Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Egy kicsit olyan, mintha valamiféle tudományos-fantasztikus filmből vették volna a világítás elrendezését és színét. Minden teljesen szabályos, de látszólag egy út sem vezet sehova.
/Első kör vége: július 9. szerda éjfél, addig annyit írtok és olyan sorrendben, ahogy nektek tetszik. Ha mesélői hozzászólás kell, kérlek szóljatok, hogy biztosan észrevegyem!/
Szerző
Üzenet
Játékmester
mutant and proud
Mesélő
Hozzászólások száma : 57
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Kedd 29 Júl. - 14:32
Az első néhány lépés után úgy gondolhatja a kicsiny csapat, korábbi támadóik már nincsenek a közelben. Egyedüli nyomuk a földön heverő elhasznált gránát, ami már nyilvánvalóan képtelen a további működésre. Rádiójuk egy darabig sistereg, ám alig tíz-tizenöt méterrel később abbahagyja. Ha valaki az átlagnál jobban ért az elektronikához, tudhatja az indokát, miért nem azonnal tett így kiszerelése után. Minden esetre a készülék nehéz, és nyilvánvalóan nincs hordozható áramforrása.
Haladtukban egyre inkább kezdik megszokni az automatikusan fel- majd lekapcsolódó folyosói világítást. Még ha kissé kísérteties is, ahogy tartanak a fénytelen ismeretlen irányába, mögöttük pedig mintha követné őket maga a nyers, élő és mohó sötétség. Kiegészülve egy kis furcsasággal...
Mintha távol, igen távol a folyosón valahonnan fény szűrődne ki. Egészen addig bizonytalan marad ez az érzet, mely a távolság miatt látomás és látás határán mozog, míg fel nem villan a vélt fényforrás közelében a folyosó néhány lámpája is.
/Mivel a találkozó is ezen a héten lesz, a körváltás ezúttal augusztus 3. vasárnap 14:00. Így azoknak is lesz egy kis ráadás idejük, akik egész szombatjukat szocializálódással töltik./
Ahogy figyelem Kayley babrálását mint derült égből a villámcsapás hatol belém a gondolat, hogy van megoldás a kis problémánkra. Határozottan lépek arra a helyre ahol elviekben az a kis dobozka van, amiben biztosan találunk olyan szerszámokat, amivel a rádiót kiszabadíthatjuk a fal fogságából. Míg a doki öltözködik mi ketten lányok egy kis erőlködéssel igaz, de csak kimentjük a kis kütyüt, ami végül nálam landol. Engem ez csöppet sem zavar. Örömmel tekergetem, meg kapcsolgatom a dolgokat és én is abban bízom, hogy egyszer csak majd lesz valami jel, ami talán a segítségünkre lehet. A pasas gúnyos megjegyzésére inkább nem reagálok semmit, de az már jobban zavar, hogy elkezd nekem parancsolgatni. Na álljunk már meg egy pillanatra. Komolyan ennyire idióta? Nem fogja fel, hogy össze kell fognunk és nem a másikat bántani? -Tudja mit! Ha annyira zavarja a társaságunk akkor elszakadhat tőlünk. Eddig maga nélkül is jól elboldogultunk.-Mondom halálosan komolyan, majd végül megmutatom, hogy mit is kellene megnyomnia az ajtó mellett a falon. Mielőtt én is utánuk mennék a folyosóra kezembe veszem azt a könyvet, ami a segítségünkre volt. A földön heverő gránátokat én is megpillantom. Az egyiket kezembe is veszem. Hátha van valami rajta, de akár még a későbbiekben jól is jöhet. Telepakolt kezekkel indulok meg a kis csapat után. A falakat én is sokkal nagyobb odafigyeléssel vizslatom. Ha esetleg találok egy hasonló ajtónyitó „gombot”, akkor megállok, de mielőtt megnyomnám azt szólok a többieknek. Természetesen közben próbálkozom a rádióval is, nem feledkezem meg róla.
Figyelem, ahogy a doki felküzdi magára a ruhákat, vagy is ez azért túlzás, inkább csak hébe-hóba odanézek futólag, és nagyon igyekszem nem tenni sem valami kellemetlen megjegyzést, sem valami olyan tekintete villantani, ami esetleg bántó lehet. Nem azt mondom, hogy tökéletesen sikerül, de foglalkozom inkább a rádió falból kiszerelésével - kibarmolásával igazából - helyette. Hamarosan tehát az is meg van és mivel a pisztoly marad nálam a rádió Juliehoz kerül, aki minden bizonnyal időnként tekergeti aktívan a frekvenciakeresőt, meg nyomkodja a bekapcsoló gombot is, hátha sikerül jutni valamire, hátha találunk valami használható adást, vagy is ő, de közös érdek, hogy kiderüljön, hol a fenében is vagyunk. Kiérve a pisztolyt készenlétben tartom és a gránátdarabokkal már nem nagyon foglalkozom, hiszen már nem hiszem, hogy újra el találna sülni, viszont figyelni kell innentől, hogy véletlenül se kapjunk egy újabb ilyen meglepit az arcunkba. Nem lenne valami kellemes élmény. Fogalmam sincs, hogy miért vagyunk itt és mire jó ez a hülye játék, de hát akkor előre, időnként azért félkézre fogva a fegyvert nézegetem a falakat, hogy találunk-e valami újabb kapcsolót, ami netán kinyit egy újabb ablakot és figyelek baromira, hogy nem hallunk-e lépteket, hátha sikerül előbb felfedezni, ha jön valaki, mint ahogy ideér. Még az is megfordul a fejembe, hogy én is mezítlábra váltsak, mert egyrészt nem törné rommá a lábam a cipőm, másrészt halkabbak lehetnénk, de végül elvetem az ötletet, félek tőle, hogy nem ezen fog múlni a boldogulásunk.
Valóban nem az ő méretére szabták a gúnyákat. Pedig nincs semmi átlagtól eltérő fizikumában, csupáncsak férfi. És igen nagy darab nő ruhájának kellene lennie ami passzolhatna rá kényelmesen. Azért beéri ennyivel is. Feszülős, de legalább jól kidobja alakját. Bókája, alkarja kilóg, és hasa is kikandikál a póló alól úgy köldök vonalig, de átmenetileg megteszi. Legalább a szösziknek nem kell szörnyülködniük meztelen és nedves testének látványában. A lábbeliket ellenben elveti. A kényelmetlen bakancs csak ártana és fájdalmat okozna lábfejének, s a papucs sem ér sokat, állandóan figyelnie kellene arra, hogyan lép. Így marad mezítláb. A folyosó padlói úgy is kényesen tisztának tűnnek, remélhetőleg a továbbiakban sem fog előfordulni, hogy tüske vagy más szúrós dolog legyen rajta, s abba belelépve szerezzen nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket. Mert képessége ellenére nem sebezhetetlen, s nem is gyógyul egyik pillanatról a másikra. A katonai zubbonyt is magára ölti. Nem túl magas rang szerepel rajta, de legalább tiszti. Tulajdonosa tehát tanult ember, egy katonai akadémiát biztosan elvégzett. Meg tisztként parancsolhat az altiszteknek, ami még előnyös is lehet a továbbiakban. Úgy sem áll tőle távol a hatalom gyakorlásának módozata. Eme ruházat is kissé szűkös, de legalább kinéz valahogy. Ha sapkát is talál hozzá azt is fejébe nyomja. Majdnem megfelelő az álca, csak az a fránya bakancs… Még egyszer kezébe veszi elgondolkozva, hogy miképpen is tudná felvenni. A fájdalmat még csak elbírja, de félő, hogy deformálódni fog lába. - Ki a francot érdekel! – hajítja a sarokba a pár cipőt. Ha kiszúrják, kiszúrják. Nem izgatja. Van elég töltés benne ahhoz, hogy megvédje magát. Csak ne keljen újfent altatógázt szipuznia. Nem húzza fel magát azon, hogy ő nem kap semmit sem a szösziktől. Mindene meg van ami kell, főleg elhatározottság. Hagyja hadd babráljanak a rádiókészülékkel. Még ha hordozható eleme nincs is, azt meg tudja oldani. Persze csak diszkréten. Meg sokkal jobban jön ki az, ha hozzá fordulnak segítségért. Némi elégtételt kaphatna korábbi szúrós megjegyzéseik fejében, mikor is még holmi éjjeli tündérkéknek vélte a szösziket. A gáztámadás óta egyértelmű számára, hogy szó sincs erről, s most már kellő komolysággal áll az immáron számára is egyértelműen zavarossá vált helyzethez. Bármilyen eredményre jussanak is a szöszik, ő bizony a továbbállás gondolatát viszi tett formában. Magyarán kinyitja az ajtót. A megpillantott gránátmaradvány láttán visszahőköl, ám mivel újabb vegyi gáz nem szabadul fel megnyugszik, s óvatosan kilopódzni igyekszik a helyiségből. Körülnéz, keresve azt az irányt amerről jöttek, s azt amerre még nem jártak és vélhetőleg menniük kellene tovább.
