10-es szoba

Tárgy: Re: 10-es szoba Szer. 17 Szept. - 15:47

Scarlett & Liam

- Ne gondolj így erre, kérlek! Nem akarom megvédeni a bácsikádat, legszívesebben jól seggbe rúgnám, de… de ennek vége, most már itt vagy, velem, és még a húgodat is megtaláltad. Végül azért csak jól alakulnak a dolgok. – és végül is ez számít, igaz? A bácsikáját már így az elmondottak alapján is nagyon utálom, eszembe se jutna megvédeni őt, mert tényleg elég embertelen az, amit Scarlettel tett. Csak úgy vadidegeneknek odaadni egy kislányt… nem érdekel, hogy talán nem volt választása, harcolnia kellett volna, küzdenie, foggal-körömmel ragaszkodni Scarletthez, de ő egyszerűen csak odadobta. Viszont nem szeretném azt, hogy így beszéljen erről, már hallani is rossz, hogy ezt mondja. Megtörtént, nem lehet rajta változtatni, de a dolgok végül csak jól alakultak. Ha valaki, akkor ő bizony megérdemelte, hogy ez így legyen, Scarlettnél jobb, és kedvesebb emberrel soha az életben nem találkoztam, és nem is valószínű, hogy fogok, megfogtam vele az Isten lábát, egy földre szállt angyal. Tudom, hogy elfogult vagyok, ha róla van szó, de szerintem nem vélekednének annyira máshogy a többiek sem róla.
- Semmi csak hát! – mosolyodom el. Nem kell ide semmi, nem engedték, hogy eljöjjön, én meg nem várhatom el, hogy lyukat robbantson a falba és azon kiszökjön, nem is várom el ezt. Elég a tudat, hogy jött volna, ha nem túrják fel a szobáját az indulás előtt. Nem ő a hibás, hanem az, aki betört oda, illetve még az alapítókat is hibáztatom egy kicsit azért. Talán nem tehetnek róla, talán butaság és csak bűnbakot keresek, de igazán szólhattak volna, nem hinném, hogy olyan nagyon nehéz lenne küldeni valami telepatikus üzenetet, vagy bármit ami révén megtudom, hogy Scarlett nem lesz ott. Viszont erre is érvényes az, hogy már felesleges miatta idegeskedni, de…. de az ember sajnos már csak ilyen, folyamatosan bűnbakot keres, rágódik a múlton, mintha ez bármit is megoldana. Ez alól én sem vagyok kivétel, éveken át ostoroztam magam azért, ami anyámmal történt, hogy aztán kiderüljön: én voltam az egészben a legkevésbé hibás. – Ezt szerettem volna hallani! – tudom, hogy küzdeni fog azért, hogy a húga elfogadja, tudom, mert látom rajta, hogy nagyon szereti őt. Nem csak mert testvérek, ez önmagában semmit sem jelentene. Hanem azért is, mert… mert régen is jól megvoltak, miért ne lehetnének újra? Miért ne ismerhetnék meg egymást megint, miért ne kezdhetnének tiszta lappal? Megérdemlik, mindketten, túl sok rossz dolgon mentek keresztül, hogy most mikor végre valami jó is történik, csak úgy ellökjék maguktól a másikat.
- Akkor majd most fogunk! – persze, neki azért jelenése lesz Dorothy-nál, de azt leszámítva gondolom már ő is majd azon lesz, hogy kipihenje ezt a másfél hónapot. Reménykedtem abban, hogy jól van, hogy az új barátaival szórakozik, mert hiába vagyok a világ másik felén, attól még ugyanúgy az ő boldogsága lesz az első a számomra. De ugyanakkor azt is szerettem volna, ha… ha néha azért ő is rosszul érzi magát. Nem kegyetlenség ez, nem rosszindulatból mondom, csak… csak azt akartam, hogy érezzem, fontos vagyok neki, még ha nem is lehet itt mellettem, hogy ezt valahogy a tudtomra adja.
- Én minden nap álmodok veled, ébren álmodok. – mondom mosolyogva, mielőtt még egy utolsó csókot lehelnék az ajkaira. De még az álmodáshoz is fáradt vagyok,és amúgy is, most már itt van mellettem, nem kell álmodni, csak élvezni a valóságot, élvezni minden egyes érintését a lánynak, akit mindennél jobban szerettek. Azt hiszem rekordidő alatt nyom el az álom, de nem baj, mert tudom, ha holnap felkelek, akkor nem a homok lesz az első, amit látok. Hanem ő, és ez bőven elég indok, hogy ne féljük a holnaptól.

//Köszi a játékot, fantasztikus volt, de ezt már megszoktam Very Happy

//

Tárgy: Re: 10-es szoba Szer. 17 Szept. - 11:58

Liam & Scarlett

♪ Let's just fall in love again ♪
- Ha csak azt nézed, hogy gond nélkül... átadott, vagy eladott, vagy... valami... - vonom meg finoman a vállam. Na nem azért, mert ez olyan semmiség, hanem, mert amúgy se lehet mit tenni már ezzel a helyzettel. Ez van, nem tudunk rajta változtatni, a múlt ilyen marad és kész, nem lesz jobb, csak mert nem beszélünk róla. Akárhogy is nézzük igenis a bácsikám eladott lényegében, vagy csak elég meggyőzőek voltak vele, hogy simán odaadjon vadidegeneknek. Nem tudom, hogy melyik de igazából nem is számít, megtette és ezek után kétlem, hogy a húgommal olyan rendesen viselkedett volna. Nagyon remélem, hogy nem bántotta, mert akkor... akkor biztos még én is képes leszek durván kikelni magamból, de ahogy régebben Liam is mondta minden bizonnyal annak azért lennének jelei, arról azért mégis csak tudnék remélhetőleg, láttam volna minimum rajta, vagy valami.
- Tudom, és már elmúlt, csak hát... - csak hát nem lehet ezt befolyásolni, kár rajta rágódnom, tisztában vagyok vele, de majd csak lesz valahogy. Most amúgy sem ezen akarok gondolkodni. Akár az is elég lenne, hogy csak csendben nézem, ahogy borotválkozik és kész. Amúgy is bőven van mit nézni rajta, szerintem bárki kedvtelve elnézegetné őt, mint ahogy én is épp teszem, minden mást pedig most, legalább erre az estére el akarok szépen felejteni. Már így is volt épp elég aggodalom az elmúlt másfél hónapban, és lesz majd holnaptól is, de ma nem, ma csak mi vagyunk és semmi más az ég világon, ennyi. - Azon leszek, igazi falbontó vagyok! - igen, küzdeni fogok, hogy visszakapjam a húgomat, azért pedig főleg, hogy lássam őt mosolyogni, mert sejtem, hogy az utóbbi időben erre nem túl gyakran kerül sor, amikor én láttam, akkor legalábbis tuti, és szeretném, ha elő tudnám csalogatni a jó kedvű énjét, valahol csak ott van még.
- Mert szerinted én olyan sokat aludtam mostanában? - mosolyodom el. Jó persze nem kellett homokban szenvednem, de azért én se aludtam kiadósakat és gondolom a húgom is azzal lesz elfoglalva, hogy végre rendesen kipihenje magát. Szerintem holnap addig alszunk, ameddig csak lehet, és minden bizonnyal az alapítók sem fognak ezek után bárkit is felébreszteni, mert órára kell menni. Ha meg mégis... hát majd bezárjuk az ajtót és áramot vezetünk a kilincsbe, az simán megoldható. És nem marad más, csak hogy mosolyogva nézem, ahogy küzd a szakállával és ahogy lassacskán szabadul meg tőle. Határozottan örülök neki, ahogy fogyatkozik, egyre többet látok abból az arcból, amiért annyira oda vagyok. Mindig vágytam rá hogy így szeressek valakit, de igazából... sosem reméltem, hogy tényleg meg is történhet, és most hogy itt áll előttem egy szál törölközőben... iszonyatosan szerencsésnek érzem magam minden rossz ellenére. - Egy kicsit még tarts ki, velem kellemesebb aludni, mint állva a fürdőszobában. - nevetem el magam. Tudom, hogy nem tudja ennél gyorsabban csinálni, nem is sürgetem, és végképp nem akarom, hogy véletlenül megvágja magát, csak mert lekerül rólam a törölköző, de azért talán egy kicsit ösztönzőleg hat rá. Mindenesetre azért megkeresem valahogy szétdobálva a bugyimat, és abba belebújok, csak aztán célzom meg az ágyát, hogy leheveredjek mellé.
- El sem tudom mondani mennyire hiányoztál, még... most is hihetetlen, hogy nem csak álmodom.- de ha mégis, akkor nem akarok felébredni soha többet az életben. Maradjon itt velem mindig és örökké, hallani akarom a szívverését, mint most, hogy a mellkasára fekhetek. Nem kell nekem semmi más, csak egy utolsó kicsit elnyújtott jó éjt csók, a takaró és az alvás, végre vele, végre nyugodtan, nem álmatlanul hánykolódva, nem rémeseket álmodva. Csak mi ketten minden mást kizárva.

//Mit is mondhatnék azon kívül, amit már annyiszor egy játék végén: :alllove:

Imádok a cukker párost! ^^//

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 15 Szept. - 16:43

Scarlett & Liam

- Persze, érthető, gondolom a bácsikátok nem éppen az szerető apa pótló volt. – én komolyan megtudom érteni a húgát, nem is akarom neki felróni azt, hogy elég nyersen tud viselkedni. A történtek alakították őt ilyenné, biztosan megvolt az oka annak, hogy úgy döntött inkább nem foglalkozik senkivel se a világon. Amúgy sem az én dolgom, hogy megfejtsem a lelkét és rájöjjek mégis mi nyitja. Szeretnék segíteni ebben Scarlettnek, de nem tehetem. Egyrészt mert semmi közöm a húgához, és az már világossá vált, hogy nem igazán fogok tudni a páncélján átjutni. Másrészt pedig… ez az ő dolguk, ezt Scarlettnek egyedül kell megtennie, ebben nem segíthetek,bármennyire is akarok. Ez egy családi ügy, a kettőjük dolga, én csak szemlélődőm vagyok, aki reménykedik abban, hogy egyszer majd végre sikerül a dolgokat elsimítani maguk között. Egyiküknek sem volt könnyű élete. Scarlettől elvették ezt, Dorothynak pedig rányomta a bélyegét a múlt, úgyhogy érthető, amiért ilyen, és amiért így viszonyul Scarletthez. Gondolom mindenki hasonlóképpen érezne, én pedig nem tehetem meg, hogy elítélem ezért, mert nem tudhatom mit érez, nem ismerem őt. Vesztettem már én is el számomra fontos embereket, és tudom, hogy jobban fáj őket megtalálni, mint elveszteni. Ez egy általános igazság, de attól még nem fogom tudni, hogy mi kavarog a fejében, és a lelkében. Azt csakis ő tudja, vagy talán még ő sem.
-Ne emészd magad emiatt, nem tehettél róla, hogy nem engedtek el! – tudom, hogy ott lett volna, ha az alapítók az utolsó pillanatokban nem tartják őt vissza. Eleinte sokat kételkedtem abban, hogy miért nem jött el, és azt hiszem kicsit féltem is ide visszajönni, mert mi van, ha nincs itt, ha úgy döntött, hogy hajókázás helyett ő most világot akar látni? Megtehette volna, és az a legrosszabb, hogy nekem ezt meg kellett volna értenem. Hiszen elvették tőle a kamaszkorát, nem lenne csoda, ha úgy gondolná, hogy ő ezt most beakarja pótolni, ezért kísérletezni fog, hogy megtalálja az igazi Scarlettet. Meg kellett volna értenem, de biztosan nem tettem volna, mert ez nem ilyen egyszerű. Én szeretem őt így, ahogy van, nem kell megváltoznia. – Majd te szépen lerombolod azokat a falakat, amit maga köré épített. – mondom egy biztató mosollyal Scarlettnek. Ők ketten kicsit olyanok, mint tűz és víz, vagy ég és föld. Tökéletes ellentétei egymásnak egy csomó mindenben. Nem volt testvérem, így nem tudom, hogy ez normális, vagy ritka, de én inkább az utóbbit mondanám. Persze,lehet, hogy régen jól kijöttek, és a történtek miatt lettek ennyire különbözők, de akkor is fura.
- Jól van, de holnap ne várj rám, hogy felkeljek, jó eséllyel napokon át fogok aludni. – már elég régóta nem aludtam egy kiadósat, azt hiszem a következő napjaim most azzal fognak eltelni, hogy az ágyban lustálkodom és pótolom azt a rengeteg időt, amit normális esetben alvással kellett volna eltöltenem. A szigeten nem volt valami kényelmes a homokban feküdni, bár egy idő után már hozzászoktam a dologhoz, aztán kitudja, talán most az ágy lesz furcsa, de ehhez sokkal inkább szokok hozzá, mint a homokhoz. Az pedig már csak dob a dolog élvezeti értékén, hogy itt van Scarlett is.
- Azért nem olyan egyszerű ez, életemben nem volt ilyen szakállam. – nem is tudják a nők, hogy milyen szerencsések, mert nem kell rendszeresen leborotválniuk az arcukat. Persze, van aki bírja, ha az arca tele van szőrrel, de az nem én vagyok, és elég nehéz ezt most pár pillanat alatt eltüntetni, szóval kérek még egy-két percet, aztán már végzek is. – Arról már nem is beszélve, hogy mindjárt helyben elalszom. – na igen, elég fáradt vagyok, szóval az sem lepne meg, ha borotvahabbal az arcomon kelnék fel reggel a fürdőszobában. Mindig azt hittem, hogy csak kitalálták ezt az állva alvást, de most már tudom, hogy igaz a dolog, képes lennék most csak úgy elaludni. – Maradj így! – mosolygok rá a tükörben, miközben már az utolsó fázisba léptem a borotválkozást illetően. Nem akarom, hogy felkapjon magára egy pólót, jó így ahogy van, másfél hónapon át álmodoztam róla, most hadd élvezzem ki a valóságot!
Amint végre sikerül végeznem keresek a szekrényben egy alsónadrágot, majd leváltom azzal a törülközőt, és rádőlök az ágyra. – Furcsa újra ágyon feküdni. – jegyzem meg. Nem baj, menni fog, Scarlettel seperc alatt hozzászokok újra.

Tárgy: Re: 10-es szoba Vas. 14 Szept. - 20:29

Liam & Scarlett

♪ To the Moon and back ♪
Tényleg úgy érzem, hogy vele, mellette mindenem meg van, amire csak vágyhatok. Nem akarok mást, nem akarok ennél többet és szerintem nem is lehetséges, hogy bármi is ennél jobb legyen. Tudom, hogy ő is így érzi, és most hogy itt van csak még inkább megerősített abban, mennyire szeretem. Rettenetes volt nélküle, főleg az, hogy nem tudtam él-e még egyáltalán, hogy hol van, hogy hogy van. Egyszerűen elviselhetetlen volt, és most hogy itt van kétség sem fér hozzá, hogy soha többé nem akarom elengedni. Lehet, hogy butaság ilyet mondani, mert még nem volt előtte soha senki más, mert nekem ő az első, de miért ne lehetne az első szerelmed az igazi is egyben? Miért kellene mindenkinek először még kísérletezni és csalódni? Azt mondják, hogy a kamaszkor együtt jár a csalódásokkal és a fájdalommal, de az én életemből kimaradt a normális kamaszkor és nem is akarom pótolni. Sok mindent persze, szeretnék majd, de mindent vele és a csalódásokat pont nem. Nem hiszem el, hogy ez a heves érzelem, ami meg van bennem valaha is megváltozhat. Nem, szerintem soha nem fog, képtelenség. Egyszerűen csak rá vágyom, a csókjára és nem volt kérdés, hogy ha végre itt lesz, akkor újra minden porcikámmal érezni akarom, mint ahogy az előtt is, hogy elment, vagy inkább sokkal jobban. Talán épp e miatt olyan intenzív az érzés, talán épp a hosszú várakozás miatt érzek mindent többszörösen, és ezért olyan nehéz megállni a lábamon utána és rászánni magam, hogy bármibe is belekezdjek. Szeretnék csak itt maradni vele a csobogó víz alatt, ölelve és csókolva, hogy soha többé ne vehesse el őt tőlem senki, még rövid időre sem, nem hogy ilyen hosszúra.
De végül muszáj, viszont arra senki sem vehetne rá most, hogy messze menjek. Eszem ágában sincs, csak addig megyek ki, amíg hozok egy széket az ajtóba, hogy itt lehessek vele, amíg megborotválkozik. Plusz eleve kérdezni is szeretnék tőle, fontosat, amivel eddig nem akartam elrontani a hangulatot, de mégis csak fontos annyira, hogy tovább ne várhasson.
- Csak sok rossz történt vele... csak kell neki egy kis idő, mire elfogadja, hogy már nincs egyedül. - értem én őt és nem akarom erőltetni a dolgot. Szeretném, ha majd magától próbálná meg elfogadni, hogy nekem nagyon fontos, hogy szeretnék vele lenni, hogy jó lenne, ha újra igazán testvérek lehetnénk. Tudom, hogy nehéz, tudom, hogy ez olyasmi, amiről nem tudom csak úgy szavakkal meggyőzni, de azért remélem, hogy idővel majd megbékél, hogy idővel majd elfogadja, hogy én nem fogom már elhagyni soha sem, hogy mindig vele leszek, akármi is történjen. Remélem... tényleg remélem, hogy újra lehet majd egy húgom. - Büszke is vagyok rá. Egyedül kellett átvészelnie mindent, pedig ott kellett volna lennem vele. Erős lett... talán túl erős is. - bezárkózott és nagyon nehéz lesz ebből őt kihámozni valahogy, de nagyon fokoz igyekezni és remélem, hogy engedi majd. Mégis csak testvérek vagyunk, mi maradtunk egymásnak, a szüleink már biztos, hogy nem térnek vissza sosem, akkor pedig ki kellene használni ezt, ami megadatott egyáltalán. - Reggel az lesz az első dolgom, de most még... csak veled akarok lenni, ő lehet hogy egyelőre nem is akarna látni. - én is igyekszem erősnek mutatni magam, de most nem viselném jól azt, ami legutóbb is történt, most az sok lenne. Most egy picit el akarok merülni másfél hónap után a boldogságban és nem törődni semmi mással, semmi rosszal és ezt csak úgy lehet, ha minden mást kizárok a gondolataim közül.
- Siethetnél egy kicsit, kezdek álmos lenni. - mosolyodom el, miközben felállok szépen a székről és közben szépen kioldom a törölközőt, hogy egy jól irányzott dobással megpróbáljam bedobni a helyére. Persze, hogy a földön köt ki, amire csak megvonom a vállam és szélesen elmosolyodom. Nem tökéletes a jelenet, de mégis kit érdekel? - Kapok tőled egy pólót az alváshoz? Vagy maradjak így? - döntöm picit oldalra a fejem. Jó, azét minimum egy bugyit majd keresek valahol a padlón, de a többit már ő dönti el, főleg ha hajlandó egy kicsit igyekezni, bár tuti, hogy most ő az, akinek nagyobb szüksége van az alvásra.

