Jacob & Tatjana - Gyilkosság Ausztráliában

Bár megkapom a lekvárt legfeljebb a kanállal turkálom össze. Több okbóls em nyalok bele, legfőképp, mert fülemben cseng édesanyám intő szava, amit minden egyes új városba érkezéskor meg kellett hallgatnom.
~ Sose fogadj el idegenektől édességet ~
Ha úgy vesszük, a lekvár is egy édesség, tehát csak turizom a cuccot, mintha a kávém kavargatnám, pedig kávézni se kávézok.
- Magunkfajták? - pislantok meglepetten a nőre, kezd kissé zavaros lenni a beszéde. Talán az öregkor, bár valami azt súgja, ennek semmi köze a dologhoz. És csak ezt támasztja alá az is, ahogy meglepő ruganyossággal pattan fel a nő és rohan az ajtóhoz. Nincs tiszta rálátásom, talán fut kifelé a tej, vagy passz..
De ahogy kattan valami és Jacob azonnal párásít magam is ösztönből cselekszem. Nem láttatok semmit, sőt.... Hacsak nincs valami "akadály", mászom is bele a nő fejébe, megfosztva a látástól és hallástól. Így talán nyerünk pár percet vagy afutásra vagy a helyzet javítására.
- A kutyát - szólok Jacobra, ha netalán még nem reagálta volna le, és legfőképp ha a kutya ránkmozdulna. Nem miintha a dögök félnének a víztől, de remélhetőleg be tudja zavarni. Állatok fejébe még nem próbáltam bemászni, bár lehet, sikerülne, de azt hiszem, nem most kell kísérleteznem vele.

Tatjana & Jacob

Nem, nem a kutya az, ami nyugtalanítja, és amikor Tatjana lekvárt kér, akkor kifejezetten nem örül neki, és legszívesebben hangosan rászólna, hogy ne tegye, de nem lehet. Az a baj, hogy az egész helyzettől borsódzik a háta, és nem kívánja az egészet sehovasem. Csendestársként van jelen, és, mint olyan, csendben ül, és amint megkapja a pohár vizét, kissé lenyugszik. Vizet csak úgy teremteni nem tud, de az, hogy esetleg besokszorosítsa, vagy konkrét támadást intézzen vele, az már megy neki, egész jól, és éppen ezért feszült figyelemmel várakozik, mert érzi, hogy itt balhé lesz. Tatjana kérdéseit meghallgatja, majd a néni válaszait is, és nem úgy tűnik neki, mintha annyira nagyon kedves lenne velük, sőt, egyre furcsább. Azon agyal magában, a néni talán mutánsvadász-e, vagy inkább egy törvényen kívüli mutáns, és nagyon foglalkoztatja, mit is akar ezen a magukfajtákon érteni, de valamiért nem tudja elkerülni az a gondolat, hogy nem a sima zsarukra gondol, vagy a meghalt mutáns polgári foglalkozására. S mint minden egyes eseténél lenni szokott, amikor érzi, hogy nagy bajba fognak belemászni, itt is ez történik. Amikor a néni felugrik, akkor már elkezd kavarogni a pohár víz, és amint hallja a kattanást, szinte reflexből cselekszik. A pohárban levő vízből átláthatatlan ködfüggönyt próbál bocsátani a házinéni elé, aki éppen a kamrában van, s közben erős csőtörést próbál előidézni, a vezetékekben levő víz erőteljes megmozgatásával. Nem is törődik azzal, mit és merre irányít, ha egyszer a víz kiszabadult a vezetékekből, úgyis reflexből és ösztönösen fog cselekedni meg vízirányítani arra, amerről támadást sejt. Persze nagy kérdés, mire van ideje, és mi is ez a kattanó fegyveres hang tulajdonképpen, de Jacob eléggé tart attól, hogy ugyanaz, mint amivel a srácot megölték.

//Scusi per tutti!//

A néni úgy babusgatja a kutyát, mintha valami öleb lenne, tehát ez a képzet megmaradhat. Ellenben a kutya továbbra is morog rohadtul, és a szemeiben különös intelligencia ül, egyenlőre nem úgy tűnik, mintha támadna. Az öreglány kikanalaz nekik némi lekvárt, és árgus szemekkel nézi, hogy legalább az egyikük egyen belőle.
- De harap, amikor eszik, kedveském. – Nevetgél vészjóslóan, mintha nagyon készülne valamire, és már csak a megfelelő időre vár. Ettől függetlenül a pohár vizet odateszi Jacob elé, és figyeli Tatjana érdeklődését.
- Én aztán pontosan tudok mindent a magukfajtákról... Szoktam én figyelni, tudom, hogy milyenek... Csupa okoskodó népség, megérdemelte azt amit kapott... – Recsegi, és tökéletesen meg van elégedve a helyzettel. Aztán felpattan, és korához képest igen fürgén a kamra ajtót nyitja ki. Lehajol valamiért, így messziről valami fegyvernek tűnik. Valami kattan....

