Gabriel & Sarah

- Nem nyúlkapiszka - legyintek mutatóujjammal mosolyogva Gabe kezére, ahogy a füzetem lapozza fel, meglelve benne a préselt virágot. Érdekes dolog egy papírorigamit préselni, dehát.. ez az első virág, amit tőle kaptam, persze, hogy megőrzöm. Mert olyan kellemes emlék, és mert azt hiszem, ez az első dolog, ami megmaradt. Mármint úgy értem, a lányok mindig tesznek el valami emléket a randikról, egy mozijegy, egy belépő, egy virág, bármit, ami kapcsolódott ahhoz a naphoz. Nekem ez az origami virág van, és egyértelmű, hogy nagy becsben őrzöm.
Így hát, amíg ő Sarah-t tájékoztatja a helyi szokásokról, és lopva megsimítom a papírt, aztán visszahajtom rá a füzetlapot, nehoogy elvesszen.
- Ne is foglalkozz vele. Ha sokat kuktálkodik körülötted csak szólj, és lefoglalom - kacsintok mosolyogva Sarah-ra, miközben kezem kicsit erősebben öleli körül Gabriel nyakát, ahogy megérzem, hogy változik az ő fogása is. Szinte már szavakkal sem kell jeleznie, érzem, hogy ugrani készül. Így egy búcsúmosolyt vetek a húgára, majd lehunyom a szemem, hogy a következő pillanatban egy ágyon találjam magam.
- Nagyon aranyos - mosolyodom el bágyadtan, miközben a füzetem a földre téve nyúlok el. Sejtem, hogy Gabe még váltana néhány szót vele, hisz az énmegjelenésem véletlen rondított bele testvéri összeborulásukba, így szóva sem teszem, mikor újra eltűnik. Úgy is megvárom. Azt hsizem..
Lassan csukódnak le szemeim, talána korábbi találkozás okán, de úgy érzem, ólomsúlyú mindenem. Az ágy pedig puha, az illat ismerős. Így azt hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy az a pár perc, mire Gabriel visszatér elég, hogy álomba ringasson...

//köszönöm én is a játékot //

Oldalra döntöm a fejem. Ezek a lányok tényleg túlzottan egyet értenek egymással, de na...tényleg olyan meglepő, hogy egy cicánál, ami aranyos ugyan, sokkal jobban érdekel egy lány aki nem mellesleg aranyosabb, a többi jó tulajdonságáról nem is beszélve. Amíg ők ezt megbeszélik egymás között feltűnik valami ismerős, ami kilóg Tati dossziéjából. Kíváncsian nyitom fel ujjaim hegyével, aztán meglepetten pislogok.
-Jé, ez még megvan? - Kérdem kissé meghatódva, amikor meglátom az origami virágot. Az, hogy pont akkor fordulok felé, amikor ő is puszit akar adni, teljesen véletlen, de végül is, jól jön ki ez így, nagyon is.
-Khmmm...igen, próba ugrás. Elsőre nem viszlek olyan messzire, mint...egyeseket. Na, de vacsoránál majd megbeszéljük a részleteket rendben? Ó, az egyébként itt hétkor van, ha esetleg nem mondták volna, villanyoltás pedig tízkor. Utána ne mászkálj a folyosón mert...nos mert az én dolgom lenne elkapni téged, és már így is elég bajom van egyesek kordában tartásával.
Szorosabban ölelem magamhoz Tati-t, készülve az ugrásra, aztán még egyszer utoljára Sarah szemébe nézek.
-Ó, és vigyázz magadra, ha elterjed, hogy van egy új lány a suliban, a fiúk körbe fognak dongani.
Rákacsintok, aztán eltűnök a barátnőmmel együtt, Egyenlőre egyedül hagyva Sarah-t a gondolataimmal. Óvatosan fektetem le az ágyamra, aztán bezárom a szobám ajtaját, és egy másodperccel később megint Sarah mellett termek.
-Majd elfelejtettem. Az én szobám a hatos, az első szinten. Ha gondolod, ugorj be bármikor...csak előtte kopogj. Ki tudja mit művel épp a szobatársam...No, szia!
A kezébe adom a maradék csokit, és újra eltűnök.
~A húgom mutáns! Ez hihetetlen! Huhh...annyiszor próbáltam elképzelni milyen lenne ha...és most...wow, ez fura. Viszont, egyel kevesebb embernek kell elmondanom a titkomat....~
-Na mit szólsz? Mondtam, hogy bírni fog!
Aztán megrázom a fejem, és bebújok a már alvó Tati mellé, és magamhoz ölelem.

// Köszi a játékot lányok //

- Azt elhiszem - nevetek Gabe-re, és természetesen ugyanakkor roppant jólesnek szavai. Még ha sokan ezt már túlzott gügyögésnek is vennék, engem attól még minden egyes bókjával levesz a lábamról. És talán pont ezért nem is dühít Sarah kifejtése. Lehet, ő így látja a dolgot, és kezdek rájönni, elég sokan így állnak még hozzá. De nem baj, én tudom, amit tudok. És ha ő nem a barátom húga lenne, és nem épp korábban szippantott volna le kicsit energiával megmutathatnám neki, mi is az igazi különbség. De nem teszem, csak mosolygok. Mert nincs harag, kedvelem. És hát neki is fura lehet a sok újdonság, próbál helytállni az új környezetben a sok ismeretlen mellett.
- Ilyen víziónál nem lényeg a két személy - ingatom a fejem Gabe szavaira, de azért nyomok egy hálás puszit az arcára. Közbne Sarah is elköszön Kormostól, és ahogy keze utolsót simít végig rajta a macska eltűnik, mint a szertefoszlott köd.
- Ennyi játék elég volt mára - sóhajtok, ujjaimmal lustán visszacsomagolva a csoki maradékát. Apihenés említésére csak biccentek egyet, tényleg fáradtnak érzem magam, de nem indítványozok indulást, nem szeretnék én az asztalbontó lenni. Főképp, hogy újra a teleportálás kerül szóba, pontosabban Sarah lehetősége.

