Saul & Rebeca - A nagy gyémántrablás

First topic message reminder :

Saul & Rebeca

Kiállítás, mondhatnád, hogy nem nekem való és igazad is lenne, de mégis csak... gyémántokról van szó! Az azért mégis csak elég különleges, szóval egyszer én is belóghatok egy ilyen helyre, eddig még úgy se próbáltam meg. Nem tudom miért, anno a bankrablások egyszerűbbek voltak, de most változtatni kell, mert határozottan kezdem unni a jelenlegi életemet és kell valami más, valami több, valami... ami tényleg leköt. Így jött az ötlet, amikor pár napja megláttam kiragasztva az egyik utcában egy szórólapot erről az előre láthatóan jó nagy puccparádéról. Eleve sejtettem, hogy ilyen helyre nagymenők jönnek és nem is tévedek, mert csupa előkelő alak bukkan fel a megnyitó napján. Én is kitettem magamért, szereztem egy sötét bordó, vagy inkább lilás rucit. Nem volt nehéz lenyúlni, bőven elég a táskádat anyagtalanná varázsolni és akkor már tuti, hogy semmiféle riasztónak nem jelent majd gondot, hogy áthaladhass rajta. Persze azért mindenféle limuzionos érkezés nekem nem megy, akármennyire is az lenne csak az igazán menő. A saját kocsimmal jöttem, rozzant, de ez van, leparkoltam szépen pár utcával arrébb, hogy mostanra már a bejáratnál feszíthessek. Szerintem tökéletes lesz így, aztán majd kitalálom, hogy mit is akarok pontosan. Lenyúlni pár vastag pénztárcát mondjuk, esetleg lekapni egy-két drága nyakláncot egyesek nyakából. Ha jól tudom ilyen helyeken még az is előfordul, hogy egy-egy értékes darabot a helyszínen viselni lehet. Találomra választanak ki néhány nőt, akik lehetőséget kapnak, aztán persze figyelnek rájuk, hogy ne lépjenek le csak úgy, de nekem az nem jelent különösebben gondot, hogy a mosdó falán keresztül sétáljak ki az utcára, szóval...
Meglátjuk. Egyelőre inkább csak nézelődök a kiállított ékszerek, meg csiszolatlan gyémántok és hasonlók között. Azért van néhány pár, akikre látványosan forgatom a szemem. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a fiatal csinos nők komolyan mit esznek az idős pasikban a pénzükön kívül. Persze mindig jön a duma, hogy nem erről van szó, hogy dúl a szerelem, de... most komolyan egy hatvan és a halál között lévő pasasban mi a frászt lehet meglátni? Elképzelhetetlen számomra. Ezek a pasik pedig talán tisztában vannak a tényekkel, talán nem, de gondolom olyan mindegy nekik, amíg egy fiatal, zsenge kis csaj lovagol rajtuk... Azt hiszem elkalandoztam. Lekapok egy pezsgőt a közeledő pincércsaj tálcájáról, miközben elhalad mellettem, én pedig szépen tovább rovom a köröket. Helyzetfelmérés, ahogy Bastian tanította. Mindig jó tudni, hány őr van, kamerák és ki figyel, mert azért bármennyire is ügyesen jutok át a falakon ott van az a kellemetlen kockázat, hogy az arcomat megjegyzik és az ugye nem lenne túl hasznos, ahogy erre még anno James sikeresen rávilágított, mert aztán jön az üldözés, meg a társai, és pont az a lényege a tolvajságnak, hogy nem tudják ki vagy, nem tudják kit kell keresni, mert csak úgy gond nélkül kámforrá válsz.

