Jeremy és Amy

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Hétf. 7 Ápr. - 10:40

Nagyon nehéz rendezni magamban az érzéseket. Túlságosan bonyolultnak érzem az életemet, meg úgy általában ezt az egészet, ami körül vesz és hiába igyekszem olyan nagyon elfelejteni, hogy amire képes vagyok veszélyes, attól még meg marad. Ezért volt jó az a bál, de nem minden nap olyan. És most a szárnyai segítettek, de mi van, ha az se mindig működik, no meg nem tehetjük meg minden alkalommal, ha csak egy röpke csókra vágyunk, vagy meg akarom fogni a kezét, akkor közben kifejti rám az erejét. Túlságosan bonyolultnak tűnik, ezért nem tudok mit mondani, nem tudom magamban könnyedén rendezni a dolgokat, nem tudok neki csak úgy válaszolni arra, hogy mi lesz most, vagy hogy miért tettem. Persze benne volt az öröm is, meggondolatlan voltam miatt és eltűntek egy pillanatra a korlátok és a kérdések, de eddig is ezt akartam, csak túl gyakran bizonytalanodom el.
- Rendben, én nem is erőltetem, elmondod majd, ha szeretnéd. - bólintok egy aprót, és óvatosan el is mosolyodom. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, vagy a holnap, csak próbálom most ezt a pár pillanatot kiélvezni, és majd meglátjuk, hogy a későbbiekben mi lesz, hogy ez az egész megoldható, vagy kezelhető lesz-e. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, hogy ez, ami köztünk van valódi-e? Fiatal, ahogy még végül is én is, és az is lehet, hogy csak egy kedves fiút lát bennem, akit e miatt kedvel, és de közben ott van az a másik srác, aki ki tudja, ha komolyan akarna tőle valamit, akkor nem őt választaná-e helyettem, aki folyton bizonytalan és akivel túl bonyolult minden.
- Hidd el én is sok mindent megadnék azért, hogy normális lehessek. - halványan elmosolyodom, de ez most nagyon nem az igazi. Igen, igaza van, hogy nem ismertem volna meg akkor, ha normális vagyok, de mégsem tudok kimondani azt, amit ő. Örülök, hogy megismertem, de ha az lenne az áram, hogy rendes életet élhessek, hogy erre nem kerül sor, akkor ezt választottam volna. E miatt hallgatok inkább és bólintok csak egy aprót, még akkor is, ha talán maga a hallgatás is rosszul fog majd esni neki. Csendben lépkedünk tovább, amíg ő belém karol és csak élvezem, ahogy a hűvös szél simogatja az arcomat.

//Köszönöm a játékot!//

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Szomb. 5 Ápr. - 19:42

A csók rettenetesen jól esik, bár nem nagyon tudom hova tenni ezt az egészet. Nem is olyan régen még nem kérte, amikor magamtól adtam volna, most pedig igen, mintha csak a gyógyítás sikeressége miatt tette volna ezt az egészet. Mégis, én nem utasítom vissza, sőt, viszonzom, még akkor is, amikor megérzem a fájdalmat, amit Jeremy ereje okoz nekem. Szerencsére szárnyaim is működésbe lépnek és a helyett, hogy bántanák a fiút, inkább segítenek az erejét blokkolni, így nyugodtan, fájdalmak nélkül fejezhetjük be a csókot, majd jöhet az elemzés, hogy mégis mi történhetett.
- Igen, ez így lehet. – bólintok rá, majd ez után jön a kérdés, mire aprócskát nyelek és kissé le is sütöm szép szemeimet, majd csak lassan emelem vissza tekintetemet Jeremy arcára. – Igen. Úgy érzem, hogy durvább, mint a tiéd, de még nem állok készen arra, hogy elmeséljem. – nem akarom elveszíteni, tehát inkább még várnék, talán ezt ő is megérti majd. Na de vajon mi lesz most ezek után velünk? Asszem ismét nem jutunk majd előrébb, majd lesz, ami lesz, bár hiába lépünk néha előrébb, a következő pillanatban mégis minden háttérbe szorul, így végül csak próbálok elmosolyodni, bár nem megy olyan egyszerűen. Kíváncsi leszek, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, hogy van-e közös jövőnk vagy csak hiú ábrándokat kergetek. Szárnyaim viszont lassan ismét magam mögé húzom, majd eleresztem Jert és felállok, hogy folytassuk megkezdett sétánkat. Szeretnék témát váltani és akad egy kérdés, amely oly régóta foglalkoztat. Persze nem kéne filozofálnom ilyeneken, annyira feleslegesen teszem, én mégis, ilyen vagyok.
- Igazad lehet… Mi valamivel többek vagyunk azzal, hogy képességeink vannak, mégis, én bármit megadnék azért, hogy normális legyek. – nézek bele a másik szép szemeibe, majd végül finoman belékarolok. Így mégse érek bőréhez, de közelebb érezhetem Jeremyt magamhoz. Valahogy amikor erről beszélek, mindig annyira magányosnak érzem magam, pedig nem kellene, hiszen több mutáns is itt él, többen átélték azt, amit mi.
- De örülök, hogy Téged megismertelek. Ez miatt már megéri ilyennek lennem. – pirulok is el cseppet, majd tovább haladok a tó mentén, ha minden igaz, akkor a fiúval együtt, hogy majd miután kisétáltuk magunkat, akkor együtt térhessünk vissza az iskolába.

//Köszönöm szépen a játékot, szerintem jó volt, aranyosak voltak. //

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Vas. 30 Márc. - 12:11

Mit is mondhatnék, talán kicsit más a véleményünk. Szeretnék néha én is olyan laza lenni, mint ő, hogy csak úgy... elessek. Nem azért, mert a fájdalomra vágyom, de attól még úgy érzem, hogy néha túlságosan is figyelek magamra, a körülményeimre, mert ezt szoktam meg és azért nem lenne rossz rajta változtatni, de nem tudom, hogy van-e rá esély, hogy ezt megtegyem valaha is. Majd meglátjuk, egyelőre már az is nagy dolog, hogy be merem vállalni a gyógyítást, majd ami ezek után következik. Most nem kérdezek, nem gondolkozom, csak teszem, ami jön, azaz egyszerűen csak megcsókolom. Örülök, hogy nem húzódik el, azt hiszem akkor tényleg végképp megrettennék ettől az egésztől, hiszen én magam sem értem a saját érzéseimet, nem hogy más felfogja helyettem.
- Azt hiszem, amíg fogom a kezed nem tudsz bántani, ahogy én sem téged. - mosolyodom el. Azt már mesélte, hogy képes durvább dolgokat is tenni, bár ebbe még sose ment bele mélyebben, így nem nagyon tudtam róla, de azért így már eléggé egyértelmű. - Úgy gondolod, hogy durvábbak, mint amit én tudok? - teszem azért hozzá még. Viszont a kérdése persze már nehéz ügy. Nem tudom mit mondhatnék rá, hiszen én magam is még meg vagyok zavarodva. Kedvelem, ez tény, de attól még fogalmam sincs, hogy ez az egész jó ötlet-e. Most mázlink volt, de hogy lehetne egy kapcsolatot a mázlira építeni? Ha ő nem aktiválja a szárnyait, vagy azok magukat, akkor ugyanúgy bántom csak egy érintéssel is, vagy egy csókkal. Így azért ez elég félelmetes, arról nem is beszélve, hogy mégis csak pasi vagyok, egy huszonéves fiatal felnőtt, aki évek óta nem tudta megoldani azt, hogy... bárkivel is együtt legyen.
- Tudom Amy és nem is akarok én beleszólni az életedbe, mert nincs hozzá jogom. Majd... meglátjuk. - bólintok végül. Igaza van, nem kell semmit sem erőltetni, én is igyekszem majd. Jól elvagyunk csak azzal is ha beszélgetünk, ha együtt vagyunk, csak akárhogy is, de én idővel talán ennél többet akarok majd és ez eléggé megnehezíti a dolgokat. Nem tudom, nem akarok előre agyalni ezen, ebben teljesen igaza van. A kérdése viszont már bonyolultabb. Ilyenkor jobb a kegyes hazugság, vagy mondjam neki az igazat? Nem hiszek abban, hogy a világ olyan hű de pozitív lenne, szinte semmi esélyt sem látok rá, hogy valaha is normális életet élhetünk.
- Nem tudom Amy, tényleg fogalmam sincs, de én valahogy nem igazán hiszek ebben. Mindig is mások leszünk és... mindig is félni fognak tőlünk e miatt. Ez valahol érthető, hiszen néha még én is félek saját magamtól, hogy ne lenne így ezzel egy egyszerű ember. - tudom, hogy itt a suliban pozitív világkép van, de én ebben nem hiszek. Sok az ember, jóval többen vannak, mint mi és igenis, ha minden kiderül, akkor rettegni fognak. Tisztán emlékszem a barátaim arcára, amikor először szívtam el valakinek az erejét, vagy amikor apámmal tettem ugyanezt. Nem fogom tudni elfelejteni azt az arcot soha és szerintem minden ember így nézne rám, ha hasonlót tennék, akkor is, ha nem szándékos az egész, hiszen nem tudom irányítani a képessége, de gond nélkül meg tudnék ölni valakit és ez érhetően félelmetes.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Szomb. 29 Márc. - 15:09

