Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Vas. 22 Márc. - 20:09
Dorothy & Sebastian
- Annyira érdekes, hogy visszakérdezni ér? Ha nem ér, akkor legfeljebb mersz. – Mosolyodom el halványan, mintha felelsz vagy merszt játszanánk. Élek a gyanuperrel, hogy Dorothy semmilyen játékszabályt nem tart be, válaszol, amire kedve van, és úgysem kényszeríthetném rá, hogy tegyen meg valamit, ami éppen nem illik a világképébe. Na nem mintha ilyen terveim lennének, most éppen az érdekel, hogy mi formálta ilyenre. Scarlett, amennyire ismer, életvidám, lelkes lány. A huga miért ennyire magába forduló? Nekem aztán nincsen jogom faggatózni, netán ítéletet mondani, mostanság én is kezdek visszasüppedni olyan állapotba, amelybe a nagynéném, Alice távozása taszított. Nique elutazott, alig beszélünk, s nem tehetem meg, hogy most az első legyek az életében. Nélküle viszont enyhén pocsék, így én is kénytelen vagyok elfoglalni magam. Még hódítós korszakomban sem voltam egy nagyon viháncolós alkat, amióta annak vége, és az üres szobámban a falakat bámulom, még jobban sikerült visszasüppedni valami morcos egyhangsúságba, amihez képest még Dorothy zordsága is egészen üdítő. Legalább valakivel tudok beszélni. - Na igen, a sziget. Elég sok probléma alapja volt. – Bólintok, még el is indultam volna, hogy afféle privát mentőakciót szervezzek, az más kérdés, hogy még túl ötlettelen voltam, és nem bíztam abban, hogy a professzorék tudnak tenni valamit az ügy érdekében. Dorothy ezt is átvészelte, igazán karakán lánynak kell lenni. Legalábbis nem tudhatom, hogy ott nem tört-e meg benne semmi, úgy vélem, hogy visszafogottsága régebbről, mélyebbről fakad. - Én is így látom. Csak érdekelt, hogy mi a véleményed a leendő sógorodról. – Mosolyodom el, már egyből látom a paranoid fényt a szemében, holott csak viccelni próbálok, feldobni az egyébként gyászos mélységekbe süppedő hangulatot. Szó sincs még házasságról, csak egyértelműen komoly kapcsolatról, amennyire én tudom, már régóta együtt vannak. Főleg, ha Scar nem is szól róla, hogy elhúznak egy időre. Szinte irigylésre méltó. Végül megérkezünk a földúthoz, itt segítem ki a lányt, aztán ha készen áll, akkor indulhatunk. A földút ellenére nem ott haladunk majd tovább, itt csupán az autót zárom be. - Itt fölfelé, van egy erdei ösvény. Pár óra lehet. Uzsonnára ott lehetünk. Remélem, hogy ott is vannak. – Szó szerint emelkedőn kell kaptatnunk, ha mégis úgy dönt, hogy kér abból a bizonyos vízből, akkor csak szólnia kell, a Balanced Rock igazi túrafanatikusok célpontja, Liamből még kinézem, hogy ilyen terepen gyalogol, Scar talán csak a szerelem miatt követte errefelé. Van egy olyan érzésem, hogy nekem öt perc alatt izomlázam lesz a vádlimban. Ha véletlenül megcsúszna a nagy kapaszkodásban, akkor a kezemet nyújtom. Igaz, akkor magával is ránthat, ám ha támaszkodunk, és segítjük egymást, akkor könnyebb a haladás.
Dorothy.Willow
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 27
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Szer. 18 Márc. - 19:19
- Áhám. Érdekes – noha tudnék éppenséggel mesélni arról én is, hogy milyen az, ha az embernek nincsen normális családja, inkább nem teszem. Elegem van már egy kicsit ebből a régi nótából. Nem tudom mondjuk, hogy az ember valaha is végképp túl tudja-e magát tenni azon, ha valami drasztikus dolog történt a családjával, de bizonyos szinten már nagyon régen elfogadtam, hogy nekem gyerekkorom óta nem jut már ki többet az idilli apa-anya-gyerekek felállás. És ez nem olyasmi, amin egy döntéssel, vagy bármilyen cselekedettel változtatni lehetne. Semmi sem hozhatja vissza a szüleimet, és lehetőségem nem volt arra, hogy pótoljam őket. A bácsikám sosem viselkedett igazi gyámként, ugyanakkor annyira rossz sem volt, hogy a gyámhatóság elvett volna tőle. Az ördögi csapda. Sosem igyekeztem mondjuk túlságosan megszabadulni tőle. Sebastian helyzete mondjuk úgy veszem ki, hogy meglehetősen más, de az mégis csak ott van, hogy a szüleitől nyilvánvalóan ő sem kapta meg azt, amire szüksége lett volna. De hát… legalább élnek. Ez azért több, mint amit én elmondhatok, de nincs bennem irigység, semmilyen irányba. Mindenkinek más fajta élet jut… - Hát, sikerült együtt a szigeten ragadnunk, szóval persze, beszéltünk. Meg máskor is. Mondjuk – lehet, hogy a részemről nem volt igazán beszélgetésnek nevezhető a dolog, főleg az adott körülmények között, de ezen igazán nem tudok fennakadni, mert ezt egy csomó más emberrel kapcsolatban is el tudnám mondani. Felvont szemöldökökkel pislantok oldalra a fiúra - Szerintem okés arc. Miért? – kérdezek vissza talán egy kissé gyanakodva, máris olyan következtetésekre ugorva, hogy Sebastian tud valami olyasmit Liamről, amit én nem, és ami esetleg valami negatív dolog lehet. De igazság szerint nem hiszem. Az én ízlésemnek egyenesen túlságosan is… jó fajta embernek tűnik, és elég sokat láttam már a nővéremmel ahhoz, hogy szinte gyomorfekélyt kapjak a rózsaszín ködös sugárzásuktól. Gyanakvó embernek tartom magam, de ez a tömény cukorka-lét szerintem még engem is meggyőzött. Megállunk végül, nyitnám magamnak az ajtót én is, de Sebastian megelőz, ami számomra ugyan merőben szokatlan, de meglepődök annyira, hogy hagyjam, hogy kisegítsen az ülésről. Magamhoz veszem aztán a cókmókomat, a vizet kurta fejrázással elutasítom - Szóval hol is van pontosan ez az erdei ház, vagy mi a manó? – teszem fel a kérdést. A várost már elég jól felfedeztem magamnak, de ilyen túraösvényekkel eddig még igazán nem bajlódtam.
