Tatjana & Gabriel

Kissé talán neheztelő nevetésem tölti be a levegőt, ahogy csiklandozó ujjai alatt kezdek ficánkolni. Nem tehetek róla, roppant érzékeny vagyok az ilyenféle érintésre.
- Hagyd abba, kérlek - fulladozom két nevetés között, már szinte a szememből is kicsordul egy vidám könnycsepp, mire végre befejezi. Veszélyes incselkednem ezek szerint.
- Jobban tetszel így - erősítem meg, mielőtt valóbna szakállnövesztésre adná a fejét. Az eléggé öregítené.
- Veszélyesen, ugyan - legyintek vigyorogva, és csak tovább szélesedik vigyorom a következő szavakra.
- Csak azért nem hecceltem még Ericet, mert nem volt rá lehetőségem. És nem si vagyok bajkeverő - mosolyodom el, a folytatás viszont újfent csókba fúl. Azt hiszem, szabadalmaztatnom kéne ezt a módszert, hogyan hallgattassuk el kekeckedő párunk címmel.
- Megoldjuk majd - rántom meg a vállam. Ha nagyon akarjuk, úgy is megcsináljuk. Főképp, mert a pasim egy teleportáló, neki nem gond a távolság.
És már fonom is át karjaimmal nyakát, lehunyt szemmel várva az újabb kört. És nagyon reménykedem, hogy most nem dobom ki a taccsot, mint tegnap reggel. Akkor talán csak az ijedtség és az ideg okozta. Legalább is azzal magyarázom, mert bár kissé szédülök, mikor a könyvtárba érünk, de szaladni nem kell. Bár pár percigaz egyik székbe kapaszkodom, majd ahogy már biztosnak érzem az izmaim a függönyökhöz lépek, hogy besegítsek Gabrielnek. és hogy minél hamarabb beboríthassam magunk a sötétség bűvös leplével.
A lassan becsordogáló diákokra rámosolygok, miközben visszasétálok Gabrielhez. Igazam volt, többségében párok vannak, meg néhány elvetemült romantikus lánycsoport. Talánolykor hátralesnek, és azt hiszem, hamarosan szétfut a pletyka a suliben, hogy együtt járunk. De igazából nem érdekel. Csak örülök, hogy Gabriellel tölthetem az időt, helyspórolás címén az ölében ülve nézhetem végig a filmet. Bár igazság szerint.. azt hiszem kevés jelenet van, amit el is tudnék mondani. Talán legközelebb én is a csajokkal nézem meg, ők biztos nem simogatnak ilyen élvezetesen és csókokkal se terelik el a figyelmem....


/köszönöm :* //

Újra felmordulok, és gonoszul megcsikizem a lány oldalát. Adok én neki.
-Tudod, ha nem borotválkozom 6-8 évig, én sem nézek ki másképpen - jelzem meg pimaszul, aztán folytatom a csiklandozását. Úgy kell neki. A motoros sztorival viszont elhűlve hagyom abba a merényletem, és nézek rá nagy, kerek szemekkel.
-Hogy mit csináltál? Anyám...te veszélyesebben élsz, mint én. Jesszus, oké, hogy a pasid simán elszöktet Új-Zélandba, ha gáz van, de na...Jó, hogy nem Eric-et hecceled mindjárt.
Aztán közelebb hajolok hozzá, és adok neki egy eszkimó puszit.
-Te, kis bajkeverő te - suttogom az ajkaira, és ha már ott vagyok...
-Igazad van - mondom a  csók után - nem tudom, hogy bírnék ki egy hetet, és nem is szeretném kipróbálni. Viszont, még van egy kis időnk addig. No, kapaszkodj.
Persze, párszor már bevallottam, hogy fölösleges ilyen szorosan ölelnem teleportáláskor de...szokatlan lenne őt máshogy magammal vinni. Esetleg talán vészhelyzetben, de amíg nincs ilyesmi...
A könyvtár egyik sarkában jelenünk meg, átlapozva pár asztalon felejtett könyvet egy teljesen másik oldalra, mint ahol az olvasói hagyták korábban, aztán máris munkához látok. Rekord idő alatt dugom össze a videót, a sötétítést pedig valaki másra bízom. Szokás szerint nincs elég szék a teremben, de ami engem illet, én megteszek minden tőlem telhetőt azzal, hogy Tati-val együtt csupán egyet foglalunk el. Más kérdés, hogy sokat nem látok a filmből, 2 óráig csókolni, és simogatni pedig máshol is tudnám de...azt hiszem túl magasan járok a fellegekben most ahhoz, hogy foglalkozzam ezzel.

// @->>-- :* //

- Nem kéne - kuncogok fel ahogy a hátam kezdi karmolászni. Persze érzem, hogy nem mar, csak játszik, nem hagy nyomot, mint én. Illetve hagy, csak nem a hátamon, hanem a nyakamon, mikor újra finoman beleharap.
- Ha tényleg az esete vagyok, talán megkérhetném, hogy azt a bizonyos többi részt vegye kezelésbe ő - húzom kissé Gabriel agyát, mert roppantul élvezem. Nem mintha csak egyetlen szót is komolyan gondolnék a dologból, de annyira tetszik, ahoyg reagál ezekre. Olyan különösen kellemes és élvezetes érzés.
- Amúgy lehet az nem tetszett neki, hogy felvetettem, majd mi Leahval hazajövünk a motorján ő pedig udvarias férfiként gyalog jön - mosolyodom el az emlékre. Igen, azt hiszem ezen a ponton lett csak igazán morcos Logan.
- Tudsz olyat? És ismerem talán? - csapok le a szavakra játékosan, igazi érdeklődést színlelve, míg ujjaim Gabriel mellkasán játszanak, majd vállaira csúszva keresek fix támaszt magamnak.
Pedig elég biztosan ülök, és hát a mellem is dagad rendesen az örömtől, ahogy Gabriel mondhatni színt vall. Mert jó tudni, hogy ez a másfél nap nem csak nekem volt kínlódás, hanem neki is.
- Így aztán tényleg muszáj lesz a szünetre valamit kitalálnunk, mert ha egy nap nehéz, milyen lenne egy egész hét? - vetem fel vigyorogva, majd elhúzott szájjal pislantok a hátam mögé, mintha attól tartanék, az említett gyereksereg már ki is rontott azon az ajtón, belerondítva kettecskés magányunkba.
- Filmvetítés? Izgalmasan hangzik - bólintok a meghívásra. Még nem láttam a Casablanca-t, legalább is nem egészben. De ha tényleg a hátsó sorban ülünk a sötétben azt hiszem, most sem fogok. Bár valamiért az az érzésem, arra a romantikus fekete-fehér filmre nem is kalandvágyók ülnek majd be. Szóval, senki nem figyel a másikra és nem is zavarja alapelv lesz szerintem érvényben.

