Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
It is our choices... that show what we truly are, far more than our abilities.
Mikor kijelentette a csaj, hogy nem tud tűzfalat csinálni, egy halvány mosolyt megengedtem magamnak. Ezek szerint még akkor is én vagyok az erősebb fél, ha azonos a képességünk. Ez egyébként jó, mármint, hogy neki gyengébb valamivel, mert ezek szerint egyáltalán nem kell tőle tartanom. Amúgy sem tenném, mivel még mindig ő a lány, de ha esetleg többet tudna nálam, akkor elgondolkoznék rajta, hogy valójában melyikünk az alfa. Alapesetben én, de ha talál rajtam fogást, gyengeséget, tegyük fel tud karatézni és hiába gyúrok annyit a kondiban, mert öt perc alatt leterítene, akkor valószínűleg képzeletben a vezető szerepbe lépne. Reménykedtem benne erősen, hogy ilyenről szó sincs, sőt második képességgel sem rendelkezik, amivel mondjuk tudna terrorizálni alattomos módon. Nem tehetek róla, hozzászoktam ahhoz, hogy általában én állok a társaim felett, nem fordítva. -Eleinte én sem tudtam -vontam vállat, lezárva témát. Úgy gondoltam nem ez a legjobb alkalom megbeszélni melyikünknek fejlődött ki jobban a pirokinézise. -Akkor ott is jól fogok szórakozni, ha nézhetem, ahogy sztriptízelsz -vágtam rá szinte automatikusan, amolyan visszavágásként az előző mondatára. Sajnos megfelelő hangsúllyal nem tudtam kimondani, a túl sok pia miatt, de azért szerintem így is elértem vele a várt hatást. Nehogy már ő ugorjon nekem! Én segítettem rajta, inkább hálásnak kéne lennie. Aztán csodálkozna, ha legközelebb csak simán végignézném még azt is, mikor élve nyúzzák meg. Ha a többség, vele együtt egy hálátlan dög, akkor miért avatkozzak közbe? Tisztelet a ritka kivételnek. -Igazad van, már az is bűn, ha kíváncsi vagyok a nevedre- bólogattam, majd egy kicsit ellöktem magam a faltól. Még nem látszott ugyan rajtam, de már elég rendesen kezdett felhúzni a lány. Mi az, hogy neki áll följebb, mikor miatta kerültem bajba? Szívem szerint beszóltam volna neki, viszont továbbra is üldöztek minket az őrültek és nem akartam még egy rövid párharcot sem lefojtatni vele. Mivel nagyon úgy tűnt, hogy ő is akármikor robbanhat. -Nekem Travis Minekemelnélekfel a nevem -mutatkoztam be kicsit sem kedves formában. Igaz, hogy nem akartam tovább húzni, de képtelen voltam megállni, hogy legalább egy minimális szinten visszaadjam a bunkóságot. A tűzlétrára néztem, amire Megara utalt. Elég magasan volt a vége, úgyhogy egyedül én sem tudtam volna lehúzni, viszont egy fantasztikus ötletem támadt. A jelenlegi piás agyműködésemhez képest legalábbis annak számított. -És mi lenne ha szimplán felgyújtanánk azokat a seggfejeket? -kérdeztem, miközben a fényszóróból jövő fény felé vetettem néhány pillantást. -Szívesen szétrúgnám a seggfejüket -játszadoztam el a gondolattal, mire automatikusan vigyorogtam. Úgy éreztem képes lennék mindegyiknek nekimenni, de valójában még az is kérdéses volt, hogy tudnék-e még egyszer tűzfalat csinálni. Vagy egy lábon állni.