Sebastian Carlson
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 32
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Szer. 11 Márc. - 18:03
Dorothy & Sebastian
Úgy vélem, sem a pofavágásokat, de még a fintorokat sem érdemes magamra vennem. Dorothy egyértelműen ki van borulva, azt hiszem hasonló helyzetben ugyanezt tenném. Nem ismerem őt még eléggé ahhoz, hogy véleményt alkossak, csak abból tudok bármit leszűrni, amit tapasztaltam. Megkért hogy segítsek. Ha nem is szó szerint, de rajtam kereste Scarlettet, innentől eldőlt, hogy bármennyire is keményen szembenáll jelenleg hasonló stílusunk, összedolgozhatunk. Talán rám is fér némi segítségnyújtás. Azon tűnődöm, hogy vajon a sötét hajú lánynak hozzám hasonlóan nincsenek barátai? Mintha nagyon el lett volna anyátlanodva a lépcsőn. Az az érzésem, hogy ha lettek volna, akkor már csoportban mászkált volna a nővére után, nem a csarnok közepén tépelődik egyedül. Nem is tudom, hogy vajon a szánalom az erősebb, vagy talán a Scarlett felé tanusított szimpátiám, vagy éppen az, hogy összességében jól éreztem magamat az első alkalommal, és magától értetődik, hogy részt veszek a dologban. Talán mindhárom. Nem vágok túlzottan fintort azon, hogy elkényezettetett úrikölöknek tart, végeredményben az voltam, amíg fel nem nyílt a szemem. Egyszer csak benő az ember feje lágya. Nem tudom, hogy meddig leszünk távol, így nem is láttam értelmét több napra csomagolni. Ha holnap estig nem lesznek meg, úgyis eltelik az a negyvennyolc óra, amikor már szólni érdemes a hatóságoknak. A váltás alsó, fogkefe azért a táskában, a tank tele, jár a motor, úgyhogy gyorsan fel kell gyöngyölítenünk, hova is tűntek turbékoló madaraink. Kiváncsi leszek, ha meglesznek Scarlették, Dorothy vajon mennyire fog kitörni örömében, valahogy nem úgy vettem észre, hogy az a lelkendezős fajta lenne. Miért is kéne mindenkinek viháncolnia mindenen? Ő ilyen komoly, így kell elfogadni. Csak éppen most hiába sütnék el egy olcsó poént, esélyes, hogy csúnyán nézne nevetés helyett. Oldjuk meg az eltűnéses esetet, amelyet nem akarok elbagetelizálni, győzködni viszont nem érdemes, hogy ha el akarnék vonulni a párommal, nem biztos, hogy nagy dobra verném. Talán csak elég, ha addig is elvonom valamivel a figyelmét, ugyanis ha tegnap indultak útnak, akkor eléggé nagy a lemaradásunk, nem fél óra alatt fogjuk őket beérni, már persze akkor, ha tartották magukat a túraútvonalhoz, és nem tértek le spontán módon másfelé. Megrezzenek a kérdésen, annyira sikerült elkalandoznom, hogy hirtelen azt sem tudom, hogy hol tartottunk. - Nem tudom. Táviratot küldtem, a hitelkártyákat kettévágtam. Babakorom óta nem beszéltünk. A nagynéném nevelt fel, és egy ideje ő is lelépett. A kocsit és némi támogatást kaptam, de ez így... nem család. – Vonom meg a vállamat, lassacskán kiérünk a városból is, hogy az erdő felé vegyük az irányt. A Balanced rock túraútvonal itt fog kezdődni, csak ránk vár. Remélem nem feleslegesen törjük magunkat. - Mondd csak Dorothy, mi a véleményed Liamről? Találkoztatok már, beszéltetek már? – Kérdezem lelassítva, és bekanyarodok a földútra, ahol le tudom parkolni majd a járgányt. Még gurulok pár száz métert, nem akarom a főút mellett hagyni, még ötletet adok valakinek. Kiszállok, és megkerülve az autót már nyitom is az ajtót, hogy a kezemet nyújtva segítsem ki a lányt. Elkezdek kipakolászni, a saját pakkomból iszok pár korty vizet is, s diáktársam felé nyújtom, hátha kiszáradt közben a szája.
