Kátya&Nelson

Tárgy: Re: Kátya&Nelson Kedd 12 Aug. - 16:27

Kátya & Nelson

A nők az élet értelme, mindig meg tudnak lepni. Nem számít, hogy félszeg, bátortalan királylányról van szó, vagy éppen makacs domináról, egy biztos; ezer év is eltelhet az örökkévalóságban, mindig ki fognak találni valamit, amivel le tudnak venni a lábamról. Ez a példány nagyon szemrevaló, a küzdeni vágyása, öntudata az, amely miatt nem hagyom békén, adom alá a lovat. A világ minden kincséért sem sérteném meg, a sörös példám is nagyon tudatosan, óvatosan elhelyezett viccelődés volt, egyértelmű jele annak, hogy veszem a lapot olyan tekintetben, meddig is lehet elmenni az ő szabályai szerint. Még ha nekem is támadt volna, vagy felképel, valahogy közel járok olyan szinten a tippelésben, hogy hamar lehiggadt volna a paprikaméregtől, ha rájön, hogy csakis az vezet, hogy bókoljak, részt vegyek legalább csöppnyi pár percet az életében. Hiszen mi másra kellene ő nekem? Társaságra, hát persze. Kiegyezek én a lepedőakrobatikától a közös kandalló előtti versolvasásig, egy jóféle berúgás is szóba jöhet, vagy madáretetés a parkban. Nem azt jelenti, hogy igénytelen vagyok, mindössze akiben meglátom a hasonló fűszert, annál szinte bármilyen szálon el tudunk indulni a közös nevező megtalálásáért folytatott harcban.
- Nem is tudnád, hogy a kettő milyen közel jár egymáshoz. – A szúrása betalál, majd habozás nélkül is indul vissza. A pimasz, mégis évődő mosoly ott játszik ajkaim tövében, jelezve, hogy élvezem az adok-kapokot. A csákányos helyzet már elmúlt, helyrehozom, ha tudom, arra adott csak alapot, hogy megmutassam ki is vagyok, ám az csak egy oldalam, tudok én figyelmes, gyengéd is lenni, nem csak leugatós. Majd összecsiszolódunk, ha meg elküld az anyámba, akkor sem sértődöm meg, mindenkire nem fogom ráerőltetni magamat.
- Ugyan, szívesen ápollak, miután mindkét kezed eltörtem. – Vonom meg a vállamat pajkosan, nagyon úgy tűnik, hogy a magabiztossága olyan képességet feltételez, amellyel szinte legyőzhetetennek hiszi magát. Nem akarom megalázni a nőiességében, de hát a férfi ego egy idő után mégis átfurakszik a pillantásomon. Szeretem ha tüzes a bige, fenyegessen csak, akár uralkodhat is rajtam, ha úgy tartja kedve, de baszkurálja csak a drága agyát, hogy nem fogok betojni a dühös ajakrándulásaitól.
- Legyen kedved szerint, ha már ilyen magányos tipusnak adod elő magad. – Bólintok, még kéreti is magát. Ódivatú, mert a nagy szájával szinte kiabál azért, hogy figyelj már rám, vegyél már észre, nekem is vannak érzésem! Látom én, jól van na. Biccentek, és belépek a feltáruló ajtón. Ácsorgok egy darabig, nem fogom levetni magam mondjuk az ágyára, még a végén tényleg felrobban, a húrt csak egy darabig illik feszíteni, ha behívott, fogjuk rá, hogy jól viselem magam.
- Igyunk. Mondjuk a főnök szóra biztosan vigyorogna, mert tacskó kora óta ismerem, de legyen így a hivatalos. Igazán tetszetős szoba, leszámítva a barom szomszédot. Nelson. – Lezseren a farmerem hátsó zsebeibe süppesztem az ujjaimat, kétlem, hogy kezet akarna zárni velem.

