Sky Estate

Afféle zárszóként libbentem magam elé köpenyem, hogy azután olcsó - ám korunkban egészen korszerűnek és rendhagyónak számító - trükkel egy füstfelhőbe vonva magam elszivárogjak a színpadról. Látszólag tökéletesen sikerül is a mozzanat, így a csevegő tömeg között pillanthatnak meg újra, mikor kibontakozom köpenyem takarásából. Természetesen bűvésztrükk volt az egész, ám annál ragyogóbb, s saját kedvemet is felfelé ívelte, mosolyommal együtt.
Ekkorra a felszolgálók és ajtónállók is mind az éjszaka lényeinek bőrébe bújva strázsálnak, avagy szolgálják a vendégsereget. Külön kedvenceim a hófehér bőrű lidérceknek öltözött ifjú hölgyek, akik szakadozott ruhájukban akár fájdalmukban elhalálozott, önmagukat szakadékba vetett menyasszonyoknak is tűnhetnének.
- Kiváló jelmezek - jegyzem meg az egyik közelemben álló, intézőnek kinéző hölgynek.
Mindeközben kezem ügyébe kerül egy pohár pezsgő, melynek segítségéve könnyedén pótolom az utóbbi percekben elhasznált energiamennyiséget. Az etilalkohol kiváló szénhidrogén vegyület, kedvemre való. Könnyen felszívódik, és jelentős üzemanyagként szolgál a szerves szerveződések számára. Egyetlen kellemetlen mellékhatása, hogy az emberek hajlamosak logikátlanul, olykor zavaróan vadul és zabolátlanul viselkedni tőle.
- Magam sem választhattam volna jobban - teszem még hozzá korábbi megjegyzésemhez, majd tovább oldalgok a vacsora felé.
Az egyik asztalnál néhány környékbeli közéleti szereplő fogyasztja étkét. Illedelmesen helyet kérek, majd foglalok is mellettük. Ennyi nyugalmat magam is elviselek olykor-olykor.

A befektetett energia mennyisége nem mindig hozza meg eredményét. Elvész, eltékozolódik, mint jelen helyzetben. Ráadásul módfelett lefárasztja Dr. Helmsmant. Arra tér magához, hogy valami átváltogatós buliba csap át a rendezvény. Ehhez már semmi kedve. Ráadásul partnernője, ki miatt az egész procedúrát végbe vitte, inkább a másikkal foglalkozik, sőt azzal sem. Lényegtelen, van annyira modortalan, hogy figyelme nem az őt megmenteni igyekvő doktorra vetüljön, így érthetően sértettség vesz erőt rajta. Ezt még Emma szavai sem mulasztják el.
- Nem tudom miféle játékról van szó, de köszönöm, nem kérek belőle. Igen elfáradtam, elvonulok pihenni. – csókot lehel Emma kacsójára. Enaidra fittyen hányva hagyja el a rendezvény helyét. Ezekből a mulatságokból neki ez bőven elég volt.

Finoman, alig észrevehetően megmosolyogtat Enaid válasza. Oly sok mindent elárul az emberről, hogy mivé szeretne válni, ha választhatna. Őt vonzza a szépség, persze nem a hiúság oldaláról, sokkal inkább a maga örömteli formájában. A szemgyönyörködtetés, az az egyszerű, már-már euforikus bambasággal társult öröm, amit ezen dolgok nézésénél érzünk. Ugyanakkor kisejlik, része szeretne lenni az életnek, a világnak, ám nem úgy, ahogy eddig. Nem csak szemlélőként, hanem valódi résztvevőként.
Ám tovább nem fokozzuk a dolgot, és igaziból változás sem áll be, legalább is nem úgy, ahogy vártam. Talán azzal a pillanattal egy időben, ahogy Appleton megszakítja a kapcsolatot érzem meg azt a különös, kellemetlen kisülést?, ami Enaid irányából érkezik. Ugyanakkor tudom, ő nem képes erre, még saját elméjét sem képes mindig uralni, nemhogy efféle energiákat összpontosítson, így ahogy táncpartnerem odébb lép, magamra hagyva kissé, én is az erkély felé araszolva keresem a forrást. Újfent megpillantva Zane-t, ráadásul közvetlen Enaid mellett már minden érthetővé válik számomra, nevetősen villannak kékjeim a kintiek felé, hogy aztán újfent a pódium felé fordulva kapja el az immár vámpírrá vetkezett porondmester szavait. Ám magam nem sietek sem az öltöztetők sem a büféasztalok felé, nem kap el a sürgető láz, hogy mássá váljak, mikor elégedett vagyok a magam bőrébe is. Helyette a friss levegővel kecsegtető ajtó felé irányítom lépteim, talán elérve, talán szembetalálkozva a kintiekkel.
- Belekíváncsiskodsz a játékunkba? - kérdem halkan, vidáman a Futóm, miközben Enaid-ra egy barátságos mosolyt villantok.

