Buszpályaudvar

Dícséretén jót derültem. Illedelmesen a szám elé emeltem ak ezem takarva a szélesedő vigyort. Megköszörültem a torkomat.
-MOndom, amiért nincs felszerelésed. De ha tudsz lovagolni.... nos... az egyrészt azért jó mert hamar hazajutsz a cuccaidért.
Tisztában voltam mit értett lovaglás alatt, de mindektőnk érdekért szolgálta, hogy nem feszegettem tovább a témát. Ahogy felállt én is magam mögött hagytam a széket. Hiszen ha egy hölgy asztalt bont a férfi sem maradhat ülve. Nálunk ez illetlenség volt. Vagy cska elővigyázatosság, hogy mindneki könyebben kapjon a feyveréhez és előbb puffanthassa le a másik felet.
-Semmi gond. Nem akarlak feltartani.
Átvettem a lapot és közben az övébe csúsztattam egy egyszerű papírt. Amiben barázdák húzódtak. Egy régi grafitos trükkel könnyedén olvasható válik a felirat ami a számomat rejti.
-Részemről a szerencse.
Miután átcsuszsant a papír és megfogta, előrébb hajoltam és ha engedte egy kézcsókot adtam neki.
-Mindenkép.
Biccentettem egyet és állva megvártam míg távozik. Miután kilépett az ajtón a pincér felé fordultam és intettem, hogy fizetnék.

Gregory válaszát meghallva elnevettem magamat. Mélyről jövő nevetés volt ez, mert tényleg elég frappáns volt. Pont olyan, amire ettől a férfitől vártam.
- Hát azt meg kell hagyni, hogy te meg szörnyen jól próbálod felszedni a nőket.- Kacsintottam vissza, majd megittam az utolsó kortyot is a bögrémből és az órámra néztem Késésben voltam és nem akaram megvárokaztatni egyik páciensemetse, még ha csak egyetlen egy is volt a mai napi programban.
- Az életre. Hát ez jól hangzik, ami pedig az egyest illeti.... miért is kapnám? Lovagolni pedig tudok.- Vontam vállat és míg a válszára vártam az érdemjegyem miatt, felálltam és magamra kaptam a kabátomat, majd amint válaszolt a táskámat is a vállamra tettem.
- Lehet hogy igazad van, de ha nem haragszol indulnom kell. Négyórára várok egy beteget és nem szeretném megváratni.- Néztem szomorúan Greg-re, és a pénztárcámból előhúztam a kávémnak megfelelő összeget és némi borravalót.
- Örülök, hogy megismertelek, remélem még összefutunk, és ha valami gondod lenne itt a névjegykártyám, rajta van a telefonszámom, és az irodám címe is. Ha gondolod nézz be valamelyik nap.- Mosolyogtam rá, majd kicsit feszélyezetten álldogáltam, hogy mit is csináljak, illetve mondjak.

-Furcsa?
VOntam fle a szemöldökömet és végig hallgattam.
-Áhh, értem. Tehát pletyka. Deffiniáljuk a szörny fogalmát. Néző pont kérdése. Te is lehetnél szörny. Tekintve, hogy szörnyen jól nézel ki. Vagy valakinek testi elváltozéása van azt is nevezik szörnynek, vagy csak valakit aki rossz gyerek. Őket is becézik szörnynek.
Kacsintottma egyet játékosan mosolyogva. Aztán úgy tűnt, hogy kis fenntartásai vannak a szükséges dolgokkal akpcsolatban. Egy pillanatra meghült benne ma vér. Majdnem rosszat mondtam. Megvakartam a fülcimpámat(de tényleg...).
-Én a magam részéről inkább az életre tanítom a diákjaimat. Hogyna kell meglenni anagybetűs életben, hogyan kell csajozni, inni. Mit szabad mit nem, Mit... érdemes....
Forgattam meg a szememt vigyorogva, látszott, hogy illegális dolgokról van szó.
-A hölgykenek ugye.... nem árt ha tud lovagolni... már, hogy lovon... De ha már így elkalandozott a gondolatod akkor ugye a megfelelő védelem, ne bízzon a férfiakban, mind disznó és csak dugni akar, ők is hordjanak maguknál... Inni meg cska mértékkel sé tartózkodással. Helyzete váltogatja, hogy melyik mit jelent.
körbenéztem a helységben. majd a hátam mögé is pillantottam. Visszafordultma és hátam mögé böktem.
-ha lene tábla, meg tanítási idő akkor felírnék párat vázlatosna a jegyzeteléshez, meg beírnék egy egyest mert nincs felszerelésed.
Kacagtam fel harsányan.
-Vagy csak nem merik bevallani maguknak.
Tekintettem rá sokat mondóan.

