Océane&Pietro

Kicsit már nevetnem kellett mikor felhozta, hogy verjem fejbe ha rosszat merne mondani rólam a hátam mögött. Nem szokásom foglalkozni olyanokkal akik a hátam mögött beszélnek ki, épp ezért már most ki van lőve, hogy fejbe verném, inkább nem foglalkoznék vele, hisz az olyan emberek akik ezt teszik meg se érdemlik az időmet.
A kazettákat nézegetve jövök rá arra, hogy a zene részese minden ember életének, még ha azt is állítja soha nem hallgat zenét akkor is így van, mert zene nélkül az ember megsavanyodna, beszürkülne az élete és úgy érezhetné magát mintha minden amit eddig tett volna csak egy látomás és semmi sem valóság. Én ha ruhákat tervezek mindig zene mellett teszem, mert kii tud kapcsolni és csak arra koncentrálhatok közben amire éppen szeretnék. Elveszi a napi gondokat egy kis időre és segít megnyugtatni vagy ha éppen arra van szükségem akkor felpörget. Minden helyzetben jó segítség, ha bánkódom akkor felvidít, de olykor le is lomboz ha erre van szükségem, szerintem nincs olyan ember aki ne hallgatna valamilyen formában zenét, ez az életünk része.
-Ha tanulni akarnál akkor is képes lennél percek alatt átnézni az egész éves anyagot, így tényleg több, mint felesleges suliba járnod. - Értek egyet vele, a részemről én max csak annyit érek el a képességemmel, hogy a hátsó padból is hallom egyes tanárok motyogását, de ezzel sem hamarabb sem gyorsabban nem végzek a sulival.
-Én is örülök, hogy találkoztunk, a gyorsasággal vigyázz, nehogy lekapcsoljanak! - Mosolyogtam és néztem ahogy elviharzik, az előbb még ott volt, aztán már nem. Mint a villám, egy pillanatig még látod aztán el is tűnik. Hát ez igazán érdekes egy találkozás volt. Ám ezúttal nem fogok többet egyedül a konzervek közelében sétafikálni. Visszatettem a kazettákat amiket nézegettem majd vásárlás nélkül távoztam is a bevásárlóközpontból. Ez egy olyan "nézzünk meg mindent, de csak szemmel" kirándulás volt.

Nos nekem se lenne az ínyemre ha újra összefutnék azzal az osztaggal vagy bármelyik másikkal. Bőven elég volt egyszer a halál szélére sodródni. De ha úgy hozza a sors, hogy ismét keresztezzük egymás útját, ám legyen, nem fogok meghátrálni és most már harci tapasztalataim is vannak, azt hiszem boldogulnék.
Viccesen a tudtára adom, hogy a sugdolózás nálam nem pálya, 20 méteres körzetben nehezen lehet meg tenni ezt, bár nem hallgatok ki magánbeszélgetéseket, de ha rólam van szó azért arra felfigyelek. Ám bármennyire is komolynak tűnök ebben, nem vagyok az, ha valaki kiakar beszélni tegye, az Ő dolga és az Ő idejének veszendője. Peter viszont azt vallja, hogy inkább őszintén mindent elmond mint sem sugdolózzon mások után. Ezt tisztelem, bár nem mindig hasznos igazat a másik szemébe mondani, de tény, hogy inkább tegye ezt, mint, hogy egy gerinctelen alak legyen.
-Ezt megjegyzem. - Mosolyogtam rá. nem gondoltam volna, hogy ilyen jól eltársalgunk majd. Természetesen örülök neki, nagyon rendes srácnak tűnik és szívesen töltöm vele az időt. A mutánsok legyenek is jóban, nem tudom érteni, hogy ennyi támadás mellett még egymással szemben is ellenségesek vagyunk, nem jó ez így. Szerintem fontos, hogy barátságot kössünk és ha kell segítsünk a másiknak, mint például a konzervek estében.
A kazettás állványokhoz érve megnézegettem egyet-egyet és jó pár zenét felismertem, nem rég kerültek a boltokba, de van már a birtokon belőle jó pár. Szeretem a zenét, képes kikapcsolni és feledtetni. Ha nyugodt vagyok akkor zenét hallgatok, ha éppen valami bánt szintén, mindenre gyógyír a zene.