A matériák világában eljött az idő, hogy ismételten porondra lépjek. Elengedem hát Ms Frost - éber álmunkban pedig kedves Hóvirágom - kacsóját, hogy a színpad - illetve báltermem közepének vérszín - fényeinek kereszttüzében meghajolva köszönthessem vendégeinket. Szinte varázsütésre - ám sejthetően felfelé siettemben segítséggel - kerül kezembe az a bizonyos mikrofon.
- Jöjjön hát az est fénypontja, hol mindenki elengedheti fantáziáját, s tán - bizalmaskodón előrébb hajolva, halkabban szólok immár a szócsőbe - egy kissé frizuránkat, mondhatni hajunkat is.
Előttem s mögöttem fekete selyemvásznak futnak keresztbe fekete ruhás segédek kezében, mint valamiféle mágikus függönyök. Hosszú pillanatokon át tartanak rejtve, bár szavamat nem tompítják, hisz a modern kor vívmánya közvetíti azokat a díszes társaság felé.
- Itt az ideje, hogy mind felfedjük, miféle rémisztő, tréfás, elmés alakokat rejt elménk!
Mintha egyszer csak elfogynának a vásznak, ekképp fedve fel magas gallérom, kívül fekete, belül pedig vörös köpenyem, sápadt arcom. Kezeim széttárva, ezzel is kiemelvén öltözékem gótikus fennköltségét.
- Kezdődjék hát a hősök, szörnyek, mesealakok és más csodabogarak estéje, a jelmezbál!
Mosolyom jobbomon vigyorrá húzódik, hogy imígyen villanthassam ki szemfogamat, mielőtt meghajolnék a felhangzó taps hatására. Mindeközben hasonló mobil öltözőke tolnak be guruló állványokon, illetve több segéd is terelgeti a népeket a szomszédos folyosók sminkszobái és öltözői felé. Türelmesebb vendégeink ezt az időt használják ki arra, hogy nyugodtan ehessenek-ihassanak, míg a türelmetlenebbje öltözni siet el.

Nem zavartatom magam azzal, hogy netalán untatnám a nőt. Végül is nem cirkuszi bohócnak vagyok itt. A szórakoztatás dolga igazából a többi vendégé és a piáé. Ha pedig ez a nő nme óhajt vegyülni a tömegben végképp nem tudok mit csinálni vele.
- Kihívásnak? - vonom fel értetlen a tekintetem. Eszem ágában sem volt kihívni, az pedig végképp meg sem fordul a fejemben, hogy pontosan mire gondol. Egészen addig, míg nem követem le tekintetét az erkélyajtó fele, míg fel nme veti a képtelen kérdést.
- Mit nyer? Jobbik esetben első körben egy adag gipszet, aztán szép, fehér, hátulkötős ingecskék. Rosszabbik esetben egy szép díszes koporsót. Már ha a család nem sajnálja egy kis placcsért egy komplett koporsót vásárolni - vonom meg a vállam minden gyermeki undorjáték nélkül. Nem feltétlen azért festettem le így a dolgot, mert a frászt akarom hozni a nőre, vagy csak menőnek akarok látszani. Nincs szükségem efféle fogyatékos húzásokra. Egész egyszerűen valóban így látom a dolgot.
- Ne haragudjon, de nem szívok semmit, és az efféle kivagyok játékokból pedig már kiöregedtem. De ha Önnek szíve vágya csak hajrá, de előtte kérem szóljon, hogy kimehessek a teremből, mielőtt elvárnák tőlem, hogy megmentsem magától - teszem még hozzá, mintegy leleplezve, valami efféle dolgom van nekem itt. Mármint nem konkrétan vele kapcsolatban, de talán már sejtheti, inkább dísze vagyok a helynek, mintsem meghívott résztvevője.

A férfi elmondta, miért érdemes józannak maradni, ami Hajnalt annyira nem érdekelte. így miközben a férfi beszélt a nő csak iszogatott csendben, idegszálaival a csendes esti szélre kapaszkodva. Szép lassan töltötte magát. Idefelé bőven csorgatta az energiát a motorba. Élvezte a száguldást, élvezte, ahogy ereje átfolyik a jármű mozgó részei között, ahogy a motorba csobog, ahogy a kerekek közé szivárog és magával ragadja a száguldó járművet. Most volt ideje és alkalma is töltődni, így a nő úgy nyitotta fel elméjét a báli estély energiái, a tengeri szellő és a vendégek testhőjének és mozgásának vibráló ereje felé, mint egy jó fuvallatba kapaszkodó óceánjáró klipper a vitorláit. Ujjai között forgatta a koktélos kelyhet, ami közben kiürült. Intett a pultosnak és rendelt egy Manhattan Dry-t. Nem volt kedve az édes tingli-tangli italokhoz és valahogy egy száraz koktél dukált a Bloody Mary után.

A férfi utolsó mondatára a nő felkapta a fejét. Ugrani innen is lehet? Nem lenne olyan látvány, mintha... Hajnal játékosan elmosolyodott és a az idegenre nézett.
- Hmm.
Elmosolyodott.
- Tudja, vigyázzon mit mond, mert kihívásnak veszem.
Lássuk, körülbelül tíz méter a sziklákig... Onnan fák vannak és oleander bokrok... Ha onnan tovább rugaszkodom, akkor az első ugrással felmegy 340%-ra a kinetikus erő... Hajnal szeme előtt vektorok és függvények futottak szét. Mivel a hegyoldalnak pont azon a felén jött fel az út, ahonnan rálátott a motorról a nő a sziklákra és Sky Estate hátsó frontjára, a szeme előtt volt az egész meredély. Az utolsó hatvan méteres ugráshoz pont marad elég erőm, és a zuhanási energia jó lesz a becsapódáskor... Ha annyit be tudok fogadni... Hajnal már előre érezte az adrenalin ízét. Incselkedően a férfira nézett. Újra belekortyolt a koktélba és letette a kelyhet a bárpultra. Mosolya egyre szélesebb lett.
- Ha benne van, én is benne vagyok. Mit nyer az, aki eléri innen, a balkonról a tengert?

