Jenna&Pietro

Pietro & Jenna

- Ezt valahogy sejtettem. - nevetem el magam. Na igen, azt hiszem senki se szereti kifejezetten, ha bántalmazzák, se felnégyeléssel, se bokán rúgással, szóval nem is akarom bántani, főleg ha tényleg segít is nekem, akkor meg aztán főleg semmi okom nincs rá. Azon kívül, hogy kissé hamarinak tűnik, egyébként is láthatóan rendes srácról van szó, akit tényleg nem kell bántalmazni, vagy tenni ellene bármit is. Innentől viszont már felpörgök, mert hát meg van nagyon is a lelkesedés, így nem nehéz. Zúzok fel szépen a lépcsőn, aztán pillantok múlva, na jó percek múlva térek vissza. Én nem vagyok gyors annyira, mint ő, csak a szimpla emberi tempó megy, de így is kettesével szedem a lépcsőket és rekord idő alatt futom a távot. Áldom az eszemet, hogy nem adtam fel minden demót, hanem tartottam meg tartalékba is párat a sokszorosítás után.
Azért az kicsit meglep először, amikor visszaérek és a kezembe nyomja az italt. Ugye nem volt nála előzőleg? Aztán a kezdeti meglepetés után megrázom a fejem és túllépek a problémán, inkább kibontom és iszom pár kortyot, mielőtt itt helyben dőlök ki a nagy rohanásnak hála. Azért ez nekem akkor is durvának minősült. A táskát lepasszolom szépen és tényleg iszonyatosan hálás vagyok neki.
- Húha, hát... ha nem vagy oda a sulikért, akkor nem is tudom. Azt hiszem pár hét múlva, talán kettő-három megyünk New Yorkba... valami izére, múzeum látogatásra, mi lenne, ha összefutnánk valahol? Csak lesz szabadidő és mégis csak egy menő nagyvárosról van szó, több a pörgés, mint itt, neked is jó lehet. - ötlet, aztán hátha beválik. A pontos időpontot is meg tudom adni, hogy melyik nap megyünk, mert már ha minden igaz meg van, maximum beugrok megnézni a faliújságon, nem gond, az már közel van, nem úgy, mint a szobám. Aztán, majd meglátjuk, hogy ez neki is jó-e, de ha igen, akkor ezt is tisztáztuk.
- És tényleg nagyon hálás vagyok és találkozunk New Yorkban! - akkor is, ha már mondta, hogy nem kell és nem várja el, de attól még igenis, mert rendes dolog tőle. Ezért is hajolok előre, hogy legalább egy puszit adjak neki, vagy kettő, vagy plusz egy ölelést, ami még belefér, mert hát na nem mindenki viseli annyira, ha az ember betámadja. Mindenesetre, ha nem akar kifejezetten maradni, bár gondolom már uncsi lehet neki itt egy helyben ácsorogni, akkor nem tartóztatom nagyon. Nekem most csak jól jön, hogy ilyen pörgős típus.

