Hullajó találkozás

Fülig érő szájjal szaladtam a bácsi elől, úgy téve, mintha meg sem hallottam volna mit mond, hátha csak azért is meg akarja tudni a kérdéseire a választ és bármeddig eljönne. A tervem első szakasza sikeres volt, a kripta bejárata elnyelte a férfit, aki Peterként mutatkozott be. Miután én kicsikét megelőztem a férfit körbenéztem, hogy hova tovább. Bár igaz, hogy felfedeztem már egyszer, de konkrét terve nem volt, így jobb híján az egyik hatalmas vasajtó felé vettem az irányt. Szó mi szó, a kilincs kicsit magasan volt, hogy felérjem, viszont kárpótolt ezért a lyuk ami az ajtó bal alsó sarkában tátongott. Könnyedén átbújtam, majd visszalestem mosolyogva a bácsira, hogy követ-e még.
- Jöjjön, jöjjön még. - lelkesítem tovább.
Majd, ha az ajtó közelébe ért futva a középen elhelyezkedő kripta felé szaladok, és mögötte megállok, hogy a bácsi közvetlenül engem pillantson meg. Halk dallammal kezdek énekelni, hogy megalapozzam gyorsan a dolgokat, majd ha a bácsi idáig is követett, az ajtót kitárva megpillanthat engem, kezemben egy lény koponyájával. elsőre emberinek tűnhet, de ha szájára pillant, észreveheti, hogy álla közel egy méternyire lejjebb van, mint kéne. Ha eddig nem hátrált meg, most már késő. Dalom átjárja a kriptát visszhangot verve, és Peter nem ússza meg a kegyetlen tréfámat... Az előttem lévő sírgödörből egy röhejesen hosszú kéz nyúl ki, megtámasztva magát, és szét lassan kiemeli a csontvázat a helyéről. Wardenem váza a helyén van. Eszelős vigyorral az arcomon nézek a lényre, miközben testem elkezd feketedni, a szemem viszont vörösen kezd izzani. Árnyalakban a lény felé emelem a koponyát, majd nagyot kattanva megtapad a csigolyákon. Talán eddig Peter bácsi is sejtette, hogy tréfálok, sőt gyenge próbálkozásnak is tarthatja... azonban a java csak most jön. A sírból vörös massza kúszik fel a csontvázon, majd megkeményedve húst alkotva lesz látható. A lényem szemüregeiből a pokol lángja ég, fűrészfogas állkapcsából velőtrázó sikoly tör elő, míg hosszú nyúlánk kezeivel, megpróbálja kipréselni magát a sírból. Esve-botolva kikászálódik a sírból, majd Peter felé fordul. Hosszú csend, és semmi sem hangzik dalomat leszámítva. Vörösen villódzó szemem, és a lángoló szemgödör a férfin állapotod meg, és mindketten türelmetlenül vártuk.... vajon mit fog tenni.

// elnézést a késésért x3 //

Végre sikerült kiélveznem a látvány minden percét... most viszont valahogy le kéne jutnom... Amit ha jól látok nem lesz egyszerű. Megpróbálok ültömben lejjebb kutakodni a lábammal, de hiába nyújtom nem érem el az alattam lévő ágat. Nemsokára feljebb húzom magam, megfordulok, és miközben lefele engedem magamat lábammal továbbra is keresgélek szilárd felületet. Végül találok is, azonban túl későn. A kezem megcsúszik, én meg dőlök előre. A lábammal még nem tudtam eléggé kibiztosítani magamat, így a súlypontom a faágon kívülre lendült, és én nyílegyenesen el is kezdtem zuhanni a föld felé. A kezeimmel, lábaimmal hadonászok, de nem sikerül fennakadnom a fán. Bár a vékony ágak végigkaristoltak jó pár helyen, ruhám nem szakadt el csoda folytán, és én sem estre rá egy nagyobb ágra se. És ekkor zsupsz egy férfi karjaiban landoltam. Kissé meglepődtem, és nem is titkoltam, azonban kicsit később huncut mosolyt öltök az arcomra, és amint letesz szaladok is medvémért. Kérdéseire még nem válaszoltam, ehelyett úgy gondoltam megviccelem kicsit a bácsit.
- Köszönöm bácsi, hogy megmentett. Mondja maga nem fél itt a temetőben? - kérdezem, miközben néha kicsit nevetgélek közben - Úgy hallottam, hogy ebben a temetőben él a Warden. Ez az élőhalottlényt, egy dallal lehet előhívni, majd azután az élők húsára kezd el vadászni. Nincs kedve megnézni velem? - kérdezem, majd megint nevetgélni kezdek.
Mondom majd odafutok az egyik kriptához, és a bácsi felé nézek. Ha nem jön utánam, akkor elmosolyodok, és a mackómat magam előtt ölelve megkérdezem tőle.
- Talán a bácsi fél?
Mondom majd beszaladok a kriptába, melyet már egyszer felkutattam. Voltaképp egy katakombába vezet, melyeknek falaiból kifaragott kis tárolórekeszekbe fektették be a halottakat. A lefelé vezető utat előzőleg egy rozsdás vasrács védte, de belerúgtam egyet kettőt, és már be is tudtam menni. Mindenesetre szüntelenül vissza-visszanézegetek a bácsira, hogy követ-e. Szeretném megviccelni, de ha nem jön be, nem lesz olyan hatásos a viccem...

Nem értem mi a baja a sok embernek a temetővel. Sokan elkerülik, mert rémisztő, vagy mert kísérteties. Szerintem egy nyugodt, csendes hely, mely tele van halottakkal. Nem értem mi van itt félnivaló. Ez a hely is ugyanolyan, mint bármelyik más, csak itt az a különbség, hogy ezen a helyen a Kaszása főszószóló. Mindenesetre én boldogan, fülig érő szájjal futkosok a sírkövek között, de ügyelek, hogy egy gyertyát se borítsak fel. Bár nem feszengek a holtak közelében, azért megadom nekik azt a tiszteletet, hogy békén hagyom a sírjukat... ezt az egy dolgot, legalább sikerült anyuéknak belém nevelniük. Így szaladgálok, míg egyszer csak egy nagy fát nem pillantok meg. Hatalmas volt az nem vitás, főleg az én apró termetemből felnézve, de az volt a furcsa, hogy nem voltak rajta levelek, és földön sem volt egy darab levél sem. Vajon a fa is el van már pusztulva? Igazság szerint lényegtelen... úgyis megmászom. Így hát nekiveselkedve az előttem álló akadálynak, és erőlködve húzom fel magam a fa apróbb ágain egyre feljebb, és feljebb magam, míg végül nincs tovább. Innen föntről körülkémlelve egész más a temető. Bár amúgy sem volt, valami hű de hatalmas, azért így még kisebbnek hatott, pedig biztosan több halott fekszik némán a földben, mint amennyi élő embert én eddig név szerint ismerek. A gondolataimba elmerülve csak most tűnt fel, hogy Tibers nincs a kezemben. Körülkémlelek, majd megnyugodva veszem észre, hogy ott fekszik a macim a földön a fa töve mellett. Biztos akkor ejtettem el, mikor nagyon rá voltam hangolódva a fa megmászására. Most viszont még nem akartam lemenni, hiába fájt a szívem a legjobb barátomért. Csodáltam a tájat, mely a lenyugvó nap fénye okozott, árnyékot vetve a sírköveken. Bár kissé hátborzongató látványt nyújtott, szerintem csodás kép lenne belőle. Így merengve ültem az ágon és meredtem a naplementére.