Rebeca & Saul

Az itteniek többsége arisztokrata, akad még köztük néhány újgazdag, de körülbelül ennyi. Ezt a fajtát pedig utálom. Soha nem voltam kibékülve azokkal az emberekkel, akik mások szenvedéseit használták létrának a saját karrierjükhöz. Persze, lehetne mondani, hogy akkor én mégis mit csináltam? Ugyanezt, de az ember hajlamos a dolgokat máshogy látni, ha magáról van szó. Én is öltem, okoztam szenvedéseket, háborúkért vagyok felelős, amiket én robbantottam ki, mindezt azért, mert ebben leltem kedvem, nem utolsó sorban pedig rettentő jól megfizetett engem ez a szakma. Olyan dolgokat láttam, amiről mások csak álmodni mernének, olyan életet éltem, amit az emberi elme még csak elképzelni sem tud, de soha nem kedveltem a többi gazdag embert. Sokkal inkább kedvem leltem a szegényebbek között. Elvégre én is az voltam életem első másfél századában, az ember pedig ragaszkodik a gyökereihez ugyebár. Így hát mindig szegényeket béreltem fel, ha arról volt szó, hogy valakinek meg kell halnia a célom érdekében. Egyrészt azért, mert a szegények sokkal jobban értékelték a pénzt, mint a gazdagok, másrészt jobban bíztam meg bennük, de gondolom ez őket a legkevésbé sem vigasztalta. Megölni pedig… nos, inkább a jómódúaktól vettem el az életet. Utáltam is őket, illetve sokkal egészségesebbek voltak, mint a parasztok és közemberek. Egy beteg, gyenge ember életereje talán egy-két évet ért nekem akkoriban, ellenben egy életerős egyénnel szemben, aki akár hatvan-hetven évet is tudott nekem nyerni. – Bocsásson meg, biztos összekevertem valakivel! – mondom elnézést kérő mosollyal, ugyanakkor még mindig nem oszlottak el bennem a kétségek. Az első kis ütközésre szinte nem is figyelek oda, jelentéktelenek titulálom, nem nézném ki a hölgyből, hogy ilyen ügyes legyen, aztán pár másodperccel később odalép hozzám egy fickó, hogy adományozzak, a pénztárcám pedig persze sehol. Jókedvűen elvigyorodom, ahogyan átnézek a tömegen, keresve a vörös hajú hölgyeményt, és bár nem találom, szinte biztosra veszem, hogy a mosdóban fogom megtalálni. Hova menne a nő, hogy ne zargassa egy férfi, ha nem oda? Így hát kimért, de sietős léptekkel veszem irányba a mosdót, majd csak a rendkedvéért felveszem egy gyönyörű, szőke nő alakját, akit még nem rég egy motelben ismertem meg, és hagytam életben. Nem alakváltásról van itt szó, egy egyszerű illúzió ez, aminek segítségével gond nélkül bejuthatok a női mosdóba.
-Mit tett a fickó? Félredugott? – kérdezem tőle, ahogyan a mellette lévő kézmosóhoz lépek. Emlékszem még a nő hangjára, így könnyedén tudom hozzácsapni azt is az összhatás kedvéért. Nem terveztem ma táplálkozni, de a hozzáhasonlókat helyre kell tenni. De ez nem zárja még ki azt, hogy ne játszhassak egy kicsit vele, igaz?

Saul & Rebeca

Sok gazdag ember és mind ugyanolyan felületes. Talán csak egy fickó akad, akinek a tekintete... hát hogy is mondjam, abban az egy pillanatban, amikor elmegy mellettem valahogy azt látom rajta, hogy istentelenül unja az egészet. Végül is meg tudom érteni, ahogy láttam már egy ideje unalmas bájcsevejeket folytat, ami nem lehet kifejezetten nagy élmény gondolom én. Szerencsére nekem sosem volt szükségem ilyesmire, elég hamar elszöktem otthonról ahhoz, hogy ne kelljen megjátszanom magam. Na igen, ezért nem is fejlődött ki igazán bennem, hogyan illik viselkedni másokkal szemben. Elvadultam... tuti, hogy az apám valahogy így fogalmazna, na de kit érdekel? Jó nekem így, mit jó?! Tökéletes! Felmérem a terepet újra és újra, de elsősorban azért, hogy eldöntsem, hogy mi is kell nekem. A legegyszerűbb az lenne, ha mondjuk keresnék egy villanykapcsolót és egy pillanat alatt, amíg leoltom a villanyt kikapnék valamit a legközelebbi vitrinből, de mondjuk levenni valakinek a nyakából egy csudi klassz kis darabot se lenne olyan nehéz. Még ki kell találni, meg azt is, hogy van-e értelme, vagy inkább csak nyúljak le pár pénztárcát, aztán álljak tovább, mert akkor legalább nem kell azzal is szórakozni, hogyan passzolom el a szajrét.
Elmélyedve kortyolgatom a pezsgőmet, miközben a falnak dőlve pihenek meg és nézelődöm. Alig veszem észre, hogy a fickó, akit láttam pár percekkel korábban megáll előttem. Na ne! Nem akarok valami béna udvarló szöveget, nem vagyok jó abban, hogyan pattintsak le pasikat, vagy inkább hogy tegyem úgy, hogy ne bántsak meg valakit. A szavai viszont egy pillanatra azért belém fojtják a szót, csoda, hogy a pezsgőt nem nyelem félre, de aztán gyorsan visszatér a hidegvérem és csak ártatlan pislogással pillantok fel rá. - Miről beszél? Nem is szándékozom rabruhát felvenni, nem illik hozzám, unalmasak és egyhangúak a színei. - nevetem el magam, aztán egy pillanattal később már szépen el is slisszanok mellette. A pezsgős poharam szépen landol a legközelebbi tálcán, én pedig éppen hogy csak alig koccanok neki a fickónak, de a pénztárcája már a táskámban landol. Ha nem állít meg kifejezetten út közben, akkor a női mosdó felé veszem az irány azzal a célzattal, hogy ott nyugiban átnézhessem a tárcáját. Egyszerű a dolog, szépen kiveszem, ami kell, aztán majd ugyanezzel a mozdulattal visszacsúsztatom a zsebébe. Mire bárkinek is feltűnik, hogy ez-az hiányzik nekik, addigra én már rég messze járok. Eszem ágában sincs túl korán a tudtukra adni, hogy tolvaj van a teremben. Hamar oda lenne a szórakozás.

