Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Név: Cassidy Downer (Álnév: Shirley Reeves) Mutáns név: Dacos Születési dátum és hely: 1964.05.23 San Antonio, Texas, USA Besorolás: Törvényen kívüli
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Akaratmanipulátor (Tudatkontroll) Osztályozás: Alfa mutáns Aktiválódás: 10 éves korában Képesség jelenlegi szintje: Képessége tízéves korában aktiválódott egy ominózus fejfájással, azóta képes más embereket irányítani. Sőt leárnyékolja a saját elméjét, így akik keresik őt gondolatai, vagy bármi más útján, lehetetlenség megtalálni. Ez a része folyton aktív. Akarata mostanra oly mértékben erősödött, hogy képessé vált összesen 11 embert/mutáns irányítani egy légtérben (2 focipályányi terület). Mindenkinek más más feladatot képes "adni", bár az eddigiek alapján 5 feladatot képes kiosztani.
Képesség távlatai: Talán képes lesz idővel egy kisebb várost is irányítani (1300 fő) és jóval több feladatot kiosztani köztük. Akár órákra is, határ a csillagos ég, na jó ennyire nem, csak a 2 nap. Az is elképzelhető, hogy nincs ennél tovább, teljesen kifejlődött. Bár csak gyakorlás, tanulás kérdése.
Hátrányok: Jelenlegi hátránya annyi, hogyha valaki vele kommunikál, akkor 1-1 ember felett elveszíti a képességét és újra kapcsolódnia kell hozzá. Ilyenkor inkább nem veszi figyelembe a másikat, megvédi magát a birtokában lévő személy képességével. Elméjének árnyékolása akkor szűnik meg, amikor teljesen sokk hatása alá kerül, olyan érzés, mint egy fogfájás, 15 másodpercig érzi a fájdalmat és utána semmit. Marad a sokk hatás alatt, amíg az el nem múlik.
Jellem: A gyász megfagyasztotta régi valóm, és aki az olvadás után maradt? Egy rom. Rendszerint visszafogott vagyok. Mozdulataim, járásom, jellemem is erről árulkodik. Külsőmmel ellentétben viszont így is elmondható, hogy egy igen erős nő vagyok. Bár a lelkem komolyan megsérült, az egyik fő erényem, hogy sosem hagyom magam a mélybe zuhanni. Táncoltam már az őrület peremén, hiszen képtelen voltam feldolgozni az átélt tragédiát, mégis, valahogy tovább evickéltem. Van humorérzékem, de inkább abból a morbid fajtából. Sosem játszottam mások szabályai szerint. Hatalmas önuralmam van, amit nap, mint nap gyakorlok főleg nyilvános helyeken. Egy rendes, normális, racionális személynek tartom magam, mégis van, mikor elszakad a cérna, és úgy viselkedek, mint egy félőrült: csapkodok, kiabálok, káromkodok, és ha lehetséges volna, ölnék a tekintetemmel. Mintha köd borulna az agyamra, nem tudok gondolkodni, gyakran azt se tudom, miket hordok össze, de így vezetem le a feszültséget. Egészen addig nem tudok lenyugodni, amíg ki nem adtam magamból az indulatokat. Ám többségben mégis ésszerű vagyok, átgondolom a lehetőségeimet, mielőtt cselekszem. A romantika nem az én világom, valahogy személy szerint nem rajongom érte. S nem rajongom senkiért sem halálosan, nem vagyok én annyira hülye. Kerülöm a mély, szoros kapcsolatokat. Szeretek az idegen, kívülálló személy lenni, aki kimarad mindenből. Ám, de ezt sajnos nem lehet mindig kontrollálni, és bármennyire is szeretném, én sem vagyok tökéletes.
Kinézet, megjelenés: Isten nem sajnált semmit, mindenből kaptam egy picit, így az összeállítás, mondhatni tökéletes lett. Azért mondom, hogy csak mondhatni, hiszen tökéletes ember nem létezik, még Aphrodité sem volt az. A hatalmas őzike szemeimmel, úgy fürkészem a világot, mintha minden egyes percben valami érdekes dolgot pillantanék meg, miközben a soha véget nem érő égbolt színében pompáznak. Azt mondják, hogy eme íriszek képesek bárkit megbabonázni és talán igazuk is van, mert sokszor képesek az emberek elbambulni, elveszi eme kékségben. Szőkés barna tincseim a derekamig ér, melyet általában egyenesen hordok, de van mikor begöndörödik. Azt már első ránézésre is megállapíthatod, hogy aránylag magas vagyok, ha tudni akarod, pontosan 174 cm. Karcsú vagyok, csak ott domborodok, ahol kell. Szekrényemben megtalálható a szexi miniszoknyától elkezdve, a necc harisnyán át, a magassarkún keresztül, a farmernadrág, motoros dzsekiig.