- Ó, nem félre ne érts, még sose jártam az iskolában, csak annyi pletyka kering róla, hogy ott.. olyan furcsa mindenki. Tudod, állítólag... valami szörnyek járnak oda. Bár... ha téged nézlek elég megvcáfolandó a dolog.- Mosolyodtam el, majd az órámra pillantva konstatáltam, hogy az idő túl gyorsan telik, ha az ember ilyen jól érzi magát valaki társaságában, főleg  ha az illető férfi.
- Mindent, amire szükségük lehet?- Vontam fel az egyik szemöldökömet, majd a könyökömre támaszkodva közelebb hajoltam hozzá.
- És pontosan mire is lehet szüksége egy diáknak? Mondjuk egy hölgy növendéknek?- Néztem rá kacérn mosolyogva, majd míg vártam a válaszát karizmatikus arcvonásait tanulmányoztam. Volt valami furcsa kisugárzása Greg-nek, de nem tudtam rájönni mi az. Egyszerűen nem tudtam logikusan gondokodni, amikor belenéztem a szemeibe. Teljesen elvarázsoltak és egyben meg is ijesztettek. Sose reagáltam még így egyetlen egy vadidegenre sem, és hogy férfi volt, még jobban megrémített. Aztán ahogy meghallottam a mondandóját, hangosan felkacagtam.
- Igaz, a férfiakkal szemben a nők tényleg tudják, hogy mit akarnak, csak azt nem, hogy mikor.- Nevettem fel, majd ismét kortyoltam a már langyos kávémból.

Gregory is here,
ez a jó hír...

-Tehát már hallottál az iskoláról. Ez jó. ég akkor is ha csak rosszat... MIndne hírverés jó hírverés. Főleg hogy ingyne van.
Körbenéztem és kicsit komolyabb ábrázatot öltöttme magamra.
-Megtanítunk mindent, amire a diákoknak szüksége lehet.
Mosolyodtam el selytelmesen és kiitta maz utolsó kortyot a csészémből. Hátra dőltem és felhúzta mkaromon a ruhát, hogy órámra pillanthassak. Elhúzta mam számat. Nem örültem, hogy már ennyi az időt de beletörődtem és visszatámasztottam karjaimat az asztal élére.
-Ami az illeti akár rendszert is lehetne belőle csinálni. A nők különösen jó érzékkel találják meg a jó dolgokat.
Mosolyodtam el kicsit kajáénul, magam sme komolyna véve az ön ajnározást.
-Tudják mi kell nekik, miért fossztanám meg őket tőle?

Amint magához intett közelebb csúsztam az asztalhoz és a könyökömre támaszkodva hajoltam hozzá. Ahogy meghallottam halk, fülembe suttogott szavait libabőrös lettem. Egy pillanatig nem is bírtam mozdul, aztán ajkaimon lassan buja mosoly jelent meg. Egy kicsit megráztam a fejemet, hogy egyrészt kiverjem Gregory illatát a fejemből, másrészt, hogy némi rosszallást mutassak a kijelentés iránt. Mikor végre kicsit össze tudtam szedni és a zavaromon felül kerekedtem csendben figyeltem az előttem ülő férfira.
- Hát.. nehéz volt, nem észre venni.- Nevettem fel, és amint meghallottam, hogy azért nekem is jut egy bók megint csak megráztam a fejemet.
- Köszönöm!- Mosolyogtam Greg-re, aztán ahogy meghallottam, mint mond először nem is értettem, csak azután esett le, hogy eléggé ambivalensen jelentettem ki bizonyos dolgokat. Egy kicsit zavarba is jöttem ettől, ám amikor rám kacsintott végül feladtam és elnevettem magamat, jóleső, szívből jövő nevetéssel. Hosszú idők óta, most volt az első olyan alkalom, hogy tényleg el tudtam magamat engedni, és hogy nevettem. Ahogy szépen lassan ismét magamhoz tértem kezembe fogtam az újonnan megérkezett italomat s lassan kezdtem kortyolgatni. Aztán csendben hallgattam, hogy merre is van az az iskola, ahol Ő tanít. Egy ideig nem tudtam hova tenni, aztán leesett, hogy biztos az a nagy kőmonstrum amit, láttam már, mikor először erre felé jártam.
- Már tudom, merre van. Hát, nem gondoltam volna, hogy valaha összefutok a híres nevezetes iskola egyik tanárával. Tudod, elég sok szóbeszéd járja, hogy mit is tanítatok ott a diákoknak.- Köszörültem meg a torkomat, majd összevontam a szemöldökömet.
- Inkább hagyjuk, ne beszéljünk most erről, végre van egy pár percem, hogy nem kell komoly, munka dolgokkal foglalkozni… maradjon ez így is. Amúgy minden nekiment hölggyel elmész kávézni? Vagy tekintsem magam kivételnek?- Kérdeztem vigyorogva, aztán kortyoltam a kávémba és élveztem, ahogy a forró folyadék lassan lecsúszik a torkomon keresztül a gyomromba és utána csak édes melegséget érzek.