Rebeca & Saul

Hogy én mennyire utálom az ilyet! Szeretem a pénzt, szeretem a fényűzést, de soha nem értettem, hogy mi olyan jó abban, ha drága ékszerekkel aggatják magukat tele az emberek, miközben más drága ékszereket néznek. Nevetséges. Nem is azért jöttem el, mert olyan nagyon érdekelnének ezek az emberek. Van itt valami, ami az enyém. Éppen az egyik fickó hulláját rejtettem el kukában, mikor megláttam a földön a szórólapot, és a képen a méregdrága gyűrűt, ami az enyém volt egy olyan kétszáz évvel ezelőtt, csak valaki ellopta tőlem. A tolvajt se tudtam megtalálni, és a gyűrűt sem, de most újra itt van a városban, csak arra várva, hogy újra visszakerüljön hozzám. Nem tudom miért ragaszkodom hozzá annyira, mert semmi eszmei értéke nincsen, egyszerűen csak… utálom, ha valaki elveszi azt, ami az enyém, főleg ha még csak bosszút sem tudok állni az illetőn. Így hát útközben vettem magamnak egy öltönyt, és rendeltem egy limuzint. Van bőven pénzem, szeretem elszórni, hogy aztán újra megkeressem. Úgyhogy igen látványos belépőm volt, a bejárat előtt még egy kicsit elbeszélgettem a többi vendéggel. Dögunalmas dolgokról, mint a világgazdaság, vagy a háború hatásai, és még a lakberendezésről is esett szó. Az első dolgom, amint beléptem az volt, hogy megkeresem a vendéglátót és a gyűrű iránt érdeklődjek, amit persze a felesége hord, akit pedig nem lát tömegben, így hát marad a jó öreg megfigyelés miközben leállok néha-néha egy-két szóra a vendégekkel, de gyakrabban esik meg, hogy ők állítanak meg a gondjaikkal, amit mosolyogva hallgatok végig, és valami közhelyes baromsággal vigasztalom őket. Nevetséges, hogy ennyire sajnáltatják magukat. Elhagyta őket a feleségük, mert egy fiatalabb nővel töltötték az éjszakájukat, ezért miért kéne sajnálnom őket? Az ő hibájuk, amúgy is, van elég pénzük, hogy legalább három feleséget vegyenek maguknak. Egy gazdag ne sajnáltassa magát, nincsen rossz dolga, nem kell neki tartalmas élet, elég ha csak annak tűnik.
Szakavatott szemmel mérem végig a kis vöröst, ahogyan elsétálok mellette, elkapva a tekintetét néhány pillanatra. Fura, az ilyen fiatal nők nem szoktam egyedül járkálni, mindig van mellettük egy öltönyös öregember, aki a pénzével teszi magát fiatalabbá. Nem igazán foglalkozom a dologgal, egészen addig a pillanatig, amíg megállok egy kicsit, hogy felmérjem a terepet. Sehol sem találom a gyűrűt, viszont figyelemmel kísérem a vörös útját és elégedetten veszem észre, hogy már a sokadik körét rója le a teremben. Csak nem? Ez egy megérzés persze, de volt már elég időm, hogy kitapasztaljam milyen az, mikor egy tolvajjal hoz össze a sors. Igen szemrevaló, senkinek sem tűnne fel, hogy mit csinál, ellenben, ha egy kicsit jobban oda figyelünk… - Óvatosan, így el fog szédülni. – mondom neki mosolyogva, ahogyan mellé lépek. – Remélem jól meggondolta a dolgot, nem állna jól magán a rabruha. – mosolyogva pillantok rá, miközben levesezem a pincér tálcájáról a pezsgőt, hogy a következőnek már egy üres üveget adjak át.

