Bármi szoba

Tárgy: Re: Bármi szoba Vas. 2 Feb. - 9:48

Tudom, hogy ezt még sosem mondtam neki, de ez azért is van, mert úgyse tudom irányítani a képességemet. Hiába vagyok képes a gyógyításra, ha egyszer e mellett nem tudhatom, mi történik, ha hozzáérek valakihez. Ugyanúgy megölhetek valakit, mint ahogy megmenthetem és ez azért jelenleg nagyon nagy teher, ezért nem is próbálkozom ilyesmivel. A visszakérdezésre csak bólintok egy aprót, nem kell ezt szavakkal is újra elismételni, én úgy gondolom. Egy halvány mosolyt is az arcomra varázsolok, amikor beszélni kezd, és persze kedves dolog tőle, hogy ilyet ajánl fel.
- De mi van, ha eleve soha nem is lehet irányíthatóvá tenni? Mert... hibás? Mint annak a srácnak a szeme, Scott, ha jól emlékszem. - beszélgettem már azért pár emberrel, bár még nagyon nem vittem túlzásba, de róla pl. tudok annyit, hogy a szeme kilövi azokat a sugarakat, de folyamatosan, ha csak kinyitja a szemeit, és azért ez elég durva akárhogy is nézzük. Nem irigylem érte, de végülis olyan, mint az enyém, hasonlóképpen én sem vagyok képes ezzel mit kezdeni, vagy irányítani. - Félnélek bántani, és ha nincs rajtad sérülés... nincs mit gyógyítanom sem tudod? Lehet, hogy akkor nem is működik. - nem sokat tudok még erről az egészről és azt végképp nem várom el tőle, hogy azért sértse meg magát, hogy aztán én meg megpróbáljam gyógyítani, ami aztán lehet, hogy nem is az lesz. - De... talán megpróbálhatjuk. - teszem aztán még hozzá, mert tudom mennyire nem szereti, ha ilyen bizonytalan vagyok és amikor segíteni akar lebeszélem róla és más utat keresek. Igaza is van persze, nem kéne ilyennek lennem, csak rendkívül nehéz ezen változtatni. Ezért is nem engedhetem, hogy elmenjen, hiszen nagyon is kedvelem, csak még félek ettől az egésztől. Megszoktam már, hogy milyen egyszerű elküldeni másokat és az, hogy változtassak ezen, hogy most ragaszkodjak valakihez, még akkor is, ha az kockázatos... ez azért nagyon nem egyszerű. De az jó ötlet, hogy sétáljunk, jó is lesz kicsit kiszellőztetni a fejemet, ez nem kérdés. Gyorsan megkeresem a kesztyűt és felkapom a kabátomat is.
- Kicsit messze lenne a vidámpark, de szerintem itt a környéken is elég most, de egyszer oda is visszamehetnénk jó? Kacsázás a tóparton? - na nem mondom, hogy profi vagyok benne, de régen ment, hátha még nem felejtettem el, hogyan is kell. Elkísérem persze a cuccaiért is előtte, aztán már indulhatunk is el kifelé. Arról már jóval lelkesebben beszélek, amit sikerült elintézni, hiszen ez azért mégis csak nagyon fontos információ. Az itteni helyem is úgy válik biztosabbá, ha van munkám. Mégsem működik, hogy csak úgy élek itt, mert idővel elfogy a pénzem, és nem maradhatnék.
- Úgy néz ki, hogy bár csak heti háromszor pár órás munka, de a csónakházban North Salemben besegíthetek. Aztán még azért nézelődök e mellett is, mert nem biztos, hogy ennyi elég, bár azt mondta Xavier, hogy az itt tartózkodás, a kaja nem kerül semmibe, de... azért mégis csak kellenek ruhák, meg a saját dolgaimra is pénz. - felnőtt életet élek már jó ideje, szóval nem jelent ez nekem gondot, csak úgy munkát kell keresni, hiszen az már nem működik ami eddig, Peekskill messze van és suli mellett nem vállalhatok rendes nyolc órás munkát sem.

Tárgy: Re: Bármi szoba Csüt. 30 Jan. - 18:46

Amióta ide járok, egyre több embert ismertem meg és egyre több képességről szereztem tudomást, így úgy érzem, hogy nem feltétlenül csak rosszra lehet használni valamit, hanem lehet jó oldala. Mindenben meg lehet találni a jót és Jeremy-nek is meg kellene, így pedig a saját képességében is. Én eddig úgy tudtam, hogy csak elszívni tudja más energiáját, azt nem, hogy gyógyíthat is vele, így kékségeim elkerekednek, miközben a másik arcát nézem.
- Te képes vagy a gyógyításra? – oké, ez most iszonyatosan meglepett, így próbálom összeszedni magam, de amikor hallom, hogy mitől fél, már nyúlnék is keze után, hogy megszorítsam, de a folyamat félbeszakad.
- De Jer, akkor neked csodálatos képességed van, csak meg kell tanulnod használni. És hogy tanulhatnád meg a legjobban? Hát gyakorlással és… és én segítenék neked. Nem bánom, hogyha néha legyengítesz. – mellette amúgy is kezdek gyengévé válni. Én szívesen feláldozom magam azért, hogy neki jobb legyen, mert ha látja, hogy gyengülök, úgyis abbahagyja. Akár minden nap csak egy kicsit, de így tud igazán fejlődni, én pedig szeretnék mellette lenni, talán ezt most már ő is érezni fogja. Még egy édes kis puszit is lehelek ajkára, reménykedve a viszonzásban, de… csalódnom kell. Nem kéne kiakadnom, nem szabadna, mégis megteszem, mert rosszul esik. Nőből vagyok… vagy inkább egy fiatal lányból, nem tudok még teljesen uralkodni magamon, de remélem, hogy ezt elnézi nekem és nem tart ez miatt egy hisztis kis tyúknak. Az ajtóig el is érek, de Jeremy nem hagyja, hogy távozzak, ez pedig nekem tökéletesen elég. Mindketten tudtuk, hogyha én kilépek ezen az ajtón és ő nem jön utánam, akkor itt most széttörik valami, amit lassan elkezdtünk már felépíteni, de ez nem történik meg. Lassan tehát megfordulok, hogy szemeibe nézhessek és egy más fajta lehetőséget vetek fel neki, olyat, aminek talán örülne. Nem akarom elveszíteni, ebben teljesen biztos vagyok!
- Ezt jó hallani. – viszonzom is a mosolyát, majd ha már így benne van, akkor talán nem kéne idebent ücsörögnünk, hanem el is mehetnénk valamerre mászkálni. A friss levegő most jót tenne, vele pedig még úgyse kirándultam, hű, pedig de jó is lehet.
- Tényleg? Az jó hír! – még nem kérdezek rá bővebben a dologra, hanem inkább megvárom, amíg ő összeszedi magát és talán egyértelmű, hogy én is fázni fogok így kint, szóval ha elhagyjuk a Bármi szobát, akkor majd én is azért még elfutok a saját kabátomért, ami egy fekete színű, derekat még takaró szövetkabát és hozzá egy ezüst színű sál is kerül még, hogy a nyakam se fázzon odakint.
- Hova megyünk? Te döntsd el, hogy hol sétáljunk! – pillantok felé, miközben, ha minden igaz, lefelé fogunk tartani a lépcsőkön és persze az előbbiről se feledkeztem meg, csak nem akartam azonnal betámadni.
- Miféle munkáról van szó? – kérdezek is most már rá, és amikor kiérünk a hűvös levegőre, el is kezdem begombolni a kabátomat. Fázós vagyok, és dideregve mégse az igazi a sétálás.

