Kayla & Logan

Meglepetten pislog ahogy a nő újabb dolgot fed fel a múltjából, aztán lesandít a még mindig a kezében gőzölgő bögrére.
-Tényleg? - Kérdi, még mindig sokkhatás alatt.
-Fura, mindig ezt szoktam csinálni reggel amikor...Nem fontos.
Most már belekortyol a kávéba, annak ellenére, hogy a kanál ami megállna benne, szét is olvadna másodperceken belül, olyan forró. Nem, nem szereti, ha szétég a szája belülről, de most inkább tűri ezt, még ha kidagadó szemekkel is. Aztán kapkodja a levegőt, hogy kissé lehűtse magát, de a következő kérdés hallatán újabb hatalmas kortyot önt le a torkán a fekete lávából.
-Ez egy jó kérdés...
Nagyot sóhajt, aztán eldobja a bögrét, és pont amikor az összetörik a padlón, ő leül Kayla mellé az ágyra.
-Nézd...a tény, hogy nem ugrottam ki az ablakon, vagy viccelem most el, esetleg teszek valami gusztustalan megjegyzést...csak azt akarom mondani, hogy nem tudom. Nagyon élveztem ezt az estét, és nem lenne kifogásom az ellen, hogy megismételjük de nem vagyok az a randizós fajta, és nem tudom. Te rendes lánynak tűnsz, a rémálmaimmal ellentétben, úgyhogy nem szeretnélek hitegetni. Megpróbálhatjuk, de ennyi...Nem ígérhetem meg, hogy működni fog a dolog.
Közben átkarolja a nő vállait, és nyom egy puszit a fejére.
-Szóval...a városban maradsz akkor?

Mikor véget ér az éjszaka, és a nap első sugarai is megjelennek a hotelszoba ablakpárkányán, Logan csendben heveredik le Kayla szomszédjába az ágyra, aztán elvigyorodik ezen. Majd gondol egyet, oldalra fordul, és hátulról szorosan magához öleli nőt, hogy aztán így aludjanak el, vele a karjaiban. Nem egészen biztos benne, hogy mit jelentett neki ez a ma éjszaka, és a rengeteg szokatlan érzés, ami a felszínre tört közben, de egyenlőre nem szeretne foglalkozni vele, csak aludni, és ölelni őt. Majd holnap...

Másnap reggel egy idegen hotelszobában ébred...már legalábbis úgy idegen, hogy korábban még nem ébredt itt. Ismerős helyzet. Ismerős helyzet, az biztos. Óvatosan kioson a nő mellől, és első útja a konyhába vezet.
-Jó reggelt napsugár - dörmögi valamivel később, nem kicsit szarkasztikus hangon, és egy bögre kávét tart a nő felé, hátha szereti a Loganféle extra erős fekete levest, amiben megáll a kanál.
-Szóval...
Sóhajt egyet. Amíg megfőzte a kávét, azon gondolkodott, mit kéne most mondania, de sajnos csak eddig jutott már akkor is.
-Én...azt hiszem sejtem, mit láttam benned.

