A csillagtalan éjszaka háza

Tárgy: A csillagtalan éjszaka háza Szer. 2 Júl. - 22:05

First topic message reminder :

A csillagtalan éjszaka háza - Page 2 15g2pv6

A csillagtalan éjszaka háza - Page 2 33c6na1

Leírás később.

Nique & Sylvie

- Hát, elébe menni azért nem fogok, őszintén, nem bánnám, ha egy ideig nem látnám, láttad az arcomat, márpedig én nem vagyok az a pirulós nőszemély.
Csóválom meg a fejem, bármennyire is imádom, hogy Ethan közelében nem működik a képességem, a helyzet kínosságára még aludnom kellene párat, egyszerűen nem tudok még mit kezdeni vele.
- Ne szívass már, nagyon jól tudod, hogy értem.
Öltök nyelvet rá, tudom én, hogy poén, de jelenleg még közel sem érzem viccesnek a dolgot, lehet, hogy holnap már az lesz, esetleg egy hét múlva, de most még kínlódok.
- Az a helyzet… hogy gondolatban igenis büdös kurva voltam, és nem hiszem, hogy olyan sok választott el attól, hogy meggondolatlanságot csináljak.
Én sem vagyok éppen tökéletes modorú teremtés, szóval engem aztán nem zavar Nique megnyilvánulása. Sejtem, hogy erre úgyis azt fogja mondani, hogy de nem csináltam, szóval nincs gond, csak hát attól még probléma marad. Soha életemben nem éreztem még fizikai vonzalmat senki iránt, nagyon új ez nekem, mégis biztos vagyok benne, hogy erről van szó.
- Tudom is, de ilyet eddig nem éreztem, hála istennek, mert szerintem megálltam volna a fejlődésben, ha anyáméktól ilyesmit tapasztalok. Isteni szerencse, hogy csak a sajátomról tudtam, mert ha az övét is éreztem volna a képességemmel… na jó, ebbe inkább nem gondolok bele.
Fonom össze a kezeimet a melleim előtt, egy kicsit hanyagolva a fagyit. Azt sem tudom, hogy mások mikor csinálnak ilyesmit először, én csak Niquet ismerem annyira, hogy ennek tudatában legyek vele kapcsolatban. Például ettől a mosolytól hülyét kapok, bár ezt sosem mondanám el neki, de… annyira nyálas, és édes, hogy émelyegni kezdek tőle, komolyan. Csak azért nem mardos az irigység, mert jobban félek az érzelmektől, minthogy zavarjon, hogy nem vagyok szerelmes, s belém sem senki.
- Hümm, úgy látszik, a pasik szeretik a sikamlós témákat… De ezt félretéve, örülök neki, hogy nem lett vége, nem biztos, hogy sokat szeretnék a közeledben lenni, ha összetörné a szíved, mármint… félre ne érts, utálnám, hogy nem tudok segíteni, de nagyon nehezen bírnám a dolgot.
Vakarom meg a tarkóm, ez így kimondva elég gázos, de vannak olyan dolgok, amiket nem szeretnék több ízben megtapasztalni. A szerelmi csalódás is ilyen, épp elég lesz majd nekem a sajátom, mert tutira nem úszom meg.
- Nocsak… akkor lehet már nem várat sokáig magára a dolog? El ne felejtsd majd elmesélni, hogy milyen volt, mármint, a szaftos részletek nem érdekelnek. – Már hogy a viharba ne… - De jó volna tudni, mire számítsak, ha egyszer én is elhagyom az agyam.
Kacsintok rá, jó eséllyel akkor is tudni fogom, ha nem árulja el, az ilyesmi egyszerűen túlságosan nagy nyomot hagy az ember érzésvilágában ahhoz, hogy el lehessen nyomni.
A vállba bokszolására elnevetem magam, komolyan, ez a tyúk nagyon kattant néha, de persze pozitív értelemben. Kész szerencse, hogy ráakadtam... vagy akadtunk egymásra, nem is emlékszem már, hogy volt.
- Mindenképpen, bár, szerintem habitusomból adódóan számíthatsz még egy-két hasonló jelenetre... Nem feltétlenül vizesen, de… kikészít az a pasi, és szerintem nem is tudatosan csinálja. Vagy ha igen, akkor nagyon jó mások gyengéinek megtalálásában.
Sóhajtok fel, majd jöhet ismét egy kis fagyi. Ez a pasi téma roppant fárasztó tud ám lenni.