Tárgy: Re: Bármi szoba Vas. 26 Jan. - 9:34

Egyszerűen csak nem kezelem jól a kapcsolatokat. Nem is nagyon voltak eddig, inkább kihátráltam mindenből és valahogy megszoktam ezt. Sokkal jobban megy nekem a menekülés, mint az, hogy megoldjam a problémásabb kérdéseke. Tudom, hogy nem ezt kellene tennem most sem, valahol mélyen tudom, de még sincs elég bátorságom, hogy másképp cselekedjek, akkor sem, ha ő viszont nyit és ő viszont ennyire igyekszik. Nekem is azt kellene, de egész más az, amit a lelked mélyén tudsz és egész más, amit tényleg meg is tudsz tenni. Ezért is próbálom lényegében lebeszélni magamról, és rábeszélni másra, erre a Mike-ra, annak ellenére, hogy még csak nem is ismerem azt a srácok. Tudom, hogy ő dönt, hogy nem erőltethetek rá mást, de nehéz azt elfogadni, hogy ő inkább mellettem dönt, olyan valaki mellett, aki ennyire el van rontva, mert hát évek alatt már nagyon szépen meggyőztem magamat arról mennyire defektes is vagyok.
- De igen... én tudok vele adni is, gyógyítani, de nem tudom irányítani. Minden alkalommal, ha megpróbálok valakinek segíteni, meg van az esélye, hogy az egész fordítva sül el és ez rémisztő. - pont ez a rossz. Segíthetnék én másokon, akármikor, de nem tehetem, mert ha valakinek túlságosan durva a sérülése, akkor lehet, hogy én magam ölném meg. Azért is nem merem viszonozni azt az apró kis puszit sem amit az ajkaimra ad. Mi van, ha több lesz belőle? Mi van, ha csókká válik, ha azzal, ha viszonozom, azzal ha belelendülök, vagy bármi máris aktiválódik ez az egész. Egyszerűen félek a következményektől, ezért is bántom meg újra, még ha nem is szándékosan. Közben pedig. Azt is hagyom, hogy felálljon, még annak ellenére is, hogy látom a szemét, ahogy könnyessé válik. Nem akarom bántani, de talán könnyebb, ha még most lököm el magamtól és nem később lesz rosszabb nem? De mégis, közben fontos nekem és ha nem próbálok meg változtatni, akkor... akkor semminek sincs értelme. Nem kellene itt lennem, mert úgyse próbálok alakítani a lehetőségeimen. Ezért állok fel végül és próbálom neki őszintén elmondani neki az egészet. Amit gondolok és, amit érzek, még ha talán egy kicsit zavarosnak is hat így elsőre.
- Én is szívesen megismernélek Amy, tényleg, komolyan! - eresztek meg végül egy halvány mosolyt. Nem a legerősebb, amit kihozni tudok magamból, de egyelőre most ennyi megy. Igen, talán ez lesz a jó, ha megpróbálunk egy kicsit még ismerkedni és majd meglátjuk, hogy mi lesz. Talán képes leszek idővel megtanulni kezelni ezt, és lesz valami megoldás. Talán van erre valami kis esély és akkor nem kell ilyen hülyeségeket csinálnom, mint amit most is.
- Jól van, csak megkeresem a kesztyűmet és a kabátot. Sok minden történt, úgy néz ki, hogy találtam munkát is. - újabb apró mosoly, aztán szépen el is lépek tőle, hogy most már tényleg feltúrjam a szekrényemet, mert kell az a kesztyű. Nem kell sokat keresni, meg van az a helyén, csak épp amikor Amy megjött nem nagyon volt rá időm, hogy tényleg meg is keressem. De most meg van, gyorsan a kezemre simítom, aztán felkapom a kabátot és már mehetünk is. Persze, ha neki is kell kabát, vagy ilyesmi, akkor azt még útba ejthetjük.

