Mo szobája

Tárgy: Re: Mo szobája Kedd 18 Nov. - 11:49

Mo Mo & Solomon

Ha van egy álmod, ne mondj le róla!

Lassan már tényleg el kéne húznom a szobából, mielőtt tényleg valami hülye helyzetbe hozom magam, itt még nem is tudom, hogy mit fogok művelni a későbbiekben. Bennem van a vágy, hogy gyorsan valahogy hozzam helyre a dolgot, holott még félálomban vagyok, azt sem tudom hirtelen, hogy a ruhát kapkodjam magamra, vagy a fejét ápoljam le valami kedvesebb módon. Sikerül eljutnunk odáig, hogy kimondjuk, mindketten hibásak vagyunk, és nagyobb mértékben, és a mentegetőzését is sikerül elvágni végre valahára. Kedves lánynak tűnik, rossz, hogy pont hozzá sikerült betörnöm, és kellemetlen helyzetbe hozni. Ha valami szemétláda sziportyót kapok, talán vele nem lennék ennyire zavarba, és nem lenne lelkiismeretfurdalásom, hogy a térdét-fejét össze vissza ütöm, vágom.
- De megúsztam, és már megyek is. – Teszem hozzá pajkos mosollyal az ajkamon. Érdekődve hallgatom a felvetését, határozottan csinos, amikor vigyorog, szeretem ha valaki vicces, nálam a humor alapvető, még ha mindez most félreértésből fakad. Szétnézek, hogy hol is van a gatyám, valahova a földre dobáltam, s oda ismét csak rajta keresztül vezet az út.
- Csinálom már, csinálom. – Lépek el mellette, igyekezve, hogy még csak össze se érjen a csípőnk, nem kell még további atrocitás, a végén tényleg agyonvág azzal az ütővel. Így takaró nélkül amúgy is kicsit fázom, az izmaim szinte bizseregnek a csípős levegőtől, talán még nem indították be a fűtéseket? Igaz, messze még a tél. Lehajolok, és gyorsan belecsusszanok a farmerbe, már csak a pólóm kéne, a többit már kulturáltan fel tudom húzni, hogy ne hozzam zavarba. Aztán magam sem tudom hogyan, de megtörténik az a bizonyos csók, vagy puszi, mindegy, hogyan hívjuk. A bocsánatkérések közepette már rajtam is a nadrág, majd a póló is, a hangokból hallhatja, hogy már a cipőmet veszem, így ha kinyitja a szemét, azt látja, hogy a földön ülök, szinte útra készen, kötöm a fűzőt, és vöröslő fejjel nézek fel rá.
- Nem tudom, sajnálom, csak úgy jött. Szép vagy, kedves, és elragadott valami. Nem szoktam mindenkinek csak úgy.. – Felpattanok, a táskámért nyúlok, amit csak az ajtó mellé helyeztem le, és ha már így is utálni fog, akkor nem ezen az egy kérdésen múlik, mielőtt a kilincsért nyúlnék.
- Azért... nagyon rossz volt? – Csakis az utóbbi dologra értem, nem arra, hogy majdnem kinyírtuk egymást ezt megelőzően. Próbálok urrá lenni a zavaromon, az idétlen mosoly úgy tűnik már állandósult.