//Köszönöm a játééékot! Remek volt! ^^//

Pietro & Jenna

Csak mosolyogva bólintok egy aprót. Én is így vagyok ezzel, inkább ne legyen semmi bajom és nem is akarok ezen előre gondolkodni. Amúgy is alapvetően eléggé talpra esett lánynak vallom magam, tehát jó eséllyel meg tudnám oldani, ha valami baj lenne. Jó persze azt nem, ha valami nagyon durva történne, de amúgy az esetek nagy részében ki tudom dumálni magam, ha zűrös helyzetbe kerülök, vagy végszükség esetén jön a szimpla futás, sikítás nélkül és persze átlagos gyorsasággal, de azért van, hogy az is hatásos tud lenni.
- Köszönöm, ez mindenképpen megnyugtató, bár ez esetben sem mondom, hogy nyugodtan vidd el a cuccaimat, de ha mégis sor kerül rá, nem foglak felnégyelni. - vigyorodom el. Amúgy se tudnám, mert mint szó volt róla, sokkal gyorsabb nálam. Még csak bokán rúgni se lenne esélyem, mert amikor én még csak elkezdem a mozdulatot, ő már elszaladna. Maximum őt akkor lehetne szerintem meglepni, ha az ember eléggé eltereli a figyelmét, de az a baj, hogy nem vagyok én annyira taktikus, hogy ha valakire kiakadok, akkor még azzal is szórakozni tudjak, hogy eltereljem a figyelmét és lefoglaljam valami mással. Az is kész csoda volt, hogy anno hónapokon át el tudtam játszani a szüleim előtt, hogy teszem, amit ők elvárnak tőlem, csak azért, hogy legalább valamennyi zsebpénzzel együtt lépjek le és ne csak úgy üres kézzel.
- Oké, akkor megegyeztünk! - lelkes vagyok, hát hogy a fenébe nem lennék az? A mosolyom is erről árulkodik, meg az, ahogy a kezemet nyújtom felé, hogy megpecsételjük az egyezséget és hogy szinte rugózok, ahogy mindez történik, mert közben már mennék a cuccokért, hogy odaadjam, mit kell és hova vinni, mert ez... ez remek hír! Nem gondoltam volna, hogy ez a mai nap így is alakulhat.
- Akkor... várj meg itt. Bár én nem vagyok olyan gyors, de villám leszek oké? És hozok mindent! - a szobám egy káosz az igazság és a lányoktól általában elvárják, hogy rendesek legyenek, ami nálam nincs meg, úgyhogy... - El ne tűnj! - szólok még vissza, de már az ajtóból, és konkrétan kettesével szedem a lépcsőket, miközben átkozom azokat, akik kitalálták, hol legyenek a lányok szobái, mert nem fair, hogy az van magasabban, és nem a fiúké. Végül talán öt perc, max. tíz mire visszaérek, bár a tüdőmet majdnem kiköpöm kb. de ez most kicsit sem érdekel. Azt azért nem bíztam volna rá, hogy ő menjen fel a szobámba, a kupi miatt, meg na... ki tudja, hogy mit nyúl le közben. - Huh... szóval... - jó, kell pár pillanat. Az egyik kezem közben már a vállára kerül. Nem tehetek róla, nálam ez így megy, közvetlen típus vagyok, no meg nem akarok itt helyben összeesni, és közben a kezébe nyomok egy kis táskát. Nem nagy egyáltalán, van benne összesen tíz demó, nem is sok, de ezek a legfontosabbak. - Benne vannak a címek is, és... komolyan iszonyatosan hálás vagyok. - oké, azt hiszem a szédülés lassan kezd elkerülni... azt hiszem.

Pietro & Jenna

Egyszerűen csak röviden felnevetek. Na igen, a szőrös pasik nem pont az eseteim, ebben tökéletesen igaza van. Nem hiszem, hogy egy kék fickóra indulnék be, bár ha kedves... na jó nem. Azért ez akkor is már kicsit az abszurd felé közelít. Épp e miatt azért sajnálatra méltó, hogy ilyen sorsa van, mert gondolom ezzel a külsővel nem lehet túlságosan egyszerű női szíveket meghódítani, pedig minden bizonnyal ő sem híve annak, hogy magányosan haljon meg. Szomorú így mélyebben belegondolva.
- Kösz! Ha épp ott leszel, amikor valaki ki akar csinálni, akkor mindenképpen igénybe veszem a lehetőséget. - mosolyodom el. Áh, nem szoktam én ennyire a komor jövőn gondolkodni. Nincs semmi értelme. Nem lesz attól jobb semmi, akkor meg mégis minek? Majd ha komolyabban baj történik, akkor még időben megpróbálom kitalálni, hogy mégis mit csináljak, főleg, mert ő sem lehet ott mindig kéznél, hogy elszaladjon velem. A képességem sajnos nem valami erős, de attól még az én dolgom, hogy húzós helyzetekből kikeveredjek. Eddig is mindig sikerült, bár az tény és való, hogy szimpla emberek esetén ez sokkal könnyebb. Elég a másikat egy jól irányzott rúgással padlóra küldeni. Na persze, ha nincs nála fegyver, de mint mondtam nem szokásom túlságosan mélyen átgondolni a dolgokat.
- Igen, akkor is érvényes. Vagy ha utólag kiderül, hogy az enyém, akkor egyszerűen csak visszaadod? - nevetve rázom meg a fejem. Kész, komolyan. Tényleg nagyon rá van kattanva arra, hogy lenyúlja mások cuccait, ha ez ennyire izgatja, hogy még kiskapukat is keres, de ez akkor is butaság. Mintha csak azt mondaná, hogy meg eheti-e más szendvicsét, ha az illető nem írta rá egy kiló cetlivel, hogy az övé. Bár szerintem ez se számít, ráfogná, hogy a cetlik leestek és megenné.
- Oh, komolyan segítesz? Remek, köszönöm! Persze, hogy énekelek, amit csak szeretnél! - jó talán ez túlzó kijelentés, de hálás típus vagyok na. Amúgy is ez nekem nagyon fontos, ami már szerintem egyértelmű. Szeretnék elérni valamit és egyelőre esélytelen a dolog, mert... mert nem tudom, hogy mégis mit tehetnék ha nincsen nagy ismeretségi köröm. Ez jellemzően az a szakma, amiben nem lehet előre jutni, ha az embert nem segíti valaki, engem pedig aztán senki, de így... talán nagyobb esély van rá.
- Hát akkor... szerinted hogy kéne? Feljössz most és odaadjam neked, amiket vinni kéne és megmondjam, hogy hova? Igazából nem sok, csak pár menőbb lemezkiadóhoz, hátha... - jó na pontosan még nem terveltem ki, hogy is kéne ezt intézni, mivel pár pillanattal ezelőtt még csak nem is tudtam, hogy ez akár felmerülhet, az meg végképp, hogy segít. Simán lepattinthatott volna, hiszen most találkoztunk, bár tényleg elég lelkes és izgága típus.