Tárgy: Re: Bármi szoba Pént. 24 Jan. - 12:12

Nem nagyon értem, hogy mi van most Jeremy-vel, a múltkor nem így viselkedett, de tény, azóta eltelt némi idő és hát nem kereste a társaságomat. Pedig… azt hittem, hogy azzal, hogy ő is ide jön majd tanulni, sűrűn lógunk majd együtt, de hát ez nincs így és talán nem is lesz. Simán lehet, hogy kerül is és egyre inkább kezdek ide kilyukadni, amikor még Mike-ot is előhozza.
- Nincs csak. Én döntöm el, hogy ki érdekel. – de lassan kezdek rájönni, hogy talán őt nem és hagynom kéne. Mindenesetre még azért nem adom fel a reményt, így ülök le az ágyra, majd kezdek el mesélni neki a képességemről. Furcsán reagál, ismét csak magát mondja, nem is kérdezve rá arra, amit említettem. Mintha már tényleg nem érdekelném vagy talán vele van valami baj? Történt valami, ami miatt most ilyen? Mert igen, határozottan más.
- De talán jóra is tudod használni. Erre még soha se gondoltál? – én nem tudok arról, hogy képes a gyógyításra, szóval bár nem arra utalok, azt is hiheti, hogy igen. Engem megvédett az erőm attól, hogy két férfi megerőszakoljon, így véve el a szüzességemet és okozva még keményebb lelki sebeket, tehát igenis képes jó dolgokra is, még akkor is, hogyha keményen teszi. Még azért azt a pici puszit megkapja tőlem, mely most mindennek a kulcsa lehet, hiszen ha viszonozza, ha örülni fog neki, akkor tudni fogom, hogy érez valamit irántam, de ez nem történik meg, ismét csak a fájó szavakat kapom jutalmul. Egyszer kezdeményezek az életben, mert azt hittem, hogy a bál óta akarná, erre tessék. Talán többet nem fogok.
- Megint azt hiszed, hogy tudod, mivel jobb én nekem. – rázom is meg a fejem, miközben már fel is kelek az ágyról, mert egyszerűen nem tudok nyugodtan ülni ő mellette ezek után, kezd nagyon fájni ami most történik, így jelennek meg a könnycseppek is a szememben. Nem bőgöm el magam, de nem tudom visszafogni se a sós cseppeket, így fordulok el tőle és lépek oda az ajtóhoz, hogy majd távozzam rajta, ha Jeremy nem tesz semmit.
- Azt hiszem, hogy értem. – mondom most már halkan magam elé a szavakat, de amikor keze vállamra csúszik, automatikusan remegnek meg szárnyaim, így kissé végig is simítok a puha tollakkal a másik testén, ott, ahol pont érem, hiszen most nem én teszem ezt, hanem a testem reagál így rá. Végül észbe kapok, így húzom hirtelen a hátamra a nagy feketeségeket, majd lassan megfordulok és hátam az ajtónak vetem. A könnycseppeket egy gyors mozdulattal tüntetem el arcomról, majd csillogó, kék szemekkel nézek a másik helyes arcára.
- Talán tényleg nem kellett volna ezt így, szóval, mi lenne, ha lapoznánk? Nem akarom elveszíteni azt a Jeremyt, akit elkezdtem megismerni, szóval… ha engeded, szívesen megtudnék rólad még többet is. – nem azt mondom, hogy csak barátok legyünk, egyáltalán nem, de egyelőre talán az lenne a legjobb és majd ha úgy érzi, hogy kellek neki, úgyis ott leszek, ebben biztos lehet és talán ezt ő is tudja.
- Nem megyünk el sétálni a friss levegőre? Mesélhetnél, hogy mi minden történt veled az utóbbi időkben. – fura lehet ez a hirtelen váltás tőlem, de vagy most kilépek azon az ajtón és itt mindennek vége, ami elkezdett kibontakozni közöttünk vagy inkább visszafogom magam és az az Amy leszek, aki igazából is vagyok. Csak hát nem tehetek róla, hogy vágyom arra, hogy szeressenek és Jeremynél azt hittem, hogy ő képes lesz rá, de… talán még várnom kell vagy talán majd más lesz az, akinek igazán, csak én fogok kelleni.

Tárgy: Re: Bármi szoba Csüt. 23 Jan. - 20:48

Egyszerűen képtelen vagyok máshogy reagálni rá, még ha tudom is, hogy ez így nem jó, hogy így biztosan megbántom. Nagyon szeretnék, tényleg nagyon szeretném mutatni, hogy fontos nekem, hogy hiányzott, de mégsem megy. Mégsem vagyok rá képes, hogy igazán elmosolyodjam, csak úgy hellyel-közzel és nem merek előre hajolni még egy ölelésre sem. Az úgy olyan esetlen lenne, ha közben arra kéne figyelni, hogy ne érjek hozzá úgy, hogy abból baj legyen, főleg mikor még a kesztyű sincs rajtam. Egyszerűen annyira nehéz ez az egész, és tényleg úgy érzem valahol mélyen, mégha most még nem is mondom ki, hogy talán nem szabad erőltetni, nem szabad nagyon, mert... mert mindketten sérülünk csak. Könnyebb elmenekülni, ahogy eddig is tettem, elzárkózni mások elől, sokkal... biztonságosabb. De azt tényleg nem értem, hogy ő hibás lenne bármi miatt, inkább én, vagyis... biztos, hogy én vagyok a hibás. Persze, hogy arra a srácra gondolok, amikor megszólalok és igen képes lennék simán a karjai közé lökni. Kissé hátra is hőkölök, amikor megszólal, főleg mert olyan hirtelen és kissé keményen.
- Jól van, én csak... tudom, hogy a te döntésed, csak... - oh, hát miért nem tudom magam rendesen kifejezni? Pedig én nagyon igyekszem, tényleg igazán, de egyszerűen rendkívül nehéz. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg, amit akarok, hogy ne bántsam meg, hiszen eddig még nem egyszer sikerült, mint ahogy most is kihozom a sodrából és ezt sem akarom. Én semmi ilyet nem akarok, hiszen az a nap a vidámparkban olyan kellemes volt, csak minden olyan nagyon bonyolult.
- De ez mégis csak más, nekem elég, ha csak hozzád érek, és még csak félnem sem kell, teljesen kiszámíthatatlan. - valahogy mintha meg se hallanám, amit a végén mondd, hogy ő nem fél az én erőmtől. Persze hallom valahol tudat alatt, de mintha már meggyőztem volna magam arról, hogy ez az egész nem működhet, hogy én egyszerűen nem működhetek mással együtt, hogy arra vagyok ítélve, hogy egyedül legyek és neki biztos, hogy nem egy ilyen pasi kell. Nem érdekel engem a kora, és nem gondolom, hogy ne lenne kedves és szép, egyszerűen csak nem akarom magammal rántani ebbe a zűrzavaros életbe. Aztán persze sikerül nagyon-nagyon rosszul fogalmazni. Pedig én nem így akartam, nem ezt.
- De én nem így értettem, nem... nem vagy akadály, csak neked könnyebb... - bököm ki, de ekkorra ő már felpattan és én nem tudom, hogy mit tegyek. Fogalmam sincs. Valahol mélyen tudom, motoszkál bennem, hogy fel kéne állnom, hogy nem szabad hagynom, hogy csak úgy elmenjen, hiszen fontos nekem, kedvelem, de közben meg... annyira nehéz ez az egész! Az újabb szavak persze, hogy rémesen érintenek, hiszen persze, hogy jelent nekem valamit. És amit gondol, hogy nem elég jó nekem, hiszen én nem vagyok elég jó neki! Megjelenik az első könnycsepp is a szemében, én pedig megkövülten ülök és próbálok végre mondani valamit, mégse sikerül. Csak nyitom a számat, aztán csukom is be, ő pedig hátat fordít és már az ajtóban áll. Tudom, hogy ha most kilép rajta, ha most elmegy és én hagyom... nagyon fogom bánni. Azért vagyok itt, hogy megpróbáljam máshogy igaz?
- Amy... te fontos vagy nekem, és tökéletes vagy. Szép és... de én... én félek. - az utolsó szavaknál már mögötte állok, és csak finoman csúszik a kezem a vállára. Nem merem erőltetni, hogy megforduljon, hogy szembe nézzen velem, és nem is tehetek mást. Nincs meg az a nyamvadt kesztyű sem, még csak az arcát sem merem megsimítani, vagy a haját, csak a válla, ahol van ruha. Tényleg félek, rettenetesen, hogy bántom, hogy ártok neki, hiszen már most is azt teszem, csak most épp nem fizikálisan. - Nem akarok félni, nem akarok egyedül lenni... - nagyot nyelek, egyszerűen úgy érzem ki van száradva a torkom, azért jönnek a szavak olyan nagyon halkan, szinte már suttogva. Tényleg szeretnék változni, változtatni, de rémesen nehéz. Mellettem még csak megértő szülők sem voltak az elmúlt években, senki és semmi. Nem egyszerű.