Ő előbb tér magához, mint partnere. Különösképpen egy rájuk köszönő férfihangú maszkos egyén folytán.
- Igen, az este kellemes. És a hölgy kért pihenőt. – fogja rövidre az udvarias csevegést, hisz figyelmét partnernője foglalja le, aki néha itt van, néha nincs itt. Ez felettébb zavarja, így letépi a nő maszkját. Bőre mint Hófehérkéé, arcvonásai mérges, tekintete réveteg, mintha be lenne lőve. Ám a drog nem magyarázná meg mi is történik vele és a bálteremben jelentkező különös bioenergikus aktivitás sem szűnik, ami felettébb nyugtalanítja Helmsmant. Elég jól ismeri a kábítószerek hatását, hogy tudja, nem ilyen hatás alatt áll a nő. Itt valami történik, talán egy mutáns használja erejét vagy valami gépezet. Lényegtelen, a probléma az, hogy befolyásolja a nőt és még ki tudja kiket. Nem tehet mást, meg kell próbálnia újfent leállítania a jelet, tekintve, hogy elnyelése nem bizonyult sikeresnek. Így meglévő energiáit felhasználva elektromos kisülést okoz a forrásnál, nevezetesen az összefonódó Tesla-Frost párosnál. Persze ő nem látja őket, csak a helyet érzi ahonnan sugárzik ez az energia. Ebből Jürgen és minden más szemlélődő csak annyit láthat, hogy erősen belekapaszkodva az erkély korlátjába koncentrál, mint mikor az embernek meg kell küzdenie a székrekedésével. Az erős koncentráció folytán gyöngyözni kell homloka. Nem mutatja legjobb formáját.

Kissé meglep a nő bő lére eresztett csendes kifakadása. Az még érthető, hogy én miért vagyok itt, annak ellenére, hogy nem épp kedvenc időtöltésem az efféle összejövetel. De én végül is dolgozom. De az, akit meghívtak, ha nincs egyéb kötelessége, már pedig a másik szavaiból azt szűröm le, hogy nincs, ha nem élvezi az estélyt miért marad? Tán a tombolára vár?
- Ügyes - mosolyodom el elismerőn, ahogy kiszúrja a csalafintaságot az italom körül. Talán jó a szaglása, talán csak figyelmes. A lényeget tekintve teljesen mindegy is.
- Vannak azok a helyzetek, mikor jobb józannak maradni. Ez most egy olyan helyzet - vallom be, legalább is burkoltan a féligazságot kötöm az orrára. Amúgy sem vagyok az a társaságban seggrészegező alkat, de meló közben főképp tiltott az alkoholfogyasztás. Nem mintha a főnök írná elő, ez alapszabály nálam.
Közben persze az én tekintetem is elvándorol kissé, főképp újfent a főnök alakját keresve, hamar rá is akadva, még mindig a táncparketten, még mindig azzal a nővel. Aztán a környezet jön, a fura elemek, vagy ami annak tűnhet. Ám úgy tűnik, az általunk felügyelt esemény zavartalan lesz. Legalább is az olyan zavart tekintve, aminek elsimítására vagyok itt.
- Ugrani innen is lehet, bár félő, nem nyújtana olyan látványt érkezéskor, mintha a vízbe csobbanna - jegyzem meg, talán egy fanyar mosolyt is toldva a szavaim mellé. HIsz továbbra sem értem, ha enynire kínszenvedés, miért marad? Miért nem lép le, mint tette azt a tanárnő is, miután felkorcsolyázta a mosdópadlót a fejével.

Míg engem teljesen elbűvöl az emlékkép, vagy talán álom, addig Enaid ismét a bizonytalanság határára sodrodik. Apró, halk sóhajom jelzi önmagam számára, hogy a tanulás-tanítás még messze nem ért a végére, hogy mennyit kell még fejlődnie a lánynak, míg valóban saját testének és érzelmeinek urává válik.
És míg Appleton őt hozza vissza, addig én elgyönyörködöm a bálterem különös kettősségében, a valós árnyalakok és a vetítettek vigyázó táncára, és nehéz eldönteni, ki is vigyáz, hogy ne menjen neki a másiknak, ki a figyelmesebb. A jelenkor párjai, inkább ösztönből, mintsem tudatosan kerülgetve a szellemalakokat, vagy azok váltak figyelmessé az elmúlt idő tapasztalatával.
És lassan mintha ködbe veszne minden, mintha magam is elvesznék ebben a kettősségben, mikor újabb "vendéget" érzek elmémben. Idegen és mégsem, egy újabb rész vendéglátónkból. Immár kissé feszültebben engedem magamhoz, magamba, hisz maradni óhajtok, kíváncsian várva, milyen szándék, milyen hátsó gondolat hozott minket erre a világra. Így hagyom, hogy az újabb szem, az újabb lélek magával ragadjon, ám tudatosan zárom le elmém többi részét. Saját elmlékeim, érzéseim, tudásom, mindent, minek birtokában vagyok, de megosztani nem óhajtok másokkal.
Az időközben visszatérő párosra mosolygok, bár inkább Enaidnak szól a gesztus, bíztatón, nyugtatón. Hisz láthatja, itt vagyok, nem hagyom magára, mintha csak felügyelni akarnám, valóban elméjének csak azon része válik nyitottá, mit ő is akar. Noha ez azért nem egészen van így.
- Jelmez? Nem készültem, hogy efféle mulatság is megesik majd, így ötletelni se volt időm - nevetek Edward-ra, majd pajkosan társnőm felé pillantok.
- Ha bármi lehetnél, mit választanál? - kérdem, hisz ezek szerint ez egyfajta emlék és képzelet keverte játék, melyben a szabályok igazán lazák és eljátszadozhatunk, mint a gyermekek a fantáziavilágukban.