Tiszta adás továbbra sincs, így a kommunikáció a külvilággal még várat magára. Minden esetre időről időre egy-egy kevésbé sistergő pillanat előfordul. Ebből arra következtethet a kicsiny társaság, hogy bizony van valahol hatótávon belül másik alkalmas eszköz, amivel szintén adást keresnek. Ha ők maguk is tekergetik a frekvenciát állító gombot, gyakoribbá válik a jelenség. A rádió kapcsán eszébe jut Juliettenek, hogy korábban látott egy kisebb szerszámos ládát. Annak segítségével már ketten kissé erőlködve, de sikeresen kiapplikálhatják a rádiót a falból.
Zane nagy nehezen magára erőlteti a pólót és egy nadrágot. Akad a közelben egy bakancs és egy papucs is. A papucsról hátul lelóg a sarka, a bakancs pedig rendkívül szorítja lábát. Járni még tud benne, de biztosan súlyos mértékben sajogni fog akár már perceken belül is, ha így tesz. Rangja szerint az illető hadnagy lehetett. Avagy lehet. Jelen állapotáról semmit nem tudnak hőseink ugyebár.
Ha úgy döntenének, hogy kinyitják az ajtót, üres folyosót találnak. Kinti követőiknek egyetlen mementójául mindössze az elhasznált füstgránát szolgál, ami még mindig a padlón hever.
/Körváltás: július 28. hétfő 19:00 Kérdés esetén szokásos módon a megfelelő topicban vagy pmben nyugodtan lehet kérdezni./
Oké, tényleg fellélegzem, amikor válaszol. Állatira nem tetszett volna annak a lehetőséget, hogy mindent ledobál itt előttünk és értékelem, hogy végre eljutottunk arra a szinte, hogy már nem gondolja azt, azért vagyunk itt, hogy őt... szórakoztassuk. A helyzet legalábbis elég egyértelműen nem tűnik szórakoztatónak, csak mintha ezt egy kicsit lassabban fogta volna fel nálunk. Ahhoz már csak drukkolhatok, hogy találjon magának valami használható ruhát és persze addig vacakolok a rádióval, mert hát na... annyira azért nem érdekel a pasas, hogy azt figyeljem hogyan vetkőzik, meg öltözik is jó kedvében. A kaján vigyort kiszúrva csak a szememet forgatom és inkább foglalkozom Juliette-tel. - Őszintén szólva nem hiszem, hogy barátkozni akarnának, miután füstbombát, vagy mit dobtak ránk. - elhúzom a szám egy pillanatra, majd végül csak rászánom magam, hogy felálljak az ágyról. Az már sokkal nehezebb elhatározás, hogy a cipőmet is felvegyem, pedig muszáj lesz, mezítláb nem akarok szambázni, de hát nem éppen hosszú felfedezésekhez öltöztem, ez van. A rádió, amennyiben eltávolítható azért a falból, annak ellenére, hogy onnan nyeri az energiát, akkor hoznám magammal, ha nem, akkor még azért kicsit próbálok állítgatni rajta, tekergetni, találni valami használható sávot, ahol bárki vissza szól, netán... a kinti fickók frenkvenciáját, az se lenne rossz. Végül ha ki lehet szedni a falból, akkor Juliette kezébe nyomom a pisztoly átvétele után. - Időnként próbálkozz, kapcsold be, tekergesd, hátha. - a pasas nem szimpatikus nekem, szóval nem szívesen adnám neki a rádiót. A pisztoly mellett viszont nem igazán férne el nálam, szóval irány az ajtó. Csak biccentek, hogy amennyiben tényleg ki tudja nyitni, akkor próbálja meg. A gúnyos megjegyzést meg figyelmen kívül hagyom, azt hiszem még akkor jár jobban a doki. Szépen marokra fogom a fegyvert, kibiztosítom és célra tartok. Ha még bekukkantana valaki az ajtón, azért mégse tűnjünk úgy mind három szedett-vedett és végtelen idegen.
Lassan magához térve veszi fel a szőkék beszédfonalát. Egyenlőre nem szól közbe, eléggé lefoglalja az, hogy nedves ruházatát eltávolítsa magáról. Még a nadrágot is. - Hölgyem, - intézi szavait Szöszi1-nek – természetesen alsónadrágon fent marad. Bár nem lesz kellemes. Tisztába vagyok azzal, hogy valami megmagyarázhatatlan megtévesztés áldozatai vagyunk. – ezen közben megszabadul a nadrágtól is, ami szintén a szék támláján landol. A pisztoly kérdése is eldőlt. Nem neki kell vigyáznia rá. Nem is szeretné. Ott van a teste, az már magában egy sokkalta erősebb fegyver, egy pisztolyhoz képest. Ezért is kell titkolnia. De jól van ez így. Szöszi2 megemlíti, hogy valami ruhákat talált. Végül is ő sem szeretne így maradni, elég hűvös van, energiáját meg nem fűtésre szeretné elpazarolni. Így odalép a ruhásszekrényhez. - Rendben. Csak a hölgyek kedvéért. – ereszt meg azért egy kaján vigyort, így is szívatva a szösziket. Elkezdi vizsgálni a ruhatárat. Határozottan kis méretű, de talán magára tudja préselni a pólós és a nadrágot. Legalább fehér. Felsőnek ellenben a katonai egyenruhát választaná. Valahogy most nincs hangulata munkaruháját felölteni. Először is megvizsgálja milyen jelzésformák vannak rajta. A rangjelzés kinézete, hogy a ruha tulajdonosa milyen alakulatnál szolgálhat. Nem jellemző a szimpla terepszínű ruha viselete. Hacsak nem titkos bevetésre mennek. De a helyiség valóban hálószobának tűnik, így az egyenruhán mindenféle jelzésnek kell lennie, még ha név nincs is rajta. Nehogy összekeverjék a bakát a százezredessel. Valami lábbelit is keres a szekrény aljában. Nem szívesen trappolna mezítláb a folyosókon. Akárhogy is sikerül felöltözködnie, ideje bekapcsolódnia a munkába. A két szöszi már felderítette a terepet, így ő nem fogja ismét. Szöszi1 a rádióval próbálkozik. Hasztalannak gondolja, de hadd csinálja, legalább addig is leköti magát valamivel. Szöszi2 említ valami ajtónyitó szerkezetet. Az sokkalta inkább megfogja figyelmét. - Nem értem miféle hangokról tetszik beszélni. Most is hallja? – kérdi enyhe gúnnyal hangjában. - Jobb lenne inkább tovább indulnunk. Hangok ide vagy oda, bizonyára nem szeretnének ebben a szobában leélni az életüket. Szóval, ha tudja, miképpen lehet kinyitni az ajtót, kérem ne habozzon! – hangja határozott, parancsoló hangnembe váltott.
