Béke szökőkútja (valós idejű játéktér)

First topic message reminder :

Valós idejű játéktér, a helyszín leírását elolvashatod itt: https://xmen-firstclass.hungarianforum.com/t38-beke-szokokutja-helyszinleiras

Eddig sem voltam hideg, hiszen célom az, hogy egységgé kovácsolódjunk. Ha ehhez egy mosoly elég, akkor félszegség nélkül megteszem. Kimért vagyok, ám nem sótlan. Ha valami mulattat, azt jelzem, nem fogom vissza. A vívódás, melyet az előbb láttam rajta, tovább gyűrűzik a lelkében, ahova ugyan nem látok be, de hosszú életem során legalább emberismeretet sikerült magamra húznom, hogy átérezzem, ami foglalkoztatja. A manipuláció az én mesterségem, nem csak fémekkel, sokszor inkább vágyakkal. Nem csak az a cél, hogy magam mellé állítsak valakit, néha az is elég, ha tisztában lesz magával, ehhez az útmutatás sokkal finomabb eszköz, mint a csábítás. Nem a férfias csábítás, nem magamat adom el ilyenkor, hanem az ő motivációit.
- Már az ezernyolcszázas években elkezdődtek, akkor nyilván még jóval visszafogottan. – Biccentek, széttárva a kezemet. Az emberiség mindig hatalomra áhitozott, onnantól kezdve, hogy Évica beleharapott abba a bizonyos almába. Már ha hiszünk az ilyesmibe. Én csak a kígyó vagyok, az alma jelenti a kiemelkedés. Kiüzetünk ugyan a paradicsomból, egy olyan világba, amellyet erővel felruházva irányíthatunk. Azon nem ütközöm meg, hogy az ilyeneket így kiemeli.
- Te sem fogadtad el még magad. Nincsen késő, fiatal vagy. Nem csak másokat, magunkat is elrémiszthet, mivé is válhatunk. – Megvonom a vállamat, végülis nem feltétlenül célom, hogy bátorítsam. A félelem tényleg emberi érzés, ha nem érezné, hanem hideg fejjel elfogadná, amit kapott, akkor az tényleg riasztó lenne. Igenis becsülje meg, fogja fel a jelentőségét. Hátralép tőlem, nem szokott még hozzá az aktív képességgyakorláshoz. Ezen nem mosolygok, ünnepélyesen nézek rá. Az ő döntése, hogy képes-e elszakadni a dogmatikus tanoknak, miszerint mindenkinek egyformán kell gondolkoznia, ugyanazok az eszmék kell, hogy fűtsék. Pedig nem vagyunk egyenlőek, hiába papolnak kormányaink az azonos jogokról.
- Nem most mondtad, hogy az apád kitagadott? Nem az számít, hogy kinek születtél. Az, hogy mit teszel a veled született képességeiddel. Mit tanulsz. Azzá tudsz vállni, amely valóban te vagy, nem azzá, akit próbababának felöltöztetnek. Alice vagy, mert ami vagy, Alice-szé tesz téged. Megan egy álca. De ha nagyon akarod, felőlem akár... Végülis a professzor is Charles marad nekem. – Félmosollyal fordulok vissza a vízhez, és újabb cigire gyújtok rá. Öntudatlan pótcselekvés, ha nem tudok mit kezdeni a kezemmel. Legtöbbször tárgyakat lebegtetek, de ha ennyire riadt a lány, akkor marad a dohány. – Magneto. Vagy Eric. Halálmindegy. – Belémfojtja a szót további kérdéseivel, a tükörlány aztán kiváncsi a javából.
- Régebb óta élek, mint hinnéd. Ne is kérdezd, hogy mióta. Volt időm tanulni. És kétlem, hogy ha balul ütne ki a gyakorlásod, Charles ne tudná megoldani. Majd kitalálunk valamit.
A sok kérdés mögött érzem a riadtságot, ám azt is, hogy issza a szavaimat. Mintha valami jedi tanonc, aki be akar lépni az áhított világba, ám tudja, hogy nincsen visszaút.

