Kertváros

Tárgy: Kertváros Hétf. 2 Jún. - 16:19

First topic message reminder :

North Salem külvárosi utcái tartoznak főként ide, bár maga a város is eléggé vidékies hatást kelt, de ez a terület még az átlagosnál is nyugisabb. Buszmegálló se nagyon akad, inkább az elitebb lakosok kertes házai lelhetőek fel erre. Természetesen minden szép és letisztult, szemetet nem igazán találni sehol.

Tárgy: Re: Kertváros Kedd 22 Júl. - 11:27

Jill & Simon

- Nem, direkt nem gyújtanék fel senkit sem, még ha el is happolta volna a csajt, volt rajta kívül vagy még száz. – mondom egyszerűen, ahogy rántok egyet a vállamon. Felgyújtani valakit az olyan… barbár. Az még belefér, hogy jól megverem, vagy a csontjaimmal egy kissé megbökdösöm őt, de felgyújtani? A gyújtogatásnak nem osztottam lapot, azt meghagyom a pszichopatáknak meg a sorozatgyilkosoknak. Senkinek sem kívánnám azt, hogy elevenen elégessék. Na jó, talán egynek mégis, de ő már rég halott, méghozzá én öltem meg. Az is jogos önvédelem volt, mert az a barom nekem ugrott, én pedig honnan tudhattam volna, hogy a képességem akkor is működik, ha nem akarom? Egy közel másfél méteres csonttal a szívében végezte a fickó, de mivel nem vagyok barbár, eltemettem őt. Oké, ez erős túlzás. Egy temetésre váró koporsóba raktam őt valami másik hulla mellé, de a szándék a lényeg, szóval jó fej voltam.
- Te tudod, de tagadhatatlanul fejlődöm. – na jó, talán túlzok, de mégiscsak úgy érzem, hogy elég sokat fejlődtem azóta, hogy találkoztunk. Már képes vagyok néha normálisan beszélni vele, és érdekes módon nem az az első gondolatom mikor ránézek, hogy milyen lehet vele az ágyban. Az a második, de az első nem ez, szóval nem is lényeges a dolog. Tudom, hogy még elég sok fejlődni való van, hiszen még mindig nem nyitottam mások felé, talán Jill felé valamelyest, de ez nem olyan könnyű, mint a többség hiszi. Ha úgy éltél sok évek keresztül, hogy nem foglalkoztál senkivel és már bebeszélted magadnak azt, hogy az érzésekből semmi jó nem származik, akkor félni fogsz tőlük. Én is félek, mert bírom Jillt, és tudom azt, hogy előbb-utóbb lefog lépni, és akkor megint ott tartok, hogy csalódok. Gondolom meg is érdemlem azok után, amit tettem vele, de bocsássátok meg nekem, ha nem ugrálok emiatt örömömben. Van némi önkritikám, jól tudom, hogy milyen vagyok, és hogy mit érdemlek, de azért valahol a lelkem mélyén lehetek dühös, nem?
- Nem is mondtam semmit, csak azt, hogy lába kimaradt. – még a kezeimet is magasba emelem védekezőképpen. Most komolyan, mondtam is én egy szóval, hogy melyik testrészével mit csináltam? Ugye, hogy nem! Akkor meg nem kell egyből a legrosszabbra gondolni, én csak próbálok logikus érveket gyűjteni arra, hogy felvegye azt a cipőt, és ne amiatt nyavalyogjon, hogy másé. Ez valami női dolog lehet, mert ha kell, akkor én egy hulla cipőjét is felveszem, nem vagyok azért olyan finnyás, hogy ilyeneken fennakadjak. Főleg mióta a képességem előjött. Elég undorító, ahogy a kinövő csont szétszakítja a bőrt és elvág pár eret, és az sem valami gyomorbarát látvány, mikor mindez rendbe jön. Hasznos képesség addig oké, de elég undorító. Elmehetnék dokinak is ezzel. Nem kell ide gyomormosás, meg csinálom én azt két pillanat alatt, a beteg még a tüdejét is kifogja köpni, azt garantálom.
- Nem itatsz le, ahhoz azért jóval több pia kell. Majd dolgozunk azon, hogy alkohol nélkül is jó fej legyek, oké? – ez most csak amolyan… oldóként kell nekem, leitatni biztos nem fog, mert akkor itt kéne hagynunk egy kisebb vagyont, ami neki nincs, nekem meg otthon van. Már mondtam neki, hogy elég nehezen részegedem le, éppen ezért is ittam mindig olyan sokat. Most legurítok néhány korsó sört maximum, másodpercek múlva az kis is ürül a szervezetemből, úgyhogy tökmindegy.
- Vagy, mint legjobb haverok. Nem tudhatjuk, igaz? – oké, arra én sem látok valami nagy esélyt, hogy együtt húztunk volna el onnan, de arra sem láttam még pár héttel esélyt, hogy összefutok a csajjal, aki miatt meg kell, hogy változtassam az eddigi életemet és felfogásomat. Tökmindegy, hogy mire van esély, és mire nem, mert azt már megtanultam, hogy az élet mindig közbeszól és ott kavar be, ahol csak tud. Anyám soha nem ivott, nem cigizett, semmilyen módon nem tette tönkre magát, és mégis rákos lett, mégis fiatalon kellett meghalnia. Látta rá akkor esélyt? Nem. És arra láttam esélyt, hogy mutáns vagyok? Na ugye. Minden lehetséges, csak mi hisszük ennek az ellenkezőjét.
Sikerül azzal meglepnie, hogy csak ásványvizet kér, de ha ő nem iszik, akkor iszok helyette is, így két korsó sört rendelek magamnak, az nálam felér egy ásványvízzel, szóval egy szava sem lehet. – Tehát… mi is történt veled? – oké, tudom, hogy erre elég sok választ lehet adni, de bízom benne , hogy tudja mire gondolok.

Tárgy: Re: Kertváros Vas. 20 Júl. - 20:52

Simon & Jill

♪ A woman's worth ♪
- Már komolyan kezdtem aggódni, hogy csak úgy szándékosan felgyújtottál valakit, mert nem tetszett a képe... vagy lenyúlt egy csajt, akire te pályáztál. - a végére persze én is elmosolyodom. Értem én, hogy viccnek szánta azt, hogy vicces volt, de hát a lényeg mégis csak az, hogy nem direkt akart megégetni elevenen valakit. Azt meg már csak remélhetem, hogy az az illető végül el lett oltva, mert bármennyire is érdekes néha az emberekhez való hozzáállásom, azért nem szeretném, hogy bárki is olyan halált haljon. Az elég durva lehet, sőt igazából egyáltalán nem viselem jól a halált. Tudom én, hogy többnyire az látszik, hogy nagy ívben teszek mindenre, de azért bizonyos dolgokban ez még nekem sem megy, akármennyire is akarom. Szóval égett alakokról inkább tényleg jobb áttérni másra, mindegy, hogy az cipő téma, vagy akármi.
- Azért jobb, ha biztosra megyek és csak óvatosan adagolok bármiféle dicséretet is neked, az a tuti. - finoman megrántom a vállam, de persze a mosoly marad. Tudom-tudom, elég gyorsan tudok váltani általában, mert nem rég még ott tartottam, hogy sikerült újra kinyírni a sminkemet. Igazán megtanulhatnám már, hogy ha egyszer elég sok időt töltöttem a tükör előtt, hogy minden tökéletes legyen, akkor nem kéne így elgányolni az egészet. Őszintén szólva már maga a tény kiborító, hogy mostanában milyen gyakorisággal sikerül eljutni a bőgésig, amikor évekig sikerült ezt egész jól megúszni, mostanában meg mint valami rohadt bőgőmasina. És ez miatta van, a hülye érezzünk, meg nyissunk dolog miatt. Tudom, hogy úgy gondolta, hogy mások felé, de az a baj, hogy nem másokkal lakom együtt, hanem vele, és sajnos ez pont olyasmi, amit nem nagyon lehet irányítani, vagy befolyásolni, hogy úgy történjen meg, ahogy te akarod és persze a felé, aki felé akarod.
- Jól van! Nem akarom tudni, mijével.. mit csináltál. - húzom el a számat. Nem tehetek róla, hogy még így is kissé kelletlenül húzom fel azt a cipőt. Mégis egy másik nőé, olyané, akiről finoman szólva is eléggé pozitívan nyilatkozott, hadd zavarjon már ez rohadtul. Igenis zavar és... ha nem képes ezt elfogadni, hát akkor így járt, akkor csak lépjen túl rajta. A legjobban talán az zavar, hogy... őt kicsit sem zavarta, hogy én kikkel léptem le, csak épp erre az apróságra nagyon-nagyon igyekszem most nem gondolni, mert pont arról volt szó, hogy próbálkozunk, de már ettől az alapvető ténytől is rohadtul félelmetesnek tűnik az egész, mert... mintha inkább csak én próbálkoznék. Jó talán neki nehezebb, mert sokkal hosszabb ideig gyakorolta a mindent leszarunk életérzést, de... nincs de, attól még nem esik jól.
- Elégszar, hogy ha azt szeretném, hogy normálisan viselkedj... le kell, hogy itassalak. Más miatt szoktam leitatni a pasikat, sőt általában a pasik szokták azt hinni, hogy ők itatnak le engem. - azt hiszem ezt most inkább csak átkötő megjegyzés és talán egy halvány szúrás, mert őszintén szólva tényleg nem kellemes érzés, hogy ennyire nehéz normálisabban viselkednie. És ha épp józan, akkor meg nincs más, mint a jól megszokott stílusa, amiből marha nehéz normálisat kihozni? Nem tudom... őszintén szólva nagyon labilis nekem most ez a terep, túlságosan is az.
- Miért jöttünk volna el együtt? Mint két remek ivócimbora? - megrázom a fejem. Nem is tudom, egyszerűen erre nem sok esélyt, vagy reális kilátást látok, de hát ez van. Nem számít a mi lett volna ha nem igaz? Közben lassan elérjük a célt. Az a jó az ilyen helyekben, hogy még hajnalban sincs olyan gond, hogy ne adj isten nincs nyitva, csak legalább ilyenkor már nincs tömeg, vagy még, vagy is-is. Csak elérjük a célt, ez a lényeg, bent pedig bármilyen meglepő is, de csak egy ásványvizet kérek. Nem, én most nem érzem úgy, hogy piára lenne szükségem ahhoz, hogy beszéljek, már ittam tegnap épp eleget a miatt, amit csinált. Így is kezd hasogatni a fejem, ahogy kezd tisztulni a szervezetem.

Tárgy: Re: Kertváros Vas. 20 Júl. - 14:04

Jill & Simon

- Egyszer igen, de az véletlen volt. Nem oltottam el a gyufát és véletlen rádobtam egy alkohollal leöntött fickóra… azért elég vicces volt. – a mondat végére csak megjelenik valami mosolyféle az arcomon, mikor arra a szerencsétlenre gondolok. Nem szeretek gyújtogatni, az is véletlen volt esküszöm, a kelleténél kicsit többet ittam, nem tehetek róla, hogy az a hülye még le is öntötte magát piával… azt a normális ember megissza, nem pedig magára önti. Azóta pedig nem fordult elő, amúgy is elég barbár dolognak tartom, hogy valakit felgyújtsak. Én csak simán megverem, vagy kicsit megszurkálom azokat, akik cseszegetnek, de ölni csak a legvégső esetben, ha nagyon muszáj. Csak úgy poénból nem ölök. Seggfej vagyok, nem szociopata.
- Elbízni? A mértékletesség élő szobra vagyok szivi, én meg az elbizakodás két külön dolog. – remélem kihallja a szavaimból az iróniát, mert ezt még egy olyan is észrevenné, aki amúgy nem is ismer, csak úgy látásból tippel arra, hogy milyen ember is vagyok én. Az pedig, hogy kaptam tőle valamiféle pozitív mondatot, hát máris meglepett. Alapjaiban véve tudom magamról azt, hogy annyira nem vagyok rossz ember, csak előszeretettel sértegetek másokat, és emiatt sokan seggfejként könyvelnek el, mikor valójában csak érzéketlen vagyok… vagy ez a kettő ugyanaz? A fene se tudja, hogy működik ez a normális embereknél, úgy érzem magam, mint valami kutya, amit meg kell tanítani, hogyan ásson úgy gödröt, hogy ne essen bele. Azért pedig ne én legyek már a hibás, hogy az elmúlt két hétben nem nyitottam felé. Próbálkoztam, kérdezgettem, de mindig valami egyszavas válasszal le voltam tudva, és kész, ezek után meg én nem nyitottam? Oké, kicsit nagyobb seggfej voltam, mint kellett volna, de ha valaki úgy viselkedik velem, ahogy Jill tette, akkor nálam ez egy olyan önkéntelen dolog, hogy visszavágok, és még patasztabbul viselkedek, mint amúgy szoktam. Szóval ez nem csak az én hibám volt.
- Mi bajod? A lábával nem csináltam semmit, úgyhogy nyugodtan felkaphatod magadra. – komolyan nem értem, hogy miért ilyen rohadtul nehéz felhúzni egy cipőt a lábára. Okés, hogy nem bírja a csajokat, akiket felviszek magamhoz, de a lábát békén hagytam, ugyan mit tudtam volna csinálni azzal az ágyban? És mivel a csaj elégé magamutogató volt, a lába is gondolom én, hogy elég jól karban van tartva, szóval így végképp nem értem ezt az akadékoskodást, amit itt lenyom. Az pedig kit érdekel, hogy tudom-e mekkora a lába vagy sem? A lényeg az, hogy bejött a dolog, és szerencsém is volt, amiért ugyanakkora volt a csaj lába, amekkora Jillé.
- Majd szólok, hogy kerested. – mondom az arcomra varázsolva azt a bizonyos lehengerlő mosolyt, miközben figyelem, ahogyan az a nyamvadt cipő felkerül a lábára. Azt pedig természetesen csak ugratásnak szántam, hogy beleszart a macska a cipőbe, bár… bár meglehetősen könnyen áldozta fel ezt a cipőt a csaj, szóval… mindegy, most már a lábán van, macskaszar ide, vagy oda, kifogja bírni, amíg haza nem érünk, hogy szerezzünk neki egy cipőt, de most irány valami kocsma, mert szükségem van egy kis alkoholra, hogy elővarázsoljam azt a bizonyos Simont, akit Jill annyira látni akar.
- Csak várd ki a végét. – előbb-utóbb csak előkerül az a lehengerlő én, csak győzze kivárni. Azt pedig tényleg csak poénnak szántam, hogy sokkal defektesebb, mint én, mert szerintem inkább egálban vagyunk. Mivel nemrég óta ismerem őt, így fingom nincs arról, hogy mennyire érzéketlen és tapintatlan, de magamat jó ideje ismerem, szóval kijelenthetem, hogy elég nagy paraszt tudok lenni, és valóban félek az érzésektől, talán jobban is, mint kéne, de ha valaki úgy élne több éven keresztül, ahogy én, akkor biztos megértené, hogy miért van ez. Ha teret engedsz az érzéseknek, akkor azzal csak azt éred el, hogy mások megbántsanak. Mert segíteni nem fognak az tuti, talán egy-kettő, de bennük is csalódsz majd egyszer. Ilyen az élet, úgy szar, ahogy van.
- Az eltűnésed után pár hónappal jöttem el talán. Miután a bácsikám is meghalt, már semmi nem volt, ami ott tartott volna, Amerikáról meg azt mondták, hogy jó hely. – összességében való igaz, hogy nem olyan szar, de azért olyan jó sem, mint ahogy azt reklámozzák mindenütt. – Kitudja, ha kevesebbet piálok aznap, talán együtt jövünk el Írországból. – mondom egy apró vállrántással, ahogy befordulunk az utcán a kocsma irányába. Talán… utálatos egy szó ez.