+18

Nézi ezt a csodaszép nőt, aki engedékenyen karjaiba simul, és már komolyan sajnálja, hogy nem emlékszik rá. Ha igaz, amit mondott, biztosan rengeteg éjszakát töltöttek már együtt lángoló szenvedéllyel osztozva az ágyon. Na, szóval, rengetegszer kapta már el bárhol és bármikor napszaktól, helyszíntől vagy akár attól függetlenül, hogy egyedül voltak-e. A rohadt életbe, hogy nem emlékszik rá! Ezt ki akarná elfelejteni? Ki tudná elfelejteni? De nem baj, most bepótol minden egyes elveszett emléket, minden együtt töltött percet, ami számára örökké homályba veszett. Kayla ma éjjel az övé, ma éjjel visszakapják mindketten, amit elveszettnek hittek.
Mondjuk, ha ezt előre tudja, talán le kellett volna gurítania még néhány energiaitalt, de végül is mindegy. Ő ne bírná? Pláne egy ilyen nővel! Ahogy felfedi formás melleit, Logan finoman elmosolyodik. Nem éppen ezt a reakciót szokta kiváltani belőle ez a látvány, és most sem kéjsóvár az arckifejezése. Nem mintha ne mozgatná meg a gyönyörű kilátás, hiszen ő is csak férfiból van, Kayla pedig egyszerűen fantasztikus nő, de van még itt valami. Valami furcsán kellemes érzés. Valami, ami melegséggel tölti el, megnyugvással, biztonságérzettel, amiért ott van, amiért ő az és nem más. Minden mozdulata tökéletes, még az is, ahogy megrázza kecses vállait, hogy megszabaduljon a melltartójától, ahogy felé nyújtja puha, meleg kezecskéjét, egyszerűen fájdalmasan jó érzés. Ahogy hozzáér egy pillanatra, úgy érzi, másra nem is vágyik. Akár csak feküdhetnének itt, egyetlen szó nélkül, szorosan egymáshoz bújva, hogy sose kelljen elengednie...
Na jó, elég ebből! Tényleg jó bőr, de ennyire azért nem kéne bezsongani tőle!
Hevesen húzza magához, és hiába érzi, hogy Kayla nem fog elalélni és engedelmes kezesbárányként hagyni, hogy az erősebb fél domináljon, ez most nem számít. Nem szorítja túlságosan, hagy neki egy kis teret a fészkelődésre, de épp csak annyit, hogy ne érezze bezárva magát. Elég szilajnak tűnt, Logan mégsem képes a legkisebb durvaságra sem. Ami persze nem jelenti a szenvedély hiányát. A legnagyobb gyengédsége ellenére minden tűzforró csókjával, minden izma legapróbb rezdülésével jelzi a nőnek, hogy a következő pár órában nincs kegyelem.
Maga sem érti, hogy akarhat ennyire egy olyan nőt, akit nem is ismer. Volt már dolga nőkkel. Kívánta őket akkor is. De ennyire... így még soha. Kayla ma éjjel az övé. Csak az övé, és mikor megszabadítja magukat a maradék ruhadaraboktól, amelyek még közéjük merészeltek állni, mikor felhevült teste tökéletesen simul Kayla tűzforró, eszméletlenül kívánatos testéhez, mikor végre egymáséi lettek, mikor egyre szorosabban öleli az alatta fekvő nőt, egyre elszántabb, gyorsabb tempót diktálva, mikor újra és újra Kayla szemeibe néz, azokba a hatalmasan csillogó drágakövekbe, amikben el lehet veszni, mikor ujjaival beletúr a lágy fürtökbe, mikor megérzi tűzforró leheletét az arcán, bőrébe vájó körmeit a bőrén, puha ujjai cirógatását, mikor akaratlanul is felnyög, és csak még jobban feltüzeli, ha meghallja Kayla nyögéseit vagy sikolyát, újra és újra felötlik benne, hogy hogy is volna lehetséges, hogy valaha is elfelejtse őt.

+18

Csodálkozva néz a nőre amikor felhorkan azon, hogy rendesnek titulálta a megmentőjét.
-Fura vagy, ha az aki megment nem rendes, akkor egy igazi bunkóba meg egyenesen belezúgn...
Megakad a mondandójában, hümmög egyet, aztán megrázza a fejét.
-Nem érdekes.
Annál is inkább, mert nem sokkal később ez a gyönyörű nő kimondja a boldogító oké-t, ő pedig boldogan veti bele magát ebbe a minden bizonnyal hosszú, de élvezetekkel teli éjszakába. Kicsit bűntudata van ugyan, amiért neki talán nem jelent ez annyit, mint a nőnek, de képtelen lenne ellenállni. Két kézzel ragadja meg a nő felsőjét, és szinte letépi róla, aztán újra ráveti magát, és szenvedélyesen csókolni kezdi őt, kezeit pedig végighúzza a nő most már fedetlen oldalán, hogy aztán becsússzon mögé, és elkezdje keresni, hol tudja kikapcsolni Kayla melltartóját.

