Evelyn és Evan

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Hétf. 14 Okt. - 22:13

A levegő szinte szikrázik körülöttük, noha mit se sejt róla, hogy ha Jane akarná, akár szó szerint történne a dolog. Dudálás, türelmetlen motorbrummogás kakofóniája adja hozzá az alaphangulatot a mellettük húzódó kocsisorokból, olykor egy-egy ember kerüli ki őket, ámbár ugyancsak ritka ez a jelenség: Amerikában, kevesen hajlandóak kiszállni a kocsijukból... s bár ez alól New York képezhetne kivételt, estére ugyancsak megfogyatkozik a gyalogosok száma. Talán ezért, hogy nem is keltettek eddig még túl nagy feltűnést. Talán azt sem vennék észre a túlfoglalt emberek, ha itt helyben váltana alakot - feltéve, hogy az nem valami szokatlan állat volna... Na persze, őt soha nem érdekelte, ki látja meg. Ha a helyzet úgy kívánná, akár a metrón is ledobná emberalakját.
Evy pár pillanatig mélyen a kék szemekbe fúrja sötét íriszeit, majd résnyire nyitja ajkait, hogy egy leheletnyivel közelebb hajolva - csak, hogy nyomatékot adjon szavainak -, valósággal kiszűrje a fogai közt a választ.
- Nem érdekel a véleményed.
Ezúttal már nem is fékezi azt a régi, irdatlan mélységekből horgadó haragot, amellyel a világ felé viseltet. Emberek! Kár volt egy pillanatig is, megállnia. Levethetné már ezt az alapvető emberi reakcióját. Indulatosan fordul el, hogy barna lobonca legyezőként terül el a levegőben egy pillanatra, ám ahelyett, hogy dinamikusan viharzana el, egy ráérős tempót vesz fel inkább, amellyel távolodhat - tulajdonképpen pont arra, amerre Hadzsime - mert, talán el is nevezte magában - is menni akar. Bár Evelynt nem épp a ház izgatja, ő inkább, a torlódás okát kutatná ki.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Hétf. 14 Okt. - 22:02

Ez nagyon gonoszság. Én nem is tettem semmit a lány ellen, ő meg máris rosszakat gondol rólam. Miért gondtalan idiótaság, hogy szeretném megtalálni a nagyimat? Hö? Na jó, a karate lépés valóban nagy hülyeség volt, de valahogy a hűvös légkörbe kívánkozott némi humor. Nos, visszagondolva tényleg nem volt mókás, de abban a pillanatban oldani kellett a feszültséget, ami most csak úgy szikrázik közöttünk. A lány fenyegetően közel kerül hozzám, én azonban nem hátrálok. Ha azt hiszi, ennyitől megijedek, nagyon téved!
- Köszi, aranyos vagy. Amúgy meg ronda a cipőd. - közlöm sértetten, és már majdnem továbbállok, de egy késztetés visszatart. Talán csak tovább szeretném idegesíteni a lányt, de még valószínűbb, hogy várom a pillanatot, amikor végre okkal lezsibbaszthatom fejét.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Hétf. 14 Okt. - 21:48

A lány nem adja fel, tovább szövegel neki, ráadásul olyan gondtalan idiótaságokat, amiket csak azok tudnak, akik nem láttak még elég szörnyűséget az életükben - nem, hogy elkövették volna azokat. A karatés megmozdulásra némi ingerült fény villan a mélybarna - ámbár, az éjszakai megvilágításban, feketének tetsző - szemekben, s hamarost a két szemöldök is közelebb rándul egymáshoz. A mozdulat, amellyel közelebb lép, lehet akár fenyegető is: van valami határozottan sötét, amely körüllengi alakját.
- Akkor karatézd át magad az utca legvégére, és ott megtalálod a házat. Remélem, pontos volt az útbaigazítás, Hadzsime.
Tulajdonképpen, ugyanazokkal a szavakkal igazította útba a lányt, amellyel ő maga tippelte be a kívánt úticélt.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Hétf. 14 Okt. - 21:39

Nos igen, Jane-nek fogalma sincs arról, hogy Evy is mutáns, ő csak egy szimpatikusnak tűnő lányt szólított meg az utcán, mert elég béna tájékozódó képességgel van megáldva. A birtokon is egyfolytában eltéved, és a lehető legkülönbözőbb helyeken bukkan fel. Ennek következményeként mindenhonnan elkésik. Egyébként most is késésben van, megígérte Tereza nagyinak, hogy időben ott lesz, és nem kelti fel őt az éjszaka közepén. Szóval reménykedő pillantásokat vet Evelyne-re, hátha az tud segíteni, azonban kissé furcsállja a némaságát.
- Ez az az utca! Nem tudom hol vagyunk, de ez még hosszan egyenes marad, és egész a végén van a ház, csak nem tudom biztosan. - kezdem kissé haragosan, mivel viszonylag kedvesen szólok az idegenhez, a másik viszont elég mogorván reagál.
- Rablók? Hát igen, azok vannak. De én sem vagyok rossz. Tudod, dzsiudzsicu. Hájjá! - vágom be magam az egyébként karatés pózba. A mellettem elmenő emberek valószínűleg hülyének néznek, és én magam is rádöbbenek, mekkora ostobaságot csinálok, hát inkább újra értelmes emberi tartást produkálok, és várom a fejleményeket.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Hétf. 14 Okt. - 21:08

Annyira rég nem szólította meg őt ember - tulajdonképpen, mindig ő kezdeményezett beszélgetést, és azokat is a lehető legrövidebbre zárta -, hogy először fel se tűnik, hogy neki szóltak... csak amikor a lány megerősíti benne.
Akkor megtorpan, s kissé döbbenten hátrapillant. Futólag végigméri a csajt, mintegy kivesézve magában a lehetőségeket. Bőrönd, divatos farmerhez való western-csizma, bőrkabát... festett haj.
Eltart egy darabig, míg legyűri bosszúságát, amiért az emberi világ ismét szocializálódásra próbálja kényszeríteni, még ha csak egy futó útbaigazítással is, így még akkor se szólal meg rögtön, amikor az idegen, már a cipőjét méltatja. Felvont szemöldökkel pillant le egyszerű barna félcipőjére, majd leküzdve első meglepettségét, közöny mögé rejti vonásait.
- Nem tudom. Tudod csajszikám, jó sok ház van erre, és ha még az utcát sem tudod megmondani, akkor jobban tennéd, ha visszaszállnál arra a buszra. Tudod, rablók meg ilyenek.
A sors szarkazmusa tán, hogy ezzel egyúttal önmagára is figyelmezteti. Minden esetre a válasz nyers, csaknem elutasító - tán kissé goromba is.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Hétf. 14 Okt. - 20:56

New York. Sötét város, kétségtelen, nem való gyenge embereknek. Ahol minden sarkon ott van a gonosz, és ahol van, ami sosem alszik. Sokan azt gondolják: a város veszélytelen, hiszen kiépített biztonsági rendszerek, besúgóhálózatok, rendőrök vigyázzák a gyanútlan embereket. Ez azonban nagy tévedés. De ennyit az élet nagy dolgairól.
Most, itt, New Yorkban, egy legalább tíz kilós bőrönddel az ölemben úgy érzem, bárhol szívesebben lennék, mint itt. A városi buszon ülök, amelyik természetesen tömve van, nem baj, hogy késő este van, hisz mindenkinek most kell haza mennie. Én például nem tehetek róla! A repülő nagyjából két órája szállt le, azóta azon szenvedek, hogy minden csomagom (egyetlen bőrönd) meglegyen, és mivel az első járatot lekéstem, ezért kell ezzel jönnöm. A western-csizma csőfarmerrel, illetve hosszú ujjú felső bőrkabáttal viszont szerencsére jó választás volt, így az időjárásra nem kell panaszkodnom. Már vagy öt perce ácsorogtunk, mikor egy világosbarna hajú lány türelmetlenül felállt, és szólt a sofőrnek, hogy leszállna. Végül is egészen jó ötlet: innen nincs olyan messze a nagymamája lakása, egyébként is leszállna a következő megállónál. Így hát ő is kiáltott egyet gyorsan, hátha még le tud slisszanni. Úgy fél percnyi kínlódás után végül leszedem a csomagot a járműről, és immáron száz százalékban érezhetem New York szabadságát és szellemiségét. Kihúzom a bőrönd fogantyúját, és húzni kezdem, isten tudja merre.
-Hé! Igen te! - kiáltok rá a barnás hajú lányra, akit az imént a buszon láttam, most azonban épp az orrom előtt lépked sebesen. - Bocsi, nem tudod merre van a 356-os épület? - kérdeztem kissé rekedtes hangon. A Birtokon biztos összeszedtem valami torok nyavaját... Mondjuk jó helyen vagyok, a nagyi majd kikúrál.
- Egyébként jó a cipőd. - teszem hozzá, miután már vagy fél perce azt bámulom.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Hétf. 14 Okt. - 20:08

Három nappal később...