Dorothy.Willow
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 27
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Vas. 8 Márc. - 19:02
Sikeresen lenyelem a kikívánkozó „jó világ” válaszomat, főleg azért, mert éppen kászálódom be a kocsiba, és a biztonsági övvel babrálok, de más okokból is. Ismerem magam. Ha akarnám, két szóval el tudnám érni, hogy valami tökéletesen értelmetlen, parázs vitát sikerüljön kihoznom a beszélgetés irányának változásából, és bár nem mondom, nem áll tőlem távol ez a fajta viselkedés, hogy mindenhol a szálkákat, meg a csomókat a keresem, de némileg tényleg igyekszem erről (is) leszokni, meg amúgy is. Most nem vagyok abban a hangulatban, amikor egy vitában bármiféle örömömet is lelném. Ha idáig képes vagyok eljutni, akkor talán nem is vagyok annyira reménytelen eset, mint amilyennek általában gondolom magam. - Ahha. Értem – talán nem ilyen reakcióra számított, de nem igazán tudok másfajta választ adni. Nem mintha az emlegetett név teljesen ismeretlen lenne számomra, de azon túl, hogy oké, megvan, sok minden mást nem tudok hozzákötni a névhez. Sosem voltam túlságosan az a mozi-guru fajta, egyfelől anyagi okokból sem, másfelől meg mindig inkább nagyobb hülyeségeket műveltem, mint a normális, átlagos kamaszok. Moziba menni? Próbáljunk meg inkább kamu személyikkel sört venni, stoppolni menni, graffitizni, és sorolhatnám még, mennyi hülyeséget tud kitalálni egy átlag kamasz, ha úgy érzi, teljesen és tökéletesen be van zárva egy kanadai kisvárosba az isten háta mögött. Lehet értelmesebb tevékenység lett volna mondjuk olvasni, vagy moziba járni, így visszagondolva. De akkor még fogalmam sem volt róla, hogy élhetem az életemet máshogy is. Hogy életben van a nővérem, hogy nem egy furcsa nyomorék vagyok, hanem mutáns, és a magamfajtáknak van más lehetősége is, mint a rejtőzködés és a titkolózás… hát, most már jobban tudom. A Logannel elkövetett legutóbbi kis csínyünk óta szinte kifogástalanul viselkedek. Kivéve persze, ha a szociális tevékenységeimet nézzük, mert azért arról még nem szoktam le egészen, hogy beszólogassak másoknak, vagy semmibe vegyek őket… Követem csak a pillantását a csomagtartóig, de végül csak megvonom a vállamat - Megvagyok, kösz – bármikor máskor biztosan végigtúrnám a kazettáit, és megjegyzéseket tennék a zenei ízlésére (persze attól függően, hogy az milyen), de most azt hiszem nem lenne türelmem kiválasztani a megfelelő zenét a tökéletesen borzalmas lelki állapotomhoz. Minek? Az most úgysem segítene - És? Mit szóltak hozzá? – kanyarodok vissza aztán talán váratlanul a korábbi témához, ahogy elindulunk. Máskor lehet, hogy nem kínoznám ilyen személyes keresztkérdésekkel, de nem akarom néma csendben a körmömet rágni az anyósülésén. Az furcsa lenne.
Sebastian Carlson
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 32
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Kedd 3 Márc. - 19:43
Dorothy & Sebastian
Nem mondom, hogy én vagyok a megmentő szuperhős, főleg azok után, amilyeneket itt kinevelnek, de talán segíthetek Dorothynak, és ezáltal Scarlettnek is barátságból. Pontosan tudom, hogy milyen érzés is az, amikor az ember tétlenségre van kárhoztatva, és nincsen rá túl sok esélye, hogy megoldásokat kap. Ahogy nézem, Dorothyval kissé hasonló cipőben járunk a világ felé nyitottságunkat illetően. Vagy éppen a zárkózott hajlamunk miatt? Egy időben nagyon is bulizós voltam, ettől mégsem lettem mindenki barátja, csakis a saját önzésem érdekelt, hogy megkapjam, amire vágyok. Aztán minden megváltozott, szépen lassan elkezdett kinyílni a szemem a világra. Most, hogy a családommal megszakítottam a kapcsolatot, és van saját munkám, már felelősségteljesebbnek érzem magamat. Eddig sem volt semmi szoros velük, ám azáltal, hogy visszaadtam a hitelkártyákat, jeleztem, hogy még a pénzük sem kell, ha már ennyire torzszülöttnek tartanak. Nique elfogadott egy ösztöndíjat, amivel előfelvételizhetett az orvosira, így alig látom. Legbelül drukkolok neki, hogy élje az életét, végülis az volt a legfőbb vágya, hogy gyógyítson, hogy másoknak segítsen, és hogy az apja büszke legyen rá. Mármint maga a tudat, hogy így az lenne. Ebben csakis támogatni tudtam, nem is álltam útjába. Nekem viszont el kell ütnöm valamivel az időt, és ha éppen mentőangyalt játszom, hát akkor most erről szól a dolog. - Pontosan. Én vagyok az elkényeztetett úrifiú. – Rántom meg a vállamat. Arról nem kell tudnia, hogy visszaadtam mindent, ami további pénzforrást jelentene, ez az egyetlen vagyonom, és ha már így alakult, akkor nem fogom eladni a kocsit, még ha jelenleg 10 dolláronként tankolok, és szinte mindig megvárom, míg csontszáraz a tank, vagy inkább busszal megyek, hogy össze tudjam szedegetni a költőpénzemet. Hiába van teljes ellátás a birtokon, attól még másra is költenék. A jelenlegi gyakornoki fizetésemből nem sokra futja. Ellenben a múlt alkalommal némi őszinteséget csikartunk meg egymástól, és amikor már beszáltunk, akor fűzöm hozzá. – Warren Carlson az apám. A színész. Nem tartom vele a kapcsolatot, és éveken át azt hitte, hogy ezzel még megvehet. Kiszálltam a családi mókuskerékből. Most már ez az életem. – Húzom el a számat afféle bocsánatkérésért. Nem várható el, hogy mindenre úgy reagáljon, mint egy viháncolós kislány, végülis pocsék most a kedve. Valamiért átragad ez rám is. Különös módon képes vagyok empátiára. - Ha be akarsz rakni zenét, csak tessék, vannak kazettáim a csomagtartóban. – Ha kinyitja, akkor valóban azokat talál, a nyolcvanas évek menőbb együttesitől. Semmi parkolási bírság, vagy lánybugyi.