-Ó, valóban? - Kérdi csodálkozva a Stryker-es történetnél. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen népszerű voltam...rendes pasasnak hangzik az illető.
Aztán csak felmorran arra, hogy a múltja nem olyan borzalmas, mint gondolja. Hát, lehet Kayla felbukkanása után nem volt olyan vészes a dolog, de azért az a kevés, amire emlékszik nem túl biztató.
-Valójában, nem olyan vészes, csak fémérzékelő kapuk mennek az idegeimre lassan...egyébként hasznos, mindig van nálam sörnyitó.
Egy darabig csak üldögél így tovább, a hozzá simuló nőt ölelgetve, és néz maga elé. A töményes üvegről egyre inkább elfelejtkezik, és csak azon gondolkodik, mit kéne most tennie, vagy legalább mondania. Továbbra is ott motoszkál benne, hogy valamiért nem szabadna bíznia ebben a nőben, és bár gyakorlatilag megkapta a választ arra, hogy miért gondolhatja valaki ezt, mégsem egészen biztos benne, hogy ennyire egyszerű lenne a dolog.
-Hmm? - Néz kérdőn, amikor szembe kerül vele a nő, de amikor a kezei az arcához érnek, már tudja, mire gondol. Egy másodpercig sem ellenkezik a nő édes csókja ellen, ami amellett, hogy valóban jó érzéssel tölti el, ráadásul kellemesen ismerős is. Lehunyt szemekkel viszonozza, aztán amikor picit elhúzódik Kayla, még mindig nem nyitja ki, csak miután meghallja a kérdést.
-Önző leszek - feleli, szélesen vigyorogva, elkapja a nő vállait, és előre dől egy újabb, sokkal vadabb csókért. Menet közben két tenyere lefelé siklik a  nő testén, és ahogy feltápászkodik a  földről, úgy ragadja meg a nő combjait, és emeli fel a földről, hogy aztán közösen eshessenek hanyatt, a Logan mögött lévő ágyra.

-Nem volt valami alapos munka, ha hencegni tudsz róla. Ha én ölök meg valakit, az úgy marad.
Aztán, e szavak kimondása után ledermed egy pillanatra, és kérdőn néz a nő két szép szemébe.
-Nem én öltelek meg, ugye?
Látja a nőn, hogy valami zavarja, és természetesen ezúttal is teljesen félreérti a dolgot, de általában nagyon sikeresen túljátssza, hogy mindössze annyi empátia szorult csak bele, mint egy tubus csili szószba, szóval nem csoda, hogy nincs nagy gyakorlata az ilyesmiben.
-Stryker...igazi s*ggfejhez illő név...bár ha nagyon őszinte akarok lenni, ezzel a Howlett-el sem egészen vagyok kibékülve. Egész biztos, hogy a múltamból jöttél, és nem csak nagyon fura módon szeretnél felszedni? Biztos? Gondoltam...
Mélyet sóhajt, és tőle szokatlan mód, szomorú szemekkel kezdi a padlószőnyeget bámulni. sok minden játszódik le a fejében. Vér, ordítás, halálsikolyok, a rémálom, amikor kikel abból a furcsa kádból, és a karmai a falba vágnak. A két gyanúsan ismerős bájgúnár a kocsmában. A legrosszabb, hogy mindezt vérvörös szűrő mögül látja, mint valami borzalmas horrort, vagy mint a bika a világot a posztó mögött, amit cafatokra tépni készül a matadorral együtt. Megmozdul, és súlya alatt csak úgy reccsen a padló, ökle pedig az ágyon támaszkodik meg, közel Kayla fejéhez, aztán azt követi Logan háta, ahogy helyet foglal mellette, és végül karjával átöleli a nőt, és magához húzza.
-Szerintem egyenlőre elég a kérdésekből. Nézd, nem éppen türelmes embernek ismerem magam, ami pedig a múltam illeti, az egy elég érdekes téma...az érdekes olyan értelmében, hogy egy menő pszichológus meg tudna tölteni vele pár könyvet. Nem sokat derítettem ki eddig, de messze te vagy a legkevésbé borzalmas felfedezés eddig is....
Hátradönti a fejét, és mélyet sóhajt. Nem szokott hozzá, hogy ennyit beszéljen, ennyire pozitív hangnemben.
-Csak azt szeretném mondani, hogy talán jobb ez így. Nem arról vagyok híres, hogy könnyen bocsájtanék meg, így viszont, hogy nem emlékszem, nem kell... Most pedig egy egészen normális lánynak ismertelek meg.
Aztán megforgatja a szemeit, és még hozzáteszi.
-Na jó, kocsmákba jársz, irányítod mások agyát, és felszálltál egy vadidegen alkoholista motorjára, de ezt leszámítva...ha valaki megkérdezné, mit gondolok ezüstrókáról, azt mondanám, tud bulizni...és kicsit kedvelem.
Aztán újabb mély levegő, és a plafonra néz.
-Sajnálom, hogy nem az vagyok, akit kerestél.
Aztán ad egy puszit a nő homlokára, és bár úgy tervezte, feláll mellőle, egyenlőre nem mozdul, csak így marad, és tovább öleli őt fél kézzel. A másik viszont az üveg után nyúl. Nézegeti egy darabig, de aztán lefekteti az ágyra. Valahogy most ehhez sincs kedve.
-Szóval, mihez kezdesz most?