A város marasztalta. Nagyon sok minden megfordult benne a zsaruval való találkozásuk óta. Harag, fájdalom, bánat, kín... Nem egyszer sodródott közel hozzá, hogy felkutassa azt az embert, és átharapja a torkát, amiért felébresztette. Még a nevét se tudja! Bezzeg ő az övét igen... A gyilkos indulatok azonban nem tartottak soká, s hogy meggondolatlanságra ne ragadtassa magát, messzire kerülte az árvaház és a kertváros környékét. Nem mintha nem vágyna az árvaház vezetőinek, valamint David szüleinek halálára... épp csak, egy része még mindig visszatartja. Valahol még mindig van határ... de vékony, s egy kevés lökés is elég hozzá, hogy átlépje.
Eltelt három nap. Bár úgy tervezte, nem veszi vissza emberi alakját, végül mégis ráfanyalodott. Ruhához és pénzhez persze, nem törvényesen jutott, és cseppet sem érzett lelkiismeret furdalást, amiért kóbor macskaként behízelegte magát egy-egy ember lakására, hogy aztán azt alaposan kifossza, vagy épp, amiért megtermett rotweiler képében tépte meg a sötét sikátorokban az arra dőlöngélő részeg kamaszfiúkat - akiknek aztán kifittyent a zsebükből a pénztárcájuk.
Új ajtaja nyílt előtte az életnek. Másként tekint a városra, az emberekre: New York az ő vadászterülete, s minden ember benne egy-egy ígéretes zsákmány. Nagyvárosi ragadozóvá lett, aki igen gyorsan tanul. A félelem messzire szaladt tőle: félnie a prédának kell. S bár fikarcnyi szeretet sem maradt a szívében az emberek felé... egyszer mégis megesett, hogy egy bajbajutott fiatal lánytól messzire kergette a vészt a sötét sikátorokban. Nem gondol rá - megtette és kész. Talán csak olyan kedvében talált rájuk.
Október hideg estéje köszöntött most rá. Nem rég vacsorázott, ízlelőbimbóit még ott bizsergeti a steak és a kóla utóíze. Elegáns, átlagos városi öltözékéhez beszerzett egy fekete őszi dzsekit is, amely melegen tartja. A buszra, amelyen ül, nem tudja, mi célból szállt fel. Nincs állandó lakhelye. Tulajdonképpen ott alszik, ahol épp fáradtság járja át: New York tele van szállodákkal, nála pedig mindig van elég pénz - vagy ha épp nincs, akkor szerez magának. Egykedvűen szemléli az embereket, amikor a busz megáll - talán piroshoz értek.
Ám minthogy a járgány nem indul tovább, percek múltán sem, egy türelmetlen szusszanással kel fel, hogy kinézzen az ablakon: Dugó! Ilyenkor?! Ráadásul, egy hídon vannak. A sor méretéből ítélve, biztosan baleset történt. Az ajtóhoz lép, s előre kiált.
- Legyen szíves! Leszállok.
Talán a határozott hang, talán mert tele a töke a buszsofőrnek mindennel, de egy ingerült gombnyomással kinyitja Evelyn előtt az ajtót, s ő nem is rest az éjszaka hidegébe surranni.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Pént. 11 Okt. - 10:32

Képtelen vagyok kitalálni, hogy mi lenne a jó megoldás, hogyan mondhatnék bármi olyat, ami jól hat rá. Eddig akármivel próbálkoztam kudarcba fulladt, már-már kezdek arra tippelni, hogy azért, mert tényleg nincs is megoldás. Talán tényleg így van és nem találhatok olyan utat, ami jó lenne. Pedig igazán igyekszem, de nem hagyja, hogy segítsek, vagy olyan ösvényt mutassak neki, ami visszavezeti a normális életbe. Elmehet, igen, ezt mondtam, de mégis remélem, hogy nem teszem majd így végül. Az utolsó hosszú monológ viszont nem arra mutat rá, hogy ez a vágyam beteljesülhetne. Annyi harag tombol benne, ami szinte el sem fér egy emberben. Nem is tudom, hogy viseli el. Tényleg nem tudom, hogy mi lenne a jó válasz arra, amit mondd, ezért pár pillanatnyi hallgatás után egyszerű kitérek a válaszadás alól. Valahogy így érzem könnyebbnek, mintha csak időt akarnék kérni, vagy olyasmivel mint reggeli egy kis emberi funkcióra ösztönözhetném. De úgy fest, hogy ez sem jön be, annak ellenére, hogy hallom, amikor meg korran a gyomra. Francba!
- Pedig igazán ehetnél, éhes vagy.... - próbálkozom még, de érzem, hogy ennek annyi. Ledobja a takarót, és én kénytelen vagyok megint másfelé pillantani. Nem tehetek róla, kissé már sok ez a folyamatos meztelenkedés, amit produkál direkt azért, hogy ezzel is ellenem legyen. Az utolsó szó rémesen véglegesnek tűnik, és félek tőle, hogy nem tehetek ellene semmit. Nem lenne értelme erőszakkal itt tartani, lefogni, vagy bármi. Csak annak van értelme, ha ő maga dönt úgy, hogy marad, vagy hogy újra megpróbál beilleszkedni a társadalomba, amiből kizárta saját magát. Mert így gondolom, ő zárta ki saját magát, hiszen nem mindenki olyan, mint az a fiú, aki megölte a húgát, nem mindenkit kellene gyűlölnie. A farkas és a ló után már halványan sejtem, hogy minden bizonnyal ez a képesség durvább, mint amit én gondolni mertem volna. Az ablakhoz lép és egy pillanatra tényleg elakad a lélegzetem. Ugye nem fogja egyszerűen csak kivetni innen magát és placcsanni a betonon? Automatikusan megfeszül a testem, szinte ugrásra készen, amikor újra megszólal. Nem, ebből tényleg nem úgy tűnik, mintha ki akarna ugrani és ezzel megölni magát. Nem épp kedves szavakkal tűnik el, amikor végül kiveti magát. Azonnal mozdulok, mintha csak utána akarnék kapni, de már csak az elröppenő madarat látom, ahogy lassan távolodik. Kitámaszkodom az ablakba és még azért is utána kiáltok.
- Ha kénytelen leszek... ha kényszerítesz rá, akkor elkaplak! - nem fogom hagyni, hogy másokban okozzon kárt, mert én képtelen voltam meggyőzni, hogy ez így nem megoldás. Ha arra van szükség, akkor el fogom kapni, figyelem a híreket, a rendőrségi jelentéseket, és ha bajt csinál... bezárják. Nem hiszem, hogy ezt akarja, tényleg kétlem, hogy így lenne jó neki, de ha nincs más választás, akkor az én jóindulatom sem tart örökké. Most viszont muszáj lesz regenerálódnom. Fáradtan hátrálok el az ablakról, hogy újra visszahuppanjak az ágyra és pár pillanatig hátradőlve engedjek magamnak egy szusszanásnyi időt. Kell pár perc, mire összeszedem magam, és végre rászánom, hogy felkeljek. El kell mennem egy dokihoz, kéne tényleg valami reggeli is, és nem utolsó sorban jeleznem kell a szoba állapotát a tulajnak. Nem kis summa lesz kifizetni a károkat, elég ramaty állapotban van a szoba szó se róla. A főnök nem fog örülni, hiszen a részlegünk nem rendelkezik éppenséggel túl nagy költhető kerettel.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Csüt. 10 Okt. - 22:30