Pietro & Jenna

- Sejtettem, hogy amúgy sem egy nagy, szőrös pasi miatt akarna bárki is itt lenni, maximum olyan, aki... imádja a kutyákat. - vigyorodom el. Na jó nem, ez csúnya volt tőlem igazából. Nem szép dolog ilyet mondani. Még hogy szeresse a kutyákat, pedig a fickó azért annyira nem mondható kutyának, bár mintha már lett volna olyan óra, ahol meg mernék esküdni rá, hogy hallottam ezt tőle, de aztán simán lehet, hogy rosszul hallottam, vagy csak csúnyán nézett és már egyből oda is képzeltem, hogy morog. De mondjuk amúgy sem akarom én meggyőzni a srácot, hogy ide járjon. Mindenki úgy intézi az életét, ahogy jól esik neki, ha ő nem szeret suliba járni, hát akkor nem szeret suliba járni, igazán nem az én dolgom, viszont attól még eldumálhatunk és végső soron a fejemben motoszkáló kis ötletfoszlányt is megbeszélhetném vele. Talán... lenne értelme, talán meg tudná oldani és jól járnék vele.
- Igazából ez az egész sehogy se jó, mármint... nem hiszem, hogy ki lehet hozni belőle bármi értelmeset. Szerintem a jövőben ez csak egyre zűrösebb lesz, aztán... meglátjuk. Te legalább el tudsz futni. - mosolyodom el és vonom meg a vállam. Na jah, az a nagy helyzet, hogy én még csak el se szaladhatok, ha valaki meg akar lincselni, bár az is fontos tény, hogy ránézésre nem tűnök mutánsnak és még csak fenyegetően veszélyes képességem sincs, ami mondjuk kitörne belőlem, ha teszem azt kiborulnék, mert hát hallottam én olyat, aki dobálja a tűzgolyókat, amikor kiakad és azért tuti, hogy attól én is be lennék tojva, ha ember lennék, sőt jó eséllyel még így is, mert nem szeretném leégettetni a hajamat senkivel sem.
- Amíg nem lopod el a cuccaimat, addig nem rúglag bokán, ezt megígérhetem. - vigyorodom el. Nem komoly, nem bántanám, nem vagyok az a típus. Jó azért volt rá példa, hogy nekimentem valakinek, mert eldurrant az agyam, vagy épp szimplán csak nem volt más választásom. Mozogtam érdekes körökben, ahol ha nem tudod megvédeni magadat, akkor ciki van, úgyhogy muszáj, a boka pedig érzékeny pont, bár persze pasik esetén van egy sokkal érzékenyebb. A szavaira csak megrázom a fejem, mert erről szó sincs természetesen. Nem az én dolgom megtanítani arra, hogy ne lopkodjon, nem az én gyerekem, vagy mi a szösz.
- Az a helyzet, hogy énekelni szeretnék. Mármint tudok is, csak baromi nehéz ismeretség nélkül elérni valamit. Szétküldtem már egy csomó demót, csak épp... nem tudom, hogy egyáltalán eljut-e azokhoz, aki fontos. Félek, hogy a nagy része valahol félúton elszáll, de ha te leteszed mondjuk egy fontos ember asztalára, az hátha ér valamit. - gyors helyzetfelvázolás. Nem tudom,h ogy ebben neki van-e kihívás, vagy izgalom, hogy belógjon egy menő céghez és bevigyen egy kazettát, de... hátha. Nekem pedig sokat segítene vele és azért tuti, hogy nagyon hálás lennék.