Óvatosan közelítettem meg, mert ki tudja, hány veszélyt rejteget magában. Főleg, ha ugyanolyan mint én, saját magamat se merném zavarni egyes napokon, mert a veszett kutya szelídebb, mint én. Miután közelebb merészkedtem, hajlandó válaszolni. Égnek emelem a tekintetemet őt hallva. Üldöznek minket, erre ő nekiáll poénkodni... haha. És valami megmagyarázhatatlan okból mégis mosolyba futott a szám. - Mondjuk én ilyesmit nem tudok csinálni. - mutattam a tűzfalra, miután bólintottam. Csodás, egy vadidegennek elárultam a korlátoltságomat. Nem mintha őt a tüzemmel bárhogy ijesztegethetném. Meg minek is, ha éppen úgy tűnik, hogy nekem segít? Bár ez még mindig lehet csapda. Elképedve bámultam rá. Éreztem az alkohol szagát, de az akár még belőlem is felcsapódhatott, így nem tanusítottam túl nagy figyelmet neki. - Örülök, hogy ilyen jól szórakozol. Remélem, majd akkor is nevetsz, amikor hat tű lesz az alkarodba nyomva egy ki**szott ketrecben! - tettem csípőre a kezem. Nem emeltem meg a hangom, de újra elöntött a méreg. Ha hívő lennék, akkor vallatórá fognám az Istent, miért egy ilyen tökkelütöttet küldött a segítségemre. - Na végre. - szaladt ki a számon, amikor úgy tűnt, hogy észhez tért. Nem nyugtatott meg a halványuló tűz fal fénye. Sebtében bedugtam a cipőimet a táskámba és végig pásztáztam az előttünk álló sikátort. - Remek időpontot választottál az ismerkedésre. - szúrkálódtam, majd végül könyögtem a nevem. Nekem is jobb lesz, ha nem "a srácként" szólítom a fejemben. - Megara. Fel tudsz emelni? Nem sokkal felettünk egy tűzlépcső alját pillantottam meg, amit talán le tudnék húzni, ha alulról biztosan fogna. De mennyire bízhatok meg benne, hogy nem ejt el, főleg úgy, hogy ivott. Na basszus, nekem is többet kellett volna, most nem tépelődnék ennyit. - Ha ez bevállna fentről kellően fel tudnánk melegíteni a vasat, hogy ne tudjanak követni. - hadarom. Az most lényegtelen, hogy biztos van más út is a tetőre. Talán arra lejutunk. Vagy ők fel és akkor csapdába kerülünk. Nem, azt hiszem, ezen jobb lesz fent filózni.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Travis & Megara Pént. 12 Szept. - 6:20
Megara & Travis
It is our choices... that show what we truly are, far more than our abilities.
Azt azért tisztázzuk, hogy nagyon nem így terveztem a péntek estémet... hogy őrült vadászokkal vagy tudjam én mikkel kelljen "harcolnom" és menekülnöm ellenük. Sem úgy, hogy egy miniatűr bárból kelljen öt percenként rohangálnom kifelé. Úgyhogy nem tudom melyik lett volna jobb. Ha visszamegyek és nem teszek semmit, féltve a saját testi épségemet, vagy azt teszem amit tettem? Nem szokásom mások segítésére rohangálni az életem minden egyes percében és mások sem szoktak miattam, mert nem engedem. De az valahogy mégis meggyőzött, mikor a csaj megmutatta a képességét, mondjuk úgy; egy plusz löketet adott. Eddigi éveim során maximum jó, ha kétszer találkoztam olyannal az iskolában, aki szintén uralja a tüzet. A birtokon kívül viszont még senkit sem láttam, így érthetően jobban érdekelt a lány. Úgy is fogalmazhatunk, hogy részben ennek köszönheti, hogy kisegítettem... meg a csinos lábainak. Komolyan, ha nem lettünk volna ekkora szar helyzetbe, akkor még lehet el is gondolkoztam volna rajta, hogy mi lenne ha összezárnának vele egy szobába. Nem mintha mostanában annyira kanos lennék, amúgy is ott van Zoey és nem biztos, hogy örülne, ha mással látna az ágyban. De képzelődni nem tilos. -Nem, az