- Áh, értem... Még hozzá kell szoknom, ehhez az érzéki csalódás dologhoz...
- Ha most nem lennél szimpi és fel akarnálak húzni, azt mondanám a kettő ugyan az. te is becsapod az agyat, és bűvészek is, csak más módszerrel. Ugyan úgy elhitetitek, hogy amit lát az ember az igaz. De ha másfelől nézzük a látomást nem ember idézi elő, hanem magától történik, vagy az úgy nevezett felsőbb hatalom akaratából - Tatjanara néztem és el vigyorodtam. - De nem akarlak felhúzni...
Megráztam a fejem. Fiúk...
- Tipikus...
Persze az ember nem is vár mást. És igazából, annyira nem zavart. Az a természetes ha lányok után koslat, nem?
- Nem tudom... - már azon kezdtem gondolkozni, hogy lehet Tatjananak van igaza, és csak beleképzelem a dolgokat, mivel elmondta, hogy az állat nem igazi. Az állat szemeibe néztem, kissé megfeledkezve magamról. - Olyan mintha hideg lenne... -ez persze nem volt igaz. Éreztem a macska vélt melegségét, a bundáját, láttam. és hallottam... már ha nyávogott. És azt.. mintha valami kapcsoló kattant volna bennem. Ez úttal viszont biztos voltam benne egy pillanatra mit éreztem. Vagyis éppen azt hogy mit nem. Gyorsan letettem az állatot. Még egyszer megsimogattam, de utána már békén akartam hagyni. Örültem hogy nem volt igazi, és örülte, hogy megtartottam a távolságot Gabékkel, így semmit nem vehettek észre belőle, hogy bekapcsolt egy pillanatra a képességem.
- Hm? Próba ugrás? - kaptam a tekintetem hirtelen Gabere, majd gondolkozni kezdtem. Pár pillanatmőlva viszont beugrott, mire gondolhatott.

Ajjajj...a nők kezdenek nagyon összetartani...ez egyszerre szívmelengető és...ijesztő. De persze főleg szívmelengető, hogy úgy néz ki a húgom, és a kedvesem jól kijönnek majd....vagy főleg ijesztő? Nos, a kishúgom a kishúgom, Tatinál édesebbet pedig nem ismerek a világon de ez nem változtat azon, hogy mindkettő egy ördögi nőszemély, szóval...érdekes lesz az tuti.
-Meglehet...bevallom, annyira nem a macskára figyeltem.
Aztán amikor Sarah rákérdez, hogy mi különbség, együtt érzően pillantok felé. Tati tényleg nagyon utálja azt a szót.
-Nem baj kicsim, szerintem elég hihető...bár, ha gondolod, próbáld meg úgy, hogy csak ő lássa.
Azt már inkább nem említem meg, hogy egy igazi cica ritkán ennyire türelmes, pláne ha egy idegen tartja így a kezében. Aztán lehet csak a mi cicánk volt olyan idegbeteg, hogy ha engem meglátott, mindig egyszerre kapta elő a karmait, és iszkolt el a környékről, biztos ami biztos. A fene sem érti miért...
-Egyébként, lehet nem ártana ledőlnöd egy kicsit. Tudod, biztos ami biztos...
Azt hiszem tudok is egy csendes helyet, ahol nem zavarná a világon senki. ÉS még én is őrködnék, nehogy bejöjjön valaki...biztos ami biztos.
-Veled meg később számolunk. Még lehet azt a próba ugrást is megejtjük holnap rendben?

- Úgy érti, ha ilyen helyzetbe kerülnénk, én bármi tel tudnék hitetni az emberekkel. AKár még azt is, hogy ott van Godzilla - magyarázom Sarahnak mosolyogva. Persze azért Gabe olykor túloz, egyszerre sok embert nem tudok lefedni, főleg, ha erős víziót kell megidéznem. De azért jól esik a bizalma és a támogatása. Idővel tudom, hogy menni fog, hogy akár mint Charles, egy szobányi vagy csarnoknyi embert is tudok majd irányítnai. De ehhez még idő kell, és én türelmes vagyok.
- Neked én árultam el - öltök nyelvet nevetve Gabrielre, majd rögtön bújok is hozzá, mintegy bocsánatkérésként. Persze tudom, hogy ennyitől enm sértődik meg, és azt is sejtem, ha Sarah nem lenne jelen,e gész könnyedén és frappánsan vágna vissza. De azért még sem vagyunk egyedül, és ráadásul ő a húga.
- Az illúziót a cirkuszi bűvészek idézik meg és csak valami trükk. A vízió egy látomás, amit az agyad kreál. Nos, ezt a látomást most én idézem, de mint érezheted, olyan, mint a valóság - fordulok újfent a macskát gyömöszkölőhöz. Kormos látszólag egész jól viseli a tekergetést, vizsgálgatást, csak macskaszemeit függeszti szinte már kérdőn Sarahra. Mintha csak azt mondaná: "Nem hiszed el?"
- Furcsa, mert tudod, hogy az és tudatosan keresed a különbséget. És mert talán még mindig nem vagyok teljesen formában - vonom meg a vállam kissé zavartan. Lehet, hogy Sarah többet szívott le belőlem, mint az jó lenne. Persze fizikailag semmi bajom, ahogy mondam is, már jobban vagyok. De előfordul, hogy ha nagyon kimerült vagyok, a vízióim se tökéletesek. Lehet, most is ez van, bár a testem jól van, az agyam még fáradt.