A férfi megpróbálja lecsitítani, és valami blablával jobb színben feltüntetni a dolgokat, ám ismét rosszul ítélte meg a helyzetet - nem mintha, lehetne jól dönteni Evy esetében -, ugyanis a lány egyáltalán nem akarja, hogy eltussolják az ügyet. Nem kínozza bűntudat, sőt, valósággal küzdenie kell magával, hogy ne indítson bosszúhadjáratot. Azt akarja, hogy megértse.. Hogy felfogja végre ez a Rendlovag: ő nem akarja, hogy megmentsék - bosszút akar. Talán az egész világnak hadat üzent magában. Úgy tűnik, kezdi felfogni végre, mert belé is szorul a szó, míg a lány nyomatékosan elmagyarázza, s felfedi, mi zajlik befeketedett lelkének legmélyebb bugyraiban.
Persze, néhány dologban ellentmondásos maradt. Ha valóban ennyire hajtja a gyilokvágy, akkor miért nem mészárolta le hidegvérrel Evant, amikor megtehette volna? Ám ezt a kérdést elnyomja, mint más a bogarat a falon, és száműzi a tudatalatti mélyére.
Egy pár pillanatig úgy hiszi, a nyomozó felfogta végre... azután nagyot koppan, Evan kérdését hallva. Reggeli. A gyomra akarata ellenére is felmordul, mire ingerülten felszisszen. Bizony, néha még az ő teste is zabolázatlan marad. Fáradt, valahol belül, a mellkasában, ott, a szíve környékén, valami ében kín marja, és - rettenetesen éhes. Ennek ellenére, a kérdést kiábrándítónak találja. Felszusszan.
- Nem szükséges.
Ledobja magáról a takarót - ismét csak fittyet hányva ledér mivoltára -, majd egy határozott, sima mozdulattal felkel, és az ablakhoz sétál újfent. Nem. Hiába marad itt. Ez a férfi nem enyhítheti ezt a fájdalmat. Nem tudja még, hogy mivel csillapíthatja - hisz a farkas is szenvedett az erdőben, csak nem ily elviselhetetlenül -, de azt tudja, hogy a választ a kérdésére nem itt fogja megtalálni.
- Megyek.
A kijelentés egyszerű mivoltában koppan közéjük. A lány elrántja a függönyt, kinyitja az ablakot, s mit sem törődve az alattuk tátongó, legalább 5-6 emeletnyi mélységgel, fél lábát már a párkányra is teszi. Kétségkívül ugrani készül, de nem épp az öngyilkosok depressziós kifejezése ül az arcán, s amikor visszafordul, hogy szóljon még, a szavai sem arról tanúskodnak, hogy a halálba készülne.
- Nem a vadonba. Ott már nem lehet nyugtom. Itt maradok talán New Yorkban. Talán másik városba megyek. Talán még hallassz is felőlem. De bármit is csináljak, ami belemar a tökéletesség illúziójába ringatott kis világotokba: emésszen, hogy Te voltál az, aki felébresztettél engem.
E szavakkal búcsúzik, azután, hacsak Evan valami hirtelen-gyors cselekvéssel, tevőlegesen meg nem akadályozza benne, nemes egyszerűséggel kiveti magát az ablakon. A hűvös hajnali levegő rögtön körülsimogatja a bőrét, s bár vészesen közeledik a gyilkos aszfalt, mosoly fut át ajkain - hogy aztán azok megnyúlva csőrré keményedjenek. Fekete tollruha hussan, s karjai apró szárnyakká görbülnek, melyeket meglendítve, rigóként lovagol meg egy felfelé tartó légáramlatot. Hogy hová tart, még maga sem tudja - egyelőre nem megy messzire. Fáradt. Pihennie, és ennie kell..

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Csüt. 10 Okt. - 21:42

- Áh, világos, majd ezt közlöm vele is. - oké, azért a végtelenségig nem tudom visszafogni magam és ez a leányzó direkt feszegeti azokat a bizonyos határokat. Én se vagyok a józan ész mintapéldánya, és ha direkt piszkál, akkor időnként muszáj, hogy legalább kicsit visszaszóljak. Főleg, mert se a poént, se semmit nem vesz valami jó néven. Mondjuk amúgy is meg tudnám oldani, hogy egy doki ne piszkáljon, elég felmutatni a jelvényemet, és a végén kénytelen is leszek elmenni hozzá, de most még nem, az még nem fér bele, félő, hogy gond lenne belőle, ha itt hagynám csak úgy egyedül. Bármennyire is rossz ötletnek tűnik megpróbálom megkérni, hogy legalább fürödjön le, de az arckifejezését látva ez megint nem volt valami jó ötlet. Pedig tényleg elég kellemetlen a külseje, tuti, hogy nem feküdnék be utána az ágyba... de hát majd szépen rendet tesz itt a személyzet egy szép kis summáért cserébe. Már majdnem feltenném a kérdést, hogy lelépjek-e neki mondjuk ruháért, vagy lehet hogy kéne valami reggeli, de aztán ő szólal meg. Mázli, mert nem lenne jó rázárni az ajtót, de csak így itt hagyni... nagyon nem vagyok biztos a dolgomban és ezt nem szeretem.
- Nem feltétlenül te tetted, a zsaruk azt hiszik, hogy egy medve volt és az egészet hallucinálták egy kábító füst miatt. - próbálkozom megint óvatosan megközelíteni a témát. Végülis inkább az ösztön tette ezt igaz? Nem konkrétan ő... mert így igazságot szolgáltatni egyszerűen nem lehet. De aztán egyszerűen tovább folytatja, amit már nagyon nem értékelek. Ez cseppet sem hangzik jól, ez a gyilkos ösztön, meg kifakadás. Próbálom bebeszélni magamnak, hogy inkább csak a harag és a kétségbeesés mondatja ezt vele, de túl hosszan és túlságosan józanul magyaráz.
- Hozzak reggelit? - válaszolok aztán, mintha meg se hallottam volna, amit mondott. Nem tudom, valahogy nem hiszem, hogy jó ötlet lenni megpróbálni őt észérvekkel meggyőzni, főleg miután ilyesmit mondott. Ha jól sejtem jelenleg totál ki van bukva, el lehetne magyarázni neki, hogy ölhet meg csak úgy valakit, hogy azért vannak a törvények, hogy azok tegyék helyre a világot? Ha mindenki bátran onthatna vért, akkor az egész egy nagy káoszba fulladna, ha nem lennének szabályok, akkor bárki bármit megtehetne. Egy kis bűnt nagyobb követne, nem lehet eldönteni, hogy mi mivel egyenértékű, és miért jár milyen büntetés. Erre vannak a bíróságok... és nagyon sok bűn azért történik, mert valaki bekattan, vagy nem gondolja át, nekik meg kell adni a lehetőséget, hogy változtassanak valahogy.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Csüt. 10 Okt. - 16:57

- Az orvosnak nem az a dolga, hogy kérdezősködjön, hanem hogy gyógyítson.
Ezzel le is zárja magában a témát. Evan viccelődésére, még csak meg sem rándul az ajka. Mintha a nevetés, a mosoly örökre elhagyta volna. Maga is úgy érzi, hogy felperzselt tarló a lelke, amely finomságot és szépséget már nem tartogat a világnak. Szeretné, ha Evan elmenne. Ha magára maradhatna. A puszta jelenléte is fárasztja és ingerli, hiszen - ember, ráadásul amolyan rendőrféle. Bár jelvényt nem villogtatott, mi más lehetne, ha tudja a nevét, és fegyvere van?
Amikor újra emberi teendőkre nógatja, mint például a fürdés, ingerülten megfeszül a szája sarka egy pillanatra. Egy fürdő jól esne... nagyon jól esne. Rég nem volt már dolga meleg vízzel, ugyanakkor bosszantja a tény, hogy ennyire könnyen csábítják vissza az emberi dolgok. Nem is reagál hát a megjegyzésre. Érzi persze ő is a saját szagát, és most, hogy a dús bundát emberi bőrre cserélte, érzi is, hogy szinte ragad a mocsoktól, mégsem moccan. Most nem. Ahhoz előbb számot kell vetnie a dolgokkal.
Szerette volna, ha legalább pihenhet egyet előtte, ám Evan nem hagyott más választást neki. Láthatóan nem akarja magára hagyni, márpedig addig ő sem lazíthat. Résen van - nem bízik benne. Ha valamire is jutni akarnak, kénytelen hát most neki szegezni a kérdéseit, és a tényeket - hogy aztán ezek fényében döntsenek.
- Mit akarsz tőlem? Mégis, hogyan gondoltad ezt a segítséget, mondd? Ginát megölték, én pedig gyilkoltam érte.
Itt végre felnéz, hogy a mélybarna szemek ismét Evanét kutathassák - most azonban nincs bennük harag. Inkább üres fájdalom - fáradalom. Ő már elveszejtette önmagát.
- És tudod, mit? Ha tehetném, újra megölném azt a férget. Égek a vágytól, hogy a családját is darabokra tépjem! Rögtön utánuk az árvaház pénzsóvár vezetőjét, aki eladta a húgomat nekik! Álmaimban meg is teszem... Nem bánok, semmit. A vérért vérrel fizetek. Nem tartozom közétek. A jól idomított állampolgáraitok közé. Ti kényszerítettetek rá, hogy kitörjek ebből a körből, és soha többé nem fogok ismét beállni a sorba. Megírhatod az aktáidba. Az a személy vagyok, akinek ha tehetnétek, vérdíjat aggatnátok a fejére. Nem érdekelnek az álszent törvényeitek, hogy úgy mondjam: köpök rájuk! Soha többé nem hajtok fejet senki akarata előtt. És ez _nem_ fog változni. Ennek fényében hát, mégis mi az, amiben reménykedsz velem kapcsolatban, rend lovagja?