öreganyám -vágtam rá, kicsit bunkóbban a kelleténél. De nem tehettem róla, felhúztak azok szemetek a tűz másik oldalán. -Persze, hogy én -még mindig eléggé ziháltam, plusz egyáltalán nem tett jót még ez a kis futkosás sem. A sikátor falához mentem és nekitámaszkodtam, mielőtt még elesek. -Pirokinézis a képességem és gondolom neked is -állapítottam meg sokkal barátságosabban, majd a téglás falnak "dörgölőztem". -Jó nagy szarban vagyunk -röhögtem el magam, holott egyáltalán nem volt vicces ez a helyzet. Csak hát a pia sok mindent kihoz a mutánsból. Persze mondhatjuk, hogy inkább amolyan erőltetett kín-nevetés volt. Már éppen válaszoltam volna a tüzes lány kérdésére, mikor meghallottam az egyik őrült hangját. Minket kerestek még mindig, ez egyértelmű. Csak felfogni nem tudtam miért kellünk nekik ennyire. Megölni akarnak, vagy valami mást? Talán befogni és kísérletezni velünk? Azt maximum a holttestemen keresztül. Sosem hagynám, hogy egyszerűen berángassanak a laborba és mindenféle szert beadjanak, naponta harminc tűt böködjenek belém mint az állatokba, csak azért, hogy rájöjjenek miért vagyok különleges. Előbb ölném meg őket, minthogy ezt engedjem. -Jól vagyok Noname. De ideje lenne arrébb menni-jegyeztem meg, miközben a lassan kialvó lángfalra néztem. Nem sok növény volt a közelbe, amitől jobban éghetett volna, csak ideiglenes védelemre szolgált. -Útközben elmondhatnád a nevedet is -indultam el kifelé innen, mert egyre kevésbé tűnt biztonságosnak a sikátor. Főleg akkor, mikor egy kocsi fényszórója világított a végében és kiáltásokat hallottam.
Hát megtörtént, amitől mindig is rettegtem: lebuktam. Pedig általában kordában tudom tartani az érzelmeimet és nyilvános helyen kevésbé vagyok feltűnő, de már van bennem egy sör és igazán megrémültem a tolakodó pasastól. Érdekes módon még jobban is, mint az üldözőimtől. Pedig az ő szándékaikkal nem vagyok tisztában, csak halvány sejtésem lehet róla, ami még inkább ki kéne hogy verje a frászt belőlem, de most csak az adrenalin löketet érzem, ami segít a futásban. Lerúgtam a magassarkúmat és felkaptam, remélve, hogy nem futok bele semmilyen üvegszilánkba. De így mégis gyorsabban folytathattam utam. Aztán mégis megtorpantam. A mögülem érkező fényesség olyan volt, mintha hirtelen felkapcsolták volna a villanyt a távolban. Megfordultam és hunyorogva álltam ott döbbenten. A kezeimre néztem, aztán újra a tűzfalra. Nem, biztos, hogy nem én csináltam. Ekkor vettem észre a botladozó alakot, aki felém közeledett. Nem olyan volt, mint a két pasas, akik magukkal akartak hurcibálni. - Ezt... - kicsit megköszörültem a torkomat, mert elment a hangom. - Ezt te csináltad? Teljesen le voltam döbbenve. Ha ő most nekem segített ezzel... ami tűz. Próbáltam rendszerezni az összevissza tolongó gondolataimat. Ő is mutáns? És hasonló ereje lehet, ha tüzet teremtett. És most már kettőnkett üldözhetnek... nagyszerű. Közelebb mentem hozzá, a tűz felé pillantva folyamatosan, hátha valahogy áttörnek a tűzön. - Jól vagy? - kérdeztem összevont szemöldökkel. Nem úgy tűnt, mint aki sprintre kész. Közelebbről megnézve ismerős volt az arca, azt hiszem láttam a bárban. Lehet, hogy ő is csak azért követett, mert látta, mit tettem? Egy részem őrülten kíváncsi volt arra, hogy talán ugyanolyan képességünk van és ő láthatóan többet tud, mint én, másrészt tartottam tőle, mint a szüleim halála óta minden idegentől, aki tisztában van vele, hogy mutáns vagyok.