Viszonylag lassacskán veszem észre, hogy kedves Hóvirágomat olyannyira elvarázsolta képzelt világunk, a jelen valósága tán meg is szűnt számára. S valóban, egészen elcsigázottnak tűnik teste, mintha csak különös álomba révedt volna. Lehetséges, hogy éppen a mellette álló, egyre inkább fehér zaj gyanánt érzékelhető úriember valamely tevékenységének okán. Midőn szertefoszlani látszik alakja, fehér ködét egyetlen legyintéssel terelem elménk báltermének tükörfala felé, mely színében s hullámzásában egyaránt vérré válik. Újabb szem nyílik, ezúttal Ms Frost elméjének mezsgyéjén, hogy ott találkozzon össze pókhálóm egy nyers hús módjára tapadós fonákjával. Természetesen mindössze az esetben marad bent világomban, amennyiben elfogadja a felkínált kapaszkodót, reá nyíló kicsiny ablakot mankóként. Ezúttal magam vagyok kénytelen átvenni az átjátszó állomás szerepét, pedig jó fél évszázada foglalkoztam utoljára komolyabb mértékben telekommunikációval. A hagyományos értelemben természetesen. Nos, minden esetre épphogy testem benne lévő nyúlványával szükséges csak megszólítanom húsát, velejét, s színesen szikrázó elméjét.
- Mielőtt elvesznél két világ közt, nyisd ki szemed, s add kezembe kezed! - suttogom lágyan visszhangozva gondolatai közé.
Ujjhegyeim finoman érinti csupán a fal mentén csapongó vértenger felszínét, mielőtt közéjük csusszanna a hószín szépség keze, midőn szememet oly sokszor gyönyörködtető teste ismételten anyagiasulna előttünk. Kézcsókkal üdvözlöm újból, hogy aztán kissé megemelve kezembe simuló kacsóját peckesebb járásra késztetve kísérjem kicsiny társaságunk harmadik tagjához.
- Hamarosan újabb izgalmak színesítik meg esténket. Nem várt, ám számított vendégeink a hamarosan megkezdődő jelmezbálhoz fognak csatlakozni. Jut eszembe, milyen jelmezben lesz alkalmunk gyönyörködni kegyetekben?
Az egyetlen igazán nagy kérdés, mely mai napig tisztázatlan maradt számomra, hogy miként is érzi egyik-másik részem a többit. Számtalan kísérlettel próbáltam megtalálni nyomát, bizonyítani létezését valamiféle csatornának, de hiába. Ellenben kiváló találmányokat sikerült megalkotnom ezen törekvéseim közepette, példának okáért a rólam elnevezett tekercset. Hogy miként is pattant ki fejemből, s hogyan illik bele a bizonyítási metódusba? Nos, ezt igen hosszas lenne elmagyaráznom. Legyen elég annyi, hogy megszületett, és még én magam is sejtések szintjén mozgok végtelennek tűnő lehetőségeinek határait illetőleg.

Ügyesen lavírozok a bálteremben, mintha csak érzékem lenne hozzá, hogy kerüljem ki a táncra éhes partnertelen nők körét. Nem azért vagyok itt, hogy elegáns keringőt lejtsek körbe. Bár nem hinném, hogy Appleton szólna érte, igazából magam se vágyom az efféle szórakozásra. Persze az alaplépéseket ismerem, az árvaházban az apácák megpróbálták velünk elsajátíttatni az illem és hasonó úri dolgok alapjait mondván: sose tudni, hova jutunk. Hát látja Ms. Mary, talán még hasznát is venném a tanultaknak ha akarnám.
Ahogy a párcsere elhangzik a bár felé veszem az irányt, menekülve a lehetőség elől. Csak egy apró biccentés a mixernek és hamarosan elém kerül egy martinis pohár, áttetsző itallal, a peremre tűzött citrommal. Aprót kortyolok az italból, hisz eme alkoholt így szokás fogyasztani, noha legszívesebben az egészet legurítanám, hisz nem már, mint ásványvíz csupán a tartalom. Cseles játék, hisz vizespohárral kirívó lennék, alkoholt viszont nem fogyasztok munka közben.
Tekintetem közben a táncolókat pásztázza, rendszeresen visszatérve a főnök és szőke partnere felé. Már tudom, ez az a nő, akit a klubban felkeresett. És bár próbáltam utánaérdeklődni, igen nehézkés út lett volna.
Figyelmem a táncparkettről a székek felé fordul, ahogy egy kellemes női hang ér el hozzám, minden kétséget kizáróan valóban nekem címezve a kérdést.
- Nem szeretem a tömeges táncot - felelek, halványan viszonozva mosolyát. Nem célom túlságosan elvegyülni a meghívottak között, ám néhány barátságos szó, akárcsak az önveszélyes tanárnővel, nem árthat.