Girls, girls, girls

- Mindenképp! – helyeslek. - Elvégre nem kerülheted egész életedben, ez az iskola nagy, de azért nem olyan hatalmas, hogy ne kerüljön sor előbb vagy utóbb úgyis egy újabb találkozásra. Jobb a dolgoknak elejébe menni, s önszántadból, kényszermentesen megismerni ezt az Ethant. – mosolyodom el. A visszakérdezésén felnevetek. Megzáom a fejemet.
- Gondolom én, hogy mindennap levetkőzik még meztelenre is, ahogyan te is megteszed.. – célzok itt a zuhanyzásra egy vérszegény poén keretei között. - ..de értem a lényeget. Fából lenni meg nem kell. Az jelenti az önuralmat, hogyha vonz, amit látsz, de mégse omlasz az ölébe. Ettől leszel normális nő és nem büdös kurva. – teszem hozzá, csillogtatva egy kissé modoromnak szabadabb, trágárabb oldalát. Nem gyakran káromkodom, de ha megteszem, akkor annak éle van, s tökéletesen passzol egy-egy helyzetbe.
- Neked aztán tudnod kellene, hogy az érzések milyen erősek tudnak lenni. - célzok itt a képességére. Én nem tudom, szerintem megőrülnék, hogyha folyamatosan bennem lennének mások érzései is. Rémes lehet, bár ezt így sose mertem sem Sylvienek, sem például Davenek elmondani. Róluk legalább tudom, hogy ez az ő speckójuk, így nincs bennem az a para, hogy meg kell játszanom magam. Elvégre úgyis olvasnak belőlem, akkor meg nem lényegtelen?
- Fiatal vagy még, időd annyi a megismerésre, mint a tenger! – kacsintok. Hátamat az emeletes ágy oszlopának döntve helyezem kényelembe magam. A kérdése megint azt a cukormázas, ábrándos mosolyt rántja elő belőlem, amit mindig szokott, hogyha Sebastian szóba kerül.
- Volt egy kis súrlódás, ami azt illeti. - kezdem, de nem nagyon merülök bele. Hogy is fogalmazzam meg úgy, hogy az ne legyen röhejes? Én és a tükör! Te szent isten! Meg az a beszélgetés.. - Picit felszívtam magam azon, hogy folyamatosan csak sikamlós témákról tudott beszélni és olyat mondtam neki, amit nem kellett volna. Csóri azt hitte, hogy már nem szeretem. Meg merem kockáztatni, hogy majdnem vége lett ennek a dolognak. Szerintem volt nála egy pillanat, amikor azt gondolta, nem is kell neki ez az egész. – húzom el a számat. Rosszul érintett volna, hogyha vége lesz ennek a kapcsolatnak, mert a rövid idő eltelte ellenére is szívem minden szeretete Sebastiané, s meg merem kockáztatni azt is, hogyha van sors, akkor az egymásnak teremtett minket. Abban csak reménykedni tudok, hogy ez a hit elég lesz ahhoz, hogy együtt is maradjunk. - Egyébként, hogy témánál maradjunk és ne érezd rosszul magadat a heves reakcióid miatt, csak úgy a miheztartás kedvéért elmesélem, hogy volt egy pont a szobaajtajukban állás és az ágyára heveredés között, amikor elhagytam az agyamat és ha.. khm.. ha magáévá akart volna tenni, engedem neki. – bumm. Ciki, de igaz, hát kimondtam. A tükörről egyelőre nem teszek említést, mert az még röhejesebb. Kell valami adu a végére is, ha ellaposodna a hangulat. Mondjuk ettől nem félek. Sylvieben nagyon kellemes társaságra leltem, örülhetek a szobakiosztásnak.
- Ez a beszéd! – bokszolom vállba, mint valami hülye filmben a srácok egymás között. Még jó, hogy nem teszem hozzá, hogy „tesó”, ahogyan a színesbőrűek szokták. Így is elég röhejes a jelenet, vissza is húzom a kezemet.
- Aztán, hogyha nem esik nehezedre, mindenképpen referálj. Már arról, hogy engedte-e megismerni magát, s milyen a felszín alatt! – teszem hozzá gyorsan, nehogy azt higgye, hogy a mocskos részletek érdekelnek. Annyira még én sem vagyok.. hogy is mondják? Indiszkrét.

Nique & Sylvie

Csendben hallgatom a szavait, de nem sokat segít azzal, hogy most meg visszavonulót fúj, és megint tökéletesen bizonytalanná válok. Mély sóhaj formájában ütközik ki rajtam a tanácstalanságom.
- Talán tényleg meg kellene előbb ismernem.
Csak arról nincs fogalmam, hogy ez hogy csapódna le Ethanban, de hát, majd meglátjuk, nem? Mindenképpen meg fogom próbálni, mert attól még szeretnék a társaságában időzni néha, hogy ma így sokkoltak a történtek.
Sejtem én, hogy az apját nem kellemes neki említeni, és ezért nem is forszírozom tovább a dolgot, persze, hozzájön az is, hogy nem feltétlenül örülnék, ha most érezném azokat az érzéseket, amiket generál benne a dolog.
- Mit megszokni? Hogy mindennap levetkőzik alsógatyára? Hát… ha mindennap levetkőzik alsógatyára, tutira kitérek a hitemből. Nem vagyok fából, de… szóval, nem akarom kockáztatni, hogy hirtelen felindulásból valami olyat teszek, amit megbánnék.
Nem nagyon tudom jobban leírni, de már így is egy cédának érzem magam, hogy tulajdonképpen azért valahol igenis tetszett ez az egész, épp ezért tartok tőle nagyon.
- Nem az a kínos. Hanem ez az egész. Beszélni is róla, annyira… félelmetes, hogy ilyen intenzív dolgokat váltott ki belőlem. Rádöbbentett, hogy tulajdonképpen még én sem ismerem magam eléggé. Kicsit félelmetes.
Húzom el a szám, de szerintem tudnia kellene, hogy miről beszélek, bár, köztük Sebastiannal emlékeim szerint közel sem indult ennyire konkrétan a dolog.
- Apropó… veletek mi van? Már két egész napja nem hallottam róla semmit.
Pillantok rá felvont szemöldökkel, tudomásom szerint találkoztak, viszont még nem mondott róla semmit, úgyhogy nem kicsit érdekel a téma, pláne most, hogy kivinnyogtam magam. Sokra egyelőre nem jutottam, pár napig biztosan megpróbálom kerülni a fiút.
- Meg szeretném ismerni, igen. Legalábbis, szeretném tudni, hogy mi van a viselkedése mögött. Aztán majd meglátjuk, hogy hagyja-e, ha nem, akkor tényleg csak az kellene neki.
Valahol sajnálnám, de próbálom nem előre temetni a dolgot, nem vagyok egy pesszimista nőszemély, szóval jó lenne valami értelmet verni magamba. Eddig mondjuk hellyel-közel hidegen hagytak a pasik, bár, az nem tudok Nique előtt, hogy Chadet imádom, csak épp vele úgy tűnik, megmaradtunk ezen a barát szinten, aminek ugyancsak örülök, mert relatíve kevés barátom van.

