Sagitarius

Tárgy: Re: Sagitarius Szer. 22 Ápr. - 10:40

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Sagitarius Pént. 17 Okt. - 18:22

Arianna & Simon

Egy elég lenéző pillantást vettek a fickóra, akinek a kezeiben összetörik a pohár. Komolyan, mégis mi a francért kell mindenkinek ilyen bénának lenni? Oké, értem én, hogy Ria jó nő, és gondolatban eljátszott azzal, hogy milyen lenne, ha ma este mondjuk vele töltené az estéjét, de ettől még nem kell ilyen kicseszett bénán viselkednie, mint valami ovis, aki nem tudja mit csináljon, mikor rámosolyog egy lány. Én se voltam jobb, mikor ezt az egészet elkezdtem, de hamar belejöttem, most pedig már nem török poharakat, csak mert meglátok egy jó nőt nyalakodni. Nem is mondok semmi leereszkedőt, csak megrázom a fejemet a szememet forgatva.
Azon pedig, hogy elért a szerelem, és örüljek neki… talán még a nevetésbe is belehalnék. Rohadtul nem vágytam erre, nem akartam soha a büdös életben szerelmes lenni, és nem is biztos, hogy az vagyok, szóval inkább szót se kéne ejteni a dologról. Érzek valamit Jill iránt, de az jelen pillanatban egy olyan száz tonna utálat alá került, szóval… inkább nem is akarok erre gondolni, csak még jobban elmegy a kedvem ettől az egész rohadt naptól. A francért kell még ennek is Jillről szólnia. Átbaszott és kész, nincs itt, nem is lesz, ez van, beletörődtem és tanultam a kicseszett leckéből.
- Már miért ne bírnám? – ha kell, akkor egy hónapon keresztül pörgök, nem erről van szó, ne tévessze meg az, hogy ilyen pofát vágok mindenhez, mert ez a… heti arcom, hogy úgy mondjam, így néztem egész nap, és így fogok még egy ideig, de nem érdekel, előbb-utóbb ez is elmúl, én pedig majd mindent megteszek, hogy ne emlékezzek semmire sem az elmúlt időből. Eddig is egyedül éltem, érzések nélkül, Jill nélkül, miért ne tudnék, akkor ezután is így tenni? A régi Simon visszatér majd, teszek ere az egészre, nem akarok jobb ember lenni, így semmiképpen sem, nem éri meg.
Nem vagyok én mérges, régen az voltam, utáltam őt, amiért elment és lelépett, de jó kis lecke volt, tényleg nem szabad senkiben sem megbízni, csak én hülye ezt valamiért elfelejtettem az utóbbi időben. Ezt teszik az érzések, kijátszanak, a másik ellen fordítanak, és mire észbe kapsz, már csináltál is valami baromságot. Ezért nem éreztem, és ezért nem akarok soha többet érezni. Senki iránt sem, mert elegem volt abból, hogy mindenki bokszzsáknak használ, amit kedvére ütögethet. Nem vagyok az, engem senki nem baszhat át így még egyszer. Ennyi volt, sikeresen elintézte ezt Jill, menjen vissza ahhoz a pöcshöz, majd ő segít neki, még mondta is a vacsoránál.
Nincs nekem semmi bajom a vadulással, sőt, inkább rám fér, kell ez, elakarok felejteni mindent, és ehhez nem éppen a múltamat kéne elővenni, de ha már idejött elém, akkor nem fogom elküldeni a francba, ettől nem kell félnie, de… de semmi olyan nincs, mint régen. Nem akarok vele egy ágyban ébredni, elegem volt abból, hogy az öntudatos nők a múltamból folyamatosan felbukkannak, nekem ez sok, haverkodhatunk, lóghatunk, de józanul ennél több nem megy. Talán szükségem lesz egy-két tabura, mert nem akarok többet olyan nővel lenni, aki csak az alkalmat keresi, hogy átejtsen.

//Köszi a játékot, nagyon élveztem, és igen, csillagos ötössel mentél át a "vizsgán" Very Happy

//

Tárgy: Re: Sagitarius Hétf. 13 Okt. - 21:28

Simon & Ria

Kevergetem a koktélpohár alján rekedt olivabogyót az ujjamat, de nem kapom a körmeim közé, hogy megegyem, csak megízlelem az ital utolsó cseppjeit, ahogyan lenyalom róla az éltető alkoholt. A mozdulatra egy bárpultnál ácsorgó fickó kezében szilánkokra törik a saját pohara. Odakapom a fejem, és kislányosan felkacagok. Na igen, mik meg nem történnek. Simon ezen is biztosan kiakad majd, de őszintén szólva nem nagyon izgat ez sem. Megvan a saját autentikus stílusom, amely ha nem tetszik neki, hát teszek az egészre magasról. Annak kéne örülnie, hogy őt legalább elérte a szerelem, az én életemből még ez is kimaradt. Biztosan érvelhetne azzal hogy nem volt így értelme, pedig biztosan érzem, hogy igen. Az ember ha kész valakiért élni, a saját helyét is könnyebben találhatja meg a világban. A szúrós pillantás láttán végül úgy érzem, hogy illik kimondani, mielőtt még jobban bepöccen.
- Az ismerőseimet úgysem ismered, úgyhogy azt hagyjuk is. A sajátomat pedig egyszerűbb megmutatni. Ha a nap végén még birod szuflával, akkor szó lehet róla. – Már cseppet sem zavar, hogy nem tudok tőle egy mosolyt sem kicsikarni. Egyértelmű, hogy a mai hangulatot nekem kell vinnem, és nem szabad, hogy nekem is ellaposodjon a kedvem, mert a végén tényleg az lesz hogy leisszuk magunkat a sárga földig, és idegenekkel szexelünk. Bár... nem hangzik a dolog rosszul, de Stryker után óvatosabb vagyok, ha már muszáj lenne ágyba bújni, akkor ezzel a díszpinttyel tenném, legalább kipróbált dolog, de a kis érzékeny lelkű hősszerelmes egés zen biztos, hogy nem kapható manapság ilyesmire, kér is lenne erőltetni. Közel sem volt olyan drasztikus a lelépésem, bár a másik oldalt nem ismerem. Fogalmam sincsen, hogy Jill hogyan verte át. Csak azt tudom, hogy nem voltunk szerelmesek Simonnal, a barátságunkat kellett félretolnom az apám ügyéért, és miután az embernek meg kell hozni a nehéz döntéseket, nem vagyok hajlandó lelkizni ezen hiszen még végig sem hallgatott, csak vagdalkozott. Innentől az ő baja. Elindulunk kifelé, kéz a kézben, és azt kell mondanom, hogy leszámítva a búbánatos DonQuijote ábrázatát, egészen kellemes vele lenni. Nem mondom, hogy egy pár vagyunk, de mindig is több volt köztünk, mint barátság. Valahol félúton valami komolyabb felé, amiből nem léptünk tovább. A koncenrten vadulunk egy sort, és majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Bízom benne, hogy fogjuk tartani a kapcsolatot, ha már ideköltöztem, s ő nem utál annyira, hogy szó szerint elküldjön az anyámba.

//Köszönöm a játékot! Smile

Igazán tetszett, remélem megfeleltem a vizsgán Razz

//

Tárgy: Re: Sagitarius Pént. 10 Okt. - 19:08

Arianna & Simon

Férfiként viselni? Ha nem nő lenne, és nem szarnék magasból a fejére, akkor minden bizonnyal szétvernék néhány poharat a fején. Mi az, hogy férfiként? Elmehet a picsába, az összes kis köcsöggel együtt, akiért annyira oda van, magasból leszarom. Sok dolog maradt ki az életemből, ilyenek például az érzelmek, bocs ha képtelen vagyok valami kicseszettül újat és fájdalmasat úgy kezelni, mint egy vérprofi. De mindegy is, rohadtul nem érdekel se ő, se az, amit gondol, húzzon vissza a kamerák elé és pózolgasson csak, magasból teszek rá meg az életére is, felőlem aztán úgy cseszi el, ahogy akarja. Továbbléptem rajta, rohadtul nincs rá szükségem. Senkire nincsen szükségem.
Az is-is hallatára legszívesebben felállnék is itt hagynám a francba. Olyan rohadtul nehéz lenne kinyögni valami normális választ? Komolyan, miért fogom én ki azokat a csajokat, akiknek semmi értelmes nem jön ki a szájukon? Jill folyamatosan csak kamuzik, Ria meg kétszavas válaszokkal szórakozik. Nem igazán értem ezt a nagy titokzatosságot, felőlem aztán megtudhatja a világ, hogy mit tudok, magasból leszarom, hogy mi lesz, minek titkolózni? Amúgy is elégé be van itt állva mindenki, hogy meg se hallja, amit mond, vagy mégis valaki meghallaná, akkor azt hinné, hogy mi ketten vagyunk beállva, szóval mi a francért ez a nagy titokzatosság?
– Szobád alatt a lakosztályodat érted? – nem igazán vagyok most olyan rohadtul jó kedvemben, szóval nem nevetek a viccén, bár engem nem is hoz lázba egy harmadik mell gondolata. Érdekel a képessége, az egyetlen dolog a mai nap folyamán, amit nem szarok le egyből. Kíváncsi vagyok a dologra, elvégre nem tűnt fel soha, hogy különleges lenne, bár ha azóta jött elő a képessége, mint ugye nálam… mindegy is, majd kiderül és kész, azért bólintok egyet még a szavaim mellé, hogy a tudtára adjam: oké, kíváncsi vagyok rá. Nem fogom elárulni, nem különösebben érdekel engem annyira a dolog, hogy feldobjam őt a… igazából kiknél dobhatnám fel? Ki venné ezt komolyan?
Az a nagy helyzet, hogy már beletörődtem abba a sok szarságba, ami történt. Az anyám halála, hogy Ria lelépett, aztán Jill… nem számít. Ria könnyen beszél, egy kicseszett modell, ha nagyon akar valamit, akkor pucsít majd egyet és kész, nem fogom sajnálni őt amiatt, hogy milyen rosszul alakult az élete, mikor más dolga sincsen, minthogy a kamera előtt tekeregjen és szabadidejében felpattanjon a szobabiciklijére, hogy formában tarthassa magát. Nehogy már ő jöjjön nekem az élet milyen szar szöveggel, mikor rohadtul nem is ért semmihez. A legnagyobb csalódása az életben az lehetett, hogy valaki egy perc alatt el is lőtte a tárát, elrontva ezzel az éjszakáját. Majd pont tőle fogom azt várni, hogy segítsen, mi? Rohadtul nem ismer, és rohadtul fingja sincsen arról, hogy mit érzek. Bekaphatja ő is Jillel együtt, rohadtul nem érdekelnek, elegem volt belőlük. Nem akarok soha többet olyannal találkozni, akiben csalódnom kellett.
A szavaira inkább csak elhúzom a számat. Nem hiszem, hogy a pénz olyan hatalmas akadályt jelentene neki, gondolom a vetkőzésből elég pénz folyik be, hogy elkényeztethesse magát és ne kelljen éhen halnia. Arra már nem is teszek inkább megjegyzést, hogy megfogja a kezemet, csak szépen elvezetem őt a koncertig, majd nemes egyszerűséggel a várakozó sor elé bevágok, és Riával az oldalamon nem valami nehéz bejutni, a fickó ugyanis egyből félre is áll az utunkból. – Beszarás… - jegyzem meg, ahogyan belépünk a helyre. Azért ez már nevetséges, miért nem női kidobók vannak az ilyen helyeken? Akkor én is simán betudnék lógni.

