Tati és Angie

-Hát te sem vagy az a tipikus könnyű eset, de szerintem valahol senki sem az. - Mosolyodom el. Tati az a kimondott vagány csaj pont az ellentétem, de szerintem pont ezért kedvelem annyira.
-De az volt. Gabe-ből ki is nézem az ilyesmit. - Blaise inkább úgy bolondított magába, hogy egyáltalán nem tett azt, Közvetlen volt, aranyos és figyelmes, de nem tett semmit annak érdekében, hogy beleszeressek és pont ezzel érte el azt, hogy sikerült. Ha ez nem pasis csel egy másik formája akkor semmi sem az.
-Az hiszem ha hallgatott volna rád akkor nem biztos, hogy együtt lennétek még ma is. Nem? - Bár az esélye annak, hogy elment volna közel egyelő a minusz ezerrel. Kuncogom el magam aztán én is az órára pillantok. Valóban eltelt az idő rendesen, nekem is lenne még dolgom.
-Remek ötletnek tartom majd felvetem Blaise-nek. - Mosolygok majd én is felkapom a könyveimet és elindulok le az edzőterembe a gyakorlati órára. A tanárok nem szeretik a késést ezért gyorsan szaladok és kettesével veszem a lépcsőfokokat, hogy ezzel is spóroljak az időmön ami már így is vészesen kevés.

// Köszönöm én is a játékot //

- Hát szerintem azért többet fogja a fejét miattam, mint én a teleportálásai miatt - jegyzem meg egy kaján vigyorral. Igen, Gabe-től is sokat hallom, hogy vagány vagyok, de így szeret. Persze még jó, ha nem tetszene, akkor nem igen lennék együtt, főképp nem ennyi ideje és ilyen jó összhangban.
- Olyan tipikus pasis csel volt, nem? - teszem azért még hozzá a dologhoz. Bár kétségtelen, amelyik pasi ebben a helyzetben ellenkezett volna, vagy felhívja a figyelmem az ölelés szükségtelenségére azzal valami baj van. Szerencsére vele semmilyen formában nincs baj.
- Köszönöm - hajolok meg játékosan a dicséretre. Persze magam is roppantul élveztem akkor a helyzetet, így visszagondolva pedig főleg mókás.
- Pedig én még kedves voltam, figyelmeztettem előre, hogy jobb, ha elmegy. De nem hallgatott rám - vigyorodom el elégedetten, és csak akkor fagy le a mosolyom, ahogy a falon függő órára esik a pillantásom.
- Elkésem - sóhajtok fel ijedten és már kapom is fel ledobált cuccaim. Levélírás nem jött össze, de legalább Angie-vel beszélgettünk kicsit.
- Valamikor esetleg elmehetnénk négyesben valahova - jegyzem meg az ajtóból visszafordulva, majd pát intve rohanok a szobánkba, hogy a könyveket lecserélve loholjak tovább....

//köszönöm a játékot //

Lehet, hogy furcsán ismerkedtünk össze Blaise-zel, de szerintem ennél csodásabb se lehetett volna a találkozás. Akkor még nem tudtam, de már első látásra beleszerettem. Aranyos volt, segítőkész és őszinte, kell ennél több? Szerintem nem, legalább is nekem bőven elég volt ahhoz, hogy belé szeressek. A többi meg csak jött magától és tart most is.
-Eltudom képzelni. - Mosolygok játékosan Tatira. Szerencsémre Blaise-zel nem kell teleportálnom sem semmilyen gyomorforgató dolgot csinálni. Bér az tény, hogyha megcsókol akkor rendesen úgy érzem mintha repülnék. A gondolatra elmosolyodtam, szerintem ezzel mindenki így van aki szerelmes.
-Hát azért gondolom neki is jobb, hogy szívós barátnője van. - Eltudom képzelni milyen lenne, ha szegény Gabriel-nek minden alkalommal zacsit kellene tartalékolnia és gyorsan előkapni, ha éppen rosszul lenne a lány és ki kellene dobnia a taccsot. Na én pont ezek miatt nem utazok teleporttal, rémesen hangzik, jó nekem a saját lábamon való séta is, így is eljutok egyik pontból a másikba.
-Hát érdekes és vicces is. - Gondolom, hát miért ellenkezdett volna? Bolond lett volna ilyet tenni.
Hangosan nevetek azon amit mond, ez már igazi visszavágás. Ilyen jót még én se találhattam volna ki.
-Ügyes. Le a kalappal előtted. - Nevetek még mindig jóízűen. Nekem szerencsére nem kellett magamba bolondítani Blaise-t. Azt hiszem az ügyetlenségembe szeretett bele, mert hogy nem a tehetségembe az biztos.

Hát tény, hogy nálunk semmi sem zajlik úgy, mint a normális embereknél. Se a hétköznapok, se az oktatás, legfőképp a tananyag nem. És hát úgy tűnik, körön belül az ismerkedés is egészen másképp zajlik.
- Azért nekem se volt tiszta Hawaii az első néhány alkalom. Bár kétségtelen, az első ugrás után Gabe egész különleges módját találta a figyelemelterelésnek - nevetem el magam. Még emlékszem az első csókra, és hogy utána jó ideig ez volt a hadicsel nála. Az tény, hogy ha csókolózunk, akkor marhára nme érdekel, hogy éri-e a lábam a talajt vagy sem.
- De legfeljebb hamar belejönne, hogy tartsa elé rögtön a zacsit. Ugyanis mindig tart magánál, mint a repülőköm rókatasit - vigyorodom el. Talán nem szép dolog mások rosszullétén vigyorogni, de sokat nyom a latba az, hogy én már szinte meg sem érzem az ugrásokat.
- Hát nem így konkrétan kijelentette. Csak mindig azt mondta, kapaszkodj szorosan. Hát nekem ebből ez jött le, ő meg nem ellenkezett - mosolyodom el, egy röpke pillanatig lehunyt szemmel merengve el a múlton, idézve fel az édes emlékeket, mikből Angie pajkos kérdése ránt vissza.
- Női csellel? Persze.. magamba bolondítottam - nevetme el magam. Azért ez nem egészen így van, azt hiszem, kölcsönösen egymásba bolondultunk.
- De vehetjük visszavágásnak, hogy másnap összefutottunk az edzőterembe.Én régen talajtornáztam, szóval elég hajlékony vagyok. És elkezdtem előtte nyújtani. Azt hiszem, az megfelelő visszavágás volt....