Girls, girls, girls

Akármennyire is gondoljam megfelelőnek a szavaimat, a Sylvie szájából felhangzó sajnos visszavonulásra késztet. Nem lehet egy szavam sem, ami a csábítókat illeti. Akárkivel beszélek is arról, hogy ki a kedvesem, mindig csak szájhúzást kapok. Nem hisznek benne, hogy ez egy igazi kapcsolat, pedig nagyon is az. Én se hittem volna, de nem azért, mert ismertem volna Seb múltját. Hanem azért, mert nem tudtam, hogy mit is jelent együtt lenni valakivel. Most sem ismerem a pontos szabályokat. De amit tudok az az, hogy nem szabad ítélkeznem. Éppen ezért bánom meg, hogy ilyen nyersen kimondtam a véleményemet, mely talán is is megalapozott, tekintve, hogy nem ismerem Ethant.
- Igazából lehet, hogy tévedek. Ha jó fej volt veled, akkor nem biztos, hogy nekem van igazam. Nem akarlak sem lebeszélni róla, sem rábeszélni. Csak szeretném visszaszívni, amit mondtam. Hirtelen volt és nem átgondolt. Nem ismerem őt, nem lehetek ilyen.. – fújok visszavonulót. Ettől még tartom, hogy a jelenet hallatán mindenkinek az lenne az első gondolata, hogy csak szexet akar a fickó. De Sylvienek kell a társasága, blokkolja a képességét és ez jó neki, így nem akarom elvenni a kedvét tőle. Inkább más vizekre evezünk. Elvigyorodom.
- Gondolhatod én mennyire bántam, amikor hallottam! – biggyesztem ide vicceskedve, de azért van emögött nem kevés komolyság is. Sőt, komorság. Elvégre apámnak az volt a legrosszabb időszaka, a legmélyebben volt, amikor ilyesmiket mondott nekem, s én nem tehettem mást, csak hallgattam őt, beálltam vele a zuhany alá és támasztottam, hogy el ne dőljön, amíg a józanító vízáradatot megkapja. Szar hónapok voltak, de szerencsére úrrá tudott lenni züllésén. Értem. Én pedig nem tudtam őt életben tartani..
- Amondó vagyok, hogy ne ítélj elsőre te sem. – húzom törökülésbe a lábaimat, így helyezve kényelembe magam.
- Ha jól elbeszélgettél vele, akkor nyilván semmi nem lenne abból, ha keresnéd a társaságát. Talán nem minden nap ilyen. Vagy ha igen, talán meg tudod szokni. Nem tudom, talán kiderül, hogy a burok alatt tényleg rendes, csak ezzel az egész sármtengerrel kompenzál valamit. – találgatok. Egész hiteles vagyok úgy, hogy tényleg nem ismerem Ethant, nem tudom hány nővel volt már viszonya, hogy milyen a más csajokkal. Csak ezt a Sylvies történetet ismerem.
- Mi a kínos abban, hogyha bevallod magadnak, hogy tetszik egy pasi? – rökönyödök meg kissé. - Ezek csupasz tények, Syl! Ha tetszik a külseje, az egy dolog. A belsejét pedig meg kell ismerned, hogy ítélni tudj. A kérdés az, hogy meg akarod-e ismerni? – hagyom függőben a kérdést, s ezzel hagyok időt neki arra, hogy válaszoljon, először is magának, s csak aztán nekem. Nem direkt vagyok tolakodó, egyszerűen ilyen a jellemem.

Nique & Sylvie

- Sajnos egyetértünk.
Sóhajtok fel, ami csak azért gáz, mert amúgy még kedvelném is a pasit, nagyon is, de annyira nem gyere be ez a nagyon nyomulós téma. Eddig talán reménykedtem, hogy rosszul látom, elvégre nem vagyok szakértője a témának, de most, hogy Nique is így gondolja, már nem igazán táplálok hiú reményeket.
- Meg is bántam.
Vágom rá rögtön, hiszen egyértelműen nem az anyja erogén zónáira voltam kíváncsi. Nyilván ezt ő is tudja, csak ezzel is szívja a vérem. Most valahogy határozottan nem jön be a téma, de nem fogom leharapni a fejét. Tényleg én kérdeztem.
- Ebből a perspektívából egészen más a leányzó fekvése.
Bólogatok, naná, hogy azért van az embernek szeme, ami azt illeti, elég sokszor meg is szoktam nézni a pasikat, de mondhatni sosem mozdulok ki a komfortzónámból ilyen téren, azaz, mindent a szemnek, de semmit másnak. Mondjuk, jelen esetben a mindent a szemnek sem jött ki túlságosan jól.
- Öhm, ha te mondod.
Hagyom rá a dolgot, bár szerintem ő is tudja, hogy ez iszonyatosan hülyén hangzott, persze, a maga hülyén hangzásában is van némi igazság benne.
- Zavarba ejtő, és kínos is, mindenképpen. A tapizáson kívül viszont tök jól éreztem magam, és még a vizes produkció miatt sem hibáztathatom, mert én löktem bele a szökőkútba.
Csóválom meg a fejem, komolyan nem tudom hová tenni a történteket, még csak hasonló sem történt velem soha. Kell egy kis idő, míg minden letisztázódik bennem. A következő kérdésére nem is biztos, hogy akarok válaszolni.
- Nagyon jó vagy ebben. Komolyan, egyre kínosabbnak érzem ezt az egészet, de.. külsőleg mindenképpen, de ez semmire sem elég. Amíg nem tudom, mi van valójában a meglehetősen agresszív nyomulása mögött, addig nem ítélhetem meg.
Fejtem ki végül kicsit bővebben, nem vagyok olyan felszínes, mint amilyennek a legtöbben talán hisznek a külsőm alapján.
- Mindenesetre, azt is utálnám, ha nem sertepertélhetnék körülötte, olyan jó, mikor csönd van.
S ismét jön egy szép adag fagyi. Tudom, nem túl szép tőlem, hogy ilyen szinten meg kihasználom, de eddig soha nem is zaklattam, igyekeztem feltűnésmentesen időzni néha a közelében. Nos, most nem tudom hogy lesz... nem biztos, hogy megtehetem, ha ez így folytatódik.

