we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Kerti lugas (fürdő előtér)
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Nikola Tesla
Szer. 29 Aug. - 15:32

Maszkabálba menni jó! :)
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Konyha
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés
Dolan és Quinn Icon_minitimeby Aiden Hamilton
Szomb. 30 Dec. - 19:57

Top posting users this month
No user
i'm here





Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Megosztás
 

 Dolan és Quinn

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Quinn Henderson
mutant and proud

Quinn Henderson
Diák
power to the future
Play By : Kacey Rohl
Hozzászólások száma : 143
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dolan és Quinn   Dolan és Quinn Icon_minitimeVas. 17 Nov. - 21:08

Nem... nem így képzeltem a mai napot. Úgy voltam vele, hogy egy röpke olvasás utána, majd ha rosszabbra vált az idő, akkor visszamegyek a kúriába és kész. Ennek ellenére persze még véletlenül se alakul semmi a terveim szerint. Egyszerűen minden felborul, pedig én próbálok egy kicsit bátrabb lenni, mint ami megszokott tőlem. Látom a srácot, aki engem nem vesz észre és felé indulok, de persze, hogy sikerül elesni. Az automatikus reakció bekapcsol, azaz kámforrá válok, csak a táskám marad meg a földön tőlem nem olyan messze, én pedig ernyedten ülök le a sarkamra, és finoman szólva is megint pocsékul érzem magam. Ethan közelében legalább ennyi egyszerűbb, nem tudok elmenekülni, amikor szeretnék. Ez persze nem kellemes érzés, de olyan téren jó, hogy valamelyest kényszerít arra, hogy ne rejtőzzem el folyamatosan. Jelen esetben viszont ezek után már képtelen vagyok rávenni magam, hogy újra láthatóvá váljak. Akkor sem, amikor a srác felveszi a táskámat. Egy pillanatra ledermedek, mert komolyan megijedek tőle, hogy kinyitja és netán elkezd kutakodni benne, de végülis ilyesmire nem kerül sor, ami miatt azért fellélegzem rendesen. Amikor megszólal szó szerint összerezzenek és lehet, hogy van olyan, aki ennek hallatára megmoccannak és jelezné, hogy itt van, de én még kevésbé akarok feltűnni előtte. Szóval maradok, igazából akár el is sétálhatnék, mert nem venne észre, nem hallana meg, de mégsem döntök e mellett, csak maradok, ahol voltam, és közben az eső is lassan cseperegni kezd.
Az anyagtalanság egy olyan oldala nálam a képességnek, ami irányíthatatlan és szerencsére most nem kapcsolat be, mert olyankor a ruháimat is elveszítem. Viszont ennek okán az esőt sem engedem át, szóval jó eséllyel, ha Dolan itt maradna, akkor idővel feltűnne neki, hogy a lábam által takart részen száraz marad a talaj. De logikusan kinyílik az ernyő, ő pedig befelé indul. Ezek után rém ciki lenne utána menni, mert egyértelmű lenne, hogy kint voltam, hiszen azért áztam meg. Nem mondhatnám azt, hogy véletlenül elhagytam a táskámat és most akartam kimenni megkeresni és úgy örülök hogy megtalálta. Na mondjuk eleve nem is vagyok valami jó hazugságok terén, szóval már itt megbukik ez a dolog. Szóval várok, amíg távolodik és érzem, ahogy újabb és újabb esőcsepp szánt végig az arcomon, ivódik bele a ruháimba. Halkan sóhajtok egyet, és végül amikor már elég messze van, akkor válok újra láthatóvá. Az arcomat egyszerűen csak az ég felé emelem, hogy szabadon moshassa az eső, ez most egészen jól esik és ennyitől csak nem fogok majd nagyon megfázni. Egy kicsit még amúgy is érdemes várni, mert a végén még összefutnék vele.
Végül talán egy-két perc után indulok meg vissza az iskola felé. Nem sietek, már amúgy is mindegy, rendesen el fogok ázni, majd megszáradnak a ruháim és persze ha elmesélem ezt Amy-nek, akkor ő sem fogja majd érteni, miért csináltam ilyet. Ethannak pedig egy szót se szólok, tuti, hogy kapnék rá valami kioktatást, azt pedig nem kérek. Végül persze elég szépen elázva érem el a sulit, ahonnan az utam a szobámba vezet, megszárítkozni, rendbe szedni magam és hát... remélem, hogy a srác, majd valahogy megpróbálja megkeresni a táskám gazdáját, vagyis engem, mert azért akad benne pár nagyon fontos cucc, amiket iszonyatosan sajnálnék, ha elvesznének. Kép pl. a nevelő szüleimről és a mostohatestvéremről, és a legfontosabb egy régi levél Harry-től. Azt főleg nem szeretném, ha azt elolvasná.
Vissza az elejére Go down