-Érthető. Ha ilyen gyors lennék kizárt, hogy suliba járnék. Amúgy lassan két éve, hogy a suliba járok. - Vettem le egy újabb kazettát a polcról.

- Megfogadom a tanácsod és élek is vele, a piroska és a farkas bujocskát még nem próbáltam. - Mosolygok és tudom gyér poént varázsoltam elő, de nekem tetszett. A kommandós fogocskát még egyszer ki nem próbálnám, esetleg úgy, ha Ők vannak nehezebb helyzetben és nem én. Mert úgy egyáltalán nem ér a dolog, hogy én fegyver nélkül még Ők az eget és a földet is uralják egyszerre, határozottan aránytalan a küzdelem. Bár a múltkor még nem voltam kiképezve azóta ez hatalmasat változott. Alighanem fel tudnám venni velük a harcot, de úgy istenigazából semmi kedvem újra olyan szituációba kerülni. ha el is tudom kerülni a bajt akkor inkább elkerülöm.
Talán nem teljesen mondtam igazat Peter-nek. Egyszer már megesett velem, hogy visszaéltem a hallási adottságommal. Még egy sima gimibe jártam, a birtok előtt történt. Az egyik lány borzalmasan utált engem és én se mutattam irányába sok kedvességet. Egyszer meghallottam, hogy megemlíti, lopott egy üzletben és, hogy az a ruhanemű a szekrényében van és délután akarja hazacsempészni. Kaptam az alkalmon és elmeséltem mindent az igazgatónak aki kinyomozta hogy valójában tényleg lopott holmiról van szó és a csajt kicsapták. Volt lelkiismeret furdalásom rendesen, hisz nem ezt akartam csak picit megleckéztetni, attól a pillanattól kezdve többet nem hallgatóztam csak akkor, ha a személy megkért rá vagy nagyon-nagyon fontos volt.
-Egyenes és őszinte ember vagy akkor, ezzel nincs is semmi baj amíg az ember nem megy túlzásba vele. Viszont én csak vicceltem, nem hallgatózom utánad és bajod meg pláne nem lesz belőle, ha olyat hallok ami esetleg nem tetszik. - A kazettákhoz érve a kezembe vettem egy párat. Szeretem a zenét, kikapcsol, bár ha hangosan üvölt mellettem abból nagy baj szokott történni, példa erre a fülvérzés és egyéb hallás károsodások amik ugyan csak részleges gondok, de akkor is fájdalmas és sebezhetővé tesz.
-Hidd el, sok ilyen gyökér van és csak szaporodnak. - Csóválom meg a fejemet. Eggyel ugyan leszámoltunk, de hány fog még a helyére lépni? Rémesen sok, összeszámlálhatatlan. Ilyen világ és nem változik.
-Szerintem semmi gondja a gyorsasággal, van közös óránk és ott úgy látom tud normál tempóban haladni a csoporttal, bár őszinte leszek még nem kérdeztem tőle van-e problémája. - Hát gyorsnak lenni jó, de túl gyorsnak már kevésbé.

A baj, hogy egyet kell értenem vele. Nem teszünk semmit és mégis egy ország van ellenünk. Kicsit vagyunk csak mások és már is ellenségként tekintenek ránk. Érthető persze, hisz vannak olyan mutánsok akik előszeretettel próbálnak uralkodni az egyszerű emberek felett. De ahelyett, hogy minden mutánst ellenségként kezelnének összefoghatnának velünk, hogy azokat akik valójában rosszat akarnak nekik megállítsuk. Buta ábránd, ember és mutáns soha nem lesz szövetséges ahhoz túl nagy a szakadék köztünk.
-Megfogadom a tanácsod, jó előre beprogramozom magam. - Mosolygok. Értékelem, hogy próbálja elterelni a figyelmem a bűntudatról. De azt hiszem ez örökre bennem marad majd. Nem vagyok én egy könyörtelen gyilkos, ez nem az én világom, mégis milyen világ az ahol egy 17 éves lánynak ölnie kell azért, hogy élhessen? Jó kérdés, nem?