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Csüt. 10 Okt. - 15:04

Természetesen eleve igyekszem kellő távolságban leülni az ágyra. Már az is hatalmas előrelépés, hogy emberi alakban van, eszem ágában sincs megtörni a dolgot azzal, hogy túlfeszítem a húrt. Eléggé elfáradtam ahhoz, hogy ne kérjek újabb ütéseket, nem biztos, hogy a szervezetem túl sokat bír még. Egy kicsit még arrébb is húzódom, amikor látom a finoman szólva is barátságtalan tekintetet. Csoda, hogy nem szór villámokat, talán csak elfáradt és már azért nem megy neki. Megpróbálom valamiféle ide nem illő témával megtörni a beálló csendes. Már próbáltam pár dolgot a segítenéktől kezdve, a lelkére beszélni, vagy jól felhúzni, de egyikkel se sikerült normális hatást elérni. Ezért aztán a külsőmre terelem a szót. Nem láttam még magamat a tükörben, de tényleg pocsékul festhetek.
- Remek kilátások, bár nem tudom, hogy mit szólna egy doki, ha közölném vele, hogy megharapott egy farkas, aztán egy ló ledobott a hátáról. Nem néz ki egy nagy rodeósnak. - megpróbálom elviccelni a témát legalább egy kicsit. Tudom én, hogy el kéne mennem dokihoz és nem lenne belőle bajom, hiszen zsaru vagyok, elég felvillantani a jelvényemet, hogy ne legyen semmi gond. Attól viszont határozottan tartok, hogy a leányzót itt hagyjam egyedül, főleg a káosz és a hangzavar után, amit okoztunk. Még a végén be találna kopogni valaki, hogy minden rendben van-e, amikor nem vagyok itt.
- És te nem akarsz esetleg... lezuhanyozni. Persze nem muszáj csak hát tudod... - nem fejtem ki bővebben, hogy pocsékul fest és azért lássuk be a szaga sem a legkellemesebb. Mégis csak egy erdőben élt eddig, rendkívül koszos, alvadt vér piszkítja be az arcát is. Ha én nem festek túl bizalomgerjesztően, akkor ő kifejezetten riasztónak mondható. Nagyon kikívánkozik belőlem a kérdés, hogy most akkor végülis marad-e, hogy miért nem ment el, amikor tehette. Jó lenne tudni, de nem akarok csak így nyíltan rákérdezni, mert annyi már átjött, hogy finoman szólva is hirtelen haragú a kisasszony.
- És akkor most mi lesz? - teszem végül fel neki burkoltan a kérdést. Ez nem azt jelenti, hogy érdekel miért maradt, csak hogy talán az érdekelne, hogy marad-e, vagy meddig marad, vagy egyáltalán mit szeretne? Azt már a tudtára adtam, hogy ha akar, akkor elmehet. Lehet egy újabb lezáratlan aktánk, bár nagyon nem szeretném kudarccal zárni ezt az esetet. De nem fogok megorrolni rá, ha mégis így dönt... ha eldobja az emberségét. Bár azt továbbra is tartom, hogy ezzel ténylegesen sárba tiporná a húga emlékét.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Szer. 9 Okt. - 21:11

Érezhetően feszültté válik a légkör, amikor Evan hozzá közelít, és leül az ágyra, de ha van egy csepp érzéke hozzá a nyomozó úrnak, ezen könnyen segíthet azzal, ha a tisztes távot méginkább megnövelve, odébb csusszan. Akkor a lány is hajlandó ránézni. A tekintete továbbra sem túl barátságos, de legalább már nem akarja felnyársalni vele, és bár továbbra is zárkózott, legalább.. most épp nem akar tombolni. Hogy elfáradt, az kétségtelen. Rövid méregetés után apró mozdulattal megvonja vállait.
- El kéne menned egy ügyeletre. Nem tudom, meddig voltam a vadonban... a parkban, de amíg ott voltam, vadhúson éltem. Dögöt ugyan nem zabáltam, de attól még nem kezeskedem a nyálamért.
Az étel említése elég hozzá, hogy a lánynak eszébe jusson: másfél napja nem evett. Farkasként jobban bírta az éhséget. Mostanra már talán egy vadnyúl édes húsával tömte volna meg a bendőjét. Bár sejti, hogy majd' megöli a férfit a kíváncsiság, hogy hogyan döntött, nem avatja be. Talán még ő maga sem tudja. Minden esetre, amíg kipihenik magukat, nem árt a fegyverszünet.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Szer. 9 Okt. - 20:59

Igen, sokszor mondták rám már azt, hogy nem vagyok túlságosan komplett, és kiszámítható, és... szóval igen reménytelen eset vagyok. A fejjel falnak rohanó típus, aki akkor gondolja át, hogy esetleg nem kellett volna, amikor már betört a feje. Lehet, hogy néha hasznos lenne, ha kicsit jobban átgondolnám a dolgokat, teszem azt most se lennék ilyen állapotban, de sajnos esélytelen hogy sikerüljön egyszer megváltoznom. Annyi viszont tuti, hogy a ló elhátrál és talán végre egy kicsit fellélegezhetek. Kezdek már nagyon szétcsúszni, és igazán értékelném, ha tényleg leállna végre. Próbálom meggyőzni, hatni rá, bár már alig látok esélyt, hogy ez sikerülhet. Nem sokat értek a lovak jelbeszédéhez, de talán most a tartása nem annyira fenyegető, mint általában... franc se tudja.
Oldalra pillantok, amikor úgy fest, hogy tényleg elmegy, de mégis mintha inkább csak szöszmötölne a zárral. Nem moccanok, maradok szépen a földön a fal mellett, komolyan most egész jó itt... pihenni. Lassan rám férne egy orvos, aki megnézi a lábam, esetleg a vállam, meg úgy általában ad valami ütős fájdalomcsillapítót a fejfájásomra is. Aztán a ló csak topog, újra és újra fordul. Várok, mást nem tehetek. Azt hiszem most jobb, ha nem szólok bele a kínlódásába, a gondolkodásába. Nem tudja, hogy menjen vagy maradjon igaz? Pedig ezt neki kell eldönteni. Én már megadtam a lehetőséget rá, hogy ne tegye, én már próbáltam eleget meggyőzni, hogy butaság az, ha állatként éli le az életét. Szóval csendben várok és drukkolok, még újra megtörlöm az orrom, de úgy fest legalább már nem vérzik. Pocsékul festhetek, jó eséllyel, ha belenéznék egy tükörbe megijednék magamtól. Mázli, hogy nem sok tükör van a lakásban, a fürdőszobába pedig most nem szándékozom kibicegni. Megnézem a kötést is a lábamon, átvérzett... remek! Ezt is rendbe kéne tenni, de még mindig nem cselekszem. Érzem, hogy jobb, ha megvárom, amíg eldönti, hogy végülis mi legyen. Végül aztán mégis csak visszaalakul. Hm... jól van, ez már talán haladás, sőt még a takarót is maga elé húzza. Apró lépés, remélem hogy ez után nem fog megint esetleg nekem ugrani, azt igazán nem venném jó néven.
Bizonytalanul tolom fel magam a fal mellett, és lépdelek közelebb, kellő távolságban ülök le az ágyra mellette. Oké, tippem sincs, hogy mit kéne mondani, ami esetleg jó hatást érhet el most. Ezért végül inkább egyelőre hallgatok és újra a lábamra pillantok. Vajon szeretne maradni, és szeretné, hogy segítsek, vagy csak hezitál, netán elfáradt? Jó lenne tudni a választ, tényleg jó lenne.
- Nem festek valami bizalomgerjesztően igaz? - töröm meg végül a csendet egy igazán nem ide passzoló témával. Mondjuk szó se róla ő se néz ki valami jól, hiszen még mindig ott van az arcán a vérem, no meg a nagy mennyiségű kosz mindenhol. Most egészen passzolunk.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Szer. 9 Okt. - 19:06

