Josie & Jack

Tárgy: Re: Josie & Jack Hétf. 13 Okt. - 21:41

Jack & Josie

♪ So close ♪

Ez is a kapcsolat lényege nem? Hogy segítünk a másiknak, hogy támogatjuk, ha nincs a toppon, hogy mellette vagyunk, amikor arra van szüksége, és visszabillentjük, ha kibillen. Én is ezen vagyok, bár kettőnk közül én vagyok az, aki gyakrabban van rossz passzban, de azért igyekszem, hogy változtassak ezen, amennyire tudok legalábbis. Nem fog azonnal menni, ez sajnos szinte biztos, de amennyit tudok, annyit megteszek. Tudom én, hogy szeret, hogy jó neki velem és hogy tökéletesnek lát, de én attól még nem vagyok így magammal. Nekem attól még ez nehezebb, mert félek, hogy a szülei majd mit szólnak hozzám, hogy milyen véleménnyel lesznek rólam. Persze az is fontos nekem, hogy számára megfeleljek, mert azért ez nem valami egyszerű feladat. Nem sok az önbizalmam, és hát neki sem az, szóval ez így nem pont a legegyszerűbb kombináció, de majd... egyszer csak jobb lesz a helyzet ugye? Fejlődni fogok, no meg ő is fejlődik majd és akkor már mindjárt egyszerűbb lesz. Jó lenne mondjuk karácsonyra tényleg összekapni magam, majd nagyon fogok igyekezni. Most az a lényeg, hogy főként rajta segítsek, hiszen most baromira ki van és ez nem valami kellemes. Ő mindig vidám és most... nagyon nem az. Én pedig segíteni szeretnék, csak ez nem valami könnyű jelenleg.
- Tudom... és sajnálom. - magamhoz szorítom, amíg csak kell, hogy jobban érezze magát, bár félek ez nem lesz meg azonnal, de remélem majd idővel igen. Aztán csak bólintok. Igen, együnk és próbáljunk meg élvezni ezt az estét és nem foglalkozni a sok bunkóval. Van belőlük épp elég, hogy ne figyeljünk rájuk. A mosoly visszatér az arcomra, bár nem olyan erőteljes még, de majd jobb lesz és nekiesek a husiknak, finomak, szóval... majd csak felszedek magamra egy kis pluszt a segítségükkel.

Tárgy: Re: Josie & Jack Vas. 12 Okt. - 19:43

Josie & Jack

Poseyval kapcsolatban az az érdekes (amit egyébként Liamnek is kifejtettem már), hogy mindig képesek vagyunk helyrebillenteni a másikat. Önbizalmat ad, amikor úgy véli, hogy összecsuklom, míg az örökös lelkesedésemmel akkor is az őrületbe kergetem, ha éppen sajnálni akarná magát. Egymás mellett elég nehéz lesz boldogtalannak lenni, és hát akar a fene. Sosem voltam még szerelmes, elképzelésem sem volt róla, hogy vajon majd milyen is lesz az. Őszintén szólva nem is nagyon láttam a különbséget, egyszerűbb volt úgy vélekedni, hogy valami nagyon erős barátságról van szó. Lényegében igazam van, de sokkal több annál. Beleborzongok egyetlen mosolyába, zavarba jövök, ha hozzámér, és hát valljuk be, a barátaim nem ezt váltják ki belőle. Nem mondom, hogy ne szedhetne fel még egy laza tíz kilót, ám miután egyetlen lányt sem láttam ruhátlanul, azt hiszem ha véletlenül megtörténik, annak is örülni fogok, ha nem ájulok el a puszta látványtól, nem a szépség vékonyságát fogom kritizálni. Én is lehetnék egy kicsit izmosabb, a képességem mesterséges szintet ad, esztétikusabb látványt nem nyújtok tőle.
- Megunni téged? Most, hogy megütöttem a főnyereményt, csakis azzal fogom kezdeni. – Rázom meg a fejemet, az én számból az igéret az tényleg igéret. Nehezen hittem el, hogy velem megtörténhet a csoda, elképzelhetetlennek tartom, hogy ha valakire ennyire felfigyelek, akkor hirtelen elcsábulnék egy Poseynál is színesebb lányért. Mármint nem bőrszínügyileg, hanem olyan, akiért rajongani tud az ember, mert minden rezdülése egy újabb kaland. Hacsak nem teszi azt meg, hogy megint drogozni kezd, és mondjuk belehal, akkor nem fogok lelépni mellőle, még akkor sem, ha kiadja az utamat, és mással jön össze, akkor barátként maradok mellette, plátói szerelemmel. Végül igen gyorsan túl leszünk azon a bizonyos verekedős jelenten, most én vagyok az, aki tényleg nem érti, hogy mi is történt, el is törik a mécses, nem tudok az az erős férfi lenni, akire vágyik, hogy legyek.
- Nem csak az... A barátom volt. Annak hittem. De úgy beszélt veled... Ahogy velem is beszélt mindig. Ilyenek voltak, azt hittem, hogy csak viccelnek. Tudod mindig én csináltam a stratégiákat, azt hittem felnéznek rám, de most azt érzem, hogy ehhez is lusták voltak, és csak lúzernek tartottak, hogy bevállalom... Mindegy... együnk kedves... Nem akarok most ezzel foglalkozni. – Ha már megölelt, picit hátrahúzódom, és egy röpke csókot nyomok az ajkára, hogy zárjuk a témát.

Tárgy: Re: Josie & Jack Szomb. 11 Okt. - 21:33

Jack & Josie

♪ So close ♪

Jobban ismeri őket, én viszont sok rossz emberrel találkoztam már, olyanokkal is, akiről azt hittem, hogy segíteni akarnak, amíg Carol fel nem nyitotta a szemem, hogy még véletlenül sem erről van szó, hogy a drogok az ő érdekük, hiába próbálnak segíteni, ha nekik fontos valami, akkor máris visszavonják az egészet, mintha meg se próbáltam volna a leszokást. Nem... nem számít, hogy ő jobban ismeri őket, én viszont tudom, hogy ha megtudnák, hogy ki vagyok, milyen előélettel, akkor ott lenne az arcukon, a döbbenet, vagy a sajnálat, mindegy, hogy melyik, de az egyik akkor is ott lenne, és nekem nehéz lenne ezt kezelni, most még túlságosan labilis minden, hogy menjen, még kell nekem egy kis idő hozzá.
A szavaira csak egy mosollyal bólintok. Igen, az a fontos, hogy neki jó legyek így, a múltammal együtt, nem pedig másnak, csak attól még nem olyan egyszerű ez nekem, mert mégis csak találkoznom kell majd a családjával. Talán az is nehéz e mellett, hogy ők... ők kedves emberek lehetnek, egy jó család, olyan, ami nekem sosem adatott meg, ami azért nem valami kellemes érzés.
- Akkor jól van, addig még van is időm felkészülni rá, szóval legyen akkor a karácsony. Persze, ha addig nem unsz meg. - remélem, hogy nem, meg ő nem is az a típus szerintem, aki ilyet tenne. Én biztos, hogy nem tudnék csak úgy lemondani róla ezek után és az is biztos, hogy nem is akarnék. Sokkal fontosabbá vált nekem, mintsem hogy képes legyek csak úgy tovább lépni, ha még sem működne. Jó eséllyel akkor újra vissza süllyednék és esélyes, hogy olyan mélyre, ahonnan már nincs visszaút. Azt pedig tényleg jól érzi, hogy nem fogom elhinni, hogy én így vagyok tökéletes. Szeretnék jobban tetszeni, főleg ha majd... egyszer mondjuk eljutunk oda, hogy ruha nélkül is lásson. Tudom, hogy az nem most lesz az ő bizonytalansági faktorával, de nem akarom, hogy a bordáim koccanjanak a mellkasán, az nem valami romantikus.
Rémes látni, ahogy összeomlik, vagy legalábbis közel kerül hozzá. Könnycseppeket látok csillogni a szemében és nem is tudom meg állni, hogy ne öleljem meg és húzzam oda magamhoz.
- Nem a te hibád... bárki meg tette volna, ha így provokálják, csak vissza kell fognod az erődet, de... az a srác egy... egy igazi bunkó, teljesen jogos, hogy megütötted. - tudom,hogy ez most nem old meg mindent, de akkor is így gondolom. Teljesen jogos volt, hogy megütötte. Tény, hogy túl erős volt, mert még nem képes visszafogni magát, de maga a tett teljes mértékben indokolt volt. Az a srác túllépett egy határon, már azzal is, ahogy ide jött, aztán még engem is sértegetett, bármilyen jó érzésű ember ezt tette volna.

Tárgy: Re: Josie & Jack Pént. 10 Okt. - 21:23

Josie & Jack

Egy szó mint száz, én úgy vélem jobban ismerem őket, de miután neki az utolsó pár éve nem éppen családias hangulatban telt, nem veszekedhetek, semmi értelme nem lenne. Megvan a véleménye, ami most nem egyezik az enyémmel. Ez legyen a legnagyobb problémám, nem kell erőltetnem. A mosolyára megrázom a fejem, és magamhoz szorítom.
- Igazad van abban, hogy szeretnek. De hagyjuk is ezt. Akkor megyünk hozzájuk, ha te is biztos leszel magadban. Egyébként ha rajtam múlna, nem érdekel, hogy ki mit mond, mert nekem kell látnom a cuki fejedet, nem másoknak. Úgyhogy... – Ebből is viccet csinálok, nem is én lennék, ha nem így lenne. Pontosan emlékszem, hogy mi is történt a szigeten, ezek után viszonylag hatalmas ugrás az, hogy haza akarom cipelni, mintha valami érettségi bál után megkértem volna a kezét. Közel sem ilyen idilli volt a kezdet, a folytatás már annál inkább, de a jövőt nem sietetthetem. Talán sosem fog készen állni. Csak még arra nem gondolt, hogy én viszont simán őt választom, ha a családom elítélné. Akkor nem is a családom, és félreismertem őket. Ezt még bonyolult lenne felvezetnem, marad annyi, hogy megértő vagyok.
- A karácsony jó hangulatban szokott telni. Lehet, hogy kapsz két általános érvényű kérdést, amik tökéletesen nem köthetőek a múltadhoz, aztán eszünk, és nevetünk. Na nem mintha ezt sokszor eljátszottuk volna, de a szüleim mindenkit így kezelnek. Távoli rokonokat, új szomszédokat, nem fogsz kilógni. – Bököm oldalba, próbálom oldani a feszültségét, mert most egy kicsit el van anyátlanodva, de még most is olyan törékeny, és megható, ahogy teszi-veszi magát, hogy még, akinek nem volt senkije, komolyan férfinek érzem magam mellette. Furcsán jó érzés.
- Mondanám hogy nekem így is az vagy, de úgysem hinnéd el, úgyhogy... jó! – Felelem vigyorogva, remélem, hogy ettől végre befogja a száját. Ez megtörténik, a lehető legédesebb módon zárja el a vitát, az én ajkam a végszó. Mmm.. Nem mondom, hogy felkészületlenül ér a dolog, de romantikus sem vagyok még annyira, hogy ezt természetesnek vegyem, így csak viszonzom a dolgot, a vigyor pedig jóleső mosolyba zsugorodik.
Aztán megtörik a fent említett affér, majd ütésváltás. Sosem gondoltam volna, hogy bánthatom Chuckot, hogy egyátalán bárkit is... Lehet, hogy megvédtem most a drága becsületét, de... nem érti. Mi van, ha véletlenül megöltem volna a srácot? Nem vagyok ura a képességemnek, de különben is, nem illik verekedni, anyu is mindig azt mondta, hogy az erőszak nem old meg semmit, és én csak... Megjelenik egy könny a szememben, az ajkam pedig megrándul.
- Mit csinálok...? Ez nem én vagyok... Szavakkal is... – Csuklik el a hangom, és még mindig döbbenten meredek az öklömre, amelyen ott van a bizonyos vérnyom. Ha kicsit nagyobbat ütök, akkor most agyvelődarabkákat kéne lesikálnom róla. Nem tudok a lány szemébe nézni, bármennyire is érte tettem ezt, ha így folytatom, akkor én leszek az a szörnyeteg, akinek ő sokszor képzeli magát. Én tényleg képes vagyok másoknak ártani. Le kéne kötözni, és ki sem engedni egy gumiszobából. Odadőlök végül hozzá, és halkan sírdogálni kezdek. Na ennyit a férfiasságról.