Általában teli vagyok vidámsággal, de ez az egy dolog betudja felettem sötétíteni a felhőket.
A képességemről már kicsit vidámabban mesélek. Szeretem használni és úgy vagyok vele, hogyha nem muszáj akkor nem is árt senkinek, nem úgy, mint mondjuk egy eleve pusztító lézersugár. Az ha nem akarja az ember akkor is képes ölni. Ha nem akarom akkor nem robbantok, egyszer talán eljutok oda is, hogy már nem lesz rá szükség.
-Azért bizonyos helyzetekben nem élek vissza a képességemmel. De tény, hogy nagyon jól jön ha valamire igazán kíváncsi vagyok. Mondhatni letudom tapogatni az embereket. Úgy hogy vigyázz mit sutyorogsz a hátam mögött. - Kacsintok rá aztán elnevetem magam. Én tudom, hogy ha nem fontos és szükségszerű akkor nem fogok mások után hallgatózni. De ezt Ő nem tudhatja.
-Logan tényleg gyors, volt már szerencsém vele együtt megleckéztetni egy srácot aki azt hitte Ő az egész birtok királya és bántotta azokat akik gyengébbek voltak nála. Szép kis csapatmunka volt. - Visszagondolva nem csak én, de Ő is helyt állt, azóta többé kevésbé csend van, a srác néha még bepróbálkozik, de már nincs akkora tekintélye, uralkodásának ideje leáldozóban van.
-Azt nem tudom, hogy neki is vannak-e gondjai a gyorsasága miatt, de most már csak azért is megkérdezem. - Kíváncsi lettem, azóta nem beszéltem Logan-nel mióta elpáholtuk a gyereket, majd megkeresem.

Kimondottan aranyos srácnak tartom Peter-t. Talán ez lehet az oka annak, hogy őszintén elmondtam neki, hogy mutáns vagyok na meg, hogy a kommandósok majdnem megvacsoráztak. Az se játszik kis szerepet az őszinteségemben, hogy egy másik mutánssal vetődtem össze. Egy sima emberben nem bíznék így meg. Jó, persze tudom, hogy a mutánsok közül is akad áruló és igazi hatalomra vágyó egyén. De ha Peter-re nézek akkor nem ezt látom rajta, talán van a szemében valamilyen fajta csintalanság, de hogy gonosz legyen az szerintem kizárt.
-Túléltem és ez a lényeg. Borzalmas volt nekem elhiheted. Nem csináltam semmit mégis az életemet akarták. Másokat elvittek, de én megúsztam. Sajnos ölnöm kellett és ez örökké kísérni fog. Rengeteg ember meghalt a robbanások által. - Kicsit elszomorodom. Borzalmasan sajnálom azokat akik többet nem láthatják az elvesztetteiket. Ezek is csak emberek voltak, mind azok vagyunk csak teljesen más eszmékkel. Mikor láttam felrobbanni a helikoptert csak örömet éreztem, hogy győztem, de most már így, hogy semmi bajom és túléltem már van némi bűntudatom. Persze muszáj volt megvédenem magam és Jürgent is. Meghaltunk volna, ha nem így cselekszem, de annyira igazságtalanság, hogy ölni kellett azért, hogy életben maradjak. Sose fogok megérteni a képesség nélküli emberek cselekedeteit és gyűlöletét a mutánsok iránt.
-Olykor jó olykor annyira nem, bár tény, hogy 20 méterről is meghallanám a szívverésed és lépteid zaját. A hallásom több, mint kiváló. - Ennek azért vannak előnyei. Legalább is hallgatózás terén mindenképp. Kémnek több, mint kiváló lennék ha erre szánnám magam, de ugyebár a professzornak az agyában vannak a kémek, nem lenne szüksége egy korlátozott távolságig halló emberre.
-Végül is teljesen igazad van, megtudom érteni. Ha én is hiper gyors volnék azt hiszem ugyanígy cselekednék, mint te. Amúgy van a suliból egy barátom aki szintén gyors. Nála eddig nem láttam gyorsabbat. A neve Logan Perkins. - Lehet, hogy Peter gyorsabb, egyszer megnézném Őket egy versenyen. Vicces lenne.

