Raoul Carlmichael

"Mit akarsz tenni? A választás lehetősége a tiéd. És a döntésért… a felelősség is."

Userinfó: Titkos karakter
Név: Raoul Carlmichael
Mutáns név: Mozaique (Mozaik)
Születési dátum: Hannover, 1943. november 24.
Besorolás: Független
Képességek: Éles logika, Pontos lövés

Elsődleges képesség: Éles logika
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 3 éves kor
Képesség jelenlegi szintje:
Minden információmorzsát, bármi is legyen, képes a megfelelő helyre és viszonylatba helyezni. Ezzel felismerve azt, hogy egyrészt az az információ helyes-e (személy esetén az illető hazudik vagy téves információ birtokában van), illetve azt, hogy hol van még a teljes egészben hiányosság, amit szükséges pótolni. Minden apró részletre emlékszik és a további információktól függően képes átrendezni, áttenni azt a megfelelő helyre.
Ezzel egy verhetetlen elemző képét mutatja, aki éppen ezért a kellő időben, a kellő kérdést is fel tudja tenni. Gyors elemző és feldolgozó képességének hátránya azonban, hogy túlerőltetés esetén (ez akár lehet pár hét is, a helyzettől függő) burnout jelentkezik nála.

Képesség távlatai: a képesség nem fog tovább fejlődni, elérte csúcspontját.


Másodlagos képesség: Pontos lövés
Osztályozás: Delta
Aktiválódás: 5 éves kor
Képesség jelenlegi szintje:
Megfelelő fegyverrel kilométerekről is eltalálja a célpontot, akármilyen körülmények között (külső tényezők befolyásolhatják). Nem feltétlenül szükséges a célpontra figyelnie, csupán látnia, tudnia arról a helyről, ahová a lövést akarja bevinni. Csak tűzfegyverekre érvényes, ezért a képessége, bár 5 éves korában aktiválódott, 18 évesen jött rá, hogy mire is képes. Az idő töredékrésze alatt képes újratölteni a fegyvert, újra lövésre készen. Egyszerre ezt akár két lőfegyverrel is képes megtenni. Hibaszázaléka nullához közelít.

Képesség távlatai: a képesség nem fog tovább fejlődni, elérte csúcspontját.


Jellem:
Szigor és támogatás, hűség. Szigorú vagyok, mert úgy vélem, hogy a szabályok azért vannak, hogy betartsák. Azok nélkül fejetlenség és káosz lenne. Egyes szabályok változhatnak, de vannak olyan szabályok, amelyeket nem lehet csak úgy áthágni. És akkor lecsapok, akkor viszont, bár udvarias vagyok, nyers őszinteséggel fejezem ki, hol is szegett szabályt az elkövető.
Viszont mindazokat, akik az életembe valamilyen módon bekerültek és bizonyították rátermettségüket, a végsőkig kiállok, elvégre mindig lehet olyan szabályt találni, ha jó kimenetelről van szó, amivel fedezni tudom a társaim, nem igaz?
Ami viszont még igaz rám, hogy bár távolságtartónak tűnök, nem vagyok annak a híve, hogy a hierarchiát lefelé megköveteljem. Elvárom, hogy elmondják, amit szükséges, de az „igenis főnök, úgy lesz főnök”, az nem jön be.

Külső:
Sok mindent el lehet mondani rólam, de hogy szép külsővel rendelkezem, azt nem. Átlagos termetű vagyok, az izomzatom több, mint siralmas. Nem is dolgozok rá, elég viccesen néznék ki keskeny váll és dagadó muszklikkal. Az arcomról ne is beszéljünk. Őszintén szólva, mindez engem nem izgat. Egy rendes öltöny öltöztet és ha munkáról van szó, nem a külsőm dönti el, mi helyes és mi nem. A szemüveget csak a komolyság miatt veszem fel, és ha vezetek. Barna haj, sötétbarna szemek. Mégis, a legtöbb helyzetben a magabiztos fellépésemmel, a határozottságommal felül írom mindezt.


Előtörténet:
A háború alatt születtem. A családom hiába volt jómódú, a sajátos nézeteik miatt úgy döntöttek, a városban maradnak. Ennek a nagynéném, az öcsém és a nővérem itta meg a levét. Ők az életükkel fizettek én pedig az egészségemmel. Mire Amerikába költöztek, addigra ők már nem voltak, én pedig a kóros alultápláltságtól fejlődési rendellenességeket mutattam. A hiperaktivitásomat is ennek tudták be: nem bírtam nyugton ülni. Mindent tudni, látni akartam. Ez azonban nem ért véget az iskolába kerülésemmel.
Ott rövid időn belül kikészítettem mindenkit. Folyton kérdezgettem és ami a legrosszabb: észrevételeket tettem. A szüleim nem tudtak mit tenni, orvostól orvosig vittek mindenhova, tartva attól, hogy kilógok a családi képből és egyetlen gyerekként is féltettek. Én viszont nem akartam beadni a derekam, mert úgy véltem, hogy a felnőttek tévednek, sok mindenben.
Szerencsém volt, az egyik egyedi magániskola megoldotta ezt a problémát. A tudás mellett a logikai képességemre is nagy hangsúlyt fektettek, aminek eredményeként a velem született képességemet tudtukon kívül csiszolták.
Idő előtt levizsgáztam, és a szülői ellenkezés ellenére nem gazdasági képzésre jelentkeztem. Az untatott. A nyomozás viszont nagyon lekötött. Sokkal érdekesebb volt számomra.
A sokadik haragosomat is sikerült megszereznem az első lövészgyakorlaton is. A tanárom képében, akinek sértette az egoját, hogy szűz kezűként mindig tízest lövök. Igazából én sem értettem, még sosem fogtam fegyvert a kezemben. A legjobb lövészként végeztem, sokáig csábított, hogy hivatásos mesterlövész lehessek. De az mindig csak pillanatnyi örömet adott.
Sokáig dolgoztam a kábszer részlegen, végül a gyilkosságiaknál kötöttem ki. A megnyerő modor mindig segített, de sokkal inkább bíztam abban, hogy az eredményes munkámmal jutottam előre. Végül egy részleg vezetője lettem, és bevallom, annál tovább nem szeretnék jutni. Évek alatt csiszolódtunk össze, és a bizalom kölcsönös.
De ha valaki azt mondja, hogy a bűnözőkkel nehéz bánni, akkor csak bemutatom a  lányomnak, Claranak. Imádom, de ha bárki csak csúnyán néz rá, betöröm a fejét… és az idegeimre megy. Életem szeme fénye, éppúgy, mint a négyéves másik csemetém, Hans.