Pietro & Jenna

- Jesszus, elmentünk morbid irányba. - nevetem el magam. Azt már hozzá se teszem, hogy ezzel az ezüst hajjal még nem is lenne olyan fura a zombi effektus, mert simán el lehetne hinni róla, hogy meghalt. Persze kéne a beesett arc is, meg... de ebbe már azt hiszem sokkal jobban inkább nem mennék bele, még gondolatban sem.
- Uh, hát a suliba tényleg sok minden van, mondtam én, hogy jó hely. A kék pasi csak egy a sok közül. - na jah, az ezüst hajával nem lógna ki a sorból, sőt az egy apróság, ami teljesen elhanyagolható igazság szerint. Akár azt is rá lehet fogni, hogy szimplán csak festve van, a tetoválásaim ennél sokkal feltűnőbbek, bár tény hogy én nem így születtem, hanem a saját döntésem, hogy ilyen legyek, de a furcsa ruháit már ő is úgy választotta magának.
- Szerintem is így van, bár azért úgy tudom, hogy tényleg vannak veszélyes mutánsok is. - teszem még hozzá talán kicsit komolyabban, mint ahogy az eddigi beszélgetés zajlott. Nem igazán folytam bele ezekbe az iskolai ügyekbe még, de attól még vannak halvány fogalmaim arról, hogy mi hogy megy itt. Okkal vannak harci kiképzések is, okkal vannak olyan órák, ahol a többiek a képességeiket tanulják meg használni. Igazából szerintem az enyémet e téren nem nagyon lehet fejleszteni, maximum akkor lehet hasznos, ha szorult helyzetbe kerülünk és nem tudjuk, hogy mi a megoldás, vagy nagyon elakadnak valami nyomozásban, ilyesmi, akkor adhatok egy kis segítséget, de nem dobálok tűzgolyókat és nem vagyok gyors sem, hogy segítsek bárkinek is, ha harcra kerülne a sor. Őszintén szólva nem is szívesen mennék bele ilyesmibe, az életben nem leszek X-men, vagy ilyesmi, az tuti.
- Műgyűjtő? Szóval... lenyúlsz dolgokat? - máshogy ezt igazán nem tudom értelmezni sajnos, ellenben valahol felgyúl a fejem felett az a bizonyos lámpácska. Még a homlokomat is ráncolom kissé, ahogy az ötlet kezd testet ölteni, és talán kissé sikerül sandán pillantanom rá. - Ha... lenyúlsz dolgokat, akkor... bejuttatni is tudsz ezt-azt helyekre? - mert komolyan milyen jó lenne már! Próbáltam már elég sok demont szétküldeni, de hát nem egyszerű az élet, ha nincsenek kapcsolataid, én pedig szeretnék előrébb jutni. Szerintem a legtöbb kazetta el se jut még egy irodába se, hogy meghallgassák, de ha... ő bevinné... mert ha el tud lopni könnyen ezt azt, akkor becsempészni se olyan nehéz, az már nekem meg tök mindegy, hogy közben el is emel esetleg valamit.