-Ezen könnyen segíthetünk - mondom kajánul, és újra a nyakát kezdem el csókolgatni, ujjaim pedig újra, és újra végighúzom a hátán. Nem karmolok természetesen, nem is nagyon lenne mivel, meg egyáltalán! Picit azért megharapom a nyakát, amikor arra céloz, hogy másnak adná ki a feladatot, hogy tisztára törölje. Hogyne...Nem vagyok féltékeny típus...csak épp a frászt nem, szóval merné csak valaki megpróbálni.
-Veled is morcos volt...fura, pedig pont az esete vagy...ami alatt azt értem, hogy csaj vagy...amúgy annyira nem vészes, ha jobban megismeri az ember, csak szereti, ha béké hagyják, és körülötte mindenki békében nyugszik. De mindegy, ha már az X-menek érdekelne, véletlen tudok egyről, aki nagyon oda van érted.
Aztán bólintok, megfogom a kezét, és a számhoz emelem, hogy adjak rá egy röpke puszit.
-Igen...bár ilyen hosszú másfél napom még sosem volt,de ja...borzasztóan hiányoztál még ez a rövid idő alatt is.
Mély sóhaj, aztán a pólója alatt kutató kezem elkezd fölfelé kalandozni, és néha még a tarkóját is megsimogatom.
-Mindjárt vége a napközinek, és elözönlik ezt a helyet a gyerekek...viszont, a könyvtárban ma filmvetítés lesz amit...állítólag nekem kéne intéznem, hmm. Ha jól emlékszem a Cassablanca-t nézzük meg. Mit szólsz, van kedved csatlakozni hozzám, ahogy két órán át ülök a sötétben, a leghátsó sorban ahol nem zavarok senkit?

- Az én hátam nincs összemarva - vigyorodom el, egyben kikerülve a konkrét válaszadást. Mert azért meglepinek szánom a felsőt, amit kinéztem. Amiben.. hát valljuk be, a hátam igencsak látszani fog. De nem engedem magam tovább faggatni, az öltözékem legyen meglepi. Ahogy még sok minden más is.
- Lehet hogy rosszul. Lehet a többit másnak hagyom - incselkedek, merő élvezetből, és bár játszanám a démont, nem tart sokáig. Ahogy ujjai a hátamra siklanak felsóhajtok, és ösztönösen feszítem neki a bőröm. Szeretem ha megérint, még ha ennyire ártatlanul is. Mert mi rossz lehet abban, ha a barátod megsimogatja a hátad? Semmi...
- Logan.. igen, emlékszem, egyszer volt hozzá szerencsém néhány röpke perce. Marcona egy fazon - vigyorodom el az emlékek hatására. Rég volt, néhány röpke perc. Egy különös délután. Akkor ismerkedtem meg Leahval. És akkor döntöttem el, hogy enm utazok olyan busszal, amin a sofőrön kívül senki más nincs.
- Hiányoztam? Ebben a hosszú másfél napban? - kérdezek vissza vigyorogva, noha a szívem csupa napsütés. Nekem is hiányzott, még ha igazából én kerültem őt. Mert kellett egy kis idő, hogy a tegnap reggeli eseményeket végiggondoljam és letisztázzam magamban. De minden eltelt óra után egyre inkább azt éreztem, felesleges a rágódás, ha annak az a következménye, hogy kerülnöm kell őt. Majd lesz valahogy...

-Miért, a tiéd igen? -Kérdem nagy kíváncsi szemekkel, és a fejem is oldalra döntöm közben. Ennyire még sosem volt kedvem diszkóba menni, mint ebben a pillanatban. Ugyanakkor, ha még ennél is szexibb lesz, lehet jobb, ha viszek magammal pár szamurájkardot...meg egy láda jeget...és vagy 10 doboz óvszert, ha már semmi sem segít.
-Miért, talán rosszul gondolom? - Kérdem, folytatva az incselkedést, és akkor már puszta kötözködésből benyúlok a felsője alá hátul, és végre a fedetlen bőrét érinthetem.
-Persze, hogy van. Ha valami izé leköp savval, vagy ilyesmi, nem érünk rá sorban állni. Mellesleg, kétlem, hogy sokan osztoznának szívesen egy fürdőszobán Logan-el, úgyhogy itt van még ez is. Érdekes fazon, néha olyan, mintha most szabadult volna a sittről...
Minden estre, én csak örülök a társaságnak, de ott nagyon vigyáznunk kell, sok a gondolatolvasó, és hasonlók...
Aztán én sem bírom tovább a színjátékot, elvigyorodom, majd adok egy puszit a lány homlokára.
-Nagyon hiányoztál...

- De a te hátad nem fog látszani - jelentem ki határozottan, miközben azért arcom újfent a megszokott bíbor színt ölti, ahogy Gabriel ismét emlékeztet akaratlan jelölésemre, amit a hátára tettem. Teljesen ösztönös volt, vagy inkább nem tudatos, mégis.. azt hiszem, fogom én ezt még hallgatni párszor.
- Méghogy a többit... miből gondolod, hogy azokra is kapsz lehetőséget? - kérdem vigyorogva, de ellenkezni vagy tovább kontrázni nem tudok, érzem, ahogy ujjai a tarkómra vándorolnak és már szinte várom, hogy húzzon magához, amit meg is tesz azonnal. Karjaim nyaka köré fonódnak, ahogy hevesen viszonzom csókját, teljesen belefeledkezve, mint tesszük azt minden alkalommal. Csak a légszomj rebbent szét minket, de akkor sem akarok nagyon elhúzódni, homlokom homlokának támasztva szuszogok, tovább folytatva a verbális "csatát", a ki bírja tovább komolyan vetélkedőt. De úgy tűnik, Gabriel már nehezen tartja a látszatot, és ugyanúgy nekem is meg-megjelenik egy apró mosoly a szám sarkában.
- Nektek van külön tusolótok? Micsoda luxus - sóhajtok fel már-már irigykedve, noha sejtem, ő is ugyanúgy osztozik a többiekkel, ahogy mi a lányok emeletén. Az épület végül is eredetileg nem egy bentlakásos iskolának készült, hanem egy "szimpla" otthonnak.
- Akkor azt hiszem, ezek után azt fogom használni. Csak aztán nehogy nekiállj siránkozni, hogy sosincs meleg víz - vigyorodom el, végképp feladva a "harcot".

Furcsa, normális esetben epernek álcázva az arcom próbálnék elsüllyedni, de amikor tőle hallok ilyesmiket, csak viszonzom azt a kedvest mosolyt, és gondolkodás nélkül vágom rá vidáman:
-Téged bármikor szívesen letarollak édes.
Aztán csak tovább kényeztetem mosolyogva, nem törődve komolytalan vádaskodásával. Mondjuk aranyos, és szívesen visszavágnék, de olyan finom a bőre a nyakánál, és úgy élvezem harapdálni, ezért is morgok kissé csalódottan, amikor elhúzza előlem.
-Hát úgy, mint egy párduc! - Vágom rá nevetve a kérdésre - Illene is hozzád, ha már az én hátam meg olyan, mintha megtámadt volna egy nagyon éhes párduc. Egyébként pedig, neked minden jól áll, mindig.
Azért megmozgatja a fantáziám, milyen felsőről lehet szó. Nem lehet elég korán holnap, abban biztos vagyok. A kérésére viszont meglepetten döntöm oldalra a fejem.
-Na de Tati...hogy gondoltad azt? Még szép, hogy én dörgölöm tisztára a hátad...és a többi testrészed is.
Rákacsintok, aztán nem bírom tovább. A hátát cirógató kezem elkapja a tarkóját, és úgy rántom magamhoz egy elsöprően heves csókba, ami után újra csak kapkodva tudjuk majd venni a levegőt mind a ketten.
-Na jó...mit szólnál akkor az X-men tusolóhoz? - Kérdem komolytalanul.