Nagyon is jól estek nekem Jeremy kedves szavai, akár csak az előbbi repülés is, így nem meglepő talán az, hogy jó hangulatom van, amely egészen addig tart, amíg sikeresen el nem esem. Na nem olyan óriásit, de azért nem esik jól a dolog, főleg azért nem, mert még sikerül meg is sérülnöm. A srác lényegesen ügyesebbnek tűnik nálam, na meg igen, idősebb is, így nem hiszem, hogy ő is olyan gyakran eltanyálna, mint mondjuk én. Ciki vagy sem, de időnként velem azért ez előfordul, bár általában komolyabb gond nélkül meg szoktam úszni a dolgokat.
- Dehogynem, szerintem pozitív. – mosolygok is rá kedvesen, de ez után nem hagyom, hogy felsegítsen, előbb még szeretném, ha kipróbálná a gyógyítást. Most itt a lehetőség, hogy gyakorolja és legalább nekem se fájna úgy a kezem. Nem kicsit lepődöm meg azon, amikor a fájdalom helyett a sérülés eltűnik, tehát a képessége rendesen működött, ez után pedig az előző meglepettséget tovább tudja még fokozni a fiú azzal, hogy ajkával az enyémet érinti. Nem, eszem ágában sincs elhúzódni tőle, hiszen nagyon is tetszik nekem, nem tagadom azt, hogy vonzódom hozzá, így bár néhány rövidke másodpercig leblokkolok, utána mégis viszonzom a gesztust, egészen addig, amíg nem kezd el ártani nekem. A szárnyaim is közbeszólnak, hogy legyűrjék Jeremy képességét, a lényeg az, hogy valahogy megmentsenek engem, de kissé másabb lesz az eredmény, mint amire számítunk. Nem igazán tudom elhinni azt, hogy tényleg létezik ilyen, hogy a két erő semlegesítse a másikat, de nem nagyon tudok rá más magyarázatot adni, így nézek elkerekedett szemekkel a helyes arcra, miközben képtelen vagyok elereszteni kezét, nem akarom, mert most végre nyugodtan érinthetem, mégha csak kis ideig is, mert tudom, hogy ez a varázslat nem tarthat majd örökké, nem akar majd végig a szárnyaim között maradni.
- Most én félek, nehogy véletlenül bántsalak Téged. A szárnyaim ereje durva, és most nem a repülésre céloztam. – de nem, nem hiszem, hogy készen állok arra, hogy elmondjam neki az igazságot, nem akarom, hogy féljen tőlem, hogy elijesszem azzal, ami történt, amiről nem tehettem és ami miatt félnék egy csóknál közelebb kerülnék Jeremyhez. Ennyi még természetesen nem okoz gondok, de az, ami akkor a tengerparton történt, mély sebet hagyott maga után. Viszont tudni szeretném, hogy ezt a csókot most minek tudhatnám be, hiszen az előbb még nem kellett neki, most pedig mégis? Ne csak azért csókoljon meg, mert nekem hála sikerült most a gyógyítás, nem akarom azt, hogy ez csak hála legyen.
- Még mindig csak azt tudom mondani, hogy én tudom, mi a jó nekem és nem pedig te. Ha még mindig Mike-ra utalsz, akkor erre csak annyit tudok mondani, hogy ő aztán teljesen összetörne lelkileg. – talán érti a célzást, mely szerint neki nem kell senki se komoly kapcsolatra, tehát ha esetleg azzal a fiúval szeretnék lenni, csak még jobban pofára esnék. De nem akarok én semmit se erőltetni, tényleg nem azt várom, hogy mi akkor legyünk együtt, csak egy döntést, hogy merre induljunk. Odafent, Jeremy szobájában úgy éreztem, hogy a barátság felé, mert többet nem akar tőlem, de most, ez a csók után nem éppen azt. Kezdek összezavarodni… így lassan szárnyaimat széttárom, majd kezét elengedve állok fel.
- Majd kiderül, hogy mi lesz. – mondom ezt részben magamnak is. Nem kell semmit se erőltetni, csak érezzük jól magunkat, szeretnék végre nyugodtan belekezdeni valamibe és nem aggódva a következményektől.
- Szerinted valaha elfogad majd engem így a világ, amilyen vagyok? A szárnyaimmal a hátamon? – vajon valaha képes leszek úgy élni, hogy nem kell elrejtenem azt, aki vagyok és ha meglátja valaki, nem kerülök majd bajba, nem fognak rám ujjal mutogatni? Jó lenne tényleg teljes életet élni és bár itt már elkezdtem, hiszen itt befogadtak, úgy érzem, de nem maradhatok örökké ebben a világban, egy idő után el kell majd mennem innen, én nem ilyen életet képzeltem el magamnak.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Szomb. 29 Márc. - 14:44