Tárgy: Re: 10-es szoba Vas. 14 Szept. - 0:14

Scarlett & Liam

- Nem baj, akkor még annál is több. – mondom neki egy halvány mosoly kíséretében. Mindig a legjobbat, mindig a legtöbbet szeretném majd neki adni. Magamból, mindenből, amiből csak lehet. Hiszen ő az, aki megad nekem mindent. Csakis tőle kapom ezt meg, és ő adta nekem először ezt, ami tényleg ér valamit az életben, az én életemben. Nem mondanám, hogy magányos voltam eddig, mert mindig volt mellettem valaki, aki kitöltötte az űrt, de soha nem egészen. Anyám, Lari… ott voltak nekem, de mindig is hiányzott valami a számomra. Az, amit csakis Scarlett tud megadni, benne találtam meg a másik felem, vele érzem magamat igazán csak férfinak. Ő töltötte ki az űrt, és más erre képtelen lenne. Ő az egyetlen a világon, aki mellett úgy érzem, hogy nem hiányzik semmi, hogy minden pillanat tökéletes, mikor foghatom a kezét, vagy a szemeibe nézhetek. Mindig is úgy képzeltem el, hogy találkozom majd egy lánnyal és folyamatosan csak egy kérdést teszek majd fel magamnak: ”Talán ő a nekem való lány?” Nem is hitem volna, hogy nem így lesz. Egyetlen nap néhány órája alatt eljutottam oda, hogy azt mondtam: ”Ő az a lány, akihez tartozom, akit szeretek, akivel leakarom élni az életem”. Nem volt kérdés, nem tettem fel újra és újra, mert tudtam, éreztem minden egyes porcikámban, hogy az ő hangját szeretném hallgatni életem végéig, és ő mellette szeretném majd álomra hajtani a fejemet. Szükségem van rá, jobban, mint a levegőre. Reménytelenül, visszafordíthatatlanul belé szerettem, és még csak el sem tudja képzelni, hogy mennyire, hogy mit meg nem tennék érte. És tudom, hogy minden bizonnyal nem lenne semmiféle álmom, ha ő nem lenne. Mikor nehéz helyzetbe kerülök, mikor úgy érzem valami szokatlan, furcsa dolog történt velem, mindig megfordul a fejemben, hogy vajon Scarlett mit szólna, ha most láthatna engem. Ő az, aki motivál, akiért megyek előre, akiért megéri minden egyes szenvedéssel eltöltött perc. Ő az,aki erőt, ő az, akiért élek.

Egyszerűen csak kiesik az idő, mintha megállt volna körülöttünk minden. Állítólag az a tökéletes pillanat, amire örökké emlékszel, de én ezt most megcáfolom. Szerintem van olyan tökéletes pillanat is, amire nem kell emlékezned, hogy mosolyogni tudj, hogy melegség áradjon szét a szívedben. Ez is egy ilyen pillanat. Csak nézem őt, mosolygom, és hálát adok az égnek, hogy szerethetem őt, hogy találkozhattam vele, mert ennél jobb dolog soha nem történt velem, és kötve hinném, hogy valaha is történne, de még csak hasonló sem. Csak átélem a pillanatot, csak elraktározom magamban örökre, ahogyan mosolyogva nézem őt, miközben a kezem a testén pihen, és még utoljára érezhetem az ajkait, mielőtt a szappan után nyúlna. Nem mondom, hogy túl gyorsan végzek a mosakodással, mert… mert mégiscsak másfél hónapja nem volt rá lehetőségem, szóval elég sokáig áztatom magamat, már nagyon hiányzott a tusolás, a tusolás Scarlettel. Aztán először csak furcsállva nézem mikor eltűnik a fürdőszobából, de azonnal fel is nevetek, mikor visszatér a székkel. Gyorsan a törölközőm után nyúlok, majd magam köré csavarom és csak azután lépek a tükör elé, és veszem elő a borotvát, hogy végre megszabadítsam magamat a bozóttól, ami az arcomra telepedett a szigeten töltött idő alatt.
-Igen, összefutottam Dorothy-val, még beszélgetni is tudtam vele, bár nem sok sikert értem el. Érdekes egy lány, az biztos. – mondom mosolyogva, ahogyan a tükörből nézem Scarlettet, mielőtt ismét magamra fordítanám a figyelmemet, hogy belekezdjek a szakáll eltűntetésébe. Próbálkoztam én valamiféle módon azért beszélni Dorothy-val, elmondani neki, hogy jobb lenne, ha hagyná a jégkirálynő szerepét, de nem értem el valami nagy sikert, sőt, igazából semmit, de ez már akkor veszett ügy volt, mikor elkezdtük az egészet. Én túlságosan is elfogult vagyok a nővérével kapcsolatban ő meg sajnos nem, szóval így egy elég érdekes beszélgetést sikerült lefolytatnunk, amiből kiderült, hogy egy szentimentális bolond vagyok. – De nem esett semmi baja, elég talpraesett volt, büszke lehetsz rá. – mosolygok bele a tükörbe, miközben a szakáll eltüntetésén ügyködöm. Sok mindent lehetne mondani a húgáról, de azt, hogy szívbajos lenne, na azt nem, nagyon is profin kezelte a dolgokat, pedig az egyik legfiatalabb volt köztünk. Egy újabb bizonyíték arra, hogy az életkor nem minden. Próbáltam azért szemmel tartani őt, de nem sikerült valami jól. A hajó elsüllyedésekor nem láttam, bár amúgy se volt lehetőségem rá a kötél miatt, ami tarkón csapott. A szigeten pedig rendre elkerültük egymást, egyszer sikerült összefutnunk, annak is érdekes vége lett, aztán pedig a következő találkozásunkkor arra értünk vissza Josie-val, hogy elég szépen helyben hagyták azokat, akik itt tartottak minket. – Majd keresd meg őt, minél előbb. – nem hinném, hogy amúgy ne így tenne, de azért mondom neki. Nekem is fontos, hogy kijöjjenek.

Tárgy: Re: 10-es szoba Szomb. 13 Szept. - 22:11

Liam & Scarlett

♪ It matters to me ♪
- Mindenem meg van. - mosolyodom el, ahogy kicsit előre hajolok, hogy megöleljem. Szeretném, ha tudná, hogy nekem ez pont így jó és mindegy, hogy hol vagyok vele, itt vagy egy tenger parti házban, csak az a fontos, hogy vele legyek. Nem érdekelnek a részletek. Szeretnék persze egyszer majd közös életet, családot, de végül is... azt itt is meg lehet oldani, vannak más felnőttek is az iskolában, nem csak mi, és vannak más párok is. Nem megy el mindenki, akinek komoly kapcsolata van, és nem is gondolom, hogy bárkit is konkrétan elküldenének e miatt. Arról már nem is beszélve, hogy Liam hasznos nekik, mert igenis jó vezető válhat belőle, jó x-men, mert tesz másokért és mert nem az a típus, aki megijedne az akadályoktól. Persze ez valahol félelemmel is tölt el, de képesnek kell lennem rá, hogy ne akarjak ráerőltetni semmit sem, ami neki nem jó. És ha attól érzi magát teljesnek, ha harcol másokért, ha harcol a világért, vagy az iskoláért, akkor tegye meg. Én pedig nem tehetek mást, mint hogy tövig rágom a körmeimet, hogy rendben mindig visszatérjen. Azt persze nem ígérhetem, hogy nem fogom időnként... lekövetni őt, de megtehetem, ha ettől nyugodtabb vagyok igaz? Nem fogom én állandóan nyomon követni, hogy mikor merre jár, erről szó sincs, csak akkor ha féltem.
Korrekt ajánlat, igen. Ennél korrektebb semmit sem lehetne. Neki adtam a szívem, ahogy ő nekem, nem is kérdés, hogy mindent megteszek azért, hogy jól érezze magát és viszont. Azért is készítette el ezt az albumot, ami egyszerűen mesés. És el sem tudom mondani mennyire édes, hogy még ezek után és képes aggódni, hogy nem fog tetszeni nekem. Mint az elutazásnál, amikor félt, hogy én nem akartam ott lenni vele, ami egyszerűen... komolyan abszurd, hiszen csak vele akarok lenni, és nem tudom miből gondolta, hogy nem lesz tökéletes ajándék nekem a családomról összegyűjtött fotóhalmaz. Fájdalmas pont a haláluk, az hogy szétszakadtunk, ez így van, de attól még emlékezni akarok rájuk, a jó dolgokra, és nem elfelejteni őket, az arcukat. Tényleg nem... sosem! De most itt van nekem ő és nem azt mondom, hogy pótolja őket, vagy helyettesít mindent, de mivel a múlton nem változtathatsz, akkor élvezd a jövőt. És a jövőmben ő van benne, ami bőven elég nekem arra, hogy boldog legyek. Lehetne tökéletesebb életem is, de másnak még ennyi sem jut, másnak még az sem adatik meg, hogy a sok nehézség és fájdalom után végre igazán boldog lehessen. Nekem viszont igen, ezért... bármennyire is furcsa, de igenis szerencsésnek érzem magam és tudom, hogy idővel majd minden jóra fordul, majd Dorothy is megbékél, valahogy. Azon leszek, hogy így legyen.
De nem ma, és nem most, mert vele akarok lenni. Hiányzott, kimondhatatlanul minden porcikája és már eredetileg is vele akartam fürdeni, az ajándék pedig csak még inkább megerősít ebben. Aztán aludni vele egy jót, végre úgy, hogy hallom a szívverését és nem csak a párnáját szorongatom, nem csak a pólóját szagolgatom, hogy megpróbáljam visszaidézni milyen volt vele lenni. Most itt van ő maga és az sem veszi el a kedvem, hogy magunkra engedem a jéghideg vizet véletlenül, de hát ki tud ilyenkor rendesen figyelni. A röpke nevetés hamar elmúlik. Ez most mondhatni komoly pillanat, és a végre érkező meleg víz segít tovább lépni, hogy lágy csókokkal indíthassunk, majd egyre hevesebbé válva végül újra igazán, mélyen együtt lehessünk. Eszméletlenül hiányzott, és tudom, hogy ezzel ő is pont ugyanígy van. Ha van ilyen... talán tényleg a sors akarta, hogy együtt legyünk... örökre.

Csendesen pihegek csak, miután az utolsó már nem annyira visszafogott sikoly elhagyja az ajkaimat, mint amit az első alkalommal produkáltam. Mondhatni azóta már volt alkalmam gyakorolni és még lesz is, mert ezek után ki nem engedem őt a kezeim közül. Széles mosollyal pillantok rá. Határozottan jól esik a hátamnak most a hűvös csempe, és határozottan nehéz most még arra is figyelni, hogy megmosakodjak. Alig állok a lábamon őszintén szólva. Még egy utolsó csókot lopok tőle, hogy végül mégis megkeressem a szappant, hogy én, aztán ő is rendbe tehessük magunkat. Gondolom még borotválkozni is akar, de most... nem menne, hogy elváljak tőle, még csak rövid időre sem. Magam köré tekerek egy törölközőt, miután egy gyors fogmosáson is túlestem, és egyszerűen csak húzok egy széket az ajtóba. - A húgommal... találkoztál ott? Butaság, persze, hogy találkoztál, hiszen egy szigeten voltatok, de... ugye nem esett komoly baja? - ezt még muszáj tudnom, mert őt nem most akarom megkeresni, majd holnap, de... attól még jobban aludnék, ha legalább nagyjából megnyugodnék.

Tárgy: Re: 10-es szoba Pént. 12 Szept. - 23:58

Scarlett & Liam

- Rendben, kitaláljuk majd. Csak azt szeretném, hogy mindened meglegyen. – minden, amit szeretne. Barátok, a húga, én… mindenki, ennél semmi nem fontosabb. Nekem az ő boldogsága az első, és ez mindig így lesz már. Mindegy, hogy hol vagyunk, de az már nem mindegy hányszor láthatom őt. Azt szokták mondani, hogy elég egyetlen pillantást vetni arra, akit mindennél jobban szeretsz és… és jobb lesz. Hogy nem kell a szerelmeddel ébredni, élni, érinteni, vagy ölelni, csak elég, ha egyetlen pillanatra meglátod. Szerintem ez így nem igaz. Ha most látnám őt utoljára, akkor is őrülten szeretném, ahogyan az életem minden elkövetkezendő percében is fogom. De szükségem van rá, nem tudok úgy létezni, hogy ne legyen velem. Mellette akarok ébredni, érezni akarom az érintését, elszeretnék veszni a szemeiben, vele akarom leélni az életem. Nem elég csak tudnom, hogy van, mellette kell lennem. Talán elégnek kéne lennie, talán csak én vagyok túl önző, de nem akarok olyan életet, amiben ő nincs benne. Akarom őt, és minden más teljesen lényegtelen, teljesen mindegy, csak ő legyen ott mellettem, és bármi jön én túlélem, túléljük. Nem akarok menekülni az élet elől, nem is lenne hová menekülnöm. Bárhova is mennék, csak őt látnám mindenhol, csak az ő jelenlétét érezném minden porcikámban. Egyetlen hely van, ahol lennem kell, az pedig mellette van. Nem érdekel, hogy ki mit mond rólam, vagy rólunk, mert csak az számít, hogy ki mondja.
- Ez korrekt ajánlatnak tűnik. – mondom mosolyogva, ahogyan közelebb hajolok hozzá, hogy megcsókolhassam. Tudom, hogy azért jóval több dolog történt ott, mint hinném, hogy jóval rosszabb volt ez akkor, de most így utólag visszagondolni rá… teljesen más. Nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon, éppen eleget aggódott ez alatt a másfél hónap alatt, többször nem szeretném, ha így tenne. Most itt vagyok, mosolyogjon, mert akkor nekem is muszáj, nem bírom ki mosolygás nélkül, ha rám néz. Erre a pillanatra vártam másfél hónapja. Hogy ismét itt lehessek vele, hogy megölhessem, és soha többet ne is engedjem el. Ha ránézek, akkor ugyanazt érzem, mint mikor először megláttam. Minden porcikámmal őt várom, rá vágyok, csakis rá. Nem lesz elég vele egy-két év, vagy egy egész élet. Akármennyi időt is kapunk együtt, a végén úgyis kevésnek érzem majd, ez ellen nincs mit tenni, én is tudom, de úgy akarom eltölteni, hogy boldogan gondolhassak vissza rá. Én csak azt akarom, hogy minden éjszaka vele aludhassak el, hogy az ő arca lehessen az első, amit megpillantok, hogy ő mosolyogjon rám először… őt akarom.
A szavaira mosoly ül az arcomra. Még szép, hogy megjegyeztem, bár azért kicsit féltem, hogy esetleg nem tetszik neki. Nem volt azért olyan könnyű összegyűjteni ezeket, bár szerencsére segítőkészek voltak az emberek, akikkel találkoztam,de azért még így is maradtak kétségeim, de most, hogy látom mennyire örül neki… most már nincsenek. Megmaradt bennem mikor mondta, hogy néha már az arcukra se emlékszik én pedig úgy éreztem, hogy muszáj szereznem neki valamit, ami ezt megakadályozza. Azt szeretném, ha emlékezne rájuk. Nem csak azért mert minden bizonnyal remek szülők voltak, hanem azért is, mert nekik köszönhetem Scarlettet, az ő lányuk az, akivel együtt akarok lenni. Ilyen szempontból még nekem is fontosak, pedig soha nem ismertem őket, és sajnos már nem is fogom tudni megismerni őket. Szóval… én csak azt akarom, hogy Scarlett ne felejtse el őket. Se az arcukat, se a nevüket, se semmit. Tudom, hogy nem lettek végül valami nagy boldog család, de erről nem Scarlett tehet, erről azok tehetnek, akik azon a támaszponton tartották őt. Csak azért mert szomorú az utolsó emlék róluk, még nem kell félni is az emléktől. Persze, én könnyen beszélek, az én szüleim még élnek, de… de az övé is, csak benne, és a húgában. Ez nagyon hülyén hangozhat, de ilyen is van, igaz? Az ember nyomott hagy a másikban, néha kitörölhetetlen nyomot.
Nem igazán figyelek ide, hogy mit hol hagyunk el, nem érdekel, végre itt vagyok, vele, és csak ez számít. Másfél hónapig nem csókolhattam, nem érintettem őt meg, most mindennél jobban akarom őt, érezni azt, amit hiányolnom kellett. A szigeten végig csak ő járt a fejemben, nem volt olyan gondolatom, ami ne vele végződött volna. Borzasztóak voltak nélküle az éjszakák, a reggelek, minden. Fura, hogy sokszor egyedül éreztem magamat, csak mert ő nem volt ott mellettem. Mintha… kihalt volna a világ, csak mert nem foghatom a kezét.
Ha akarnám se tudnám visszatartani az előtörő nevetést, mikor a jéghideg víz ránk zúdul, bár esküdni mernék, hogy ezek már inkább jégkockák voltak. Mindegy is igazából, amint lehet már ismét az ajkain lógok, kénytelen vagyok csak úgy elszakadni tőlük. Egy pillanatra állok csak meg, amint megérzem a lábát az enyémen, és egy csókot lehellek még a nyakára, mielőtt behatolnék, és megadnám az első lökést. Túlságosan régóta nem voltam vele, túlságosan is hiányzott minden érintése, és túlságosan fájt az emlékük.