Nagy kutya idős nő. Érdekes párosítás. Az ilyen vénasszonyok vagy valami ölebet tartanak, vagy egy hozzájuk hasonló vén dögöt szentimentalizmusból. De azért próbálok enm kiesni a szerepemből, aprót biccentek, miközbne befelé lépkedek. Ahogy Jacob ujjai a karomra fognak meglepődök, kérdőn pislantok felé, és bár valóban nem hátrálok ki, azért értem,s ejtem néma szavait. Nem tetszik neki a vénasszony, ahogy nekem sem. Bár lehet, ő inkább csak a kutya miatt ilyen ideges.
- Nagyon szépen köszönjük - biccentek a lekvár emlegetésére, bár igazság szerint nem rajongok érte, magában meg főleg nem szokásom kanalazgatni. Még elhízok. De ha nyíltan visszautasítjuk, főképp mindketten, az esetleg bezárja a nyitott ajtókat. Kedveskedni kell, hízelegni, helyeselni és hallgatni. Mint bármely öregebb nővel, nagymamával. És reménykedni, hogy egyik sem nyúzza meg a bőröm puszta szeretetből.
- Tegnap este is látta őt? Egyedül volt vagy társasággal? Esetleg hallott zajokat? - teszem fel szépen sorban a kérdéseim, miközbne elraktározok mindent, amit mond. Tehát az alanyunk körül sokat mozgolódtak. Vagy mindig más alakban jelent meg, és az idős nő hitte, hogy mind más személy. Vagy meglehet, ő is gyűjtötte a mutánsokat, mint a professzorék. Egyre hátborzongatóbb a helyzet. Meglehet, egy olyan mutánst hívott a házába, aki egy csipetnyi segítséget sem óhajtott kapni, vagy épp híján volt a jószándéknak.
Türelmesen várok, hallgatok, és ha esetleg megérkezik a lekvár egy mosoly kíséretében átveszem a tányért, de nem nyúlok hozzá. Jacob ötletét viszont díjazom, nem árt, ha van víz a közelében.

Tatjana & Jacob

Csendben hallgatja a lány szavait, néhol morrant, hümmö egyet, de más reakciója nem nagyon van. Mintha egyszerűen ráhagyná a lányra, pedig közben folyamatosan töpreng.
- Én sem azt mondtam, hogy ok nélkül értetlenek. - toldja azért hozzá, miközben látja, hogy amin gondolkozik, zsákutca. Lassan az egésznek nem lesz semmi értelme, és úgy tűnik, itt már nem lehet tenni túl sokat. Szívesebben visszamenne az első géppel, semmi kedve kockára tenni a bőrét, ráadásul valaki olyanért, akit nem is ismert, halott is, és hiába alfa mutáns, ki tudja, kivel állnak szemben. Sosem lehet tudni. Azonban Tatjana szavaira megvillan a szeme, végül sóhajt egyet, kissé dohogva.
- Maradok. Meggyőztél. - nem túl bőbeszédű, de talán ez nem is akkora baj. Majd a lány beszél, ő úgyis jobb megtévesztő és illúziókeltő. Jacob kissé magába zárkózik, miközben a lány mellett lépdel a másik házhoz. Amikor azonban meglátja a nyanyát, akinek sokkal idősebbnek kellene lennie, szinte ösztönösen fogja meg Tatjana karját, mintha meg akarná állítani, de látja, hogy nem fog menni, ha a néni itt van, akkor be kell tessékelni. Valamiért az a furcsa képzete támad, hogy a néni kiszívja más életenergiáit, és így halt meg ez a szerencsétlen is, odaát. Inkább csendben marad, nem akarja felhívni magára a figyelmet. Ha a néni megkérdezi, mi ez a zavar, akkor a morgó hangra, meg a hatalmas dándogra fogja.
- Elnézést, csak tartok a kutyáktól. - mentegetőzik, de ennél nem többet, aztán szemeit máris körbefuttatja a lakáson, miközben azon van, hogy kikerülje az állatot. - Ugye nem harap? Nem kellene kikötni, vagy ilyesmi? - néz hol a nőre, hol a kutyára, majd helyet foglal a kanapén, bár eléggé feszélyezetten, és a beszélgetés nagyját inkább a lányra hagyja, ő valahogy mindig is jobban kommunikált, legalább is eddig az derült ki. Ő inkább megmarad hátvédnek, hogyha komoly a gond, akkor a ház vízberendezését egy laza mozdulattal felborítja, és képentörli az asszonyt egy vízsugárral, meg a kutyájával. Mégiscsak hydro. És ekkor ötlete támad. Amikor megkapják a lekvárt, akkor finoman csóválja meg a fejét.
- Allergiás vagyok rá, bocsánat. Kaphatnék esetleg egy pohár vizet? - biztonsgáosabban érezné magát, ha legalább egy pohár víz lenne a közelében. Hiába hydro, vizet fakasztani nem nagyon tud.