-Kezdetnek itt vagy mindjárt te - mutat rá könnyed hangon, aztán megvonja a vállait - egyébként meglepően sokan, el sem hinnéd, mennyien élnek ebben az országban, öngyilkos hajlamokkal.
Nincs kedve túlüvölteni a motort, úgyhogy vezetés közben nem beszél, helyette csak az útra figyel, meg, hogy ne menjen neki semminek, miközben néhányszor tényleg csak egy hajszál választja el őket a karmaboltól. Ez van, arról volt szó, hogy most válaszokat kaphat a kérdéseire, és nem fog várni egy másodperccel tovább sem, mint amennyire feltétlenül szükséges. Aztán a hotelben helyet foglal egy kényelmesnek tűnő kanapán, ami alaposan besüpped a súlya alatt, a két üveg töménye pedig felvonja a szemöldökét.
-Ha az a terved, hogy leitass, teljesen fölösleges, így is dögösnek talállak - mondja komolytalanul, aztán a nőre kacsint, és kibontja az egyik üveget. Poharat nem talál, és már épp azon lenne, hogy meghúzza az üveget, mikor Kayla a földre ül az ágy mellé. Erre gondol egyet, megvonja a vállait, és a két üveggel a kezében letelepszik a nővel szemben, törökülésben. Nincsenek túl közel egymáshoz, ha hasra feküdne, haja alig érné el Kayla lábait, de azért elég közel, hogy ne kelljen kiabálni.
-Valaki... - ismétli meg a szemétláda "nevét", aki ezek szerint jól csőbe húzta. Ha már húzásról van szó, a tequila negyede eltűnik a történet hallgatása közben.
-És mégis, ki volt ez a valaki? Véletlenül nem egy egyenruhás, magabiztos, barom arcú manus, sípoló orrhanggal? Az orrhang nem biztos...elég ködösek az emlékeim...
A másik dologra inkább nem tér ki. -el kellett csábítania őt...hát, erre most mit mondjon? Biztos jó munkát végzett, kár, hogy már nem emlékszik semmire? Vagy kérje meg, hogy mutassa be, hogyan? Áh...
-Biztos nem iszol te is? Kezdem furán érezni magam.