(Nathan-nek)

Let the Sky fall
Az éjjel sötét, meleg szárnyakon szállt alá, és a millió csillag boltozata tündökölve borult az óceán fölé. A város számtalan fénye, mint minden este, kigyulladt, és sárga fénytengerbe borította a metropoliszt. San Francisco felől forró, benzin- aszfaltszagú levegő szállt fel, amit hamar elsodort az esti, tengeri szél. Valahol a messzeségben halványan pislákoltak egy tengeri hajó fényei, és az óceán tükrén ezüst hidat fektetett végig felkelő Hold. A város ezernyi zaja halkan szűrődött fel, és a forgalom hangját elnyomta a morajlás, ahogy lent, a sziklákon fehér habokra robbantak szét a sötét hullámok, újra és újra, egykedvűen.

Hajnal kilépett a tánctérről. Néhány közepesen unalmas és egy egészen felejthető emberrel táncolt, azonban már jött, hogy otthagyja őket, amikor segítségére sietett a karmester, aki partnercserét konferált. Az új zene csilingelő hangjai és az izgatott kavarodás közepette a nő kisurrant a tánctérről és természetesen a bárpultot célozta meg. Egy frissen kevert bloody mary-vel a kezében már könnyebben elviselte a tömeget. A rengeteg energia, úgy érezte, körbezsongja, szinte hallotta az emberek vibráló testmelegét, a zenére ütemesen forgó keringő szivárgó energiáját, de ahogy az esti szél megcsapta az arcát, és mélyen beszívta az óceán illatát, Hajnalnak hirtelen nem lett maradása. Ellökte magát a pulttól, hogy megcélozza az erkélyt, ám a keringőt járó vendégekkel teli táncparkett teljesen elvágta a nőt a szabadságtól. Enek hiányában egy fanyalgó fintorral feladta a próbálkozást, majd fel is ült egy bárszékre, és két könyökét a pultra támasztva hátradőlt. Jobbjában unottan forgatta a koktélospoharat, és még egyet kortyolt belőle. A bloody mary pikáns, fűszeres íze egészen felüdítette. A vodka ukrán volt, a paradicsomlé helyben facsart, a fűszerek frissen morzsoltak, hát átadta magát az italnak, majd körbepillantott.

Egy öltönyös férfit vett észre nem messze tőle, aki a falat támasztotta, mintha nem tartozna a társaság közé, és általában, azon gondolkodna, hogy mit is keres ott egyáltalán. Hajnal gyanította, hogy csak kivetíti saját unottságát a férfiba, ám végtére is, mindegy volt, szóval kortyolt még egyet és figyelte tovább az estélyt.
- Nem a stílusa a keringő, uram?
Hajnal szinte önmagát is meglepte vele, hogy odafordult az öltönyöshöz és megszólította. A nő, ahogy beszélt, feltolta homlokára a vörös tollas, antik főnixmaszkot, és a hosszú tollak szőke hajzuhatagába simultak. Hajnal barátságosan rá is mosolygott az idegenre és kortyolt még egyet a bloody mary-ből.

Ritkán szoktam keringőzni ám a lépéseket tudom és szeretem is ezt a táncfajtát. Bár kicsit viccesen hathat egy keringőnél egy démonmaszk és megannyi fura és különös álarc, de tény, hogy megadta a hangulatot, ahányszor Jürgen maszkjára néztem muszáj volt mosolyognom, mert se a tánc se a zene nem volt hozzáillő. Megfigyeltem, hogy Jürgen remek táncos és örültem, hogy nem tapos a lábamra, valahogy az nem lett volna olyan kellemes.
-Az biztos. - Mosolyodtam el bár az álarc miatt ebből nem láthatott senki semmit. A maszkomra nagyon büszke voltam, szerettem mindig kicsit egyedibb lenni és szerintem ezúttal sikerült is, mert a társaság nagy részt vagy innen vásárolt álarcot vagy hozott magával sajátot ám még csak össze se lehet hasonlítani az enyémmel vagy akár Jürgenével.
A zene ritmusára táncoltunk, ám néhányan nem igen értették meg azt, hogy ez keringő és nem valami más, minduntalan a lábamra léptek és ha jól vettem észre a partnerem is ilyesmiben szenvedett. Már épp azon agyaltam, hogy jobb lenne nem ebben a társaságban táncolni mikor a karmester szólt meg. A tánc egy pillanatra a zenével együtt elhalt, de csupán csak addig míg az emberek partnert nem cseréltek. Hozzám odalépett egy magas öltönyben lévő fekete maszkot viseli egyén. Sem a korát sem azt, hogy kicsoda nem tudtam megállapítani. Jürgen udvariasan átpasszolt a férfinak én pedig illendően fogadtam új partneremet. A zene átváltott ha jól hallom Csajkovszkij zenéjére, de nem vagyok benne teljesen biztos, ám ez a zene sokkal másabb volt, mint az eddigiek. De valahogy vidámabbnak tűnt és alig vártam már, hogy táncba kezdjünk ismét. Jürgen még mielőtt az új partnerem és én táncba kezdtünk volna odahajolt hozzám és megmondta hol lesz ha esetleg keresném majd elment. A zene ütemére táncolni kezdtünk és szerencsémre a férfi értett a keringőkhöz, nem lépett rá a lábamra, ám nem volt olyan jó, mint a fogadott bátyus. Az álarca a száját és a szemeit hagyta csak észrevehetően, arca többi részét eltakarta a maszk. Így vehettem észre, hogy végig engem nézett és mosolygott. Kezdett egy kicsit zavarba ejteni ez a mosolygás és figyelő szempár. Udvariasan visszamosolyogtam, de közben már alig vártam, hogy más felé tekingessen vagy ismét párcsere legyen.
Ám a zene mintha örökkévalóságig tartana, nem akar a végére érni, a férfi pedig még mindig engem nézett és kezdtem egyre jobban zavarban lenni.
-Nem lenne kedved inni valamit? - Tette fel a kérdést és közben ott virított arcán az a mosoly amitől kezdett már kirázni a hideg. Tekintettel arra, hogy a mosolyától kirázott a hideg nemet akartam mondani ám szomjas is voltam is igen kimerítette a tánc is.
-De igen. - Eresztettem meg felé egy halvány mosolyt majd követtem a legközelebbi pincérig ahonnan levett két pohár pezsgőt és az egyiket átnyújtotta nekem.
-Köszönöm! - Vettem el tőle a pohár pezsgőt majd belekortyoltam és közben a még mindig táncoló párosokat néztem. Volt köztük kiváló táncos, de volt aki robot módjára a betanult lépéseket alkalmazta és semmi újítást vagy lazaságot nem vitt a táncába.
-Szeretsz táncolni Vöröske? - Néztem rá a kérdés miatt és akkor vettem észre, hogy még mindig átható figyelemmel néz engem.
-Igen, bár nem mondhatnám, hogy ez az egy dolog foglalkoztat csak. - Kezdett feszélyezni a figyelme és szememmel Jürgen után kutakodtam, de nem találtam sehol és hirtelenjében azt is elfelejtettem, hogy mit mondott mikor elbúcsúzott. A lehető legkisebbre húztam össze magam és próbáltam elérni, hogy érdektelenné váljak a férfi számára aki a hangjából ítélve talán egykorú lehet velem, pompás.