Ahogy elmosolyodik valami felolvad benne, mintha az ő páncéljától az enyém is leolvadna kissé. Megnyugszom, bár a mosoly is lehet durva, és ijesztő, ez inkább megnyugtatott. Tippeket ad, hogy hogyan illeszkedjek be, hogyan fogadjam el ezt az új életet, és ha valamire szükségem van, akkor azt hiszem ez az. Valójában még mindenkinek a nevét sem tudom, nem hogy a múltjukat. Sőt, lehet, hogy más is van úgy, mint én... Talán nem vagyok teljesen egyedül közöttük, még ha én is vagyok a legújoncabb, aki egy hete sincs még itt. Ismerkedjek? Találjam meg a hozzám hasonlókat? Lassan bólintok, hogy értettem, finoman, visszafogottan, majd megütközök a kutatásokat hallva.
- Tényleg? Én... Ennyire sok ideje vannak már kutatások? Nem gondoltam volna, hogy ennek ilyen nagy múltja... meg tudománya van! És vannak, akik ilyenek akarnak lenni? - ahogy kiejtem az utolsó mondatot keserű szájízt érzek a számban. A kérdés keserű volt, hitetlen, csöpögött belőle a bizonytalanság, a hitetlenség és hogy képtelenségnek tartom, hogy valaki ilyen akar lenni. A szám elé kapom a kezemet, riadtan és felsandítok a sokkal magasabb férfire. - Nem úgy értettem. Nem... nem bántóan ilyen. Csak...
Csak remélhetem, hogy már sokkalta jobban meg van edződve, minthogy egy 14-15 éves kis fruska szavai megsértsék. A képességem feszegetését hallgatva halkan hümmögök, a képesség demonstráció kissé megriaszt, azonnal el is lépek mind Eric közeléből, mind a szökőkúttól, hátrafelé. A belémnevelt mutánsgyűlölet, vagy inkább félelem kiütközik. Hiába mondja, hogy család és hogy majd itt mindenki vigyáz a másikra, ameddig nem ismerem őket, nem érzem... ráadásul ki tudja milyen nagy a hatalma! Lehet, hogy bármit megtehet, rossz dolgokat is.
- Miért nevezel Alice-nak minden alkalommal? Amikor kérdeztétek, hogy milyen nevet választanék a képességemhez Alice Tükörországban jutott eszembe de én... Megan vagyok. Most nem használom a képességem. Vagy... téged hogy kell neveznem? - őszinte, bizonytalan kérdés, mert nem tudom a mutánsnevét. Annyira sok kérdésem van, egyszerűen rengeteg, csak győzzem megkérdezni és legyen türelme megválaszolni! - Honnan tudsz ilyen sokat? Keleti bölcsek, genetika, kutatások... és közben fejlesztetted a saját képességed is, ugye? Félek gyakorolni, mi van, ha egyszer félresikerül valami és... mi van, ha Tükörországban ragadok?
Átölelem finoman a testemet, magam előtt átfűzve a karjaimat és a tenyeremmel melengetem a két karomat. Nem csak hideg van, azt hiszem a félelem az, ami mélyebbre hatol, a csontjaimig.