-De - feleli, és megvonja a vállait - csak nem szoktam hozzá, hogy valaki így a képembe vágja.
Aztán elmorfondírozik ezeken a dolgokon még egy darabig. Nem változott volna? Hát...ha ő mondja. A memóriája sajnos nem sokat segít ennek kiderítésében. Szerepel benne egy dögös, ablakon berepülő fekete hajú indián csaj, aki folyton meghal, és feltámad, egy tigrisképű manus, akiről ha álmodik, mindig kivont karmokkal ébred, valami fura labor, ahol kísérleteznek rajta, meg egy elég élénk kép arról, ahogy mellkason lövik egy ágyúval szürke maskarás katonák. És akkor csodálkoznak, hogy iszik...
-Na ne mond, tényleg? - Kérdi morcosan, úton a bőrig ázás felé, amíg a nő tovább nevet, csilingelő hangján. Furcsa érzés hallani...valahogy olyan...nem idegesítő, ellenben azzal,a mikor mások nevetnek. Furcsa...
Minden esetre nem vesztegeti az időt, és olyan sebességgel hajt, hogy egy normális ember nem a bírság miatt aggódna, ha mögötte kell utaznia, de ez a nő párszor már bebizonyította ma, hogy elég fura. Nagyon mélyen mintha valami remény félét érezne halványan, de természetesen nem olyan fából faragták, hogy az ilyesmit komolyan vegye, és az utóbbi pár év rá is segített erre. Viszont, legalább a szállodáig sikerül eljutniuk mindkettejüknek egy darabban.
-Rendben...mondjuk, hogy hiszek neked - kezd hozzá, amikor már magukra maradnak a szállodában - Mondj el nekem mindent. És ne szégyenlősködj, semmi sem fog baromságnak hangzani, pár órája még a James is újdonság volt...James? Ez komoly...?
Megrázza a fejét. Annyi kutatás, hogy ki lehet, és miért csak Rozsomák volt a dögcédulájára írva, erre...James? Valami förtelmesebb keresztnévre számított, amit lenne oka eltitkolni nem pedig...hát igen, James...ez annyira normális, hogy szinte nem is illik hozzá.
-Miért emlékszem úgy, hogy meghaltál? Oké...pontosabban, miért emlékszem úgy, hogy elégnek a szárnyaid, és egy kígyón a bányába lovagolsz, ami állítólag azt jelenti, hogy meghaltál.
Természetesen túloz. Ennél sokkal zavarosabb volt az egész, és fogalma sincs, mit látott álmában, de kezdetnek ez a leírás is megteszi.
-ÉS miért csak most kerestél meg?

Furcsa, de jólesik hallgatnia a nő nevetését. Oké, tehát a jelek szerint, ez a csaj tudja kicsoda, nem tudja elijeszteni, és úgy is viccesnek tartja a humorát, hogy rajta csattan. Hallania sem kell a magyarázatot, már sejti magától is, valójában eddig is sejtette. Titkon mindig tartott tőle, hogy felbukkan majd valaki, aki számára egy valóra vált álom lesz, hogy újra láthatja őt, ő pedig...nos önmaga lesz, csak még egy kicsit bunkóbb, mert nem emlékszik majd rá egyáltalán. Franc...
-Földhözragadt? - Kérdi, mintha ez lenne a lényeg az egészben, aztán megköszörüli a torkát. Teljesen azért nincs kőből, érzi, hogy mondania kéne valamit, de valahogy képtelen rá. Aztán érzékeny orra a város bűzén át egy közeledő veszélyre hívja fel a figyelmét. Ez a valami rendíthetetlenül közelít, félresöpörve mindent, ami az útjába kerülhetne, ő pedig szinte azt kívánja, bár csak inkább egy sereg manus lenne fáklyákkal, és vasvillákkal, vagy egy óriásgyík, ami mostantól az ő máját akarja megenni minden fél percben, bármi csak nem ez a klisé, amit a legjobban utál minden filmben!!!
-KOMOLYAN??? - Szól fel morcosan az égnek, ami válasz gyanánt szemen köpi, majd elárasztja még néhány gyorsan alázuhanó kövér esőcseppel, olyan zuhatagot borítva a két mutánsra, hogy ha sokáig itt maradnak, motor helyett vízibiciklivel kell hazajutniuk.
-Remélem közel laksz... - morogja, túlkiabálva a vihart, miközben az arcáról patakokban folyó víz lesimítja a haját, és a bőréhez tapasztja ruháit. Felkapja a bukósisakot, és átnyújtja a nőnek, aztán felpattan a motorra, és megvárja, hogy Kayla is mögé szálljon. Csak indítás után jut eszébe, hogy ha kapaszkodni akar a nő, megint hozzá kell érnie, és jelen helyzetben, a tudatkontrollos trükkje után erre valahogy nem romantikus gesztusként gondol, inkább veszélyforrásként, mint a motorja által felvert hullámokra a járda széléhez túl közel merészkedők.
-Ó, egyébként remélem van életbiztosításod, mert nekem nincs jogsim!!!
Aztán csak sikerül elérni a címet. Leparkol valami félreeső helyen, innentől pedig követi a nőt, hisz...ha ismerte is valaha itt a járást, most már semmiképpen.