Tárgy: Re: Mo szobája Hétf. 17 Nov. - 17:36

Solomon & Mo Mo

Maradjunk annyiban, hogy oltári nagy szerencsém van azzal, hogy csukva a szemem. Senkinek a semmilyen dudorodó nadrágjára nem vagyok kíváncsi és nem is voltam sohasem az. Nekem férfiból elég a bátyám és az a kapcsolat, amim vele van: színtisztán testvéri. Tökéletesen kielégíti az érzelmi szitnemet minden téren. Nem vagyok az a lány, aki vágyik arra, hogy pasija legyen, ahogy divatosan szokás fogalmazni manapság. Úgyis mindegy, hisz nem érezhetné rajtam az érzéseimet. Azt meg szerintem senki nem viselné el. És a férfiakkal kapcsolatos előzmények tükrében.. hát hagyjuk is az egészet szerintem a fenébe!
- Gőzöm sincs. – válaszolok.
Nem, nem tudom. Lassan már semmit nem tudok, bár azzal eddig is tisztában voltam, hogy nem vagyok a memória császárnője, de ez azért mégis túlzás. Nem visszaemlékezni arra amit az előző percekben csináltam? Atyám! A végén még tényleg rosszabb leszek, mint valami agyatlan egysejtű.
Nem szisszenek fel, csak megrándul a szám széle, ahogy törölgeti a fejsebem környékéről a vért. Nem olyan veszélyes a helyzet, fáj, persze, de Solomon láthatja, hogy csak a bőr szakadt fel, semmi komoly.
- Jól van, bocs! – mosolyodom el, s bár még mindig olyan, mintha rettentő szárazon közölnék mindent, azért én tudom, hogy most amellett, hogy zavarban vagyok még hálával is megteltem. A szemem persze még mindig csukva, egy-egy mozdulatánál néha összébb szorítom a szemhéjaimat, amikor olyan pontot talál el, ahol jobban fáj.
- Mindegy, fátylat rá! – legyintek törzsem mellett. Nem vagyok haragtartó, meg ha az lennék, akkor is csak magamat emésztgethetném, mert a társakkal a haragomat sem tudom éreztetni nemhogy azt, amikor huzamosabb ideig haragszom.
- Eltévesztetted, megesik. Én meg majdnem agyoncsaptalak először egy ütővel, majd a térdeimmel. Szerintem ez ugyanolyan gáz. – húzom el a szám. Előre el tudom képzelni, hogy Wei mit fog szólni ehhez a történethez. Sejtésem szerint tajtékzik majd és valamilyen szinten igaza is lesz. Már rég Shanghaiban kéne lennünk, erre itt vagyunk, miattam. Mert nem bírok elköteleződni semmilyen döntés mellett. Szégyellem magam, de ez az igazság. Megbántam, hogy miattam kellett az utat ilyen téren lemondania. Nagyon, nagyon megbántam.
- Azért nem vagyok fémből, de nem bánom. A végén még szétkapna a vezetőség egy rossz húzásom után. Szó szerint normális embert formálna belőlem. – eresztek meg egy ízetlen tréfát széles vigyorral. Ezt se gyakran mondják rám, hogy vicces lennék, de ha már így esett, akkor egész belejövök a poéngyártásba. Nem, mintha azt gondolnám, hogy magasan szárnyalnak a humormorzsáim. De mindegy, már kicsúszott, marad a vigyor.
- Felöltöztél már? – kérdezek rá, amikor már kezdem unni a sötétet. Kinyitnám a szemem, de nem vagyok kíváncsi a boxer alsós mutatványra.
Ajkai az enyémekre cuppannak, amitől szó szerint lefagyok. Csak arra eszmélek, hogy megszólal, s közben fogalmam sincs milyen magas fokon ég a fejem. Vörös vagyok, mint a pipacs.
- Ööö.. – mondanék valami értelmesebbet is, de nem nagyon sikerül. Csak állok ott a szoba közepén és megpróbálok nem spontán öngyulladni. Enyhén szólva nem számítottam erre az egészre.
- Remélem nem mindenkivel csinálod ezt, mert elég sokat mentegetőzhetsz akkor. – szalad ki a számon. Hogy vicc-e vagy felháborodás? Őszintén szólva magam sem tudom.

Tárgy: Re: Mo szobája Pént. 31 Okt. - 13:40

Mo Mo & Solomon

Ha van egy álmod, ne mondj le róla!

