Jeremy McRaph

Tárgy: Jeremy McRaph Vas. 27 Júl. - 9:39

Jeremy McRaph

"You are who you choose to be. Not what others make you."

Userinfó: Főkarakter

Név: Jeremy McRaph
Mutáns név: (Egyelőre még nincs, ezt nem is tudom kitalálni, de nem zárkózom el az ötletektől)
Születési dátum: 1970. Brooklyn, New York
Besorolás: Diák
Képességek: Megnövekedett fizikai erő és természetes páncélzat, valamint képes 1 egész órát víz alatt tölteni egy levegővel.

Elsődleges képesség: Természetes páncélzat
Osztályozás: Gamma mutáns
Aktiválódás: 16 éves
Képesség jelenlegi szintje: Egy átlag embernél jóval erősebb, ez megmutatkozik ütései erejében, valamint súlyemelési képességeiben egyaránt. Nagyjából 500-600 kilogramm megmozgatására képes, valamint minden különösebb fájdalom és ellenállás nélkül üti át a betonfalat. Ezen kívül a páncélja elöl-hátul tökéletes pajzsként működik, valamint bizonyos fokig golyóálló is.(Azért a páncéltörők és annál feljebb már valószínű, hogy működnek, de nem akarja kipróbálni). Ezeken kívül pedig 1 órát bír levegő nélkül a víz alatt.
Képesség távlatai: A páncélon nincs mit fejleszteni, az van és pont. A fizikai ereje nagyjából 1-2 tonnáig nőni fog, de ott megáll. Víz alatti bírása pedig 3 órára hosszáig növekszik a jövőben.

Jellem: Nagy az erő, nagyobb az ego. Bár ez a hatalmas önimádat egyrészt sokak agyára megy, másrészt pedig csap egy vékony palást, mely a bennem lévő, érzékeny srácot takarja el. A mutáció miatt nehezebben barátkozom, mint az átlag, és én nem tudok emberi alakot ölteni, mint Hank, mégis félek, és tartok attól, hogy végül egyedül maradok, és nem lesz körülöttem senki, aki esetleg tovább lökdösne az utamon, illetve jól fenékbe billentene, hogy menjek tovább előre. Így legtöbbször a kemény legénynek adom ki magam, aki semmitől nem fél, és ész nélkül rohan bele minden hülyeségbe, mindig mindenhol ott van a daráló közepén, forrófejú, és egyáltalán nem gondolkodik.

Külső: Röviden: egy kigyúrt, humanoid teknős. Kicsit bővebben: Ami legelőször feltűnik, a fejemen lévő vörös kendő és a rátolt napszemüveg, ez kell az imidzsemhez, ez van. A derekamon egy bőrdarab szolgál övként, bár semmi különösebb feladata van. Az egyetlen ruhadarabnak nevezhető valami, egy korábban összeszedett, kissé szakad rongydarab, melyet körbetekerve hordok, és eltakarja az alsó felem. Cipőnek nem sok értelme van, és nincs is akkor méret, amekkora feljönne, a felsőtestemre pedig egyenesen őrültség lenne bármit is vennem. Hidd el, próbáltam, és egy pólóból kettő lett; itt feladtam az egészet.