Ahogy a földön kuporgó alakot figyeli, lassanként elszáll a mérge. Ez csak egy ember. Bosszantó alak, de az egyedüli bűne az, hogy tette, amire kiképezték: a nyomába eredt egy gyilkosnak. Segíteni akar neki? Ugyan miben? Besegíti a rács mögé? Amikor Evan ismét szóra nyitja a száját, egy pillanatra megint felhúzza a lányt. Nem elég, hogy most vágta falhoz, s kis híján megtiporta, még mindig meg akarja mondani a tutit? Hát ez az ember abból sem tanul, ha szó szerint beveri a fejét, miután azzal ment a falnak?! Reménytelen! Ideges horkanással rázza meg ismét a fejét, hogy üstöke csakúgy szálldos, ám nem ront rá újra. Ellenkezőleg, nagyon is nyugodtan szegezi rá ismét a tekintetét - figyel, és csakis egy emberi tudattal lévő képes így figyelni. Még ha Evan nem is tudhatja, hogy mit él meg állatbőrben - persze hogy nem, hiszen ő is összezavarhatta: farkasként ösztönlényként, most azonban nagyon is tudatosan viselkedik, tehát hogy is van ez?! -, annyit tisztán láthat, hogy a lány kancaként is megérti és felfogja minden szavát.. Sőt, a maga sajátos módján válaszolgat is. Sajnálhatja most, hogy anno nem vett több lovaglóleckét: így aligha értheti "a lovak nyelvét", mely javarészt testbeszédből áll.
És a fickó újra elküldi. Ha eddig gyanakodott is, mostmár talán kezdi végre felfogni: Evan valóban elengedné, talán pribékeket sem szalajtana a nyakába. Halk, röhögésszerű, reszelős nyerítéssel fordítja el a fejét, s ismét az ajtóhoz léptet. Körmei tompán koppannak a parkettán. Mozgékony ajkaival a kilincset piszkálja, ám inkább csak szórakozott melléktevékenységként, semmint tényleges távozási szándékkal. Talán tényleg jobb volna egyszerűen elmennie... szárnyai alá kapni a szelet, megkeresni a Yellowstone Parkot akár, és valamilyen állatként letelepedni. És elfelejteni önmagát. Ám ezt már egyszer próbálta farkasként. Fájdalmas volt a felejtés - akkor még nem érezte, ám most határozottan hasogatja. Mintha árulást követett volna el - ha nem is maga, hát Gina irányába.
Gina... Hogyan lehet felvenni egy élet fonalát, amikor így összekaszabolódott? A húgával az utolsó szál is odalett, amely az emberekhez köti... és bár a legszívesebben tömegmészárlást rendezne - az tán csillapítaná örökké maró fájdalmát -, mégsem képes újra elszakadni most, hogy akarata ellenére ugyan, de visszarángatták.
Megfeszülő állkapoccsal szegi le fejét, s fájdalmasat fújtat. Amikor elfordul az ajtótól, ismét a földre gyalázott férfira pillant. Alaposan helyben hagyta. Talán ha megölné, az újra kellő löketet adna hozzá, hogy a vadont válassza a fájdalmas emberlét helyett...ám a gondolat hamvába fúl.
Talán a gyengéket védelmező lóösztön, talán a lány régi, kedvesebbik énje lázad fel a gondolat ellen, de azt rögtön tudja, amint megfogant benne a gondolat, hogy nem volna képes hidegvérrel agyontiporni a már amúgy is törődött férfit. Ez más. Ez nem olyan, mint a harcuk az erdőben, vagy a sráccal az udvaron: ott gond nélkül ölt volna, és ölt.. ám itt már egyszer legyőzte az ellenfelét. Ez nem ugyanolyan.
Talán percekig is elforgolódik tanácstalanul a szobában, hol az ajtóhoz léptetve, hol csak céltalanul forgolászva a tengelye körül, hol megállva, s hosszan nézve a férfit - mígnem táguló orrlukakkal nagyot fúj, még halkan trombitál is hozzá, ahogy a lovak szoktak, s apró rágó mozdulatokat végezve állkapcsával lép vissza az ágyhoz.
A visszaalakulást követően, nemes egyszerűséggel leül az ágyra. Rápillant a pólóra... de valamiért túlságosan véglegesnek érezné, ha fel is húzná, így továbbra sem nyúl érte. A takarót azért, legalább maga elé húzza. Szólni azonban nem szól, még csak Evan felé se néz. Maga sem tudja igazán követni, hogy mi zajlik most a tulajdon fejében. Talán egész egyszerűen csak ő is elfáradt.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Szer. 9 Okt. - 18:28

Jelenleg most a bőröm felhorzsolása is olyasmi, amit rendkívül nehezen viselek, hiszen még a tegnapi harapás se jött rendbe kicsit sem, úgyhogy csak újra felszakad a seb, ami határozottan nem esik jól. Ezt a paci tudtára is adom, amikor felkiáltok. Arról nem is beszélve, hogy egy ekkora ló hátáról a falnak csapódni, szintén nem kényelmes. Őszintén szólva pár nap múlva nem szívesen látnám magam ruha nélkül mondjuk egy tükörben. Már most is elég pocsékul festhetek, szétbarmolt lábbal, vérző orral, és a többi apróbb ütésről nem beszéljünk, amit pl. a fal okozott. Megpróbálom valahogy leállítani, mert határozottan nem tetszik, ahogy a fejem mellett bontja a falat. Egyáltalán nem értékelem a helyzetet, főleg mert túl közel vannak azok a cseppet sem gyenge paták. Ha azokkal eltalálja netán a karomat, amivel védem a fejem, akkor tuti, hogy beszerzek még egy törést is. Jó lenne, ilyesmivel nem bővíteni a jelenlegi sérüléseim listáját. Amúgy is segíteni akarok neki basszus, és még én szívom meg ennyire.
A vállamat is sikeresen eltalálja kissé, amire már csak felszisszenek. Őszintén szólva az eddigiekhez képes ez már majdhogynem alig érzékelhető, sajog a lábam, az orrom is fáj, a fejem zúg az előbbi lefejeléstől. Határozottan nem vagyok valami jól. Végül úgy fest, hogy mégis hátrahúzódik. Nem tudom, hogy miért, talán nem akar kinyírni, vagy látja, hogy finoman szólva is ő van most helyzetben? Mondjuk így már, ha szükség lenne rá használhatnám a fegyveremet, de a rohadt életbe nem akarok lelőni egy fiatal lányt. Azért mégis csak egy lányról van szó, mégha most veszett paripának tűnik is, éjszaka pedig farkas volt. Vajon bármilyen alakot képes felvenni? Oké, ezen nem most kéne gondolkodni, valahogy arra kéne rájönnöm, hogy mit is kezdjek ezzel a hülye helyzettel. Látom a szemében az értelmet, legalábbis azt hiszem... amennyire értek az állatokhoz. De hogy ez most jót jelent, vagy rosszat, na azt nem tudom megmondani.
- Figyelj... nem tudom, hogy tudnánk ebből az egészből jól kijönni, de akkor sem ez a módja a helyzet kezelésének. Azért mégis csak ember vagy az istenit! Nem valami állat... és az utóbbi órákban többször viselkedtél állatként, mint emberi módon. - sóhajtok egyet és újra megtörlöm az orrom. Az ingem már csurom vér, de talán lassan eláll a vérzés. Apró előrelépés talán. Agyalok, hogy mit mondhatnék neki, mi a franccal lehet egy dühös lányt jobb belátásra bírni? Kinyírták a húgát, oké, elmenekült, miután kinyírta a támadót. Oké, de akkor most, hogyan tovább? A vadonban akar élni, mint valami vadállat? Baromság!
- Így jobb neked hm? Ha jobb, ha tényleg jobb, akkor menj... - megnyomom kicsit a tényleg szócskát. Nem hiszem, hogy észérvekkel, vagy logikával meg tudnám győzni, igenis ahogy már mondtam elengedem és nem fogok utána menni, ezt is megígérhetem, de nem hiszem, hogy így lenne neki az igazi.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Szer. 9 Okt. - 16:20

A ló fogai legfeljebb csak a bőrt horzsolták fel a lábán, és az biztos, hogy hagytak maguk után egy ronda lila zúzódást, de legalább nem szántottak húsba, ahogy a farkas agyarai tették - igaz, azt a sebet is sikerült felszaggatnia.
Elégedettség tölti el, ahogy a férfi végre felüvölt fájdalmában, s minden egyes rezzenése, ösztönös rándulása is, amit fenyegető rúgkapálása vált ki belőle. Úgy bizony, szépfiú! Ha úgy akarná, egyetlen mozdulatába kerülne csak, hogy örökre elhallgattassa! Ezúttal ő kerekedett felül, és ezt bizony jó alaposan bele kívánja vésni Evan fejébe. Komolyan azt hitte ez az ember, hogy egy magafajtának, mindössze annyi volt a tarsolyában, amennyit az erdőben látott belőle?! Gőgös, öntelt zsaru!
Evelyn tombol, és úgy tűnik, a kérlelés se hatja meg... egy ideig. Alighanem meg akarja kóstoltatni a férfival a kiszolgáltatottság érzetét, mert alaposan próbára teszi még egy kicsit az idegeit. Egy alkalommal kissé el is találja kemény patájának széle, ami biztos, hogy újabb lila foltot eredményez a férfi vállán - nem mintha nem volna elég baja -, ám aztán úgy tűnik, megelégszik Evan gyötrésével, s fújtatva, szuszogva egyenesedik aztán fel, hátrál is egy lépést, kieresztve a csapdából áldozatát.
Tág orrlukakkal prüszköl rá a helyzetükre, s megrázza fekete sörényét, ám amikor ismét felveti a fejét, dacos büszkeség villan a mélybarna szemekben. Lehiggadni látszik, bár füleit továbbra is hátrasunyva sunyít, s bár nem csípi sehol sem légy, idegessége jeléül suhint egyet-egyet hosszú, fekete farkával, vagy megrezzenti mozgékony bőrét.
A beállt fegyverszünetben alkalma nyílik szemügyre venni a férfit, s egy pillanatra, szinte megsajnálja. Néha meglepődik rajta, mennyire törékeny az ember. A másodpercnyi bűntudatot száműzve kihúzza magát, megfeszíti izmos nyakát, s számonkérő pillantást vet Evanre. Alighanem azt várja, hogy a férfi végre megpróbálja kidumálni magát a dologból és kiterítse a kártyáit - mert, hogy segíteni akar, azt már hallotta egy párszor... a mentősök, és a rendőrök is ezt szajkózták, amikor megpróbálták lefogni -, ám hogy nem változik vissza emberré, egyúttal azt is érezteti, hogy jobb, ha ezúttal megválogatja a szavait. Még egy szó a húgáról, s talán beváltja a fenyegetést, amit most csak a falnak osztott ki - márpedig abba ugyancsak elgondolkodtató méretű krátert vájt a rúgásaival.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Szer. 9 Okt. - 16:01