Pietro & Jenna

- Akkor jó, nem festenél túlságosan jól kibelezve. - mosolyodom el. Tudom én, hogy csak e téren viccelünk, de azért értékelendő, hogy van annyi esze, hogy ne vigye túlzásba a dolgokat. Nem lenne hasznos, mert azért mégis csak veszélyes világban élünk. Az én képességem nem túl látványos, de volt ám olyan, hogy csak általában a kinézetem miatt kötöttek belém és nem is kicsit, szóval azért ezzel óvatosnak kell lenni. Ha az ember pedig még félelmetes is a másik számára azzal, hogy eszméletlenül gyors, akkor csak még inkább célponttá válhat.
- Hát az, de ugye láttam már ennél furábbat is, szóval ahhoz képest annyira nem durva, simán ráfoghatod, hogy csak festve van, de tényleg elég király. - az én hajam ez a sima fekete. Mondjuk ha eleve valami durva eltéréssel születtem volna szerintem az apám eleve kitagad, ledob valami hegyről, mint régen Spártában. Totál nem lett volna meglepő, ha tényleg képes ilyesmire. A kis bókra, mert simán annak veszem elmosolyodom és még kicsit ki is húzom magam. Na igen, én szeretem a külsőmet és nem izgatott soha mások véleménye, de ha valaki pozitívan gondolkodik rólam, annak kifejezetten örülök.
- Na igen, így könnyű, de a legtöbben általában úgy szoktak hozzáállni, hogy akinek vágott a szeme az mát tuti, hogy kínai. - pedig az ördög a részletekben rejtőzik és szerintem senkinek se esik jól, ha a másik ennyire figyelmetlen, de hát... mit tehetnék? Az ilyeneket általában szimplán faképnél hagyom és kész.
- Sok jó arc tanárunk van, bár persze vannak furábbak is, de hát hol nem. - rántom meg a vállam, és akármennyire is terel, azért engem érdekel, hogy miket szokott csinálni unalmában a suli helyett. - Szóval van valami... érdekes hobbid mi? Egyébként úgy tudom, hogy van a suliban egy másik srác is, aki hasonlóképpen gyors és ő elég jól viseli a helyet. - bár én nem ismerem, csak látásból, de nyugisabbnak tűnik. Pietro esetében lehet valami más bekattanás is, nem csak maga a képessége, eleve kissé talán... zizzent, ami amúgy totál nem baj.

Pietro & Jenna

- Kösz! - mosolyodom el, mert hát kinek ne esne jól, ha jó fejnek tartják. Jó-jó tudom magamról, hogy általában könnyen megkedvelnek az emberek, mert nem vagyok az a kifejezetten konfliktus teremtő, meg amúgy is elég nyitott típus vagyok, de mégis csak jó ezt így kimondva is hallani. - Tudod azért valahol abban is van igazság, amit mond, mármint nem jó mindenkinek villogni azzal, amit tudsz, mert... rossz vége is lehet. - nem rég tűntek el páran a suliból, aztán hallottam én már elég sok szóbeszédet arról, hogy milyen veszélyes mutánsok vannak odakint a világban, meg azért érthető lenne, ha mondjuk az emberek se tudnának minket jól elviselni. Mégis ki örülne annak, ha valaki ilyen gyors és akármikor lenyúlhatja a pénztárcáját úgy, hogy teszem azt még csak észre sem veszi az elkövetkezendő percekben sem, csak amikor épp venne magának valamit.
- Eredetileg ilyen a hajad? - jó azért ezen egy kicsit meglepődöm, vagy... talán már annyira nem is. A már említett kék szűrő pasas után olyan nagyon nem kellene, hogy furcsálljak ilyesmit, azt hiszem. Bár lehet, hogy attól még simán festett a haja, csak aztán ahhoz szeret hozzáöltözni. - De megértelek, én sem szeretem az unalmasan hétköznapit. - teszem még hozzá egy mosollyal. A ruháim se kifejezetten átlagosak, ezt láthatja is, aztán persze ott van a nem épp kevés tetoválás is, amiket nem szokásom takargatni és ebben a kellemes időben lehetetlen is lenne.
- Nem gond, annyira nem vészes. - rántom meg a vállam egy mosollyal. Tényleg hadar, de nem zavar különösebben. A családi életem pedig... ez tényleg nem olyan, amiről szívesen beszélek, és nem is akarom én senkinek sem elrontani a kedvét azzal, hogy hosszan kifejtem, hogy milyen marha rossz nekem. Rossz, de... inkább csak volt és már túlléptem rajta, azóta pedig megállok szépen a saját lábamon és kész.
- Legalább nem azonnal azt vágtad rá, hogy kínai. - nevetem el a lelkes kérdés hallatán. Értékelem a dolgot nagyon is, mert hát valahogy az emberek nagy része úgy szokott lenni ezzel, hogy ha meglát valakit, akinek vágott a szeme, tuti kínai, pedig azért elég sokféle nép akad, a fehérek se mind amerikaiak igaz? - Én már itt születtem és csak az apám Japán, ő jött Amerikába, aztán találkozott az anyámmal, aki valami érthetetlen okból hozzáment, szóval... nem mondanám magam igazán japánnak. - nem ismerem annyira a kultúrát, nem abban nőttem fel és mindent, amit az apám belém akart erőltetni elsősorban kötelezőnek éreztem és nem voltam kifejezetten oda érte, de ez érthető azt hiszem. Egy gyerek sem szereti a túl sok kötelezettséget. - Na és azért tetszik a suli, vagy ha anyukád mégis ide küld, akkor hülyét fogsz kapni? De amúgy ha nem jársz suliba, akkor mit szoktál csinálni úgy... általában? - mert hát valamivel csak kell foglalkoznia, gondolom nem folyton csal rohangál ide-oda.

