Nique & Seb IV - Musical in NY

Seb & Nique

♫ Elephant love medley ♫

- Tudatosan semmiképpen cselekednék ilyet, de őszintén nem tudom, hogy nem változom-e bele ebbe a kapcsolatba. Talán később már nem leszek ilyen sárkány, mert melletted megszelídülök. Bár.. nem sok esélyét látom elvégre mindkettőnket elég határozott fából faragták. De szerintem érted, hogy mire gondolok. Tudatosan nem fogom feladni önmagam, de nem esküszöm rá, hogy mindig ilyen maradok. Egyetlen tény nem fog változni és ez az, hogy mit érzek irántad. – fejezem be kicsit hosszúra nyúlt monológomat. Biztos vagyok abban, hogy érti majd mire is gondolok. Az emberek változnak, biztosan én is fogok. Nem tudom, hogy jó vagy rossz irányba, de fogok. Ahogyan ő sem marad örökre ilyen. Viszont teljesen lényegtelen számomra, hogy merre alakulunk, amíg meg tudunk maradni egymással kompatibilisek. Akárhonnan nézzük, ez a kapcsolat nagyon fontos szerepet játszik az életemben, s bár mondhatná rá akárki, hogy így meg úgy első szerelem és majd elmúlik, nem hiszem, hogy így lesz. Nem mondhatom azt, hogy tudom, hogy nem így lesz, de nem hiszem. Komolyabb lány vagyok a korombelieknél ilyen téren, s abban nőttem fel, hogy csak egy embert szerettem. Akérmennyire is nem veheti át az apám szerepét Seb, mert ez a kapcsolat nem egyenértékű azzal, mégis azt a lyukat, melyet Étienne hiánya okozott a lelkemben, na azt tölti be Seb, így lépve elő a legfontosabb emberré az életemben. Már vannak barátaim is, Sylvievel szinte mindent meg tudunk beszélni egymással, kedvelem Angiet, Jethro a húgává fogadott és Davet is mélységesen tisztelem.. mégis azt kell mondjam, hogyha Seb nem a párom lenne, akkor is őt emelném ki közülük tudatalatt. Mert tökéletesen beleillik abba a kitörött puzzle-darabba a lelkem közepén.
- Egy költő veszett el benned, s ezek szerint nem is olyan mélyen! – kacsintok rá. Érintésem olyan gyengéd az ajkain, mint ahogy pillangó rezegteti szárnyait, de mégis direktség nélkül tud olyan érzelmi és érzékiségi vihart kelteni, mintha egy tornádó veszett volna el a pilleszárnyrebbenés mögött.
Nem csak Sebet korbácsolja fel az érintéseink és apró gesztusaink sora. Lábujjamtól egészen a fejem búbjáig beleborzongtam a pusziba, melynek billoga még mindig ég kulcscsontomon, s ahogy ajkaihoz érek, én is érzem azt az oda-vissza kisülést, melyet szenvedélyességünk terén ez a mozdulat okoz. Akaratlanul is közelebb lépek hozzá, s ahol az előbb még ujjammal kalandoztam, oda csókot lehelek. Alsó ajkát illetve ajkaimmal, érzéki puszit helyezve oda.
Sose jártam még New Yorkban, így nekem minden újdonságnak számít. Csak úgy iszom magamba a város fényeit, a zajokat, az embereket, akik elsietnek mellettünk. Biztonságban érzem magam és ennek sok köze van a New York-szűzségemen kívül ahhoz a tényhez is, hogy valaki olyannal vagyok, akiben feltétel nélkül megbízom. Amíg Sebastian mellettem van, amíg ujjaimat az övéi közé fonhatom, addig kicsit olyan, mintha nem érhetne semmi baj. No meg ehhez az is hozzátartozik, hogy nem támadtak meg soha, nem hallottam rémhíreket New Yorkról, s különben sem vagyok egy óvatos nőszemély. Emiatt talán meg is üthetem majd a bokámat egyszer, de én simán besétálnék akármilyen sikátorba is az éj közepén, ha arra rövidebbnek ítélem az utat.
- A Rómeó és Júlia sokaknál divathóbort és én sokáig ezért is nem szerettem. De aztán rávett apa, hogy nézzem meg vele, s színházban olyan szinten lenyűgözött, hogy nem tudtam szabadulni a dalaitól. Rengeteget énekeltük otthon. Szeretek énekelni, bár nem annyira, mint táncolni. – csepegtetek újabb morzsát énem egy olyan részéből, amit nem mondtam még neki. Közben előkotrom a jegyeket táskámból, s átadom Sebnek. Valamiért úgy gondolom, hogy a jegyátadás legyen az ő tiszte. Elvégre ő hozott el ide, ő ennek a tökéletes programnak a gazdája. Ez nálam ilyen szimbolikus most. De persze, hogyha nem veszi őket át, akkor én adom oda a jegyszedőnek, annyi baj legyen.

Nique & Seb

♫ If I let you go ♫

Még mindig százszor jobb, ha őszinte velem, mintha álszent lenne, és azt hinném, jó úton vagyok, ő pedig már más felé kacsintgat. Ahogy mondtam, nem kell mindig szabályokat felállítani, ellenben azt lehet érzékeltetni, ha valami nem esik jól, akkor lehet korrigálni. Nyilván nem fogok letámadni egy még kiskorú leányzót, a múltammal is le akarok számolni. Ha végre már szerelmes vagyok, nem hagyom, hogy pont a testiség álljon közénk, ami most nagyon is másodlagos. Tetszik, amiket mondd, hogy nekem kéne megtanítanom mindenre, jól esik a bizalom, mégis úgy látom, hogy ne hárítsuk senkire ezt, fedezzük fel egymást, olyan ütemben, ami jól esik.
- Érezteted Nique, és komolyan leszedem a fejed, ha csak azért csinálnál értem valamit, mert azt gondolod, hogy attól fontosabbnak tartalak. Attól vagy fontos, hogy magadat adod. Tehetünk egymásért, de nem olyan áron, hogy súlyos árat hozunk. – Itt csókolom meg a kulcscsontját, és elégedetten morranok fel, hogy hatást érek el vele. Felpillantok, mintegy érdeklődve, hogy benneakadt a szó, ezek szerint elkezdte már felfedezni a saját testét, vágyait, de még valahol pici, nehezen szabadul meg a fiatalkori beidegződésektől. Nem rohanunk sehova, amíg magam mellett tudhatom, addig ő diktál. Az én játékszerem, önálló akarattal.
- Megígérni? Élő ember nem igérhetne ilyet... oltári nagy hazugság lenne. Pontosan tudom, hogy mit adhatunk egymásnak, és tőled még a bántás is előremozdító. – Elhúzom a szám, megforgatom a szemem, ahogyan ocsúdok a mondatból. – Franc, mikor lettem ennyire költői? A francia mindenedet, milyen mondatokat adsz már a számba. – És pont az ajkamhoz ér, amitől akkora levegőt veszek, hogy még az ágyékom is belebizsereg, a gyenge pontomat használja ki. Szeretetet ad nekem, de ösztönösen is olyan csábító, hogy édes keverékként teljesen magába bolondít. A vágy most kitörölhetetlenül sugárzik belőlem, pedig még csak ott lent hozzám sem ért, nem is lenne ildomos így útközben, de bőven elég volt ez az egy mozdulat. A lány ösztönlény, ahogy én, dühből mondok ki mindent, a vad érzelemeim olykor sötét vizekre sodornak, viszont egyértelmű, hogy egymásnak lettünk teremtve.
- Akkor erről ennyit szépségem. – Viszonzom a mosolyát. Nem vagyok egy duzzogós tipus, hiszek abban, még ha új keletű is a dolog, hogy ha gyorsan megbeszéljük a dolgokat, akkor kigyomlálhatjuk a tüskéket, akár még tanulhatunk is belőle. Sokkal inkább egy ilyen szenvedélyes kapcsolat, mintsem valami lapos, egyenletes görbe, amibe lassan belehalunk, mert nincsenek impulzusok. Egészséges keretek között tépjük csak egymást, mindig megtalálva a másikban azt, amiért rajongani tudunk. Nem a szeme tetszik a legjobban. Nem is az ajkai. A győzni akarása. Kész bocsánatot kérni, de nem azért, mert igazat ad nekem, csupán az egójából kész visszavenni a kapcsolatunk érdekében, de még ez is az után történik, hogy szembeszáll velem, akit szeret. Az életigenlése, a vad lénye, ettől nem tudok, és nem is akarok szabadulni. Gyorsan rendelünk, és pár percen belül már már meg is kapjuk, a lánykát pedig nem kell nagyon sürgetnem, eleve kis falatokról van szó, pillanatok alatt be is dobjuk. Gyorsan fizetek, és már szállunk is le. Az órámra pillantok, egyeztetem a pályaudvaréval, amely elvileg a hivatalos idő, nincsen nagy eltérés, és nem is kell annyira rohannunk. Azért odafigyelek, hogy merre megyünk, New York este nem éppen a legbiztonságosabb. Hiába értek a franciaboxhoz, egy pisztoly ellen esélytelen vagyok, főleg hogy még a szerelmemet sem ártana megvédeni. North Salemben, ami egy sokkal kisebb város volt, lazán megtámadták Shanát, és ott csak a kocsinak köszönhettem, hogy meglepetés győzelmet arattam. Kocsi most nincs... Szóval csak óvatosan.
- Szerintem is élőben tud ütős lenni az ilyesmi. A Rómeó és Júliát láttam anno Párizsban, és ugye a turistákkal ellentétben pontosan értettem, hogy miről szólnak a dalok, és valami embertelenül jó volt. Na majd egyszer... – Fogom immár kézen őt, és a megvilágított parkon sétálunk át. Szerencsére a színház pont nincsen messze, vélhetően úgy van kialakítva, hogy a vonattal érkezők is gyorsan odataláljanak, már özönlik befelé a nép. Büszkén pillantok oldalra, minden kétséget kizáróan Nique lesz a legszebb ma a nézőtéren.
- Jó vagy nálam egy sütire a szünetben. – Kacsintok a csodaszép hölgyeményre, aztán indulunk befelé. Kabátot nem kell leadni, egyikünkön sincsen, így a lépcső felé vesszük az irányt, hogy a VIP páholyok egyikét közelítsük meg. Nique-nél vannak már a jegyek, neki kell előkészítenie.