Csak elmosolyodom és megrántom a vállam, amikor válaszol. Nem bántott meg ezzel, de hát hogy is lehetett volna saját lakásom csak úgy? Ahhoz azért elég nagy pénz kell, én pedig nem örököltem semmit sem a szüleimtől, vagy ilyesmi. Jó is lett volna, de elvágtam tőlük teljesen magam, így hát csak egy albérletre futotta, ahhoz is sokat kellett dolgoznom, hogy egyedül fenntartsam és mellette még spóroljak is, hogy egyszer tényleg tovább tanuljak majd. Egyelőre még nem tudom, hogy ezt a célt feladjam-e, mert ez egy iskola ugyan, de nem kifejezetten olyan tipikus iskola. Bár talán tanulhatnék ezt-azt a gyengélkedőn is, hiszen ami felmerült bennem az az orvosi volt. Sok itt a lehetőség, csak ki kell használni, azt hiszem legalábbis. Most viszont a tó a lényeg, ami szép, de Amy-hez képest eltörpül a szépsége, ahogy itt repül felette. El tudnám nézegetni nagyon sokáig, ehhez kétség sem fér és csak remélhetem, hogy onnan fentről nem látja annyira, hogy milyen pillantással figyelem őt.
- Igen, azt hiszem bőven elég egy köszi. - mosolyodom el, hiszen sikerült zavarba hoznom, de ez most nem érdekel, hiszen tudom, hogy igazam van és remélhetőleg azért jól esett neki az, amit mondtam. Nagyon remélem, hogy aztán nem e miatt esik el, mert az tuti, hogy nagyon rosszul érintene. Ezért is - meg hát amúgy is - ugrom oda hozzá azonnal, hogy segítsek, bár nem is értem, hogy gondolhat olyat, hogy ő ügyetlenebb, mint én. Mindenkinek van rossz napja, vagy olyan időszak, amikor kicsit összejönnek a dolgok és nem mennek olyan jól, én is simán eleshetek bármikor.
- Az nem feltétlenül pozitívum. - jegyzem meg, amikor már a karja alá nyúlok, hogy segítsek neki felállni. Szerintem jó dolog, ha valaki tud olyan lelkes lenni, hogy ugrándozzon. Nekem nem megy, talán kinőttem már, talán az élet komolyított meg, vagy csak túlságosan felnőtt lettem ehhez. De nem is baj, nem lehet mindenki egyforma és nem is hiszem, hogy vissza tudnék már változni azzá, aki évekkel ezelőtt voltam. A kérése kicsit meglep, vagy talán csak hirtelen jön, de igaza van, most megpróbálhatnánk. Attól még ugyanúgy bizonytalan vagyok kissé, mert félek, hogy rosszul sül el, de nem. Egészen jól alakul, a sérülése szépen lassan gyógyul, és én azt hiszem túlságosan fellelkesülök az egésztől, hogy vissza tudjam fogni magam. Nem kell most kérdés, nem kell most semmi, csak gondolkodás nélkül csókolom meg, és pont ezzel van a legnagyobb baj. Nem csinálhatok ilyesmit, egyszerűen nem szabad. A túl heves érzelmek sosem jelentenek nálam jót. Ezért érzem, ahogy a teste megfeszül, de mégsem vagyok képes azonnal elszakadni tőle, csak amikor a szárnya aktiválódik és furcsa módon minden helyre áll, majd elmúlik a hatás és én végül elszakadok tőle, de egészen közel maradok. A keze még az enyémben, a szárnya körülöttünk és mintha blokkolná azt, ami árthat neki. Furcsa.
- Igen, talán ez lehet a magyarázat. Nem tudom, de... nem is számít, csak, hogy működik. - mosolyodom el, főleg, amikor el is pirul. Szabad kezemmel zavartam vakarom mg a tarkómat, főleg, amikor megszólal. Ösztönös volt, amit tettem és most megy kéne magyaráznom az okát. Ez azért egyáltalán nem tűnik egyszer feladatnak. Bár azt hiszem, hogy ő előzőleg is félreértett engem. Szimplán csak túlságosan bizonytalan vagyok és úgy éreztem, hogy úgysincs erre megoldás, akkor pedig olyan valaki kell neki, aki nem ennyire... bonyolult. De ha megoldható, ha valahogy kezelni lehet ezt az egészet...
- Én kedvellek Amy, igazán... rég nem éreztem magam senkivel sem ilyen jól, csak... nem akartam azt sem, hogy neked rossz legyen. Úgy vagyok... voltam vele, hogy neked jobb és több jár, hiszen ez az egész elég bonyolult. De talán valahogy... - bizonytalanul elhallgatok. Egy lépést tettünk azt hiszem, bár ez még ugyanúgy nem fog hirtelen mindent megoldani, de már talán ez is haladás. Nem tudom, hogy mit mondhatnék még neki, bizonytalan vagyok, rég nem engedtem magamhoz senkit sem ennyire közel. Nem akarok játszani vele, sem az érzéseivel, hiszen ezzel együtt a sajátjaimmal is ezt teszem, csak rettentően nehéz megoldásokat találni a szinte megoldhatatlanra.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Pént. 28 Márc. - 17:11

Alig várom már, hogy megvalósítsuk azt a napot, amit jelen pillanatban tervezgetünk. Itt van mindjárt a jó idő, szóval nyugodtan lehet sétálni, még csak nagykabát se kell és tényleg ki tudjuk majd élvezni a vidámpark, na meg Peekskill minden lehetőségét. Jeremy elég jól ismeri a várost, szóval… én teljesen rá bízom magam, nem aggódom. Az viszont érdekelne, hogy vajon az a bizonyos lakás megvan-e még vagy nem, ezért is kérdezek rá, a válasza pedig hát igen, egyértelmű, csak nem emlékeztem arra, hogy az egy albérlet volt.
- Igen, érthető, csak nem voltam biztos abban, hogy nem saját lakásról van szó. – ismerem is be, hiszen tényleg csak ezért kérdeztem meg, de így picit most kellemetlenül érzem magam, én nem akartam olyat kérdezni, ami esetleg rosszul eshet neki. A tó látványa viszont sikeresen elfeledteti velem a kellemetlen gondolatokat, és már szárnyra is kelek, hogy egy kis repüléssel mutathassam meg Jeremynek, hogy miként is nézek ki így, egy gyönyörű tájon, na meg kiélvezhetem a szabadságérzetet is, amit ez az egész nyújt nekem. Nem vagyok el túl sokáig, nem szeretném, ha unatkozna, hiszen együtt jöttünk le ide, így nemsokára már le is szállok a fiú elé és ekkor hallhatom meg a nem kicsit zavarbaejtő szavakat, amelyeknek hála el is pirulok kissé.
- Öhm… nem is tudom, hogy erre most mit kéne mondanom. Köszi? – tényleg nem tudom, hogy az ilyen jellegű bókot hogyan kéne fogadnom, ritkán kedveskednek így nekem, szóval nagyon nem vagyok hozzászokva, de jól esik ám lelkemnek, egyszerűen a reakció marad néha el tőlem, nem tudom nagyon kimutatni még azt, hogy milyen jól is esik ez az egész nekem. A repülés után viszont ideje folytatnunk a sétát a tóparton, de a nagy örömködésemnek hála sikerül tanyálnom egyet. Nem éppen a legszebben adom ezt elő és még tenyeremet is sikeresen felsértem, de én már csak ilyen kis ügyetlen vagyok, ezt már Mike is tapasztalhatta, még az első találkozásunk alkalmával.
- Mert te ügyesebb vagy, mint én és nem hiszem, hogy ugrándoznál, mint ahogy azt az előbb én is tettem. – ismerem be most már mosolyogva, majd ez után vetem fel kissé félénken az ötletét annak, hogy begyógyíthatná a sérülésemet. Az előbb beszéltük, hogy meg fogja próbálni, hogy engedni fogja, hogy segítsek neki megtanulni irányítani a képességét, és bár én se hittem volna, hogy erre ilyen hamar sort fogunk keríteni, de ha itt a lehetőség, akkor minek várjunk? Szerencsére Jeremy is ráveszi magát, így nemsokára megtörténik a kész csoda, tehát a sebem begyógyul, én pedig kissé el is ámulok ezen az egészen. Már egyáltalán nem fáj… de nem tudok semmit se mondani, se megdicsérni a fiút, ugyanis ajka az enyémre is talál. Erre egyáltalán nem számítottam, főleg nem az előbbi kis vitánk után, akkor még nem akart engem, én úgy éreztem, hogy elutasított, akkor most mi ez az egész? Mégse húzódom el, egyszerűen félek, hogyha most én utasítanám el őt, soha többé nem próbálkozna nálam. Agyam hamar ki is kapcsol, szemeim lehunyom és kis ideig élvezem is a lágy csókot, egészen addig, amíg Jeremy gonosz kis képessége közbe nem szól, így ér el a fájdalom és a gyengeség is, amelyek szárnyaimat védekezésre, vagyis inkább támadásra késztetik. Nem szeretném, ha baja esne a fiúnak, mégis, képtelen vagyok visszafogni gyönyörű feketeségeimet, de a fájdalom elmúlik és… a csók nem ér véget azonnal, csak néhány másodperc után, miközben kezem még mindig a fiúéban, szárnyaim pedig őt ölelik.
- Én sem értem… - kezdek bele, de ahogy magunk köré nézek, ahogy a gyönyörű tollak körbeölelnek minket, lassan esik le az, hogy mi történhetett. – Ha valakit átölelek a szárnyaimmal, elveszem az energiájukat, de… ezek szerint nálad valahogy kizárták egymást a képességeink. Ez lehetséges volna? – bukik ki belőlem a kérdés, miközben automatikusan pillantok le Jer ajkára és most már rendesen el is pirulok attól, ami történt, de még csak véletlenül se engedném le szárnyaimat, nem akarom, hogy megszűnjön ez a varázs.
- Még mindig nem fáj… - szorítom meg cseppet a srác kezét, ezzel utalva érintésére, hogy továbbra is minden rendben van. A szárnyaim figyelnek, ösztönösen működnek, és bár néha félelmetes, hogy nem tudom irányítani őket, most mégis áldásnak tűnik.
- Meglepett, hogy megcsókoltál. Azt hittem, hogy már nem akarsz tőlem semmit. – nézek is bele szemeibe és bár nem kéne, én mégis felvetem most neki azt, ami történt, szárnyaim pedig nem fogják engedni, hogy egy picit is eltávolodjon tőlem, tehát közel marad továbbra is hozzám. Most tudnom kell, hogy miért tette. Csak azért, mert örült, hogy működött a képességre? Vagy tényleg vágyott a csókomra is? Nem szeretnék továbbra is kétségek között őrlődni és azt se, hogy játsszon velem, hogy egyszer elutasítson, másszor pedig akarjon. Ez nem így működik.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Pént. 21 Márc. - 19:29