Dolan Robertson
mutant and proud

Dolan Robertson
Diák
power to the future
Play By : Dolan Robertson
Hozzászólások száma : 13
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Dolan és Quinn   Dolan és Quinn Icon_minitimeVas. 17 Nov. - 10:28

Apró rezzenéssel térek vissza elmémből a valóságba. Puffanást hallok, egy emberi testét, de körbe nézve sehol senkit nem látok. Egy kis női táska hever nem messze tőlem a földön magányosan. Felvont szemöldökkel húzom ki ernyőm orrát a kavicsok sokasága közül és kanyarítom a vállamra, majd lassú, ráérős léptekkel elindulok felé. Ébredezik bennem a gyanakvás, hogy ez csak egy csapda és egy kedves nőstény szeretné fitoktatni az erejét, mert rossz napja van, vagy csak tréfa az egész. Tisztes távolságra megállok a táskától és körbe tekintek, de nem látok és hallok senkit, de mintha gyengén kezdeném érezni azt az idegesítő, bizsergető érzést, mint mikor valaki közvetlen közelről figyel és nem akarja abbahagyni. Halkan hümmögve pillantok vissza a kis táskára és emelem le ernyőmet a vállamról. Nincs táska-undoritiszem, nem félek megfogni, de jobb az óvatosság. Ernyőm hegyével benyúlok a szíj alá és fölemelem. Nincs rajta mit nézegetni, nem különleges.
-Nagyon rossz, hogy bámulsz, mert érzem, hogy itt vagy csak nem tudom merre. Nem kell a táskád? - szólalok meg, miközben próbálom elvetni azt a lehetőséget is, hogy paranoiás vagyok és azért érzem ezt az érzést. Nem sűrűn érez ilyet az ember, tényleg csak akkor, hogyha ott van valaki, vagy ha paranoiás, de még akkor sem ennyire erősen.
A szél kezd egyre erőteljesebbé válni, a borult ég kiengedi bánatát és könnyei meglátszódnak a vízen. Szemerkél az eső és a kavicsokat sötétebbre festi. Apró koppanásokat érzek a fejemen, apró, hideg és vizes foltok jelennek meg a pulóveremen. Ha ennyire szapora, akkor lassan bőrig fogok ázni. Leakasztom ernyőmről a táskát és kinyitom az ernyőt, mialatt végig a táskát bámulom. Nem nyitom ki, nem illik, pláne egy nőét nem. Nem nagyon vagyok az a kutakodó, mert én sem szeretném, hogyha valaki föltúrná a holmimat azért, hogy mindent megtudjon rólam. Viszont a táskát nem tudom visszaadni a tulajdonosának, hogyha nem tudom a nevét. Számat rágva vitatkozom magammal, közben pedig összébb húzom magam, hogy védekezzek valamicskét a csontig hatoló hideg ellen. Nem ártott volna egy dzseki indulás előtt, de már késő bánat. A fák lombjai már hangosan susognak, röpködnek a falevelek körös-körül, a víz pedig már nem csak a hullámoktól válik zavarttá, hanem esőcseppek sokasága kavarja fel. Még mindig érzem, hogy figyelnek, lábaim pedig nem mozdulnak, pedig már mennyire szaladnának befele. Most kell döntésre jutnom. Vagy itt hagyom és majd az illető visszajön érte, vagy elviszem és kiteszek a faliújságra egy hirdetést, hogy nálam van a táskája, ha bárki keresné. Ez jó ötlet, csak tudnám, hogy merre van egy faliújság ebben az épületben, mert egyet sem láttam itt létem alatt. Vagy van-e egyáltalán? Bosszankodva fordulok sarkon és indulok vissza a birtok felé, kezemben a táskával, fejemben az elhatározással. A szél erőteljes fújása is rásegít lépteim szaporázására, már lassan szaladok. Az udvar kiürült, senkit nem látni már. Nincsenek frizbiző diákok, tanító tanárok figyelmes hallgató sereggel, trécselő fiatalok a pokrócokon. Kíváncsi vagyok milyen lehet egy tanítási óra. Lehet, hogy be kellene ülnöm egyre és figyelni. 21 évesen még mindig lehet tanulásra szüksége az embernek, ha pedig mutáns akkor ki tudja meddig kell tanulnia. Gyakorlatilag csak itt lakom, de mintha tényleg csak lakó lennék semmi több. Amikor étkezési idő van, lemegyek és eszem a többiekkel, kijárogatok sétálni, bent kuksolok a szobámban vagy kimegyek a városba csavarogni. Ittlétem óta csak az alapítókat ismerem. Az egyikről szóban hallottam már, a másik pedig személyesen keresett meg azon a napon a buszpályaudvaron. Egy embert ismerek a több százból juhé! Megvan az a rossz szokásom, hogy azt várom, hogy engem keressenek meg a többiek beszélgetési szándékkal én pedig senkihez sem megyek oda. Változtatnom kéne ezen, mert akkor egyedül fogok lézengeni a birtokon, mint egy szellem. Vacsora közben odaülök egy szimpatikus emberhez és beszélgetni kezdek vele. Felbátorodva az elhatározástól, mosollyal az arcomon sietek föl a lépcsőn és nézek még egyszer utoljára körbe, hogy a táska gazdája biztos nincs-e a közelben, de senkit nem látok. Hát táska, akkor most a szobámban leszel egy ideig, ameddig a hirdetésre nem jelentkezik senki. Ernyőmet összezárva lépek be az ajtón, rázom le kint az ernyőmet és csukom be lábbal az ajtót.
Vissza az elejére Go down