Tárgy: Re: Josie & Jack Csüt. 9 Okt. - 16:27

Jack & Josie

♪ So close ♪

Nem tudhatom, hogy pontosan milyen lányt akarnak neki a szülei, de... attól még igenis tarthatok tőle, hogy azért nem olyat, mint én. Maximum talán vannak annyira korrektek, hogy ezt ne mondják a szemébe, de attól még ugyanúgy lehet, hogy így gondolják. Hiába nyugtat meg, ezt most valahogy nem tudom elhinni neki. Azért egy gyenge mosolyt még megpróbálok összehozni, de azért látni lehet rajtam, hogy nem az igazi, bármennyire is igyekszem.
- Közhely, vagy sem... attól még igenis lehet így, csak talán nem mondanák meg neked, mert túlságosan szeretnek hozzá. Más az, hogy te... eltérsz az átlagtól és hogy hazaállítasz... velem. - nincs valami jó véleményem magamról, de azért ez érthető. Nem vagyok egy úri kislány, nem vagyok tökéletes, sőt iszonyatosan el vagy rontva. Az életem egy hatalmas káosz volt eddig, drogoztam és ki tudja, hogy kikkel keveredtem össze, amire még csak nem is emlékszem. Majdnem megöltem magam a szigeten és akár magammal ránthattam volna őt is, ha nincs elég lélekjelenlétre, hogy helyre pofozzon. Ezek után persze, hogy félek a szüleivel való találkozástól, és attól főleg, hogy őszinte legyek majd velük, ez az egészben a legnehezebb. - De majd... majd megoldjuk. Szeretném megismerni őket, és remélem, hogy tényleg nem lesz baj. - teszem még azért hozzá egy erőtlen mosollyal. De majd jobban leszek. Ez nem egyszerű, nekem nem, főleg mert soha sem volt igazán normális és értelmes családom. Jó lett volna, ha van, de sajnos nem így történt. Szóval... majd megoldjuk, ahogy mondtam, mert szeretném megismerni őket és eszem ágában sincs őt olyan kellemetlen helyzetbe hozni, hogy akár véletlenül is két tűz közé kerüljön, vagy valami.
- Én olyan szeretnék lenni, ami neked tökéletes, és ha ehhez az kell, hogy olyan marhasültet egyek, akkor... így lesz. Az pedig, ha még finom is, csak hab a tortán. - mosolyogva hajolok közelebb, hogy csókot nyomjak az ajkaira, vagy inkább csak egy futó puszit, de az se rosszabb. Tudom én, hogy ő sose mondaná, hogy túl sovány vagyok, pedig én tisztában vagyok a ténnyel, hogy sajnos ez az igazság, de nem baj... nem érdekel különösebben, hogy más mit gondol, ha neki így megfelelek, ez a fontos. Az az említett marhasült pedig amúgy is biztosan finom, akkor pedig simán ehetek belőle olyan sokat, amitől alakulhat az alkatom. Ez egyébként se megy gyorsan, szépen fokozatosan hízik az ember, nem is lenne jó, ha egyszerre menne fel rám túlságosan sok.
A megjelenő alakok viszont gyorsan kiverik nálam a biztosítékot. Mégis hogy lehet valakivel így beszélni? Főleg akkor, ha a barátjuknak tartják! Én nem tudok ezen nevetni, mert egyáltalán nem vicces, és ha így beszélnek vele, akkor nem fogom vissza magam, és igenis kinyitom a számat, mert tudok én harcias lenni, ha egyszer szükség van rá és most nagyon is úgy érzem hogy így van. Mondjuk nem épp a legjobbat érem el vele. Eléggé meglep, amikor aztán lendül az ökle és konkrétan én is szinte hallom a reccsenést, ahogy a másik srác eldől, vagy csak azért marad talpon, mert a társai elkapják. Szitkozódva távoznak, én pedig visszahuppanok Jack mellé, hogy magamhoz húzzam.
- Semmi baj... megérdemelte. Nem beszélhet így senkivel sem, csak még... nem teljesen tudod uralni a képességedet, de majd menni fog. - próbálom én nyugtatni, még ha nem is megy a dolog tökéletesen, de ennyit sikerül most kihozni magamból, mert azért na engem is meglepett ez az egész. sose látta még őt így kiakadni, és főleg nem láttam soha, hogy megütött volna valakit. Az pedig, hogy mindezt miattam csinálta jó érzéssel tölt el, és nem kéne örülnöm annak, hogy valaki pórul járt, de az a srác... akkor is megérdemelte.

Tárgy: Re: Josie & Jack Szer. 8 Okt. - 20:42

Josie & Jack

Most itt vagyunk együtt, a közelből valami pozitív energiákat felszabadító diszkózene szól, hát mi kell még? Jó, lehetne helyette Elvis, de nem kéne telhetlennek lennem, nemigaz? Már ez is ütemes, megadja az alaphangulatot, és ha az ember a párjával van, gyakorlatilag mindegy, hogy mit csinál, úgyis valami jó sülhet ki csak a dologból. Tudom, hogy unalmas vagyok, de minduntalan oda akarok nyúlni a hajához, vagy megsimogatni az arcát, majdnem rá kell csapnom a kezemre, hogy ne kergessem ezzel az őrületbe. Ez a szerelem? Amikor mindig ott akarok lenni a karjaiban? Elképzelhető.
- Ugyan... ez közhely! Szerinted én valami jólszituált ügyvédnővel akarnék beállítani? A szüleimet én ismerem, engem szeretnek, azon sem akadtak fenn, amikor a Professzor és Magneto megjelentek, pedig gondolhatod, elég megdöbbentő, hiszen sosem mutattam fel semmit ilyen téren. De ha úgy gondolod... akkor hanyagolhatjuk, ameddig csak gondolod, én szaladtam nagyon előre. Nem volt szándékosan.. Csak hát lelkes vagyok. – Ezúttal tényleg nem fogom vissza, bár csak az arcára, de nem tudom kihagyni a puszit. Kicsit úgy érzem magam, mint egy ovis, akinek fél percenként ki kell fejeznie imádatát, hát ez van, majdcsak leállít. Átkarolom, ahogyan ücsörgünk nézegetve a tömeget, innen belátjuk az egész utcát, ahogyan hömpölyögnek az emberek, az esti hangulat még csak most kezd el beindulni. S a park egy részét is látjuk innen, ahol fel vannak állítva a bódék, sátrak, standok, és az a hatalmas pódium, ahol az élőzenés koncertek mennek. Ha jól sejtem, nyolctól négyig lesznek híresebbek, és a bevétel valami karitatív célra megy. Dicséretes felajánlás, de végülis reklám is, hogy milyen jó fejek a bandák.
- Ez szubjektív Posey. Nincsen olyan, hogy tökéletes. Most vékony vagy, mert így alakult, de nem lehet mindig éppen passzoló címlaplány valaki. Biztos vagyok benne, hogy karácsonykor például rádszaladna vagy öt kiló, olyan marhasülteket szoktunk enni, hogy tocsog abban a durván tunkolható szószban. – Nevetem el magam. Jó, tényleg kicsit gebe, de nem csoda azok után, amiken végigment, és annak kell örülnünk, hogy nem süllyedt le a betegesen sovány kategóriába. Negyven kiló még nem az, csak közel jár hozzá. Nem véletlenül ajánlottam most a hústálat. Azon túl, hogy amúgy imádom én is. Visszanevet rám a kicsúszó becézés hallatán, nem tehetek róla, nekem ő az első úgy igazi kedves, és nem akartam filmekből hallott általánosságoka elsütni rá, így lett ő a baba. Annak ellenére, hogy milyen vérmes, kiabálós tud lenni, azt hiszem ha szeretünk valakit, akkor fogalomként tekintünk rá, nem pedig a születési nevét hangoztatjuk. Tőlünk is kell kapni valamit. Végülis a szerelemmel együtt újjá is születünk. Csak aztán nehogy én is kapjak valami furcsaságot tőle. Bár ki tudja, még a végén tetszenek is amit rámaggat. A hangzavarra én is felélénkülök, főleg, hogy ismerősök jelennek meg, és végre egy kicsit alkalmam van egykori barátaimmal, haverjaimmal ütközni. Josie jól láthatja, igazából csak én kezdeményezek. Én tényleg barátságot sugárzok, míg a többiek eléggé lenézően bánnak velem, ebből mit sem veszek elsőre észre, csak amikor a lány felemeli a hangját. Elnémulok, nem hittem volna, hogy két tűz közé kerülök. Sokat élcelődtek rajtam, de hát a barátok nem ilyenek? Elsőre meg sem tudok szólalni, Chuck ellenben másis válaszol.
- Te viseled a nadrágot? Jó kis lotyót szedtél össz... – Bamm... Sosem gondoltam volna, hogy megütöm őt, valami reccsent is. Nem tudom, hogy az állkapcsa, vagy az orra, mert azonnal érzem, hogy vér tódul az öklömre. Egykori társaim villámló szemekkel merednek rám, ahogyan Chuckot próbálják megtámasztani. Hitetlenkedve nézek rájuk, ők pedig rám vissza. Szörnyszülöttet tátognak, de végül egy árva szó nélkül lépnek le. Visszasüppedek a helyemre, és a véres öklömre meredek.
- Ezt...én csináltam? – Suttogom, és megszólalni sem merek. Még azt sem tudom kimondani, hogy mennyire hálás vagyok, hogy kiállt értem, de a képességem erre jó? Hogy bántsak másokat? Fel sem tudtam mérni, hogy akár meg is ölhetném a srácot, csak elöntött az indulat, hogy rosszat mond arról, akit szeretek.