Tárgy: Re: Kertváros Pént. 18 Júl. - 10:56

Simon & Jill

♪ Listen to me, looking at me ♪
- Miért... te igen? - meglepetten pillantok rá, mert hát na... nem olyan általánosan megszokott dolog, hogy felgyújtunk valakit. Úgy beszél róla, mintha mindenki életében legalább egy ember fel kellene, hogy gyújtson. Egyébként is, én el tudok törni bármit, akkor miért lenne szükségem rá, hogy gyújtogassak nem? Az amúgy is olyan barbár dolog... sokkal durvább nyomot hagy, mint mondjuk egy törött csont, ami azért mégis csak a bőr alatt van és mégis van esély rá, hogy beheged, persze ha nem csinálom túlságosan durván. Azért ezek után tényleg érdekel, hogy mégis kit gyújtott fel és főleg, hogy miért. Nem nézett rá valaki elég szépen, vagy... egyszerűen csak be volt kattanva az alkoholmámortól? Azt testközelből sikerült megtapasztalnom, hogy olyankor azért rendesen ki tud jönni belőle az állat, szóval miért ne gyújthatna fel valakit?
- Nem Simon, te így is nagyon jó társaság vagy. - mondom monoton és direkt színtelen hangon, persze erősen megjátszva a dolgot, aztán csak finoman elmosolyodom. - Emlékszel... a remek rántottád után már kaptál egy kis pozitív megerősítést, de nem szeretném, hogy elbízd magad véletlenül. - mondtam én már neki, hogy annyira nem rossz ember, mint ahogy a többség hinné, bár az a helyzet, hogy ezt az utóbbi majdnem két hétben sajnos nem nagyon mutatta ki újra, sőt kifejezetten nem tett rám jó benyomást, hogy enyhén fogalmazzak. Tudom, hogy én sem hoztam épp valami remek formát és megpróbálhattam volna nyitni felé, elmondani, hogy mi a gondom, de... ez nem olyan egyszerű, esetében meg aztán főleg nem.
- Bocs, ha nem jó kedvvel veszem fel a csaj cipőjét, akit egész este ronggyá kefélgettél és ne mondd már nekem, hogy fejből tudod hányas lábam van. - morranok oda. Azért na... mégis ezen miért kell felhúznia magát? Jó nem húzta fel, de mintha azért kicsit mégis így lenne. Igenis nem kellemes annak a cipőjét felvenni, akit a hátam közepére sem kívánok, maximum a szükség nagy úr, és azt akkor sem hiszem el, hogy felmérte, hogy hányas a lába, meg az enyém. Szerintem még a nevében sem teljesen biztos, nem hogy ezt tudja. - Áh, gondolom elővetted a lehengerlő mosolyodat, meg az igazi elbűvölő Simont. Kíváncsi vagyok, hogy egyszer találkozom-e vele, vagy csak a szakadt ribiknek jár? - közben persze veszem fel szépen a cipőt, és csak akkor állok meg, amikor még hozzáteszi azt a kicsit sem aljas megjegyzést. Felhúzom a szemöldököm és csak kissé csúnyán nézek rá, de azért valamelyest le tudom szűrni, hogy viccel, legalábbis nagyon ajánlom neki, mert ha olyan cipőt hozott ide nekem, amibe belecsinált a csaj macskája, akkor abból állati nagy balhé lesz. - Kösz... látom kezd előbújni a lehengerlő éned. - rázom meg a fejem egy félmosollyal. Most az egyszer tudom, hogy csak viccel, legalábbis remélem, meg hát... igaza van. Nem vagyok épp a toppon érzelmileg, ahogy ő sem, talán nem is leszünk soha, de talán épp ezért tudjuk valamelyest kezelni egymás defektjeit. Nem mondom, hogy hibátlanul, de... legalább valamelyest.
- Nem is tudom, pár hónapja, talán egy bő fél éve. Te mióta laksz itt a városban? Durva, hogy... nem futottunk eddig össze. - nem azt mondom, hogy rémes is, mert nem tudom, hogy hogy viseltem volna a dolgot nem sokkal az után teszem azt, hogy a két fószer a suliba rángatott, hogy ne amortizáljam le jobban magam. Ők is próbálkoztak, igen, de nem tudnak mindenkire egyesével figyelni és elég sok a problémás alkat a suliban. Simonnak se megy könnyen, hogy valami emberi formát faragjon belőlem, de ő legalább közben nem fókuszál másra, maximum időnként hülye kis ribancokra, de... erről le lehet szokni.

Tárgy: Re: Kertváros Csüt. 17 Júl. - 16:17

Jill & Simon

- Te még nem gyújtottál fel senkit? – az arcomra őszinte meglepettség ül ki. Rendben én sem gyújtottam még fel senkit… szándékosan. Esküszöm, hogy véletlen volt, és szerencsére még időben letudták fújni olyan poroltóval vagy mivel a fickót. Kicsit többet ittam a kelleténél és az az napi ivópajtásom is kicsit túlöntött a garaton, szó szerint fürdött a piában, én meg rágyújtottam egy cigire, és ahelyett, hogy simán eloltottam volna a gyufát inkább eldobtam és a fickón landolt, aki meggyulladt. Ha nem kezdi el leönteni magát piával, akkor nem gyullad meg szóval, nem az én hibám volt, hanem azé a baromé. Azért azt be kell vallani, hogy elég vicces volt, mikor egyszer csak meggyulladt és elkezdett összevissza hadonászva futkározni, míg végül el nem oltották a biztonságiak. Szándékosan nem gyújtanék fel senkit, de véletlenül… talán úgy igen, szívesen röhögnék megint egy jót. Részegen seggfej vagyok, ez van.
- Azt kellett volna mondanod, hogy nem Simon, te így is nagyon jó társaság vagy, de azért értékelem az őszinteséged. – persze, éreztem én azt, hogy viccelt, bár én komolyan mondtam a dolgot, és azt hiszem ő is tudja, hogy ha van mellettem pia, akkor azért jóval beszélgetésképesebb vagyok, mint általában, de ha ő viccelt, akkor én miért ne tehetném? Egy mosollyal díjazom mikor elveszi tőlem a pulóvert. Itt helyben kaptam volna idegösszeomlást, ha még most is képtelen lett volna elvenni tőlem. Elégé lengén öltözött, eltudom képzelni, hogy milyen rohadtul fázik, rajtam meg a póló valóban sokkal többet ér, és mivel úriemberek vagyunk ugye, simán kibírom én addig egy szál pólóban, míg le nem ülünk inni végre egyet.
- Már megbocsáss, de mi az, hogy … hajlandó vagy felvenni? És mi az, hogy ez a mázlim? – nincsen semmi él a hangomban, csak kissé furán hangzik, mert… mert felőlem aztán nem kell felvennie, nyugodtan kitörheti a mostani cipőjében a lábát, ha úgy tartja kedve. Fura ez a csaj az már kétségtelen. Az pedig nem mázli, hogy jó a lábára, szex közben figyelek én a másikra, még a lába méretét is megjegyzem. Na jó, nem, valójában ez egy rohadt nagy mázli, kit érdekel a másik lába szex közben? – Nagyon meggyőző tudok lenni, ha szeretnék. – mondom sejtelmes mosollyal, miközben figyelem, ahogy a régi strapára ment cipőből átbújik az újba. Igazából semmi extra nem volt, elővettem az elbájoló énemet, és megígértem, hogy visszaadom neki, de ez aligha fog megtörténni. Kisebb bajom is nagyobb annál, mintsem hogy a hülye magas sarkúit küldözgessem vissza. Majd érte jön, bár amilyen hülye, szerintem képtelen lenne odatalálni hozzám, még ha térképet is adok a kezébe, úgyhogy nem kell attól félni, hogy majd jön behajtani a cipőjét. – Amúgy meg csak szépen kértem tőle, amúgy is mondta, hogy nem kell neki, mert csinált vele valamit a macskája. – jegyzem csak úgy meg, és remélem, hogy azért rájön arra, hogy nem gondoltam komolyan a dolgot, csak húzom az agyát. Akárhogy is, de amint belém karolt, már vezetem is őt a legközelebbi kocsma, vagy akármi felé, ahol kapni piát. – Ami azt illeti… ha nagyon szigorúan nézzük a dolgokat, akkor te sokkal nyomibb vagy, mint én… – most viszont egyértelműen hallhatja a hangomból, hogy nem gondoltam én ezt komolyan, teljesen egyetértek vele abban, hogy érzelmileg defektesek vagyunk, a legdefektesebbek a Földön. – Mióta jársz abba a mutáns suliba? – kérdezem, csakhogy ne némán tegyük meg azt az amúgy nem is olyan hosszú utat a kocsma felé, vagy ami van itt a közelben.

Tárgy: Re: Kertváros Csüt. 17 Júl. - 11:54

Simon & Jill

♪ Coat of armour ♪
Azért én most erősen magamat érzem hibásnak, bár ha jobban átgondolom, akkor tényleg rá tudom kenni, hiszen ő volt az, aki kitalálta ezt az egész nyissunk mások felé dolgot, szóval egyértelműen ő tehet róla, nem pedig én. Bár arról én tehetek, hogy rábólintottam és arról is, hogy amikor egyszer megláttam a városban, akkor nem döntöttem azonnal úgy, hogy elhúzok minél előbb innen és vissza sem nézek. Nem, beültem helyette abba a nyüves pizzázóba és ez lett a vége, kezdek kötődni valakihez, akihez nem kéne, aki Joshua szerint egy vadállat, akivel egyáltalán nem kellene foglalkozni, nem fog szóba állni vele. Én mégis megteszem, mégis itt vagyok, és mégis képes vagyok olyat is kimondani, amit nagyon nem kéne, miszerint kedvelem. Nem kellene, nem szabadna, tudom, és mégsem vagyok képes magamban tartani, egyszerűen nem megy, mert nm akarom, hogy másokat is az ágyába rángasson, nem akarok egy újabba feketét látni, vagy szőkét, vagy édes mindegy. Az pedig, hogy csak úgy odamenjek hozzá és elmondjam, hogy mi bánt, valahogy teljesen esélytelennek tűnt. Akartam, azt hiszem egy-két alkalommal azért akartam, de attól még ugyanúgy nem tudtam rászánni magam. Valahogy nem vagyok az a típus, no meg baromira nem lett volna szükségem arra, hogy meglepetten bámul rám, aztán még esetleg be is szól, hogy nem erről volt szó, hogy neki ez nem menne és hagyjam lógva. Nem... inkább én lécelek le, mint hogy megkapjam mástól, hogy menjek.
- Hogy... mi? - jó, azért meglepődöm ezen a kérdésen. Mégis mi az, hogy felgyújtanánk? Nem hiszem, hogy tényleg komolyan mondja és végül látom is az arcán, hogy nem úgy érti. De megrázom a fejem. Nem, persze, hogy nem akarok kinyírni egy csajt azért, mert jól érezte magát ma vele. Nem fordult meg ilyesmi a fejemben, egyszerűen csak, nem akarom látni többet és mást sem az ágyában, ennyi. Nem tudom én még a pontos indokokat, vagy a magyarázatot, de nem is kell mindig tudnom... remélem. - Ebben nem ellenkezem, pia mellett tényleg sokkal jobb társaság vagy. - finoman elmosolyodom. Viccelek, de tudom, hogy ő is és így könnyebb ezt az egészet valahogy átvészelni, kezelni, nem is tudom. Az viszont meglep, hogy mégis mit akar pontosan cipő téren. Nem is sejtem, hogy mi jár a fejében, de végül legalább a pulcsit elveszem tőle. Azt hiszem már ez is egy nagy lépés most részemről. Bele is bújok, mert kár lenne tagadni, hogy elég rendesen fázom azért, és így jóval kellemesebb, az ő pólója pedig még mindig több, mint az én szinte alig semmi felsőm volt eddig. Azért az kissé meglep, amikor visszatér a csaj cipőjével, az pedig konkrétan mázli, hogy jó a lábamra.
- Mázlid van, hogy ... jó rám és hogy hajlandó vagyok felvenni és hogy csak úgy odaadta. Hogy dumáltad ki belőle? - az emberek nem szokták csak úgy osztogatni a cipőiket, megígérte, hogy visszaadja? Remélem, hogy nem azzal, hogy majd a következő menetnél. Mindenesetre a sajátomból kibújok, annak úgyis annyi, szóval egy szép ívvel elhajítom a legközelebbi bokor mögé. Belebújok a másikba, aztán szépen belekarolok Simonba. - Kevés két nálunk érzelmileg nyomorultabb ember van a földön igaz? - költői kérdés azt hiszem, úgyis tudom a választ, ő is tudja, nem kérdés az, hogy egyikünk sem alkalmas emberi kapcsolatokra, kicsit sem, mégis sikerül rendesen megkavarni mindent, mégis csak vannak érzéseink, csak jó mélyen és félünk tőlük, mint a tűztől.