Let the Sky fall
Álarcos táncvariációk California édes illatára

A tánc könnyen gördült a háromnegyedes keringőre, a könnyű nyári este virágillata pedig a hold fényével keveredve fonódott a táncoló párok közé. A millió csillag szintén táncra kelt az óceán tükrén, mint megannyi fehér tündérláng.
Jürgen hosszú, elegáns lépésekben vezette a párosukat, Océane pedig ügyes, fürge lábain tehetségesen fordult mellette a ritmusra.
- Nos, akkor mind a ketten az emlékeikbe ivódtunk, tökéletes.
A férfi megengedett egy bátorító mosolyt, ám ebből semmi sem látszott, hiszen a japán démonmaszk egyöntetű, arrogáns ridegséggel öltöztette fel a férfit. Océane szintén a saját maszkjával készült, ami pompásan stílusos volt. A körülöttük táncolók fel is figyeltek a két különleges maszkos táncosra.
Jürgent bosszantotta, hogy a sok amatőr táncos rálép a lábára. Már arrébb húzta volna kettejüket, amikor a zene véget ért.

A fiatal karmester a karzat korlátjára támaszkodva, mosolyogva nézett le a vendégseregre.
- És most, kedves vendégeink, partnercsere következik! Mindenki forduljon balra és a következő táncra kérje fel a mellett álló, álarcos ismeretlen hölgyet vagy urat!
Jürgen meg mert volna esküdni, hogy a fiatal karmester egyenesen vigyorgott a mondandója végére. Majd visszafordult a zenekar felé és újra eltűnt a korlát mögött. Másodperceken belül Csajkovszkij hallatszott a balkonról, a Rózsakeringő hangjai úgy gurultak alá, mint megannyi ezüst és arany virágszirom. Jürgen oldalra billentett fejjel figyelt. Nem értette elsőre, a Rózsakeringő, a karácsonyi Diótörőből hogyan illik egy nyár végi bálba, ám egy percen belül el kellett ismernie, volt valami ízlésesen pikáns abban, ahogy a keringők követték egymást, a táncnak volt egyfajta elegánsan intim, pulzáló lüktetése. A sok álarcos vendég az újdonság izgalmával kereste a többi simeretlen társaságát, és mire Jürgen oldalra fordult, egy magas férfi felkérte Océane-t egy táncra. Jürgen udvariasan bólintott, majd ahogy elfordult, még odahajolt a lányhoz.
- Megragadok egy italt és szellőzöm egy keveset az erkélyen. Addig is, jó táncolást!

A férfi útbaejtette a pultot és rendelt egy vodka-martinit. Ukrán vodkával, kétharmad arányban, felrázva, zöld olivával, majd elindult az erkély felé. Idő közben meglátta Aplleton-t táncolni egy sudár, sportos szőke hölggyel, akinek az arcát nem látta, mert háttal állt. Jürgen bólintott Appleton felé és üdvözlően megemelte italát, miközben feljebb tolta álarcát a homlokára. Kilépett az erkélyre. A kabócák és a tücskök zenéje megsokszorozódott, ahogy az oleanderek, a liliomok és az amarilliszek aromája is, mintha a mediterrán, nyári este  jobban hordozná California fűszeres illatát, mint a forró nappal. A férfi egy-két kóválygó vendég mellett haladt el, majd megállt az erkély kőkorlátjánál, hogy a roskadozva virágzó vörös, fehér, lila oleanderek és a bólogató pálmák között kitekintsen az óceánra, ahonnan a hűs, sós tengeri szél hullámokban szárnyalt a szárazföld felé. A férfi kortyolt egyet italából. A vodka-martinit tökéletesen eltalálta a mixer, az ital fanyar zamatát halványan sóssá tette az olivabogyó.

