Central Park

Tárgy: Re: Central Park Vas. 17 Aug. - 1:16

Hirtelen, a semmiből érkezik a hang, mindenféle egyéb inger nélkül. Tónusa mély, kissé búgó, mintha gyermekhez gügyögne. Bár szavainak igenis akad tartalma, így erős kontraszt jön létre a mi és a miként között. Mind e mellé fokozza a jelenség bizarr voltát, hogy bár egészen közel, az ifjú hölgy tarkója mögött érződik ereje alapján a hang forrása, szemernyi légfuvallat vagy lehelet hője nem érződik.
- Reméljük, hogy nem ez az utolsó - feleli szinte azonnal a nő utolsó gondolatára - Míg előre tekint, s nem mozdul, valószínűleg így lesz - teszi hozzá az ismeretlen.
Feltűnhet még Daisynek, hogy nem hogy alábbhagyott, de eltűnt az apró szárnyak csapkodása. Oly hirtelen, mintha soha nem is lett volna. Tán valamiféle káprázat volt, ami szokatlanul valószerű. Minden esetre most nincs itt más, csupán az üres sötétség és az ismeretlen hangforrás, mely amennyire emberi szavakat használ, olyannyira távol áll minden más érzetében az emberszerűtől is.
- Kérem, bocsássa meg, hogy ily titokzatos módon kértem Öntől randevút - hanglejtése tisztelettudó, udvarias, ám erős felsőbbrendűségérzet sugárzik belőle, szólamai pedig túlvilági módon visszhangozva zengenek, mintha rezzenésnyi késéssel szóló kánon beszélne ezernyi torokból - Fontos leszögeznem, hogy találkozónknak nem célja kárt okozni kegyedben. Bármiféle ennek ellentmondani látszó momentum mindössze információszerzési célzattal jön létre.
Különös, ám minthogyha biztosra venné, hogy megfogadja tanácsát a kisasszony, és tekintetét továbbra is előre fordítja. Látszólag fel sem merül benne, hogy szavait a másik akár egy pillanatra is kétségbe vonná. Ismeretlen, láthatatlan, elérhetetlen, embertelen. Igazán megnyugtató, bár a közvetlen fenyegetés bekövetkeztéig hátborzongatóan izgalmasnak is mondható szituáció.
- Bólintson, amennyiben megértette, amit hallott - mondja, majd amennyiben megtörtént, folytatja - Első kérdése, melyre válaszát várjuk, tisztában van-e vele, hogy nemrégiben tulajdonképpen tömeggyilkosságot követett el?
Továbbra sincs bizonytalanság szavaiban, ellenben jelentésük ellenére nincs bennük egy cseppnyi szemrehányás vagy számonkérés sem. Mikor szünetelteti beszédét, néma csend honol a környéken. Sem szuszogás, sem motoszkálás nem hallatszik.

Tárgy: Re: Central Park Csüt. 14 Aug. - 1:28

Nikola & D★ C★

A történetek hazudhatnak is..
Ahogy a helyzet kezd egyre abszurdabbá válni, úgy egyre bizonytalanabb vagyok. Nem tudom mit kezdjek a helyzettel, nem tudom miért jöttem, minek vagyok itt, merre haladjak tovább. Csak állok tétován, hol idegesen a hajamba túrva, hol egyik lábamról a másikra helyezve a testsúlyomat, s nagyon nem látszik rajtam, hogy magabiztos lennék.
Riasztó, ahogy ez a denevérekből összerakott szörnyeteg néz rám, de nem akarom, hogy ismerje riadalmamat. A képességem, melynek nem vagyok tudatában tökéletesen működik, nyugodtnak tűnök, magabiztosnak, megingathatatlannak, még akkor is, ha remeg a kezem, ha űzött vad a pillantásom, ha nem tudok pótcselekvés nélkül megállni a lábamon.
A csendet sosem szerettem ilyen mértékben, most sem vagyok oda tőle. Viszont ahelyett, hogy elfutásra késztetne, inkább kíváncsiságra sarkall. Megyek hát, amerre mennek ezek a rémes képregényszökevények, de azért gyakran tekintgetek a hátam mögé. Nem jó, nem fincsi. Viszont előttem is sötét, mögöttem is sötét, szóval már úgyis reszeltek a helyzetnek. Akkor ha lúd, legyen kövér. Remélem, hogy nem ez lesz az utolsó utam.