Tárgy: Re: Josie & Jack Hétf. 6 Okt. - 22:09

Jack & Josie

♪ So close ♪

Talán igen, én túl komoly vagyok, mert túl sok komoly dolog történt velem, ő pedig túl laza, mert szerencsére nem túl sok komoly dolog történt vele. De talán ez nem is baj, így egészítjük ki egymást igazán, így tudjuk egymást is feljavítani, így tudunk azzal, hogy közelítünk egymáshoz segíteni a másikon. Ő talán majd egy kicsit komolyabb lesz, én pedig majd egy kicsit lazább, és ez pont így van jól. Az a lényeg, hogy az, aki fontos neked javítson rajtad. Persze közben elfogad minden hibáddal együtt, de javít is rajtad épp annyit, amennyit kell.
- Nem... nincs baj, nem lett e miatt rossz kedvem, csak tudod félek kicsit, hiszen azért én... Nem hiszem, hogy pont egy olyan lányt akartak volna a fiuknak, mint én. De a karácsony az a jó lesz. - halványabban sikerül, mint eddig, de végül csak elmosolyodom, mert igaza van. Akkor is meg kell ismerkednem a szüleivel, ha félek a dologtól, vagy ha kemény diónak érzem, de szeretnék, mert fontos nekem annyira, hogy akarjam, hogy megszeressenek. Maximum majd megpróbálok bizonyos témákat kikerülni, vagy nem is tudom, netán máskor elmondani, vagy esetleg... soha. Na jó, nem de azért kétlem, hogy az igazi életem felvázolásával kéne kezdenem, majd szép fokozatosan adagoljuk a kellemetlen információkat.
Most pedig igyekszem ide koncentrálni, mert jól érzem magam vele és kész, és ezen kívül nem igazán számít semmi más. Úgy érzem, hogy mellette tényleg képes vagyok minden rosszat elfelejteni és minden gondot egyszerűen félretenni. Talán igaza van, végleg nem oldódott meg minden, de igenis lehetséges, hogy már nem esnék vissza soha olyan szinten, mint ami volt, hogy azért ennél már tényleg csak jobb lehet. Legalábbis igyekszem és szeretnék erre oda figyelni. Rémes képesség ide, vagy oda, nem függhet csak ettől az életem.
- Jól van, azon leszek, majd kigyakorolom a pacsizás művészetét veled. - szélesedik a mosolyom és kezdek visszatérni az eddigi állapotba, ami talán egy egész kicsit elszállt a családi dolgok miatt, de azért nem véglegesen. Mellette nem is szállhatna el véglegesen, az az igazság.
- Köszönöm, aranyos vagy, de azért tudom, hogy kissé... szóval azért nem tökéletes jelenleg az egészségi állapotom és e miatt az alakom sem. - vonom meg egy mosollyal a vállam. Tudom, hogy neki így is biztosan tökéletes vagyok, nem is mondana mást, de attól még úgy gondolom, hogy egy kicsit kell majd erősödnöm. Az eddigi életmódom úgy istenesen kimerítette minden létező tartalékomat, de lesz ez majd sokkal jobb, bízom benne... az helyzetben is, és benne is, mert ha mellette vagyok, akkor tényleg, komolyan sokkal jobb minden, és még ezt a nagy adag kaját is meg tudnám enni, gond nélkül. Na jó, talán nem mindet, de... sokat belőle, többet, mint amit eddig szoktam.
- Babám? - nevetem el magam a becézés hallatán. Kedves... és tetszik, valahogy egyáltalán nem zavar a dolog, és a kedvem is csak még jobb tőle. Nem nagyon volt senki, aki valamikor is becézgetett volna. A szüleim még régen, de az azért már rég volt és nem ilyen volt, mint most, nem ilyen szintű szeretetből történt a dolog. Persze, amikor még kicsi voltam és a képességem nem kavart be szerettek, de azért ez elég erősen megcsappant és a becézések is elmaradtak, amikor már bejöttek a zűrök, ők pedig persze nem hittek nekem.
Amikor viszont megérkeznek a barátai kissé félszegen biccentek, ellenben szinte leesik az állam, amikor meghallom, amit mondanak. Örült nekik, ölelgette őket, most pedig... mégis hogy mondhatnak neki ilyet? Fogalmam sincs hirtelen, hogy mit mondhatnék, de... ezt akkor sem hagyom csak úgy annyiban. - Talán nem kéne ilyen modortalannak lenni azzal, aki... kedvesen viselkedik veled. - nem, ilyet tényleg nem mondunk másnak, vagy másról, főleg nem ilyen formában. Azzal most nem is foglalkozom, hogy nem látták nővel. Nem érdekes, mert most velem van, és ez pont hogy pozitívum. - Legalább nem váltogatja a csajait, mint más a gatyát! Inkább fel kéne nézned rá! - teszem még hozzá, bár már érzem, hogy kissé lángol az arcom, ahogy tüntetőleg visszaülök szépen a helyemre.

Tárgy: Re: Josie & Jack Vas. 5 Okt. - 21:42

Josie & Jack

Bár még nem ismerem őt túlzottan régóta, és mélyen, hogy olvasni tudjak a gondolataiban, de az empatikus képességeim az elmúlt évek tapasztalatából az eget verdesik, és azonnal átlátom, ahogyan átfut az arcát a sötét árnyék, a kétely a felánlott családozással kapcsolatban. Magamhoz ölelem, még jobban, mint eddig, a homlokára nyomott puszi közben kisimítom haját az arca elől. Így tartom őt, hogy érezzük akár egymás szívverését is, hogy tudja, összetartozunk. Ezt olyan komolyan gondolom, hogy szavakba is fogom tudni ejteni. Egyébként meg szerintem egy kicsit túl komolyan gondolkozik, vagy én lennék túl laza?
- De... ez így nem jó, ugye? Ne erőltessük még a bemutatkozást, ha korainak ítéled. Anyáék nagyon jó fejek, ha én megszerettelek, ők is meg fognak, ne félj tőlük. Csinálhatjuk úgy is, hogy egyenlőre ne, de mondjuk karácsonyra velem jössz. Addigra emésztheted a dolgot, hátha jobb kedvre tudlak deríteni, jó? – Bólintok, én is úgy gondolom, hogy simán bevállalom, hogy történik velünk valami, de könyörgöm ne stresszeljünk azon, hogy mi lesz holnap. Remélem, hogy azért szeretett belém, mert tudtam valami izgalmat csempészni az amúgy mindig előre lefestett életébe. De várjunk csak, engem nem festett meg előre? Rám mégsem számított. Már a puszta létem is olyan dolog, ami mindent felülírt. Ezen a pontot vigyor jelenik meg az ajkaim tövében, amit nem biztos hogy ért, de talán magát az érzést át tudom sugározni. Hogy legyünk együtt, a többi pedig alakul.
A pacsinál van némi szünet, de mégis felemeli a sajátját, és az enyémhez csattintja. Összeborozolom a haját, és a félszegségén annyira meghatódom, hogy úgy érzem, valamit máris sikerült adnom. Olyan határozott, perlekedő volt a szigeten, lepattintott, kiosztott, most pedig olyan cukin félszeg, hogy tudom, ez is ő. Így kell nekem, minden szépségével együtt. Mert szépségnek nevezem a negítív pillanatainkat is, és azt is, ha bizonytalan magával kapcsoatban. Nem az angyala vagyok, aki jobbá teszi, majd lelép. Akkor is ő kell nekem, ha szomorú, és akkor is, ha vidám.
- Nekem sokszor kell majd adnod. Azon leszel. – Direkt nem úgy mondom, hogy azon leszek, mert nem akarok mindig én a domináns lenni, aki felvidítja. Már a sátránál is megmondtam, elfogadom a döntéseit, de nem megyek el. Saját magának kell rálépnie az útra, hogy erős legyen. Ha csak tőlem várná a bátorítást, akkor összecsuklana, nem lehetne biztos az egészében. Különben meg örök túlélő, tud küzdeni. Nem halt bele a drogokba, túlélte az elméjét bombázó rémképeket, és a fulladásos halált is, amiről Liam beszámolt. Akkor a magabiztosság visszaszerzése a legkisebb lépték ezekhez képest. Kissé elpirulok, amikor átfordítja, és engem dicsér meg. Ciki nagyon, hogy ennyi idősen nekem ő az első, de még további dolgokra gondolni sem merek, örülök, ha a csóktémában össze tudom magam kapni.
- Ezek szerint csodás az alkatod te bolond. De nem árt, ha ellenállóképességed is lesz. Elbírtalak volna százötven kilósan is. – Jegyzem meg derűsen. Amanda közel annyi volt, már akkor tudtam, hogy engem a külső kis mértékben érdekel, bár azt meg kell vallani, Josephine olyan, mintha valami görög eposzból lépett volna ki, és országoknak illene háborúzni a kegyeiért. Én megtenném, kardélre hánynék bárkit, aki az utalmba áll, még a saját seregemet is beáldoznám, ha kell. De mivel nem kell, szerethetem őt ahogyan jól esik.
- De jó... én is! Mindenféle sültek mellé szoktuk otthon enni, király vagy babám...! – Amikor kimondtam, akkor tudatosul bennem, hogy ez talán jó nagy marhaság volt, még sosem becéztem, és lehet, hogy mindez már sok neki. Azt, hogy szeret, kimondta, és szelíden tűri a bénaságamaiat, oda kéne figyelnem, hogy minél kisebb mértékben halmozzam el ilyesmivel. Már éppen rendelnénk, amikor hangoskodásra leszek figyelmes, és vagy féltucat fiatal közeledik, a gimis barátaim közül három, és a popmponlány barátnőik. Eltolom magam az asztaltól, és sorban megölelgetem a srácoknak, a lányoknak csak intek.
- Chuck... szevasztok. Ő itt a párom Josephine. – Mutatom be a kicsit. A magas szőke srác hatalmas szemeket vet Josie-ra, és kezet nyújt a három lány vihogása közepette, és odaszól. – Ez most komoly? Azt hittem a kolbászra bukik, sose láttuk nővel.. – Csúnyán nézek, most ez miért kellett így? Nem is kínálom őket hellyel. A gyors köszönés bőven elég lesz, aztán mehetnek is.

Tárgy: Re: Josie & Jack Szomb. 4 Okt. - 21:58

Jack & Josie

♪ So close ♪

Elhiszem én, hogy neki is új ez, de akkor is én leszek az, aki a szülei elé áll, és ha megkérdezik, hogy vannak-e szüleim, vagy hogy milyen életet éltem eddig, hogy meséljek magamról, akkor mégis... mit kéne mondanom? Hogy nincsenek, hogy megjósoltam a halálukat, de nem hitték el és inkább dokihoz küldtek aztán elraboltak és... Nem hiszem, hogy ezek alapján túlságosan lelkesek lesznek majd, hogy egy ilyen lányba szeretett bele a fiuk, akiről gondolom mint nekem is, mindenkinek az a véleménye, hogy egy kedves és jóra való srác, akinél jobbat nem is kívánhatna magának az ember. Valahogy nem mondhatom, hogy én lennék számára az ideális jelölt az egyébként rengeteg hibámmal, bizonytalanságommal és... ezzel a múlttal, ami a hátam mögött bújik meg.
- Igen és tudod... én nem is akarom tudni. A képességem mindent megmutatna, én pedig e miatt csak még inkább nem akarom tudni, hogy mit tartogat a jövő. - meglepetéseket akarok, olyasmit, amit nem láthatok előre. Nem akarok semmit se tudni a jövőről, se rosszat, se jót. Akkor akarom megérni a dolgokat, amikor eljönnek, nem pedig előre rettegni tőlük. Vele pedig ez még izgalmas is lehet, mert igenis sose tudhatom, hogy mi történik, hogy mi vár rám, mert egyszer bizonytalan, máskor viszont próbálkozik és olyasmit lép, amire nem is számítottam. Egyszerűen... ez pont így tökéletes.
Azért a pacsi részre kissé értetlenül nézek rá, de hát erről beszéltem. Mellette egyszerűen senki sem lehet rossz kedvű, képtelenség lenne. Így aztán emelem végül a kezemet és pacsit adok neki. - Azt hiszem még... soha senkinek nem adtam pacsit. - de komolyan, és ezért is mondom ezt olyan félszegen. Valahogy nem volt soha sem meg a helye, nem volt meg a megfelelő pillanat, a túl sok pocsék élethelyzetben pedig pont nem az volt az elsődleges, hogy pacsit adjak bárkinek.
- Semmilyen se vagyok, csak... édes, ahogy gyakorolsz. - nem tudom eltüntetni a mosolyt, és tényleg túlságosan édes, és jól érzem magam, nem tudnék komolyan nézni rá, egyszerűen nem mennem hiába is akarom, hiába is próbálkoznék. Nem akarom én bojkottálni egy csókunkat sem, de úgyis lesz még nem is egy, ebben biztos vagyok.
- Nekem megfelel, és ezek szerint gebe vagyok. Pedig örülhetsz neki, ha nem így lenne, nehezebb dolgod lett volna a szigeten. - nem veszem én rossz néven. Amúgy is tisztában vagyok vele, hogy milyen a fizikai állapotom. Kb. mint egy öt perces őzgidának, de ez majd változni fog, és igazából éhes vagyok, jót fog tenni az a hús tál, meg a köret, és mivel sose voltam valami nagy evő evidens, hogy rá hagyatkozom majd választás terén. Amúgy is úgy gondolom, hogy nem lesz egy olyan, ami nem lenne finom. Maximum nem tudok egyszerre túl sokat enni, de ez sejthető, nem épp nagy a gyomor kapacitásom. Végszükség esetén talán el is vihetjük, aztán később folytatom.
- Firenze... biztos szép lehet, és nem mindig van mindenre valami magyarázat, hogy miért szereted. Én imádom a... savanyú uborkát, pedig... savanyú! - elviccelem, kicsit legalábbis, de attól még értem én, és szívesen elmennék vele Firenzébe, meg igazából akárhová, ahova csak szeretne. Jó lenne vele lenni, minél többet, mert egyszerűen jó vele és tudom, hogy mellette én is végre egész lehetek, nem csak saját magam nyeszlett árnyéka.