Tárgy: Re: Sagitarius Szer. 8 Okt. - 21:51

Simon & Ria

Itt ülök most vele, pusztán barátságból, és a keserűségeit hallgatom. Tudom, biztosan rengeteg rossz dolgon keresztülment, de könyörgöm, nem lehetne férfiként viselni? Mindenkit ér bántás, sérelem, de ha belesavanyodunk, azzal csak magunkat károsítjuk. Még akkor is, ha a szerelemről van szó. Azonnal tovább kell lépni. Egyetlen napot sem szabad siránkozni. Ha úgy érzi, hogy nincsen esély rá, hogy az ember összekalapálja a dolgokat, akkor a kutyaharapást szőrivel a megoldás. Ha azonban mégis úgy látja, hogy van értelme, akkor bonyolultaltabb, szenvedősebb a dolog, hiszen akkor még mindig benne van a kudarc lehetősége, és akkor abból tényleg komoly szívfájdalom alakulhat ki, amely rosszabb lehet, mintha csak elengedte volna. Mondjuk én beszélek? Nem voltam még úgy igazán szerelmes, ezek csak feltevések. Én így csinálnám. Aztán lehet hogy engem is jól pofán ver, ha találkozok egy bugyiáztatóval, akit nem tudok kiverni a fejemből, de ő meg szarik rám. Megeshet.
- Is-is. – Jegyzem meg egy kicsit lehalkítva a hangomat. Az egész világot simán elküldöm az anyjába is fennhangon, de az egyik titkomat biztosan nem fogom csak úgy mások tudtára adni. Simon tudhatja, mindig is tökéletesen bíztam benne, még ha mostanság igen csúnyán néz rám, ez sem jelenti, hogy elhallhatok előle ilyesmit. Kissé közelebb hajolok, újfent érezheti a bódító parfümöt, amely sokkal csábítóbb, mint amit tiniként raktam magamra. Új évtized, új szokások. Felnőttem közben. – Meg fogom mutatni, ha érdekel. Ha kettesben leszünk. Mondjuk a szobámban. És mielőtt arra gondolsz, nem, nincsen egy harmadik mellem a hátamon, azt már különben is tudnád. – Nevetek fel édesen, hiszen az ilyesmiken már túlvagyunk, annyit leszögezhet, hogy nem testi elváltozásról van szó, annyira ismeri minden porcikámat. Kivéve ha azóta jött volna ki a dolog. Na jó, erre nem gondoltam, de majd akkor addig kibírja, ha egyátalán érdekli.
- Aha. – Nem fogom megerősíteni, sem cáfolni. Nem vagyok kompetens az ügyben. Talán az számára bőven elég jelenleg, ha mint barát jelen vagyok, vagy ha netán többre is kapható, vagy ő maga lépne valami más útra velem kapcsolatban, hát ki tudja, talán még benne is lennék. Végülis ő tudja, hogy mennyire akarja félretenni azt a másik lányt. Lehet, hogy az egésznek semmi értelme nem lenne, mert ha rosszabbul érezné magát utólag, akkor megint én lennék a bűnös. Áh, felnőtt emberek vagyunk, nem tudom, hogy minek agyalok ennyit. Majd amit az este hoz, azt fogjuk tenni. Látom rajta, hogy ne ura most az érzelmeinek, ezt sem kihasználni, sem figyelmen kívül nem fogom. Valahogy... csak itt leszek vele, meghallgatom, együtt szidok vele mindenkit, és közben, minden önsajnálata ellenére nagyon is fáj érte a szívem. Ha annyi rossz dolog történt vele, nem érdemelné meg legalább egy kicsit a boldogságot? Valahogy úgy látom, teljesen le is mondott minderről, mintha nem járna neki. Nem, ez így nem mehet tovább! Azért vezetett vissza a sorsom éppen ide, hogy elejét vegyem annak hogy még tovább sodródna a keserű magány mocsarába, és ha nem is én lennék a megfelelő társa, játszhatnám a kerítőt. Sokkal egyszerűbb ismerkedni, ha egy lány áll az oldaladon, aki még inkább kiemeli, hogy mennyire is jól járnál ezzel a dögös pasival. Nevetést csiholok ki magamból a szarkazmusát hallva, azt hiszem még jobban maga alatt lenne, ha úgy igazából kimutatnám a sajnálatomat. Férfiként biztosan bántja az egóját ami történt. Az a legjobb, ha sodródunk az árral.
- Vadlovat? Azt én is. – Felelem még mindig vigyorogva, és bár én húztam kifelé, kint már csak azért sem engedem el a kezét, átkulcsolom az ujjait a sajátommal, és kiváncsian várom, merre van az a bizonyos koncert. Valóban táncolni is akarok, de ismerkedésre is tökéletesen alkalmas lehet. Csak nehogy megint lerohanjanak a paparazzik, az mára már bőven nem hiányzik. [

Tárgy: Re: Sagitarius Vas. 5 Okt. - 10:43

Arianna & Simon

- Ennyire azért nem érdekes. – gondolom nem éppen az életemre célzott, de mindegy is. Soha nem volt valami nagy szám az, ahogy élek. Egyszerűen mégis nagyszerűen, egészen eddig. Egészen addig, míg a kicseszett múlt szembe nem jött velem és pofán nem vágott, hogy aztán belemenjek ebbe az egész változzunk meg baromságba. Sőt, igazából nem is belementem, én erőltettem az egészet, szóval ez csak még inkább azt mutatja, hogy az én hibám a dolog, alighanem be voltam rúgva, mert ilyen hülyeséget nem hiszem, hogy képes voltam meglépni. Persze, nem ittam egy kortyot sem, emlékszem már arra a napra kristálytisztán, ahogyan az összes többire is. Kár, hogy… semmit sem értek, és ide vezettek.
- Mi az, hogy én is? Te is… vagy ismersz valaki mást? – azért ez nem mindegy. Mármint… igazából az, de érdekel a dolog. Fel sem tűnt, mikor találkoztunk és ”együtt” voltunk, bár… bár kitudja, lehet, hogy akkor még meg sem volt a képessége. Nekem is csak később jelentkezett, mikor szükség volt rá, hogy ne patkoljak el bunyó közben. Az aztán nem volt semmi, majd jöttek a kísérletezgetések, hogy mit bírok ki, milyen gyorsan gyógyulok… úgymond magamat fejlesztettem, bár nem valami hozzáértő módon, de mindegy is, nem valami rohadt nindzsa akartam lenni, csak jó abban,amit csinálok. Ez pedig a bunyó, vagy a pénz behajtások, ha valamelyik barom nem fizet. Mint például a múltkor, mikor Jillel kellett összekaparnunk John-t. A képességemet pedig… hát nem is tudom, néha szívesen elcserélném valaki mással. Elég fájdalmas, ahogyan azok a kicseszett csontok előjönnek, aztán a gyógyulás se valami kellemes.
- Pontosan, nem vagyok, ekkora hülyeséget nem csinálnék soha. A szerelem… idiótáknak való. – ezt eddig is tudtam, de most lett teljesen biztos. Az érzelmek nem oldanak meg semmit sem, csak még bonyolultabbá teszik a dolgokat. Anyám mindig azt mondogatta, hogy a szív azt is látja, amit a szem nem. Az én szívem eddig totálisan vak volt, és nagyon jó is volt így, mégis ki a francnak kell az, hogy folyamatosan ilyen hülye érzelmek miatt kelljen döglődnie? Nem baj, ha kiborulsz, ebből látszik, hogy te is ember vagy. Ezt is sokat hallottam anyámtól, és rohadtul nem érdekelt már akkor sem. Az életem jó volt, fájdalommentes, erre mikor változtatni akarok… hát jön a pofon, ami után persze, hogy nem szívesen kelek fel, inkább visszakúszok oda, ahonnét jöttem, teszek arra a hülye levélre, meg anyám baromságaira. Nem tud ő semmit sem az életről, és rólam sem. Amúgy is, már rég meghalt, nem értem mit teperek akkor meg.
-Majd megnézem a naptáramat. – na nem mintha olyan rohadtul be lennék táblázva, és nem mintha lenne egyáltalán naptáram. Azt csinálom, amit akarok, szabad vagyok, nem kell munkába mennem, király minden. És ezt nem is fogom soha megváltoztatni. Én nem akarok állandó melót, ahol a főnök folyamatosan baszogat, ahova időre kell menni, ahol megaláznak, mert… mert én ott olyan lennék, mint valami időzített bomba, és biztos, hogy két nap után a kórházba kerülne az a barom, aki egyetlen rossz szót is szólt hozzám. Amúgy is a nulláról kéne kezdenem mindent, ahhoz meg semmi kedvem nincsen, kinek van?
– Én meg egy Mustangot.– ha nem húzna maga után, akkor minden bizonnyal fel sem állnék, de így sajnos ”muszáj”. – Pár utcával lejjebb van valami koncert féleség. – jegyzem meg. Jillt akartam odavinni, de… de most már mindegy nem? Amúgy is… ki az a Jill? Felejtsd el és kész, menni fog Simon, ebben világbajnok vagy.

Tárgy: Re: Sagitarius Csüt. 2 Okt. - 18:32

Ria & Simon

Felnevetek a válaszán, így kell ezt csinálni, nem is szabad belesüppedni az önsajnálatba, még akkor sem, ha éppen akkor pokolian kínzó érzés tud lenni. A legjobban akkor cseszhetsz ki a világgal, ha akkor röhögsz a képébe, ha a leginkább a padlón vagy. Érzékien paskolom meg az arcát elismerésem jeléül, erről van szó, vállalja fel, hogy mi egy alomból vagyunk, sosem fogunk megváltozni, múlthatnak az évszakok, látom, hogy a leckét többé kevésbé megtanulta, csak a saját ösztöneire figyeljen. Ezért nem akadok ki rajta, ha engem is elküld az anyámba, legyen nyugodtan önző, öncélú. A flegmasággal jobban lehet érvényesülni, mint az érzelgősséggel. Sajnálom ugyan a másik lányt, mert biztos, hogy ilyen alapon Simonnal sem könnyű, még ha egykori kis pajtásom még erőszakot is tett rajta, de hát istenem, valamivel csak kiprovokálták...
- Nocsak... – Vonom fel szép metszésű szemöldökömet. Nem csak fehérneműmodelnek, szépségkirálynőnek is elmehetettem volna, na de na, vagyok, aki vagyok. A felsorolásából többet természetesnek veszek, nem is nagyon ragadok le náluk, túlélte, nem? A legutolsó részek kötnek le tartalmilag. Csontot növeszt? Meggyógyul? Nagyon nem hangzik rosszul. De tényleg. Ez felhívás lenne keringőre? Soha, senkinek nem mondtam el, hogy ki vagyok valójában, mit is tudok, és még a hirtelen támad inger hatására sem fogom ezt feladni. Kedves vagyok, édesen búgok a fülébe, de nem gyárgyultam meg. A titkom az enyém marad. Kissé közelebb hajolok, mint aki valami hatalmas kincset talált. Félresimítok egy tincset a homlokából, és odasuttogom.
- Ahha... Szóval te is ilyen titkolt szuperhős vagy... Ezzel biztosan tarolsz. – Jól láthatóan nyalok végig az ajkamon, és ezek után már tényleg nem értem, mi a jó fenééért hisztizik a másik kislány, vagy miért verte át Simont. Hát valakinek semmi sem elég? Főleg, hogy ha elképzelem, hogy a srác honnan képes plusz csontokat kinöveszteni. Khm... Fel sem merül bennem, hogy kiakadjak, vagy leleplezzem. Azon túl, hogy még mindig a barátomként kezelem, nagyon úgy tűnik, több a közös bennünk, mint hittem. Fordítva én sem örülnék, ha szörnyszülöttnek bélyegezne, bár úgy vélem a habitusából kifolyólag, hogy nem az a típus, aki pusztán a másság miatt ragaszt címkéket egyesek homlokára. Ha ennyire odavan, akkor a becsület, az adott szó számára jelenti a mindent.
- Akkor nem vagy... felőlem... – Vonom meg a vállam, és kissé arébb húzódom. Sértett a büszkesége, teljesen világos. Én is ezt mondanám. Sőt, talán jól is teszi, hogy ennyire megkeményíti a lelkét, felesleges siránkozni rajta, hogy mi miért alakult így. Ha már most úgy látja, hogy bukta az egész, akkor nagyon is jól fog járni azzal a Bon Jovi jeggyel, amit végül később tolok az orra alá. Itt még nem tartunk, csak annál, hogy erőlteljesen, mondhatni csöppet arogánsan állít le, pedig csak lelkesedtem volna, hogy végre „ilyen” gondjai is vannak. Kedveltem őt annyira, hogy fene tudja miért, izgalmasnak tartom, ha végre a szív ügyei érintették meg a lelkét. Tudom, hogy ha nem sikerül jól a dolog, az fájdalmas érzés lehet, de legalább belekerült abba a körbe, aki ha nem is feltétlenül szerelmes, de választ magának valakit, aki fontos számára. Vagy akinek ő. Az nyilvánvaló, hogy nem fog egykönnyen túllépni a dolgon, mert most is törne-zúzna, és ha erről van szó, hát miért is ne tehetné meg? Az éjszaka még csak most kezdődik. Alig pár napja érkeztem meg, nem számítottam itt rá, de ha tehetek valamit érte kárpótlásul, mert kiléptem az életéből, hát hadd szóljon, az engem is felvillanyozna. Az ökölpacsis viszonzásra kacsintanom kell, erről van itt szó, fogadja el hogy annyira rossz nem vagyok. Vagy ha az is vagyok, ebből ő most csak profitálhat. Ezúttal félreteszem a tükrök kérdését, apámat, csak arról szólhat az este, hogy kiütöm magam a társaságában.
- Csakis. Mással el sem megyek, tedd szabaddá magad. – Felpattanok, és odariszálok a pulthoz. Kifizetem mindkettőnk italát, majd visszalépve hozzá már csak a saját jegyemet csúsztatom a táskámat. Odalépek hozzá, nemes egyszerűséggel kézen fogom, és elindulok vele kifelé. – Na húzzunk innen. Táncolni akarok. - Nem kérdezek, tényeket közlök, csupán abba lehet beleszólása, hol fogjuk ezt megejteni. Ha ismer valami élőzenés bulit, vagy éppen korán nyitó discot, nekem egyre megy.