- Hát nem tudod? – Torpanok meg lefelé kászálódra az ágyról, még a takaró is lecsusszan, ám annyira meglep a dolog, hogy pár pillanatig csak merengek azon, amit mondott, nem oda figyelve, hogy egy szál dudorodó boxerben vagyok, amit itt még nem vehet annyira észre, hiszen be van hunyvaa szeme. Körbejárom, és a bevizetett törölközőcsücsökkel szépen óvatosan kitisztítom a tincseit, amennyire lehet vigyázva, hogy ne okozzak további fájdalmat. Magamban megjegyzem, hogy összezördülésünk ellenére milyen finom is a bőre, ahol az arcán hozzáértem. Vajon mindenkié ilyen? A birtokon talán ha egy-két lány volt, akivel elcsattant egy-egy puszikezdemény, és ha túl is estem már a tűzkeresztségen, de nagyon komolyan tapasztaltnak nem mondanám magam, talán ezért sem tűnik fel a helyzet kissé intim volt.
- Ne mentegetőzz már kérlek. Nem tudhattam hogy a te szobád, ha egy kicsit jobban figyelek, akkor egyszerűbb lett volna. – Vágom el a körforgást, amiben az előbbi szitkok után most átmegyünk az önvád színterére. Le kéne zárni a dolgot, meg is állok gyorsan amikor felszisszen, mégis úgy értem hozzá, hogy emlékezzünk, itt bizony egy csúnyácska seb van. Hangosan felnevetek a szavaira, így tényleg nehéz folytatni a tisztogatást, amivel úgy nagyjából készen is vagyok, nem tudom hogyan lehetne még szakszerűbb, csak annyit értek az ilyesmihez, amennyire bármely hozzám hasonló kölyök. Ha elesünk, kimossuk, letisztítjuk, de ennyi. – Ha borzalmas a memóriád, attól még vicces vagy. És... igen, de a tiéd keményebb. Ha én esek így a földre, akkor... vagy ha te fejelsz le engem, meg se érzed, nem? – Bókolok most egy cseppet, és arébb lépek, immár elé, hogy ne csak a szoba falának beszéljen, s én is tudjam látni az arcát. Finoman a vállaira teszem a kezeimet, igyekszem nem tolakodó lenni.
- Ah, köszönöm, és tényleg bocsánat az alkalmatlakodásért. Vendégem vagy majd egy pótsütire, vagy ilyesmi. – Nem tudom, hogy miért van ennyire elvörösödve, nem lehet attól zavarban, mert halálra rémisztett, bár az kétségkívül nagyon betojatós élmény volt. Most már sokkal jobban vagyok, hogy kölcsönösen eljátszottuk a mártírt. Már tényleg úgy érzem, hogy ideje lenne felöltözni, és elhúzni innen, de közben meg bosszantó, hogy tőlem felöltözést vár, míg ő teljesen ruhában volt végig. A fair play mást kíván. Na de miután nem vagyok annyira pofátlan, hogy mondjuk ráparancsoljak a kölcsönös vetkőzésre, ez így annyiba is marad.
Magam sem tudom miért, előrehajolok, és egy csókot nyomok a szájára. Biztosan meglepődik annyira, hogy még elhúzódni se legyen reflexe. Csak akkor jövök rá, hogy mit csináltam, amikor összeér a két puha száj.
- Ööö... izééé... sajnálom, én nem tudom, hogy mi van velem, túl beverhettem a fejem, meg az a félelemcucc... – Rázom a fejemet, és gyorsan hátrálva már kapkodom is a ruháimat, fél lábon egyensúlyozva próbálok belebújni a farmerbe. Tényleg nem tudom, hogyan történhetett ez, biztosan még félig kómás vagyok, ő meg itt mintha az álmaimból lépett volna ki, leszámítva az oda vissza ütésváltást egy cuki, vicces, és nem elhanyagolhatóan bájos csajszi. Ahogy sejtem, még nagyjából három másodpercem van, amíg agyon nem ver a baseball ütővel...

Tárgy: Re: Mo szobája Hétf. 27 Okt. - 14:12

Solomon & Mo Mo

- Mi? – kérdezek vissza. Mivel nem tudatosan használtam rajta a képességemet, így hirtelen fogalmam sincs róla, hogy mi lettem volna én. A koppanást meg sem hallottam, csak azt érzem, hogy már nincs a kezemben az ütő. Belemarkolok a semmibe, leeresztem kezeimet. Szégyellem magam, még ha ez nem látszik, akkor is.
Mivel be van csukva a szemem, így nem látom, hogy közelebb jön hozzám. Észlelem csak, s összehúzom magam lelkileg nagyon kicsire. Semmi oké, semmi rendben nem szalad ki a számon, várom, hogy mit akar csinálni, de nem akarom látni, ahogy alsónadrágban parádézik az orrom előtt.
Hagyom, hogy forgassa a fejemet és igyekszem elhessegetni magamtól a rémképeket. Volt már ilyen, bár akkor nem szerepelt a történetben sem baseball ütő, sem fejsérülés. Más annál több, amire nem akarok emlékezni, s azt hittem, hogy már többé nem is fogok. De a három évvel ezelőtti éj úgy kúszik be elmém rejtett zugából a friss emlékek közé, mint amilyen könnyedén kés a vajba szalad.
- Nem a te hibád, én ugrottam rád! – próbálkozom. Most kezdem csak megérezni, hogy fáj az a zúzódás. Csukott szemmel lavírozok arra, amerre, felszisszenek, amikor a sebhez ér. Lefagyok, ami azt illeti, így valóban nem ellenkezem.
- Azt mondják, hogy borzalmas a memóriám, szóval ez nem akarat kérdése. – engedek meg egy poént, bár biztos nem fogja annak venni, lévén annyi benne az érzelem és az átélés, mint egy döglött csigában.
- Köszönöm! – célzok arra, hogy lemossa a vért a hajamról. De még mindig ott tartunk, hogy nem merem kinyitni a szememet.
- Elég kemény fejed van! Nagyon megütötted a térdemben?
Valószínűleg ott is lesz egy-egy kék foltom, de nem számít. Próbálom elővenni a kedvesebbik oldalamat, elvégre ez elég rossz indítás volt az ütővel.
- Ez a tizenhetes, felteszem, hogy egy emelettel lejjebb ugyanezt a szobát kaptad. – beszélek, mert valamiről csacsogni kell. Úgy nem érzem magam annyira hülyén.
- Elég rossz első napot csinálhattam neked. – vörösödöm fülig szégyenemben. Az egy dolog, hogy a szobámban találtam, de eljutott a tudatomig, hogy nem direkt kavarodott ide. Így azért lehettem volna vele némiképp másmilyen is. Majd jóváteszem valahogy. Csak venne már fel valami ruhát!

