Evan & Liv~ Kapj el ha tudsz, Édes...

♫ Makeshift love ♫

Aktuális viselet

Liv & Evan

Tudtam én, hogy nem lesz könnyű menet, hiszen ha könnyű lenne akkor egyben unalmas is lenne és arra kinek van szüksége? Viszont azt nem gondoltam, hogy egy ilyen felvágott nyelvű kis szöszibe sikerül belefutnom, akivel ilyen nehéz dolgom lesz. Az a baj, hogy minél fiatalabb a célpont annál nagyobb a szája és annál nehezebb vele értelmesen tárgyalni. Attól tartok, hogy ebben az esetben is ez lesz majd a helyzet, pedig nekem csak egy név kellene és egy kis segítség, nem olyan nagy kérés ez igaz? Ő is sokkal jobban járnak, ha adna pár infot, megspórolnánk egymásnak pár felesleges kört ez biztos és persze nem kellene itt szórakoznom, mert lenne jobb dolgom is. Mondjuk bedobnék egy pizzát, nagy hiba volt, hogy kihagytam az ebédet, ez egyre nyilvánvalóbb, ahogy telik az idő.
- Ha más nem, akkor kénytelen leszek, de az a baj, hogy most első a meló. - beletörődő sóhajt hallatok miután megvillantottam a jelvényt. Legalább úgy tűnik, hogy ez hatással van rá. Azért nem rossz dolog kivillantani egy pisztolyt és egy jelvényt és máris te vagy a helyik kemény legény. Szeretek helyi kemény legény lenni, még ha nem is mindenkire van hatással ez a kombó, de azért a többségre igen.
- Na persze... és a nagypapi itt adja át egy eldugott telepen. - a kétkedésem egyértelmű és nem is hiszek neki. Az lep csak meg, hogy hirtelen lép közelebb. Ha nem nőből lenne és nem lenne dögös, akkor tuti biztos, hogy elütném a kezét, vagy inkább ráfognék, de pechemre nagyon is dögös és még szőke is... bírom a szőkéket. Andrew húga se rossz bőr, csak hát nagyon gyilkos hajlamú, meg aztán ha ráhajtanék a társam még az átlagosnál is csúnyábban nézne rám, pedig van egy pillantása, amikor elkések a reggeli értekezletről. De basszus ki a fene akar hétre bemenni az irodába... hétfőn?
Szó se róla az áramütések még inkább meglepnek, de láttam én már mutánsokat, találkoztam is párral, így csak kicsit rándul meg az arcom, ami szinte önkéntelen reakció, hiszen mégis csak apró áramütéseket szenvedek el épp.
- Hű... de megijedtem, mamii! - elkerekedik a szemem, mintha tényleg megrázott volna... értitek megrázott a hír, hogy ilyesmire képes lenne egy ilyen kis ártatlan külsejű szöszi, de aztán széles vigyorra húzódik a szám, főleg amikor már távolabb lépett tőlem. Ellököm magamat kicsit a kocsitól, mintha azon gondolkodnék, hogy tényleg lelépek, ha már ilyen nagy a fenyegetettség, de a mozdulat végeredményeként a kezembe kerül egy pisztoly. Na nem a hagyományos fajta, az ott marad a kabát alatt, ahol látta eddig is. - Játszunk olyat, hogy megnézzük te vagy a gyorsabb, vagy én? Tudod úgy igazi cowboyosan. És ha én nyerek, akkor nyugtató lövedékkel váglak be a sittre, vagy... rosszabb helyre? Hm? - a vigyorom nem csökken. Persze megpróbálhat kisütni, de a kezem a ravaszon és amikor az ember teste görcsbe rándul az áram miatt, akkor automatikusan minden ízület és izom is reagál, aminek a következménye egy jól irányzott kábító lövedék a mellkasába, aztán már csak az a kérdés, hogy ki tér magához először, de persze a rossz hír, hogy jó eséllyel a saját kocsiját is kisüti, ha engem megküldd árammal, akkor pedig nehezebb lesz innen elslattyognia.