Tárgy: Re: Kertváros Szer. 16 Júl. - 16:18

Jill & Simon

Nem őt hibáztatom, amiért ez a helyzet előállt, én csak simán dühöngök magamban, és ilyenkor képes vagyok bárkit elővenni, hogy cseszegethessem egy kicsit, ettől érzem jobban magam, ha hibáztathatok valakit, aki nem én vagyok. Bár azért szerintem ezzel egy kicsit mindenki így van nem? Mégis ki szereti azt, ha ő a hibás mindenért? Sokkal egyszerűbb másokat hibáztatni mindenért, éppen ezért teszem én is ezt, hiába tudom, hogy nincs igazam. Talán, ha elég sokat mondom, akkor majd elhiszem, hogy nem az én hibám. Nem hiába mondják, hogy két dolog csak végtelen. Az univerzum, meg az emberi hülyeség. Bár… az előbbiben azért nem vagyok olyan biztos, valahol mintha hallottam volna, hogy az univerzumnak van vége. Szóval akkor ezek szerint nyert az emberi hülyeség, király.
-Az biztos, rohadtul egyszerűbb minden, ha nem foglalkozol semmivel. – a nem foglalkozol semmivel nagyjából egyenlő azzal, hogy nem érzel. Nem kell magyaráznia a dolgot, megértem én azt, hogy mit érez. Azt szokták mondani, hogy az életben van két út. Van a helyes út, meg a könnyebb út, de a kettő soha nem ugyanaz. Na, ez valójában egy nagy baromság, egy hazugság, amit mindenki bevesz. Az, hogy mi a helyes csakis rajtad múlik, tehát, ha nekem az a helyes út, hogy bulizgatok és csajozom, akkor hiába járom a könnyebb utat, az egyenlő a helyes úttal. Azonban, van egy kis hiba a gépezetben. A változás. Sajnos a világ változik, és vele együtt az emberek is, ami folyamatos önértékelési zavarokat szül. Eddig én ezt nem éreztem, mert akárhányszor megváltozott a világ, én megmaradtam annak az érzéketlen, de mégis elragadó seggfejnek, aki mindig is voltam. Erre jön Jill, elmondja, hogy mit is csináltam, és az életem teljesen felborul, rés keletkezik az eddig kifogástalan pajzsomon és most az egyszer én is változok a világgal együtt. A könnyebb út már a nem egyenlő a helyessel, és el sem tudnátok képzelni, hogy ez mennyire idegesítő. Könnyű volt eddig egyszerűen és helyesen élni, most meg minden túl van komplikálva, minden tele van traktálva érzésekkel, amiktől egy életen át tartottam magam távol. És most én is félek, mert ismertem eddig azt, hogy miként is mennek a dolgok. Akármi is történt, én nem törődtem vele, ez volt az életem képlete, de most… most már semmi nem ilyen egyszerű, nem tudom, hogy mi a képlet, és félek az ismeretlentől. De ezzel mindenki így van ugye? Mert nehezen viselném el, ha kiderülne, hogy csak Jill meg én félünk ettől, mert ez a normál embernek természetes. – A kedvedért bármit. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Azt jól sejti, hogy minden bizonnyal örültem volna annak, ha odajön hozzám és elmondja, hogy mi a helyzet. Nem változtak volna meg az érzéseim, ugyanúgy félnék és mérges lennék az életre, meg benne mindenkire, de olyan önbizalom fröccs lett volna az, amiben még nem volt részem. Talán jobb is, hogy így derült ki, mert tapasztalatból tudom, hogy nem vagyok valami jó beszélgetőpartnert, mikor elvagyok szállva magamtól, de … ez nem az én hibám. Mindenki magabiztos szeretne lenni, én meg egész életemben magabiztos voltam szóval nem olya nagy dolog ez.
- Nem is tudom… szép, meg jó volt, de nem illünk össze. – rántom meg a vállamat, majd komoly arccal nézek rá, de a hangomból szerintem kihallhatja azt, hogy nem igazán gondolom komolyan a szavakat. – Miért, szeretnéd, ha felgyújtanánk? – attól félek, hogy erre kapok egy teljesen komoly igent, de akkor sem fogom felgyújtani a csajt. Max a házat, de ahhoz valami nagyon nyomos indok kéne, nem ölök csak úgy nőket, főleg nem olyan nőket, akik jól néznek ki. – Tudod mit? Menjünk és igyunk egyet, pia mellett sokkal jobb társaság vagyok. – nemleges választ nem fogadunk el, mert ha már eljutottunk addig, hogy sikerült megelőznünk egy kis híján csúnya vitába torkoló beszélgetést, akkor nem itt fogjuk abbahagyni, most már mindenképpen kinyögi nekem, hogy mi is a helyzet vele, mert nem hinném, hogy csak arról lenne szó, hogy kedvel. Azonban előbb… - Kéne szerezni neked valami normális cipőt, amiben nem töröd ki a lábad. – mivel az én cipőmbe aligha fog belebújni, így hát marad az, hogy… kapjam fel a kezembe, vagy mi? Nem, az még elég korai lenne. – Várj itt, mindjárt jövök, ezt meg vedd fel addig! – a szavaimat most kérésként intézem hozzá, ahogy újra leszedem magamról a pulóvert és a kezébe adom. Közben gyorsan visszasétálok a ”tökéletes nő” házához és van akkor szerencsém, hogy ő is nyisson ajtót. Egy kisebb diskurzus után elég furán néz rám, mikor elkérem az egyik normális magas sarkúját, de végül csak odaadja, én meg azzal együtt állítok vissza Jillhez. Nem, a cipőt nem fogom feladni a lábára, és remélem azon sem fog fennakadni, hogy kié a cipő, mert… mert tökmindegy.

Tárgy: Re: Kertváros Szer. 16 Júl. - 11:13

Simon & Jill

♪ Fear and love ♪
Az hiszi, hogy nekem jó ez? Azt hiszi, hogy én akarom ezt érezni? Azt hiszi, hogy ha tehetném, akkor nem tüntetném el magamból az egészet egy pillantás alatt? Dehogynem! Azért akartam elmenni, azért akartam elmarni magam mellől, azért akartam, hogy békén hagyjon végre, de ő nem képes rá, pedig mennyire igyekeztem kiakasztani. És mégsem megy, és még sem engedi, hogy eltűnjek. Nem... nem akarom ezt, nem akarok érezni, nem akarom, hogy zavarjon, hogy más nőkkel szűri össze a levelet, nem akarom, hogy bántson, ha azt hallom, hogy más valaki milyen baromi jól teljesített. Egyszerűen... nem akarom ezt! Azt akarom, hogy ne akarjam őt, ennyire egyszerű. Még azt se tudom pontosan, hogy ez mit jelent, hogy pontosan mit is érzek és nem is merek igazán mélyen belegondolni, mert az egész halálosan félelmetes. Félek tőle, félek, hogy ez még rosszabb is lehet. Most még csak úgy érzem, hogy elkezdtem kedvelni, elkezdtem talán ragaszkodni hozzá, de mi lesz később? Mi van, ha ez még rosszabb lesz? Rettegek az egésztől és ezért lett volna könnyebb, ha hagyja, hogy lelépjek, ha engedi, hogy feladjam a francba az egészet. És most nem azt kéne látnom, hogy ő is ki van, hogy meg van lepődve, hogy... könnyes a szeme.
- De ez az egész... félek Simon. Félek... félek attól, amit érzek, félek tőle, hogy nem bírom ki. Sokkal könnyebb nem érezni. - ezt azt hiszem nem neki kell magyaráznom, mert ő is tökéletesen tisztában van vele, hogy ez így működik, hiszen ő is ezt csinálja. Még se nyugtatnak meg igazán a szavai, valahogy nem, nem tudom miért. Nem is értem pontosan, ha elmondom neki akkor örült volna neki? Vagy... vagy nem, ha vita a vége? Én nem értem ezt az egészet, nem vagyok jó benne, soha életemben nem volt kapcsolatom, soha. Nekem kimaradtak a fiatalkori nagy szerelmek. Ő volt talán az egyetlen, aki érdekelt, de csak minden bizonnyal azért, mert mindenki mást mást is, mert helyes és mert mindenki oda volt érte. Gyermeki rajongás és semmi más, és most mégis ő az, akit kezdek megkedvelni az érdes modora ellenére is, hogy mégis ettől függetlenül segíteni akar nekem. Lesütöm egy pillanatra a szemem majd bizonytalanul nézek fel rá megint. - Kedvellek... cseszd meg. - azt hiszem ez nem az a tökéletes vallomás, de hát nekem ennyi megy, de azért az utolsó két szót azt szinte suttogva mondom ki, szinte csak egy töltelék, tudhatja jól, hogy nem számít igazán, hogy ez most csak úgy... muszáj volt, főleg a halvány mosolyszerűségből egyértelmű ez, ami a szám sarkába szökik.
- És akkor most mi lesz... a tökéletes nővel? - intek hátrafelé, hiszen arról jött, arra kísérte haza azt a csajt, aki annyira remekül teljesített a lakása minden egyes szegletében. Persze igazából nem ezt akartam kérdezni, hanem azt, hogy mi lesz velünk, hogy mégis mit akarunk pontosan kezdeni ezzel a helyzettel. Az pedig még mindig nem egy könnyen tolakszik a számra, hogy mást is elmondjak neki, azt ami a tóparton történt, mert az... az olyasmi, amit még igazán magamnak sem ismertem be, hogy eléggé megrázott. Aztán ott van Joshua, és... miért ilyen rohadtul zűrös az életem? Arról már nem is beszélve, hogy a cipőm is tropára ment.

Tárgy: Re: Kertváros Kedd 15 Júl. - 15:58

Jill & Simon

Arohadtéletbebaszki. Ez az első gondolatom, ahogy meghallom a szavait, és igen, így egybeírva. Tudjátok, én arra számítottam, hogy ez nem fog megtörténni. Hogy majd szépen lassan, de biztosan eljutunk valahogy odáig, hogy végre elkezdjen nyitni mások felé, miközben én gondtalanul tehetem azt, amihez értek, és akkor majd egyszer találkozik a szőke herceggel, aki fehér lovon vágtat be egy buliba, felkapja maga mögé Jillt és elmennek együtt Disneyland-be. Nem néz vissza és majd simán elfelejt engem, én pedig addig megpróbálok minél kevésbé kötődni hozzá, hogy ne fájjon az elszakadás pillanata, aztán amint ez megvan, élhetem tovább a semmilyen, tökéletesen felszínes életemet, amibe még csak beledögleni sem vagyok képes. Továbbra is elnyomom a bűntudatom, hogy ne fojtson meg azonnal, ahogy teret adok neki, és a lelkiismeret furdalásom is alábbhagy, ahogy majd meglátom Jillt valami normális pasival, akivel normális életet élhet, és akkor majd azt mondhatom, hogy megcsináltam. Erre számítottam, rohadtul erre számítottam, erre az élet képes így kicseszni velem, mindenképpen azt akarja, hogy cseszettül fájjon az, mikor majd Jill csak úgy lelép, és itt hagy, hogy belefulladjak a piába meg a bűntudatba, amit muszáj lesz engednem felszínre törni. Az élet bekaphatja, de úgy istenigazából kapja be, hogy ennyire szemét velem. Oké, értem én, hogy miért kapom ezt, és meg is érdemlem, de attól még lehetek dühös nem? Megértem és elfogadom, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnék rohadt pipa emiatt. Az élet ezzel most konkrétan az arcomba vágta, hogy úgy fogok szenvedni, mint még soha, és még röhög is rajtam.
Végül aztán csak legyűröm valahogy a bennem rejlő dühöt, de azért azt észben tartom, hogy amint egyedül leszek szétverek valamit mérgemben. Nem is azért, mert kötődik hozzám, legalábbis a szavai ezt sejtetik velem, hanem azért, amit ez jelent. Nem mintha olyan nagyra tartanám az eddig életem. Nem ér semmit, nem szól semmiről sem, csak az élvezetekről, amivel én tökéletesen beértem, de most… most muszáj lesz, megint éreznem valamit, ez pedig nagyon nem vigasztal. Érezni, annyi mint felkészülni arra, hogy valaki mindjárt pofán vág egy deszkával. Mert úgy is ez a vége, minden csalódásokkal végződik, nincsen olyan hogy boldogan élnek míg meg nem halnak. Az élet szar, éppen ezért nem is vettem soha komolyan, miért is tettem volna? Úgysem élem túl, akkor meg mi a szarnak aggodalmaskodni rajta folyamatosan? Erre most jön Jill és kimondja azt, amit nem akartam hallani, mert félek tőle. Éreznem kell újra, közel engedni másokat magamhoz… kész öngyilkosság, ez egyenlő azzal, mintha fejbe lőném magamat. A szamurájok voltak azok a hülyék, akik kibelezték magukat nem? Na, valami hasonló helyzetben érzem most magamat, mert jól tudom, hogy ezt az egészet nem fogom megúszni fájdalom nélkül, a fájdalom pedig már évek óta nem része az életemnek. Nem a fizikai fájdalomra gondolok, mert az már régi haver, de a mentális fájdalom, ez a folyamatos lelki dilemma… talán utoljára a tizenegyedik születésnapomon éreztem. Annak már több, mint tíz éve, erre most tájékoztatnak, hogy vagy érzek, vagy beledöglök a bűntudatba. Jó kilátások. Csesszék meg!
Csak sikerül megnyugtatni Jillt, és még a kamu könnyek is működnek… na jó nem, hazudtam, nem kamu, de erről senki nem tudhat. Fogalmam sincs, hogy mi a francért kezdett el könnyezni a szemem, de gyorsan meg is törlöm a szememet, majd ismét Jillre pillantok. Azt hiszem le kéne szoknia a sminkről, mert a találkozásink nagy része azzal végződik, hogy lesírja magáról az egészet. – Mert nem valami hülye dísz vagyok. Segíteni szeretnék neked, érted? Ehhez pedig az kell, hogy elmondjad mi a bajod, hogy mi történt veled, amiért ennyire kivagy mostanában mindenért. Ha odajössz hozzám és elmondod, hogy ne nőzzek, mert… mert kedvelsz, akkor valószínűleg most valahol a Föld és Hold között lennék félúton, úgy elszállok magamtól, de amint kivitatkoztunk volna magunk, már a Földön lettem volna újra, és segítek, ahogy tudok. – bírom a csajt, és eddig valahol titkon abban reménykedtem, hogy majd én lépek le kettőnk közül mikor ennek az egésznek vége, hogy ne sérüljek, de… de úgy tűnik muszáj lesz sérülni. Jill nem egy sima kaland, ő nem olyan, mint a többi csaj, akiket az este után el is felejtek egy életre. – Nem akarsz több nőt magadon kívül az ágyamban látni? Oké, nem látsz, feltéve, ha… - az arcomon trónoló komolyság eltűnik és egy széles mosoly lép a helyébe. - … kimondod még egyszer, hogy kedvelsz!