A néni egész jól tartja magát, hiszen az elmondottak alaján nyolcvan körülinek kéne kinéznie, de kb. alig tűnik hatvannak. Nem szemüveges, kék szemei élénken csillognak. Amikor a két "rendőr" jelentkezik nála, csak odapillant a Tati által odamutatott kamunoteszre, csak különös fénnyel villan meg a szeme, aztán bólintva tessékeli be őket.
- Tessék, csak tessék. Amúgy is sütöttem egy kis házilekvárt, legalább megkóstolják. - Terelgeti be őket, bent a nappaliban böszme nagy dán-dog nyáladzik, egyből morogva emelkedik fel, amikor meglátja az idegeneket. - Emil, elhallhass... -Reccsen rá a banya, a kutya viszont továbbra is az izmait tornásztatja. Látnak egy szépen hímzett kanapét, ott helyet tudnak foglalni. - Biztosan a gyilkosság miatt jöttek. Én láttam ám, hogy milyen sokan sündörögtek az Alex körül. Mintha mindig bújtatott volna valakiket... Nem is értem én, de sötét dolgok ezek...
-Már készíti is elő a házilekvárt, és kistányérba adagol hőseinknek, mintha alig várná, hogy megkóstolják....

- Sós vizes medencéről még nem hallottam. És bár nem vagyok halottkém, de szerintem egy szó szerinti vízi hulla nem így néz ki. Még frissen sem, ha meg utaztatták is... Arról nem is beszélve, hogy a vízbefúlt volna, mármint a hagyományos értelemben, azt észrevették volna a helyszínelők. De nem véletlen olyan értetlen mind - vonom meg a vállam, kifelé lépkedve a házból. Persze arra gondosan ügyelek, hogy immár kétértelmű vagy leleplező szavak ne hagyják el a szám, hisz ki tudja, hol bújik meg egy rendőr, vagy neadjisten egy riporter. Hisz ahol gyilkosság történt, ott hamarosan megjelennek a szenzációéhes firkászok is.
- Őszintén szólva nem szívesen térek vissza a birtokra üres kézzel. A professzorék nagy reményeket fűztek hozzá, azt akarták, hogy mindenképp győzzük meg, legalább egy látogatás erejéig. Gondolom fontos lehetett - sóhajtok. Persze megértem, hogy Jacob nem szívesen mászik bele egy ilyen különös esetbe. Igazság szerint nekem is futkároznak borsók a hátamon. De akkor se megyek el üres kézzel...
- De ha úgy érzed, nyugodtan menj vissza az első géppel, és tájékoztasd Charlesékat - engedek mosolyogva. Nem gúnyosan, nem lenézőn. Mindenkinek a maga dolga, miképp játszik az életével.
- Mrs. Madlene Berry? - lépek oda határozottan a rendőrnő leírásának leginkább megfelelő személyhez. A kezdetkor előrntott mozdulattal mutatom neki is a noteszem/jelvényem, és amint helyeslő választ kapok folytatom.
- Jane Smith vagyok, gyilkosságiak. Ha jók az értesüléseim, Ön talált rá az áldozatra. Esetleg el tudná nekem mesélni, mi történt tegnap és miket látott? - kérdem egy kedves, bíztató mosollyal. Az ilyen otthonülő, unatkozó vénasszonyok jobbak, mint bármilyen megfigyelőrendszer. Még azt is tudják a szomszédról, amit az erősen titkol. és persze ha valami történik, akkor tenyerük dörzsölgetve ismételgetik: Én tudtam, én mondtam...