Tárgy: Re: Kátya&Nelson Vas. 10 Aug. - 22:29

Nelson & Kátya

- A szadizmusra előbb, mint rád! – szúrok oda ekképp. Nem teljesen igaz, amit mondok, hiszen gerjedhetnék Nelsonra is, elvégre elég szép példánya az isten állatkertjének, de a gerjedéshez talán nem egy csákánnyal kellett volna meghágja a szobám falát és egyébként is kicsit más élethelyzetben kellett volna rám találjon. Ez a mostani nem a kedvenc szakaszom. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom kezelni a saját magamon esett változásokat. Tagadnám is, meg nem is. Mindegy, a lényeg, hogy a fickó több soron rossz lóra tett ma.
- Ha így haladunk, akkor a homlokodon keletkezett lyukat is tömheted. – jegyzem meg szárazon. Nyílt fenyegetés, mindannak ellenére, hogy nem láthat nálam fegyvert. Ami nincs szem előtt az viszont attól még létezik, szóval érhetik meglepetések. Az is egy meglepetés lesz, ha végül nem „bántom”. Ettől még a szám az nagy, nem is fogom vissza magam.
Nem veszem magamra a megjegyzés elejét, a kebleim éppen elég nagyok, szóval ha nagyobbak lennének, akkor dinnyéket hordanék, s nem melleket. Meg ha magamra is venném, arról se kéne tudnia. Elég könnyen rejtem el valódi világomat majdnem mindenki elől. S a kivételt csak a telepaták és az érzelemolvasók képezik. És belőlük nem sokat ismerek.
- Érted ezt úgy, hogy szerzel valakit, aki normálisan rendbeszedi a falamat, betömi rajta a lyukat és fegyelmit akaszt a nyakadba rongálásért. Tökéletes terv! Intézkedj, mert én nem éjszakázom sehol máshol, csak a saját szobámban, egyedül! – teszem hozzá, még mielőtt rést találna a pajzson.
- Felteszem a főnököm a te főnököd is. No, de ha már így átjöttél, inkább igyunk! Aztán majd intézkedsz. – lám, mily' engedékeny vagyok. Már indulok is vodkairánt.

Tárgy: Re: Kátya&Nelson Szer. 30 Júl. - 23:05

Kátya & Nelson

- Meg, ha a szadizmusra gerjedsz csillagom. – Szinte már viszket is a tenyerem. Kinek mi, elég alkalmazkodó jellem vagyok, minden nő igazán más, erre már rájöttem az évek során, meg kell nekik adni amire vágynak. Valaki a csokor virágot, valaki a lovaglóostort akarja. Egy igazi bűvész bármit előhúz a cilinderből. A csipőre vágott kezére téved a tekintetem. Igazán formás, még ha a nyálcsorgatáson túl tisztelni szoktam a nőket. Így csak felkavaróan vetkőztető stílusban kacsintok rá, majd tőlem váratlan módon nem felelek, nem vágok vissza. Nem célom a nyakló nélküli lealázás, pedig elhiheti, sírásra tudnám fakasztani, de még mindig úgy vélem, bármennyire is keménykedünk egy nővel, a méltóságát nem aknázzuk alá. A miénket lehet, nem lesz tőle semmi bajunk. Biccentek, és miután rendbe tettem magam legalább egy fokkal, és arébb rúgtam a csákányt, már kopogtatok is az ajtaján. Nem mondom, hogy lehiggadtam, tőle sem elvárt az ilyesmi, de ne higgye, hogy a férfiasságom abból fakad, hogy csak rombolni tudok.
- Azt mondtad, hogy a falon lévő lyukat tömjem, ne tiédet. Úgyhogy csak sorban. – Nem érek hozzá, pedig kedvem lenne a hátsójára húzni a miheztartás nevében, ekkora műmájer mégsem vagyok. A szinte semmi kis ruhát semmibe veszem, mintha nem is érdekelne, mert ha foglalkozom vele, akkor úgy a földhöz vágom a leányzót, hogy aztán rápattanjak. Tudnia kell, hogy mivel játszik.. A tűzzel. Megszoktam, hogy tökön rúgnak, kést forgatnak bennem, vagy a falhoz kennek. Sokkal kevésbé érzem a fájdalmat, és bármit tehet velem, felkelek, és megyek mint a tank. Ő fáradna el. Ám egy úriember tuti győzelmeket nem játszik meg, mint tudjuk.
- Hát ez szép... - Méregetem az átütött falat. – Hacsak nem akarsz valahol máshol éjszakázni... – Vetek rá a vállam felett egy igéző pillantást, csak amolyan kósza ötlet gyanánt, mint akit amúgy nem hat meg a saját véleménye – ... akkor máris intézkedem. – Szembefordulok vele, és most a kebleire téved a tekintetem. – Azt hittem, hogy sokkal nagyobbak. A szobák. A főnököd annyira magabiztos, reméltem, hogy jó kis helyem lesz, ez egy lerobbant fos. – Bólintok a saját szobám felé. Megvárom a válaszát, de úgy vélem, lassan itt az ideje lemenni North Salembe, és hozni Frank-et, aki képes arra, hogy pusztán az akaratával változtasson épületeken. Mindig be szoktam vetni a költözködéseknél. Ez neki csak egy pár pillanatos megerőltetés lesz. Kap majd érte egy igazi skót Whiskeyt.