Tárgy: Re: Bármi szoba Szer. 22 Jan. - 16:34

Jól esik látni a fiút, de mégse olyan a fogadtatás, ahogy azt vártam. Talán nem kellett volna nekem megtennem ezt a lépést, hiszen észre kellene már vennem, hogy mégse akar engem, csak akkor nem értem, hogy mi volt az a bálon. Most is csak belekezd egy mondatba, de nem mond semmit, én pedig erre szintén csak egy apró sóhajjal válaszolok. Nem baj, majd a mostani találkozással úgyis minden kiderül, én pedig nem fogom tovább ostorozni magam és azon gondolkodni, hogy vajon tényleg én rontottam-e el. Az is lehet, hogy már rég más lány érdekli és tényleg csak útban vagyok… én kinek kellenék úgy igazán? Hát persze, hogy senkinek… máskor is csak kis időre figyeltek fel rám, bár akkor ott voltak a szárnyaim, amik miatt bele kellett törődnöm a dolgokba, de most nem kéne, mégis… nem tudom, hogy mi mindenre lennék képes. Némi kis ügyetlenkedést követően azért sikerül rátérnem ám a lényegre, így a fiú ágyára kerülve kérek bocsánatot tőle, mert tényleg úgy érzem, hogy én rontottam el itt mindent, amit talán örökre bánni fogok.
- Másik srác? – kérdezek vissza azonnal és igen, Mike-ra gondol. Csak megcsóválom a fejem és kissé el is mosolyodom rajta. – Ő egy barát Jer, nem több ennél. Őt is megkérdezheted, esze ágában sincs senkivel se összejönni és mindig ilyen határozott, de… - most esik csak le az, amit mond. – Hé! Ne akard már megmondani nekem, hogy kivel kellene lennem és kivel nem, ezt csak én tudom jobban! – morgom most már oda neki, mert ez így nem túl szép, hogy Mike karjaiba lökne, akinek amúgy se kellek, de ezt nem fogom most közölni vele. Mike tényleg a barátom, ez már tökéletesen biztos mindkettőnk számára és azért, mert történt egy csók… hát és aztán? Fiatalok vagyunk és akkor még Jeremy-ről se tudtam azt, hogy bármit is akarna tőlem, szóval nem követtem el hibát. Tény, hogy szeretem és tetszik, ha egy fiú határozott, de mégis, nekem Jeremy keltette fel az érdeklődésemet elsőre, még azon a bizonyos napon, amikor ellátogattunk együtt a vidámparkba is, ahova sajnos azóta se tértünk vissza együtt, pedig meg volt beszélve. Félek, hogy már nem is fogunk… De nem, még nem adom fel, még nem kezdek el menekülni, pedig szívem szerint ezt tenném, így térek ki a szárnyaimra is.
- Ha átölelek valakit a szárnyaimmal, képes vagyok elszívni mások energiáját. Nem magamba, csak úgy el… Ez magától lép működésbe, szóval, ha félek, akkor véd, ha kell… Egyszer régen már segített. – sütöm le kissé szemeimet is, majd kis idővel később a másikra tekintek.
- Tehát hasonlít a tiédhez. Az enyém is képes ártani másoknak és nem tudom befolyásolni, néha magától cselekszik. Ezért se félek a te erődtől. – olyasmit azért még nem mondok neki, hogy talán ki kéne próbálni, hogy mit okoznánk egymásnak, ha mindketten használnánk a képességünket a másikon. Áh, őrültség lenne és ismét csak ártanék egy számomra fontos személynek. E helyett inkább egy próbát teszek arra a bizonyos aprócska puszira, amit érezhetően nem utasít el, de nem is érzem a viszonzást, csak ismét a sóhaj, amely teljesen lesokkol és kezdi is szépen összezúzni bennem azt a magabiztosságot, amit ehhez gyűjtöttem. Csak ülök ott, vele szemben és ekkor hallom meg az oly fájó szavakat.
- Ez hazugság Jeremy! Mind-mind csak kifogás, de meg se akarod próbálni, hogy esetleg lehetne-e más, hogy boldog lehetnél. De ezek szerint csak akadály vagyok a számodra a képességed kitanulásához. – pattanok is fel és érzem, hogy legszívesebben most azonnal elbőgném magam. Szemeim csillogásából talán a másik is láthatja rajtam azt, hogy mennyire közel állok ehhez, de nem, nem fogok sírni, előbb rohanok el innen, így csak állok előtte, felé fordulva, majd rázom meg fejemet is.
- Én annyira hülye voltam. Azt hittem, hogy jelentek neked valamit, de… kár volt ide jönnöm! Biztos nem vagyok elég jó neked. – igen, túl fiatal vagyok, ezt eddig is sejtettem, de mégis, ő akart megcsókolni a bálon. Ha nem akart volna, eszembe se lenne most itt ilyesmiről beszélgetni vele. Ha nem tette volna, akkor csak barátként állnék hozzá, elméletileg, legalábbis azt mutatnám felé, de… most mégis, leégettem magam, teljesen. Oké, az a fránya könnycsepp csak előbukkan, én pedig az ajtóhoz kezdek el hátrálni, szárnyaimmal szépen leverve ismét néhány könyvet az asztalról, meg mit tudom én még hogy mit. Nagyot nyelek, végül megfordulva már a kilincsen is a kezem. Ha akar valamit még mondani, azt meghallgatom, de én már nem leszek útban, azt hiszem, hogy megértettem. Itt is csak azt kapom, mint otthon, mégse olyan boldog itt az élet, nem másabb, mint amilyen eddig volt…