Nem szeretem híresztelni, hogy mi vagyok és mit tudok, ám Peter-ben egy olyan embert látok akiben ilyen téren meglehet bízni. Megmentette az életem és tudom róla, hogy mutáns. Sokkal óvatosabb vagyok a kommandós támadás óta, de Peter-ből valahogy nem nézem ki, hogy nekik dolgozna. Mellesleg megmentett, egy velejéig gonosz ember végig nézte volna ahogy kilapít az állvány minthogy segítő kezet nyújtson. Azt a támadást is épphogy megúsztam, de mostanra már azért sokkal jobban fel vagyok készülve az ilyesmire. Kiváló harcos volt a mesterem.
-Megúsztam igen. Én nem így gondolom, senki sem érdemli meg a halált. Nem akartam megölni őket, de nem volt más választásom ha nem tettem volna meg akkor én halok meg. Hát nem mondanám, hogy nem sérültem meg, volt néhol kisebb törésem és zúzódásom. - Hallgatok el egy pillanatra, ha most elmondanám, hogy kétszer is majdnem meghaltam és mégis itt vagyok bizonyára rákérdezne hogyan is úsztam meg. Nem árulhatom el Jürgent. Jobb neki ha vannak olyanok akik nem tudnak róla és gyógyító képességéről. - Hanghullám manipuláció. Saját magam által gerjesztett hanghullámokat felerősítem és ezzel képes vagyok robbantani. - Mondtam el röviden és tömören. Felesleges lenne hosszadalmasan kifejteni ha ennyiből is kiderül a lényeg.
-Igen, én is abba a suliba járok, ha éppen nem kell tanulni akkor egész jó hely. - Mosolyodtam el és egy lábast a kezembe véve néztem meg az árát majd visszahelyeztem és sétáltam tovább a tengernyi polcok és kacatok között.
-Te hová jársz suliba? -Teszem fel az évszázad talán leghülyébb kérdését, hisz ha nem a mutánssuliba akkor nyilván egy átlagos iskolába már ha jár egyáltalán suliba. Jártam én is egy sima gimnáziumba, tanulás, tanulás, maga a pokol tud lenni. Lényeges különbség van a két iskola fajta között. Én amiben most vagyok azt részesítem előnyben.

Megmosolyogtam a lelkesedését és kíváncsiságát. Nem vagyok olyan aki ilyesmivel dicsekszik. Mellesleg ilyennel nem is nagyon lehet. Számtalanszor gondolok vissza rá és egyszer sem örömmel. Féltem, nagyon féltem, hisz azok a gyakorlati órák amik a birtokon vannak nem kommandósok elleni harcra készítenek fel. Ha nem kaptam volna segítséget akkor otthagyom a fogam ez száz százalék.
-Mutáns vagyok. Egy bizonyos szervezet mutánsokra vadászik. A parton voltam mikor megtámadtak és ha egy másik mutáns társam nincs velem lehet ott hagyom a fogam. Négy helikoptert robbantottam fel és két terepjárót. Azon belül jó pár kommandóst is likvidáltam. De erre nem vagyok valami büszke. Az emberölés nem jó dolog, de akkor szükséges volt, mert én haltam volna meg. - Mondom a végét egy kicsit már lehangoltabban. Ott helyben nem nagyon volt időm gondolkodni a dolgokon. Nem érdekelt hányan halnak meg, egyedül az lebegett a szemem előtt, hogy túléljem. De másnap ahogy végre biztonságba helyeztem magam volt időm lepergetni mindent. Megöltem jó pár embert, lehet, hogy családosok voltak. A saját életemet mentettem, de közben ártottam másoknak. Igaz, hogy nem kellene bűntudatomnak lenni, de van. Ez egy olyan dolog ami jó ideig kísérteni fog még.
Kicsit nyugodtabb témára tértünk, vagyis azt hittem, hogy nyugodtabbra, de az árak majdnem olyan lesújtóan magasak voltak, hogy azt hittem ide filmsztárok jönnek vásárolni.