Tárgy: Re: Kátya&Nelson Kedd 29 Júl. - 11:07

Nelson & Kátya

Nem volt elég nekem a pénztárcás fiaskó, úgy tűnik, hogy valaki nagyon meg akar szopatni odafent, hogy még ezt a csákányos pojácát is a nyakamra küldte. Mindegy, legjobb védekezés a támadás, szóval nem fogom hagyni csak úgy magamat. Ha sérülés lesz belőle, hát legyen. Engem nem faragtak behódolós fából.
- Megtennéd? – vágom csípőre a kezemet, egyezménye jeleként annak, hogy ez felhívás keringőre. Jöjjön, akarjon csak elverni. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle egy gépekkel teli szobában, éppen ott, ahol én vagyok az úrnő. Nem csak passzív a képességem, lehet vele ártani, hát adnék én neki, ha sokáig szívat.
- Én nem becézgetem senkinek a hülye nevét, szóval ha szigorúan vesszük, semmilyen Charliet nem ismerek. – szájalok tovább. Egyáltalán minek magyarázkodom? Nem vagyok hülye, tudtam, hogy a professzorról beszél, akit némi tiszteletet mutatva hajlandó vagyok Xaviernek nevezni, s nem használom rá nyilvánosan a magamban kitalált, természetesen birtokviszonyt kifejező becenevet.
Ezt a sörös marhaságot meg sem hallom inkább, azt mondják, hogy akinek nem inge, az nem öltözködik, szóval én nagyvonalúan nem veszek tudomást arról, hogy ez az alak milyen szinten bicskanyitogató.
~ Gyere csak, gyere! ~ szemlélem meg a mozgását odaát, már amennyi a lyukon keresztül látszik. Vak nem vagyok, jóképű egy vadbarom ez, épp csak nem fogunk egymással semmire se menni. Na, de lássa, hogy kivel van dolga, amíg ő eljut a folyosón az ajtómig – nyilván nem távolság, de tud várni – addig én ledobom magamról az alváshoz kivételesen viselt kinyúlt pólót, s magamra kapok egy könnyed nyári ruhát. Nem, mintha tetszeni akarnék neki, sokkal inkább csak húzni szándékozom az idegeit, hiszen ez a ruha így melltartó nélkül eléggé olyan, mintha csak hálóingben nyitnék ajtót. Nem áttetsző, de azért elég sejtelmes.
- Jé, megleptél! Azt hittem, hogy majd ezt is becsákányozod.. – szájalok vele, miközben arrébb állok az ajtóból, hogy bejöhessen. Nem vagyok én haragtartó, de mindig elérem, amit akarok. Jó lesz ez, hogyha a másik fél is épp ilyen jellemmel van megáldva. Az az érzésem, hogy nem fogunk barátilag elteázgatni itt.