Tárgy: Re: Bármi szoba Szer. 22 Jan. - 14:27

Akár mit is teszek iszonyatosan bizonytalan vagyok, ami azt hiszem érthető. Szeretném megölelni, de egyrészt a bálon történtek után nem vagyok biztos magamban, másrészt... veszélyes is lehet. Nem igazán ismerem még eléggé a képességemet, és néha egészen apró érintés is nagy problémát okozhat. Akármit is teszek, folyton félek ettől. Inkább csak beengedem ellépve mellette, majd behúzva utána az ajtót. Tényleg elég nagy a kupi, de sosem voltam az a rendes fajta. Legalább... nekem is van hibám nem? Senki se lehet tökéletes, bár ezt én soha nem is mondanám magamra, elég defektesnek érzem így is saját magamat a képességemnek hála.
- Én nem tudtam, hogy... hogy... - végül csak megrázom a fejem és halkan sóhajtok egyet. Szerettem volna, tényleg, de egyszerűen nem voltam képes rá, hogy rászánjam magam. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, vagy hogyan viszonyuljak hozzá, hiszen egyértelmű, hogy valami van közöttünk, vagy alakul, magam sem tudom, hogy mi, de... nem igazán van rá reális esély, hogy hagyjuk kibontakozni bármi is ez, hiszen olyan sok minden tiltott, ha valaki olyan, mint én. Az, hogy leveri a füzetet cseppet sem zavar, az csak egy füzet, egy pillanat alatt visszateszem a helyére. A következő szavakra nem is tudom, hogy mit mondjak hirtelen. Furcsa, hogy ő kér elnézést, hiszen nem kéne, egyszerűen nem érzem, hogy oka van rá.
- Nem bántottál meg, de közben ott volt az a másik srác... tudod a bálon és. Igenis lehetnél olyannal is, akinek nem kell félni mindentől, amit tesz. Aki egy kicsit határozottabb. - nem direkt akarom én lebeszélni magamról, de részben talán ez is benne van. Mindig ezt teszem már évek óta, mindig tudom, hogyan kell valakit elküldeni magam mellől, aki kicsit is érdeklődik felém. Vele talán túl messzire jutottam az újdonság varázsa miatt. De attól, hogy most egy új helyen vagyok hasonlóak között, mint én is, attól még az alap tények nem változtak. Attól még ugyanúgy veszélyes vagyok másokra és ez sajnos tény marad.
- Hogy érted? Másra is jók a szárnyak? - igen, persze, hogy meglepődöm első körben. Az első kérdésére nem is válaszolok, nem is tudnék mit. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem, vagy mondanom. Én kihátrálni tudok jól, valahogy elszoktam a ragaszkodástól, vagy bármi mástól. Még a saját családomtól is elmenekültem, amikor tudatosult bennem, hogy mire vagyok képes, nagyon nehéz ezt a kényszert ledolgozni magamban. Még akkor is, ha közelebb hajol. Valahogy automatikusan mozdulnék hátrafelé, de végül mégis erőltetem magam, hogy maradjak, hogy ne húzódjak el. A végén csak egy halk sóhajjal elmosolyodom.
- Dehogy nem, jól esett, és én szeretném, csak olyan bonyolult. Nem akarok ártani neked, és fogalmam sincs, hogy ez hogyan működhetne. Lehet, hogy soha nem leszek képes uralni ezt az egészet normálisan, főleg ha még az érzelmeim is bekavarnak. - tényleg ennyiről van csak szó, ezt az aggódó pillantásomból is láthatja. Nem akarok ártani neki, és azt sem akarom, hogy csak várjon, hátha jobb lesz, mikor lehet hogy erre semmi esély sincs. Egyszerűen csak neki is új ez a hely, szeretném, ha jól érezné magát és boldog lehetne nehézségek nélkül.

Tárgy: Re: Bármi szoba Vas. 19 Jan. - 15:25

Tényleg jól esne most egy üdvözlő ölelés vagy puszi, bármi, ami egy apró kis testi kapcsolatot idézhetne elő, de tudom, hogy nem lehet. Kezdem érteni most már Jeremy-t, hogy miért is olyan nehéz neki, most már én nekem is az… iszonyúan. Mindenesetre egy kisebb mosolyt villantok felé, miközben besétálok a szobájába és ez után rázom meg fejemet is.
- Semmi gond. – tényleg nem baj, nem kritizálni jöttem, hanem ő hozzá, hogy láthassam. Nemsokára meg is mondom neki azt, hogy miért is vagyok itt, és amikor meghallom, hogy én is hiányoztam neki… hát igen, az a kis pírfolt még nagyobb lesz. Úgy imádom, amikor kimondja a nevemet, egyszerűen lelkemet simogató érzés, rég nem éreztem ilyesmit.
- Azt hittem, hogy felkeresel majd vagy valami, de nem baj, eljöttem én. – igen, picit bánt, hogy nem láttam, de hát ez van, nem tartozik nekem semmivel se azért, mert elárultam neki, hogy van ez a hely. Én már annak is örülök, hogyha ő boldog lesz itt és esetleg megtanulja majd kezelni a képességét. De azért jó lenne sűrűbben találkozni, időnként sétálni, bármit, csak együtt tölteni több időt. Zavaromat viszont képtelen vagyok elrejteni, így a füzet a földre pottyan, engem megelőzve pedig Jeremy már fel is veszi azt. Bocsánatot kérek, ez már csak természetes, majd ez után kezdek el beszélni mindarról, amiért elsődlegesen jöttem. Érdekel az is, hogy mi van vele, de csak ez után, ezt tisztáznunk kell, már nagyon ideje. Nem is foglalkozok most igazán azzal, hogy miként akar a fiú hirtelen rendet varázsolni a szobájában, csak beszélni kezdek és bár eleinte kerülöm tekintetét, végül mégis csak rátalálok azokra a szép szemekre.
- De kell! Én bocsánatot akarok kérni, mert… mert kicsit féltem és nem tudtam, hogy mi lenne a helyes. Azóta pedig alig látlak, talán kerülsz is és én nem akartalak megbántani. – fordulok most már felé, amikor végre leül mellém és én is nagyon érzem ám, hogy megérinteném a kezét, hogy odabújnék és a nyakához fúrnám a fejem, de nem lehet.
- És ha nem akarok mást találni? Az én képességem is defektes, csak… csak még nem tudod. Nem csak a repülésre képes, bánt másokat, mint a tied. – nem így terveztem, hogy majd elmesélem neki a dolgokat, de mégis el kell, talán most van itt az ideje. És… és nem érdekel, hogyha legyengít, ha fájdalmat okoz nekem, mégis, szükségem van most rá, így csusszanok közelebb, majd egy aprócska puszit nyomok puha ajkára. Ennyitől talán még nem lesz bajom. Szárnyaim megremegnek mögöttünk, kissé Jer hátához is hozzáérnek, majd zavartan húzom el lassan a fejem.
- Ne haragudj, lehet, hogy nem kellett volna. Nem tudom, hogy te akarod-e egyáltalán. – ahj, most meg miért vagyok rámenős? Vagy mit kéne tennem? Jó, oké, talán lenyugodni, befogni és nem agyalni folyamatosan mindenen, hagyni szóhoz jutni Jeremyt is.