- Helyes, helyes... - mosolyogtam Tatjánára. Ha jobban belegondolok, úgy tűnt tényleg kezdem meg kedvelni őt.
- Nem is tudom... Valahogy úgy nem tűnik természetesnek... - feleltem. De lehet hogy már így is sokat mondtam. Kit érdekel most amúgy is effajta filozofálgatás. Hiszen ha úgy vesszük épp oly természetes mint minden más képesség, ha pedig másik oldalról akkor nem... de mindegy is.
- He? - néztem értetlenül Gabere. - Godzilla hogy jön a képbe? - már kezdtem aggódni hogy van valami amiről még mindig nem tudok. Lehet hogy a macska foglalt le amúgy ennyire. Úgy éreztem magam mint akit komoly gondolatokból zavartak fel.
- illúzió, vízió.. mi a különbség? - vontam meg a vállamat, közbe még mindig a macskát vizsgáltam, azaz lógattam a levegőben, és néha kicsit elfordítottam hogy jobban lássam más oldalról is. - Áh, értem... asszem. És nem tudom... nekem amúgy is olyan furcsának tűnik... - motyogtam kissé gondolkozva. Minél jobban gondolkoztam rajta viszont, annál bizonytalanabb lettem a dologban. De amint másra figyeltem, valahogy újból ez az érzésem volt.

-Azt azért nem, de simán elteleportálok, és ha Tati velem van, úgyis Godzillára lőnek előbb helyettünk.
Azért nem semmi, hogy most már Sarah mondja a barátnőmnek, hogy vigyázzon magára, de nem gond. Alapvetően egyetértek vele. Igaz a szemöldököm kicsit felvonom, amikor valami medencéről esik szó, de aztán inkább nem szólok semmit, csak szorosabban ölelem a lányt, amikor aggódó hangon teszi fel a következő kérdést.
-Ideje volt sajnos... - mondom egykedvűen - a másik szobámban viszont továbbra is csak ketten vagyunk. - Teszem még hozzá suttogva.
A nagyi rebarbarás hagymalekvárjának említésére viszont kiráz a hideg. Na igen, ha valaki hisz abban, hogy amikor valaki nagymama korba lép, automatikusan megtanul sütit sütni, és lekvárt készíteni, csak egyszer kell vele találkoznia és...ó tényleg, majdnem biztos, hogy neki is be kéne majd mutatni Tati-t. Banyek, nagy ez a család...
-Nagyon utálja ezt a szót - jegyzem meg halkan, amikor Tatjana kijelenti, hogy vízió, és nem illúzió, de azért értékelem, hogy kormosból nem lett mindjárt Kroki a húgom kezében.
-Már nem is emlékszem, én miből jöttem rá, hogy nem igazi...lehet nem is magamtól. Mondjuk a tüskék valamivel korábban elég jó nyomravezetők voltak.

- Nem gond, a fejem mindig nálam van - bökök kezemmel halántékom felé nevetve. Igaz, a srácokba valószínűleg kódolva van ez a macsó szöveg, bár gabe-nél még nem éreztem annyira előtörőnek vagy épp zavarónak. De attól még Sarah-nak is igaza van.
Az elfehéredése viszont nem tűnik fel a szavaimra, és talán nem is érteném. Igaz, nekem is már annyira sajátom a képességem, hogy zavart Ethan blokkolása. De az eddigiek alapján az ember azt hinné, Sarah örülne egy olyan személynek, aki mellett nem kell attól tartania, hogy bánt másokat.
- Bár elsőre nekem is fura volt, hogy nem tudom Ethant megtréfálni. Pedig a medencében olyan jól a frászt lehet hozni a másikra - nevetek biztatón Sarah-ra, de a nevetésem rögtön csitul, ahogy elérnek hozzám Gabe szavai.
- Szobatársat kaptál? - sóhajtom, szinte már szomorúan. Persze nem olyan egyértelmű ez az érzés, legalább is remélem, hogy Sarah nem érti, elég, ha mi ketten értjük. Oda a saját szoba magánya, és az általa kínált előnyök.
Közben persze zajlanak az események, Sarah végre kissé bátrabban, ösztönösen fogja meg a macskát, aki egy cseppet sem ellenkezik, sőt, igazából mintha élvezné is, hogy felemelik. Hátsó lábai lassan nyúlnak ki, mintha csak pipiskedve, nem kapálózik, nem hajtja az ösztönös vágy, hogy mind a négy lába a talajon legyen. Szobatársi merengésemből a kérdés ránt vissza, és annak bizonytalansága mosolyt csal az ajkaimra.
- Nem, nem illúzió - döntöm picit oldalra a fejem egy elégedett vigyor mellett. Egy röpke pillanat, míg meghagyom Sarah-t a valóság hitében, majd újra kiegyenesedem, elvéve a fejem Gabe válláról.
- Ő egy vízió. Valójában nem létezik, nem él, nem lélegzik, noha tizenöt éve velem van. És nem is öregszik. Őt én láttatom veletek - fejtem ki, remélve, nem sokkolódik be a dologtól. De talán Kormos puhasága, gyönyörű cicaszemei, valósághűsége nem ezeket hozza elő belőle, inkább az ösztönös simogatást, cirógatást.

Nekem is szoktak csípős vicceim lenni... valahogy mégis megdobtam Gabet, még egy utolsó szúrós pillantással.
- Ó persze, mert te vagy a világ legnagyobb macsója, és rólad lepattannak a golyók is... - ráztam meg a fejem.
- Legközelebb inkább vigyázz magadra Tatjana... tudod a fiúk mind ezt mondják... - a hangom kissé feloldódott a végére, majd a lányra kacsintottam. Hiszen ha már kegyetlen vicceknél tartottunk... Abban biztos voltam, hogy a bátyám még akkor is visszahozta volna, ha nem ez lett volna végkifejlet, és a lány közbe a topánjával csapkodta volna a fejét.
Azonban ahogy Tatjana ki fejtette, mit is értett blokkoló alatt, azt hiszem sikerült elfehérednem. Kirázott a hideg. Örültem neki, hogy nem mentem hozzájuk közelebb. Nem hittem, hogy ezúttal bántottam volna őket de kitudja... Nem rég óta volt csak meg a képességem, de a kicsapongásaim ellenére, valahogy természetesnek tűnt.
- Ez ijesztőnek hangzik - jelentettem ki őszintén. - Még a nagyi rebarbarás hagymalekvárjánál is - ráztam meg magam kissé. - Azt hiszem jobb is... talán majd a szoba szélébe tolom az ágyam vagy ilyesmi.
Még mindig a gondolataim közt, és kicsit összezavarva kezdtem el simogatni a cicust. Igazából aranyos volt, és szép is. El voltam vele pár percig. Igazából még az is eszembe jutott, hogy nekem is állatot kéne tartani... de hát aztán sok minden eszembe jutott hogy miért ne.
Végül a macsek hóna alá nyúltam és felemeltem, hogy a feje nagyjából az enyémmel egy magasságban legyen. Ekkor valahogy, valamiért megint beugrott az előbbi blokkoló téma...
Valami furcsa volt... Nem is tudom. Igazából nem tudtam érzek-e valamit vagy csak az eszem kezdte összerakni a részleteket... Kettejükre pillantottam, majd vissza az állatra.
- Ő ugye nem egy illúzió? - kérdeztem végül bizonytalanul.