Pietro & Jenna

- Akkor nem tudom, viselkedj úgy, hogy anyukád ne akarjon suliba küldeni, ha ennyire nem akarsz jönni. Én se vagyok oda amúgy a nagy kötöttségekért, de akkor is azt mondom, hogy nem rossz itt. - vonom meg finoman a vállamat és mosolyodom el hozzá. Tényleg úgy érzem, hogy elég jó itt, én legalábbis jól érzem magam, pedig mindig is örök lázadó voltam, sose szerettem az unalmasan átlagosat, mint ahogy az talán látszik is rajtam. Az persze teljesen világos volt róla, hogy nem szeret egy helyben ülni, nem lep meg a dolog kicsit sem, de nem mondom, hogy itt órákat kellene, a legtöbb óra érdekel, bár persze vannak hagyományosak is, de azokat is túl lehet élni egy kis levelezéssel, vagy ilyesmi, mint akármelyik másik suliban.
- Na igen és ő csak az egyik, vannak még fura alakok, nekik tényleg jobb itt, nem tudnak igazán elvegyülni. Bár... mondjuk te sem vagy éppenséggel átlagos, mármint ami a ruhádat illeti. - a jellemét már ne is említsük, ezzel a folytonos szinte már rugózással, vagy minek mondjam, valahogy totál képtelen megállni egy helyben, látszik rajta, hogy enyhén szólva is hiperaktív, gondolom az anyjának tényleg nem lehet egyszerű. Én se szeretek túl sokat egy helyben ücsörögni, ez tény, de... azért van amikor jól esik egyszerűen csak elnyúlni a fűben, becsukni a szemem és élvezni a napsütést teszem azt egy kellemes napon, amikor az idő is megfelelő erre.
- Végül is ennek is meg van a varázsa, kész kis rejtvények jönnek ki a dologból, meg van az izgalma mire rájövök, hogy mit is akar a képességem. - mosolyodom el. No meg ha túl egyszerű lenne az már unalmas is lenne. Ha mindig megkapnám a válaszokat a képességemtől mindenre, akkor mi lenne a kihívás az életben nem igaz? Szerintem semmi, szóval... jó ez így, izgalmasabb. Esetében persze megértem, hogy nem így van vele, hiszen azzal a pörgéssel, amivel ő ér képtelenség lenne kivárni, míg rájön, hogy mit is akar neki mutatni a sors.
- És biztos kihívás azt is bírni, hogy gyorsan és sokat beszélsz. - vigyorodom el, finoman talán arra is célozva, hogy most is ezt teszi, de igazából különösebben tényleg nem zavar a dolog. Azt tegye, ami neki jó, maximum nehezebb követni, de egyelőre még szerencsére nem vesztem el nagyon a szavai között. - Az én szüleim semminek sem örültek, ami velem kapcsolatos... a képességemről még csak nem is tudnak. - jegyzem meg csak úgy mellékesen. Ha valaha találkozott volna az apámmal, akkor szerintem oda és vissza lenne tőle, hogy az anyja szimplán csak nehezen viseli, vagy le akarja adni egy iskolába, ami amúgy nem is olyan rossz hely. Az én apám azt várta, hogy húzzam meg magam, tegyem, amit elvár, legyek teljesen átlagos és mostanra lehetőség szerint menjek férjhez valami normális fickóhoz, hogy azt tisztes családanya legyek. Hát... a jó fenéket!
- Nem bántalmazok senkit sem, főleg olyan apróság miatt, hogy elfelejtett bemutatkozni. - vonom meg a vállam egy mosollyal. Amúgy is pocsék a névmemóriám, szóval... de igyekszem azért csiszolni. - Én meg Jenna, bár a születési nevem... Sekigawa Keiko, de maradjunk a Jennánál. - maradjunk? Az sem biztos, hogy valaha találkozunk még, ha amúgy sem akar ugye ide járni suliba. - És merre laksz? Honnan akar anyukád a suliba deportálni?