Evan & Liv

Ez a nap, ez nem az én napom, erre már akkor rájöttem amikor szembe találtam magam a fickóval, akinek el akartuk passzolni az ékszereket, és sokkal inkább akarta felbecsülni az én testemet, mint a szajrét. És habár legszívesebben megsütöttem volna a képességemmel, inkább lenyeltem azt a békát, mert szükség volt rá. És máskor is jól jöhetett volna, tudom, ha nem én jövök, ide, akkor nem tette volna ezt. De ez volt az utolsó esélye, ha legközelebb úgy fog bámulni, mint egy megfelelő minőségű húsdarabot a piacon, amit majd elfogyaszt, esküszöm, hogy többet nem hogy nem köt senkivel üzletet, de garantálom, hogy lélegezni sem fog többet az életben. De tudtam, hogy ma Fortuna szerencséje nem az én pártomat fogja, azt hittem ez egy könnyű menet lesz, annyira, hogy maximum egy óra múlva már a szállodában lehetek. De hát miért is működne minden óramű pontossággal, miért kéne mindennek úgy alakulnia, ahogyan én szeretném? Ezt abban a pillanatban tudtam, ahogy megláttam a kocsimnak támaszkodni azt a seggfejt. Sosem a türelmemről voltam híres, meg amúgy is előbb cselekszem és csak utána kérdezek, az a morzsányi türelem amivel megáldott az ég, ez a másik félnótás elorrozta ez elől. De mielőtt közelebb léptem volna hozzá, tőlem kegyesen adtam neki egy lehetőséget, egy olyan lehetőséget amivel neki élnie kellene. Mert ha reggel korán nem akar itt sült husidarab lenni megteszi, mert ha nem gondolkodás nélkül csinálok belőle tűzijátékot és még élvezni is fogom. Bármennyire hihetetlen sokkal jobban fogom, mint egy kiadós szexet. Veszek egy mély levegőt, mellyel az a szándékom, hogy lenyugtassam magam. Nem jött össze. Ugyan olyan pipa vagyok, mint fél perccel ezelőtt és, komolyan mondom, ha még egy olyan értetlen emberrel találkozok, mint az üzletfelünk, rajta állok bosszút. Nem tudom ki lehet az, remélem nem az aminek vélem, mert akkor hamar le kell pattannom, jobb tisztes távolságba elkerülni a zsarukat, mert amúgy rühellem őket, meg van róluk a véleményem, az a véleményem ami nem túl kedves.
De látom rajta, hogy nem fog csak úgy lepattanni, már miért is tenné, elvégre ez nem az én napom. Felvonom a szemöldökömet kíváncsian, ejha, tetszik a stílusa, azt be kell vallanom magamnak.
-Talán keresd máshol, ott ahol nincs a kocsim- kacsintok rá, kérlek élj a lehetőséggel,- rimánkodok magamban, semmi kedvem verekedni, még a kávémat sem ittam meg, miért kell ezt most?
Hangosan a képébe röhögök amikor felhozza, hogy inkább ő az aki a feltételeket szabja, haha, nagy Humor Herold ez a hapsi. Vagy csak annak tartja magát inkább. Majd mogyorószín íriszeim a kabátja alatt megbújó jelvényre és pisztolyra téved. Aúcs. Kezdek megijedni, oldalra billentett fejjel kezdem elvizslatni őt, azon morfondírozva, hogy mit is tegyek.
Biztos vagyok benne, hogy nem mutáns, és nem hinném, hogy szerencsés lenne megölni egy hivatalos tagot, de egy kicsit megleckéztethetem, úgy, hogy ne haljon bele.
-na jó,- bájos mosolyt varázsolok az ajkaimra, - a lét a nagyapámtól kaptam, zsebpénz gyanánt,- szólalok meg ártatlan hangon, majd hirtelen elé lépek, ha hagyja egyik kezem ráhelyezem a nyakára, lábujjhegyre kell csimpaszkodnom, hogy felérjem, hagyom hogy apró kisülések csapjanak ki az ujjaimból, nem erősek, csak, hogy érezze a fájdalmat, de ne ájuljon el, vagy ne legyen komolyabb baja.
-van egy jobb ötletem, vagy elhúzod a seggedet a kocsimtól, vagy kisütöm a szívedet és elküldöm egy díszdobozban az anyucinak, a gyönyörű szemeidet pedig megtartom szuvenír gyanánt. Remélem elég érthető voltam, ha továbbra is lélegezni akarsz ajánlom légy okos,- sziszegem bele a fülébe mérgesen, végül elengedem, megadom az utolsó lehetőséget, hogy éljen a lehetőséggel, sajnos nehezen vallom be, de nem akarok végezni vele, gyönyörű zöld íriszei vannak.