Tatjana & Jacob

Halkan hümmög a lány szavaira, miközben az ő fejében is összeáll egy sor miért kérdés. Valahogy nem tudja eldönteni, miért nem másolt akkor, ha egyszer ez volt a képessége. Hacsak nem olyan viziszörny jött el érte, aki képes a tüdejét feltölteni vízzel, és a férfi ezt is lemásolta, azzal a különbséggel, hogy ő nem tudott ezzel mit kezdeni, és megfulladt. Bár ez is eléggé képtelenség. Amikor a lány megismétli a fiú által kimondott szót, akkor csak hunyorog egy sort.
- Igen, varázsolták. - nem mondt többet csak szemvillant, aztán visszatér a halotthoz, miközben a lányra is figyel, emg hallgatja. Még bírja, egészen jól. Ha durvább lenne a tetem, biztos már rég melléhányt volna, de most valahogy jól van. Aztán a teóriákra fejet csvál.
- Nem, ez sajnos nem így működik. El tudom képzelni, hogy beledobták egy sós vizes medencébe. Vagy esetleg a tengerbe, majd idehozták. Ez sokkal ésszerűbbnek tűnik. - magyaráz, meg ötletel ő is egy sort, majd amikor a lány azt mondja, hogy vérvétel kell, akkor csak biccent, fejével kifele int, mert, hogy ők itt nem fognak vért venni, az is biztos. Nem nővérke ő, hanem hydro, és szörfbajnok. Kicsit más dolog. Aztán csak a száját húzza el.
- Gondolom az nem megoldás, hogy eltűnjünk a fenébe, mielőtt bele is nyúlunk. - nem sok kedve van sem hősködni, sem itt meghalni, vagy nagy nyomozósdit játszani. Erről egyáltalán nem volt szó. Nagyot sóhajt, zsebrevágja kezeit, majd hagyja, hogy a lány intézkedjen, aztán, ha jól sejti, nemsokára átmennek és kikérdezik az elégedett szomszédot. Remélhetőleg ő a gyilkos, és amint belépnek, elkapja őket, mrt odamentek, és túl sokat tudnak. Vagy mutánsgyűlölő. Minden esetre kissé kedvetlenül áll ehhez az egészhez, és csendesebbé válik, csendes megfigyelővé, aki azt lesi, ki lehet az, aki esetleg tudja, kik is ők, és furán, vagy fenyegetően nézi őket. Esetleg túl feltűnően.

- Köszönöm. Rögtön sort kerítünk rá - biccentek a nőnek kedvesen, majd a behajtott ajtó által nyújtott elszigeteltségben Jacobra figyelek már.
- Ha jól értettem a professzort, akkor egy nagyon erős másoló volt. Nem csak az illető külsejét volt képes másolni, de ha láthatta akció közben, akkor rövid időre a képességét is.Kissé megborzong, ahogy belegondolok, milyen erős mutáns volt a férfi, mi indenre lehetett képes. És hogy végül megölték mégis. Ki tudja, mibe mászott bele, kit másolt le?
Aztán hallgatom Jacob megfigyeléseit, következtetéseit. Nem vagyunk igazi nyomozók, személy szerint hullát is először látok,legalább is ilyen testközelből. Fogalmam sincs, pontosan mit is kéne csinálnunk.
- Belevarázsolták - mosolyodom el a különös szóhasználaton.
- Te tudod mozgatni a vizet, nem? Esetleg erőszakkal is lenyomhatták a torkán, megfullasztva így. A tengervíz meg.. mi van, ha a gyilkos is mutáns, de ő csak a sós víz formázására képes? - vetem fel, bár érzem, kissé erőltett, belemagyarázott a dolog. De sose tudni.
- De miért nem másolta le a képességét, miért nem vágott vissza? - sóhajtok fel értetlenkedve. Kezdem érezni a bevezető rendőr által sugárzott zavartságot magamban is.
Ám ahogy Jacob tovább matat és felfedezi az apró tűszúráshoz hasonló nyomot mintha egy mentőövet leltünk volna.
- Valószínűleg elkábították. Kellene vérvétel és eredmény, hogy kimutatható-e a szer - jegyzem meg tettrekészen. Kár, hogy nincs nálam tű és nem értek ehhez a dologhoz. De a helyszínelők csak csak...
- Még semmi konkréttal nem tudtak szolgálni. De az előző nő szerint a közvetlen szomszédot érdemes lenne kifaggatni. Menjünk szerintem - vonom meg a vállam egy utolsó pillantást vetve a hullára.
- Gyilkosság történt Jacob.. szerintem nyakig benne vagyunk valamiben - húzom ela száján. Naivitás lenne azt hinni, hogy nem lesz semmi baj?
- Vegyenek vért és kérem a mihamarabbi eredményt. A lapockája alatt tűszúrás nyoma van, akarom tudni, mit adtak be neki! - morranok az első emberre, akivel szembetalálkozunk, majd kifelé veszem az irányt, hogy elkaphassunk az ajánlgatott szomszédot.