Girls, girls, girls

- A teám szent és sérthetetlen, ahogyan a te jégkrémed is. – öltök nyelvet. Mondjuk azért szerencsének tartom, hogy a teát fent hagytam a polcon, mert sose lehet tudni ennél a nőszemélynél, hogy mikor önti rám tényleg. Nem fordult még elő, de simán kinézem belőle. Nagy röhögés lenne a dologból, inkább, mint sértődés, de azért nem akarok teában áztatni hajat.
- Igyekeztem cizelláltan megfogalmazni, hogy ne hangozzon olyan nyersen. De na, azt hiszem, hogy meg akar fektetni! – váltok szófordulatot, mert én sem gondolom hódításnak ezt az ilyesfajta dolgot. Tudhatja Sylvie is, hogy nem vagyok egy olyan lány, akinek ennyi is megfelelne és már hódítottnak érezné magát. Viszont tényleg kedves akartam lenni, de ha neki ez kell, akkor maradunk a kendőzetlen őszinteségnél, mely mellé továbbra is kedvesen mosolygok.
- Te kérdezted! – teszem fel védekezőn a kezeimet. Én igazán nem akartam sokkolni ezekkel a dolgokkal, apámtól is rémesen hangzottak, de még mindig nem telt el elég idő a szocializálódásomhoz. Mindent kimondok, függetlenül attól, hogy mennyire illik a helyzethez. Mert otthon megtehettem. És még itt sem törték be érte a fejemet.
- Az embernek azért teremtettek szemet, hogy nézzen vele, emiatt igazán ne szégyelld magad! – próbálom megnyugtatni. Főleg azért, mert szerintem ilyen helyzetben én is lefagytam volna, bár azt gondolom, hogy a lefagyásommal egyetemben én fel se dolgoztam volna a látványt. Nem tudom, de őszintén? Nem is akarom tudni. Kisütné a receptoraimat egy ilyen helyzet, főképpen úgy, hogy Sylvie és Ethan között nincs semmi, szal csak így durr bele bumm volt a dolog. Szent marharépa! Még mindig nem térek napirendre.
- Attól még lehet jó fej, hogy jó test is! – kacsintok Sylviere. Nem bírtam kihagyni ezt a szóviccet, bár nem vagyok a mestere. Franciául jobban szoktak hangozni, na mindegy, most maradt az angol, bár Sylvievel pont tudnék az anyanyelvemen is beszélgetni.
- Egyébként meg, most akkor ez a találkozás hogy csapódott le benned? Jó volt vagy rossz? Mert ha jó volt, csak legfeljebb zavarba ejtő, akkor emlékezhetnél úgy rá, hogy jó fej volt. Mert lehet, hogy az is. Mondjuk nem tudom.. nekem eléggé harsánynak tűnik, de nem ítélek elsőre. – hadarom oda a végére, nehogy itt befolyásoljak bárkit is anélkül, hogy mindent tudnék. Viszont a tudásnál ha járunk, eszembe ötlött egy kérdés is.
- Bejön neked? – bumm. Nyers, indiszkrét és nagyon konkrét. Érdeklődéssel tekintek Sylviere, figyelem a reakcióit, melyek a szavak mellé járnak. Mint valami fürkész. Érdekel a dolog, nem is kicsit.

Nique & Sylvie

- Értékelem. Ezért nem öntöttem még a fejedre a teádat.
Nyal vissza kicsit az a bizonyos fagyi, de aztán már tényleg csak az agonizálás marad a történtekkel kapcsolatban, ő meg hallgathatja a sirámaimat.
- Meghódítani... hát a meghódítás az nálam nem azt jelenti, hogy szívesen összegyűrné velem a lepedőt.
Rántom meg a vállam, nem vagyok ugyan az előítéletek rabja, de ostoba sem, ha Ethan meghódítani óhajtana, akkor vélhetőleg nem lett volna ennyire, hm, célratörő, vagy nem is tudom, minek nevezzem.
- Mondjuk, sem a bonbont, sem a virágot nem szeretem, szóval még mindig egész jó utat választott.
Vigyorodom el, mert ezt egyszerűen nem bírtam kihagyni. Természetesen ettől még nem gondolom úgy, hogy járható útra lépett velem kapcsolatban, de ez már más tészta. Igazából, még én se nagyon tudom, hogyan is állok ehhez az egész testiség dologhoz.
- Jesszusom.
Sütöm le már a barátnőmmel is a szemem. Erogén zóna. Hát persze. Minek is kérdeztem. Na, az halálosan nem érdekel, hogy az anyjának mi volt az, de most már tudom, hogy az én fülem bizony nem süket az ilyesmire, drága barátnőmnek meg vélhetően a kulcscsontja örvend a kényeztetésnek. Ezt szintén nem vágytam tudni, de az nem az ő hibája, hogy olvasok a jelekből.
- Örülök, hogy megértetted elsőre, és nem kell konkrétabban fogalmaznom. Igen, ez történt.
Bólogatok, és nagyon igyekszem nem visszagondolni a jelenetre, de elég nehezen megy a dolog, lévén alig pár perce történt. Láthatólag őt is sokkolja a dolog, képzelheti akkor, én hogyan is érzem magam.
- Hát ez az. Hogy történik? És miért velem? Mégis mi az istennyilát reagáltam volna szerinted?
Kérdezek rá felvont szemöldökkel, de persze nem várom, hogy megválaszolja, mert megteszem azt én is rögtön utána.
- Először is, azt hiszem, kicsit tovább voltam lefagyva, mint kellett volna, szóval… elég korrekt képem van a… ööö… izéről. Aztán elfordultam… és eljöttem. Ez volt úgy öt perce.
Fejezem be a sztorit, így most már teljes egészében tudja, hogy mi a nyűgöm. Azt is elmondtam neki, hogy csókolóztam még sose, de nem sokkal ezen pillanat előttig ő is így volt vele, szóval ezért biztos nem fog rám furán nézni.
- A legrosszabb az egészben az, hogy ezenkívül tök jó fej volt, pedig én azt hittem, hogy egy tuskó. Tök jól elbeszélgettünk, és ne tudd meg, mennyire felhúzta magát azon, hogy milyen szemét módon viselkedtek velem a szüleim. Nem tudom, hogy mit csináljak.
Nyögöm ki végül nagy sokára, bár nem tudom, hogy ebből érteni fogja-e, hogy mi a valódi kérdés, de ha nem, majd megpróbálom kifejteni neki.