Jó is lesz kicsit visszatérni a megszokott környezetbe. Nem Peekskillben nőttem fel, de éveket éltem ott, hogy elég jól ismerjem, sőt még határozottan hiányozzon is. Megszoktam már a helyeket, a munkámat, vagyis a munkáimat, és azért új még nekem ez az egész szituáció, főleg hogy itt tényleg az lehetek, aki vagyok és nem kell másnak mutatnom magam. Az az igazság, hogy nekem is kell egy kis idő, amíg beleázódom a helyzetbe, de ebben Amy jelenléte nagyon sokat segít. Abban pedig biztos vagyok, hogy jól fogjuk érezni magunkat majd a vidámparkban megint, amikor elmegyünk, mert el fogunk menni, ez nem kérdés! Akaratlanul is elmosolyodom, hiszen olyan jó dolog, hogy ilyen lelkes, örülök neki, én is az vagyok, ilyenkor néha még kicsit a kellemetlen részeket is el futom feledni, mint hogy nem foghatom meg csak úgy a kezét, maximum kesztyűben.
- Csak egy albérlet és úgy sajnos nem tudtam megtartani, hogy itt lakom közben és nincsen meg a rendes melóm. - rántom meg picit a vállam. Nem lett volna úgy jó, így is fogyatkoznak a tartalékaim, azért kell új munkát keresnem. Ha még mellette az albérletet is fizetem, akkor biztos hogy nagyon hamar elfogynak a tartalékaim és az nem lett volna valami jó. Már megszoktam, hogy magamról gondoskodom és furcsa nekem, hogy nem minden esetben van itt rá szükség, mert a hűtő teszem azt mindig meg van rakva és nem nekem kell feltöltenem. Mindenhez hozzá lehet szokni, ahhoz is, ha jó életben élsz és ahhoz is ha nem, a váltás pedig minden esetben időt követel, hogy el tud fogadni, ha egyáltalán sikerül. De most nem is ez a fontos, hanem az, hogy ő felszáll, én pedig csak figyelem, ahogy odafent repül. Csodás látvány, mint egy igazi angyal és nem érdekel, hogy a szárnyai feketék és nem fehérek. Csak abban reménykedhetem, hogy elég magasan van ahhoz, hogy a szemem csillogásából nem szűr le semmi olyat, amit nem akarok. Az előbbi veszekedésünk, aztán ott volt a bál is, őszintén szólva magam sem tudom, mit akarok, vagyis, hogy mitől nem félek. Bonyolult ez az egész.
- Nekem már az is egy élmény, hogy... nézhetem. - mosolyodom el, bár nehezen szánom rá magam, hogy ki is mondjam a gondolatot, de végül sikerül. Azt hiszem azt már a tudtára adtam, hogy tetszik, nem hiszem, hogy meglepi, ha ilyesmit hall tőlem. Végül is én voltam, aki meg akartam először csókolni, még ha nem is sikerült ezt legjobban megoldani akkor a buta kérdéssel indítva. Aztán elesik, én pedig határozottan bizonytalanul lépek oda hozzá, hogy felsegítsem, de látom a sebet is a kezén. A szavaira képtelen vagyok nem mosolyogni.
- Én miért ne eshetnék el Amy? Bárkivel megesik. - megrázom a fejem, de a mosoly nem tűnik el. Kedves tőle, hogy úgy gondolja, hogy én olyan ügyes vagyok, de igenis előfordul velem is, hogy elesem, ha nem figyelek oda, vagy rosszul lépek. Ez mindig benne van a pakliban, bárkiről legyen is szó, főleg egy ilyen terepen, ahol van egy csomó mélyedés, meg apróbb kavicsok, amiken a láb félrecsúszhat. A gyógyításhoz persze először nincs bátorságom, de megígértem neki, tehát most már nem visszakozhatok. A kesztyű lekerül a kezemről, majd óvatosan helyezem a tenyeremet a sérült részre. Próbálok koncentrálni, és a seb láthatóan gyógyulásnak indul. Örülök neki, talán túlságosan is. Ezért hajolok előre kissé meggondolatlanul, hogy egyszerűen csak megcsókoljam. Nem kérdezek most, csak megtörténik, csak egyszerűen most ezt akarom. Persze nem kellett volna, mert érzem, ahogy valami változik, hogy a csókja már nem annyira könnyed, hogy valami nincs rendben. Kinyitom a szemem, de mégsem szakadok el tőle, azt hiszem a meglepettségtől, mert a szárnyai akkor már mozdulnak, és hirtelen érzem meg a szúró fájdalmat, majd egycsapásra múlik el, és már nem látom Amy arcán sem a szenvedést. Egy utolsó apró mozdulat még, majd végül hátrébb húzódom.
- Mi... mi történt? Elmúlt, mintha... elmulasztottad volna a szárnyaiddal. - bizonytalanul nézek rá, és még az se tűnik fel, hogy a kezét szorongatom közben még most is, és hogy mennyire bizseregnek az ajkaim ettől az egyetlen csóktól... befejezett csóktól!