-Gyakorlati vagy elméleti órám lenne. A gyakorlatit kiszoktam hagyni van külön edzőm aki segít felkészülne egy esetleges újabb támadásra és sokkal hasznosabb a vele való edzés, mint amit órán tanítanak. Mellesleg nem is volt kedvem ma órára menni. Előre tudom, hogy untam volna, akkor meg minek? - A mutáns suli sokkal másabb, mint egy normális gimi, de akkor is vannak benn olyan részek amin magam is unatkozni kezdek. Nem vagyok egy nagy lógós, de néha-néha megtehetem. Úgy még nem annyira feltűnő.

Másoknak talán fura lenne ez a srác vagy esetleg nem szimpatikus, de én azt hiszem megkedveltem. Persze közre játszik az is, hogy neki köszönhetem, hogy még élek. De alapjában véve a maga fura módján egész normálisnak tűnik. Viccesek a megnyilvánulásai és közben mégis eléri, hogy komolyan odafigyeljek rá.
Így hát magától értetendő, hogy meginvitálom bolti körutamra. legalább nem kell saját magamnak locsognom minden félét hanem lesz valaki aki meg is hallgatja vagy legalább úgy tesz mintha hallaná. Nekem ez bőven elég. Társaságban minden jobb.
-Hidd el, hogy semmilyen síkon nem vagy te kíváncsi arra miért vagyok lököttebb, de legyen annyi elég, hogy rohantam már fejjel kommandósoknak. - Értse úgy ahogy szeretné. Tekintetemet levettem Peter-ről és újra a polcokra néztem. Annyi lim-lom hevert itt méregdrágának kitüntetve, hogy a szám is tátva maradt. csupa olyan kacat amit az ember kinéz magának és megveszi, de életében egyszer sem fogja használni. Anya is mindig így tett, valamit meglátott egy kirakatban és azonnal megvette, de igazából soha még csak elő sem vette. Példa rögtön a burgonyahámozónk. Megvette, mert gondolta ennek hasznát veszi, ám soha még csak a konyha felé se nézett, mindig inkább ételt rendeltünk, mint főzött volna. A burgonyahámozó ott hevert a fiókban és mikor megkérdeztem, hogy ezt miért vettük, csak annyi volt rá a válasz, hogy: Minden háziasszonynak van egy ilyenje. Apával csak nevettünk és annyiba is hagytuk a dolgot.
-Nekem se, elhiheted. - Fintorodtam el az árak láttán. Egy nyanvatt fűrészért is csillagos árat kértek. Egyszerűen szinte felfoghatatlan, hogy mások hogyan húznak hasznot ez egyszerű emberekből. Nem sorolhatnám a családom a szegények közé, igen szépen megélünk, de azért látva, hogy milyen árak sorakoznak a polcokon még nekem is sok. Aki ide betéved kétszer meggondolja, hogy pontosan szüksége van-e arra a dologra amiért idejött. Érdemes átgondolni és csak utána kiadni érte az árát, mert sokat lehet ám veszíteni.
-Suliba járok, és pontosan körülbelül most ért véget az egyik órám. - Néztem rá a karórámra és utána rögtön visszatértem a polcokon rejtett kincsekhez.

etszik ahogy felvállalja saját magát, nem tagadja le milyen is Ő valójában, ritka az ilyen ember. Önbizalma az van bőven ahogy egója is, de ezzel nekem semmi bajom. Olyan amilyen attól még jó embernek tűnik. Azok után, hogy nem hagyta, hogy palacsinta váljon belőlem mindenképp jó ember. Hisz akiben ott a sötétség magja és csak saját maga érdekli az nem segít senkin, sőt, végig nézi a műsort.
-Helyes, ne is tagadd, ez az igazság. - Nevetem el magam ismét és persze, hogy nem fogom mondani, hogy lassan átmegy a határon, hisz végül is nem egy csapat gyereket mentett meg az emberrablók fogságából, had örüljön, hogy ma ő a nap hőse, én nem töröm le a kedvét.