Tárgy: Re: Kátya&Nelson Hétf. 28 Júl. - 23:06

Kátya & Nelson

Egy pillanatra úgy vagyok vele, hogy ám legyen, most gáláns leszek, mégiscsak én törtem rá hivatlanul, de eszem a zuzáját, olyan kis belevaló nőstényördög, nem csak stílusra, de még külsőre is, nem fogok finomkodni. Holmi tahónak néz, amiben ezúttal van némi igazság is, pedig ha tudná, hogy mennyire nemeslelkű tudok lenni. Na ez most nem az perc.
- Őzikém, ha nem fogod be, akkor ritka alkalmak egyike lesz, hogy elverek egy csajt. – A szájaláson vállat rántok, és egy isteneset vágok bele mégegyszer a falba, most már csakazért is, pimasz mosolyom letörölhetetlen. Nem akarok én ajtóstul rontani a házba, viszont ha már a falat sikerült kikapni, igazán megnézném belülről. Mármint a szobáját. A kislányra később rátérhetünk.
- Nem tudod...? Hadd gratuláljak. Megmondtam már Charles-nak gyerekkorában is, hogy ez a világmegmentősdi két centet nem ér, mint ötlet, ha olyanokkal veszi magát körbe, akiknek sör folyik a dudájából. Arra jók, valamelyik még arra sem... – Adom alá a lovat, kissé el van szállva magától, akkor hát tombolja ki magát rajtam. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy szétfeti az ideg, de nem miattam. Ilyen a stílusa. Domináns. Felőlem.. Nem hódolok be.
- Ilyen szíves invitálást nem fogok visszautasítani. – Dobom le a csákányt, hogy csak úgy reccsen, jelezve, hogy nem vagyok egy gyenge gyerek. Ugyan a luk még továbbra is él, a leskelődést bereksztem. Hátat fordítok, és visszakapom magamra a rövid inget. Megtörlöm az arcomat, miután megmostam a csapnál, amely legalább működik. Használaton kívüli szobát kaptam, reklamációnak helye nincs. Mikor egy fokkal frisültebb vagyok, kilépek a folyosóra, hogy megálljak az ajtaja előtt. A stílusom ezután sem lesz sokkal visszafogottabb, de annyit megtanultam, hogy ha már rátörünk valakire, használjuk az ajtót. Kopogtatok, ajkaimon továbbra is a pimasz rándulás. Karbafonom a kezem, amolyan ki ha én nem stílusban.

Tárgy: Re: Kátya&Nelson Pént. 25 Júl. - 0:31

Nelson & Kátya

- Kezed járjon, ne a szád! Ha lyukat akarsz tömni, akkor az ez a falon tátongó legyen, s ne az enyém. – szájalok vele. Nem jövök zavarba, mondtak nekem ennél cifrábbakat is már, s minden egyéb esetben szívesen venném az évődését, de baszki, lyukat ütött a falamba! Azért az ilyet nem szívesen nézem el, főleg mivel az én házam az én váram és egy jött-ment bunkó csak ne akarja itt megzúzni az idillt.
- Nem tudom, hogy ki az a Charlie, de ha ilyen majmokat ismer, mint te, akkor csak rossz arc lehet. – zárom rövidre. Nem fogom itt tépni a számat, adok én neki olyat, hogy csak úgy porzik. - Gyere csak át az oroszlán barlangjába, ha mersz! – incselkedem vele, megnyalom az ajkaimat is, mintha tényleg fincsi falatnak tartanám a rombolót. Nos rendben, ha már így esett, akkor meg is szemlélem magamnak, nem fogadtam én vakságot soha, s ami falnivaló az falnivaló. Szeretem, hogyha egy pasin van némi izomzat, de valahogy most nem vagyok lenyűgözve. Ez a puritán munkásstílus ezzel a veteménymagköpő szóáradattal nem a zsánerem. Meg már csak azért sem ejteném a lábam közé, mert túl egyszerű lenne. Tudom én, hogy kívánatos vagyok, nincs is ebben semmi hiba. De annak a játéknak nincs semmi értelme, ami túl korán véget ér. Meg mostanában mintha kicsit megváltoztam volna, ami azt illeti. Válogatós lettem.
- Gyere, Babám, nem félek tőled! – húzom ki magamat, s szemtelenül csípőre dobom a kezemet. Engem ugyan nem olyan fából faragtak, aki zavarba fog jönni attól, hogy ez a csóka lenézi rólam a bugyit. Sőt, mi több még szemtelenül feljebb is csúsztatom magamon a viselt pólót, hadd villanjon ki minél több formás combjaimból. Nem akarok én tőle semmit, de a jellemem az ilyen, s szeretek ilyennek lenni. Még akkor is, hogyha jelen szituáció rohadtul idegesít.
Hátrébb lépek, hogy több legyen közöttünk a távolság. Kihívón tekintek rá, amolyan „Na, most legyen nagy a pofád!” nézéssel. Szinte várom, hogy átmásszon azon a lyukon. El fogom kapni a tökét, de nem úgy, ahogy arra ő ácsingózik, az már bizonyos. Kátyával nem cseszekszünk, hadd tanulja meg!