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Csüt. 20 Márc. - 21:11

Milyen jó is lenne önfeledten viselkedni, mintha mind a ketten teljesen átlagos emberek lennénk. Vajon valaha lesz erre lehetőségünk? El fognak majd fogadni minket az emberek? Néha úgy érzem magam, mint azokban a vámpíros könyvekben, amiket időnként olvasgattam, ahol azoknak a lényeknek bujkálniuk kellett, elrejteniük önmagukat csak azért, mert mások. Mi is ilyenek volnánk? Vagy talán valaha képesek lesznek befogadni minket az emberek és elfogadni azt, hogy valamilyen szinten erősebbek vagyunk nálunk? A plusz képesség sokat számít, irigységet szülhet és negatív gondolatokat, én pedig nem tudom, hogy mennyire tudnék élni abban az életben. Talán jobb is, hogy itt vagyok, elzárva kissé, de mégis, oly nagyon kellemes az a gondolat, hogy legalább egy napig majd Jeremy-vel olyan dolgot tehetünk, ami teljesen normális. Kár, hogy nem foghatom majd meg mondjuk a kezét, ha megijedek valamitől a vidámparkban, de ez még a legkevesebb, én szeretném tényleg nagyon jól érezni magam.
- Igen, rendben. Nagyon várom már. – bólintok rá mosolyogva, majd egy kérdés is lassan megfogalmazódik bennem, amit már párszor fel akartam tenni neki, de valahogy mindig elmaradt. – Egyébként a lakásod megvan még? – erről még nem beszélt nekem. Oké, ide jött tanulni, de azért szerintem az előző életét se zárta le teljesen… vagy mégis? Mindjárt kiderül, mert ha végülis megvan még az a hely, akkor talán nem is kell hazajönnünk még aznap, bár még bármi lehet, fene tudja, hogy több időt is el akarna-e velem tölteni vagy sem. A beszélgetésünk közben viszont a tóhoz is megérkezünk, én pedig egy kis repkedésre szánom el magam. Mivel Jer-t nem zavarja a dolog, így magára hagyom néhány percre, amíg kiélvezem ezt a gyönyörű időt és azért jó érzéssel tölt el az is, hogy látom, amikor olykor felé tekintgetek a magasból, hogy engem figyel. Nagyon érdekelne, hogy miféle gondolatok fogalmazódnak meg a fejében, de ezt soha se tudom meg, képtelen vagyok mások gondolataiban kutakodni, de nem bánom, az nem én lennék, távol áll tőlem minden ilyesmi. A repülés végeztével tehát ismét csatlakozom a sráchoz és jól látja, tényleg nagyon élveztem, teljesen feldobódtam és már szinte el is felejtettem azt, ami a szobájában történt. Nem bánom, hogy felkerestem ma.
- Igen, az. Kár, hogy nem tudom megosztani veled, pedig remek dolog repülni. – de nem bírnám el, szerintem még egy gyerekkel se lennék képes hosszú távon repülni. Mike-nak ilyen szinten könnyebb a dolga, de hát nem lehetünk egyformák… Neki tényleg egyszerű, még csak szárnyai sincsenek, tök átlagosnak néz ki, és így még a csajoknál is könnyebb dolga van. Hát igen, kinek milyen a mutációja. De nem irigykedem, most már tényleg egyre jobban kedvelem ezeket a gyönyörű szárnyakat a hátamon. A séta további része már sajnos nem zajlik tökéletesen, hála az ügyetlenkedésemnek, amikor a földön kötök ki. Nem kelek fel azonnal és bár látom Jer-en a segítő szándékot, talán valahogy máshogy is segíthetne… a tenyeremen lévő horzsolás nem túl kellemes, de mégse nagy seb, talán meg tudná gyógyítani, egy esélyt mindenesetre megér.
- Hát azért nem mindenkivel. Veled szerintem nem. – pillantok is szép szemeibe, majd amikor mellém térdel, lassan felé nyújtom kezem és kissé el is húzom a számat ezen az egészen. Tényleg nem így kellett volna ezt, de talán nem lesz baj, képes rá, én tudom! A kesztyű lekerül a kezéről, majd nemsokára már meg is kezdődik a gyógyítás. Kellemes meleg az érintése, és valahogy olyan jól esik most ez, olyan nyugodt… semmiféle fájdalmat se érzek, és amikor meglátom a gyógyulást, kékségeim rögtön fel is ragyognak. Már szólalnék is meg, hogy sikerült, de erre esélyem sincs, ugyanis ajka hirtelen talál az enyémre, így pirulok el azonnal, de nem húzódom el. Képtelen vagyok rá, egyszerűen csak résnyire nyitom ajkaimat, finoman puszilom meg az ő ajkát, majd kezdek is el ismerkedni vele, miközben szemeim is lehunyom, de esélyem sincs belemelegedni bármibe is vagy kiélvezni a csókot. Szemeim hirtelen nyílnak ki, kezeimmel azonnal megtámaszkodom és szárnyaim is megremegnek a csóknak hála… iszonyúan rossz ez az érzés, a testemből mintha eltűnne minden energia, én pedig képtelen vagyok visszafogni magam, a fekete szárnyak szinte maguktól kelnek életre, mint amikor azon a napon a tengerparton megtámadtak és ölelik körbe Jeremy testét. Az én erőm is életre kel és hogy vajon mi lesz most? Vagy ő is szenvedni fog és leáll, így engedve el engem vagy pedig semlegesítjük egymást… Nem akarom bántani, egy picit se, de amíg ő ezt teszi, én se tudom befolyásolni mutációmat.

//A döntést rád bízom, hogy miként hassanak egymásra a karakterek képességei. //

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Hétf. 10 Márc. - 18:18

Örülök neki, hogy lehetőségem lesz gyakorolni, még ha tényleg félek is tőle, hogy milyen következményekkel járhat. Azért lássuk be, igenis meg van az esélye, hogy nem sikerül, hogy mégis ártok neki és azt nem viselném valami jól. Remélem, hogy nem lesz végül ilyen baj, és minden rendben lesz majd, én pedig talán idővel nem átokként kezelem majd azt, amire képes vagyok. De a kellemesebb témák jobban tetszenek most, kevésbé érzem magamon a nyomást azzal, hogy a vidámparkról esik szó és persze szívesen elvinném máshová is még a városban. Biztos élveznénk. Ha már tényleg eljutunk oda, hogy jobb idő lesz, akkor egy egész napos programot is csinálhatunk akár együtt, főleg ha a szobámban lezajlott jelenet után is még van kedve. Nem tehetek róla, de még mindig bonyolultnak érzem ezt az egészet, ami köztünk lehet, de azért igazán igyekszem pozitívan hozzáállni és nem kérdés, hogy nagyon tetszik nekem ez a lány.
- Jól van, amint bejön a tavasz és lesz pár napunk, amikor szép az idő, felpattanunk az első buszra és eltöltünk egy napot Peekskillben rendben? - mosolyodom el. Én már jól ismerem azt a várost és persze, hogy szívesen mutatom mg a kedvenc helyeimet. Igaz, hogy a vidámpark remek, de van ott még sok minden, amit érdemes lehet megnézni. Az pedig külön nagyon kedves tőle, hogy még segítene is nekem, megkérdezné az édesapját munka ügyben. Nem igazán volt velem ennyire rendes már jó ideje senki, nem csoda, ha nem tudom egyelőre még tökéletesen kezelni, akármennyire is igyekszem, pedig tényleg nagyon azon vagyok, hogy változzam a kedvéért. Ezért is nem utasítottam vissza azonnal ezt a munkalehetőség dolgot, pedig igen, jól sejti, megfordult a fejemben.
- Nem fogok, menj csak nyugodtan... én addig is nézhetlek. - az utolsó szavakat inkább már csak magam elé mondom egész halkan, aminek szinte semmi esélye, hogy meghallja. Inkább csak egy megjegyzés egy nekem, de úgyse lenne bátorságom kimondani hangosan. Egyszerűen tényleg csak jó nézni, ahogy élvezi a repülést és nem utolsó sorban mesés látvány is. Igazából bármeddig képes lennék elnézegetni, ahogy repked, de végül mégis leszáll előttem, én pedig belül talán még csalódott is vagyok, hogy nem leshetem tovább következmények nélkül. De a mosoly azonnal az arcomra kerül, amikor látom rajta, hogy mennyire élvezte az egészet.
- Azt sejtem, látszott, hogy mennyire élvezted. Biztos csodás lehet! - aztán folytatjuk is a sétát, de nem megy minden zökkenőmentesen. Jót somolygok magamban azon, hogy milyen lelkes és szinte már ugrál mellettem, de persze csak addig amíg el nem zúg. Próbálok én utána kapni, de nincs nekem szuper gyorsaságom, hogy legyen esélyem elérni, így már csak akkor eszmélek fel igazán, amikor megtörtént a baleset. Persze azonnal mellette termek, hogy segítsek neki felállni, de erre nem kerül sor, mert meglátom a sebet, ő pedig a hátsóján végzi a földön.
- Nem vagy béna, ez mindenkivel előfordul. - jegyzem meg azért, de egész tompán, mert a tekintetemet nem tudom elszakítani a sérülésétől. Nem erre készültem, nagyon nem és hogy most azonnal próbáljam meg... Komolyan félek tőle és ez azt hiszem látszik is rajtam. Nagy levegőt veszek és végül letérdelek mellé, féltérdre csak. Bizonytalan vagyok, muszáj egy kis idő, amíg felkészülök és erőt veszek magamon, hogy tényleg megpróbáljam. Nem arról van szó, hogy félek nem sikerül, hanem arról, hogy félek, ártok neki és azt nagyon nem szeretnék.
- Jól van... megpróbálom. - bólintok végül és szép óvatosan veszem le a kezemről az egyik kesztyűt. Ennyi most bőven elég. A kesztyűt kezembe fogom az ő sérült kacsóját és a másik kezemet helyezem rá végül óvatosan. Igyekszem, tényleg nagyon igyekszem koncentrálni, és persze folyamatosan a rezdüléseit figyelem, hogy nem lesz-e baj, hogy ha bármi rossz jelet látok, azonnal visszaránthassam a kezem. De semmi sem történik, csak kellemes meleget érzek, ahogy a kezén van az enyém, majd lassan felemelem és már csak a halvány vérmaszat marad ott, de a sérülésnek nyoma sincs. Mosolyogva nézem az eredményt, aztán valahogy ösztönösen hajolok előre és egészen hirtelen csókolom meg. Hát ez az, amit nem kellett volna, mert nekem nem tűnik fel, főleg nem azonnal, hiszen csukva a szemem, de ő biztosan érezni fogja, ahogy a bennem felhalmozódott érzéseknek hála megint elkezdődik az, amitől már akkor is féltem, mikor csak a kezéhez értem hozzá.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Vas. 9 Márc. - 19:50