Juliette Betranche
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Reese Witherspoon
Hozzászólások száma : 98
Kor : 36
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Kedd 22 Júl. - 23:08
A pasas a zuhanyzóból csurom vizesen mászik ki, ami nem is lenne baj, ha nem kezdene el nekivetkőzni. Értem én, hogy nem kellemes a vizes ruha, de mégis mit akar velük csinálni? Megvárja a kis szobában míg meg nem száradnak? Ez elég ostobán hangzik. -Bár ezek inkább női ruháknak tűnnek, de hátha valami jó lesz magára is.-Mutatok a ruhás polcokra. A katona egyenruha talán nagyobb eséllyel megy rá a palira, de amíg meg nem próbálja nem tudhatjuk meg a kérdésre a választ. Mindenesetre én inkább nem foglalkozom tovább vele. Az jobban izgat, hogy találjak valami segítséget a kijutáshoz, így a könyvekről nem is mondok le, amit úgy tűnik helyesen tettem. Az egyik történetében valami különös ajtókról írnak így közelebb is megyek a mienkhez, mert úgy tűnik van valami hasonlóság a kettő között, majd alaposabban szemügyre veszem a körülötte lévő falat. Csak ekkor veszem észre azt a részt az ajtó mellett. Még nem nyúlok hozzá. Nem lehet tudni, hogy kint mi vár ránk. Nem biztos, hogy itt nem vagyunk nagyobb biztonságban. Bár az is igaz, hogy örökre nem maradhatunk bezárva, főleg nem egy ilyen kanos fickó mellett. -Azt hiszem tudom, hogy hogyan lehet kinyitni az ajtót, de még várnék egy picit vele. Ha azokat a hangok igaziak voltak lehet, hogy még mindig kint vannak.-Ha beleegyeznek az ötletembe, akkor a jegyzetlapokat is a kezembe veszem. A pisztolyra akad szerencsére jelentkező, így rögtön a másik hölgy felé nyújtom azt a tárakkal együtt. -Nem akarom megbántani, de a jelek szerint Kayleynek több tapasztalata van az ilyen fegyverekkel, de reménykedjünk benne, hogy nem kell majd használnia.-Ezt természetesen a dokinak címezem. Egy férfi kezébe illene adni egy ilyen tárgyat, de ha jól értelmeztem a mondanivalóját ő sem tud nagyon célozni vele. Természetesen közben figyelem a próbálkozást a rádióval is. Vajon lesz valaki, aki meghallja Kayleyt, vagy továbbra is csak a sistergő hangokat fogjuk hallani?
Játékmester
mutant and proud
Mesélő
Hozzászólások száma : 57
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Hétf. 21 Júl. - 2:57
A könyvek olvasása több szempontból is hasznosnak bizonyulhat. Egyrészt úgy tűnik, a környékükön még sok írószerszámot és jegyzetlapot is találni. Biztosan megihlette az irodalmárok elrugaszkodott jövőképe a ma tudósait is. Ugyanakkor egészen érdekes történetbe sikerül Juliettenek belelapoznia. Valamiféle űrhajóról szól, ami úszkál a végtelen űrben, hogy felfedezze azt. Akadnak rajta mindenféle különös lények, felemelkedő, kilincs nélküli ajtók, turbóliftek, és egyéb hasonló furcsaságok. Az ajtók általában automatikusan nyílnak ki, vagy a mellettük lévő lapocskát nyomják meg, hogy kinyíljon. Hogyan, hogy nem ezen ajtó mellett is van egy hasonló, leválasztott tenyérnyi falrész. Az viszont már egy érdekesebb kérdés, hogy a korábban odakint surrogó csizmák tulajdonosai a közelben vannak-e még. Egyáltalán mennyiben lehetnek tisztában helyzetükkel? Hiszen sűrű füst volt, mikor ők szabályszerűen beestek a szobába. A rádió sistereg, ahogyan azt szokása. Egyik tekerő a hangerő, másik pedig a frekvenciaszabályozó. Erre bárki rájöhet, aki egy minimálisan is ért a rádiókhoz, avagy látott már ilyet működés közben. Az biztos, hogy ez a készülék valahonnan a falból veszi az áramot a működéséhez, ahová be is van építve. Az is bizonyos, hogy rögtön bekapcsolás után még semmiféle adást nem fog. Ellenben rendkívül lelkesen sistereg, és csakis a beszélőgomb lenyomásakor tart szünetet ezen tevékenysége közben.
Talán csak álmodom, és ha megpróbálom ezt elhitetni magammal, akkor esetleg még valósággá is válhat... vagy nem, mert lassan igazán vége lehetne. A pasas irritál, erre még ki is dől, aztán meg se ismer minket, bár legalább nem valami rémes ötlettel jön az ággyal kapcsolatban. Úgy látom elég rosszul van ahhoz, hogy legalább ez ne merüljön most fel benne, úgyhogy nem foglalkozom a ténnyel, hogy bevágódik a zuhanyzóba és konkrétan magára nyitja a vizet. Talán valami halvány késztetésem van rá, hogy szóljak neki, esetleg nem ez a legjobb ötlet, de... van most elég bajom és egyébként se jutna el addig az info, mielőtt még megnyitja a csapot, tehát édes mindegy, nem töröm magam. Keresgélek, legalábbis hevenyészetten, végre megszabadulva a cipőmtől, mert a lábam tropára ment, nem kicsit. - Remek... akkor tuti, hogy valami félreértés lesz itt. Szóval, ha bárki hall minket, akkor engedjen ki szépen! Nincs semmi okuk sem itt tartani! - mert az már sejthető, hogy ez nem egy hecc és hogy kihez beszélek? Talán van valami kamera, vagy ki tudja. Semmiről sincs fogalmunk itt, akkor hát mégis mi a fenét kéne kezdenem az egésszel? Még az is kész csoda, hogy nem sikerült totálisan kiborulni, pedig isten bizony nagyon közel vagyok hozzá. Morcosan túrom fel inkább az ágyat. - A füst miatt hallucináltunk volna a hangokat? Azt azért csak nem. - bár ki tudja, nem vagyok füstgránát szakértő, ahhoz viszont már jobban értek, amit a doki kezd el csinálni. Na nem úgy értem, hogy jó vagyok vetkőzésben, csak láttam már pasikat vetkőzni... nem, ez sehogy se jó megfogalmazás. Mindegy a füstgránátokhoz képest sok mindenhez jobban értek, maradjunk ennyiben. Mindenesetre a rádiót, amit sikerül lelni magamhoz veszem, aztán komótosan töltök magamnak egy pohár vizet, ha már úgy fest minden van itt a doki meg inkább elment zuhanyozni. Nem vagyok szemét... maximum egy kicsit a kezdeti félreértései miatt. Csak akkor akad kissé fenn a szemöldököm, amikor tovább vetkőzik. - Kérem mondja, hogy egy pont után abbahagyja... - és úgy értem az a pont ne az legyen, amikor már nem maradt rajta semmi. Szinte már kérlelően nézek Juliette felé, azt mondta talált ruhákat, passzoljon egyet át neki, de izibe, mielőtt tényleg minden lekerül a fickóról. A pisztolyra csak halkan sóhajtok egyet és végül a kezem kinyújtom, ha más lelkes vállalkozó nincs. - Volt egy pasim... rendőr és lelkesen tanított lőni, szóval ha nem akarja mindenképpen valaki más magánál tartani... - akkor esetleg tudok bánni vele, még a célzás se megy rosszul. Néha csak kapóra jön, ha az ember nem minden áron a több éves kapcsolatok híve. Közben persze azért elszórakozom a rádióval, ha valaki nem jelzi, hogy ő ebben sokkal hozzáértőbb. Gondolom az alap a bekapcsolás, lehet egy gomb, amit nyomni kell, amikor beszélsz, úgy szokták a filmeken is. - Hahó... vétel... valaki? - fogalmam sincs, hogy egyáltalán elérem-e legalább, hogy sercegjen, nem vagyok rádiós szakember, rádiós pasim sajnos pont nem volt.