Pietro & Jenna

Kissé ráncolom a homlokomat a szavai hallatán. Úgy látom, hogy finoman szólva is izgága a srác, most is úgy pörög a nyelve, mintha csak muszáj lenne hadarni. Nagyjából azért követni tudom, hogy mit is mond pontosan, bár nem mondom, hogy annyira egyszerű. Most akkor nem a sulival van baja... vagyis azzal is persze, de mellette azzal, hogy az anyja el akarja paterolni otthonról.
- Voltál már olyan órán, ahol az a feladat, hogy egy baromi hathatós szimulációban harcolj a világ megmentéséért? Vagy... ilyesmi. Mondjuk én se, de már hallottam róla, szóval nem annyira hagyományos a suli. - mosolyodom el. Arra tényleg nem tudom, hogy mit mondjak, hogy az anyja ki akarja tenni a szűrét. Mondanám, hogy biztosan meg van az oka, de nem akarom így ismeretlenül leszólni, hiszen nem lenne szép tőlem. Nem ismerem őt és nem ismerem az anyját sem, hogy miért áll így hozzá, tehát nem hiszem, hogy sok beleszólásom lenne a dologba. A viszonyukat azt azt hiszem nekik kellene egymás között tisztázni, főleg hogy én aztán semmilyen értelmes kapcsolatot nem ápolok a szüleimmel.
- Elefánt ormány? - nevetem el magam, már már maga a feltételezés is valahogy abszurdnak hangzik. Jó-jó nem vagyok annyira még otthonos mutáns kérdésben és láttam már itt fura dolgokat, de olyat akinek ormánya van... na ilyet szerencsére még nem. - Az tényleg ciki lehet, de nem láttam még ilyet, viszont van egy tanár, aki szőrös, mint valami mackó és... kék! - vigyorodom el. Vannak érdekes alakok, komolyan már csak ezért is jó itt lenni, de igazából nem szoktam én kifejezetten szemét lenni senkivel, kinevetni, vagy ilyesmi, mert az azért nem szép. Nekem is lehetne valami olyan képességem, ami istentelenül nagy szívás, de szerencsére nem így van, úgyhogy nem fogok mást sem megbántani azzal, hogy kinevetem. Maximum... utólag, ha annyira ciki vele a helyzet, de azt sem rosszindulatból, csak mert nehéz lenne megállni.
- Olyasmi, bár ez egy kicsit ködösebb, mert inkább csak útmutatást ad, de nekem kell rájönnöm, hogy az mit jelent, meg ilyesmi. - rántom meg a vállam, meg amúgy se használnám pénz szerzésre. Énekes akarok lenni, a képességem egy plusz kiegészítő ehhez, netán segítség, de csupán ennyi, nem erről szól az életem. - Ühüm, ezt valahogy sejtettem, és akkor gondolom azért nem viseli jól anyukád, hogy nem ülsz meg a hátsódon. Az agyad is olyan gyorsan pörög és... minden unalmas miatta? - valahogy legalábbis ezt sejtem, mintha most is folyton tudjátok... járna a szeme, pedig nem szoktam magamat unalmas alaknak érezni, de így mellette komolyan, mintha már menne tovább minél előbb.

Pietro & Jenna

Azért minden bizonnyal engem jobban meglepett a dolog, hiszen ő mégis csak tervezte, hogy ide jön, legalábbis valahol mélyen, én viszont kicsit sem számítottam rá, hogy nagy unatkozásom közepette hirtelen elém toppan valaki, akit még sose láttam a suliban, bár... nem a legjobb az arcmemóriám, és lehet még új is, tehát ez még nem zárja ki, hogy esetleg ne lehetne itteni diák, mint én magam is. Ellenben a szavai már erősen arra hajaznak, hogy csupán egy látogatóról van szó, ami összességében engem cseppet sem zavar, mindenki arra lófrál, amerre épp kedve van, gondolom, ha veszélyes lenne, akkor az a rahedli tanár, meg x-menféle hamar kipenderítené. Azért ennek ellenére is megvárom, míg sikerül kinyögnie valami értelmesebb kezdést, amivel tudok is mit kezdeni, mert egyelőre ez még elég zavaros és szinte még csak érdemben meg sem volt az a kérdés, vagy legalábbis nem olyan szinten, amire lehet válaszolni.
- Szóval olyan rossz lehet ez a hely, hogy ez már száműzetés? Sokan szeretnek itt lenni. - mosolyodom el egy apró vállrántással. Annyira nem gondolom, hogy rémes hely, bár szó se róla nem mindig annyira izgalmas, de igazából én egész jól el vagyok az esetek nagy részében, minden bizonnyal azért is, mert könnyen feltalálom magam. Nem biztos persze, hogy ezzel mindenki így van, no meg ha ő olyan helyen lakott eddig, ami annyira remekbe szabott és kellemes, akkor érthető, ha nem akar eljönni, nálam ugye ez sem állt fenn igazából sosem. A kérdése először le sem esik. Az az igazság, hogy annyira még azért nálam nem az első, ami eszembe jut mindig, hogy mutáns vagyok, vagy mi. Énekes akarok lenni, meg híres, hogy e mellett van egy képességem, az mondhatni már csak hab a tortán, egy kis plusz segítség.
- Elég bonyolult, úgy nagyjából meg tudom határozni a sorsot, vagy... útmutatást adni, azt hiszem ez a jobb szó. - igazából sosem tudtam jól megfogalmazni, mindig könnyebb megmutatni, sőt még én sem mindig értem pontosan a képességem, így azért ez nem egyszerű, de minden bizonnyal lenne olyan, aki jól meg tudná határozni, de azt meg nem fogom bemagolni, vagy ilyesmi. - Hát te? - bár a hirtelen megjelenéséből talán már sejthető, de ki tudja. Meg amúgy is ha jól tudom vannak olyanok, akik több mindenre is képesek és nem csak egy adottságuk van.