Dorothy.Willow
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 27
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Szomb. 28 Feb. - 12:42
Ég a talaj a talpam alatt, szinte rohanvást kapom össze a cuccaimat át sem gondolva igazán, hogy mire lehet szükségem, de azért nem feltétlenül készülök odakinn éjszakázni, szóval pláne nem viszem túlzásba. Már javában lefele ugrálok a lépcsőkön, amikor aztán rájövök, hogy akár még ez is lehetett volna opció, amit végig kellett volna gondolnom. Mert mi van, ha tényleg nem találjuk őket meg a túraútvonalon, valamelyik kis házban, vagy úgy bárhol azon a környéken, ahol állítólag mentek? Akkor hol lenne okosabb várnom rájuk tovább? Odafenn, vagy itt? Fogalmam sincs, nincsenek válaszaim, amitől természetesen csak még idegesebb leszek, és egyáltalán nem segít ez abban, hogy tiszta fejjel gondolkozzak, és el tudjam tervezni alaposan ezt az egész kiruccanást. Be kell látnom, hogy Sebastian nélkül valószínűleg még mindig a lépcső alján gubbasztva szuggerálnám az ajtót, ami nem épp a világ leghasznosabb időtöltése. Persze lehet, hogy elmenni a túra útvonalra sem lesz sokkal hasznosabb, de legalább egy kicsit megnyugtat, hogy legalább csinálok is valamit, nem csak várom a csodát. Ha nem hoz eredményt a keresés… ráérnék akkor aggódni a továbbiakon, tudom, épp csak kicsit nehezemre esik kikapcsolni magam. Egekre… egész eddig azon igyekeztem, hogy bekapcsoljam magam, most viszont már nem lehet ezt olyan könnyen visszacsinálni. Pont, ahogy tartottam tőle, mielőtt elkezdtem volna nyitni Scarlett, vagy bárki más felé is… Engedelmesen kikullogok a fiú után, megállok a garázsoknál, mint a jó gyerekek, de türelmetlenül tipródok. Aztán amikor meglátom a kocsit, amivel kiáll, hirtelen úgy érzem, hogy de, talán ez mégis ideális alkalom arra, hogy humoromnál legyek - Na jó… ugye most csak szivatsz? Neked ez az életed? Mert nem vagy még x-men, nem? – kérdezek rá kertelés nélkül, miközben hagyom, hogy elvegye tőlem a hátizsákomat. Nem azért, vagy azért. Megemésztettem már, hogy a suli tele van szuper cuccokkal, meg az olyan menő arcok, mint Logan, brutáljó motorokon száguldoznak random ki és be a suliból (már amennyire értek én ehhez. Nagyjából semennyire sem.), de azért én az olyan mezei diákokhoz szoktam, mint én magam – ha ki akarok jutni innen bárhova is, fel kell pakolnom a seggem egy buszra, és egy levegőt szívni egy csomó irritáló emberrel. Hát hiába… a diákok sem lehetnek egyformák, de igazából, Sebastianról fogalmam sincs, hogy honnan jön, meg ilyenek, talán azért, mert rólam valahogy ezt mindig tudják mások, és ezért lehetőségem sincs általában visszakérdezni… ami még mindig elég frusztráló. Lehet, hogy ideje lenne kivallatnom. Addig sem a saját kínomon rágódok. Azért persze bevágódok, a kérdéseim nem akadályoznak meg abban, hogy a célt szem előtt tartva haladjak, és megállom, hogy ne tegyek megjegyzést a csatornaválasztásra, mert annyit még én is tudok, hogy ha nem te vezeted a saját kocsidat, akkor inkább fogd be, és ne babrálj semmiféle gombokkal, még ha csak a rádióról is van szó, vagy ne próbáld meg mondani a sofőrnek, hogy mégis merre menjen, mert az sem a te dolgod.
Sebastian Carlson
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 32
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Vas. 22 Feb. - 13:51
Dorothy & Sebastian
- Talán valóban az. Nem vagyunk egyformák. – Nem tudom, hogy ki mit lenne képes megtenni a szerelem nevében, ám az, ahogyan Scarlett kezeli magát, az minden bizonnyal szokatlan lehet a komoly, kissé még szarkasztikusnak is mondható fiatalabb testvérnek, Dorothynak. Nem dörgölöm az orra alá, nem vagyunk azért olyan kapcsolatban, hogy lehetőségem legyen megítélni, ezért hát a talán, és a semleges véleménynyilvánítás, viszont azzal, hogy nem ráztam le, meghallgattam, és még segíteni is hajlandó vagyok, nem mutatom azt, hogy objektív lennék. Sőt. Az érzéseket nem lehet a szőnyeg alá besöpörni. Aggódik, ezt kell kezelnünk, nem fogom arról győzködni, hogy ez hülyeség. Ha megnyugvást lel azzal, hogy legalább teszünk az ügy érdekében, talán kevésbé rágja magát legbelül. Fordított helyzetben talán én is ezt tenném, csak éppen nincsen testvérem, fel sem tudom mérni, mit érezhet, így a legrosszabb eshetőséggel számolok, ezért akarok én is tenni. Nem vagyok én afféle mindenki kedvenc igazságosztója, de ő közvetlenül hozzám jött, még ha pusztán hirtelen felindulásból is. Nem mondanám azt, hogy nem, valahol itt kezdődik a barátság, amely rám fér mostanság. És ahogy nézem, rá is. - Akkor majd kifejlesztjük, ha meglesznek Scarlették. – Bólintok, ám ajkaimom már nem játszik a derűs mosoly. Veszem a lapot, ez most nem az a helyzet, amelyet lehet jókedvvel oldani. Itt most a tettek kell, hogy beszéljenek, csak éppen azt nem értem, hogy míg az indulást és a felvidítást is én kezdeményeztem, ő mit szándékozott volna tenni, ha nem jövök? Rágódik a lépcsőkön ülve? Nem akarom megbántani, végképp nincsen jogom hozzá, de attól még semmi nem oldódott meg, ha maszíroztuk a szart. Végre képes arra, hogy felfogja, hogy mellette állok, és akár mindjárt indulhatunk is. Szó nélkül fordulok sarkon, kár túlragozni, nagyjából pár perc múlva térek majd vissza. Útközben bekopogtatok Scarlett szobájába, hogy az egyik társától tudjam meg, hogy pontosan melyik túraútvonalakon indultak el. Bedobálok egy garbót, váltás alsót, fogkefét és egy inget a házizsákomba, majd magamra húzva mindezt, már lépek is ki a saját szobámból, mielőtt vetnék egy pillantást a sarokra, ahol az elszáradt fenyő árválkodik. Megvonom a vállamat, és hogy aztán a bejáratnál találkozzak vele ismét. Bólintok, és a garázsokhoz vezetem ki. - Itt várj. – Besietek, hogy kiálljak a citromsárga porschével, akivel már annyi dolgon mentünk át együtt, mégis, az utóbbi hónapokba alig használtam. Okkal. Most itt az ideje. Kipattanok, hogy a lány motyóját hátradobjam a csomagtartóba. - A Balanced Rock a célpont. – Ha ő is beszállt, bepattanok, hogy bekapcsolva a rádiót valami örökzöldeket játszó slágeradót hozzak be. Kigurulok a birtokról, jó érzés végre sebességet váltani, és a kormányt tapizni. Mindig is imádtam vezetni, begubózódni a kis gondolataimba, most a merevkussra azért kevés az esély, még ha Dorothy rendkívül feszült is mellettem. Irány North Salem, ahonnan felkapaszkodhatunk majd a túraösvényhez.