-Anyuék igencsak átsiklottak a fölött, hogy mire illik használni a teleportációt az első randin, és mire nem. - Vágok vissza azonnal - Egyébként sem volt veszélyben, mert velem volt.
Aztán összeráncolt homlokkal sandítok Tatjana-ra, amikor most is megemlíti ezt a dolgot, de aztán megpuszilok a homlokának szélét, és megrázom a fejem.
-Persze, hogy visszahoztalak volna...idővel...
Aztán csak figyelem őket szép nyugodtan, ahogy Tati elmagyarázza a blokkoló dolgot, és nem is kapom fel a fejem, amíg nem említ meg a kedvesem valami összeköltözést. Hohó...Na itt már pislogok egyet.
-Hát...mondhattad volna előbb is, hogy ilyet szeretnél, mert közben kaptam egy szobatársat - sóhajtok - de akkor majd legközelebb.
Picit mondjuk talán tényleg korai erről beszélni, és még ha össze is költöznénk, akkor sem itt...az azért milyen lenne már? Na nem, akkor már valami normális lakásban, mondjuk...vajon nagyon zavarná, ha Hawaii-n kéne élnie? Á, ezt még ráérünk megtárgyalni...
-Én is örülök neked kormos... - Morgom a cicának,a hogy felém csap a farkával, és aztán tovább cirógatom a morcos Tati-t. A víziói közül még ő a legkevésbé közveszélyes, ez igaz, de azt hiszem még mindig bennem van a tüske, amiért az időzítése nem éppen a legjobb ennek a macseknak. Mindene estre ezután nem szólalok meg, csak várok, hogy a húgom összehaverkodjon ezzel a cicával. Közben inkább elgondolkodom, ki az az Ethan...csak nem az, akit puskával kell távol tartani a lányok részlegétől? Hmm...

- Mai napig benem a kétség, hogy vajon nem csak azért egyeztem-e bele a második randiba, mert attól féltem, otthagy - nevetek Sarah-ra, kizárva a komolyságot szavaimból. Tréfálkodtunk erről már Gabriellel is, és azt hiszem, ez örök anekdota marad közöttünk.
Ahogy viszont a legyalázott pasi kerül terítékre halványan elpirulok, főképp, amikor Gabe bevallja az én részvételem is. Finoman megbököm ujjammal az oldalát, mintha csak figyelmeztetném, nem kell a család körében elhíresülnie vad oldalamnak. Nem szeretném, ha azt hinnék, amolyan rugdosódó, verekedő fajta vagyok.
- Nem kell félni tőle - mosolyodom el, immár a szobatárs témát taglalva.
- Én már találkoztam egy sráccal, aki mellett a képességed leblokkolódik és olyan, mintha te is csak egy sima ember lennél - magyarázom. Talán Sarahnak kellemes társaság is lenne egy ilyen mutáns, aki mellett nem kell ügyelnie az érzelmi kitöréseire. Legalább is addig, amíg nem tanulja meg kezelni.
- Bár kétlem, hogy Ethant- szobatársadul kapnád, én se költözhetnék Gabrielhez - teszem még hozzá egy újabb mosoly kíséretében. Nem, igazság szerint eszünkbe se jutott semmi ilyen, hogy "összeköltözzünk". Bár meglenne a maga előnye, de azt hiszem, ez még bőven a túl korai listába tartozik.
- Már miért bántana? - húzom fel szinte már sértettem a szemöldököm Gabe bíztatónak induló szavaira. És közben a macska is csap egyet a farkával, persze ez Gabrielnek jelzés, hisz neki van háttal. Sarah-ra csak pislog, majd kissé előre nyújtva fejecskéjét szimatolja meg kinyújtott ujjait, aztán egy hirtelen mozdulattal dugja is fejét neki, mintegy megsimogattatva magát. Sarah érezheti ujjai alatt puha, bársonyos bundáját, testének melegét. Mint bármely macskánál.
- Évek óta velem van - fordulok vissza Sarah-hoz egy vidám mosoly kíséretében. Kíváncsi vagyok, vajon mikor esik le neki, hogy Kormos is csak egy vízió, és miképp kezdi el keresni rajta a "trükköt".

A fejemet fogtam.
- Hát ezt tanították neked anyuék? Életveszélyes bázisokra kell vinni a lányokat randizni? - fenyítettem meg az ujjammal mutogatva. Igazából legszívesebben, adtam volna neki egy taslit. Kezdtem úgy érezni, hogy az én drága bátyuskám, kezdett nagyon elkanászodni.
- Blokkoló? - fordultam Tatjana felé. Nem tudtam, merje-e a szót magam értelmezni... de valahogy nem volt igazán jó érzésem a szóval kapcsolatban.
Ahogy Gabet hallgattam elkerekedtek a szemeim. Először kicsit elfogott a méreg, aztán hideg csönd lett belül, és azt hiszem nem igazán értette ma helyzetet. Megforgattam a szemeimet.
- Anyu hol szed össze ilyen fazonokat?- fakadtam ki. Így talán már nem is haragudtam annyira Gabere, hogy elzavarta. Talán mindenkinek szívességet tett vele.
- Ha? - pislogok végül a képbe úszó macskára. Azt hiszem, most már tényleg kezdtem elveszteni a fonalat, pedig az nem jó. Először Gabe és ez a titokzatos, és már el is üldözött hódoló... Most meg volt egy olyan érzésem, hogy ezzel a macska dologgal kapcsolatban is félre értettem valamit. Megbűvölten néztem az állatot, majd óvatosan kinyújtottam a kezem felé, mikor közelebb ért.