-óhh...
Mosolyodtam el galádul és kihúztam magam. Egy ideig nem is bírtam levakarni azt a galád vigyort a képemről. Ahogy elsimult egy csöppet és már tudta beszélni tőle csak közelebb hajoltam, egészen az asztal fölé, ahhoz hogy a fülébe súghassak vártam,hogy ő is elég közel hajoljon. Ha magától nem is jött akkor intettem.
-Elég sok mindent...
Kicsit hátrébb húzom a fejem, oldalról belepillantok a szemébe sokatmondóan. Aztán miután megvártam a reakcióját mintha misem történt volna, elégedetten vissza dőlök. Csöndben hallgatom ahogy dicsér. Nem volt szokatlan, meg különben is ez a minimum amit néhanapján elvárok egy nőtől. Talán a mai is ilyen. De egy ponton mégis jólesett és nem hagytam teljesen figyelmen kívül a dolgot. Ez felvont szemöldökömön ki is ütközött a külvilág felé. Olyan kedvesen mondta, nehéz volt nem jó néven venni. Kicit el is mosolyodtam.
-Mit mondhatnék? Álszerény módon, hogy: Ugyan nem is? Vagy flegmán, hogy: Tudom? Áhh, dőreség, inkább csak köszönöm az észrevételt.
Biccentettem felé.
-Úgy amúgy én is ritkán akadok össze ilyen csinos és kellemes társasággal.
Itt egy pillanatra elakadt a szavam. Az agyam feldolgozta azt a kemény közlendőt. Akarva akaratlanul ismét egy perverz mosolyra húzódott a szám. Úriember volta de ez a labda túl magas volt hozzá.
-Mások is mondták már...
Egy kacsintással megkoronáztam a mondatom végét és felnéztem az akkor ideérő pincérnőre aki felettébb jókedvűen, mint ahogy eddig elénk vágta az italokat.Visszanéztem Heilyre.
-Az iskola? Az úgy.... Arra...
Mutattam egy irányba amerre tényleg volt az iskola.
-Nincs olyan messze igazából...
Kicsit bővebben elkezdtem kifejteni hogy merre található nagyjából. Pontos címet nem akartam adni ha már rábólint hogy sejti merre lehet akkor abbahagyom a beszédet.

A mosolya... egy ideig csak azt a rossz fiús mosolyt néztem, ami Greg arcán díszelgett és meg kellett mondanom, nagyon tetszett. Aztán, amint meghallottam a kérdését, elnevettem magamat és hátra dobtam szemembe lógó fürtjeimet.
- Hát még nem tudom, mit tudsz tanítani nekem?- Kérdeztem kihívóan, miközben alsó ajkamba haraptam és tekintetemet az övébe fúrtam. Sose voltam az a kacér, flörtölős nő fajta, de most valahogy... Olyan könnyen jött az előttem ülő férfival a beszélgetés és flörtölés. Tekintete valami szikrát ébresztett bennem és alig bírtam nyugodtan ülni. Mindaddig ficánkoltam a helyemen, amíg meg nem jelent ismét a pincérnő. Csendben figyeltem, ahogy Greg rendel magának, majd amikor rám pillantott egy gyors pillantást a nőre vetettem és odavágva neki kértem egy pohár narancslevet.
- De, határozottan úgy gondolom, hogy megérte, bár az igazat megvallva még mindig nem értem, hogy hogy lehetek ekkora szerencsés, hogy egy ilyen jóképű hapsinak mentem neki. Bár megmondom neked, nagyon kemény vagy.- Nevettem fel, és egyik lábamat átvetve a másikon rákönyököltem az asztalra.
- Merre van az iskola ahol tanítasz? Hát ha még össze futunk valami véletlen kapcsán.- Néztem rá kérdő tekintettel, majd amint végig gondoltam mit is kérdeztem lesütöttem a szememet.

Üres bögrémet a fülénél tolva forgattam körbe és körbe a kis tányérkáján míg végig hallgattam a pszichológiai szakma nehézségeit. Közben végig egyenes háttal ültem és sejtelmesen mosolyogtam a lányra. Jobb szemöldököm felvonódott. Egy rövidke gonosz vigyort megengedtem magamnak. Kérdőn oldalra biccentettem.
-Na és mit szeretne tanulni?
Kérdeztem továbbra sunyin mosolyogva. Elsőként valami rosszaságra tisztátalanságra gondoltam ami valójában igenis jó. Talán ezzel a sokatmondó mimikával benne is sikerült elültetnem ennek a gondolatnak a csíráit. Még ugrott egyet a szemöldököm aztán felnéztem a pincérnőre azonban ugyan azzal a tekintettel.
-Hozna még nekem egy kólát és a hölgynek egy...
Fordultam ismét Heily irányába kellemesebben, lágyabban érdeklődve. Aztán vigyorogva vissza a pincérnőre. Miután elvonult kicsit néztem utána ahogy zsörtölődik és rágyújt. Ismét Heilyre szegeződött a figyelmem.
-Ennek igazán örülök. Már érdemes volt akkor összefutni nem gondolod?

Felhorkantam a kijelentésén. A bögrémet halkan az asztalra tettem, majd felnevettem.
- Igen, könnyűnek tűnik, de valójában nem az. Gondolj csak bele, mindenkinek megvan a maga saját magánélete, a bajai, de gondolj bele, hogy nekem még van húsz embernek tudnom kell a bajáról, tudnom kell nekik segítenem, jó irányba terelnem őket és ez piszok nehéz. Mindemellett imádok segíteni másoknak.- Tettem hozzá aztán hallgattam tovább Greg-et. Meglepett, hogy tanít. Nem tűnt annak a tanárbácsi típusnak, és el is nevettem magamat, amikor közölte a problémáit.
- Most már értem, bár megnéznélek, hogy hogy tanítasz.- Kacsintottam a férfira, aztán hátra simítottam göndör fürtjeimet. Mindaddig mosolyogva néztem a férfira, amíg meg nem hallottam, hogy "ajjajj". Kérdő pillantásokat vetettem rá, ám a magyarázatánál már kicsit megnyugodtam, ahogy akkor is, amikor rám nézett. Azok a szemek... olyan különös nyugalmat és erőt sugalltak felém.
- Őm...- Az órámra pillantottam. Még csak délután fél egy volt, és az első páciensemet csak háromra vártam, így volt még egy kis időm és az igazat megvallva, nagyon én se akartam elbúcsúzni.... még nem...
- Nem sietek sehova és én is eléggé.... jól érzem magam melletted.- Kuncogtam fel halkan, miközben szemeimet lesütöttem a beismerésem után. Úgy éreztem magamat, mint valami tini, akit elcsavart egy idősebb hapsi és ez nagyon furcsa dolog volt, tekintve, hogy soha nem hagytam magamat ilyen könnyen befolyásolni és most még is sikerült valakinek elvenni a józan szemet egyetlen hülye pillantással... De hát azok a szemek...