Szívesen ajánlom fel neki, hogyha van kedve tartson velem. Konkrét dolgot nem akarok venni, körülnézek és lesz ami lesz alapon sétálgatok. Ehhez pedig örömmel látom Őt is. legalább nézegetés közben lesz kihez beszélnem vagy lesz akit meghallgathatok.
-Ugyan, engem nehezen szárnyalnál még konzervtől szerzett agysérüléssel is túl. - hangosan nevetek aminek köszönhetően páran felém néznek és értetlen pillantásokat váltanak, de ez engem nem érdekel.
Mikor arra invitáltam, hogy tartson velem körülnézni, egy pillanatig se gondoltam arra, hogy végig kelljen szenvednie egy cipővásárlást vagy ruhanézést. Azért ennyire kegyetlen nem vagyok. Tudom, hogy a fiúk ilyesmire nem vevők. De néha még a lányok sem.
-Na akkor sors társam nézzünk körül. - Mosolygok rá és elindulok az egyik sorban megnézve mindent alaposan, a felesleges holmikat is úgy vizslatom mintha valaha is vennék ilyesmit, márpedig biztos nem kerül sor rá. Egy szerszámos ládát is alaposan megnéztem pedig azt biztos soha nem veszek majd.
Egy hatalmas, hosszú, zöld locsolócsövet is kézbe vettem, mondjuk ha lesz egyszer saját életem bizonyára veszek majd locsolócsövet, de addig is erre sincs valami nagy szükségem. Visszatettem a nagy, zöld kígyót és sétáltam tovább.

Először csak mosolygok azon amit összehord. Igaza van, nem sablonos ismerkedés volt amit mi tettünk. ha az utcán sétálunk ezer százalék, hogy elmegyünk egymás mellett. De így, hogy szinte kinyírattam magam, összefutottunk amit nem bántam meg. Bár azért szívesen mellőztem volna a sok paradicsomszószos konzervet, még az a jó, hogy nem lisztes zsákok voltak felpakolva, mostanra a hóember is megirigyelt volna.
-Mindenképp menő vagy, ezt le se tagadhatnád. - Nem nevetem ki csak megmosolygom amit mond. hát a nap hőse tuti biztos, hogy Ő, nekem legalább is. Az az állvány igencsak agyonütött volna, ha nincs itt, a nap hőse, menője, segítsége, amit csak akar.
örömmel ajánlom fel neki, hogy nyugodtan tartson velem a kis körutamon, ha már eleve itt van Ő is és gondolom megszakítottam a tevékenységében azzal, hogy agyon akartam üttetni magam.
-Pedig fejbe se talált egy konzerv se, mi lett volna, ha mégis. - Nekem nincs különösebb úti célom. Csak körül szeretnék nézni, ha meg úgy van segítek Peter-nek megkeresni amit venni szeretne.
A cipőválogatásra elnevetem magam. Eszem ágában sincs belerángatni olyanba amitől tudom, hogy rosszabb állapotba kerülne, mint én kerülhettem volna a konzervek alatt.
-Megnyugodhatsz, nem foglak kínozni. Egyszerűen csak nézelődöm semmi egyéb. - Tényleg nincs tervben semmi majd a végén kiderül, lehet megtetszik valami és megveszem, de betáblázva nincs.

Egy perccel ezelőtt még azt hittem kukorica konzerv lesz a vesztem, de hála a jó égnek nem így lett. Egy mutáns akit kivégez pár konzerv...nem fest valami fényesen.
A megmentőmnek kezet nyújtottam és bemutatkoztam, hogy megtörjem a csendet. Végül is, ha már megmentett pár veszélyes konzervszósztól akkor illik bemutatkozni és pár szóban megköszönni,, hogy nem hagyta az állványt a fejemre esni.
-Örülök, hogy megismerhettelek Peter, bár lehet jobb lett volna nem ilyen körülmények közt. - Viszonozom a mosolyát. A múltkor a kommandósok támadását is túléltem, bár lényeges azt hozzá tenni, hogy nem voltam egyedül. A kommandósok nem tudtak végezni velem négy helikopterrel, vagy öt terepjáróval és egy rakat fejlett fegyverrel sem. De ha beszabadulok havonta egyszer a bevásárlóközpontba nyomban kiakar végezni egy konzerves állvány.