Seb & Nique

♫ It's easy to fall in love, but it's so hard to break somebody's heart. ♫

Ha képes lennék cseppfolyóssá válni, akkor ettől az új megszólítástól most beleszivárognék a talaj pórusaiba, amin állunk. Ha ő képes rá, hogy elrejtse magában a fájdalmat, akkor én sem lehetek vele számolatlanul undok még akkor sem, ha ez az őszinteségemből fakad. Meg kell tanuljak disztingválni, mert nem szeretnék átgyalogolni a srácon, akiért a szívem dobog.
- Szeretném, ha tudnám éreztetni veled, hogy mennyire fontos vagy nekem! – kezdek bele, s épp csak egy sóhajtásnyi időre szakadok el a mondatfolyamtól és a valóságtól abban a pillanatban, amint ajkai a kulcscsontomat érintik. Érzem, ahogy megborzongok, jólesőn fut végig rajtam az érzés, s egy időre elakasztja nyelvemet. Végül csak megtalálom hangomat és sikerül túlbeszéljem szívdobogásomat.
- Amint láthattad, nem tudom megígérni, hogy soha nem foglak megbántani. De azt tudnod kell, hogy bármit mondok is, szeretlek téged és nem akarok fájdalmat vagy rossz érzést okozni neked. Soha nem tenném! – arcához érek, mutatóujjammal simítom meg arcélét, majd ajkain járatom végig ujjbegyemet, talán kissé megcsikizve így az alsó ajkát. Nem tudom, nekem csikis, bár ettől még nem kell mindenkinek az legyen. Soha ne mondd, hogy soha – tanította nekem apám, de azt is hozzátette, hogyha igazán úgy gondolod, akkor kétszer is kimondhatod. Nos én kimondanám tizenkétszer is az előbbi mondatomra vonatkozóan. Mert soha, de soha nem bántanám szándékosan. Akkor sem, hogyha ő megbántana. Nem hiszem, hogy meg akarnék bármit bosszulni rajta. A reakcióim ösztönösek, nem eltervezettek ilyetén. Az érzelmek embere vagyok, de ezt nyilván ő is tudja, érzi. Nem mindig kellemes, de mégis abszolút érzelemvezérelt a jellemem s a megnyilvánulásaim.
- Momentán csak azt érzem, hogy szeretsz engem, s ez elég nekem! – mosolygok rá. Remélem, hogy tényleg nem maradt benne tüske, s bár nem vagyok ebben száz százalékig bizonyos, mégis igyekszem úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Ahogy a vonaton ülünk, s ujjaimhoz ér, egyértelmű jelnek érzem ezt arra, hogy nincs közöttünk harag. A csípős szósztól jelenleg tartózkodnék, maradok a szójaszósznál, ahhoz van most kedvem.
- Hát hogyne tudnék! – bólintok. Sushit enni úgysem lehet lassan, olyan kis egyszerre bekapható falatok ezek, hogy elég hamar el lehet őket fogyasztani, s ami számomra a leglenyűgözőbb ebben az ételben, hogy a látszattal ellentétben nagyon laktató. Míg eszem, nem beszélek hát két falat között, nem annyira illemből, mint inkább sietségből. A baracklevem utolsó kortyait elfogyasztva törlöm meg számat a szalvétával, majd teszem le a tányéron keresztbe fektetett pálcikák alá a használt szalvétát.
- Hogyha van még időnk, akkor szívesen sétálnék, de az se baj, ha csak hazafelé jut idő a sétára. Szeretek este kóborolni. Van egy hangulata.. – magyarázom, majd visszatérek kicsit a musicalhez magához.
- Nos, számomra ez volt az a musical, amelyik erőteljesen felülmúlta a várakozásokat. Nem tudja visszaadni a fülszöveg azt az érzelemvihart, amit adni tud a nézőknek. Szerintem legalábbis. Színpadon biztos még monumentálisabb.. Amúgy szereted musicaleket? Mármint másmilyeneket. Amiket láttál már. - kérdezgetem, elvégre akár metrózunk, akár sétálunk, nem lesz tőle kuka belőlem. Azt a szerepet meghagyom Hófehérke legcukibb törpéjének inkább.