Tárgy: Re: Sagitarius Vas. 28 Szept. - 16:47

Arianna & Simon

- Min is? – ennyi, túl is léptem rajta, sőt mi több, már nem is emlékszem rá. Ez kell nekem, hogy másodpercek alatt elfelejtsek minden szarságot, ami nem érdekel. Régen ebből világbajnok voltam, és én hülye mindezt eldobtam magamtól, de most visszaszerzem, nem magasból teszek erre a legyél jó ember szarságra. Anyám is ezzel traktált, és a hülye levelében is ezt írja, csak nem éppen szó szerint. Persze, éljek úgy, ahogy nekem jó. Mondja egy halott, ilyenkor azért az ember érez valami nyomást a vállán, hogy talán mégsem jó az, amit csinál, nem? Rohadt pszichológia! Anyám aztán nagyon jó volt benne, és ha éltében nem sikerült, hát majd holtában próbálkozik. Tipikus.
- Anyám feldobta a bakancsot, a barom nagybátyámnál laktam Írországban, megerőszakoltam egy csajt, aztán, amint a nagybátyám is megdöglött, idejöttem. Ja, és csontokat növesztek ki magamból, meg meggyógyulok csak úgy. – dióhéjban ennyi. Persze, mondhatnátok, hogy mégis miért mondom ezt el neki? Elvégre nem titkolni kéne, hogy mi vagyok? Én pedig erre egy kérdéssel felelnék. Miért, ki vagyok? Egy csávó, aki csontokkal szórakozik, és magától meggyógyul? Ez lennék én? Mégis ki a francot érdekel, hogy én ki vagyok? Vagy hülyének néz, vagy elfelejti holnapra, de felőlem aztán szét is kürtölheti a világban. Magasból leszarom.
- Semmi közöd hozzá, és hagyd abba ezt a szarságot. Nem vagyok szerelmes, legszívesebben egy lapáttal verném pofán. – persze, nem tenném meg, de azért gondolatban eljátszhatok a dologgal, igaz? Remélhetőleg…vagyis nem, igazából teszek arra, hogy megsértődik vagy sem, akkor sem fogok most neki erről dumálni. Elakarom felejteni Jillt, nem pedig felemlegetni. És az se lenne rossz, ha leállna ezzel a szerelem nevű szarsággal. Ezt a szót soha nem akartam hallani, talán az utóbbi időben igen, de most, most aztán ez a szó, ez a kicseszett érzés hiányzik a legkevésbé nekem. Hagyja csak abba, nem tud ő semmit, ne higgye, hogy ismer.
- Nem valami érdekes az életem. – és ezért nem is fogok belekezdeni a mesélésbe. Mégis mit meséljek? Hogy milyen volt átmenni a fél városon, mint valami úthenger? Elegem volt ebből a helyből, talán el is megyek innen a francba, úgy még kevesebb az esély arra, hogy összefutok Jillel, bár… bár gondolom a haverjával koktélozgatnak a medence partján a fickó palotájában, így elég valószínűtlen, hogy újra látnám bármelyikük pofáját is, de azért nem akarok kockáztatni, a végén még úgy felidegesítem magamat rajtuk, hogy olyat teszek, amit megbánok később. Vagy nem. Inkább az utóbbi, dühömben szarok a világra érzésem van, elég kevés dolog van, ami érdekel olyankor. – Ja… - morgom, ahogyan egy elég hevenyészett mozdulattal ökölpacsizom vele, majd egy huzamra fel is hajtom a piám. Nekem nem igazán árt meg, tíz másodperc és már ki is ürül a szervezetemből, kicseszett képesség. Igazán hasznos tud lenni néha napján, de mikor piálni akarok, vagy bármi más módon pusztítani a szervezetemet… na olyankor ez egy igazi Istencsapás. mégis melyik piás vágyik arra, hogy ne hasson rá az alkohol? A hülye piás talán, akinek a fejében már alapból nincsenek rendben a dolgok, de egy gyakorlott, igazi piás, na ő aztán arra vágyik, hogy az alkohol mindent elbasszon benne.
- Ugye most csak szívatsz? – kérdezem tőle nem éppen kitörő lelkesedéssel mikor elveszem az egyik jegyet. Bon Jovi. Komolyan, meg sem lepődnék, ha én lennék azon a koncerten az egyetlen pasi.

Tárgy: Re: Sagitarius Pént. 26 Szept. - 10:56

Simon & Ria

- Örülök, hogy így gondolod. Ha viszont így van, akkor lépj is túl rajta. – Bólintok, mert ha nem gond neki, hogy elszakadtunk egymástól, nem kéne úgy viselkednie, mintha én volnék a leggonoszabb teremtés. Különben sem rám mérges ahogy látom, csak én voltam kéznél, akinél levezetheti a feszkót. Nem nehéz összeraknom, hogy mi is történt, valaki nagyon durván belegyalogolt a lelkivilágába. Lerí a bánatos, bús képű lovag ábrázatáról, hogy érez valamit, valami mélytüzűt, és enyhén elkeseredett, mert... valami történt. Fürkészem az arcát, és bár legtöbbször magasról szoktam tojni más érzéseire, egy kicsit magamat látom benne, ahogyan Stryker félredobott, elbánt velem. Jó, mi nyitott kapcsolatban éltünk, de annak is megvannak a határai. Kicsit végigsimítanék most Simon tincsein, mégsem emelem az ujjaimat, mert úgy vélem, még az is sebet okozna most. Beszélnie kell, attól talán jobb lesz. Ha nem, akkor marad a pia.
- Tudod mit? Inkább meséld el, hogy mi történt veled, amióta nem láttalak? Csak úgy dióhéjban. Ria néni itt van, meghallgat. – Nem beszélek vele lekezelően, sokkal inkább úgy, mint régen, barátként. Látom, hogy teljesen padlót fogott, de ráérek, rendelek még egy kört mindkettőnknek, mert amilyen ütemben fogyaszt, szegénynek még kiszáradna a szája a nagy beszéd közben. Tényleg kiváncsi vagyok, mi ronthatta el ennyire a lelkivilágát. Amikor még kamaszok voltunk, akkor is voltak bátortalan pillanatai, zűrös családi élete, és ahogy nézem külsőleg igencsak megemberesedett. Már csak az a kérdés, hogy ha valami méreg rágja belülről, nem lehet túl régi keletű, mert még fizikailag nem szedte szét. Felteszem inkább a nagy kérdést, bele a közepébe, sosem féltem a válaszoktól. Felesleges hülyének nézni egymást, akkor beszéljünk nyiltan. Még ha nemet is mond, már a gesztusaiból le tudok szűrni valamit. És hát miért ne segítenék? Egykoron nagyon jóban voltunk, ha úgy tervezem, hogy letelepszem itt egy időre, talán ismét lehet itt valami. Mondjuk ha ez a szerelmi téma az aktuális, akkor sajnálatos módon a gyengédebb és vad dolgok is kizárva, de a barátságunkról lehet szó megint. Ha ő is úgy akarja.
- Ez is egy válasz drágám. Nem kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy lássam, hogy oda vagy, meg vissza. Nincsen ezzel semmi gond. Megesik. És mit csinált a kiscsaj? Mesélj már. – Mosolyodom el finoman, mert csak az derült ki, hogy átverte. Na jó, de az átverésnek sokféle formája van, kezdve attól, hogy valójában a lányokat szereti, és ez csupán kitérő volt. És még sorolhatnám.
Végül letörlöm magamról a flegma álcát, és magamhoz húzom, egy kicsit erőltetve a női dominanciát, talán pont azzal sikerülhet, hogy meglepem őt. Nem tudom, hogy mit hitt, talán hogy elijeszthet? Abból nem eszik. Ritkán vagyok így, de akit a szívembe zártam, azt nem eresztem el, még ha évek is telnek el, hogy újra látjuk egymást. Ennek nem sok köze van a testiséghez, bár ha jobban belegondolok, nagyon is kellemes volt vele. Sikeres a dolog, ezúttal tényleg megcirógatom az arcát, a tarkóját, és egy puszit nyomok a homlokára, s ő gyorsan visszahúzódik. Felnevetek a válaszán és csak legyintek.
- Ez így természetes. Meglepődtem volna ha még mindig úgy éled az életed. Én is változtam. De engem most hanyagoljunk, ha már így alakult, akkor maradjunk csak nálad. – Feláll, és az eddigi körök ellenére valami erőset kér, felnyújtom a kezem, hogy nekem is jöhet. Amikor megkapom, koccintok vele, és szélesen elmosolyodom. – Rájuk! Megkapták, ami jár nekik. – Nyújtom ökölpacsira a kezem. Aztán miután felhajtottam a méregerős italt, zihálok egy párat, és a táskámat felpattintva előveszem a jegyeket. Viszonylag új együttes, de valami extradurván bugyiáztató a frontember, viszont stílusában Simon tombolásaihoz is pont ideális. Bon Jovi.
- Barátnőzni akartam, de ezek után édesem... letépem a golyóidat, ha nem jössz velem... – Búgom mézesmázasan. A dátumok a jegyen két nappal későbbre szólnak. Adig átgondolhatja.