A kérdése mulattat, most először találkozásaink alkalmával, elmosolyodom. Átérzem a vívódása mélységét, mégis úgy vélem, rá kell mutatnom a logikátlanságra.
- Nem az apád vagyok. A testvéred. Mint ahogyan mindannyian. Nem kell, sőt, értelmetlen is azonosulnod mindenkivel. Keresd azokat, akik hasonlítanak rád, és megértenek. A céljaink azonosok kell, hogy legyenek, de a menedéket, ahogyan te hívod, csak a közeli testvéreid adhatják meg. Majd megszokod, hogy ne legyenek idegenek. Igaz, többségükkel még nekem sem sikerül. – Biccentek, kimondva a valóságot. Charles-t elfogadom, és a barátomként kezelem, és párat azok közül becsülök, akikben látom a törekvést, hogy kezdjenek is magukkal valamit. És persze nem vitatom, ahogyan Megan az apját méltatja, de mind tudjuk, hogy a félelem a legfőbb utcaköve azoknak az elemeknek, amelyek végül elveszejtik az embert. Hiszen a félelemből lesz a harag, a haragból pedig a kín és szenvedés. A félelem tehát irigységből táplálkozik.
- Valójában elég sokan félnek tőlünk, ezt kell valahogy elfogadtatni. Mély kutatásokat végeztem a genetikában, voltak olyanok is, akik tőlem várták a megoldást, emberként, hogyan is lehetnének ők is testvéreink. – Mosolygok büszkén, igen, ilyenek is vannak. Bár lényegesen kevesen. De vannak, akik kimondják az irigységük okát, ők is meg akarják kapni, és mások által irigyeltek akarnak lenni.
- Ki kéne próbálnod Alice. A határaink feszegetése a legfontosabb küldetésünk. Keressed az új kihívásokat, és ha megugrod, keress nagyobbat. – Figyelmesen hallgatom a leírását, és kézmozdulatomra enyhén megremeg a víz. Na igen, a hullámaim képesek erőtereket gerjeszteni a vízben is. – Gyakorolnod kell, hiszen a tükröket meg lehet törni, a vízet fel lehet kavarni. – Félmosollyal bólintok. – Pontosan. Legjobb védekezés a támadás. A bölcs keleti mesterek azt mondták, hogy ha igazán nagy harcos akarsz lenni, meg kell tanulnod a gyógyítás művészetét. Ergo ha meg tudod védeni magadat, akkor sértetlenül tudsz bárki ellen harcolni, így csakis te győzhetsz. Minden akadályt a menedékből kell legyűrni.

Ahogy kimondja a szót - család, egy kissé elbizonytalanodok. Nem érzem még így, képtelen vagyok így nézni rájuk, mindenki olyan más, jellemre, korra, mentalitásra, még származásra is. Bőrszín, még... szőr és pikkelyszín is más! Minden olyan más...
- Még is hogy tekinthetnék ennyi... idegent családomnak? Túl nagy kérés ez tőlem, még is... minek tekintselek... az új apámnak? - emelem rá a tekintetem egy pillanatra a kérdéssel. Csak ilyen kis villanások erejéig pillantok felé, megnézem, hogy hogyan reagál, mit látok az arcán, majd el is pillantok azonnal. A következő okfejtésre nem szólalok meg, kissé az ajkamba harapok. Irigy volna? Nem, én úgy láttam, hogy fél és ez nem egy és ugyanaz. Kissé összevonom a szemöldökömet a képesség öröklését hallva, nem tudom pontosan még, hogy ez hogy megy, egy hét alatt még nem tanultam sok mindent, talán kissé kerültem is a többieket. Pedig nem voltam sosem társaságkerülő, sok barátom volt... volt...
- Nem. Azt hiszem nem. Anyám meghalt még három éves korom előtt, mikor a kishúgom megszületett. Apám azt hiszem... nem vett volna el mutánst. - kicsit nehezen jön a számra a szó, régen apám utálata elcsúfította, amikor kimondtam, de most... Most már én is az vagyok. - Én nem értek igazán a... mutációhoz. A génekhez. Ilyet... sosem tanultam biológián. Mert oda tartozik, ugye?
Nem, nem igazán vagyok képben, de az amerikai oktatást sosem dicsérték olyan mélységesen, és csak 15 vagyok, nem tanultam semmi... genetikát. Vagy mit. A névre először nem is reagálok, még csak nem rég választottam magamat, majd bámulom kicsit a csillogó vizet. Most nem pillantok rá, ez egy könnyebb kérdés és nem is tudom nagyon meglepni.
- Az az igazság, hogy még sosem próbáltam. Amikor belelépek egy tükörbe az olyan, mintha... ugyanitt lennék, a valóságban, csak minden halványan más színű és az oldalak felcserélődnek. Olyan, mintha ezen a földön sétálnék, és a tükrökön kitekintek a valóságra, ahogy ti... betekinthettek és láthattok, ha éppen ott állok. Én... nem tudom jobban megfogalmazni, sajnálom.
- Olyan bonyolult és olyan új az egész, nem tudom a határaimat. - Számomra ez egy rejtekhely. Menedék a világ elől, ha ártani akarnak nekem, vagy megijedek. Ha egyedül akarok lenni, sérthetetlenül.