Friss, hűsítő éltető víz. Csak baromi hideg. Egyből elfogja a didergés, még ha fel nem is sikolt. Ő nem egy szőke nő, hogy sikongasson. Eltárolt energiájának egy részét hővé alakítva sugározza ki, hogy míg meg nem találja a csapot addig se fagyon le nemesebbik testrésze. Észhez térve újra minden világossá válik számára. Igaz, ájulásának körülményei kicsit még ködös, de tudja már hol van. Magabiztosan, noha teljesen elázott gúnyában lép ki a zuhany alól. Elázott zakójából, nadrágjából csak úgy csöpög a víz. Más körülmények között csak felmelegítené magát, így szárítva meg gúnyáját, de nincs bizalma a szőkék iránt. Rejtve használta mindig is képességeit, úgy most is. Nem maradt más hátra csak az emberi megoldás. Dr. Zane fogja magát és elkezd levetkőzni. Először fehér zakóját veti le a székre. Ezt követi körülményesen kibogozott csokornyakkendője. Bíbor virágként húl az asztalra. Cipője, s vele a zokni nem jut feljebb, a padlón maradnak. Kelletlenül kezdi el kigombolni ingét. Közben persze hallgatja Szöszi2-öt, ki a helyiség felderítésével foglalkozik. Helyes, helyes, addig sem neki kell dolgoznia. - Egy pisztolyt mindenki tud használni. Csak pontosan célba lőni vele nem. – jegyzi meg nagy szakértelmet mímelve. Kamaszkorában volt kezében fegyver, s betépve nemegyszer lődözött vele konzervdobozra, kukára, kiscicára, mikor éppen mi jött vele szembe az utcán. Ezen tudományos ismereteit ennél tovább nem fejlesztette. Minek neki fegyver, mikor ő maga a fegyver? De ha jobb jelentkező nem lesz, hát ő bevállalja. Valakinek oltalmaznia kell szegény elveszett szőkéket. Közben inge is landol a szék karfáján, s keze máris fehér övének kioldásánál tart mi nadrágját tartja fenn férfias derekán.
Miután nagy nehezen sikerül a fickót felpakolni az ágyra már meg is kezdem a kutatást. Nem szeretnék ölbe tett kézzel várni arra, hogy történjen valami. Nagyon is reménykedem abban, hogy találunk itt valamit, amin elindulhatunk, bár ha ez egy eltervezett kis akció biztosan mindenre odafigyeltek és nem fogják a szoba kulcsát bent hagyni. A nagy keresgélés közben természetesen itt is találni pár gombot, amit nagy kíváncsian meg is nyomok, de túl érdekes dolog nem történik, bár ki tudja…Lehet, hogy a későbbiekben nagy jelentőségük lesz. Folytatva a nézelődést megtalálom a ruhadarabokat. Alaposan vizslatom meg őket. Ha esetleg van zsebük abba is belenyúlok, majd a többiek felé fordulok. -Lehet, hogy valami katonai bázison vagyunk…vagy valami titkos katonai kísérleti labor.-Mutatom meg nekik az orvosi majd a katonai öltözéket. Ha ez együtt van jelen helyzetben nem jelenthet valami jót. A könyveknél is eltöltök egy kisebb időt, főleg a sci-fi részlegnél. Bele-bele lapozgatok, elolvasom a rövid leírásokat hátha találok valami hasonlóságot a történetek és a jelenlegi helyzetünk között. Közben az őrült fickó is magához tért. Elég rendesen beverhette a fejét, ha már arra sem emlékszik, hogy hol vagyunk. Azzal nem igen foglalkozom, hogy vízért imádkozik. Majd talál magának, különben is ott a másik hölgyemény. Úgy is „jól” kijönnek egymással. -Igen én is hallottam valami csoszogáshoz hasonló hangokat, de lehet, hogy csak a füst miatt volt nem?-Bár jelen helyzetben már semmiben sem lehetünk biztosak, még abban sem, hogy élve kijutunk innen. Miután a könyvekkel végeztem folytatom a keresgélést és ekkor találok rá a fegyverre. Nem ijedek meg tőe és kezdek el hisztizni. Inkább elgondolkozom. -Találtam egy pisztolyt. Valaki esetleg tudja használni? Lehet, hogy a későbbiekben nagyon is jól jönne nekünk!-Én még sosem fogtam ilyet, így inkább nem vállalnám be a feladatot. Leginkább a dokinkra célozgatok itt, hiszen mégis csak ő a férfi, vagy mi.
Juliette sikeresen körülkémlel a szobában. Talál néhány gombot, amivel hideg és meleg levegőt lehet befúvatni a helyiségbe. Többféle öltözék is a szeme elé kerül. Ezek nagyobbik része orvosi- illetve laborköpeny, valamint ehhez passzoló fehér nadrág, illetve alá felvehető fehér póló. Akad egy katonai egyenruha is, rangjelzéssel. Mindegyik öltözet egy kisebb termetű, vélhetően női személyre passzol. Névtáblát, vagy efféle információt nem találni a tulajdonosról. Van ellenben egy könyvespolc, ahol tucatnyi orvosi könyv mellett néhány huszadik század eleji sci-fi regény is található, karöltve pár kortárs darabbal. Végül, de nem utolsó sorban pedig egy pisztoly kerül a keze ügyébe. Szolgálati fegyver lehet, tartozik hozzá egy tok és két tár is. Természetesen üres állapotban volt elhelyezve az egyik fiókba.
Zane hamarabb jut vízhez, mint elsőre hitte volna. Bár az is igaz, hogy egy kicsit másképp, mint azt eredetileg tervezte. Ahogy belép a zuhanyfülkébe, az becsukódik mögötte, a víz pedig folyni kezd. Némi matatás után megtalálja a víz hőmérsékletét állító gombokat, addig viszont sikításra késztetően hideg víz zuhog a nyakába. Egy biztos, az élmény tökéletesen magához téríti. Arról nem is beszélve, hogy kimossa szeméből és ruhájából a könnygáz maradványait, így már megnyugodnak szemei és orra is.
Kayley megtalálja az ágy mellett a helyi rádióféleséget, ami ha látott már kézi rádiót, akkor leginkább egy rendőrségi vagy mentős cb rádióhoz hasonlítható. Van itt egyébként minden, pohár, vízforrás, komfort légbefúvók, kislámpa, és többféleképpen állítható szögű és magasságú ágy.