Tárgy: Re: Sagitarius Hétf. 22 Szept. - 18:11

Arianna & Simon

-Nincs is szükségem a bocsánatodra. – régen volt bántó, most már… nem érdekel különösebben. Nem is amiatt vagyok ki, amit ő tett, hanem, amit Jill. Ria már az elején elmagyarázta, hogy ebből nem lesz semmi, ne úgy álljak hozzá, mint valami kapcsolathoz, de fiatal voltam és elkövettem azt a hibát, hogy megkedveltem. Elmondhatatlanul utáltam, mikor elment, de aztán időközben felnőttem, és rájöttem arra, hogy mennyire jó érzelmek nélkül élni, felépítettem egy falat, amin senki nem jutott át. Én barom viszont beengedtem Jillt, és naná, hogy minden tönkrement, naná, hogy átlettem megint cseszve. És Ria most ezt idézi fel bennem újra és újra. Arról nem is beszélve, hogy szar napom van, szóval ne igazán várjon tőlem semmi kedveset. De hogy is tudhatná ő ezt? Elment, nem ismer engem, nem az vagyok, aki régen voltam.
- Ki nem szarja le? – most aztán rohadtul nincs kedvem ehhez az egészhez. Teszek rá, teszek Jillre, teszek anyám hülyeségeire, amit összehordott nekem az életről. Ő aztán könnyen beszélt, mert nem neki kellett csinálnia, ő már halálsoron volt, úgy meg könnyű okoskodni . Soha nem értett engem, soha nem is érhetett volna meg, de persze ontotta magából a szentbeszédet. Mégis mire mentem vele? Semmire, megint csak csalódtam, mert erre jók az a kibaszott érzelmek. Mi értelme velük kínozni magadat? Inkább élj nélkülük, úgy sokkal egyszerűbb minden. Anyámnak is sokkal jobb élete lett volna, ha úgy él, ahogy én éltem. Nem lennék akkor itt, de ő igen. Megcseszheti, mert az ő hibája, hogy ide jutottam. Ha nem hal meg, akkor… áh, mindegy, megint csak bűnbakot keresek a saját baromságomra. Én voltam a hülye, de utoljára bíztam meg a bárkiben az biztos.
Ria kérdésére odakapom a fejemet és először csak megdöbbentem pislogok. Mi? Baszki! Már megint ez a hülye kérdés, muszáj volt feltennie? Honnan tudjam, hogy mit érzek? Éveket éltem érzések nélkül, erre most még jól rá is baszok, mikor változtatni akarok. Tudja a rák, hogy mit érzek iránta… egyelőre csak dühöt, vagy talán ezt akarom érezni? – Mondd csak, te mégis mikor lettél a szívügyek szakértője? – remélem kihallja a szavaimból azt a tengernyi iróniát, amit elrejtettem benne. Igazából ezzel azt akartam mondani, hogy : mondd csak te meg, hogy szeretem-e őt! Ha már ilyen kikúrt okos, hogy mindenről tud, akkor igazán elmagyarázhatná a dolgot, mert tőlem aztán nem fog se igent, se nemet kapni válaszként. Már csak az kéne, hogy kimondjak valami olyat, amit megbánnék egy életre. Ha nem bassza el így szószerint, akkor még talán örültem is volna annak, hogy kimondom, de így… eszem ágában sincs, hogy utat engedjek ennek az érzésnek. Ha kimondanám, akkor valósággá válna, ezt nem engedem, elég volt ennyi érzés egy életre. Inkább kettőre.
A reakciója meglep, finoman is szólva. Kezdtem már reménykedni abban, hogy ennyi elég volt belőlem, hogy elhúzza innen a csíkot, és hagyjon elmerülni a… akármiben is, amit most érzek. De nem, ő csak kitárja a karjait, és most oda kéne bújnom? Oké, hogy szar napom van,és legszívesebben elküldeném az anyjába az összes embert a világon, de huszonhárom éves vagyok baszki, nem fogok senkihez sem odabújni. Persze, végül ő húz magához, így valami nagyon nyomorult odabújásra azért futja tőlem, de amint lehet már vissza is húzódom. Szuper.
-Te viszont nem ismersz engem. Nem az a kis kölyök vagyok, akit régen ismertél. – annál sokkal savanyúbb, cinikusabb, bunkóbb és… és talán még szánalmasabb is, de a mai napon mindezt leszarom úgy, ahogy van. – Na ez egy jó ötlet. – biccentek Ria felé, és azonnal a pultoshoz fordulok, hogy adjon valami jó erőset. Az a baj, hogy nekem ezt órákig át kéne vedelnem, hogy berúgjak…átkozott képesség, most szívesen megszabadulnék tőle. – Minden nőre, akit megfektettem! – ezzel a mondattal emelem poharam. Most aztán örülhetnek, sikeresen át lettem verve, ezt hívják ők igazságnak, nem?

Tárgy: Re: Sagitarius Szomb. 20 Szept. - 21:12

Simon & Ria

A hűvös hangsúlyra csupán elmosolyodom, nem kényszeredetten, álcázva, hogy meg vagyok bántva. Nem vagyok, csak érdekel, mi taszíthatta ebbe az érzelmi fertőbe. Nem hinném, hogy én voltam az. Barátság volt köztünk, megspékelve némi vad erotikával, de hát istenem, fiatalok voltunk, na nem mintha most olyan öregek lennénk. Ennyire feldolgozhatatlan lett volna a távozásom? Ennyire mély nyomot hagytam volna benne? Nekem istenesen hiányzott, kár is lenne tagadnom, de a dolgaimmal kellett törődnöm, minden más másodlagosnak bizonyult akkor. És átverésnek veszi. Talán az, az ő szemszögéből. Nem lehetne csak átlépni rajta, morgás nélkül? Ahogy nézem, nem. Arébb csusszanok, természetesen úgy, hogy közben finoman megérintem a karját, mintegy megértőleg. Az érintésnek úgy hiszem mindig nagy szerepe volt, emocionális lények vagyunk, számít a figyelem, a kontaktus.
- Most érkeztem. Két napja... nem gondoltam, hogy bántó leszek, ha lelépek. Ha így történt, hát nem tudok utólag mit csinálni. Felnőtt ember vagy Simon. Itt vagyok, de bocsánatot kérni nem fogok. Nincsen miért. – Rázom meg a fejem. Nem leszek kioktató, viszont szívenütni sem fog, amit a fejemhez vág. Nem is ismer, feleslegesen itélkezik, mert a kemény macsók dumáit már fiatalon sem vettem magamra. Az ember csak úgy lehet erős, ha képes magasról letojni a lelki zűröket. Látom rajta, hogy tökéletesen maga alatt van, és ezúttal nem miattam, valami más történt, csak rajtam vezeti le. Megpróbálja. Rólam lepereg, csak rossz, hogy szenvedni látom. Na nem mintha én lennék a legjobb váll, amin kisírhatja magát. Ciki.
- Régen volt, tán igaz sem volt, nem? – Nevetek fel halkan, mert tényleg nem értem őt. Az előbb lecsesz, mert nem volt elég fontos, hogy maradjak, és a hiányomtól enyhén úgy tűnik, mintha megrázta volna, most pedig azt, hogy igazából nem is jelentettem neki még annyit sem, hogy úgy igazán odafigyeljen rám. Pasik. Arébb húzódik, pedig már nem ülök közvetlen közelében. Menekül tőlem? Mivan? Ennyire ne legyen már megsértődve, mert még magamra veszem.
- A komplikált az azt jelenti, hogy szereted? – Én már csak ilyen vagyok, leegyszerűsítem a dolgokat. Kicsit tényleg fura, hogy megerőszakolja, aztán meg nem tud élni nélküle. Látom én a jeleket. Csak arról tudunk ilyen mocskosan beszélni, aki miatt átkozzuk az eget, hogy beleszerettünk. Nekem is volt már ilyen. It happens, ahogyan az amcsik mondják. Nem is tudom, hogy most miért kezel engem úgy, mintha minimum valami vágytól égő amore lett volna köztünk, és azt sem, hogy most mit kéne tennem. Lehet, hogy szépen fel kéne állnom, és itt hagyni, hadd főjjön a saját levében. Viszont a válasza nagyon is érdekel.
- Eszed tokja.. – Felelem, és olyat teszek, amire úgysem számít. Talán az lenne a leglogikusabb, hogy felpattanok, és sértődötten vonulok ki, mint valami királynő, de hát a fenébe is, egyszer kedveltem őt. Miért kéne most magamra vennem, hogy az egész világgal baja van. Odacsusszanok hozzá, és kitárom a karomat. Ha nem engedi, akkor erőnek erejével húzom magamhoz. Nem érdekel, hogy milyen libuskáktól veszem el az esélyt, ezzel a mai fellépésével amúgy sem tudna tarolni. Nem megölelem, hanem úgy fordulok, hogy oda tudjon bújni.
- Nem tudom, hogy mi a bajod, de ismersz, nem vagyok az a kiakadós tipus. Legalább igyunk együtt. Rendben? – kérdezem végigcirógatva a tincsein, és egy lágy puszit lehelek az arcára. Nem csábítós, ezúttal baráti jelleggel.

Tárgy: Re: Sagitarius Kedd 16 Szept. - 16:47

Arianna & Simon

- Kezdetnek mondjuk arrébb mehetnél. – mondom hűvösen, ahogyan egy újabb slukkot szívok a cigarettából. Nem arról van szó, hogy ne tetszene a csaj, egyszerűen csak elegem volt azokból a nőkből, akiket ismerek, főleg azokból, akik még istenesen át is basztak. Nem húzódom hátrébb, és ha ő sem, akkor maradok a helyemen, de nem kezdem el a melleit stírölni, mint valami óvodás, egyszerűen csak a szemét nézem beszédközben és kész. Elég sokszor voltam már akcióban, nem fogok emiatt máris szobára menni, és elegem lett egy életre az öntudatos nőkből amúgy is, úgyhogy csak mosolyogva nézem őt, miközben a változatosság kedvéért megfordulok, hogy a pultnak támaszkodhassak.
- Nem, úgy érzem átment már rajtad így is egy egész város. – hát most na, a mai Simon egy paraszt, nem árt ha hozzászokik. Vagy menjen el Jillhez és beszéljék meg egymás között milyen rohadtul is jó átbaszni engem, biztos jól kijönnének, elvégre van ez a női összetartás vagy mi a franc, nem? Normális esetben már rég elintéztem volna Ria-t, aztán mentem is volna a dolgomra, de a mai nap… a mai nap az más. Az egész kicseszett életem mást lett, és ennek most rohadtul nem örülök, ahogy annak sem tudom, hogy ő feltűnt. Menjen valaki máshoz, ha annyira kiéhezett, mert én aztán ebben nem leszek partner. Vele nem, elég volt azokból akik átvertek,
- Mert itt lakom. – jegyzem meg szárazon. Mégis hol a francban kéne lennem? Persze, ő ezt nem értheti meg. Azért jöttem ide, mert anyám mindig is Amerikában akart élni, nekem pedig nem volt kedvem Írországban maradni, visszamenni az olaszokhoz pedig még inkább nem, szóval úgy döntöttem megvalósítom az amerikai álmot, ami persze rohadtul nem sikerült, de nem is bánom. Jó volt úgy nekem, ahogy voltam, nem is értem mi a francért nem rendeztem le abban a rendelőben Jillt, hogy aztán kidobjam a francba. Soha többet nem fogok ilyet csinálni, csak a hülyék bíznak meg a másikban, engem pedig egyszer már hülyére vettek, másodjára nem fog menni. – Nem rémlik, hogy bármit is tanítottál volna. – az egy dolog, hogy ő volt az első csaj, de azon kívül mit kaptam tőle? Néhány jó tanácsot, hogy soha ne bízzak meg a másikban, erre a bizalmamba férkőzik, hogy átejtsen? És most az várná, hogy csak úgy visszaöleljem, vagy mi? Lószart, mozdulatlanul ülök tovább, és egy idő után már egyszerűen csak elhúzódom az öleléséből. Ehhez aztán most rohadtul nincsen kedvem, bár azt hiszem keresve is nehezen találnék bármi olyat, ami most jobb kedvre derítene.
- Ez komplikált… volt. A lényeg az, hogy már nem beszélek vele. – rohadtul remélem, hogy nem a lakásomon fogom megtalálni mikor hazaérek, mert istenre esküszöm, hogy hozzávágok egy széket. Már a kulcsot is elfelejtettem tőle visszavenni, de most már kapja be, majd lecserélem a zárat és kész, semmi kedvem újra találkozni vele. Beszélni róla pedig még annyira se, pedig talán kéne. De soha nem azt csináltam amit kellett volna, úgyhogy inkább csak hallgatok Jillről. Nem mintha olyan rohadtul sok köze lenne hozzá, mert ő is ugyanazt tette, mint Jill. Átvert mindkét ribanc, kezet rázhatnak.
- Nocsak, tönkrement a szemed a sok vakutól, vagy mi? – mégis mi a franc lehet olyan cseszettül nehéz a modellkedésben, amibe bele lehet fáradni? Állsz, pózolsz, mosolyogsz és kész, másnap pedig már egy újság címlapjáról figyeled a világot. – Vigyázol rám? – nem tehetek róla, kénytelen vagyok felnevetni. Hát ez kibaszott abszurd. – Az eddig is kurva jól ment, mi lenne ha megkímélnél a gondoskodásodtól? – nincs senkire se szükségem, soha nem volt, csak én voltam olyan naiv, hogy esélyt adjak a dolognak. Nem kell se Jill, se Ria, se senki. Tökéletesen megvoltam egyedül eddig is, majd holnaptól visszaállok a régi kerékvágásba.