A levéllel kapcsolatban lehet csak túlzottan felfújom a dolgot, de nem legyinthetek rá, ha aggódom Blaise miatt. Lehet Tati nem így tenne a helyemben, de én picit aggódósabb vagyok, féltem azt akit szeretek, bár biztosan megtudja védeni magát, mégis szeretném, megtudni, hogy aki írta csak szórakozott vagy komolyan is gondolta.
-Igen, megismerni a másikat és csak utána beleugorni valami komolyabba, ez lenne a normális, de mutánsok vagyunk, nekünk nincs olyan, hogy normális. - Mosolygok Tatira. Alighanem én és Blaise ha előbb is találkoztunk volna, mint egy hónap szünet után, nem jöttünk volna össze, nálunk ez a kis idő kellett ahhoz, hogy rájöjjünk fontos a másik a számunkra. Engem szinte megfojtott a hiánya. Mikor ismét megláttam az első gondolatom az volt, hogy hála az égnek nem esett semmi baja. Végig azon aggódtam, hogy mi van, ha a fenyegető üzenet feladója bántotta míg nem láttam, de szerencsére nem történt ilyesmi. Második gondolatom pedig az volt, hogy a hiánya sokkal erősebb, mint gondoltam.
-Erős gyomrúak előtérben. Látod, mondom én, hogy te illessz Gabe-hez, egy olyan csajjal mit tudna kezdeni aki rosszul lesz az ugrásoktól? - Nevetem el magam. Én ha rágondolok a teleportálásra már rosszul vagyok, jobban szeretem a talajt a lábam alatt érezni. Inkább mozgatom én a dolgokat a levegőben mint, hogy én mozogjak köztük.
A vonatos dolognál kicsit furcsán nézek, de aztán megértem amit mond, egy ilyen ember mellett nem lehet unalmas egyik nap sem.
-Komolyan elhitette veled, hogy szorosan magához kell ölelnie az ugráshoz? Nem is Ő lenne, ha nem tette volna meg. De remélem visszavágtál neki egy női csellel - Nevetek. De azért kíváncsian várom, hogy tett-e valamit.

A fenyegető levéllel kapcsolatban csak bólintok. Ha tényleg ennyi, akkor kár vele foglalkozni. Ha pedig több, csak nem akarja megosztani velem, annak is megvan az oka. Vagy ő tényleg csak ennyit tud és Blaise nem akarta ijesztgetni. Ebben az esetben viszont érdekes az eset, csak nem jó helyen kopogtatok. Hm.. meg kell majd piszkálnom Gabrielt.
- Pedig az ismerkedős résznek is megvan a maga szépsége. Bár mi alig fél órányi ismerettség után már mondhatni egy pár voltunk - nevetem el magam. Nos igen, mondhatni az igazi ismerkedős részt mi is kihagytuk, hisz nemhogy hetek, de még napok se kellettek, csak alig pár perc hogy úgy érezzük, a másik igen fontos lehet számunkra.
- Nincs különösebb de - rázom a fejem mosolyogva. Mondhatni az első randink tökéletesen sikeredett.
- Bár roppant büszke vagyok magamra, mert nem rókáztam. Gabe szerint eleinte csak igen kevesen vészelik át nélküli a térugrást. Azért igen érdekes első randi lett volna - nevetek fel. Azt hiszem, ez is rendesen közrejátszott abban, hogy összejöjjünk, hisz ha rókázok, akkor valószínűleg nem érzem magam olyan jól, és hát.. a csók se csattant volna el.
- De nem sokáig élvezhettem a látványt, mert jött a vonat, amire "felugrottunk". Mármint Gabe képességével - javítom ki magam, hogy Angie számára is érthető legyen a helyzet és persze pontos.
- Bár azért érdekes csel volt tőle, hogy elhitette velem, szorosan át kell ölelnie, hogy minden gond nélkül ugorhassunk - húzom pajkos mosolyba a szám. Igen, enélkül a húzás nélkül is más lett volna a helyzet...

A kuncogásra elmosolyodom, hát igen, talán nem egy nagy sztori a mienk, de tény,hogy érdekes. Bár magamról tudom, hogy gyakorta hasalok el, de mivel más elég ritkán lát ilyen helyzetben, ezért viccesnek találja. Én lassan már rá fogok unni, hogy folyton szerencsétlenkedem.
Lehet nem kellene ezt csak úgy közhírré tétetnem, de Blaise sose mondta, hogy titok volna a fenyegető levél. Amúgy meg nem holmi jöttmentnek mesélem el hanem Tatinak.
-Amikor megismerkedtünk kapott egy levelet amiben megfenyegették, fogalma sincs ki küldhette, nevet nem írt rá a gyáva féreg. Azóta se volt ennek folytatása, de elég nyugtalanító. - Igaz, hogy elég sok idő eltelt már és nekem úgy tűnik, hogy Blaise már nem foglalkozik ennyit a dologgal, de engem még mindig ugyanúgy nyugtalanít. Aki egyszer elkezdett valamit nem fogja olyan könnyen abbahagyni. Lehet csupán én fújom fel a dolgot ennyire, lehet valaki csak szórakozni akart és véletlenül esett a választása Blaise-re, azonban aggódom érte és ha Ő annyiban is hagyja én nem fogom.
-Miután találkoztunk eltelt egy hónap és közben egyszer sem láttam, aztán újra összefutottunk és attól a pillanattól kezdve együtt vagyunk. Mi kihagytuk az ismerkedős részt és belecsaptunk a közepébe. - Mosolygok rá. Így útközben megismerni a másikat sokkal izgalmasabb. Legalább is szerintem igen. Még mindig vannak olyan dolgok amiket nem meséltem el Blaise-nek és gondolom ez fordítva is így van.
Elkacagom magam Tati és Gabriel találkozásán. Tényleg hasonlóan alakult az ismerkedésük a mienkhez. Blaise még egy bokrot is lefejelt a bohóckodása közben. Talán ezen a birtokon ez számít szokványos megismerkedésnek.
- Nagyon szép volt, de? - Lehet csak én értettem félre, de mintha ez a mondat még nem fejeződött volna be. Eszem ágában sincs faggatni, de kíváncsivá tett. A lezárt vasútvonalról nekem egy kísértet sztori jut eszembe és nem egy romantikus randi...de lehet mégis az volt, ha Tati folytatja akkor megfogom tudni. Kíváncsian figyelem a folytatás reményében.