Tárgy: Re: Kertváros Kedd 15 Júl. - 10:55

Simon & Jill

♪ TKO ♪
Szeretném nagyon is, ha elcsattanna az a pofon, de végül nem történik meg. Egyszerűen talán értelmét sem látom, csak le akarok lépni. Ha menne ebben a rohadt cipőben, hogy gyorsabban haladhassak, ha nem állna folyamatosan az utamban, akkor már itt sem lennék. Annyira... annyira nem ért semmit! Persze, mindig csak ok nélkül vagyok kiakadva. Nem igaz! Csak épp a legtöbbeknek fogalmuk sincs az okokról, ő sem akarja igazán tudni, miért akarná? Egyszerűen csak marja magát a miatt, amit tett velem és ennyi. nem arról van szó, akármennyire is próbálja bizonygatni, hogy olyan nagyon a szívén viseli a sorsomat, hiszen mit teszünk már lassan két hete? Semmi mást, mint eddig, csak talán egy fokkal visszafogottabban, de nem változott semmi sem. Képtelen vagyok nyitni, vagy inkább nem akarok, nem merek, mert az fájdalommal jár csak, és ezt most pont ő bizonyítja be újra. Egyszerűen úgyis képtelen lenne felfogni, akkor meg miért magyarázzak neki bármit is? Nem akarok... nem való nekem ez az egész, igazából az élet sem. Nem menne, hogy normálisan éljem, akármennyire is szeretném néha , de nem vagyok jó benne. Abban vagyok jó, hogy felületes kapcsolatokban úgy tegyek, mintha minden rendben lenne, mintha csak élezném az életet és nem foglalkoznék semmi mással. Nem tudok mást... nem is szabad mást akarnom, mert minden más csak csalódással jár, semmi többel.
Ő pedig az istennek se hagy békén, pedig nagyon igyekszem, hogy kiborítsam, hogy ő adja fel, hogy ne nekem kelljen lelépnem, hanem vállalja önként, hogy elhúz, hogy ne győzködjön, hogy maradnom kellene, hogy majd minden szép és jó lesz. Frászt! Semmi sem lesz szép és jó, semmi sem lesz kellemes, mert az élet szar. Így találták ki. Lehet, hogy vannak kivételek, akiknek időnként van egy kis jó szériájuk, ők a rohadt mázlisták, hát akkor örüljenek a fejüknek és kész. De én nem tartozom közéjük, az én életem nem jó dolgokból áll, csak akkor, ha elfelejtek mindent és elmerülök mondjuk úgy a bűnös élvezetekben. Ez megy, ez segít túlélni, legalábbis amíg az életem ki nem csinál végleg. Amikor megölel persze, hogy az az első reakcióm, hogy megpróbálom eltolni magamtól, de érezni lehet, hogy ez most csak inkább valamiféle erőtlen próbálkozás, nem igazi, nem akarom annyira nagyon távol tartani magamtól, így végül engedek, és megszűnik az ellenállásom is, a sírás pedig szipogássá szelídül lassan. Képtelen vagyok bármit is mondani, csak nézek rá, amikor kicsit elhúzódik és letörli az arcom. Folyton ott lyukadunk ki, hogy én úgy nézek ki, mint megvertek, hála a nem csekély sminknek, ami ilyenkor sikeresen szétfolyik az arcomon. Az viszont meglep, hogy könnyezik a szeme. Nem tudom, hogy mit mondjak, nem tudom, hogy mit csináljak, és sejtelmem sincs, hogy ez az egész egyáltalán micsoda, hogy lehet kezdeni vele valamit.
- Nem tudom, én... én nem tudtam, nem értettem és túl sok minden történt mostanában. Ez egyszerűen csak... sok nekem. Félek tőle... könnyebb úgy tenni, mintha minden rendben lenne, sokkal könnyebb és téged nem zavart, te el voltál így. Akkor... akkor miért szóltam volna? - na persze, majd elé állok és közlöm vele, hogy zavarnak azok a nők, majd elé állok és a szemébe mondom, hogy kezdem megkedvelni és egy halálosan megrémít. Eszem ágában sem volt! Nem kérek abból a meglepett tekintetből, amire számítani lehetett. Nem kérek a kioktatásból, hogy nem erről volt szó, hogy mások felé akartunk nyitni, hogy... mi tudom én! Egyszerűen csak semmi értelmét nem láttam annak, hogy elmondjam neki, tökéletesen felesleges lett volna nem?

Tárgy: Re: Kertváros Hétf. 14 Júl. - 17:40

Jill & Simon

Azt hiszem kicsit zabosabb lennék, ha az a pofon elcsattan, mert hát… mert hát ki szereti ha pofozzák, főleg akkor, ha nem csinált semmi rosszat? Nem mintha visszaütnék vagy bármi, maximum csúnyán néznék rá, de attól még engem ne pofozzon, ha nem csináltam semmit. Ha igen, akkor még seggbe is rúghat, sőt, felszólítom őt, hogy rúgjon seggbe ha csinálok valami baromságot, de mivel most ártatlan vagyok, és az egyetlen bűnöm az momentán, hogy pasi vagyok, hadd ne kelljen már tűrni a pofozkodást. Szerencsére végül nem csattan el, de látom az arcán, hogy legszívesebben megtenné, és őszintén meglepődök, hogy nem teszi meg. Szerintem ő sem tudja, hogy mi ennek az oka, de ettől függetlenül örülök a dolognak, mert még ennél is rosszabbul állna a szénánk, ha én is elkezdenék most itt tombolni, éppen elég az, hogy ő így kiborul a nagy semmiért. Nem figyelek oda rá… komolyan, a pofám leszakad, hogy képes ezt mondani. Aztán meg most ez. Minek kéne feltűnnie? Hogy már legalább két hete olyan, mint valami időzített bomba? Egyetlen kedvesnek szánt szó, aztán máris tombol, én meg a plafonon vagyok már ettől. Ha megkérdezem mi baja van, és azt mondja, hogy semmi, akkor mi a francot tegyek? Itassam le, hogy részegen majd lelkizhessek vele? Elégé szembemenne azzal, amivel próbálkozunk, és amúgy se szívesen itatok le senkit, bármilyen furán is hangzik. Oké, néha muszáj, de nem szívesen teszem meg, az alkohol sajnos elégé megváltoztatja az embert, nekem aztán elhihetitek, én elégé nagy paraszt vagyok részegen, a dokik ezt is biztos annak tudnák be, hogy anyám elvesztése traumaként ért, és… nagyon nagy szerencse, hogy Jill nem hozza most szóba anyámat, mert akkor minden bizonnyal a mellettünk lévő ház már romokban állna. Anyámat nagyon nem szívesen hozom szóba, ahhoz előbb innom kell, hogy beszéljek róla. Nem vagyok kibékülve magammal, azt hiszem ez elég egyértelmű, bár kívülről semmi nem látszik. Tökéletesen adom már az érzéketlen bunkó szerepét, éppen ezért se látszik meg rajtam a dolog. Még a sírjához se mentem ki! Egyszer igen, de félúton visszafordultam, mert… mert nem, nem akarok látni azt a sírt, rohadtul nem, és szerencsére már nem is fogom valószínűleg, mert elég kevés esélyt adok annak, hogy valaha is újra Olaszországban legyek. Nem elég, hogy anyámat hagytam egyedül meghalni, de ezek után még képes voltam Jillt… az a baj, hogy nagyon nem vágom mi is a baj velem. Persze, tudom én, hogy elégé defektes vagyok érzelmileg, meg félek kötődni, kívülről fújom ezeket. Papírom is van róla valahol, hogy miért vagyok olyan, amilyen, mert a dokik imádtak elemezgetni, de vagy széttéptem már, vagy elhasználtam zsebkendőként, úgyhogy meg nem mondom mi volt rajta. Amúgy is tele volt mindenféle hülye szakszóval, Einstein talán kitudta volna olvasni belőle, hogy mi bajom, de őt sajnos már nem kérdezhetem meg. Még valami gyógyszeres hülyeségre is elakartak küldeni, meg mondták, hogy járjak ilyen csoportokba, ahol egymás bajait beszélhetjük meg… egyszer elmentem, mert a zsaruk elrángattak, de kész röhej volt az egész. Akármilyen nevet mondhattam, így én lettem Bruce Wayne, aki felcsinálta fél Olaszországot, és éppen egy nő ágyában szórakozott, miközben az anyja meghalt. Még csak meg sem tapsoltak, vagy valami, hogy elmondtam, pedig az előttem szóló ürgét megtapsolták, pedig annak annyi volt a baja, hogy megfojtotta a mókusát, mert az nem akart áramot termelni neki a mókuskerékben.
Persze, hogy nem áll meg, mi a francért is állna meg? Végül aztán csak sikerül őt megállítanom, és aztán csak szemöldök ráncolva hallgatom, ahogy ordibálásból szép lassan átmegy suttogásba. Nem értem ezt a csajt. Szerintem még életében nem foglalkozott vele senki, erre mikor én próbálok, ahelyett, hogy örülne, inkább próbál minél messzebb rugdosni, de erre most rácseszett, mert nem valamelyik pasija vagyok, akit egy nap után lecserélhet. Nem, rohadtul nem, és nem értem, hogy miért nem fogta még mindig fel azt, hogy nem tudom csak úgy elfelejteni azt, amit tettem vele. Nem tudok gondtalanul bulizgatni és piálni, úgy nem, hogy ezt már tudom. És mi van, ha nem is akarok? Erre nem gondolt? Már éppen válaszra nyitnám a szám, mikor újra megszólal, és az arcomra szerintem egyértelműen kiül a meglepettség. Jól hallottam? Szívesen megkérném, hogy ismételje el, amit mondott, de félek, hogy itt helyben törné el a gerincem, úgyhogy inkább csak pár pillanatig csendben vagyok még. Sok mindenre számítottam, de erre aztán nem baszki. Lehajtom a fejemet és halkan kifújom a levegőt, majd a következő pillanatban, ahogy felnézek rá magamhoz ölelem őt. Remélhetőleg nem ellenkezik, mert akkor muszáj lesz egy kicsit erőszakoskodnom, persze ízléses határokon belül, de a legjobb az lenne, ha nem kezdene el itt ficánkolni, mint valami partra vetett hal. – Nem volt hiba, nincs semmi hiba ebben, csak… csak én nem láttam ezt, nem látom mert eddig ilyen még nem volt, érted? Annyit láttam, hogy sorra mentél el más pasikkal, azt hittem, hogy minden rendben, de… de miért nem szóltál előbb? – csúnyán ráfázott arra, ha menni akar, mert esélytelen, hogy most elengedjem. Menni fog ez, menni fog így is. Végül aztán kissé távolabb húzódok tőle és letörlöm az arcáról az elkenődött sminket. - Ne sírj többet, mert mindjárt én is belekezdek. – és komolyan, nem viccelek, könnyezik a szemem, és tudjátok mi zavar nagyon? Hogy csak sejtésem van róla, hogy miért, és félek… rohadtul félek.

Tárgy: Re: Kertváros Hétf. 14 Júl. - 11:32

Simon & Jill

♪ Highway don't care ♪
Lényegtelen azt hiszem jelen helyzetben, hogy ki volt a csaj és az is, hogy kije volt a pasasnak. Megint ugyanott vagyunk, mint az elején, nem sikerül két értelmes szót váltani és... és akkor csak miattam. Nem is érti ezt az egészet, engem nem ért és nem is fog soha, akkor meg miért kínlódunk egyáltalán ezzel az egésszel? Teljesen felesleges és még inkább értelmetlen az egész. Nem tudok változni, nem akarok változni, mert az nem jó és ő még csak meg sem képes érteni a lényeget, de nem is tudom, hogy miért várom ezt tőle. Úgy sem... úgy sem érdekelné. És akármennyire is nem hiszi, igenis nekem számított, hogy hol alszik, csak mivel láthatóan őt nem érdekelte, akkor én sem foglalkoztam vele. Egyszerűbb ezt mutatni nem? Nekem legalábbis sokkal egyszerűbb, ez van. A szavaira csak megremeg a szám és nagyon közel vagyok hozzá, hogy megemeljem a kezem és minimum lekeverjek neki egy pofont. Azt talán érzi, az talán hat rá, ha már a csontjait nem tudom összetörni, mert nem érek el vele semmit. De végül csak összeszorítom a szám és dacosan megemelem a fejem.
- Neked rohadtul nem tűnik fel semmi Simon! - miért gondolja, hogy bármit is képes lenne észrevenni, hiszen azt se vette igazán észre, hogy az anyja a halálán van, hogy vele kellene lennie, hát miért venne észre bármi mást? Nehéz úgy figyelni, hogy közben nem néz eléggé, hogy közben már épp valaki másnak a formás kis hátsóját bámulja. Úgy... úgy nem lehet normálisan kommunikálni. Csak el akarok menni, hagyjon szépen békén, úgyis nagyon jól meg volt eddig is a kis életével nem? Mi a franc értelme van annak, hogy engem pesztrál? Majd túl lesz a mulandó kis lelkiismeret-furdalásán. Nem tart majd sokáig, nem hiszem, hogy ha eltűnök, akkor olyan sokáig emésztené magát. Amúgy sincs semmi értelme ennek az egésznek így... ugyanazt tesszük, amit eddig, csak egy fokkal szolidabban. Nyitni mások felé persze... hogy lehetne, ha ugyanúgy csak egy-egy futó egy éjszakás kaland van az ember életében és nem is lenne értelme. Nem viselne el senki hosszú távon, tudom, hogy már neki is tele van a hócipője velem és jó is ez így, megszoktam már. Nem vagyok elég, nem vagyok megfelelő, mert vannak nálam jobbak, úgyis vannak mindig, mindegy, hogy feketék, vagy szőkék, de vannak!
És nem állok meg, egészen addig nem, amíg végül újra elém nem kerül. Hiába kiabál utánam, hiába mond bármit is, mert ezek csak szavak, nem más az egész csak beszéd, ami... ami értelmetlen, amit bárki meg tud tenni. Miért lenne ez más, mint amit akárki másnak mond azért, hogy ágyba vigye? Maximum most drasztikusabb, és... őszinte, de ez már más kérdés. Amikor aztán szembe kerül velem újra megtörlöm a szemem. Komolyan már azért is mérges vagyok, mert nem marad abba a sírás, és persze a düh csak még inkább ezt vártja ki belőlem. Rohadt ördögi kör!
- Miért nem Simon? Miért nem? Nem kell foglalkoznod velem azért, mert lelkiismeret-furdalásod van, a miatt nem kell világos? Bulizgass csak, szórakozz és felejts el, menni fog, csak idő kérdése. - mégis csak az elején kiabálok, mégis csak az elején vágom hozzá erősebben a szavakat, a végére halkul a hangom. Mérgesen rázom meg a kezem, miután újra és újra megtörlöm a szemem és semmi sem változik, az istennek nem marad abba ez a szar! - Mi van, ha... ha zavarnak azok a lányok? Mi van, ha... ha nem akarom, hogy másokkal feküdj össze? Érted már? Nem akarom ezt, nem akarok kötődni hozzád, nem... nem megy, mert te úgyse látod. Ez az egész hiba volt, nem megy nekünk, úgysem tudunk változni! - kimondtam ezt akarta? De legalább a könnyek csendesednek, talán csak a bennem lévő feszültség is ezt akarta, talán csak tényleg el kellett mondanom, amit muszáj volt és akkor majd jobb lesz, majd könnyebben túllépek rajta, ennyi. Menni fog, most is, csak meg kell egy kicsit erősíteni magam. Nem jó, ha túl sokat vagyok egy helyben, miért nem tanultam már meg ennyi idő alatt?