Nique & Seb

♫ Goodbye ♫

- Kicsit rólunk is szól igen, de a házasság a mi esetünkben egész egyszerűen azt jelenti, hogy egymásra találtunk, ez is ritka dolog. Nem tudom mekkora esély volt, talán csak vakvéletlen. – Annyi rosszon mentem át, de mégsem mérhető ahhoz, hogy elvesztette az egyetlen embert, aki szerette, és feltétel nélkül elfogadta. Nekem kell átvenniem a helyét, nem kis felelősség, miután én magammal sem vagyok tisztában, sokszor én magam is bántom őt, ha nem is szándékosan teszem azt. Szeretni akarom, csak nem mindig hagyja... Nehéz ügy, talán sosem fogjuk mindig rajongva nézni a másikat, de őszintébb így, mintha csak áltatnánk egymást. Vagy éppen magunkat. Nincsenek álszent maszkok, amit kimondunk, ha ütős is, nem okoz kellemetlen meglepetéseket, tudjuk, hogy hova tartunk. Meglepetés helyett azonban fájdalom is elsülhet a dologból, mint éppen most, amikor nem értjük egymást meg. Hátrébb lép, a karjaim lehanyatlanak. Szemeimben mélységes fájdalom ül, egyrészt azért, mert megbántottam, másrészt amiket mond. Nem cirkuszoltam, és nem szándékozom nőiesnek lenni, azzal amit mond, azt sugalja, hogy lányként ez az ő előjoga, hogy hisztizik. Nem azért nem vágok vissza, mert nem akarom bántani, ez is benne van. Beharapom az ajkamat, és eltűntetem a megbántottságot, azt akarom, hogy felnézzen rám, ne irányítson. Ezt pedig csak akkor tehetem, ha lerázom magamról azt, hogy netán kicsinyesnek tart olykor. A pusziját viszonzom, még meg is ölel, nem olyan egyszerű feloldódnom, ellenben továbbfűzi a gondolatait egy fokkal emészthetőbb irányba.
- Tudom... szerelmem. – Talán kissé újnak hangzik, de annak tartom, akkor miért fogjam vissza magam. Leszögezem, azért mert kimondja amire gondol, nem lök el magától. Nem az a srác vagyok, aki ha nem kapja meg, amire vágyik, azonnal otthagyja a lányt. Dominique-ra vágyom, mint a páromra, ebben pedig jelenleg az ő boldogsága elsődleges, neki akartam jót okozni, nem magamnak.
- Értem, hogy mire gondolsz... de ez nem így működik. Szeretlek téged, és nem valami kapcsolati mentor vagyok. Azt akarom, hogy te magad fedezd fel, hogy mi az, amivel tudsz azonosulni. Próbálkozni kell, és néha sodródni is. Elég spontán vagy úgy általánosságban, kár korlátokat felállítanod. Én nem várok el tőled semmit, nem csak akkor lehetünk egymáséi, ha buja éjszakákon át tesszük azt. Csak engedd, hogy szeresselek, mást nem kérek. – Ismét hátrébblép az ölelésből, én ellenben lépek vele, mintha táncolnánk, és cseppet sem érdekel, milyen aggályai voltak a lehetésges nézőkkel kapcsolatban, egy finom csókot hintek a kulcscsontjára.
- Azok a világrengető tapasztalatok látod hova vezettek... Azt hiszem ugyanannyi tapasztalatom van, mint neked, együtt fedezzük fel egymást, ne érezd azt, hogy én... – Rázom a fejem, nem görgetem tovább a dolgot. Tudom, hogy nem volt még ilyen kapcsolata, talán ez még előny is, nem azért, mert nincsen összehasonlítási alapja, de így teljesen az enyém. Én magamról tudom, hogy teljesen más úgy megcsókolni, átölelni valakit, hogy szerelmes is vagyok. A további dolgokba bele sem gondolok, korai lenne még. Elég az, ha tudja, hogy hosszútávra tervezek vele. Különben sem tartom butának, csak egyszerűbb magamban úgy lezárni, ha nem értünk egyet. Mégis, határtalanul jól esik a vallomása. És nem vagyunk egy átlagos páros, az biztos. Nem hagyom, hogy elmenjen a kedve, ha már ilyen szépen kiöltözött. Hátrébb lépek, kezet csókolok neki, és talán megkönnyebbülten tudok útnak eredni vele.
- Baracklé? Nekem is tökéletes. – Pillantok fel, miközben az itallapot fürkészem, a megindított kacsóra elmosolyodom, jelezve, hogy nincsen semmi baj. Végigsimítok az ujjain a sajátommal, s hallgatom őt, a semleges témák nagyon is fontosak, ebből ismerjük meg egymást igazán, nem a csapongásokból, amiket olykor egymás fejéhez vágunk. Miután sikerült a mártást is kiválasztanom, ami durván csípős, még megvárom az övét is, s leadjuk a végső rendelést.
- Nekem teljesen újdonság lesz. A tartalmát olvastam, de az nagyjából semmi, közönségcsalogató, de jónak kell lennie, mégiscsak világhírű. Majd ha tudsz, kapkodj kicsit, New York alig pár megálló. Sétáljunk, vagy metró? – Gondolom a taxi szóba sem jöhet, nem is erőltetem.

Seb & Nique

♫ Past the point of no return ♫

- Úgy mondod, mintha én lettem volna. – mosolygok rá. A történetét figyelmesen hallgatom,nem ismerem ezt a filmet. Sok filmet néztem apámmal, de ez pont kimaradt. Viszont jólesik az a párhuzam, amit közöttünk és a film elregélt főszereplői között von. Kicsit én is így érzem magam vele kapcsolatosan. Mintha mindig ismertük volna egymást.
Az utolsó szó kemény megnyomása nélkül is érzem én a ridegséget a megjegyzesében és őszintén megmondva nem tudok mit kezdeni vele. Ösztönösen eresztem ki a tüskéimet, s lépek egy kicsit hátrébb, megtartva a távolságot kettőnk között. Ez is valamiféle védekezőmechanizmus, elvégre nem tudom, hogy mivel sértettem meg, de nem szeretném, hogyha visszavágna és az fájdalmat okozna nekem.
- Ne cirkuszolj, Seb, nem azt mondtam, hogy letöröm a kezedet, hogyha hozzáérsz a fenekemhez egy parkban! – morranok fel. Fújtatok mellé, mint valami dühös bika. Nesze nekem piros ruha. Bár a bikák híresen színvakok, na de ez nem idetartozik.
- Egyáltalán nincs szükség arra, hogy agyongondold a cselekedeteidet. Nem akartalak megbántani, csak elmondtam a véleményemet és ha nem tűnt volna fel, akkor játszottam veled. Mi bajod van ilyenkor? Hisztis vagy, mint egy nő! – szúrok oda egy utolsót. Nem vagyok én valami domináns nő, aki mindenképpen el akarja nyomni őt, de a temperamentumomat nem tudom megtagadni, ahogyan ő sem az övét. Az engesztelés puszi formájában nem marad el, s ha tetszik neki, ha nem, még meg is ölelem, hogy karjaimba zárva próbáljam meg kiszorítani belőle a kellemetlen érzéseket. Mindattól eltekintve, amit mondtam, nagyon sajnálom, hogy megint sikerült kettőt hátrafelé táncolnom ebben az egész kapcsolat-dologban. Csiszolatlan vagyok, s talán soha nem leszek másmilyen.
- Jólesik, ha megérintesz, csak engem még soha.. - súgom bele az ölelésbe, aztán meggondolom magam és nem magyarázkodom. Inkább hagyom, hogy ő találja ki a továbbiakat. - ..szóval, érted. Mit tudom én, hogy mi normális és mi nem! Taníts meg azokra a dolgokra, amiket szerinted tudnom kell. – lépek hátrébb, s fonom ujjaimat az övéibe, eleresztve így az ölelést.
- Vagy meg tudom fogadni, vagy nem. Neked vannak világrengető tapasztalataid a nőkről, nem nekem a férfiakról. És még mielőtt megsértődnél ezen is, egyáltalán nem rosszból mondom, nem gúnyollak, vagy ilyesmi. – igyekszem elejét venni a félreértéseknek, mert az előbbi után már igazán nem tudom, hogy mit érek el nála.
Sosem volt ellenemre az érintés. De nyilván az olyan érintések vannak a zsigereimbe ivódva, amelyeket egy gyermek kaphat az apjától, vagy amelyeket hoz egy keretes szalontánc. Ilyetén ez a fenékdolog elég új volt számomra és igyekeztem illedelmesen kezelni, de jobb lett volna, ha inkább gondolkodom előbb. Mindegy, most már így esett, nincs mit szépítsek rajta. Ha megharagudott, majd kibékítem, ha sikerül.
Nem kicsit kínban vagyok az út további részében, s talán ezért is reagálok a vörös pillantására olyan hevesen, ahogy. Üdítően hat rám, amint leülünk az étkezőkocsiban. Az ételekről és a musicalről beszélve kicsit könnyebben kiengedek, bár még mindig van bennem némi kellemetlenség amiatt a tüske miatt, amit Sebben okoztam, s aminek az ikrét ő tolta lelkembe. Pláne, ha tudnám, hogy butának is tart. Pedig nem hinném, hogy az vagyok. Az eltérő világlátás egyikünk ostobaságát sem jelenti.
- Baracklevet szeretnék kérni! – temetkezem rendelésbe, amíg el nem ér a kérdés. Rámosolygok Sebre. Kinyújtom felé az asztalon a karomat, ha akarja, akkor átnyúlva az asztallapon, megfoghatja a kezemet. Szeretném, ha megtenné, de nem fogom pincsiként loholni a nyomában, hogy ne haragudjon. Azt hiszem, hogy gesztusaimmal az udvaron épp eléggé bocsánatot kértem.
- Alapműnek nem mondanám, de ismerem a történetét. Egyszer láttuk apával, felvételről. Színpadi élő adásban még nem sikerült megtekintenem, Ha pedig az igazi Moulin rougera gondolsz, mint épületre.. sokszor jártunk arra, szerettem a Montmartre-t. Nem való gyereknek, de ha elkerülöd a perverz turistákat csalogató utcáit, akkor nagyon kellemes negyede Párizsnak. – mesélek egy kicsit. A városról beszélnem nem nehéz, ám visszamennem oda.. lehetetlen lenne, még mindig azt hiszem.

