James "Logan" Howlett

"Én vagyok a legjobb abban, amit csinálok, csak az nem valami szép dolog."

Userinfó: Titkos karakter
Név: James Howlett
Mutáns név: Rozsomák
Születési dátum: 1800-as évek első felének a vége körül, A kanadai Alberta tartományban született.
Besorolás: Tanár
Képességek:

Elsődleges képesség: Spontán önregeneráció
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 12 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Lényegében képes felgyógyulni bármilyen sérülésből, jóval rövidebb idő alatt, mint egy normális ember tenné. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a kisebb felületi sérülések,(vágások, horzsolások) másodpercek alatt tűnnek el, míg egy nagyon súlyos sérülés(létfontosságú szerv) 10-15 perc alatt gyógyul meg teljesen. Persze ha több sérülése van egyszerre, akkor a folyamat jóval lassabb.

Másodlagos képesség: Fejlettebb érzékszervek, és reflexek: Szaglása, és hallása egy ragadozó állatéval vetekszik. (Példának okáért mondjuk egy farkaséval.)
Továbbá a csontjaiba Adamantiumot ültettek, minek következtében képtelenség eltörni őket, karjaiból pedig 3-3 30 centis pengét képes előhozni, melyek átvágnak szinte bármit.

Képességek távlatai: Öreg már, ami eddig nem jött ki, az már nem is fog.

Jellem: Agresszív alkat, súlyos dühkitörési problémákkal, és eléggé sajátos értékrenddel. Bár nem kimondottan unintelligens, valamiért mégis kényelmesebb számára erővel leküzdeni, bármilyen akadályt, amit az élet elé állít. Saját szabályok szerint játszik, és látszólag nem tisztel semmit, és senkit.

Külső: Logan egy viszonylag átlagos 30-as férfi vonásaival rendelkező, akár még jóképűnek is mondható férfi. a 170 centimétert alulról súroló magassága nem éppen tiszteletet parancsoló, ám a farönkök vastagságára emlékeztető karjai már annál inkább. Nagyon kevesen vannak, akik rápillantanak, és jó ötletnek tartják, hogy belekössenek, és még kevesebben akik ezt nem bánják meg később.
Általában azt viseli, ami épp a kezébe került, ami ezen az éghajlaton többnyire csak egy ujjatlan trikó, és egy farmernadrág, amíg havazni nem kezd, és akkor is csupán egy bőrdzsekivel toldja ezt meg.
Jellegzetes haj, és szakállviseletéről könnyen fel lehet ismerni. A haja középen hátrasimul oldalt felfelé, a szakálla pedig a pajesztól egészen az állig ér de nem ér össze.

