Enaid Smithson

"A szellemet, amit üldözöl, soha nem fogod elkapni." John Malkovich

Userinfó: Főkarakter

Név: Enaid Smithson
Mutáns név: Kísértet
Születési dátum: 1045. Május 2, Franciaország
Besorolás: Független
Képességek:

Elsődleges képesség: Regeneráció
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 21 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Sebei begyógyulnak, ha húsából kitépnek, kivágnak egy darabot, visszanő. Csonkoláskor nem növeszt vissza tagot. Betegséget nem tud elkapni, és öregedése is leállt.
Képesség távlatai: Nem lesz fejlődés

Másodlagos képesség: Síkjárás
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 21 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Két sík között rekedt. Az egyik a jelen, a másik pedig egy alternatív jövő, amely folyton kavarog, változik körülötte. Tudja váltani, melyik síkon jelenjen meg teste, de képessége hátránya, hogy teljes egészében sosem lesz jelen egyik síkon sem. Így van, hogy nem tud megfogni tárgyakat, embereket, nem hallják, vagy éppen nem látják őt. Ez teljesen attól függ, hogy a másik síkon épp hol és milyen körülmények között van. Itt egy példa:
A jelenben veled szemben áll és beszél hozzád. Látod, de nem hallod őt, mert a párhuzamos jövő síkon közöttetek egy fal áll, amely blokkolja a hangját.
Ehhez hasonló problémák szoktak adódni, főleg, ha zaklatott, vagy mérges, olyankor akaratlanul is váltogatja a síkokat.
Képesség távlatai: Képes lesz annyira kontrollálni a képességét, hogy ha megjelenik az egyik síkon, akkor a másik sík akadályai már ne befolyásolják (Például ha a fentebb említett eset történne megint, hiába állna köztetek fal, már hallod is) őt, de az erős érzelmi hatások miatt ugyan úgy elvesztheti a kontrollt és továbbra sem fog tudni 100%osan megjelenni egy síkon.


Jellem: Korához képest a nő nagyon kevés tapasztalattal rendelkezik. Ez azért van, mert életének nagy része nem áll másból, csak a figyelésből. Nem tapasztal, csak látja a körülötte zajló életet, mintha mozizna. Ez egyszerre hangolja le, teszi búskomorrá és fűti akaratát, hogy igen is képes lesz kitörni ebből az állapotból. Hangulata cirkuláló. Általában hiába közelít meg bárkit, az emberek megijednek, félnek tőle. Emiatt visszahúzódó, de mikor kitör ebből az állapotból és újra próbálkozik, közvetlen és kedves. Mikor már sokadjára utasítják vissza, és türelme elér egy határt, dühe kitör belőle. Miután lecsillapodott, egy szomorkás és tengődős időszak jön nála, majd ezután ismét a barátkozással próbálkozik. Elutasítás esetén ismét haragos lesz, s ez így megy már jó sok éve. Barátai nem nagyon voltak.. Ha csak nem a gyerekek, akik inkább kíváncsisággal tekintettek rá, mint félelemmel… Szereti a gyerekeket.

Külső: Mióta aktiválódott a képessége, haja, bőre és szeme hófehérré változott, amely igen csak megdöbbentő külsőt ad neki. Egyesek albínónak hiszik, mások tényleg halottnak nézik. Haja hosszú, hátközépig ér, egyenes és puha, a szél könnyen bele kap. Fehér tekintete hangulatától függően csillog barátságosan, mered a távolba, vagy méreget mérgesen. Középmagasságú és karcsú, kicsit törékeny alkat. Ruhája igazából csak néhány van, azt is gondosan elrejti. Régi fehér ruháit hordja, esetleg valami bézsszínű ruhát, amelyet innen-onnan boltból, vagy házból lop.