Kíváncsian várom Angie történetét. Na tessék, lassan én is olyan rózsaszín csöpögős csajszi leszek, akit doppingolnak a romantikus sztorik. Szépen vagyunk. Gabe, mit csináltál velem?
Az orra bukós résznél viszont kissé hitetlenkedve vonom fel a szemöldököm, halkan el is kuncogom magam, de egy apró kézmozdulattal folytatásra ösztökélem Angela-t. Úgy tűnik, itt ez a bevett szokás, Egymásnak megyünk, hasra esünk. Érdekes.
- Fenyegető levél? - pislantok meglepetten, és mint egy szaglász csapok le az apró infóra. Persze, ha ez teljesen magánügy, akkor nem faggatok tovább, hisz mindenkinek megvan a joga a titkokhoz. De attól még Angie-nek is sejteni kellett volna, hogy ez egy igazi mézesmadzag, amit csak nehezen engedek majd el.
- Egy hónap.. És ezt nevezed gyors lefolyásúnak? - kérdezek vissza kedvesen mosolyogva, ahogy az ő sztorija végére ér. Bár lehet, neki ez is gyors lefolyású volt, vagy épp az újratalálkozás utáni eseményekre értette. Végül is, honnan tudhatnám, meddig jutottak már Blaise-el.
- Mi? Hát elég hasonlóan - nevetek fel újra, ezzel megmagyarázva korábba apró reakciómat is.
- Alig egy hete jártam még csak ide talán, mikor az egyik lyukasórán kimentem a kertbe, hogy vázlatokat készítsek. Ő pedig hirtelen elém teleportált és nekimentem - idézem fel bágyatag mosollyal azt a napot. Annyira aranyos volt már akkor is, pedig elmondása szerint korábban nem volt egy nagy társasági ember.
- Én leejtettem a ceruzámat, és amíg a sövény alatt turkáltunk még össze is fejeltünk. Szóval mondhatni levettük egymást a lábáról már első találkozáskor.
No igen, valóban taroltunk. Olyan szinten és olyan ütemben, ahogy nem is hittem volna. Ilyen talán csak a romantikus regényekben van, amiket anyám szokott olvasni. Na, de hol az én rendezőm?
- Utána picit beszélgettünk, és demonstrációként elvitt engem egy különös helyre. Egy lezárt vasútvonalra, amit alagútszerűen nőttek körül a fák és a növények. Nagyon szép volt...

Nem találkoztam még az össze X-mennel a birtokon, de akit eddig megismertem mind valahol egy kicsit túl gyerekes volt. Gabriel, Blaise és még Leroy is, hisz sikerült rábeszélnünk, hogy tartson velünk egy kis szabadtéri sütögetésre. Nem helyes azt mondani, hogy mindegyikőjük ugyanolyan, hisz lehet vannak komoly X-menek is csak még nem találkoztunk velük, de az se kizárt, hogy mindegyikőjükben ott rejlik még a csintalan gyerek, Blaise-ben biztosan.
-Igazad van, ezt már nem fogom. - Nevetek én is. Kínos egy szituáció, de hát na, kivel is eshetett volna meg ha nem velem? Én az ilyen helyzeteket szoktam gyűjtögetni, mint más a bélyegeket. Tati piszkálódása helyén való, én is ugyanígy tennék, ha vele esett volna meg ugyanez.
Igaz, a srácot nem láttam azóta, lehet lehúzta magát a WC-n szégyenében, vagy valahol egy titkos ajtó mögött, egy laboratóriumban tervezgeti a bosszút. Viccesen hangzik.
-Neeem, dehogy is, ilyesmivel nem dicsekszünk. - Mosolygom. Tudom, hogy Blaise is csak nevetne a helyzeten, de azért ez nem olyan dolog amit szívesen elmesél valaki a pasijának.
-No igen, összeilletek Gabriel-lel. - Mondom ki az igazat, náluk szebb párt nem sokat látni errefelé. Mi azért Blaise-zel nem ilyenek vagyunk, nem mondom azt, hogy nem szeretném ha több időt lennénk együtt, de Blaise-nek is meg van a saját élete amit el kell fogadnom, végül is a lényeg, hogy szeret, nem is kell ennél több.
-Hát nem olyan nagy sztori, ideges voltam egy rosszul sikeredett gyakorlat után és a parkban sétáltam, pont előtte buktam orra. - Mosolyodom el az akkori szerencsétlenkedésemen. - Segített nekem, beszélgettünk, nekem már ott nagyon megnyerő volt, de talán az a bizonyos fenyegető üzenet amit akkor kapott, az kovácsolt össze minket. - Annyira nem részletezem a dolgot. - Utána úgy egy hónappal később futottunk össze újra, ahol bevallottuk egymásnak, hogy egyikünknek sem közömbös a másik. Mondhatni gyors lefolyású volt, azóta együtt vagyunk. - Mosolygom Tatira. Tényleg nem nagy sztori, semmi akció nincs benne vagy hatalmas dráma.
-És ti hogy ismerkedtetek meg? - Kérdezem én is kíváncsian.