Tárgy: Re: Kertváros Vas. 13 Júl. - 19:54

Jill & Simon

Oké, csak egy tipp volt, de… de miért ne lehetne a felesége? Vannak olyan házaspárok, akik külön alszanak, mert fasírtban vannak, főleg ha van köztük vagy húsz korkülönbség. A pasi meg mivel tele van pénzzel, miért ne vetetne meg magának egy újabb nőt? Az ilyeneknek nem valami nagy kunszt, hogy vegyenek maguknak egy feleséget, úgyhogy… lehetett a felesége is. Vagy az anyja, aki elég jól kordában tartja magát, de ez már persze csak a dolog vicc része. Hagyjuk is, nagyon nem érdekel, hogy ki volt az a pasi, aki mellett felébredt, az meg még kevésbé, hogy ki volt a fiatal csaj, akivel összetalálkozott.
-Tudod ez vicces, mert nekem rohadtul nem tűnt eddig az fel, hogy te olyan nagyon a szíveden viselnéd azt, hogy hol is alszom esténként. Amúgy meg csak meg kell ráznod azt a csinos kis feneked, és valami lehengerlő mosolyt varázsolni arra az elbűvölő arcodra, és máris kezedben a pasas, nem? – kicsit talán keményebb hangot ütök meg, mint kéne, de komolyan az agyamra tud menni ezzel a nem figyelek oda rád szöveggel. Most komolyan, már megint én vagyok a paraszt, amiért nem egyeztettem vele, hogy felvihetek-e egy csajt a szobámba estére. Rohadtul kiborít az, hogy ezen pattog, pedig ennek rohadtul nincs semmi jelentősége. Mintha ő annyira törődne azzal, hogy én mit csinálok, miközben őt a lakásomba pakolja ide-oda az ágyamban valaki. Nehogy már én legyek a szemétláda, amiért nem gondoltam rá, és önző módon egy elég jó csajjal mentem el a buliból a saját lakásomba. Az élet sokkal könnyebb, ha nő vagy. Jillnek elég az száját harapdálni, és táncközben simulni egy pasashoz, hogy az máris teljesen kanos legyen, és felvigye a lakásába, aztán bumm, máris van hol aludnia. Nálam ez nem megy ilyen könnyen, ha elkezdem harapdálni a számat, akkor senki nem fogja attól hasra dobnia magát, sőt, jó eséllyel kiröhög aztán otthagy. Mégsem akadtam fent egyszer sem azon, hogy úgy lépett le, hogy nekem nem volt meg a biztos szállásom az estére. Azon pedig már végkép nagyon felidegesíteném magam, ha jönne nekem azzal, hogy nem érdeklődök iránta. Minden egyes nap megkérdeztem tőle, hogy mi baja van, erre jött az, hogy nincs semmi bajom, minden szép és jó… nem tehetek róla, ha képtelen beszélni a bajairól, én pedig nem fogom belőle kiverni azt, ami a szívét nyomja. Ha megpróbálok jó fej lenni, akkor az a baj, ha seggfej vagyok akkor az, komolyan, döntse már el, hogy mit akar, mert én teljesen kivagyok a folyamatos hangulatváltozásaitól!
Most komolyan, nem léptünk még túl azon, hogy ne emlegesse még magában sem a csajt, akit hazavittem? Ki a szart érdekel az a hülye liba? Csak egy hülye csitri, aki átlagon felül teljesít az ágyban, de ennyi, erre meg most Jill teljesen kiakad a semmiért, pedig nem tettem mást, csak odaakartam adni neki a pulóveremet, hogy ne fagyon halálra, de neki ez sem kell, és… és mi a francért nem hagyja azt, hogy segítsenek neki.
-Én komolyan nem értelek téged Jill! Képes vagyok érted, miattad az egész életemet megváltoztatni, és ezzel együtt saját magamat is megváltoztatni, de ezt csakis úgy tudom megtenni, ha segítesz nekem benne! Ha elmondod, hogy mi a bajod, hogy miért vagy olyan az utóbbi időben, amilyen! Szeretnéd, ha békén hagynálak? Te nem az a hülye liba vagy, akit hazahoztam, érted?! Szükségem van rád, és neked is szükséged van rám, nem fordíthatsz csak úgy hátat, és mondhatod azt, hogy neked nem megy! – egy kis szünetet tartok, és ha nem állt még meg, és fordult vissza, akkor ismét elé sietek, hogy az útját álljam. – Nem hagyhatsz itt, érted? Rohadtul nem hagyhatsz itt! - én vagyok az, aki mindig mindent felad, én hagyok cserben másokat, és ha én kibírom, akkor ő is kifogja!

Tárgy: Re: Kertváros Vas. 13 Júl. - 16:05

Simon & Jill

♪ I hate everything about you ♪
A felesége? A felesége már miért lett volna egy másik szobában hozzánk képest és miért lett volna a pasi annyira hülye, hogy oda visz fel? Nem, ezt valahogy kizártnak tartom. Futottam már össze morcos feleséggel, bár hál' istennek eddig mindig megúsztam a dolgot, de az, hogy a házban botoljak belé az már tényleg tiszta ciki lenne. Erre nem is akarok gondolni, az egészre nem akarok, mert tuti, hogy csak még jobban kiborulnék tőle, pedig már így sem vagyok kifejezetten jó kedvemben és mivel egy személy van most itt, akin levezethetem a mérgemet, hát rajta teszem. Az a nagy mázlija, hogy a célpont a cigije és nem pedig valami más, ami sokkal fájdalmasabban törékeny. Hálás lehet, amiért ilyen visszafogott vagyok. Tudom én, hogy rendes próbált volna lenni azzal a pulcsival, de... de ne nekem magyarázza, hogy milyen rohadt jó estélye volt azzal a csajjal, mert baromira nem érdekel!
- Engem... engem igenis érdekel! Csak te nem foglalkozol vele, én nem lépek le, amíg nem tudom, hogy jól áll a szénád, de te le se szartad, hogy nekem összejön-e bármi! - jó azt hiszem ez kis túlzás, mert én sem szoktam azért ennyire mélyen átgondolni a dolgokat, vagy az ő helyzetet, de most rólam van szó, és engem ez az egész akkor is zavar, mert... mert elvileg ő fogadott be, mert elvileg ő akar nekem segíteni és ezt most rohadtul nem érzem. Lehet, hogy nem mondtam el neki eddig, hogy mi a bajom, de csak azért, mert nem kérdezte úgy igazán. Tényleg nem! Nem elég annyi, hogy "Mi a gond?" főleg nem azzal a stílussal, ahogy ő kérdezni tud. Nem is érdekelte igazán, én legalábbis nem ezt szűrtem le. Egyszerűen... csináljon, amit akar, nem is kellene beszélnem vele. Csak az a rohadt cipő ne cseszne ki velem még pluszban! Miért ilyenkor kell a sarkának letörni, miért ilyenkor kell mindennek összejönni, amikor amúgy is rohadtul ki vagyok bukva? Legszívesebben a földbe döngölném a cipőt, meg úgy magam körül mindent. Nem érdekel, hogy kit vesz el, nem érdekel, hogy kitől mit akar, nem érdekel, hogy ki olyan baromi jó az ágyban! Nem... érdekel... az egész! Visszamegyek szépen a birtokra és hagyom a fenébe ezt az egészet. Nem megy nekem, nincs értelme és nem is kell, hogy kínlódjak vele. A normális élet nem való nekem, az hogy érezzek dolgokat nagyon nem fekszik, mert nem hoz az ég világon semmit jót sem.
Nem akarok sírni, isten bizony nem akarok sírni, mert nem szoktam. Én aztán nem szoktam, csak akkor ha már tényleg nagyon elszakadt az a bizonyos cérna, és most attól félek ez a nagy helyzet. Amikor elém kerül azonnal megtörlöm a szemem, na nem mintha ez bármin is változtatna, meg amúgy is látott már durvábban elkent sminkkel is. Bezzeg a kis cafka, akit hazakísért tuti, hogy soha nem nézne ki így, tuti, hogy minden pillanatban tökéletesen fest és nincs semmi heppje, csak szimplán mindenben rohadt tökéletes. - Semmi bajom! Hagyj békén! - abbahagyom a sírást, legalábbis arra a pár pillanatra, amíg sikerül ezt kiböknöm, persze konkrétan kiabálva, csak aztán folytatódik tovább immár magasabb fokozaton, de nem lépek el előle. Pedig kéne... nagyon kéne! - Úgyse érdekel és... nem is kell, hogy érdekeljen. Te akartad, hogy nyissunk mások felé, meg hogy kötődjünk igaz? Akkor... akkor hagyj békén, mert nekem ez nem megy! - most már elrántom magam és ellépek mellette, hogy tovább trappoljak. Elegem van! Úgyse értené meg, úgyse fogná fel, neki jó így, ő el van az életével, ahogy mondta ő ezt csinálja régóta, neki nem is kellett soha más, nem is tudna máshogy élni, nem is akar. Én sem... én sem akarok! Nincs szükségem senkire!

Tárgy: Re: Kertváros Vas. 13 Júl. - 9:11

Jill & Simon

Az a csaj, akivel Jill összefutott simán lehet az ürge felesége is nem? Jill dolga, azzal fekszik le, akivel akar, de azért ez már kicsit… gyomorforgató. Igen, azt hiszem ez a jó szó rá. Szerencsére nem tudok róla, és nem is akarok tudni róla, hogy mit csinált éjszaka, mert nem izgat, hogy kivel volt ágyban, de ezek a tipikus negyvenes, pénzek zsákok, akik csak pénzzel tudnának felszedni nőket, ha nem lennének a világon olyanok, mint Jill, akiknek nem kell pénz, vagy noszogatás, tudják mit akarnak, és meg is szerzik. Ez így van jól, ahogy van, de attól még undorító. Legalábbis számomra. Legyen meghúzva egy határ, és azt a határt még véletlenül se közelítsd meg, mert ha egyszer átlépsz rajta…az olyan, mintha meghalnál. Ki akar kétszer meghalni? Senki, akkor meg csináld amit mondtam, és maradj a korosztályodnál, nem hiszem, hogy az ágyban világháborús történeteket akarsz hallgatni. Ha mégis, akkor nagy gond van veled, nézesd meg magad valami dokinál. Bár az ilyenekben is van valami jó. Egyszer felmentem egy nőhöz, akinek a férje valami kitüntetett háborús hős volt, és azért abban a házban bőven voltak szép dolgok. Fegyverek, kitüntetések, de én a benzines öngyújtót hoztam el onnan, amolyan ajándékként. A nő ellenkezni sem tudott, elégé ki volt készülve, jó rég megvonáson lehetett már.
- Ez most komoly? Mikor tied a lakás estére, szerinted én mit csinálok? Kiakadok azon, hogy nincs hol aludnom? Nem, kifogok egy csajt, akinek van lakása! Ne szívass már, hogy ezen vagy úgy fennakadva! Téged mennyire érdekel, ha nekem nincs hol lennem? – ez komolyan nevetséges. Azt hittem, hogy legalább valami féltékenykedési hisztéria jött rá, de nem, képes azon őrjöngeni, hogy nem foglalkoztam az elszállásolásával. Mi vagyok én, a komornyikja? Megdumáltuk, hogyha a másik fent van, akkor megoldjuk valahogy azt, hogy legyen hol aludnunk. Ő jó csaj, se perc alatt felszed valami pasit, akinek van tető a feje fölött és kész. Nekem se okozz valami nagy gondot, ha más lakására kell menni, úgyhogy ne röhögtessen már azzal, hogy nem foglalkozom azzal, hogy ő hol alszik. Ellenkező esetben ő sem foglalkozna, úgyhogy rohadtul nem tartom jogosnak most ezt. És mi az, hogy nem próbálok meg jó fej lenni? Ha elvette volna azt a rohadt pulóvert még talán fel is kapom a kezembe, hogy ne kelljen ebben a lábfej gyilkos magas sarkúban hazasétálnia, de nem, ő a fejében vette, hogy én megint szemét vagyok, és ha már amúgy is hisztis kedvében van, akkor még rá is tesz egy lapáttal. Már megint a cigimet cseszegeti.
- Nem vehetek el minden nőt, akivel lefekszem, és… mi lenne ha megállnál? – ha minden nőt elvennék, aki jól teljesít az ágyban, akkor minden bizonnyal az FBI kopogtatna az ajtómon. Azt nem tudom miért, de gondolom Amerikában tilos pár száz feleséget tartani. Az arabok mázlisták, ők négy feleséget is tarthatnak azt hiszem, ha megy az üzlet, nekem pedig megy, mégsem lehet négy állandó nőm. Szívás. Egy pillanatig csak széttárt karokkal állok, de aztán végül is Jill után indulok. Már megint tanúbizonyságot adok a segítőkészségemről. Ha nem foglalkoznék vele, akkor itt hagynám őt a francba, de nem, én utána megyek, segíteni akarok neki erre mi a hála? Egyfolytában csak cseszeget és képtelen segítséget elfogadni másoktól. Azon meg ne kattogjon már, hogy nem veszem észre, ha baja van. Egy vak is látná, hogy szar passzban van mostanság, de mikor rákérdekez, hogy minden oké, akkor ő azt mondja, hogy igen, és ennyi. Ha nem mondja el mi baja, akkor hogy segítsek? - Óvatosan! – szerencsére nem röhögök fel, mikor elesik, mert azért ennyi van bennem, de az biztos, hogy elég nevetséges látvány, ahogy dühösen trappol végig az utcán törött magas sarkúban. Legszívesebben itt hagynám őt a francba, de… de az a rohadt lelkiismeret nem engedi. Csessze meg, aki feltalálta!
Gyorsan elé sietek, és a vállát fogom meg, hogy megállíthassam őt. Egy cseppnyi erőszak sincs a mozdulatban, csak azt akarom, hogy álljon meg, és egy pillanatra hagyja abba a sírást, hogy láthassam a szemeit.- Mi a bajod? Azon kívül, hogy ágyba vittem valakit? – mert, hogy ennyire nem lehet kibukni azon, hogy lefeküdtem valakivel, az már biztos.