Örülök neki, hogy nem utasítja el a segítségemet, és bár tudom, hogy nem lesz egyszerű dolog az a bizonyos gyakorlás és hogy számomra bizonyára fájdalommal fog járni, mégis képes vagyok ezt megtenni érte, főleg akkor, ha nem fog majd folyamatosan összezavarni a viselkedésével.
- Biztos vagyok benne, hogy menni fog! – és én úgy érzem, hogy ennél többet nem is kell mondanom ezzel kapcsolatban, már éppen eléggé kibeszéltük a dolgokat. Ideje inkább egy kellemesebb téma felé eveznünk, ami egy kis közösen eltöltött időt eredményez, na meg terveket a jövőre nézve, mint mondjuk a vidámpark újbóli meglátogatását. De jó is volt az a nap… azóta is szeretném visszahozni. Talán majd nemsokára.
- Akkor majd mutass! Tudod jól, hogy bármikor ráérek, veled pedig nagyon szívesen töltöm az időt. – mosolygok is rá kedvesen, tehát ha ő tényleg így gondolja, akkor fogunk mi még sokfelé együtt mászkálni, így pedig talán még jobban és jobban megismerhetjük majd egymást. Viszont, ha már a munkát is így szóba hozta, akkor talán én is tudok neki segíteni egy picit, pontosabban a szüleim, amit szerencsére el is fogad tőlem. Azt hittem, hogy elutasítja majd, de nem teszi, ez pedig azért jól érint.
- Ugyan, semmiség! – legyintek is kissé elpirulva, mert ma már tényleg annyiszor köszöngetett nekem, pedig nem kellene. Nem hittem volna, hogy ma még sétálunk is, azok után nem, amik a szobájában történtek, de tényleg megpróbálok majd barátként állni hozzá, aztán lesz, ami lesz. Csak a bál miatt bizonytalanodtam el, azért, mert akkor meg akart csókolni, de talán tényleg tudnom kéne a helyem, majd igyekszem. A tóhoz érve viszont nem tudom megállni azt, hogy szóba ne hozzam a repülést, annyira jó lenne most szárnyalni egyet fölötte és tök jó idő is van. Jeremy se bánja a dolgot, tehát nemsokára meg is szabadulok néhány felesleges ruhadarabtól, majd ez után jelzem, hogy nem leszek ám el sokáig.
- Csak nem akarom, hogy unatkozz egyedül. Ide bármikor kijöhetek úgyis. – de mást már nem mondok, mivel pillanatok múlva a levegőbe is emelkedem, gyönyörű, éjfekete szárnyaim kitárva és meg is kezdem a repülést, kissé fel is kiáltva, hogy milyen szép onnan minden. Jer szavait nem hallom, hiszen elég gyorsan repülök és távol is van tőlem, de azt tudom, hogy ő nem néz le a szárnyaim miatt, talán még szépnek is találja őket. Néhány perc eltelik, amíg a tó körül repülök, olykor közel kerülve a víztükörhöz, máskor pedig messzebb, de ahogy ígértem, most nem leszek ám el sokáig, így érkezem meg a fiú elé igen csak kecsesen és húzom össze ez után szárnyaimat.
- Huhh, ez nagyon jó volt. – mosolyodom el jókedvűen, majd nemsokára már fel is kapom a kabátomat és a kezembe véve azt indulok meg, hiszen sétálni jöttünk ki, nem ácsorogni. A sál visszakerül most nyakamba és a kabátot is felveszem majd, amint kicsit ismét megérzem a hideget. Viszont képtelen vagyok most teljesen átlagosan sétálgatni a másik mellett, így kissé rugózom is néhány lépésemnél, majd vidáman szökellek egyet-kettőt, de ennek meg is lesz az eredménye, mivel egy nagyobb darab követ persze, hogy nem veszek észre, így szépen zúgok is előre. A kabát kicsúszik kezeim közül, mivel azokkal óhajtom tompítani az esést, de egy halk „au” azért kicsúszik ajkaim közül.
- A fenébe. Csak én lehetek ilyen béna. – tök gáz, főleg, hogy most teljesen földes lettem, és ahogy nézem, bal kezemnél a tenyerem szépen felhorzsolódott és némileg szivárogni kezd a vér is. Fenekemre csüccsenek, így fordulok meg, majd miközben a sebem vizslatom, hirtelen esik le…
- Jer! Meg… megpróbálod meggyógyítani? – lehet, hogy nem ilyen hamar gondolta a fiú a dolgokat, de ha már voltam ilyen ügyetlen, akkor talán egy próbát megérhet a dolog, így lassan felé nyújtom balomat és édesen pislogok fel rá kékségeimmel.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Pént. 28 Feb. - 15:19

Részben azért is nem említettem eddig neki a képességemet, mert nem tudtam, hogy mi lesz rá a reakció. Egyszerűen csak benne volt a pakliban, hogy egész máshogy reagál, vagy talán pont attól féltem, hogy úgy, mint most, hogy megpróbál segíteni, amit nem akartam, de most már nem utasíthatom vissza, hogy felmerült a téma, hiszen látom mennyire szeretné és a tetejében még igaza is van. Jó lenne, ha tudnám irányítani ezt az egészet, ha tényleg megtanulhatnám valahogy, csak hát próbáltam már és eddig még semmit sem értem el, nem csoda, ha attól tartok, hogy ez a jövőben se nagyon fog változni. De ha ő szeretné, akkor megpróbálom és biztos vagyok benne, hogy nagyon fogok majd igyekezni.
- Tudom Amy és nagyon fogok igyekezni, most már főleg, ha egyszer te ilyesmit vállalsz... értem. - sérülést okozni magának, még ha csak aprót is igenis nagy dolog és nem gondoltam volna, hogy bárki ilyesmit tenne értem. Rendkívül jól esik, még akkor is, ha tudom, hogy nem rég még milyen vitánk mentünk át. Fontos nekem ez a lány, azt hiszem pont a kedvessége miatt, ezért akartam megcsókolni a bálon is, és tenném meg akár most is, csak hát... túl bonyolult ez az egész, és nem tudom, hogyan lehetne ebből értelmeset kihozni. Még is csak felnőtt férfi vagyok már hellyel-közzel és amíg nem tudom irányítani a képességemet, addig még egy csók is veszélyes köztünk, nem pedig bármi más. Ő pedig még elég fiatal, talán pont azért értjük meg egymást ilyen jól, mert a nehézségei miatt kicsit még komolyabb is a koránál, én viszont annyira bezárkóztam, hogy nem nőttem fel teljesen. Attól függetlenül, hogy a korom már egy felnőttet idéz, én nem érzem magam mindig minden szempontból annak.
- És még sok mindent mutathatnék neked a vidámparkon kívül is. Szép az a város. - teszem még hozzá egy mosollyal, amikor már a sétánk közepén járunk. Tényleg jót tesz most a friss levegő, egészen kimossa a fejemből a kellemetlen gondolatokat, amik a szobámban motoszkáltak odabent. Így már sokkal kellemesebb a létezés, és az is jót tesz, hogy Amy lépked itt mellettem. A tetejében még ezt a plusz lehetőséget is felajánlja. Végül csak elmosolyodom, hiszen jól esnek a szavai és hogy tenni akar értem. Jó, ha találok munkát, mert nem tudom, hogy a csónakházban meddig lesz lehetőség dolgozni, és meddig lesz rám szükség, de muszáj hogy legyen állásom, hiszen nincsenek szüleim, akik eltartsanak, amíg én tanulással, no meg a képességem fejlesztésével foglalkozom.
- Jól van, köszönöm. - nem tudom ezt elég gyakran mondani neki és nem tudom, hogy mikor fogja majd megunni a folyamatos köszönetnyilvánításokat. Remélem azért még bírja egy ideig, mert párszor még jó eséllyel el fog hangzani a számból. Az viszont szerintem is jó ötlet, hogy repüljön egyet. Örülök neki, hogy már aktívabban használja a szárnyait és ez talán nekem köszönhető, hiszen biztattam, hogy ne rejtse el, hiszen szép... csodás! Ezért is van, hogy nem tehetek róla, de egy leheletnyit tátott szájjal nézem végig, ahogy lekerül róla a kabát, és kitárja a szárnyait. Tényleg olyan, mint egy igazi... angyal.
- Csak nyugodtan, nem sietünk sehova, a mozgástól pedig úgyis kimelegszel. - nem hiszem, hogy fázni fog kabát nélkül. Én pedig addig is gond nélkül gyönyörködhetem benne. Csodálatos látvány, ahogy átszeli az eget, én pedig csak csendben figyelem lentről minden egyes mozdulatát. Követem a tekintetemmel amerre száll. Biztos szép lehet onnan fentről a táj. Még csak repülőn se ültem soha, elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet neki.
- Tényleg gyönyörű! - azért én nem kiabálok, inkább csak magam elé motyogok, amit onnan fentről nem is hallhat. Helyette csak intek neki és az arcomon széles mosoly játszik. Csak azóta jöttem rá, hogy milyen változatos képességek vannak, mióta is kerültem ebbe az iskolába. Nem gondoltam volna, hogy nem csak én szenvedek ettől hátrányt, hiszen vannak bőven, akiknek eléggé kellemetlenné vált a külsejük, vagy épp veszélyesek e miatt másokra. Őszintén szólva megnyugtató a tudat, hogy... nem vagyok egyedül.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Pént. 21 Feb. - 12:15