Tatjana & Jacob

Hagyja, hogy Tatjana kérdezgessen, ésjátssza a nyomozót, ő addig valamiféle helyszínelőnek vagy spéci bűnügyi szakértőként jelenik meg. A holttest látványa azért nem a legjobb, és nincs is hozzászokva, de valahogy túlteszi magát rajta, ahogy a vizet vizsgálja, és megcsapja a tenger illata, ami eléggé furának tűnik. Azon ő maga nem lepődik meg, hogy nincs minden lerombolva, tisztában van képességeivel, és hallott már szörnyű híreket, mende-mondákat, és őú lazán megmagyarázná mindezt azzal, hogy a víz, amivel meg lett fogva a férfi, annyira erős volt, hogy mozdulni sem bírt, esetleg egy másik erős mutáns megkötötte vagy őt vagy az elméjét, amíg megfullasztotta, egyszerűen a tüdejébe engedve valahonnan, valahogy a vizet, de kiderülhet még, hoigy tévúton jár. Amikor Tatjana odalép hozzá, akkor hátat fordít a holttestnek, és egészen halk, szinte nyugodt hangon beszél.
- Tudunk bármit arról, hogy miféle képességei vannak, voltak? Mert nekem a profok nem mondtak semmit. - kérdez előbb, majd körbeles és utána folytatja, ugyanilkyen halkan.
- A tüdejében nem sima, hanem tengervíz volt, de valahogy nem tudom megérteni, miért nem vizes a ruhája. Hacsak nem varázsolták bele a tüdejébe a vizet, vagy vonták el a belső nedveiből.. de akkor sem értem, miért tengervíz. Nézd csak! - int, és már a holttestnél is van, és ahogy mutogatja, meg vizsgálgatja, egyszercsak megakad a szeme azon a bizonyos szúráson. Nem szívesen nyúlkál egy halotthoz, meg nem szívesen szemléli ilyen közelről, de hányni nem fog. Szerencsére nincs annyira brutális külseje, meg nem roncsolódott. Ám az apró szúrásra ismételten csak szemöldökét ráncolja.
- Egyre inkább úgy érzem, hogy valahol nagyon messze történt vele mindez, és egyszerűen idehozták. A szomszédok mit mondtak? Itthon volt, vagy hazajött tegnap? Nem volt látogatója? - közben kezével rámutat a sebre, ha a lány nem vette volna észre, majd a függönyt szemléli meg, aztán csak a szemöldökét ráncolja tovább, finoman megmasszírozva halántékát.
- Remélem semmi veszélyes dologba nem keveredtünk bele. - sóhajt egy aprót, még mindig egészen halkan beszélve, miközben egyre inkább úgy érzi, hogy ez a hely túlságosan is el van rendezve. Persze egy teleportáló is bejöhetett, hallott ilyesmiről, meg a mutáció bármit eredményezhet tulajdonképpen. Hol a testre, hol a lányra néz, miközben úgy érzi, ez a hely inkább zsákutca, minthogy vezessen bárhova is.

Egy fiatal rendőrnő jelenik meg pár percen belül, miután megkapta az ukázt. - Már igyekeztünk körbejárni, a közvetlen szomszédjával kéne beszélniük. Mrs. Madlene Berry furcsán elégedettnek tűnik. Nagyszájú, vallásosan bigott öregasszony látszatát kelti, talán érdemes lenne vele beszélni. - Bólint a csajszi, aztán kisétál. Amikor hőseink visszafordulnak a holttest felé, és tovább vizsgálgatják, akkor egy apró pontot fedeznek fel a bal lapockája alatt, valami szúrás lehet. És bár víz van a tüdejében, nem úgy tűnik, mintha fuldokolt volna, mert akkor biztosan csapkodott volna, lerántotta volna a kád fölé aggatott függönyt. A függöny azonban el volt húzva, talán maga a gyilkos húzta el, amikor végzett.