Dorothy.Willow
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 27
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Kedd 17 Feb. - 23:22
- Ez butaság – mormogom kissé sötéten az orrom alá, félig-meddig szinte csak magamnak dünnyögve a szavakat, mert ez nem az az alkalom, ahol vitát akarnék nyitni arról, hogy normálisnak tartom-e azt a fajta viselkedést, hogy az ember a rózsaszín felhőkben járva minden mást elfelejt, és az érzés mögé sorol az életében. Ez számomra nem csak, hogy teljesen felfoghatatlan, de ismeretlen viselkedési forma is, arról nem is beszélve, hogy Scarlettet nem tartom ilyennek. Vagy ha ilyen is, úgy gondolom, hogy velem nem az, elvégre nem kérdéses, hogy kettőnk közül melyikünk tett többet a kettőnk kapcsolatáért, és kinek volt fontosabb, hogy szépen lassan újra megismerjük egymást. Nem azt mondom, hogy nekem ez nem fontos, csak sokkal nehezebben kezdtem hozzá a dologhoz, mint ő, és bár rengeteg időt tölt Liammel, azért sosem mulaszt el becsekkolni nálam is. Nem bánnám, ha ilyen egyszerű indok állna a dolgok hátterében, mint az a verzió, hogy boldogan lógatják a lábukat valahol a fiúval együtt, de akkor sem múlik el a rossz érzésem. - Nem igazán, nincs humorérzékem – jelentem ki abszolút pókerarccal, amit jelen esetben egyáltalán nem esik nehezemre felvenni, még akkor is, ha voltaképpen nekem ez a válaszom egy viccre. Viccesnek ugyan éppenséggel nem nevezném, és még csak komolyan sem gondolom úgy nagy általánosságban véve, de az viszont biztos, hogy jelenleg semmi kedvem viccelődni, semmi kedvem feloldódni, és nem arra van szükségem, hogy valaki megpróbáljon jó kedvre deríteni (az ilyesmiért nálam többnyire egyébként is fővesztés jár), hanem arra, hogy valahogy megtaláljam a nővéremet. Lennék perpillanat olyan hirtelen, hogy igen, mindenféle előkészület nélkül csak úgy kimasírozzak az ajtón, minél hamarabbi eredményt remélve, de Sebastian elém pördül, és bár egy percig komoran méregetem végül csak hátraarcot csinálok egy hatalmas sóhajtás kíséretében - Jó, de siess, oké? – kötöm a lelkére, mintha legalábbis nem az ő ötlete lett volna ez az egész kimozdulás, és már szaladok is fel a lépcsőn a szobámba, ahol különösebb válogatás nélkül dobok be egy pólót, egy pulcsit, meg egy sálat a hátizsákomba egy az éjjeliszekrényemen árválkodó müzli szelettel egyetemben, és magamra húzom a dzsekimet. Semmi szöszölés, fésülködés, meg egyéb hülyeségek, szinte tíz perc alatt már újra a bejáratnál téblábolok, mint akit bolha csípett meg, képtelen vagyok nyugton maradni.
Sebastian Carlson
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 32
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Kedd 10 Feb. - 16:02
Dorothy & Sebastian
Úgy vélem itt az ideje elmélyíteni kissé az empatikus érzékeimet, nehezen dekódolom ugyanis a jelzéseket, hogy a leányzó mindössze aggódik, vagy komoly lehet a baj, és azonnal tennem kéne valamit. Kissé száraz módon indult a kapcsolatunk, mindkettőnkből sütött, hogy a barátozás korántsem a mi asztalunk, végül egészen vállalható stílusban köszöntünk el, elvileg ez már haladás, számomra legalábbis. Dorothy komoly lánynak tűnik, nálam is magasabbra emelt falakkal, és ha nyitni akarok felé, nem betörnöm, megmásznom illik ezeket. A dolog valahogy kétirányú, olykor van olyan érzésem, hogy ebben partner, kész feladni a várat, amelynek sárkánya, és hercegnője is egyben. Már csak onnan is feltételezem ezt, mert nem zárkózott el a vitától, amit én elsőre ügyesen kerültem volna, mi több még bátorított is, hogy vállaljam a véleményemet, ha ellentétes is az övével. A forgatókönyv így nem is lehet kétséges, amikor engem szólít, hogy vajon tudom-e, merre járhat a szerelmes nővér. Első blikkre csakis tippelésekbe bocsátkozhatok, azzal meg nincsen közelebb a megoldáshoz, így konkrétizálni kell azt, ha szükséges akár lépni is az ügy érdekében. Nem azért érintettem meg, mert fájdalmat akarnék okozni, sokkal inkább az állt a háttérben, hogy nyugodjunk le, úgy könnyebben a végére járhatunk a dolognak. A kontaktus mindössze pár pillanatig tart, már engedem is el, ne érezze magát feszélyezve. - Azt mondtad, mondjam meg, ha nincs igazad. Most nincs. Ha jól tudom, Liam az első srác az életében. Ez mindent felülír. Ne várd, hogy ebben is az a kiszámítható lány legyen. Szerelmes. – Ettől még nem kicsinylem le a kérdést, s hogy ezt megalapozzam, fájdalmas fintorára bólintok. Nem arrogánsan, tűnődően, hogy mihez is kéne kezdeni. Miután a lakótársam el van utazva, - Cöh... valaki szokott veled viccelődni? – Bököm oldalba, hogy legalább enyhítsem a feszültséget, és mellé lépek, mivel eddig váltakozó magassában járkáltunk a lépcsőfokokon. Bátorító pillantásom mellé jár egy derűs bólintás is. Látom rajta, hogy nem biztos ilyen tettrekész választ várt volna, én meg mostanság kezdem bontogatni szárnyaimat, hogy ha fel akarom vállalni, hogy X-Men vagyok, az nem csak abból áll, hogy hagyom magam megsüttetni az elektromosság úrnőjétől, sokkal inkább abból, hogy megteszem, ami elvárt. Nem fontos, hogy nem köszöni meg, nem ezen múlik, az sokkal jobban meglep, hogy csak nekiindulna a túraútvonalnak. – Felszerelés nélkül? Na ne szórakozz velem... – Vigyorodom el, és szökkenek utána, hogy a bejárati ajtó előtt vágjak elé. Na nem így. - Dobálj be pár ruhát, azért nem öt percre van a kulcsosház. Öltözz melegen. Megállunk majd valahol kaját is venni. Húsz perc múlva ugyanitt? – Kérdezek rá, hátha el tudtam érni, hogy hátraarcot tegyen.