Ez a karszúrásos terelés bejött, látva, hogy a hölgyek is megnézik magukat. Áldja eszét, hogy volt mivel elterelni magáról a figyelmet. Szöszi1 ellenszenvére pedig csak legyint magában. Majd jobban lesz. Ellenben ez a sok fecsegés, főleg valami Indián Jónásról kezdi idegesíteni. Ezt egyedül arcának mérges rezdülései jelzik, egyébként nem szól semmit, mondhatni csöndben van a történtek után. Legalább Szöszi2 is szótlanul rója velük útját. Energiaáramoltatást csak akkor lehet látni, ha valaki Zane bőre alá be tud nézni, mert testén belül történik a folyamat. Igen alaposan igyekezett mindig is elrejteni képességét és ritkán demonstrálja erejét nyilvánosan. Most is csak a végszükséglet esetére készült fel. Egyenlőre csak a fokozatosan bekapcsolódó lámpák jelzik útjuk változatosságát. - Mozgásérzékelős. Remélhetőleg csak lámpákat kapcsol be és olt ki, csapdát nem aktivál. – utal Indiana Jonesos megjegyzésekre. Mindegy csak energia legyen. Addig nincs baj. De ez a hirtelen feltűnő gránát… - Vigyázz! – kiálltja el magát, de mielőtt bármit is tehetne letüdőz egy jó nagy adagot a feltörő gázból. Eszméletét előbb veszti el, mielőtt testnedvei feltörhetnének lukain. Végre kialudhatta magát. Végső soron ő járt a legjobban: pihen, napozik, megússza a szőkék vihorászását… sőt, még az ágyra is felteszik. Már csak egy kis betakargatás és a jó éjt puszi hiányzik a tökélyhez. A mennyben lenne? Erős fényre nyílnak fel pupillái. Testének mocorgása jelzi lassú felébredését. Íriszei lassan megszokják a fényt a jól eső pihenést követően. Fejét fölemelve nézz körbe: - Hol?... Mikor?... Maguk kik?... – kótyagos a feje, mint egy kiadós ivászat után. Csak sokkal intenzívebb a fejfájás. Kicsit forog is a világ, szája is kiszáradva. Utóbbi sokkal jobban zavarja, így másnapossághoz hasonlatos enyhén bizonytalan mozgású állapotban kell fel az asztalról. - Vizet! Vizet! – hörgi zombi módra s előre nyújtott karokkal kapadozik, meglehet belekap egyik-másik szőkeségbe. Valami ismeretlen erő, vagy csak az orra, a zuhanyzófülke felé tereli. Ha van csap is úgy már csavar, s ha víz is jön akkor nyeli az értékes nedűt, mint sivatag nagy zápor idején.
Kayley Sparks
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Szer. 16 Júl. - 9:24
What the hell?
Kitartóan haladunk tovább az új folyosón. Hát nem mondom, hogy ezt a kis túrát terveztem be mára, de csak nem tehetem meg, hogy ledobom magam a földre és hagyom az egészet a fenébe, pedig egy idő után már igazán közel vagyok hozzá. Sajog a lábam, ezt a cipőt nem távgyaloglásra tervezték, rohadtul nem! Aztán jön a kattanás, az apró tárgy a földön, majd... heves káromkodás közepette köhögök és dörzsölöm a szemem, ahogy a maró füst utat talál minden létező nyíláson, ahogy csak be lehet jutni a szervezetembe. Sikerül nagy nehezen letaperolnom Juliet, néhol a falat, mire végre egy újabb kattanó hangnak hála felnyílik egy ajtó, és tántorogva sikerül beevickélni rajta. A puffanás hangja is csak késve jut el hozzám, és amikor már csak a vörös szemem marad, de legalább már látok valamit, akkor fogom fel, hogy a gazdája az irritáló pasas, aki elterülve fekszik a földön. - Remek! - összeszorítom a szemem, hogy a maradék könny is távozzon, aztán jöhet még egy kis maszatolás. El se merem képzelni, hogy hogyan festhetek most. Mint valami elbarmolt panda körülbelül, hála a szétfolyt és maszatolt sminkemnek és persze nincs itt a táskám, meg a kézi tükör sem. Na és itt sikerül kiszúrni az ágyat, és jut el hozzám Julie nevetése, no meg a szavai is. Egészen kevésen múlik, hogy ne törjek ki én is valamiféle egészen hisztérikus nevetésben, de végül csak a döbbent pislogás marad helyette. - Ez... ez tuti, hogy valami... valami hülye átverés, ami baromira nem szórakoztató! - az utolsó szavakat szinte már kiabálom. Jó, hát attól, hogy visszafogtam a hisztérikus nevetést, attól még baromira ki vagyok bukva. Nem bírom a kandi kamerát, ha pedig ez nem az... akkor még rosszabb a helyzet. Azért azt én is nagyon remélem, hogy a doki nem dobta fel a pacskert, mert nem venném jó néven, ha egy hullával lennénk összezárva, ez tuti. Úgy fest, hogy nem, különben már tuti, hogy a másik szőkeség sikítozva omlana össze, vagy az csak az én reakcióm lenne? A szavaira csak bólintok és közelebb lépek. Talán, ha ő a vállai alá nyúl, én pedig a lábait fogom meg, vagy fordítva - tök mindegy -, akkor elérhetjük, hogy az ágyra feltornázzuk, bár jó eséllyel így sem lesz egyszerű. De az tuti, hogy ha közben felébred és az lesz az első, hogy szóvá teszi, hogy mennyire lát be a felsőmbe, miközben a lábával kínlódok, akkor minimum felpofozom, de legalábbis leüvöltöm a fejét. - Te is hallottad kint a lépteket, vagy csak én hallucináltam oda? - komolyan volt valami surrogó hang, meg amúgy is honnan jött az a füstgránát, vagy mi az anyám? Ha a dokit sikerül felküzdeni az ágyra, akkor fáradtan roskadok le a szélére és tolom le a lábamról a magassarkút. Fájnak az ujjaim, fáj a talpam és... nem akarok itt lenni! Julie amúgy is kutatóba ment át, miért találnék én többet, mint ő? Maximum szemezek a hellyel, körbenézek, és az ágyat tapogatom körbe. Mit tudom én... csak, lusta vagyok felállni.