Tárgy: Re: Josie & Jack Pént. 3 Okt. - 21:52

Josie & Jack

A lányka úgy csinál, mintha csak neki lenne új, pedig nekem még rossz tapasztalaim sincsenek erről a kapcsolatosdiról. Az a kettő inkább volt barátság, még az ismerőseink sem nagyon kezeltek minket párnak, most pedig készülök hazavinni valakit, akibe szerelmes vagyok, és viszontszeret. Különben is mekkora esély van rá, hogy az ember pont egy olyat fog ki, aki szintén azt érzi, amit ő? Amikor hazaviszem majd, nekem is állati fura lesz, hogy hogyan fognak rá reagálni, de még annak is furább, hogy rám mit szólnak? Mindig én voltam a cuki kisfiú, aki bárcsak sose nőne fel, még a hugom is érettebbnek volt titulálva, pedig hat év van köztünk. Ne szaladjunk előre, biztosan jó lesz ez, nem kell idegeskedni rajta, a lényeg, hogy csak jól érezzük magunkat, ha odajutunk.
- Értem én, hogy mire gondolsz. Fura, és jó is egyben. Nem tudom, hogy mi lesz a következő percben, és talán pont ettől ilyen izgi. – Viszonzom a mosolyt, egészen jól tudjuk kezelni a szerelmet, és a barátságot. Jól megférnek egymás mellett, és ha az egyik téren válságba jutunk, a másik kötődés biztosan kiránt minket onnan. Vagy lehet hogy teljesen rosszul gondolkozom? Nem is kell külön kezelni a dolgot, csak ahogy eddig, mindig megvigasztalni, kiállni érte? Nem úgy kerültünk egymás látóterébe, hogy minden szép és jó volt, mégis meg tudtuk oldani, akkor úgy vélem, hogy eleve negatívból indulva minden tovább javulhat, ha több időt töltünk egymással. Ő is ráébredhet lassan, nincsen egyedül, én meg arra, hogy ideje felnőnöm picit.
- Háháá, kimondtad, örökké az enyém vagy! Pacsi! – Emelem magasba a kezemet, és vigyorogva meredek rá, egészen addig nem teszem le a kezemet, amíg nem csap bele, még akkor is ha csúnyán kell egy idő után néznem, de csak kierőszakolom valahogy. Jó látni, hogy mostanság levetkőzve a félszegségét, rosszkedvét, és el tudja magát engedni mellettem. Biztosan lesznek borongós napjaink is, na de kinek nincsenek? Bízom benne, hogy ez az állandó vigyorságunk nem csak ennek a pár édes napnak szól, hosszútávon szeretnék adni neki. Amennyit csak szívem minden szeretéből tudok. Odahajolok, és az ölelésből csókba szakadunk, egy fokkal már akár ügyesebbnek is mondhatnám magam, magunkat, erre idenevet, mint valami kis kolibri, bele a képembe.
- Hát te olyan vagy.... Olyan egy... – Tetetek nyafogást, de töretlenül cirógatom az arcát, csak a csókot sikerült megszakítani. Végül visszahúzódok, és sikeresen el tudunk indulni az asztalok felé, hogy elköltsük a vacsoránkat, végülis ha jól számolom, akkor ez az első így egymással, kettesben.
- Eszünk együtt.. egy nagy hústálat? Hatféle hús, és mindenféle köret? Rád férne. – Vetem közbe a bántás legkisebb jele nélkül, és bár vétózhat, de örülnék a dolognak. Legtöbbször egészségesen táplálkozom, és bár a hús fehérje, nem mindig a legjobb. De hát most bálozunk, vagy mifene, elengedhetnénk magunkat egy kicsit. Nevetgélve bólogatok, tudom ám én, hogy túlzó a viselkedésem, és a legtöbben inkább egy életre kitörölnék a tudatukból a történteket, ám én ott ismertem meg őt, és arra értem mindezt. Részleteket kihagyhatunk, de a lényegen nem változtat.
- Nem tudom, azok a bajor falvak, hegyek egész jónak tűnnek, de... – Kissé lesütöm a szemem, ezt még nem nagyon mondtam senkinek, végül mégis kimondom, hát ki ne tudjon róla jobban, mint az ember szerelmese. – Olaszország. Nem tudom miért, de el akarok jutni Firenzébe, mert olyan szép. Semmi túra, csak körülnézni, érezni a város illatát... Megmagyarázhatatlan.

Tárgy: Re: Josie & Jack Csüt. 2 Okt. - 21:11

Jack & Josie

♪ So close ♪

Az biztos, hogy fura lesz, zavarban leszek istenesen, ha hazavisz a családjához. Az azért elég komoly dolog, hiába hogy már kimondta, hogy szeret és én is, de ez... más, a szüleiről van szó mégis csak, akik előtt nem járathatom le magam. Akkor már nem hibázhatok igaz? Tuti, hogy félni fogok a helyzettől és hogy jó eséllyel az elején meg se nagyon merek majd szólalni, hiába hogy kéne, de nem akarom elvágni magam. Mégse mesélhetem el a szüleinek, hogy ki vagyok, vagy hogy milyen életem volt. Azonnal kiutálnának, hiszen gondolom a fiuknak valami rendes lányt szeretnének, olyat, aki kedves és figyelmes, és aki... nem egy idegroppant volt drogos, legalábbis remélhetőleg beszélhetünk erről múlt időben.
- Édes vagy, és oké, igyekszem elfogadni, hogy... mert csak. - mosolyodom el, amikor még oldalba is bök. Nem zavar, hogy ez csupán egy haveri gesztus. Nem kell mindenben szerelmesen andalogni, nekem ez is épp így tökéletes. Nincsenek barátaim, így viszont ő egyben adja mindkettőt. Egyszerűen... pont így tökéletes, hogy kedves és laza, és barátkozós, miközben azért próbál pasisan is közeledni. Persze még gyakorolnia kell a dolgot, mint ahogy nekem is, hogy bízzak abban, hogy ez majd nem megy tönkre, de hát... nem egyszerű, mert ha valami jó történik veled ennyi rossz után, akkor valahogy túl nagy esélyt látsz rá, hogy majd tönkre megy és elveszik, mintha nem is lett volna soha.
- Rendben van, ebben ki tudok egyezni. - mellette tényleg képes vagyok folyton mosolyogni, egyszerűen erőltetnem se kell a dolgot, kicsit sem. Jól esik csinálni és kész, mert mellette valahogy mindent jól esik. Jó dolog arra gondolni, hogy egyáltalán megérem az öreg kort, jó dolog arra gondolni, hogy majd vele tölthetem el... nem vágyom semmi másra, csak erre.
Az pedig kicsit sem zavar, hogy vannak dolgok, amik még nem mennek neki profi módon. Majd menni fognak szépen idővel, ha nem is most azonnal. Én nem várok el tőle többet, mint amit adni tud, és majd szép fokozatosan haladunk mindketten. Nekem kicsit pozitívabbnak kellene lennem, neki pedig egy kicsit azt hiszem pasisabbnak, mármint úgy értem, hogy nem olyannak, mint egy haver, ahogy most viselkedik sokszor, bár miután nekem barátaim se vannak, így aztán ez is nagy dolognak számít. Nem tehetek róla, de először belemosolygok még a csókjába is. Picit tényleg esetlen, nem mintha én annyira profi lennék, de azért fejlődik szépen, én pedig amennyire tudok segítek neki benne. Kicsit sem zavar, hogy van ami esetleg sok, ez is olyan, hogy ki lehet tapasztalni, no meg lehet adni apró irányelveket is. Na nem most, mert eszem ágában sincs letörni a lelkesedését.
- Nekem is, bár... azért nem mondom, hogy életem legszebb pár hete volt, mármint azért bizonyos részeket szívesen elfelejtenék, ami ott történt, de ha azok kellettek ahhoz, hogy most ez legyen... akkor nem baj. - mosoly, egy újabb, vagy inkább már állandósult ez az arcomon, és akkor lehet hogy kár is külön emlegetni a dolgot. Talán tényleg igaza van, tényleg a sziget kellett ahhoz, hogy ez legyen a vége, hogy így alakulhasson köztünk minden, hogy... jó legyen. Ha így van, akkor hálás vagyok, hogy ez történt, még akkor is, ha pontosan emlékszem arra a szenvedésre, amit átéltem, és hogy voltak olyanok, akiknek miattam esett majdnem súlyos baja, de az a fontos, hogy mindenki jól van és hogy mi is jól vagyunk.
- És hová szeretnél leginkább eljutni? Mi a legfőbb vágy? - már ha van ilyen, mert oké, hogy be akarja járni Európát, de biztosan van valami kedvenc hely, valami olyan, ami mindennél jobban érdekli, valami ami valami miatt több. Nem tudom, hogy mi vagy miért, de a legtöbb embernek vannak kedvenc dolgai, kedvenc helye is. Közben persze belelesek az étlapba. Most hogy olvasgatom itt az ételek neveit én is határozottan kezdek megéhezni.

Tárgy: Re: Josie & Jack Szer. 1 Okt. - 22:07

Josie & Jack

Mondanám, hogy a múlt már elmúlt, és csak az számít, amit most éppen átélünk, de ez nem teljesen igaz. Nekem is vannak rossz emlékeim, még ha nem is olyan durvák, mint neki, és biztos vagyok, hogy bármennyire is boldoggá tudom tenni, a lelki sebei nem fognak egykönnyen begyógyulni. Annyit tehetünk, hogy minél több időt töltünk egymás társaságában, és ha nem is arról van szó, hogy bizonygatjuk, mennyire tökéletes is a másik, de legalább igyekezhetünk élni egymásért, egymásnak. Ha pedig valamelyikünk kicsit maga alatt van, máris ott van mellette a másik, hogy átölelje, és megoldja helyette a dolgokat. Talán Posey is felszabadultabb lehet, ha kicsit hazaviszem, és családi körben ünnepelheti mondjuk a karácsonyt. Nekem is állati fura lesz, még soha senkit nem vittem haza, leszámítva az alagsorunkban spontán gitározást, amikor vagy huszan bandáztunk, de azt hiszem az teljesen más szint.
- Totálisan összezavarsz, ugye tudod? Nem fordítva szokott ez lenni? A lányok kegyeiért illik harcolni, és... mintha nem értenéd, hogy én mit látok benned. Pont ezt a lököttségedet Posey. Csodaszép vagy, halálosan cuki, de ez mind-mind mellékes, ha már meg kéne magyaráznom, miért. Mert csak. Így vagyok beprogramozva, ez volt a sorsom, na. Csitt. – Zárom le a témát, és oldalba bököm. Rájövök, hogy nem, ez haveri gesztus volt, ő már több annál. Vagyis több is, meg nem. Kár lenne bekategórizálnom, hogy rá innentől csak a szerelmemként gondolhatok, és minden, amit barátságként éreztem irányába, más lett, eltűnt, átalakult. Lehetek a párja és a barátja mindentől függetlenül. Jó, ha nagy ostobaságot csinál, akkor a páromként fogok kiállni mellette vakon, nem pedig a barátjaként világosítom fel, mekkora egy díszökör. Sok tekintetben nagyon jól kiegészítjük egymást. Én vidám tudok lenni, naív, álmodozó, ő komoly, pesszimista, de gyakorlatias. Mindkét oldalnak megvannak az előnyei, a negatívumai is, mégis, keverten az igazi. Mint Bond itala. Ja nem, az rázva. Ücsörgünk hát egymás mellett, megajándékozom a dzsekimmel, ami láthatóan jólesik számára. Már gesztusügyileg is.
- Én és a kardigánok? Tudod mit? Majd ha nagyon fázós öregember leszek, te meg macskákkal alszol helyettem, akkor felveszem. Addig kibirom a cirdit. Így megfelel? – Öltök nyelvet rá, tudom, hogy imád pajkoskodni, és ezt a saját személy varázsának tudom be, mellettem el tudja engedni magát, valamit csak jól csinálok.
- Hoppá... ezt sem mondta senki. Köszönöm. – Csinálhatnék ebből is romantikus tusét, mondván ő is édes, meg adhatnék is csókot viszonzásként, de annyira nyominak érzem magam ebben az egészben, nem tudom, hogy mikor mit illik, és hiába kezeli úgy, hogy csak érzésből, nekem ez úgy ösztönből nem jön. A barátkozás mestere vagy, mindenkit ki tudok rángatni a gödörből, szeretni is megy, de szerelmesnek lenni, valami iszonyat bénának érzem magam. Ezért kéne neki dominálnia, és elfogadni a butáskodásaimat. Csak ha ő sem hiszi el, hogy bele vagyok zúgva, mint mackó a málnásba, akkor vajon csak ücsörgünk egymás mellett, és nézünk ki a fejünkből? Eh, fene! Odahajolok, és megpróbálok úgy csókolni, ahogyan ő kezdeményezett az előbb. Picit finomabban kezdve, ne legyen túl nagy az elán, majd fokozatosan tárva szét az ajkaimat, hogy bebarangoljam az övét, és egymásra találjunk. Eddig is átkaroltam, most a tenyerembe veszem az arcát, és bár csukva a szemem, de így is tudok gyönyörködni az egész lényében.
- Mindenkivel, igen, de... nem vagyok biztos benne, hogy ugyanúgy megfogtak volna, mint te... Josephine. Furcsa dolog ez, nem választhatjuk meg, hogy kire hogy reagálunk... viszont... életem legjobb pár hete volt ott a szigeten. Vicces így kimondani, de jó volt belédszeretni. – Mondom ki, ha nem is sokadszor, mámorító érzés, remélem, hogy soha nem múlik el. Az is a szívemig hatol, hogy tetszik neki az ötletem. Igazat kell adnom neki, messze vagyunk még attól, hogy így útra kelhessünk együtt, de ha jobban van, miért ne próbálnánk meg? Legalább egy kicsi túrával egy közeli városba, hátha tudná élvezni. A rossz dolgokkal kapcsoaltban ölelést kapok tőle, ez mutatja, hogy nagyon is képes az empátiára, a szigeten csak ki volt borulva, de fontos számára az is, hogy akit a szívébe zárt, annak kimutassa amit gondol.
- Talán. De nekem nem, hogy ilyen későn tudtam meg. Ő már eldöntött mindent, nekem még reagálni sem nagyon volt időm. Ne beszéljünk róla. – Simogatom meg a kezét, és az asztalhoz segítem, hogy végre nekilássunk az étlap átböngészésének.