- Olykor mindenki szeret picit egyedül lenni, elüldögélni valami csendes helyen, olvasni vagy épp rajzolgatni. Én is valami effélére készültem néhány napja a kertben, erre nem előttem termett egy srác és a földig tepert? - villantom rá lágy mosolyom. Mert már egy pillanatig sem bánom, hogy akkor kimentem a kertbe, hogy elém teleportált és nekimentem. Különös találkozás volt az biztos, de pont ezért különleges az egész.
- Na persze, most már könnyen mondhatod, hogynem egyszerre.. Ki tudná megcáfolni? - kötekszem kicsit vissza, de hamar bentreked a levegő, ahogy a nyakam kezdi el puszilgatni. Talán a legérzékenyebb pontom, és erre valószínűleg már ő is rájött. Aztán belém harap, rejtem meg egy finom remegés fut végig, amit ő is érezhet, végül is az ölében ülök, keze a hátamon. Ám ahogy szívni kezdi a bőröm mrá nevetve húzódok el, mutatóujjammal az orrára koppintva játékosan.
- Hogy fogok kinézni a Sagitariusban? Húzzak garbót tavasszal? Már kinéztem egy felsőt, ahhoz pedig nem passzolna a sál sem. - nevetem el magam, szabadjára engedve huncutságom, ahogy a zuhanyzás kerül előtérbe. Látom első döbbenetét, igazán élvezem, hogy sikerült meglepnem. És mivel csak huncutkodok, így az ő eszmélését se veszem komolyan, könnyű szerrel, zavar nélkül kontrázok rá.
- Jó lesz a tied, de csak ha megígéred, hogy te dörgölöd végig a hátam - villantom rá pajkosan a szemeim, míg ujjaim játékosan futnak fel-alá mellkasán. És bár szavaim azt sugallják, már most de azonnal kész vagyok a dologra, még sem moccanok egy centit sem. Mert azért.. hát valljuk be, csak játszom vele, ingerkedem.

-Fura, mostanában ezt hallom mindenkitől - jegyzem meg halkan, a fejemet vakargatva.
-Minden esetre, igenis magamnak való alak vagyok, aki imád egyedül ellenni a csendes kertben, vagy extrémebb elhagyatott helyeken, csak tudod...a jelenléted nagyon feldobja ezeket a helyeket, és engem is szóval...hát gondolom ezért gondolsz rám társasági lényként. Nem tudok úgy egyedül lenni, ha legszívesebben állandóan veled lógnék.
Arra, hogy rögtön igent mondtam ezek után nem felelek semmit, csak cirógatom a hátát tovább csendben, illetve közelebb hajolva elkezdem a nyakát puszilgatni, miután kisöpörtem a haját az útból. Azért arra, hogy mennyire könnyű csajozni rosszallóan mordulok fel, és játékosan megharapom a nyakát.
-Sosem egyszerre randiztam velük te! Egyébként meg, nem arról van szó, hogy a külföldi csajokra buknék, csak megfogadtam, hogy sosem kezdek olyan lánnyal, aki ide jár, mert tudod...nem akartam problémát belőle.
Aztán inkább tovább harapdálom a nyakát, sőt, egy ponton szívni kezdem. Na igen, évekig jól tartottam magam ehhez az elhatározáshoz, aztán megláttam őt, és rekordidő alatt felejtettem el ezt az egészet. Aztán csak nevetek, ahogy ujja hegyével az arcom csiklandozza, egészen addig amíg...köpni nyelni nem tudok, onnantól, hogy felfogom, hova is mehetünk.
-Öhm...huh? Ja...persze... - jegyzem meg, kissé pirosodó arccal. Erre azért nem számítottam, főleg a múlt éjszaka után. Eltart egy darabig, amíg leesik, hogy csak hülyéskedik velem...valószínűleg.
-Jó lesz az én tusfürdőm és törülközőm, vagy előtte beugorjunk hozzád a tiedekért?

- Őszintén szólva nem mondanám rólad, hogy nem vagy társasági lény - mosolygok kissé hitetlenkedve. Mert hát.. az első találkozásunkkor is elég beszédes volt, meg azóta is mindig kedves a lányokkal, ha véletlen összefutnak. Mint ma is Angelaval. Márpedig egy nem társasági egyed ilyenkor inkább csak morogna.
- Nehéz dolgom? - nevetem el magam, kissé megfeszítve hátam, ahogy kezei végigcirógatják. Jólesik az érintése, még ha semmi extra sincs bennem. Mármint úgy értem.. ááá, hagyjuk, hogy értem.
- Igazából csal felvetettem, hogy megyünk a lányokkal bulizni és jöhetnél. Te pedig igent mondtál rögtön. És továbbra is azt állítod, nem vagy egy nagy társasági ember, mi? - mosolygok rá, apró, kedveskedő puszit nyomva az arcára. De hamar összeráncolódik a homlokon, majd az orrom húzom fel morcosan a szavaira. Persze csak játék az egész, láthatja rajtam, hogy komédiázom, ahogy teszi ő is.
- Így könnyű csajozni és a lebukástól sem kell félned. Kicsi az esélye, hogy valaha is összefutnak - öltök rá nyelvet szemtelenül, hagyva átsodródni a témát az arcpirító társas öltözködés és zuhanyzás felé. Persze sokkal könnyebben alakítom a kacér lányt, mint amilyen valójában vagyok, így az első meglepetés után már kacéran mosolygok rá, miközben felemelem a fejem a válláról és szemügyre veszem az arcát.
- Hm.. mondassz valamit - sóhajtok, jobb mutatóujjam végighúzva az arcélén, mint mikor a polcon megpihenő porréteget vizsgáljuk.
- Mehetünk? - pislantok rá teljesen ártatlan, portalan kezem a pólómba törölve.

-Na mi az? - Kérdem nevetve, amikor látom, hogy egy pillanatra elkerekednek a szemei, és írisze körül a fehér rész is nagyobb lesz, egy villanásnyi időre még édesebb arcot kölcsönözve neki. ritkán tudom meglepni őt, de amikor sikerül, olyankor meg kell zabálni.
-Meglep, hogy nem vagyok társasági lény?
Vállat vonok.
-Te vagy az első lány, aki rá tudott venni ilyesmire...nem mintha nehéz dolgod lett volna, ahogy emlékszem.
Aztán amíg azt fejtegeti, hogyan reagált volna az országon át a nyomában lévő teleportáló őrült udvarlóra, én megint a hátát kezdem cirógatni. Először csak pár ujjal, ruhán keresztül, majd egész tenyérrel, végigsimítva a nyakától a gerince mentén egyenesen odáig, ahol olyan szexin gömbölyödik lent.
-De, azért jobb, hogy itt futottunk össze. Mindig értékeltem az életben a finom iróniát...túlzás azt mondani, hogy sok lánnyal randiztam volna, de jelen pillanatban senki sem él közülük az országban, az elsőt kivéve pedig egyikük sem élt itt soha. Ezek után összejövök valakivel, akivel ugyanaz a címünk.
Aztán csak várok mosolyogva, amíg leesik neki, mire is gondolok. Van egy tippem, hogy nevetni fog-e vagy szidni, én pedig mint a villám adok egy puszit a szájára, a csábos mosolyra pedig csak még szélesebb lesz a vigyorom.
-Ó, valóban? Pont említeni szerettem volna, milyen mocskosnak érzem magam, és, hogy ha felkeltem innen, rám férne egy zuhany....
Kacsintok most rá én. Na nem, nem hagyom magam zavarba hozni ilyen könnyen. Vagy legalábbis nem mutatom ki ilyen könnyen.