Tárgy: Re: Central Park Vas. 3 Aug. - 11:57

Ami eddig koránt sem volt bizonyos, lassanként azzá válik. Ez a formáció márpedig egy emberi alakot mímel. Amennyiben ez valóban így van, nos a különös alak nagyjából az ifjú hölgy felé tekint arctalan fejével. Néhány pillanatig mozdulatlan, utána emberi járáshoz igen hasonlatos módon fordul sarkon, hogy távozzon a bokrok sűrűje felé. Mindeközben mintha valamiféle egybefüggő felületté válnának az apró állatok, bár ez már közel sem vehető biztosra a fényviszonyok okán, ahogyan eltűnik az árnyak sötétjében. A bőregerek szárnyának csapkodása azonban jól hallhatóan semmivé halkul, miközben a furcsa jelenés tovatűnik. Eztán azonban semmiféle nyom nem marad utána, mindössze a tudat DC számára, hogy egy tán valaha csakis általa látott jelenség merre távozott előle. Elképzelhető, hogy azt kívánja a nőtől, kövesse. Sőt! Mintha határozottan ez az érzet jutna el hozzá.
Körös-körül enyhe szellő susogása, azon túl vészjósló csend. Sehol egy ember, sehol egy állat. Nincs tücsökszó, nincs madárhang, nincs huligánok versengő ricsaja. Csakis a levegő mozgása a növények levelei között.
A történetekben a főhős ilyenkor szokta követni kíváncsiságát az ismeretlenbe, hogy aztán a műfaj függvényében fájdalom vagy jutalom legyen osztályrésze. Eleddig az egész helyzet olyannyira abszurd, hogy bármelyik kimenetel valószínűsíthető, még ha egyik sem valószerű.
Annyi egészen biztos, hogy a látási viszonyok már ezen a kis tisztáson sem kielégítőek. Ez minden bizonnyal csak súlyosbodik azon helyen, ahová a jelenés tovatűnt.

Tárgy: Re: Central Park Szomb. 2 Aug. - 19:56

Nikola & D★ C★

A bizarr nem kifejezés arra, amit gondolok a denevérek repkedéséről. Valamilyen regényben olvastam még régebben, hogy „még a denevérek is pajzánul repkedtek”, de sosem értettem igazán a dolgot, elvégre nem sok pajzánságot néztem ki a bőregerekből. Nos, ami azt illeti, ezt sem néztem ki belőlük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem borsódzik a hátam tőlük.
- Na jó, azért ez már több kettőnél!
Kerekednek el a szemeim, amint a bőregerek egyre többen lesznek, s olyan formációban röpdösnek, ami szakasztott emberinek tűnik. Egy képregényben érzem magam, bár nem nagyon szeretem azokat. Szerintem ha nem lenne ennyire felkapva az a bizonyos, hogy a melóhelyen mindenki arról beszélt akkor azt sem tudnám, hogy van már papírra vetve emberré formálódó denevér. Így viszont tudom, s mivel nem követtem a denevérember történeteit, készséggel el tudnám képzelni azt is, hogy így alakult át. Csak tudnám, hogy mi a túróért szúrt ki engem.
- Akarsz tőlem valamit?
személyesítem meg a dögökből formálódót, még akkor is, hogyha az csak egy csomó denevér – mint majd utóbb kiderül – s nem egy ember. Dühösen pillantok körbe, keresve azon személyeket, akik láthatják ezt a mutatványt. Nem is az, hogy azért aggódom, mert ez a bizarr izé itt alakul előttem. Sokkal jobban aggaszt az, hogy netalán meghallhatják, ahogy a denevérekhez beszélek. Az mégis ciki lenne. Cinkesebb, mint az, hogy csak követtem őket. Követtem. De tényleg, miért is voltam ennyire hülye? Gőzöm sincs róla.

Tárgy: Re: Central Park Hétf. 21 Júl. - 22:47

A bőregér láthatóan mutat hasonlóságot viselkedésében azzal, ahogyan egy ilyen állatot elképzelni szokás. Egyáltalán nem foglalkozik vele, hogy egy furcsa kétlábú számon kéri rajta tartózkodási helyét. Igaz, mégiscsak figyelmez a nőre, ez azért kellően különös jelenség. Már ha valóban így van, és nem puszta véletlen műve eme látszat.
Érdekes jelenség lehet külső szemlélő számára is, ahogy egy a levegőben kacsázó denevért követ a jamaicai énekeseket megszégyenítően rikító öltözetű nőszemély. Ráadásként, ha ehhez az abszurditáshoz még lehetséges ilyesmit fűzni még élvezi is a hirtelen támadt kis fogócskát.
És valóban, lehetséges tovább fűzni kicsit történetünk abszurditását. Hiszen a denevér mellé becsatlakozik egy másik is, s dugóhúzóban kavarognak tovább egymás körül. Tán megzavarták egymás röptét, gondolhatnánk. Biztosan nem erről van szó, hiszen ezek után sem válnak el egészen útjaik.
Szakszóval élve alakzatban repül a két állat, és egyre bizonyosabb, hogy mindkettejük célja ugyanaz: Megmutatni valamit valahol a fiatal nőnek.
Ha ez még nem lenne elég, és megbékéltünk volna a különleges jelenséggel, újabb denevér csatlakozik be a képbe. Mostanra már nem törődnek az ösvénnyel, és egyenesen bevetik magukat a fák közé. Apró tisztást fed fel útjuk, mely távol van mindenféle közvilágítástól, ugyanakkor a Hold fénye nagyjából beláthatóvá teszi. Nem járnak emberek a környéken, csakis a nő és a három denevér.
A három denevér, akik a tisztás közepén egymást kergetve rajzolnak körül egy tornádóhoz hasonlatos alakzatot. Folytatják akkor is, mikor újabb társuk érkezik. Majd újra, újra és újra.
Sűrű csapkodásuk csobogásra emlékeztető hanggá vegyül egybe, mikor már átlátszatlan felhőt alkotnak. Egyetlen szemtanúnk nem lehet biztos benne, de mintha emberi alakhoz válna hasonlatossá a kavargó állathalomból formálódó felhő.