Miért van az, hogy a lélekjelenlétem néhány sortüzelővel szemben és egy rakat kommandóssal szemben megvan, míg ilyen helyzetben ahol csak félre kellett volna ugranom egyszerűen lemerevedtem és moccanni sem bírtam.
Gondolataimból kihúz mikor megszólal. Sokan találják furcsának a nevem ami nem hiába van így. A szüleim számára az óceán volt a minden, az utazgatások, hajótúrák. És az egy szem lányuknak természetesen az Óceán nevet adták. Na meg azt is említsük meg, hogy egy hajón jöttem a világra. Ezek után megtudom érteni, ha valaki furcsálja ezt a nevet.
-Köszi! Elég ritka név. - Mosolygom. Igaz, hogy furcsa, de én szeretem. Megszoktam már és mondhatni ragaszkodom a nevemhez, bár akinek törik a nyelve mikor kimondja azoknak általában megengedem, hogy Léának szólítson, hisz ez két név hozzám tartozik.
-Én is örülök neki. - Lehet nem esett volna komolyabb bajom, de ki tudja? Azért jobb ebbe nem belegondolni.
-Ha esetleg te is körülnézel mehetnénk együtt. - vetem fel az ötletet mivel nem riadtam vissza a konzervek támadásától, továbbra is tervben van, hogy körülnézek. És ha már itt van, szívesen elbeszélgetnék vele, ha van kedve hozzá.

Ritkán járok el a birtokról, azonban ha mégis úgy alakul akkor igen messzire sodor a szél. Chichago, Florida és most New York. Mindig is odavoltam a nagyvárosokért. Mindig izgalmasabb és nyüzsisebb hely egy nagyváros, mint egy birtok az isten háta mögött. Jó, azt se lehet háttérbe rakni, hogy mutánsnak lenni nem egyszerű bárhol is legyünk. Mégis a nagyvárosba vágyó lány vagyok, aki szívesebben tartózkodik egy nagy bevásárlóközpontban, mint a birtok valamely kialakított kertjében. A város zajai, forgataga szinte hívogat. Körülvesznek az emberek, a szép épületek és a megannyi szórakozást nyújtó helyek. Egy magamfajta lánynak ez maga a paradicsom.
Beléptem a hatalmas bevásárlóközpontba, igaz, hogy vásárolni szeretnék, de kimondta, hogy nem lehet előtte hosszú ideig csak a sorok között járkálni és nézelődni? Erre nincs szabály, így lassan haladtam, hogy mindent alaposan átnézhessek. Tudtam, hogy mit szeretnék venni mégis másfelé nézelődtem, ez nálam valami fura beütés. Hogy hogyan lyukadtam ki a konzervek közvetlen közelében az egy hatalmas rejtély. De egyszer csak konzervek sora vett körül, borsó, kukorica, meg még kitudja mi, ezzel még nem is lett volna baj, ha éppen nem akart volna az állvány palacsintát csinálni belőlem, márpedig ez volt a helyzet. Reflexszerűen tettem  két karom a fejem fölé. Szememet becsuktam és elmormoltam egy miatyánkat, ám vagy meghallgattatott az imám vagy beakadt az állvány, mert még mindig nem éreztem a csattanást ahogy szépen lapítani kezdene a szerkezet. Kinyitottam a szemem és felnéztem, pont akkor mikor a srác megkérdezte jól vagyok-e.
-Azt hiszem igen, köszönöm! - Ha Ő nem lett volna ott én már alulról szagolhatnám az ibolyát...parkettát, teljesen mindegy. Nem láttam a közelben mikor dúlni kezdett a konzerves állvány és mégis megállította még mielőtt kilapított volna. Ezek szerint vagy Ő Szuperman vagy szintén egy mutánssal hozott össze a sors. A második variáció kicsit hihetőbb. Lassan már annyi mutánssal találkozom, hogy elkezdek kételkedni abban, hogy vannak még normális emberek.
-A nevem Océane! - Nyújtok kezet a srácnak és mutatkozom be, ha már megmentett akkor illő bemutatkozni, vagy nem?