Tárgy: Re: 10-es szoba Csüt. 11 Szept. - 21:26

Liam & Scarlett

♪ No matter what ♪
- Nekem csak az a fontos, hogy veled legyek. Az már mindegy, hogy hol, vagy hogy hogyan. Majd... majd kitaláljuk hogy legyen jó mindkettőnknek, mindenkinek. - mert az is számít, hogy itt van a húgom, az sem utolsó szempont azért. Nem akarom újra elhagyni őt, elmenni valami eldugott tengerparti házba, csak akkor, ha tudom, hogy ő jól van, ha tudom, hogy vele minden rendben lesz, ha tudom, hogy nem eshet baja, mert vigyáznak rá és van, aki szereti. Soha többé nem hagyom el Dorothyt. Tudom, hogy legutóbb sem csak rajtam múlt, de azt is, hogy már erősebb vagyok és mindent meg fogok tenni azért, ha elfogad idővel, hogy vele legyek minden körülmények között, hiszen nem maradt neki sem más, csak el kellene ezt fogadnia, és hogy többé nem tűnök el soha az életéből. Aztán persze Liamre is szükség lehet itt, azért ő erős, a képessége is és ő maga is. Emlékeszem, hogy mit mesélt róla Jill, szinte már vezetőként viselkedett abban a fura városban, akkor pedig nagyon is szükség lehet rá itt, hogy segítsen másokat, hogy vezesse őket. És persze az sem utolsó, hogy azt szeretném, ha jó élete lenne, amilyet szeretne, mert lehet hogy most úgy gondolja eljönne velem bárhová, de aztán mi lenne, ha végül idővel mégis elfáradna? Belefásulna az életébe és többre vágyna? Az csak rosszat szülhet, ha választanod kell két számodra fontos dolog között, én pedig nem akarom, hogy választania kelljen, kapja meg mindkettőt.
- Jól van, remélem is és ígérem, hogy maximum annyira fogok megijedni, mintha egy filmet mesélnél. - mosolyodom el és még a szakáll ellenére is gondolkodás nélkül simítok végig az arcán. Nem akarom, hogy féljen nekem elmondani, hogy mi történt. Szeretném tudni, főleg, hogy a húgom is ott volt és hogy sok mindent suttognak arról, aki a szigeten tartotta őket. Nekem is fontos lehet az, ha van róla tudomásom, ha esetleg veszély fenyeget minket. Azt viszont tényleg várom, hogy eltűnjön az a szakáll, de egy egész picit még kibírom. Most van, ami fontosabb. Fontosabb a borotválkozásnál, annál, hogy mi volt a szigeten, sőt még a fürdésnél is. Az, amit ad nekem. Fogalma sincs róla, hogy milyen örömmel tölt el. A képek róluk... nem volt nekem, egy sem. Nem adtak, nem lehetett nálam. Jó eséllyel azért, mert csak jobban akartam volna a szabadulást. Így ott tarthattak, így nem küzdöttem annyira idővel. Talán előbb is megléphettem volna... talán, de nem volt miért, nem volt merszem. Már nem is emlékeztem az arcukra és most itt vannak a képek. Rólam is, ahogy velük voltam és ez egyszerűen csodás! - Nem tudom, hogy ennél csodálatosabbat adhatnál-e nekem. Figyeltél arra, amit mondtam... megjegyezted, és nincs nagyobb kincs ennél, nálad. - képtelen vagyok szavakkal kifejezni azt, amit érzek. Nem megy. Túlságosan boldog vagyok, hiszen itt van és ilyesmi jutott eszébe, ami csak még inkább azt bizonyítja, hogy mennyire szeret. El sem tudtam képzelni még pár hónapja, hogy ilyen szerencsés is lehetek egyszer, és most itt van. Nem akarom elengedni többé, mert rettenetesen félek, hogy már-már túl boldog vagyok, túl sok a jó és a végén... elveszítem. Ezért csókolom egyre hevesebben. Akarom, hogy érezze, hogy rövid idő alatt szó szerint ő lett az életem értelme, és képtelen lennék nélküle létezni, akármennyire csöpögős lehet ez mások szerint.
Nem is nagyon figyelek rá, hogy pontosan mit teszek, vagy merre haladunk, csak az tudatosul bennem félig, hogy szép lassan hagyjuk el a ruhákat út közben, és ide nem kellenek már szavak. Még azt sem tudom, hogy egyáltalán eszébe jut-e bármelyikünknek megnyitni a vizet. Másfél hónap... az nagyon sok idő a nélkül, akit szeretsz, és nem csak a szerelem hiányzik, más is, ő is, az egész lényeg. Nem sokára már a hűvös csempét érzem a hátamnál és egészen zihálva veszem a levegőt, pedig csak egy hosszú csókcsatán vagyunk túl, no de milyenen! Mintha tényleg megpróbálnánk pótolni azt a kimaradt hosszú időszakot, azokat a rettenetes heteket. Megpróbálok a csap után tapogatózni és csak akkor sikkantok fel, amikor a fejünkre nyitom a jég hideg vizet. - Upsz! - nem tudom megállni nevetés nélkül. Szinte már jegyes volt, komolyan jeges. Kénytelen vagyok addig elszakadni tőle, amíg beállítunk valami normális hőfokot, de ennyi, tovább nem megy. A lábam szépen csúszik fel az övé mentén. Akarom őt, újra vele lenni igazán... tényleg, minden porcikámmal érezni.

Tárgy: Re: 10-es szoba Szer. 10 Szept. - 20:33

Scarlett & Liam

- Majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok rendben? Sok minden történhet, és nem szeretném, ha csak azért akarnál itt maradni, mert így maradna minden. – na igen, mert nem is olyan régen, azaz.. de elég régen, mert nekem ez a másfél hónap inkább másfél év volt. A lényeg az, hogy akkor még egy tóparti házról volt szó. Nem akarom, hogy ezt az egészet most döntsük el, mert előttünk az egész élet, akármi történhet, nem tudjuk csak úgy megjósolni a jövőt. Bármi jöhet igazából, csak vele vészelhessem át. Nem szeretném, ha csak azért akarna itt maradni, mert ezt a helyet már ismerjük. Az ismeretlen is tud éppolyan jó lenne. Ne akarok egyik oldalra sem elbillenni, én csak azt szeretném ezzel mondani, hogy ne most döntsünk ezekről. Legyenek ötleteink, de ne tervezzünk előre, úgy oda az egésznek a varázsa, igaz? Tudom, hogy nem könnyű ez, mert nincs könnyű életünk. Nekem itt lesz az X-Men, neki pedig ott vannak azok, akik elakarják kapni. Nem egyszerű, de nem megoldhatatlan, és én mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy olyan életünk legyen, amilyet szeretnénk, amilyet érdemlünk. Fontosabb ő nekem, mint bármi más ezen a világon, és szeretném boldognak látni, mindennél boldogabbnak. Valószínű, hogy nem lesz akciómentes ez az X-Men dolog, de… de ha túléltem azt a szigetet, akkor már ezt is túl fogom.
- Nem kell mást megkérdezni, majd elmesélem mi volt, legalábbis azt, hogy velem mi volt, rendben? – ha már úgyis megtudja, akkor tőlem tudja majd meg. Nem fogok tudni a többiekről is beszélni, mert nem tudom, hogy ők miként élték meg, mi történt velük, de azt elmondhatom neki, hogy velem mi volt, és akármilyen szívesen is tenném, nem fogom hazudni neki. Már korábban elhatároztam, hogy mindig igazat mondom neki, és ehhez tartom is magamat, bármilyen fura is az, vagy ijesztő. Hallottam már olyat, hogy a hazugságok tettek tönkre nagyon sok kapcsolatot, és én nem szeretném ezt, elakarom kerülni, mert… mert ez a másfél hónap is bizonyította, hogy milyen nehéz is nélküle. Szükségem van rá, nem tudok nélküle élni, nem is nevezném azt életnek. Nem érdekel, hogy mások mit mondanak, hogy esetleg ez túl gyors, vagy nagy szavakkal dobálózom… nem érdekel! Tudom, hogy mit érzek, biztos vagyok magamban, és ezek után nem akarom őt soha többet elveszteni, nem akarok nélküle lenni, túlságosan is fontos nekem. Átélni újra ezt az egészet… soha többet. Ha nincsenek a többiek, ha nincsen az a néhány pillanat, ami reménnyel töltött volna el újra és újra, akkor minden bizonnyal ott őrültem volna meg.
- Én is úgy szeretem. – mondom szélesen mosolyogva egy apró bólintás kíséretében. Nekem is elég szokatlan ez a sok szőr, és nem kell félne, amilyen gyorsan csak lehet, meg is szabadulok majd tőle, mert nem csak fura, de idegesítő is. Állítólag a szakáll sokat tud dobni egy ember megjelenésén, de szerintem ez rám nem vonatkozik, vagy ha mégis, akkor nem akarom, hogy vonatkozzon.
A szavaira csak mosolyogva ölelem át és nyomok egy csókot a homlokára. Talán alapvető, de nekem akkor is nagyon fontos az, hogy a keresésemre indult. Akár a birtokon is maradhatott volna, mondván, hogy túl veszélyes, és majd megoldják a professzorék ketten. Ezt is megértettem volna, mert nem várhatom el senkitől sem, hogy miattam kockáztasson igaz? Reménykedhetek, de nem várhatom el ezt senkitől sem, és éppen ezért ilyen fontos nekem az, hogy ő megpróbálta, és végül is sikerrel is járt, mikor megpillantottam őt azon a monitoron. Az volt az a bizonyos ”csakazértis” helyzet. Már nagyon hosszú ideje nem láttam, és akkor döntöttem el magamban véglegesen, hogy bármit megteszek, hogy újra láthassam a két szemmel az arcát, hogy újra megérinthessem őt, és hallhassam a hangját, a szíve dobogását éjszakánként.
-Hát… inkább ők értem. – próbáltam én azért a többiek hasznára lenni, de végül is úgy gondolom, hogy nem igazán sikerült ez. Oké, kihúztam Josie-t a vízből, de ez nem szívesség, vagy hasonló volt, bárki megtette volna, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben az, hogy otthagyjam őt, főleg nem azok után, hogy még időt is nyert nekem, mikor becsapta előttem az ajtót. Inkább a többiek segítettek nekem, mintsem én nekik. Tettük, amit tenni kellett, és ez így van jól, emiatt nem kell senkinek sem a bűntudatával küszködni. Nem tettünk rosszat, csak azért küzdöttünk a túlélésért, azért, hogy végre újra itt lehessünk, azok között, akiket szeretünk.
Érdeklődve figyelem a reakcióját, és egy pillanatra azért megijedek, mikor az arcára fagy a mosoly. Talán nem kellett volna, nem tudhatom, hogy milyen érzés neki a múlt felbolygatása. Aztán végül csak szorosan magamhoz vonom őt, amint közelebb lép, és végül mosolyra is húzom a számat a szavai hallatán, bár ezt ő nem láthatja. – Akkor majd várd ki mit kapsz jövőre! – reméltem, hogy tetszeni fog neki, abba bele se gondoltam, hogy mi van akkor, ha… ha nem akarja a múltat felemlegetni újra, de végül is nem lett semmi baj, igaz? Eddig amúgy sem kaphatott sok ajándékot, de ha rajtam múlik, akkor annyit fog kapni, amennyit csak elbír, sőt, annál is többet. Akit szeretsz, azt megleped, nem?
Csak akkor szakadok el az ajkaitól, mikor lekerül rólam a póló, és gyorsan őt is megszabadítom a pólómtól, még mielőtt újra a csókjába feledkeznék és megindulnék a fürdő felé. Majd útközbe levesszük a többit. Túlságosan rég nem éreztem magamhoz őt ilyen közel, semmire sem vágytam még olyan erősen, mint most rá.

Tárgy: Re: 10-es szoba Kedd 9 Szept. - 21:50

Liam & Scarlett

♪ Everyday I love you ♪
- Nem is tudom, hogy lenne jó, talán itt is lehetne közös életünk valahogy majd és akkor minden megmarad. Vannak mások is felnőttek a birtokon. - csak nem vágnának ki engem sem, ha mondjuk nem leszek X-men, vagy tanár. Segíthetek másban. Nem azt mondom, hogy jobb vagyok keresésben, mint a professzor, mert az tuti nem, de talán ha célirányosan kell valami, netán... nem is tudom, ő fáradt, vagy találhatok ki dolgokat, amikkel jobban működhet az iskola. Valami biztos van, amire én is jó lennék. Nem biztos, hogy el kell mennünk innen, mert félő, hogy ha ilyesmi történik, akkor csak még rosszabb lesz a helyzet évek múlva, akkor pedig nem igazán lenne hová menni és a Birtok mégis csak biztonságosabb lenne. De most még amúgy sem ez a fontos, hanem hogy itt vagyunk végre együtt, és hogy ezek után most biztos, hogy nem akarom egy ideig elengedni, semmiféle küldetésre, vagy egyébre. Majd mehet, majd ha már sikerül megnyugodnom és eleget láttam már őt ahhoz, hogy ne essek pánikba, ha hiányolnom kell hosszabb ideig. Ehhez ragaszkodom és... punktum! Amúgy is sok-sok ölelést ígért nekem, amiket be fogok hajtani rajta, és csak nem ellenkezik.
- Tudod, hogy úgy is megkérdezhetek mást, és... utólag már amúgy sem idegeskednék rajta azt hiszem. - halványan elmosolyodom. Jó, azt hiszem ez nem igaz, akkor is idegeskednék, de ha csak utólag látom meg sérüléseit, akkor jobb lesz? Kétlem, szóval talán jobb ha elmondja, ha nem is most, de majd. Nem fogok azon agyalni, mi lett volna, ha. Az a fontos, hogy nem lett, de attól még érdekel, hogy mégis mi történt velük, hogy lesz-e ennek valami következménye, azért ez mégis csak mindenkit érint, engem is, attól még, hogy nem voltam ott, hanem kénytelen voltam a hülye birtokon dekkolni. A kérdésére elnevetem magam és kicsit még játékosan meg is paskolom az arcát, a szakállát igazából. - Hát... én jobban szeretem ha sima és puha, ha puszilgatható. - talán egy minimális borosta esetleg az belefér, az szokott tetszeni rajta, de azért ez, ami másfél hónap alatt összejött, mindenképpen sok nekem. Sokkal jobban értékelem, ha szépen eltünteti, már csak azért is, mert ez arra emlékeztet, hogy milyen rossz lehetett neki minden normális emberi eszköz nélkül.
- Ez alapvető, én nem is tudtam volna csak úgy várni és nem csinálni semmit. - még meg is rázom kicsit a fejem és nem bírom ki, hogy ne öleljem meg őt újra. Egyszerűen iszonyatosan hiányzott, csak most éreztem igazán, amikor már tudtam, hogy jön, de még csak úton voltak. Nem akarom ezt soha többé átélni. Azt hittem, hogy az a másfél hét volt a legrosszabb, de akkor legalább nagyjából tudtam, hogy jól van, hogy fizikailag minden bizonnyal nincs nagyobb baja. Így viszont... a folyamatos aggodalom, a bizonytalanság, komolyan szinte már elviselhetetlen volt, akkor is, ha végül is én találtam meg először, mert alig láttam őt, csak talán egy villanásra a háttérben és az szinte semmi, de talán neki az is valami volt, hogy legalább egy rövid időre látott. De most akkor is az a legfontosabb, hogy itt van, csak ez számít és semmi más.
- Azért van sejtésem, gondolom nagyon sokat tett mindenki a többiekért, te is értük. - mosolyodom el, mert ismerem őt már ennyire. Bátor és biztos vagyok benne, sajnos, hogy időnként hajlamos túlzásba vinni. Olyasmibe is belemenni, amibe nem kellene, amiből nagyobb baj is lehet. Nem valami jó ez, de nem tehetek ellene semmit, nem fogom őt megváltoztatni, mert akkor az már nem ő lenne. Én nem vagyok egy bátor kalandor típus, az a helyzet, de ő... nem véletlenül más a képességünk. Az enyém inkább passzív, afféle csendes és nyugodt, az övé viszont harciasabb, hirtelenebb, épp ezért jó ő X-mennek és épp ezért nem lennék én alkalmas semmiféle harci bevetésre, vagy hasonlóra. Arra viszont nagyon is alkalmas vagyok, hogy vele foglalkozzam most, és ha muszáj lenne se hagynám most magára, ez nem kérdés.
- Helyes válasz! - széles mosollyal már fel is pattanok az ágy széléről, hiába hogy csak éppen most ültem le egy pillanattal ezelőtt. Nem számít ez most, ő a fáradt, nem én, vagy legalábbis én nem látványosan. Amikor viszont előkerül az album kíváncsian nyitom ki és egy pillanat alatt lefagy a mosoly az arcomról. Na nem azért, mert akár csak kicsit is rosszul érintene a dolog. Komolyan nem is tudom, hogy mit mondjak, pillanatok telnek el, amíg csak állok és szótlanul lapozom végig az albumot. Nem tehetek róla, de szép lassan könny szökik a szemembe. - Ez... ez egyszerűen... - csak magamhoz szorítom az albumot és közelebb lépek hozzá. Nem tudom most én megölelni, de várom, hogy ő megtegye, miközben én a fejemet a vállán pihentetem. - Soha nem kaptam még ilyen szépet... komolyan soha. - nem azért sírok, most tényleg nem, mert valami baj lenne. Egyszerűen csak tényleg így érzem. Ez a legszebb ajándék. Emlékezett rá és tudta, hogy nekem ez fontos, mégis mit adhatott volna ennél bármi jobbat? Beletelik egy kis időbe, amíg sikerül hátrébb lépnem, végül csak elszakadok az albumtól és leteszem szépen az asztalra. - Már mondtam és nem tudom, hogy mondhatnám máshogy, de... - nem, nem kellenek mindig szavak, tudja, hogy szeretem és nem adhatom ezt most máshogy a tudtára, mint hogy a kezeimbe fogom az arcát, hogy lassan megcsókoljam. Lassan, de hosszan, mindent beleadva, csak aztán vándorol lejjebb a kezem, hogy levegyem róla a pólót. Fürdés jön... vagy valami olyasmi.