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

♫ Makeshift love ♫

Aktuális viselet

Made by

Liv & Evan

Nem mondanám, hogy türelmes típus vagyok, szóval utálok várni. Nagyjából azért be tudom lőni, hogy egy ilyen adásvétel mennyi időmbe fáj, viszont mindig lehetnek zűrök, amik miatt ez az idő kicsit kitolódik. Az egyik fél nem teljesíti a másik feltételeit, vagy fordítva és akkor jön a csetepaté... mondjuk ez nekünk zsaruknak nem rossz, főleg ha ilyen kihalt helyen van, mert annál kevesebb embernek kell a nyomában lenni, minél többen darabolják miszlikbe egymást. Most viszont nem hallok erre utaló zajokat, nem dördül pisztoly, nincs semmiféle haddelhadd és még csak feltűnő sikítozás sem. Francba! Pedig akkor legalább valami izgi is történne, így viszont marad a várakozás unalmas és miután Andrew már hetek óta kiselőadásokat tart nekem arról, hogy milyen rohadtul káros a dohányzás még csak cigi sincs nálam, ezek a tapaszbaromságok meg őszintén szólva nem használnak az ég világon semmit sem. Oh milyen baromira jól jönne most egy cigi! Nem is értem, hogy miért hallgatok a kis nyámnyilára, hiszen ő nem csinál semmit, csak köti magát a szabályokhoz és ez valami rémesen unalmas. Állandóan ez a húgkeresés téma, amire rákattant, a helyett, hogy a komplexusát levezetné valami dögös bigén... talán elfelejtené ezt az egészet és végre képes lenne lazítani, de tudom, hogy ha felvetném ezt neki keresztbe lenyelne, minimum, vagy újabb litániát tartana arról, hogy milyen felelőtlen vagyok és meggondolatlan. Könyörgöm istápolásra már van egy nővérem, nem kell még valaki, aki megpróbál belőlem rendes fickót faragni.
Viszont végre meghallom a lépteket. Ott a kezében a táska, tehát valószínűleg meg volt az ominózus csere. Most már nincs más hátra, mint előre. Lerendezem az ügyet, a kis csajból kihúzok pár infot, aztán futni hagyom abban az esetben, ha eléggé segítőkész volt. Hát nem baromira jó ajánlat ez? Ugye, hogy rendes vagyok? Aztán beveszem magamat az első trafikba és szerzek egy doboz cigit. Majd akkor szívom, amikor a szabálymániás társam nincs a közelemben. Becs' szó tartani fogom a napi 1-2 szálat, de annyi muszáj. Lássuk be zsaru vagyok, feszültséggel teli az életem és a munkám, hát nem jár nekem ennyi kikapcsolódás?
- Mocskos? A szád inkább szivi. Rémes, hogy hová jut a világ, a finom és szolid hölgyeket már sehol sincsenek. - ciccegve csóválom a fejemet. Őszintén örülök, hogy nincsenek már finom és szolid hölgyek, velük állati nehéz lenne a dolgom. A vad és bevállalósak viszont jobban fekszenek nekem. Ez itt előttem a vadabbik fajtából van, csak hát nem viszem haza a melót, meg aztán rossz kislányról van szó, akitől tudom, hogy távol kell tartanom magamat... vagy legalábbis kéne. - Szóval a hátsóm marad, inkább én szabok feltételeket mit szólsz? Van az az opció, hogy kattan rajtad egy bilincs és beváglak minimum egy éjszakára a sittre, a lének pedig annyi, ha csak nem tudod bizonyítani honnan van, vagy... mondjuk mesélsz nekem a kis üzleti partneredről és akkor vehetjük úgy, hogy a jó fülesért cserébe ellibbenhetsz a következő találkozásunkig, mert úgyis összefutunk még igaz szöszi? - a lekezelő hangnem nekem is megy és persze beszéd közben finoman meglibbentem a dzsekimet is, hogy lássa a belülre szépen feltűzött jelvényt. Oké ez csak bóvli, de nem rohadt jól néz ki? Az FBI-os igazolványt meg olyan macerás előszedni, bár annak a felmutatása is tud stílusos lenni, de most lusta vagyok hozzá, no meg így pisztolyt is villanthatok, ami még inkább hatást gyakorolhat a kicsikére.