Csak helyeslőn tudok bólogatni Angie megjegyzésére. Persze nem szép dolog, ha ennyire általánosítunk, hisz nem hinném, hogy minden x-mennel találkoztunk volna már. De az eddigiek valóban erre a képre erősítettek rá. Leroy is olyan komolynak tűnt, aztán csak behúztuk őt is a szalonna-sütögetésbe.
- Ezt már sose mosod le magadról - hárítom nevetve a mentegetőzését. Igaz, valószínűleg az én tekintetem is akaratlan odafelé szegeződött volna, de szerencsére nem velem esett meg az eset, így most nem én vagyok a piszkálódás középpontjában, hanem én piszkálhatok. Persze csak poénosan, barátilag, nehogy Angela tényleg kényelmetlenül érezze magát, mert azt nem szeretném. De maga a helyzet olyan vicces, hogy nem lehet nem kiélvezni. Már csak azt kéne megtudni, melyik srác volt. Hű, mekkora buli lenne!
- Azért gondolom neki nem dicsekedtél ezzel az eltévedéssel - vigyorodom el újfent, Már annyira érdektelennek tűnik, hogy levelet akartam írni, iagzából már eszembe sincs. Ahogy korábban gondoltam, majd felhívom anyáékat és szóban mesélgetek. Persze csak finoman.
- Hát, azt hiszem, Gabe ilyen téren szűk látókörű. Mármint úgy értem, ha kapcsolatra terelődik a szó, valahogy berózsaszínesedve csak a másikra tudunk gondolni - vallom be, most kissé én pirulva bele a szavakba. De hát ez van, kár lenne tagadni, azt hiszem, ezt minden láthatja rajtunk.
- Apropó, egyáltalán hogy ismerkedtetek meg? És mi történt? - kérdem kíváncsian. Nem hinném, hogy ebben a suliban a szokott módon lehet ismerkedni, végül is mutánsok vagyunk. Nekünk semmi sem a megszokott mód zajlik.

-Hát pedig az ember azt gondolná, hogy x-men csak komoly felnőtt lehet, de eddig eggyel sem találkoztam. - Mosolyodom el. Blaise néha olyan, mint egy kisfiú, bűbájosan mosolyog és olyan ártatlan arcot szokott vágni, hogy egyszerűen muszáj megmosolyognom azt, de van egy olyan része is ami igazán felnőttes, komoly, mikor azt a fenyegető levelet kapta szinte majd felrobbant az idegtől és a csalódottságtól, minden fény ami addig a szemében lobogott kihunyt. Akkor még nem tudtam, de engem is féltett és magát is. És voltak még helyzetek mikor komoly volt, de sokkal szimpatikusabb mikor mosolyog és nevet, az nekem is jobb.
-Szinte nem is gondoltam másképp. - Szerintem kölcsönösen benne vannak a sok őrültségbe. Nagyon valószínű, hogy Blaise nem engedné, hogy bármi butaságot is csináljak aminek kockázata van. Nem egy földhöz ragadt srác csak éppen szeret aggodalmaskodni. És most már van miért, ugyanis a mindig a legnagyobb bajba csöppenő lány a barátnője. Szinte fel se tudnám sorolni hányszor csináltam őrültséget, legtöbbször véletlenül csöppentem bele helyzetekbe, de van, hogy magamnak keresem a bajt. Szegény Blaise, nincs könnyű dolga velem.
-Tati, szerintem mindenki odanézett volna, nem csak én...és hidd csak el, szinte semmiség volt az egész. - Bár hiába is mentegetőzöm, lehetetlen, hogy kimásszak ebből a dologból. Ez egy olyan helyzet volt amit egyhamar nem felejtek, de Blaise-nek sem mondom el soha.
-Nem Blaise volt. - Nevetem el magam. Egy ilyen első találkozás után aligha mernék bármit is elmondani, meg át egy ilyen taliból nem sül ki ennyire jó dolog, mint ami most van.
-Azt nem tudom, hogy Gabriel tud-e rólunk csupán annyit, hogy ismerik egymást és jóban vannak. Bár ha Gabriel elég szemfüles rájöhetett már. - Mosolyodom el. Bár lehet, hogy még csak tati tudja, mert nem verjük valami nagy dobra, hogy együtt vagyunk.

- Hát nekem úgy tűnik, az x-men tagsághoz nem feltétel a komolyság és a józan megfontoltság- mosolyodom el, ahogy kiderül, Angie barátja is egy közülük. Bár azért ezen kissé meglepődöm, aztán a lelkecském megvonja a vállát. Miért is lepődömmeg azon, hogy Angela is egy x-mennel jár? Végül is itt igazából nem sok "választás" van. Vagy diák, vagy x-men. Tanárral azért kissé necces lenne.
- Azért a többségbe én húzom bele - vigyorodom el elégedetten. Mintha akkora nagy büszkeség lenne, hogy minden hülyeségbe belemegy miattam. Szülők biztos nem lennének boldogok tőle, de másrészről meg.. az is pozitívum, hogy inkább belemegy a hülyeségbe, csak hogy velem legyen é svigyázzon rám. mint amikor a sivatagi móka után képes volt a kedvemért levámolni egy üzletet, mert én inni akartam. Inkább velem jött, velem volt, és így én se csináltam nagyobb hülyeségeket.
- És persze te is csak oda tudtál nézni. Akkor azért nem lehetett olyan kis semmiség - "fenyegetem meg" a mutatóujjammal amolyan tanárnénisen, de kaján vigyorom sokat elvesz a dologból, vagy is hát teljességgel tönkreteszi a komoly álcámat.
- De gondolom nem Blaise volt az. Bár ez is egy érdekes módja az ismerkedésnek - mosolyodom el. Persze sejtem, nem ő volt a szerencsés. A srácok egy ilyen bemutatkozás után nem nagyon keresik a kukkoló társaságát egy jó ideig. Meg hát.. nem hiszem, hogy akkor Angie ilyen fesztelen emlegetnél fel a dolgot. Az első találkozás azt hiszem, mindig egy amolyan kis dédelgetett emlék. Bár mit beszélek én, akinek Gabriel előtt sose volt igazán barátja? De az is igaz, hogy a mi első találkozásunkat én is dédelgetem.
- Oh, na majd kifaggatom. Nekem eddig enm is mondta, pedig ha jóban vannak, akkor biztos tudott rólatok - ingatom a fejem játékos csalódottsággal. Persze Angie is sejtheti, egészen más, kellemesebb dolgokkal töltjük az időnket, mintsem kibeszéljük a barátainkat.