Előtörténet: Az élet mindig zajlott, de én csak futtában ismerhettem, hisz kisgyerekként életem akkori legnagyobb részét otthon vagy az óvodában, később pedig az iskolában töltöttem. Jobb dolgom se volt csak naphosszat játszani majd tanulni. Ha valami miatt csalódott vagy, akkor keresd meg annak a dolognak a pozitívumát. És többé nem leszel miatta letörve. Mindig is eszerint cselekedtem. Mindig! Mindenkinek vannak álmai, minden gyerek arra vágyik, hogy valami különlegesnek legyen a része. Azt akarja, hogy amit elképzel, amit megálmodik, valóság legyen. Ez velem se volt másként. Amióta az eszemet tudom mindig kitalált világokban játszottam. Ám sohasem volt hősöm. Még tizenévesen elvették tőlem, apámat képeltem mindenek urának. Róla hittem azt, hogy bármire képes lenne értem, hogy soha nem kell félnem, ha ő van nekem. Aztán megölték. Az egész eseménysorozat 13 évvel ezelőtt történt. Beteg voltam, elkaphattam egy kis influenzát. Apa délutánra ment volna dolgozni, anyu meg szabadságot vett ki. A bátyám pedig iskolába ment. Megjegyzem, Ő inkább legszívesebben velem maradt volna. Kár, hogy nem tette, de egy részem őrül is neki. Életben maradhatott. Legalább Ő. Olyan tíz óra magasságában kopogtatott valaki, anya nyitott ajtót, végül sikoltva menekült beljebb, az illető pedig betessékelte magát. Apa borotválkozását félbe hagyva jött ki a fürdőből, én pedig a nappaliban néztem mesét. Minden olyan gyorsan történt... Ziháltam, egyre jobban utat tört magának a félelem. Csupán idegi reakció? Az ösztönök fejlettebb manifesztációja? A lélek rezdülései? Vagy valami egészen más? Ebben az életben aligha kaphat erre választ bárki... S mégis, ennek ellenére - vagy talán éppen ezért? - olyan heves, erős érzelmeket vállt ezzel ki, amik egy embert meg is ölhetnének, elviselhetetlenül sok egy dobogó szívnek. A hangom elhaló nyöszörgés volt csupán, reszketeg, fájó nyüszítés a félelemben. A szívem vadul kalapált, zihálva, pánikolva vettem a levegőt. Félelem járt át, és folyamatosan hallottam azt a hangot. Soha nem hallgat, soha nem hátrál meg. Soha nem rettegtem még ennyire. Mintha az egész világ összeesküdött volna ellenem. Mélyen az ismeretlen szemébe néztem, de könyörtelenül szembesülnöm kellett a valósággal, hogy nem viccelt. Vészjósló csend telepedett körénk. Szerintem nem túlzok azzal, ha azt mondom, látni lehetett az őrületet a szemében. Bár az egész megjelenése ezt tükrözte. Pszichopata őrült... kényszerzubbony kellett volna neki...Az illető biztosra ment a dolgában, lehet, akadnak olyanok, akik máshogy oldották volna meg a szituációt, amiben az illető "csillogtatta" tehetségét, de ölni és pusztítani is lehet stílusosan. Művészeti érzékkel pedig nem sokan rendelkeznek ebben a "szakmában". - Ha attól érzi magát "királynak", hogy ártatlanok vérét ontja, fakaszt ezzel vérpatakot, duzzaszt belőle folyót, tengert, véget nem érő óceánt, építsen hajót, hogy bele ne fulladjon! - ezt üvöltöttem bele a kettőnk közt feszülő levegőbe. A képességem is ekkor aktiválódott, megtorpant egy pillanatra, hadakozott az erőmmel, végül kitépődött a fogságból, Már csak egy lilás fényre emlékeztem. Egy tükörszobában ébredtem fel, állítólag 3 nappal a történések után. Az el rablóm is szépen elmesélt mindent, köztük azt, hogy Devanté nevet viseli. Ez a tükörszoba is csak a fejemben létezett, mely azt jelentette, hogy kezdtem becsavarodni. A lelkem egy része üres volt, azok után hogy végig néztem a szüleim halálát. Egy része pedig őrizte a régi érzéseket...de vajon mely lesz az...mely lassan felülkerekedik lényemnek egész valóján...Kivé válok? Féltél már