A doki utasítására én is megnézem a karjaimat, hátha látok valami szúrást rajta, de igazából teljesen mindegy szerintem, hogy hoztak minket ide. Jelenleg már csak az a fontos, hogy kikerüljünk innen. A kérdésemre nem igen kapok választ. Ezek szerint nem találták túl jó ötletnek, bár ha már semmivel sem tudjuk a folyosókat megkülönböztetni gondoltam mégis csak célszerűbb egy irányban haladni, mint össze-vissza. A séta során ezernyi gondolat száguldozik át fejemen. A tekintetemmel folyamatosan a falakat, a plafont vagy éppen a padlót szemlélem. Valaki nagyon eltervezhette ezt az egészet, de még mindig nem értem, hogy miért pont mi? Mi közös lehet bennünk? Ám ezen nem tudok sokáig agyalni, mert hála (vagy sem) Kayleynek egy új út tárul elénk. A mostani tanácsomat megfogadva a doki már el is indul a folyosón. Értetlenül figyelem ahogy kezeit maga elé helyezi, de nem teszem szóvá. Biztosan csak elővigyázatosságból teszi azt. Utolsóként lépek be a folyosóba. A mozgásra gyúló fények még titokzatosabbá varázsolják ezt a helyet (jelen esetben nem pozitív értelemben) és valóban kezdem úgy érezni magam, mint egy jó kis kalandos filmben, vagy akár éppen valami morbid reality showban. Ahogy átsuhan ez a gondolat a fejemben már el is kezdem figyelni a sarkokat kamerák után kutatva. A keresgélésemből egy kattogó hang zökkent ki. Csak egy pillanatra látom meg a gránátszerű tárgyat, amiből hirtelen nagy sebességgel füst kezd kiáramlani. Nem telik el sok idő és az anyagnak köszönhetően köhögésbe kezdek, és végül a látásom is egyre homályosabbá válik. Kezeimmel tapogatózva próbálok valami támaszt, kiutat keresni. Néha sikerül valakit megtalálnom. Az érintés alapján a másik szőke leányzó lehet az, de nem esküdnék meg rá száz százalékig. Nem tudom, hogy miattam, vagy más miatt, de egy újabb ajtó nyílik meg előttük. Nem hezitálok sokat azonnal belépek oda abban a reményben, hogy ott tiszta levegőnk lesz. Egy halk puffanás, majd az ajtó záródik. Kezeimmel a szemeimet kezdem el dörzsölni, próbálok nagyokat pislogni és valamit kivenni abból, hogy hol is lehetünk, de végül csak percek múlva kezdek el tisztán látni. Ahogy megpillantom az ágyat kissé felnevetek. Ezt nem hiszem el! -Mégis hol a büdös életben vagyunk? Kezdem azt hinni, hogy igaza van…-Csak ekkor veszem észre a földön fekvő dokit. Egy lépéssel máris mellette termek és megfigyelem, hogy még lélegzik e. Megnyugodom ahogy megpillantom, hogy mellkasa fel-alá mozog. -Talán fel kéne tennünk az ágyra…-Egyedül nem menne, de ha Kayley nem akarja valahol azt is megértem. Mindenesetre ha segít nekem felpakoljuk őt az ágyra és csak ez után kezdek el alaposabban is körülnézni. Megnézem a falat, hogy van e kamera, majd kihúzogatom az esetleges fiókokat, meglesem a papírokat, könyveket (ha van ilyen). Nem tudom még, hogy pontosan mit is keresek, de nagyon reménykedem abban, hogy esetleg egy kulcsot, térképet, vagy bármi olyat találok, ami a segítségünkre lehet.
Lassanként óvakodik előre a csöppnyi társaság az ismeretlen folyosón. Nem égnek folyton a lámpák, érkezésükre gyulladnak fel méterről méterre. Kezd olyan érzése lenni mindegyiküknek, mintha egy jövőbeli világba csöppentek volna, kivételesen fejlett technológiával. Olyan hatása van a helynek, mint amit az igen messzinek tűnő kétezres évre jósolnak a sci-fi írók. Ennél sokkal profánabb, korhű momentum azonban a következő. Igaz, inkább illene egy Stallone filmbe, semmint mondjuk a Broadway musicalei közé. Egy egyszerű fémkacat, mondhatni doboz. Még inkább gránát. Ó nem, nem robban. Kattan, pukkan, füst. Nagyjából mindenhol, körös körül. Csizmák surrogása hallatszik a távolban, valamint szisszenő és süvítő hangok. Semmit nem látni, részben a füsttől, részben annak maró hatásától. Mindhárom hősünknek szó szerint taknya-nyála egybe folyik, ahogy küzd a nem kívánt anyaggal, melyet ismeretlen támadóik a levegőbe juttattak. Juliette és Kayley részben egymást, részben a falat tapogatva tudnak egymás mellett maradni, melynek végeredményeként sikeresen rátenyerelnek valamiféle nyomógombra. Lehetséges, hogy nem gomb volt, inkább kapcsoló. Míg látásuk a helyén volt, színében hasonlított arra a felületre, amit korábban az egyik szőke lány megnyomva utat nyitott hármuk számára az új folyosóra. Mögöttük becsukódik az ajtó, éppen azután, hogy Zane ájultan dől be melléjük a padlóra. Még hosszú pillanatokig zsong a fejük, odakintről viszont semmiféle hang nem szűrődik be. Percekbe telik, mire látásuk kitisztul annyira, hogy körül tudjanak nézni. Hálószoba lehet, ha nem is a szokványos fajtából. Minimalista, tökéletes formatervezéssel, előtérbe helyezve a praktikusságot. Igen rendetlen, anyaga szempontjából ellenben nem kifejezetten amortizált. Felszerelése minden igényt kielégít, fűtés, hűtés, valamiféle instant ételek, zuhanyfülke, ágy. Még egy kis íróasztal is található itt, mely beépített asztali lámpával és írószerekkel is rendelkezik.
Mesélő
mutant and proud
Mesélő
Hozzászólások száma : 520
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Szer. 9 Júl. - 8:36
The member 'Kayley Sparks' has done the following action : Dices roll
'Hat oldalú dobókocka' :
Kayley Sparks
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Szer. 9 Júl. - 8:36
What the hell?
Nem szoktam ilyen nagyon bepipulni, de ha egyszer normális keretek között láthatóan nem tudom a tudtára adni, hogy nagyon tévúton jár, plusz amúgy is cseppet ideges vagyok ettől az egész be vagyunk zárva és elrabolva dologtól, azt hiszem érthető, hogy elszakad a cérna, amikor még ágyat is emleget a jómadár. De legalább úgy tűnik, hogy tudok hatni rá, bár amikor azzal jön, hogy nézzük meg nincs-e rajtunk tűszúrás majdnem kicsúszik a számon valami megint, mert hát az eddigiek alapján nem lepne meg, ha ezt nem a karunkon akarná megnézni... Nekem mondjuk nem kell felhúzni semmit sem, mert amúgy sem vagyok olyan bőven felöltözve, így hát azért megnézegetem a karomat. - Rendben, de... figyelni fogok magára! - fordulok még vissza, amikor végre elindultunk. És hogy merre? hát nem édes mindegy? Tök egyformák a folyosók, akár jobbra indulunk, akár balra, és amúgy se hiszem, hogy bármelyikünk előre látná a jövőt, az... képtelenség lenne nem? A sok séta viszont nem tesz jót, amúgy is magassarkúban vagyok és ezt a cipőt nem pont túrázásra tervezték, ezért dőlök neki a falnak azon egyszerű céllal, hogy lekapjam a lábamról a gyilkos darabot, mert hát jelenleg így érzem, de ezzel sikerül valamit előidézni, vagy pont mostanra időzített a felcsusszanó fal, nem tudom. - Tisztára, mint valami Indiana Jones filmben... - szökik fel kissé meglepetten a szemöldököm, ahogy végül ellököm magam a faltól és bekukkantok a feltáruló folyosó szakaszra. Nem tudom, nem túl bizalomgerjesztő az egész, ellenben nem sok választásunk van, mint arra menni, hiszen eddig nem értünk el semmit és nekem fáááj a lábam! - Én nem! Vagyis... nem tudok róla. - nézek a hátam mögé, ahol sikerült a falnak dőlnöm. Sejtelmem sincs, hogy miattam nyílt-e fel az az izé és mivel nem én vagyok Indy szerintem nem sok esélyem van, hogy erre rájöjjek. - Tudtátok, hogy Indiana a család kutyája és Indy csak felvette ezt a nevet? - igen, az van, hogy ha amúgy is ideges vagyok, akkor időnként fecsegek, csak hogy megpróbáljam kissé elnyomni magamban a kellemetlen érzést, hiába nem passzol ide a téma, de némán császkálni egy vadidegen helyen nyomasztó, vagy csak szerintem? Mindenesetre elindulok Zane után és nagyon figyelek a falakra, mert ha mozognak, akkor azért óvatosnak kell lenni. Talán e miatt van, hogy ha az az energia összegyűjtés a kezében látványos is, akkor nem veszem észre még, de ha látható és kiszúrom, akkor majd tuti, hogy jön valami éles döbbenet, csak hogy ne unatkozzunk.