Tárgy: Re: Central Park Pént. 18 Júl. - 19:30

Nikola & D★ C★

Felsikkantok, amikor valami az ölembe érkezik. Első gondolatom az, hogy azonnal leseprem onnan a jövevényt, hiszen nem gondolom élőlénynek, de amikor nyúlnék felé, megakadok a mozdulatban. Ösztönösen inkább hajam felé nyúlok, hogy hátam mögé seperjem tincseimet mellkasomról. Tudom én, hogy ostobaság az, amit a denevérekről és az emberi hajba való beletekeredésről mondanak, de ettől még belém van ivódva ez a gyerekkori félelem. Bár, igazán nem is mondható félelemnek. Maradjunk annyiban, hogy rögeszme, melyet egy régi történet táplál. Ettől függetlenül viszont nem riadok meg az állattól. Érdeklődéssel tölt el a viselkedése annak ellenére, hogy nagyon furcsának találom.
- Nem kellene neked valahol egészen máshol lenned?
Kérdezek egy állattól. Úgy tűnik, hogy ez a pad már csak ilyen aurával rendelkezik, a néni is beszélget rajta a galambjaival. Egy kicsit most ebben a helyzetben, amibe épp keveredtem meg tudom érteni őt. Ha egyedül van az ember, lett légyen az bármilyen élőlény, amit elé sodor az élet, szóba fog állni vele. Érdekesen vagyunk összerakva, azt hiszem.
- Csak nem szeretnél tőlem valamit?
Kérdezek is, ami még érdekesebb, hiszen arra számítok, hogy nem kapok választ. Mégis.. a denevér mozgása, röptének íve és úgy egyáltalán minden, amit csinál azt sugallja, hogy válaszolt nekem. Mutatna valamit.
Nem biztos, hogy kiosztanák nekem a józan ész díját, de felkelek ültemből, leporolom nadrágomat és elindulok a jószág után. Sétálni jöttem tulajdonképpen, hát miért is ülnék ideragadva a padra? Elég kíváncsivá tett az, hogy merre repülhet az állat. Nem, mintha hinném, hogy egy képregényhőssel van dolgom. De ettől még megindulok, mert a helyzet szórakoztató.

Tárgy: Re: Central Park Szer. 16 Júl. - 19:29

Alaposan megfigyelem érdeklődésem tárgyát, mielőtt bármit lépnék. Különleges nő, annyi bizonyos. Már a gondolata is felpezsdíti éppen nem létező véremet, mire lehet képes. Elképzelt setét szívem nagyot dobban, mikor meglátom. Eljött, pontosan úgy, ahogyan azt elterveztem.
Szédítő a magasság és a sebesség is, melyet eleinte tapasztalok, mikor hirtelen hozzálátok megközelítéséhez. Enyhe fékezés, majd néhány ág segítsége a lassulásban, finom reccsenések a gallyak részéről.
Levelek hullanak alá az állat nyomában, ahogy estében-keltében-röptében megérkezik a nő ölébe. A pillanat törtrészéig tökéletesen mozdulatlan, majd finoman megrándul néhány izma, és talpra kecmereg. Kíváncsian szaglászva körbe méri fel a terepet, s hogy hová is került. Tompa tekintetéből jól kitűnik, vak, mint egy denevér. Ami érthető, hiszen az is.
Látszólag nem rémül meg a hatalmas emberlénytől, ehelyett lassanként alább hagy vizsgálódó forgolódása. Mintha csak kiszagolta volna, merre is található, egyenesen az ifjú hölgy arca felé fordul. Gombszemeivel - bármennyire is csökevényesek - mintha annak szemeibe tekintene.
Viselkedése egyre furcsább. Annyi legalábbis bizonyos, hogy természetfilmben ilyet nem látni. Állatkertben főként. Ha pedig az eddigiek nem volnának kellően különösek, hát fejével oldalvást biccent egyet. Mintha csak arrébb invitálná a nőt, azzal szuszog egyet, és felröppen.
Rendkívül fürgén manőverez a levegőben, mégis követhető gyorsabb gyalogtempóban, lévén erősen kacskaringózik a levegőben. Olyan, mintha bevárná iménti vizsgálódásának tárgyát. Időnként egy-egy kört vagy nyolcast is tesz a levegőben, mint valami kéretlen akrobata.