Csendben hallgatja a nő mesélésnek is beillő magyarázatát. Csak az öngyújtó sercegése csap zajt, miközben lángszínűre festi vele szivarja végét. Jó adag füstöt enged ki a szájából, lassan, komótosan, amikor a nő befejezi a mesét, aztán rövid gondolkodás után rákérdez:
-Értem...tehát szomszédok voltunk?
Valahogy nincs olyan érzése, hogy jól tippelt volna. valójában egészen másra gondolt, de ennyire azért nem szeretett volna ajtóstul rontani a házba, elvégre nem is ismeri ezt a nőt, ráadásul szigorúan nézve nem is az esete. Bár, ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a nőnek nincs vörös haja, ezt leszámítva....
~Lássuk csak, nem menekül sikítva a dumám hallatán, otthonosan mozog a kocsmában, és most is a közelemben akar maradni, annak ellenére, amit eddig műveltem. Na igen...tényleg úgy hangzik, mint valaki, aki elég lökött, hogy hosszabb távon velem éljen.~
Egyre biztosabb benne, hogy a nő igazat mond, a baj csak az, hogy nem jelent jót, nagyon nem. Csak két dolgot tudtak neki elmondani a nőről az álmaiban, hogy meghalt, és hogy nem szabad megbíznia benne. Most kiderült, hogy még csak meg sem halt, ezek után hogyan hihetne neki?
-Aha... - jegyzi meg, és újra a szivarján át veszi a levegőt. - Szóval én vagyok az információ...nos, egészen biztos vagyok benne, hogy én vagyok az, akit keresel.
Újra végigméri a nőt. Egyre kevésbé ért egyet magával. Na igen, simán el tudja képzelni magát...
-Khmmm...szóval, most hogyan tovább?
A motorja felé sandít, aztán elhessegeti az előző gondolatokat. A pokolba ezzel, majd ő eldönti, kiben bízik meg.
-Mit szólnál, ha hazavinnélek, és ott beszélgetnénk tovább? Kezd zavarni ez a hely...

