Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
El akartam menni. Sok minden jutott eszembe az elmúlt hetekben, s ezek egyike sem sarkallt maradásra. Mindig is öreg voltam diáknak, kilógott a lóláb, de nem foglalkoztam vele. Viszont azután, hogy Violettel ismét félresiklott minden és már a barátság sem a miénk kezdtem azt érezni, hogy teljesen feleslegesen koptatom itt a padlózatot. Tanulnom kellene, de nem annyira a képességemről, sokkal inkább arról, hogy miképpen éljem az életem anélkül, hogy bohócot csinálnék magamról. A képességem úgyis egy kalap borzalom, nem tudok szabadulni tőle és elvesztve az egyetlen - a második egyetlen - olyan személyt, akit nem zavart, aki mellett önmagam lehettem, egy kicsit összeroppant a lelkem egy darabja. Nem tudom, hogy hol rontottam el, de már nem is érdekel. Nem fogok csak azért kifordulni magamból, mert volt egy lány, aki nem szeretett viszont. Ettől nem válok szoknyapecérré, ugyanaz a jellemem marad meg, csak valamivel kevesebbnek érzem most magam. De elmúlik majd, azt gondolom. Túl a fellegeken és az önsajnálaton, most ismét maszk nélkül kalandozom a birtokon. Nem számítok társaságra, csak szeretek sétálni, mindent megnézni magamnak, ihletet gyűjteni az íráshoz. Ahogy megfordulok tengelyem körül, hogy visszainduljak a kastélyba, hirtelen észreveszem Olyan, mintha a múlt elevenedne meg előttem, elkerekedett szemekkel fordulok a jelenség felé, ki annyira ismerős, de mégis annyira más. Anyanyelvem frázisai szaladnak fel torkomig, hogy mire végül odalépek a lány mellé, spanyol szavak hagyják el ajkaimat. - Szia! Szép az idő, nem gondolod? - szeretném megkérdezni, ami először eszembe jutott, de nem merem. Ha spanyolul válaszol nekem, akkor máris közelebb leszek egy lépcsőfokkal a felismeréshez. És nagyobbat is bukhatok, hisz véletlenek vannak. De nem érdekel.
I just come to say: hello! & dress & others
Esmeralda Hernandez
mutant and proud
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 4
Kor : 32
Tárgy: Santiago & Esmeralda Kedd 20 Okt. - 17:36
Santiago & Esme
Olyan fura ez a hely... Mármint úgy értem, hogy olyan más. Békés, és a légkör is teljesen más, mint otthon. Mit meg nem adnék, hogy lássam is...! Mert azért az egy dolog, hogy az ultrahangokkal fel tudom térképezni a környezetem, de az nem ad teljes képet a valóságról. Kíváncsi vagyok a színekre, és a kisebb részletekre is, amiket a képességem sajnos nem tud megmutatni. De azt hiszem ez csak egy álom marad, hisz az orvosok szerint a vakságom oka, születésem előttről származik, és nem áll még olyan fejlett technika a rendelkezésükre, amivel segíteni tudnának rajtam. De az igazat megvallva nem bánom, hisz ez vagyok én, el se tudom képzelni milyen a világ valójában, mennyire különbözik az általam elképzelthez képest. De nem is akarom, hisz itt van helyette nekem a hallásom, szaglásom, és tapintásom, ami kárpótolja a hiányosságom. És így legalább nem is látom az emberek szánakozó tekintetét, amiket tudom, érzem hogy rám emelnek. És ez nagyon zavar. Mintha valami nyomorék lennék, pedig nem. Jó, az igaz, hogy sokmindent nem tudok megtenni, mint a látó emberek, mint például a hegymászás, biciklizés, és egyéb sportok, de attól még én is teljesen normális ember vagyok, és még csak segítség sem kell, hogy közlekedjek az utcán. Na jó, talán még New Yorkban, és egyéb forgalmas városban kell egy kis segítség, de idővel már ott is önállóan fogok mindent csinálni. Majdnem mindent.De arra még várnom kell. Addig is, a birtokot fedezet fel, amilyen pontosan csak tudom. Már egy pár napja itt vagyok, de még csak két alkalommal jártam kint az udvaron, és az egészet nem is tudtam bejárni. De most akadt egy kis időm, szóval kiélvezem, hogy nem esik az eső. Kilépve az udvarra érzem az őszi Nap meleg sugarait, és a lágy szellőt. Egy pár percig még így állok, aztán elindulok valamerre, bár igazából fogalmam sincs, hogy merre, csak követem a megérzéseim. Így lyukadok ki itt, s meghallva a víz csobogását megállok, és zsebre dugott kézzel hallgatom csak a neszeket.
Kezdőlap 
by 
Békés, és a légkör is teljesen más, mint otthon. Mit meg nem adnék, hogy lássam is...! Mert azért az egy dolog, hogy az ultrahangokkal fel tudom térképezni a környezetem, de az nem ad teljes képet a valóságról. Kíváncsi vagyok a színekre, és a kisebb részletekre is, amiket a képességem sajnos nem tud megmutatni. De azt hiszem ez csak egy álom marad, hisz az orvosok szerint a vakságom oka, születésem előttről származik, és nem áll még olyan fejlett technika a rendelkezésükre, amivel segíteni tudnának rajtam. 
Egy pár percig még így állok, aztán elindulok valamerre, bár igazából fogalmam sincs, hogy merre, csak követem a megérzéseim.