Tárgy: Re: Sagitarius Vas. 14 Szept. - 10:05

Simon & Ria

Fogalma sincsen róla, hogy modellnek lenni nem arról szól, hogy szépen mosolygunk. Ez egy külön szakma, kezdve a napi megerőltető edzésekkel, a külön étrenddel, a megfeszített tempóról, amelyről az utazások szólnak, ezt miért is kéne megmagyaráznom? Nem gondoltam bele, hogy egy kamaszkori haverságból ő évek múltán is rossz emlékeket őriz. Jó volt, amíg tartott, ezt miért is kéne túlragozni? Sosem gondoltam bele, hogy egy olyan csinos arcú srácnak, mint ő, nagy ügyet okozna az, hogy továbblépjen, és keressen magának valakit. Ahogy emlékszem, én voltam neki az első, és akkor? Náluk ez csak nem lehet akkora fenenagy érzelmi töltet, mint nálunk, hogy halogassuk, hogy aztán nagy felelősségről papoljunk, amikor megtörténik? Nálam nem így történt, kinéztem magamnak valakit, aki jóval idősebb volt, és még szűzként ajánlkoztam fel, én csábítottam el, lehetettem vagy tizenhárom. Akkor most Simon mit lelkizik? Tettem, amit tennem kellett, elmentem, nem tartozom számadással. Barátok voltunk, valami olyasmi, amibe belefért az a két alkalom, túlgondolta ezt az egészet. Ott ülök vele szemben, és csak azt látom, hogy valami nagyon félrement. Erről én tehetek? Mellette kellett volna lennem, és valami komolyabbat kihozni a dologból? Félretenni, hogy mi van az apámmal? Ezt nem gondolhatja komolyan. Mindenki a saját életéért felelős. Viszont magamra sem fogom venni mindezt. Ha nem kiváncsi rá, akkor meg főleg nem. Régen sem azt kedveltem benne, hogy hajlamos az önsajnálatra, hanem az erejét, amivel előre tud menni. Fizikailag főleg. Tetszett külsőleg na, és jól tudott hallgatni, amikor magamról beszéltem, végülis ez is lehet a barátság alapja.
- Szerintem sem. Spongyát rá. Mivel kárpótoljalak? – Nem érdekel, hogy azt mondta, rontanám a vadászesélyeit, a box másik oldaláról most átcsusszanok az övére, sokkal közelebb. Rákönyölök az asztalra, hogy még jobban meglegyen a belátás, és finoman keresztbe teszem a lábam, hogy érintésközelben legyen a combom. Mindig megszerzem magamnak, amit akarok, ezúttal vegyül a dologba némi lelkiismeretfurdalás is, és már azzal csökkenteni tudom, hogy mutatok magamból valamit, hát miért is ne.
- Úgy érzed... hogy nagyon... nagyon rossz kislány voltam? – Lehelem, és közelebb hajolok. Éppen annyira, hogy valószinűtlenül kék pillantásomat magán érezze, végigcirógasson rajta. Közvetlen közelemből most érezheti a jól megszokott, édeskés virágillatot, amivel már sokakat levettem a lábáról, többek között őt is. Nem volt köztünk rendszeres a testi érintkezés, a buja gyönyör, valahogy mindkét alkalom olyan furcsán, spontán jött, pedig hónapokig élveztük egymás társaságát, különös módon akkor nekem nem is volt más, pedig voltak jóseggű pincérfiúk még otthon Olaszországban. Látom rajta, hogy ki van rám akadva, amit értek is, csakhogy velem rossz lóra tett, most is a mának élek.
- Nem lehetett egyszerű... És mégis itt vagy.. Na de megerőszakoltad? Hát ezt tanítottam? – Nem nevetek fel, csupán mosolygok. Nem cinikusan, nem megalázóan. Velem is bántak már durván, Striker is többek között, utána elég sokat kellett ücsörögnöm a tükrök között. Más ezt nem teheti meg. Finoman végigsimítok az arcán, és egy puszit nyomok rá. Ha engedi, akkor odabújok hozzá, ezúttal elég az, hogy a testem melegét érezze magát, a lehelletemet a nyakán. Nem tudom, hogy mi történt vele, minek mi az oka, következménye, de miattam, belőlem indult volna mindez? Vagy akkor is megtörténnek ezek, ha sosem ismer meg. A következő mondatára mégis felnézek. – Most átbaszott? Hát tartjátok a kapcsolatot? Bosszút állt a kiscsillag? – Kérdezem most mosolytalanul. Megkeményedik a tekintetem, az más dolog, ha én török pálcát Simon sorsa felett, de hogy más bántsa őt... Hát kitekerném a ribanc nyakát, bárhányszor is erőszakolták meg...Részleteket akarok tudni. Ingatom a fejem, tényleg nem érdemes megbízni senkiben, azt már nem is említem, hogy talán nekem is szükségem lett volna Simonra, csak túlságosan elhúzódott apám ügye. Aztán már nem volt visszaút.
- Nem sok. Azt hiszem...egy időre itt maradok. A modelkedést szüneteltetem. Kiveszek egy szobát, pasizok, semmi komoly. Meg rád vigyázok. – Biztosan erre is valami keserű dumát vág hozzám, de nem érdekel, úgyis tudom kezelni.

Tárgy: Re: Sagitarius Szomb. 13 Szept. - 19:31

Arianna & Simon

- Hirtelen kellett felnőnöd? Mi lenne, ha beállnál a sorba? – hirtelen kellett felnőnie? És most mit vár tőlem, kezdjem el sajnálni, vagy mi? Olyan fene szar dolga lett volna a kamerák előtt pózolva? Bocs, de ma nem tartok sajnálom a világot napot, az valamikor egy héttel ezelőtt volt esedékes, szóval erről most lecsúszott. Komolyan az eszem elszáll… nekem is korán kellett felnőnöm baszki. Oké, tizennyolc voltam, de lelkileg egy tíz éves szintjén rekedhettem meg valahol. Nekem is hamar kellett felnőnöm, sőt, még most sem sikerült igazából felnőnöm. Van egy lakásom, amit lényegében nem is én tartok fent, nincsen munkám, pénzért bunyózom, vagy pókeren kopasztok meg másokat, és abból állt az életem, hogy éjjel nőztem, reggel pedig próbáltam a másnaposságot alkohollal elmulasztani, ami nem jött be igazából. Szóval… hagyja ezt a gyorsan fel kellett nőni dumát, mert nem vagyok rá kíváncsi. Ma semmire nem vagyok kíváncsi. – Mindegy, hagyjuk, már tényleg nem számít szart sem. – valahogy túléltem, nem? Mindent túlélek, csak kell hozzá néhány nő meg pia és már kész is vagyok. A túlélés lényege azon alapul, hogy ne érez semmit, ne ismerkedj, ne akard megváltani a világot. Érzelemmentes élet, a biztonságos élet, még ha elég jelentéktelen is, de legalább nem csalódsz.
- Mondtam én olyat, hogy magamat hibáztatom? – nem, rohadtul nem hibáztattam magamat soha. Mindig csak őt. Persze, megfordult a fejemben, hogy esetleg én csináltam valami baromságot, ami miatt lelépett, de aztán rájöttem arra, hogy nem. Olyan voltam vele, amilyen mindig is, szóval nem volt oka arra, hogy miatta lépjem le. Ezért szépen elkönyveltem magamban egy rohadt ribancnak. Persze, ez azért erős, mert bírtam őt régen, de akkoriban elég dühös voltam rá, és most nem különösebben érdekel az, hogy mi miatt lépett le. Eltűnt és kész, nem érdekelnek a kifogások, bármennyire is jogosak, elegem lett belőlük egy életre. A francért nem tudja senki magára vállalni azt, amit csinált. Most komolyan, az én hibám az, hogy Jill alá feküdt annak a fickónak?
- Furcsának? – kérdezek vissza meglepetten, ahogyan kifújom a cigaretta füstöt. Most mondhatnám, hogy nincs semmi baj, csak ilyen lettem, miután elment, de mivel ma mindent leszarok, ezért úgy döntök, hogy igazat mondok, elvégre ez is hozzátartozik a változósdihoz, nem? Már ha még van értelme ennek a baromságnak. – Anyám meghalt, miután elmentél, aztán a részeges barom nagybátyámhoz kerültem Írországba, ott pedig megerőszakoltam egy csajt, aki most úgy átbaszott, mint annak a rendje. De ezt érdemlem, nem? – most kivételesen, nincsen irónia a hangomban. Oké, jogos, mert egy szaralak vagyok, de azért nem vártam volna, hogy pont ő lesz az, aki ezt teszi. Azt hittem, hogy majd én nem tudom kordában tartani a farkamat, és láss csodát, ő cseszett el mindent. Talán túlreagálom, sőt, biztos, hogy túlreagálom, de ez van! Megbíztam benne, vállaltam miatta mindent, ami ellentmondott eddig nekem, erre most mit kapok? Naná, hogy csalódok, de erre számítottam, csak arra nem, hogy ilyen rohadtul szar lesz. Már szinte kezdtem elfelejteni, hogy milyen érzés, mikor csalódsz valakiben. – Szar az élet, tudod? Hülye voltam, hogy azt hittem, képes vagyok megváltozni. Azt hittem, hogy majd így menni fog, valaki mással együtt, de… de nem, cseszettül nem. Igazad volt. Nem szabad senkiben se megbízni. – én voltam a hülye, hogy ezt elfelejtettem, én bíztam meg Jillben, amit azért most istenesen bánok is. – De hagyjuk is, rohadtul nincs kedvem erről beszélni. Veled mi van?