Egy pillanatra lehervadt a mosoly az arcomról. Biztos Úgy véltem olyan dolog került szóba ami lehangoló lehet. Fel is jegyeztem magamnak.
~Családról nem beszélünk...
Az áthaladó melankólia és zavarodott ide oda nézegetés végül tovaszállt. Én is felengedtem miután ismét mosolyogni láttam. Visszaült arcomra a jól megszokott magabiztos mosoly. Kicsit még fészkelődött ahogy össze futott a tekintetünk. Rájátszott csalódottsággal elszomorodtam és sóhajtottam.
-Ám legyen, nem játszunk ilyet. Papírom tényleg nincs róla, igazából tapasztalatom se sok... De a filmekben olyan egyszerűnek tűnik...
Teljes meghajolás nem tűnt kivitelezhetőnek, semmi kedvem itt asztal fejelni, ezért csak egy apró biccentéssel fogadtam a gratulációját.
-Egy bentlakásos iskolában tanítok. Kicsit vissza kanyarodva, ők azok akik fogadnak, mondhatni otthon. Nem illik ittasan, kómásan, másnaposan menni órákra, ezért szólnak meg folyton. De mit tehetnék? Élvezem az életet amíg még tudom. Na meg ameddig bírom. Úgy terveztem, hogy öregkoromra is jó fej maradok, de az is lehet,hogy csak berzenkedni fogok és nem tartok órát. Majd meglátom melyiket választom. Ahogy az élet hozza.
Vontam vállat jókedvűen és kiittam az utolsó kortyot a kávémból. Elemeltem a számtól és mélyen az aljára nézte ma pohárnak. Tekintetem meghűlt, kis ijedséget sugárzott.
-Ajjaj...
Lassan akadozva felemeltem a tekintetem egyenesen a lányra.
-Elfogyott a kávém... Iszunk még valamit? Azt a felét én állom. Vagy már mennél? Nem akarlak az istenért se feltartani csak élvezem a társaságot.
Mosolyogtam rá lágyabban és a csésze is visszakerült az asztalra.

Egy rosszalló mosollyal néztem végig, ahogy megköszöni az előbbi kijelentésemet, de valahogy.. nem nagyképűnek tűnt az arca, sőt inkább úgy festett, mint aki tényleg hálás a megjegyzésem miatt. Aztán mosolyom lehervadt, amikor elkezdte ecsetelni az otthon várós dolgot. Minden egyes szava jéghideg késként mart a szívembe.
- Hát, lehet… viszont, ha az ember korábban elveszti azokat, akikkel együtt élt… Talán te se gondolnád így.- Motyogtam, miközben üres tekintettel bámultam bele a bögrémbe.
Aztán elkezdtem mondani és mondani, és amikor felpillantottam Greg-re láttam, hogy engem néz, de ez nem az a szokványos „óh csak iszunk egy kávét a nagy hidegbe, és utána nem lesz semmi” nézés volt. A pillantásában volt valami… valami… fürkésző. Láttam, hogy keresi a tekintetem és ez még jobban zavarba hozott, de igyekeztem eltűntetni a nyomokat, bár aligha sikerült volna. Aztán, ahogy egy picit a feszültség lement bennem és meghallottam az előadását és megláttam, hogy mit csinál elnevettem magamat.
- Oké…. egyezzünk meg abban, hogy én nem játszok pszicho mókusosat rajtad, de akkor te se, mert ez bizony nem szép dolog, nem mellesleg nem hiszem, hogy kellő szaktudással rendelkezel.- Vigyorogtam önelégülten ismét a hülye szóviccemen. Hát na… valahogy kihozta belőlem a kislányos énemet. Ki tudja miért és hogyan és a nevetése… furcsa mód kellemes volt mély hangját hallani, ahogy nevet. Mellette nem nagyon lehetett szomorú az ember, előbb vagy utóbb biztos, hogy sikerül mindenkit mosolyra bírnia.
- WOW, ez aztán a szép esti mese.- Összerezzentem, amint meghallottam, hogy összecsapja a tenyerét, de aztán elmosolyodtam ismét. Tapsoltam kettőt a kezemmel, majd megint megfogtam a bögrémet és belekortyoltam. Kezdett vészesen fogyni a kávém és még valahogy nem volt kedvem itt hagyni ezt a jóképű, izmos…
~ Óh te jó ég Hell! ~
Megköszörültem a torkomat, tekintetemet lassan felfele csúsztattam, mg meg nem pillantottam ismét azokat a szemeket.
- Mivel foglalkozol, ha nem túl indiszkrét a kérdés?- Néztem rá kérdőn. Nagyon hajtott a kíváncsiság.