Tárgy: Re: Bármi szoba Csüt. 16 Jan. - 14:56

Nem sok esély van rá, hogy másik lány legyen nálam, vagy csak más valaki, hiszen egyébként se jutottam még túl messzire barátkozás terén. Majd lehet, hogy haladni fog ez idővel, de egyelőre még nem került rá sor. Nem rohanunk amúgy se nagyon igaz? Majd szépen fokozatosan csak alakul ki itt egy-két barátság. Elsőnek már itt van Amy, akivel persze még mindig nem tudom pontosan, hogy mit is kéne kezdenem. Kedvelem, ez nem kérdés, de mégis... hogyan működhetne valami többként, mint barátság akkor, ha mindketten túl bizonytalanok vagyunk, arról már nem is beszélve, hogy az érintés is kizárva, mint a normális embereknél, pedig annyira... annyira jó lenne hozzáérni, vagy csak adni neki egy puszit üdvözlésképpen, hogy tudja, hogy jó újra látni, de már megtanultam, hogy nincs erre lehetőség sajnos, így még véletlenül sem mozdulok, vagy hajolok előre. Megvárom, amíg a köszönés után belépdel és be is húzom utána az ajtót.
- Bocs a kupi miatt. - az az igazság, hogy nem vagyok a legrendesebb pasi. Elég korán jöttem el otthonról, még abban a bizonyos lázadó korszakban és bár tudok gondoskodni magamról, főzni, mosni, meg mindent, de sosem ment a legjobban a rendrakás. Inkább csak időnként nekifutok és varázsolok valami értelmes állapotot, aztán pár hét alatt megint kialakul a káosz és kezdhetem előröl. Tudom, hogy nem ez a jó megoldás, de mégse sikerült még máshogy alakítani, pedig igazán igyekszem.
- Dehogy zavar. Te is hiányoztál nekem Amy. - mosolyodom el, hiszen így van, az meg főleg tetszik, ahogy még el is pirul. Néha nehéz eldönteni, hogy pont azért passzolunk egymáshoz, mert hasonlóképpen zavarban tudunk lenni, vagy pont e miatt nem? Mert hát ott volta bálon az a másik srác, még messziről is látszott, hogy ő aztán nem az a csendes, zárkózott típus. Nagyon is igyekezett levenni Amy-t a lábáról, ezt nem volt nehéz észrevenni.
- Oh, hát persze, hogy van! Csak tudod még annyi mindent kellett intéznem mostanában és nem tudtam, hogy te... hát tudod... Mindegy, most itt vagy! - rázom meg végül a fejem a befejezetlen mondat után. Kedves lány, szép is, biztosan könnyen talál barátokat és én igazán nem akarom ráerőltetni magam, amúgy se vagyok az a típus. De attól még nagyon is hiányzott a társasága, és bőven lenne miről beszélnünk és most nem is csak a bál részét értem. Mesélnék neki szívesen a leendő állásról, meg hogy hogy sikerül itt alakítania dolgokat, hogy úgy néz ki, tényleg maradok egy jó ideig még. Amikor leveri a füzetet csak elmosolyodom, és még előtte mozdulok, hogy én vegyem fel.
- Semmi gond, amúgy sincs nagy rend, egy füzeten már nem múlik. - vakarom meg kissé zavartan a tarkómat, amikor körbepillantok. Hirtelen az is eszembe jut, hogy hova tettem a kesztyűt, mert hát itt bentre nincs rajtam, de lehet hogy most nem ártana. Majd meg kéne keresni, de először is gyorsan legalább az ágyam közeléből elpakolok, ami annyit teszi, hogy pár könyv és felesleges ruhadarab lesöprésre kerül az ágy lábánál lévő kosárba. Majd elpakolom azután, hogy elment, most jó lesz az ott. Ciki, hogy a másik két ágy teljesen rendben van, csak az enyém ilyen káoszos, pedig mindkét srác fiatalabb nálam és mégis nekik rendesen megy ez a rendkérdés.
- De... de nincs szó ilyesmiről, nem kell bocsánatot kérned. - sóhajtok egy aprót, amikor lehuppanok az ágyamra és én is leülök végül mellé. Olyan nagy a késztetés, hogy megfogjam a kezét, de ez most nem lehetséges. Hol a fenében van az a rohadt kesztyű? - Én voltam a hülye, tényleg... nem kellett volna kérdeznem. Csak tudod, én kedvellek nagyon és nem szúrtál el semmit, de biztosan találnál magadnak mást, aki nem... nem ilyen defektes. - egy pillanatra felemelem a kezeimet, hogy értse, miről beszélek, a képességemről ugye. Biztosan sokkal könnyebb dolga lenne mással, aki nem szívja le az energiáit, ha csak hozzáér.

Tárgy: Re: Bármi szoba Vas. 12 Jan. - 11:20

Az ajtó meglepően hamar nyílik ki előttem, így nem kell túl sokáig várnom és idegeskednem és akit az mögött látok meg… hát pont az a fiú, akihez jöttem. Automatikusan elmosolyodom helyes arcát látva és ösztönösen lépek közelebb hozzá úgy, hogy még be se hívott. Milyen ciki lenne, ha más lenne nála, mondjuk egy másik csaj, én pedig engedély nélkül besétálnék hozzá, de talán nem fogok így járni. Nem is tudom, hogy mit tennék, szerintem azonnal hátat fordítanék neki és sírva elrohannék. Áh, tiszta gáz vagyok.
- Szia! – köszönök én is neki, majd ez után történik meg a behívás is, így most már nyugodtabban lépek be ebbe a bizonyos szobába és kíváncsian körbe is kémlelek. Még nem jártam eddig itt, tehát természetes, hogy újdonság számomra ez a hely. Igazából még egy fiú szobájában sem voltam bent, soha életemben, így nem is megyek túlságosan be, csak néhány lépés után állok meg és fordulok vissza a fiúhoz, hogy arcára nézhessek. Az ajtó bizonyára bezárul, nem szándékozom azonnal lelépni, egyedül biztosan nem.
- Persze, hogy azért jöttem. Remélem, hogy nem zavarok, csak… szóval hiányoztál és gondoltam felkereslek. – pirulok is bele saját szavaimba. Nagyon kis édes tudok lenni, de most próbálom összeszedni magam, nem bizonytalankodni, és úgy figyelgetem a másikat.
- Ki máshoz jöttem volna? Persze, hogy hozzád és… hát nekem mindegy. A lényeg, hogy picit együtt legyünk, már ha… szóval ha te neked se gond és van kedved a társaságomhoz. – igazából beszélgethetünk itt is, de akár elmehetünk sétálni is a környéken vagy a városba, nekem ez annyira mindegy. Hű, iszonyatosan zavarban vagyok, így fekete szárnyaim is cseppet megremegnek mögöttem és most szépen le is lökök egy füzetet az asztalról, amit csak most veszek észre. A szárnyak már össze is zárulnak, tudom, hogy rosszat csináltam.
- Jaj, ne haragudj! Nem akarok ám kupit csinálni. – fordulok is az asztal felé, hogy már fel is vegyem a tárgyat és visszategyem oda, ahonnan leesett. Ez után nézek csak ismét a másik felé. Igen, még nagyon mondanék valamit, úgy közelebb lépnék hozzá, de nem tudom, hogy mit tehetnék. Ő akar egyáltalán tőlem bármit is vagy már meggondolta magát azért, mert a bálon visszautasítottam először a csókját? Igen, tiszta hülye voltam, azóta már ezerszer képzeletben fejbe csaptam magam, hiszen lehet, hogy most soha többé nem lesz már ilyen lehetőségem.
- Figyelj… szeretnék bocsánatot kérni tőled. Ne haragudj rám a bál miatt, sajnálom. És megértem, hogyha ez után már nem érdekellek, én mindig, mindent sikeresen elszúrok. – csak hát olyan furcsa volt a számomra, hogy egy ilyen helyes, nálam azért idősebb srácnak én tetszenék, én kellenék. Nem, képtelen voltam ezt elhinni, most pedig… Ahj, inkább csak ösztönösen dobom le hátsómat az egyik ágyra – ami pont Jeremy-é -, szárnyaim kiterítem rajta és onnan pislogok fel rá kissé megsemmisülve. Jó, talán be kéne fognom és hagynom, hogy ő is mondjon valamit erre az egészre.