Kissé meglep, ahogy bevallja, ő sem jelent meg még társasági eseményen a párjával. Kissé fura, hisz ő azért egy helyen élt, nem költöztek állandóan, valószínűleg nem egy barátnője volt már. Ugyanakkor jól is esik, kicsit olyan, mintha ezt az igazi együttjárásos dolgot együtt fedeznénk fel, mindig mutatva valamit, ami együtt az első.
- Halálra idegesíteni? Meglehet - mosolyodom el szavaira, miközben oldalt fordítom a fejem a vállán, hogy lássak is belőle valamit. Bár be kell vallanom, már csukott szemmel is képes vagyok tökéletesen felidézni az alakját.
- De azt hiszem, úgy a harmadik-negyedik városnál már elkapott volna a gyanú, hogy akarsz tőlem valamit - teszem még hozzá, már visszafojtatlan vigyorgással. Érdekes lett volna, bár kétlem, hogy ha valamelyik szimpla suliban ismerkedünk meg, akkor is így felkeltjük egymás érdeklődését. Mert ő is, én is rejtettem volna a képességem, és talán nem is nagyon beszéltem volna vele. Meg lehet ő is csak úgy kezelt volna, mint a töbi srác. Az új lány a suliban...
- Mi? - pislantok rá értetlen az öltözés és fürdés téma felmerülésével, hanyagolva a korábban futtatott témát. Olyan teljesen mindegy, a mi lett volna, ha témakör...
- Mi nincs ellenedre? - kérdezek vissza összezavarodottan, majd ahogy a mondat végére ér és értelmet nyernek a szavak csak hitetlenkedve nevetek fel, miközben lágyan megrázom a fejem.
- Nem is tudom, hogy nevessek vagy megszidjalak - jegyzem meg nevetve, ugyanakkor választ is adva saját kérdésemre. Mert mi mást is tudnék tenni, ha nem nevetni a dolgon.
- Talán majd arra is sort kerítünk - kacsintok rá pajkosan, hagyva, hogy most ő eméssze a szavaim.

Pillanatra összeszorítom a fogaimat. Majdnem biztos, hogy az a nevelőnő, aki bántani merte az én Tati-mat nem valódi, de ettől függetlenül egy szívdobbanásra akkor is megfordul a fejemben, hogy csak kerüljön a kezeim közé az a vén boszorkány, és megtudja, milyen a brit akcentus egy sarkvidéki kutatólaborban.
-Ha már itt tartunk...sosem jelentem még meg társaságban senkinek az oldalán szóval ez nekem is újdonság lesz...egyébként meg, ha nem számoljuk bele, az sem érdekes, biztos vagyok benne, hogy nélküle is simán összejön.
Rákacsintok, Aztán pedig magamhoz ölelem, és nevetek. Olyan aranyos, ahogy komoly arccal mond ekkora hülyeségeket. Legalábbis remélem, hogy hülyeség...csak nem tűntem olyan elvetemültnek, hogy ott hagytam volna nem?
-Logikusan hangzik...de ugye tudod, hogy előlem úgysem tudtál volna megszökni? Halálba idegesítettelek volna azzal, hogy bárhova költöztök, max egy hét, és felbukkanok én is.
Megsimogatom újra piruló arcát, ahogy korholni kezd, és meg is puszilom a halántékát.
-Nem szeretnék újat látni, csak téged - suttogom, aztán pedig felvonom a szemöldököm az utolsó kijelentésére.
-Nem szeretnél egyedül öltözni, meg zuhanyozni? Hááát...nekem természetesen nincs ellenemre a dolog, bár ez egy kicsit meglepett...de persze, ha kettesben szeretnéd csinálni, én abszolút benne vagyok.
Nem, nem komoly a hangom, bár tény, hogy nem kapálóznék kézzel lábbal az ötlet ellen.

- Majd azt mondom, olyan szigorú nevelőnőm volt, aki vékony pálcával csapott az ujjaimra, ha engedtem az akcentusomnak - vigyorodom el, diadalittasan a sikertől. Az apró harapásnak persze csak pillanatnyi nyoma van, de Gabriel reakciója tetszetős és beszédes is.
- Oh, tényleg a buli. De az nem ér, ott nem csak ketten leszünk, az társasági esemény - jegyzem meg, és kissé elképedek, hogy képes vagyok elfelejteni a saját szülinapi bulim. De betudom annak, hogy az ő közelébe folyton össze vagyok zavarva.
- De attól még beleszámoljuk, nehogy megakadályozzuk a te rekord-döntésed - teszem még hozzá kegyesen. Persze csak olyan jó kis játék az egész, a magunk szórakoztatására, végül is nem az a lényeg, hogy hány randink volt már, hanem hogy mióta tart. Mert előfordulhatnak olyan napok, mikor épp hogy csak összefutunk a folyosón, vagy nem is sikerül találkozni. Végül is neki nem csak abból áll ki a napja, hogy órákra jár, aztán meg a barátaival bolondozik.
- Teljesen egyértelmű - bólintok halálos komolysággal arra a felvázolt eshetőségre, hogy csak félelemből mondtam neki igen. Bár így belegondolva lehet már itthon voltunk, mikor az újabb találkozót megbeszéltük. Illetve nem is... az másnap reggel volt az edzőterembe. De azt hiszem, már teljesen mindegy.
- Igazság szerint én nem akartam soha második alkalmat. Mert a második alkalom már azt jelenti, hogy eléggé kedveled azt a személyt. Én pedig tudtam, hogy hamarosan úgy is újra és újra költözünk. Akkor pedig teljesen felesleges valakit tényleg megkedvelni - vonom meg a vállam egy röpke pillanatig csak úgy elbambulva a semmibe. Talán nem volt a legjobb döntés, talán én is megélhettem volna egy-két szívszaggató tiniszerelmet, hogy aztán a másik suliban legyen miről áradoznom. De ez már így alakult.
Az átcsapó intim téma boncolgatására már csak mosolyogva bólintok, mintegy néma beleegyezésként. Igazából se az ő szüleivel, testvéreivel se a saját szüleimmel nem óhajtom kitárgyalni azt az éjszakát. Még igazából magammal is csak nehezen megy.
- Mik nem járnak az eszedbe - nevetek fel hitetlenkedve, ahogy már a szoba és az öltözködés kerül előtérbe. Az arcomra kúszó pirosságot nem tudom megakadályozni, és tudom, ez a fejembe megfordult képeknek és emlékeknek köszönhető, meg a szavaimnak, amik lassan életre kelnek.
- Nem hiszem, hogy én tudnék még neked újat mutatni - vallom be, és rögtön fúrom is a vállába az arcom, pólójának szövetébe rejtve vörösségem. De hát.. ez az igazság. Legalább is azt hiszem.
- Azt hiszem, most egy jó ideig se öltözni, se zuhanyozni nem megyek majd egyedül - teszem még hozzá kuncogva, bár mind szavaim, mind jókedvem erősen tompul a bujkálás okán.