Elkapja a tekintetét, mintha félne tőlem. Ezt már az első alkalommal is észrevettem. Talán a saját erejétől fél igazán, és ezt a külvilágra vetíti. Vagy mindig is ilyen volt? Kár rajta rágódni, én nem látok bele az elméjébe, így nem tudhatom, hogy milyen is volt a kapcsolata az apjával, vagy éppen a hugával. Majd ha azért könyörög, hogy szeretne megfiatalodni, akkor majd hozzám jön válaszokért. Illemtudása hiúságot pumpál belép, ellenben nem akarok felsőbbrendűnek tűnni, mint az a bizonyos árja faj. Az ajkai megremegnek, minden dühét egyetlen pillantásba fókuszálja. Pontosan átérzem. Tudom, hogy milyen az kitaszítottnak lenni, magányosan élni. De csak dühből nem lehet építkezni, ezt már én is megtanultam.
- Most már minket mondhatsz a családodnak. Megvédünk, hogy ne kelljen magadat szégyelni. Mert nem is kell. – Pattintom le a hamut, és elnézek a távolba. Legörbítem az ajkaimat. Habár Charles előtt is kemény pénzeket tudtam összeszedni, de az életem nagy része nélkülözéssel telt.
- A legtöbben nehezen értik meg azt, ami nem megszokott, átlagos. Mégsem leszünk már többé olyanok, ez pedig irígységet szül. – Túlságosan klisékben beszélek, pedig ez a valóság. Leginkább azok irigyek a hatalmunkra, akik saját maguk is azt hajszolják, mégsem érik el.
- Ezek szerint anyai ágon örökölted? – Kérdezem célozva arra, hogy talán volt még mutáció a családban. De talán valami távoli őse génje ütközött most ki, és semmi jelentősége a jelenlegi családnak. – Aki megtagadja a gyerekét, az meg sem érdemli, hogy szülő legyen. És ha beteg lennél? Ha down-kórral születsz? Ahogyan a profeesszor mondja, a legkisebb sejtmozgás is mutációhoz vezet. Csak ezt ők nem érzik át. – Elpöckölöm most már a csikket, és szemfordulok Megannal. – Olyan tükörbe is be tudsz lépni Alice... amik nagy távolságra vannak egymástól?

Meredek a víz felé, egyre jobban megbabonáznak a fények, ahogy csillog az éjszakai kivilágítás - fantasztikus. Ahogy meghallom az idegen hangot megrezzenek és felkapomm a fejem, szinte megrémír, hogy a saját nevemet hallom a férfi szájából. Sokkal magasabb, de távol áll, így is kissé meg kell emelnem az állam, hogy a szemébe nézzek. Nem mintha a szemébe akarnék nézni, elég gyorsan elkapom onnan a tekintetemet és a víz felé nézek.
- Igen, jól emlékszik. - felelem csendesen, illemtudóan. A második kérdésre halkan felnyögök, fájdalom remeg meg az ajkamon és egy kicsi csalódottság, egy kicsi düh is. Nem akarok felelni, semmi köze hozzá, semmi, igazán semmi! Charles biztosan tudja, tudom, hogy telepata, tudom, hogy mit jelent, de úgy tűnik, hogy Eric nem. De még is... válaszolnom kell... Otthont adnak, miután kiraktk a szűrömet.
- Édesanyám halott... - csöppnyi levegő vétel, hogy tudjam folytatni -... a húgom nem tud róla és édesapám gyűlöli a mutánsokat, vagy inkább retteg tőlük. Nem is tudom. Hogy fogadta? Ő... Ő... kirakott itt és azt üvöltötte, hogy soha még csak keresni se merjem se őt, se Ninát.
A hangom egyre jobban elhalkul, a számat összeszorítom, a tekintetemet lopva emelem vissza a férfira. Egyenes választ adtam, nem is mernék neki hazudni, de nem tudom, hogy hogyan fogadja, hogy valóban nem tudta e, hogy egy hete hogyan kerültem végül ide. A füst egyébként nem zavar, csak ha egyenesen rám fújja, apám is dohányt szívott és csak ritkán köhécseltem tőle, amikor vágni lehetett a nappaliban.