-Na jó, tényleg nem olyan vészes... - ismerem be, amikor Tatjana gonoszkodásairól beszélünk, és újra megsimogatom a karját az őt ölelő kezemmel - ha épp jó napja van...
Aztán elvigyorodom amikor Sarah elsápad a hallottaktól. Na igen, otthon nem egészen olyannak ismert, aki bajba kerülne. Ami azt illeti, én voltam az a csendes kis srác, aki remekül elvolt az egyik sarokban a pókember képregényével, és egy hangot sem hallottál felőle sosem, most meg...hát annyira vészes most sem vagyok, tény, de azért érthető, ha nem számított arra, hogy ez lesz belőlem. Arról nem is beszélve, hogy amikor otthon éltem, a lányok közelében elment a hangom, egy ilyen szép lány mellett mint Tati pedig lehet lángra is lobbantam volna...csak nem így.
-Valójában, annyira nem titkos, és csak egy építőanyaggyár vasútvonaláról van szó, semmi komoly amennyire tudom, de Iván sajnos imád mindent túldramatizálni, és gondolom a katonáit is tennie kell valahova, amíg nincs háború, de ne aggódj, nem futottunk össze velük.
Aztán viszont nyelek egyet, és mivel érzem, hogy Tati a vállamba fúrt fejjel nem sokat fog segíteni, szégyenlősen lehajtom a fejem én is, és úgy kezdek hozzá a magyarázathoz halkan.
-Nos...elképzelhető, hogy véletlen betörőnek néztem és...ártalmatlanná tettem őt. Aztán meg megpróbált megfojtani, és a végén...Hát Tati jól felrúgta, aztán én is, anyu meg zokon vette, hogy ilyen vadállat a manus, szóval kidobta.
A szobatársas témát ezután nem erőltetem. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz szegény lánnyal, de egyenlőre inkább hagyom, hagy fújja ki magát egy kicsit. A mutáns téma elég ijesztő volt nekem is. Szerencsére itt van kormos, remélem ő majd meg tudja vigasztalni. Amíg ülök és figyelek, a fejem Tati-nak döntöm. Most, hogy jól van, talán bevallhatom, picit azért aggódtam érte. Ez van...
-Ne félj tőle, engem sem bántott.

- Azért nem volt az olyan félelmetes - ingatom mosolyogva a fejem. Persze értem én a viccet is, és hogy talán Gabe önkéntelen védi a húgát. De azért a frászt se kell hozni rá, van annak a szegény lánynak elég baja.
- A Szovjetunióban voltunk valami katonai létesítmény magán vasútvonalán - árulom el a titkot Sarahnak, majd hagyom, hogy újfent a testvérpár vegye át a szót helyettem. Én addig is török egy újabb falatot a nasimból és elégedett hümmögések közepette majszolgatom azt.
A likvidált fickó felemlegetésére is csak sóhajtok, azt hiszem, a családi dolgokba még nem nagyon van jogom beleavatkozni, még ha aktív résztvevője is voltam a helyzetnek.
- Ne aggódj, szerintem Charles-ék figyelembe vesznek mindent, mielőtt egy szobába tesznek bárkivel. Lehet egy regenerálót kapsz, akinek nem számít. Vagy egy blokkolót, lehet még annak örülnél a legjobban - nevetek rá biztatón, majd újfent Gabe felé fordulok.
- Jobban, igen - bólintok nyugtatón. Már nem zsiborog a karom, már gond nélkül mozog. De annak azért örülök, hogy nem ereszt, legfeljebb az óvó ölelés enyhül kissé.
- Tőle talán nem kap sokkot - nevetek fel, és csak egy röpke pillanat, míg tekintetem furán Sarah-ra függesztem. Persze ez is csak része a játéknak, nem kell nagy hókuszpók, hogy ráhangolódjak mások agyára. Egy pillanat és.. egy szép, koromfekete cica jelenik meg a szökőkút peremén, sárga szemeit felénk villogtatva, különösen Sarah felé. Nem barátságtalan, nem morog, inkább csak macskásan távolságtartó, ugyanakkor kíváncsian hegyezi fülecskéit, szimatol a levegőbe. Aztán puhán a földre ugrik és kecsesen, mint egy igazi dáma sétál a lányhoz, majd vele szemben leülve függeszti rá tekintetét. Én pedig csak mosolygok, várva a két Hannon reakcióját.

- Helyes - kuncogtam. - Bár lehet csak azért mondom mert még rajtam nem próbáltál ki ilyen... csínyeket - azt már nem akartam ragozni tovább, hogy nem is igazán biztonságos ilyesmit tennie.
- Ú - kerekedtek el a szemeim - cica. Biztos aranyos.
Csak azért nem követeltem, hogy most azonnal hozza ide, mert szépen néztünk volna ki, hogy halálra simogatom az állatkáját szó szerint. Persze, nem tudom mit árthatna nekem egy ilyen jószág, vagy hogy mért bántanám, de nem akartam kockáztatni.
Azt hiszem elégedett voltam magammal, hogy elértem a kívánt hatást, de aztán a következő szavakra elkerekedtek a szemeim.
- Valami titkos bázisra teleportál be, vagy mi? - hüledeztem. Ez hogy a fenébe jött neki össze? Anyám...
- Mi az hogy nem fogom meg ismerni? Gabe! Mit csináltál?! - komolyan és még én vagyok a fiatalabb testvér... most kezdtem nagyon nem úgy érezni!
- Én nem amiatt aggódom - kezdtem dünnyögni az orrom alatt. - Nem a társasággal van gondom... csak őket féltem. Akár kik is legyenek azok majd.