//Bocs, hogy így megvárakoztattalak!//

Tárgy: Re: Sagitarius Vas. 7 Szept. - 20:15

Simon & Ria

Érzem én a nem is rejtett sértettséget, nem ilyen fogadtatásra számítottam. Mindenkinek (beleértve engem is) olyan törékeny, sebezhető lelkivilága van, mint szeretett tükreimnek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mély nyomot hagyott benne a távozásom, hiszen már az elején is megbeszéltük, tart, ameddig tart, mellette meg jókat beszélgettünk, nem éreztem az elköteleződést. Talán pont a beszélgetéseink miatt kialakult barátság-féle miatt érezte árulásnak, hogy végül mentem, mert mennem kellett? Tűnődően tolom el magamtól, talán jobb lett volna, ha oda sem lépek hozzá, a múltat le tudtuk zárni, de én könnyen beszélek, ez a része nekem nem fájt, főtt más dolog miatt a fejem bőven. Sok mindent hagytam hátra, ellenben sosem voltam az a tipus, aki magyarázkodásokba bonyolódik. Simon tudta róla, hogy mennyire könnyen veszek dolgokat, elhatárolódom a konkrét vélemény nyilvánításoktól, talán ezért is volt olyan laza számomra az egész helyzet, hogy megízleltettem vele a gyönyört, ám nem tartottam tőle, hogy belémszeret. Nem voltam az a szerethető tipus, most is a fél világ akarná kitörni a nyakam, miközben nem tudják, hogy az a nyolc éves kislány, aki voltam, még mindig a tükörvilág foglya, vele egy részem lett oda, az, amelyik ragaszkodik, amelyik vágyik arra, hogy átöleljék, és a fülébe súgják, hogy nem lesz semmi baj. Néha még ma is eltöprengek azon, mi lett volna, ha nem úgy élem meg a képességemet, ahogyan... Beharapom az ajkamat, hát mégis haragszik, a pokolba kíván. Azt hittem, hogy ha a világ ily eldugott szegletére utazom, akkor egyszerűbb lesz életem, de a múlt elől sehol nem lehet elmenekülni.
- Számít ez még? Gyerekek voltunk, és hirtelen kellett felnőnöm.
– Vallom be, keserű pillantását méregetve úgy vélem, a tőrt forgattam meg benne, amit nem értek, akkor ez nem tűnt olyan komoly elválásnak. Fiatal csitri voltam, tele élettel, úgy gondoltam, hogy egy olyan dögös pasi már másnap talál valakit, akivel még beszélgetni sem kell. Erre most kiderül, hogy több kárt okoztam, mint amennyi örömet okoztam. Ennek érdekelnie kellene, minden logika szerint. Csak éppen... Önsajnálatásnak tűnik, valahol jogosan is, de nem tudok mit kezdeni a helyzettel, arra neveltem magam, hogy ne adjak senki felé komoly érzelemet, mert minek? Csak visszaélnének vele. Simon viszont igazán jó barát, társaság volt, ha az én hibámból történt mindez, kárpótolnom illene.
- Nem a te hibád volt. Az apám miatt kellett hirtelen elutaznom.
– Rázom meg a fejemet, mondatára pedig bólintok, na nehogy már én rontsam ki az éjszakai társkeresést. Nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul alakul az élete, hogy még mindig ez a báros megoldás játszik. Ez elment nálunk tiniként, de most, a második x-en túl is ilyen savanyú? Jó, én is egyedül vagyok, de szegénynek már akkor kivert kiskutya képe volt, amikor odafordultam hozzá. A derekamra fonodó tenyerén érzem a szilárd erőt, amellyel arébb von, nem is ellenkezem.
- Az most mindegy. Veled mi van? Olyan... furcsának tűnsz.
– Talán most, hogy arébb jöttünk, nem rontom a nőzési terveit, nyugodtabban tudunk beszélni. Lehet, hogy itt van az esély, hogy ismét belépjek az életébe, ezúttal jóval megfontoltabban, hátha ismét tudunk adni egymásnak pár pozitívabb napot. Más tekintetben meg nem tudom, a férfiakból Striker után kicsit ki vagyok ábrándulva, de mint tudjuk, ez nálam tiszavirág életű elgondolás. A napokban is láttam egy olyan példányt, amely nálam vagy egy tizessel volt csak idősebb, de bugyiáztató volt a maga módján.

Tárgy: Re: Sagitarius Pént. 5 Szept. - 14:45

Arianna & Simon

Nem kicsit lep az meg, mikor az egyik csaj csak úgy odajön hozzám és megölel. Most vagy nagyon nagy hatással voltam rá, és letudjuk a kötelező gyors ismerkedést, vagy összekever valakivel, viszont így a többi csaj pedig azt hiszi majd, hogy ennyi volt, és kiveti másra a hálóját. Remélem, hogy az első, mert amit eddig látok a csajból az nem semmi, és fura módon kicsit ismerős is. Aztán végül elszakítom a testéről a pillantásomat, hogy csak úgy futólag vessek egy pillantást az arcára, és ha nem lenne már így is elég szar kedvem, akkor minden bizonnyal most mennék le kutyába. Pár pillanatig csak meglepetten nézek rá, aztán kínomban nevetek fel. – Baszki, én ezt komolyan nem hiszem el! – a lány, akinek bizalmat szavaztam nem rég vert át elég csúnyán, erre kivel hozz össze a sors? Azzal, aki meg először cseszett át. Ennyire szerencsétlen nem lehetek a rohadt életbe is! Legszívesebben elhúznám innen a csíkot, azt hiszem át kéne tenni az önpusztítós napot mára, mert most bizony kedvem támadt autók elé ugrálni. A francba is!
Komolyan eljátszadozom a gondolattal, hogy megjátszom a hülyét és valahogy lekoptatom őt a francba, csak ugye az előbb elszóltam magamat, abból kiderült számára is, hogy emlékszem rá, nehéz is lenn elfelejteni, nem egy átlagos csaj, ezért még inkább fájt akkor, hogy elhúzott. Akkor, most már nem, alig gondoltam a dologra, erre jön és rátesz még egy lapáttal a nyomoromra. Oké, lehet, hogy nem direkt csinálja ezt, de akkor is rohadtul dühítő ám ez. – Ja, úgy körülbelül nyolc éve annak, hogy leléptél. – na nem, mintha olyan nagyon számon tartanám az időt. Nem haragszom már rá, de azért még mindig ott van bennem a tüske, hogy csak úgy lelépett, legalább egy rohadt levelet írhatott volna, hogy mi történt, mert így aztán elég szarul telt az első néhány hét az eltűnése után. – Gyere, a végén még azt hiszik, hogy nekik esélyük sincsen. – amilyen hülyék az itteni nők, simán kinézem ezt belőlük. Márpedig ez a hely egy igazán jó kis vadászterület, úgyhogy nagyon nem csípném azt, ha azért nem tudnék itt senkit felszedni, mert Ria megölelt. Úgyhogy csak átkarolom a derekánál fogva és arrébb vonom egy kicsivel, hogy ne legyünk annyira szem előtt, majd beszéd helyett inkább először csak rágyújtok. Muszáj valahogy mérgeznem magam, mert ez a nap túlságosan is sok így egyszerre. – Szóval… mi van veled? – nem fogok én itt azon akadékoskodni, hogy letámadom a múlttal. Nem kell, hogy tudja mennyire volt szar.

Tárgy: Re: Sagitarius Kedd 2 Szept. - 17:22

Simon & Ria

Fura, de jobb itt. Az első pár óra után hajlandó voltam levetni a szalmakalapot és a napszemüveget, és lám nem kattognak vakuk a szemembe. Jó dolog egy kicsit átlagosnak lenni. Teljesen nem leszek az, mert eddig csak a fél város akarta elkérni a számomat, de nem azzal az indokkal hogy én néztem rájuk vissza a Vouge címlapjáról, inkább azt látják bennem, amit valóban láttatni akarok. Biztosan lesznek olyanok, akik olvasnak napilapokat, de talán ez a városka megengedőbb a hírességekkel szemben. Végülis fehérneműmodell vagyok, nem filmcsillag. Azt hiszem az elvárt nyugalmat itt fogom megkapni, csak egy kicsit ki kéne pihennem magam. Mintha engem olyan fából faragtak volna. Gyorsan lepakoltam a ház előcsarnokában, sürgősen fel vennem valakit, aki majd takarítja ezt a hodályt, mert el nem tudom képzelni, hogy megmozdítsak akár egy portörlő rongyot. Nem azért csinálom mindezt három éves korom óta, hogy az általam utált dolgokat is magamnak kelljen elvégeznie. Megfizetek hát majd mást, és a gond letudva. Csak addig érek rá ezen agyalni, amíg a látszólagos rend és tisztaság pár nap alatt teljesen felborul, addig kaptam egérutat. Az időeltolódástól minden porcikámban zsibongva érzem az idegeket, a fejem majd el akar robbanni, így felmerül bennem, hogy ledőlök, de úgy érzem, lesz még időm pihenni, most tombolni akarok, bebizonyítani magamnak, hogy volt értelme idejönni. Igazából senki nem tudott lekötni eddig úgy komolyabban, talán mert a gyermekkori emlékeim hatására lettem ennyire flegma, mindent leszarós. Így aztán az újabb csalódások elkerülnek, mert csak megrántom a vállamat, és ha felmerül egy probléma, nem lamentálok rajta, vagy megoldom, vagy szépen elengedem. Mint ahogyan most, leléptem, nem volt már számomra út, amelyet Párizsban követhetnék.
Leülök a bárszékek egyikére, hogy tüzet kérjek az egyik nőtől, aki bizonyára valami luxusprosti, meg is kapom, a nyakában mintha valami fehér döglött állat lenne, hermelin azt hiszem. Női mentolos rövid szálra gyújtok rá, csak a hecc kedvéért, mert amúgy nem szeretem, ha a szám olyan ízű, mint a hamutartó, a pasiknál sem mérce nálam. Szeretem, ha kemény valaki, de nem a dohányfüst teszi azzá. Szippantok egyet, és a parázson át látom csak, hogy valaki felénk igyekszik. Teljes testemmel fordulatot veszek, jelezve, hogy külön vagyok, és hátradobom a hajamat. Hunyorgok egy darabig a hitetlenkedéstől, hát tényleg ő lenne az? Az a fiatal srác, akivel olyan jóban voltam a jó öreg Itáliában? Láthatja, hogy egy zöld testhezálló selyemblúzon túl egy falatnyi kis szoknya takarja csak napbarnította tökéletes bőrömet, a rúzs ezúttal viszonylag szolidabb, rózsaszín, a körmeim feketére festve. Nem tudom, hogy mitől olyan rossz a kedve, de rajtam ne múljon. Odalibbenek, és megölelem.
- Szia! De rég láttalak. – Engedem el, de csak annyira hogy távolabbról is megszemléljem magamnak. Ezek az izmok, awww...

Tárgy: Re: Sagitarius Hétf. 1 Szept. - 15:00

Arianna & Simon

Szar. Nagyjából ezzel a szóval tudom leginkább, és legjobban jellemezni az életet. Nem csak az enyémet, de úgy általában mindenkijét. De most komolyan, mégis történt már olyan, hogy az élettől kaptatok valami jót, és nem csak kicseszett veletek folyamatosan? Ha engem kérdeztek, akkor az élet rohadtul azt akarja, hogy mind jól megmurdáljunk ezen a rohadt világon. Rühellem azokat, akik szerint az élet valami hülye ösvény, amit végigkell járni, meg amin ugráló iskolázni kell, hogy megóvd magad a csalódásoktól. A csalódásoktól csakis az érzelemmentes élet véd meg, és ezt már megtanultam az évek alatt, mégis voltam olyan hülye, hogy ellenmentem ennek, és most szívok, mint a torkos borz. Az én hibám, nem tudom mégis miért volt nekem erre szükségem. Az emberekben nem lehet megbízni. Éveken keresztül megfogadtam a tanácsát, erre most félredobom és mi történik? Átbasznak. Úgyhogy mostantól azt hiszem ideje lenne elmenni valami kőműveshez, hogy hivatalosan is kőbe vésse nekem: nem foglalkozom semmivel és senkivel. Mert úgyse adnak semmit, úgyis csak átvernek, megbántanak és elhagynak, tökmindegy mennyire vagy jó fej, vagy éppen paraszt, a vége mindig, folyamatosan ugyanaz. Csalódsz, csalódsz és csalódsz. Az emberekbe ez bele van kódolva, ilyen a természetük, nem szabad hinni bennük, mert csúnyán seggre leszel ültetve, ha ebbe a hibába gyalogolsz bele.
Mondanám, hogy ennél szarabb már nem lehet, de úgyis az lesz, mert az élet nem elégszik meg annyival, amennyit most kaptam, hanem még egy kicsit azért szórakozna velem. Kapja be. Már csak azért is, mert fingom nincsen mit keresek itt. Nem akartam szórakozóhelyre jönni, főleg nem egy vadul tomboló buliba, inkább csak szétakarom csapni az agyamat néhány, azaz rengetek korsó sörrel, amit itt nem kapok meg, inkább el kéne néznem valami kocsmába, ott még szét is verhettek néhány barmot, ha van akkora szerencsém, hogy kötekednek, vagy esetleg mondjuk rám néznek. Mindegy, csak üssek meg valakit.
Végül aztán csak felállok a pulttól, de nem kifele veszem az irányt, hanem egy mindössze csak pár méterre lévő asztalhoz, ahol két a mércét megütő nő beszélget egymással, minden bizonnyal valami rém unalmas dologról, de kit érdekel, a mai nap még a szánalmas gondjaikat is képes vagyok meghallgatni. Nem mintha olyan rohadtul érdekelne, valójában magasból teszek rájuk, de végül is kire nem? Nincs valami jó kedvem, és a női társaság szerintem sokkal jobban fog tudni inspirálni, mint a férfiaké. Csak adja Isten, hogy ez a két csaj hülye legyen, mint a segg, mert erre a napra elegem volt az öntudatos nőkből.