Girls, girls, girls

♫ Mamma mia! ♫

Isteni szerencse, hogy nem vagyok leszbikus, mert ha az lennék, akkor most csúnyán beindulnék a látványra. Nem zavar engem, hogy öltözködik, mondjuk ha totál meztelenül parádézna és a macskáját is mutogatná, akkor talán elkezdeném kínosan érezni magam. De hát basszus, mellei minden csajnak vannak, nem kell ezen fennakadni. Nem vagyok én pasi, hogy ez frusztráljon és mindenféle perverzségre sarkalljon. Nyelvet öltök Sylvire, amint leül megint.
- mint mondottam, nekem jó volt úgy is. – vonogatom a vállamat. - Csak nem akartam, hogy tüdőgyulladásod legyen, szóval jó lenne, ha értékelnéd a törődést. – szívom még a vérét egy kicsit, aztán áttérünk az izgisebb témára. Komolyan olyan vagyok, mint valami pletykaéhes vénasszony. Alig várom, hogy a sztori haladjon.
Ethan, értem. Na eztán tuti megjegyzem, meg azt is, hogy az ő társaságában nem akarok időzni egy átkozott percet sem. Ha Seb kiakadt azon, hogy az inszomniás Malcolmot emlegettem, milyen fejet vágna, ha még ezzel az Ethannel is sikerülne összetalálkoznom? Mondjuk lilám nincs róla, hogy szobatársak lennének, meg azt sem hiszem, hogy minden csajjal ezt csinálná. Szentül állítom, hogy Sylviere van kattanva, még ha ilyen szemérmetlenül, akkor is.
- Hát, nagyjából azt, hogy meg akar téged hódítani. Ki bonbont vesz és virágot, ki a testét dobja be. - magyarázom amolyan „Nem igaz, hogy nem érted!” fejjel. Most én legyek az, aki a megkapni szót használja? Szerintem egy ilyen pasi máglyára való, mert tuti, hogy nem Sylvie lelke kell neki így első körben, de nem akarom hamvas képeit összezúzni, elvégre nekem is csak előítéleteim vannak, de tapasztalataim azok nincsenek.
- Erogén! – forgatom meg a szememet. - Étienne.. – említem inkább a rendes nevén, mert ebben a kontextusban apának hívni eléggé meredek lenne. - ..nos,, neki volt egy elég rossz korszaka, amikor nem nagyon tudta kontrollálni, hogy mi való a lánya fülének és mi nem. - vagyis amikor részeg volt, mint állat. Szerencsére rövid ideig tartott nála ez a piás periódus, de sok mindent megtudtam tőle, olyat is, amit nem akartam. Ezért is nem fogok inni soha! - Elmondta, hogy egy nőnek elég sok ilyen erogén zónája van. Anyámé például a füle volt. Attól indult be, ha a fülét puszilgatta. Undorító! Az ember ilyesmibe bele sem akar gondolni a szüleit illetőn, még akkor se, ha sose ismertem anyámat. – borzongok bele fintorogva. Asszem eleget beszéltünk már a zónákról, nem akarom folytatni. Inkább csak leejtem az államat és leteszem az arcom a további szavait hallgatva.
- Rád meresztette a zászlórúdját? – kerekednek dinnyeméretűre a szemeim. Az se gyenge, hogy megbámulta a vizespóló-versenyt, meg hogy levetkőzött.. egyáltalán miért vetkőzött le? ..nade ez. Szénné égtem volna egy ilyen helyzetben, szóval cseppet se csodálom, hogy Sylvie így kiakadt.
- Hogy az istenbe történik ilyen egy átlagos nyári délutánon a szökőkútnál? Basszus, lehalok! És te mit reagáltál? Mármint... nem konkrétan csak arra.. – nyomom meg az arra szócskát - ..hanem az egészre?