- Ne aggódj - súgom vissza Jacob nehezményező szavaira, miközben egyre beljebb lépkedünk a lakásba. Semmi feltűnő nincs, semmi utaló, mi a lakó valós kilétéről árulkodna. Ugyanolyan, mint valószínűleg bármely ház a soron.
- Rendben - biccentek újfent társamnak, és míg ő a fürdőbe lép, én ledekkolok az ajtóba, ügyesen helyezkedve, hogy a rendőr, aki bekísért minket háttal álljon neki.
- A bejárati ajtó zárva volt? Dulakodás nyom, erőszakos behatolás? - sorolom a kérdéseket, ám mindegyikre elkeserítő nemleges választ kapok. Kezdem magam úgy érezni, mint mikor apukámmal sakkoztam. Folyamatos patthelyzet. Merre tovább?
- A többi szomszéddal beszéltek? Nem láttak vagy hallottak az éjjel valami különöset? Szokatlant? Idegen autó, kései látogató? - lököm az újabb és újabb kérdéseket, mik csak eszembe jutnak. Egyrészt, mert talán hasznos lehet, másrészt mert mégis csak vérbeli profinak kell tűnnöm.
- Nem, még nem - rázza zavartan a fejét a rendőr, mire megpróbálok már-már igazgatónői szigorral tekinteni rá.
- Kérem, járják körbe a szomszédokat. Minden fontos lehet - villantok rá egy bájos mosolyt, már-már a pillám rebegtetem, mire haptákba vágja magát és elviharzik. Ekkor pislantok először újfent Jacob felé, épp elkapva apró jelét.
- Megengedi, hogy váltsak néhány szót a társammal? - fordulok határozott mosollyal a még itt lévő helyszínelőhöz, ismét megtoldva szavaim egy kedves mosollyal, mire az kapkodva összeszedi maradék holmiját és hamarosan magunkra hagy.
- Találtál valami érdekeset? - hajtom be a lábammal az ajtót, és bár közelebb lépek, azért megpróbálok nem a hullára bámulni. Bármilyen ügyesen adom is a vérprofit, azért ez egészen más látvány, mint a filmekben.

Tatjana & Jacob

Kifejezetten ügyesen használja a térképet, azért látott már ilyet, aztán lehet, hogy a véletlennek is nagy szerepe van abban, hogy odaérnek. A fiú arcára nem sok érzelem ül ki, úgyhogy nem lehet teljesen eldönteni, hogy mi is ez az egész. De az bizonyos, hogy odaérnek. A lány szavaira, hogy legyen óvatos, csak felsandít rá, és kelletlenül lök el egy apróbb hullámot, miközben kiveszi a kezét a vízből. A szülei szavai jutnak mindig eszébe, ők is mindig arra intették, hogy óvatosan, ne keveredjen abjba.. Persze általában nem jött be. Összefonja maga előtt a karjait, és a kútnak támaszkodva hallgatózik, figyel Tatjánáék beszélgetésére, de addig bizony semmit nem tesz, amíg a lány nem int neki. Akkor aztán egyre nagyobb lelkesedéssel áll fel, lendületesen, majd biccent a biztos úrnak, és besiet a lány mögött.
- Így nem lesz könnyű megvizsgálni. - súgom oda, miközben belépek a lány mellett, aki persze simán használhatja a képességét, mert nagyobb biztonságban van, és ez persze szúrja Jacob szemét egy picit, de amíg nem lesz gond, addig különösebben nem zavarja. Nagyon. Ami meg a nehezebb helyzetet illeti, az arra vonatkozik, hogy minden tele van zsarukkal, akik ki-be, fel-alá rohangálnak. Márpedig, ha ezt a szerencsétlent valaki megfojtotta, akkor nincs más hátra, minthogy Jacob kicsit machináljon valamit, ami azonban kifejezetten nehéz dolog, hogyha itt vannak a nyomozók is. De nincs mit tenni, és nincs más hátra, mint előre. Még szerencse, hogy Jacob simán bejut, mert hála Tatjana csodás trükkjének, tőle nem kérnek semmit, látják, hogy a nyomozóval van, simán be tud jutni, mint aféle szürke eminenciás. Néhány rendőrt finoman kikerül, és célirányosan a fürdőszoba felé tart.
- Megnézem a tetthelyet. -szól oda a lánynak, meg a nyomozónak, majd már bent is van a fürdőszobában. Úgy tesz, mint valami vízszerelő, és leguggol a csövekhez, mintha azt szeretné megállapítani, hogy mennyi víz van bennük, egyszerűen finoman megpróbálja érzékelni, de persze kopogtatja, hallgatgatja, majd kinyitja a csapot, amiből kicsit köpködősen, de jön a víz. Aztán a holttest felé fordul, és a kádhoz lép. Nem túl szívderítő látvány, így összevont szemöldökkel vizsgálja, és ahogy elnézi, a ruhája is száraz. Az egyik ottani helyszínelőhöz fordul.
- Ebben a helyzetben találták? - az csak biccent, mire Jacob közelebb lép és tovább vizsgálódik. - Nem abszurd, hogy egy vizes kádba fulladjon meg? Ráadásul.. a ruhája is száraz. Mikor halt meg?- nézi hol a halottat, miközben azt próbálja meg érzékelni, mennyi víz van benne, illetve azt figyeli, hogy a ruhája sem vizes, nem csak a kád száraz, de bizony a ruhája is.
- Szerintem nem a kádban ölték meg, máshol fullasztották meg, és ide tették. A ruhája megszáradhatott, az éjszaka folyamán ölhették meg, a halál időpontját első ránézésre éjfél körülre tenném. Volt ideje megszáradnia a ruhájának. - Aham, értem. - reagálja le Jacob ennyivel, miközben kezét finoman végighúzza a férfi mellkasa előtt, és érzi, ahogy abban bizony megmozdul valami, tehát ez minden bizonnyal sima víz. Úgy áll, hogy eltakarja a holttestet, és finoman kiugraszt egy kevés vizet a férfi tüdejéből, nem sokat, csak éppen egy keveset, és érzi, ahogy só illata csapja meg az orrát. Sokat szörfözött, és tudja, hogy ez mit jelent. Már csak arra kell rájönnie, hogyan is kerülhetett tengervíz a férfi tüdejébe. És főleg hogyan. Még halkan hümmög egy sort, és tovább vizsgálódik, miközben Tatjana felé figyel, ha ott van, s ha nincs, akkor pedig kiles a fürdőszobából, keresve kollegináját, hátha tud vele beszélni. Ha nem, akkor csak finoman jelez neki, hogy van itt valami érdekes.