Dr. Zane Timothy Helmsman
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Terry O’Quinn
Hozzászólások száma : 426
Kor : 48
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Kedd 8 Júl. - 21:49
Nem lehetett valami bizalomgerjesztő mondókája Szöszi1 számára, mert olyan képet vág, mint aki undorodik tőle. Erre pedig középiskola óta nem volt példa. Meg is orrol magában csöppet. - Hogy mi?! – morran fel állítólagos beszámíthatatlanságának vádját hallva. Na, most ébredt csak rá igazán, hogy milyen pimasz kis Szöszi1-gyel hozta össze a sors. Remélhetőleg Szöszi2 nem osztja Egyes elméletét. Egyenlőre legalábbis azt ecseteli, hogy nem önként jött ide, és arra sem emlékszik mi történt vele. Különös… Közben Szöszi1 végre veszi a bátorságot és közelebb jön hozzá. Morcosan figyeli a műveletet. Nincs már kedvére ez a színjáték, túl erősek voltak a jelzők. Persze magyaráz valamit, hogy ez nem is holmi szexuális szerepjáték. Igaza lenne? Zane-t mindenesetre elgondolkoztatják Szöszi1 durva szavai. Így egyenlőre szoborrá meredve áll helyén. - Hölgyeim! Elnézést kérek eddigi modortalanságom miatt. Úgy hiszem valamiféle hallucinogén drogot injekciózhattak be, amitől különös tévképzeteim támadtak. Talán jó volna megnézniük magukat, nem-e kaptak valamiféle tűszúrást. Az talán bizonyíték lenne arra is, hogy miféle módon is kábítottak el minket. – s, hogy maga állítását bizonyítja lekapja zakóját, feltűri inge ujját, szúrásnyom után kutatva. Közben a hölgyek már a továbbindulás gondolatával foglalatoskodnak. Kezdi őt is nyomasztani a bezártság, főképpen a negatív visszajelzés folytán. Így csak bólint az ötletre. Így indul útnak a csipetcsapat mindenféle tájékozódási pont nélkül. A folyosók valóban remek kivitelezésűek, mérnökien precízek. Ez felkelti a gyanút benne. Nem kis pénz összehozni mértanilag tökéletes folyosórendszert, s főképpen őket tartani benne. A villanyszámláról már nem is beszélve. A sok sétálás megviseli izmait. Lassan fogyogat a felhalmozott energia, de még nincs vész. Minden esetre szokatlannak találja. Talán valami elszívná az életerejüket? Szöszi1 sincs már topon. Vagy csak a szájalás ártott meg neki… Egyhangú kóborlásukat egy hirtelen feltáruló ajtó teszi izgalmasabbá. - No csak! Valaki csak figyel ránk. – jegyzi meg az út során csöndes doktort. Szöszi2 ötletére bólint. - Nyilvánvalónak tűnik, hogy arra kell menünk. Nem véletlenül nyílt fel ez az ajtó. Hacsak valami titkos ajtónyitó szerkezetet nem érintett meg kisasszony. – pislog Szöszi1 felé. - Már nézem is! – hős lovag módjára lép be elsőként az új folyosószakaszra. Tenyereit azért nyitva tartja, s testében tárolt energiát is karjaiba vezeti. Nem tudni várhat-e itt rájuk bármiféle veszedelem szörny vagy csapda formájában. Így óvatosan lépked, jól megszemlélve a padlót, oldalfalat, plafont. Bármilyen gyanús mozgásra kész gyorsan elsütni karjait elektromosság formájában.
Mesélő
mutant and proud
Mesélő
Hozzászólások száma : 520
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Hétf. 7 Júl. - 19:38
The member 'Juliette Betranche' has done the following action : Dices roll
'Hat oldalú dobókocka' :
Juliette Betranche
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Reese Witherspoon
Hozzászólások száma : 98
Kor : 36
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Hétf. 7 Júl. - 19:38
A férfi szavaira felszöknek a szemöldökeim. Mégis miből gondolja, hogy önszántamból jöttem ide? Van jobb dolgom is, mint itt lenni. És mégis ki akarna egy ilyen helyre jönni most őszintén? -Ezek szerint el kell keserítsem, mert nem én akartam ide jönni. Ide hoztak, de a mikéntjére és a miértjére nem tudok válaszolni.-Már nekem is kezd sok lenni a férfi ostobasága, de mielőtt bármit léphetnék Kayley megelőz engem. Nos jobbat én sem mondhattam volna neki. Hogy jut az eszébe? Oké, hogy pasi, de pont egy ilyen helyen? Viszont a folyosók megjelölése valóban nem rossz ötlet. Én eleve nem indultam el otthonról sok holmival, főleg nem sminkkel, így esélytelen, hogy a zsebemben ilyeneket találjak. -Meg szerintem el kéne döntenünk, hogy melyik irányba haladjunk. Értem ez alatt, hogy jobb, vagy bal. Nem hiszem, hogy szerencsés lenne össze-vissza mászkálni. Így amint két felé ágazik az út mondjuk mindig a jobb oldalit választjuk. Mit szóltok hozzá?-Talán ezzel nagyobb eséllyel juthatunk ki. Bár belül iszonyatosan félek, de próbálok nyugodt maradni. Nem hiányozna, ha most elkezdenék itt nekik hisztizni. Az semmit sem oldana meg. Az ilyen pillanatokban kell higgadt maradni és minden lehetőséget átgondolni. Megértem a másik nő döntését, a doktor valóban nem a legjobb oldalát mutatta meg eddig nekünk, de talán ha végre neki is leesik, hogy ez nem valami haverjának az ajándéka és nem azért vagyunk itt, hogy őt szórakoztassuk, akkor már normálisabb lesz.Végül csak elindulunk az egyik irányba. Először még próbálom figyelni, hogy merre is haladunk, próbálok valami különbséget felfedezni a folyosók között, de nem járok túl nagy sikerrel. A séta közben mindvégig azon agyalok, hogy vajon mit is kereshetünk itt. Talán jobb lenne cseverészni, azzal is oldódna ez a feszült hangulat, de mégis miről? A szép időről? A kellemes sétáról? Na ne vicceljünk.
A hosszú séta folyamán én is kezdek fáradni, de Kayley előbb jelzi fáradtságát, aminek köszönhetően egy újabb út nyílik meg előttünk. A fal hirtelen tűnik el, de sajnos ami mögötte van nem hozza el a szabadságunkat. Továbbra is csak ugyan az a folyosó tárul elénk...De talán érdemes lenne itt folytatni a keresgélést. -Lehet, hogy ez rossz ötlet, de mi lenne, ha megnéznénk mi van ott?-Mutatok a kezemmel az előbb feltárt kis titkos folyosóra.