Talán picit túlzás az, hogy megnyúznának, de apa rendesen kiakadna, ha nem is azon, hogy mutáns a barátom, hanem szimplán azon, hogy a pici kislányának van barátja. Az Ő szemében még mindig az a kicsi lány vagyok akit a kertben hintáztatott. De idővel neki is be kell látnia, hogy kirepültem és a saját életemet szeretném élni, már előre látom milyen veszekedések lesznek otthon, ha elviszem bemutatni Blaise-t.
-Blaise nem is olyan aki valami nagy hülyeségbe rángatna, szerintem sokkal jobban félt, mint az apám. Ráadásul x-men, egyszóval megpróbál komoly lenni, de hát nem mindig megy neki. - Mosolyodom el. Hányszor, de hányszor csinál valami olyat amin nevetnem kell, Ő olyan aki mellett nem lehet unatkozni.
-Jó is az, Gabe meg amúgy is olyan akiről el se tudnád képzelni, hogy már nem egy diák srác, több őrültséget csinál, mint a fiatalabbak. - Persze ez nem rossz dolog, sőt, mivel én már így ismertem meg, nekem ez a természetes, nehéz lenne Gabriel komolynak látni és felelősségteljesnek, így sokkal aranyosabb. Bár ha Tati bajba kerül akkor Gabriel az első aki ugrik, hogy megmentse. Illenek egymáshoz az már biztos.
-Nem is néztem meg...annyira.. - nevetem el magam. - Mondjuk nehéz lett volna nem megnézni mikor pont szembe állt velem ahogy megfordult. - Jut újra eszembe az egész, szegény úgy elvörösödött, szoborként állt ott vagy fél percig aztán elpakolta a motyóját hála a jó égnek.
-Nem olyan régóta, pár hete, még nincs egy hónapja. - Ez mondjuk még elég kezdetleges, de ez egyikünket se érdekli, szeretjük egymást. Nem az idő számít, végül is nem dicsekedni akarunk azzal, hogy mi már milyen rég együtt vagyunk, csak élvezzük az együtt töltött időt.
-Majd bemutatom neked, bár Gabriel ismeri, tudtommal jóban vannak.

A szülei megnyúznák, én őszintén szólva meglepődök. Persze nem lógunk feszt egymáson, és bár láttam néha egy sráccal, nem gondoltam, hogy máris lecsapott egy bentlakóra. Bár.. én beszélek?
- Nem hiszem, hogy a kor számít. Persze tudom, hogy a szülőknél ez másként van. De egy idősebb srác legalább tapasztaltabb és nem rángat bele minden hülyeségbe - jegyzem meg, csak hogy látatlanban is kipártoljam Blaise-t, majd nevetve ráom meg a fejem, ahogy eszembe jut az én "idősebb" pasim.
- Á, hagyjuk, hülyeség. Gabe is mindig belerángat minden hülyeségbe - vigyorgok elégedetten. Egy cseppet se bánom a dolgot, és valljuk be, azért többnyire én adom alá a lovat.
Angie családi helyzetét hallva viszont kissé zavarba jövök. Nem tudtam, hogy ilyen tragédia történt náluk, ezek után talán kissé érthetőbb, ha a szülei még a fűszáltól si óvnák, és azt szeretnék, hogy biztonságban legyen, tanuljon. Mert az olyan "normális". De pont a téma kényessége okán inkább nem boncolgatom tovább, helyette a sokkal érdekesebbek felé evezünk vigyorogva.
- Hát, azt hiszem, bármely srác kellemeltenül érezné magát az adott helyzetben. Végül is ott tényleg nme pompáznak. De te ezek szerint azért jól megnézted - kacsintok Angela-ra, talán kissé kötekedőn is, hátha sikerül őt is zavarba hoznom. Persze csak barátilag, csak tréfálkozón, hogy oldjam a már így is elég oldott hangulatot.
- És Blaise... Régóta? - kanyarodok vissza kellemes vizekre. Tudom, kissé talán elvakított a Gabriellel való kapcsolatom, kissé vak lettem másokra. De ez nem jelenti azt, hogy ne érdekelne. Főképp, ha a szobatársamról van szó. Meg hát lány vagyok na, szeretem az ilyen sztorikat.

Az én szüleim nem is tudom mit szólnának Blaise-hez. Velem megbékéltek, elég jól fogadták, na, de hogy apa pici lánya egy olyan sráccal legyen aki nem csak korban 8 évvel idősebb, de képességileg is meg van áldva. Azt hiszem nagyon kiakadnának. Nem biztos, hogy a képesség zavarná őket, inkább az, hogy idősebb nálam, és akármit is mondanék apának a véleményét nem tudnám megmásítani, Ő már csak egy ilyen előítéletes ember.
Viszont nem apámra fogok hallgatni kit választok magam mellé. Blaise-nél nincs is aranyosabb srác a Földön. Ezt ők is idővel belátnák, de jobb egyelőre nem tervezgetni a bemutatást.
-Hát az én szüleim elevenen megnyúznának, ha bejelenteném, hogy járok Blaise-zel aki 8 évvel idősebb és pusztító képességgel rendelkezik. - Nevetem el magam, ez egy nagyon nehéz időszak lesz, de addig minden rendben míg apa nem tud semmit.
Persze, apa tiltakozása ellenére is vele maradnék mindaddig míg Ő is ezt szeretné.
-Hidd el, nekem sincs ínyemre, de a szüleimnek csak én maradtam, az öcsém meghalt, minden reményüket belém fektetik, hogy jó életem lehessen. Talán a tanulásnak is meg lesz egyszer az eredménye. - Próbálok ebben hinni, hisz nem lehet olyan, hogy semmi eredménnyel nem szolgálna. Nem kellene iskolába se járnunk ha nem válna hasznunkra a tanulás, majd csak lesz valahogy.
-Látnod kellett volna, rák vörös volt és motyogott valamit mikor kiszaladt a mosdóból. Szinte már megsajnáltam szegényt, az én hibám volt, de Ő jött zavarba. - Vicces szituáció volt, de tényleg sajnáltam, nem lehetett kellemes neki, nekem se volt az, de hát mégse én voltam fél pucér a kínosabb részen, hanem Ő.
-Hát nem sok látnivaló volt.. - Csúszik ki a számon majd hangosan nevetni kezdek ezzel társulva Tatihoz. Nem így akartam mondani, de végül is ez az igazság.
-Szerintem akkor és ott, nem volt a toppon, amúgy biztosan egy igazi férfi csak ez most nem sikerült úgy. - Nevetek még mindig, szegény gyerek, szerintem még mindig rákvörös, ha látok egy vörös fejű gyereket akkor tudni fogom, hogy mi már találkoztunk az egyik tanteremben...