Tárgy: Re: Central Park Csüt. 10 Júl. - 22:33

Nikola & D★ C★

Nem gyakran hódoltam a betörés óta kedvenc szenvedélyemnek, a hangulatos esti sétáknak. Féltem. De ma úgy voltam vele, hogy nem szabad örökre lemondanom valamiről, amit szeretek csak azért, mert egyszer megtámadtak a saját lakásomban. Fogtam hát magam, felcihelődtem és megindultam a Central Park felé.
Eszembe jutott, hogy fel kellene hívjam Adamet, de végül elvetettem az ötletet. Nem akaszkodhatok rá, bármennyire is szeressem a társaságát. Neki is van saját élete, s így is eleget vettem el a magára fordítható időből azzal, hogy nála tanyáztam. És még az ágyából is majdnem kitúrtam, bár azt a problémát sikerült orvosoljuk.
A zúzódások már elmúltak arcomról, csak ajkamon van még egy kis seb, de nem veszélyes az sem, így bátran viselem barna tincseimet a fülem mögé tűrve is. Nem fogtam össze őket, hagyom szabadom repdesni hajkígyóimat ide-oda, lágy hullámokban omolva alá. Amolyan hajszárítástól mentes hullámok ezek, hajszálaim természetszülte görbületei.
Farmert viselek, pirosat, s hozzá lila edzőcipőt. Felsőrészként egy zöld, ejtett vállú pólót választottam, mely alól kilátszik narancsszín trikóm pántja. Szeretem a harsány, össze nem illő színeket, ez tesz azzá, aki vagyok: egyéniséggé. Ma voltam pár meghallgatáson, úgyhogy egészen jónak mondható ez a nap, méltó koronája lesz hát – szerintem – ez a magányos, ám annál felszabadultabb séta.
A parkba érve első dolgom a kedvenc padomhoz vezet. Sokat járok erre, sokat is ülök itt, s bár napközben erre nincs lehetőségem, mert egy idős hölgy itt eteti a galambokat, az est leszálltával kiürül a hely, legalábbis majdnem minden alkalommal, amikor itt járok. a pad amúgy egy utcai lámpa fénykörében található, letelepedő alakom köré hát glóriát von a mesterséges fény. Lazán hátradőlök ültemben, a pad háttámlájára támasztom magam mellett könyökeimet, s hallgatom az est neszeit. Valahol egy csapat fiatal zajong, a fák között kabóca zsizseg összetévesztve a vidéket a várossal. Összességében nyugodt vagyok, élvezem az életem. De azért egy picit szűkebb a gyomrom, mint szokott. Még nem mozgok magabiztosan, kicsit elvesztettem a komfortérzetemet a támadás után.

Tárgy: Re: Central Park Kedd 15 Ápr. - 11:01

Waylon & Faye

Mindig olyan nehéz az elején belekezdeni, és hirtelen nem is volt más ötletem. Így biztosan megáll, mert muszáj lesz. Az pedig nem ment volna nekem, hogy csak úgy leszólítom, és amúgy is mit mondtam volna? Hello, hogy vagy? Vagy csak szimplán belevágok a közepébe? Akkor meg lehet, hogy hülyének néz, vagy leráz és kész. Most már amúgy is léptem, szóval nincs visszaút, ebből a helyzetből kell kihozni a legtöbbet. És persze még így is mondhatom majd Aaronnak, ha nem sikerül, hogy én megpróbáltam, csak aztán közbejött valami, de jobb lenne jó hírekkel hazamenni majd.
- De ha még időben felitatjuk legalább egy részét, akkor nagyobb eséllyel kijön és ha hazamész és beáztatod, akkor van rá esély, hogy kijön és nem hagy foltot. Csak egy erős folttisztító kell. - visszafogott mosoly jelenik meg az arcomon és az ellenkezése ellenére is szedem a zsepit elő a táskámból, hogy felitassam a mellkasáról legalább a lötty egy részét. Talán a hűvös miatt előbb lehűl és akkor legalább nem égeti. Az én kezem is kissé vöröses a rá ömlött maradéktól, de azzal most nem is foglalkozom, majd elmúlik.
- Jól... vagy? - pillantok rá, amikor már végre addig eljutottam, hogy a zsepit a markomba gyűrve nézzek körül kukát keresve. Valahogy kissé akadozva beszél és... nem is tudom, nincs a toppon. Bizonytalanul nézek körbe, elég távol van mindenki, és végül ráveszem magam. Közelebb hajolok egészen a füléhez és csak egész halkan szólalok meg. A szívem a torkomban dobog, mert ezt a részt mindig is utáltam. Nem mindenki kezeli jól, ha azt mondod... tudom, hogy milyen vagy. - Más vagy... mint a többség, igaz? Más... mint én is. - meg fog lepődni, biztosan, de elő tudom úgy adni, hogy most jöttem rá, hogy csak azért éreztem meg, mert hozzáértem a cappuchino felitatásakor.

Tárgy: Re: Central Park Hétf. 14 Ápr. - 19:50

Ember tervez, isten végez. Emlegetem itt az öreget, pedig valószínű miatt vagyok ilyen. Már ha létezik egyáltalán. Mindig próbálom kerülni a feltűnést, az embereket, és a lehető leggyorsabban elintézni, amit kell, de most az univerzum közbe szólt.
~ Jól van Waylon, neked is kell ilyen egyszer. - fut át az agyamon, és mikor visszatérek a valóságba, a forró lötty érzetétől felszisszenek, és próbálom reflexből lerázni magamról, mint ponyvából a vizet, de persze villámgyorsan itta be magát a folyadék a szövetbe, gyönyörű és megismételhetetlen foltot hagyva maga után. Egy nő kezéből készült elszökni a komisz kávéspohár, mikor én galád módon elé ugrottam, és szerencsétlen lány már szabadkozik is. Kezemmel törlöm a foltot, de persze semmi.
- Hagyd! Nem számít, majd kimosom. - próbálom lepattintani, mikor elővesz néhány zsebkendőt. Gondolataim két lehetőség között pattognak, mint egy pingpont labda; egy: így intézem el, amit el kell, és kettő: hazamegyek, de akkor ma már nem mozdulok ki otthonról. A bőröm tuti kipirosodott a forró italtól és érzem, hogy a stressz okán egyre kevésbé tudom visszafogni magam, de még szilárdan ellenállok mindenféle kéztetésnek.
- Tényleg...nem gond. Majd a...mosógép kihozza. - mondom ki nagy nehezen, de néha megakadok, és szememet lehunyva próbálom tűrtőztetni magam.