Tárgy: Re: Bármi szoba Szomb. 11 Jan. - 21:11

Furcsa itt nekem nem tehetek róla. Már egészen megszoktam azt, hogy dolgozom. Évek óta az volt az elsődleges, hogy eltartsam magam és ehhez hozzá tartozott az, hogy dolgoznom kell, hogy csak néha volt egy-egy szabadnap, amikor persze szintén nem tudtam mit kezdeni magammal. És most itt... rengeteg lett a szabadidőm! Amikor nincsenek órák, vagy valamilyen kötelező tevékenység, akkor azt tehetek, amit akarok. Oké, egy ideig belefér, hogy körbejárjam mondjuk a birtokot, a kúriát, hogy felfedezzek itt minél több mindent, de egy idő után már nem igazán tudom, hogy mit kezdjek ezzel a sok idővel. Egyszerűen... jó lenne kezdeni magammal valamit. Az rendben van, hogy próbálok munkát találni a közelben. Egy részmunkaidős, rugalmas állás mondjuk North Salemben nem lenne rossz, és még esély is van rá, hogy alakulhat valami. A tónál, a kikötőben foglalkozhatnék a hajók rendben tartásával. Nem értek hozzá, de az a jó benne, hogy az öreg fickó, akinek segíteni kéne egyrészt olyan valakit keres, aki részmunkaidőben dolgozik, másrészt szívesen megtanítja nekem a szükséges alapokat, amivel már könnyű lesz elkezdeni. Nagyon remélem, hogy menni fog és persze azt is, hogy jó leszek benne, vagy hogy egyáltalán megkapom az állást. Egyrészt el is tudnám vele foglalni magam, másrészt kell a pénz is, mert valamiből el kell tartanom magam és persze ruhára, saját dolgokra is kellene a pénz. Az amit megtakarítottam magamnak nem fog olyan sokáig kitartani, ebben biztos vagyok. A gondolkodásból a kopogtatás hangja lendít ki, így hát fel is tápászkodok, és az ajtó felé lépkedek, ahol ismerős arcot látok meg akit persze, hogy mosolyogva köszöntök.
- Amy... szia! - örülök neki, hogy itt van, bár őszintén szólva egy kicsit meg is lep. Nem nagyon tudom, hogyan viszonyuljak hozzá. Kedvelem persze, még most is, de attól még... nem tudom, hogy a bál óta most akkor mi is van. Láttam én azzal a Mike-kal, még akkor is, ha utána velem távozott, de közben meg tudom, hogy ez az egész nagyon bonyolult, hiszen mégis csak felnőtt ember vagyok és már szinte ő is az, de az egyszerűen tény, hogy még csak hozzá se érhetek, akkor sem, ha tetszik... nagyon is. Még csak egy csókra sincs lehetőség, csak a bálon volt különleges lehetőségünk erre, de máskor... egyszerűen megoldhatatlan, amíg nem tanulom meg a képességemet irányítani és egyelőre nem tűnik úgy, hogy bármi is változott volna annak ellenére, hogy már egy jó ideje itt vagyok. Mi van, ha soha nem változik semmi? - Gyere be nyugodtan... mármint ha azért jöttél. Vagy elmennél valahova? Vagy... hozzám jöttél? - jó, megint hozom a formámat, de miért ne ismerhetne mást a szobánkból. Tudom pedig, hogy mennyire utálja a bizonytalan stílusomat, de akkor se tudok változtatni rajta, főleg hogy körülöttem is minden olyan bizonytalan.

Tárgy: Re: Bármi szoba Szer. 8 Jan. - 20:23

A bál óta sajnos elég ritkán futottunk össze Jer-el és amikor találkoztunk, akkor is általában valamelyikünk sietett a dolgára és nem sikerült átbeszélni azt, ami azon a bizonyos napon történt. Én rengeteget agyaltam rajta, hogy mit kellett volna tennem, hogy mi lett volna a helyes és… hát azt hiszem, hogy én magamban mindent tisztáztam és most már csak Jeremy-vel kellene beszélnem. Kissé bizonytalan léptekkel indulok meg a szobája felé, mivel még nem voltam soha se ott, de… de talán ráér és nem fogom nagyon zavarni. Még pár lépés, már látom is a Bármi szoba ajtaját, és… hát persze, hogy lassítok. Fekete szárnyaim is megmoccannak, ahogy kissé idegesen kezdem el tördelni a kezeimet, de ahogy végül megérkezem az említett helység elé, már nem is várok tovább, hanem néhány kopogtatással jelzem, hogy valaki várja ám a fiút az ajtó előtt.
~ Csak ő nyisson ajtót. ~ - most nincs kedvem Sheltonnal beszélni, a másik srácot pedig egyáltalán nem ismerem. Én most Jeremyhez jöttem és… érzem, hogy itt lesz, igen, a női ösztönök ezt súgják. Egyébként én nem öltöztem ám ki, se semmi, tök átlagos cuccok vannak rajtam, így tehát a fekete sportcipő, a világoskék színű, trapézos aljú farmer és egy fekete színű, rövid ujjú póló, melynek hátsó része úgy van kialakítva, hogy szárnyaim is kényelmesen kiférjenek. Szóval egy része ki van vágva… igen. Amióta Jeremy-vel először találkoztunk, azóta próbálkozom egyre inkább szabaddá tenni gyönyörű testrészeimet és mára már tényleg az életem részévé váltak. Most már nem akarom elrejteni őket, most már nem zavar, ha mindenki megbámulja ezeket a fekete csodákat, büszke vagyok rájuk. Mondjuk, ezt az, aki jelen pillanatban mögöttem halad át a folyosón nem annyi díjazza, mivel idegességemben kissé mozgatom is ezeket a feketeségeket, de azért csak átjut némi morgolódás után.
- Jaj, bocsi. – pislogok utána kékségeimmel, de ő csak legyint felém és már itt sincs. Hát… nem pont így kell barátokat szerezni. Egyébként szép szemeim kissé ki vannak sminkelve, nem erősen, csak némi fekete szemceruzával vannak kihúzva, így még jobban látszanak gyönyörű kékségei és a nyakamban, az enyhén dekoltált felsőnek hála látszik is egy kicsinyke, szárnyat formáló ezüst medál, amit a szüleimtől kaptam karácsony alkalmával. Most, hogy sikerült már beilleszkednem és elfogadnom magam úgy, ahogy vagyok, rendkívül büszkék rám és ezzel szerettek volna meglepni, én pedig azóta is minden nap magamon hordom a kicsinyke ékszert. Na de ismét az ajtó felé fordulok, várva, hogy megjelenjen annak másik oldalán az a helyes fiú, aki már oly nagyon hiányzik nekem.