-Hát, úgy sem járt sokkal jobban a világ, hogy ő birtokolja... - jegyzem meg, aztán ártatlanul mosolyogva fordulok Tatjana felé, és puszilom meg a homlokát sokadszorra. Ami viszont az első benyomást, és az egymásba teleportálást illeti...szinkronban pirosodik az arcom Tatiéval, és hajtom le a fejem, de még a zavart nevetésem is egészen hasonló. Szívesen a fejéhez vágnám, hogy túl piszkos a fantáziája, és csak ezért hall bele ilyeneket, de mivel a kishúgomról van szó...ó egek, ez így csak még rosszabb.
-De, tudom. És igazából nem voltunk veszélyben, párszor már felszálltam így a vonatra. Egyébként egy nagyon jópofa hely, javasolnám, hogy nézd meg egyszer, de csöppet messze van, és lelövik akit ott találnak, szóval inkább csak hidd el, nagyon jól néz ki az az alagút.
És mellesleg, már megint Ő szült be NEKEM, amiért veszélyesen élek? Na jó, ha jobban belegondolok...de arról ő nem tud!!! Még...
~Hmmm....vajon belé tudnék teleportálni tényleg? Jesszus mikre gondolok, SARAH!~
-Ó, szóval neked sem mondta el...hát, ne aggódj miatta...most már nem is fogod megismerni. A szobatársak miatt meg ne bánkódj, az enyémek az őrületbe kergettek, ráadásul a 4 év alatt volt vagy 15, szóval hozzá sem tudtam szokni egyikhez sem, az utolsó évben pedig egymagam voltam...na az volt a legtutibb, szóval kicsit most irigyellek.
A monológ után Tatjana fél fordulok, és gyengéden megsimogatom az arcát.
-Jobban vagy? - Kérdem tőle halkan. Tőlem akár az ölemben is éjszakázhat, de azért nem ártana, ha lábra tudna állni előbb utóbb. Amennyiben igent mond, mosolyogva dőlök hátra a padon, az ölemből viszont nem engedem ki. Fő a biztonság.
-Akkor ne kíméld, hozd kormost.

Örömmel látom, ahogy Sarah óvatosan előrébb lép és csak tör a csokiból egy falatot. mint mondtam, a csoki örömet okoz, nem véletlen esszük annyira. Így azon már meg sem lepődöm, hogy most nem történik semmi. Talán az előbb is csak az első meglepetés vagy épp a sok újdonság okozta a balesetet. Igen, balesetnek veszem, mert eszembe se jut a szándékosság. Olykor velem is előfordult még kisebb koromban, hogy úgy idéztem meg a szüleimnek dolgokat, hogy nem akartam. Mert még friss volt, még nem tudtam kezelni. Ahogy Gabe is teleportált nem egyszer szándéka ellenére. De mind megtanuljuk uralni a dolgot, és Charles-ék is erre törekednek tanítani minket.
- Csínyekre képes vagyok, és bár nem mindig, de lehet azok is épp oly sokkolóak. csak nem nekem - vigyorodom el, végül is igen, általában első körben igen masszív hidegleléses víziót szoktam létrehozni. De azt hiszem, ez alól Sarah kivétel lesz.
- Az, hogy valakihez odateleportálsz meg az, hogy őt is magaddal viszed, nem ugyanaz - jegyzem meg, a további folytatásra viszont halvány pírba borul az arcom. Nos igen, a beleteleportálás tényleg félrehallható dolog, és Sarah ezt nem is hagyja ki. Bár nevetek, de azért zavarom tagadhatatlan, mi szerencsére enyhül Kormos felemlegetésére.
- Ő a cicám - magyarázom, de ennyibe is hagyom a dolgot, hogy Gabriel újabb sokkot zúdítson a húga nyakába. A felemlegetett eset is pírral színezi arcom, így inkább lehajtom a fejem, hogy előrehulló hajam fedje azt is míg ők az újabb pótpapát vitatják meg én a csokival foglalkozom, szép komótosan tekerve le róla a papírt, törve egy darabot majd számba dugva azt.

Mély levegőt vettem, és lassan a csoki felé kezdtem nyúlni letörtem egy darabot és gyorsan vissza is húztam a kezem. Egyenlőre semmi katasztrófa nem történt, huh. Úgyhogy nagyban elkezdtem majszolni a csoki darabot.
- Csúcs - jegyeztem meg Tatjana képességére. - Azt hiszem nem járna jól a világ ha nekem lenne ilyen képességem - somolyogtam. - Bár ezek után nem tudhatom, te milyen csínyeket szoktál bevetni...
- Na szééép... de legalább ez bizonyítja, hogy nem minden az első benyomás - kuncogtam kettőjükön.
- Ó, megutaztattad? - lérdeztem, majd Gaberenéztem. - És hova mentettek? -néztem rájuk csillogó szemekkel. De aztán csak elkerekedtek a szemeim... - Beléd teleportált? - próbáltam lenyelni egy nevetést... - Nos valjátok be, hogy ez több mint áthallásos... - mosolyogtam. - De amúgy mi a fene bajod van Gabe? Nem tudod hogy nem illik másokat vonattal elüttetni? MEg amúgy magadat sem - ráztam a fejem.
- Nos ezekután duplán örülök, hogy így tettem - haraptam egy újabbat a csokiból. Először egy fagylalt, most meg csoki, kész el vagyok kényeztetve.
- Kormos? - vontam fel a szemöldököm.
- Hogy mi? - köptem ki majdnem egy újabb falat csokit, mikor Gabe azt mondta anya randizik. Az hogy nem akartam elhinni az nem kifejezés. Azt hiszem van olyan hogy túlsok újdonság egyszerre..
- Nem, nincsenek - sóhajtok -, legalábbis nem tudok róluk. Nem tudom hogy megy ez, de örültem volna neki, ha egyedül vagyok. Nem szeretnék arra ébredni, hogy reggelre megöltem valakit, mert rémálmom volt - húztam el a számat keserűen.