Tárgy: Re: Sagitarius Vas. 24 Aug. - 8:26

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Sagitarius Vas. 24 Aug. - 0:32

Dance it out!

18+

Ha Harrynek a lábában benne van a boogie az italtól, akkor bennem meg erőteljesen bennem van a szex, hogy egyértelmű legyek. Minden mozdulatomat átitatja az, hogy mire is vágyom, cseppnyi szégyenérzet nincsen bennem, mert tudom, hogy nem vagyok közönséges. Sosem szoktam az lenni. mindig csak ösztönös vagyok, lényegre törő, de soha nem alpári vagy utcasarokra való. Attól, hogy szeretem nagy kanállal falni az életet és megkapni azt amit a testem kíván még nem leszek égetni való boszorkány, csak vágyfűtötte, szenvedélyes nő.
Nem Harry tehet róla. Ha nem ő lenne itt, akkor is ilyen lennék, de ez nem azt jelenti, hogy ő nem jó pasi. Nagyon is finom falat, ha hamarabb találkozunk, akkor többször is megkóstoltam volna, azt hiszem. Sőt, a mai éjszakán lehet, hogy meg is fogom tenni. Elvégre a fiatal szervezet jobban bírja, nem? Azt tapasztaltam, hogy a kamaszoknak két csoportja van. Az, amelyik egy alkalomra sem kapható, mert nem bírja addig se, s az, amelyik nagyon hamar szedi össze magát. Utóbbiban reménykedem, de nem azért, mert annyira kétségbeesett lennék. Egyszerűen csak muszáj lekötnöm magamat és a hancúrozás nálam mindig olyasmi volt, ami nyugtatólag hatott az idegeimre. Van az a pont, amikor a vodka nem elég. Ez maximálisan az a pont az életemben. sose éreztem még ilyen nyomorultul magam.
Harry legalább ivott, neki van mentsége arra, hogy ne gondoljon rám tanárként, de nekem semmi nem jut az eszembe, ami mentesítene az alól, hogy kihasználok egy diákot. Persze, tudom, hogy jó lesz neki, s valószínűleg nem is fog rám emlékezni, de ez folt marad a jellememen. Nem az első és nem az utolsó, de az egyik legmarkánsabb. Mert nem csak Harryt használom ki, hanem magamat is szembe köpöm és ez azért elég érdekessé teszi a dolgokat.
- Vigyázz, hogy mit kívánsz! - dorombolom a fülébe, kis kuncogással fűszerezve. Utánanyúlok a kezének, ujjaimat az övéi közé fonom, s elindulok vele a táncparkettről lefelé, majd az épületből kifelé. A kérdése nagyjából akkor ér, amikor már az ajtónál állunk.
Hirtelen fordulok szembe vele, majd irányítom magunkat kissé arrébb, hogy Harry és a fal közé kerülve a falnak dönthessem hátamat és magamhoz húzhassam a srácot. Fiút. Férfit. Mindegy minek tekintem, jelenleg ő a hab a tortámon. Vagy a koktélcseresznye. És meg fogom enni, cseppet sem szégyellve magam emiatt.
- Nagyon.. - fonom nyaka köré egyik karomat, s futtatom fel ujjamat a tarkójára.
- ..illúzióromboló.. - nyúlok szabad kezemmel a gatyája elülső oldalán a korchoz, hogy övénél fogva rántsam szinte magamra, olyan közelségbe, hogy elérhessem az ajkait.
- ..lesz, de az iskolában van az arra. - nevetek rá, s nedvesítem meg nyelvemmel alsó ajkát először, majd mohó csókot is lopok onnan, belefulladva az érzésbe, hogy nincs érzelem. Jó ez így, így kell legyen, nem szabad senkire sem gondolnom, csak a játék van, egymás kóstolgatása és a leendő jóllakottság iránt érzett lelkes várakozás.
- Ott lakom. - teszek még ennyit hozzá, kicsit kapkodva a levegőt, elvégre a csókba fullasztottam minden oxigént a tüdőmből. Újból felkacagok, majd ellököm magam a faltól, s Harry kezét megkeresve ismét csak elindulok vele. Nem rohanok előre, nagyon is ráérősen közlekedünk, kényelmes tempóban de célirányosan. Néhány útfélen csak nem bírok a véremmel, s meg kell akasszam a közlekedésünket egy-egy csók erejéig, de azért csak elérjük a szobámat. Nem érdekel, hogy ki lát meg közben minket vagy ki nem, nem szégyellem ezt az egészet. Persze lenne, aki előtt kínosan érintene, ha kiderülne a dolog, de esélyesen úgysem fogja megtudni.
Tompa puffanással zárul mögöttünk a szobám ajtaja, fordul a kulcs a zárban.
- Zipzár! - adok suttogó, szenvedélytől elcsukló, türelmetlen utasítást Harrynek, majd hátat fordítok neki, s félresöpröm tincseimet hattyúnyakamról. Ha lehúzza a ruhám zipzárját, akkor a ruha könnyedén csusszan le rólam, feltárva a testemet, melyet már csak falatnyi bugyi takar.
Kilépek a földre hullott ruha bűvköréből, lerúgom magamról a cipőimet, majd nekilátok annak, hogy Harryt megszabadítsam a ruháitól. Nyelvemmel keresem az övét, csókjaimat lefuttatom a nyakára, mellkasára is, s közben hagyom, hogy azt tegyen a testemmel, amit csak akar. Nem igyekszem megenni reggelire, esélyesen még hagyom vezetni is, hadd higgye, hogy ő uralkodik. A tapasztalatom az, hogy így sokkal többet tudok elérni a férfiaknál. A lényeg a lényeg.. nem kívánok aludni az éjszaka, s kőkemény bizonyítékom van arra vonatkozólag, hogy valószínűleg ő sem akar. Persze érhetnek még meglepetések. De azokban nem nagyon hiszek.

//Innentől.. khm.. *lepel az éjre Twisted Evil

* Köszönöm a játékot! I love you

//

Tárgy: Re: Sagitarius Kedd 29 Júl. - 11:06

Ginger R. és Fred A.

Istenemre, nekem eszembe sem jut, hogy nem kéne. Miért is jutna? Én férfiból (khm) vagyok, ő nőből, meglehetősen jóféle nőből, szóval az a tény, hogy tanár, most igen minimális méretűre zsugorodik a fejemben, köszönhetően a nem kevés alkoholnak, amit magamba döntöttem. Egyszerűen elmosódott minden, amit a józan eszem diktálna, nem mintha abból olyan sok lenne nekem, de azért mégiscsak van egy kevés. Csak nem most.
- Köszi, igyekszem.
A vicces az, hogy amúgy tényleg igen jó a beszélőkém, még vicces gyereknek is mondanám magam, de a cica helyett az alkohol vitte el a nyelvem. Sebaj, amúgy sem pofázni kell ilyen helyzetben, nemde? Másrészt, rekedtre ordibálnám magam, ha annyit beszélnék, amennyit szoktam. Mellékesen a hangszínében megbújó gúnyos felhang nem is jön át, de ha úgy lenne, sem venném magamra, nem szokásom berágni ilyesmiken. Minek?
Édesem? Na, becézgetni azt részegen sem fogom, nem szoktam, nincs olyan nő az életemben Quinnen kívül, akit becézni vagyok hajlandó. Neki is csupán a Csillagszeműt szoktam emlegetni, de ez szerintem magától értetődő, ha a tekintetét fürkészi valaki, rájönne ő is az elnevezés okára. Az ellenben nem zavar, hogy leédesemez, bár szeszkazánhoz perpill jobban hasonlítok, mint bármiféle édességhez.
A kiöregedett szajha effektus nekem nem jön át, nekem csak virul az a nagy tök fejem, hogy egy nő így rám van pörögve, az meg hullára mindegy, hogy vélhetőleg nem az adoniszi mivoltom miatt teszi. Nem mondom, hogy gázul nézek ki, mert nincs így, egyszerűen csak józanul nagyon nehezen szocializálódom, és oldódok fel, s akkor már oda minden tetszés, amit a külsőm esetleg kiváltott.
Az elég erőteljes ferdítés, hogy nem kezdeményezett, tudvalevő, hogy a nő választ, ugyanis ha nem csörög oda hozzám, én holt biztos, hogy még részegen sem veszem arra a bátorságot, hogy táncoljak vele. Nem hogy bármi egyebet. Meglehetősen rég volt bárki más szájában a nyelvem a sajátomon kívül, na jó, csak pár hónapja, de szinte már elfelejtettem, hogy milyen érzés is ez. Asszem, bírom. Régebben nyálasnak gondoltam, de valójában elég izgató tud lenni, részegen meg csak fokozódik a dolog. Eszem elszáll ettől a nőtől, kicsit úgy érzem, hogy minden mozdulatával és gesztusával rátesz arra egy lapáttal, mint amit én csinálok. Ha a józanságom képes lenne felülkerekedni, még az én suta empátiámmal is rájönnék, hogy mennyire kétségbeesettnek hat ez az egész. Ám jelenleg csak elmerülök a csók élvezetében. Bakker, már levegőt sem kapok, mire szétválunk, a számra elég idióta vigyor kúszik, de nem tehetek róla. Rohadtul remélem, hogy ennek az egésznek legalább egy töredékére fogok emlékezni, mert kár lenne, ha elúszna az alkoholmámorral együtt.
- Naná, hogy mehetünk, bárhová!
Bólintok határozottan, majd továbbra is a derekán nyugtatom a kezem, úgy fordulok át mellé, hogy ily módon hagyjuk el a táncparkettet, csak mikor kiértünk a tömegből, jut el a tudatomig, hogy gőzöm sincs róla, hová akar menni.
- Merre is van az arra?
Kérdezek rá rögtön, mert ha már ő akart menni, ugyan árulja már el azzal a csókos kis szájával, hogy hová… Elvégre, ki tudja, mennyire igényes ilyen téren, el tudom képzelni, hogy valami baszott nagy vörös ágyneműs, baldachinos rettenetben alszik, s oda viszi magával az áldozatait. Mint valami fekete özvegy, a dögösebbik fajtából.

Tárgy: Re: Sagitarius Kedd 22 Júl. - 1:09

Dance it out!

