Chad & Beryl - I'll make "man" out of you ?!

Beryl & Chad

Én tényleg figyelmesen hallgatom, amit mond, még akkor is, amikor kissé ráncolom a homlokom. Mondjuk abban igaza van, hogy az ápolt haj az igenis fontos, mert egy zsíros hajú lány nem éppen a legszebb látvány, na de az, hogy mindig nyivákolnak, amikor valaki a hajukhoz ér, pedig nem is kócolja össze… Na ezt nem fogom soha megérteni. Mert az oké volna, ha barackot nyomnék a fejére és szépen összekócolnám a kis hajkoronáját, de az, hogy csak a homlokát pöccintettem meg - hozzá se értem a hajához! - és már akkor is hibás vagyok. Nem fogom megérteni, tényleg nem fogom.
- Persze, a szép haj fontos, de miért zavar, ha egy picit is kócos lesz? Szerintem az sokkal jobban néz ki, mint amikor tökéletesen van kifésülve és úgy összefogva, hogy nehogy egy szál kilógjon a copf-ból. - sóhajtok is szavaim mellé, én tényleg igyekszem felfogni ezt az egészet, de azt hiszem joggal mondjuk hímnemű társaimmal, hogy a női lélek megfejthetetlen és olyan bonyolult, hogyha labirintus lenne, még Ariadné fonalával sem lehetne kijutni belőle.
- Köszönöm. - mosolyodom el, de többet nem fűzök a dologhoz, legyen elég ennyi, mélyebb betekintést tényleg nem szeretnék kapni a női lélek rejtelmeibe, nekem ennyi is bőven elég volt. Azt hiszem még inkább eltévednék és még inkább összekuszálódnának a gondolataim, szóval lépjünk is tovább.
Na a kis Beryl-nek hogy kinyílt a csipája! Persze ezt csak jó értelemben mondom, én csak örülök neki, nyugodtan mondja csak ki, mit is gondol valójában, engem egy cseppet sem zavar. A válaszát hallva és a mosolyát látva én is elvigyorodom. Nekem is pontosan az az eset jutott eszembe, amikor is először találkoztunk. A szememet is megforgatom, nem egyszer hallottam már ezt tőle, szóval nem kell sokáig gondolkodnom, hogy rájöjjek, neki is ezek a képsorok jelentek meg a lelki szemei előtt.
- Csak a ruhámat hagytam ott. Képzeld el, milyen lett volna, ha a törölközőmet is ott hagyom… - egyik szemöldököm csusszan magasabbra, nem részletezném a dolgot, de azt hiszem nem sokan díjazták volna az Ádámkosztümöt. - Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy mit kerestél a fiúk fürdőszobáinál azon az estén? Elvégre a lányoknak is van saját, a második emeleten, nem igaz? - ismét közelebb hajolok, és ezúttal az orrát pöccintem meg, tessék, vissza tudom ám kapni, amit adok, persze vigyorgom közben, szóval nem kell szemrehányásnak venni a dolgot, én nagyon is jól mulatok.
- Tudom, hogy nem öl, de képes lenne rá. - megvonom a vállam, nem igazán ismerem a srácot, párszor váltottunk már szót, illetve közös óránk is van, ha jól emlékszem, de komolyabb kapcsolatot nem ápolunk egymással, szóval nem ismerem, csak azt tudom, hogy ő tényleg tud ölni a pillantásával.
- Hoohóóó, kislány, máris fenyegetőzünk? - vigyorodom el szélesen, még nevetek is közben, tetszik, nagyon is tetszik. Csak merne akkor is ilyet csinálni, amikor azok a lányok piszkálják. Egek, ha egyszer-kétszer visszavágna nekik, tutira békén hagynák. De ezt neki kell tudnia, én nem fogok beleszólni ebbe a dologba, majd ő lerendezi szépen a kis tini konfliktusait.
Nekilátunk hát, kíváncsian várom melyik irányból kúszik elő valami inda, hogy pofán csapjon, vagy a lábamnál lógva emeljen fel a magasba, de a víz is kellőképpen meglep. Egy pillanatra ráfagy a vigyor az arcomra, majd odanyúlok, hogy a pulcsim ujjába töröljem az arcomról csöpögő vizet. Még a hajam is vizes lett kissé, de a lányokkal ellentétben engem ez egy cseppet sem zavar. No de, nem kanyarodok vissza az előbb tárgyalt témánkhoz.
- Nagyon jó! Igen, ilyesmire gondoltam. - bólintok is mellé, továbbra is mosolyogva, de ez csak a kezdet volt, most jöhet az igazi edzés. - A feladat maga nem lesz ilyen egyszerű, ne éld bele magad túlságosan. - bizonyára élvezte az előbbit, legalábbis nevetéséből erre következtetek. Persze vigyorgom én is, nem akarom letörni a kedvét, sokkal jobb, ha lazán veszi ezt az egészet, mintha rágörcsölne a dologra, az soha nem tesz jót.
- Na szóval, a feladat. Én el fogok addig a fáig menni. - mutatok egy viszonylag messze lévő, vaskos törzsű fára. - Onnan fogok elindulni feléd, a te feladatod pedig az volna, hogy próbálj meg megállítani. Ha gyorsan elérek hozzád, akkor nincs jutalom, ha viszont sokáig tart az ide út, akkor kapsz egy piros pontot. - vigyorgok most is, mint mindig, miért ne tenném? A jutalom mi lesz? Arról fogalmam sincsen, de kell egy kis ösztönző erő, meg azt majd ráérek akkor kitalálni, ha szükséges lesz.
- Nos, mit gondolsz? Menni fog? Megpróbáljuk? - amennyiben igenlő választ kapok, úgy el is indulok a kijelölt pontra, hogy ott megállva várjam a jelzését, miszerint futhatok. Én pedig csakis arra a pillanatra várok, mert akkor mintha puskából lőttek volna ki, indulok meg előre, felhúzva a burkomat, figyelme minden földből kinövő akadályra, bármire, amivel lassítana. Nem fogom magam hagyni, ezt bizonyára ő is tudja, az nem az én szokásom és egy edzés során azt hiszem, nem is lenne túl helyén való dolog.