Nique & Seb

♫ Hole in my soul ♫

- Nem tudom, hogy mit kell, még nem voltam így... – Nem tudom megnevezni a dolgot, világéletemben szeretetéhes voltam, csak máshogy kezeltem le. Mindenesetre az nem gond, ha cívódunk néha, mert tudom, hogy bármilyen mérges is rám, át fog ölelni, és együtt oldunk meg mindent. Ketten a világ ellen, na nem mintha jelenleg sokan akarnának bántani. Az őszintességgel, sőt még a stílussal sincsen gondom, valahogy olyan keresetlen, amit egymás arcába vágunk, de amíg az elveink nem ütköznek, ezen nem múlik. Ha kedvességnek szánt undokságot dug az orrom alá, nagyfiú vagyok, megpróbálok majd továbblépni, ahogy addig.
- Elsőre nem gondoltam volna. Volt valami ősrégi film, amiben gyerekori jóbarátok a fiú és a lány, csomó mindent megbeszélnek, de mindkettőnek megvan a maga élete, ám a sok kudarc után egyre többet vannak együtt, aztán egy váratlan fordulat, a srác megkéri a lány kezét. A lány persze úgy megghökken, hogy csak na, és persze nemet mond. Ám amikor a lány veszélybe kerül, és a srác az élete kockáztatásával megmenti, akkor a csajszi átértékeli, és már tudja, illenek egymáshoz, eddig is boldog volt vele, csak fel sem merült a szerelem, pedig már régóta azok voltak. Veled kapcsolatban kicsit ilyen érzésem van. Mintha ezer éve ismernélek, ez ez még nem lenne indok, hogy szerelmes is legyek, egyszerűen... megtörtént. – Vonom meg a vállamat, ám amikor összeszűkül a szeme, ösztönösen viszonzom, s fogalmam sincsen, hogy mit csináltam rosszul.
- A nyilvánosság fogalmát? Sehol egy lélek, de ha neked ez nyilvános... hát felőlem. Különben pedig nem értem a dolgot, ha te úgy ítéled meg, hogy egy nő hagyja, vagy nem hagyja, és nem pedig örömmel veszi. Majd innentől alaposan meggondolom, hogy mikor mit csinálok, szeretőm. – Ezúttal keményen megnyomom az utolsó szót, a fene sem gondolta, hogy szabályokat kell lefektetni. Nem egy padon akartam a magamévá tenni, ha ebből ügyet csinál, akkor tegye. Már csak azért is, mert nem voltam tisztességtelen, miután ő az uszodában végigsimított a mellkasomon, zavarba hozhattam volna, de még a közös ágyban sem értem hozzá, még véletlenül sem úgy, ami kicsit is túlmegy megszokott ölelésünkön. A pimasz csillagást észreveszem, de nem tud érdekelni. A simogatása immár érdektelen, ahogyan a hátsómon csattanó tenyere most egy pofonnal ér fel, a szemtelen mosolya csak tetézi a dolgot. Lehet, hogy én vagyok most túl érzékeny, megszokhattam volna már a szeszélyeit, nem is szokott gond lenni, nem támadtam le, de ha még az intimitásból is viccet csinál, megszabja a kereteit, akkor alaposan belém tud rúgni.
- Belegondoltam. Nem lenne vicces. – Felelem ridegen, és úgy döntök, nem fogom hagyni, hogy ő legyen a domináns a kapcsolatunkban. Legtöbbször odavagyok érte, és mint a legtöbb férfi-nő kapcsolatban előbbi bizonyos dolgok miatt alárendelt szerepbe kerül. Legtöbbször a szex miatt, ha valamit akar is a lánytól. Miután nálunk nem merült fel ilyen, és pont ettől menekülök, nem is az volt a cél, hogy előresiessünk, inkább szeretetteljes volt a mozdulat, mégis megbántam, hogy megtettem. Sokkal inkább a lelkével vett le a lábamról, de hozzá tartozik az is, ahogy kinéz, nem tudok elvonatkoztatni. Ez van. Az engesztelő puszit azért viszonzom, nem akarok hetvenéves morgós bácsinak tűnni, megtorolni pedig kicsinyes dolog lenne.
A vonatnál aztán belefutunk, ha nem is szó szerint az említett vöröske bombázóba. Az előbbi után már csak ez kellett. Nyilván nem fogok róla hazudni a drágámnak, aki az előbb helyretett. Ez nem így működik, hogy csak mert bántó, máris tisztességtelen legyek vele. Inkább pár szóban összefoglalom, hogy mi volt a helyzet. Csak biccentek a válaszán, s hidegen átnézve a vöröskén felszállunk a vonatra, ahol máris irány az étkező. Sosem kellett nélkülöznöm, és erősen kétlem, hogy ha itt kijártam a sulit, elmegyek majd dolgozni. Pénz jön számolatlanul, kivéve ha nagyon ellentmondok idézőjeles szüleimnek.
Helyet foglalunk, örömmel veszem tudomásul, hogy fogékony az ötletemre. Különben egyszer nekem is főzni kéne neki, azzal még tartozom, most viszont minket szolgálnak ki.
- Láttad már a Moulin Rouge-t? Én még nem, de neked gondolom alapmű. – Kérdezem finom pillantással elidőzve rajta, mert összességében tényleg odavagyok érte, a butaságait pedig majd megrágom. Gyorsan meg is érkezik a pincérünk, akinek leadom a saját rendelésemet, a lány majd maga dönt, hogy milyen szószokat kér, az alhohol fel sem merülhet, még kiskorú. Maradunk az üdítőknél.

