Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Születési dátum és hely: Hol és mikor született? Besorolás: Ember
Jellem: Apa tökéletes ellentéte vagyok, néha úgy érzem, hogy totálisan fordítva vagyunk bekötve, és én vagyok az anyja. Még azokon a vicceken sem tudok nevetni, amin mások jóizűeket. Talán az lehet az oka, hogy nincsen már anyukám, a nagyszüleim pedig hát hogy is mondjam, már nem számítanak annak. Nagyapa meghalt, nagyi pedig kórházban, mint egykor anya. Apa próbál velem kedves lenni, lenyelni, hogy szigorú vagyok vele. Nem szokásom elereszteni magamat, a húsz évvel idősebbeket is rendszeresen helyreteszem. Felnőtt könyveket olvasok, és azért nyaggatom apát, hogy fizessen be pszichológushoz, hiszen minden értelmes felnőtt jár. Az más kérdés, hogy én még nem vagyok az. Folyamatosan figyelemmel követem a híreket, tájékozott vagyok. Ha véletlenül játszani támadna kedvem, akkor sem eresztem el magamat, hanem kulturáltan szórakozom. Balettozni járok, és komolyzenét hallgatok, nagyon nem szeretem, ha apa hülyülni próbál velem.
Kinézet, megjelenés: Átlagos kicsi lány vagyok, a csokibarna fajtából. Apa hatalmas sötét szemeit és telt ajkait örököltem, mindig kiváncsian tekintek a nagyvilágra. Nem vagyok éppen egy mosolygós alkat, a magam százhuszonöt centijével igazán kis komoly pukkancsnak tűnök. A legtöbbször olyannak festek, mint aki nagyon bevágta a durcát, ez lényegében így is van, nem részletezem. A hajam javíthatatlanul göndör, fésülni lehetetlen, így egyszerűbb befonni, és frizurára vágni. Mivel nem szeretem a hivalkodó kislányos holmikat, a ruházatom olyan, mint egy felnőtt nőé, mármint a konzervatív, elegáns kategóriából, tehát kardigán, hosszú szoknya, vagy nadrág, semmi csili-vili ékszer, csak egy szolid pár fülbevaló. Cipelőt tekintve felnőttes, sarok nélküli félcipőkben nyomom, kicsi vagyok még ahhoz, hogy bárkinek is tetszek. Ezt a stílust szeretem, és nem érdekel mások véleménye. Apáé sem.
Előtörténet: Alig emlékszem már anyára, olyan kicsi voltam, amikor meghalt. Igaz, hogy csak három éve, az nekem majdnem a fél életem, és bosszantó, hogy csak a fényképeit látva idézhetem fel, mert magamban már kezd elhomályosulni az arca. Van róla egy videó is, azt szoktam még orrvérzésig nézni, nagyon hiányzik. Csakis akkor teszek ilyet, ha apa vagy más nem látja, hiszen mindenki számára azt mutatom, hogy nagyon is öntudatos lány vagyok, aki szívesen jár iskolába, utána meg balettre, kitűzött céljai. Néha bemegyek nagyihoz a kórházba, próbálok felolvasni neki, és megsétáltatni, nem igazán értem a betegsége lényegét. Apával ellenben szuper a viszonyom, ő szeretne többször mosolyogni látni, én meg örülnék, ha egyszer nem rám áldozná minden idejét, tudok tanulni egyedül is. Nem késő még beiratkozni az orvosira, és akkor nem csak ápoló lenne, tudom, hogy több van benne ennél. Szeretem, ahogyan igyekszik elhihetni a világgal, hogy az mennyire jó hely, még ha én ebben nem is hiszek, jobban megélem a veszteségeinket, mint ő, de úgy vagyok vele, hogy kár letörni a lelkesedését. A balett a szenvedélyem, holott nem vagyok túl ügyes, vagy magas, így komoly hivatást tűztem ki, hogy majd apának, és a nagymamának egyszer majd mindent megadhassak. Cápaagy kutatónak készülök, ezért már most emelt szintű biológiát tanulok, és nagyon jó lenne eljutni a San Diego-i bulvár központba, hogy legalább egyet merüljek, csak hát apát nem engednék el olyan sokáig, mert busszal messze van, a repülőjegy pedig drága. Ha egy kicsit nagyobb leszek, akkor talán vállalhatok bébiszitterkedést, hogy elkezdhessek gyűjteni. Addig marad a vágyakozás, az ismeretterjesztő filmek nézése, és persze minden cápafaj latin nevének a kívülről felsorolása.
Kezdőlap 
by 