- De még mennyire - bólintok lelkesen. Igen, nagyon hiányoznak a szüleim, jó lesz újra látni őket. És persze már ők is nagyon kíváncsiak Gabe-re, annyit meséltem már nekik róla. Arra emg én vagyok kíváncsi, hogy vajon mit fognak szólnia képességéhez. Azt persze tudják, hogy olyan, mint én. De se telefonban, se levélben nem akartam konrétan leírni, mert hát.. a biztonság kedvéért. És persze az odáig vezető út se lesz épp unalmas, hisz Gabriel megígérte, hogy útba ejtjül Vegas-t. Szóval igen, rettentően várom már.
- Hát, én azért ennyire nem vagyok hősien - nevetek rá a tanulással kapcsolatban, a valós véleményem meg inkább megtartom. Nem hinném, hogy úgy lehetünk igazán bldogak, ha a saját érzéseink, saját vágyaink háttérbe szorítjuk azért, hogy megfeleljünk másoknak. De ez persze Angie családja, ő tudja, hogy mit és miért tesz, nekem pedig nincs jogom beleszólna vagy épp megmondani neki, hogy éljen. Majd rájön ő magától is.
- Ő jött zavarba és ő hagyta ott a mosdót? - pislogok elsőre meglepetten, aztán hangos nevetés kíséretében vetem magam hátra, még jó, hogy a szék támlája megfog és nem vágok hátast.
- Bár azt megértem, hogy abban a pillanatban talán ő volt jobban kitéve a kíváncsi pillantásoknak - kacsintok Angie-re pajkosan, miközbne ahogy ő leírta, most én fogom úgy a hasam a nevetéstől.
- De azért szép, hogy otthagyott a férfimosdóba, ahelyett, hogy kitessékelt volna...

-Gondolom már nagyon várod. - Én nem szoktam telefonon beszélni anyuékkal. A levelekre hagyatkozom, úgy vagyok vele, hogy ha felhívnám őket akkor sok minden kibukna belőlem amivel nem akarom őket fárasztani vagy éppen megijeszteni. A levelek azok hangulat nélküliek és rejtik a titkokat. Telefonálás ha szóba jönne akkor lehet órákig csak mesélnék szép kis telefonszámlát felhalmozva. Nem, inkább a levél amivel igazán sokat szoktam szenvedni.
-Nekem még van másfél év. De az átlagom az egész jó. Anyáék szeretnék, ha attól, mert más vagyok még tanulnék, mert azzal sokat érhetek el, és, ha ez okoz nekik örömöt, hát legyen, ne ezen múljon minden. - Mosolygok rá. Tényleg nem nagy erőfeszítés kicsit tanulni, örülök, ha a szüleimnek valahogy örömöt tudok szerezni.
Rengeteg csalódásban volt részük, amit mind én okoztam nekik, így hát minden erőmmel azon vagyok, hogy ne ismétlődjön meg a dolog. Had legyenek büszkék rám.
-Természetesen. Magam alig boldogultam, mióta itt vagyok sokat fejlődtem. Talán, ha nem kerülök ide akkor fele ennyinél se tartanék. - Jó helyre kerültem, itt figyelnek rám és tudok fejlődni, minden nappal előrébb vagyok egy kicsit.
-Jó-jó. Ha részletezést akarsz megkaphatod. Úgy volt, hogy siettem órára és nem tudom hogy, de benyitottam a fiú WC-be és a srác háttal állt nekem, végezte a dolgát. Belépésemre hátranézett és szerintem megállt benne az is ami eddig kiakart jönni, olyan fejet vágott, mint aki hullát látott. Szépen elrámolta a szerszámát és vörös fejjel szaladt ki a mosdóból. Én csak álltam ott lemerevedve aztán kitört belőlem a nevetés, képzelheted, a fiú mosdó ajtajában a hasamat fogtam és nem bírtam abbahagynia röhögést. - nevetem el magam az emlék hatására. Vicces volt, egy vicces véletlen.

- Annyira nem lényeges. Minden héten beszélünk telefonon és a nyáron Gabriellel úgy is meglátogatjuk őket - mosolyodom el és ezzel az erővel félre is tolom magam mellől a halmot. Majd megmondom nekik, hogy szabadidőmben a barátaimmal lógtam. Annak úgy is örülnek, amilyen kis magányos farkas voltam a sok költözködés miatt.
- Nekem ez az utolsó évem és az átlagom elfogadható. Szerencsére anyáék nincsenek annyira oda azért, hogy színjeles legyek. Ők azért negedtek el ide, mert tartottak tőle, hogy a frászt hozom másokra, ha nagyon szabadjára engednek - nevetem el magam, ahogy újra eszembe jut az a pizsamabulis vámpíros eset. Nos, visszagondolva elég rizikós volt, de szerencsémre játszott, hogy a csajok ittak kicsit dugiba, úgyhogy nem rám terelődött a gyanu.
- Azért szerintem itt néhány hónap alatt többet fejlődtél, mint mióta megvan a képességed, nem? - vonom fel kérdőn és ugyanakkor bíztatón a szemöldököm. De ez csak pillanatnyi elterelés, nem feledtem ám korábbi szavait sem.
- De nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod! Részletes beszámolót kérek - dőlök picit előrébb ültömben, mintegy ezzel is jelezve, túlontúl felcsigázott a mosdó-belépős szavaival, mintsem hagyjam elkushadni a témát.