Előtörténet: A férfi, akit ma csak Logan néven ismerünk, eredetileg, mint James Howlett látta meg a napvilágot, egy mai szemmel eldugottnak mondható farmon. Apja tehetős ember volt, így a kis Jimmy gyermekkora gondtalan boldogságban telt el, saját bevallása szerint túl gyorsan. Sok dolga nem akadt a farmon, így legtöbb idejét azzal töltötte, hogy az ott dolgozó napszámosok, és cselédek gyermekeivel játszott, közülük is főleg Mr.Logan fiával, Victor-ral. A két kisfiú remekül kijött egymással, gyakran mászkáltak el az erdőben, és néha még vadásztak is, amihez az idősebb fiúnak hihetetlen tehetsége volt. Jimmy is próbált felzárkózni, de barátja valahogy mindig túlszárnyalta őt, néha úgy tűnt, mintha mérföldekről ki tudná szagolni a vadakat. Ennek ellenére állandóan együtt voltak, Victor olyan volt számára, mint egy nagy testvér, akire mindig számíthat.
Az idill talán sosem ért volna véget, ha nincs az az éjszaka. Egyszercsak arra ébredt, hogy valaki veszekszik az édesanyjával a bejárati ajtónál. Annyira kíváncsi volt, hogy a hálóingjében lopakodott ki, hogy megleshesse, mi történik a korlát mögül. A látvány annyira nem volt meglepő, csak Mr.Logan volt részeg megint, ami sajnálatos módon nem nevezhető ritka eseménynek. Az, azonban amiről beszéltek, már elég érdekes volt...
-Meg kell tudnia az igazat!
-Nem!
-O az én fiam! Az a barom pedig nem érdemel meg...
Valahol itt kezdte volna sejteni, hogy róla van szó, ha az apja nem lép közbe hirtelen, és követeli ittas vendégétől, hogy az hordja el magát, de azonnal. Thomas Logan azonban nem tágított, és amikor Mr.Howlett megpróbálta kiszabadítani felesége karját a szorításából, o elsütötte a puskáját, és egyenesen mellkason találta a férfit.
-APA!!!
Ordította James, és könnyáztatta arccal szaladt édesapja véráztatta holttestéhez. Ami a következő pillanatban történt, kicsit ködös a számára, csak abban biztos, hogy hirtelen éktelen haragra gerjedt (érthető módon) és apja gyilkosára támadt. Többször is megütötte a férfit, aki eleinte még bíztatta is őt, "ez az én fiam" mondta, ám egyszer csak torkán akadt a szó. Holtan esett össze, Jimmy anyja pedig felsikoltott, és kirohant a házból, a fiú pedig értetlenül meredt a két kezéből kiálló, 3-3 véres csontkaromra.
Talán mindörökké ott állt volna, üveges szemekkel, ha nem jelenik meg Victor. Nem vette észre a fiú jöttét, csak amikor az a vállára tette a kezét.
-Semmi baj, borzalmas ember volt, megérdemelte.
Ilyen, és ehhez hasonló dolgokkal próbálta megnyugtatni, és úgytűnt szép lassan sikerül a dolog. Végül sikerült rávennie, hogy lépjenek le együtt erről a helyről, hisz úgyis csak szörnyetegnek gondolnák őket. "Testvérek vagyunk, és a testvérek vigyáznak egymásra." Mondta, és percekkel később örökre elhagyták a birtokot.
Életük ezután izgalmas fordulatot vett. Gyorsan rá kellett döbbenniük, hogy ha nem szeretnének állatként élni, pénzhez kell jutniuk, azt pedig bárki megmondhatta nekik, hogy nagy kockázattal ugyan, de a hadseregnél lehet a legtöbbet keresni. Természetesen számukra a katonásdi annyira sem volt veszélyes, mint másoknak egy erdei kirándulás, így egymás oldalán harcoltak minden egyes fegyveres konfliktusban, amibe csak bele tudtak keveredni. Részt vettek az Amerikai polgárháborúban, az Északiak oldalán, megjárták Európa lövészárkait az első világháborúban, két évtizeddel később pedig partra szálltak a másodikban. Milliók haltak meg körülöttük, ok azonban túléltek mindent csapást, hiába lőttek rájuk ágyúkkal a déli rabszolgatartók, szórtak rájuk gázt a németek, vagy sorozták meg őket rakétákkal, ismét a németek. Azonban egy évszázadnyi erőszak nem tesz jót az ember személyiségének. Míg Rozsomák egyre inkább magába fordult, Victor minden csata után erőszakosabb lett. James próbálta ugyan visszafogni testvérét, ám ez egyre nehezebb feladatnak bizonyult, és rengetegszer bajba kerültek bátyja brutalitása miatt. Ennek ellenére a végsőkig kiállt mellette, és sikerült megúszniuk mindent, egészen Vietnam-ig... Ott történt, hogy miután Victor megölte egy felettesét, elfogták őket, és golyó általi halálra ítélték mindkettejüket. Ez még nem lett volna számukra probléma, ám ezúttal megvizsgálták az életjeleik az ítélet végrehajtása után, és amikor kiderült, hogy nemhogy túlélték a dolgot, de egy órával később szinte el is felejtették....nos ekkor látogatta meg őket William Stryker egy állásajánlattal.