Játékmester
mutant and proud
Mesélő
Hozzászólások száma : 57
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Hétf. 7 Júl. - 18:31
Sajnos - vélhetően mindenki legnagyobb bánatára - mindhármuk zsebe tökéletesen üres, semmilyen személyes avagy használati tárgyuk nincs náluk. Még azok sem, amik többnyire mindig náluk vannak, mint például lakáskulcs vagy papír zsebkendő. Ennek ellenére hamarosan több dolgot is észrevehetnek hőseink, ahogy a folyosókat követik. Az egyik, hogy tökéletes mérnöki precizitással épült, minden perem szabályosan lekerekített, minden járat derékszögben metszi a vele találkozót. Ami igazán különös, hogy egyetlen egy nyílászárót sem látnak kódorgásuk közepette. Már egészen sikerül elfáradniuk, mire kezdik úgy érezni, körbe-körbe járnak. Ehhez hozzá segíti őket az is, hogy hiába hibátlan a kivilágítás, a puszta távolságok okán sem látják mindig az éppen szemközti falat, ami felé tartanak. Az összkép továbbra is különös, mondhatni indokolatlan. Hiszen ki építene egy helyiségek nélküli, tökéletesen üres, mégis tekintélyes kiterjedésű épületet? Nos valaki egészen bizonyos, hogy megtette. Másképp ez egy nagyon különös álom lenne, bántóan valósághű érzetekkel. Elsőként Kayley az, aki elfárad a hosszas gyaloglásban. Még szerencse, hogy fal mindenütt van, és így bármikor meg lehet támaszkodni. Mondjuk itt rögtön a folyosó végén, mielőtt elkanyarodnának, ha már továbbmenni nem tudnak. Puff. A fal. Vagyis a hely, ahol fal volt az imént. Most viszont a folyosó folytatása van, miután alig hallható szisszenéssel és gyors mozgással a plafonba távozott a nemrégiben falnak hitt nyílászáró. Különös, más furcsaság azonban nem adódik hirtelenjében. Olyan, mintha tökéletesen identikus kópiája lenne ez is az eddigi folyosóknak.
/Mindenkitől szeretnék majd egy kétkockás kockadobást kérni./
Kayley Sparks
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Hétf. 7 Júl. - 15:01
What the hell?
Komolyan egyre erősebb a gyanúm, hogy a pasi minimum közveszélyes, vagy csak nagyon-nagyon nincs tisztában a helyzet igazi mibenlétével. Kissé már-már elkerekedett szemekkel nézek rá, amikor magyarázni kezd a selyem pizsamájáról, meg hogy milyen jó tevő hozta őt ide a csinos hölgyekhez. Amúgy is elég kellemetlen helyzetben vagyunk és akkor most vagy viccel, ami nem illik a ide, vagy halálosan komolyan gondolja, ami végképp nem tetszene. Ezért is nézek kissé szúrósan az újabb szavakra, és ezt a tekintetet kapja Juliette is. Nem szándékosan, csak valahogy ez marad meg az arcomon. Gyorsan váltok is valami kellemesebbre, mosolyfélére, amennyire a mostani helyzetben ez lehetséges. - Én sem tudom, az úr pedig... nem vagyok biztos benne, hogy teljesen beszámítható. - nem akarok én bántó lenne, de könyörgöm, lassan komolyan úgy néz ránk, mintha csak minimum azt várná, hogy megszólaljon valami dögös és hívogató zene, miközben elkezdjük ledobálni a ruháinkat, hogy valami kellemes estében lehessen része. Hát ennyire nem tudja megkülönböztetni a színészkedést a valódi tanácstalanságtól? Amikor viszont még az ágy is említésre kerül már komolyan kezdek kiakadni. Határozottan lépdelek oda a fickó elé, és lendületesen csípőre vágom a kezem. Kész csoda, hogy nem bökdösöm meg a mellkasát is, hogy úgy igazán rám figyeljen, de nem sokon múlik. - Nem vagyunk örömlányok világos? Nem valami jó tevője hozta ide, hanem egyikünk sem tudja, hogy mi ez az egész, szóval nincs szükség ágyra, csak kijáratra. Értve vagyok? - maradok a magázódásnál legalábbis, ami őt illeti, mert valahogy nem is füllik hozzá a fogam, hogy letegezzem. Még ajánlatnak venné, vagy tudom is én, azt pedig nem merném megkockáztatni. Inkább szépen ellépek mellette, és a szoknyám hátsó zsebéből szépen kikapom az alapozót, ami a tükör miatt mindig nálam van, remélem most is. Azt pedig még inkább remélem... vagy is ajánlom neki, hogy ha esetleg utánam találna jönni, akkor ne nézze közben látványosan a hátsómat, mert... komolyan morcos leszek. - Akkor jelöljük a falakat és csak találunk majd valami kijáratot, vagy szobát, akármit és kiderül, hogy ez csak valami rossz tréfa. - inkább Julie felé intézem a szavaimat, mert a pasas... Az sem lepne meg, ha az egész az ő játéka lenne, nem csoda, hogy inkább a másik szöszi közelében maradok. Ha valamit ki akarna találni a fickó, akkor ketten valahogy csak hatástalanítani tudjuk, addig meg vegyük úgy, hogy ő is áldozat, akármennyire is nehéz ezt elhinni.
Dr. Zane Timothy Helmsman
mutant and proud
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Terry O’Quinn
Hozzászólások száma : 426
Kor : 48
Tárgy: Re: Folyosólabirintus Hétf. 7 Júl. - 10:24
Óh! Szóval a játék része az eltévedt fiatal nő szerepe, aki összefut az őt megmentő fehérpáncélos lovaggal. Micsoda móka! Azért nem kellene ennyire ellenszenvesen viseltetnie. Ez a személyiségjegy már kissé túljátszott. - Tehát azt kívánja, hogy viselkedjem visszafogottabban. Ha magát ezt hozza lázba, ám legyen. – vált át hétköznapi robotarcra, mit a világ nagyobb része elé is tár. - Nos, Sparks kisasszony, homályosak emlékeim az itteni ébredést megelőző eseményekről. Annyi bizonyos, hogy nem az ágyban voltam, lévén olyankor selyempizsamában szoktam lenni. Úgy vélem, kissé erősre sikeredet egy bizonyos alkoholos ital, talán szándékkal, valamilyen drog révén, s hozta ide kedves jótevőim a csinos hölgyekhez. – fapofája áll, de beszéde nagyon is negédes. - Ezek szerint Juliette kisasszony, maga emlékszik valamire. Remélem nem akarata ellenére rabolták el. Az nagyon durva lenne. – kicsit kilépett a szerepből a személyes utalással. Mert hát végül is nem tipikus éjjeli pillangóknak tűnnek a hölgyek. Csak nem az utcáról rabolták volna el? Zavart elméjű jótevőre vallana az ilyesmi. Azért ennyire erőteljesen nem kellene kedvére tenni. Bár kétségtelen, hogy a nem túl idős jellemzés pozitív visszajelzéssel járna együtt. - Jó elgondolás a továbbállás. Nem túl bizalomgerjesztők a folyosók. Meg lehet találhatunk valami más helyiséget is, egy szobát, kényelmes ággyal. Meg persze a kijáratot. Minden esetre jó volna ha nem járnánk Jancsi és Juliska módjára és vesznénk el ezekben a látszólag egyforma folyosókon. Valahogy jelölni kellene utunkat. Volna esetleg a hölgyeknél rúzs avagy púder? Netalán más kencefice, amivel a falon jelölhetnénk, hogy már jártunk itt? – nem árt az óvatosság és az útirányt jelző jelek. Bármi is lenne a cél, semmiképpen sem szeretne elveszni ezen a helyen. Igaz, végső soron csalhatna is és megpróbálhatná szétrobbantani a falat. De egyenlőre maga sem érti a helyzetet, s hogy végül is mikor kerülhet sor a koituszra.
Kezdőlap 
by 
/