Elgondolkozom, mintha ez a kérdés nem lenne egyértelmű.
- Egy nőnek a haja az egyik legfontosabb, legtermészetesebb dísze. - jelentem ki végül önérzetesen. - Ha nincs semmid, a hajad akkor is a tiéd, és ha nincs ékszered, nincs szép ruhád...- nem kell végignéznem magamon. A szürke egyenmelegítő, az elnyűtt tornacipő, és egyetlen díszem, az apámtól kapott furcsa medálú vékony fehérarany nyaklánc, amit Mr. Lehnsherr hiába róbált levetetni a nyakamból, a drága Xavier professzor bevédett. - szóval, egy nő akkor is tetszeni akar. - fejezem be végül a mondatot. - És mivel teheti ezt? - teszem fel a költői kérdést, miközben a szökőkútba nyúlok, és szórakozottan fodrozni kezdem a vízfelszínt az ujjam hegyével. - teheti az ápolt mosolyával, a szép arcbőrével, illetve a hajkoronájával - simítok végig másik kezemmel szőke, vékony copfomon, majd felnézek Chadre. - ...szívesen máskor is a kiselőadást a női lélek rejtelmeiből. - biccentek felé, majd felállok, és leporolom a ruhámat.
A következő kérdésére, ha nem is nevetem el magam, de óvatosan elmosolyodok.
- hogy meglepő -e? - vetem oda neki. - Nos, igen!
Talán nem kell emlékeztetnem, hogy kezdődött anno az ismeretségünk, amikor a full ruházatát vittem utána a zuhanyzóból. Azóta, nos, nem igazán a rendszeretetéről ismerem meg Chad Palmert, a Kitint.
- Scott egyébként nem öl meg a pillantásával. - jegyzem meg bizalmasan. - Talán nem néznéd ki belőlem, de én jóban vagyok vele. - mondjuk megértem a hozzáállását. Ezzel a képességgel tényleg nem lehet könnyű, de úgy nézem, úgy nagyjából túl van az első sokkon (az első jópáréves sokkon) és megtanult vele együtt élni. Először nagyon sajnáltam - bár mélyen lenézem ezt a féle érzelmet - de már semmi ilyesmi nincs bennem iránta, most már csodálom, és nagyon tisztelem a hozzáállásáért.
Chad bizalmas kijelentése, miszerint egy parányit azért ő is tart a nagy Magnetotól, azért még nagyobb derűre ad okot. Mondjuk nem csodálom. Bár elvileg ő a képességével meg tudná védeni magát tőle, nekem esélyem se lenne a növényeimmel a fémek ellen.
- Na jó nem mondom el senkinek. - bólintok. - Persze, csak ha jól viselkedsz velem. - legszívesebben nyelvet nyújtanék rá, de tudom, hogy nem illendő. - De hát jó kezdjük.
Felállok vele szemben kisterpeszben, ökölbe szorul a kezem, mélyen a szemébe nézek...
És a következő pillanatban úgy pofánfröcskölöm a szökőkút felszínén lebegő vizililiommal, hogy öröm nézni.
- Ilyesmire gondoltál? - nevetem el magam.