Tárgy: Re: 10-es szoba Hétf. 8 Szept. - 16:19

Scarlett & Liam

-Persze, hogy lehet! Tudom, hogy nem éppen szokványos a helyzet, de… de megvédenélek, nem esne bajod, vigyáznék rád. Most itt van ez az X-Men dolog, és esélyes, hogy néha távol leszek, és nem mindig biztonságban, de csak egy szavadba kerül, hogy elmenjünk, oké? Szeretem ezt a helyet, de téged sokkal jobban, szóval… ha úgy érzed, hogy menni kell, akkor csak szólj, jó? – régen azért más volt a véleményem erről a helyről. Akkor menedéknek láttam a mutánsoknak, akiket a társadalom kitagadott, vagy kitagadott volna. Úgy voltam vele, hogy itt felkészülök majd a jövőre, és szerepet vállalok abban, hogy mi mutánsok ne bujkáljunk többet. De aztán jött Scarlett és minden megváltozott. Nekem… jó így. Elkezdtem megkedvelni ezt a helyet és mindenki mást is benne, de… de Scarlett sokkal többet jelent. Belekezdtem most ebbe az egészbe, és minden bizonnyal lesz még pár olyan alkalom, hogy többet leszek távol, vagy épp csak veszélyesebb helyen, de nem hinném, hogy ne lehetne normális életünk. Nem lenne könnyű csak úgy mindent itt hagyni, de megtenném érte bármit megtennék. Ez a hajóút most megmutatta, hogy mi mutánsok nem tudunk olyan könnyedén élni, mint az emberek, de ez nem jelenti, hogy ne próbálhatnánk meg. És én meg szeretném próbálni, vele szeretném ezt.
- Igen, tudom, de nem akarom, hogy feleslegesen idegeskedj. Volt egy-két elég kemény helyzet, de átvészeltük őket. – mondom egy gyors mosollyal, bár kötve hinném, hogy olyan nagyon megnyugtattam volna őt. Tudom, hogy előbb-utóbb látni fogja mindazt, amit a sziget hagyott maga után rajtam, de nem szeretném, ha azon idegeskedne, hogy mi történhetett volna, épp elég az, ha én kivagyok miatta bukva. Párszor közel jártam ahhoz, hogy meghaljak, és ha nincs valaki mellettem, vagy nincs az a szamuráj a véres fiolával, akkor nem lennék most itt. Örülök, hogy élek, de ugyanakkor megrémít az, hogy milyen könnyedén érhetett volna véget minden. A szerencse, vagy a sors… nem tudom, de semmiképpen sem az én érdemem ez. Mások tartottak életben, nem azért vagyok itt, mert olyan hatalmas dolgot tettem volna. Másoknak köszönhetem ezt, úgyhogy azt hiszem szerencse inkább. – Szóval nem tetszik? – kérdezem játékos mosollyal. Igazából nekem se tetszik, egyrészt mert nem is áll annyira jól, másrészt meg elég idegesítő, hogy az arcom tiszta szőr, úgyhogy amint lehet meg is szabadulok a szakálltól.
- Nézd, nem számít, az a lényeg, hogy kerestél engem, hogy nem adtad fel, és én nem is tudom mit mondjak neked. – mégis mi olyat mondhatnék, amit ne hallott volna már eddig is? Elképesztően boldog vagyok amiatt, hogy keresett engem, mert volt bennem egy kis félsz, hogy nincsen a birtokon, hogy valahol máshol van, messze, messzebb, mint hinném. Viszont nem így volt, keresett, és én… én nagyon hálás vagyok neki ezért, mert ha nem is járhatott sikerrel, de a tudat már bővel elég, hogy keresett. – Amúgy meg…végül is, te találtál meg először. – ha azt nézzük, hogy ő volt azon a monitoron, amit találtunk Josie-val, akkor még sikerrel is járt, mert megtalált minket, úgyhogy még csak rágódnia sem kell ezen. Ha nem is tudta azonnal, hogy hol vagyunk, de megtalált minket, és reményt adott, mert abból már igazán kevés maradt akkorra.
- El sem hinnéd mennyit köszönhetek a többieknek. – és soha nem fogom ezeket tudni meghálálni. Megmentettek, mégis hogy lehet ezt viszonozni? Miattuk lehetek itt, miattuk kellett felkészülnöm teljesen feleslegesen a halálra, és ennek nagyon is örülök. Még soha nem voltam ilyen boldog, ha valamit feleslegesen kellett csinálnom. Egyedül azon a szigeten nem húztam volna sokáig, szerencsém volt a többiekkel. Az pedig már csak külön öröm, hogy volt valaki Scarlettel, aki segített neki, aki megértette őt. Nem ismerem a srácot, de elrebegek neki egy hálát, amiért jókor volt jó helyen, és ott volt Scarlett mellett, mikor én nem voltam. – Ne is mond, amilyen gyorsan csak lehet megszabadulok tőle. – persze, a szigeten a legkisebb a bajom a szakállam volt, de visszatérve a civilizációba, azért elfogadnék egy borotvát, amivel gyorsan megszabadítom majd magamat a rengeteg szőrtől. Fura volt látni magam, miután elhagytuk a szigetet, mert… mert kicsit úgy érzem, mintha más ember jött volna vissza. A szakáll tényleg elég sokat tud változtatni az összhatáson, de én inkább megszabadulok tőle, nem vagyok szakállpárti. – Hogy jöhetsz-e velem? Scarlett… elvárom, hogy gyere velem! – mondom mosolyogva, de még mielőtt a fürdőszoba felé venném az irányt, az éjjeli szekrényhez lépek, hogy előbányászhassak onnan egy albumot. – Boldog születésnapot! Tudom, hogy lekéstem, szörnyen sajnálom is, de azt hittem vissza érek addigra, szóval… - azért jóval több mindent kapott volna tőlem, és talán még fog is, mert vannak dolgok, amiket muszáj bepótolni, és ez is egy ilyen dolog. – Emlékszem, azt mondtad egyszer, hogy néha már alig emlékszel az arcukra. Úgyhogy összeszedtem a létező összes képet róluk, rólatok… tudom, hogy nem az év legjobb születésnapi ajándéka, de nem számoltam azzal a szigettel. – még szerencse, hogy az indulás előtt kezdtem bele az egészbe. Nem volt könnyű, végig kellett járnom a létező összes hivatalt, hogy megszerezhessem a képeket a szüleiről, na meg aztán találtam olyat is, amin együtt vannak, és azt kell, hogy mondjam, Scarlett már kicsinek is elképesztően aranyos volt.

Tárgy: Re: 10-es szoba Vas. 7 Szept. - 20:19

Liam & Scarlett

♪ Demaged ♪
- Nem a te hibád lett volna, ha bármi történik, de nem történt és ez a lényeg. Csak tudod... félek tőle, hogy ezek után... Szerinted valaha elmehetünk innen, lehet közös életünk egyáltalán? - nem arról van szó, persze nem rossz itt, meg semmi, de azért mégis csak más, ha családként akarsz élni, és én valamikor egyszer szeretnék átlagos életet, most pedig nagyon úgy fest, hogy erre igazából semmi esély sincs. Itt folyton baj történhet, főleg akkor ha ő is olyan lesz... X-men. Nem tudjuk elkerülni, és még be is törtek. Lehet, hogy tényleg veszélyes odakint lennem? De nem akarok világ életemben csak félni, mert az úgy egyszerűen nem élet. Vajon lehetne itt is rendes közös életünk? Nem is tudom... nagy ez a birtok, valahol messzebb egy saját ház, ahol magunk lehetünk, de azért mégis csak közel van minden és mindenki és akkor Liamet sem szakítom el ettől az X-men dologtól. Jó lenne, talán ez lenne a megoldás, nem igazán tudom, egyelőre még azt hiszem az a fontos, hogy azon túltegyük magunkat, ami történt, hogy kiélvezzük, hogy megint együtt lehetünk, aztán majd ráérünk gondolkodni az összes többin. Ezért van, hogy a húgomat sem támadtam be most azonnal, mert nem biztos, hogy okos ötlet lenne, de fogom... szeretnék beszélni vele.
- Tudod ugye, hogy meg fogom látni, ha van rajtad valami csúnyább seb? És azért ez... szakáll... - inkább csak piszkálom most, ezért is a mosoly. Nem kell, hogy azzal nyugtasson, hogy nincs semmi baj, miközben látom rajta, hogy milyen állapotban van és biztos vagyok benne, hogy voltak nem is gyenge sérülései. Ismerem már annyira, hogy nem tud nekem hazudni, ha nem is most azonnal faggatom neki, de attól még szeretném tudni, hogy mi is történt azon a szigeten. Nem ez a fontos most, hanem hogy jól van, és itt van, de attól még ez is elég lényeges. Az pedig tény, hogy látni fogom őt, és hiába mondja, hogy ez sérülés nem nagy dolog, ha egyszer nyoma maradt. Ha valaminek nyoma marad az igenis nagy dolog, ő tudja a legjobban, hiszen ott van most is a már kis halvány heg, ami ő okozott, ha nem is szándékosan.
- Azt máshogyan jelzi a képességem, ha valaki meghalt, és... tudom, de attól még rémes volt, hogy nem tehettem semmit. Azt hittem, hogy, ha más nem is, de legalább én megtalállak. - tudom, hogy buta és naiv feltételezés, de akkor is így voltam vele. Elég rendesen sikerült magamat megkínozni a próbálkozásokkal, de úgy is tudtam, hogy még a közelében sem vagyok annak, amit neki kellett átélnie, amit neki kellet kibírnia, így aztán őszintén szólva nem érdekelt egy kis vér, vagy fejfájás. Csak meg akartam próbálni, küzdeni minden áron, mert tudom, hogy ő is ugyanígy tett volna. - Igen, rendes srác, és örülök, hogy volt, aki segített neked, legalább nem voltál egyedül. - sovány vigasz, de vigasz. Volt, aki vigyázott rá, voltak velük felnőttek is, hiába hogy tudom, hogy már Liam sem gyerek igazából, sőt én sem. Húsz lettem, de valahogy el is felejtettem a születésnapomat. Az volt az, ami aztán végképp nem érdekelt akkor, amikor a számomra legfontosabb személy nem lehetett itt velem. Csak lassan bólintok. Megjegyzem annak a lánynak a nevét, mindenkiét, aki segített abban, hogy végre hazajöhessenek, bár gondolom mindenkinek ugyanúgy az érdekében állt.
Az tényleg nem kérdés, hogy még az átlagosnál is gyakrabban lesz most rá szükségem, az érintésére és a csókjára, mert csak vele akarok lenni. Nagyon remélem, hogy nem kell majd rövid időn belül valami miatt megint elszakadni egymástól. Gondolom ezek után simán esélyes, hogy tényleg X-men lesz belőle, elég érett már rég, és ezt az egészet is sikerült átvészelnie. - Tény, hogy elég szokatlan ez a sok szőr. - nevetem el magam, ahogy a kezem az arcára csúszik, aztán irány felfelé. Tudom én, hogy biztos vannak, akik a komolyabb külsejű pasikra buknak, és ahhoz hozzá tartozik a szakáll is, de nekem sokkal jobban tetszik, ha finom, puha az arca. Nem is nagyon szólalok meg, amíg felérünk, csak szorongatom a kezét, és próbálok megnyugodni, elhinni, hogy tényleg itt van és hogy nem fogok felébredni, hogy kiderüljön, hogy csak már annyira akarom, hogy túlságosan valóságos volt az álom erről. A szobájába érve aztán szépen lehuppanok az ágyára. - Menjek... veled? - nem biztos, hogy igazán áll már a lábán, de őszintén szólva szívesen mennék vele, hiszen iszonyatosan hiányzott nekem, minden szempontból, nem akarok itt kint várni egyedül, amíg fürdik.

Tárgy: Re: 10-es szoba Pént. 25 Júl. - 17:11

Scarlett & Liam

Nem akarom őt levakarni magamról, se elküldeni. Bolond lennék ezt tenni. Imádom őt, sokkal jobban érzem magam, ha láthatom, vagy hallhatom a hangját. Anyám nem hagyott akkor dönteni, de most dönthetek. Én Scarlett az én döntésem. Ő az, aki mellett ébredni akarok minden reggel, aki mellett álomra hajtom a fejem. Vele szeretném leélni az életem, minden boldog és szomorú másodpercét. Végre választhatok, és én őt választom, ezt pedig soha nem fogom megbánni. Ha leszek olyan hülye, hogy valamiért képes leszek megint azt hinni, hogy magamtól kell megvédenem őt, akkor… akkor jöjjön utánam, ne hagyjon elmenni, ha kell szóljon Bestiának, hogy üssön ki és zárjon be. Nem akarok többet nélküle lenni, már ez a másfél hét is pokoli volt, hát akkor mi lenne, ha egy életen át kéne nélkülöznöm a pillantását, az ajkait? Azt hiszem tényleg van rosszabb dolog a halálnál. Egy élet Scarlett nélkül… szerintem ennél rosszabb dolog nincs a világon. Viszont egy élet vele, ennél jobb sincs, és én vele vagyok, most, és mindörökké.
-Örülök, hogy tetszik, direkt neked tartogattam. – mondom vigyorogva. Igen, az már biztos, hogy egy elég fura helyzet volt az, mert hát… nem nagyon számítottam arra, hogy csak úgy mond egy ilyet, és azt hiszem sikerült kellőképpen is zavarba ejteni vele, bár azért próbáltam valahogy ezt elrejteni, hát… nem tudom mennyire sikerült, de most már mindegy is. – De a tied közelébe még így sem érhet. – mondom megjátszott csalódással, de aztán pár pillanat múlva már újra mosolygok. Jó, tudom, hogy nem láttam még belőle olyan sokat, mint szeretnék, de… de majd fogok, majd ha úgy érzi, hogy készen áll. Nem csak rám, hanem ránk, kettőnkre. Nem fogom siettetni, túlságosan is fontos nekem, hogy sürgessem őt emiatt. Majd, ha kész van rá, majd, ha úgy érzi, hogy itt az idő, és én várok addig, és a világ legboldogabb embere leszek, mikor eljön ez a pillanat. Mindegy, hogy ez holnap, egy hét múlva, vagy egy év múlva jön el. Akármi is történik, én ott leszek mellette, működni fogunk, mert túlságosan fontos ő nekem, hogy elengedjem a kezét, akárcsak egy pillanatra is. Mondhatnám, hogy ő életem szerelme, és ez igaz is, de csak részben, mert én sokkal tovább fogom őt szeretni. Nem tudom, hogy van-e valami a halál után, vagy csak jön egy másik élet, de biztos vagyok benne, hogy szeretni fogom őt, bárhol is legyünk. Ha kell, akkor minden következő életemben őt fogom keresni, és szeretni. Örökké.
- Akárhol is legyünk, visszatalálunk majd egymáshoz mindig, rendben? Ígérem, hogy bárhol is legyek, visszajövök, mindegy, hogy mibe kerül. Most már nem választhat el tőled semmi sem. – egyszerűen nem engedem és kész. És egyszerűen muszájnak érzem, hogy ezt elmondja neki. Nem mintha elakarnék tűnni, csak hát… soha nem tudni, hogy mikor szól közbe az élet, és írja át a forgatókönyvet. Szeretném, ha emlékezne erre, amit mondtam, hogyha baj történne. Akármi lesz, én visszajövök, mindegy, hogy mit kell tennem ennek érdekében. Talán időbe telik, talán egyből sikerülni fog, de a lényegen mit sem változtat: visszajövök. Már megmondtam neki, hogy ez egy életre szóló szerelem, szeretni fogom, amíg élek, történjen akármi is, legyen akárki is. Attól a perctől fogva, hogy megcsókoltam őt a nyaralóban, nem volt és nem is lesz olyan perc, hogy ne szeretném őt.
- Befogjuk, előttünk az egész élet, hogy bepótoljuk. – persze, én se szívesen szakadnék el tőle, még egy olyan dolog miatt sem, mint az alvás, de… de muszáj, mert ha holnap tényleg beleakarunk vágni a pótlásokba, akkor kipihentnek kell lennünk, hogy egész nap talpon legyünk. Valamit, valamiért, és azért, hogy egy egész napot töltsek vele, pár óra alvás nem is tűnik olyan nagy árnak.
Szorosan ölelem őt magamhoz, ahogy a mellkasomra teszi a fejét. Így kell véget érnie egy tökéletes napnak, és így is kell kezdődnie egy újabbnak. Mosolyogva hallgatom, ahogy dúdol, miközben a lehunyom a szememet. Minden egyes szívdobbanásom neki szól, érte.
-Kelleni fog az a szoba. – mondom még mindig mosolyogva, bár ő ezt most minden bizonnyal nem láthatja. Valahogy ki kell harcolni azt a szobát, mert… mert így szeretnék minden napot zárni.