Talán nem a legjobb ötlet, hogy egy felbőszült ló... lány, a franc se tudja hogy nevezzem... szóval hogy a hátára vessem magam. Az a baj, hogy soha se voltam az a típus, aki igazán kiszámítható lenne, és gyakran nem gondolom át elég jól a dolgokat. Volt már ebből bajom nem egyszer, tudom jól, hogy a feletteseim se bírják ezt a stílust, de kétlem hogy valaha is levetkőzném. Most is elég hirtelen döntésnek engedek, de az én munkámban nem is lehet túl sokáig agyalni, vagy hezitálni a dolgokon. Az életed múlhat azon, hogy képes vagy-e gyorsan megfelelő döntést hozni. Szóval nekifutásból, egy kis bútorsegítséggel vetődöm fel a paripa hátára. Azt se tudom, hogy sikerül-e majd rendesen megkapaszkodni, mert jó eséllyel elég rendesen csúszik a szőre, de akkor is megpróbálom. No meg persze lenyugtatni is igyekszem, bár nem látok rá sok esélyt, hogy esetleg sikerül.
Érzem, hogy megtorpan alattam, félek, hogy nem értékeli nagyon az új helyzetet, amit tudtomra is ad, amikor hátraveti a fejét. De rohadt kemény egy ló koponyája basszus! Nyögök egyet, amikor a tarkója az orrommal ütközik és érzem, ahogy a kellemesen meleg vér csordogálni kezd. Nem sokszor jöttem ki ennyire rosszul egy-egy megbízásból, de az is tény, hogy nem sok ilyen esettel volt eddig dolgom. Jobban mondva egyel sem.
- Remek, szóval megint cserélhetek inget... - morgok csak így lazán. Már nincs értelme annak, hogy komolyabban kiakadjak a helyzeten, elég nagy szarban vagyok ahhoz, hogy képes legyek a saját balsorsomon viccelődni. Nincs most lehetőség rá, hogy hátrahajtsam a fejem és megpróbáljam elállítani a vérzést. Egyszerűen csak az ing ujjával törlöm meg az orromat, ami persze csak időleges hatást ér majd el, mert érzem, ahogy elkapja a lábamat.
- Cseszd meg... azt a rohadt...! - oké, ezt már nem bírom egy gyenge kiáltás hagyja el a számat. Fogalmam sincs, hogy ha jár valaki odakint, akkor mi a francra gondolhat, mert a hangok, amik kiszűrődnek innen... hát cseppet sem lehetnek túlságosan megnyerőek. A sarokba kerülök és egy cseppet sem apró ló áll előttem. Mi áll, konkrétan azon van, hogy ripityára törje a csontjaimat. Automatikusan rántom a karomat magam elé, mintha ez bármit is számítana jelen helyzetben. A lábamon is érzem, hogy kezd újra átereszteni a kötés, az orromból még mindig folyik a vér és lassan két törött karral is büszkélkedhetek, ha nem tartja a távolságot. Viszont meglepő módon inkább csak fenyegetésnek tűnik, amit csinál. Minden egyes alkalommal behúzom a nyakam, amikor eltalálja mellettem a falat. Ez csak szimpla ösztön, ami tudom hogy nem ér semmit, de nem tudom irányítani. Ha el akar találni, akkor hamarosan csak a vérbe fagyott hullámat találják majd meg itt, betört koponyával.
- Állj.... állj már le! Mondtam, hogy elmehetsz, ha akarsz! Kurva élet, állj már le! - könyörgés, kérlelés, meggyőzés... kétlem, hogy itt bármelyik is működne. Nem nagyon tudok már józan fejjel gondolkodni, baromira le vagyok strapálva. Eleve alig aludtam, mert minduntalan felébredtem éjszaka, ezek mellett a lábamon most már két harapás is éktelenkedik. Viszont akármennyire is vágyom rá nem veszem elő a rendes pisztolyt. Végszükség esetén talán, de félő, hogy ha le is lőném, attól még egy utolsó rúgással kivégezne. Mi értelme lenne annak, hogy mind a ketten itt pusztuljunk?

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Szer. 9 Okt. - 12:00

Bár Evan már nem volt a fotelban, úgy tűnik, most megelégedett a bútor bántalmazásával, s nem fordul a férfi után. Egyenest az ajtóhoz gázol, ám ott ismét megtorpanni kényszerül. Ideges fújtatással dobrokol, jobb mellsőjével erőszakosan rúgkapál, térdét - avagy szakmai nyelvvel kifejezve: lábtőjét - a vékony fához csapdosva. Már ettől komolyan megremeg a gyengécske faszerkezet, s már-már azon van, hogy ráfordulva az ajtóra kirúgja, amikor váratlan dolog éri.
Lovas kerül a hátára. Annyira meglepi a dolog, hirtelen felháborodni is elfelejt, csak a fejét kapja magasra - aminek eredményeként, akaratlanul is lekaphatja tarkóval Evan arcát. Hanem amint tudatosodik benne, hogy mi történt, s hogy a férfi ül épp a hátán, ugyancsak dühös lesz. Emberi tudatával zabolázza meg a ló ösztönös kényszerét az ágaskodásra - neem, azzal túlságosan könnyen úszná meg a férfi ezt a sértést!
Gondolkodása most egészen emberi, ezért hát, hogy az ösztönöknek ellentmondva négy lábon marad, mintha nem is akarná magáról levetni az önjelölt lovast... majd váratlan indulattal fordul hátra a hajlékony nyak, hogy az erős, sárga lófogak közé csípje, a farkasként már amúgy is megtépázott lábszárat, s annál fogva rántsa le magáról, maga elé a férfit. Meglepő erővel tud szorítani a kanca állkapcsa, az izmos nyak húzásának pedig, semmi esélye ellenállni. Ha sikerrel járt, s Evan a hátára huppant előtte, úgy a ló fenyegetően szembe fordul vele, a falhoz zárva a férfit, s ismét rúgkapálni kezd mellső lábával, úgy, ahogyan az ajtóval is tette.
Hogy szándékosan nem találja el egyszer sem ezekkel a rúgásokkal a férfit, csak mellette a falat - ahonnét a kemény pata, minduntalan darabokat hasít le meglepően éles szélével -, vagy a méreg vakítja az állatot, nem tudni... Ellenben a mélybarna szemekben, most nagyon is ott csillog a lány értelme. Most egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy egyszerű állat.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Szer. 9 Okt. - 11:43

Nem feltétlenül szánom fenyegetésnek a fegyvert, de igenis legyen tisztában azzal, hogy nem vagyok olyan védtelen, akármennyire is fenyeget itt az acsarkodásával, mint valami vadállat. Meg tudom védeni magam, ha arra van szükség, még ha szeretném is ezt elkerülni. Tényleg nagyon szeretném elkerülni, hogy megint valami gond legyen, de fogalmam sincs, mivel hathatnék rá. Mivel győzzem meg, hogy észhez térjen, hogy felfogja, hogy ez az esztelen viselkedés nem segít semmit. Elmenekülni a problémák elől, az nem oldja meg őket. Kénytelen szembenézni velük, még akkor is, ha jelen helyzetben ez most fájdalmas lehet. Láttam az aktákat, amit a húgával művelt az a srác... mert akármennyire is darabokra tépték, a helyzet egyértelmű volt. Brutálisan szétrombolta szegény kislányt és ha úgy vesszük megérdemelte azt, amit kapott, de akkor is csak egy kölyök volt, akinek talán csak elborult az agya, akit lehet hogy helyretehettek volna a szülei, vagy egy javító. Bármi... nem kellett volna meghalnia, de az meg se fordul a fejemben, hogy ilyesmit felhozzak ennek a lánynak. Viszont a húgát a figyelmeztetés ellenére, hogy újra megemlítem. Azt akarja, hogy fogja fel, ezzel nem segít rajta, ezzel a daccal és ellenkezéssel csak az emlékét tiporja sárba. Egyszerűen nincs értelme! Nem jól sül el a dolog... megint. Alig fogom fel, ami történik, de azonnal felpattanok, amikor a szobában már egy nem épp kis méretű ló tombol. Oké, nem értem az egész izét, ami vele van, azt hittem, hogy farkas és ennyi, bár a zsaruk medvét emlegettek, de most meg ló? Egy kis motelszobában? El se fér igazából, és hogy mekkora kárt kell majd kifizetnem abba most hirtelen bele se merek gondolni. Nem lesz két fillér.
- Rohadt életbe... - nyomok el egy kikívánkozó cifra káromkodást. Ezzel nem számoltam és tuti, hogy egy ekkora testet nem fogok tudni egyetlen nyugtatólövedékkel kiütni, hiszen az farkashoz is kettő kellett és az vagy harmad ekkora volt. Kellett volna még pár plusz töltet, de a fene se számított ilyesmire. De nem, akkor sem fogom csak úgy feladni ezt az egészet, valahogy le lehet állítani, valahogy le kell állítani! Automatikusan ugrom félre, amikor átvág az ágyon és rúgja fel a fotelt, amiben már csak a hűlt helyem van. Azt hiszem pont nincs nálam kockacukor... bár kétlem, hogy annak most sok hasznát venném. Jártam lovagolni, néhányszor, anyám erőltette, de valahogy soha se ment túl jól, csak valamiféle kezdetleges hobbinak indult, aminek semmi értelmét se láttam. Városban éltem le az életem nagy részét, minek nekem ló? Most mégis próbálom hiányos emlékeimet előkeresni a témában. Az ajtó tuti, hogy elállja az útját, legalább egy rövid időre, bár amilyen erősek ezek a motelek, még én is ki tudnám rúgni, egy ekkora állatnak nem jelent majd gondot. Bár, hogy aztán kifér-e rajta... nem pont lovakra méretezték a keretet. Pár pillanatnyi gondolkodási időt hagyok csak magamnak, aztán lendületet veszek. Ágy, majd a fotel oldala ahonnan elrugaszkodom, hogy az állat hátára kerüljek. Azért ez nem a nyugis körülmény, ahogy nyereg van, meg ilyesmi. Valahogy a megvadult lovakat is le szokták állítani igaz, akkor csak meg lehet oldani.
- Hőőő... izé... nyugalom! - franc se tudja pontosan elkülöníteni az embert, meg az állatot, nem tudom hogy most melyik van benne, vagy ilyenkor mennyire van meg a normális tudata. Igyekszem kapaszkodni, a szőrébe, átölelve a nyakát, és valahogy lenyugtatni. Nem tudom, hogy szavakkal, simogatással? Van egyáltalán rá lehetőség valahogy? És, ha ledob... hát majd kigurulom, azért kaptuk a kiképzést igaz? Amíg konkrétan nem vágtáz át rajtam, addig talán túlélem, még a lábsérüléssel együtt is. Lassan tényleg elkélne egy orvos...