Ami ezután következett, az megérdemelné, hogy kapjon egy saját mozifilmet, ám tekintve, hogy a legtöbb akció, amiben részt vettek titkos volt, maximum egy 10 perces szelet járhat nekik egy másik filmben. Annyi azonban bizonyos, hogy a Stryker által szervezett X-csapat remekül végezte a dolgát, és azoknak a bolondoknak, kik szembe mertek szállni velük, még annyi esélyük sem volt a túlélésre, mint a Rozsomák és Kardfog páros eddigi áldozatainak. Nem számít, mekkora túlerővel kellett szembenézniük, minden egyes alkalommal győzedelmeskedtek, és ebédre már otthon is voltak. A csapat hatékonyságát csak könyörtelensége múlta felül, mivel titokban kellett maradniuk, nem ejtettek foglyokat, és nem hagytak túlélőket. Talán meglepő, de az, hogy eltusolták minden gyilkosságot, amit azon túl elkövetett, csak rontott Victor helyzetén, és ha lehet még jobban emlékeztetett egy dühöngő vadállatra, mint egy normális emberre. James ezt nem bírta tovább nézni, ezért az utolsó bevetésük végén – amikor is valami furcsa követ kellett megszerezniük – faképnél hagyta az egész csapatot, és hosszú időre felszívódott.
Ez az idő alatt megpróbált normális életet élni. Épített magának egy kis házat Kanadában, állást vállalt, és még a barátnőjével is összeköltözött. Ennyi idő után hirtelen békében élni komoly kihívás volt számára, és teste minden sejtjében érezte, hogy ez nem az ő világa, ám ennek ellenére megpróbálta a háta mögött hagyni a múltat, és sokáig úgy tűnt, sikerült is neki. Persze sejthette volna, hogy mint minden jó, ennek is vége szakad egyszer. Ezúttal két látogató vetett véget boldogságának, az első Stryker volt, aki fel meg akarta bízni, hogy fogja el az akkorra igencsak megvadult bátyját. Bár évek óta nem beszéltek, James nem akart a testvérére vadászni, ezért nem túl udvarias hangnemben utasította el volt parancsnokát. A második látogató már Kardfog volt személyesen, és igencsak zabos volt valamiért. Eleinte megpróbált beszélni vele, de hamar rá kellett jönnie, hogy ez most nem fog működni. Véres küzdelem vette kezdetét, és bármennyire is fáj bevallani, csúnyán alulmaradt a nagytesóval szemben. Victor szó szerint a földbe döngölte őt, de úgy tűnt nem éri be ennyivel, ezért amíg Logan lábadozott, ő elment a házához, lerombolta azt, és végzett a barátnőjével, Kayla-val.
Rozsomák természetesen bosszút esküdött, és amikor Stryker másodszorra is megkereste őt, már nem mondott nemet. Tudta, hogy kardfog ellen nincs esélye, ezért belement, hogy elvégezzenek rajta egy felettébb veszélyes kísérletet, mely során a csontjait egy adamantium nevű fémmel vonták be, törhetetlenné téve azokat, a karmai pedig innentől kezdve képesek voltak átvágni szinte bármin. Stryker azonban közel sem volt annyira nagylelkű, mint amennyire azt tetette, a procedúra után törölni akarta Logan emlékeit, ám balszerencséjére ez a páciens fülébe jutott, és úgy döntött inkább nem várja meg a dolgot. Hajtóvadászat vette kezdetét, Kardfog az X-csapat többi tagját üldözte, Rozsomák Kardfogat, Stryker pedig Rozsomákot. A történet egy titkos mutánsbörtönben ért véget, ahol végre kiderült, hogy miről szólt az egész valójában: Stryker létre akarta hozni a tökéletes katonát úgy, hogy különböző mutánsok erejét egyesítette. A kísérlet sikerült, és legújabb szörnyetege annyira erős volt, hogy a két testvér csak közös erővel tudta legyőzni azt. A csata végeztével, ha nem is békültek ki, de legalább tűzszünetet kötöttek, mielőtt végleg elváltak egymástól. Azonban, mielőtt elhagyhatta volna a szigetet, Logan szembetalálta magát Stryker-rel, aki egy Adamantium golyóval töltött fegyverrel homlokon lőtte őt.