Tárgy: Re: Central Park Szer. 9 Ápr. - 15:51

Waylon & Faye

Nem szeretem, amikor Aaron feladattal bíz meg, amikor az a cél, hogy találjak neki valaki... újat. Tudom, hogy mi az egésznek az értelme, tudom, hogy miért csináljuk, mert ez fontos, ettől majd minden jobb lesz, de attól még ugyanúgy nem szeretem. Sokan azért nem értik, hogy mit akarunk tőlük, hogy az egésznek egy nagyobb magasztos célja van, hogy a világ idővel majd jobb lehessen. Nem régen is napokig hallgattam, amíg egy nő a pincében könyörgött csak azért, hogy engedjük el végre. Nem volt túl sokáig nálunk, de addig is kellett neki enni adni és az én dolgom volt, én pedig utáltam, hogy ott kell lennie bezárva, csak azért, hogy a bátyám mindent megnézhessen részletesen rajta, amit kell. Egyszer megpróbáltam elengedni egy fiatal lányt, de nagyon nem lett jó vége, ezért inkább többet nem csináltam ilyesmit, akkor sem, ha rémes volt elviselni minden pillanatot, amíg valaki nálunk volt, ha rövid, ha hosszabb ideig.
A parkban ülök az egyik padon és egyszerűen csak figyelek. Nekem ennyi elég, hiszen úgy is érzem, ha valaki a közel olyan, akit mi keresünk. Csak egy a fontos... "Mielőtt elhozod, tudd meg mire képes. Sok képesség van, ami teljesen haszontalan." Azok nem érnek sokat, hiszen negatívat, vagy nagyon nagy hátrányokkal rendelkezőt nem kell terjeszteni és másoknak is elérhetővé tenni, annak nincs értelme, tudom én is. Az ismeretlen srác épp tőlem nem messze halad el, amikor megérzem az ismerős bizsergést a tarkóm tájékán. Pontosan tudom már, hogy ez mit is jelent. A bátyám szerint idővel talán arra is képes leszek, hogy ennek segítségével meg tudjam határozni, hogy milyen erejű egy mutáns. Nem tudom, ő is csak tippel. Szép lassan állok fel, a kezemben a papírpohárral, ami színültig van habos cappuchinoval. Sose tudom, hogy kezdjek bele, ezért alkalmazom gyakran a véletlen balesetet, főleg mert látszik, hogy ez a srác nagyon nem akar feltűnést. Lassan indulok meg felé, úgy tűnve mintha ki akarnám kerülni, de az utolsó pillanatban kanyarodok, hogy végül finoman ütközve öntsem mellkason úgy istenesen. Még én is kapok egy kicsit a ruhámra, de ez most nem számít. Zavartan torpanok meg.
- Jesszus, sajnálom! Ugye nem égetett meg? - forró volt rendesen, én mondjuk alig éreztem, csak a kezem lett piros egy leheletnyit, de túlságosan izgulok ilyenkor, hogy másra figyelni tudjak. Azonnal a táskámba kotorok, hogy egy zsepit elővéve, vagy inkább többet, próbáljam ügyetlenül leitatni a felsőjét.

Tárgy: Fay & Waylon Szer. 9 Ápr. - 14:58

Fay & Waylon

A mocskos anyagiak sosem nyugszanak. Ha naponta nem is, de két-három naponta mindig érkezik egy-egy számla, amit kénytelen vagyok befizetni, és kénytelen vagyok kimozdulni miatta, mivel otthonról ez nem igazán működik. Pedig mennyivel könnyebb lenne. Ilyenkor mindig próbálok a lehető leggyorsabban eljárni, és a legrövidebb, leggyorsabb utat választom, hogy minnél kevesebbet kelljen emberek között töltenem; a végén még problémák adódnak. Ilyenkor általában kiveszek a hűtőből egy tálca marhát, a biztonság kedvéért, és bár tisztában vagyok vele, hogy nem igazán ez a megfelelő, reménykedem, és imádkozom, hogy lecsillapít annyira, hogy nem esek neki senkinek az utcán. A leggyorsabb út most a Central Park-on keresztül visz, ami napközben azért nem teljesen üres. Öreg nénik galambokat etetve, iskolából kiszabadult diákok, akik itt ütik el az időt valamivel, vagy csak emberek, akik sétálgatnak a jó időben, és élvezik az életüket. Fejemet lehajtva haladok előre, és szinte csak a lábam nézem, így csökkentve a finom falatok felfedezésének kockázatát, levegőt is csak ritkán veszek, így nem esem kísértésbe, biztos, ami biztos. Egy padon ülő pár mellett haladok el, akik egymásba gabalyodva élvezik ki a szabad idejüket. Teszek egy kisebb kitérőt, és két-három méterrel odébb megyek el mellettük, ezt követően pedig megszaporázom a lépteim, hogy kijussak ebből a nagyvárosi dzsungelből.