Tárgy: Re: Josie & Jack Kedd 30 Szept. - 21:08

Jack & Josie

♪ So close ♪

Na igen, csak épp mellettem nem volt az ég világon senki sem, aki segített volna. A szüleim nem támogattak, aztán hiába mondtam nekik végül meg lett a következménye, utol érte őket a vég, amit lefestettem. Aztán már nem volt visszaút, elvittek, és miután megszöktem, azaz Carol megszöktetett már nem voltam képes kezdeni magammal valamit. Egyszerűen... nem ment, gyenge voltam és gyáva, hogy megpróbáljak szembe szállni az élettel, hogy megpróbáljak erős lenni és nem ideje korán feladni a dolgokat. Sajnos... nem voltam elég kitartó, de hát nem nevelt rá senki sem és a függőség csak még jobban leépíti sajnos az embert, ez már csak ezzel jár. Neki köszönhetem azt, hogy túléltem, neki köszönhetem azt, hogy most itt vagyok és hogy egyáltalán élek. A sziget elvitt volna, ha ő nincs és ezért nem lehetek soha eléggé hálás.
- Ez olyan hihetetlenül hangzik még mindig tudod? Nem vagyok én ennyire... különleges és furcsa, hogy neked igen. - nem tehetek róla, tényleg így érzem, számára jelentek valamit, számára több vagyok, mint egy egyszerű kis senki, egy drogos kislány, aki senkinek sem fontos és ez még most is olyan hihetetlen nekem, olyan szokatlan. De épp e miatt volt az, hogy meg akartam őt találni, habár képes volt elkártyázgatni azokkal az alakokkal, de ha végül arra kerül a sor, akkor őt se kímélték volna, ebben sajnos teljesen biztos vagyok. Tudom, hogy akkor is ugyanúgy ártottak volna neki, ha nem oldjuk meg a szigetről való kijutást, akármennyire összebarátkoztak vele, csak azt hiszem ebbe nem igazán gondolt bele, de talán nem is kell, mert ő azt hiszem tényleg pont így jó, ilyen kissé naivan és kedvesen. Bármilyen bután is hangzik, de majd... én megvédem.
Ahogy ő is engem, még a megfázástól is. Tényleg nem árt, mert bár most még nem érzem a hűvöset, mert miatta jó melegem van és a forrócsoki is segített, de attól még tény, ami tény, nem vagyok kifejezetten erős testalkatú és végképp nem figyeltem magamra az utóbbi hónapokban. Könnyedén összeszedhetek egy megfázást, rosszabb estben egy kellemes tüdőgyulladást, csak mert több időt töltök a hűvösben, mint kéne. - Azért te se fázz meg jó? Bár nem mondom, hogy vedd fel a kardigánomat. - mosolyodom el. Azt hiszem nem állna annyira jól neki, és nem is biztos, hogy rámenne, mert bár nyúlik, de azért eléggé más a testalkatunk, engem a szél is elfúj, ő meg sportolt eleget ahhoz, hogy azért legyen kondija.
- Egyszerűen csak... édes vagy, és igenis úgy tudsz nézni! - még egy kicsit el is nyújtom azt az úgy szócskát. Igazából persze nem így van, én vagyok aki nem figyeltem annyira és ezért maradt ki egyetlen szó, de hát ez előfordul időnként nem de? Senki se lehet tökéletes, nem figyelhet mindig mindenre, főleg ha ilyen kedveseket mondanak neki, akkor aztán igazán nehéz.
Igazából nem olyan vészes ez a múlt dolog, nem gondolok rá már annyira fájdalmasan... egyszerűen csak megtörtént és kész, úgy se lehet már változtatni rajta nem igaz? Olyanok is vannak, akiknek nálam is rosszabb az élete és ez sajnos tény, nem panaszkodom, eddig sem tettem, csak... csendben süllyedtem egyre lejjebb.
- Dehogy nem Jack, jó vagy! Segítettél nekem és megtetted volna bárkivel. De ez jól hangzik, bár én most még biztos, hogy nem bírnám a tempót. Ahhoz azt hiszem egy kicsit... erősödnöm kell. - na igen ez a jelenlegi állapot éppenséggel nem lenne megfelelő. Nem bírnék kilométereket gyalogolni, talán még pár száz méter is megártana, főleg valami hegyi levegőn, ami ritkább. Attól még jó lenne, csak előbb normálisan talpra kell állnom, az pedig nem lesz gyors, miután évekig kínoztak és aztán kínoztam én is magamat. Megölelem, amikor elhallgat egy pillanatra. Rossz lehetett, hogy valakit nem tudott megmenteni, hát erre mondtam, hogy ő igenis jó ember, nagyon is! - Talán... neki így volt jobb. Persze az élőknek mindig nehezebb, ha valaki meghal, de... nekem látod tudtál segíteni. - tudom, hogy ez nem vigasztalja feltétlenül. Egy orvosnak ugyanolyan rossz elveszíteni egy beteget, ha előtte megmentett százat, de... sajnos vannak dolgok, amikre akármennyire is akarjuk, de nincs befolyásunk.

Tárgy: Re: Josie & Jack Hétf. 29 Szept. - 20:42

Josie & Jack

Akkor talán én ismertem félre, vagy nem sok fogalmam volt arról, hogy milyen is bulizni. A drogos múltját úgy nagyjából ismerem, amennyire elmesélte, ettől nem itéltem el, mindenkinek előfordul, hogy félresiklik az élete, de erre vannak a barátok, a szeretteink, és ha úgy alakul, az ember párja is. Egymás mellé sodródtunk, nem tudok úgy nézni rá, hogy milyen csúnya dolgok történtek vele, ezért rossz ember. Beleszerettem, mert láttam benne a jót, a törékenységet, és azt, hogy vágyik rá, ne legyen egyedül. Talán még a szeretetre is. Bármennyire is dacoskodott, amikor józan volt. Tudom, hogy azt nem igazán számíthatom barátkozásnak, amikor be volt lőve, de talán akkor is ő volt. Az emberben talán ilyenkor elszabadulnak a gátlások, és ki meri mondani, amit igazán szeretne. Nem, nem biztos, hogy jól gondolom, mert ha nem volt ura önmagának, akkor bárkivel kedves lett volna, nem csak velem. Mindegy most már. Nem vagyok biztos benne, hogy örökre magunk mögött hagytuk azt a korszakot, de reménykedni szabad, nem?
- Te is összekaptál engem Posey. Nem találtam a helyemet, annyi mindennel foglalkozom, hogy szinte nem is tudom sokszor, ki vagyok én. Hol kéne lenne. Most már egyértelmű. Veled, melletted. – Elmondhatatlanul jólesik, hogy engem tart az oknak, amiért képes megváltozni, jobban odafigyelni saját magára is. És... ami a legfontosabb, utánamjött, hogy megmentsem. Bár tagadhatatlan, nem éreztem magam úgy igazából fogolynak, de ha valaki nem csak azért akar kiszabadítani, mert az iskolatársa vagyok... az több mint barátság azt hiszem. A saját életünket csak azért kockáztatjuk, aki igazán fontos. Bár részemről csak szavak voltak, amikor kimondtam, hogy ha meghalna, én is vele. Ehhez nem kell évek óta ismernünk egymást. Ahogyan sétálunk a terasz felé, nem létezik más, csak ő és én. Mintha a világ is körülöttünk forogna. Mintha csak a nap is a mi kedvünkért kelne fel. Nem számít, hogy mekkora a tömeg körülöttünk, nem tudom róla levenni a szemem, és nem pusztán azért, mert szikrázóan szép. Megvan az a varázsa, hogy hangosan ver a szívem, amikor közelebb lép, rám mosolyog, és tudatja, értem jött, mert kellek neki.
Lehúzom a zippráramat, hogy megoldjam a dzsekimet, és gyorsan a vállára is terítem. Tudom, nincsen még tél, de miért fázzon meg hirtelen? A drogok biztosan kicsinálták, legalább amíg egy kicsit meg nem hízik, óvatosan bánok vele. Meg hát szeretetből is persze.
- Éééén? – Kérdezem pajkos vigyorral, nem éreztem magam egyátalán csábítónak. Éppenhogy én jövök zavarba amikor rám vet egy pillantást, el tudok veszni azokban az éjszakaszín szemekben. Most is a tarkómat borzolom fel bizonytalanul, a vigyor szelíd mosollyá apad, végülis én hoztam ebbe a furcsa helyzetbe. Ha már a vállára terítettem a kabátot, át is ölelem, nem csak azért, hogy kevésbé fázzon, igazából imádok hozzáérni, és hát jó itt ücsörögni vele.
Némává válok, ahogyan visszaidézi magában a múltat, nem akartam felkavarni a választásai kapcsán, végülis előttem egyedül volt, ez csakis azt jelentheti, nem tudta megtalálni azt, akivel együtt nevethet. Örülök neki, hogy ő is éhes, elég ciki lett volna, ha hangosan korog a gyomrom mellette, de empátiából lemondok a kajáról. Lecsüccsenünk valahol egymás közelében, arról nyilván szó sem lehet, hogy szembe, ez a mostani kirándulás rólunk szól, leszünk még külön eleget.
- Jónak nem mondanám magam, csak aktívnak. Nem is tudom, nem gondolkoztam rajta. Talán az mozgat meg a legjobban, hogy hátizsákkal bejárjam európát, stoppolva, vagy egy olcsó kocsival. Megszállni aranyos kis panziókban, végigmenni zarándokutakon. Közben lehet rajzolni, és zenélni is. Tudod ott nagyon kedvesek tudnak lenni az emberek, barátkoznak meg minden. Volt egy ismerősöm, aki hegymászó volt, és állandóan járta a világot. Vagy tíz évvel idősebb srác, felnéztem rá. Ő volt akinek végül próbáltam segíteni, de már későn. Nem beszélt róla, csak... megroppant... – Hallgatok el, és inkább az étlapra fókuszálok. Na igen, nagyon hű barát tudok lenni, de akkor egy részem meghalt, amikor Jacob feladta.