Evan & Liv

Látom a fickó arcán, hogy sokkal jobban leköti a figyelmét az, amit maga előtt lát, mint maga az üzlet. Ez nem nagyon jön be nekem, sőt, ha őszinte akarok lenni, baromi nehezen bírom vissza fogni magam. Legszívesebben megfüstölném a képességemmel, de nem tehetem, mert később is jól jöhet még, ha minden igaz elég nagy arc lehet a környéken. Elgondolkodom rajta, vajon tényleg megéri az egészet, magamban elszámolok háromig. Majd úgy döntök, ha továbbra is ilyen szemekkel fog méregetni kap egy kis seggbe rúgást tőlem. Vagy csak simán kiszúrom a szemeit, hogy ne tudjon velük így bámulni. Előre sejtettem, hogy ez lesz belőle. A férfiak hajlamosak arra, hogy ha meglátnak egy nőt, akkor minden másról megfeledkeznek, sőt eszükbe sem jut, hogy talán a nők nem csak szépek, de okosak is lehetnek. Én legalábbis szeretem az eszemet használni, főleg akkor, ha férfiakat megleckéztethetem, és ezt a példányt itt előttem annyira megleckéztetném, hogy egész életében eszébe jutnék. És nem, véletlenül sem amiatt, mert kapott valamit tőlem. Vagyis. Kapna, de az csak lecke lenne és semmi más. Aztán fél óra után, nagy nehezen eljutunk arra a szintre, hogy a férfi elkezdi nézegetni az ékszereket, majd elém tolja a táskát, amiben a megfelelő összeg lapul. Én gondolkodás nélkül veszem a vállamra, és máris indulnék, de p a vállamra teszi puhán a tenyerét. Legyűröm az újabb ingert, hogy pofán vágjam.
-elnézést, kisasszony, de... nem számolja meg? A pénzt?- mire én felvonom az egyik szemöldökömet, majd bájos mosolyt varázsolok az arcomra.
-Talán szükségét érzi azt, hogy megszámoljam?- kérdezek vissza ugyan olyan flegma hangsúllyal, ahogyan ő intézte hozzám a szavait, ő csak megrántja a vállát, jelezve, hogy nem. Nos, már abban a hiszemben indulok el újfent a kijárat felé, hogy végre lerázhassam magamról ezt a fickót. De akkor újból elő állít, egy olyannal, hogy szeretne velem vacsorázni. Húú, ennek nagyon randevú szaga van, kár, hogy nem randizom, és leginkább az kár, hogy nem randizom emberekkel. Megpróbálom finoman a tudtára adni, hogy végre hagyjuk egymást békén vagy bele lépek a bakancsommal a pofájába, nagyon is nőiesen. Mikor nagy nehezen végre már a szabad levegőn lehetek, elő halászom a szememből kocsimnak a kulcsát. Talán emiatt lehet, hogy nem tűnik fel először, hogy valaki támaszkodik a kocsimnak. A francba! Ki a fene lehet ez a pasi? Ma miért nem megy semmi olyan könnyen, mint kellene? Most már kezdek nagyon nem türelmes lenni, adok neki egy esélyt, hogy önszántából takarodjon el az én kocsimtól, vagy rajta tényleg kipróbálom mennyit fejlődtem.
-Már elnézést, az én kocsimon támaszkodsz, adok egy percet, hogy elhúzd a mocskos hátsódat tőle, vagy én segítek benne,- sziszegem neki mérgesen. Lehet, hogy nem vesz túl komolyan már a testi különbségeket nézve, nem vagyok olyan magas, és elég vékony is vagyok, de akkor is képes leszek szét rúgni a seggét!