Beryl & Chad

- Ajh, te jó ég! - csapom a tenyerem a homlokomra, miközben egy pillanatra még a szemem is lehunyom, hogy utána ismét a lányra pillanthassak. - Kérlek, Beryl, magyarázd el nekem, hogy a lányok miért ilyen kényesek a hajukra? - kúszik feljebb egyik szemöldököm, ajkam szegletében mosoly bújkál, viccelődöm most is, habár tényleg kíváncsi lennék a válaszra. A legutóbb Sylvie is emiatt nyavalygott, most Beryl is, valóban szeretném megérteni a nőket, miért mindig ez a kifogásuk mindenre, ha hozzáérnek a hajukhoz. Az olyan féltett kincs, vagy mi a szösz? Én tényleg kíváncsi vagyok és csupa fül, mondjon bármit, engem valóban érdekel.
- Miért, olyan meglepő? - ezúttal meglepett arcot vágok, most is magasra kúszik szemöldököm, miért furcsállja ezt annyira? Tény, hogy néha elkések óráról, vagy nem csinálom meg, amit kell, de azért lelkiismeretes valakinek tartom magam, szarul is érzem magam olyan helyzetekben. Most meg a kisebbekről van szó, ilyenkor aztán meg pláne lelkiismeretes vagyok!
A lányok közötti pillantásokra csak szemem kerekedik el egy picit, a megjegyzését hallva pedig sóhajtok egyet. Nocsak, úgy tűnik komolyabb fullánk is van bennük a másik iránt, mondjuk a másik leányzó párját nézve meg is értem. Ez van, ilyenkor azért tényleg jóképűnek tartom magam.
- Akkor Scott közelébe ne menj, mert ő tényleg megöl a pillantásával. - szar vicc és igazándiból sajnálom is kissé a srácot, de hát most minek takargassuk az igazságot? Amúgy is próbálkoznom kell, hogy oldjam kissé a hangulatot, nem szeretem, ha a kisebbek féltékenységből kapnak össze, vagy néznek gyilkos tekintettel a másikra. - Amúgy meg ha idegesít a csajszi, húzz be neki egyet, az tuti észhez téríti. - na tessék, Chad és a praktikus tanácsai című fejezetet hallhatták. Mély levegőt veszek és már éppen kezdenék bele, mit is gondoltam ki mára, amikor megjelenik Mr. Lensherr, Beryl pedig még a hátam mögé is elbújik. Szívem szerint nevetnék azon, hogy ennyire fél tőle, meg azon is, hogy ilyen aranyos, de ezekben a helyzetekben nem sokat segít, ha kinevetik az ember, úgyhogy inkább csak engedem, hogy rejtekre leljen a hátam mögött, majd mikor Eric eltűnik a színről és meghallom a kérdését, csak a feje búbját paskolom meg.
- Ha jó kislány vagy és nem csinálsz semmi butaságot, akkor nem lesz semmi gond. - igyekszem a legbiztatóbb mosolyomat felölteni, tényleg nem kell izgulnia. - Egyébként meg nem, tényleg nem félek tőle. - vigyorodom el szélesen, mert ez így van, de hogy kicsit könnyítsek a helyzeten, odahajolok a lány fülébe és egészen csöndesre fogom a hangom. - Na jó, egy egészen picit, de ezt ne mondd el senkinek, jó? Ez maradjon a mi titkunk. - felegyenesedve még kacsintok is neki egyet, ha valakitől visszahallom, hogy Chad fél Mr.Lensherr-től, akkor tuti előveszem a leánykát.
- No de akkor lássunk neki a mai napnak! Mutasd meg kérlek, hogy hányadán állsz a képességeddel. Valami nagyot durrants, egy indát, vagy tudom is én. - még a vállam is megvonom, nekem tényleg, mit csinál, csak ne én járjak pórul. - De azért nekem ne fájjon nagyon, jó? - mosolyodom el újfent, nem szeretném, ha egy indával kirántaná alólam a lábamat. Na jó, igazándiból pontosan ilyesmit tervezek, nyugodtan csinálja csak meg, úgyis ilyesmire fog épülni a gyakorlatunk, csak kicsit más formában, elvégre az a cél, hogy én edződjek egy kicsit. Szóval kíváncsian várom, hogy mutasson valamit, aztán pedig mehetünk is majd tovább.