Quinn Henderson
mutant and proud

Quinn Henderson
Diák
power to the future
Play By : Kacey Rohl
Hozzászólások száma : 143
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dolan és Quinn   Dolan és Quinn Icon_minitimeVas. 20 Okt. - 21:17

Kellemes idő van, annak ellenére, hogy borús az ég és bármikor úgy dönthet az időjárás, hogy esőre fordul, de akkor maximum egy kicsit megázok, aztán majd sietősen indulok el vissza. Addig viszont semmi gond nincs. Szeretem az eső előtti időjárást, ilyenkor minden viszonylag nyugodt és békés, a szél nem moccan, határozottan jó most így egyedül. Egészen elmerülök a könyvben, amikor valaki közeledik. Először észre sem veszem, annyira nem hangosak a léptei, hogy feltűnjön és viszonylag távolabb van tőlem, csak akkor tűnik fel, hogy nem vagyok már egyedül a parton, amikor meghallom a kavicsok ütemes csobbanását a vízben. Bizonytalanul pillantok fel a könyvből és tekintek körbe, hogy vajon ki jár itt és hogy jobb lenne-e szó szerint kámforrá válnom és eltűnnöm, vagy inkább még sem. Hezitálok, konkrétan vagy egy percig is, miközben a könyv már az ölemben pihen és a srácot figyelem, aki úgy fest, hogy jobban felkészült mint én az esetleges rossz időre, hiszen nála esernyő is van. Végül aztán mégis csak a mellett döntök, hogy felállok... vagy mégsem kéne? Ethan szerint nagyon furcsa vagyok, hogy ennyire visszahúzódom, hogy ennyire távolságot tartok másoktól, talán meg kellene próbálnom változtatni ezen valahogy? Fogalmam sincs, az a rémes bizonytalanság és a mardosó félelem keserűen kaparja a torkomat, ahogy próbálom rávenni magam, hogy megmoccanjak. Végül lassan de a vállamra kanyarítom a táskám, a könyvemet elsüllyesztem, majd mégis csak elindulok az ismeretlen fiú felé. Irreális, hogy miért félek ennyire, hogy majd kiugrik a szívem a helyéről. Nem szoktam én másokat megközelíteni, nagyon nem, én inkább lelépek mások elől, de mégis próbálkozom. Aztán persze megint rosszul sül el minden. Már egészen közel járok hozzá, amikor elakadok, szó szerint egy kisebb faágban, amitől lazán elkenődöm a földön. Igen, nagyjából négykézlábra állva nyekkenek a földön, és innentől már automatikus a reakcióm. Azonnal köddé válok, csak a táskám az, ami leesik a vállamról az esés miatt és előttem köt ki a földön, de jó eséllyel mire Dolan megfordul már nem lát semmi mást csak a táskámat. Halkan sóhajtok egyet, amiből már semmi sem jut ki a külvilágba, és bágyadtan ülök le a sarkamra. A táskám ott maradt, én pedig itt ülök a földön lényegében láthatatlanul. Megpróbáltam... tényleg, de nem sikerült. Lehet, hogy jobb is így, jobb ha így maradok, és ha elment a cuccommal, akkor majd utána megyek és... nem is tudom, úgy teszek mintha úgy futottam volna össze vele idefelé jövet, és elkérem tőle. Igen, ez talán jó lesz, de ahhoz rá kell vennem magam, hogy felálljak, mert egyelőre még totál megsemmisülten magamba vagyok roskadva.
Vissza az elejére Go down

Dolan Robertson
mutant and proud

Dolan Robertson
Diák
power to the future
Play By : Dolan Robertson
Hozzászólások száma : 13
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Dolan és Quinn   Dolan és Quinn Icon_minitimeSzomb. 19 Okt. - 10:59