Szerintem ezzel a többség így van. Levelet írni az átlagos szülőknek a nem mindennapi foglalatosságainkról. Mivel a leleplezés is fenn áll így hát szerintem mindenki nagyban hallgat arról, hogy miket is művel ezen falak mögött. Pedig nekem is sokkal könnyebb lenne, ha kiönthetném a szívem a szüleimnek.
-Ne aggódj, maximum még fél nap és megleszel vele. - Mosolygok rá. Egyszer csak-csak sikerülni fog, eddig még nekem is sikerült megoldanom.
Mikor bólint a labirintus jelzőmre picit el is gondolkodok rajta. Mi van, ha a hát rejtett zugaiban rejtőzködik a Minotaurusz és igazából nem is az X-birtokon vagyunk hanem Kréta szigetén...oké, ez marhaság, de nem rossz elképzelés. Ha a professzoron múlik egyszer bevág minket oda terepgyakorlatra.
-Én is nagyon várom már a nyarat, de a szüleim szeretnék, ha olyan eredménnyel térnék haza amire azt mondhatnák nem hiába jöttem ide. - Az én szüleim már csak ilyenek. Meg hát egy kis tanulás még nem a világvége így nyár eleje felé sem. Csak-csak túlélem valahogy. Viszont a kirándulást már én is nagyon várom.
-Véletlenül tévedtem oda és azt hiszem az egyik srácba fojtottam ami kiakart folyni. - Nevetek fel. Elég ha visszaemlékszem arra milyen arcot vágott. Szegényke, ezek után már jobban fog figyelni, hogy ki jön be utána a WC-be.
-Köszi! De még sokat kell fejlődnöm, nagyon sokat. - Ez igaz. Van még mit fejleszteni,d e haladok.

- No igen, mint látod, nekem se nagyon megy - nevetem el magam a szemeteskosár felé biccentve állammal. A labirintus jelzőnél csak bólintok, igen, ez a ház tényleg az. Csodálkozom, hogy még sehol se bukkantunk beporosodott csontvázra. Bár lehet, erre azért ügyelnek a professzorék. Vagy mindig ők találják meg hamarabb.
- Ugyan, minek ennyire nyúzni magad. Mindjárt itt a nyár. Én már számolom a napokat - intem le a nagy készülést. Nekem már az lebeg a szemem előtt, hogy jön a kirándulás, meg anyámék látogatása Gabe-el. Igen, ezt várom a legjobban.
- A férfi WC-ben? Jártál már ott? Mesélj csak! - pislantok meglepetten Angela-ra, majd széles vigyorral emelem a fejem. Nem hinném, hogy tudatos volt az elszólása, de ezt már nem hagyom annyiban.
Közben persze dobom a tollat és elégedett mosollyal figyelem, ahogy Angie "elkapja" azt, majd finoman uralni kezdi mozdulatait. Jó látni, hogy itt mindannyian fejlődünk, használjuk a képességünk, és legfőképp, hogy senki nem érzi magát valami kirívó torzszülöttnek.
- Igazán ügyes vagy - dícsérem meg azért szavakkal is, mert hát ő nem tud a gondoaltaimban olvasni.

Csak elnevetem magam, milyen igaza van Tatinak. A szüleimet ismerve meg is teszik ezt. Szeretnek velem dicsekedni, bár volt egy időszak amikor szerintem szívesen letagadtak volna, de az már elmúlt.
De ezzel, hogy muszáj normális sorokat írnunk rendesen feladják a leckét.
-Azért mire összehozok egy normális levelet a fél napom rá megy és utána már nem is merem még egyszer átfutni, mert akkor tuti kidobnám a kukába. - Mosolyodom el.
-Jó, lebuktam, részben elrejtőzöm, de azért készülök is holnapra valamennyit. - Az a valamennyi viszont olyan kevés mintha elő se vettem volna a könyvet ami mostanra már igen nehéz kezd lenni így lerakom a Tati mellett álló asztalkára.
-Ez a ház egy kész labirintus, nem tudom mikor lesz az amikor biztosan nem a férfi WC-ben fogok kikötni az egyik tanterem helyett. - Sajnos kétszer jártam eddig így és egyik sem volt valami kellemes. - Most már minden helyiségbe először bekopogok és csak utána nyitom az ajtót, fő a biztonság. - Mosolygok Tatira. Eszembe jut az első nap mikor kopogás nélkül nyitottam be Gabriel-re és rá. majdnem olyan kínos volt a szituáció, mint a férfi WC-ben
Időm se volt válaszolni Tati-nak, mert cselesen eldobta a kezében tartott tollat. De a toll nem ért földet hanem a levegőben pörgött tovább. Mostanra már valamelyest fejlődtem és egy ilyen hirtelen mozdulatot is képes vagyok megragadni, néhány hónappal ezelőtt még ezt el se mertem volna képzelni.
-Azt hiszem elég jól. - A toll szép lassan az asztal felé araszolt majd hegyével érkezett az asztalkára és kettőt pördült még mielőtt szépen elfeküdt.

- Arról nem is beszélve, hogy az átlagos sorokat megmutathatják másoknak is és eldicsekedhetnek vele, hogy az ő gyermekük olyan okos, hogy alapítványi iskolába jár. És nem, nem ők bliccelték ki, hanem megkeresték őket. Érezd át azt a büszkeséget - vigyorodom el, míg visszasétálok a korábban foglalt helyemre. Még meleg, még alig hagytam el, nem volt ideje kihűlni. De hát minek álldogáljak, mint valami felelő diák?
- Holnapra? - pislantok rá meglepetten. Bár nme vagyok valami nagy géniusz, többnyire az órákon hallott anyagból gazdálkodom. A szabadidőm inkább Gabe-el vagy Leah-val töltöm, mint a tanulással.
- Valami extra feladat, vagy pusztán kell az kifogás, hogy békén hagyjanak? - kérdem vigyorogva, ujjaim közé véve a tollat és játékosan pörgetni kezdem közöttük.
- No igen, mintha néha elvándorolnának, nem? Előfordul olykor, hogy még én is zsákutcába jutom, vagy is nem oda, ahova indultam - nevetek fel. No igen, lehet nem ártana útjelző táblákat kiszögelni a kanyarokba. EZ a ház olyan, mint egy szépen beépített labirintus.
- És a gyakorlás? Hogy megy?Hirtelen ötlet, de talán hatásos, ahogy az eddig játékszerként használt íróeszközt Angie felé dobom. Persze nem őt akarom eltalálni, ha esetleg nem reagál elég gyorsan, a toll kettőnk között ér a földre. De ha ügyes, talán "megragadja" az eszközt és az alkalmat is.