// Köszi a játékot, nagyon élveztem, mint mindig Smile

//

Tárgy: Re: 10-es szoba Pént. 25 Júl. - 10:47

Liam & Scarlett

♪ We found love ♪
Nem is akarom, nem viselném el, ha még egyszer ilyet tenne. Vagyis... nem hagynám neki. Nem hagynám elmenni. Lehet, hogy nem volt akkor elég erőm, lehet hogy képtelen voltam tenni ellene, mert előtte ütött ki elég csúnyán, de nem számít, akkor utólag keresem meg. Utána megyek és nem hagyom, hogy valaha is újra nélkülem akarjon lenni. Lehet, hogy túlzás, lehet hogy nem kellene ennyire folyton vele akarnom lenni, de én ezt szeretném, mert túlságosan oda vagyok érte és nem tud csak úgy elküldeni, vagy levakarni, nagyon remélem, hogy már nem is akar többet soha. Szeretnék minél több időt vele lenni és remélem, hogy meg tudjuk valahogy győzni az alapítókat, hogy ne kelljen az éjszakákat se külön töltenünk egymástól, soha, hogy vele ébredhessek minden reggel és ő legyen az utolsó, akit látok.
- Hát igen, például arra. - nevetem el magam, még mindig kissé zavartan, pedig már nem kéne. Szó se róla az egy elég érdekes helyzet volt, főleg másnap reggel, miközben még csak előtte lévő nap ismerkedtünk meg és még mindig új volt és szokatlan. - De kár tagadni, tényleg... szép hátsód van. - mármint persze amennyit láttam már belőle teszem azt fürdőnadrágban. De legalább már bátrabban ki merem ezt mondani, mosollyal az arcomon és nem fülig vörösödve a miatt, hogy ilyesmi ki mert csúszni a számon. Tény és való, hogy gyakran hajlamos vagyok előbb beszélni, mint gondolkodni és ennek azért meg szokott lenni jócskán a következménye, de esetében ez nem érdekel már, mert ha megmosolyogtatom vele, akkor már is bőven jó célt érzem el az egésszel. Szeretem őt, akkor pedig nem kell zavarban lennem, ha olyasmit mondok ki, amit esetleg más nem tennem meg csak úgy másnap reggel egy első csók után. Én mégis képes voltam rá, és bőven elég nekem, hogy láthatom, hogy amikor össze-vissza habogok ő akkor is mosolyog és a végén egyszerűen csak megcsókol. Abból tudom, hogy nem zavarja, amit teszek, ahogy viselkedik, hogy... tetszik is neki talán a kissé néha furcsa stílusom. A éneklésre csak lassan bólintok. az lesz, énekelem azt neki, amit anya nekem, mikor kicsi voltam. És majd kiderül, hogy mennyire tetszene neki egyáltalán. Ha nem, hát majd úgyis szól, bár ahogy ismerem képes lenne akkor is végighallgatni, ha a hangom rémesen idegesítő.
- Úgy se tilthatna tőled el senki, kiszöknék az ablakon, vagy... bármi. - nem viccelek, tényleg így van, inkább szöknék el, hogy vele lehessek, mint hogy ne így legyen. Túlságosan oda vagyok érte ahhoz, hogy bárki is azt mondhassa, hogy ne akarjak vele lenni minden pillanatban. Nekem csak ő a fontos, most a legfontosabb a világon, így hát persze, hogy nem akadályozhat benne senki, hogy vele legyek, még apa sem, akkor se ha aggódna. Egyébként is húsz éves leszek mindjárt, lassan már mégis csak felnőttnek számítok, még ha agyban ez nincs is még teljesen meg. Amikor pedig újra megszólal gondolkodás nélkül küzdöm magam kicsit feljebb, hogy megmutathassam neki mennyire oda vagyok érte, bár azt hiszem ezzel már tökéletesen tisztában lehet. Az pedig hidegen hagy, hogy más mit gondol, hogy van, aki szerint esetleg túlzás az, amit csinálunk, hogy túl sok a csók, de én szeretem őt, akkor pedig miért kéne visszafognom magam?
- Nem is tudom, csak annyira hiányoztál és most végre itt vagy és be akarok pótolni mindent, ami kimaradt, azt a másfél hetet. - mosolyodom el. Tudom én, hogy lehet holnap is, azt is, hogy van előttünk egy egész élet, amit együtt akarunk tölteni, de attól még most nehéz rávenni magam, hogy aludjak. Végül csak engedem, hogy közelebb húzzon magához, a fejemet pedig szépen a mellkasára engedem. - Igen, ez a legfontosabb. - bököm még ki halkan, aztán egy jól eső sóhajjal engedem el magam. Csak ekkor ugrik be, amit ígértem. Nem biztos, hogy fogok most énekelni, de legalábbis halk dúdolásba kezdek. Jól esik hallani a szíve minden dobbanását, jól esik a karjai között lenni, egyszerűen csak jó vele lenni, és várni, hogy lassan elnyomjon az álom.

//Köszönöm a játékot, imádtam! :alllove:

//

Tárgy: Re: 10-es szoba Csüt. 24 Júl. - 17:36

Scarlett & Liam

Nemcsak amiatt mentem el olyan gyorsan, mert hirtelen ez jutott az eszembe. Nem. Amíg kint várakoztam és reménykedtem abban, hogy ne legyen baja, akkor jutottam arra, hogy meg kell lépnem. Hogy el kell tűnnöm egy kis időre, mert ilyen még egyszer nem fordulhat elő, még egyszer nem történhet meg az, hogy ártsak neki. Nem hirtelen jött ötlet volt, hanem átgondolt. Csakis az járt a fejemben, hogy ártottam neki, hogy bántottam, pedig… pedig nem akartam, és hiába volt véletlen, attól még rosszul fogom érezni magam. Nem örökké, de egy darabig mindenképpen. Szeretném, ha nem felejtene el soha, de nem úgy, hogy megégettem és adok neki ”emléket” ezzel magamról. Azért mentem el olyan gyorsan, mert ha tovább maradok, akár egy perccel is tovább, már nem tudtam volna elmenni. Mindennél jobban szeretném őt magamnak, szükségem van rá, és tudtam, hogy nem fogok tudni elmenni, ha nem lépek gyorsan. Azt hittem az ő érdekében teszem, amit teszek, hogy így védem őt meg, de… de nem, ez hülyeség. Lari ébresztett rá arra, hogy mekkora baromságot is tettem. Egyrészt mert ugyanazt tettem vele, mint anyám velem. Nem kérdeztem meg arról, hogy mit akar, csak tettem, amit helyesnek véltem az ő érdekében. Másrészről meg, mert nem tudom őt megóvni magamtól. Kész vagyok, hogy egy életet leéljek mellette, és ehhez elengedhetetlen az, hogy lássa milyen vagyok, mikor elborul az agyam. Ha szeretem – márpedig nagyon szeretem – akkor neki kell adnom magam, testestül-lelkestül, és nem óvhatom őt meg magamtól. Butaság volt, az egyik leghülyébb dolog, amit csináltam, és többet nem fog előfordulni, nem fogok direkt elmenni. Ez a másfél hét győzött meg arról, hogy nélküle az életem nem működik. Róla álmodom, ha alszom, és arra vágyom, hogy a karjaiban tarthassam őt, ha ébren vagyok. Ez a másfél hét csak még inkább megerősített abban, hogy mellette szeretném tölteni az éjszakáim, a nappalaimat pedig a szíve társaként, az emberként, akit szeret.
-Leégetni magad? Mire gondolsz? Mikor a fenekemnek bókoltál?– kérdezem mosolyogva, vagyis nem, inkább vigyorogva tőle. Egyáltalán nem égette le magát, csak szimplán… Scarlettes volt. Én szeretem őt hallgatni, mikor zavarban van és össze-vissza mond mindent, szerintem aranyos, egyáltalán nem zavar a dolog. Oké, talán az egy kicsit furcsa volt, mikor a fenekemnek bókolt, mert kellőképpen zavarban éreztem magam a dolog miatt, de végül csak nevettem rajta. – Akkor se szeretnék ki belőled, ha megakarnál ölni. – nem gondolom komolyan a szavaimat egy kicsit sem, Scarlett a légynek sem tudna ártani, ezt jól tudom, és azt is, hogy bármit is tesz, bármennyire akarná azt, hogy ne szeressem, nem menne neki. Az életem legfontosabb részévé vált, a szívembe fogadtam őt, és képtelen lennék csak úgy kiszeretni belőle. Az… az lehetetlen, soha nem lennék rá képes. – Énekeld azt, amit neked énekelt anyukád, az jó lesz. – mondom mosolyogva. Igazából teljesen mindegy, hogy mit énekel, mert mindenképpen szeretném hallani a hangját, a hangot, amibe több minden mással együtt menthetetlenül beleszerettem. Szeretném, ha ez a hang lenne az, ami végigkísér az életem során, az ő pillantásával együtt.
- Csak tudod van ez az apa-lánya dolog, hogy nem szívesen engednek más fiút a közelükbe a lányuknak. Nem mintha számítana, mert így is úgy is a közeledben lennék folyton, csak hát tudod... mindegy, ha azt mondod, hogy örülnének, akkor örülnének. – mondom mosolyogva, ahogy bólintok egyet. Elvégre ő ismerte a szüleit, ő tudhatja, hogy miként reagáltak volna rám. Minden bizonnyal nem futottunk volna össze előbb, csak itt a suliban, bár talán nem kerül ide, ha a szülei életben maradnak… nem tudom, örülök, hogy ide került, hogy itt van nekem, de ez azt nem jelenti, hogy örülök annak, ami a szüleivel történt. Ez egy…fura helyzet. Minden rosszban van valami jó, de ettől még nem akarjuk a rosszat. Főleg annak nem, akit szeretünk.
- Akár meg is mutathatnád! – mondom mosolyogva, ahogy kicsit megemelem a fejem, hogy jobban hozzáférhessek az akjaihoz. Talán tényleg elégé idegesítő lehet másoknak ez, de szerintem ha úgy éreznének, ahogy mi, akkor megértenék a dolgot. Csókoltam már néhány lányt, de egyik csók sem jelentett semmit. Erre itt van Scarlett, akivel igenis számít minden egyes csók, minden együtt töltött perc, és én egyetlen pillanatot sem akarok elvesztegetni ezekből. Ha valakit zavar, akkor hunyja le a szemét, mert ez van, és kész.
- Miért mit szeretnél csinálni? – kérdezem halvány mosollyal az arcomon, ahogy kíváncsian pillantok rá. Együtt tudok vele érezni, amiért nem akar aludni, de… de nem szeretném, ha miatta kelne holnap nagyon nyúzottan fel, elvégre kitudja, hogy mit tervez holnapra, és ha tervez valamit mondjuk a csajokkal, akkor nem árt, ha kipihent és tud pörögni egész nap, nem? – Tudom, értem, hogy mit érzel, de képzeld el, hogy holnap itt fogsz ébredni velem, a karjaimban. Én leszek az első dolog, amit látsz majd, ahogy te is nekem. Ennél jobban pedig nem kezdődhet egy nap, igaz? – nézek rá mosolyogva, ahogy kicsit közelebb húzom őt magamhoz. Nem szívesen szakadok el tőle még az alvás kedvéért sem, de … de muszáj aludni, ha szeretnénk egy tökéletes napot, tökéletes kezdettel.

Tárgy: Re: 10-es szoba Szer. 23 Júl. - 20:25

Liam & Scarlett

♪ I believe I can fly ♪
Igen, ezt a hirtelen felindulást már sikerült megtapasztalnom nála, amikor azt a fickót a pályán... no meg persze, amikor úgy döntött, hogy elmegy. Talán ha hagyott volna magának pár napot átgondolni, akkor nem ez lett volna a vége, de nem, azonnal eldöntötte, hogy elmegy, mert nem akar ártani nekem, mert nem tudja máshogyan kezelni a helyzetet, és kár lenne tagadni, hogy ez mennyire fájdalmas eset volt számomra. Nagyon... rémesen, de nem számít, már nem számít. Nem hagynám, hogy máskor ilyet tegyen, egyszerűen nem engedném el, vagy ha mégis sikerülne neki, akkor utána mennék és kész. És az a fontos, hogy most itt vagyunk végre együtt, és őrült szerencse, hogy a szobatársai még csak nincsenek is itt. Nem lett volna olyan kellemes ez a nap, ha velük is meg kell osztani. Ez a békülés úgy az igazi, ha tényleg csak kettőnké, ha tényleg egy kicsit olyan, mintha visszacsöppentünk volna Atlantába. Nem azt mondom, hogy az a mérce innentől, mert biztos vagyok benne, hogy lesznek még épp olyan szép napjaink, sőt sokkal szebbek is. Csak annyi a lényeg, hogy most megint jól érzem magam, vele, mellette... rajta, mindegy, csak a közelében a lényeg és még így az sem érdekel, hogy a múltamról ejt szót. Nem zavar, mert az is a részem, az is közre játszott abban, hogy most itt vagyok, hogy ilyen lettem, hogy megismerhettem. Képtelen lennék dönteni, hogy mégis mi lenne a jobb, vele vagy a családommal, de nem is akarok. Ez nem döntés kérdése, nekem ő van és vele vagyok most boldog. A helyzethez képes igenis tényleg és őszintén nagyon boldog.
- Végül is... megpróbálhatom. Égettem már le magam előtted, és remélem, hogy a végén nem a rémes hangom miatt szeretnél ki belőlem. - tényleg nem tudom, hogy mennyire énekelek jól, igazából még nem hallottam magam, és mást se kérdeztem még. Egyébként is inkább csak a zuhany alatti dúdolgatást műveltem eddig, az pedig nem olyan hű de nagy dolog. De örülök neki, hogy már csak a lehetőségnek is ennyire örül, én pedig csak mosolyogni tudok arra, amit mond, de egész este nem is nagyon megy más. Azért nem venném biztosra, hogy tetszeni fog neki, de ha igen, akkor tuti, hogy a mennybe kerülök majd. - És mit szeretnél, mit énekeljek? Altatót, mint... anya? - emlékszem még a szövegre, olyan sokat hallottam, hogy nem félek tőle, hogy bármi is kiesett, azóta pedig persze volt rá mód, hogy egy kicsit újra ismételjek, hiszen elég elterjedt együttesről van szó, nem volt bonyolult ABBA lemezt szerezni.
- Tudom, és ez a legfontosabb, és hogy én is imádlak téged, ha pedig boldog vagyok, akkor biztos vagyok benne, hogy annak ők is örülnének. - a szüleim kedves emberek és biztos vagyok benne, hogy nem tiltottak volna el attól, aki látszik, hogy fontos nekem, akiért oda vagyok. Persze ha nem változik semmi, akkor talán nem találkozunk soha, bár lehet, hogy akkor is ide kerültem volna ugyanígy, nem tudhatom, de az biztos, hogy Kanadában nem futottunk volna sajnos össze. Nem számít, az a fontos, hogy megtaláltuk egymást, és hiába a kis idő, ami kimaradt, most már nem akarom elengedni soha többé és remélem, hogy benne sem merül fel már soha, hogy el akarjon menni, akár csak rövid időre is.
- Akkor jó, mert... oda vagyok a fiáért, remélem, hogy ez látszik. - képtelen vagyok rá, hogy ne küzdjem megint feljebb magam kicsit és ne tapadjak az ajkaira. Szükségem van a csókjára, akkor is, ha mások szerint talán idegesítő lehet, hogy minden második mondatot szinte ezzel zárunk, de ha egyszer jó? Így érzem teljesnek ezt, és még olyan új és friss minden, érthető, hogy ennyire egymásra vagyunk hangolódva, ennyire ráfüggtünk egymásra. - Álmos vagyok, de... olyan nehéz rávenni magam, hogy aludjak most. - úgy csinálnék valamit, nem is tudom, csak nehéz lecsukni a szemem és nem őt nézni, nehéz elszakadni még addig is, amíg alszom, akkor is, ha azt a karjai között tehetem, de tényleg álmosodom. Legszívesebben csillagokat néznék a tetőn, vagy tudom is én, bármit... csak még vele lehessek egy kicsit.

Tárgy: Re: 10-es szoba Szer. 23 Júl. - 11:59

Scarlett & Liam

Általában elég mérsékletes vagyok, nem szoktam túlzásba esni az olyan dolgokkal, mint mondjuk az ivás, az egyetlen hibám ilyen téren, hogy elég hamar feltudom kapni a vizet, hirtelen haragú vagyok, és ilyenkor előbb cselekszem, mint gondolkodom, de nem tehetek róla, elvégre ösztönlény vagyok, az érzéseimre alapozok a logika helyett. Utálom mikor valaki elemezgeti a helyzetet és kiszámítja azt, hogy mit kell tegyen, hogy minél jobban teljesíthesse a feladatát. Szerintem ez nézőpont kérdése, így én úgy cselekszem, ahogy saját magam látom helyesnek a dolgot. Az érzéseim és az ösztöneim alapján döntök, és szerintem ez nem olyan nagy baj, mint ahogy azt sokan mások beállítják. Nem robotok vagyunk, hanem emberek, muszáj éreznünk és az érzéseinkre hagyatkozni, mert azok nem hagynak cserben minket. Mindig az első gondolat a helyes, az első megérzés, az utána lévőek már csak mind a megtévesztést szolgálják. Elakarnak bizonytalanítani. Fura egy dolog ez, olyan, mintha az élet így vizsgáztatna téged folyamatosan. Meglehet ezen a vizsgán bukni, hiszen a döntéseink és tetteink hatással vannak másokra. Hogy jó, vagy rossz hatással az már a döntés mibenlétében rejlik. Éppen ezért mindig az a helyes, amit a szíved súg, és amiről az eszed próbál lebeszélni. A helyes döntés nézőpont kérdése, és ki szerint járhatnál el akkor helyesen, ha nem magad szerint? Figyelembe véve azt, hogy mi lesz azokkal, akik fontosak a számodra. Az ilyen helyzetekben nem létezik elfogulatlanság.
Az élet rövid, vagy éppen túl hosszú ahhoz, hogy úgy éljem le, hogy örökké a múlt fogságában raboskodjak. Igaz az, hogy bármerre is megyünk a múltunk mindig velünk lesz, de ezzel meg kell tanulni együtt élni. Ha elfelejted az olyan, mintha magadat tagadnád meg. Együtt kell élned azzal, hogy van egy második árnyékod, amire talán fájdalmas dolog visszatekinteni, de miatta vagy az, aki, miatta vagy most itt, és neki köszönhetsz mindent, ami történt veled. A múlt nem mindig az ellenségünk, bár sokszor annak nevezzük, ahogy én is. A múltunk is mi vagyunk egy darab belőlünk, akit már szinte elfelejtettünk volna, ha az élet nem emlékeztetne minket folyton arra, hogy honnan is jöttünk és mit tettünk, hogy most itt lehessünk. Mindig azt mondogatták nekem otthon, hogy nem a felhőtlenül boldog perceket kell igazán megőriznem, amik a jóból születtek, hanem azokat, melyeket a nehézség szült. Azokat a pillanatokat kell az eszembe vésnem, amik a rossz dolgokból születtek meg. Mert ezek bizonyítják azt, hogy erősek vagyunk, hogy mindent legyőztünk eddig, amit az élet ránk szabadított, és hogy ezek után nincs olyan akadály, amint ne tudnánk átugrani. Nem tudjuk csak úgy elfelejteni a múltat, még ha mindent meg is tennék, hogy ne emlékezzünk rá. Azonban felfedezhetünk valami újat a múltunkról, ami befolyásolhatja a jövőnket. A tudat, hogy anyám mit tett, rádöbbentett arra, hogy valójában nem annak kéne lennem, aki vagyok, de elfogadtam ezt, Scarlett mellett eltudom fogadni, hogy mindez megtörtént. Azt szokás mondani, hogyha találsz valakit, aki elfelejteti veled a múltad, ő lesz a jövőd. Tökéletesen igazuk van ebben.
-Komolyan énekelnél nekem egyet? – kérdezem mosolyogva, ahogy kicsit megemelem a fejemet. – Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Elvégre a te hangod az, amit örökre hallgatni szeretnék. – akár jól énekel, akár nem, nekem mindenképpen tetszeni fog a hangja, ebben biztos vagyok. Elvégre folyamatosan hallom a hangját a fejemben, mikor nincs itt velem. Ő az, akitől a leginkább szeretem hallani a nevemet, az ő hangja az, amit felidézek magamban, ha rossz kedvem van. Az ő hangját szeretném hallgatni egész életem folyamán, és ezen nem változtat semmit sem az, hogy esetleg ne énekelne jól. Az én fülemnek mindenképpen jó az, ha hallhatom őt. Már pusztán csak a hangja hallatán elmosolyodok és jobb kedvre derülök.
- Örülök, hogy így gondolod. – de persze azt is jól tudom, hogy ezt annyira talán nem gondolta komolyan, vagy előbb beszélt, mint gondolt volna. Elvégre mégiscsak elvesztette a családját, azért, hogy találkozzon velem, ez pedig azért jelent valamit, nem? Tudom, hogy valószínűleg nem engem választana, ha döntenie kéne, hiszen a család az első nem? Már annak, akinek jó családja volt, márpedig neki igenis az volt. Nem veszem ezt magamra, jól tudom, hogy talán soha nem lehetek olyan fontos, mint ők voltak neki, főleg úgy, hogy alig lehetett velük.
- Remélem is, mert imádom a lányát! – mondom mosolyogva, ahogy magamhoz ölelem őt. Régebben nagyon utáltam a lányok szüleivel megismerkedni, de Scarlett szüleit nagyon szívesen megismertem volna. Nem tudom, hogy az apja mennyire kedvelt volna, elvégre mégiscsak van ez az apa-lánya kapcsolat, amibe az apák nehezen engednek be bárkit is, de kivételek mindig vannak, szóval… miért ne lehetett volna az ő apja a kivétel?
- Most is kedvel, bár tudom, hogy nem éppen valami jól mutatta ki. Mindig is azt szerette volna, ha találok valakit, aki mellett boldog lehetek és tudok mosolyogni akár ok nélkül is. Te megadod ez nekem. Kedvel téged, bár nem ismer, de tudja, hogy itt vagy nekem, és ez neki éppen elég, hogy kedveljen téged. – akármennyire is haragszom anyámra a történek miatt, azt be kell ismernem, hogy sok mindent el mondhatok róla, de azt, hogy rossz anya lett volna, azt nem. Az egész életét nekem szentelte, az én felnevelésemnek, és akkor hagyott el, mikor már úgy gondolta, hogy feleslegesen sodorna csak veszélybe. Nem rossz anya, csak… hozott egy jó döntést, aminek most a következményét nyögi.