Saul & Rebeca

Kiállítás, mondhatnád, hogy nem nekem való és igazad is lenne, de mégis csak... gyémántokról van szó! Az azért mégis csak elég különleges, szóval egyszer én is belóghatok egy ilyen helyre, eddig még úgy se próbáltam meg. Nem tudom miért, anno a bankrablások egyszerűbbek voltak, de most változtatni kell, mert határozottan kezdem unni a jelenlegi életemet és kell valami más, valami több, valami... ami tényleg leköt. Így jött az ötlet, amikor pár napja megláttam kiragasztva az egyik utcában egy szórólapot erről az előre láthatóan jó nagy puccparádéról. Eleve sejtettem, hogy ilyen helyre nagymenők jönnek és nem is tévedek, mert csupa előkelő alak bukkan fel a megnyitó napján. Én is kitettem magamért, szereztem egy sötét bordó, vagy inkább lilás rucit. Nem volt nehéz lenyúlni, bőven elég a táskádat anyagtalanná varázsolni és akkor már tuti, hogy semmiféle riasztónak nem jelent majd gondot, hogy áthaladhass rajta. Persze azért mindenféle limuzionos érkezés nekem nem megy, akármennyire is az lenne csak az igazán menő. A saját kocsimmal jöttem, rozzant, de ez van, leparkoltam szépen pár utcával arrébb, hogy mostanra már a bejáratnál feszíthessek. Szerintem tökéletes lesz így, aztán majd kitalálom, hogy mit is akarok pontosan. Lenyúlni pár vastag pénztárcát mondjuk, esetleg lekapni egy-két drága nyakláncot egyesek nyakából. Ha jól tudom ilyen helyeken még az is előfordul, hogy egy-egy értékes darabot a helyszínen viselni lehet. Találomra választanak ki néhány nőt, akik lehetőséget kapnak, aztán persze figyelnek rájuk, hogy ne lépjenek le csak úgy, de nekem az nem jelent különösebben gondot, hogy a mosdó falán keresztül sétáljak ki az utcára, szóval...
Meglátjuk. Egyelőre inkább csak nézelődök a kiállított ékszerek, meg csiszolatlan gyémántok és hasonlók között. Azért van néhány pár, akikre látványosan forgatom a szemem. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a fiatal csinos nők komolyan mit esznek az idős pasikban a pénzükön kívül. Persze mindig jön a duma, hogy nem erről van szó, hogy dúl a szerelem, de... most komolyan egy hatvan és a halál között lévő pasasban mi a frászt lehet meglátni? Elképzelhetetlen számomra. Ezek a pasik pedig talán tisztában vannak a tényekkel, talán nem, de gondolom olyan mindegy nekik, amíg egy fiatal, zsenge kis csaj lovagol rajtuk... Azt hiszem elkalandoztam. Lekapok egy pezsgőt a közeledő pincércsaj tálcájáról, miközben elhalad mellettem, én pedig szépen tovább rovom a köröket. Helyzetfelmérés, ahogy Bastian tanította. Mindig jó tudni, hány őr van, kamerák és ki figyel, mert azért bármennyire is ügyesen jutok át a falakon ott van az a kellemetlen kockázat, hogy az arcomat megjegyzik és az ugye nem lenne túl hasznos, ahogy erre még anno James sikeresen rávilágított, mert aztán jön az üldözés, meg a társai, és pont az a lényege a tolvajságnak, hogy nem tudják ki vagy, nem tudják kit kell keresni, mert csak úgy gond nélkül kámforrá válsz.

Tárgy: Re: Saul & Rebeca - A nagy gyémántrablás

» Saul & Rebeca - Mit rejt a robot?
» Démonokról és Portálokról - Saul & Lilith
» Saul Charna
» Scarlett & Liam - A nagy hír
» A bazi nagy lakodalom