-Igen, még néha nekem is sok ami itt történik. - Nevetem el magam én is. Nem egyszer meglepődök, hogy egy könnyed reggel után olyan mellbevágó délután következik amitől még a szőr is feláll a hátamon.
Hallgatom amit mond és teljes mértékben egyet értek vele. Tényleg jobb az a szülőknek ha csupán úgy könyvelik el a dolgokat mintha átlagos suliba járnánk. Nem mondtak a szüleim semmit arról, hogy mit gondolnak mutáns kilétemről, úgy viselkedtek mintha tudták volna, hogy az vagyok. Nem volt ellenvetésük a sulival kapcsolatban sem. De gondolom az valami kezdeti sokk lehetett náluk, és bizonyára nem kíváncsiak a tanárok fura tanítási módjára vagy néhány őrült képesség leírására vagy egy-egy igen veszélyes kiruccanásra.
-Hát van benne valami, szerintem már a tudat elég nekik, hogy mások vagyunk. Bizonyára örülnek olyan soroknak amik átlagos dolgokról szólnak, persze itt semmi átlagos nincs. - Mosolygok. Elég csupán tanárpéldának Logan-t megemlíteni, ha apám tudná, hogy egy ilyen ember tanít engem biztosan az első pillanatban itt lenne a kocsival és hazacipelne. Vicces gondolat, de biztos megcsinálná.
-Megpróbálok úgy tenni, mint aki készül holnapra, de ez csak egy gyenge álca, lusta vagyok. - Nevetek fel.
Kicsit elgondolkodom, hát nem tudom megemlítsem-e Tatinak, de a múlthéten az egyik tanterem helyett a fiúmosdóban kötöttem ki és hát...na ezt nem részletezném.
-Nagyjából már igen, bár van, hogy még átvernek ezek a folyósok. - Mosolygok rá. Viszont remek idegenvezetőt találtam Blaise személyében.

- Hát azt hiszem, nekik a legjobb, ha mindent titokban tartunk - nevetem el magam, miközben egy könnyed mozdulattal gyűröm össze a pecsétes papírt és az asztal mellett pihenő szemeteskosár felé célzok vele. Kosárban nem voltam soha erős, így meg sem lepődöm, hogy a galacsin nem lesz hárompontos, sőt, még kettő sem. Ha meccsen lennénk a nézők most hördülnének fel.
- Azt hiszem, az a legjobb, ha annyit írunk, mintha ez tényleg csak egy átlagos suli lenne. Hogy hogy megy a tanulás, hogy milyenek a tanárok, és legfőképp, hogy milyen jól érezzük magunkat. Azt hiszem, az is elég sokkoló nekik, hogy mi vagyok. Nem mintha valaha is bántottak volna miatta vagy elfordultak volna tőlem - vonom meg a vállam egy apró mosoly kíséretében. Az első sokk után a szüleim elfogadták a dolgot és szerencsére elég nyíltak, hogy ne akadjanak fenn a dolgon. De az itt hallott néhány történetből rá kellett jöjjek, nem én vagyok a gyakoribb eset.
- És te, mi járatban a szabadnapon? - kérdem inkább Angie-t, a támasztékként használt könyvet magam mellé téve. Közben fel is állok és a mellédobott papírhoz lépek, hogy amaz elnyerhesse végre méltó helyét a szemeteskosárban.
- Kiismered már magad a folyosókon, vagy olykor még eltévedsz? - mosolyodom el, felidézve az első napi témát.

Csak nézem a papírt ami Tati kezében van. A levélírás, igen, az egy nehéz dolog. Talán két hónapja adtam utoljára hírt magamról, azóta nem írtam, nem üzentem, hogy is mondhatnám el a szüleimnek azt ami velem történik mikor magam sem értem. Persze a szüleim tudják mi vagyok és hogy hol vagyok, de mégse írhatom le nekik, hogy nem rég egy kisgyerek a képességével háromszor is a falnak vágott és képtelen voltam visszavágni vagy éppen, hogy nem rég kilógtam és volt egy kalandom egy idegen férfival néhány repülő mogyoró és pár részeg tini társaságában. Ha ezt megtudnák a hitükből is kitérnének. A kiruccanást az erdőbe már meg se említem. Úgy engedtek ide el, hogy megpróbálok úgy viselkedni mint néhány évvel ezelőtt, ugyanis nem rég még maga voltam a megtestesült ördög, ami nekik sok szenvedést okozott. Az előző levélbe csupán annyit írtam, hogy jól vagyok és szeretek itt lenni. Elég ha ennyit tudnak, viszont a következőben többet kell írnom, mert még a végén gyanakodni kezdenek, hogy nem mondok el mindent.
-Megtudom érteni, ez nekem se megy valami fényesen. Nem tudom mit is mondhatnék el mit tartsak inkább titokban. - Arra is gondolni kell, hogy idegen kezekbe kerülhet és ezzel bajba kerülhetünk. Ezerszer jobb lenne, ha mindent elmondhatnék, mert így olyan érzésem van mintha átverném őket, ami tulajdonképpen igaz is. Pedig igazán nem ez a szándékom csak hát sokkal bonyolultabbak a dolgok, mint ahogy látszanak.
-Legszívesebben leírnám nekik az igazat, de hát sok mindent nem lehet. - Mosolygok Tati-ra.