Jaj tudom már! Chad. Chad barát. Az ő szájából még nem hallottam, hogy apád így meg úgy, meg hogy Shaw bele van zúúúúgva X professzorba, meg semelyik ilyesmit, amivel még meg lehet engem sérteni. Mert már nem sokmindennel lehet. Csak a Papára kell gondolnom, és akkor megerősödök, és nem törődök senkivel sem. Mert tudom, hogy ő is ezt várná tőlem.
Az egy dolog, hogy Chad piszkálódik, meg meghúzza a hajamat, megnyomkodja az orromat, és effélék, amik egyáltalán nem méltóak egy hölgyhöz, de amúgy igazán rendben van a srác, legalábbis azt hiszem. Ráadásul még egészen jóképű is (ezt persze a legnagyobb közömbösséggel állapítom meg - azt hiszem ) különben is, Xavier professzorhoz... Senki nem érhet fel. Na.
- Naaa ne psizkálj - húzódom el a keze alól mikor megbökdösi a homlokomat, aztán kisimítok egy kósza tincset a szememből. - Nézd meg, a hajam is kócos lesz miattad. - dohogok rá, majd a következő mondatát meghallva felnézek rá. - Teee? Készültél? - nem igazán úgy ismerem mint aki nagyon pontos és lelkiismeretes fickó, persze vannak még meglepetések. - Hát akkor hajrá! - leülök a szökőkút szélére, és megvárom, míg a többiek elvonulnak mindenfelé hogy ne zavarjuk egymást. Leticiát pont az alagsori kiképzőpályára viszi az egyik mogorva arcú pikkelyes srác, úgyhogy még pont elkapom féltékeny, sötét pillantását.
- Ha pillantással ölni lehetne... - jegyzem meg, és emelt fővel nézek utánuk, amíg eltűnnek a lépcsőfordulóban. De közvetlen utána Mr. Lehnsherr lép ki a kapun, és olyan gyorsan még ember nem kapta el a pillantását, ahogy én tettem. Önkéntelen mozdulattal Chad mögé helyezkedem, és onnan nézem végig, ahogy gyors, hektikus léptekkel végigvágtat a pázsiton, és eltűnik egy kanyarban.
Még mindig kiráz Magnetotol a hideg.
- Te nem félsz tőle? - kérdezem meg bátortalanul, miközben még mindig azt a pontot fixírozom, ahol a háta beleveszett a távolba. - Tényleg nem?