Furcsa kissé a számomra, hogy eddig Jer még nem mesélt nekem erről a másik képességéről, pedig egy ideje már ismerjük egymást és elég jóban is vagyunk, én úgy érzem. Nem irigylem ám tőle, neki hála megtanultam értékelni az én gyönyörű szárnyaimat, de az biztos, hogy csodálatos képessége van, csak használni kellene megtanulnia, amire talán majd egy idő után sor kerül. Nem egyszerű, ezt aláírom, mivel az én szárnyaim másik képessége se az, hiszen már Mike-nak is ártottam vele, de talán valahogy meg lehet tanulni mindezt kezelni, én bízom benne.
- Igen, persze, megértem, csak… csak szeretném, ha nem félnél a képességedtől, hanem megtanulnád valahogy irányítani, de ehhez te kellesz, nem más. – pislogok is rá szép szemekkel, majd nemsokára hallom a történetet, mely szerint Jeremy azért már régen próbálkozott a gyógyítással, csak nem mindig járt sikerrel. – Azért az jó, hogy időnként megpróbáltál segíteni másoknak, de mondom, most majd itt leszek én és én vállalom a kockázatot. – mosolygok rá kedvesen és tényleg szeretném, hogyha támaszkodna rám. Mindenkinek szüksége van valakire vagy valakikre és én szeretnék a közelében maradni, még akkor is, hogyha már tökéletesen összezavart azzal, hogy akar-e tőlem bármit is.
- Rendben! De szeretném megpróbálni! – még egy utolsó erősködés, de mivel úgy érzem, hogy beleegyezett a dologba és most már tényleg engedni fogja, hogy időnként gyakoroljunk, nem ismétlem el többször a dolgot. Nem fogok eleinte nagy sérüléseket okozni magamon, talán az elég lesz a gyakorláshoz, bár egy belső hang azt súgja, hogyha komoly veszélybe kerülnék, akkor biztosan jól működne Jeremy képessége… mégis, ezt egyelőre nem kockáztatnám meg.
- És nincs mit. Mondtam, hogy amiben tudok, abba segítek! – tényleg szeretném, ha minden jól alakulna vele, hogyha az élete ismét teljes lenne, ha nem kéne mindig kesztyűt húznia, ha… ha néha gond nélkül megérinthetne. Mennyi „ha”… és ezért akár együtt is tehetünk majd. Ideje viszont kicsit feldobni a mostani hangulatot, ezért döntünk egy séta mellett. A vidámpark is jó ötletnek tűnik, de tényleg hideg van már hozzá és most messze is van, de remélhetőleg nem lesz majd elfelejtve.
- Rendben, akkor majd tavasszal elmegyünk, nekem az is nagyon jó lesz. – viszonzom is kedves mosolyát. A repülést amúgy nem tudom, hogy gondolná, hiszen én csak magamat bírom el, mással még nem próbálkoztam, nem hiszem, hogy ilyen erős lennék, de lehet, hogy ő sincs teljesen tisztában az én adottságaimmal, majd talán idővel arról is többet beszélünk. Most viszont tényleg a mostra kell koncentrálni, így miután én is felkaptam magamra a téli ruháimat, meg is indulunk az említett gyönyörű hely felé, miközben a munkákról is beszélgetünk. A szüleim nagyon befolyásosak, és úgy érzem, hogy tudnánk segíteni Jer-nek, már ha engedi és láthatóan meg is lepődik szavaimon.
- Ezzel én is tisztában vagyok ám, hogy miféle munkák jöhetnek csak szóba. Majd beszélek a szüleimmel és elmondom, hogy mire jutottunk. – mást egyelőre nem tudok ajánlani, de szerintem ennyi is elég. Ha minden igaz, akkor a hétvégén ismét hazautazom hozzájuk, akkor majd rátérek Jeremy munkájára is. Lassan fejem visszafordítom a tó irányába és így jut eszembe egy ötlet, amelyet szeretnék majd megvalósítani. Jó lenne repülni egyet a tó fölött, és amikor meghallom a másik bíztatását, kis idő után bólintok és lassan meg is állok a tó szélénél.
- Hát ha nem bánod. Gyors leszek ám, tényleg, csak pár perc. – úgyis hideg van, és megfagyni én se szeretnék. Szóval lassan leveszem a kabátom és a sálam is, hogy ez után már a hátul kivágott pulóveremben maradhassak, így tárom szét gyönyörű, fekete szárnyaimat. A cuccaim egyébként egy nagyobb sziklára kerülnek jelenleg, a szárnyaim lassan megmozdulnak, én pedig pillanatok múlva már a magasba is emelkedem, hogy másodpercek múlva a tó fölött repülhessek.
- Ez tényleg gyönyörűűű! – kiáltom oda Jeremy-nek, miközben egy kicsit produkálom is ám magam. Néha szárnyaim szélei a tó gyönyörű vizét súrolják, máskor fordulok is párat a levegőben, így mutatva meg neki, hogy milyen szépen is tudom már használni a szárnyaimat, amelyekkel most gyönyörűen suhanok a levegőben. Imádok repülni, rettenetesen jól esik így szárnyalni, szóval szeretem, hogy ez a képességem, ahogy ezt a birtokot is, mert végre itt nem kell eltitkolnom azt, aki vagyok, itt végre szabad lehetek, a szárnyaimmal együtt és végre tényleg igazán, őszintén közel engedhetek magamhoz bárkit.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy Pént. 7 Feb. - 14:13