Travis Russell
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Colton Haynes
Hozzászólások száma : 96
Kor : 31
Tárgy: Re: Travis & Megara Hétf. 8 Szept. - 17:02
Megara & Travis
It is our choices... that show what we truly are, far more than our abilities.
Ha péntek van, akkor bulizni kell. Piálni. Mindig. Kivéve, ha valami miatt mégsem tudunk menni. Abban az esetben viszont egyéb élvezetes dolgokkal szoktam tölteni az éjszakát, amit szerintem nem muszáj magyaráznom. De mivel lehetőségem volt eljönni New York-ba, Amerika egyik legnagyobb városába kikapcsolódni a hétvége előtt, ezért megtettem. Néhány haverommal jöttem, természetesen nem egyedül. A kelleténél hamarabb belevágtunk az éjszakai életbe, ezért úgy döntöttünk csak egy kisebb bárban melegítünk be. Mondanom sem kell, hogy egy óra múlva már csúnyán lerészegedtem. Persze nem arra a földön kúszós fajtára, de közel jártam hozzá. Ráadásul egyre nagyobb lett a tömeg, a levegő fülledt volt én meg azon kívül, hogy szédültem és röhögtem a semmin mást nem igazán tudtam csinálni. Elég hamar elértem ahhoz a ponthoz, hogy ki kellett mennem a friss levegőre, az épület mögé. A haverjaim még mindig odabent estek szét, de nekem időben sikerült megmenekülnöm. Szerencsére sokkal jobban éreztem magam odakint, de továbbra is rohadtul forgott velem a világ, végül rókáztam. Ez egyébként nagyjából egyenlő volt egy kisebb megkönnyebbüléssel, mert ami még bennem volt pia, az mind visszajött. Persze továbbra is eléggé szarul voltam, ezért a korlátnak támaszkodva leültem a földre. Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem el ott azzal, hogy józanodjak, de biztos elég sokat, mert az egyik haverom jött ki szólni nekem segg részegen. Bár semmi kedvem nem volt visszamenni a fülledt levegővel teli helyiségbe, ahol pingvinek módjára totyogtak az emberek addigra, azért elindultam. A korlátba kapaszkodva az épület előtti részhez mentem, ahol ugye be lehetett menni. Pont fordultam volna ki a sarkon, amikor megpillantottam a vén faszit, aki egy nála jóval fiatalabb csajt nyomott a falnak. Még nem tartottam indokoltnak a közbeavatkozást, főleg ilyen állapotban nem, úgyhogy vártam és figyeltem az eseményeket. Amikor azonban a lány kezéből lángcsóva csapott elő, majdnem kiestek a szemeim a helyéről. Őt még az életben nem láttam, de úgy látszik mutáns és ráadásul ugyanaz a képessége mint nekem. Jól van, hát akkor ezt sem kell félteni. Még egy ideig egy helyben maradtam, a falnak támaszkodva és szorítottam a mutáns társamnak. Időközben azonban feltűnt, hogy közeledik feléjük két fekete ruhás fickó. Őket figyeltem ezután, ugyanis nagyon úgy tűnt, hogy jól tudják kivel van dolguk... talán valamiféle vadászok? Hamarosan választ kaptam erre a kérdésre. Az egyik közölük egy fegyverrel a kezébe a csaj után futott, mire én akcióba lendültem és a tekintetemmel felperzseltem pár másodperc alatt annyira a gatyáját, hogy meggyulladt. -Nyomorékok, azt hiszitek szórakozhattok a magamfajtákkal? -léptem ki és mindkét kezemben egy-egy tűzgolyót tartottam. Mindkettőt a maradék két idiótára dobtam, akiknél immár szintén fegyver volt. Természetesen tudtam, hogy ezzel még egyáltalán nem oldódott meg a probléma, maximum lelassítottam őket. Úgyhogy felfelé nézve megpróbáltam valami futáshoz hasonlító dolgot véghezvinni, kicsit kacsázva. Az ismeretlen mutáns felé tartottam, aki addigra már kezdett eltűnni a látóteremből. Mikor a sikátorba értem, magam után egy gyors kézmozdulattal tűzfalat emeltem, hogy ne kövessenek a... vadászok vagy őrült tudósok, tudjam én micsodák... gyökerek. Onnantól már inkább csak sétáltam, mert nem bírtam a rohangálást.