Tárgy: Re: Kátya&Nelson Kedd 22 Júl. - 14:45

Kátya & Nelson

Befelé nézegetek hát az általam ütött lyukon, amelynek túloldala nagyon is lakottnak tűnik, lakója pedig nem éppen a finom felcsattanások mestere. Ráadásul nő. Nem vagyok szexista, kifejezetten kedvelem a gyengébb nemet, még az orgánuma is kedvemre való, a káromlatra pedig úgy tűnik, megvan az oka, amiért nem fogom vállalni a felelősséget. Illetve tőlem aztán szidhat, amennyire jól esik, folytatni fogom a munkálatokat, ami jár az jár. Vigyorogva várakozom, amíg a hang tulajdonosa is megjelenik a hirtelenjében ablakká avanzsálódott lyuk másik oldalán. Nem is akárki, egy villámló tekintetű barna. Alulöltözve. A szóhasználatból, és a merészségből ítélve nem is a visszafogott fajtából.
- Szentté majd csak akkor avass aranyom, ha majd boldoggá tettelek. – Rántok egyet a beakadt csákányon, amitől valami irdatlan repedés szalad végig a falon, jelezve, hogy valamit nagyon eltaláltam. Kihúzom a szerszámot, és a feje alatt markolok rá, másik kezemet lezserül a csípőmre tolom.
- Te lennél Charlie tartaléka? Nem mesélte? Megkaptuk a nászutas lakosztályt, hozzá is láthatunk a belakásának. – Nem vagyok leizzadva, hiszen még alig dolgoztam, de alkatomon meglátszik, hogy nem vagyok egy vékonydongájú idegen, pillantásom pedig arról árulkodik, hogy kaptam már ennél cifrább lebunkózást másoktól. A franc, a szar, és a babám még az enyhébbek közé tartoznak. Ellenben olyan leplezetlenül nézem meg magamnak a vadmacskát, hogy csoda, hogy az ajkamat nem nyalom meg. Úgy méregetem, mintha azon dilemmáznék, hogy letépjem a bugyiját, vagy pofán vágjam akár a csákány tompább végével. Nos talán Charles nem gondolta ezt jól át, hogy kit is hívott meg a birtokára. Még a régi vágásúak közül vagyok, más értékrend szerint. Tudok én udvarias lenni, ha akarok, most kiskirálykodni van kedvem, főleg ha a fogadtatás ennyire kitárulkozó. Nyitott ajtókat nem szoktam döngeni, hanem azt döngetem, aki az ajtó mögött van. Nem kezelem őt le, biztosan komoly személyiség, ha már ott van szobája, ahol nekem is, a képessége pedig bizonyára halálos. De vajon mit tehet velem? A vigyorom mosollyá szelidül, és halkabbra veszem a mondandót.
- Biztosan meg tudnád tenni, el is hiszem... Addig örülj, amíg a másik oldalon vagyok édes hölgy, mert ha átmentem, és leharaptam a finom kis nyelved, nem lesz mivel szidnod... – Most nem sújtok le ismét a csákánnyal, de méregetem hogy hol kéne ismét nekilátnom, míg a lány válla felett azt nézegetem, hogy mekkora lesz majd a teljes lakosztály. A kacatjait ki fogom szórni, az nem vitás.