Tárgy: Re: Kertváros Szomb. 12 Júl. - 15:32

Simon & Jill

♪ Material girl ♪
Kikérem magamnak, nem vagyok visszafogott és nem valami öreg pasival kavartam, csak... van valami csaj nála, aki annyi idős mint én, de attól még akárkije lehet! Nem csak a lánya, vagy nagyon fiatalon jött be a képbe a gyerek, van ilyen is, nem igaz? És... és igazából nem vagyok féltékeny, csak... a jó franc se tudja! Zavar az a kis cafka, akivel összefeküdt és azt hiszem az egész izé nem jó így. Az a baj, hogy attól félek én tudok változni, talán nekem nem is kell olyan sokat, nem kellett, mert én eleve éreztem, de ő... Ő egész más, ő nem egy érző típus, neki aztán édes mindegy minden, ő csak szórakozik most is, nem is változtatott igazából semmit, neki nem is kell, nincs rá cseppnyi szüksége sem. Nem is tudom, hogy miért töröm magam, de komolyan, nem is tudom, mit akarok ettől az egésztől. Vissza kéne szépen cuccolnom a suliba és kész, mert amúgy sincs ennek értelme, egy cseppnyi sem. Fel se tűnt neki, hogy nem vagyok jól az utóbbi napokban, egy pillanatra sem, egyáltalán! Akkor meg mégis mit várok, vagy egyáltalán mi értelme ennek az egésznek? Mondtam neki az elején igaz? Nem fogok csak úgy változni, jó útra térni, mert... miért ne, azt senki sem tud. Okkal tud, akkor, ha van értelme, ha lát valami indokot, amiért megéri, de én ilyet nem látok és kétlem, hogy azt a nagy szerelmet majd valami buliban találom meg, ahol olyan remekül adom magam, ahol nem olyanokkal lehet találkozni, akik bármennyire is érdeklődnének a felől, hogy mi van benned belül, csak az érdekli őket, mi van a ruhád alatt. Olyanok járnak oda, mint... mint Simon.
- Jah... baromi jó fej vagy! Halálosan hidegen hagyott, hogy én hol alszom ma este, ha netán nem jön össze valami pasi, akinek van is lakása! - vágok vissza szinte azonnal. Jó fej? Francokat! Csak azért, mert odaadja a pulcsiját, miután épp miatta döcögök most vissza azt sem tudom, hogy honnan és azt sem tudom mennyit kell mennem és hogy mennyire fogja széttörni a lábam a magassarkú, mert az tuti, hogy szét fogja. És mint már mondtam nem vagyok féltékeny, csak simán rühellem azt a nőt, már látatlanban is és... és csak ennyi, főleg mert kitúrt a lakásból és a kutyát se érdekelt, hogy én meg tudom-e oldani, hogy hol aludjak ma. Az nem mindig olyan könnyű... jó, de többnyire, de akkor sem elvárható, hogy majd szerezek magamnak más helyet, csak hogy ők jól ellegyenek. A szavaira csak határozottan csúnyán nézek, olyan istenesen gyilkos pillantással és amikor az első cigi a szájába kerül egy pillanat múlva már szimplán csak konyul le a szájából és akkor még örülhet, hogy csak a cigit törtem ketté és nem pedig valami mást.
- Hát akkor vedd el! Ha olyan rohadt jó csaj, akkor vedd el a francba is! - gyorsítok a lépteimen. Nem akarok beszélni vele, nem akarok itt lenni, nem akarok visszagyalogolni, és... és csak hagyjon békén! Persze a nagy vehemenciának meg van az eredménye, sikerül kellően rosszul lépni, aminek hála a cipőm sarka egy halk reccsenéssel adja meg magát, én pedig ezzel a lendülettel hasalok el a járdán. A térdem hasogat, de még csak meg sem nézem, hogy sikerült-e lehorzsolni. Ez nem az én napom, nem vagyok jól, az utóbbi pár nap nem az én időszakom... talán az utóbbi évek sem, nem is érdekel az egész! Mérgemben persze megerednek a könnyeim, de csak gyorsan szipogva állok talpra, és bicegve trappolok tovább. Röhejes látvány, amikor egy nő egy fél magassarkúban próbál sietni, kifejezetten röhejes, csak épp én most nem tudok ezen jót nevetni.

Tárgy: Re: Kertváros Szomb. 12 Júl. - 10:16

Jill & Simon

Nem tudom, hogy ti miként vagytok ezzel, de nekem van egy bizonyos korhatár, ami után nem viszek nőt az ágyba. Nálam ez negyvennél van meghúzva. Nem mintha nem lennének dögös negyvenesek, de azt már túlzásnak érzem, szinte a fiúk lehetnék, és az ilyen nők általában ilyenek is az ágyban. Elvárják, hogy mindent te csinálj, ők semmit nem adnak az estéhez, ők csak annyit akarnak, hogy add meg nekik azt, amit a férjük nem tud és kész. Nem éri meg, nagyon nem, éppen ezért az utóbbi években már csak a korosztályommal vagyok el. Bár ez a fekete bige még fiatalabb is nálam valamennyivel, de kit érdekel? Ilyen teljesítmény után feleségül venném, ha lenne szívem, de sajna nincs. Az ilyen nők kellenek a világnak. A buta dögös nők, akik nem akarnak maradni nálad reggelig, mert tudják, hogy felesleges lenne, ez csak egy éjszaka volt, és az is marad. Remélem egyszer majd sikerül feltalálni a klónozást, mert akkor biztos, hogy elsőként fogom feladni ezt a csajt, mint tesztalany.
Jill féltékenykedésén pedig szerintem csak jót nevetnék. Most komolyan, ha valaki jól néz ki, miért ne mutogathatná magát? Jill is ezt csinálja, csak kicsit visszafogottabban, mint Amber. Nem tudom a nevét, de hívjuk Ambernek, mert az illik rá. És ha már mindenkinek ömlött a csajra a nyála, - ahogy nekem is, csak már megtanultam, hogyan kell ezt elrejteni – akkor még szép, hogy azonnal rástartoltam, mert már ránézésre is látszott, hogy tud valamit a csaj, amit mások nem. És igazam lett, elég nehéz lesz megugrani majd a lécet, amit Amber felállított, de mindig vannak jobbak nem? Ez az én nagy szerencsém, a nők mindig előtudnak rukkolni valami újjal, így szerencsére nem lesznek unalmasak. Érdekes módon minél jobbak az ágyban, annál hülyébbek az élethez ezek a bigék, de szerencsére a szexhez nem kell agy, igazán nagy bajban lennék, ha mégis. Az okos nők unalmasak, szárazaz, tényszerűek, míg a butákat könnyedén lehet manipulálni. Amber is elég buta, de legalább tudja azt, hogyan is működnek a dolgok, nem kellett összeveszni vele, hogy húzzon el, hanem elmegy magától. Álomnő.
Elégé meglepődöm mikor Jill elkezd gyorsítani a léptein. Mi a franc, már megint mit tettem? Most csak hozzászóltam, erre máris bevágta a durcát? Mert most esküszöm, hogy semmit nem tettem, ami miatt kilehetne borulva a csaj, bár… Jill elég fura, olyan baromságokon kitud akadni, hogy legszívesebben a fejemet tudnám a falba verni, de nem tehet róla, elvégre nő. Hisztis és követelő. Ez van, de szerencsére legalább normális és hasonlóképpen Amber-hez, tudja hogy mennek a dolgok. Nem unalmas, de iszonyatosan fárasztó tud lenni, mikor a semmiért akad ki. Végül aztán csak visszafordul, és már azt hinném, hogy el is veszi a pulóverem, de végül persze győz a női öntudat. Nehogy már egy pasi segítsen neki!
- Így legyen az ember jó fej! – mondom megcsóválva a fejemet, miközben visszaveszem magamra a ruhadarabot. Ha neki nem kellett, akkor nehogy már én fagyoskodjak! A hangjából azonban kihallom, hogy lehet jobb lenne, ha békén hagynám, de… de mint tudjuk, imádom felidegesíteni az ideges embert, úgyhogy… ez van. Áhá! Komolyan mondom, szerintem elkezdtem vigyorogni, mikor meghallom, hogy mi is a gond. Most meg miért féltékeny? Én sem szoktam az lenni a pasijaira, akkor ő minek cirkuszol? Nők…
- Éppen most hoztam haza, nem volt semmi, tud valamit a csaj. – mondom mosolyogva, miközben előkapom a zsebemből a cigisdobozt, hogy rágyújthassak végre egy szálra. – És önként lelépett szex után. Ha hinnék a szerelemben, akkor feleségül venném. Az ágyra meg inkább minimum két ágynemű csere férne rá, de ennyi erővel az egész lakást kipucolhatnánk. – mondom ahogy mosolyogva megrántom a vállam. Mondtam már nem? A csaj elég felejthetetlen nyújtott az ágyban, és a konyhában, és a nappaliban, a fürdőben is… meg úgy mindenhol.

Tárgy: Re: Kertváros Pént. 11 Júl. - 21:02

Simon & Jill

♪ Call me maybe ♪
Jó-jó, tudom az én hibám, túllőttem a célon. Bejött a dolog mondjuk, csak nem sok minden rémlik belőle, szóval inkább a pasinak volt jó estélye és nem nekem és milyen rohadt szívás már, hogy úgy néz ki van egy lánya, aki annyi idős mint én. Vagy... talán csak a húga, netán mondjuk az unokahúga és akkor nem kell egyből arra gondolnom, hogy minimum negyven körüli tagot sikerült kifognom, hanem mondjuk csak egy szimpla harmincast, az még csak belefér nem? Attól még irtó ciki az egész hülye helyzet. Miért nem mondta, hogy mibe futhatok bele reggel? Vagy... mondta? A kellemetlen az ebben, hogy simán van rá csensz, hogy mondta, csak rohadtul nem emlékszem rá, mint ahogy arra sem, hogy pontosan merre is vagyok most. Magassarkút vettem, élénk vöröset, jóóó magassarkút és tippem sincs, hogy vajon mennyit kell sétálnom, ahhoz pedig túl korán van, hogy valami buszmegállóba botoljak, ahol jár is valami. Rohadt életbe!
Simon meg gondolom talán még most is jól el van azzal a kis cafkával - én beszélek -, aki úgy kidobta mindenét amije csak van. Kész csoda, hogy látványosabban nem ömlött a pasik nyála... szánalom! Igen, féltékeny vagyok, még abban sem vagyok biztos, hogy Simonra - vagy legalábbis ezt soha nem ismerném be magamnak sem, nem hogy neki -, hanem inkább csak a nőre, mert... mert ez ilyen női dolog, rivalizálásféle és kész. Amúgy sem kell megmagyaráznom senkinek sem, kész, ennyi! Most pedig szépen valahogy visszajutok, bár ha épp ott lesznek tuti, hogy a hajánál fogva ráncigálom ki a kis ribit, ha egyszer fáradt leszek és le akarok feküdni pihenni egy nagyot... Összeszorítom a fogamat, és észre sem veszem, hogy szinte már dühösen trappolok végig a kövezeten, így aztán nem is hallom meg, hogy mögöttem is halad valaki. Mennyi realitása van annak, hogy épp ezekben a hajnali órákban valaki más is erre jár? Ugye, hogy semmi? Erre még meg is hallom az ismerős hangot, mikor eleve nem vagyok a legjobb kedvemben. Bármennyire is gáz és értelme sincs gyorsítok a lépteimen a helyett, hogy megfordulnék. Aztán végül csak hátrafordulok, amikor kiszúrom, hogy a pulcsiját tologatja felém. Hűvös van, ez tény, eddig szinte fel sem tűnt, hogy kissé libabőrös a karom. Nem vagyok különösebben túlöltözve és mégis csak hajnal van.
- Kösz, nem fázom. - vetem oda, nem épp a legkedvesebben. Nőből vagyok és épp rendkívül hisztis és rossz kedvű, ez van. - Na hol a kis liba, akit hazavittél? Már aggódtam, hogy nem feküdhetek le majd normálisan, bár így is tuti, hogy ráfér az ágyra minimum egy ágynemű csere. - oh igen, süt a hangomból, hogy nem ismerem a nőt, de szívből rühellem e nélkül is. Eddig se bírtam a csajait, de ez most... nem tudom miért, de extrán kiverte nálam a biztosítékot. Egyszerűen csak rossz napom van, rossz napjaim voltak és ez a kis Hófehérke azt hiszem az utolsó csepp volt a poharamban. Be vagyok rágva. Vagyis... ki vagyok és ez általában úgy csapódik le rajtam, hogy be leszek rágva tőle.