Nique & Sylvie

♪ Good luck boy ♪

- Óóóóó, hogy az a magasságos… Egy kis együttérzést Nique, na… ne szívd te is a vérem, én itt majd elpusztulok, te meg még mélyebbre löksz.
Fakadok ki, aztán fogom magam, és ledobálom a nedves gönceimet. Vagyishogy, mindent, szóval most még parádozom is előtte egy kicsit, mert előtte pont nem vagyok szégyenlős. Amúgy sem, de az tök más, ha csak úgy képzeletet megmozgatóan öltözködöm, mint az, ha tudom, hogy pontosan kinek mozgattam meg vele a fantáziáját. Szóval, mivel nem vonzódik a lányok iránt, abszolút nem érdekel, hogy így lát. Még a hajam is felfogom, hogy ne csöpögjön, és belebújok egy hosszú, kinyúlt pólóba, aztán már tényleg nem lehet kifogása semmi ellen.
- Így megfelel, nagyságosasszony?
Öltök rá nyelvet, de aztán akkor is visszaülök, ha ezzel is van valami mondvacsinált problémája, és folytatom tovább a műsoromat.
- Ethan Hestridge.
Nyögöm ki, aztán egy pillanatra megakadok azon, hogy ő is tudna mellkasról nyilatkozni, de aztán legyintek, majd visszatérünk rá, mert én is meghallgatom, ha van valami nyavalyája, de nekem általában nincs, szóval ez krízishelyzet.
- Mi van? Ez mit jelent a te olvasatodban, most mégis?
Kérdezek vissza, mert fogalmam sincs, én maradnék a finomabb verziónál, de ahogy én Ethant elnéztem, nem pont az a helyzet, amire én asszociálnék az ilyentéren abszolút romlatlan kis mivoltommal.
- Milyen zóna? És milyesmire süketek a füleid?
Pislogok rá értetlenül, mert ez a téma nekem tényleg igazi homályzóna, és nem is igazán volt eddig olyan barátnőm, akivel dumálhattam volna róla. Meg úgy senki, aki mondjuk bármiről is felvilágosítana. Azt sem tudom, minek tapizza most a kulcscsontját, emlékeim szerint ilyet nem szokott csinálni… Nemhogy a pasikat, de még a nőket sem értem. Áhh.
- Miii? Dehogy…
Csattanok fel először tagadólag, majd pár pillanat múlva lemondóan felsóhajtok.
- Nem tudom… igen… nem… áhh… talán. Teljesen össze vagyok zavarodva.
Szerintem ezt mondjuk mondanom sem kell, mert lesír a viselkedésemből. Tök hülyének fog nézni, de nem tudok mit tenni, ez van és kész. Egyszer én is lehetek tök idióta. Oké, oké, relatíve sokszor vagyok zakkant, de ez most azért más.
- De váááárj… ez még nem minden.
Mutatom felé a mutatóujjaim is, és annyit gesztikulálok közben a kezeimmel, hogy az már félelmetes.
- Szóval, vizesek lettünk, és… az ölébe estem. Aztán igyekeztem gyorsan felállni, és mivel én löktem be, felsegítettem… akkor meg a derekamat fogta meg, valamint megszemlélte a kínálatot, és kicsit olyan volt, mintha nem akarna elengedni. Fura… Aztán meg… áááá, el se bírom mondani, éééérted?
Totálisan készen vagyok, külső szemlélődő talán azt hihetné, hogy erőteljesen eltúlzom a helyzetet, de Nique azért már ismer annyira, hogy tudja, én ehhez hasonlót még sosem éltem át, épp ezért csapódik le bennem ilyen módon a dolog.
- Levetkőzött. Alsógatyára. Mondván nem várhatom el tőle, hogy ott ácsorogjon vizesen. Na… ááááácsorgott is. Minden téren.
Ezen a ponton megint elsüllyedni támad kedvem, és remélem érti, hogy mit akarok ezzel kifejezni, mert máshogy én nem vagyok hajlandó elmondani.

Girls, girls, girls

♫ Oh, you touch.. ♫

Nem is reagálok, csak rosszallón felmorranok. Semmi, hát persze. Pont így szoktunk nyüszíteni, amikor semmi bajunk nincsen. A párna helyében jól képentörölném Sylviet, hogy ne tagadjon már ilyen nevetségesen, de aztán persze nem sokkal később előkerül a fagyi meg a szóáradat is. Nem vagyok én szégyenlős, szóval nem zavar, hogy átlátszik rajta a felső, s mivel pasiból sem vagyok, nem nehéz a beszédére koncentrálnom, hisz nem lopja el az agysejtjeimet a látvány.
- A melleidet most is mutogatod, de ne is törődj vele, itthon vagy, ahogy jólesik! – vigyorgok rá. Nem akarom kiszívni a vérét, csak oldani szeretném a feszültséget. Fogalmam sincs, hogy hogy kötött ki a szökőkútban és már kérdezném is, de kihalnak a szavak belőlem a felvezetés hallatán.
- Milyen pasit? – naná, lényeges kérdés. Nem, mintha azon nem akadnél meg, hogy letapizta, vagyis hogy letapiztatta.. mi van? Ezt nem sikerül beemeljem azt hiszem. Értetlenül pillázok, s próbálok minden morzsát összeszedni ebből az áradatból.
- Mellkasról tudnék nyilatkozni, de most az mindegy. – idézek fel magamban egy bizonyos uszodázást, meg aztán a tavat és előzményeit. Nem, határozottan nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy elmeséljem a dolgokat, főleg, mert nagyon izgatja a fantáziámat, hogy mi lesz ennek a Sylvie-történetnek a vége.
- Tudom, tudom. Valami E-betűs, de nem emlékszem a nevére. – gondolkodom én erősen, de úgy tűnik, hogy nem csak mások képességei nem működnek a közelében, hanem emlegetésére mindenkinek a névmemóriája is elmúlik. Én nem időztem körülötte sokat, de megértem, hogy Sylvie miért teszi. Engem is frusztrálna, ha olyasmi lenne a képességem, mint neki, vagy akár Davenek. Őket ismerem csak, akik az érzelmekkel operálnak. No, de nem kalandozom el, mert különben sose értem meg ezt a kacifántos kis történetet.
- Ez rád van kattanva! – csúszik ki a számon vigyorogva. Nem tudok én semmit arról, hogy az emlegetett mekkora egy nőcsábász, még a neve sem jut eszembe, de erről a megmozdulásról kinek ne az jönne le, hogy a srác meg akarja kapni Sylviet? Mondjuk a rohadt nénikéjét! Udvarolni luxus manapság, vagy mi a szent szar?
- De mondd csak, miért nem vágtad képen már a füles dolognál? Én nem sok mindent tudok a fülekről, de apám szerint anyámnak az volt a zónája. Nem hiszem, hogy ezt a pasik nem tudják! Az én füleim mondjuk süketek az ilyesmire..- nyúlok szórakozottan a kulcscsontomhoz. Na az a hely nem süket. Mindegy, szal vakarózásnak álcázom a dolgot és újra a medálommal kezdek játszadozni. Egy tök logikus kérdés üti fel bennem a fejét, hát fel is teszem.
- Akartad, hogy hozzád érjen?
Egyelőre a szökőkút és a továbbiak homályban maradnak, mert ez szerintem nagyon lényeges. Ettől függ, hogy a fickónak megmaradnak-e a heréi, vagy letépetem valakivel. Csak vannak itt vérmes mutánsok is. Mert ha ugye Sylvie is akarta, akkor az más. De ha nem.. Isten irgalmazzon!