Tárgy: Re: Kátya&Nelson Kedd 22 Júl. - 0:20

Nelson & Kátya

Az ágyamon fekszem, hanyatt. A színes, mások számára viszont láthatatlan pókfonalat úgy szaladgálnak előttem, mint engedetlen kölykök. Meg sem próbálok rendet tenni közöttük. Plafon felé nyújtott jobb kezem kinyújtott mutatóujjával sodorgatom a szálakat tova, hogy mindig az legyen előttem, amelyet látni szeretném. Képek, televízió- és rádióadások, minden, ami kell. Mégsem érdekel egyik sem. Unatkozom, de lusta vagyok ahhoz, hogy bármit is csináljak. Egyszerre szeretnék millió különböző helyen lenni, de mégsem megyek sehová.
Be kéne rúgni. A vodkával teli üveg az éjjeliszekrényemen áll, de egy korty sem hiányzik belőle. Van az unalomnak az a mélysége, amikor sem inni, sem egy férfivel magáévá tetetni sincs kedvem magamat. Mi maradt hát nekem? A kutatás, a szálak között való elmélyedés és a..
- Mi a büdös franc? – pattanok fel szapora szitkok között.
Úgy pillázok az ággyal szemközti fal felé, mint aki még soha nem látta a szobámnak azt a régióját. Mióta lett szériafelszerelése a dekorációmnak egy gigantikus falcseszegető alkalmatosság? Annyira meg vagyok döbbenve, hogy első felindultságomban ordítani is elfelejtek, s azzal sem nagyon foglalatoskodom, hogy zavartassam magam amiatt, mert egy XL-es póló van csak rajtam a viselt, fekete bugyi felett. Mivel alacsony vagyok, így ez is eleget takar, de nem is a szemérmetlenség miatt szégyellném magam, ha eljutnék odáig, hanem azért, mert általában nem szoktam ilyen toprongyos öltözetben feszíteni. Viszont az unalom öl, butít és nyomorba dönt. Vagy az az alkohol? Mindegy! Most sürgősen patáliát kell csapnom, nem érek rá elgondolkodni az unalom és az alkohol közös és nem annyira közös dolgain.
- Ki a szent szar vagy te és milyen alapon cseszted szét a falamat? – emelkedem magasra hanghordozás tekintetében szinte azonnal. Öles léptekkel szelem át a szobát, hogy a lyuk előtt állva nézhessek a barbárom képébe. Mezítláb vagyok, így jól látszik alacsonyságom, de a tekintetemből lövellő haragszikrák veszélyességemet hirdetik. Nem minden a méret, ha női testmagasságról van szó. Ugyebár.
- tudod mit? Nem is érdekel, hogy ki vagy! Most azonnal eltakarodsz és szerzel valakit, aki ezt azonnali hatállyal rendbe hozza, mert ha nem, akkor megkeserítem az életedet Babám! – húzok elő a kalapból egyet a becenevek közül. Nem érdekel, hogy mit szól hozzá. Érezze annyira lesújtónak, amilyennek szánom. Olyan gúnyosnak. Igen.

Tárgy: Kátya&Nelson Hétf. 21 Júl. - 18:23

Kátya & Nelson

Hiába próbált a kis udvartartásom lebeszélni róla, mégis úgy döntöttem, hogy valamennyit a birtokon is fogok majd tartózkodni, így nem árt belakni a lakosztályt. Lakosztály, egykori kispajtásom így nevezte, és amikor beléptem, enyhén leesett az állam. Arra számítottam, baldachinos ágy fogad, jakuzzi, gyümölcsökkel megrakott tálcákat találok. Hatalmas ablakokat, netán kandallót, szőnyegeket, freskókat, díszes függönyöket. Hát ablak az van. Más sem nagyon. Első gondolatom az, hogy talán a helység be sem lett fejezve, mert nem sokkal nagyobb, mint egy luk, éppenhogy le van festve, ezek szerint nagyon régen nem használhatták, néhány puritán bútor, amelyeket lepedők védenek a portól, és más semmi. Egy üres szekrény a ruháimnak, ennél azért többre számítottam. Mindig fényűző életet éltem, az évek hosszúsága alatt, így megtanultam türelmesnek lenni, de ez azért mégiscsak sok. Amint találtam egy telefonfülkét, riasztottam Lucast, csákányt ide. Hű segítőm kis értetlenkedés után meg is érkezett a kocsival, de azt, hogy konkrétan be is szálljon a munkába, elhárítottam. Na ne viccelődjünk már, hogy most komolyan ekkorában kell laknom. Legalább a mellette lévő, minden bizonnyal szintén használaton kívüli „lakosztállyal egybenyitom, azaz kiütöm az átkötő falat, aztán nekilátok a berendezésnek. Az eszem megáll. Lehúzom a kockás rövidujjú inget, és immár egyedül lóbálom a szerszámot, atlétatrikóba. Elsőre beakad a falba, kihúzom, ez nem gipszkarton. A fejem felett körkörös mozdulatot leírva csapok oda ismét, és emberfejnyi lyukat vágok. Vigyorogva kukucskálok át, ahol azonban egy szépen berendezett szobát látok, az általam ütött lyukon át törmelékdarabok hullanak befelé.
- Hoppá... Másnak bezzeg nem putri jut...

Tárgy: Re: Kátya&Nelson

» Nelson & Serena
» Nelson Blackwell
» Lakeside Field Club
» Kátya és Dave
» Nelson & Serena - "Csónakázás" után