Őszintén bevallva, rettenetesen meglepett, amikor Charles megkért, hogy utazzunk ide és próbáljunk meg befűzni egy mutánst, hogy csatlakozzon a tanári karhoz. Diákokat kérni a tanárlétszám bővítésére? Roppant poénos... De ellent nem lehet mondani, persze nem fenyítési okok miatt, pusztán nem. És hát... Ausztráliába se gyakran jut el az ember, bár egy teleportáló mellett.. De az már másik mese...
A repülőút sima, bár többnyire végigalszom. Jobb, ha itt nem kezdek el semmivel és senkivel szórakozni. Aztán autóbérlés, még jó, hogy már letettem a jogsit, bár ritkán vezetek. Jacobra bízom a térképet, bár azt nem tudom eldönteni, hogy a srác jól is olvassa, vagy csak szerencsénk van, mert különösebb bolyongás nélkül leljük meg a címet. Ám a fogadóbizottság már kevés reményre ad okot.
Legalább fél tucat egyenruhás szaladgál ki-be, mint légy a falon. Egy rendőrautó mellett parkolok le, majd csatlakozom Jacobhoz a kút szélén.
- Azért csak óvatosan - intek állammal játszadozó ujja felé. Túl sok itt az ember és túl sok a kíváncsi szem. Nem kellene lebuktatnunk saját magunk.
- Üres kézzel még sem mehetünk vissza - vonom meg a vállam, majd nagyot sóhajtok és megindulok az egyik rendőr felé. Talán kicsit kirívok koptatott farmeremben, fekete pólóban és farmerdzsekiben. Lábamon viszont magassarkú csizma, derekamon öv. Mire a zsaruhoz érek, az övemen már egy pisztolytáska is lóg, legalább is ő úgy látja.
- Jane Smith, gyilkosságiak - billentem meg a csuklómmal kicsiny jegyzetfüzetem, mibe írogatni szoktam. A zsaru persze nem ezt látja, hanem egy jelvényt, amit az egyik filmban láttam. És a mozdulat is ugyanolyan, laza, könnyed, kissé talán flegma. Végül is én nyomozó vagyok, ő meg csak egy pórzsaru.
- Mi történt pontosan? - vetem oda, farzsebembe süllyesztve a noteszt. Talán meglepheti fiatalságom, de magabiztos fellépésem és a vízióim átlöknek minket a határon.
- Reggel jelentette a szomszédasszony a gyilkosságot. Át akarta hozni egy tálca friss süteményt. A hátsó ajtó nem volt kulcsra zárva, elmondása szerint az áldozat sosem zárja. A fürdőszobában lelt rá, a fürdőkádban feküdt. Víz nem volt benne, a kád csont száraz. A halottkém elsődleges vizsgálata alapján megfulladt. Az érdekes az, hogy tegnap este karbantartás miatt nem volt víz...
Egy pillanatra értetlenül vakargatja a fejét, majd vállait megrántva hozza tudomásomra értetlenségét.
- Szétnéznék odabent - jelentem ki határozottan, tartva helyzetem, majd kezemmel intek Jacobnak, hogy tartson velünk.