Tárgy: Re: 10-es szoba Kedd 22 Júl. - 20:41

Liam & Scarlett

♪ Here I am ♪
- Vagy csak módjával tedd. - döntöm kicsit oldalra a fejem, de a mosoly nem tűnik el, hogy érezze, hogy nem zavar engem ez igazán. Nem gondolnám, hogy bármikor is direkt annyit inna, aminek komolyabb következményei lehetnek, amiből olyan sülhet ki, amivel aztán megbántana, vagy ártana nekem. Egy viszont biztos, meg nem akarok tiltani neki semmit sem. Az ivást sem, és azt sem, hogy találkozzon Larival, vagy akármi. Egyszerűen nem, mert ha szeretünk valakit, akkor mindenével együtt fogadjuk el olyannak, amilyen, amit tenni szeret. Ha arra vágyik, hogy legurítson egy sört, és mondjuk mindezt Larival tegye, és ne velem, akkor el fogom fogadni. Nem azt mondom, hogy rendkívül jól fogom majd érezni magam, de tudom, hogy aztán úgyis visszajön majd hozzám, hogy majd velem alszik, velem beszéli meg a vágyait és az álmait, és én leszek, aki mellett álomra hajtja a fejét. Ez a legfontosabb, minden más pedig mivel hozzá tartozik ugyanúgy a része kell, hogy maradjon. Nem akarok megvonni tőle és belőle sem semmit az ég világon. Azt viszont akkor sem fogom elárulni, hogy mit is akarok a puding kérdéssel, mert meglepetés lesz. Már így is sokkal többet mondtam el, mint kellett volna, de hát a kérdéseimet csak fel kellett tennem, még ha esetleg le is buktattam magam velük.
Igazából nem érzem magam olyan rémesen rosszul. Persze nem jó rosszra emlékezni, meg kell próbálnom, hogy csak a jó maradjon meg bennem, mert nem akarom az emléküket azért kitörölni, mert vannak a múltamnak árnyoldalai is. - Remélem. - mosolyodom el, és csak halkan felsóhajtva a mellkasára hajtom egy pillanatra a fejem, amikor végigsimít a karomon. Sokkal könnyebb bármit is átvészelni akkor, ha ő itt van velem, ha mellettem van és támogat. Ez a fontos, nem az, hogy mit veszítettem el, hanem hogy most mit kaptam, és... és az elmondhatatlanul csodás, ami köztünk van. nem érdekel az sem, ha akár csak egy kevés rossz is vegyül ebbe a beszélgetésbe, mert ahhoz hogy igazán megismerjük egymást a rossz dolgokról is tudnunk kell, már csak azért is, hogy fel tudjunk készülni, ha a másikat valami kiborítja, akkor az miért történik. Amúgy is arról volt szó, hogy mindent tudni akarok róla és mindent el akarok neki minden magamról, ez is ugyanúgy én vagyok, ez is rólam szól. Arra már csak egy csók a válasz, amit mond. Nagyon sok mindent fog nekem mutatni, tudom, és várom is. Azt szeretném, ha nagyon sok mindent csak ő mutasson meg nekem, nem pedig más. Vele akarom megismerni a szép dolgokat, az érdekeseket és az izgalmasakat, de... de a rosszakat is, mert az ugyanúgy összeköt.
- Majd én énekelek neked! Mármint... nem biztos, hogy olyan jól megy, de ha ezt is örököltem anyától... - jó azért kissé elbizonytalanodom, mert elég hirtelen volt a felvetés és nem vagyok benne biztos, hogy tényleg jó ötlet. Lehet, hogy fals és rémes hangom van, igazából nem sokat próbáltam még, vagyis más előtt még nem énekeltem, azt pedig nem tudhatom, hogy amit én hallok vissza magamból az egyáltalán jó-e. Én nem hallom rossznak, de... attól még lehet, hogy az.
- Igen, mintha rólam szólna, és én is képes voltam tovább lépni és most itt vagy nekem te. Ezért... ezért megérte. - nem azt mondom, hogy megérte elveszíteni a családomat. Nem tudnék dönteni, ha valaki megkérdezné, hogy ha lemondok a szerelemről, akkor visszakaphatom a családomat. Ez egy kegyetlen döntés lenne és szerintem nem menne nekem. A szavaira viszont elmosolyodom. Az utolsó pár szót szinte már belé fojtom, ahogy kicsit feljebb tornászom magam, hogy az ajkaimmal hallgattassam el. - Nem baj, hogy felhoztad őket. Sok szép emlékem van és nem akarok lemondani róluk csak azért, mert vannak rosszak is. A szüleim szerintem kedveltek volna téged és bármennyire is szokták félteni az apám a lányaikat, ha... ha valahonnan most figyelnek, akkor biztos vagyok benne, hogy apa örül, hogy te vagy az, aki velem vagy, hogy te védesz, mert ő nem teheti. - őszintén beszélek, bár mikor nem? Lehajtom a fejem, egy puszit nyomok a mellkasára, aztán szépen hozzá bújok. Tényleg biztonságban érzem magam a karjai között, sehol máshol nem lennék szívesebben és remélem, ő is így van ezzel. - Szerinted anyukád azért kedvelt volna, ha... nem ilyen körülmények között találkozunk? - altatót tett a teámba, az azért nem épp a legjobb kapcsolat kezdet, de jó lett volna, tényleg jó lett volna jóban lenni vele.

Tárgy: Re: 10-es szoba Kedd 22 Júl. - 0:24

Scarlett & Liam

- Értettem, mostantól egy kortyot sem iszom! – az arcomon persze mosoly játszik most is. Már csak azért se vagyok valami nagy ivó, mert jól tudom, hogy mennyire nincsen az jó hatással az emberekre. Anyám eltűnése után hosszú hónapokon keresztül folyamatosan ittam, és hát… igen, nem vagyok büszke azokra a dolgokra, amiket akkor tettem. Azóta viszont leraktam az italt és csak ritkán iszom, úgyhogy egyáltalán nem kell attól félnie Scarlettnek, hogy egyszer csak részegen talál meg a hányásomban fetrengve. Ahhoz nagyon durván ki kéne borítani engem, ami olyan könnyen azért nem menne. Az pedig, hogy szándékosan bántsam őt… olyan nem fog megtörténni soha, és gyorsan verje is ezt ki a fejéből, mert nem fog megesni soha az, hogy én ártsak neki. Nem, szándékosan soha nem tenném, és ezt remélem, hogy ő is tudja, vagy legalább érzi. Amúgy se szeretek fájdalmat okozni, hát még neki! Fontos nekem, fontosabb, mint bármi, vagy bárki akit ismerek, és nem játszom meg magamat, nem hazudok neki az érzéseimről, ami a szívemen az a számon. Szeretem őt, nem hazudnék neki semmiben sem, akármilyen rossz is az igazság, mert a hazugság még annál is rosszabb lesz, ha kiderül. És előbb-utóbb kiderül minden titok és hazugság. Nincsen előtte semmi rejtegetnivalóm, csak az igazat mondom és mutatom ki.
A válaszára csalódottan nézek, de nem megy ez olyan sokáig, pár másodperc múlva már ismét a fülemig ér a szám. Oké, persze, sejtem én azt, hogy miért kérdezgetett ennyit a pudingról, és kár lenne tagadni azt, hogy már most jólesik, hogy ez a kis aprósság ennyire foglalkoztatta, csak mert…csak mert én szeretem a pudingot. Azonban arra fel kell készülnie, hogy egyedül nem fogok ám enni, szóval muszáj lesz majd velem együtt felfalnia mindent, ami csak puding. Nem szeretek egyedül enni. Az más, mikor a szobában egyedül vagyok és eszem. Társaságban az nekem kicsit kellemetlen, hogy csak én egyek, szóval ha kell, akkor kivárok én addig, míg a gyomra is korog majd.
A szavaira viszont képtelen vagyok bármit is mondani. Nem azért akartam én ezt most felhozni, hogy eszébe juttassam az anyát, én csak ezt egy bóknak szántam, ami elégé visszafelé sült el a jelek szerint, és most kellően rosszul is érzem magam kissé, amiért ezt így felemlegettem, mikor nem lett volna szabad. Jól tudom, hogy Scarlett kiskorában vesztette el a szüleit, és azt is jól tudom, hogy nem emlékszik rájuk úgy, ahogy szeretne, Részletekbe menően, mert kevés idő jutott neki velük, és ez igazságtalan. Nekem volt vagy tizennyolc évem anyámmal együtt, neki ennek a fele jutott csak. – Büszke lenne rád! – mondom biztató mosollyal, ahogy végigsimítok a karján. Nem is tudom mit mondhatnék, talán ezzel csak még rosszabbá tettem a helyzetet, de biztos vagyok abban, hogyha a szülei élnének, akkor nagyon büszkék lennének rá. Nem csak azért mert megszökött, hanem mert minden rossz ellenére ennyire jó maradt, ennyire… tökéletes. Biztos nagyon jó emberek lehetek, ha ennyire jó alapokat neveltek Scarlettbe. És mindig a jó emberek mennek el hamar az életünkből, mikor még nem vagyunk felkészülve a távozásukra. Szükségünk van rájuk, ők mégis elhagynak minket valami szerencsétlenség folytán.
-És nagyon sok mindent is fogok! – mondom mosolyogva, és ez egyben amolyan ígéret is. Megígértem neki még Atlanta felé, hogy megmutatok neki mindent, hogy segítek felfedezni neki a világot, és tartom is magam ehhez. Nem csak mert megígértem, hanem mert jól érzem magam vele, és szeretnék fontos része lenni az életének, a legfontosabb. Talán önzőség, hogy így gondolkodom, de nem érdekel, ez esetben talán megbocsátható, hogy így érzek. Fontos nekem, és szeretnék én is éppilyen fontos lenni neki. Erre vágyom, hogy boldog legyen velem, hogy megadhassak neki mindent, amit csak szeretne. Az ő érdeke az első nekem.
- Nekem soha nem énekelt anyám, vagy ha igen, akkor az nagyon kiskoromban lehetett, mert nem emlékszem rá. – persze, tudom én, hogy talán ez is sok más emlékemmel együtt a kukába ment, de… de könnyebb, ha úgy gondolok rá, hogy egyszerűen csak nem énekelt és kész. Talán nincs múltam, mert nem emlékszem rá, de miért ne tehetném meg akkor annak azt, ami megmaradt bennem? Vagyok, aki vagyok, és minden, amit átéltem, minden, amire emlékszem idevezetett. Ha nem is ez az igazi múltam, attól még azzá tehettem , nem igaz?
]- Hát ez ellen semmi kifogásom nincsen. – már hogy is lenne? Nemhogy nem lenne ellenemre, egyenes örülnék annak, ha a kellemetlenebb részeknél hozzám bújna. És azért szerencsére van egy jó pár ilyen jelenet úgyhogy… minden rendben lesz, főleg úgy, hogy van legalább négy része a Rocky-nak, szóval… azt hiszem csak még inkább szeretni fogom ezt a filmet, ha megnézem egyszer majd Scarlettel.
- Mintha rólad mintázta volna. – mondom mosolyogva. Én Jane Austen-től egyetlen könyvet olvastam, a Büszkeség és balítéletet, és az meg is fogott, az egyik kedvenc könyvem, de én nem azért olvastam, amiért Scarlett. Neki tényleg ez volt a kapocs a kinti világgal, ami elől elzárták őt. És tényleg olyan, mintha csak róla írt volna könyveket. Sok rossz történt vele, de végül is túljutott rajtuk, és most itt van velem, nem igaz? Előbb-utóbb a dolgoknak jóra kell fordulniuk, ha másért nem, hát azért, hogy ismét tönkremehessenek. – Bocsi, hogy ezt így felemlegettem, nem akartam a múltat felhozni újra, mert tudom, hogy… nem szívesen gondolsz rájuk. Bocsáss meg, rendben? Többet nem fordul elő. – nem szeretnék neki fájdalmat okozni azzal, hogy a múltat hozom fel akaratlanul is, úgyhogy nem teszem többet, eltemetem ezt valahova jó mélyre, hogy majd ha akarja megtalálhassa és beszélhessen róla. Vagy nem. Igazából mindegy is, ez az ő dolga, az ő döntése, és akárhogy is dönt majd, én csak támogatni fogom őt.

Tárgy: Re: 10-es szoba Vas. 20 Júl. - 21:21

Liam & Scarlett

♪ When you really love someone ♪
Tökéletes választ adni is igen nehéz, de ha az a szíved mélyéről származik, akkor már egyáltalán nem olyan bonyolult és esetemben ez tökéletesen így van. Minden, amire csak vágyom az benne testesül meg, és persze, hogy minél gyakrabban szeretném érezni ezt, a csókjában teszem azt. Nem olyasmi ez, amit csak úgy kérdezgetni kell. Megteszem, mert meg akarom tenni, mert szeretem megízlelni az ajkait és ezt nem is tudnám, nem is akarom tagadni. Egyszerűen csak jó érzés csókot lopni tőle, vagy adni neki, és egyre kevésbé zavar az, ha ezt más is látja. Nem érdekelnek az irigy tekintetek, mert igen rossz lehet annak, aki ezt nem éli át, de majd neki is jobb lesz. Én is vágytam rá eleget, bár talán mondhatják azt mások, hogy túlságosan szerencsés vagyok, hogy alig szakadtam ki onnan, ahol nem kaphattam meg semmit az álmaimból, máris belebotlottam abba, aki mindent jelent számomra. De egyáltalán lehet valaki... túlságosan szerencsés? Igazából nem hiszem, én legalábbis épp annyira vagyok, amennyire talán... megérdemeltem? Kárpótlásul az élettől mindazokért, amik történtek.
- Akkor se igyál, ha épp nem vagyok ott. Az alkohol nincs épp a legjobb hatással a... tettekre. - finoman megpöccintem az orrát. Csak játékos fenyegetés ez, nem hiszem, hogy valaha is olyat tenne, amivel árt nekem. Szándékosan soha, csak akkor, ha nincs választása, ha elkábítják, tudom is én, de tudatosan nem ártana nekem. Naivitás ebben bízni? Naivitás elhinni, hogy tényleg annyira szeret, ahogy mondja? De... ha egyszer látom a szemében? Minden egyes mozdulat, minden egyes sokat ígérő tekintet egyszerűen nem hazudhat. Ennyire nem lehet profi senki sem, nem akarom azt hinni, hogy lehet a világ ilyen hazug és amúgy is miért lenne oka rá? Kétlem, hogy bármelyik pasi is ennyit melózna azért, hogy egyszerűen csak megfektessen valakit. Túl sok minden történt velünk már ahhoz, túl sok eljátszhatatlan érzelem sütött már belőle, hogy ezt ne lehessen... csak eljátszani. De persze mindettől független nem érdekel sem a vodka, sem semmi más. Jó persze majd esetleg a születésnapján, vagy az enyémen beleférhet ilyesmi, mert miért ne kóstolhatnék meg ezt-azt, csak a tájékozódás kedvéért, de ennyi, több nem kell nekem, tényleg nem.
- Nem kell mindent tudnod, csak érdeklődöm. - sokat mondóan elmosolyodom. Hát naná, hogy van okom arra, hogy ilyeneket mondjak, persze, hogy van! Szeretném majd meglepni őt, hiába lesz még soká a születésnapja, de hát akkor még ugyanennyire fogom szeretni, vagy talán jobban is, tehát nem számít, hány hónap telik el addig. Csak az a fontos, hogy olyat tehessek érte, aminek majd örül és hát a meglepetés lényege az, hogy nem lőjük csak úgy le a másik előtt igaz? Szóval eszem ágában sincs elárulni, hogy miért kérdezgetem ennyire, főleg hogy már így is túlságosan sejthető.
- Anya nagyon szép... volt, halványan még emlékszem rá. - bököm ki, és csak egy pillanatra szontyolodom el. Azért mindig rossz erről beszélni, róluk. Egyszerűen hiányoznak és nem volt tőlük semmim sem, mert... nem vihettem semmit. Meg sem mertem kérdezni a húgomat, hogy esetleg van-e képe róluk, netán az egész családról. Amiket mondott, amilyen csalódott volt... attól félek, hogy nem tartogat titokban magánál ilyesmit, pedig jó lenne, mert rettenetesen tartok tőle, hogy idővel már halványan sem fogok emlékezni semmire. Kilenc év telt el, lassan tíz, szépen el fognak halványulni az emlékeke és nekem.... nekem nem marad majd semmi sem belőlük. De most nem akarok szomorkodni, lesz majd családom, saját, vele. Nem hiszem, hogy elhamarkodott ezt mondani, de így szeretném. Fiatal vagyok még, tisztában vagyok ezzel és persze még sok mindent akarok tenni, kipróbálni mielőtt ennek is eljön az ideje, de ahhoz kétség sem fér, hogy ha valakivel le akarom élni az életem, akkor az csak ő lehet.
- Jól van, felírjuk a listára. Nagyon sok mindent mutathatsz még nekem. - oh, hát estemben nincs olyan gond, hogy túl sok mindent ismerek, vagy tudok és ezért ő mint pasi nem taníthat nekem ezt azt. Rengeteg hiányosságom van, amiket szeretném, ha vele ismerhetnék meg, ha az ő révén kerülhetnék vissza a valós életbe. - Igen! Anya énekelte elég sokszor lefekvés előtt nekünk az I have a dream-t. Néha még fel tudom idézni a hangját. - szép volt, bár persze lehet, hogy az elmúlt évek azért sokat szépítenek rajta, de akkor is így akarok emlékezni rá. Szép nő volt, csodálatos hanggal és... olyan tökéletes, nekem tökéletes. Az kicsit sem zavar, hogy a hajammal kezd el játszani, amíg beszélek, a mosolyt már így sem lehet eltüntetni az arcomról. És hiába sablonos Indiana Jones, nem nagyon ismerek másokat.
- Oh, igen, emlékszem, erről beszéltél, majd egyszer megnézhetjük, ha már így szereted. Ha... ha nagyon véres lesz, majd megvédesz. - nem hiszem, hogy ellenére lenne, ha minden kellemetlen résznél a mellkasába temetkeznék, még ha esetleg csiklandozza is a hajam. Most is van erre esély, de nem tette szóvá. Az újabb kérdés azért elég bonyolult, mármint a válasz, nem is feltétlenül a kérdés. - Olvasni tényleg volt időm, és azt hiszem... Jane Austen. Amikor... tudod nem nagyon volt más, ami összekötött a kinti világgal, valahogy a regényei jót tettek, még ha nem is épp vidámak, de talán pont a realitásuk tartotta bennem a lelket, hogy mégis csak történhetnek jó dolgok az emberrel, ha nehezen is, és ha rendkívül sok akadályon kell átkelnie e miatt.