Beryl & Chad

Szeretem az ilyen feladatokat, mert egyrészt olykor jó dolog az, ha csapatban dolgozhatsz, másérszt meg a kisebbeket istápolgatni.. teljes mértékben nekem való feladat. Na jó, akad közöttük is azért egy-két olyan személy, akit nem lehet máshogy észhez téríteni, csak egy-egy pofonnal, de nem érdekel, majd megtanulják, hogy ez nem egy szórakozóhely, itt tanulni kell, nem pedig duhajkodni. Bár én mindkettőt csinálom, de ez már egy teljesen más kérdés és amúgy is, én idősebb is vagyok. Kész, pont.
Melegítőben és sportcibőben battyogok le a többiekkel együtt a szökökúthoz, ajkaimon halovány mosoly, egek, a fiatal kis lányok... A szemem is forgathatnám, de inkább csak szépen elkönyvelem magamnak azokat a tekinteteket és a sutyorgást, majd kuncogást, hiába, fiatalok, tessék, bámuljanak csak meg, majd próbálok úgy tenni, mintha észre sem vettem volna a dolgot. Igazándiból semmi bajom velük, de nem szeretném, ha mellém osztanák be őket, mert oké, hogy itt megbámulnak, de ha az edzés közben nem képesek a feladatra koncentrálni, akkor már nagyobb a gebasz, én pedig ilyesmit nem szeretnék.
Mikor meghallom, kit kaptam páromul, ismét csak elmosolyodom. A kicsi Beryl-t, őt kedvelem, tüneményes lányka és ő is rengeteg csúnya dolgon van már túl, szóval szerintem most is jól elleszünk. No meg persze őt lehet piszkálni, annyira aranyos, amikor kifakad. Na jó, ez gonosz, de hát most mit tegyek, ha egyszer így van?
Megindulok a lány felé, a mellette ácsorgók meg, akik irigykedve fújtatnak, kapnak tőlem egy kacsintást, tessék lányok, érjétek be ennyivel. Ezután már minden figyelmem a lányé, mosolyogva lépek elé, remélhetőleg sikerült már kicsit feloldódnia, de ha nem, az sem gond, majd segítünk rajta.
- Szervusz, Beryl. - köszönök neki kedvesen mosolyogva, de ő csak a homlokát ráncolja, mire még szélesebben vigyorodom el és leguggolok elé, ezzel remélhetőleg kellőképpen felhívva magamra a figyelmet.
- Ne ráncold azt a szép kis homlokod, mert a végén úgy marad. - jegyzem meg neki nagyon is komoly arccal, miközben mutatóujjammal parányit pöccintek az említett testrészen, hogy aztán elvigyorodjak, felállva pedig finoman a vállába bokszoljak - tényleg nagyon finoman és óvatosan, szinte csak egy picit meglököm.
- Na gyerünk kislány, ideje munkához látnunk. Készültem neked valamivel. - indulok el és intek is neki, hogy kövessen. Menjünk kicsit távolabb a többiektől, úgy sokkal kényelmsebb lesz. Persze konkrét ötlettel nem készültem, hiszen fogalmam sem volt, hogy vele leszek együtt, de a hirtelenjében jött ötletek is hasznosak tudnak lenni, szóval meg is van, milyen edzési móddal fogunk kezdeni. Hogy aztán utána mi lesz? Legfőképpen csak a leányzón múlik.