Kezd kicsit furcsa lenni, ahogy Sarah mérget minket, mintha arra gyanakodna, hogy csak színjáték az egész, vagy nem tudom...úgy tűnik más agyába nem tudok "belebújni", szóval tényleg elképzelésem sincs, mire véljem ezt a döbbenetet tőle.
-Ó, még csak fél hónapja vagyunk együtt, de valóban, eddig jól megvagyunk - mondom nevetve, és arcom Tati arcának nyomom. Aztán eszembe jut valami, és kicsit halkabban váltok témát.
-Erről jut eszembe...Te tudtad, hogy Anyu elkezdett újra randizni? Engem eléggé meglepett...
Na nem mintha szívesen beszélnék erről a témáról, pláne arról a részről, amikor összefutottunk a fickóval. Lehet nem volt velünk sokáig, de lenyomata örökre megmarad a konyha falán, és az egyik szekrényajtón. Kínos...
-Dehogy hallgatom el! És mellesleg, azzal kezdtük, hogy beléd teleportáltam, szóval megkaptad a demonstrációt belőlem már a legelején. De persze, ha arra célzol, amikor elvittelek abba a romantikus kis barlangba a szovjetunióban, és majdnem elgázolt egy mozdony... - vonom meg a vállam nevetve. Persze, majd hagytam volna, hogy tényleg baja essen. Már akkor majdnem olyan szorosan tartottam, mint most, ha netán túl korán jönne a vonat. Ami mellesleg túl korán jött, mert amilyen IQ bajnok vagyok, azt hittem, estére érünk majd oda, és csak később esett le, hogy az a másik irányban működik így az időzónákkal. Zsupsz...
-Attól függ - mondom elgondolkodva, és tartok egy kis szünetet a gondolatban amíg bekapom a csokit - ha neki is egy pillanattal az előtt jelenik meg, hogy hozzájutna az édességhez, biztosan morcos lesz.
Aztán csak csendben figyelek tovább. Jó látni, hogy az apróbb súrlódások, és halálközeli élményeken kívül azért nem katasztrófa a dolog. Az pedig önbizalmat ad, mert Chi vámpír vagy sem, Sarah még mindig messze a legkönnyebb eset a családomban.
-Megvannak amúgy már a szobatársaid? Ismerek pár diákot, aki nemrég érkezett, hátha melléjük osztottak be...

Oda sem figyelek az újabb szúrós pillantásra, főképp, mert okát sem értem. Inkább csak tartom tovább a csokit és hallgatom a mesét Gabriel szemszögéből.
- Ugyan, csak nem.. A csoki amúgy is örömöt okoz - teszem még hozzá, és nem lankad a karom. Egyrészt, mert a "meghívás" továbbra is áll, másrészt, mert jól esik újra érezni, hogy enyém az a kéz és nem csak egy elfagyott húsdarab.
- Víziókat keltek életre. Képes vagyok úgy befolyásolni az agyad, hogy elhidd, amit mutatok neked, az tényleg a valóság. Érzed, hallod, látod - magyarázom Sarah-nak, hogy azért némiképp tisztában legyen a helyzettel. Persze meg is mutathatnám, de azt hiszem,a korábbi produkciója után nem lenne egészséges ránk nézve a hirtelen ijesztgetés.
- Az - biccentek közben Gabe végszavaira, mindkettőre. Tényleg engem talált elsőre a legijesztőbbnek és tényleg fura első találkozás volt. De talán pont ezért lett az egész olyan különleges.
- Azt persze elhallgatja, hogy még akkor megmutatta, mire képes ő - teszem hozzá, finoman öldalba bökve kedvesem a szabad kezemmel, majd vidáman ránevetek. Igen, tagadhatatlan Sarah észrevétele, jól kijövünk egymással. Boldog vagyok, azt hiszem, ez letagadhatatlan.
- Örülök, hogy mellettem fogadtál. Duplán jól jártál - kacsintok rá Sarah-ra, miközben elgondolkodva török magamnak még egy kockát a csokiból, de a saját szám helyett Gabrielébe nyomom azt.
- Szerinted Kormos menynire sokkolná őt? - kérdem morfondírozva. Letagadhatatlan, imádok a képességemmel szórakozni.

Felvontam a szemöldököm, és pár pillanatig hol az egyikre, hol a másikra néztem... Mondjuk meg lepő is volt, hogy... na jó azért nem arról volt szó hogy Gabe ne rughatott volna labdába a nőknél, gondolom, de azért nem így képzeltem el a barátnőjét. Mindegy, a lényeg az volt hogy volt... és az hogy az előbb sikerült nem megölnöm.
Bár most elég bizonytalanul néztem felé, hogy megkínált csokival. Igazán jól esett, és jól esett volna a csoki is...
- Köszi... de talán nem kéne - néztem rá kicsit aggódóan. - Nem akarlak kiütni megint - vigyorodtam el, mintha csak viccelnék a dologgal, de nem így volt.
Elnevettem magam kicsit a történeten. Elképzeltem Gabet tele fekete tüskékkel... egyszerűen fogalmazva: érdekes lehetett.
- Nos mindenesetre úgy tűnik jól meg vagytok együtt és ennek örülök... és így húsz dolcsival én is gazdagabb lettem. Már csak be kell hajtanom... - mosolyogtam továbbra is, és ezzel megválaszolta Tatjana nem sokkal ezelőtt elhangzott kérdését is. Igazából nem fejeltettem el őket, csak így fura lett volna mindent rájuk zúdítani az után ami történt.