-Mmmmeglehet... - felelem bizonytalanul, a tarkómat vakargatva a kérdésre, hogy vajon elvárják-e tőle az anyanyelvi szintű oroszt.
-De egy akcentust minimum elvárnak majd...mondjuk arra rákontrázhatsz, hogy ők sem hangzanak épp ausztrálnak, szóval erről ennyit.
Játékosan felmorranok, amikor a nyakamba harap, mert én is pont ezt terveztem, de ezek szerint ő volt a gyorsabb. Aztán végül mégis lesz alkalmam, amikor megtudja szegény, hányan is vannak a Star Wars-ok, igaz én csak puszilgatni kezdem a nyakát visszafogottan, elvégre ki tudja mikor téved erre egy csapat gyerek.
-Hát tudod a Szzz....Sagitarious? A diszkó, ahova meghívtál a csapattal na. - Hadarom kicsit gyorsabban a mondat végét. Aztán inkább visszatérek gyorsan az előző témára:
-A másodikig sem, soha senki? Mit műveltél te eddig az udvarlóiddal? Valld be, nekem is csak azért mondtál igent, mert féltél, hogy nem hozlak haza, igaz? - Kérdem nevetve, bár azért az tényleg meglep, hogy egy ilyen édes közvetlen lányt ilyen könnyen futni hagyna bárki. Más kérdés, hogy nekem könnyű, megszoktam a "boszorkányságot", és az utazás sem gáz. Aztán viszont bele pirulok még a gondolatba is, hogy az együttalvós dolgot megbeszéljük. Nem is kicsit...franc...
-Képesek, és tényleg hosszan kifejtik a dolgot...minden részletet kimerítve....szóval inkább ne beszéljük róla rendben?
Tehát semmi életveszély, paráznaság, és gondolom ami a holnapi bulin lesz, az is tabu. Esküszöm, még néhány titok, és a CIA-tól kapom majd a fizetésem. Aztán megint lehajtom egy kicsit a fejem.
-Bocsi...nagyon hiányoztál már és...véletlenül tudtam, hogy egyedül leszel...mondjuk az új szobatársra nem számítottam. De ne aggódj nem terveztem csak úgy...várjunk csak..ha te öltözöl az hagyján? - Csapok le a félmondatra, amikor eljut a dolog az agyamig, és aztán huncutul vigyorgok a lányra.
-Ezt jó tudni. És mond csak, mikor is tervezel egyedül öltözni hmmm?
Természetesen teljesen komolytalan vagyok, még ha van is benne annyi igazság, hogy szívesen megnézném meztelenül bármikor újra. Hajjajj, de még mennyire...

- Miért venném rossz néven? - kérdezek vissza mosolyogva.
- Azért választotta ezt anyukám, mert egyedi, mert nem szaladgál belőle egy tucat az utcán. Különleges, ahogy ő mondja. De azért remélem, azt nme várják el a tesóid, hogy oroszul is beszéljek - nevetek fel, kicsit hozzásimulva, állama vállára téve. Csak mert jól esik ilyen közel lenni hozzá, és mert így egy huncut pillanatban bele tudok harapni a nyakába. Persze csak finoman, hogy maradandó nyoma ne legyen. Csak a játék kedvéért. És így legalább elrejthetem az áradozás hallatán újfent kiújuló arcpírom.
- Három? - nyögök fel elhalón, mintha csak valami különös kínzás lenne kilátásban, ám érvelés legyőz minden ellenállást bennem.
- Szerintem elszámoltad magam. A három film, a holnapi és a két családlátogatás, plusz az elmúlt három nap... Az akkor már kilenc. Tehát a csúcsdöntés kölcsönös, te vagy az első srác, akivel tovább jutottam a második randinál - mosolyodom el boldogan, újfent kiegyenesedve, majd meglepetten pislogok rá.
- Milyen holnapi? Elfelejtettem volna valamit, vagy te szóltad el most egy meglepetésed? - kérdem, miközben egy apró, szeretetteljes puszit nyomok az orra hegyére. Kicsit furák még ezek az aprócska, látszólag jelentéktelen mozzanatok, de igazából vele érzem, hogy akarom, hogy jólesnek. Pedig mikor másoknál láttam olyan hülyeségnek éreztem, olyan semmisnek, és most... Igazából minden pillanatban, mikor mellettem van vágyom arra, hogy valamilyen módon érintsem, hogy szavak nélkül fejezhessem ki vonzalmam iránta. Mert szavakkal kimondani olyan fura, és igazából azt hiszem, még nem jutottunk el oda, hogy ki is mernénk mondani, igazán, egyértelműen hangot adva érzelmeinknek. Maradnak helyette az apró, intim érintések, a csókok, a tudat, hoyg igényeljük egymás közelségét. És ez jó. Mert van hozzám türelme, hagyja, hogy magam is végigjárjam azokat a lépcsőfokokat, amiket a legtöbb korombeli lány már régen megjárt.
- Jó ötlet - kacsintok rá, bár kétlem, hogy ilyet nyíltan kijelentenék nekik. Mármint a szüleinek. Nem tudom, kettőnk közül melyikünk lenne vörösebb...
- Azt hiszem, ezek közül egyiket se említsd az én szüleimnek sem. Nem hinném, hogy bármelyikért is megdicsérnének. Se engem, se téged..Bár azért viszonylag lazák és nyitottak a szüleim, annak tuti apám se örülne, hogy bukó nélkül motorozunk. Mert természetesen félt, és tojik arra, hogy a sisak lenyomja a frizurám. És persze meg is értem. Tehát.. amiről nem tudnak, amiatt nem aggódnak.
- Egész jól viselte - mosolyodom el Angela említésére, visszatérve a valóságba.
- Bár azért ha lehet, előzetes egyeztetés nélkül ne ugorj be hozzánk. Mert ez egy lányszoba, és meglehet valamelyikünk épp öltözik - figyelmeztetem mosolyogva, bár azért csipetnyi intéssel is. Tudom, hogy megszokta már, hogy ő egyedül lakik, de nem mindenki van így.
- Még ha én vagyok az, hagyján, de ha valamelyik másik lány - sóhajtok, tekintetem az ég felé fordítva, mintha csak azt mondanám, az istenek se tudják, mi történne akkor.

-Nem-e? - Kérdem meglepettséget,, és ártatlanságot színlelve, aztán megvonom a vállam, és újra közelebb hajolok hozzá. Szinte már az ajkaira suttogom, mielőtt újra megcsókolnám: - Akkor talán majd ez...
A csók után rátérünk a tesóimra, én pedig vigyorogva hallgatom, mikre tippel. Annyira édes ez a boldog, huncut hang, egész nap el tudnám hallgatni, és könnyen lehet, hogy valóban így lesz.
-Abban, hogy létezel-e. Ne vedd rossz néven, de elég egzotikus a keresztneved. Az, hogy tényleg olyan gyönyörű, és intelligens vagy, azt csak nagyon ajánlják, hogy igaz legyen legyen, ha már ennyit áradoztam rólad a telefonban...
Aztán újra mosolyogva rázom meg a fejem. Csipkedés azért csak nem lesz. Legjobb tudomásuk szerint ha valami az ember képzeletének a szüleménye, azt csak ő láthatja, szóval Tati tuti létezik, ha ott áll előttük. Aztán amikor sikerül megijesztenem a film dologgal, vidáman legyintek.
-Nyugi, csak egy film. - mondom könnyedén, de aztán gyorsan hozzáteszem: - vagyis, három. A karácsonyi különkiadást nem számolom bele...brrrr....viszont figyelmeztetlek, ha erre igent mondasz, az mg minimum öt randi a holnapival, meg a családlátogatással együtt vagyis...ezennel te lettél a leghosszabb párkapcsolatom...hmmm.
Aztán rátérünk a vallás, és együtt alvás témájára, amivel most neki sikerül engem zavarba hozni egy kicsit.
-Öhm...talán inkább egyiket se hozd szóba feltétlenül...hacsak nem így szeretnél bosszút állnia  sok pirosításért mert akkor...miért adok én neked ötleteket? De amúgy igen, és lehetőleg azt se említsd meg neki, hogy nem volt rajtad bukósisak a motoromon. És ha már itt tartunk, azt se, hogy én sem hordom.
Elismerem, apám helyében ez lehet engem is zavarna, de mia  fenének hordjam? Mondjuk, lehet annyiból hasznos lenne, hogy nem ismernék fel az arcom, amikor félreteleportálok egy karambol elől, de 200 felett amúgy sem sokat látnak belőle, szóval puff neki.
-Amúgy...ugye nem volt ki nagyon Angela, miután eltűntem? Szegény, nem akartam már első nap leamortizálni.