Dorothy.Willow
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 27
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Szomb. 7 Feb. - 11:48
A bizonytalanságom minden bizonnyal érezhető, de az is biztos, hogy holmi kétkedés még nem képes végképp eloszlatni az aggodalmaimat. Lehet, hogy ezt hívják női megérzésnek, vagy csak egyszerűen képes voltam végre valahára ráhangolódni annak a gondolatára, hogy nem vagyok egyedül a világban, mint a kisujjam, de az biztos, hogy valami fura, beépített érzékem veszettül azt akarja üzenni az agyamnak, hogy itt valami bűzlik, és valami baj van, s nekem feltétlenül tennem kell valamit, vagy bele fogok őrülni abba, hogy csak ülök a seggemen és az ajtót bámulom. Ennek semmi értelme. Még ha ne adja ég, nincs is semmi baj, akkor sem tudom csak úgy várni, hogy az ölembe hulljon a megoldás, és minden egy szemvillanás alatt megoldódjon. Nem mondhatnám, hogy ehhez vagyok szokva. Épp ellenkezőleg. Ha valamit el akarsz érni, akkor csináld magad – mindig is ezen az elven működtem, és azt hiszem ez nem változott meg azért, mert megtaláltam a nővéremet, és mert végre nekiálltam egy kicsit jobban megismerkedni a környezetemmel és a benne élőkkel… még ha néha olyan tessék-lássék módjára is teszem mindezt. A nővérem nincs itt, amikor már rég itt kellene lennie, és ez tény. Maradjunk meg annál, hogy csak erre fókuszálok, nem a sok „mi lenne ha?” típusú találgatásra, mert ezek bizony csak találgatások maradnak, hiába nem segít ez nekem. Némi türelmetlenséggel kapom vissza a pillantásom Sebastianre, ahogy megállásra késztetve kapja el a kezemet, de csak fújok egyet, mielőtt azt támadna kedvem ordibálni, hogy „nincs meg a nővérem, nem érted??”. Talán itt még igazán nem tartok, noha egyre közelebbinek érzem ennek a pillanatnak az elérkezését is - Nem azt mondom, hogy ne lehetne így… csak hogy Scarlett nem az a fajta, aki ne szólna, ha így lenne. Nem is feltétlenül nekem, csak… érted, valakinek – rezzenek össze egy kicsit most, hogy ezt hangosan is kimondtam, mert úgy fest, tényleg ezt gondolom. Szólt volna. Valakinek. De nem tette. Szóval akár valami baj is lehet… - Komolyan mondod? – nem is leplezem, hogy kimondottan meglepnek a következő szavai. Oké, én tényleg arra gondoltam, hogy lassan ideje lenne átfésülni a környéket, de valahogy nem fordult meg a fejemben, hogy valaki mással tegyem ezt. Noha eszemben volt, hogy kereshetném Scarlettet épp Sebastianon is, de ha nem sétál le a lépcsőn éppen abban a percben, amikor tette, akkor még jó ideig nem hiszem, hogy a keresésére indultam volna. Azzal viszont, hogy felajánlja, bennem is megmozdul a tenni akarás, most már végképp - Mindegy, menjünk – teszem aztán hozzá még mielőtt válaszolhatna, vagy épp a szavába vágva, és úgy ahogy vagyok masírozok a bejárati ajtó felé.
Sebastian Carlson
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 32
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Szer. 28 Jan. - 20:32
Dorothy & Sebastian
Annak ellenére, hogy a leányzó igen tétova, mintha kérdése csupán spontán módon szólt volna nekem, ám nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy várt rám. Nem vagyunk messze a szobámtól, talán eleve nem tudta, hogy hova menjen, ezért maradtam én vészmegoldásnak, mert bár nem vagyok igazán mély barátok Scarlettel, ám ő meg szinte csak Liammel együtt, árukapcsolt termékként mozog, s ezt nem pejoratív jelzőként használom, tényleg nagyon egymásra találtak, örülök is a boldogságuknak, csak éppen egy ilyen helyzetben mit lehet tenni, ha másokkal alig barátkoztak. Dorothy is csak ráncolja a homlokát, hogy most akkor... zsákutca? Kérdezzük meg Xavieren keresztül a Cerebrot, hogy merre lehetnek? Nem vagyok benne biztos, hogy egy huszonnégy órás eltávnál máris ilyen horderejű döntést érdemes meglépni. Az ajkának harapdálása bennem nem kétkedést, hanem valami teljesen mást hoz fel, ámbár ez most mellékes, az ösztönös gondolataimon még mindig nehezen uralkodom. A válaszán olyan fejet vágok, mint aki citromba harapott. Nem a legkedvesebb reakció, tudom. Ő sem egy könnyű eset, mégis segítséget kér, de hát mit tegyek, ha ez jön ki belőlem. Őszinteséget kért, megkapta. Szomorú igazság, de még mindig nem vagyok túl empatikus, ha nem bugyiáztatásról van szó. Sokat változtam, ez tény, de egy év túl kevés a korábbi tizenkilenchez képest. Franc! – Szuper. – Lépdelek mögötte felgyorsulva mellé, mert ettől még magától értetődő, hogy mellette vagyok, ha már ráléptem az útra, hogy segítőkész legyek, akkor nincs más megoldás. Scarlett is megtenné értem. Talán Dorothy is. Ujjaimmal türelmetlenül dobolok a korlát fáján, és egy pillanatra elkapom a kezét, hogy megtorpanásra kényszerítsem. – Ne hidd, hogy le akarom becsülni a testvéri aggódásodat, vagy mit... de egy nap még nem a világ. Ahogyan láttam... – Mosolyodom el bátorítóan, és kisimítok egy tincset az arcomból, közben őt is elengedem. - ... sülve-főve. Mi van akkor, ha beiktattak némi mézeshetes nászutazást? Felnőttek. – Nem vonom meg a vállamat, az túl profán megoldás lenne. Nyilván logikus, hogy illett volna szólni, de ha Scar a föld felett centikkel lebeg, akkor nem biztos, hogy mégis megteszi. El tudom képzelni, hogy a túrázás után ottragadtak a kulcsosházban, a kandalló előtt leterített medvebőrön bizony nem a hugára gondol az ember. Nekem nincsen testvérem, de valahogy el tudnám felejteni, ha ilyesmi merül fel. – Ha az megnyugtat... elmegyek veled a túraútvonalon. Így megfelel? – Kérdezem, bár szerintem két szerelmes galambba fogunk botlani, akiknek csak beköszönünk, többet egyenlőre nem nézek ki az esetből.