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Kedd 8 Okt. - 21:42

Pillantását az előkerülő fegyverre kapja, s óvatosság, ha nem egyenest aggodalom - félelem? - villan a szemeiben. Végre egy újabb emberi reakció, még ha talán nem is ez volt a célja Evannek. Úgy tűnik, Evelyn is tisztában van a hátrányaival szemben. Nyílt harcban egy átlag ember, de még néhány rendőr sem jelentene neki problémát, már csak a meglepetés ereje miatt sem. Ám elég egyszer összeszednie magát az ellenfelének, megkeresnie a fegyverét - és máris sakkban tarthatja vele. A felismerés rádöbbenti egyszersmind a helyzetére: hogy valószínűleg nagyon meggyűlne a baja a fickóval, ha tényleg rátámadna... ám ez csak még inkább tüzeli. Azt hiszi, valóban?! Le akarja törölni ezt a magabiztosságot az arcáról. Ki akarja tépni belőle ezt az oktató hangnemet. Parázs kis vita kerekedhetne a szobában, ám amikor a nyomozó ismét szóba hozza a húgát - csak azért is -, a lányban elpattan egy fájdalmas szál.
- Azt mondtam, NE!
Szinte sikoltva tör ki belőle a tiltás. Az érzelmek elszabadult lavinaként terítik maguk alá. Egyszerre akarja a fájdalom okozóját kiiktatni, s elmenekülni előle. Magát is meglepi az alakváltás választásával. Farkas akart lenni - nem, medve... s mégsem a ragadozó formáját ölti aztán magára. Ugyancsak szétszaggatta lelkét az elemi fájdalom, hogy végül nem a tudat, inkább az érzelmek kavalkádja választ.
Túl gyorsan jöttek vissza emberi jellemvonásai. Elég volt pár szó egy másik emberi lénnyel, hogy ismét felébredjen a lány benne, aki volt. Akit el akart felejteni. Talán ezért rettent vissza tőle, hogy ismét átlépve minden határt, gyilkolni készüljön - s mintegy visszatalálva önmagához, akárha a kezdetekhez menekülne... végül ismét a kanca alakja nyer utat magának. Ezúttal - talán zaklatottsága révén is -, fájt a változás, egy pillanatra mintha az összes állati énje ki akart volna törni, hogy úgy érezte, menten szétszakad. Életében először veszítette el felette az uralmat, s ez bizony, megrémíti. Nem ló akart lenni, most mégis gesztenyepej kancaként kapja fel a fejét.
A pillanatnyi döbbenet után a ló hátracsapja füleit, s éles nyerítéssel ágaskodik fel. A szűkös téren nehéznek bizonyul mozdulnia, ennek ellenére kirúgat az ágy mögül. Eredetileg - ösztönös menekülési hajlamainak engedve - az ajtó felé iramodott, még ha az csukva van is, ám elhaladtában nem átall odarúgni egyet a fotel háttámlájára. A bútordarab ügynököstül borulhat a rúgás erejétől az oldalára.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Kedd 8 Okt. - 21:22

Igen, úgy tűnik, hogy bár a szavaim nagy része semmit sem ért, legalább a húga említése megmozgatott benne valamit. Ha mást nem, hát haragot, ingerültséget, de ez is több annál, mint ami eddig volt. El nem képzelhetem, hogy változott valaki ennyire meg... vagy át, vagy tudom is én. Egyszerűen kár lenne azt mondanom, hogy tudom mi zajlik benne, maximum csak nagyon távolról próbálom sejteni. A kezem akaratlanul is a fegyverre csúszik, ami most is ott van a fegyvertokban. Mind a kettő a rendes és a kábító is. Utóbbit veszem elő, de csak, hogy szórakozottan megforgassam a kezemben, nem szánom most fenyegetésnek.
- Ne hidd, hogy nem tudom megvédeni magam, csak épp ha tehetem, akkor nem akarok ártani neked. Akárhogy is nézzük, de a normális ítélőképességed jelenleg nagyon el van rejtve valahol mélyen. - lássuk be, egy vadállatot le lehet győzni. Hiába hiszi magát olyan nagynak, ez nincs így. Az ösztön kevés, nem véletlenül az ember a csúcsragadozó, legyen ellene bármi, medve, vagy oroszlán... gyilkos bálna, nem számít. A fegyverek és az ész, akkor is győzedelmeskedni fognak a fogak, agyarak és a szimpla ösztön felett. Úgy látom ezt nem igazán fogja fel jelenleg. Lehet, hogy újabb sérüléseket szereznék, de akkor is én jönnék ki győztesen a harcból, abban biztos vagyok, még így sérült lábbal is. Csak azért, mert nekem van fegyverem, ami távolra is lő, neki ilyen nincs. A ruhát persze még mindig nem akarja felvenni, de muszáj rajta tartanom a szemem, nem figyelhetem a tv-t. Egyszerűen igyekszem kikapcsolni magamban az ösztönt, a férfit, egyszerűen a szemére koncentrálok és semmi másra.
- Mondtam már... segíteni. Te is ember vagy, akármennyire is úgy beszélsz, mintha nem így lenne. Ez, amit csinálsz nem normális... nem élet. A húgod nem akarna így látni! - nem érdekel, akkor is kimondom. A fenyegetése ellenére is. Lenyomom, ha próbálkozik, és amúgy sincs más lehetőség. Ki kell ugrasztani a nyulat a bokorból, ahogy mondani szokták, ha észérvékkel próbálok hatni rá, az tuti, hogy nem ér semmit. Valahol lennie kell még egy emberi oldalának, egy kétségbeesett, segélykéső lánynak... ha mélyen is, de ott kell lennie!

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Kedd 8 Okt. - 21:07

- Ne merd... még egyszer szóba hozni Ginát. Különben feltépem a torkodat, és a belsőidből fogok a hajnal első vörös sugarainál lakmározni.
A fenyegetés véresen komoly. A hangjában vibráló feszültség mélyről fakad, nagyon mélyről - mégis minden szava halálosan nyugodt, már-már vontatott, ahogy a lány lassan megfordul, hogy villogó tekintetét egyenesen Evan szemeibe szúrja. Úgy tűnik, sikerült valamit megmoccantania a lányban. Akármit mondott, nemes egyszerűséggel, nincs rá jobb szó, minthogy: letűrte.
Szabadon távozhat, segíteni akar, öltözzön fel - még csak meg sem rezzent. Ám az utolsó szavak, kegyetlen sebeket téptek fel benne. A harag ismét nő, duzzad, egyre horgad benne, akár a szökőár, mely mindent elsöpör: épp így söpri ki belőle lassanként a szer utolsó hatásait is, hogy egészen magához térjen. Néhány feszült pillanatig eztán csak némán méregeti a sérült férfit. Még érzi a szájában vérének sós, fémes ízét. Emberként nem találja olyan finomnak... de annyira éhes, hogy ez is elég hozzá, hogy összefusson a nyál a szájában. Egy pillanatig komolyan úgy gusztálja végig, mintha gondolatban máris a reggelijét fogyasztaná Evan személyében - a farkas személyiségének maradványai. Volt idő, amikor megrémült volna ettől. Nem is oly rég... Gina halála előtt.
Halk indulathang kíséretében lép el az ablaktól. Vet még egy pillantást a pólóra, majd megvetően szegi fel állát, s fonja karba kezeit. Nem óhajt emberi holmit magára venni.
- Mit akarsz, ember?
A kérdés mikéntje megerősítheti Evanben azt, amit már az előbb is gyanított: úgy tűnik, a lány nem tekinti magát többé embernek. Ha nem is állatnak... talán egyfajta vadnak, aki nem tartozik közéjük.
A legszívesebben faképnél hagyná... kiugrana az ablakon, madárrá változna, s meg sem állna a Grand Canyon-ig. Úgyis mindig látni akarta... ám ez az eset, hogy egy férfi egymaga így elkaphatta, óvatosságra inti. Ez megismétlődhet máskor is... főleg, ha ez a ficsúr a nyomára állít pár kopót. Hát persze. Esélye se volna rá, hogy visszatartsa, ha menni akarna - hiszen ő maga cibálta meg a lábát. Attól még nyugodtan a nyakára küldhet, ki tudja hány fogdmeget.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Kedd 8 Okt. - 20:47