Tárgy: Re: Kertváros Pént. 11 Júl. - 15:44

Jill & Simon

Sokkal jobban alakultak eddig a dolgok, mint hittem volna. A legjobb forgatókönyv szerint is egymás agyára megyünk két hét alatt, de végül is elég jól megoldottuk, még egyikünk sem készült ki. Persze, azt nem mondom, hogy könnyű a dolog, mert néha elég idegesítő, hogy engedélyt kell kérnem Jilltől, hogy felvigyek valami dögös csajt a lakásomba, de még ezt is kibírom, meg amúgy is, általában a csajhoz megyünk fel, azonban most más a helyzet. Azt Jill elég jól érezte, hogy a csaj egy hisztis kurva, de hogyan is mondjam… teszek rá, ami belül nincs meg, az kívül igen. Amennyit Isten elvesz, annyit vissza is add, azt hiszem így mondják, márpedig akkor ennek a fekete bigének Nobel-díjasnak kellett, hogy legyen, mert ilyen testtel… csókoltatom a szüleit, elég jó munkát végeztek. Nem szoktam amúgy se ronda nőkkel éjszakázni, de ez a csaj, még közülük is kiemelkedik, egyetlen hibája az, hogy szegénykém még a szüleivel él, és nem akarja, hogy az apja agyvérzésben patkoljon el, mikor meglátja a kislányát egy vadidegen, látszólag elégé felületes fickó oldalán. Ezért pedig nem fogok beáldozni egy ilyen estét, még szép, hogy használatra el is kérem a saját házamat Jilltől. Szerintem meglehet érteni, hogy egy ilyen csajt nem fogok hagyni elsétálni. Azért néz ki így, hogy kipakolja azt, amit kapott, ez nem bűn, hanem erény, el is várom, hogy valaki így öltözködjön, ha így néz ki.
Megütöttem a főnyereményt. Bárcsak ilyen lenne a világ összes nője. Feljött hozzám, együtt töltöttünk néhány remek órát, azt mondanom sem kell, hogy nem okozott csalódást, ilyennek kell lennie egy nőnek az ágyban. De nem emiatt nyeri el a főnyeremény titulust. Sok nővel volt már dolgom, akik remekül teljesítettek az ágyban, de hogy önként lépjenek le… ha hinnék a szerelemben, akkor elvenném ezt a csajt feleségül. A száma még így is megvan, mert abban egyetértettünk, hogy minél előbb meg kell ismételni a mai estét. Akármilyen hülye is a csaj, legalább tudja, hogy is működnek itt a dolgok. Együtt voltunk, fergeteges volt, és nem akart itt aludni, mert jól tudja, hogy reggelre nem fogom emlékezni a nevére. Hogy őszinte legyek az most sem ugrik be, ha tippelnem kéne akkor Amber-t mondanék, de inkább nem mondok semmit. A lényeg az, hogy csak annyit kért, hogy vigyem őt haza. Ez az előlege a következő éjszakának, ahogy ő fogalmazott, nekem pedig ennyit megér a dolog. Az viszont már kicsit idegesít, hogy nem kocsizni akar, hanem gyalogolni, de ennyit még mindig bőven megér a következő éjszaka. Próbál dumálni mindenről, én pedig már megszokottan hozom a figurát. Bólogatok, helyeselek, néha visszakérdezek, és máris azt hiszi, hogy odafigyelek rá, miközben valójában alszom sétálás közben. Az biztos, hogy nem az esze miatt jár egyetemre a csaj, mert azért ennyit megjegyeztem, viszont a maradék eszét is eldobta a mai nap után, úgyhogy… na végre megérkeztünk! A kertvárosban lakik, ami nem lep meg, végül is hol lakna, ha nem itt. Egy utolsó csók, ami elégé a végtelenbe akar elnyúlni, majd már bent is van a házban a csaj. Kéne vennem egy naptárat, hogy előre felírjam ezt a bigét. Nem szokásom egy nővel többször lefeküdni, de vele kivételezek most.
Nem nagyon figyeltem, hogy kik járkáltak itt, míg hazavittem a csajt, azonban most, hogy hazafelé indulnék el, megpillantok egy alakot nem is olyan messze, és mivel szakavatott szemem van, egyből kiszúrom, hogy nő, méghozzá nem is rossz nő. Ezt az éjszakát aligha lehet felülmúlni, de ettől még ráköszönhetek a csajra nem igaz? Néhány méter után azonban elégé megdöbbenek mikor ismerős… nem, nem arcot veszek észre, mert nem az arcát nézem, ennek ellenére azonban jól ismerem már ezt a csajt, két hete együtt élek vele.
– Nem semmi! – csak megfordul majd az ismerős hangra, és akkor azt a néhány méter távolságot is gyorsan behozom, hogy aztán úriember módjára levegyem a pulóveremet és felé nyújtsam. - Hagyd, hogy jó fej legyek! – mondom mosolyogva, de ha nem kell neki a pulóver, hát akkor nem, én csak próbálok normális lenni vele.

Tárgy: Re: Kertváros Pént. 11 Júl. - 14:29

Simon & Jill

♪ Somethin' stupid ♪
Jó-jó megbeszéltük, hogy megpróbálunk mértéket tartani és egy ideig még megy is, de azok után, amik mostanában történtek nem megy tökéletesen. Eltelt lassan két hét, én pedig valamelyest visszafogtam magam, ahogy megbeszéltük. Még az se olyan vészes, hogy Simonnál lakom, csak az az apró tény zavar, hogy folyton egyeztetni kell egy-egy buli után, hogy most akkor ki visz fel valakit és ki megy máshova. Azért ez egy idő után fárasztó tud lenni. Szóval egy egész picivel sikerült többet innom a kelleténél. Tényleg nem sokkal, csak épp annyival, ami indokolt volt azok után, hogy Simon kérte mára a saját lakását - tudom hülye megfogalmazás, de ez van. Zavart, nem tudom miért, de akkor is zavart a csaj, akivel távozott. Valahogy olyan tipikus hisztis kis kurvának tűnt már első ránézésre is, és fogalmam sincs, hogy egyáltalán minek szed fel ilyeneket. Oké, vágom én, nem volt a csaj rossz, fekete haj, világos bőr, mint valami eleven Hófehérke, vagy inkább mint egy eleven kurvás Hófehérke, mert hát elég rendesen kipakolta, amilyen van és volt is mit, de... akkor is.
Ezek után persze már felügyelet és minden nélkül én is lazábban vetettem bele magam a buliba és most őszintén szóval sejtelmem sincs, hogy pontosan hol vagyok és ki a pasas, aki mellettem... horkol. De utálom ezt! Hajnalban arra ébredni, amikor még szinte sötét van, hogy a füledbe horkolnak és még csak annyira nem is valami díjnyertes darab, bár a házából ítélve legalább sok lehet a pénze, az is valami. Óvatosan kecmergek szépen ki az ágyból. Nem tudom, hogy mi van velem, hogy mostanában sikerült idősebb pasikba botlanom, de ő legalább nem... Na jó, arról volt szó, hogy arra, ami abban a kocsiba történt nem gondolok és ehhez tartom magam. Körbenézek, amikor már az ágy szélén ülök, meg kéne találni a cuccaimat minél előbb, aztán lelécelni, mert az tuti, hogy nem fogok kávézgatni vele, vagy ilyesmi. Sikerül legalább az alapot meglelnem itt bent, fehérnemű kipipálva. Az ajtó csukva, óvatosan nyitom ki. A halk nyikorgásra a pasas megmoccan, de aztán csak átfordul és alszik tovább, én pedig a nyakamat behúzva lépdelek tovább. A kis folyosón meglelem a ruhámat is, mini farmer szoknya, egy fehér kellően kivágott felső apró virághímzéssel. Egy pillanat múlva már rajtam is van, már csak a cipő kellene. Majdnem elérem a lépcsőt, amikor meghallom a mozgást, és nem a hátam mögül, ami baj... nagy baj! Enyhe pánikban pillantok körbe, de semmi nincs, ami mögé el lehetne bújni, így hát hamarosan már egy majdnem velem egykorú lánnyal nézek farkasszemet. Baszki!
- Bocs, csak a... cipőm kéne. - kínos mosoly, hát persze. Marhára nem kellemes a helyzet, főleg ahogy néz rám, mint valami utolsó kis... Jó lehet, hogy valahol igaza van, de rohadtul nincs köze hozzá nem igaz? Végre sikerül a lépcső alján kiszúrni a cipőmet is, amit se perc alatt felkapok, és úgy száguldok le a lépcsőn, ahogy nem szégyellem. Egy szemvillanás múlva már csapódik is mögöttem az ajtó. - Francba... - mormogom halkan az orrom alatt, ahogy nekidőlök a kemény fának, aztán ellököm magam miután belebújtam a magassarkúba, és kisurranok a kerítésen is. Nagyon remélem, hogy ez még North Salem, így is kellemes lesz ebben sétálni át a fél városon, főleg hogy jó eséllyel ilyenkor még egy árva busz se jár. Ezek után meg aztán végképp nem maradtam volna reggelire, és azért, hogy a fickó hazavigyen, pedig az halványan rémlik, hogy remek kis járgányban jutottunk el eddig.

Tárgy: Re: Kertváros Vas. 6 Júl. - 15:53

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Kertváros Hétf. 23 Jún. - 20:57

-Egészségére, örömömre szolgált, hogy meginvitálhattam!

Biccentett jóindulatúan Sam az építészúr felé az ital megköszönése kapcsán, s rövidesen kezet is rázott a férfival, aztán megvárta, míg Christofer is szemügyre vételezte a gödröt, aminek alja teljességgel sötétségbe veszett. Beszédstílusában az iménti gesztus fényében közvetlenebbre váltott, úgy kezdett bele mondandójába.

-A műemlékvédelmisekkel szerintem kár a fáradságért, ugyanis ha néhány órán belül, vagy legkésőbb a nap végéig nem kezd el alakulni valami a gödör kapcsán, mire a bürokratikus adatfeldolgozás után egyáltalán idekecmereghet valaki, addigra betemetem, vagy akár be is robbantom az alsóbb részeket, ha szükséges. Jobb híján reménykedve, hogy a saját építményem megússza a dolgot, aztán utólag csináljon mindenki amit akar és tud. Ha már egyszer a szövetségieknek valamiért mégsem ment, vagy nem akaródzott... Persze, ha valami csoda folytán idekeveredne mindenféle hajcihő nélkül egy értelmesebb műemlékóvó az idegesítő társaság nélkül és igencsak záros határidőn belül, aki szemrevételezve a dolgokat hajlana rá, hogy magántulajdonba kerüljenek az alsóbb épületrészek, és aként lehessen őket továbbfejleszteni, szinte bármekkora összegre is rúgjon az ára, az egészen más eset lenne az utólagos és esetleges papírmunkával, pénzből nincs hiány. A kert hátsó utcafront felőli részénél a markoló és a többi munkagép amit erre a célra béreltem, alig várja már, hogy munkába állhasson!

Utalt a zsoldos jókedélyűen a különböző talajmegmunkáló eszközökre és masinákra, amelyeket az ingatlan hátsó kertrészében helyet foglaló sziklakert, a dísz- és gyümölcsfák sokasága, valamint a jókora garázs jótékonyan elrejtett takarásával ebből a prespektívából.

-Eszem ágában sincs ugyanis beengednem a magánterületemre mindenféle számomra felesleges kíváncsiskodót, vagy hivatásos főszaglászt, kivéve akiről úgy vélem, a saját érdekeimet tartja leginkább szem előtt, elvégre nem áll szándékomban múzeumot nyitni és fenntartani a legnagyobb helyiségem kellős közepén, valamint az sem volna épp kedvemre való, ha bárki más kívánna ilyesmit üzemeltetni akár csak a közelben. Az sem utolsó szempont, hogy a sötétség mélyén a beszakadt és minden bizonnyal széthasadt fegyverszekrényem is nyugszik, aminek a tartalmához senkinek semmi köze sincs, nem mintha bármi kifogásolhatót rejtene, egyszerűen csak az üzleti érdekem is azt kívánja, hogy ne mustrálgassák mások, mi az amivel dolgozom, és mi az, amivel nem... Legutolsó sorban pedig mivel alapvetően éppen egy rejtett rekeszt, vagy helyiséget szerettem volna épp az ominózus helyszínen kialakítani, nem volna túl előnyös számomra, ha mindenféle bámészkodók szemezhetnének a lakásommal, és a reményeim szerint majdan kialakított résszel. Azzal nincs gond, ha még pár helyiség hozzákerül az alaprajzhoz, de egy részletekbe menő leírás kapcsán közszemlére tett leírásrengetegnek már nem volna számomra értelme, sőt! Tehát fontos számomra a minél nagyobb és körültekintőbb diszkréció, és azt hiszem, értheted, hogyan is viszonyulok az egész helyzethez.

Lépett el a megszemlélt nyílástól a zsoldos Mr. Andersson oldalán, aki rövidesen össze is pakolta az általa hozott alaprajzokat, s minden egyéb hasonló témájú papirosát.

-Nyugodtan megtarthatod azokat a térképeket és rajzokat, van róluk másolatom, tégy velük belátásod szerint! Bár mint azt láthattad is, egyéb, még funkcionáló lejutási lehetőség nincs feltűntetve rajtuk, ennek már utána is jártam, ahhoz pedig sok sikert kívánok bármilyen hivatalos szervnek, vagy bárki másnak a szomszédaim ismeretében, hogy az ő nappalijukból, vagy bárhonnan máshonnan kívánjanak lejáratot kiépíteni a közeljövőben, így aligha veszed majd sok hasznukat, inkább csak a komplexum lehetséges kiterjedése végett lehet talán érdekes.

Egyezett bele Sam az ő térképeinek elcsomagolásaiba is, majd felvetette saját kívánságát, mihelyst reménybeli üzletfele végzett az összepakolással.