Dorothy.Willow
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 27
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Vas. 25 Jan. - 23:12
„Ugye nem?” Ez az egy kérdés teljesen és tökéletesen leírja nem csak azt, amit gondolok, hanem azt is, amit érzek. Valahol az egész abszolút nevetséges. Mintha tényleg lenne valami felsőbb hatalom, ami megakadályozza azt, hogy a normálishoz lehető legközelebbi, viszonylag, vagy legalább egy kicsikét boldog életet éljünk. Pedig én nem hiszek ilyesmiben. Nem hihetek! Lehet, hogy nem kellene azonnal ugyanerre, a lehető legrosszabb eshetőségre gondolom, de egyszerűen nincs sok okom arra, hogy ne tegyem. Nem mondhatom, hogy mindent tudok a nővéremről, hogy máris teljesen kiismertem volna, de amennyit tudok róla, és amennyire ismerem, nem húzott volna el egy helyett két napra egyetlen szó, vagy egyetlen jelzés nélkül a tanárok felé, és ha lett volna ilyen, akkor úgy remélem, arról engem is értesítettek volna. De nincsen semmi. Teljes némaság, halott csend, csak a fejemben sikítoznak a gondolatok egymást sürgetve tovább és tovább, de valójában csak feleslegesen teszik az újabb és újabb köröket. Fogalmam sincs, mit csináljak, de szinte biztos vagyok abban, hogy baj van. Nagy baj. Ha lehetséges lenne, szerintem még jó pár árnyalatnyit sápadnék a fiú válaszát hallva, de szerintem már rég elértem egy kísértet szintjét. Idegesen harapdálom a számat, és úgy nézek megint körbe, mintha ez segítene, mintha ezzel elkerülhetném azt, hogy hangosan kimondjam azt, amit gondolok - Nem tudom – bököm ki aztán nagy nehezen, alig hallhatóan, míg automatikus nem folytatom a mondatot lefele indulva a lépcsőkön, nem is figyelve, hogy Sebastian jön-e mögöttem, vagy voltaképpen csak a falnak beszélek - Tegnap elmentek túrázni. Kora estére vissza kellett volna érniük. És nincsenek sehol – és senki sem tud róluk, de ezt nem teszem hozzá, mert szerintem ez nagyjából kihallatszik abból, hogy még őt is képes voltam megkérdezni. Talán nem is lefele kellene mennem, hanem felfele Scarlett szobájába és megkérdezni a szobatársait… de ők tudnának valamit, amit én nem? Nem hiszem. Vagy csak már elfogadtam a legrosszabbat… - Nem hiszem, hogy csak úgy kimaradt volna, anélkül, hogy szólt volna… - mormogom az orrom alá, és megint farkasszemet kezdek nézni az ajtóval, mintha attól egyszer csak kitárulna, és minden problémám azonnal megoldódna. Hogy egy kicsit mániákusan viselkedek…? Ki a jó szart tud az most érdekelni??
