 független loneliness is a gun Play By : Tomas Skoloudik
Hozzászólások száma : 9
Kor : 33
|  Tárgy: Louis Wilson  Vas. 1 Dec. - 19:54 | |
| Userinfó: titkosNév:(Lord) Louis WilsonMutáns név: SkizoSzületési dátum: 1962. december 31. LondonBesorolás: FüggetlenKépességek:Megjelenés: 20 éves korbanKategória: Béta mutánsFegyveralkotás
Louis képes fegyvereket teremteni akaratával, de ez nem olyan egyszerű. A képesség elviselésének terhe skizofréniát okozott nála, két új énje képes csak szabályozni a képességet. A lord: közelharci fegyverekben jártas. Azok létrehozását és tökéletes használatát tudja biztosítani. A farmer: távolharci fegyverek létrehozására és tökéletes használatára képes. Amennyiben a jellem visszahúzódik a fegyver megteremtése után, a fegyver nem tűnik el, de az alkalmazási képesség jelentősen csökken. Az eszközök jelenleg 1 napig maradnak meg és át is lehet adni azokat másoknak. Egyszerre 10 fegyvert tud teremteni és fenntartani.Jövőbeni távlat: A fegyverek tartóssága és maximális száma növekedhet. A skizofrénia irányíthatóvá válik, így saját maga tudja eldönteni, hogy melyik személyiségre van szüksége és azt hívhatja majd elő.Jellem:Louis: Eleinte nagyon barátságos és nyílt személyiség volt, de mikor rádöbbent, hogy több személyiséggel bír, bezárkózott. Manapság a köszönésig eljut, de utána mintha azonnal menekülne, tartva attól, hogy valamelyik énje átveszi felette az uralmat, esetlegesen rosszra fordítva a helyzetet. Figyelmét inkább a tanulásnak, a könyveknek szenteli. Elég nehezen viseli, amikor másik két személye hangosan vitatkozik fejében.
Lord: Nyílt és egyenes személyiség, ki a letűnt korok szerint viselkedik. Mindig udvarias, sértései úriasak. A hölgyekkel tiszteletteljesen bánik és udvarlási szokásai is megegyeznek a régmúltban megkövetelt szabályokkal. Mindemellett rendkívül bátor. Ő testesíti meg azt a nemességet, mit a szülei elvárnának Louis-tól.
Farmer: Igencsak nyomulós és modortalan alak. Az illemet nem ismeri, bár a parancsokat igen. Nem zavartatja magát, ha be kell szólni valakinek, vagy ha le kell csapni valakit, ahogyan akkor sem, ha valaki számára tetszőnek a testét kell tüzetesebben megvizsgálni, akár engedély nélkül is. Bátorsága vetekszik a Lord-éval, ugyanakkor az ő efféle tulajdonságát inkább már vakmerőségnek lehetne nevezni. Egy-két pofon minden esetre, soha nem futamítja meg. Ő azon viselkedésnormák együttese, melyet némely barátja elvárna Louis-tól.Külső: 183 cm magas, vékony, jó testfelépítésű srác. Haja rövid, világosbarna. Szemei szürkék és többnyire vidámságot tükröznek. Ábrázatán mindig ott tükröződik egy finom mosoly, mi olykor kiszélesedik, olykor pedig egészen kisfiússá, vagy éppen csábítóvá válik. Erős borostát visel, mi felnőttesebb megjelenést ad neki. Öltözködése változatos. Olykor inget visel, olykor pedig pólót, esetleg egy laza pulóverrel. Ami marad, az a farmer, egy jó övvel. Ékszereket nem szokása viselni, legfeljebb egy órát, azt is hivatalosabb alkalmakkor, vagy ha találkája van valakivel. Tartása többnyire egyenes, kivéve, ha a Farmer az úr, mert akkor igencsak görnyedt, laza a testtartása.Előtörténet:„Mindenki egyként kezdi a világot. Van, aki egyben marad, s vannak olyanok, kik akaratlan, esetleg akarattal válnak több emberré.”(Louis Wilson saját szavai)
Kezdetben mindenki egyetlen jellemet birtokol. Így voltam ezzel én is. Persze gyermeteg elmémmel sokszor képzeltem, hogy lehetnék szuperhős. Ekkor még szándékosan vettem fel új jellemet, lepedőből készült köpenyemben járva a világot, mi akkoriban a kastélyunkat és környékét jelentette. Egy hősnek elvégre bátornak kell lenni, udvariasnak, segítőkésznek, mindig jónak. Jómagam pedig nem tartoztam a mindig jó és illemtudó kategóriába. Még csak szupererőm sem volt. Akkor még szabadon döntöttem arról, hogyan viselkedem egyes helyzetekben. Nem úgy, mint most, de annyira azért ne szaladjunk előre.