-Én sajnos nem tartom túl jónak magam az alaprajzok és hasonló dokumentumok szakszerű megalkotásában, így lényegében, ha van olyan kollégád, aki hajlandó lenne némi felderítéssel egybekötött felmérésre, és egy nagyjából a helyzetet összefoglaló szakvélemény megalkotására, vagy netán ismersz bárkit ehhez a művelethez, kérlek légy kedves majd mielőbb felhívni, vagy egyéb módon informálni! Jó volna, ha minél pontosabban tudatában lehetnék ezeknek a dolgoknak! Szükség esetén a leereszkedéshez sziklamászó felszerelést, különböző lámpákat, éjjellátót és infravetőt, továbbá egyéb védőfelszerelést tudok biztosítani, ha szükséges. Elvégre felttéb díjaznám, ha nem szakadna be alattam esetleg az egész kóceráj...

Mosolygott Christoferre, akinek megrázza kezét, mikor elköszön, s haladtában végigkíséri az ajtó felé, ha útnak indul.

-A másik építkezéssel azt hiszem, most, hogy tisztába kerültek a dolgok, hogy melyik melyik telek, és hasonlók, nem lesz gond, nyugodtan küldj oda is ki valakit, ha fel kell mérni a helyszínt, de egyébként csak juttass el egy szerződést, amit aláírhatok, és kezdődhetnek is a munkálatok, a cimborám meghatalmazása kéznél van, bármikor elérhető.

Hozza még szóba futólag a másik építkezést is.

Tárgy: Re: Kertváros Vas. 22 Jún. - 18:34

Beljebb lépve kicsit sem tűnik fel, hogy mit csinál a bejárati ajtóval, és mi az, ami fogad. Nem tudom, hol kapta a kiképzést, de hogy trehány, az biztos. A fegyvereket tesszük legelőször biztonságos helyre, aztán jöhet a többi. Már fejet sem csóválok, inkább úgy teszek, mintha nem látnám. Nem akarok életem azon szakaszára emlékezni. Így a hozzáfűznivalóra is csak hümmentek egyet.
A Chrisre rátekintek.
-Nem mondtam, hogy tegeződjünk, Mr. Smith. Az italt köszönöm. – hangom cseppet sem szigorú, inkább csak egy könnyed odavetés. Még a végén visszaáll ettől a lehetőségtől. Nem, mintha nem lenne több és más megbízás.
Kezdek egy szót sem érteni a szavaiból. Beszívott, vagy mi van? Na, mindegy, nem az én dolgom.
Az elém guruló irattartó hengert megfogom és kiveszem belőle a tervrajzokat. Fél füllel hallom az elektronika zúgását, összehasonlítva a tervrajzokat. Csak a kérdésre pillantok fel, miután válaszoltam.
-Nem, nem hoztam.
Otthagyom a tervrajzokat. Nem tetszik nekem ez az egész. Meglátom a mélyedést, majd Samre tekintek.
-Chris. – nyújtom a kezem a tegezésre. Elvégre idősebbnek néz ki, mint én. Legalábbis ahogy sejtem.
Elgondolkodva tekintek a gödörbe.
-Ha mindez igaz, és valóban konföderációs emlékek vannak itt, akkor újra kell tervezni a tervrajzokat. A műemlékvédelemmel is kapcsolatba kell lépni. Valószínű, hogy a katonaság is be fog kerülni a képbe, de ezt majd a műemlékvédelmisek megmondják. Tervrajzot pedig csak a pontos mérés után tudok készíteni. – tekintek rá.
-A kapcsolatot felvesszük a műemlékvédelmisekkel, amúgy is szükséges lesz ezek után egyeztetni. És a földhivatallal is.
Nem kelletlen a hangom. Olyan kérdések merültek fel, amiket meg kell oldani. Minden megoldható és kivitelezhető, kellő hozzáállással.
Visszatérek a térképekhez, összerakom a sajátom.
-Mindenesetre majd várom az igényeit, hogy össze tudjuk egyeztetni a műemlékvédelmisekkel. Annyi már bizonyos, hogy ha a felmérés és a tervrajz elkészülte után kérelmet nyújt be, támogatást is kap, hogy az épületrészeket karban tudja tartani. Kolleganőmmel majd leegyeztetik az időpontokat a felmérésekhez.
Becsukom a hengert, amibe csakis a saját tervrajzaimat tettem.
-Ha nem bánja, akkor ezt is magammal vinném, délután visszahozzák önnek, egy hivatalos másolatot készíttetnék róla. – ha nem, akkor nem.
-A felmérés után jelentkezem és megbeszéljük a továbbiakat. – nyújtom a kezem, hogy utána kifelé vegyem az irányt és már előre tudom, hogy fogok ma az idegeire menni pár embernek. Az egy dolog, hogy én szórakozott vagyok. És nem biztos, hogy Sam ezek után minket választ.

Tárgy: Re: Kertváros Szer. 18 Jún. - 0:34

Miután a házához kiérkezett építőipari szakemberrel bemutatkoztak egymásnak, s megtörtént a barátságos kézfogás, amíg Christofer autójából elővarázsolta az újabb mappába bújtatott papírosköteget, Sam előre ment a ház bejárati ajtajához, s jó előre szélesre tárta a féri előtt.

-Fáradjon beljebb! A rendetlenségért elnézését kérem!

Invitálta beljebb Andersson urat egy széles, szívélyes taglejtés kíséretében, egy halovány mosolyt villantva felé. Amint pedig átlépték a küszöböt, becsukta mögötte a megerősített biztonsági nyílászárót. Bár a bútorok, s egyéb berendezések minden igényt kielégíthettek, s a lakrészben nem uralkodott különösebb felfordulás, az éjjeli melóból hazatérve fegyverzetének egy részét -két kardját és egy módosított M16-os gépkarabélyt- csak a belépő előteréből nyíló folyosóban támasztotta a falnak, így alaposan szívta a fogát, hogy Christofernek ezekkel kell majd szemeznie, ámbátor legalább a többi holmiját maradt ideje rendesen elpakolni. Egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy gyorsaságát latbavetve eltűntesse a zavaróan nem oda való holmikat, de végül elvetette az ötletet, elvégre ily módon épp ugyanannyira kerülne enyhén szólva is fura helyzetbe, ha nem nagyobb mértékben. Azért biztos ami biztos, pár lépést megtéve befelé megelőzte vendégét, úgy vezette tovább a valóságos erődként megépített épületben, amelynek több mint karhossz vastagságú vasbeton, vagy néhol tégla falai a vörös tölgy padlózat rejtekén olvadtak a padlóba.

-Erre tessék, a mordály miatt pedig ne aggódjon, testőrként is dolgozom, és nem volt még időm elpakolni.

Fejezte ki sajnálatát a szituáció miatt, de aztán többet nem zavartatva magát a témával mutatta egész a verandáig s a hátsó díszkertig az utat, haladtában lekapva az egyik polc tetejéről egy irathengert. Odaérve pedig egy széles márványasztalt javasolt a beszélgetés, a tervezgetés folytatásának helyszínéül, annál kínálja hellyel Christ. Az asztal lábazatába külön hűtő, csap, és egyéb tárolórészek kerültek telepítésre, ezek segítségével varázsol mutánstársa elé is új poharat, csészét, valamint filteres dobozt, nomeg persze forró vizet, mielőtt maga helyet foglalna. Biztos ami biztos alapon egy palack hideg Dr. Peppert is az építész elé helyezett.

-Fogyasszon amit csak parancsol, Chris! Ami pedig a terveket illeti, talán először foglalkozzunk ezzel az ingatlannal, azt hiszem utána a másik ügy már könnyebb eset lesz... Ami az időpontot illeti, úgy vélem, hogy vagy az én emlékezetem olyan lyukacsos, mint egy szita, vagy kedves ismerősöm felejtett el informálni a nagy sietség végett, bár szó ami szó, az előbbi eseten sem lennék kivétel meglepve, elég zűrös éjszakám volt. De ennél nagyobb bajunk sose legyen!

Ütött meg barátságos hangszínt a férfival, továbbra is magázva őt, ám azon a keresztnéven szólítva, ahogy bemutatkozott, majd az időközben kiterített tervrajzokat vette szemügyre.

-Nos igen, azt is értem már, hogy miért adott félreértésre okot még ez a néhány terv, már amennyire értek az ilyesmihez. Itt lesz némi probléma, a megváltozott házszámok miatt lehet a kavarodás. A többi egyébként nagyjából rendben van. Nagyjából alatt azt értem, hogy az üres telek rész a szomszédos, amit frissen vásároltam, de nem ahhoz kellene jobbára a segítsége. Ez itt ez a ház, amelyben most vagyunk, nem a pajtié, hogy mégis alagsori, illetve pincerészektől induló munkálatokra van szükség, sőt, bizonyos alapozásra talán, azt megindokolja a henger körülbelül kétszáz éves tartalma. De egyszerűbb, ha inkább megmutatom...

Bökött ujjával pár helyre az átnézett tervrajzokon, aztán saját irattartó hengerét gurította Christofer elé, amiben egy jókora, függetlenségi háború korabeli komplexum részleges és hiányos tervrajzai nyugodtak, annak rengeteg alagútjával és föld alatti termével, és a jelenleg funkcionáló csatornarendszeré. Miután a tárolóhenger Christofer előtt megállt, Sam egy nagyot kortyolt saját, kihűlőfélben levő teájából, majd felpattant ültéből, s visszasietve pár gyors lépéssel a ház falához kissé félrehúzta az üveg tolóajtók egyikét, s benyúlva a lakás légterébe megnyomott egy gombot a falon. Ténykedésének eredményeként egy villanymotor halk hangja zümmögött fel, és az épület egész déli oldalát borító golyóálló üveg burkolat másik, eddig elfüggönyzött része elől vonta el az említett sötétítő szövetet a szobában az automatika. A hatalmas nappali fala mentén katonás rendben álltak az egyébként ugyan gyönyörű, noha most jókora porréteggel bevont, intarziás tömörfa bútorok, ám a szoba közepe kongott az ürességtől, padlózatának jó részének hűlt helye volt, helyette jópár négyzetméteres lyuk uralta a helyiség közepét.

-Tudja, megpróbáltam egy kisebb, rejtett részt kialakítani, amiről nem tud senki sem, de azt nem gondoltam, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora sikerrel járok. Hozott magával sisak- vagy bányászlámpát, Mr. Andersson?

Vigyorgott a fickóra Sam, figyelve annak reakcióit, mikor megláthatta a kapitális gödröt, melynek alja több emelet mélységbe veszett, s egy jókora terembe torkollott, amelynek koromsötétbe burkolózott alját teljesen elborította a jelenleg még a fényviszonyok miatt láthatatlan törmelék, vagyis az omladék.

-Szerencsém volt, hogy gyorsak a reflexeim, és nagyot tudok ugrani, így nem szakdtam bele ebbe a lélekvesztőbe magam is. Egyébiránt ha rajtam áll, nyugodtan tegeződhetünk, de ahogy csak kívánja! Sajnálatos módon utólag tudtam csak kideríteni egy szintig, hogy mi volt egykor ezen a helyen, pedig elméletileg egykor itt mindent berobbantott a konföderációs hadsereg, aztán a másik oldal is, azóta pedig nem sok hírmondója maradt a használható tudásnak, azok pihennek a hengerben. Azt hiszem, érthető okokból számomra előnyös volna, ha nekem nem kellene ugyanezt tennem az ingatlannal...

Nevetett fel, remélve, hogy nem valami bankrablónak, vagy csempészalagút-ásónak képzeli majd el a látottak alapján a pontosan érkezett építész, még ha a helyszín adottságai ehhez meglehetősen alkalmatlannak tűntek is.

Tárgy: Re: Kertváros Vas. 8 Jún. - 21:03

Ácsorgok rendesen, mielőtt kinyitnák az ajtót, gyorsan végig is mérem, szakértő szemekkel. ~Hmm…~ hasonló a hasonlót egyből felismeri, tartja a mondás, és mit ne mondjak a csengő becsendül a fejemben. De hagyom, mert nem ezért jöttem.
-A háztervek. Ma beszéltük meg. – és pontosan érkeztem. Kivételesen.
Elfogadom a kézfogást, most már könnyebb mosollyal. Smith. Igen. De csak azért tudom, mert a cím mellé a név is fel van vésve a hengerre. A letegezésre és a keresztnevemen szólításra ugyan meghökkenek egy pillanatra, de aztán elhessegetem.
Már csak azért is, mert nagyon követnem kell mindazt, ami utána következik. Nem is megy, a negyedénél úgy elvesztem a fonalat, mint a huzat. Az úgy lejön, hogy két dologról van szó. ~Szóval az meg a másik mappa, amit még reggel nyomott a kezembe… De hova a francba tettem?~
-Akkor egy pillanat, hozom máris a másik tervet is. – francot tudom én, hogy valóban az-e. Kiváló tervező vagyok. De a többiben abszolút pocsék. Évekkel később Charlie közölte velem, hogy attól vagyok ilyen dinka más téren, mert az utolsó bevetésen az agyam azon része sérült, ami ezt okozza. Hurrá, nagyon örültem neki.
-Tökéletesen megfelel itt. – ezt már akkor mondom, amikor a dosszié is a kezemben van. – A teát elfogadom. – én és a tea. Kólát! Az jöhet. De az ipse rendes, úgyhogy a tea is megfelel.
Ahogy belépek, körbenézek. Mindenhol egyből azt nézem, miből készül a fal, a plafon, a padlózat, és hogy az alapozás jó volt-e az adott talapzathoz.
Ha a megfelelő helyhez értünk, leteszem a két holmit a kezemből.
-Melyikkel kezdjük?
A válasz után a megfelelőt az asztalra teszem és kiterítem a vázlatokat.
-A földhivataltól kértünk egy legfrissebb telekhatárt, megnézné, hogy ez megfelelő-e? És a házszám is. – ez a számla miatt kellene inkább, az előbbit rutinból lekérjük, a geobékák helyszíni jelentéseivel együtt.
Közben méricskélem azért az ipsét is. Nem mondhatnám, hogy punnyadt formában lennék, Charlie csapata kíméletlen ebből a szempontból, én meg élvezem a végletekig vinni a képességem és az erőm.
A másikon pedig látom a nyúzott arcot. De nem dobott ki, tehát még az antennája működik, legfeljebb nem most fog dönteni.

Tárgy: Re: Kertváros