Sebastian Carlson
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Andrew Garfield
Hozzászólások száma : 237
Kor : 32
Tárgy: Re: Dorothy & Sebastian Csüt. 15 Jan. - 21:37
Dorothy & Sebastian
Elmúltak az ünnepek, most már tényleg ideje szólnom a professzoréknak, hogy megérett az idő a váltásra. Az elmúlt napokban gyakoroltam ezerrel, még a Bestiát is megkértem, hogy szimuláljon nekem egy középkategóriás veszélyhelyzetet, és attól eltekintve, hogy megint sikerült megrázatnom magamat (ezúttal valami kémrobot tette) egészen ügyesen boldogultam. A végén még hozzámnő az a a dolog, amely ellen úgy ódzkodtam. Ha Liam meg tudta tenni, hogy kinövi magát diákból, én miért ne tehetném meg? Éppen egy kiadós edzés után jövök le a lépcsőn, hogy bemenjek a városba. Már kezdem unni a buszozást, az utóbbi időben alig használtam a citromságra porschét, lehet, hogy ma kirúgok a hámból. Mármint hogy kocsikázok egyet, ne porosodjon be szegény járgány. Felveszem a bőrdzsekimet, szerencsére nincsenek azért itt nagy hidegek, kesztyű van a zsebében, ám klímás az autó, nem félek attól hogy fáznék. Ahogyan elnézem, megint sok az új, karácsonykor Xavierék szerintem mint a télapó körbejártak, és begyűjtöttek egy újabb osztályni gyereket. Milyen furcsa, még magamra is diákként gondolok, pedig ha minden jól megy, hamarosan én is át tudok evezni a mentorálási szerepre. Na tanár nem lennék, de amolyan hős katona... az azt hiszem jól állna. Reggel van, ám majd a városban kapok be valamit, a reggelizés nem annyira az én műfajom, az ebéd már inkább. Gondolataimba mélyedve lépdelek le a lépcsőn, a korláton futtatva végig az ujjaimat. Csinos tincseim ezúttal tökéletesen állnak az újabb áramütést már egészen jól tűrték. Egy Bon Jovi póló van a bőrdzseki alatt, s mások által harapnivalónak mondott hátsómon sötét vászonnadrág feszül. A grádics aljára hágva találkozom a végzetemmel, azaz ezúttal Dorothyval. Az eddig komolynak tűnő, ám ismerkedéssel próbálkozó leányzó arcán gomolyfelhők gyülekeznek, ahogyan a homlokát ráncolja. Én is megteszem, amint „hé”-vé avanzsálódik egyébként nagyon is dallamos nevem. A korlátnak vetem a hátam, és kutatok az emlékezetemben. Ha ezt egy éve kérdezi, talán még arra is gyanakodnék, hogy együtt töltöttük az éjszakát. Így ezt a gondolatot most elhesegetem, nem, Scarlett minden kétséget kizáróan Liamhez tartozik. Ám azt nem nézem ki Dorothyból, hogy erre ne gondolt volna. - Éppenséggel nem. De ne szórakozzanak már velem, hogy most meg ő tűnt el. Ugye nem? – Utalok arra, hogy nyáron volt az a mizéria a hajóút kapcsán. Komolyan, valaki ránk utazik? – Miben segítsek Dorothy? – Nem lerázni akarok, csak még én sem tudom pontosan, hogy csupán megy a lamúr a sráccal, vagy ténylegesen baj van. Akár X-Men akarok lenni, akár nem, azért csínján kell bánni az ilyen megnyilvánulásokkal. Először lássuk, mit akar a kedves húg.
Dorothy.Willow
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 27
Tárgy: Dorothy & Sebastian Hétf. 12 Jan. - 21:45
Az előcsarnokban tipródok már vagy reggel nyolc óta, de csak azért, mert hajnalban már legalább ötször körbejártam a birtokot, de legalábbis a ház közvetlen környezetét, és a főbb bejáratokat az épületbe. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért csinálom, a reménykedés igazán nem az én asztalom, és valahogy nem is igazán hiszek benne, hogy pont huszonötödik alkalommal látom meg őket besétálni a ház felé a park nyugati bejáratától… hogy akkor mi értelme? Addig is úgy érzem, hogy legalább csinálok valamit. Nem csak ülök, és bámulok, mint jelen percben. Ennél azt hiszem már igazán nincs rosszabb. Ülni az utolsó lépcsőfokon, és farkasszemet nézni a bejárati ajtóval. Néha-néha menni egy kört, kinézegetni az összes ablakon, csak hogy egy egészen kis pillanatra azt higgyem, valaki közeledik, míg nem kiderül, hogy csak a fák ágát fújja a szél. Be fogok dilizni. Vagy darabokra török. Amelyik előbb bekövetkezik, még nem tudnám megmondani, hogy melyik lesz a nyertes. Scarlett és Liam tegnap indultak el. Túrázni. Vagy mi a bánat. Annyira nem is figyeltem rá, hogy pontosan hova és miért, amit persze most már elmondhatatlanul bánok, mert nem jöttek vissza. Az azért mégis csak fura, nem igaz? Valahol mélyen, a fejem hátuljában pontosan tudom, hogy a legkevésbé sem viselkedek reálisan, mert nem szóltam senkinek, és nem kérdeztem meg senkit, hogy nem hallott-e róluk esetleg. Nem dörömbölök most sem Xavier professzor ajtaján, pedig lehet, hogy visszaszóltak a suliba, hogy minden rendben, majd jönnek, vagy tudom is én, de az az igazság, hogy minden ilyen ésszerű dolog, amit az embernek egy esetleges vészhelyzet idején tennie kéne valahogy sehogy sem akar cselekvéssé realizálódni bennem. Különben is még korán van. Még csak most mászkál mindenki le reggelizni, törölgetik az álmot a szemükből, még el sem kezdődtek az órák, és nem tudom, lehet, hogy rosszul emlékszem, azt mondták volna másnap jönnek csak? Fogalmam sincs. Nincsen semmi kézzelfogható, amit biztosnak hinnék, és mégis, megbénít valami rémes, fojtogató balsejtelem, és félelem. Rég nem éreztem így magam. Mintha azzal, hogy beengedtem volna egy kevéske, sziporkázó boldogságot, utat engedtem volna a félelemnek is. Mert mi van akkor, ha még ezt a keveset is elveszik tőlem…? Véresre fogom rágni a szám. Nem sokan állnak meg mellettem, szerintem fel sem tűnik nekik igazán, hogy még a szokottnál is komorabb vagyok, maximum csak az, hogy csendesebb, és egyébként is. Azért annyira nem teljesítek még fényesen a nagy barát szerzési akciómon, mint talán kellene, úgyhogy igazán nem várok el ilyesmit senkitől. Megint felállok a lépcsőről, megint körbe megyek, mire visszaérnék a lépcsőhöz, Sebastiant pillantom meg fentről közeledni, ami mintha most először juttatná eszembe igazán, hogy mekkora méretes barom is vagyok én igazából?? Ha a professzorra még csak gondoltam is, arra aztán tényleg nem, hogy megkérdezzem Scarlett szobatársait, meg hát… úgy bárkit is, akivel beszélhetett. - Hé! Figyelj csak! – köszönés nélkül szökkenek fel a fiú mellé arra a kemény nagyjából öt darab lépcsőfok erejéig, de a hirtelen jött felfedezés egy kis pillanatra újult erővel önt el, annak ellenére, hogy iszonyatosan aludnom kéne, tekintetbe véve, hogy az éjszakát nem erre használtam - Egészen véletlenül nem hallottál tegnap a nővérem felől?