Egy nagyobb társaság tagjaként csücsültem egy nem túl lepukkant bárban. New Yorkban még az ilyen helyeken is elég nagy a tömeg, főleg péntek este, úgyhogy a bárpult megközelítése szinte lehetetlen volt. Ráadásul a hatalmas zajt elnyomó zenétől meg megfájdult a fejem. A csapatból, szinte említeni is fölösleges, természetesen csak a szobatársaimat ismertem. Páran érkeztükben bemutatkoztak, de a nevek csak úgy átsuhantak a fejemen, megállás nélkül. Az arcokat nagyjából megjegyzem, de ennyi névre képtelenség emlékezni. Úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekem, ha szívok egy kis friss levegőt, mielőtt belekábulok a nyüzsibe. Kint csak páran lézengtek, szóval bőven volt terem arra, hogy sétálgassak egy kicsit, majd félre állva elővettem egy cigit és mintha öngyújtóm lenne, a kezem takarásában meggyújtottam az ujjam hegyével a szálat. Behunyt szemmel szívtam bele a cigibe és rögtön éreztem, hogy a nyugalom szétárad a testemben. Ez az, így már sokkal jobb. - Szia, szivi! - egy kellemetlen, bűzös vodka szagú lehelet csapta meg az orrom és ahogy felpattantak a szemeim egy idősebb férfi állt vészesen közel, az intimszférám határait felrúgva. Ösztönösen hátrább léptem egyet, de a vállam a falnak ütközöt. Csapdába kerültem. - Hagyj békén. - toltam el magamtól, mert egyre csak közeledett. Szavaim lepattantak róla, sőt, minél inkább toltam el, ő annál inkább agresszívebben nyomult. - Ugyan már, te is tudod, hogy jó lesz. Te is ezt akarod! - folytatt a bűzös leheletével a győzködésem. Az ijedtségem hamar dühbe csapott át és ez erőt adott ahhoz, hogy egy hatalmasat taszítsak rajta. Kezeimből lángcsóva csapott fel, mire a férfin volt a hátrálás sora. - Azt mondtam, hogy szállj le rólam! - Egy kiálló kőben felbukott és elesett, még nagyobb feltűnést keltve. Szóval aki eddig nem nézett ide, az most biztosan. Gyorsan eloltottam a kezeimet. - Te.. te...- félelem csillant a kába szemében. Jó. Ez volt a tervem. - Én nem az a lány vagyok, akire ma rámászhatsz. Menj inkább haza. - pöcköltem ki a kezemből az égetett cigaretta csikkjét. Ijedten és zavartan tápászkodott fel. Számomra úgy tűnt, hogy a semmiből jelent meg a két fekete kabátos férfi a nyomulós mögött. Az egyik vállon veregette. - Köszönjük. - aztán felém fordult. - Te meg jobban tennéd, ha velünk jönnél erőszak nélkül, mutáns. - szinte köpte az utolsó szót. Megengedtem magamnak egy ízes káromkodást, mielőtt nekiiramodtam volna a sötét sikátornak. Csak egy kérdés motoszkált a fejemben, miközben szedtem a lábaimat, ahogy bírtam. Mi az istenért kellett magassarkúban jönnöm?
Kezdőlap 
by 