Előtörténet: 1045, Franciaország, Île-de-France. Ekkor és itt születtem én Blanche néven, egy apró faluban, közel Centre megye határánál. Gyermekkorom nem volt felhőtlen, ahogy az akkori parasztoké sem. Apám kovács volt a falunkban tanította a mesterségre idősebb bátyám, míg anyám, én és kisebbik bátyám a földeken dolgoztunk. Hála apám munkájának nem éltünk olyan rosszul, mint a körülöttünk lévők, de még így is nagyon szegények voltunk, hiszen sok volt az éhes száj, s olyan kevés a kenyér.  I. Henrik uralkodik, s a vidéket eddig nem zargatta semmi sem. Teltek múltak az évek, lassan elmúltam 15, de kérőm nem akadt.. Nem voltam telt, sőt, inkább karcsú, kissé soványka voltam, nem kellettem senkinek.. Végül lassan elértem azt a kort, amikor már emiatt nem kellettem senkinek sem, hiszen ekkoriban az emberek 30-40 évet éltek maximum.
De volt, hogy ennyit se… A fejem elkezdett hasogatni, mintha valaki éppen fát vágna rajta, testem belázasodott, s a szüleim már szinte a síromat ásták, miközben napokon át imádkoztak értem. A falunkat egyik éjjel fosztogatók támadták meg. Apám és bátyáim harcba álltak a többi férfivel, míg mi asszonyok és gyermekek menekültünk. Láttam a férfiakat elesni a felkészült támadókkal szemben. A sötétben elvesztettem anyámat, sokan az erdőbe menekültünk, s arra külön váltunk. Próbáltam elbújni egy kidőlt fa mögött, de fájdalmas nyögéseim miatt rám találtak. Éppen elrángattak volna, mikor hirtelen elmúlt a fájdalom, és valami egészen különleges történt. Az erdőt kissé elmosódva kezdtem látni, hirtelen nappal lett, a fülem pedig tele lett zúgással. A fa mögöttem már korhadt és mohás volt, az előttem lévő cserje pedig hatalmasra nőtt. Nem értettem az egészet. Elindultam vissza a faluba, de nem volt ott… Se a romjai, se az emberek, senki. Ugyan láttam egy-két régi kődarabot, amely lehetett volna fal is, de… Hát ennyi idő alatt nem tűnik el egy falu. Aztán hirtelen ismét sötét lett, s ott álltam a lángoló falu közepén. Szemben velem egy bandita állt lovon, s elkerekedett szemekkel, elfehéredve nézett. Egyre jobban összezavarodtam, s ismét megváltozott a táj. Kétségbe estem, s a hely, ahol álltam egyre gyorsabban váltotta külsejét, egészen addig, amíg el nem kezdtem sikítani és sírni. Akkor hirtelen megállt minden, abba maradt a zúgás…
Egy szobában voltam, sötétben. Egy háló szoba volt, mellettem baldachinos ágy, másik oldalon tükör. Mikor abba belenéztem, elállt a lélegzetem. Ruhám kissé kopott, arcom, hajam, szemem fehér. Ismét sikítottam, s félve hátráltam, mikor megint változott a táj…
És csak változott, változott. Majdnem beleőrültem. Először azt hittem, hallucinálok a láz miatt, aztán azt, hogy egy szellemvárosban ragadtam, majd azt, hogy én magam vagyok a Kísértet… Nem álltam messze a valóságtól. Kezdtem rájönni, hogy azért változik a táj, mert változik az idő. Az időben ugráltam előre és vissza. Borzasztó volt. Beszélni akartam valakivel, de ha láttak egyáltalán, féltek tőlem. És így belegondolva meg is értem..
Magányomban megpróbáltam véget vetni az életemnek, de az sem sikerült. A kés, amelyet a szívembe döftem nem ölt meg… És ekkor már én is elhittem, hogy Kísértetté váltam. Megtörtem, üres lélekkel indultam a világnak. Éheztem, szomjaztam, de se éhen, se szomjan halni nem tudtam. Ettem és ittam, de sose éreztem teljesnek magamat. Ha álmos voltam, aludtam, de így se éreztem magamat embernek.
A világ elrepült mellettem, én pedig nem változtam. Jöttek a boszorkányüldözések, volt, hogy próbáltak papokkal elűzni, aztán elindultak a felfedezések, hódítások, s én már azt sem tudtam ekkorra, hogy ki is vagyok. Elindultam az új világba egy új remény ígéretével. A hajón, amin utaztam, sorra őrültek meg tőlem az emberek. Mindenki a Kísértetről beszélt, s volt aki inkább vízbe ugrott, mint hogy engem még egyszer meglásson. Nehezen, de kikötöttünk Amerika partjain. Elindultam hát, hogy felfedezzem.
Lenyűgözött a hely… Úgy éreztem, újra van erőm próbálkozni… Próbálni kontrollálni az erőt, melyet birtoklok. Sok évbe telt, s a fejlődés hamar elindult… Persze a pletykák itt is elindultak. Nem értettem a nyelvüket, eleinte nem.. Bansheenak neveztek, s később kiderült számomra, hogy mit jelent. Sikítószellem, Kísértet… Igen, ez vagyok én. Sajnos.
Mikor már nagyjából el tudtam érni, hogy egy időben többet legyek, elkezdtem kommunikálni, felfedezni. A baj csak az volt, hogy a kíváncsi gyerekeken kívül senki sem állt velem szóba… Volt, hogy rendőrt hívtak rám, de mikor eltűntem, ismét megindultak a szellem históriák, s onnantól kezdve a gyerekek sem beszéltek velem azon a környéken. Emiatt sokat vándoroltam az országban. Végül egyszer egy gyerek megkérdezte a nevemet, de.. nem tudtam rá válaszolni. Végül Ő, Johnatan nevezett el Enaidnak, azaz léleknek, majd egy vezeték nevet is aggatott nekem. Mivel csak arra emlékeztem, hogy valahol Franciaországban születtem és az apám kovács volt, Smithson lett a másik nevem. Enaid Smithson. Tetszett ez a név és nagyon sokáig jó barátja voltam, persze titokban. Figyelemmel kísértem tanulmányait, biztonságát, azt hogyan nő fel… Végül barátnője lett, s kezdett elhanyagolni. Féltékenységemben elriasztottam a nőt, ő pedig sose bocsájtotta meg ezt nekem, s elküldött. Ismét magányos lettem.. Ismét tovább álltam.
Az évek pedig múltak.. s eljött a nap, amikor szembesültem azzal, hogy nem vagyok egyedül a különlegességemmel… Mikor megláttam egy lányt, aki tárgyakat mozgatott az akaratával, kezdtem sejteni, hogy valami egészen különleges dolog történik a világban.. Egyre több fura és különc embert láttam. Olyanokat, akik szörnynek néztek ki, vagy akik olyan képességgel rendelkeztek, amelyek kiemelték a többiek közül. Ámulatba ejtett az egyre modernebb világ, amelynek része soha nem lehettem… De most, ebben az évtizedben megpróbálom ismét! Megpróbálom áttörni a korlátaimat.