- Nem hinném, hogy ez sokat segít - nevetek fel zavartan és szokás szerint kissé pirulva az újabb bók hallatán, miközben az annyira dícsért szemeim kissé lesütöm. Csak hogy adjam az ártatlant, talán sikertelenül leplezve az örömöm, hogy ennyire tetszem neki. Mert végül is.. kitől várjon el az ember lánya bókokat, ki tartsa igazán szépnek ha nem a saját barátja?
És ez a zavartság tart is addig, míg a családja és a tesói nem kerülnek újfent szóba. Őszintén megvallva, tényleg zavarban vagyok, most persze másként. mintha én erőszakoltam volna ki, hogy igen is vigyen el bemutatni a családjának. És ez olyan furi. Ellenkeznék is, ha a fogadás nem merülne fel, zavarom kíváncsisággá erősítve.
- Fogadtak? - kérdezek vissza értetlenül, majd csak nevetve fonom át jobbommal kalandozó kezét, összefűzve ujjainkat.
- Mármint fogadtak, hogy tényleg olyan gyönyörű vagyok-e, mint azt leírtad? vagy olyan okos-e, mint ahogy mesélted? - firtatom és csak roppant nehézségek árán tudom visszatartani a kacagásom, bár a szám széle azért árulkodón meg-megremeg.
- Vagy pusztán abban, hogy tényleg létezik végre egy lány, akinek bejössz? Bár nem is tudom, ki foghatja a pártod - sóhajtok fel, mintha nem is hinném, hogy Gabrielnek lehet barátnője. De alighogy elszavalom játékom kibuggyan belőlem a nevetés és rögtön nyomom is az arcára a vigasztaló puszit.
- Majd meglátjuk, mennyire csipkednek meg, hogy valóságos vagyok-e - kontrázok még egy kört mosolyogva. A huga már a meséltek alapján is szimpatikusnak tűnt, az öccse is biztos aranyos lesz.
- Hajjaj - forgatom a szemem a mozi hallatán, mert persze kapcsolom is hozzá rögtön a filmet. Eddig nem éreztem ingert a hiányosságom pótlására, de talán enm lehet olyan rossz, hisz egész kis népes rajongótábora van. Ha meg nem tetszik majd? Ott lesz Gabriel és el tudjuk magunkat foglalni mással is.
- Értem - bólintok az apukájával kapcsolatban. Igen, már mondta, hogy ők nincsenek tisztában a képességével és igazából magával a jelenséggel se egykönnyen barátkoznának meg.
- Tehát azt nyugodtan mondhatom, hogy aludtunk már együtt, de azt ne közöljem vele, hogy a magammal hozott macska csak a képzelete játéka, amivel igazából én játszom. Így gondolod? - villantok rá egy bájos mosolyt, amitől azt hiszem, minden szülő elolvadna.

Lezseren vonom meg a vállam, és mosolygok továbbra is.
-Fura dolgokon tudja felkapni a vizet az biztos. Másfelől, lehet igazad van, és jobb lenne, ha csak megbeszélnénk vele a találkozót.
Látom rajta, hogy nem sikerült megnyugtatnom teljesen, de sajnos egyenlőre ezen nem tudok segíteni. Örökre úgysem fogok hősködni, legfeljebb csak addig, amíg talál a csapat helyettem egy másik teleportáló mutánst. Az nem tarthat olyan sokáig...ugye?
-Szerintem ez egy csodálatos ötlet - jelentem ki, és tovább simogatom az arcát, a másik kezemmel pedig a hátát simítom végig, persze csak ruhán keresztül.
-De igazad van, nem szeretném, ha elbíznád magad, gyönyörű hercegnőm, szóval egy szót se többet róla, milyen könnyű elveszni gyönyörű szemeidben.
Azt azért jó tudni, hogy nem áll szándékában szabadulni. Én is ebben reménykedtem. Lehet nem kéne ennyire belelovalni magam, de nem tehetek róla, egyszerűen imádom ezt a lányt, és egyszerűen...nehéz előre gondolkodni, nem akarok a jövővel foglalkozni, amikor itt a most is, de van egy olyan érzésem, hogy ha előre látnék pár évet, ő akkor is benne lenne a képben.
-Á, nem, igazad van, úgy igazságos, ha te is találkozol velük. A tesóim amúgy is hallottak már rólad, és nagyon szeretnének már látni, hogy...kiderüljön melyikük lesz gazdagabb. Fogadtak, hogy tényleg létezel-e...
Az viszont meglep, hogy nem látta a filmeket, de végül is, nem olyan rég ment a moziban az utolsó rész, és volt fontosabb dolga is az állandó költözgetéssel. Újra megsimogatom az arcát.
-No, akkor már tudom, mit fogunk megnézni, ha eltévedünk egy moziba. - kacsintok rá, aztán kissé komolyabban folytatom, de azért a simogatás sem marad abba.
-No, de a könnyedebb vallási téma letudva...apám viszont nagyon odavan a bibliáért, szóval...nem akarom tudni, hogy reagálna ránk...mármint, nem ránk, hanem a képességeinkre na. Fiatal azért ő is volt valaha...csak nem teleportált soha.