Tárgy: Re: Mo szobája Szomb. 25 Okt. - 18:36

Mo Mo & Solomon

Ha van egy álmod, ne mondj le róla!

Fogjuk a fáradtságra, és hogy most vagyok először az épületben, a kettő ilyenfokú kombinációja bizony azt éri el, hogy Mo Mo szobája kakukkal bővül. Ha véletlenül pár nappal később érkezik, azt tapasztalhatta volna, hogy szépen belektam a területét, viszont gondját viseltem. Pasi létemre igen rendmániás vagyok, a mostani széttdobált stílus is annak köszönhető, hogy már kómás voltam, reggelre tip-top lett volna itt minden. Még így is lehet az, ha túlélem a furcsa félelelemáradatot, amit belőle érzek. Ha így alakul, fel kéne ajánlanom valami kárpótlást, hogy ne úgy emlékezzen rám, mint aki befoglalta az ágyát, zavarba hozta azzal hogy nem volt rajta semmi. Az már csak hab a tortánt, hogy térden fejeltem, majd amikor leesett még a fejét is odacsapta talán éppen a padlóban. Próbálok én feltápászkodni, zavarom és félelmen egyaránt akadályoz benne, mindkettőt javamra válna, ha le tudnám küzdeni. Pont azzal sikerült urrá lennem a sokkon hogy furcsa szavakat hallok csak tőle. Természetesen semmit nem értek belőle, sokkal inább azért lep meg, mert tökéletesen fehérembernek tűnik, minimum egy angolt néztem volna ki belőle. Zúgó fejjel várakozom, hátha csak agyrázkódást kaptam, az is remélhetőleg gyorsan elmúlik. Nagyjából ennyit értek az orvosláshoz, különben is álmodozó fajtám nem ragad le a jelennél, olyan született kalandvágyó természetem van, hogy ezt is pár perces állomásnak tekintem. A gyomorkavaróan rettegős érzés még mindig körbeölel, csak az tart józan állapotban, hogy képtelenség, hogy a lánytól igazából félnem kéne. Riasztó, még sosem féltem ennyire, de gyorsan előhúzható az a kártya, hogy direkt csinálja ezt. Behunyom a szemem, hátha abbamarad a remegésem. A koppanásra eszmélek csak fel, és pattan ki ismét mélykék szempárom, s követem a baseball ütő útját, valahol a földre került. Kiesett a kezéből, vagy eldobta, rejtély.
- Akkor te voltál... – Ölelem át a saját vállaimat, pár taktusnyi ideig még előre-hátra is hintázok, így már egyszerűbb dolgom van, hogy tudjam, áldozat vagyok csak egy véletlen játszmában, nem halálra szánt préda. Összeszorítom a fogam, hogy ne vacogjanak a fogaim, főleg miután azt látom, hogy nagyon is megsebesült. Bármennyire tartok tőle, és voltam ostoba, nem hagyhatom, hogy miattam legyen rosszul. Ha már nem sikerült kiugrasztanom a térdeit, akkor még össze is essen a puklitól? Odalépek, és megrázom a fejem.
- Rögtön, csak előbb.. – Nyúlok az álla alá, hogy kicsit elfordítsam az arcát, nem bántanám meg azzal, hogy a háta mögé is kerülök. Felszisszenek a látványtól. – Hogyaza...Akkora.. hülye-hülye voltam, én tényleg... Hogy tehetném jóvá..? – Felsóhajtok, gyorsan odalépek a csaphoz, az tényleg minden szobában van. A kis kéztörlő sarkát vizezem be, és lépek oda hozzá, remélem addigra már megfordult.
- Hát kezd lassan leesni. – Felelem bűnbánóan, és ha nem ellenkezik nagyon, lassan, óvatos mozdulatokkal kezdem el legalább letörölgetni a ragacsot, hogy ne álljon össze a haja. – Solomon White, bár nagyjából úgyse akarsz emlékezni majd rám. – Mormolom félhangosan, s még mindig nem jut eszembe, hogy magamra kapjak valamit. Van most fontosabb dolgom is.