Pietro & Jenna

Unatkozom, de komolyan. Az a baj, hogy North Salem kis város, a birtok pedig... mégis csak egy suli. Jó persze van annak értelme, hogy itt vagyok, tanulni egy-két dolgot, meg fejlődni és persze itt a kórus, a fickóról nem is beszélve a játékteremből, aki talán még a zenei karrieremet is előremozdíthatja, szóval vannak előnyei, de azért még sem az a nagy város. Nincs meg a zsongás, a pörgés, amit megszoktam és nem szokásom annyira hosszú ideig egy helyen porosodni, de most nagyon úgy fest, hogy ha el akarok érni valamit, akkor kéne. Jó lenne már a csúcsra törni, felpörgetni az életemet, elérni valami jót, valami nagyot és akkor megint beindulhat minden. Turnék teszem azt, akár még Európába is! Az lenne ám csak a valami! E helyett viszont egyelőre itt vagyok, és hiába küldtem szét már a demóimat egy jó hete még nem érkezett semmi válasz, pedig minden nap megnézem a postát... kétszer... minimum! Most is csak halk sóhajjal összegzem a tényt, miközben lépdelek lefelé a lépcsőn, hogy egy újabb nap telt el események és visszajelzés nélkül, én pedig csak várok és várok, és... még mindig várok valami csodára. Jó persze megtehetném, hogy a képességemtől kérek valami segítséget, de az se jó, ha mindig így old meg az ember mindent, legalábbis azt hiszem, hogy nem jó, mert akkor kimarad az önállóság, no meg a meglepetés ereje és hasonló nyalánkságok. Így viszont... unatkozom!
Az ajtón kilépve viszont konkrétan majdnem sikerül szívbajt kapnom, amikor olyan hirtelen kerül elém egy srác, hogy... hát nagyon hirtelen! Az első pár pillanatban tényleg jön a köpni-nyelni nem tudok effekt, aztán csak sikerül eszhez térni és befejezni a befagyott mozdulatot, azaz letenni a lábam a következő lépcsőfokra.
- Öhm... helló! - szó se róla, tényleg elég hirtelen vágódott itt elém és még csak mintha azt sem tudná, hogy pontosan mit is akar, mert láthatólag eléggé habog. Igazából akár egy másik diák is lehetne, nem ismerek én mindenkit névről, sőt még arcról sem, hiszen járnak ide páran, de az elég hamar kiderül, hogy ő nem az itteni tanulók közé tartozik. - Hát... azt nem tudom, hogy miért gáz az itt léted, de ez egy iskola. - adom meg a rövid és tömör választ, mert gondolom nem azzal nyitunk, hogy ez egy iskola mutánsoknak, bár ha tényleg szemvillanás alatt termett előttem, akkor még ennek sem lenne semmi irrealitása.
- Netán te is ide fogsz járni, vagy ide szeretnél? - jön az első kérdés, mert hát eléggé úgy fest, hogy igazából sejtelme sincs róla, hogy mit is akar pontosan, vagy hogy miért is van itt igazából, úgy pedig tényleg rendkívül nehéz számára válaszokkal szolgálni, hogy fogalma sincsen az itt léte okáról.