Jürgen oldalt fordult. Egy kifogástalanul elegáns, kopaszodó, idős úriember és egy fehér hajú és ruhájú, csodaszép hölgy volt mellette. A férfi a stílusos és intelligens emberek komoly arckifejezését hordozta, a nő pedig, akinek klasszikus szépségű arcát mély, érzéki vonások szabták meg, mintha mélyen elrévedve figyelte volna az eseményeket.
- Kellemes esténk van, nem? - kérdezte barátságos mosollyal a az északi, udvarias, ismerkedő, de nem tolakodó hangéllel. Hagyta a labdát átbukni a páros térfelére, majd hozzátett egy kérdést. - Szintén megpihennek a tánc közben? Az én lábam már megunta a taposást, a táncpartneremet pedig felkérték, szóval... A koktélt és az erkélyt választottam egy időre, heh.
Egy kis udvarias nevetés, pont annyi, amennyit a barátságos illendőség előkelő társaságban megkíván, majd a férfi háttal fordult a tengernek és nekidőlt a korlátnak. Még egyet kortyolt italából, a benti táncosokat figyelte és megvárta a másik két vendég válaszát.

Tűnő pillanat csupán az előbb megélt jel. Mint egy felpattanó szikra, ennyi volt csupán. Figyelmét partnere rosszulléte terelte el a további kutakodástól. Gáláns lovag módjára vezette el illem tudón a szebb napokat is megélt hölgyet. A friss levegő gyógyító hatását már évszázadok óta ismerik. Ezt egy jól képzett gyógyszerész is tudja. Szemének pillantásából kiolvassa javuló állapotát. Ezt csak erősíti a halk köszönés. Mankó állapota enyhén csökken a kezük ügyébe eső korlátnak hála. Ügyel azonban arra, hogy nehogy fejjel előre dőlve zuhanórepülésbe kezdjenek és koponyájukkal lékeljék meg a talajt. Smaragd íriszei partnernője ruházatán fut végig, keresve valami támpontot, ahol esetleg engedhetne ruházata szorításán. Sajnálatosan divathoz nem értvén nem talál kioldógombot vagy szalagot, így a fulladásos tünetekre csak egyféle gyógymódot lesz kénytelen alkalmazni szükség esetén: a szájon át való levegő bejuttatás. Nem esne nehezére eme alkalmazás. Sajnálatosan a gyönyörű táj vetítéséből neki nem jut, erre nem kapott jegyet, így csak a mátrixba belépett testét kénytelen szemlélni és ama különös tüneteket, mit a virtuális valóságot látván produkál. Így akár lazán meg is erőszakolhatná. Ha éppen ahhoz lenne kedve. Ám dr. Helmsman tud uralkodni vágyain, ha a helyzet megkívánja azt. Partnere úgy nézz ki, mintha nem itt lenne. Talán belőtte magát és most ütött be az anyag? Meglehet, s ez magyarázatot adna viselkedésére.
Most, hogy nem tereli el semmisem figyelmét, újra érzékeli az előbb is észlelt fura energiát. Mintha képességével együtt egy hatodik érzéke is kialakult volna. Valakinél ez a telepátia, nála az energiaészlelés. Bentről sugárzik, s egyik vevője partnere. Ez okozná különös, rezignált állapotát? Talán. Meg kell próbálni megszüntetni, s ha akkor magához tér, megvan a baj forrása. Kis koncentráció és már nyeli is el az energiát, mint valami lefolyó. Rá hatással nincs a jelenség, nem lát képeket, mert nem telepatikusan fogja a dolgokat. Csak az agyhullámok erejét veszi el, mik előbb lesznek semmivé, hogy Enaid elméjéhez eljutnának. Testét kifejezetten bizsergeti eme energiajelenség.

Olyan intenzív érzelmi reakciót keltünk Enaid-ban, mit hinni se mertem volna. Némiképp gyanakvás szikrája merül fel bennem, vajh mióta és miképp ismerhetik egymást, hogy Appleton jelenléte ennyire felzaklatja a lányt, hisz kizártnak tartom, hogy miattam lenne eme heves reakció, mely szinte a rosszullétig üldözi szegényt. Inkább érzem, mintsem látnám, miképp roggyan meg elernyedő teste, majd immár felnyíló szemeimmel követhetem nyomon, ahogy drága futóm diszkréten az erkélyre viszi ernyedt testét. És mégis elégedett lehetek, hisz nem vált köddé, még az érzelmi zaklatottság ellenére is képes volt velünk maradni ebben a síkban.
És már épp szakítanám meg a kontaktust, hogy időt, nyugalmat hagyjak neki, mikor új kép, új látvány tárul elém, mintha társam csak most nyitotta volna feligazán azt az egy szemét. Meglepetten figyelem az idegen tájat, mert hiába vannak nyitva kékjeim, a luxushotel falait valami egész más váltja fel. Robosztus épület, a fényes pompát mellőző, mégis gazdagságról árulkodó építmény.
És bontakozik ki a lépcső tetején házigazdánk is, kérve kezünk, és én gondolkodás nélkül, kíváncsiságtól hajtva karolok belé.
- Ne félj, a gátakat én szabom - sugallom Enaidnak, ki remélhetőleg választott, és választásként ezt az új látványt éli meg, ahogy a bálterembe lépünk, újfent, kétszeresen körülvéve magunkat a jelen és eme különös emlékkép táncosaival. Hisz számomra kétségtelen, ez egy emlék, csak kérdés, Appleton sajátja vagy egy elnyert?
- Igen érdekesen óhajt velünk közölni valamit...