Rezzenéstelen, szigorú arccal néz a nő szemébe, ahogy végighallhatja a mondandóját, és a gyilkos fegyverek sem mozdulnak egy millimétert sem, hiába a csontig hatoló hideg idekint. Minden érzékével a nőre koncentrál, és kivételesen nem azért, hogy a bájait mustrálgassa. Elméjéből száműzi a város zajait, és csak a nő szívverésére figyel. Zaklatott, nem kicsit, de ez talán érthető ebben az esetben. Nem úgy tűnik, mintha hazudna, de ezek után sajnos nem lehet benne egészen biztos, hogy bízhat az érzékeiben. Tekintetét továbbra is az övébe fúrva hajol közelebb, aztán karmai szép lassan visszahúzódnak a helyükre, ő pedig hátrébb lép egyet a nőtől.
-Kanadában éltem? - Kérdi érdeklődve, és az immár lefegyverzett kezével a szakállát kezdi el piszkálni.
-Na igen, erről mintha már hallottam volna...
Újra végigméri a nőt, és bár abból, ahogy viselkedik, van egy sejtése, azért felteszi a kérdést:
-Mégis...mennyire közel? Én...
Megvakargatja a tarkóját, és elég hülyén érzi magát azért, amit mondani készül. Látszik is azon, ahogy grimaszol, hogy nagyon küszködik ellene, de aztán felsóhajt, és csak kimondja:
-Szóval Kayla? Azt hiszem álmodtam rólad. Elég bizarr volt, és pár dolog nagyon stimmelt, mintha egy rossz filmet néznék, de...á, nem, az a nő meghalt, biztosan nem te voltál az, csak hasonlítasz...
Sóhajt egy nagyot, és a zsebéből előhúz egy szivart. Igazándiból úgy érzi, innia kell, de attól elvették a kedvét mára, úgyhogy jöhet a harmadik legjobb.
-Tehát, te vagy az informátor, akivel találkoznom kellett volna ma, igaz? - Kérdi, bár ez inkább kijelentés. Nem a világ legjobb nyomozója, távolról sem, de erre sikerült rájönnie.
-Kezdhettél volna sokkal kevésbé lettem volna ellenséges. Bár, gondolom ki akartad deríteni, hogy tényleg én vagyok-e, nem igaz? Nos, remélem meggyőztelek...

De még mennyire, hogy megy. A migrén, és a szédülés múlik, de az emléke még ott van, és bár sosem volt még másnapos, leginkább ahhoz tudná hasonlítani amit az előbb átélt...vagy amikor néha éjjelente átéli a múltja egy darabját, reggel pedig az első útja a wc-be vezet. Azon persze nem lepődik meg, hogy a nő nem száll le róla, de most már ő is viszonozza ezt, esze ágában sincs elengedni őt, helyette csak közelebb hajol, és fenyegetően mennydörgő tekintetét a nőébe fúrja.
-Tudnom kéne, hogy ez mit takar? - Kérdi a bemutatkozásra, majd még hozzáteszi: - Ki az a James Howlett? És ha már itt tartunk...Ezüstróka...ez valami művésznév.
Nem sikerült összekötnie első alkalommal a kellemetlen élményt a nő érintésével, így most sem figyel fel rá, csak amikor már túl késő. Mielőtt egyáltalán felfogná, hogy mi történik, már szóra is nyílik a szája, hogy hadarva feleljen:
-Nem emlékszem semmire ami pár évnél régebben történt.
Aztán pislog egyet, és hirtelen elereszti a nőt, illetve a kezét is ellöki magától, hátrébb lép, aztán a jobb karjából előtör az a semmivel sem összekeverhető hang, amikor a fémek egymások siklanak, és vérével együtt előbukkannak bütykei közül borotvaéles, fényes karmai, melyek pár centire a nő arca előtt állnak meg. Most már nagyon dühös, azrán és nyakán kidagad minden ér, a fogait pedig úgy szorítja össze, hogy beszéd közben majdhogynem vicsorít.
-Na idefigyelj Dögösróka, ha ezt megpróbálod még egyszer, első kézből tapasztalhatod meg, hogy az én érintésem is okozhat rosszullétet.
A pengéket közel tartja a nő arcához, de minden dühe ellenére egyenlőre nem szándékozik feltétlenül bántani, csak távol tartani azokat a másnaposságot keltő kezeket magától.
-Szóval, ha már így tisztáztuk, hogy miért nem emlékszem rád, beavatnál, hogy ki vagy, és mit akarsz tőlem? csak nyugodtan, a saját tempódban, a világért sem szeretném, ha úgy éreznéd, sürgetlek, vagy ilyesmi.