Tárgy: Re: Mo szobája Csüt. 23 Okt. - 21:52

Solomon & Mo Mo

Nem mondom, hogy olyan könnyen szoktam zavarba jönni, de azért az már nekem is ránt némi pírt az orcámra, hogy egy vadidegen pasit találok az ágyamban, méghozzá boxeralsóban. Legjobb védekezés a támadás alapon kapom elő a képességemet, s öntök Solomon nyakába olyan félelmet, melyet eddig még nem élt meg sosem. A kérdése elveszik az éterben, meg sem hallom, tapogatózom a baseball ütő után, mit sem törődve azzal, hogy bevertem a fejemet estemben és valószínűleg megindult a vér is a felrepedt bőrből. Hiába, a padló kemény, szédülök is kicsit, ebben mindketten elég jól egymásra találtunk. Szerencse, hogy nem vagyunk abban a korban, amikor térdvédőben kéne egy nőnek is rohangásznia.
Beszél, én hallgatom és közben egyre csak azon jár az agyam, amit három éve elnyomtam magamban. Riadt vagyok, kalitkába zárt szabad madár, olyan, aki futna, menekülne, de közben szét is csapná a fogvatartóját. Sziszegném, hogy tényleg egy nagy barom, de nem jön ki egy hang sem angolul a torkomon. Csak kínai szavak sorjáznak elő belőlem, s ezeket valószínűleg nem értheti. Meglepne azzal, ha mégis megértené jelentésüket.
Akkor érzem meg, hogy baj van és márpedig én vagyok a baj, amikor visszaugrik az ágyamba és ott kezd el remegni, mint a kocsonya. Hatalmasra tágult szemekkel pislogok, mint hal a szatyorban, majd hirtelen ébredek rá arra, hogy mit is tettem. Eldobom az ütőt és megadón felemelem mindkét kezemet. Ezúttal sikerül megtaláljam a közös nyelvet is.
- Nem akarlak bántani! – kiáltok fel, őszinte rettegéssel lelkemben, de mindebből ő csak a hangerőt érzékelheti.
- Bocsáss meg, én nem tudom, hogy mi ütött belém!
De, tudom. Viszont nem akarom tudni, s pláne nem akarom az orrára kötni. Ahogy elmúlik az adrenalin, megjön a fájdalom is. Felszisszenek, mintha legalábbis megnyaltam volna egy lexikon száraz lapjait. Tarkómhoz kapok, elhúzom a szám. Érzem, hogy a tincseim ragacsosak a vértől. Nem ömlik, de azért megeredt. Hogy magyarázom ezt ki Weinél? Szép lesz, annyi szent.
- Esetleg megtennéd, hogy felöltözöl? – hunyom be a szemeimet. Nem akarok kukkolni,d e hátat sem szívesen fordítanék neki. A félelmet közben már múlandónak érzékelheti, elfogyott belőle a nafta. Nem szívtam el oly sokat anno, így nem is tudtam órákra ráborítani. Mindkettőnk szerencséjére.
- amúgy ez a lányok emelete, de gondolom erre már rájöttél. A nevem Mo Mo. – beszélek még mindig behunyt szemmel. Barátságosan? Nem. Érzelemmentesen. Pedig én igyekszem, de a képességem már csak ilyen.

Tárgy: Re: Mo szobája Kedd 21 Okt. - 22:11

Mo Mo & Solomon

Ha van egy álmod, ne mondj le róla!