Seb & Nique

♫ Amazing ♫

- Miért, szerinted a kedvességet nem kell kiérdemelni? – most rajtam a sor a szemöldökfelvonásban. Nyilvánvaló, hogy ő előrébb áll minden listámon másoknál, így sokkal kedvesebbnek kellene lennem vele, de a tény az, hogy ismerem magamat. Van az a rossz szokásom, hogy mindent kimondok, így ebben a formában lehet, hogy én kedvességnek fogok szánni valamit, amiről ő meg úgy gondolja, hogy oltári undok voltam. Addig a pontig ez nem zavar, amíg én is így vagyok vele. Mert azt gondolom, hogy így leszek. Mindketten furcsán összerakott személyiségek vagyunk, egyikük sem különb ilyetén senkinek a vásznánál, szóval nem vethetünk egymás szemére semmit.
- Ez jó, nem? Ez jelenti azt, hogy passzolunk egymáshoz. Vagy te nem így gondolod? – hogy a passzolásra értem-e vagy arra, hogy jó dolog ez a másikba való belelátás, az nem derül ki a kérdésemből. Nem is célom, hogy kiderüljön. Szeretek néha direkt kétértelmű lenni, mert sok mindent le tudok szűrni abból, hogy a beszélgetőpartnerem mit hogyan ért. Most is erre utazom, amikor tenyere a fenekemre simul. Enyhén összeszűkülnek szemeim, de nem azért, mert rosszul esne a mozdulat. Éppen csak vannak olyan normáim, melyekről még nem veszéltünk, s talán épp itt van rá a megfelelő alkalom.
- Semmi bajom azzal, ahogy megérintesz, de ezt ne ismételjük legközelebb olyan helyen, amely kimeríti a nyilvánosság fogalmait. Szerintem eléggé visszás, hogyha egy nő hagyja, hogy a kedvese a fenekét taperolja az utcán vagy bármilyen közösségi helyen. És ezzel nem arra akartam célozni, hogy taperoltál.. De a lényeget érted, gondolom. – magyarázom, s bár nincs nappal, azért most is elég fény van ahhoz, hogyha elég szemfüles, akkor észrevehesse tekintetemben a pimasz, valamire készülő csillanást.
Mivel még mindig az ölelésében tartózkodom, illetőleg hozzá elég közel, így lejjebb csúsztatom kezemet a gerincoszlopának vonalán egészen a nadrágjának korcmagasságáig. Ott megállok, mintha csak addig tartott volna a kívánt mozdulat, s tovább beszélek az előbbi témát fejtegetendő. Közben csak lopva pillantok körbe, hogy mennyire üres az udvar. Mivel nem látok egy lelket sem, így meg merem cselekedni azt a szemtelenséget, amit kitaláltam.
- Gondolj csak bele, hogy nézne ki, hogyha teljes nyugalomban sétálgatnál velem és én egyszer csak ilyesmit cselekednék.. – nyújtom el a mondatot, s egy meginduló kacajjal karöltve elindul kezem is, hogy jelzésértékűen rácsapjak a fenekére. Nem nagyot, nem az a lényege. Egyszerűen csak játszom, szemtelenkedek, s mivel ő kezdte ezt a „témát”, így nem érzem úgy, hogy gáz lett volna az, amit csináltam. Példát statuáltam, ha úgy tetszik.
Nevetve perdülök odébb, mielőtt még megtorolhatná a dolgot rajtam. Vicces ez így talpig kiöltözve, de élő példája annak, hogy a formális ruházat nem feszélyez, nem gondolom úgy, hogy ettől karót kellene az embereknek nyelniük.
- Azt hiszem, hogy tisztáztuk, hogy sose lehet tudni, ki játszik kivel! – kuncogok még mindig, majd ha esetleg megharagudást vélnék felfedezni gesztusaiban, egy újabb puszival közelebb óvakodom, s szándékomban áll kiengesztelni őt.
A vonatállomáson történtek kapcsán a kérdésemre őszintén válaszol, s bár nem mondhatom, hogy nem esik rosszul belegondolnom a dolgokba, mégis felül tudok emelkedni rajtuk. Nagy lány vagyok, képes vagyok felfogni, hogy a múltja olyan, amilyen. Nem kell, hogy érdekeljen, amíg hiszek abban, hogy a jelenje, s a jövője másmilyen fényben tetszeleg majd.
- A te dolgod, Seb, engem nem érdekelnek! Bár, hogyha valamelyik cseszegetni fog engem, nyilván nem hagyom magam. Ahogy azt láthattad, nem szeretem, ha akár csak tekintettel inzultálnak. – egy harcos amazon veszett el bennem, s nem is olyan túl mélyen. Ennek tanújelét adtam az imént.
Sosem voltunk gazdagok, nem utaztam első osztályon és étkezőkocsiban sem haladtam még sehová. Egyrészről nagyon tetszik, hogy ezt megtehetem, de inkább csak az újdonság varázsa nyűgöz le, s nem a burzsoázia. Engem a pénze, az apja presztízse és az evvel szerezhető előnyök nem érdekelnek, ezt nyilván tudja ő is. Ettől függetlenül ámulva tekintek körbe, mint kislány a gigantikus játékboltban. Nem mondom, hogy nem szimpatikus a látvány.
- Hm, nyami! – ennyi a reakcióm, s azt hiszem, hogy ezzel mindent elmondtam. Egy francia lány, aki csigát is eszik, hát hogy is riadna vissza a sushitól? - Köszönöm ezt a kiruccanást! Nagyon különleges.. főleg azért, mert te találtad ki nekem.

Nique & Seb

♫ I’m yours ♫

- Amikor megérdemlem? – Kérdezek vissza felugró szemöldökkel, már kezdtem azt hinni, hogy minden körülmények között méltó vagyok az imádatára, s ki is derül, hogy gondolja, mert már puszit is kapok. Szép álom is lenne, pontosan tudom, hogy kapcsolatunk a realitásra épül, ha kell, kiméletlenül a másik arcába vágjuk, ha nem úgy viselkedik, ahogyan mi helyesnek gondoljuk. Ráadásul ez a saját erkölcsi normánk legtöbbször tökéletesen távol áll a mai megszokott divatostól, mindketten keményen oda tudunk rúgni. Ellenben most az ölelésében ringok, belül pedig ujjongok, hogy elfogad a szemétségeim ellenére is. Talán, ha nagyon megbántanám képes lennék bocsánatot kérni, netán még változtatni is a kedvéért, egyenlőre megmaradtunk a piszkálódás szintjén, azt hiszem ez része is lehet az egészséges flörtölős lelkesítésnek, hogy mindig találjunk egymásban valamit. Amíg ez nem csak át igazi öldöklésbe, addig a ragaszkodásom határtalan.
- Ah, pedig mégis az az érzésem, hogy belémlátsz néha... Néha? Állandóan.. – A feleletre ezúttal határozottabban nevetek fel, a bújását most ki fogom használni galád módon, valamiért nem félek attól, hogy elriasztom, ha neki szabad átlépni bizonyos határokat, akkor én sem fogom vissza állandóan magam, így ha már kézre esik, megsimogatom a hátsóját, de csak éppenhogy, semmi markolászás, csak ha jól esik. – A lábamra... magassarkúban...? Azt hittem tisztáztuk, te vagy az én játékszerem, nem pedig fordítva. – Csapom le a magas labdát, s elengedem. Vannak vele terveim, amik inkább hosszabb távúak, mostanság már attól is boldog vagyok, ha rám néz. Mindent összevetve lelkileg ad most sokat, de nem becsülöm le azt sem, ahogy kinéz. Álszent dolog lenne a részemről.
Hamarosan már a vasútállomáson vagyunk, egészen belesápadok a szembesítésbe, amit a régi és az új életem találkozása okoz. Ajkaimat harapdálom, amikor a drágám mi mást tenne, beszól, még ha nem is nekem, de számomra odasúgva, és megkönnyebbülésemben elnevetem magam. A naív tekintet számomra olyan megható, hogy csak megsimogatom a homlokát, elég, ha nekem tetszik, nem sajnálom a frizuráját.
- Semmi. Vagyis Te. Nyilván nem érti, hogy miért vagyok ennyire kiöltözni, és ki a hercegnőm. Csak tudod rossz, hogy bármikor ilyen helyzetbe hozhatlak. El sem tudod képzelni, nem biztosan nem is akarod tudni, hányan voltak. Már én sem akarom. Csak téged. És befogtam, megjött a vonat. – Az öléséből most csak kézen fogom, és miután megállt előttünk a jármű, felsegítem őt rá, és magam is követem. Az első osztályt keressük, azon belül is az étkezőkocsit, ott foglaltam helyet, ahol helyben készítik el a vacsoránkat. Helyet foglalunk, és várakozóan pillantok a szöszkére.
- Sushi? – Franciaként igen ínyencnek kell lennie. Nem sértődöm meg, ha fanyalog, nem mindenki szereti a nyers halat. Miután tudja rólam, hogy én ragadozó vagyok, nyilvánvaló volt, hogy valami húst fogok választani, de nem akartam nehéz ételt a musical előtt.