Állunk a tizennégy évesekkel a szökőkútnál, és Bradley megpróbálja megfogni a kezem. Megvetően elhúzódom, és érzem, ahogy arrogáns kis fintorba rándul az orrom, amit a Papa mindig kinevetett, hogy milyen arisztokratikus. Nos, meglehet, hogy az, de, hogy nekem Bradley ne jöjjön a közelembe se, az hétszentség, mert akkor aztán...
Szóval, épp azt méregetem, hogy a szomorúfűz indáit el tudom- e nyújtani idáig, hogy esetleg azzal verjem pofon a kis kapafogút, de akkor Leticia mellettem éneklő hangon megszólal:
- Elnézést, Miss Sarcher, mikor érkeznek már a nagyok?
- Egy kicsit késnek, mert elhúzódott a gyakorlati órájuk.[/i] - kapja meg a választ olyan hivatalos hangon, amire lehet inkább még én is csöndben maradtam volna.
Mondjuk én amúgy is csöndben maradok. És miért? Mert ez a mentorprogram egy marhaság.
Én azt tanultam a Papától, hogy olyan, hogy "csapatmunka" csak a naiv idealisták agyában létezik. Az ember maga tud boldogulni a leginkább az életben. A többiek maximum arra valók köré, hogy irányítsa őket.
Itt meg? Egyfolytában ez megy. Dolgozzunk csapatban. Dolgozzunk együtt. CSináljunk mindent együtt, ami igazán remek, csak épp semmi értelmét nem látom.
Szóval, itt ez a mentorprogram, ahol minden idősebb kap egy "kicsit", és együtt gyakorolnak egy-két órácskát. Nem csak azért, hogy a barátságokat elmélyítsük, hanem azért is, hogy megtanuljunk együttműködni a másikkal, tolerálni a kisebbet, és hallgatni a nagyobbra, és így tovább.
Látjátok, figyelek én, ha a Professzor beszél.
[b]- Szerintetek ki kit kap majd? - sutyorog mellettem Leticia, mert egy pillanatra sem tudja befogni az arcát. A változatosság kedvéért megint nem válaszolok neki, és úgy teszek, mintha valami iszonyatosan érdekes dolgot láttam volna meg a tornacipőm orrán.
- Én remélem azt a nagymellű szőke tűzköpő csajt - nagyzol Sky, és nem tudom megállni, hogy ne forgassam meg a szemeimet. Sky meg a nagyratörő vágyai! Ugyan, kacagnom kell.
- És mit csinálnál vele? Két óra után végülis már csak meg mernéd.... szólítani. - miért nem tudom befogni a számat, a Papa nem lenne büszke rám. Sky fel is kapja a fejét, mint a harci paripa, ha csatát szimatol.
- Na, Shaw megszólalt! - hördül fel mint egy sebzett vad. Mily költői. - És te kit szeretnél? X Professzort, mi? Jaaaj Professzor - vágja magát idegesítően parodisztikus pózba, és nyavalygóra változtatja a hangját, valamint gyorsan letép egy pitypangot, és a kezébe veszi, hogy kétség se legyen afelől, hogy engem parodizál. - Rossz kislány voltam, tessék engem megbüntetni!
- Fogd be - mormolom a fogaim között, és ökölbe szorul a kezem. Leticia nem szereti a balhét, igyekszik menteni a helyzetet, gyorsan közbevág.
- Jaj nyugi srácok! ÉN például Palmert szeretném. Tudjátok, a szexi végzőst.
- Melyik, aki a burkot csinálja?
- Jujj, körém csinálhatna burkot! - vihogás.
Nem tudom elmondani, mennyire utálom őket.
...és akkor megjönnek a nagyok, Miss Sarcher felolvassa ki kihez kerül, és eljön a csalódott sóhajok ideje.
- Beryl Eternity Shaw. Chad Palmer.
- Rohadt mázlista! - morognak mellettem, és én bizalmatlanul méregetem a srácot, aki elém áll. Ismerem látásból, voltunk már egy csapatban, de hát ugye már kifejtettem, mennyire nem vagyok híve a csapatmunkának. Inkább meghúztam magam.
- Hello Chad - mormolom az orrom alatt, és összehúzott szemöldökkel keresem az emlékeim hogy mi milyen viszonyban is voltunk egymással.

Tárgy: Re: Chad & Beryl - I'll make "man" out of you ?!

» Beryl Shaw
» Chad & Amy
» Chad & Scarlett
» Chad Palmer