Tárgy: Re: Josie & Jack Vas. 28 Szept. - 20:26

Jack & Josie

♪ So close ♪

Igazából alapból nem vagyok ilyen, bulizós, meg hajtépős kicsit sem. Egyszerűen csak a drogok hozták ki belőlem ezt a hatást, e miatt sikerült lezüllenem, és azzal, hogy segített, hogy változtatott rajtam igazából elérte azt, hogy ez ne legyen meg, hogy már ne legyen fontos és ne érdekeljen. Nem kell már azért tennem, hogy mindent elfelejtsek, nem kell a pia, nem kell a drog. Szeretnék emlékezni a tegnapra és a vele eltöltött időre, míg eddig nem akartam semmire sem. Most is vannak rossz dolgok, rossz emlékképek, szörnyű álmok, viszont próbálom feldolgozni, próbálom elfogadni, hogy igenis ez van, hogy együtt lehet élni vele, mert most... van miért. Igazából ez ilyen egyszerű, ha van miért, akkor az ember megpróbálja megtenni, ha viszont nincs, akkor egyértelmű, hogy az emberek nagy része nem fog küzdeni, mert akkor minek?
- Már így is megtetted Jack. Miattad nem akarok folyton menekülni az emlékek elől, mert azzal... a te emlékedet is megtagadnám, azt pedig nem akarom. - halványan mosolyodom el, de csak azért, mert az, amiről beszélek fájdalmas, a múlt, amiket láttam és amiket átéltem, de attól még akarom, hogy tudja, hogy most jó így, és hogy el tudja vonni a figyelmemet. Mellette tényleg képes vagyok más lenni, tényleg képes vagyok szeretni és jól érezni magam, ami már jó ideje nem ment, még távolról sem. Remélem, hogy ezt látja is azért.
És most irány a terasz, a forró csoki tényleg jól esik és ő... annyira figyelmes és előzékeny. Elmosolyodom és végül a dzsekijét sem utasítom vissza. Nem kell, hiszen ha valaki rendes, akkor próbáld meg elfogadni, épp itt az ideje, hogy ne toljak el mindenkit, aki kicsit próbált tenni értem. Eddig ezt tettem, bár persze az is igaz, hogy a legtöbbeket könnyű volt ám eltolni. Igazából még nem fázom, vagy legalábbis nem érzem, de azt jól sejti, hogy miután amúgy sem a legjobban kezeltem az utóbbi években a kondimat, elég könnyen betegszem le. A drogok és a zaklatott életmód nem alakít ki kifejezetten jó immunrendszert, arról már nem is beszélve, hogy felesleg aztán semmi sincs rajtam, finoman szólva is gebe vagyok.
- Összezavarsz azzal a nézéseddel na! Úgy értem, hogy nem tudom pontosan, mert nem igazán emlékszem. - javítom ki magam. Na igen milyen más lehet egy mondat jelentése akkor, ha egyetlen szót kihagysz, vagy megváltoztatsz benne igaz? Esetemben is előfordul, de azért is van ez, mert nehéz figyelnem. Rá koncentrálok most és kész, e miatt pedig nehéz saját magamra figyelni, még a saját mondataimra is, akármennyire is akarok, vagy kéne, de azért remélem, hogy így is érti. Az elmúlt években sok minden történt és annak a nagy részére tényleg nem emlékszem. Az alapítók is az elvonóról hoztak ki, ahol akkor voltam már második alkalommal és az első se ért semmit, csak annyit, hogy tovább éltem, mint nélküle.
- Persze, szívesen. - mosolyodom el, ahogy megfogom a kezét és szépen feljebb tornászom magam, hogy keressünk egy üres asztalt. Igaza van, én is határozottan éhesnek érzem magam. - Eddig még nem volt alkalmam ilyesmin gondolkodni, de nem is tudom. Szerinted a rajz vonalán kéne elindulnom? És te mi leszel, ha nagy leszel? Túl sok mindenben vagy jó. - zenél, énekel, és ha jól tudom akkor még edzett is, sportolt, no meg a túrák, plusz empatikus és figyelmes, igazából sok vonalon elindulhatna, ami éppen jobban érdekli és szerintem mindenben jól meg is állná a helyét.

Tárgy: Re: Josie & Jack Szomb. 27 Szept. - 21:39

Josie & Jack

Nem mászok bele a fejébe, de egyértelmű, hogy igaza van. Az én egyszerű pasi agyam csak abban tud állást foglalni, hogy nagyon egyszerű volt beleszeretnem, mert még indokot sem tudok, egyszerűen csak, mert benne megvan az a plusz, amely a többiek fölé emeli ami a barátságot említi. Ő biztosan többet dilemmázott velem kapcsolatban, nem értette a miérteket, miért babusgatom, amikor üvölt velem, és nem biztos, hogy megelégedett volna egy olyan válasszal hogy csak. Most már itt vagyunk a bálon, amire együtt jöttünk el, akkor már tényleg nem tudom, hogy mit szerencsétlenkedek, meg kéne próbálni elfogadni, hogy mégiscsak bejövök neki, és még ki is mondta, hogy szeret. Ez azért is nagy szó, mert eléggé bulizós, hajtépős lánynak tűnt a szigeten, akiről lerítt, hogy nehezen barátkozna egy olyan sráccal, mint én, de mégis megtette, és bár voltak veszekedéseink, egyre inkább azt éreztem, hogy csiszolódunk, meghallgatjuk egymást.
- Elhiszem. Nem lehet viaskodni. Akkor csak próbáld meg a kedvemért. Én majd elvonom a figyelmedet. Ha szabad. – Adok ismét egy puszit, remélem, hogy nem unja, most olyan boldog vagyok vele, csak mert mosolyog, de ez nem azt jelenti, hogy a hajamat tépném, ha ismét gondok lennének drogfronton, vagy sírva kelne fel álmából, mert valami rémeset látott. Így teljes az életünk, úgy szeretem, ahogy van, még ha korábban nem is tartottam magamat ilyen romantikusnak. Nem azt mondom, hogy söpörje a szőnyeg alá, amit érez, vagy hogy ne merje nekem elmondani, ha nyomja a lelkét valami, mondjuk éppen egy velem kapcsolatos festmény.
Megindulunk a terasz felé, ahonnan majd a csillagokat is látni, és miután gőzölög előttünk gyermekkorunk emlékét idéző forró csoki, már lépdelünk is fel a lépcsőkön. Lehuppanunk a kikészített pokrócokra, a hely tulajdonosa igazán előzékeny, még azt is el tudom képzelni, hogy nem is a hotelbe megyünk vissza, hanem itt veszünk ki egy szobát. Ez is valami ifjúsági szálló, csak jobb féle, tehát tényleg hotel, csak főleg fiatalok szoktak itt szobát kivenni, nem pedig kollégium. Hotel Granada, ha jól láttam. Lekapom magamról a dzsekimet, és a vállára terítem. Nem azért, mert túljátszom a lovagiasságot, de olyan vékonyka, átjárja a szél még a hosszúujjúban is, nehogy megfázzon. Kérdezek egy talán tapintatlant, pedig nem szándékoztam belemászni az esetleg fájdalmas dolgokba. Nekem nem esik rosszul, amit mond, igazából csak emlékeztetni akartam rá, hogy
- Na várj... Pontosan tudod, de mégse emlékszel? – Nyúlok a keze után, nem hagyom, hogy ebben bizonytalankodjon. Végül nem is a kezét fogom meg, hanem a vállát ölelem át, és magamhoz húzom őt, jelezve, hogy ez nem gond. Bár én egy tökkelütött szüzike vagyok, és csak azt akartam tudatni, hogy kénytelen vagyok rá hagyatkozni, de ha ez neki zűrös téma, hanyagolhatjuk. Vannak olyan dolgok, amiket szeretek erőltetni, na ez nem olyan.
- Beülünk ide vacsizni? A forró csoki finom, de olyan étvágyat csinált, hogy na... – Nevetek rá, és kézen fogom, hogy felsegítsem. Ha nincs kedve, akkor visszahuppanok mellé. Még megvárom a válaszát, bármerre is haladnánk, utána kezdek el más dologról beszélni. – És.. mi leszel, ha végzel az iskolában? Ezzel az ügyességgel valami művészeti iskolába is továbbmehetnél. Nem gondolkoztál még róla?

Tárgy: Re: Josie & Jack Pént. 26 Szept. - 16:25

Jack & Josie

♪ So close ♪

Nem tudom... nem mondanám, hogy bárkihez így viszonyulnék, aki kedvesen viselkedik velem, de azért minden bizonnyal ez is benne van a pakliban. Segített nekem és mellettem állt, amikor igazán senki sem. A legtöbbeket csak egyszerűen zavart, amit csinálok és nem igazán fordult meg a többség fejében, hogy segítsen, hogy változtasson, hogy tegyen valamit, hogy átvészeljem. Ha nincs Jack jó eséllyel nem lennék itt, akkor lesétáltam volna arról a szikláról, amikor az elvonási tünetek miatt hallucináltam. Lényegében megmentette az életemet szó szerint és átvitt értelemben is visszarántott az életbe, hiszen nem csak annyit tett, hogy mellettem volt, nem csak annyit tett, hogy támogatott, hanem végig ott volt, amíg rosszul voltam, hiába ordítottam vele, hiába küldtem el, ő nem ment. Igazából nem is tudom, hogy hogyan lehet valaki ennyire figyelmes, hogyan lehet valaki ennyire jó és hogy ezek mellett mégis hogyan lehet ilyen kishitű.
- Tudom, de azért... ez nem egyszerű. Magát az érzést elég nehéz csak úgy hirtelen megszüntetni. - na igen, ez a nehezítés, hogy magát az érzést nem tudom elűzni. Hiába akarom, attól még aggódok, mert nem tudom, hogy mikor jön egy rémes látomás, nem tudom, hogy mikor következik be majd az elkerülhetetlen. Szerinte van befolyásunk a jövőre, de mi van akkor, ha téved? Mindenki tévedhet ez ilyen egyszerű, ő is... de én nem szoktam, mármint a képességem az nem szokott, szóval igenis félek, maximum próbálom elnyomni magamban, vagy legalábbis elérni, hogy ne lássa. És talán egy picit el is felejtem addig, amíg megcsókolom, talán tényleg képes vagyok kicsit elvonatkoztatni, elfeledni azt, hogy mik történtek, hogy mik történhetnek még, csak most ebben a pillanatban itt lenni és nem másutt. Az pedig végképp nem érdekel, ha nem profi még. Majd fejlődik és egyébként sem olyan esetlen, vagy ügyetlen, amit hisz magáról. Egyáltalán nem csókol rosszul. És végre ki merem mondani, ha csak halkan is, ha suttogva egészen a fülébe, hogy senki se hallja, de igen, mert úgy érzem, hogy muszáj. Megszerettem, mert... nincs mert, csak megtörtént.
Elmosolyodom a válasza hallatán, aztán megfogom a kezét és irány a forró csoki. Tényleg jót fog tenni, kezd hűvös lenni. Kortyolgatom, miután leültünk és csak akkor állok mg szinte a nyelés közben, amikor megint megszólal. Ez azt hiszem nem az a téma, amiről az ember szívesen beszél, vagy ami tényleg érdekelheti őt, e miatt bizonytalanodom el kissé és csak óvatosan pillantok rá, szinte a pohár mögé bújva.
- Igazából... tudom pontosan. Az intézet előtt nem volt senki, és ott sem, csak miután megszöktem... A drogok és a bulik és a nagy részére nem emlékszem. Igazából nem nagyon volt olyan, ami maradandó lett volna, így majdnem olyan, mintha... nem is lettek volna nem? - jó tudom, hogy nem, ez így nem igaz sajnos, de... nem akarom, hogy azon agyaljon, hogy vajon hányan mentek át rajtam, amikor ki voltam ütve, hányan használták ki az alkalmat. Akit biztosra tudok az Scott, de abból se sok mindenre emlékszem, csak a reggeli ébredésre.