- Ez a beszéd, apafej! – vigyorgok rá. Szeretem, hogyha valaki már elég ködös ahhoz, hogy ne tántorítsák el olyan dolgok, mint a tanár-diák viszony sikamlósságát firtató „Nem kéne!” megjegyzések garmada. Nekem semmi bajom azzal, hogyha diákokkal kavarok, megtettem már többször, s nem is volt rám panasz. Elvégre ki az a hülye, aki az élvezetért panaszt tesz? Neki jó, nekem pláne. Nem kell ezen túl sokat gondolkodni. Olyanokat sose választottam, akikről valaha is el tudtam volna képzelni, hogy romantikus érzéseket táplálnak majd irányomba. Nem vagyok én szívtipró boszorkány, csak egyszerűen boszorkány. A szexi-fajtából.
- Édesem, milyen frappánsan fogalmazol! – nevetem el magam, de közben a gúnyolódás sem ejt ki a szerepemből. Kelletem magam, mint valami párzási táncát járó madár, s tulajdonképpen nem is áll a helyzet messze az igazságtól. Madár is voltam pár nappal ezelőtt, mert olyasmit hittem el, amit nem kellett volna, s pározni is akarok, ha a dolog szigorúan élveteg, túlfűtött módján nézünk erre a dologra.
Harry. Megjegyzem, de nem mondom ki. Egy életre elég volt mások nevének kiejtéséből, nem szaladok megint a saját csapdámba. Csak mosolygok, bólintok, jelezve ezzel, hogy rendben van, elraktároztam magamban, érdekel is, hisz én kérdeztem, meg minden.
- Jól van Édesem – marad ez, Harry személyes beceneve. A Babám már foglalt, ahogy a Drágakövem is és az Életem is az volt úgy egy hétig. Na de arról leszoktam, mert én ilyen elcseszettül tapintatos is tudok lenni, csak nem tudom, hogy minek, amikor pont ez a tapintat sodort oda, hogy elvesztettem a kontrollt a cselekedeteim felett és most úgy nyomulok egy kölyökre, mintha valami kétségbeesett, kiöregedett szajha lennék, aki attól tart, hogy senki nem fogja már megkenni az altáját soha.
Nos, azért ennyire nem vagyok elkeseredve. Tisztában vagyok vele, hogy milyen szinten jó nőnek teremtődtem, így ez az egész marad nálam a „Csak kirúgok a hámból” elvnél, s nem is gondolom túl. Elvégre én nem kezdeményeztem. Én csak táncolok, a többi meg jön magától.
Ó, hát lépéseket több, mint hajlandó vagyok tenni. Ahogy elkap és magához ránt, hagyom neki, csókjának szenvedélyét magasabbra korbácsolom annál, mint amilyennel ő előállt. Szó nincs finomkodásról, nyelvemmel az övét keresem, átkarolom a testét, hogy hátába marhassak, miközben kifulladásig nem engedem, hogy eleressze ajkaim. Végül, mivel levegőt azért csak kell venni, elhajolok. Tekintetemből bujaság süt felé, fénykörbe vonva Harryt, átütve az alkoholmámor fátylán.
- Van még terved itt, vagy mehetünk? – kérdezem a füléhez hajolva. Ennyit arról, hogy folytatom-e a járást azon az úton, melyen ő elindult. Én nem szoktam a levegőbe beszélni, s cselekedni sem. Ha valaki kell nekem, az kell. Nincs mese. Harry pedig.. most játszani akarok, szóval igen, kell nekem. Egyértelmű jelét adtam, azt hiszem.

Tárgy: Re: Sagitarius Hétf. 21 Júl. - 22:06

Ginger R. és Fred A.

Tény és való, hogy több alkoholt döntöttem magamba, mint amivel még megőrizhetném józan eszemet legalább egy kicsit, de mikor csináljak őrültséget, ha nem ilyen fiatalon? Szerintem simán belefér néha kiengedni a fáradt gőzt, pláne akkor, ha letámad egy nőstényördög, én pedig nem győzök kamillázni a dolgon. Sosem hittem volna, hogy valaha csöröghetek egy ilyen nővel, mármint, a magam kis tejfölös szájával, tíz év múlva csak ilyen nőkkel fogok csörögni. Fő az optimizmus.
Hú bakker, a hideg kiráz ettől a némbertől, már jó értelemben. Nem nagyon voltam képben abban a tekintetben, hogy a fülbirizgálás ennyire bejön. Aztán ott vigyorog az arcomba, meg piszéset játszik velem, hát ez kész. Nem tudok mást tenni, mint visszavigyorogni az arcába.
- Ugyan, már miért akasztaná?
Legyintek hanyagul, mintha abszolút nem érdekelne a téma, de legbelül nagyjából olyan műsorszámot adok elő, mint a filmekben azok a kis gyökerek, akikkel végül szóba állt az imádott csaj, és a levegőbe boxolnak, mikor azt hiszik, a kutya sem látja őket. Hát mennyire menő már egy tanárral kavarni? Mármint a táncparketten. Eskü, ha ezt én elmesélem a szobatársaimnak, nem fogják elhinni.
Hehe, mikor rácsap a fenekemre, rájátszom némileg a dologra, a kellő mennyiségű szesz amúgy is rendelkezésemre áll ahhoz, hogy majmot csináljak magamból, szóval még meg is rázom a hátsóm kicsit, a mozdulat lezárásával a csípőmmel lökve meg kicsit az ő domború idomait. Nem bánt fukar kézzel az ég, amikor ezt a nőt formába öntötte. Nem is értem, mit szórakozik velem, ezerszer jobbat is kaphatna, férfiakat… Erre azonban tutira nem fogom felhívni a figyelmét, lehet, hogy elhagyta a kontakt lencséjét, vagy valami ilyesmi, és összekever valakivel, de én jelen pillanatban áldom érte az eget.
- Nevem? Az… van…
Nyelek egyet, amikor, nos, a combja meglehetősen hölgyhöz nem illő módon viseltetik, azt kell mondjam, és határozottan nem hagy hidegen a dolog. Asszem, ez a nőszemély itt állva megszexualizál engem, ha nem vigyázok. Vajon mitől van ennyire begerjedve? Tuti nem az én szexi kis testemtől.
- Harry… Harry a nevem…
Válaszolok is végre, és úgy nézek utána, mikor leguggol, miként a vadász leshet a prédájára, vagy inkább a szomjazó egy korty vízre, mert az tuti, hogy itt nem én vagyok a vadász.
Nem tudom, hol van az a pont, amikor átkattan bennem valami, és úgy döntök, eddig, és nem tovább hagyom, hogy ingerkedjen velem. Szó se róla, sikerrel járt a hadművelete, de van az a pont, amikor már igencsak érdemes belebonyolódni a dolgokba, s nem csak kerülgetni azt a bizonyos forró kását. Megfogom a tarkójánál fogva, és magamhoz rántom, gyökér kis diák mivoltomhoz és eddigi bénázásomhoz képest tökéletesen határozott és erős mozdulattal. A csók vágytól terhes és követelődző, kétlem, hogy meglepem vele, ő provokált, majd most meglátjuk, hogy lépéseket is hajlandó tenni, vagy csak szórakozik velem.

Tárgy: Re: Sagitarius Hétf. 14 Júl. - 23:17

Dance it out!

Well you're a real tough cookie
with a long history

A szemlélt kirakat mozog is rendesen, nem csak a légzés, hanem a ritmus őrületére is hullámzik a kebleim halma, s mit kellene tagadni, a választott ruhám sem teszi éppen diszkréten sejtelmessé a kilátást. Illetve a belátást. Jó, azért a bimbóudvarom nem fog kificcenni, annál azért kulturáltabb vagyok, s azt meghagyom a kurtizánoknak.
Dögösnek itt vagyok én, hogyha kell neki egy vadmacska, isten engem úgyse', hogy ma meg fogom kapni ezt a fiút, akármi legyek! Eleget ivott már ahhoz, hogy ne zavartassa magát, s ez az én malmomra hajtja a vizet. Persze valahol undorító az, amit csinálok, ennyire célzatos sose szoktam lenni, de ha nem vezetem le a feszültségemet, akkor fel fogok robbanni, s az nem tenne jót az amúgy is mélyen csücsülő kedvemnek. Mi a fenéért ilyen bonyolult az élet? Egy korrekt napfelkeltét sem tudok megnézni anélkül, hogy eszembe ne jutna egy csomó felesleges dolog. Mindegy, remélhetőleg amire a nap felkel már egymás nézegetésével és ízlelésével leszünk elfoglalva, szóval nem kell aggódjak gondolataim áramlásán.
- Arra valóban elég kevés! – nevetek fel a füléhez hajolva, leheletemmel cirógatva cimpáját. Végül úgy helyezkedem, hogy orr az orrhoz távolságban legyek, mikor elvigyorodom.
- Tanár vagyok ott, de remélem, hogy ez nem akasztja beléd a táncolási kedvet! – rázom meg magam, mint valami kígyó, ismételten, majd ráfogok Harry derekára fél kézzel, s kisiklok kezeiből. Épp csak annyi időre, hogy ritmusra körbe tudjam őt táncolni, kicsit megállapodva a háta mögött, s arra haladtamban aprót paskolva fenekén. Végül az óra körbejár, ahogyan én is, s visszaérkezem elé.
Nem, annyira még én sem vagyok aljas mocsadék, hogy megszerezzem az első csókot a parketten, de erőteljesen provokálom, befurakodva olyan mélyen a személyes terébe, amilyen mélyen csak lehet. Ahogy kis terpeszbe tett lábai közé teszem sajátomat, s ritmusra eleresztem a hajamat, combom néha mintegy teljesen véletlenül érinti meg Harryt olyan helyeken, ahol szemérmes nők nem tapiznák combtövükkel táncpartnerüket.
- Neved van? – kérdezek rá újfent dorombolva. Mivel nem vagyok prostituált, szeretem tudni, hogy kikkel bújok ágyba. Ha ez csak alkalmi viszony, akkor is. Mélyen vagyok erkölcsileg, de nem annyira azért.
- Kátya! – kínálom meg noszogatásul az én nevemmel, miközben vállaira támasztom tenyereimet, majd leriszálok guggolásba, hogy a lábát használva simító”lécnek” emelkedhessem fel. Tisztára, mintha valami rudat táncolnék körbe.
Meg kell hagyni, a mozgásom sem tökéletlen, bár inkább pikáns, buja, semmint úrias, precíz. Ösztönből lépek, a testemet is szenvedély által hagyom hajolni erre-arra, nem tanult mozdulatok ezek. Célzatosak annál inkább. De ennél jobban nem mászok a srácra. Még van esélye rá, hogy ő legyen a domináns. Legalábbis egy darabig..

Tárgy: Re: Sagitarius Kedd 8 Júl. - 19:19

Ginger R. és Fred A.

A Hmm…-t már ellőttem, úgyhogy a khm… közszemlére tett ikrek láttán azért igencsak türtőztetnem kell magam, hogy kussban maradjak. Viszont a jó modoromat már leöblítettem nem kevés szesszel, szóval a szemeim nem restek megszemlélni a kirakatot. Szerintem álmodom. Velem ilyesmi nem szokott történni, most komolyan… engem egy dögös barna sem vesz figyelembe, Quinn igen, bár ő inkább szép, semmint dögös, de hát nem is ilyen jellemmel áldotta meg az ég. Hálaazégnek. Hosszútávon tutira nem bírná az én idegrendszerem egy ilyen nő közelségét. Valahogy túl intenzív. Most azonban tökéletesen lealjasodtam ahhoz, hogy ne zavarjon a dolog.
- Ez a neheze?
Kérdezek vissza meglepett ábrázattal, majd azért ráadásként helyeslően biccentek. Oda járok, jah, bár ez túlzás, csakis Quinn miatt rontom a levegőt a suliban, ha ő nem lenne ott, engem totálisan hidegen hagyna a hely.
- Gondolom, viszonylag kevés esély van arra, hogy diák legyél?
Teljesen, totálisan tök mindegy, hogy mit mond rá, mert most az is hidegen hagyna, ha az angol királynővel csörögnék. Igyekszem inkább kiélvezni a helyzetet, hasonló szerintem nem sokszor van egy magamfajta életében. Nem érdeklem a csajokat, többnyire csak elsétálnak mellettem, esetleg belém kötnek, vagy a csak barát kategória vagyok a számukra. Nem mondom, hogy meglep, de elég tré érzés tud lenni.
Lambada… anyám, komolyan, kéne vennem valami táncórát, homályosan dereng némi emlékem a témáról, de inkább abból indulok ki, amit tőle látok. Ez most komolyan olyan, mintha állva szexelnénk? Behalok. Elképesztő ez a nő, az meg még inkább az, hogy pont engem nézett ki magának erre. Asszem, áldhatom miatta a szerencsémet. Na jól van, ha ezt akarja… ez a kavarás téma megy nekem is, egész jól mozgok csípő tájékon, ez hamar át is jön szerintem, és ha már lambada, hát a csípőjéről a hátsójára siklik a bal kezem, hogy azzal tartsam közel magamhoz, és egyúttal nagyon is stabilan. Nem vagyok én gyenge srác, van rajtam izom is szép számmal, bár nem mutogatom, mert felszínes dolognak tartanám, ha valaki a testem miatt állna szóba velem. Ha meg nehezményezné a mozdulatot, hát elkönyvelem annak, hogy félreértettem az elég egyértelműnek tetsző jeleket. A bátorságot hozzá viszont tuti az alkohol garantálja, máskülönben nem merészelnék ilyesmit tenni.

Tárgy: Re: Sagitarius