Seb & Nique

♫ I hope you find it ♫

- Pedig amikor megérdemled, akkor kedves leszek veled, szóval szokj hozzá! – öltök rá nyelvet játékosan, majd elvéve az élét a dolognak, kap egy puszit is az ajkaira. Benne van mondatomban az az őszinteség, hogy nem mindig leszek kedves vele. Szerintem tudja is, tapasztalta is már, hogy nem csak ő tud nyers lenni, nem csak ő mond olyan dolgokat, amiket esetleg a hallgatóság máshogy értelmez, s rosszul veszi ki magát a dolog úgy. Kedvelem az őszinteséget, s ha nem kedvelném, én akkor sem tudnék másmilyen lenni, csak bárdolatlan sok esetben. Mert megszoktam, hogy azt mondok, amit akarok, apám mellett ez könnyen ment és nem akarom Sebet sem hamis hitbe ringatni. Mellette is meg kívánok maradni az a lány, akinek minden a száján, ami a szívén. S eddig eltűrte. Remélem, hogy eztán is el fogja tűrni éppen úgy, ahogy én is elviselem, ha olykor rideg és kemény kőmaszkot húz magára.
- Azt éppen nem, de hasznos kis képesség lenne! – bújok hozzá, bele az ölelésbe. Arra, amit mond, a reakcióm nemes egyszerűséggel az, hogy oldalba bököm. - Ne akard, hogy a lábadra lépjek, magassarkúban vagyok és nem félek használni! – ingerkedem, reagálva arra, hogy elpirulnék attól, amit gondol. Esélyesnek tartom, hogy így lenne, éppen ezért nem is baj, hogy nem mond ki mindent. Szélesen vigyorgok a megjegyzésem után, s még játékosan meg is fenyegetem kibújva az ölelésből feltartott mutatóujjam rázogatásával. Hadd higgye, hogy komolyan képes lennék rátaposni a lábára. Hiheti is. Mert képes lennék, a gyerekes bosszú nagy úr.
Megindulunk a buszmegálló felé, kéz a kézben. Örülök, hogy nem erőlteti rám az autós dolgot. Nem tudom, hogy mit szólnék, hogyha be kellene ülnöm abba a csodába. Mert biztos szép gépmadár, szerettem én a kocsikat régen, le is tudtam nyűgöződni egy szebb darabtól. De ami volt, elmúlt, s innentől kezdve a jelenben csak a rettegés és a bűntudat maradt nekem, hogyha csak autóra gondolok. Csoda, hogy kibírtam az ide utat a Professzorékkal. Ott nem lehetett elkerülni az autózást egy darabon. Szerintem totál kiakadtak tőlem, olyan sírógörcsöt kaptam, hogy majd' belefulladtam.
A vonatállomásig nincs is semmi meglepő a harmóniában, amelyben együtt létezünk, de aztán a méregetést észlelve kicsit elvörösödnek füleim hegyei. Még jó, hogy rálóg a hajam a fülemre, így nem bukom le azonnal. Nem szeretem, hogyha néznek, a megvetést meg pláne nem kedvelem, szóval ez így együtt elég erőteljesen kiakasztja nálam a mutatót.
Felhúzott orral fintorgok a nőre, amolyan „Mi a fene bajod van?” kérdés ül tekintetemben és franciául még meg is cifrázom egy „Anyádat bámuld!” odasúgással. Eszembe sem jut, hogy miért nézhet így ránk, ezért én naiv értetlenül tekintek fel Sebre.
- Ennek mi baja van? – kérdezek rá, s közben próbálok dühös pocokból ismét értelmes emberi lénnyé változni. Elég ciki az, hogyha úgy reagálok alap dolgokra, mint egy idióta. De hát na, a szocializáció. A „Mit bámulsz?” szinte alapszókincsemmé vált azokon a napokon, amikor a házunk előtt elsétáló egyének felvont szemöldökkel néztek fel a verandánk lapostetejére, ahol én előszeretettel töltöttem az időm, nem törődve senkivel.

Nique & Seb

♫ Bitter Sweet Symphony ♫

A hátára tévednek az ujjaim, gyengéden végigsimítok rajta, ahogyan ajkaink egymásnak feszülnek. Úgy tűnik, élvezettel fürdik elismerésem tengerében, tényleg azt érzem, fontos számára, mit gondolok, még ha rideg is vagyok olykor. Nem tehetek róla, időnként rámtör valami közöny, csendesség, amikor csak a hideg logika sugárzik ki marón minden szavamból, félresöpörve azt, amit korábban ha nem is tudatosan felépítettem. Nique ellenben az ember, aki még az őszinteségemből is előnyt kovácsol; képmutató világunkból engem hoz ki győztesnek, elképesztő.
- Tudod, hogy ez visszafelé nem működik, nem túl jól viselem a kedvességedet.. – Felelem mégis mosolyogva, nem tanultam még meg kezelni azt, ha valakire számíthatok, ha egyesülünk lelkileg, és ezt ki is mondom. Ez nem azt jelenti, hogy rúgjon csak belém, vagy fojtsa el, ha valami jól esik, csak éppen... Nem tudom, na! A bókok eddig mindig annak szóltak, ha hoztam, vettem valamit, csupa sablon, nem láttak mögötte engem, én pedig azt mondtam, amit hallani akartak. A mai napig nem tudom ezeket kivel megbeszélni, nehéz is, ha nem mozdulok ki a szobámbó, pedig valamit nem ártana kezdeni magammal. Korábban mindig a csajozás volt az esti program, amióta ismerem a szőkeséget – hangsúlyozom, ismerem, nem amióta együtt vagyunk – nem is tudok másra gondolni, így fel sem merül, hogy North Salemben keressek lepedőpartnert magamnak.
- Ez szép... ha nem tudjuk elfogadni, hogy van valakink, akkor meg minek? – Rázom a fejem immár ledobva magamról gunyorosság utolsó csíráját, nem érdekel, hogy mennyire ártok a ruhájanak, és egész egyszerűen a karomba zárom őt. Nem kap csókot, megölelem, és nagyot sóhajtok. Pedig még azt hittem, hogy sosem leszek a szerelmesek klubbjának a tagja. Még a klub létezését is erősen vitattam. – Különben meg elloptad az ötletemet, le akartalak hercegnőzni. Újabb képesség szeretőm? Az elmémben olvasol? A lényeget úgyis kimondom, amit meg nem, attól csak jobban pirulnál, mint a ruhád. - Elengedem, a rózsa immár az övé, a romantikát pedig ő hozza ki belőlem. Élő példája annak, hogy bármilyen mélyről is jövünk, a számunkra fontos kis tündér mellett magasra szárnyalhatunk. Nem mondom, hogy minden percünk maga a mámor, ám tőle azt sem bánom, ha helyretesz, érezteti velem, hogy bántó voltam, ezek mind olyan kellékek, amelyek azt hivattak jelezni, hogy akar. Azt hiszem igyekezni akarok azon, hogy teljessé tegyem az életét, amíg együtt vagyunk, még ha ez olyan időszakosan is hat, de nem merném azzal letámadni, hogy mindig együtt leszünk, a lányoknak ez nagyon komoly szavak. Ellenben ahogyan ő sem hagyta, hogy elmerüljek az önsajnálatban, én miért tenném? Azzal, hogy velem így viselkedett, egyértelművé tette, hogy nem bájolgást, hanem teljes mellszélességgel olyat vár tőlem, amivel többek lehetünk, adhatunk egymásnak. A saját magam emelte fal, hogy ne legyek képes senkit elfogadni, fontosnak vélni, egy csapásra lett áttetsző, ahogyan megjelent az életemben. Biccentek, én magam is így gondoltam, a vonat tökéletes megoldás.
- Rendben, nincsen ezzel gond. – Fogom kézen, és sietünk le a buszmegállóba, hiszen adott időre jön, még éppen elkapjuk, hogy pár megállóval később már a vonatállomást szelljük át. Magabiztosan tekintek a hercegnőmre, ám mosolyom egyre jobban hervad le, amikor észreveszem, hogy nem messze tőlünk egy hosszúcombú vörös bombázó méreget minket. Pár hónapja, még Shana előtt kavartam vele, de nagyjából hasonlóan üresfejű, mint a többi. Niqué-t megvetően méregeti, rám pedig csak vigyorogva fejcsóvál, biztosan azt hiszi, a lányt is csak szédítem. Elsápadok, valamiért nem tudom ezt most kezelni.