Pont azért emlegetem ritkán, hogy képes vagyok a gyógyításra, mert nem tudom irányítani és épp ezért félek is tőle annyira, hogy inkább ne is vegyem úgy, hogy tudok ilyesmit. Amúgy is, miért mondjam, hogy tudok gyógyítani? Valaki elhinné, aztán véletlenül megkérdne rá, hogy akkor segítsek rajta, és abban a hitben, hogy meg tudom tenni a végén még durván ártanék is neki. Ez így nem lenne jó, akkor sem, ha ahogy Amy mondja elég lenne egyszerűen csak gyakorolnom. De én sosem akartam másnak ártani azzal, hogy a képességemet edzem, az valahogy rendkívül távol áll tőlem. Az is felmerült már bennem, hogy talán nem is lehet ezen változtatni, hogy eleve hibás a képességem és egyszerűen nem lehet csak úgy átkapcsolni, csak ha ő is úgy akarja. Lehet, hogy ez hülye megfogalmazás, mert a képesség nem egy személy, de... valahogy tényleg erre is látok esély.
- Azért ez is érthető nem? Mégis csak veszélyes. Tudod én... próbáltam néha. Jártam párszor a kórházban, besurrantam és olyanokon, akiknek nem annyira életveszélyes a sérülése próbáltam segíteni, de néha ment... néha nem. Aztán egy idő után nem mertem már kockáztatni. - rántom meg kicsit a vállam. Túlságosan félelmetes volt az, hogy valaki végül miattam haljon meg, mert én mondjuk próbálok neki segíteni, de nem sikerül, és annyira legyengítem, hogy végül már nem bírja a szervezete. Túl sok benne a rizikó, pedig én tényleg próbáltam. Amy válaszára viszont kissé meglepődöm. Megsebesítené saját magát csak azért, hogy nekem segítsen gyakorolni? Egy pillanatra sikerül teljesen összezavarnia és már épp ellenkezni akarnék, amikor még nyomatékosítja is a szavait.
- Jól van, de... bármikor azt mondhatod, hogy elég és nem akarod tovább csinálni rendben? Bármikor! - ennyit úgy érzem, hogy muszáj még hozzátennem. Egyszerűen kell, a lelkemnek jobb, ha tudja, hogy tényleg nem fogom erőltetni, ha úgy érzi, hogy sok ez neki, vagy nagyon leszívja az erejét. Végül aztán mégis csak megejtek egy halvány mosolyt, mert tudom, hogy nem szereti, ha túlságosan negatív vagyok. Ennyit már ez idő alatt is sikerül leszűrnöm róla, hogy ismerem. - De köszönöm, ez nagyon... kedves tőled. - majdnem hozzáteszem, hogy rég nem volt velem senki ilyen kedves, de végül csak visszafogom magam, az már lehet hogy túlzás lenne a mostaniak után, amikor még én magam se tudom, hogy mit szeretnék, vagy mit lenne jó megpróbálni egyáltalán.
- Akkor megejtjük újra, ha már mondjuk jobb idő lesz. Télre amúgy is bezárnak, és már nem dolgozom ott, hogy be tudjalak csak úgy csempészni. - újabb apró mosoly. Az most eszembe sem jut, hogy egyébként be is repülhetünk, ha zárva van, bár az már simán betörésnek minősülne és azért úgy nem az igazi, ha nem lehet rendesen kipróbálni a dolgokat, csak szimplán sétálni és nosztalgiázni, vagy mit tudom én. Majd megvárjuk szépen a jó időt és akkor már rendesen kiélvezhetjük újra az vidámparkban töltött időt. És ha eleve azzal indítjuk a napot, akkor nem lesz olyan hamar vége sem, mint legutóbb. Mindenesetre kabátot kerítünk én pedig bólintok egyet, hogy megtanítom majd kacsázni, aztán irány a tó part. Hűvös van, de ez most pont jót tesz a kavargó gondolataimnak. A felajánlás viszont újra meglep, felé is fordítom a fejemet, elszakítva a tó csodás látványától.
- Oh, hát ez... kedves tőled. A plusz munka mindig jól jön, csak sajnos e téren a helyzet miatt eléggé válogatós vagyok. Olyan kell, ami mellett a sulit is csinálhatom, és nem túlságosan kötött. - ezért jó ez a hajóknál az öreg mellett, mert nincsenek túlságosan fix időpontok, neki az sem gond, ha időben szólok, ha mondjuk valamikor nem tudok délelőtt menni, csak este. Szóval elég rugalmas szerencsére, ami nekem nagyon jól jön.
- Hát tedd meg, biztosan fentről még szebb! - újabb mosoly, egészen sikerült a rossz gondolatokat kiűzni a fejemből, no meg azt az előbbi kis veszekedős jelenetet is elfelejteni. Én pedig innen lentről... megcsodálhatom, ahogy odafent szárnyal, az nekem is tökéletes lenne.

Tárgy: Jeremy és Amy Szer. 5 Feb. - 11:58

Őszintén sikerül meglepnie Jeremy-nek azzal, amit mesél nekem, mivel nem először találkozunk most és mégis furcsa a számomra, hogy eddig még nem mondta el nekem azt, hogy másra is képes, nem csak az energia elszívására. Gyógyítás… tökéletes képesség, jobbat nem is akarhatna az ember, de érezhetően számára még nem megy túl jól annak irányítása, de ehhez gyakorlás kell. Én se tudnék ilyen szépen repülni, ha nem gyakoroltam volna kiskoromtól kezdve, neki is meg kell erőltetnie magát és nem félni az erejétől, hanem használni, én pedig felajánlom segítségemet is neki. Képes vagyok vállalni a kockázatot. Komoly bajom úgyse eshet, na meg, ha itt gyakorlunk, akkor biztosan az alapítók is tudnak valamit tenni, ha gond lenne.
- Nem hiszem, hogy hibás lenne, inkább úgy tűnik, mintha te nyomnád el magadban az erődet, mert félsz használni. – próbálok is kicsit okoskodni, de én tényleg így gondolom. Azt a Scottot egyébként nem ismerem, mert bár láttam már a suliban, soha se beszéltünk még egymással. Na de Jer tovább beszél, így árulva el azt, hogy a gyógyítást nem tudja ám akárhogy használni és ez igaz… ebbe bele se gondoltam. Nyelek egy aprót, majd végül kezeimre tekintek egy rövidke időre.
- Akkor majd csinálunk sebet, amit meggyógyíthatsz. – nagyon nem szívesen egyezek ebbe bele, de nekem fontos ez a fiú és érte képes vagyok kárt tenni is magamban. Na nem nagyot, talán arra nem lesz szükség és ha nem tudna meggyógyítani, akkor majd felkeresem Lyát, ő biztosan segítene rajtam. Ahogy láttam múltkor, ő neki a gyógyítással nincsenek nehézségei, bár kettőjük ereje teljesen más, ebbe már most biztos vagyok, hiszen láttam mindkettőjükét, és nem volt hasonló, max a hatásban. De ezt ők tudnák biztosra megbeszélni.
- Én szeretném megpróbálni, komolyan! – bólintok is rá, amikor hallom bizonytalan szavait, mely szerint végülis megpróbálhatjuk, és én úgy érzem, hogy sikerülne a dolog. Bízom a fiúban. De talán némi friss levegő most jót tenne mind a kettőnknek, így hozom fel az ötletet, hogy menjük el sétálni és szerencsére a másik is benne van.
- Hű, de jó lenne ismét elmenni a vidámparkba, de tényleg messze van most. Viszont mindenképpen benne lennék, majd szólj, hogy mikor. – ismét eltölthetnénk ott együtt egy csodás napot, de jó is lenne. Alig várom, hogy így alakuljon, de most egyelőre jó lesz a tópart. – Nem igazán tudok kacsázni, de sétálhatunk a tónál, aztán max megtanítasz. – nem fogom azért rögtön feladni a dolgot, próba nélkül, tehát miért is ne mehetnénk oda? Ideje tehát elhagynunk ezt a szobát, majd elfutni az én kabátomért és sálamért is. Ez után viszont már semmi se tarthat vissza minket a tóparttól, ahova menet azért érdeklődöm a munka felől is.
- Persze, én megértem, hogy dolgozni akarsz, de ez jó munkának tűnik egyelőre. Ha szeretnéd, szólhatok a szüleimnek, hogy segítsenek. Tudod… szóval mi elég jól élünk és te a barátom vagy, szeretnék segíteni, ha tudok. – pislogok is felé és remélem, hogy ezt nem fogja rossz néven venni. Nem ingyen pénzről van szó, csak egy munkáról, ahova bepakolhatja őt apám, méghozzá normális fizetésért. A tó amúgy már szemünk elé is tárul, én nekem pedig furcsa ötleteim fogalmazódnak meg.
- Szerintem valamikor repülök egyet a tó fölött. Olyan szép… - belemenni azért nem tervezek, de végülis miért ne lehetne ezt kipróbálni? Sőt… lehet, hogy most megteszem majd, amíg idekint vagyunk, nem hiszem, hogy Jeremyt zavarná, ha két percre magára hagynám és repülnék egyet. Most, hogy sűrűbben használom a szárnyaimat, sokkal jobban megy a repülés és egyre többet igénylem is.

Tárgy: Re: Jeremy és Amy

» Jeremy és Amy
» Jeremy McRaph
» Jeremy & Violet
» Jeremy & Logan
» Jeremy-t keresve