Tárgy: Re: Central Park Hétf. 30 Dec. - 0:10

Már pár perce befejezte az evést, és az az érzése kezd támadni, hogy kellene valamit enni, mert kezd éhes lenni. Aztán csak azt veszi észre, hogy az egyik szomszédos fához üget egy csöves, és az innen nem látható oldalon beszélgetni kezd valakivel.
Rövidesen újra megpillantja a hajléktalant, de ezúttal repülve - és vért fröcsögve.
- Mi a halál? Buli van, és meg sem hívtak?
Gyorsan felpattan, és átugrik annak a bizonyos fának az ágaira, ahonnan a morbid rakéta elindult, és mikor megpillantja a férfit a fa tövében, magában felnevet.
Amilyen csendben csak tud, letép a fáról pár makkot, és potyogtatni kezdi az illető fejére a cuccot.

Tárgy: Re: Central Park Szomb. 28 Dec. - 19:21

//+18//

Undorodtam. Hogy pontosan mitől? Nos, a szerelmespároktól, a vidáman játszó gyerekektől - a tündi-bündi szeretet halomtól, ami körülvett. Az egész olyan kitartó volt és tömény, hogy ha még megrágják, kisz*rják, akkor is rózsaszín színű lesz, lepkék és tündérek repkednek körülötte, szivárvány van a hátterében, miközben barátságról és szeretetről szóló dalt énekel az emberek fülébe idétlen vigyorral. Puszik, csókok, ölelések, simogatások, nevetgélések, megbocsájtások, ígéretek, segítő tettek, hajlamok…
A szám és az orrom féloldalas grimaszba húzódott és kissé elfordítottam a fejemet oldalra, mintha mindjárt idehánynék. Komolyan felfordult a gyomrom, de felkavarodásnál többet nem tett. Türtőztettem magamat, hiszen nem véletlenül jöttem ide és támasztottam egy fát már jó ideje.
Vártam valakit, akinek információi voltak számomra. Hogy mire készültem? Mészárlásra. William Stryker-rel dolgozó emberek listáját vártam. Azokkal, akikkel volt egy kis összetűzésem az alatt a pár év alatt, amíg Stryker-nek dolgoztam. Nem voltak nagy nézeteltérések, de, nos… a kicsi kis szívemnek bizony rosszulestek. És felettébb unatkoztam mostanában. Ki szerint rossz ötlet összekötni az élvezetest a hasznossal, nem igaz?
Ahogy figyeltem a tájat, nem fedeztem fel semmi furcsa dolgot. A sötétedő időben megjelentek az éjszaka patkányai, a selejt, a szemét, azok, akik senkinek sem kellenek és akik a létezésükkel szennyezik be ezt a rothadástól bűzölgő várost. Vártam. Vállamat a fának vetve, keresztbe font karokkal figyeltem. Nyugodt voltam… Heh… minden bizonnyal annak tűntem.
- Hé, haver! – kiáltott felém egy rongyokba öltözött alak. Sápadt volt és vékony, a szeme hajszálerekkel díszített, a fogai szinte feketék, a körme sárga, cserepes ajkát néha sebtében megnyalta. Keze remegett, tekintetében feszültség feszült, ide-oda kapkodta, mintha űzték volna. De az üldözöttje egy olyanfajta démon volt, ami állandóan fülé magasodott és a vérét akarta. – Te vagy Ted?
- Nem – vakkantottam felé hanyagul.
- De azt mondta itt lesz, pont ott, ahol te állsz. Ez volt megbeszélve… Biztos, hogy nem te vagy?
- Ne bosszants fel…
- Hé-hé, én nem bosszantalak – idegesen felnevetett és a kezét kezdte tördelni. Nem foglalkoztam vele, de csak nem akart elmenni. Hmm… bosszantó. Lapos pillantással, a szemem sarkából figyeltem, ahogy az egyik lábáról a másikra állt, miközben bizonytalanul, de mégis a szükségtől hajtva közelebb araszolt.
- Te… haver… biztos nem te vagy Ted? – Lassan felé fordítottam az arcomat, nem látszódott rajtam semmilyen érzelem. De az ujjaim végén a karmom lassan megnőtt.
- Mondd, hogy meg akarsz halni – morogtam az orrom alatt halkan.
- Mi? Nem értettem… - nem ismételtem meg. – Áh, mindegy is… De haver, ha már így összebarátkoztunk. Nincs nálad egy kis anyag? – A szemem összeszűkült. Az egyik kezét felemelte és összedörzsölte ideges mozdulatokkal az ujjait. – Csak egy egészen kicsi… Épphogy na… Van? Vagy… vagy csak magadnak van? – Közeledett. – Ugyan, felezzük meg legalább! Have… – markommal elkaptam a torkát és lendületesen a fa törzséhez szegeztem.
- Három másodperced van meggyőzni, hogy életben hagyjalak – suttogtam fenyegetően a fülébe, majd elengedtem. Levegő után kapkodva, rettegve bújt a fához, miközben felfogta a mondandómat.
- Bocs, haver, én nem akart… - egy gyors, erőteljes, vízszintes mozdulattal vágtam el a torkát, majd a még fuldokló dögrováson levő férfit a bokrok közé dobtam. Megrezzentek a levelek és néhány madár ijedten felrepült. Elővettem a zsebemből egy rongyot, megtöröltem a kezemet, ismét keresztbe fontam a karomat és nekitámasztottam a vállamat a fának.
- Három.