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

♫ Makeshift love ♫

Aktuális viselet

Made by

Liv & Evan

Azért kissé sérült az önérzetem ebben az állítólagos "az őrült mészáros csaj a húgom" ügyben. Nem igazán vagyok oda azért, hogy mindenféle mutánsok irányítgassanak. Nem is értem, hogy Moira miért nem kap hidegrázást tőlük. Oké ők is emberek, az is rendben van, hogy e miatt nem kellene nagy hátrányokat elszenvedniük, de a fenébe is... azért az nem frankó, ha valaki csak úgy rád néz aztán máris kontrollt gyakorol a tested felett. Vannak eleve olyanok köztük, akik nagyon veszélyesek, ha még a pisztolyomat se tudom használni, mert a kezemnek nem vagyok az ura... na az végképp kellemetlen érzéseket kelt bennem és nem épp szimpátiát. Megilletik őket is ugyanazok a jogok vajon mint minket, ha egyszer technikailag bármit megtehetnek? Elég bonyolult kérdés. Persze a nővérem szerintem egyszerű a fáma, a mutánsokat támogatni kell, mert van sok köztük, aki rendesen. Ez oké, de... lássuk be azért vannak veszélyesek, mint az a Cassidy és mint a tolvaj banda, akiknek már jó ideje a nyomában járok. Az sem épp a legjobb dolog, hogy simán lenyúlnak ezt-azt, miközben azt se tudod hogy csinálják, mert bárhová bejutnak gond nélkül és még csak nyomuk se nagyon marad.
Egyedül jöttem, Andrewnak dolga van... valami csajjak... valami régi ismerőssel, vagy kivel. Hát az ő dolga, van egy olyan sejtésem, hogy szintén zenész... valami mutánsféle lesz. Nem akarok belebonyolódni. Elég nekem a húga, vagyis a vélt húga, mert én még most sem vagyok teljesen biztos abban, hogy a kis szőke tényleg az lenne. Szerintem már annyira meg akarja találni, hogy bedumálta magának, hogy őt találta meg és most még csak ki se lehet mosni a fejéből ezt a hülye tévképzetet. Fárasztó egy helyzet, főleg hogy legutóbb is én voltam az, akinek sikerült a képessége áldozatául válni. Szívem szerint nem igen próbálkoznék effélével még egyszer, mert hát lássuk be szeretem sajt magamat én irányítani, nem pedig más.
Csendesen parkolok le a jól bevált járgányommal kicsit távolabb a teleptől. Tudom, hogy itt lesz az átadás, de ennél többet nem tudok a tolvaj bandáról. El kell passzolniuk az árut és még elég friss a rablás időpontja is, nem is volt kérdés, hogy ha egyszer errefelé volt az eset, akkor kihez fordulnak majd az elpasszolás ügyében. Persze megtehetném, hogy az orrgazdát is beviszem, de az a helyzet, hogy jobb, ha őt inkább csak megfigyelem. Ha tudok a lépéseiről könnyebb lefigyelni az ügyfeleit, így több halat kaphatok el, aztán persze a végén majd a nagyobb kutyát is bevisszük, de egyelőre még nem vészesen sürgős a dolog.
Nem megyek túl közel, megkeresem inkább a kocsit, amivel a tolvajunk érkezett. Engem nem az adásvétel érdekel alapvetően, azt úgy is tudom, hogy meg fog történni. Szeretném megnézni magamnak, hogy ki az, akinek a nyomában járok, vagy kik azok, mert az sem biztos, hogy egyedül van az illető egyáltalán. Amikor meg van a kocsija, békésen a vezető ülés oldali ajtónak támaszkodom és várok. Utcai szerelésben vagyok, akár azt is hiheti, hogy valami civil zavarja a köreit, netán, hogy egy konkurens akarja megnehezíteni az életét. A pisztoly azért könnyen elérhető helyen ott van a kabát alatt, mert hát nem tudom mennyire nehéz fiú és annyi eszem van, hogy nem teszem kockára az életemet. Van rajtam az ing alatt golyóálló mellény is, csak a miheztartás végett.