Seb & Nique

♫ You'll be the prince and I'll be the princess ♫

Minden nő szereti, ha képes meglepetést okozni valakinek, ha le tudja nyűgözni azt, akit szeret. Sőt, vannak olyan nők, akik bárkit szívesen lenyűgöznek. Engem ilyen szinten nem érdekeltek soha a külsőségek. Valahogy ösztönösen tudtam mindig, hogy mi áll jól nekem, de mégsem hordtam soha olyat, amiről azt gondoltam, hogy jól néznék ki benne, de nem éreztem kényelmesen magamat, ha rajtam volt. Általában nem sokáig szoktam készülődni, de ezzel a mai megjelenésemmel elbíbelődtem egy kicsit. Valamiért nagyot akartam alakítani, de nem túlzásba esni. Szerettem volna, hogyha tetszem Sebastiannak, de erre a reakcióra nem is számítottam. Kissé szégyenlősen mosolygok rá, játékosan oldalba bököm.
- Momentán nem volt elérhető, úgyhogy beértem a north salemi herceggel. Maradjon köztünk, de szerintem sokkal jobban jártam. – kacsintok rá. Tudom én is, hogy hogy kell viszonozni a kedvességet, s legalább olyan elfogult vagyok a választásommal, mint amilyen a reakciójából ítélve jelen esetben ő velem. Szeretem őt, napról napra egyre jobban, kár lenne tagadnom. Se nem is akarom. Már a szobatársnőim is azzal cikiznek napok óta, hogy elment az eszem, hol is járok.. hát ma elárultam Sylvienek a nagy titkot, ami nem is olyan titok, de annál nagyobb dolog. Nem vagyok elszállva meg ilyesmi, s a rózsaszín ködöt hírből sem ismerem, de sokkal többet mosolygok most, mint régen. Szoktam még sírni, nem fáj kevésbé a múlt, de legalább a jelenben van, ami a lelket tartsa bennem.
- Nem, nem tudom és szerintem te is vedd le az elfogult szemüvegedet, még a végén megnyomja az orrodat! Zavarba hozol, Seb, nem tudok meglenni ebben a ruhában anélkül, hogy ne feszengenék, ha így nézel rám. Ez csak egy ruha, drága, nem koronáztak meg, vagy ilyesmi! – köszörülök torkot, majd kap egy puszit az arcára. A rózsát átveszem, nagyot szippantok az illatából. Imádom a rózsaillatot, mindig anyám jut eszembe róla. Tudom, hogy soha nem ismertem őt, de úgy képzeltem el, hogy rózsaillatú parfümöt használt volna, hogyha velünk lakik. Nem fájdalmas a hiánya, hiszen soha nem ismertem azt az érzést, hogy velem van, így a rózsákról is csak pozitív élményeim vannak.
- Ez gyönyörű, köszönöm! – jegyzem olvadó hangon. Lám, még él manapság a romantika, mint a régi filmekben. Tetszik, hogy ilyen figyelmes valaki velem.
A musicaleket amúgy is imádom, de ahogy a legutóbbi Párizsos fiaskóra utal.. különös módon nem elszomorodom, hanem csordultig telik a szívem hálával. Olyan dolog ez, amit nem tudnék leírni szavakkal. Hihetetlenül jólesik, hogy Seb ennyire próbál pozitív élményt társítani Párizshoz bennem. Nem erőszakoskodik, nem pátyolgatta a lelkemet, amikor hülyeségeket beszéltem apám haláláról, de mégis mérhetetlenül kedves dolog tőle ez az egész. Az a szép ebben a kapcsolatban, hogy mennyire őszinte, már-már ambivalensen az. Néha elolvadósan szerelmes, máskor hajtépős, s előfordul olyan is, amikor egyenesen rideg a viszonyunk. Akár fél perces váltásban is. Érzelmi hullámvasútnak mondanám, de szeretek ülni rajta. Örülök, hogy a chilimentes kakaóval és a padlizsándobálással megváltottuk rá a jegyet.
- A lovat hagyjuk meg egy másik alkalomra. – rázom meg a fejemet. Nem vagyok teljesen elutasító, de szívesebben mennék vonattal. Annyira még nem vagyok erős, hogy egy autóba be merjek ülni. Egyszer.. majd.. talán.

Nique & Seb

♫ Nothing gonna change my love for you ♫

Na nem mondom, hogy nem voltak piszkos gondolataim azon az éjjen, de igéretet tettem, és miután amúgy is a függőségből kéne kimásznom, az a fontosabb, hogy valaki hozzábújik, átölel, és ha az oldalára fordul, olyan édesen motyog valamit, hogy miután a karijaimba zárjam, elhaljon minden, és aludjon tovább. Nem tudtam megállni, hogy amikor felkelten az éjszaka középén, hogy felkeressem a mosdót, visszafekvés után még mellé könyökölve figyeljem őt, alvás közben. Magam sem tudom, hogy miért, miközben simogattam a szőke tincseket, összefüggéstelen becézésekre ragadtattam el magam, mintha valami kölyökmacskához beszélnék, remélem egy szóra sem emlékszik az egészből.
Tudom, hogy szemét vagyok, férfiként sokkal egyszerűbb elegánsan kinézni. Eszköztárunk igen szűk, akár egy törtfehér ingben is megkérhetjük valaki kezét, vagy állófogadáson vehetünk részt a spanyol királynő születésnapján, míg a hölgyek esetében el tudom képzeni, hogy ez mekkora rémálom. Ettől függetlenül ha szőke harcos amazonom halásznadrágban és virágos blúzban érkezik, akkor is gyönyörűnek fogom látni, és büszkén viszem majd el a színházba. Végeredményben nem az számít, hogy mit viselünk, együtt vagyunk. A szmokingot talán tavasszal vettem, a nagy öltözködés, készülődés nem volt több negyven perc, amiből huszonöt a zuhany, ahol borotválkoztam, és hajat is mostam. Az illat amely körül leng, valami édeskés virágféle, nem tehetek róla, az édesért vagyok oda, mázli, hogy ennek is van férfi változata. Jázmin.
Végre meglátom a sudár alakot, igyekszem nem zavarba hozni a tekintetemmel, mert a megdöbbenés sokkal inkább kiül most az arcomra, mint a rajongás. Tudtam én, hogy minden tekintetben aranyos, de most egyenesen gyönyörű. Mi a jó fenét keres egy ilyen lány mellettem? Kedves, megértő azt hiszem bármilyen csúnyácska lány lehet, valahol a kettő össze is függ, úgy érzik, muszáj valahogy elfogadtatniuk magukat. Mégis a stílusa alapján figyeltem fel rá, nem pedig a kinézete alapján. Szimplán szépnek gondoltam, a nyers mellbevágásai, kinevetései keltették fel a figyelemem, hogy képes volt bocsánatot kérni, hogy átölelt, és akár némán osztozott volna a fájdalmamban. Aztán a mosolya, amellyel lenézett rám a kandallónál, a kacaja, ahogyan nekem dobta a zöldséget. Nem egy tucat lány, az biztos. És ezeket most szépen eltemethetjük a hátsó udvarban, mert megmutatta a lépcsőn lesétálva, hogy nem egy a millióból. Az én választottam egy kedves, és nyitott teremtés, aki olyan harmóniában él a külsejével, amiről a legtöbben, köztük én is csak álmodni mernek. Nem is viszonzom a puszit elsőre, fel kell ocsúdnom.
- Szi-szia... – Rázom meg a fejemet, mintha valami álomból ébrednék, vagy felúsztam volna a víz felszínére. Zavartan nyújtom át a rózsát, és végigsimítok a hátán. Végre megered a nyelvem, ezúttal egy füttyentés kiséretében. – Dominique... te tiszta hülye vagy, hogy nem a wales-i herceget választottad. Észlény... – Az ajkaimba harapok, a kezemet nyújtom. Tudom, hogy nem az a tipus, aki öt perc alatt szerelmes lesz, mégis a sok hülyeségem ellenére itt van most velem. – Egyszerűen... Áh, úgyis tudod. – Rántom meg a vállamat félszegen, minek ragozzam.
- Remélem szereted a musicalt, próbáltam valahogy... ellensúlyozni Párizst. Ha nem megyünk el, akkor idehozom neked, hátha így.. – Nem fejezem be, a látványa még mindig sokkal kissé. Most én lépek, ha már a köszöntésem elmaradt. Nekem sem igazán csók, csupán az ajkára tapasztom a sajátomat, hogy válaszoljak a kérdésre is. – Van lovam, csak nem akartam rád erőltetni a paripát. Vonattal megyünk, kivéve ha ismerkedni vágynál a Hercegnővel. – Egyértelműen a Porscéhre célzok. Nem erőszak, a vonattal is kényelmesen odaérünk.