Valahogy a félálom ködén át, felötlik az, amit valójában hallottam: az első emeleten balról a második. Valahogy csak a második maradt meg bennem, így amikor felbotorkáltam, fel sem merült, hogy netán a lányok folyosóján lehetek. Ha napközben vagyunk, bizonyára fiatal csitrik lepik el az épület ezen részét, és hamarabb fény derülhetett volna a félreértésre, de az utcabál reggelén kissé kihalt a birtok, még fel sem kelt a nap, vaksötét van. Ha egy kicsit jobban körülnéztem volna, biztosan észreveszem az illető lány holmijait. Egy tökéletes világban, ahol nem vagyok ennyire hulla fáradt. A lefejelést durva puffanás követi, sebtiben józanodást erőltetek magamra, és kifordulok az ágyról a padlóra téve talpaimat.
- Jól vagy? – A lány láthatja, mindössze boxer van rajtam, biztosan riasztó, ha egy idegent találsz az ágyadban, legalábbis ezt a képet raktam össze magamban, az az ütő nagyon nem tűnik bizalomgerjesztőnek. Nem tudok kedvesen, barátságosan nézni rá, még sajog a homlokom, próbálok megtámaszkodni a szekrény sarkában, de ő nagyobbat eshetett.
- A tiéd? Akkora... egy barom vagyok, sajnálom. Solomon vagyok, és... eltévedtem? Új vagyok, félreértettem a szobatémát. – Magam sem értem, hogy miért, de szavaim még a szokottnál is bizonytalanabbak, mintha az árnyékok is megnyúltak volna. Ki ez a lány, és miért bánt engem? Kalapál a szívem, ez csak egy rossz álom lehet. Mintha a szeme sarkában egy gyilkos villantást vettem volna észre, talán... meg akar ölni? A takarót visszarántom magamra, és felhúzom kb a szememig, a hátamat nekivetve a falnak, elkezdek remegni. Az ablakpárkányon egy szarka kezdi ecsetelni, hogy a lány kissé túlreagálta a dolgot, meg sem hallom. Biztos vagyok benne, hogy viselkedésemmel még inkább felidegesítem, nem tehetek róla, talán az egész iskola rossz ötlet volt.
-Csak engedj elmenni, és felejtsük el, ami történt. Kérlek. Ne..ne bánts... – Ez már szinte könyörgés. és hunyorogva próbálok a ruháim után nézelődni. Azt látom, hogy védi a szobáját, amit jogtalanul birtokoltam, mégsem tudok másra gondolni, hogy még sosem féltem ennyire.

Tárgy: Re: Mo szobája Hétf. 20 Okt. - 22:40

Solomon & Mo Mo

Sejthettem volna, hogy nem az évszázad ötlete az, hogy ráugorjak valakire, aki az ágyamban horpaszt, de ki az, aki másként gondolkodott volna? Megijedtem, ha ez nem érezhető, akkor is. Viszont óvatlan voltam, mert az ijedéssel ijesztettem is és most így sikerül a térdeimnek sajogni, meg nekem lezúgni az ágyról. Fantasztikus. Ügye vagy Mo, nagyon!
Szorongatom a baseball ütőt, felpattanok. Nem vagyok vevő most a humorra, ez látszik a vakbélgyulladás komolyságú ábrázatomból is.
- Az az én sütim volt! – közlöm vele szótárízű sértettséggel.
- Mit keresel a szobámban és ki vagy te? – akadok le ennél a kérdésnél. Nem érdekel sem a púpja sem az, hogy az én térdeim mennyire lesznek lilák. Nincsenek jó emlékeim arról, hogyha idegen srácok fekszenek az ágyamban így a reakcióm sokkal hevesebb, mint bármikor máskor lenne. Solomon érezheti, hogy páni félelem keríti hatalmába. Már nem tudnám megmondani, hogy honnan és mikor szívtam magamba ezt a rettegést, de nem is vagyok tudatában, hogy a zsigereibe plántálom. Valószínűleg a bátyám félelme ez, a szüleinkért való aggódás és az elvesztésük esélyének fájdalma, vagyis mindezek előszele. Gyomrot szorító, eszeveszett erejű félelem, ez a biztos. Solomon ezt érezheti. Érzelmi emlék nélkül. Csak úgy, feléledve a semmiből.
- Válaszolj a kérdéseimre, különben leütlek ezzel ni! – szólítom fel hevesnek szánva, de valójában elég ízetlenül. A képességem mindkét oldalát használom épp. Már tudom használni. Akkor, évekkel ezelőtt még nem voltam képes rá. De talán akkor sem járok másképpen.. nem tudom. Rég nem gondoltam már vele, de most bekúszik tudatomba a múlt. És nem örülök neki, nagyon, nagyon nem.

Tárgy: Re: Mo szobája Hétf. 20 Okt. - 20:54

Mo-mo & Solomon

Ha van egy álmod, ne mondj le róla!

