül pedig kevéske smink található, csak éppen hogy, a lényeg az, hogy szépen kiemelje csinos vonásaimat. Azért, mert visszafogott vagyok, még én is szeretek csinosnak tűnni, ez az egész pedig rásegít, úgy hiszem.

Tárgy: Re: Mike és Amy

» Lya és Mike
» Mike és Lisa
» Mike&Zoey
» Mike & Océane
» Dorothy, Mike és a klausztrofóbia