Kell az az ernyő mégis csak. Magamban morfondírozgatok, miközben másodpercenként pillantok ki az ablakon. Kimondottan őszhöz illő időjárás uralkodik kinn. A napnak színét sem látni, csak a borult, sötét felhők táborát látni mindenfele és egyre csak gyűlnek. Nekem való időjárás. Karba öltött kezekkel állok a hatalmas ablak előtt, mely csaknem hatalmasabb mint én. Padlótól a plafonig ér. Nem lesz rá egyszerű függönyt találni az hét szentség. Egykedvűen bámulok a kúria előtt elterülő hatalmas zöld területre. A fákra, padokra, a többi diákra, tanárokra, mindenkire és mindenre. Énem egyik része azt súgja, hogy maradjak benn, lustálkodjak, aludjak és ne kerüljek senki szeme elé, míg a másik biztat, hogy ideje már kimozdulni ebből a szobából, ahova napok óta- mióta beköltöztem - bezártam magam. Nem vagyok én gyáva nyúl, hogy mások elől elrejtőzzek ráadásul ok nélkül. Egy határozott sóhajjal választom szét karjaimat és lépek asztalomhoz, aminek sarkán egyensúlyozik az ernyőm. Hosszúra nyúlt,fekete teste a padlóval néz farkasszemet, kampós, halovány barna fogója pedig minden erejével az asztalba kapaszkodik. Életét megmentve a zuhanástól és magamat kímélve a koppanással járó apró szívinfarktust okozó ijedtségtől emelem le a helyéről és még egy utolsó pillantást vetve a hatalmas ablakra bámulok ki a semmibe. Rövid időn belül esni fog valószínűleg. Ha csak nincsen az iskolában egy időjárást manipuláló valaki, aki kedve szerint alakítja az időjárást, vagy ez a pont optimális neki és eszébe sincs változtatni. Kezemet az aranyozott gombkilincsre fonom és kinyitom az ajtót, majd kilépve a csöndes folyosóra húzom be magam után. Sehol senki. Csodálkozón pillantok körbe az öreg folyosókon, melyet ki tudja mikor építettek. Lehet, hogy már a középkor óta áll és biztonságot nyújt azoknak akiknek szüksége van rá. Senkit nem látok és nem hallok. Furcsa ez egy iskolában, vagy lehet, hogy épp zajlik egy esemény, amiről én jócskán lemaradok. Annyi baj legyen. Lábaim maguktól megindulnak a lépcső felé, melyet már úgy ismernek, mintha időtlen idők óta ebben a kastélyban lennék. Igaz, hogy még csak a szobámtól a bejáratig és az ebédlőig terjed a tudásom, de ez meg fog változni. Csak erőt kell magamnak gyűjtenem az éjszakai csavargáshoz, amennyiben nem tilos. Sok mindent nem tudok még, amitől kellemetlenül érzem magam. Ha már valahol lakom, akkor szeretem tudni a szabályokat. Mit lehet és mit nem, mikor engedélyezett az ebéd, a vacsora, szabad-e nassolni, szabad-e éjjel kijárni avagy a szobában kell maradni, szabad-e az erőnket használni a folyosón vagy az életveszélyre hivatkozva csak a szabadban lehet. Sok a kérdés, melyek még megválaszolatlanok. Kellene egy házi rend leírás, ha egyáltalán van ilyen. Gondolom van, mivel ez egy kollégiumnak mondható épület, iskolával egybe kötve. Tarkómat megvakarva ugrálok le - szó szerint - a lépcsőfokokon egymás után. Bal lábammal fellököm magam, jobb lábamra érkezem, jobb lábbal