Tárgy: Re: Bármi szoba Hétf. 4 Nov. - 18:27

Huszonkettő vagyok, egyedül élek mostmár pár éve és azért szó se róla kell egy kis idő mire megszokom, hogy ez mostmár egyáltalán nem így van. Hárman osztozunk egy szobán, de legalább annyit sikerült elérnem, hogy lenyúltam a külön ágyat, és legalább ha mocorog valaki az emeletesen az nem zavar annyira. Meg kéne tanulnom egy fokkal jobban aludni, mert akkor az egyéb zajok se zavarnának meg. Talán majd idővel ez is sikerül, sosem voltam koleszos, minden bizonnyal ez is egy olyan életstílus, amit az ember el tud sajátítani. Elég korán van, bár igazság szerint ez még önmagában nem jelent gondot, de simán aludnék még egy kicsit. Ha nem zakatolna túl sok gondolat a fejemben, akkor talán még menne is, no meg ha nem az ütemes koppanások vernének fel. Egy pillanatig összeszorítom a szemem, mintha ezzel ki lehetne zárni a zajokat, de esélytelennek tűnik a dolog. Ha pedig már párnát húzok a fejemre, akkor egyértelműen a többiek tudtára adom, hogy felkeltem. Végülis a meló miatt eddig se aludtam túl sokat, úgyhogy most is ki fogom bírni valahogy. Nagy nehezen végül a hátamra fordulok, eddig ugyanis hason voltam kiterülve. Egy sima fehér atléta van rajtam, alul pedig egy sort, ez afféle pizsi, így is több, mint amiben az albérletemben töltöttem az éjszakákat. Ott valami brutális melegek voltak hála a rendes szigetelésnek és általában csak egy szimpla alsó volt a szint, amit magamra erőltettem, de azért itt mégis csak vannak rajtam kívül még ketten, szóval valamivel értelmesebben fel kell öltözni igaz? Viszont a pizsi már nem igazán az én stílusom, szóval az nem merült fel.
Kinyitom tehát a szemem és a felső ágy felé pillantok, ahol Shelton épp most teszi el a lasztit. Most komolyan nem jutott eszébe, hogy más még alszik és elkezdte dobálni a plafont a labdával, vagy csak képzelődtem?
- Hát már nem, ne aggódj. Min agyalsz ennyire? - majdnem hozzáteszem, hogy kölyök. Jó ég hány éves lehet a kis srác? Fura, hogy csak úgy ömlesztve vagyunk és nem fordult meg senki fejében, hogy korosztályok szerint csoportosítson. Bár lehetséges, hogy úgy nem is lehetne, mert nincsenek annyian, akik hasonló korúak. Meg végülis 5-6 év még nem a világ igaz? Annyi lehet közöttünk így első tippre, bár a fene tudja. A másik srác felé pillantok, hogy ő vajon mennyire bírja és mennyire kell suttogni, hogy ne zavarjuk fel, ha netán még bírja az alvást.

Tárgy: Re: Bármi szoba Szomb. 2 Nov. - 22:45

Shelton & Conrad & Jeremy

K orán van, én pedig egy szemernyit sem aludtam. A bálnak már napok óta vége van, és valahogy nem tudok a gondolataimmal mit kezdeni. Állandó jelleggel vissza-visszatérnek ahhoz az angyali szépségű lányhoz, akinek a tánca volt számomra a világ legcsodálatosabb dolga. Hogy hülye lennék? Nos, lehetséges. Azonban tény, elvette annyira az eszemet, amennyire csak nő elveheti egy férfiét. Nem gondolkodtam még kettőnkön úgy igazán, azonban most mégis megtettem, megteszem. Lehetséges lenne, hogy a barátságunk esetleg átcsapjon valami másba? Működhetne vajon? Hiszen ő hasonlóan melankolikus alkat mint én, vajon képesek lennénk egymásnak örömet szerezni, és nem pedig mélabút? Vajon megtudnám vele beszélni az összes bajomat, és támogatna? Talán…
Azonban azt sem tudom, hogy mit szólna ahhoz, ha felvetném neki, hogy járjunk. Hiszen az ember nem állít oda valakihez csak úgy, hogy figyelj már, tök régóta ismerkedünk és hogy mit szólnál hozzá ha… Persze lehet hogy ennyire egyszerű lenne a dolog, de mégis, most valamiért nem érzem hogy ez lenne a megfelelő módja. Helyette inkább csak baromi nagyot sóhajtok, majd kezembe veszem az éjjeliszekrényemen lévő kis labdát, és a plafont kezdem dobálni, ha már én alszom a legmagasabb ágyon.
Az alattam és mellettem lévő ágyon mocorgásra leszek figyelmes, mire is azonnal abbahagyom a ténykedésem. Elfelejtettem hogy hajnal van, és hogy más ilyenkor még aludna. Arcom vörössé válik, majd a félhomályban a párnám alá dugom az apró zajkeltő eszközt.
- Bocsánat, elfelejtettem, hogy ti még alszotok…

Tárgy: Bármi szoba Csüt. 31 Okt. - 21:38

Bármi szoba

Bármi szoba Three-boys-bedroom-1

A szoba lakói:

- Shelton Davies
- Jeremy Carlson
- Conrad Frewen

Tárgy: Re: Bármi szoba

» 3-as szoba
» 10-es szoba
» 13-as szoba
» 11-es szoba
» 6-os Szoba