Előtörténet:
Ismeritek a legendát a New York csatornáiban lakó krokodilokról? Nos, nem teljesen krokodilok. Igazság szerint még csak nem is többes szám. Én voltam. Egyedül. És csak hogy értsd, álljon itt a teljes történet:
Egy átlagos családba születtem, édesapám egy rádiógyárban dolgozott, édesanyám pedig ápolónő volt a helyi kórházban, nem vetette fel őket a pénz, de minden pár életében eljön az idő, mikor gyereket vállal. Azt hiszem, én voltam náluk az első és az utolsó, és soha többet nem gondolnak még csak rá sem, hogy meg kéne próbálniuk. Anyám belehalt a szülésbe, apám pedig nem bírta feldolgozni, illetve valószínűleg rettegett is attól, amit a kezében tartott: tőlem. A helyzet az, hogy sokkal nagyobb voltam már akkor, mint az átlag újszülöttek, és bár még nem voltak konkrét jelek, de volt néhány „betegségem”. Az orrom valamiért lapos volt, és éppcsak nem olvadt bele az arcomba teljesen. A fogaim helyén vékony lemezkék voltak, ezen kívül pedig görbébb volt a hátam, mint a leggörbébb kérdőjel. Arról már nem is beszélek, hogy az öt ujjam helyett csupán három volt egy kezemen. A lényeg, hogy apám két napig szenvedtetett, majd bebugyolált és lerakott egy templom előtt. Nem maradtam ott sem sokáig, ugyanis amint betöltöttem a két évet, és megtanultam járni, a testem változni kezdett. A görbe hátam még jobban púposodott, és a bőr elkezdett lehámlani róla, de sokkal intenzívebben, mint ahogy egyébként szabadna, na meg semmi olyan hatás nem érte, amiért ledobja magáról a felső rétegét. Idővel kiderült mi volt a bajom: a hátamon, ahogy a bőr lehullott, egy keményebb, erősebb valami alakult ki, illetve az egész testem változni kezdett. A hasamon is megjelent az a valami, és a színem zöldbe fordult. Mire a teljes folyamat végbement, lehettem vagy öt-hat éves, és mikor a papok ezt meglátták, azt mondták, hogy a sátán szülötte vagyok, és nem tűrnek meg tovább, így utcára tettek. Ők már nem voltak olyan körültekintőek, mint apám, így egyszerűen az utca maradt. Mivel az emberek nem is kicsit megnéztek, volt amelyik fellökött, felrúgott, leköpött, mikor meglátott, és a többi, úgy döntöttem, ideje valahol, valami biztonságos menedéket találni. Egy ideig meghúztam magam a sikátorokban, és az éttermek kirakott maradékából ettem. Ha tudnátok mennyi, még jó ételt dobnak ki csak azért, mert az holnap már nem adható a vendégeknek. Totális pazarlás. Egyébként, csak hogy az élet csavarjon még egyet azon a fonálon, lassan a hajléktalanok is elkezdtek kötöszködni, és inkább odébb álltam, végül pedig már nem maradt nagyon sikátor, aluljáró vagy egyéb hely, így maradt a város alatt húzódó „alvilág”. Itt már nem volt senki, és a szagot is könnyen meg lehetett szokni. Étkezési szokásaim nem változtak. Évekig kihúztam, valahogy, valamiért életben kellett maradnom. Tíz éves lehettem, amikor rájöttem, hogy semmit nem tudok. Mondjuk nem is nagyon volt szükségem arra, amit mások az iskolában tanulnak, itt nem az számított, össze tudok-e adni két számot, vagy el tudok-e olvasni valamit. Egyik este kimerészkedtem némi étekért, a közelben volt egy jónevű étterem, és a kajájuk első osztályú. Összeszedtem, ami kell, és mikor visszafelé indultam, két tömbbel odébb nem mindennapi hangokra lettem figyelmes. Azt hozzá teszem, hogy nem csak kaját szedtem össze, hanem minden mást is, mégis honnan lenne napszemüvegem – még ha a fél szára le is van törve. Na a lényeg a lényeg, hogy egy csomó könyvet, hanganyagot és ilyesmit szedtem össze. Mondjuk olvasni nem tudtam, de a képek jók voltak, beszélni meg tudtam, arra még a templomban megtanítottak. A szabadidőm nagy részét az egyik könyv tanulmányozásával töltöttem, amiben különböző harcművészetek voltak. Na ezen az estén pont kapóra jött a dolog. Két fickó egy harmadikat vert félholtra, mikor arra jártam. Persze megláttak, és gondolom nem akartam szemtanúkat, így berángattak engem is, csakhogy rossz emberrel kezdtek. Letérdeltettek, de eszem ágában sem volt engedelmeskedni, egy gáncsolással kirúgtam az egyik fickó lábát, míg a másik úgy döntött, hogy lövöldözni támad kedve éppen. Én sem számítottam rá, ő meg végképp nem: a páncélom felfogta a golyót, és mindketten igencsak meglepetten néztünk egymásra, de egy pajkos félmosoly kíséretében kiütöttem, majd a közeli fülkéből hívtam a mentőket, majd eltűntem a helyszínről. Még lentről figyeltem egy lefolyón át, ahogy a fickók bilincset, a szerencsétlen pára pedig egy maszkot kap. Hiába mond majd bármit is, senki nem fog neki hinni, így nem tartottam, hogy a keresésemre indulnak. Egészen két évvel későbbig: egy férfi keresett meg, és egy jobb élet lehetőségével kecsegtetett, noha itt megvolt mindenem, ráadásul ingyen. Azt mondta, sokkal több hozzám hasonló van, mint azt gondolnám. Komolyan átgondoltam a dolgot, és végül úgy döntötte, hogy miért ne? Maximum visszajövök ide. Az igazat megvallva már az valamiféle pozitív dolog volt, hogy ő maga keresett meg, és látszólag jól öltözött ember létére képes volt lejönni ide, hogy megtaláljon.
A Xavier-birtok sokat adott. Azóta megtanultam mindent, amit meg kellett tanulnom, és hülyéje lettem az olvasásnak, még akkor is, ha szökő évente egy fél alkalommal előfordul, hogy kezembe kerül egy könyv. Most töltöttem a tizenhatot, és gyakorlatilag egy teljesen kifejlett teknőssel találkozhatnak szembe a diáktársak, aki ráadásul minden méretében túltesz a vele egykorúakon. Majd száznyolcvan magas vagyok már most, és mondjuk úgy, hogy elég sok időt töltöttem az iskola edzőtermében.

Tárgy: Re: Jeremy McRaph Vas. 27 Júl. - 11:57

Szia! Kissé ugyan átvett sztori a teknőcösből, de sebaj, végülis az X-Men képére formáltad a dolgot, és azt mondom, ez még belefér^^ Csak ne legyen másik három hasonló XD Elfogadtalak, mehetsz avatárfoglalni, és játszani^^

Tárgy: Re: Jeremy McRaph Vas. 27 Júl. - 12:28

Nem tagadom, mert felesleges lenne, sajnos más körítés nem fért hozzá, és laborba meg nem akartam dugni. Maradt ez az eshetőség, de köszönöm az elfogadást, és nem, nem terveztem a másik hármat Very Happy

Tárgy: Re: Jeremy McRaph

» Jeremy és Amy
» Jeremy és Amy
» Jeremy & Violet
» Jeremy & Logan
» Jeremy-t keresve