A nevem Lord Louis Wilson. A „lord” megszólítás azonban teljes mértékben hanyagolható. Mint nemesi leszármazott, pénzben sosem szenvedtem hiányt, nem úgy, mint kegyelemben. Neveltetésem szigorú és erkölcsösségben gazdag volt, ahogyan a kegyetlen nevelőnőket sem sajnálták tőlem. A szuperhősök elvesztek és nem maradt más, csak a sivár iskolák és a szigor, mely illemre nevel. Ezen időszakomban egyetlen megengedett menedékem a könyvtárunk volt. Az olvasás sosem volt tilos, Ernest bácsikám pedig rendszeresen rejtett el ott nekem érdekesebb olvasnivalókat. A bátyámmal sem volt semmi gond. Elég gyakran részesített nagytestvéri elnyomásában, de erre számítottam, amint először szembesültem vele, hogy a bátyók hogyan viselkednek kistestvéreikkel. Idővel meg lehet szokni, tényleg. Feltéve, ha van rá az embernek ideje. Elég gyorsan kellett felnőnünk. Szüleink hosszú ideje betegek voltak. 15 éves voltam, amikor anyánk meghalt, és 16, amikor apánk. A bátyám 2 évvel idősebb. A családi birtokot ő örökölte, ahogyan a pénz egy részét is, nem is beszélve a vállalkozásról. Ő volt az elsőszülött, nem mellesleg okos volt, odafigyelő és mindig komolyan vette a dolgát. Mark volt az ideális választás, nem vitás. Még én is ezt mondom. A szülők helyett azonban nekünk kellett elmenni mindenhová. Nekem maradtak az amerikai kapcsolatok, amint nagykorú lettem. Én kezeltem a vállalat azon részét. Így kerültem el a nagy vizek másik oldalára.
“Az ember csak addig zuhan a mélybe, amíg földet ér, a magasságokat tekintve azonban nincs határ.” (Ralph S. Marston)
Egy farmon tértem magamhoz. Azt mondták, lezuhant a gép. Azt hitték, semmire nem emlékszem, ezért mindenről tájékoztattak. A halott személyzetről, a magángép roncsairól és arról, hogy néhány méterre onnan találtak rám, nyitott ejtőernyővel letakarva, horzsolásokkal, zúzódásokkal, véresen. Volt már jobb utazásom is. Főleg, hogy azok után szinte naponta volt miért átélnem azokat a perceket, mikor a legközelebb érezhettem magamhoz a halál leheletét. Menekülni akartam, de egyszerűen nem hagytak. Talán jobb is volt így, hisz ki tudja, mibe keveredtem volna akkor...
Amíg nem gyógyultam meg, azt sem voltak hajlandóak megmondani, hogy hol vagyok. Kedves emberek közé kerültem, kik mindig megszóltak kékvérű viselkedésem miatt. Azt azonban, ahogy felnevelik az embert, nehéz elhagyni. Időbe is telt, mire oldódtam kissé. Ott is kaptam könyveket és minden egyebet, amire szükségem volt. Idővel már annyira megkedveltem az ottlétet, hogy meg is feledkeztem Angliáról, a cégről, és olykor még a bátyámról is, kit olykor azért értesítettem. De tényleg csak olykor, hogy tudja, még életben vagyok. Számtalanszor megszidott ezért, ahogyan azt is mindig közölte, hogy sokat változott a viselkedésem. Nem is beszélve a rosszallásról, mi a farmereknek való segédkezésemnek szól. Pedig jó volt egyszerű embernek lenni, még akkor is, ha nehéz is egyben.
„Ha a düh és az adrenalin egyesül, emberfeletti erejű vadállattá változtathat egy embert.”
(Dan Schmidt)
Ezt az idézetet sohasem vettem szó szerint. Mindig a mögöttes tartalmát néztem, egy bizonyos napig. Még mindig a farmon voltam, mikor viszály tört ki néhány szomszéd és az engem befogadó tulaj között. Oly szinten tettlegességig fajult a dolog, hogy a látogatók már fegyvert is ragadtak védtelen jótevőmmel szemben. Valamit tennem kellett. Szereznem kellett egy fegyvert, hogy megvédhessem őt és a családját. Egész végig azon járt az agyam, hogy mi lehetne jó erre a célra, míg végül amellett döntöttem, hogy mindegy, csak hatásos legyen. A következő pillanatban pedig megjelent kezemben. Nem tudom, hogy hogy, de így történt. Aztán rájöttem, hogy egyedül mégsem megyek semmire, így tovább kezdtem kutatni még egyet keresve. Furcsamód egy lépést sem kellett tennem azért, hogy ismét legyen nálam egy puska. Az egyiket Joe kapta, a másik nálam volt, amíg a lánya el nem vette. Elég merész lány volt, nem mellesleg gyönyörű. Sokat tanultam tőle amíg ott voltam. És sokat elértem nála, vagy éppenséggel ő nálam, addig a percig. A fegyverek csak megjelentek újra és újra. Nem értem, hogy honnan, s mikor a viszály lecsillapodott, nem is tudtam, hogyan magyarázhatnám meg ezt az egészet. Főleg, hogy másnapra az összes eltűnt...
Ekkor jöttem rá, hogy szörnyeteg vagyok. Pontosabban akkor, mikor többször is újra próbáltam megtenni azt, amit akkor. Sikerült, én pedig úgy döntöttem, hogy elmegyek, mielőtt más is rájön. Később csak ezen járt az agyam, mígnem két új hang jelent meg fejemben. Az enyémek voltak, de mégsem. Viselkedésük és szójárásuk pedig azon jellemek tökéletesített alakjaié, kikké válnom kellett volna otthon, vagy Texasban.
"Tudatlanságom határtalan, hát oly bölcseket keresek minduntalan, kik felvilágosítanak énem mibenlétéről. Kutató vagyok, ki csupán saját magát kutatja."
(Louis Wilson saját szavai)
A hozzászólást Louis Wilson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 5 Dec. - 10:19-kor. |
|
 Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39
| |
Kezdőlap 