Amikor magához tért, nem emlékezett semmire. Egy furcsa, földalatti helyen találta magát, bár fogalma sem volt, honnan tudja, hogy ez az kórterem, aminek az ágyán fekszik,a  föld alatt van. Nem tudta, mi ez a hely, hogy került ide, így ösztönösen kerültek elő a karmai, és ordítva a fájdalomtól ült fel...aztán vissza is vágódott a párnájára.
-Mondtam... - szólt a lezseren férfi, ki a karját előre nyújtva tartotta őt az ágyhoz szegezve, 3-4 méter távolságból. Logan a fogait vicsorítva meredt rá. Állt ott még valaki, egy másik, sokkal kevésbé verőlegénynek tűnő alak. Vérben forgó szemeivel végigmérte mindkét fogva tartóját, aztán miután belátta, hogy az a láthatatlan erő, ami fogva tartja, nem ereszti, megszólalt:
-Ki a f@$!&ł vagytok?
-Hát nem emlékszik, Mr.Howlett? - Kérdi a barátságosabbika kettő közül, né aggodalommal, és egy csipetnyi csalódottsággal a hangjában.
-Nem.
-Amikor a kocsmában futottunk össze, azt mondtad, menjünk a pokolba, vagy valami ehhez hasonlót. - Jegyzi meg az őt fogva tartó segítőkészen, a mágneses béklyókat továbbra is szorosan tartva Logan-en.
-Ez nem szűkíti le nagyon a kört. - Morogja az ágyon fekvő, a végére viszont elbizonytalanodik. Valóban így lenne? Igaznak hangzik de...
-Nem emlékszik semmire... - sóhajtja Charles. - A helyzet rosszabb, mint gondoltam, de én talán segíthetek. Erik, engedd el kérlek.
-Aha...máris, csak előbb még, érdekelne, hogy neked elment az eszed?
-Ne most. A vendégünk az előbb csak megijedt, nem fog bántani minket, nem igaz?
-Nem ígérhetek semmit... - válaszol még mindig morogva az ágyon fekvő.
-Hát ez zseniális...na jó, egyezzünk meg, ha visszahúzod azokat a pengéket, elengedlek. Nem szeretném, hogy összevérezd a ruhám, elég baj, hogy az ágynemű tönkrement.
Logan ekkor nézett csak le, és látta a kezei alatt a vérétől elszíneződött anyagot. Összeráncolt homlokkal csodálta meg saját tükörképét a karmokban, aztán egy mély levegő, és azok újfent pokoli kín árán visszahúzódtak az alkarjába.
-Sokkal jobb, nem igaz?
Erre válaszként úgy mosolygott, mint egy tigris szokott az őt bottal piszkáló részeg állatkerti gondozóra, de nem szólt semmit.
-Remek. Lássuk, mit tudok visszahozni.
Erik árgus szemekkel figyelte, ahogy Charles két kezét a vendég halántékaira helyezte, készen arra, hogy megint közbelépjen, ám többé nem volt rá szükség. Vendégük szó nélkül tűrte, ami következett, és annak végeztével is szótlan maradt. Charles kísérlete, hogy visszahozza az emlékeit nem járt sikerrel, az a kevés pedig, ami előjött nagyon...kusza volt. Látogatói magára hagyták, had pihenjen egy kicsit, ám amire újra ellenőrizték volna az állapotát, már szőrén szálán eltűnt. Évekkel később jött csak rá a férfi, hogy hagyták "elszökni", és miért is ne tették volna. Nem telt bele egy hét sem, és újra ott állt az épület kapujában.
-Én...nincs hova mennem.
-Kerüljön beljebb.
-Megpróbálhatnánk újra?
-Attól tartok, fölösleges lenne, de van egy jobb ötletem. Mi lenne, ha átadnám azoknak az emlékeit akiket megmentett, arról a napról, amikor elvesztette az emlékeit? Nem sok, de több a semminél.
A férfi bólintott. Ennek a napnak már 3 éve, és azóta is az épületben él. Továbbra is egy különc figura, de a többség már megszokta, és hogy ne csak tespedjen egész nap, manapság testnevelés órát, és önvédelmi oktatást tart a diákoknak, elvégre benne elég nehéz kárt tenni.