fellököm magam, balra érkezem. Festmények bámulnak rám a falról, melyek némelyike kellemes érzést kelt nézőjében, van ami pedig borzongást. Nincsen sok festmény, pár darab van mindenhová kihelyezve, hogy mégse legyen olyan mint egy múzeum, vagy a Roxforti kastély. Az már tényleg olyan mint egy múzeum, de ott érthetőek az okok. A képek nem mozognak, békésen merednek maguk elé, örökké vásznuk fogságában. Az utolsó lépcsőfokról páros lábbal érkezem a földre és mintha mi sem történt volna haladok a bejárat felé vezető folyosón végig ernyőmet pörgetve. Itt már jóval többet hallok a csöndnél, amit épphogy elkezdtem megszokni. Meglepődtem volna, ha egy iskolában minden csöndes. Az örökös nyüzsgést, még a legszigorúbb iskolákban sem lehet elkerülni, akármennyire próbálják a szabályok tiltani. Bár ezt nem nagyon lehet. Kisebb erőfeszítéssel lököm ki a kúria kapuját és állok meg egy pillanatra a szabad levegőn. A szél abban a minutumban összekócolja, amúgy is borzos hajamat. Testem minden porcikáján libabőr fut végig és kellemesen megborzongok. Mintha visszatérne belém az élet. Nem mintha eddig híján lettem volna belőle. Tempósabb léptekkel ugrálok le ismét a lépcsőkön, majd indulok bele a semmibe, céltalanul, de annak reményében, hogy az eső kezdetéig sikerül némi kellemes időt eltöltenem. Az eső illata megcsapja az orromat. Ugyan még nem érzem magamon a nedves cseppeket és nem látok apró víz foltokat a pulóveremen, de ez bármikor megváltozhat. Sokkal többen vannak idekinn mint benn. Vannak akik épp pakolna és mennek be, még mielőtt az ég leszakad, vannak akik egyáltalán nem tervezik még az indulást és szabadtéri játékokat játszanak az erejüket kihasználva. Kíváncsi szemekkel figyelek mindenkit, igyekszem nem idegesítővé válni, nem is állok meg, hogy direkt bámuljam őket. Elhaladok mindenki mellett, megjegyzem az arcokat, hogy később a neveket legyen milyen archoz társítani. Tényleg nem én vagyok az egyetlen és ez már kezd tudatosulni bennem. Nem tartom már magamat egy szörnyetegnek, aki elől majd menekülni fognak az emberek, akit leprásként fognak kezelni és kilökik egy olyan helyre, ahol még a madár se jár. Arcomon apró mosoly jelenik meg, ahogy ezen gondolkozva haladok előre. Fogyatkoznak a diákok, itt már jóformán senki sincs. A padok magányosan állnak egy helyben, merednek a velük szemben elterülő tó végtelen vizére és hűvös fájuk várja, hogy egy hátsó rájuk huppanjon, legalább egy kis időre és melengesse őket. Ernyőmet már nem pörgetem, csak vállamra támasztva hordozom magammal, miközben a tó szél fodrozta vízére bámulok. Lépteim lassulnak, majd a tó mellett teljesen megállok. Itt már valamivel kavicsosabb is a terület. Vállamról leemelem az ernyőt, és műanyag végével az apró köveket elkezdem belökögetni a vízbe megbabonázva. Remélem nem maradok itt ezt estig csinálni, mert akkor ahányan látnak, mindannyian elkerülnek jó messzire és még flúgosnak is titulálnak.
Vissza az elejére Go down