♫ Hangulat ♫

Nem mondom, hogy egyszerűen jön álom a szememre. Tudnék aludni, nagyon is. Forgolódok, nézem a plafont, szúr a szemem, annyi mindennel van tele a fejem, intenzív volt a mai napom, majdnem végképp elhagytam a cuccaim, csodával határos módon sikerült megtalálni, és így nem maradtam iratok, pénz nélkül. Megadtam a barátságos szőke lánynak a tartozást, majd elváltunk, nem is láttam többet a forgatagban. Értelme sem lett volna ráakaszkodni. Valami bánthatta, nem egy vadidegennek fog megnyílni. Beültem inkább sörözni egy élő koncertre. Mindig ilyen voltam, feltaláltam magam társaság nélkül is. A birtok, ahonnan eljöttem, nem körülöttem forgott, az emberek élték az életüket, ha ott voltam, ha nem. Örökös álmodozóként senki nem vett komolyan, anya halála után tényleg nem tartoztam már oda. Akkor is lelépek, ha nem zavarnak el. Igen csúnyán hangzott nevelőapámtól, hogy ha mégegyszer meglát, egyenként fogja porrá zúzatni a csontjaimat. Ezt sem ő maga csinálná? Valahogy meg volt az az érzésem vele kapcsolatban, hogy csak végső soron piszkolná be a kezét, mindig megvoltak erre a megnyújtott karmai, amit piti alakok testesítettek meg.
Csakis ez lehet az oka, hogy magától értetődően hatódom meg a kedves fogadtatáson, tömöm meg a hasamat, öblítem le a finomsággal, és már dobom is be magam az ágyba. A zuhany most kimaradt, úgy véltem, amit hozzáér arcom a párnázhoz, már el is alélok, reggelre maradt volna a tisztálkodás, csak a kikészített fogkefét vettem használatba. A madárcsivitelés poszátára korlátozódik, s miután nem olyan vagyok, mint mindenki más, hogy háttérzajként észleljem, pontosan értek minden szót. Vajon miért sántult le az illető madárka nagybátyjának a faroktolla? A monológ közel negyven percen át tart, villogó casio órámon telik az idő, s én próbálok elvonatkoztatni, kizárni tudatomból a ma lefolytatott nem kevés beszélgetést. Valahol mégis beáll a vágyott képszakadás. Ki tudja mennyivel később valami rémeset álmodok. Valami polip kúszik ki az ágy alól, és az bizonygatja, hogy elraboltam a kicsinyeit. Jelenléte fojtogató, hiába mentegetőzöm, egyre nagyobb súllyal nehezedik rám.
Kinyitom a szemem, a nyomás azonban nem szűnik meg. Valahol összefolyt álom és a valóság. A kiáltástól összerezzenek, és ösztönösen felülök, bikából lefejelve a lány térdeit.
- Awww... – Hanyatlok vissza, nem tudom, hogy neki mennyire fáj, nekem kétoldalt minimum ördögszarvam fog nőni. Rátapasztom a tenyerem, éjszaka nélkül is csillagokat látok. Felkönyökölök, és élesztgetem a szemhéjaimat, hátha ki tudom nyitni ismét a pilláimat. Homály. Jó kemény csontú a csaj.
- Mondanám... hogy álmaid hercege, csak éppen én aludtam. Te készítetted ki a kedves ajándékokat? – Remélem lassan leszáll rólam. Most már egy fokkal élesebb a kép, a fejem még durván sajog.