-KÖszönöm.
Biccentettem felé csukott szemmel. Tényleg nem voltak gondjaim... legalábbis ilyen jellegűek... még.
-ÓÓh... tudom milyen az ha várnak. Ha későn érsz vissza, ha kimaradsz, iszol és a többi...
Forgatta ma szemem és inkább beleittam a kávémba mielőtt ódákat kezdtem volna zengeni az iskola szabályzatáról. Nem hozunk be italt az órára, nem iszunk az órán, nem megyünk ki az óráról, hogy igyunk, nem tartunk óra közepén szünetet, hogy igyunk, nincs beteg szabadság a másnaposság miatt...
~Badarság...
Zsörtölődtem magamban egy kicsit utána megint teljes figyelmem a lányra szegeződött. Ahogy beszélt hallgattam, de szemeim külön utakon jártak. Arcának helyes vonásait alaposan feltérképeztem, testének egyéb adottságait sem tudtam figyelmen kívül hagyni, azonban a korábbinál jóval diszkrétebben vizslattam a szemem. Ahogy mesélt csak oldalra billentett fejjel mosolyogtam lágyan, szemét fürkésztem hogy olykor-olykor elkaphassam a tekintetét. Lenéztem én is a csészére. Hátra dőltem, magam elé emeltem egy szalvétát és egy fogpiszkálót, mintha azzal akarnék a papírra jegyzetelni.
-Semmi, gond. Beszéljen egy kicsit a haragjáról. Biztos Rengeteg stressz érheti mostanában.
Szóltam hozzá színpadiasan és a lehető legkomolyabban és diszkrétebben. De csak elröhögtem. Nem vagyok én igazi pszichológus.
-Én jövök? Rendben... nem egy piros ágy, de azt hiszem megteszi... Réges régen, egy messzi messzi galaxisban... vagyis.. szóval az egész 26 éve kezdődött amikor anyám összefeküdt apámmal... Rá 9 hónapra megszülettem én és... azóta Az élet szép.
Tártam szét a karomat majd mondatom végére elégedetten összecsaptam és mosolyogtam.

A vigyorától akaratlanul is, de én is elmosolyodtam. Valahogy sejtettem, hogy fel fogom kelteni az érdeklődését a szakmám pontosítása után, de hogy ennyire. Alsó ajkamba harapva néztem végig Greg-en, aztán megráztam a fejemet.
- Látom, meglepődtél de ne aggódj… Nem fenyeget olyan veszély, hogy a pácienseim listáján szerepelj. Valahogy nehezen tudnám elképzelni, hogy te pont ilyen bajokkal küszködj.- Nevettem fel, aztán amikor meghallottam, hogy senkije nincs, egy kicsit.. örültem.. talán igen. Határozottan megnyugodtam egy picit.
- Hát, lehet., hogy komplikált, de biztos jó lehet, ha mikor hazaérsz vár valaki.- Motyogtam inkább magamnak, mint sem Gregory-nak. Aztán finoman én is megemeltem a bögrémet és belekortyoltam a kávémba ismét. Egy ideig nem tudtam hova tenni a kérdésemre adott válaszát, aztán ahogy engem méricskélt lassan leesett. Szemeimet lesütve néztem a műanyag asztalterítőt, amíg meg nem hallottam a kérdését.
- Egy konferenciáról jöttem, bár lehet, hogy el se kellett volna mennem. – Vontam vállat, aztán ismét kortyoltam egyet a bögrémből.
- Az út hosszú volt, a busz teli volt, és pechem-re kifogtam egy rugdosós apukát a gyerekével. Félre ne értsd.. imádom a gyerekeket, de… amikor három órán keresztül rugdossák a hátadat, az már kicsit sok. Plusz, amikor megkértem az apukát, hogy állítsa le a kisfiát, még én voltam a rossz, meg a gyerekutáló, mert hogy a gyerekeknek hagyni kell, hadd csinálják azt, amit akarnak.- Horkantam fel, majd az ujjammal apró köröket kezdtem rajzolni a csészémen.
- Boccs… de már muszáj volt kiadnom magamból. Idegőrlő három óra volt, pedig Isten látja lelkemet, birka türelemmel áldott meg.- Nevettem fel, aztán hátra dobtam szemembe hulló szőke tincseimet.
- De ennyi rólam.

Szemöldököm felszaladt összegyűrve maga fölött a homlokomat.
-óó... Szóval nem akár milyen pszichológus vagy.
Akarva akaratlanul egy kaján vigyor ült ki az arcomra. Tudtam jól, hogy nem azzal foglalkozik amire az ember elsőre asszociál, enne kellenére akkor is jó kedvvel töltött el ezt hallani. Flegmán legyintettem egyet és alkarommal az asztal szélének támaszkodtam és ránehezedtem.
-Áhh. Se barátnő, se feleség, se gyerek.. Ez utóbbit legalábbis nagyon remélem. Komplikáltabb lenne mint bármelyik egyenletet felírni valamelyik anyagra...
Nevettem fel. Aztán hátra dőltem hogy elénk tehessék a kávénkat.
-Egészség.
Emeltem meg majd belekortyoltam. Visszaraktam a kis tányérkájára és hátra dőltem a boxban, egy nagy sóhaj után kicsit közvetlenebbül folytattam.
-Most csak ere volt egy kis dolgom. Vonakodtam tőle, de úgy tűnik megérte.
Mosolyodtam el sejtelmesen és belekortyoltam a kávémba. A bögre fölül kukucskálva vizslattam, hogy vajon hogyan reagálja le a dolgot. Ha látom hogy belepirul vagy zavarba jön akkor sunyin elvigyorodom a csésze takarásában majd végül bele iszok.
-Na és te hova ilyen sietősen ennyi motyóval?