Quinn Henderson
mutant and proud

Quinn Henderson
Diák
power to the future
Play By : Kacey Rohl
Hozzászólások száma : 143
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Dolan és Quinn   Dolan és Quinn Icon_minitimeCsüt. 17 Okt. - 20:36

Hűvös kezd lenni, határozottan közeledik az a bizonyos rossz idő, aminek nem örülök. Akkor túlságosan sokat leszek beszorulva a kúria épületébe, ahol túl könnyű másokkal összefutni. Már a legutóbbi találkozás is finoman szólva betett nekem azzal a sráccal. Eszméletlenül zavarba ejtő volt Ethan viselkedése, és még mindig nehezen térek magamhoz a találkozás egyes részeitől. Sokkolt a helyzet, és még mindig tartok kicsit attól, mi van, ha tényleg valamikor beállít hozzám, hogy elmenjünk a városba a motorjával. Talán egyszerűen csak elfelejti, vagy talál magának más társaságot és akkor nekem is nyugtom lesz, nem ugrik majd ki a szívem a helyéről és vörösödöm el minden második mondata miatt. De most megpróbálom ezt kizárni a fejemből, csak összébb húzom magamon a vékonyka farmer kabátot miközben a tó felé sétálok. Persze van rajtam egy vastag sötét lila pulcsi is, garbó, szóval még sál sem kell, úgyhogy nem fázom igazán, csak érzem az arcomon a és a kezemen a hűvös időt. Délután van, a nap még bőven fent jár az égen, de a felhők eltakarják, pedig nagyon szeretem a napsütést. Az a mázli, hogy jelenleg épp nem esik az eső, bár lehetséges, hogy ez bármikor megváltozhat. Nincs messze az iskola, úgyhogy nem tartok attól, hogy esetleg megázhatok. Vagyis arra van esély, hogy esetleg elázom, de nem fogok megfázni miatta, mert maximum gyorsan átöltözöm majd száraz ruhába.
Lassú léptekkel érek el végül a tó partjára, ahol egy kósza padot szemelek ki magamnak és oda huppanok le. Egy egyszerű kis válltáska van rajtam, amiből most elő is hámozom a könyvet, amit magammal hoztam. Nem biztos, hogy időjárási szempontból ez a legjobb hely az olvasásra, de ha esetleg majd fázom, akkor tovább állok és elmegyek egyet sétálni. Viszont a friss levegő mindenképpen jót tesz, a látvány pedig jelenleg egyszerűen tökéletes. Borús az ég, és a felhők szépen tükröződnek a nyugodt tó vizén, hiszen a szél most nem nagyon fúj. Szeretem az őszt, az utána következő hideget már nem, de ezt a nyugodt kis időszakot igen. Ha már túl nagy lenne a meleg, akkor sokkal többen lennének itt, de így viszont szerencsére nincs tömeg.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Dolan és Quinn   Dolan és Quinn Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Dolan és Quinn
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Perillos's Pizzeria
» Dolan Robertson - készül
» Quinn@Zoey
» Merci&Quinn
» Ethan és Quinn

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: X-Birtok :: Udvar és kinti területek :: Breakstone-tó-