Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Óh, New York City! Az én drága, kedves kis újfajta Yorkocskám! Anyukám mindig is azt mondta: "Védd meg az otthonodat, Crow, bármi áron! Mert te különleges vagy!" Óh, azok a régi szép idők! És, hogy tettem-e az otthonomért? Hát persze! New York, de talán egész Amerika legjobban informált embere és információkereskedője vagyok - az Árnyékbróker! És mégis, annyira pitiánernek érzem magamat, hogy éppen Don Merchanto maffiájába kellett beszállnom. Természetesen, sohasem amradtam alul a hatalmi ranglétrán - mindig feljebb és feljebb törtem, és mára már Don Merchanto leghűségesebb tanácsadójává válltam... habár, nem igazán szerettem sohasem egy személynél túlságosan leragadni, különben információim száma megcsorbult volna. Helyette én mnodhatni.. karizmatikusabban álltam a dolgokhoz, és inkább szereztem pár hűséges embert, és legnagyobb riválisomat - aki véletlen kelletlen épp Don Merchanto öccse volt - hát... kicsikét... agyonvertem... és az is kiderült, hogy melyik emberem is igazán hűséges hozzám. De! Legalább most már megjegyeztem - mindenki akar valamit, mindenki szeret valamit. És ha ezen szeretetét ellene fordítjuk, mnidenkit legyőzhetünk! Csak... most az a problémám, hogy Don Merchanto akárhogyis megöl, ha nem tudom megszerezni neki Emma Frost bordélyházát, és úgy egészében a Jég Királynő hatalmát. És hát, az életem egy kicsikét is fontos a számomra! Éppen az autómmal furikásztam a városban. Volt egy találkozóm egy vásárlómmal, aki az egyik banda drogkartellének helyzetét akarta. Habár az is lehet, hogy egy rendőr volt az, csupán álruhában, de engem sohasem érdekelt, hogy kinek adok el mit. Éppen egy hatalmas gála, vagy valami üzleti parti mehetett odafent - óh, vagy netalántán véletlenül egy helyi szépségverseny lehetett? Onnan tudom, hogy Don Merchanto néhány embere is a testőrök között lesz, emellett pár lány is a Családot szolgálja. És egy drogfüggő versenyző legutóbb felhívott, hogy adjam meg neki pár informátorom neveit, akik pár különleges teljesítménynovelő drogokat árultak. Különös város ez, különös! Otthon, édes otthon! Éppen a gála színhelye előtt haladtam el, amikor felfigyeltem a szépségre. Eléggé lengén öltözött, ezért nem igazán akartam semmiféle kapcsolatba lépni vele, ám amikor megláttam az arcát, rájöttem, hogy ki is áll ott a ponyva alatt! Lefékeztem, megálltam, és kinyitottam az anyósülés ajtaját. - Kérem, hölgyem, engedje meg, hogy hazavigyem!- szóltam ki neki, majd hamarosan kiszálltam magam is, és egy esernyőt, valamint járóbotomat előhúzván, nehézkesen hurcoltam el magamat a nő elé. Óh, igen, most már biztos volt, hogy ő az! A feje főlé emeltem az esernyőt, majd kissé remegve, egy széles mosollyal a kocsi felé intettem. - Hölgyem! Alássan állok szolgálatába! Elvihetem önt? Nem jó dolog lenne, ha egy magafajta itt a hidegben megfázna! - nevettem egy kicsit, majd a válaszára vártam.
Manapság már egyre kevesebbet modelkedem. Simon kedvéért ugyan a közelbe költöztem, hogy ha nagyon összebalhézne Jillel, legalább össze tudjunk futni, piálni, kisírni egymás vállán magunkat, viszont megvan az a hátránya is, hogy itt sokan felismernek, még mindig nem tudok megfelelően elbújni a paparazzik elől. Így hát kénytelen-kelletlen vállalok még munkákat, hátha megkapják a szenzációjukat, aztán ha vége a napnak, mehetek, és nem kell még a szállodám előtt is ettől rettegnem, hogy hányan támadnak le exklúzív képekért. Amiért most a a Plaza Hotelben vagyok az egy keleti-parti szépségverseny, és nekem, mint egykori fehérneműmodellnek az a feladatom, hogy zsűrizzem őket. Rajtam kívül még egy idősödő popdíva foglal helyet, és két komoly tévéproducer fickó. A dolog jól megy, ez már a harmadik nap, a döntő. Az első két nap selejtezői alapján alakult ki a tizenhatos döntő, most osztanánk két nyolcasra a lányokat, amikor úgy érzem, nem megy tovább. A show szünetében a helyi híreket nézem az egyik kifüggesztett plazmatévén, amikor feltűnik Stryker arca. Bármennyire is egy tenyérbemászó mocsok, még mindig átkozottul jóképű. A hír pedig az, hogy megtalálta a szerelmet, és már is is jegyezte a kedvesét. Na persze. Hat évig voltunk együtt, mellettem és állandóan félrekefélt, hogyan lehetne ő szerelmes? Részemről már minden elmúlt, mégis akkor miért érzek ürességet? Megütött, mert kikértem magamnak azt, hogy ha neki lehet másokkal hetyegni, nekem vajon miért nem? Úgy tűnik, mindig is az a zsarnok marad, akit meg akartam változtatni. Nem sikerült, és eljöttem, de valahol majd meghasad a szívem, hogy az, akit szerettem, egy szó nélkül eltűnt. Nem is tudom, hogy mikor hagyott el, nem mondott semmit, csak ez az önelégült valaki lépett a helyére. Most csak gyűlik a gombóc a torkomban, hamarosan kezdjük az újabb felvételt, de nem leszek képes végigmosolyogni a mai napot. Rosszullétre hivatkozva állok fel, végülis van beugróm, és őszintén nem érdekel, ki kapja a trófeát. Legyen boldog vele, majd úgyis bepróbálkozik nála valami olajmágnás, aki aztán félre fogja dobni, ha lejárt az ideje. Elköszönök mindenkitől bocsánatkérő mosollyal, hogy addig tartsam amíg csak lehet. Már csak az a cél, hogy visszaérjek a saját szállodámba, és kitörjön belőlem a zokogás. Kiérek a főútra, ahol taxit foghatnék magamnak, erre pont most ment el az utolsó. Beállok a szálloda bejáratát védő ponyva alá, mert még az eső is most kezdett zuhogni. A show miatt alaposan kicsíptem magam, körömcipő, miniszoknya, és egy csúcs módon dekoltált blúz, amit most csak egy vékony kabát fog le. A hajam befonva, és csak elől csigacsáp szerűen omlik a vállamra egy kissé. Ez nem az én napom, az hétszentség.
Kezdőlap 
by 