Seb & Nique

♫ Your song ♫

Nem tudnám azt mondani, hogy ez a szerelmesdi olyan-e amilyennek elképzeltem, vagy sem. Egyszerűen jó és kész, feloldódom benne, s azt veszem észre, hogy minden nap mosollyal az ajkaimon tudok elindulni a dolgomra. Nem, ez nem azt jelenti, hogy a rémálmaim elmúltak, de nagyon furcsa dolog történt velem. Azon az éjszakán, amikor Sebastiannal aludtam, amikor az utolsó dolog, melyet lehunyt szemmel kaptam, az egy jó éjszakát csók volt tőle.. nos akkor nem ébredtem arra, hogy fojtogat apám halála. Nem emlékszem, hogy felsikoltottam volna őt álmából, s bár ettől még lehet, hogy megtettem, csak nem észrevételezte utána én meg hajlamos vagyok elfeledni már ezeket az éji intermezzokat. Mindenesetre.. egy éve nem ébredtem olyan pihenten, mint a karjaiban. Ha giccses, ha nem, ez így igaz.
Kissé leforrázott az, hogy öltözzek fel csinosan. Elkerekedett szemekkel pislogtam nyitott ruhásszekrényem ajtajában és halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy mégis mi a nyavalyát vegyek magamra. Csinosan.. jó-jó, de mégis mennyire? Csinos vacsorázósan, csinos bulisan vagy csinos elegánsan? Végül nagy nehezen sikerült találjak egy olyan darabot, amelyikre minden jelzőt rá tudtam húzni. Bevágtam hozzá a táskámba egy lapos talpú, fekete cipőt, hogyha mégis túlöltöztem volna az estét, akkor tompítsak valamit a dizájnon.
A ruha egyébként fogalmam sincs, hogy milyen okból került általam megvételre. Sose öltözök fel ennyire elegánsan, de azt hiszem, hogy egyszerűen beleszerettem, amikor megláttam a boltban. Piros, pántos, V-kivágású darab, térdig érő ceruzafazonú szoknyával kombinálva, oldalt plisszírozva, hogy szép esése legyen, jól simuljon a testre. Nincs semmi szemérmetlen sliccelés rajta, a dekoltázsomat is csak ízlésesen mutogatja, hát nem érzem úgy benne magam, mintha idősebb lennék a koromnál.
A hajamat lágy hullámokba rendeztem, hamis kövekkel kirakott, csillogó nyakláncot, s hozzá illő, lógós fülbevalót vettem fel, valamint kedvenc, fekete magas sarkú cipőmet. Ez egy igazi tánccipő, tízcentis sarokkal van megáldva, s hogy ne csúszkáljak benne menés közben – elvégre utcaivá alakíttatta át nekem még Étienne – a hasított bőr talp rendes, puha bőrre lett kicserélve és természetesen műanyag sarokvédőt nem viselek rajta, hiszen nem kell féljek, hogy felkarmolom a táncparkettet.
Leheletnyi púdert dobtam magamra, valamint füstös hatásúra sminkeltem ki szemeimet. Rúzst nem tettem fel, mert egyrészt nem volt a ruhához illeszkedő árnyalatú pirosam, másrészt pedig úgyis lecsókolná kedvesem az ajkaimról rövid úton, akkor meg minek strapáljam magam? Mosolyogva intettem búcsút szobatársnőimnek, majd egy fekete blézert karomra terítve elindultam a megbeszélt hely felé, az udvarra.
- Szia! – intettem Sebnek már messziről, majd közelebb érve finom csókot helyeztem ajkaira. Sőt, mondhatjuk inkább üdvözlőpuszinak. Szeretem a szájra adott puszit. Olyan meghitt. Nem olyan szenvedélyes, mint a csók, de simogató és kifejezi az érzéseimet ez is.
Nem kapok ki semmit a kezéből, csak végignézek rajta, s elismerően csettintek nyelvemmel. Meg kell hagyni, nagyon jól áll neki, ha kiöltözik. Nem, mintha nem szeretném, akármi is van rajta, de így.. így különleges élményt nyújt számomra, mert újdonság, hogy ilyen elegáns.
A rózsát látva finom pírba fordul arcom. Soha, soha az életben nem hittem, hogy lehet részem bármilyen kiöltözős romantikában. Bonbont már kaptam tőle. Lám.. most virágot hozott? Zavaromat elkergetendő kérdőn tekintek rá.
- Hová lesz a túra, kedves lovag? Szép a ruhád, szép a.. a lovad nem. – fullad nevetésbe rímelési szándékom. Kicsit mellényúltam, azt hiszem, de nem baj, remélhetőleg ilyen szertelennek is szeret.

Nique & Seb

♫ Come what may ♫

Pontosan tudom, hogy keményen fogalmaztam, de mégis mit várt? Ha a szeretőm, ha a szerelmesem, hazudjak neki? Próbáljam finomítani a mondandómat? Talán finomítani lehetne, de mit érek vele? Dominique nem az a lány, aki naív, könnyen átlát a szitán, különben is megtisztelem azzal, hogy az őszinteséget vágom a képébe. Akkor tisztában lehet velem, nem kell attól félnie, hogy mit gondolok legbelül, vajon nem ködösítek-e. Túl negatív sem akartam lenni, szeretem őt, szinte az első perctől kezdve. Arra vágyom, hogy elűzhessem a gondjait, még ha ilyen tapló módon kell is azt megtennem. Párizsról lemondtam, és miután oly félelmetesen érintette a téma, nem is hoztam fel ismét, hogy lehet helyette akár Róma is. Mindegy, csak együtt legyünk. Az éjszakát illetően beváltotta az igéretét, na nem mintha ki kellett volna belőle sajtolnom. Egy ágyban aludtunk el, beszélgetve, meghitten, időnként a szokásos veszekedős-hajtépős kötekedéssel, amely kapcsolatunk sajátja, ha belelátnék a fejébe, igazat adnék neki; nem olyan lányra vágyom, aki odadobja magát, olyanra, aki átölel, és összeborzolja a hajam, ha rossz a kedvem, hoz egy pohár vizet, ha nem vagyok jól. Azt hiszem mindig is arra vágytam, hogy fontos legyek, a szexet valami furcsa módon ezzel helyettesítettem. Nem mondom, hogy kárpótolni akarom a keménységemért, tudta, hogy mit vállalt, amikor engem választott, de mégis... ma mosolyogni akarom látni. A legtöbb esetben az utolsó pillanatban már réges régen nincsenek helyek, de a pénz nagy úr, és ha az ember egy híres filmcsillag fia, ez esetben még némi protekcióval is jár. Bemutkoztam hát a színház igazgatójának, és jeleztem, hogy két jegyre van szükségem az egyik előadásukra. Miután felocsódott, azt felelte, hogy szokott lenni a nagyközönség számára zárt díszpáholya, és örömmel lát minket a tízkor kezdődő darabra. Futárral elküldöttem New Yorkból a jegyeket, szőke drágámnak pedig üzentem, hogy a mai este az enyém, elegánsan öltözzön ki, ki is számoltam, hogy miután az autó kilőve, megyünk vonattal, oda fogunk érni. Én magam szmokingot és csokornyakkendőt vettem, és miután megborotválkoztam, egy szál vörös rózsával, és a két jeggyel az udvaron várom. Utóbbiakat ha kikapja a kezemből, elolvashatja a címét: Moulin Rouge! Franciaként már biztosan ezerszer látta, de nem velem. Pedig az ilyesmit a szerelmével kell látnia az embernek. Nem is tudom, hogy mikor lettem ilyen romantikus, engem is meglep, amit kihoz belőlem. Jó lenne megtartanom a saját egyéniségemet. A bevált hangulatot. Vagyis a búskomor önsajnálatot. Az udvar lépcsőjén várom. Időnként felpillantok az erkélyre, hátha elhalad az egyik folyosón.

Tárgy: Re: Nique & Seb IV - Musical in NY

» Seb & Nique V. - Irány a tó!
» Nique & Seb VII - Vacation
» Broken - Seb & Nique
» Nique Beaulieu
» Leroy és Nique