Evan & Liv

Ezt egyedül kell elintéznem, ugyan is, Taylor-nek közbe jött valami, bár nem aggódom, hiszen egy emberrel kell találkoznom. New York alvilágának egyik fenegyerekével. Elmondása szerint, jó áron el fogja tudni passzolni az ékszereket, amiket tegnap nyúltunk egy ékszerboltból. Egy szabályt állítottunk fel, ha nem éppen készpénzt nyúlunk le, akkor minél előbb készpénzre kell váltanunk a cuccokat. Nem egyedül terveztem ide jönni, nem mintha annyira félnék bárkitől is, pláne az emberektől. Cöhh. Ha valami balul sülne el, maximum megsütöm az illetőt a képességemmel. Az emberek szánalomra méltóak, azt hiszik, hogy ők mindent jobban tudnak, hogy mindenkinél erősebbek. Ha legtöbben tudomást szereznének arról, hogy léteznek a mutánsok, fejvesztve menekülnek. Természetesen akad pár kivétel, akik tudnak a létezésünkről, de egy olyan ember ismerősöm sincs akire fel tudnék nézni. Lehet ahhoz van köze, hogy mióta a szüleim meghaltak, csak nevelőszülőktől nevelőszülőkig dobáltak engem. Szóval voltam már pár családnál tizenöt éves koromig, de azt elmondhatom, hogy egyik sem jött be. Az összes csak a hasznot látták bennem, azt, hogy pénzt kapnak utánam, és nem azt ami voltam. Egy kislány aki árván maradt és akinek szeretetre volt szüksége, gondoskodásra. Végül amikor meguntam, hogy az aktuális mostohatestvéreim engem használjanak focilabdának, megdumáltuk Taylorral, hogy megpattanunk. Tisztán emlékszem a pillanatra, igaz az ő fejéből pattant ki ez a remek ötlet, de nem haboztam sokáig én sem. Még csak nem is gondoltunk arra, hogy hogyan tovább és hogy gyereknek számítunk. Fogtam egy hátizsákot, abba bele dobáltam pár cuccot, a legszükségesebbet és útra keltünk. Mindegy volt, hogy merre megyünk a lényeg, hogy minél messzebbre kerüljünk. Közben Taylor segített, hogy valamennyire kordában tudjam tartani a képességemet, és ne füstöljek fel mindent meg mindenkit akihez hozzá értem. Mindennap gyakoroltunk, amennyit csak tudtunk, de másra is kellett gondolnunk. Egyik napról a másikról éltünk, sokszor előfordult, hogy az utcán aludtunk, a járókelőket zsebeltük ki, hogy kajára legyen pénzünk. Az is előfordult már párszor, hogy olyan házakba lógtunk be, ahol éppen elmentek egy kis időre nyaralni. De rájöttünk így az ember nem élhet, vagyis inkább arra jöttünk rá, hogy kicsit nagyban kellene elkezdeni dolgozni. Mert, az, hogy zsebtolvajkódunk az éppen arra elég, hogy ne haljunk éhen, ami se nekem, se Taylornak nem jött be. Így kezdtünk el kisebb boltokat, házakat kirabolni, az én képességemmel nem volt nehéz bejutni az ilyen helyekre. De az így szerzett pénz is kevésnek bizonyult, főleg, hogy csak arra volt elég, hogy egy kicsit jobban éljünk. Lehet, hogy nagyravágyók, vagy becstelenek vagyunk, de mindenki a jobbra törekszik, legyen szó bármiről is. Taylor mindig azt mondogatja nekem, ne akarjak megelégedni a kevéssel, ha ezzel a dologgal meg is gazdagodhatunk akár. Azt mondta, hogy ha ő ilyen képességgel született volna, mint amilyen az enyém kihasználná, csak többet kellene gyakorolnom. Azt is felvetette, hogy talán keresnünk kellene egy olyan mutánst akinek ugyan ilyen vagy hasonló a képessége, ő megtudná tanítani hogyan használjam anélkül, hogy erősödnék, és nem halnék bele. Mert ha túl sokáig, vagy túl intenzíven használom akkor nagyon legyengülök, előfordult már, hogy úgy felhevült a testem, hogy majdnem felrobbant amikor megerőltettem magam. Még egyszer ezt nem akarom megélni.
New York szélénél parkolok le, egy kihalt gyártelepen vagyok, egy szürke színű farmer van rajtam, trikóval és kockás inggel, szőke fürtjeimet szabadon hagyom, motoros bokacsizmám hangosan csattan az aszfalton ahogy belépek a poros épületbe.
-Taylor nem mondta, hogy ilyen gyönyörű cicamicát küld maga helyett,- felvonom a szemöldököm,- ha nem fogod be a szád, akkor felperzsellek,- sziszegem mérgesen, nem randevúra jöttem, hanem üzletet kötni, férfiak. Leveszem a hátizsákom a hátamról, majd elé hajítom a bennük lévő észerek hangosan csörömpölnek ahogy földet ér a táska.
-Száz ezer dollárt kérünk érte, egy centtel se kevesebbet, vagy többet, ha elhoztad a lét akkor tied, ha nem..- bájos mosolyra húzódik az ajkam, nos akkor jobb ha menekülsz. Ő gondolkodás nélkül veszi elő a táskáját, én pedig oda lépek, azzal a céllal, hogy megszámoljam annyi van-e itt amennyiben megegyeztünk.

Tárgy: Re: Evan & Liv~ Kapj el ha tudsz, Édes...

» Evelyn&Evan - kellemetlen találkozások
» Moira és Evan - Testvéri találkozás
» Evelyn és Evan
» Andrew, Evan & Cassidy
» Evan McTaggert albérlete