Tárgy: Re: 10-es szoba Vas. 20 Júl. - 17:15

Scarlett & Liam

- A tökéletes válasz. – mondom mosolyogva mielőtt találkoznának az ajkaink. Nem csak én tudok tökéletes válaszokat adni, ez éppúgy tökéletes volt, ahogy az enyém is pár perccel ezelőtt. Imádom őt, és ezen soha semmi nem fog tudni változtatni. Mindig is vágytam arra, hogy valaki szeressen, és úgy érezze, hogy nélkülem kevesebbet ér az élete. Pontosan ezt érzem, mikor ránézek Scarlettre. Jól tudom, hogy azok a percek, amiket nélküle töltök el, nem érnek annyit, mint azok, amiket vele élhetek át. Mindegy, hogy éppen kivel vagyok, hogy mennyire érzem magamat jól vele, Scarlett nélkül sokkal kevesebbet érnek életem percei. Nem akarok többet egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül létezni, és egyedül érezni. Szükségem van Scarlettre minden erejével és gyengeségével együtt. Azt szeretném, ha ketten lennénk egy egész, ha az én szívem, akkor dobbanna, mikor az övé, egészen az örökkévalóságig, ameddig csak élünk. Hogy többet soha engedhessem el. A teljességre vágyom, amit csakis vele kaphatok meg. Az pedig, hogy abban a tudatban éljek akár csak egy percig is, hogy nem szeret, vagy hogy már nincs nekem… elképzelhetetlen, és nem is akarom elképzelni, mert nem kell, pontosan tudom, hogy mi lenne velem nélküle. Eltűnnék, minden ami voltam megszűnne létezni, és nem lennék más, mint egy magányos ember, aki hiába szeretet. Nem szeretnék hiába szeretni, akarom őt, mindenestül, most, és mindörökké, más nem számít, csak ő és én. Csak mi.
- A pezsgő még nem is olyan vészes, de a vodka… én azt nagyon nem szeretem. Nem is iszom igazából, maximum ünnepekkor, vagy valami nagy alkalomadtán, de nincs szükségem alkoholra, hogy jól érezzem magam a bőrömben, ha te itt vagy. – úgy érzem, hogy van köztünk valami ritka, valami igazi, szerelem. Olyan fajta, amire mindenki vágyik, és amit még többen félnek elhinni. Pedig létezik, ott van minden pillanatban, mikor meglátod őt, csak lépni kell, megfogni a kezét, a szívedre rakni, hogy érezhesse mennyivel gyorsabban ver az, mikor a közelében vagy. Az emberek egyszerűen nem akarnak hinni a szerelemben, pedig létezik, tényleg ott van, tényleg megtapasztalhatod. Csakis akkor működhet ez, ha bíztok egymásban, ha hiszel neki, ha hiszed, hogy jó helyre visz. Hiszek Scarlettben, soha nem hittem még ennyire senkiben sem, és jól tudom, hogy bármerre is menjünk, az tökéletes lesz, amíg együtt vagyunk. De sokan még mindig csak ott tartanak, hogy ne hisznek benne. Hogy nem hisznek az érzésekben, mert rémisztően igaziak. Azért rémisztőek, mert ritkán látunk ilyen, és még ritkábban tapasztaljuk meg, majd mikor szembejön velünk, akkor legondolkodunk azon, hogy megérdemeljük-e. Mindegy, mert nem számít, nem számít, hogy megérdemled-e, ha ott van, ha melletted van és bízik benned minden hibád ellenére. Nem számít más, csak az ő véleménye. És ha szerinte megérdemled, akkor valóban megérdemled. Csakis a jön velünk szembe, ami a miénk, amire már megértünk. Azonban azt mi döntjük el, hogy minek engedünk, hogy mit fogadunk be, és hogy miről hisszük el, hogy a miénk. Befogadtam Scarlettet a szívembe, és azt szeretném, ha kisajátítaná, ha egy életen át érezhetné azt, hogy szeretem őt. Birtoklóan hangozhat mikor azt mondom, hogy Scarlett az enyém, de nem úgy értem, hogy kisajátítanám. Legszívesebben azt tenném, de csak mert annyira szeretem, hogy minden pillantását magaménak akarom tudni. Mikor azt mondom, hogy az enyém, úgy értem, hogy megértem rá, hogy készen állok arra, hogy egy életen át szeressem a lányt, akibe egy nap alatt menthetetlenül beleszerettem, akit úgy szeretek, mint soha senkit.
- Inkább csak kiegészítő, de mi ez a nagy puding iránti érdeklődés? – kérdezem gyanakvó mosollyal. Persze, azért van sejtésem, de miért is ne kérdezhetnék rá? Régen anya sokat csinált pudingot, persze nem volt valami finom, így inkább a boltban kellett magamnak venni, de az is finom volt, és mivel három kilós vödrökben adták, így hát vettem vagy harminc kilót és elraktam otthon az ágyam alá, majd este előkaptam és befaltam az egészet, hogy aztán reggel egy hosszabb edzéssel le is tudjam. Imádok enni, és edzeni is szeretek, úgyhogy ez egy jó párosítás, legalább van mit mindig ledolgozni.
- Ha anyukád csak fele olyan szép volt, mint te, akkor nincs mitől félned. – fura, de én nem sok mindent örököltem a szüleimtől. Nem hasonlítok rájuk külsőleg, és a jellemvonásaim között is elég kevés olyan akad, ami megtalálható náluk is. Anya szerint szerencsés vagyok, amiért nem hasonlítok egyikükre se, mert nem valami jó szülők. Persze, ekkor védtem anyát, de most már tudom, hogy mire gondol, és… együtt is értek vele, meg nem is. Scarlett szüleit viszont sajnos nem ismerhetem meg már soha, de ahogy hallottam tőle, nagyon jó szülők voltak, biztos nagyon hiányoznak neki. Szeretnék családot, és talán butaság ezt így kijelenteni ilyen hamar, de Scarlettel szeretnék családot, senki mással. Talán elhamarkodott, de nem érdekel, pontosan tudom, hogy ő az a lány, akit az összes eddigi életemben kerestem, és az összes ezútániban szeretni fogok.
- Nem olyan rég alakultak, talán két-három éve, majd egyszer megmutatom neked, hátha tényleg hallottad őket. – ha lett volna rá lehetősége, hogy sok együttest megismerjen, akkor sem tartanám őt butának amiatt, hogy nem ismer egyet, főleg mert elég újak, nem rég törtek be szóval semmi gond, majd meghallgatjuk őket egyszer, és kiderül, hogy mi is a helyzet. – Az ABBA, meg a Mamma Mia, mi? Anya nagyon imádta őket, szerintem volt is egy tucat albuma, meg lemeze tőlük. – mondom mosolyogva, miközben a hajával kezdek el játszani. Nem is tudom miért, csak úgy. Szép haja van, én pedig mindent szeretek rajta, úgyhogy… csak nem haragszik érte remélhetőleg.
- Valahogy sejtettem, hogy ő is a jelöltek között van! – na igen, Indiana Jonest mindenki szereti, főleg a nők, ez már csak így megy, de így is kell mennie. Nem sekélyes dolog őt mondani… na jó, talán egy kicsit az, de attól még tökéletesen érthető. – Sylvester Stallone. A Rocky-ban szerettem meg nagyon, egy bokszolót játszik, akit mindig jól összevernek, de a végén csak ő győz. Meg ott van még a Rambo-ban is… egy igazi kemény fiú, bár azért nem olyan nagyon tehetséges színész. – oké, egy kicsit én is sekélyes választ adtam, elvégre nem ez tehetsége színész ő sem, de látványos filmjei vannak, úgyhogy én kedvelem őt. – Na, és … kedvenc író? Az Elfújta a szél már megvolt, azt mondtad, de ki a kedvenc íród? Biztos sokat olvastál, sokkal többet, mint én.

Tárgy: Re: 10-es szoba Pént. 18 Júl. - 21:40

Liam & Scarlett

♪ The woman I love ♪
Na ugye! Bár persze benne van a pakliban, hogy én egy kicsit érzékenyebb vagyok ezekre a dolgokra, de nem akarok valami féltékeny perszóna lenni és ha elhatározom, akkor nem is leszek. Nem feltételezek amúgy sem rosszat másokról, őt pedig imádom és tudom, hogy ő is szeret, látszik minden érintéséből és pillantásából. Nem kell aggódnom és hiába tűnik úgy, nem utálok én minden áron olyanokat, akikkel akár csak beszélget, mert igen beszélget mással, de engem csókol meg. Persze ha jól sejtem ő sem volt oda annyira a cseresznyés esetért Chaddel, de nem tette szóvá, ez már csak ilyen alapvető féltés, egészséges szinten, annyi meg mégis csak kell nem igaz? Annyi, amennyiből a másik érzi, hogy mennyire fontos neked, de amiből még az nem süt, hogy ketrecbe akarnád zárni, hogy minden áron melletted maradjon. Szabadság kell neki is tudom, az a fontos, hogy akármerre is megy nagy szabadságában, aztán önként térjen vissza hozzám, úgy érezze, hogy kell, mert hiányzom, mert nem tud nélkülem meglenni. Én legalábbis így vagyok ezzel, ezért is örülök neki annyira, hogy most itt lehetünk együtt, hogy a szobatársai talán hazautaztak, nem is számít, és a lányok is örülhetnek, hogy végre egy este nem arra kell elaludniuk, hogy szipogva fúrom a fejem a párnámba. Azt hiszem már rémesen unhatták a dolgot.
Kíváncsi vagyok mindenre, ami vele kapcsolatos, a rossz dolgokra is, de azoknak nem most van itt az ideje, most csak szépet akarok hallani és én is csak szépre akarok gondolni, mert túl sok volt az a másfél hét rossznak most egy időre. Egy kicsit csak boldog akarok lenni minden rossz emléket elfelejtve, minden kellemetlen félre dobva. Ezt az estét csak arra akarom szánni, hogy akár hajnalba nyúlóan beszélgessünk, hogy megismerjük egymást még sokkal jobban, és vidám sztorikkal halmozzuk el egymást, miközben akkor ölelhetem és csókolhatom meg, amikor csak akarok.
- Amennyit csak kérsz, és akkor is, ha épp nem kérsz. - mosolyodom el, és kicsit feljebb tornászom magam, hogy újra az ajkaiba feledkezhessem bele pár pillanatig. Nem is tudom, hogy bírtam ki e nélkül az utóbbi időbe. Hát csoda, hogy totálisan ki voltam, csoda, hogy alig aludtam és csak rajta járt az eszem. Az az igazság, hogy soha nem hiányzik valami addig, amíg nem volt részed benne. Persze vágytam én már jó ideje a szerelemre, vágytam én egy igazi csókra, vágytam az ölelésre, de amíg nem tudtam, hogy milyen pontosan, amikor együtt dobban valakivel a szíved, amikor nélküle semminek érzed magad, addig nem volt igazi a nélkülözés fájdalmas sem. De már tudom már tudom, hogy mi az, amit elveszíthetek, ha ő nincs nekem, és így már biztos vagyok benne, hogy minden erőmmel kapaszkodni fogok belé, mert nem tudok nélküle létezni, csak önnön szellememként.
- Nem is akarok, igazából nem nagyon vonz az alkohol lehetősége. Emlékszem kóstoltam már pezsgőt még kiskoromban, de... annyira nem fogott meg. - nem vagyok egy alkohol kedvelő, ebben biztos vagyok, bár tény, hogy nem sokat próbáltam. Lehet, hogy lenne, ami ízlene, ami mondjuk édesebb és egy-egy alkalomra megkóstolhatnám, de hát a fene tudja, nem is gondoltam még rá igazából, hogy kísérletezgessek és most sem hiszem, hogy Liam előkapna valami dugi piát. Amúgy is tökéletesen el vagyunk mi így is, nekem sem kell semmi, hogy el tudjam engedni magam, mellette ez már tökéletesen megy. Az elején voltak még zavarba ejtő pillanatok, de már nem, már nem zavar, hogy a mellkasán pihenek, nem zavar, hogy ha felcsúszik a felsőm és ő megtalálja a hátam kilógó kis részét és azt simogatja. Eléggé biztos vagyok már benne és magamban is ahhoz, hogy ilyen kis apróságok cseppet se legyenek kellemetlenek. Szélesen elmosolyodom a szavaira. Tudom, egyre inkább tudom és el is hiszem, hogy szépnek tart és nagyon jól esik, kár lenne tagadni, de minden alkalommal, amikor megerősít, csak még inkább nő az önbizalmam. Nem azt jelenti ez, hogy idővel elszállok magamtól, hiszen neki tetszem, attól még másnak nem biztos, de ez nem is számít, mert csak neki akarok. Elég nekem, ha neki vagyok megfelelő, netán tökéletes, más véleménye egyáltalán nem lényeges.
- Szóval csoki puding, értettem, és ha van mellé valami kis plusz az gond, vagy inkább csak kiegészítő és nem zavar? - puhatolózom, mert... nem adhatok én neki sokat magamon kívül, ellenben azért mégis csak tehetek érte. Teszem azt a születésnapjára valamit összedobhatok majd. Ha nem is egyedül, mert nem sok lehetőségem volt konyhában sürögni-forogni, de a lányok csak segítenek majd és akkor nem gyújtok fel semmit sem egy puding miatt. Szeretnék tenni érte, szeretnék neki örömet okozni és nem csak azzal, hogy vagyok neki, ami tudom, hogy azt mondja neki elég, de... nekem nem. Én többet akarok adni. - Anya jól, emlékszem rá, remélem, hogy én is örököltem ezt tőle. - mert hát gondolom nem csak tanulható képesség a főzés, hanem kellhet hozzá egy kevéske affinitás is. Remélem, hogy nekem van, hogy meg tudom különböztetni az ízeket, hogy készíthetek majd olyasmit neki, ami finom, és ami igazán ízlik majd neki, hiszen... hiszen szeretnék egyszer vele élni, abban a tengerparti házban és szeretném, ha ott majd tényleg mindent megadhatnék neki, amit csak egy szerelmes nő adhat annak, aki a legfontosabb számára. Nem volt valami tökéletes családja, az enyémek pedig... de mi lehetünk még tökéletes család nem igaz?
- Nem igazán, bár lehet, hogy hallottam már őket, csak nem tudom, hogy ők voltak. - rázom meg a fejem. Nem csalódottan, nem akadok már mindenen ki és tudom, hogy ő nem fog a miatt butának tartani, mert ilyen alapvető ismeretekkel nem rendelkezem és nem ismerek túl sok együttest. Nem volt rá lehetőségem, hogy megismerjem őket, ennyi, de ez nem baj, majd vele sok új ismeretre szeret teszek. - Azt hiszem amire emlékszem még régről... ABBA, az lehet? - bizonytalanul pillantok rá kissé. A mai előadókkal nem vagyok tisztában, de mintha rémlene a szüleim lemezei között ilyesmi, még talán pár dallamot fel is ismernék. - Ezt tudom, tudom! Bár nem azért, mert olyan jó színész lenne, de... Harrison Ford, Indiana Jones. Az a fickó mindent meg tud csinálni! - mostanság ez volt az egyetlen film, amit láttam. Amy rángatott el rá a moziba, de hálás vagyok neki érte. Még ha nem is élveztem annyira, amennyire szerette volna, de azért helyes pasiról van szó és ahogy az ostorral bánik, meg az a kalap... Sekélyes dolog, hogy pont őt mondom? Bár nem is ismerek túlságosan sokakat. - És neked? Te azért tuti több filmet ismersz, mint én.