Nique & Sylvie

♪ I'm losin' my mind ♪

- Semmi.
Vágom rá rögtön, durcásan, ráadásul alig hallatszik, mert a párna a szám előtt van, és annak susogom el minden bánatomat. Jó, nem vagyok éppenséggel szomorú, sokkal inkább égek önnön zavarom kínjában, ami jelenleg bőven elég nekem. Sőt, még sok is.
Nem hagy békén, persze, hogy nem hagy, ez a dolga, mint szobatársnőből avanzsált barátnőnek, de most legszívesebben csak sikítanék, hogy elmúljon ez az izé.
- Jah, ruhástul úszni támadt kedvem a szökőkútban, mert én már csak ilyen vicces kedvű lányka vagyok, és ráadásként még a melleimet is imádom mutogatni boldog-boldogtalannak.
Fakadok is, de amint elhadartam, már bújik is vissza a párnámba nyüszítve, mint valami sebzett vad. Érzem, hogy nem megy sehová, de talán jobb is. Hol a fagyim?
Hirtelen felpattanok, mint akit megcsípett valami, és a mini hűtőhöz száguldok, amit én szereztem be a szobába, máskülönben nem jégkrémezhetnék az éjszaka közepén, és mehetnék vele mindenki agyára. Most is előveszek egy bödönnel. Csokis. Jó lesz… Helyzethez illő, mondhatni, bár mondjuk szerelmi bánatom az nincs, de attól még igenis pasi kérdésről van szó.
Pár kanál után már valamivel nyugodtabban mászom vissza az ágyamra, és ülök a barátnőmmel szemben.
- Letapiztam egy pasit. Mármint, tulajdonképpen ő tapizta le magát a kezemmel. Szóval érted. Úristen, ha látnád azt a mellkast. Megőrülök.
Halál biztos, hogy semmit sem ért abból, amit vinnyogok neki, de képtele vagyok összekaparni a gondolataimat, főleg úgy, hogy megint a nyakamba szakadt minden érzelem, köztük a saját zaklatottságom is, és egyszerűen ez most így túl sok.
- Tudod, van az a pasi, akinek a közelében senki képessége nem működik, és időnként „véletlenül” pont ott van dolgom, ahol ő van.
Sosem titkoltam előtte, hogy nem szeretem a képességem, azok között van, akik az öcsémről is tudnak, de ez olyan téma, amiről egyszer beszéltünk, és azóta soha többet.
- Nos. Kiderült, hogy… nem is tudom minek nevezzem, de esküszöm, nem volt egy megmozdulása sem, amivel ne hozott volna zavarba. Először kigombolta az ingjét, és persze, hogy megnéztem, hogyne néztem volna, jól néz ki, basszus. Aztán meg odavonta a kezemet a mellkasára. Éééééérted te ezt? Ki csinál ilyet? Behalás.
Újabb adag fagyit vagyok kénytelen elmajszolni. Nem bírom.
- Aztán… megcsókolt itt…
Mutatok a fülemre, esküszöm, még most is beleborzongok.
- Megsimogatta az arcomat is. Mondjuk, az nem annyira kínos persze, egészen kedves gesztus volt, de a többi nem.
Még mindig zavarban vagyok, nem mellékesen a felháborodottságom is teljes.
- Azt hiszem, az tette be a kaput, hogy letapizta a combomat. Szóval, úgy tettem, mintha vevő lennék a dologra, elkezdtem cirógatni a mellkasát… awww… ha látnád… aztán belöktem a szökőkútba. Persze magával rántott.
Mutatok végig magamon, íme itt lenne a nyitja jelen állapotomnak, s ez az a pont, amikor megint élénkebb lesz vörösségem, és egész egyszerűen nem bírom folytatni, mert… minden egyes kép újra megjelenik lelki szemeim előtt. Úristen. Hát én most is pont úgy sütöm le a szemem, mint akkor, pedig nem mondhatnám, hogy szegény Nique sokban hasonlít az alsógatyás, öhm… begerjedt Ethanra.

Girls, girls, girls

♫ Fairytale ♫

Nem vagyok hozzászokva az ilyen belépőkhöz, úgyhogy csak egy nagyon vékony paraszthajszál választ el attól, hogy le ne borítsam teával a kedvenc kispárnámat. M, mint merde. Vagyis szarság, ékes franciasággal. Egyszer nagyon ki voltam akadva és megláttam ezt a boltban, s nem tudtam ott hagyni. Érzékeltem a helyzetkomikumot. Persze senkinek be nem vallanám, hogy miért M, elég cikis. Na jó, Sylvie talán tudja, de ő sok mindent tud olyasmit, amit mások nem. A földről is ő kapart össze, amikor le találtam zuhanni az emeletes ágyról.
Leteszem a bögrét, hasra fordulok az ágyon, s annak a székében megkapaszkodva lelógatom a fejemet Sylviehez, mint valami denevér. Fonataim csápokként meredeznek ki a fejemből.
- Mi bajod? – kérdezem csak így, kedvesen.
Valóban érdekel, hogy mi a baja, de annyira megütköztem ezen a bimbi-mutogatós belépőn és a hirtelen ágyra vetődésen, hogy nem tudok előcsalni magamból semmi ékeset.
Mielőtt a fejembe folyna a vér, inkább lemászom az emeletről, s lehuppanok Sylvie ágyának a végébe.
- Össze fogsz mindent vizezni. Mondd már, mi a csoda történt? Ruhástól úszni támadt kedved, vagy mi a szent nyavalya? – próbálkozom faggatózással.
Persze nyilván idegesítő lehet az, hogy nekem mindig, mindenről tudni kell, de egyszerűen vannak helyzetek, amik mellett nem tudok elmenni. Ebben a négy fős szobában úgysem nagyon van magánéletünk, itt a birtokon ez különben is megszokott. Kollégium, bah. Pont olyannak való, amilyen én vagyok. Senkinek nem tudom megadni a személyes terét, mert úgy nőttem fel, hogy azt csináltam és azt mondtam, amit akartam, lévén csak apám volt nekem.
Törökülésbe helyezkedem barátnőm ágyának végében és várom, hogy a párnába temetett morgás után kinyögjön valamit. Elképzelésem sincs, hogy mi ütött belé. Általában olyan normális.. csak nem bántotta valaki? Itt annyi a hülye humorral megáldott egyed, simán kinézem valamelyik vizezőből, hogy direkt lelocsolta vagy ilyenek, csak hogy láthassa a melleit. Ha ez kiderül, az tuti, hogy kiherélem az illetőt! Nem, mintha képes lennék rá, de temperamentumos vagyok, na. Az csak nem baj..