-Úh...
Így más szájából hallani azt, hogy egy görög istennőhöz hasonlítottam a húgomat eléggé bizarrul hangzik, a görög értelemben, szóval inkább nem vitatkozom velük. Ha csiki vámpír akar lenni a csaj, vagy másfajta vérszívó, nekem jó lesz, amíg nem Tati-t veszi le a lábáról. Aztán arcomat Tati homlokának nyomom, amikor sokadszorra dorgál engem nevelő célzattal, majd mosolyogva puszilom meg a száját.
-Sosem adja fel, hogy úriembert faragjon belőlem...vagy valami olyasmit, igaz hercegnőm? Egyébként igaza van...mármint nem ebben, a másikban. Egy kis gyakorlással összehozhatjuk neked még ezt a kiruccanást, csak nem most rögtön. A tegnapi kalandot sem hevertem még ki egészen, és ha nem muszáj, most nincs kedvem egy akkorát ugrani.
Biztatóan mosolygok Sarah-ra. Szegény, olyan elveszetten nézett rám, nem lenne szívem tovább kínozni ezzel. Mondjuk, egy barackkal a fején még el tudnám képzelni, ahogy a nyelvét nyújtogatja, de mindent a maga idejében.
-Ó, hát lássuk csak...a mini agyrázkódás után elkezdtünk nevetni mindketten azt hiszem...aztán mint rendesen a képességekre terelődött a szó, é pedig úgy csinált, mintha tüskéket tudna növeszteni, aztán beadta az agyamnak, hogy valahogy "megfertőzött" vele, és nekem is tüskéim nőnek mindenhol...mindenhol! Szerencsére megkegyelmezett, mielőtt elértek volna az igazán kényelmetlen részekhez.
Összehúzom a szemeim, és szigorúan nézek a csokit majszoló kedvesemre. 2 másodperc. Nem megy ez nekem, inkább megpuszilom a homlokát megint.
-Aztán leültünk pont ide, erre a padra...igaz akkor még nem pont így. ÉS arról kezdtünk el beszélgetni, hogy vajon mi lehet a legrémisztőbb a világon. Ha jól emlékszem az első válaszom az volt, hogy ő.
Fejemmel megint Tatjana felé biccentek, persze mosolyogva.
-Így belegondolva...elég érdekes első találkozás volt...

Nem különösebben zavartatom magam Gabriel pillanatnyi megtorpanásán, tekintetem fókuszában már a kínált csoki van. És ráadásul Sarah is nekem ad igazat, vagy is inkább egyetért velem, így teljesen jogosan érzem magam ártatlannak, ráadásul a jutalmam is megkapom.
Már-már gyermeki mohósággal vetem rá magam, pár perc csend tőlem, míg a papír és a celofán csörgését produkálom csak, aztán letöröm az első kockát, és elégedett hümmögéssel majszolom el, hagyva a két testvért szót váltani.
- Ilyet nem illik felhánytorgatni egy nőnek, Gabe - ingatom fejem a zöldülés emlékére, de azért vigyorgok mellé, hogy enyhítsem "sértettségem". A mesedélutánt viszont egy pillanatra átugrom, mert fejembe ötlik az újabb gondolat látván Sarah elkámpicsorodását.
- Légy rugalmas. Olyan helyre vidd, ahol nem félted és ahol nincs a közvetlen közelében ember. Te meg gyorsan visszajössz. Néhány ugrás és megszokja - vetem fel Gabrielnek. Persze nem akarok mindenáron én lenni az okos, de ha nem edződik hozzá, nem "mászkálhatnak" együtt. Márpedig Gabe sok szép helyet mutathatna meg neki, ahogy nekem is.
- Egyébként úgy egy hete jártam ide és az egyik lyukas órámba lejöttem ebbe a parkba rajzolni. Én nagyban bambulok bele a füzetembe, mire a bátyád a semmiből elém teleportál, én meg nekimentem - fordulok vissza Sarah-hoz, belekezdve a mesébe, ha már ilyen kíváncsi rá. És igazából, én is örömmel idézem fel azt a napot.
- Az ütközéstől kiesett a kezemből a cerka és begurult a sövény alá. Pont ott - mutatok kezemmel egy nem messzi lévő pontra az ösvényen. Nyoma már nincs, igazából akkor sem túrtuk fel a növényzetet, de nekem megmaradt a hely. Végül is, életünk mérföldköveit megjegyezzük.
- Elkezdtük keresni, és ahogy érte nyúltunk még össze is fejeltünk - nevetem el magam, kézfejemmel kissé megdörgölve a homlokom, mintha újra fellüktetett volna. És újabb kockát török le az édességből, majd ráéledve illetlenségemre Sarah felé tartom a megkezdett táblát, hátha kér ő is, a mesefolytatást egyben Gabrielre testálva.

A mosolyom egy kicsit bátrabb lett, és talán nyugodtabb is lettem. Ennek ellenére viszont tudtam, hogy most elrontottam valamit és figyelnem kell. De szerencsére úgy látszik a kár nem visszafordíthatatlan.
- Na ugye! -gesztikuláltam a kezemmel, és Gabere mutattam. A hangom hirtelen sokkal élettel telibb és lelkesebb lett. - Nekem is pont ez jutott eszembe pár perccel ezelőtt. Mint egy csí-vámpír... Nem azért Gabe... az hogy valami istennőhöz vagy mihez hasonlítottál az is kedves volt tőled - mosolyogtam.
- Mi? Tüskék? - vontam fel a szemöldökeimet. Anyám miről maradhattam le? - Úú na ezt már nem ússzátok meg. Meséljétek el, légyszi - néztem rájuk nagy boci szemekkel, mintha már el is felejtettem volna azt, hogy Tatjananak sikerült miattam összeesnie. Nem nem felejtettem el, de ha csak magamban búslakodok tovább ezután akkor lehet csak rosszabb lenne a dolog.
Viszont Gabriel következő szavai mintha egy világot törtek volna össze bennem. kikerekedett boci szemekkel néztem rá. Úgy éreztem magam mint egy óvodás akinek elvették a játékát.
- Na úgy látom sikerült jól keresztbe tennem magamnak... - öltöttem a bátyámra nyelvet. Persze tudtam én is milyen komoly dolog ez.