Tárgy: Re: 10-es szoba Pént. 18 Júl. - 12:07

Scarlett & Liam

Oké, igaza van, valóban én sem örülnék annak, ha a szobatársak egy szál semmiben parádéznának előtte, úgyhogy megértem őt. Nem hiszem, hogy olyan nagyon zavarba jönnék, ha meglátnám valamelyik szobatársát, azért láttam már jó pár lányt eddig, szóval nem hiszem, hogy olyan nagyon zavarba jönnék, de ha ez Scarlettet zavarná, akkor rendben, nem megyek át. Én csak azt szeretném, hogy tudja, rajtam kívül nem érdekel más, nekem ő tetszik, úgy, ahogy van. Nem találkoztam még soha senki hozzáfoghatóval, és tudom, hogy nem is fogok soha olyannal találkozni, aki feledtetni tudná őt velem. Csak azt szeretném, ha tudná, hogy nem érdekelnek más lányok rajta kívül, de ha őt zavarja az, hogy mi lesz reggel, akkor nem megyek át, majd maximum átjön ő, látszólag úgy is elutaztak nyárra a szobatársak szóval… egyedül vagyok, maximum majd itt leszünk és nem ott, nincs abban semmi gond.
Örülök annak, hogy megakar ismerni, és szívesen mesélek is neki, csak hát… nem tudom, hogy amit mesélek az mennyire igaz, megtörtént-e egyáltalán vagy sem. Minden bizonnyal ezernyi sötét történetem lenne, ha anyám nem teszi ezt velem, és mivel most nem szeretnék ezekről beszélni, még hálás is vagyok neki. Egyszer talán mesélek Scarlettnek róla, ha utánakérdez, de úgy magamtól nem nagyon hiszem, hogy valaha is beszélni fogok arról, hogy mik történtek velem, míg anyámat kerestem és nem találkoztam Larival. Amúgy sem tartom valami jó ötletnek, hogy Lariról meséljek Scarlettnek, és szerintem ő se díjazná a dolgot. Se Scarlett, se Lari, és az őszintét megmondva nekem sincsen most sok kedvem mesélni azokról az időkről. Az eleje elég rosszul indult, de aztán végül is nagyon jól alakultak a dolgok, és szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, de ezt majd maximum máskor mesélem el neki, ha kíváncsi rá.
-Kaphatok még egyet? – egyszerűen nem tudok betelni vele, a csókjaival. Túlságosain is hiányzott abban a másfél hétben, és most még inkább szomjazom az érintését. Minden bizonnyal ugyanígy tettem volna, ha nem történik meg mindez, de megtörtént, én pedig mindennél jobban vágyok arra, hogy hozzám érjen, hogy újra és újra láthassam az arcát, és hallhassam a hangját. És a kísértéstől csakis úgy lehet megszabadulni, ha engedünk neki, én pedig engedni szeretnék neki. Minél közelebb szeretném őt tudni magamhoz. Hallani a lélegzetvételeit, hallani ahogy ver a szíve, érezni a hajának illatát. Azt szeretném, hogy ne kelljen őt látnom, hogy tudjam: velem van. Hogy legyek bárhol is, tudjam: ő is éppen rám gondol, ő neki is éppúgy fáj a hiányom, mint nekem az övé. Biztos vagyok benne, hogy szeret, ahogy abban is, hogy mindennél jobban imádom őt, és nem szeretnék soha többet elszakadni tőle.
- Hát, csak azt tudom mondani, hogy ne igyál, mert nem olyan jó az, mint mások mondják. – persze, ő dönti el, hogy mit csinál, és remélem, hogy nem azt hallja ki a szavaimból, hogy én most előre eldöntöttem azt, hogy nem ihat. Nem, ha inni akar, hát igyon, nem fogom őt semmiben sem visszafogni, támogatom, hogy azt tehesse, amit akar. Én most, hogy így visszagondolok azokra a bulikra, már megbántam, hogy olyan nagyon sokat ittam, és nem is iszok mostanában. Oké, ünnepekkor esetleg igen, illetve, hogy ha iszunk valamire, de csak úgy, mert unatkozom és nincs jobb dolgom, úgy már nem iszok, és jó is ez így nekem. Régen azért ittam, mert jobban éreztem magamat az alkohol okozta mámortól, de most itt van Scarlett, és tökéletesen érzem vele magamat józanul.
- Dehogy, csak az a kisfiú volt olyan bolond, hogy nem látott a szemétől. – igen, azt hiszem teljesen felesleges mondanom, hogy mosolygok, mert Scarlett társaságában nem is igazán tudok mást tenni a mosolygáson kívül. Egyszerűen csak ránézek és képtelen vagyok megállni, hogy ne görbüljön felfelé a szám. Főleg, ahogy elképzelem a kicsi Scarlettet, ahogy nyalogatja egy kisfiú száját. Nekem ilyen nem volt, vagyis lehetett volna, de nem mertem soha kiskoromban megcsókolni, vagy megnyalogatni más száját, mert én még csak példát sem láttam rá. Persze, láttam embereket az utcán, meg filmekben a szereplőket csókolózni, de a szüleimet egyszer sem láttam, ahogy anyámat is csak azzal a fickóval, akit elküldtem, mert nem szerette volna anyámat egy életen át. – Akkor jó, ezt szerettem volna hallani! – szerintem ő is láthatja rajtam, hogy szeretném, ha valóban ő lenne az, aki a világon mindenkinél jobban ismer. Vele szeretném leélni az életem, akkor pedig muszáj megismernie nem? Kívülről és belülről is, minden rosszat és jót tudnia kell az életemből, én pedig szívesen mesélek neki, ha megkér rá. Neki mesélve a rossz történeteket nem is annyira rosszak. – Nem, csokis puding, az a nyerő. – megeszek én mindenfajta pudingot, de a csokis a kedvencem, abból aztán képes vagyok több kilót is befalni egy huzamra. – Igen, tudom, bár anya nagyon rosszul sütött, az ő sütijei borzasztóak voltak, úgyhogy szerencsés voltál, hogy anyukád szuper sütiket sütött neked! – soha nem akartam megbántani anyát, így nem mondtam neki, hogy inkább rendeljünk pizzát, de egyszer azért csak eltört a mécses és megmondtam neki, hogy ne, ne főzzön és süssön semmit, inkább menjünk és együnk valami pizzázóba. Nem sértődött meg, szerintem ő is tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a konyha nem az ő terepe. – Kedvenc dal… olyan nincs, csak együttes. Bon Jovi-t ismered? – imádom őket, bár viszonylag egy friss csapat, de úgy talán két éve jöhetett ki az első albumok, ami tarolt, és nekem is megvan, valahol itt kéne lennie a kuplerájban. – Na és te, hogy állsz dalok terén? Illetve… ki a kedvenc színészed? – csakhogy ne ő kérdezgessen mindig, hiszen én is éppúgy megszeretném őt ismerni, ahogy ő engem.

Tárgy: Re: 10-es szoba Csüt. 17 Júl. - 20:40

Liam & Scarlett

♪ Hello, you beautiful thing ♪
Valahogy mindig ide lyukadunk ki, de nem hiszem, hogy ő örülne neki, ha mondjuk bármelyik szobatársa mondjuk egy szál törölközőben császkálna el itt előttünk, vagy vajon őt nem zavarná kicsit sem? Engem nem érdekelne, mert nem érdekel más, bár azt hiszem azért kellően zavarban lennék. Nekem csak ő számít, ez így van, de pont e miatt is kellemetlen azért, ha más valakit látok alig valamiben, arról pedig már nem is beszélve, hogy egy fiú szobában azért lehetnek olyan reggeli látványosságok, amiktől egy magamfajta nem túl sokat tapasztalt lány tuti, hogy fülig vörösödne, még jó eséllyel akkor is, ha a saját párjától látja, de ha valaki szinte idegentől... akkor a föld alá süllyednék szégyenemben, úgy körülbelül.
De inkább figyelek most a történetére, mert az mégis csak sokkal érdekesebb. Tudom, hogy vannak az életében sötét foltok, most már kiderült, de engem nem érdekel, nekem csak az a fontos, hogy szeretem mindennél jobban, hogy ő a legfontosabb számomra, és érdekelnek a sztorijai, mert azokkal is egy kicsit még inkább részese lehetek az életének és ez számomra... nagyon fontos dolog. Szerintem mindenkinek az lenne, de nekem, aki annyi mindenből kimaradtam különösen. Nem érdekelnek engem a volt barátnők, meg a régi csókok, inkább az érdekes sztorik, olyanok, amiket mesél nekem, és hát naná, hogy édesnek tartom, édesebbnek, mint bárkit valaha is.
- Velem nem is illik vitatkozni, mert tudod akkor átváltok ördögibe, és véged! - szélesen elmosolyodom, és képtelen vagyok megállni, hogy ne cuppantsak oda megint a szájára. Mondhatnám, hogy csak azért teszem, hogy pótoljam a másfél hét kimaradt össze csókját, de... nem így van, ha akkor is velem lett volna, akkor is épp ugyanígy vágynék rá, minden egyes érintésre és csókra. Nem érdekel, hogy ezt bárki is esetleg nyálasnak, vagy bénának találja, hidegen hagy mások véleménye. Boldog vagyok és csak ez a fontos, ha pedig akad bárki, aki szerint ez béna dolog, akkor azt csak azért gondolhatja, mert neki még nem volt része ilyesmiben és minden bizonnyal rendkívül féltékeny. - Így utólag hallva vicces, de biztosan kínos lenne, ha velem történik. - bár én életemben nem ittam egy-egy szilveszteri pezsgőkóstolásnál többet. Jó eséllyel bármiféle alkoholból egész kevés is durva hatással lenne rám annak hála, hogy a szervezetem egyáltalán nincs ehhez hozzászokva, kicsit sem. Az a fél korty, amit még gyerekkoromban kipróbáltam is rémesen rossz volt, nem maradt meg bennem róla jó emlék, így azt hiszem érthető, hogy nem is nagyon vágyom újabb kísérletezésre. Az pedig... nem érdekel, hogy hány lányt csókolt meg, nem fogok mindenféle előttem lévőkkel rivalizálni, nem számítanak, csak az a font, hogy ő most itt velem van, senki más nem számít, és nem is fog sosem.
- Megpróbálta, bár igazából én próbáltam meg neki adni, de látod nem értékelte. Teljesen ki is voltam, anyu szerint sírtam fél délután, hogy biztos csúnya vagyok és azért akadt ki ennyire. - pedig jó eséllyel csak egy ovis nem értékelte kifejezetten azt, hogy össze-vissza nyalogattam a száját, de hát honnan tudtam volna, hogy milyen egy normális csók, amikor csak azt láttam, amit a szüleim csináltak. Öt éves voltam, akkor még nem várható el valakitől annál több, mint hogy szájon puszil egy kisfiút, akinek segíteni akar, hogy ne sírjon. Aztán csak lelkesen bólogatok és persze nem nagyon szakadok el a pillantásától. - Hát naná, hogy mindent tudni akarok! Én leszek az, aki a legjobban ismer a világon! - kár lenne írni, hogy elmosolyodom, mert ez már az arcomra fagyott. Rémes másfél héten vagyunk túl, de most mintha elszállt volna minden fájdalom, minden rossz érzés. Már csak ő van és én, és egyszerűen nem tudok betelni vele, egyszerűen csak elmondhatatlanul boldog vagyok és már kicsit sem vagyok zavarban, mint először, amikor Atlantában a meztelen mellkasán aludtam. Most már ha tehetném, akkor csak így aludnék minden éjszaka. - Szóval a puding, mindegy, hogy milyen ízű? - kérdezek ám tovább, mindenre, mert na, lesz majd neki is születésnapja és tuti, hogy arra majd nagyon fogok készülni ehhez kétség sem fér. És ha puding... akkor puding. - Oh, hát... nem sok mindent kóstoltam igazság szerint, de emlékszem, hogy amikor kicsi voltam anya gyakran sütötte azt a csokis kekszet, tudod csokidarabokkal, omlós tésztával és azért nagyon oda voltam. - azóta túl sok mindent nem kóstoltam, az is lehet, hogy választok majd magamnak idővel új kedvencet. Majd egyszer végigkóstolok egy fél cukrászdát, de persze csak falatokat, hogy ne legyek a végén totálisan rosszul. - Kedvenc dal? - mondtam ugye, hogy mindent tudni akarok?

Tárgy: Re: 10-es szoba Csüt. 17 Júl. - 13:08

Scarlett & Liam

Elmosolyodok a szavaira. Igen, a tökéletes a válasz, a tökéletes lánynak. Nem gondolkodtam én azon, hogy milyen választ adok, ez jött először a számra, és ha ez a tökéletes válasz, akkor örülök, hogy ezt mondtam. Nem nagyon zavarna az, ha az ő szobájában lennénk és mondjuk Jill flangálna fel-alá valami kihívóbb cuccban, mert nem érdekel, csakis Scarlettet szeretném látni hiányos öltözetben látni. Jó persze megértem, hogy Scarlettet ez zavarná, mert… mert ez egy ilyen lány dolog gondolom én, hogy nem akarják, hogy a pasijuk előtt más lányok legyenek, és ha zavarja, akkor nem megyek át, hogy ne legyen ez neki kellemetlen, de azért szeretném, ha tudná, hogy egy lány sem érdekel rajta kívül. Se a szobatársai, se senki. Van ez a mindent a szemnek dolog, de… de az én szememnek Scarlett a minden, tökéletesen beérem vele.
-Hát rendben! – mondom egy apró bólintással és kezdek bele a történetbe. Halványan dereng a sztori, meg anya is mesélt róla nekem, mikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem keres magának valakit. Emlékeztem arra hogy kicsiként kioktattam őt, de nem hittem volna, hogy ennyire megmarad benne. Nem akartam neki rosszat, csak azt mondtam, amit ő mondott nekem, és amit egy kis gyereknek mond az anyja, az csakis az igazság lehet, nem? Bár ha jobban belegondolok, akkor anyám soha nem is volt magányos, hiszen ott volt velünk az a fickó, akivel kitöröltette az emlékeimet. Azt nem tudom, hogy hamisakat adott-e, vagy csak azért emlékszem anyámra úgy, mint magányos nőre, mert így próbálja az agyam kipótolni a sötét részeket, de így emlékszem és kész. Talán nem ez a valódi múltam, de én annak fogom fel, vagyis inkább annak kéne, mert abból semmi jó nem származik, ha folyamatosan azon rágódom, hogy mi volt. Úgysem tudom változtatni a múlton, és őszintén szólva nem is akarok. Akármilyen rossz is volt, a velem történtek miatt vagyok az, aki, és lehetek itt Scarlettel most. Emiatt hálás vagyok anyámnak, mert azzal tette tökéletessé az életem, hogy elrontotta. Jól tette, úgy cselekedet, ahogy azt helyesnek vélte, és az élet végül is őt igazolta. Ennek ellenére azonban nem akarok vele többet találkozni. Hálás vagyok, de ugyanakkor dühös. Nem csak rá, hanem az egész családomra, amiért ennyire…defektes. Apám nem valami jó ember, bár ez anyámról sem mondható el, de attól még felnevelt, ő volt ott nekem, mikor az apám sehol sem volt. Azt szokták mondani, hogy a család mindennél előrébb való, de azt már nem mondják el hozzá, hogy mindenkinek két családja van. Amibe születik, és amit alapít, márpedig számomra már semmit nem jelent az, hogy hova születtem. Scarletthez tartozom, csakis hozzá. - Ezzel nem vitatkozok. – kicsiként azért mindenki jóval aranyosabb, mint felnőttként, főleg ha próbálnak normálisan felnevelni, anya pedig ha nem is valami nagy sikerrel, de próbálkozott. Az pedig még inkább megmosolyogtat, hogy édesnek tart, de hát ez…gondolom elfogultság, de attól még jólesnek a szavai, hiszen rajta kívül másnak a véleménye nem igazán érdekel.
- Akkor inkább kínos volt, mint vicces. – mondom mosolyogva, majd a kérdése hallatán tartok pár másodperc szünetet, mielőtt válaszolnék. Hát… anyám eltűnése óta nem buliztam, de igen, végül is addig egész sok buliban voltam. – mondom, ahogy rántok egy aprót a vállamon. Ha arra kíváncsi, hogy hány lányt csókoltam meg, akkor elmondom neki, ha arra, hogy mennyit buliztam, akkor elmondom neki. Nem hazudok, nem is hazudtam neki még, ha rákérdez valamire, akkor én arra válaszolok. Nem maradtunk soha egy helyen huzamosabb ideig, de ennek ellenére azért sok buliban voltam, főleg mert ezek szinte pár naponta voltak, maximum hetente, és olyan egy hónapig azért elvoltunk mindenhol, nekem pedig nem volt jobb dolgom, mint eljárni ezekbe a bulikba. Aztán jött anyám eltűnése, és onnantól már ezernyi fontosabb dolog volt, mint a buliba járás.
A története hallatán a mosolyom fokozatosan változik vigyorrá, majd a végén fel is nevetek mikor meghallom, hogy mit csinált. – Szóval ez a kisfiú el akarta venni tőlem az első csókod… - mondom mosolyogva, és láthatja is rajtam, hogy nem gondolom komolyan a szavaimat. Ilyenek mindenkivel megtörténnek, nekem is volt, hogy egy kislány megakart puszilni a számon, csak mivel én félénk fiú voltam inkább belöktem őt a medencébe, mintsem hogy meg is tegye. Na abból aztán szép kis hiszti lett, de én büszke voltam magamra. - … és még a ráadást sem értékelte. – csóválom meg játékos rossz állással a fejemet. Azt én is sejtem, hogy Scarlett inkább az a jó kislány típusú lány volt, legalábbis amíg erre lehetősége volt. A szökési kísérleteire pedig… hát nem is tudom, egyszer talán szívesen meghallgatnám, de most nem szeretném, ha erről beszélne, mert úgy gondolom, hogy nem szívesen idézné fel az ott töltött időt. – Látom tényleg mindent tudni akarsz! A kedvenc fagyim… a citromos, abból aztán bármennyit megeszek, de nem a fagyi a kedvenc édességem, hanem a puding. Régebben vödrökben vittem haza, imádom! – mondom fülig érő mosollyal, miközben az arcát fürkészem. – Na és neked? Mi a kedvenc édességed?

Tárgy: Re: 10-es szoba

» 13-as szoba
» 6-os szoba
» 13-as szoba
» 11-es szoba
» 6-os Szoba