Áh ezek szerint nem ez kezdő gyakornokkal van dolgom, ez megnyugtat.- Mosolyogtam Greg-re, aztán igyekeztem felmérni a terepet.
Hangosan felnevettem a kérdésén. Sose kérdezett még ilyet senki tőlem, bár sok emberrel nem is beszélek a munkámon kívül, de ez akkor is meglepett.
- Nos az igazat megvallva szerencséd van, Gregory. Se toll, se papír nincs nálam, de ha úgy érzed hogy pszichológusi dolgokról szeretném beszélni, akkor keríthetek egyet. Bár.. ahogy elnézlek, nem hiszem, hogy szexuálpszichológusi segítségre szorulsz. Persze ha csak otthona feleséged, vagy a barátnőd nem ver, mert akkor szíves örömest meghallgatlak és segítek rajtad.- Nevettem fel, és reméltem, hogy nem veszi észre az óvatos puhatolózásomat. Nagyon szimpatikus volt, túl szimpatikus. Valami furcsa bizsergést éreztem a hátamon akárhányszor összeakadt a tekintetünk, és ez fura mód… nem is tudom megmondani hogy érintett. Mindaddig ezen filóztam, amíg a pincérnő oda nem ért hozzánk.
- Tejeskávét kérnék két cukorral.- Mosolyogtam a nőre, majd a fülem mögé tűrtem a hajamat és Greg-et hallgattam, ahogy ő is kért magának egy kávét. A diploma témája igencsak érdekelt. Nem tűnt nagy kémia-fizika zseninek, de a végére nagyon belelkesült a témától.
- Nincs semmi baj, ami azt illeti eléggé felkeltetted a figyelmemet. Engem sose érdekelt komolyabban a kémia és a fizika, de révén, hogy édesapám mérnök volt eléggé sokszor mesélt nekem az ilyenekről, de ezek ellenére sose volt a kedvenc két tantárgyam, viszont szívesen hallgatom az olyanokat, akik értenek ehhez. Mindig is nagy csodáló voltam.- Mosolyogtam az előttem ülő férfira. A kávénkat nem sokkal később az előbbi pincérnő ki is hozta, én pedig a kanállal kezdtem el kevergetni a forró italt.
- Erre felé laksz, vagy utazol valamerre, hogy erre jártál?- Érdeklődtem tovább, és a bögrém fölött néztem a férfira, miközben belekortyoltam a kávémba.

-Már egy ideje próbálok kellően rossz hírnevet hozni erre a titulusra. Mondhatni nem ma kezdtem.
Megengedtem egy sejtelmes mosolyt ez ügyben és részemről lezártam a vitát a korunkról. Amennyiben még felhozná, vagy rákérdez készséggel válaszolok. Sosem tartottam túl illendőnek egy nőtől megkérdezni a korát. Persze a kíváncsiság hajt, de az ő esetében úgy tűnik,hogy nem lőhetek nagyon mellé. Max idősebb pár évvel, na és? A nő olyan, mint a bor. Korral nemesedik. Persze van olyan bor amit már nem illik nyitogatni és iszogatni... Elismerően bólintottam egyet.
-Azért a pszichológus diploma nem olyan egyszerű... De azért ugye most nem fogsz irkálni a lapodra és felmérést készíteni rólam?
Mosolyodtam el a kis csipkelődés után. Már kezdtem volna magyarázni a Doktorim mibenlétét de a dohányos, mély hangú pincér "nő?" közbeszólt az élet vidám világfájdalmat cipelő ráncos képével. Heily-re néztem és vártam, hogy rendeljen majd én is leadtam egy erős fekete mellett a voksomat. Tej nélkül sok cukorral. Rázva, nem keverve.
-Szóval, igen, mondhatni a tudomány doktora vagyok. A kémiában és a fizikában sikerült olyan maradandó alapelveket letennem amik nagyban befolyásolhatják a jövőnket. Ezt a doktori munkámban foglaltam össze. Majd kiderül, hogy valaki ír e olyan doktorit amivel ezeket megcáfolják. Amondó vagyok hogy egyszer ,majd kellő ismeretünk lesz ahhoz, hogy fúziós erőműveket hozzunk létre és közel ingyen lássuk el energiával a világot.
Meséltem elrévedten, majd észbe kaptam. Megráztam a fejem és hátra dőltem a széken.
-Bocsánat, ha untatlak ezzel. Kicsit belemerültem.