Tárgy: Re: Mo szobája Csüt. 16 Okt. - 21:16

Solomon & Mo Mo

Nagyon élveztem az utcabált, Markkal szeretek időt tölteni, kellemes társaság és valamilyen fura okból kifolyólag még engem is képes elviselni, ami nagy szó, mert a bátyámon kívül nem sokan vannak ezzel így. Konkrétan egy kezemen tudom megszámolni azok számát, akikkel van egyáltalán kialakult kapcsolatom. Ott van Harry és Mark, mint haverok és mondjuk még Jenna, mint valami barátnőféle, de ennyi. Wei, Wei és Wei. Egyszerűen ilyen az életem. Már nem kesergek rajta, kinőttem azt a kort, amikor még hiányzott a gyerekkori pezsgő társasági – gyerektársasági – életem és az, hogy kedveltek is, mert üdítő társaság voltam és nem egy érzelmi fekete lyuk.
A bál után nosztalgiából jöttem csak vissza ide a suliba. Annak ellenére, hogy nem volt itt sem semmi felhőtlen és boldog – nem a hely tehet róla, hanem az életem – szerettem itt, s még mindig szeretek.
Szeretem az édességet, mindig szerettem. A sütit amolyan vásárfiaként vettem New Yorkban, tipikus vásári bóvli, egy évnyi cukormennyiséget viszek be vele a szervezetembe, de pont nem érdekelt. Egyszerűen megkívántam és kész, hát kellett szerezzek mellé egy kis művi zöld tea ízesítésű üdítőt is és így tértem vissza a régi – vagy mostani? Ez ügyben kissé zavarban vagyok – szobámba.
Nem voltam álmos, hát úgy döntöttem, hogy sétálok egy kicsit a birtokon. Nem nagyon foglalkoztam soha azzal, hogy meddig van kijárás és mi az az időpont, ami után már illene a szobában maradni. Útba ejtettem a szökőkutat is, hátha Jenna megint fel találta díszíteni, de csalódottan vettem tudomásul, hogy nem így történt. Mindegy, nem lehet mindig kutyavásár, sajnálom azóta is, hogy a rögtönzött nyári bulit kihagytam. De gondolom lesz még alkalom.
A szobába érve azonnal a villanykapcsoló felé nyúlok. Sötétben is ki kéne ismerjem magam, de a csodás memóriámnak hála mindig beleszaladtam abba, hogy elfelejtettem hol hagytam szét a vackaimat és belerúgtam a sötétben valamibe, szóval két alkalomnyi kislábujj-törés óta óvatos vagyok.
Először fel sem tűnik, hogy valami nem stimmelne, annyira leköt az azon való elmélkedés, hogy sose volt itt ilyen rend. A zenés holmimat hazavittem Shanghaiba és még nem szereztem be ide is pár kütyüt, így a föld mondhatni teljesen normálisan néz ki, nincs mindennel telepakolva. Szuper, tehát nem esem át semmin!
Öles léptekkel indulok meg az asztal felé, ahol a sütit hagytam és már nyúlok is bele a dobozba lelkesen, hogy aztán csalódottan biggyedjenek le ajkaim. Gyanakodva húzom össze magam, s lassan fordulok körbe a szobában, hogy aztán meglátva az ágyamban terpeszkedő alakot, előbújjon belőlem a vadállat. Óvakodva, lassan mozogva hasalok le, hogy kiszedegessem ágyam alól a baseballütőt – ajándék volt, fa testápolónak hívom, semmi másnak – majd egy hangos csatakiáltással ugorjak fel az ágyra, lehetőleg úgy helyezve magam, hogy talpaimmal ne Solomonra tapossak, hanem jobbról-balról mellé lépjek, terpeszben állva fölé. Az ütőt támadó tartásba helyezem.
- Ki vagy te és miért vagy itt? – üvöltök rá olyan átéléssel, mintha a szótárból az unalom szó jelentését olvastam volna fel. Pedig én mérges vagyok. Tényleg. Igazán!

Tárgy: Mo szobája Csüt. 16 Okt. - 8:41

Mo-Mo & Solomon

Ha van egy álmod, ne mondj le róla!

Ez az első napom az iskolában. A múzeumos körtúrát, az utcabált nem is igazán nevezhetem annak, hiszen itt még nem pakoltam ki, valamelyik vendégszobában hagytam mindent, de most hajnalban amikor visszatérek, olyan hihetetlenül fáradt vagyok, hogy miután kezeim közé kaptam gurulós börőndömet, útbaigazítást kérek az első szembejövőtől, de belőtt hajú sráctól, hogy merre vannak a hálószobáink. Kissé álmos vagyok ahhoz, hogy észrevegyem a sanda mosolyát, amint közli, hogy a másodikon. Jó magasra kell majd cipelnem a cuccot, de a kúriába kétlem, hogy engedélyezték volna, ha Bambikat hívok, és a hátukon hozatom fel a poggyászomat. Hatalmas ásítás kiséretében fordulok be a folyosóra, félúton kedvem lett volna otthagyni a bőröndöt, már alig bírtam el. Hát igen, nem úgy kellett volna kezdenem a dolgot, hogy már az első programra jelentkezek, és végigduhajkodom. Annyira nem is vagyok bulizós, jófiú módjára már viszonylag korán ágyba szoktam kerülni, most pedig lassan már jön is fel a nap. Nem is nagyon kérdeztem, hogy melyik lesz az én szobám, elég volt annyi, hogy balról a második. Fogalmam sem volt róla, hogy két folyosó is van, külön a lányoké, amin most éppen tartózkodom. Benyitok hát az ajtón, és fel sem kapcsolom a villanyt. (az ajtó valószinűleg azért van nyitva, mert a tulaj kiszaladt, és nem kulcsolta be) Több ágy is van, hát odahúzom az ablak alá a böröndöt, és elkezdem magamról ledobálni a ruhákat. Csak egy boxer marad rajtam. A kisasztalon észreveszek egy sütis dobozt, meg egy üdítős üveget. Nahát... Milyen vendégszeretőek itt. Pár percre ledobom magam falatozni, nagyjából félig csukott szemmel, s mire észreveszem, mindkettő tartalma kiürült, kissé éhes voltam. Intézek egy gyors fogmosást a fürdőben talált fogkefével, és bevetem magam Mo ágyába. Már alszom is.

Tárgy: Re: Mo szobája

» Violet szobája
» Dorothy szobája
» Serena szobája
» Jamie szobája
» Lucas kolesz szobája