Tárgy: Re: Central Park Kedd 17 Dec. - 1:19

"Magyarázd el nekem még egyszer, miért kellett ellopni azt a tacot?"
"Mert finom."
"De nem lett volna egyszerűbb kérni egyet, aztán meg kifizetni?"
"Abban nincsen semmi buli. Így sokkal finomabb. Van egy kis most-loptam íze."
"Tudod mi a te bajod? Az, hogy sosem leszel komoly."
"És ez az én problémám? Én azt hittem, hogy az az én problémám, hogy őrült vagyok!"
A Park már régen sötét és csendes, néhány kései, buliból érkező suhanc, vagy egy támolygó, narkós groupie halad el a járdákon. De amikor tényleg csak az elrobogó taxikat hallani, csámcsogás zaja repeszt bele az éjszaka baljós némaságába, az egyik fa tetejéről.
"Mókust akarok."
"Enni?"
"Látni... Úristen, milyen beteg vagy, ki lenne már képes mókust enni?"
"Múltkor galambot lőttél vacsorára."
"Az más... A mókus cuki. Mint egy kis aranyos, szőrös hörcsög, csak még egyszer akkora farokkal. Mint egy mókus."
"Mi?"
"Mi?"

Tárgy: Re: Central Park Vas. 1 Dec. - 15:13

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Central Park Vas. 17 Nov. - 9:11

Karbafont kézzel, értetlenkedve hallgatom a doktornőt, azt hiszi talán, hogy majd itt a parkban, az este közepén fogok neki kitárulkozni? Hát azt lesheti. Gyorsan körbekapom a fejemet, már az is elég nagy gond, hogy együtt látnak vele, hiszen cseppet sem vagyok rá büszke, hogy orvoshoz kellett jönnöm. Még akkor is, ha a pszichológusokat nem igazán tartom orvosnak, hiszen csak beszélgetni lehet velük, gyógyszereket nincsen jogosultságuk felírni. Akkor pedig csak kidobott idő. De ha a kapitány nem enged a huszonegyből, és beszéljem ki a gondjaimat... nem sok választásom van.
- Itt is? Az lehet... de azt hittem, hogy az irodájában tudunk leülni, diktafonnal, meg a jegyzeteivel... – Hümmögve dobom hátra a hajamat, furcsán hangzik, hogy ennyire profi vagyok, bár már annyi pszichodokinál jártam hogy lassan már jobban ismerem a menetet, mint ők.
- Tud segíteni, legalábbis kénytelen lesz, mert a szövetségi nyomozóirodánál... hogy is mondjam... összeférhetetlenség miatt nem járhatok oda. – Jegyzem meg kesernyés mosollyal. Ellenben nemet intek a fejemmel, itt nem fogok leülni a parkban, ragaszkodom az irodájához, vagy legalább valami zárt helyhez, ahol nincsenek járókelők, akik bele tudnak hallgatni a privát beszélgetésünkbe.
- Nos az nem lesz jó.. Személyes időpontot kapok, vagy most megyünk valahova? – Kérdezem elszántan.

Tárgy: Re: Central Park Szomb. 9 Nov. - 14:13

Csendben hallgattam a nőt miközben lassan felálltam. Nem értettem pontosan milyen igazolásra van szüksége.
- Pontosan milyen ügyben jött Miss Jeffers? Az orvosi titoktartás itt is működik, úgyhogy nyugodtan elmondhatja. Viszont nem hiszem, hogy bármiben tudok önnek segíteni, miben az FBI személyes pszichológusai ne tudnának, mindazon által állok rendelkezésére.- Néztem a nőre komoly arccal. Ha munkáról volt szó, nem lehetett elviccelni a dolgot, főleg úgy, hogy akármi is nyomja a nő lelkét, ezek szerint a munkájában is zavarja és ez még nagyobb problémát jelent. Szemöldökömet felvonva hallgattam az előttem álló nőre.
- Nos, ez esetben, jobb lenne talán ha leülne és belekezdene a mondandójába, amin látom nincs oda ezért az utasításért, én pedig ráérek, viszont tisztában kell lennie, hogy azonnal nem tudok pontos dolgokat mondani. Akár mi is nyomja a lelkét egy alkalom nem elég ahhoz, hogy segíthessek, remélem megérti.- Néztem rá a nőre és apró mosolyt küldtem felé. Kíváncsi voltm, hogy vajon mi az a komoly probléma, amit nem mondhatott el az FBI orvosának. Kezeimet összefontam a mellemen és érdeklődve fixíroztam Roxanne arcát.

Tárgy: Re: Central Park Hétf. 4 Nov. - 20:29

Nem is értem, hogy mit keres a parkban így estefelé, általában reggel, vagy napközben szoktak az emberek efféle helyeken sétálni, ilyenkor maximum randizni szokás, vagy átvágni itt valami mozi, vagy színház után. Ő mégis itt ücsörög, ahogyan hallottam, szinte egészen rendszeresen. Talán történt vele valami, ami miatt nosztalgikus emlékei vannak a hellyel kapcsolatban? Ezt meg tudnám érteni, de én sosem mennék vissza ahhoz az árokparthoz, ahol Carl kidobott a kocsiból meghalni. Akkor ott meg is halt egy részem, és egy másik, erősebb született, aki megbosszulja a kislány hálálát. A mosolyt nem viszonzom, sötéten bólintok számára, még akkor is, ha ő tesz nekem szívességet, és nem fordítva.
- Nem akartam a drága idejét rabolni, így este, elég, ha egy időpontot ad, mondjuk hétfőre, úgyis felfüggesztettek, amíg nem hozok legalább egy orvoslátogatásról igazolást. – Fújtatok, nehezen dolgozom fel, hogy ilyesmit megtehetnek velem. Aztán türelmetlenül intek. – Van itt valami notesze, vagy a rendelőben puskázza ki a gépből a beosztást?
- Elvileg van egy, de hozzá nem mehetek, úgyhogy... – Vonom meg a vállamat, és már várom is a válaszát. Teljesen egyetértek vele, hogy nem késő este szokás őt letámadni, de most mit csináljak, zárás előtt szólt oda a kapitány, hogy eleve van a sztárallűrjeimből. A végén még tényleg a nyakamra küldi az a rettegett társat, akivel nagyon nem akarok együtt dolgozni. Akkor inkább az agyturkász.