- Majd legközelebb igyekszem előrébb tartani a mellkasom, mint a fejemet.- Nevettem fel, majd csendes, ám határozott léptekkel elindultam Gregory mellett arra felé, amerre ő tartott. Kérdőn néztem rá, amikor a mondandóját abbahagyta félig és végig mért. Csak azután esett le, hogy alaposan végig lettem mérve, s most furcsa mód nem nagyon tudott érdekelni.
- Lassan négy éve végeztem az egyetemen, úgyhogy mondhatni elég sokat koptattam azokat a bizonyos padokat, de nyilván te is így vagy ezzel, ha csak nem rég doktoráltál..- Néztem rá hunyorogva, aztán amint kinyitotta az ajtót beléptem és végre éreztem, hogy a meleg lassan körbevesz. Lehunyt szemmel élveztem egy pillanatig, aztán egy félre esőbb helyre sétáltam és először a táskámat tettem le a padra, kibújtam a kabátomból és a pulóveremből, majd beljebb csúsztatva azokat leültem a kanapészerű padra. Mikor Gregory is csatlakozott hozzám elmosolyodva válaszoltam előbbi kijelentésére.
- Egy egyszerű pszichológusi diplomám van, abból doktoráltam, de az egyetemen ókori görögöt is tanultam, szóval... mondhatjuk úgy is, hogy több van a Dr. mögött, mint azt első hallásra értelmezni lehet. Na de mondd csak, milyen szakon végeztél? Azt mondtad a tudomány doktora vagy, na de melyik tudományé?- Kérdeztem miközben kezeimet összefontam a mellem előtt és hátradőlve mértem végig az előttem ülő férfit.

-Most sem bántam volna meg ha mellbedobással teljesíted, ahelyett, hogy fejjel mennél a falnak.
Kacsintottam, és kiléptem oldalra és félig az épület felé fordultam jelezve indulási szándékomat. Kérdőn felszaladt  szemöldököm amikor ő akarta állni a kávét. Össze is ráncoltam a szemöldökömet, aztán rá hagytam inkább a dolgot. Egyenlőre túlságosan letaglózott, hogy egy nő maga fizetné a kávéját amikor én hívom meg. Vonásaim azonban kisimultak és egy halvány vállvonással nagyjából túltettem maga ma dolgon.
-Nocsak, egy kolléga... Ó, hát az igazat megvallva én nem az az ember segítő fajta vagyok. Inkább, a tudomány doktora vagyok. Másfelől...
Néztem végig rajta feltűnően.
-Te sem úgy nézel ki mint aki a kelleténél többet ült volna a padban.
Kezemmel az épület felé intettem jelezve hogy induljunk. Előre engedtem és csak hamar felzárkóztam melléje. A bejárathoz érve félkézzel kitartottam azt, míg be nem meg majd utána léptem én is. Közben feltettem a kérdést ami igen csak fúrta az oldalamat.
-Valami azt súgja, hogy a Dr-i titulusod több, mint egyszerű dísz pár plussz évért az egyetemen.
Ahogy beléptünk és bezárult az ajtó kirekesztve a pályaudvar zajának jó részét máris hallhatóvá vált egy mai sláger a rádiól kiszűrődve kellemes háttérzeneként a kávézónál.

A kezemet nem húztam el. Furcsa mód nagyon meleg keze olt az előttem álló férfinak. Meleg, puha és olyan.. kellemes volt a kezében tartani a kezemet.
- Hát.. én mindig mellbedobással megyek neki valakinek és általában a földön végzem.- Nevettem fel, aztán a kezünkre néztem, de abban a pillanatban el is engedte. Kérdőn pillantottam rá, majd felsóhajtottam és a táskámat a vállamra vetve néztem gyorsan körbe. Fél füllel hallottam, hogy mit mondd, és egy apróo mosollyal néztem ugyan azokra a férfiakra, akiket mondott, aztán amikor a kávézós megszólalását meghallottam egy pillanatra lefagytam.
- Őm...khm... hát ami azt illeti, miért ne? De csak azzal a feltétellel, ha én fizethetek, ha már ilyen csúnyán neked mentem.-Mondtam, majd apró mosollyal néztem rá, miközben előre nyújtottam a kezemet és a felém nyújtott kézbe tettem.
- Heily, Dr. Heily Anderson. Nagyon örülök Gregory, nem gondoltam volna, hogy te is... hogy is mondjam... szóval fiatalabbnak tűnsz, mint hogy doktor legyél.- Néztem rá bocsánatkérő pillantásokkal.
~ Jézusom.. az a mosoly...~
Egy ideig gyönyörködtem a mosolyába, aztán finoman elhúztam a kezemet és zsebre téve elindultam.

-Ugyan, semmi gond.
Segítettem fel lassan. Ha nem veszi el akkor bambán tartom tovább a kezét az enyémben.
-Igen, kissé mellbe vágó élmény vagy így elsőre de egyben maradok.
Mosolyogtam rá kedvesen. Ha eddig nem vált volna külön a kezünk akkor kissé zavartan elengedem a kezét és az enyémet a nadrágba törlöm. Aztán megköszörülöm a torkomat. Aminek a végéből egy nevetés buggyan ki az elszólást illetően. Köhintek egy párat aztán összeszedem magam nagy nehezen.
-Például annak a kopasz 2 méteres egyénnek nem jó neki menni. Annak az informatikus alaknak pedig nem illik. Talán én voltam a legjobb döntés. Ha már döntés, nem döntünk le egy kávét?
Biccentettem az épületben található kis kávézó irányába.
-Fáradtnak és kellően nyúzottnak tűnsz hozzá... Egyébként Gregory, Dr. Gregory Selton Severald.
Nyújtottam felé barátságosan jobbomat magabiztos mosollyal karöltve.