Tárgy: Re: Josie & Jack Csüt. 25 Szept. - 20:51

Josie & Jack

Én kishitű és visszafogott vagyok, ő őedig reményvesztett, igazán érdekes párost alkotunk, de mégis úgy érzem, hogy hihetetlenül erős kötelék fonodott közöttünk, pedig alig ismerjük egymást pár hete. Szerelem első látásra? Talán. Nekem nagyon gyorsan megtetszett, nem tántorított el, hogy mennyire komor volt, vagy nevetgélt amikor be volt állva. Az valami hihetetlenül jól esik, hogy ennyit rajzolt rólam, az meg főleg, hogy hallgat rám. Azt hiszem egy kiskutyát sem tudnék a helyére parancsolni, ő pedig csakis miattam megtette, hogy fogösszeszorítva, de lemondott a drogról, hiszen sírtam érte, és egyben kíméletlen is voltam. Igen, azt hiszem már akkor is szerettem, hiszen a szerelem nem csak arról szól, hogy összebújunk, vagy kedveseket mondunk a másiknak. Talán pont arról, hogy akkor is megmondjuk a magunkét, ha bántó, de az ő érdekét szolgálja.
- Jól van, akkor nem kezdek eszeveszett vásárlásba. – Mosolyodom el, mert ez azt is jelenti, hogy neki sem akaródzik olyan gyorsan visszatérni a birtokra. Kiváncsi vagyok a városra, és végülis a hotelben mintha valami szállásunk is lenne. Nem tudom, hogy külön vagy sem, végülis aludtunk már együtt összebújva, most is menni fog. Bólintok a válaszára, és már nézelődök is, hogy hova is ülhetnénk be, lassan már kezd megjelenni az őszi csípős idő, nem akarom, hogy megfázzon, amilyen kis törékeny, vékony. A forró csokit pedig imádom, ezért is ajánlottam fel.
- Ezt... nem hiszem, hogy ki tudnád kerülni. Ha mindig félünk valamitől, akkor kész rettegés lenne az életünk. Itt vagy velem, próbáld jól érezni magad. – Vonom meg a vállamat, mélyebben nem is akarnék belemenni a dologba. Nem azért, mert lebecsülöm, vagy komolytalannak tartom, amit mond, de minek rajta idegeskedni? Akár az utcán is a fejünkre eshet egy fél tégla, és akkor aztán vége mindennek. Akkor is megtörténhet, ha mindent megteszünk, hogy elkerüljük. Felkacagok a mozdulatától, olyan kis cuki, nem is értem hogy máskor meg hogy lehet komor. Tudom, mindenkiben két lélek lakozik, de akkor is. El tudja engedni magát, és olyankor zabálnivaló. Hevesen bólogatok, és odabújok, hagyom magam megenni, bármit is jelentsen ez. De gyorsan ki is bújok a karjából hogy kész szerenádot adjak számára, mert nem titok, ország világ tudja csak meg, hogy mennyire odavagyok érte. Számomra is zavarbaejtő, hát még neki, de most őszintén, kit érdekel egy ilyen pillanatban? Úgy érzem a zene minden gátat meg tud nyitni, így csak énekelek, átforgatva őt a karom alatt. Nem vagyok profi énekes, de kellemes fiús hangom van, és egyátalán nem hamis.
Vége a számnak, és bármennyire is csajosan hangzik, de végre megkapom életem első igazi csókját. Teljesen bezsongok, valami olyan mód csókol, még követni sem tudom, csak próbálkozom, lesz amilyen lesz, talán csak nem panaszkodik a túl sok nyelv, vagy foghasználattól. A pillanatot azonban semmi sem ronthatja el, főleg azért, mert még a fülembe súg is valamit. Tudom, hogy már mondtam, de nem vagyok olyan lusta, hogy csak bezsebeljem a vallomást.
- Én is téged! – Cuppantok most egy sima puszit a szájára, és kézen rántva végre megindulok vele a forró csokis felé. Úgy döntök, hogy nem beülünk valahova, hanem egy álló árústól veszek kettőt, az egyiket a gyönyörű vöcsök kezébe nyomom, aztán az egyik étterem csigalépcsős terasza felé vezetem, ahol ki lehet ülni a földre, nézni a város fényeit. Ha még várunk kicsit, a csillagok is feljönnek lassan.
- Fura kérdés... de neked... már sokan voltak? – Kérdezem meg tőle, a csokimat kortyolgatva, és elhatározást teszek, nem lepődöm meg, nem sértődöm meg, bármi is lesz a válasza.

Tárgy: Re: Josie & Jack Szer. 24 Szept. - 16:30

Jack & Josie

♪ So close ♪

Milyen jó is lenne, ha képes lennék úgy hinni a csodákban, a lehetőségekben, mint ő, de sajnos velem túlságosan sok rossz történt már, ami nem arra mutat rá, hogy az élet szép és majd jön egyszer a saját happy ended. Nem az én életemben eddig nem volt semmi ilyesmi, csak negatívum, csak fájdalom, és mindennek rossz lett a vége, ennyi. Ezért félek attól, hogy majd ebben az esetben is ugyanez lesz a helyzet, hogy majd most is végül vakvágányra fut az életem, hiába kezd normálisan alakulni. Rettegek tőle, hogy látom majd őt meghalni, és a tetejében minden esetben ezek valamilyen durva groteszk módon történnek meg, mintha csak a képességem direkt kínozni akarna. Nem elég maga a halál, nem elég maga a rossz, hanem még meg is duplázódik a szenvedés. De most nem akarom, inkább zárkózom el a képességemtől. Éljek úgy, mint mindenki más, aki nem tudja, hogy mi vár rá holnap, vagy egy hét múlva, mert úgy... egyszerűen jobb.
- Egyszer szerintem kibírod fogkefe nélkül is, kétlem, hogy késő este még lesz nyitva olyasmi, ahol fogkefét kapsz. - mosolyodom el. Hát ezt mondom, lelkes és kedves és imádni való, és ezért nem értem, hogy miért csodálkozik azon, hogy engem igenis érdekel. tudom, hogy nem mondtam ki, mint ő, hogy szeretem, mert... egyszerűen nem ment. Nem merem, félek tőle, hogy ez rossz ómen, ha kimondom, ha beismerem, akkor majd jön valami végzetes, jön majd valami ami mindent tönkre tesz. Így most jó és... szeretnék ragaszkodni hozzá, talán megmarad, ha nem akarok többet, mint amit kaptam. - De a forró csoki az remek ötlet! - teszem még hozzá egy szélesedő mosollyal.
- Lehet, de talán csak a képességem miatt van ez, talán ez is hozzá tartozik, csak... félek, hogy olyat rajzolok, amit nem kéne. - mert mi van akkor, ha a képességem máskor is működik, amikor nem hiszem, amikor azt hiszem csak rajzolok az emlékeimből, vagy képzeletből és akkor is valami szörnyű lesz a vége, ami tudat alatt jön ki, amikor azt hiszem, hogy csak szimplán rajzolgatok. Alattomos dolog a jövő ismerete.
- Nem eszlek meg, csak ha külön te kéred. - harapok egyet felé játékosan. Tényleg el tudom engedni magam a közelében, nevetni, amikor egy pillanatra még fel is emel. Igenis azt hiszem ez kellett nekem, olyan valaki, aki ennyire lazán kezel mindent. Nem arról van szó, hogy ő komolytalan lenne, egyszerűen csak nem aggódik folyton mindenért, mint én és ez az, ami segít nekem is megpróbálni nem figyelni a gondokra és a nehézségekre. - Egyáltalán nem hangzott bután, kicsit sem, egyszerűen csak... - de elakadok, amikor megáll és megfogja a kezem. Kissé azért zavartan nézek körbe, hiszen vannak épp elegen körülöttünk, ő pedig énekelni kezd... nekem. Lesütöm egy pillanatra a tekintetemet, de aztán ráveszem magam, hogy a szemébe nézzek és hamarosan a mosoly is megjelenik, miközben néhányan még meg is állnak, hogy minket nézzenek, én pedig határozottan érzem, hogy vörösödni kezd az arcom. Azért ez mégis csak zavarba ejtő helyzet. Amikor aztán elhallgat óvatosan közelebb hajolok hozzá, hogy megcsókoljam. Nem úgy, ahogy ő csinálta, nem csak egy picit odapuszilva a szájára, hanem rendesen, hosszabban és még az sem zökkent ki, amikor néhányan meg is tapsolnak minket. Pár pillanat múlva szakadok el tőle, és hajolok közelebb a füléhez. Egészen halkan, szinte már nem is hallhatóan suttogok csak. Talán ha így mondom meg neki a nag titkot, ha nem hallja senki más, akkor sors sem és akkor... nem teszi tönkre ezt az egészet. - Szeretlek Jack! - nem mondtam ki, csak megpróbáltam rávilágítani a rajzokkal, de most igen, mert szeretném, ha tudná. Csak ő és én, senki más.

Tárgy: Re: Josie & Jack Kedd 23 Szept. - 20:58

Josie & Jack

Nekem is hihetetlennek tűnik, mert az, hogy segítőkész vagyok, számomra alap, talán neki van igaza, nem történtek velem még szörnyű dolgok ahhoz, hogy magamba süppedjek, kivesszen belőlem az a gyermeki ártatlanság, hogy feladjam mindezt. A mindez alatt azt értem, hogy mások álmainak beteljesítését megvalósítani. És mielőtt még valaki angyali lénynek gondol, nem tartom magam annak, inkább amolyan kis segítő léleknek, számomra az a jó, ha adhatok. Hogy együtt örülhetek. Ha írok egy dalt, akár bús, akár vidám, ha másért teszem, akkor mindkettőnkre kihat a zene varázsa is. Ahogyan a lánnyal is zenéltem, énekeltem neki, szinte éreztem, hogy átjárja őt a lelkierő. Nem kell Elvis-rajongónak lenni, hogy a gitárzenéjére elkezdj te is ropni. Mert... csak úgy jön! És az, hogy hallgatott rám, még némi veszekedés után, nos ez azt hiszem túlmutat azon hogy jól érezzük magunkat együtt. Itt már belép az elfogadást sem. Ha egy idő után rólam fest le valami szörnyűséget, hát összetépjük, és happily ever after.. Mert így megy ez. A sorsot nem elfogadni, írni kell.
- Remélem marad a jó idő, ha mást nem, hát be lehet menni forró csokizni, vagy megaludni az egyik ifjúsági szállóban, mert csak reggel megyünk vissza. Fogkefét nem hoztam, én béna, de... talán van itt drogéria, vagy benzinkút, majd pótolom. – Simítok végig finoman a karján, hogy már most érezze, hogy nem hagynám, hogy fázzon, ölelésben végtelen tartalékom van. Ezt veheti akár baráti, akár másféle gesztusnak, mert még mindig nem tudom, hogyan kéne kezelnem, amit érzek. De ami ennél is furább, bár átnyújotta a róla készült rajzokat, de nem tudom, hogy most mi merre, mert nem mondott semmit. Főleg nem is akarnám kihúzni belőle, de ő olyan menő lánynak tűnik, én meg itt a dalaimmal, meg túráimmal biztosan az agyára megyek.
- Érzéked van hozzá. Én is szeretek rajzolni, bár az enyhe túlzás, hogy tudnék is. Begyakorlok sablonokat, aztán azokat variálom. Kreativitás az nulla. – Nevetem el magam, a mosolya meg egészen szíven talál, annyira kis cuki. Tényleg sajnálom őt, hogy ennyire nehéz élete volt, és ha már most ennyire aranyos, akkor mi lehetett volna belőle, ha normális családja van? Vagy ne évődjek ezen, úgy jó ő, ahogy van? Igen, talán lesz a legjobban, hiszen így is megveszek érte.
- Nekem nincs kevés önbizalmam, csak... – Belőlem is kipukkad a nevetés, és a szám elé kapom a kezem, mielőtt megölelem, egy pillanatra fel is emelem. – Édes vagyok? Meg ne egyél..! – Már el sem engedem, csak a derekát átkarolva indulok el vele csak úgy véletlenszerűen az utcán. Nagyot sóhajtok, de olyan jólesősen, a derekára sután odacsapott ujjaimmal lágyan végigsimítok a hátán. – Ez nem önbizalom kérdése. Tapasztalaté. Nem akarok azon görcsölni, hogy neked miért nem jó velem, de nekem te vagy első... minden téren, és ez így kicsit vicces. Nem kapkodtam el, csak nem találtam senkit, aki olyan édes lenne, mint te. Na látod, már leloptam a dumádat, és még bután is hangzott, hjaj... – Csóválom a fejem, és inkább befogom, mert a beszélgetésben mostanság nem vagyok túl ütős, inkább énekelnem kéne. Igen, ez jó megoldás lehet, világgá kiáltom! Elengedem a derekát, és csak a kezét fogom, de azt mindkettőt. És rajta!