- Nem vagyok biztos benne, hogy piros pontnak könyvelné el apukád, ha lecsukatnám magam. Nem épp a legjobb bemutatkozás, nem gondolod? - nevetek fel vidáman. Persze értem, mire mondja, gondolom nagyon elfoglalt az apja és nagy valószínűséggel ő is inkább poénnak szánta a dolgot, mintsem véresen komolynak.
Az aggódásom viszont le sem tagadhatnám, nem is igazán tudnám. Ez olyan ösztönös, amit csak nagyon nehezen tudunk kontrollálni és nekem most nem sikerül, végül is elég hirtelen jött a felismerés. Ahogy ölébe húz viszont már kénytelen vagyok nevetni, és csak apró helytelenítéssel csóváloma fejem.
- Gondolod, hogy ez jó ötlet? Így kezdődtek a bajok - mosolyodom el, de persze nem elenkezem, nekem tetszik a helyzet. Ahogy tetszik a csók is, mit élvezettel viszonzok, és ha nem lenne épp elfoglalva a szám hát jelezném.. pontosan így kezdődött.
- Azért csak finoman a bókokkal - simítom meg az arcát, ahogy visszadől, én pedig mint egy királylány, üldögélek a trónon, vagy a megérdemelt helyemen.
- Még túlzottan elbízom magam és az sose jó - teszem még hozzá magyarázatként, bár pajkos mosolyom azt hiszem az ellenkezőjét sugallja. Igen is jólesik, hogy dícsér, hoyg szerinte, legalább neki, nyeremény vagyok. Jobb, mintha azt mondaná, éppen én voltam útban...
- Egyenlőre nem áll szándékomban megszabadulni tőled - ellenkezem hevesen, még egy-egy tincsem is röpködésre késztetem a fejrázás okán. Nem, vele boldog vagyok, olyan különösen boldog, mint eddig még sosem. Így eszemben sincs megszabadulni tőle, arra pedig gondolni sem szeretnék, milyenek is lennének nélküle a mindennapok. Talán túl rózsaszín most minden, túlontúl beleélem magam ebbe az érzésbe. De miért is ne tenném, ha így vagyok boldog, ha lehetőségem van végre megismerni azt a fajta érzést, amit eddig tudatosan kerültem?
Ugyanakkor kisés kételkedem a szavaiban, hisz az csak kirándulás volt, az a lány pedig tényleg megvágta. Kétlem, hogy a professzorék csak arra "tartanának" egy x-ment, hogy vonatokba jusson be és ki. Biztos, hogy vannak kevésbé játékos dolgai is. De inkább nem firtatom, nem akarok tudni róla, most nem. Most el akarom hinni, hogy csak játék minden egyes alkalom, mikor el kell mennie.
- Ha nem szeretnéd, nem muszáj - ellenkezem, ahogy látom, milyen fejtörést okoz neki a dolog. Nem erőltetem, ha ő nem akar bemutatni, az se gond. Illetve egy picike, de nem róvom fel neki. Végül is.. ő sem akart az én szüleimmel találkozni, legalább is nme a szó szoros értelmében, csak a félreértések vezettek oda, hogy elfogadja a helyzetet.
Aztán ahogy elkezdi felvezetni a dolgot.. kissé gyanakvón pislogok rá, nem tudom, most megint hülyéskedni akar-e, mint mikor az első nap a sittet emlegette az apukájával kapcsolatban vagy valamilyen szabályt hozni, amire ügyelnem kell.
- A Csillagok háborújáról? - pislogok két kört, tökéletesen játszva az értetlent, mert hát.. az is vagyok. Ez most komoly vagy csak hülyít?
- Be kell vallanom, egyetlen részt se láttam végig - sóhajtok fel bűnbánón, még a fejem is lehajtva, közben persze elrejtve apró mosolyom is. És csak reménykedek, nem száműz és nem kötelez a megnézésükre.

Elengedek egy nem túl bizakodó félmosolyt. Tényleg üde változatosság lenne, ha a szülei kivételesen kedvelnének, de egyenlőre nem szeretném túlzottan beleélni magam a dologba. Mondjuk, kivételesen nem vagyok furább, mint a lányuk szóval ki tudja...
-Hát tudod...apám még mindig zsaru, sőt, most már kapitány, szóval ha mindenképpen találkoznál vele, egyszerűbb lecsukatni magunkat, mint találni egy olyan időpontot, amikor biztosan ráér, amúgy meg, messze laknak innen. Mármint relatív messze...nem tudják, hogy akár most is felbukkanhatnék a nappaliban, ha szeretnék na. De majd beszélek velük a szünet után rendben?
Aztán megint elkezd úgy ölelgetni, és puszilgatni, hogy nem tehetek mást, mint hátra döntöm a fejem a fának, behunyom a szemeim, és élvezem a helyzetet. Jólesőn hümmögök, de aztán érzem, hogy szorítani kezd, mintha csak a lufija lennék, és erős szél támadt volna fel. Ha már úgyis a csípőmet ölelgeti, megragadom én is az övét, és egy gyors, könnyed mozdulattal kapom fel őt, hogy aztán velem szemben ültessem az ölembe.
-Ne gondolkozz ilyesmin te - mondom lágyan suttogva, és kisimítom az összekócolódott tincseit az arcából. - Egyik sem fog megtörténni. Mindkettőhöz közel kéne jönni, és azt csak neked szabad.
Aztán a tarkóját megfogva húzom közelebb magamhoz, és lehellek hosszú, gyengéd csókot az ajkaira.
-És még szép, hogy szerencsém volt veled. Megütöttem a főnyereményt. - jelentem ki már sokkal határozottabban. Kap még egy piszit a szájára, aztán visszadőlök a fatörzsnek, és csak figyelem, hogy ott ül velem szemben az ölemben, és gyönyörű szemei engem néznek.
-Egyébként, szinte sosem veszélyesebb egy napom, mint az első randink volt, a vonatokkal pedig már tudok bánni, szóval tényleg nem kell attól félned, hogy megszabadulsz tőlem.
Újra megsimogatom az arcát. Egy ideig még mosolyogva nézek rá, aztán oldalra döntöm a fejem, és elgondolkodva kezdem fürkészni a tekintetét. Még az állam is megvakargatom a nagy fontolgatásban, meg minden.
-Na jó...ha ennyire látni szeretnéd a családom...van valami, amit mindenképpen tudnom kell, mielőtt megtennénk ezt a fontos lépést. Mi a véleményed, a...Csillagok háborújáról?
A hangom természetesen abszolút komoly, csak a végére mosolygok bele egy kicsit.

Csak apró bólogatásokkal jelzem, megértem amit a családjával kapcsolatban mond. Nem lehet túl kellemes, hogy nem beszélhet arról, amiről igazán szeretne, és kényszerűségből a sablonos témáknál, nehogy elszólja magát.
Aztán ahogy levegő után kap rájövök, kissé félreértettük egymást. Ám mielőtt mentegetőzhetnék vagy javíthatnék ő igen mond. Most rajtam a meglepődés sora. Egy apró mosollyal jutalmazom bátorságát, majd csak elnevetem magam.
- Apa nem tart fegyvert, igazából ellenzi. Szerinte az erőszak nem megoldás, legalább is nem a legjobb és nem a legszükségesebb. Amúgy meg biztos kedvelni fognak - teszem még hozzá nyugtatólag, miközben lustán cirógatom. Aztán újfent az ő szülei a terítéken, én meg csak értetlenül pislogok.
- Mit kell előre szervezni? - kérdem, lecsapva a témára, hisz igazából így kölcsönös. Ha az én szüleim, akkor az övé is. És hát.. jólesik, hogy be akar mutatni. Legalább is a testvéreit szívesen megismerném.
És végülelérünk az ominózus témához, újfent csak félreértve egymást, most épp a legnagyobb örömömre. Mert így belegondolva, talán nem illő firtatni a volt barátnő témakört, és igazság szerint a rózsaszín ködfelhőben lebegve nem is akarok róluk tudni. Vagy is hát.. mégis...
A puszit érezve viszont elmosolyodom, és nevetve bújok hozzá.
- Te nem is utazol metrón, ezt nem veszem be később se - kuncogok vidáman, két karommal ölleve csípőjét, miközben számat az arcához nyomom. Nme igazi puszi ez, inkább csak olyan kölykös játék, olyan hangulatlaza, mint amilyenek épp vagyunk, túllépve a kínos témán. De a továbbiak...
Érezheti, ahogy testem megfeszül, ujjaim szorosabban fonják körül, mintha csak attól félnék, most is bánthatja valaki. És igazából.. így belegondolva félek is. Hisz nem tudom, merre jár, mikor elküldik, nem eshet-e baja, nem bántják-e. Most már retteghetek minden alkalommal, hogy visszatér-e?
- Érdekes lehetett. Ezek szerint velem szerencséd volt, nem volt nálam kés - mosolyodom el, bá rkissé kényszeredetten, de nem akarom elrontani a jókedvünket.
- De igazából.. nem tudnám eldönteni, minek örülnék jobban. Ha egy késsel vágnának meg, vagy ha egy csaj szabdalgatna össze rovásírással - sóhajtok fel, mintha valóban gondolkodnék, majd egy hirelen támadással, ahogy elvontam a figyelmét, ujjaim végigsiklanak oldalán csiklandozási céllal.