Oké, úgy látom, hogy a kedves szavak és a józan érvek se érnek semmit. A tekintetéből legalábbis még így laikus emberismerőként is le tudom szűrni, hogy nem enyhült meg egy kicsit sem. Attól, hogy épp nem akar a tekintetével meggyilkolni, még ugyanúgy nem tűnik egy cseppet sem barátságosnak. Az is kész csoda, hogy hagyja, hogy végigmondjam azt, amit akarok és nem vág azonnal közbe. Fogalmam sincs, hogy mivel győzhetném meg, hogy itt maradjon, de tényleg nem akarom erőszakkal tartóztatni. Hiába lenne lelépnie, baromi nagy hiba, de semmi értelmét nem látom kényszeríteni, hogy maradjon. Ha így tennék, akkor megpróbálna később megszökni. Még soha nem találkoztam senkivel, aki olyan, mint ő, aki... más. Olvastam az aktákat, és nyomoztam már nem egy furcsa üggyel, de mégis ez az első, aminek tényleges kimenetele is lett, ahol tényleg a saját szememmel láttam ezt az egészet. Fogalmam sincs, hogy mi zajlik benne, de annyi biztos, hogy nincs éppenséggel jól. Megpróbálom legalább arra rávenni, hogy felöltözzön, de láthatóan esze ágában sincs, sőt konkrétan feláll, én pedig inkább újra a tv-re irányítom a tekintetem. A franc se tehet róla, de basszus egy meztelen nőről van szó, aki itt szambázik előtte csak azért is. Fogjuk rá, hogy cseppnyi előrelépés az, hogy legalább háttal áll, és nézelődik kifelé, bár hogy kintről mit gondolnak, ha látják őt az ablakban anyaszült meztelenül. Fülelek, hogy nem hallok-e meg esetleges füttyöket, de egyelőre semmi. Elég korán van még, és azt hiszem a rajta lévő kosz és vér miatt valószínűleg előbb a döbbenet jelennek meg az arcokon odakint. A gúnyos szavakra mégis mit felelhetnék? Láthatóan úgysem várna el semmilyen elfogadható választ, talán nincs is elfogadható válasz.
- Gondolom az elképzelhetetlen számodra, hogy szimplán csak segíteni akartam ugye? A franc se gondolta, hogy aztán le akarod majd tépni a lábam... de az istenért ember vagy, akkor is, ha farkasnak tűntél eddig. Vegyél már fel valamit! - igenis ember! Nekem az. Nem tudok erről az egész mutáns izéről, legalábbis csak iszonyú halványan, és inkább csak arról, hogy vannak felettébb furcsa esetek a világban mostanság. De hogy viselkedhet úgy, mintha valami vadon szülötte lenne. Mégis csak ember, mégha meg is halt a húga, akkor is az!
- Hát akkor menj... vállj egyszerű állattá és felejts el mindent, ami fájhat. - nem vagyok hülye, ennyi logikám van. Azért csinálja, mert a húga meghalt, és gondolom abban a formában nem igazán van tudatánál. Legalábbis ahogy cselekedett, ahogy támadott, abban semmi emberi nem volt, az teljes mértékben állatias volt, és ha jól sejtem az emberi értelme erősen elveszett valahol. Eszem ágában sincs rátámadni, vagy megmoccanni, ugyanolyan nyugodtan ülök tovább, mint ahogy eddig tettem. Egyébként se vagyok teljes erőmben ahhoz, hogy bármivel is próbálkozzam.
- Tudod mi a nagy helyzet? A húgodat te magad ölöd meg azzal, ha az emlékét elfeledteted magaddal. - kemény szavak és van rá esély, hogy ettől állatira ki fog akadni, de így van. Az embereket az emlékek tartják életben, mind emlékek vagyunk és leszünk valakinek a fejében. Ha nem marad senki, aki gondoljon ránk, akkor egyszerűen megszűnünk majd létezni. Bárki élhet örökké, aki híres, aki tesz valami nagyot, akinek még évszázadokkal később is emlegetik a nevét és a tetteit. Azzal, ha ő elfelejti saját magát, a húgát is elfelejti. Vajon a testvére azt akarná, hogy teljesen feladja az életét?

Tárgy: Re: Evelyn és Evan Kedd 8 Okt. - 19:33

A nyugtató szavak bár elveszik a lány elsőként támadó, perzselő haragját, a helyébe tán egy még rosszabb születik. A lány nemes egyszerűséggel bezárkózik. Bár egy fokkal kevésbé lesz fenyegető az arca, fikarcnyival sem lesz kedvesebb. Hideg közöny dermed vonásaira - csak a mélyszín íriszek sötét zsarátnokából parázslik át néha az ezzel ötvöződött fortyogó méreg.
Szó nélkül hallgatja végig a férfit. Egy pillanatra úgy tűnik, menten közbevág, amikor a kísérletezést említi, ám aztán hagyja elúszni a gondolatot. Higgye csak azt, hogy bárki is bezárhatja, akár büntetés, akár kísérlet céljával. Szavai végeztével a kikészített pólóra tekint, s ekkor tudatosul csak benne önnön pőresége. A várt zavar, esetleges pír az arcon azonban, nem akar érkezni, s a pólóért sem nyúl. Általánosságban véve, nagyon úgy néz ki, hogy a lány nem csak emberi bőrét, de viselkedésének jó részét is levetkőzte, amikor az állat életét választotta - a legkevésbé sem látszik zavarni, hogy egy férfi nézegetheti a fedetlen domborulatait. Sőt, nemes egyszerűséggel lerántja magáról a takarót, s úgy ahogy van, kel fel fektéből. Bár egy pillanatra megszédül, amikor lábra áll, makacsul megfeszíti izmai, s ha bizonytalanul is, de az ablakhoz lép. Ott aztán félrehúzza a függönyt, s kitekint rajta - na meg, meglesi, hogy van-e rács az ablakon.
- De rossz duma... Minek jöttél utánam az erdőbe, a nagyra becsült testi épségedet kockára téve, hogy belém eressz pár lónyugtatót, csak azért, hogy aztán elengedj, ha el akarok menni? Jó szándék, hm?
Mintegy mellékesen közben, arcát csaknem a hideg ablakhoz simítva bámészkodik körbe. Ez még mindig New York. Nem jutott tehát messze, azon a régi éjen, amikor repült... gyanús is volt, hogy nem találkozott több farkassal. Állatként azonban erre nem ügyelt. A francba!
- Hozzám vezérelt az aggodalom, hogy mi lesz, ha egyszer rossz kezekbe kerülök, és egy őrült doktor boncasztalán végzem?
Savas gúnnyal vág, mar minden egyes szava. Mintha benseje legmélyének rothadásából fakadna fel, akár a genny.
- Ezt te sem gondoltad komolyan, zsarukám. Na és ha azt mondom, akkor én most szedem magam, és továbbállok Alaszkába, vagy Arizónába? Ott tényleg eltűnhetek a vadonban.
Vállát az ablaknak támasztja. Fárasztóbb állnia, mint gondolta volna. Úgy érzi magát, mintha berúgott volna, és túl lassan tisztul a szer hatása - de azért érezhetően tisztul. Megfordulni azonban, nem hajlandó, mintha csak kifelé nézelődésével is azt sugallná: mondjon akármit a férfi, valóban távozni fog. Szavai, testtartása, még a mezítelensége is - mintha szándékosan provokálná a férfit. Szinte ég a vágytól, hogy rátámadjon... és ő viszonozhassa a szívességet.

Tárgy: Re: Evelyn és Evan

» Evelyn&Evan - kellemetlen találkozások
» Andrew, Evan & Cassidy
» Moira és Evan - Testvéri találkozás
» Evan & Liv~ Kapj el ha tudsz, Édes...
» Evan MacTaggert