Valahol a távolban, messze tőlünk. Messze térben, messze időben. Hegyek között, völgy ölén, robosztus alakja alatt keskenynek tűnő sziklaorom tetején. Messze, ám nem oly távol, mint az őt keretező narancsvörös szín. Így a naplemente fényében egészen sajátos képet mutat a már-már koromszín bazaltkockákból épült kastély, melynek gótikája égbe törő tornyain csúcsosodik ki. Márványosan erezett, alvadt vérszín gránit oszlopok szolgálnak tekintélyének és tartásának támaszául. Kacskaringós út vezet fel hozzá, mint klasszikus rémmesékben, ám károgó varjak helyett fehér galambok kuruttyolnak a környező fákon. Ahogy közelebb érünk hozzá, úgy válik a kopár szikla gyönyörűen gondozott kert otthonává, színes koszorúként övezve a komor és elegáns építményt.
A hosszú lépcsősor, mely sok-sok alacsony, széles fokból áll kőkorlátaival tárt karok gyanánt várja ura vendégeit. A kétszárnyú kapu mintegy varázsütésre tárul fel, a feltámadó huzattal meg-meg libbentve a virágládákban található színes szépségeket. Bent mintha egy kissé más világ uralkodna. Vagy tán maga a másvilág?
Fehérmárvány padló, s belső burkolás. Az élő díszeket felváltja a fém, nemesfém, valamint némi üveg. A csillár ezüst, benne megszámlálhatatlanul sok gyertyával. A giccs elkerülése végett más fém díszítések is a szürke és az ezüst árnyalataiból kerültek ide, az arany nem található meg a tágas előtérben. Sehol egy tükör, semmiféle illúzió, káprázat nem növeli a teret. Az önmagában is ilyen terebélyes.
Újabb széles lépcső, melyen állva magam is tárt karokkal fogadom a hölgyeket. Kézcsók után felkínálom karjaim, hogy eképpen kísérhessem fel őket. Odafent az ismeretlen ismerős, sok már látott jellegzetességgel ellátott bálterem. Üres, mint a koldus perselye, ám ez a kép mintha lassanként változni kezdene. Halovány szellemképként születnek, majd átlátszó, ellenben jól felismerhető alakokként rajzolódnak ki szemeink előtt. Azok, kik testi valónkban öveznek most minket, mondhatni háttértáncosainkká váltak. Halljuk, látjuk őket, két érzetvilágot egyazon időben. Amennyiben az itteni történések érdekelnének minket, hát zajuk elhalkul, képük fakul.
- Gyönyörű szép esténk van, nemde? - kérdem az ifjú, s a már sokat megélt, szívében mégis szinte gyermek hölgyet.
Ezen helyiségben már akadnak tükrök, felületüket pedig elfedi a bálozó sokaság kavalkádja. Világom világukkal eddig különösebb fájdalomérzet nélkül találkozhatott szemük előtt. Mindez egyetlen egy szem meséjének lenyomata, mint falevél képe a sárban.
Ez időtájt a bálban semmiféle hatást nem kelt elménk játéka, látszólag továbbra is a táncra fókuszálunk.

Dr. Helmsman számára ez a bál egy volt a sok közül, akárcsak a tánc is. Nem különösebben kötötte le, hiszen csak eszköz volt számára az ismerkedésre, melyek hol sikerrel jártak, hol zsákutcába jutottak. Hozzá van szokva partnerei változatosságaihoz. S, noha a maszk elfedi Enaid arcát, mozgásából valami szokatlan energiát vél felfedezni, megérezni. Különösen erős bioenergikus kisugárzás. Ritkán tapasztal ehhez hasonló jelenséget, mely az extázis folyománya. Ám a legértékesebb energiafajták közé tartozik, hiszen a legtermészetesebb módon adja azt az élő szervezetnek amire szüksége van. Csoda hát ha mohó kisgyerek módjára bekanalazza mint a csokoládékrémet az üvegből? Nem valószínű. Minden esetre ez a jelenség nem magyarázza meg táncpartnere hallgatagságát. Annyiban hagyja a dolgot, s nem is firtatja tovább kilétét.
Néma táncukat a hölgy nyögés és görnyedése töri meg. Zanet meglepi a változás, de biztosan tartja karjaiban Enaidot. Nem teszi fel ama ostoba kérdést, hogy jól van-e, hisz látja nincs jól. Talán túl sok energiát nyelt volna el? Bár kedve ellen van mégis visszasugároz valamennyi életerőt Enaidba. A jelek szerint ez nem volt elég, mert a hölgy szinte teljesen elvesztette erejét. Még szerencse, hogy Zane kellően feltöltötte magát, abból egy kis kakaó az izmoknak s máris sikeres a hölgy megtartása, s ama szégyen elkerülése, hogy őt eme díszes társaság a földön fetrengeni lássa.
Talán ha Enaid nem esik extázisba, majd rosszul nem lesz, Zane fel sem figyel egy szokatlan energiajelenségre. Míg a hölgyet igyekszik tartani különös érzékével ízlelgeti eme megfoghatatlan jelet. Ismeretlen emberi agyhullámok, vélhetőleg egy telepatától. Az illető szerencséje, hogy nincs ideje további tanulmányokra.
Táncpartnere érdekes szemének pillantásából következtet a hölgy vágyára. Szorosan magához ölelve, nehogy elessen ugyanakkor feltűnő se legyen rosszulléte, vezeti ki Enaidot az erkélyre. Csak akkor engedi el, ha ő kéri, addig nem, nehogy még valami baja essen.