Elfogadtam a felém nyújtott kezet, miközben a fejemet kezdtem dörzsölni. Jól nekimentem szegény férfinak, aki csak úgy álldogált.
~ Na, majdnem sikerült levennem egy hapsi a lábáról..~
Egy apró mosollyal jutottak eszembe ilyen hülyeségek, miközben felálltam.
- Jól, igen. Bocsánat, nem figyeltem oda.- Kértem elnézést és felnéztem a férfi szemébe. Jó magasra kellett nyújtanom a nyakamat, mert igen csak odafent járt a feje a felhők között, bár tudtam, hogy nem ő nagyon magas, csak én vagyok nagyon alacsony.
- Te jól vagy?- Néztem rá kérdőn, amikor láttam, hogy a mellkasát fogj. Egy ideig elidőzött  kezén a tekintetem.. na meg a mellkasán... meg kellett hagyni, nagyon jóképű pasinak bizonyult, és a mellkasa is.. elég jó volt.
- Legközelebb inkább becsapódási engedélyt kérek, mielőtt letarolok valakit, mert csak én esnék orra.- Mondtam ki az első gondolatot ami az eszembe ötlött, majd felnevettem ezen a hülyeségen.
- Ne haragudj még egyszer. Ma valahogy mindenki neki megy mindenkinek. Csak sajnos még nem jöttem rá, hogy kinek szabad és kinek nem szabad neki menni.- Söpörtem ki zavartan a szememből a hajamat.

Nem is tudom mióta állhattam így. Egy dolog volt ami mérte az időt, ugyan azzal a monoton kattogással. Jobban mondva dobbanással. Az egyetlen ketyegő ami ilyenkor is jár. Az óra amely szüntelen veri a ritmust életed utolsó másodperceiben is. De ez a zagyva óra könnyen befolyásolható és összezavarható. Ez a buta szerkezet hirtelen úgy kezdett kalapálni, hogy kirángasson ebből a semmittevésből. Szegényke megijedt amikor a mellkasom túloldaláról egy szőke fejfedő bekopogott. Jobban mondva csak dobbantott egyet. A környezet zaja robbanás szerűen zúdult a nyakamba. A hölgyemény csekély lendülete levett volna a lábamról amennyiben nem lépek hátrébb egyet. Megrázta ma fejem és lenéztem rá.
-Hú, ne haragudj, jól vagy?
Nyújtottam felé a kezem. Közben akarva akaratlanul is jó alaposan végig néztem. Tekintetem szinte a pofátlanság határát súrolta, ahogy ott ragadt a dekoltázsa rejtekeiben. Miután eleget vizslattam meghimbáltam a fejem egy picit, jelezve magamnak az elmegy kategóriát.
-Nem ütötted meg magad?
Kérdeztem és megdörgöltem mellkasom ahol becsapódott. Most kezdem érezni igazán, hogy eléggé nekem szaladt. Jobban, mint hittem.

Ez a konferencia iszonyatosan hosszú volt. Fáradtan cammogtam le a buszról, miközben a bőröndömmel küzdöttem. Lassan azért csak sikerült leérnem az utolsó lépcsőn is, aztán végre kicsit állhattam. Az út hosszú volt és alig hittem el, hogy végre megmozgathatom elgémberedett lábaimat. Csendben és leszegett fejjel indultam el a kocsimhoz. Az elején bántam, hogy nem kocsival indultam neki az útnak, de örülök, hogy végül a busz mellett döntöttem. Nem szerettem kocsiba szállni, de ha muszáj volt, akkor muszáj volt.
- Edless Summer..- Dúdoltam halkan miközben előre felé lépkedtem. Az emberek hangosak voltak és mindenki rohant. Egy-kétszer ki is kellett térnem az útjukból, ne hogy lekéssék a buszt. Felvont szemöldökkel néztem egy férfi után, aki jóval magasabb volt nálam, és majdnem elgázolt. Mindaddig követtem a tekintetemmel, amíg egyszer csak neki nem ütköztem valakinek. Egy szép mozdulattal mentem neki a személynek, majd a másik pillanatban már földön találtam magamat.
- Óh a jó...- Mormogva tápászkodtam lassan fel a földről.

-Szia...
Integettem, a busz motorja felberregett és lomhán elindult a világ egy másik, távolabbi pontjára. Én végre felszabadultam, kaptam levegőt is. Lassacskán ideje volt haza menni. De nem mozdultam. Csak álltam, és zsebre dugott kézzel várakoztam. Magam sem tudom mire. Felnyitottam az én kis "Nothinbox"-omat és bámultam előre. Üres tekintettel. Élveztem a semmittevést. Olykor olykor nekem koccantak bőrönddel szaladgáló fontosnak tűnő, vagy fontosnak tűnni akaró személyek. Ha megmozdultam volna biztos elvegyültem volna a szürke tömegben. De én csupán álltam mint a faszent. Egy biztos pontként ebben a rohanó világban. Elmélázhattam volna a hömpölygő tömeg monoton, unalmas látványán, nézhettem volna a szürkés eget, a cikázó buszokat. Akár, még a hangos bemondóra, az újságosokra is figyelhettem volna de minden olyan egyhangú, egyforma, unalmas volt. A emberek morajlása egyre jobban háttérbe szorult, végül üvöltő csöndként borult elmémre. Néztem előre de semmit sem láttam. A külvilág dolgai úgy suhantak keresztül elmémen, mint szél a pusztaságban.