Nique & Sylvie

♪ And when she walks, she walks with passion ♪

Eszembe nem volt bárhová menni most, mint bemenekülni a szobánkba, ott legalább jól kiereszthetem a gőzt a fülemen. Remélem, attól elmúlik arcom vörössége is, mert rendkívüli módon utálom, hogy így festek. Nem vagyok hozzászokva.
Úgy száguldok be a szobába, mint akit kergetnek, de nem ám ez a legfurább az egészben. Sokkal érdekesebb állapotomnak azon pikantériája, hogy csurom víz vagyok, így a fehér felsőm meglehetősen keveset bízva a képzeletre tapad rám, a farmer sortom pedig már rendkívül kényelmetlen. Még a hajam is csapzottam omlik alá. Mit sem törődök én most semmivel, még csak körbe sem nézek, bár azért Nique teás bögrés képe belekúszik a perifériámba, ám most van jobb dolgom is.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ…
Mérges, kétségbeesett, szégyenkező kiáltásom hamarost a párnámba fúl, ahogy az ágyamra vetődök, mintha ez mindent megoldana. Úgy érzem magam, mint egy hisztis kislány, s itt most kivételesen nem a jelző az, ami kiemelendő. KISLÁNY. Mégis milyen elcseszett nőkezdemény vagyok én, de komolyan? Soha életemben nem bántam még, hogy nem vetettem oda magam valami pasasnak, csak hogy túl legyek ezen az egészen, mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogyha megtettem volna, akkor simán tapizhattam volna kedvemre azokat a kockákat, és nem égtem volna szénné egy alsógatyás pasi láttán.
Hihetetlenül kényelmetlenül érzem magam.
Nem mondok egyetlen értelmes szót sem, amiről Nique esetleg képe kerülhetne meglehetősen fura állapotom okán, csak nyöszörgők és kínlódok, meglehetősen jól adom a szenvedő felet, ez tény és való. Egyszerűen, készen vagyok, minden lehetséges értelemben, és az a legrosszabb, hogy nem tudom kiverni a fejemből Ethan alsógatyás látványát. Előre félek elaludni, még a végén ezzel a képpel álmodnék, vagy ami még rosszabb… óóóó nem, erre még gondolni sem vagyok hajlandó.

Girls, girls, girls

♫ A lányok, a lányok,
a lányok angyalok ♫

Egy könyvvel ülök az ágyamon, lábamat lelógatva a felső szintről. Nem mondhatja senki, hogy alacsony frekvencián sikoltozom, hiszen a lányok feje fölött visítottam álmomban mindig is. Egyszer le is zúgtam már onnan, s akkor komolyan elgondolkodtam rajta, hogy visszaadjam-e azt az ágyat és cseréljek valakivel. Nem tettem, bár akkoriban volt még szabad ágyunk. Ilyen szempontból is makacs vagyok és volt ebben az egészben egy nagy adag dac és önsanyargatás is. Hiszen hogyha leesem, akkor talán el is törhetem a karomat, s ha eltöröm, akkor meglakolok azért, amit apámmal tettem. Röhejes egy gondolat, nem? De ettől még így fogalmazódott meg bennem, felesleges lenne tagadni.
Még mindig az Üvöltő szeleket olvasom. Amióta Jethroval találkoztam, már átrágtam magam a Shirleyn is, de az nem ragadott meg annyira. Viszont az Üvöltő szelek már angolul és franciául is a kezembe került és így vagy negyedszerre olvasom. Most járok annál a résznél, amikor Heathcliffet hazahozza az úr. Szóval relatíve az elején.
Szórakozottan piszkálgatom nyakamban a medált, melynek másik felét Seb viseli, s melyet le nem vennék semmiért. Szerencsére orvosi fémből készült, így nem színeződik el és nem is festi meg a bőrömet, ahogy az ezüst befeketítené, ha víz éri. Így ez elég hasznos kis darab.
Ráérősen lóbálom farmer sortba bújtatott lábaimat, s teljesen elmerülök az olvasásban. Hajamat két copfba fontam, mint valami infantilis, de hát istenem, ez az otthonunk, nem? Akkor itt így is kinézhetek! Végül félreteszem a könyvet, s oldalra nyúlok az ágy támlarészénél levő polcra, hogy levegyem onnan a bögrémet, melyben teám gőzölög. Igen, én még nyáron is képes vagyok forrá teát inni. Elcseszett egy ízlésvilágú szoba vagyunk. Sylvie télen is fagyizik, én nyáron is teázom. Szezont a fazonnal effektus, azt hiszem..

Tárgy: A csillagtalan éjszaka háza Szer. 2 Júl. - 22:05

Leírás később.

Tárgy: Re: A csillagtalan éjszaka háza

» A felkelő nap háza
» Emma Frost háza