Nem tudom megállni, hogy ne nevessek játékos dorgálása hallatán. Olyan kis édes, egyszerűen meg kell zabálni. El is kezdem az ajkaitól kiindulva.
-Nem. - Felelem kurtán, aztán amikor érzem, hogy ez elképzelhető, hogy nem túl kielégítő válasz, folytatom a dolgot. Nem mintha ő erőltetné a dolgot, de...előtte valahogy könnyebb megnyílni, és nem is szeretném, ha úgy érezné van amit el szeretnék titkolni előtte.
-Tudod, eleinte még hazalátogattam de állandóan csak kérdezgették, mi volt velem, milyen a suli..tudod, a szokásos dolgok. Egyszer tettem egy ártatlan megjegyzést arról, hogy az igazgató olvas a gondolataimban, és úgy elsápadtak, hogy beállhattak volna szobornak görögországban. Komolyan, csak akkor vettek újra levegőt, amikor rávágtam, hogy csak vicceltem. A lényeg, hogy onnantól figyeltem mit mondok de...annyira fárasztó otthon hazudni, ráadásul a válás óta kétszer...mintha egy rossz tv műsor ismétlése lenne. A tesóimmal viszont szoktam beszélni. Nekik sem árultam el az igazat, de velük legalább van közös témánk, és nem is baj, ha rajtuk tartom a szemem...
Aztán élvezem a csendes ligetet egy darabig, amíg rá nem kérdez a szülős témára, én pedig félrenyelem a levegőt, és felprüszkölök meglepetésemben. Abszolút nem így értettem, de ja...ezt is jelentheti akár amit mondtam. Előre dőlve, könnyező szemekkel kapkodok levegő után, pislogok egy kicsit, aztán néhány perc gondolkodás után:
-Akár...majd megkérdem kaphatok-e kölcsön abból a golyóálló sárga ruciból. - Mondom, elviccelve a dolgot, de ahogy jobban átgondolom...miért is ne?
-Rendben, ez a terv nagyon tettszik - mondom aztán megkönnyebbülten. Nem mondanám ki, de azért ijesztő volt a gondolat, hogy nem fogom látni egész héten.
-Később meglátogathatjuk az én őseimet is...bár azt előre meg kell tervezni...innen oda utazni nem két másodperc ugye... - jegyzem meg, fanyarul mosolyogva, de aztán ez átvált igazivá, ahogy megérzem ujjainak érintését fedetlen bőrömön. Behunyom szemeim, és hátra döntöm a fejem, amíg ő ott taperol. Annyira jól esik az érintése, hogy amikor hallom, hogy kiakad valamin, az olyan érzés, mintha egy édes álomból riadnék fel?
-Huhh...? - Kérdem, nem túl bölcsen, és eltart egy darabig, amíg ki tudom gubózni, mi is a gondja.
-Ó...jajj te! - Tör ki belőlem korholón, és nyomok egy cuppanós puszit a homlokára. - Nem úgy értem, hogy minden héten előfordul velem háromszor a metrón, csak érted. Hallottam már róla, hogy megesik az ilyesmi közben...
Aztán megint sóhajtok, és valamivel őszintébben vallom be:
-Az utolsó lány, akivel együtt jártam...megvan már 3 éve is. Nem emlékszik rám egyáltalán. Lebuktam előtte, ő pedig kiakadt, nem kicsit. Lelocsolt szentelt vízzel, aztán meg nekem esett egy késsel. Charles végül kitörölte az emlékeit, amíg szerencsétlen a WC-t ölelgette. Szóval, megesik, hogy az embernek felsértik a bőrét na - teszem hozzá komolytalanul, hogy elvegyem a sztori élét.

- Akkor sem teheted szóvá. Nézheted, ha tetszik, gyönyörködhetsz benne, de enm kötheted az orromra, hogy észrevetted. Nem illik - jegyzem meg, és bár okításnak célzom szavaim, kevés hitele van, hisz közben igen nehezen fogom vissza a kuncogásom.
A hirelen hévvel történő kutatás félbemarad, nem érkezem meglesni a rovásírást, kibetűzni meg végképp nem. Mert azért.. nem, itt még sem lehet. Helyette inkább elbújok,e mésztgetem szavait, belemosolygok tenyerembe a puszikat érezve, és kisebb ellenállást tanusítok csupán, ahogy szétfeszíti kezem, hogy a szám fedetlen maradjon. Mert jó játék ez, jól elszórakozunk, és végül a jutalom mindkettőnknek örömére van.
- Nem is látogatod meg őket? - csodálkozom el egy pillanatra. Persze tudom, hogy az ő családja nem ismeri a teljes igazságot, de nekem akor is fura kissé, hogy meg sem látogatja őket. Legalább a testvéreit. De ha nem, hát nem. Viszont ahogy za én szüleim kerülnek előtérbe meglepetten pislogok rá, majd széles mosolyba húzom a szám, miközben mint egy kiscica bújok hozzá, tenyerem a szíve felé helyezve mellkasán.
- Szeretnéd megismerni a szüleim? - kérdem, és hangomban egy csipetnyi kötözködés van. Mert azért ez... valljuk be, nagy dolog. Mármint bemutatni a barátom a szüleimnek, illetve hogy ő megismerje őket. Persze nekem nincs rejtegetnivalóm, tök jó fejek. És biztos nagyon kedvelnék Gabrielt. Anyám tuti...
- Mit szólnál, ha együtt hazamennénk. És utána pedig együtt néznénk meg Ausztráliát? - vetem fel hirtelen ötlettől vezérelve. Bár, igazából azt nem tudom megmondani előre, ehhez mit fognak szólni anyámék. De mit tudnak tenni egy teleportálóval szemben?
Míg emésztgeti az ajánlatom ujjaim lassú cirógatásba kezdenek, bejárva mellkasát, míg másik kezem derekára fonódik és lassan felcsúszik hátán, mintha ekképp szeretném megvizsgálni az általam okozott sebeket és egyben begyógyítani is őket. És hirtelen eszmélek korábbi szavaira, kissé megdermedve ölelésében.
- Az ilyesmi előfordul? - csodálkozok rá kissé, zavartan pislogva. Persze, gondolhatnék rá, hogy Gabriel.. nos.. ő idősebb nálam és hát... De akkor is.. csak most esik le és furán zavar a dolog, még ha kifejteni nem is tudnám. És újra csak a kályhánál toporgok...