igazán? Úgy, ahogy soha? Sírtál már hangtalanul, némán? Én megtettem. Sokszor. Ezek után már magam sem tudtam, hogy mi történik velem. Az érzelmek sodortak magukkal, és dobáltak, mintha egy ócska játékszer lennék. Idővel már nem féltem, sem a helyzettől, sem a férfitől, hiszen elkezdte megtanítani, hogyan tartsam kontroll alatt a képességem. Én pedig nem vettem észre, hogy időközben kezdtem elveszíteni a múltam. Ez az ő képessége volt. Helyére teljesen más képek kaptak helyet. Hogy a bátyám (Andrew) sose létezett, helyette csak a nagybátyám nevelt, aki 30 éves volt akkor, szülők, keretek és szabályok nélkül. Hogy hová kerültem? Nos. Fogalmam sincs. Már semmi köze nem volt Texashoz. Folyton úton voltunk. Nashville, Colombus, New York... átszeltük az óceánt és folytattuk tovább az utunkat. Sose időztünk két hétnél tovább sehol sem. Fejlesztettük a képességem. Tulajdonképpen egyetlen egy célunk volt. Kivégzés. Ami annyit tett, hogy végeztünk a kisebb mutánsokkal. Fizikailag torzult szörnyszülöttek, vagy lepke szárnyas "tündérkék"...a gyenge mindig a porba hull. Az erős pedig uralkodni fog. Én ezt tanultam. Tudom, hogy nem lehetek egyik percről a másikra profi, de el akarom érni, hogy egyszer azzá válhassak. El kell érnem. Mintha egy kis vékonyka szál kötne ehhez az úthoz. És az a szál egyre inkább hozzáláncol, hogy a végén ne tudjam eltéveszteni az utat, és tudjam, nekem ezen kell végigmennem. És végig is fogok menni rajta. Érzem. Minden kis porcikámban.
And we'll all be together again.
Csak csöndben hallgatom a sorsomat. Azt a sorsot, amit én választottam. Nem fogom tündérmesékkel áltatni magamat -, addig csak két út maradt számomra: halál, vagy élet. És én túl akarok élni. Mert ha valaki nem becsüli az életét, akkor a halál sem jelenthet semmit számára. Én nem akarok ilyenné válni. Én becsülni akarom az életet, és a halált is, én becsülni akarom a megadatott perceket, az elveszett emberek életét, és az újszülöttekét is. Mert valójában tudom, hogy mindez, ami körülöttem van, felbecsülhetetlenül gyönyörű. Életeket vesznek el, és életeket adnak másoknak. Úgy érzem van értelme folytatnom ezt az életet, és van értelme tovább küzdenem magamat annak rögös útján. Kell egy cél, kell egy álom, és kell egy sétabot a meredek mellékutakhoz.
Moira MacTaggert
mutant and proud
ember
I just believe my eyes
Play By : Rose Byrne
Hozzászólások száma : 433
Kor : 37
Tárgy: Re: Cassidy Downer Pént. 18 Szept. - 20:28
Elfogadva!
Köszöntünk az oldalon!
Köszi szépen, hogy mindenre választ adtál, így már tökéletes. Legalábbis a képessége, mert a hölgyemény amúgy is az volt. A külső valóban kárpázatos, egy ilyen szép nő a törvényen kívül, ráadásul ilyen kegyetlen adománnyal Jaj annak, aki az útjába kerül. Vagy pont attól lenne izgalmas az élet? A lapodat olvasva az volt az érzésem, hogy nagyon olvasott vagy, mert hihetelnül szépen, egymásra épülve fogalmazol, ezt nem nehéz észrvenni. a sztorid logikusan épül fel, mégis hagy maga után elvarratlan szálakat, már csak az a kérdés, hogy Cass élete milyen irányba fordul most. Az elfogadószöveg alatt találsz hasznos linkeket, lesd meg őket, majd vár a játéktér^^
Kezdőlap 
by 
Jaj annak, aki az útjába kerül. Vagy pont attól lenne izgalmas az élet? A lapodat olvasva az volt az érzésem, hogy nagyon olvasott vagy, mert hihetelnül szépen, egymásra épülve fogalmazol, ezt nem nehéz észrvenni. a sztorid logikusan épül fel, mégis hagy maga után elvarratlan szálakat, már csak az a kérdés, hogy Cass élete milyen irányba fordul most. Az elfogadószöveg alatt találsz hasznos linkeket, lesd meg őket, majd vár a játéktér^^