Tárgy: Re: Central Park Vas. 3 Nov. - 0:29

Csendben üldögéltem a padon és a csillagokat bámultam, amikor hangos léptek ütötték meg a fülemet. Odakaptam a fejemet és egy jól öltözött nő lépkedett egyenesen felém. Egyik szemöldökömet felvonva néztem, hogy vajon mit akarhat. Aztán amint megláttam a jelvényét, összevontam a szemöldökömet.
~ Mit akarhat tőlem egy FBT-os? ~
- Miben segíthetek hölgyem?- Kérdeztem, miközben lassan felálltam.
- Ha gondolja és van egy kis szabad ideje, visszamehetünk a rendelőmbe és akár most is megejthetjük azt a fontos dolgot.- Ajánlom fel, miközben apró mosolyt villantok Roxanne-ra. Az igazat megvallva hazaszerettem volna lassan indulni, de láttam, hogy eléggé fontos lehet a dolog, hogy ha Hanna képes volt megmondani hol talál, vagy esetleg kiszedte Hanna-ból.
- Úgy tudtam, hogy az FBI-osoknak, saját terapeutájuk van.- Gondolkodtam hangosan, majd mint egy megerősítésként ránéztem a nőre. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit akarhat tőlem egy ilyen nő. Hiszen nekik elméletben vannak erre specializálódott orvosaik...
- Félre ne értse, csak ez nekem kicsit fura, még sose kerestek fel ilyen későn, főleg nem az FBI egyik alkalmazottja.

Tárgy: Re: Central Park Szomb. 2 Nov. - 22:11

Végighajtok a sétányon, a fekete bmw alig hallgatóan pattog a macskaköveken, ahogyan a reflektorom magabiztosan keresi az utat. Tekintetem kemény, pillantásom morcos, még jó, hogy most copfban van a hajam, különben tépném a tincseimet egy ilyen hülyeség miatt. Ki a fene akar péntek este ilyen baromsággal foglalkozni? Tökéletesen más dolgaim is lennének, de a kapitány egész egyszerűen a fegyverem, a jelvényem bevonásával fenyegetett, ha nem lépek, és kérek ki valami szakemberi véleményét. Hát ez baromira jó. Csikorogva fékezek, és pattanok ki a kocsiból. A motort leállítottam, és most be is kapcsolom a riasztót, hogy átvágjak a ligeten. A doktornő asszisztense azt mondta, hogy a pszichológus munka után ezen a parkon szokott átvágni, néha leül. Remélem most is így lesz. Fekete kosztüm és nadrág van rajtam, fehér blúzzal, pedig lassan már egy garbó is kéne, mert kezd csípős lenni az idő. Az egyik padon megpillantom a hölgyet, leírás alapján ő lehet. Odasietek, és nem igazán foglalkozom azzal, hogy esetleg most tűnődik valamit, előkapom a jelvényt, és recsegő hangon mutatkozom be.
- Roxenne Jeffers, FBI. Dr. Anders, mikorra tudna adni időpontot? Lehetőség szerint minél előbb kéne kezdenünk. – Fonom karba a kezemet, és késpengére vékonyult ajkakkal várom a válaszát.

Tárgy: Central Park Szomb. 2 Nov. - 21:48

Csendben sétálgattam a novemberi estében. Az idő kezdett besötétedni, és a szél is fujdogált, de az idő alapjában véve kellemes volt. Lassan sétálgattam a kaviccsal kirakott úton. Gondolataim ezer felé száguldoztak munkahelyem, a mai napom és a mai estém miatt. Ugyan olyan volt ez, mint minden nap, csak most valahogy még magyányosabbnak tűnt. Egy ideig a gondolataimba berültem, aztán egy padhoz ballagtam és leültem rá. Tekintetemet az égre szegeztem és érdeklődve fürkésztem a csillagokat.
~ Vajon mit csináltok most? ~
Gondolkodtam. A szüleim mindig azt mondták, hogy ha valamelyik szerettünk meghal a csillagokban tovább él, így mindig velünk lehetnek. Érdekelt volna, hogy a szüleim melyik csillagban élnek tovább.
- Úgy hiányoztok!- Suttogtam magam elé, miközben visszagndoltam az utolsó reggelünkre, amikor láttam őket. Mindd a ketten olyan vidámak voltak, boldogok..
A balesetük óta eltelt közel 6 év, de még mindig mardos a kétségbe esés, hogy nincsenek már velem.

Tárgy: Re: Central Park

» Central Park
» Central Park Zoo
» Central Park - A Vas és a Sárkány
» Central Park, Kutyafuttató
» Morgan&Dini » Central Park