Can't take my eyes off you

Tárgy: Re: Josie & Jack Hétf. 22 Szept. - 21:23

Jack & Josie

♪ So close ♪

Azért én eléggé pánikba esnék, ha lefesteném kifordult belekkel, vagy akármilyen negatív formában. Nem akarom, rémes lenne és enyhén szólva is kiborulnék tőle. Annál sokkal jobban kedvelem őt, sőt... szeretem is talán, csak ezt nem merem kimondani egyelőre, még magamnak sem merem igazán bevallani, mert félelmetes, hogy ha túlságosan megszeretem és az után veszítem el mégis. Rettegek tőle, iszonyatosan rettegek, de próbálok kockáztatni, mert szeretném. Tényleg nem valami olyat látott meg bennem, amit mások, nem a szépet, ő a rosszal találkozott, azzal, hogy ordítottam vele az erdőben, hogy miattam megsérült a keze, hogy át kellett hoznia a kis szigetről, miután megint kiütöttem magam és képes volt kezelni a kirohanásaimat, a hisztiket, a kiborulást. Ez az egész... tényleg hihetetlennek tűnik. A legtöbben az elvonási tüneteket szerintem akkor sem viselnék jó, ha már jó ideje együtt vannak valakivel, ha már nagyon megszerették, ő viszont szinte látatlanban segített nekem, viszonzást nem is várva és ez... olyan hihetetlennek tűnik. Nem volt még velem ennyire kedves senki, csak Carol, de ő... meghalt és azért az más helyzet volt.
- Igen, és felmelegít, ha estére lehűlne az idő, bár belegyűrtem a táskámba egy vékonyabb hosszú ujjút is. - mert hát nem öltöztem nagyon túl, nap közben még sütött a nap és egészen kellemes idő volt, de mégis csak ősz van, estére már lehűl és számoltam vele, hogy kelleni fog majd egy kis plusz, ami melegít, és az nem biztos, hogy a forralt bor majd mindenre elég lesz és megoldást is ad. Nem számít, csak egy a fontos, hogy vele legyek, ha fázom, akkor majd átölel, vagy ha nem bírjuk keresünk valami sátrat, vagy visszamegyünk a szállásra. Tényleg nem akarok semmit, ami elronthatja ezt a napot és szerintem nem is lesz ilyen, mert nem hagyjuk. Át is veszem tőle a poharat és két tenyérre fogom, amikor megkapjuk. Finom, tényleg finom és melenget, szóval jó választás volt. Még a gesztenyével is szemezgetek kicsit, de végül elvetem a lehetőséget, ráérünk még, amúgy se lenne annyi kezem.
- Oh, köszönöm, ez valahogy úgy... jött, sose tanultam. - érthető, a szüleim nem írattak be semmiféle oktatásra, mert zavarta őket az, hogy milyen vagyok, hogy mikkel riogatom őket, meg ilyesmi, de nem baj, rég volt már ez, nagyon rég. Elmosolyodom, amikor tovább beszél, de őszintén szólva inkább nevethetnékem támad, hogy ennyire... furcsán áll ehhez. - Jack... te egy iszonyatosan kedves, vidám és figyelmes srác vagy és eszméletlenül édes is, miért van ilyen kevés önbizalmad? - tényleg komolyan kérdezem, mert nem értem a dolgot. Szeretek vele lenni, és ő volt az első, aki igazán figyelt rám, aki nem csak elhessegetett, aki nem csak szimplán félre lökött, mert csak egy drogos kis csaj vagyok. A legtöbbeket sosem érdekelnek a miértek, ennyi. Őt viszont igen, és segíteni is akart, akkor miért olyan furcsa, ha én vele akarok lenni? Azt pedig tudnám vitatni, hogy mennyire vagyok szép, az utóbbi években többet fogytam, mint amennyit reálisan szabadott volna, azóta, hogy visszatértünk a szigetről kezdtem el egy fokkal normálisabban enni. Egyáltalán nem vallom magamat valami veszett nagy főnyereménynek.

Tárgy: Re: Josie & Jack Vas. 21 Szept. - 21:47

Josie & Jack

Teljesebb az életem. Barátokra vágytam, egy hasonló közösségre, mint én, ez eddig nem jött össze, viszont van valaki, aki teljesen kitöti a gondolataimat. Nem voltam egy szerelmes tipus sosem, pont azért, mert nagyon tudok szeretni, szeretettel, és nem láttam, hogy lehet-e különbség. Csak azt tudom, hogy adni jó. Együtt lenni valakivel jó, ezúttal anélkül, hogy nagyon magyaráznom kellett volna, tudtam, hogy más. Olyan természetességgel öleltem át, fogtam a fejét, amikor a feltörő hányingerrel küzdött. Nem attól fogom jobban szeretni, mert boldog, vagy hogy ki van sminkelve. Jó, nyilván nem az a cél, hogy rossz kedve legyen, boldoggá akarom tenni, de a lényege a dolognak, hogy nem úgy szerettem meg, hogy a legjobb arcát mutatta nekem. Valahol ez lehet a szerelem lényege, hogy akkor is a másikkal akarunk lenni, ha az éppen ki van borulva, be van drogozva, vagy éppen kiabál velünk. A képessége engem nem zavar, sosem hittem a jövőben, hiszen mindig mozgásban van. Ha lefest engem kifordult belekkel, akkor sem fogok tőle összecsuklani. Azon leszek, hogy adott helyzetből mindig a legjobbat hozzam ki, méghozzá úgy, hogy erőt adunk egymásnak. Csak egyet sajnálok. Tapasztalatlan vagyok. Lehet, hogy majd ösztönből jönnek dolgok, de olyan furcsa lesz, ha kiábrándul belőlem, mert nem tudom, hogy mikor hogyan illik viselkedni, hogyan kell egy igazi csókot adni. Hát mindegy, akkor majd tovább lép, addig talán egy kis jókedvet varázsolok az arcára.
A múzeum kapcsán végül egészen jól sikerül éreznem magam, lelkesen nézegetem a különböző képeket, kirakott tárgyakat, és abban reménykedek, hogy tényleg lesz valami összenépi banzáj utána. Ha jól sejtem a többség ez utóbbi miatt jött csak el, nem a művelődés, kultura érdekelte őket. A fülemben ott van a walkman, nem igazán figyelek a tárlatvezetőre, az egyik fülhallgatót Posey kapta, felvettem rá pár olyan számot is, amelyről úgy véltem, hogy tetszene neki. Itt és most jó vele, elkapom időnként a mosolyát, én pajkosan kacsintok vissza, ahogyan megsimogatom a kezembe csúsztatott ujjait.
- Az pont jó, mert csak annyi alkohol van benne, ami még finom. – Bólintok rá, és szakadunk el a tömegtől. A haverok sosem értették, hogy én miért nem álltam be, hát ezért: mindig olyan keverteket ittam, ahol alig lehetett érezni, hogy mi is az alapja, főleg az üdíről szólt. Nem akarom elrontani a hangulatot azzal, hogy a családjáról kérdezem, volt már róla szó érintőlegesen, nem túl vidám téma, így valami program után kéne nézni. Elindulunk a park felé, és a gesztenyeárusok mellett megtaláljuk a forralt bort is. Két nagy pohárral kérek, az egyiket átnyújtom neki, és elteszem a walkmant.
- Nagyon szépen rajzolsz. De... tudod nem gondoltam volna, hogy pont én keltem fel az érdeklődésedet. Olyan szép vagy, biztosan sokan szerettek volna már egy pár lenni veled. Bután érzem magam, hogy.. Na mindegy. – Nem akarom leostobázni a választását, csak tényleg érdekes. Nem vagyok elszállva magamtól.

Tárgy: Josie & Jack Szomb. 20 Szept. - 20:38

Jack & Josie

♪ So close ♪

Jól vagyok. Hosszú idő után végre tényleg úgy érzem, hogy igazán jól vagyok. Persze nem tökéletes minden, mert most is néha az álmaimba beférkőzik a képességem, de jelentősen ritkábban és remélem, hogy idővel tényleg képes leszek úgy kontrollálni, hogy csak akkor működjön, ha én akarom. Egyelőre még az nem megy, hogy józan állapotban is bármi történjen, de nem is baj. Nem akarom látni a jövőt, és a professzor szerint pont ezért nem is vagyok képes használni az erőmet, de mi van akkor, ha... nem is akarom? Az az igazság, hogy azt hiszem így van. Félek tőle, rettegek, hogy baj lesz, hogy majd azt látom, hogy ennyi, hogy megint valaki olyan hal meg, akinek nem lenne szabad, hogy megint valaki olyannak lesz vége, aki fontos nekem és én képtelen leszek ezt kezelni és feldolgozni. Egyszerűen... nem menne. Nem bírnám elviselni, ha baja lenne Jacknek, vagy bárkinek, akit az utóbbi időben megkedveltem. Ott van Sebastian, Liam... ők rendes srácok, boldogok, vagy legalábbis próbálnak azok lenni, és én nem akarom látni, hogy halnak meg, vagy sérülnek meg. Tudom, hogy a rossz dolgok a nélkül is megtörténnek, hogy látjuk-e őket, de... Gyávaság, ha én inkább nem akarom tudni? Gyávaság, ha inkább maradok meg naivan az utolsó pillanatig, mint hogy tudjam mi jön és folyton csak attól rettegjek, hogy mikor történik meg, hogy a környezetemet figyeljem, mikor lesz majd nagyobb baj?
De most itt vagyunk, délelőtt a múzeum, most pedig egy az utcabál. Igazán vártam, mert kicsit kiszakadhatunk mindezek után az iskolai szörnyűségekből és elfelejthetünk mindent, ami rossz, hogy elmerüljünk egy kis hétköznapiban, ahol nem számít, hogy ki mutáns és ki ember, csak hogy szól a zene, hogy lassan lemegy a nap és minden szépen ki van világítva és dekorálva, hogy száll a frissen forralt bor édesen fűszeres illata... Vártam ezt a napot, úgy pedig főleg, hogy közben végig Jack kezét szorongathatom. Nem zavar, hogy nem olyan ez, mint másoknál, nem mászunk folyton a másik szájába, nem az a lényeg, hogy testi kontaktus legyen, csak egy-egy ölelés, csak ahogy fogom a kezét és egyszerűen csak jó érzés, megnyugtató és biztonságos.
- Szerzünk forralt bort? Aztán... nem is tudom, sétálhatnánk, még sosem jártam itt. - pedig sokat hallottam már a Central parkról, hogy nagy és szép és most ki is van díszítve, biztosan tényleg jó hely lehet, és vele szívesen felfedezem. Szerzünk majd inni, meg enni, és aztán valamikor visszamegyünk majd a szállásra, amikor már minden meg van. Jó lesz... biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz!

Tárgy: Re: Josie & Jack