Tatjana & Jacob

Kissé morózus hangulatban van, ahogy a lánnyal utazik. Nem érti teljesen, hogy egy bizonyos nagyhatalmú mutánst miért éppen neki kellene arról meggyőznie, hogy jöjjön tanítani az iskolába. Mintha ő annyira barátkozó vagy éppen karizmatikus, esetleg meggyőző személyiség lenne. A fickó házánál is inkább a kis kút káváján ül, és jobb ujjával mintákat rajzol a vízbe, persze képességét használva, kicsit megmozgatva a vizet, de sima emberek számára ez észrevehetetlen.
- Na, van kedved elcsevegni velük? - szól oda mégiscsak a lánynak, miközben fejével finoman int a rendőrök felé, akik éppen helyszínelnek, kellőképpen tanácstalanul, hátha a lány beszédesebb, nyomozóbb alkat, vagy csak kíváncsibb. Persze, ha nem, akkor szívesen elkezdi a kutatást, bár nagy kérdés, mennyire van kedve belefolyni valamibe, amibe lehet, hogy nem kellene. Otthon eleget ütötte meg a lábát ahhoz, hogy kétszer is meggondolja, milyen őrült ötletbe vág bele. Bár az is igaz, hogy érdekli, mi történt, és talán még izgalmas is lenne. De sokminden függ a lánytól. Ha látja rajta, hogy ő nagyon szeretné kideríteni, akkor szívesen benne van a nyomozásban, bár abban sem teljesen biztos, mik a lány képességei, mert, hogy ő nem tud elmét olvasni, az is biztos. Így inkább a forrással szórakozik, illetve az embereket nézegeti maga körül, kik járnak erre, hátha a környék adhat valami támpontot. Néha pedig olyan tipikus "és most?" tekintettel néz fel a lányra. Mert az eddig nagyon szép, hogy felkeresték a címet, és valahol még szerencse is, hogy tart a helyszínelés, és van itt egy-két rendőr, aki biztosítja a helyszínt, akiket még meg is lehetne kérdezni, és talán még válaszolnak is, de a fiúnak egyelőre ehhez az aktív szerephez nem sok kedve van. Bár talán ez nem is akkor a probléma, mert a lány aktívabbank és kezdeményezőbbnek tűnik, ilyen rövid ismerettség után legalábbis.

Jacob & Tatjana

Két diákot, nevezetesen Jacobot, és Tatjánát Ausztráliába küldik, méghozzá azért, mert Charles és Eric egy különösen nagy erejű mutánst szeretnének arról meggyőzni, hogy a régi ismeretségre való tekintettel vállaljon tanári állást az X-birtokon. Azonban amikor megérkeznek, és felkeresik a megadott címet, arról értesülnek, hogy az illető gyilkosság áldozata lett. A rendőrség tétlenül áll a fejlemények előtt, vajon ők utána tudnak járni, hogy mi is történt?

//No skacok. ^^ Nem fogok folyamatosan mesélni, szóval nyugodtan alakítsátok ti magatok is az eseményeket, rátok van bízva, hogy mit hoztok ki belőle, bármilyen szálon elindulhattok, nyugodtan találjátok ki, hogy ki is volt az illető, hogy halt meg, én majd alkalmazkodom! Időnként meglepetés szerűen fogtok kapni 1-1 mesélői hszt, addig is sok sikert! ^^//

Tárgy: Re: Jacob & Tatjana - Gyilkosság Ausztráliában

» Jacob Valdemar - Tengermoraj
» Scott Jacob Anderson
» Edzőterem
» Tatjana és Gabriel
» Tatjana és Gabriel - Sokadik rész