Patricia és Asha

Megkönnyebbülök, hogy nem mondja el a végét és, hogy mi várható benne tényleg nem lenne már akkor izgalmas, de elolvasnom így is úgy is el kéne az olvasó napló miatt.
-Köszönöm, rendes tőled. - örülök, hogy kölcsön adja, de lehet nem fogom elkérni, attól függ mennyire tudom majd magamban bátorságot gyűjteni hozzá, elég rémisztőnek festett le benne dolgokat, de pont azok is keltették fel az érdeklődésemet. Meglep, hogy mennyire másképpen is lehet értelmezni könyveket főleg a Bibliát. Valószínűleg ez az értelmezési kérdés a vallásunk különbségéből is fakad.
-Majdnem eltaláltad Református vagyok. Az amit idéztél, ugye János a jelenésekről -ből van? Az szerintem azokra a halottakra vonatkozik akik akkor halnak meg a fenevad által vagy pont az ellene vívott harcban. Ez már Teológiai kérdés, vitassák meg a hozzá értők. A lényeg, hogy higgyen mindenki abban amiben szeretne és akar, mi többiek pedig fogadjuk azt el és tartsuk tiszteletben. -Attól, hogy másban hiszünk nem kéne ilyen megbánó arcot vágnia, tényleg nem bántott meg vele, semmi olyat nem mondott csak, hogy ő nem hisz bennük, de lehet, hogy valami más nyomasztja.
-Van valami baj Asha?

Végre véget ért ez a nap, hosszúnak tűntek az órák, és monotonnak. Nem is nagyon tudtam koncentrálni, az első igazán érdekes órámra vágytam volna, ami ma sajnos nem lesz. Nem csak ez nyomasztott, nagyon rosszul aludtam, hiányzott a saját megszokott ágyam és a saját szobám. Nem mintha nem lett volna kényelmes, de még is más. Meg ott a lányok szuszogása ahogyan alszanak, és fordulnak. Az éjszaka csendjében minden apró nesz, hatalmas lármaként hangzott a fejemben. Szabadságra és térre vágytam. Hiba nagyok és hatalmasok a helyiségek a kastélyban, mégis csak falak alkotják. Nem zavart, hogy hűvös van kint és már sötétedik, egy két órácskánál úgysem maradok tovább és magamnak tökéletes nappali világosságot tudok csinálni egy kis olvasáshoz vagy akár csak egy kis nézelődéshez is. Magamhoz vettem egy pokrócot, és egy könyvet amit ma ajánlott az irodalom tanár, mint ajánlott olvasmány. Nem is tudom mi volt a címe, csak az ezüstösen csillogó tavacska járt a fejemben, amit az ablakokon keresztül már megcsodáltam. A partján sétálgattam és egy alkalmasnak fát kerestem ami alatt letelepedhetek, hátamat neki vetve. Eléggé sötét volt már, de még nem akartam fényt csinálni a kis ösvényke körvonalait és az azt szegélyező fákat még tökéletesen ki tudtam venni. Egy gallyra léphettem rá vagy valami ilyesmire mert egy kis reccsenést és ropogást hallottam, amire fent a fán is megmoccant valami. Megálltam és vártam, de fönt is is csend volt. ~Lehet, hogy egy mókus? Nem kéne meg ijednem itt, itt biztosan nem lehet semmi olyan állat ami meg támadna. ~Igyekeztem nyugtatni magamat, és tovább indultam. ~Már megint egy gally, hogy tudok ilyen szerencsétlen lenni. ~Oda fönt megint kisebb neszek. Kezd idegesíteni ez a dolog, elhatározom, hogy megnézem mi az a fényemmel. Igyekszem mindenre felkészülni ami ott lehet mindenféle szörnyre és rémre gondolok ami gyerekkorom meséibe szerepelt. Lassan felfelé emelem a kezem, de közben a pánikba esés és a sikítás határán vagyok. Készen arra, hogy akár el is rohanja ki a nagy világból, ha olyasmit pillantok meg. Hirtelen kiengedem a kezemből a fényem, és egy lány alakját, veszem ki belőle, legalább is a hosszú hajából és a karcsú alakjából erre következtetek. Megkönnyebbülve kapom a szabad kezem a szívemhez és egy nagyot sóhajtok.
-Uhh... Megijesztettél! Mit csinálsz te odafent?- teszem föl neki kérdéseim az alap udvariasságról teljesen megfeledkezve, hogy legalább köszönjek oda valamit. A Tegezés meg már szinte rutinból megy, akár kit is elkezdtem magázni a diákok közül mind hamar leintett és csak magyarázkodhattam, hogy miért is, nem is erőltetem akkor.