A három év nagyon elröppent, mégsem tartunk még szinte sehol. Charles kiváló diplamata, ezt el kell ismernem, szépen tanítgatja leendő követőinket. Így hívom, ő reménybeli diákoknak. Legtöbbjük mégis gyerek még, akinek a kamaszodó durcái sokkal fontosabbak, mint az hogy az addig szunnyadó képességeik végre felébredjenek. Kevesebben lepődnek rajta, mint hittem volna, engem legalábbis felvillanyzott, amikor először szembesültem. Fájdalmas emlék, mégis ahhoz kötök mindent. Az érdemi oktatás mostanság fog elkezdődni, viszont talán már el is fogyott egykori szövetségesink türelme, kétséges, hogy kik maradnak az iskolában. Engem is sokszor fűt a vágy, hogy továbblépjek, ám marasztal Charles elhivatottsága. Az sem elhanyagolható, hogy kiváncsi vagyok, mit is tudunk majd kihozni belőlük. A nyár már tovatűnni látszik, amikor lesétálok egy kis bagóra a kertbe, a virágokat, növényeket alig veszem észre, a gondolataim máshol járnak. Bőrdzsekit, kopott nadrágot, és napszemüveget viselek, ahogy rápippantok. Egy eltévelyedett lélekkel hoz össze a sorsom, aki szintén nézelődik. Emlékszem rá, voltunk nála, amikor a felvételéről beszélgettünk. Kivételes képességű testvérünk, ám rém bizonytalan. De ki nem az elsőre? Olyan kisebbség ez, amiért érdemes kiállni. Csak kicsit megyek közelebb, talán zavarja a füst, amit ráfújnék.
- Megan, ugye? – Fonom karba a kezeimet, egyikben megtartva ujjaim között a szálat, orromon fújom ki a füstöt. – A szüleid hogy fogadták? Nem volt alkalmunk velük is beszélni. – Döntöm oldalra a fejemet, és megcélzom én is a szökőkút közelségét.

Béke szökőkútja (valós idejű játéktér) - Page 2 Tumblr_ma0vbo6mFR1ruzv58o1_400

Béke szökőkútja (valós idejű játéktér) - Page 2 Tumblr_ma0vbo6mFR1ruzv58o1_400

[Eric Lensherr]

Olyan furcsa ez a hely... Hiányzik Nina. Hiányzik... még Apa is. Azt hiszem fél tőlem... Én is félek Tőlük. Azt hiszem én is félek... magamtól.
A gondolataim eléggé eltávolodtak a béke szökőkútjától, minden, csak nem békés. Egy könnyű kardigán van rajtam, alatta halvány rozsaszín, visszafogott ruha, lábamon könnyű topán, semmi sem kihívó, inkább vagyok riadt, karcsú őz, mint feltűnő, csábító nőszemély. Lassú léptekkel megyek tovább, körbenézni, hiszen nem rég érkeztem meg az intézetbe, egyáltalán nem érzem magam otthon. A csillámló víztükör kissé megnyugtatja a lelkemet, de még így is néha végigfutt rajtam egy kisebb remegés - talán kicsit alulöltöztem volna? Többnyire kedvesek velem, azt mondják, hogy tanítani akarnak, hogy tudjam urlani a képességemet... De én nem akarom a képességemet! Nem akarok mutáns lenni, apám gyűlöl ezért... Apám gyűlöl! Lassan beszívom a hideg levegőt, szakadozva fújom ki és ellököm magam a pad támlájától, aminek eddig a derekammal nekidőltem. Tovább sétálok, tényleg gyönyörű a hely, gazdagok laknak itt, igazán gazdagok. Mit keresek én itt...?

Valós idejű játéktér, a helyszín leírását elolvashatod itt: https://xmen-firstclass.hungarianforum.com/t38-beke-szokokutja-helyszinleiras

Tárgy: Re: Béke szökőkútja (valós idejű játéktér)

» Tetőkert (valós idejű játéktér)
» Breakstone-tó (valós idejű játéktér)
» Erkélyek (valós idejű játéktér)
» Étkező (valós idejű játéktér)
» Nappali (valós idejű játéktér)